B1 blogcsalád



Rendőrökkel dobatnák ki az irodájából Poltot és Matolcsyt

2018. január 27. - nickgrabowszki

Elkezdődött az ellenzéki kampány.elle.jpg

Bár még vagy 3 hét van hátra a hivatalos kampánykezdetig, szombaton elindították az ellenzéki pártok a választási hadjáratukat.

A kampánynyitókon legalább annyit bírálták egymást, a konkurenciát az ellenzéki szavazókért, mint a kormányt és a Fideszt.

  • Gyurcsány például azt mondta, csak az ő pártja, a DK nem kötött tisztességtelen alkut Orbán rendszerével.
  • Vona szerint a többi ellenzéki párt féleszű vagy félszívű, akik nem válthatják le a Fideszt, ellentétben persze a Jobbikkal.

Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy interjúban - amit a Népszavának adott, amit Gyurcsány szerint a Fidesz finanszíroz - valami olyasmit üzent Gyurcsánynak, hogy az MSZP-szavazók nem fognak a DK egyéni jelöltjeire szavazni, hiába koordináltak tehát a pártok,

jobb lenne a közös lista.

Egyes tudósítások szerint még a közös lista 3 helyét is felajánlotta a DK elnökének, ha mégis csatlakozni akarnának az széles ellenzéki összefogáshoz.

Molnár Gyula elment a Párbeszéd születésnapjára, ahol azt mondta, áprilisban több mint kormányváltás, majdnem rendszerváltás kell Magyarországon. 

Első látásra ez csak egy frázisnak tűnik (Orbán mondott ilyesmit ellenzékből az 1998-as kampányban), de valószínűleg több van mögötte: az a vita, hogy fenn kell-e tartani a jogbiztonságot vagy Orbánt minden eszközzel le kell váltani.

Molnár ezzel minden bizonnyal Szigetvári Viktornak válaszolt, mert pár órával korábban az Együtt miniszterelnök-jelöltje a csepeli kampánynyitó rendezvényén úgy fogalmazott,

az Orbán-rezsimet a '89-'90-esnél sokkal keményebb rendszerváltással kell leváltani.

Ami szerinte azt jelenti, hogy az Együtt az egyetlen párt, amely demokrataként bátran megszakítaná a jogfolytonosságot és feles többséggel elhajtaná Polt Péter legfőbb ügyészt és Matolcsy Györgyöt, a jegybank elnökét. (Az nem kérdés, hogy ők az Orbán-rezsim támaszai, hatalmának forrásai, főleg Polt.)

Mert 89-90-ben nagyon ügyeltek a jogi és procedurális formaságok betartására, amit Szigetvári most mellőzni szándékozik. Azt mondjuk nehéz elképzelni, miként hajtaná végre.

  • Választást nyer az ellenzék, majd rendőri erővel dobatja ki Poltot és Matolcsyt az irodájából?
  • Lesz bíróság, amelyik ezt nem semmisíti meg azonnal?
  • Vagy egyszersmind a bíróságokat is kontroll alá vonná?

De akkor meg minek rendszert váltani?

Az a legvalószínűbb, persze hogy ezeket Szigetvári is éppen olyan jól tudja, csak az ellenzéki versenyből akart kitűnni a nagyotmondásával.

(A kép illusztráció. Forrás: MNO)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5513607511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemodaBuda 2018.01.27. 18:15:15

Nem kell mindent szó szerint venni ! Poltot és Matolcsit rendőr fogja elvinni, értve ez alatt, hogy szabályos letartóztatás lesz, bírói végzéssel az előzetesre nézve. És rendes vádemelés, eljárás, védekezhet is, ha tud. A vége meg az, hogy vagy tizetnöt évre leülnek, mind a ketten. Orbán és Rogán mellé, akik többet kapnak, nyilván. Kósa ugyan elmenekül majd, de kit érdekel az a szegény, szerencsétlen emigráncs ! Nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy az MSZP még meddig trollkodik az ellenzék oldalán ? Karácsony eltévesztette a fórumot, és most nem képes ezt belátni ? A bolhányi, ám becsületes párocskák számára nem az öntömjén a helyes út, hanem a mimikri. Most be kell olvadniuk ! Később mindent lehet, de nem most ! Emberek, nincs olyan sok idő, nemsokára orbán a nyakatokba ül és nagyon sokáig akar ott maradni !

LKerekes 2018.01.27. 18:30:42

@NemodaBuda:
Tényleg ilyen hülye vagy ?

azigaziraptor 2018.01.27. 20:59:14

@LKerekes
2018.01.27. 18:30:42:
Ha nem érted, miért szólsz hozzá?
Nem inkább te vagy a hülye?

csobi2011 2018.01.27. 21:02:39

Na itt látszik igazán, hogy mennyire demokrata az ellenzék. Egy minimális többséggel is azonnal sárba tipornák a jogállamot. A fidesz 2010-ben a régi választási rendszer szerint szerzett kétharmadot, mégsem váltotta le a baloldali jegybank elnököt, mert tudta hogy modern demokráciában ez nem szokás. Csak 2013-ban lett Matolcsy a jegybankelnök, mikor az elődjének lejárt a mandátuma. Na itt látszik ki gondolkodik diktatórikusan. Egy 1 %-os párt akar minden neki nem tetsző embert azonnal eltakarítani. A libsik szerint ez a demokratikus gondolkodás. Gratula!

kószák egyike 2018.01.27. 22:03:19

Ezek még szaros gatyát sem tudnak váltani nemhogy rendszert.

taga20 2018.01.27. 22:11:47

@kószák egyike: te tucc szaros gatyát váltani?

morpho 2018.01.27. 22:27:38

@csobi2011: "Egy minimális többséggel is azonnal sárba tipornák a jogállamot" Stimmel!
" A fidesz 2010-ben a régi választási rendszer szerint szerzett kétharmadot, mégsem váltotta le a baloldali jegybank elnököt, mert tudta hogy modern demokráciában ez nem szokás. A fidesz mindent elkövetett a jegybankelnök leváltásáéert. Offshorlovagozta ás megpróbálta hitelteleníteni, majd csökkentette a fizetését, de hát a mandátum, az mandátum... Kis hazudozós narancskullancs. Amúgy az egész hszed egy giganagy bullshit!

taga20 2018.01.27. 22:37:08

@morpho: csobi egy kis geci, egy béna maszturbáció:)))

ha a gazdája közelébe érne, a gazdája ráverné, és lépne svejcbe mikor má meleg lenne a helyzet:)))

neko1967 2018.01.27. 22:52:46

@csobi2011:
Nem is tudom, melyik Mnb elnök idejében is mondták?
"Elvesztette közpénz jellegét!"

FCUK17 2018.01.27. 23:01:14

az ellenzék együtt és külön is siralmas. a terveik pedig antidemokratikusak. akkor minek váltani? meg egyébként is, ugye, ezek már bizonyítottak.

taga20 2018.01.27. 23:26:59

@FCUK17: bazdmeg, behívtak éccakai műszakra?
te szegény szerencsétlen fasz, szopatnak?:))

FCUK17 2018.01.27. 23:49:58

@taga20: itthon vagyok, iszogatok, tv-t nézek, és közben felnéztem ide is szórakozni :) de ahogy elnézem, csak te vagy itt, legalább megfizetnek érte? :) azért kezdj el keresgélni, április 9-től nem nagyon lesz lóvé :D

taga20 2018.01.27. 23:56:11

@FCUK17: fák tezsvérem, én napközben nem vagyok, te mek ezerrel.

egy talányoskérdés. ako te vagy én vagyok zsoldos?

Lamlam 2018.01.28. 00:42:41

Annyira látszik az ellenzéken , hogy már nem számít melyik párt nyeri a választásokat ,hanem kik kerülhetnek be a bársonyszékbe.Vona bukott ! Csak remélni lehet hogy nem lesz 2/3 da a fidesznek mert ez nem jó senkinek.

taga20 2018.01.28. 00:44:21

@Lamlam: te egyébként értelmes enber vagy?

Lamlam 2018.01.28. 00:56:56

@taga20:
Annak tartom magam ,egy átlagosnak.Viszont arra légy oly kedves válaszoljál ,miért a véleményezőket minősited, mikor adva van a téma .

nick papagiorgo 2018.01.28. 10:58:12

Törvénytelen eszközökkel nem lehet törvényesen kormányozni.
Anarchisták ne alapítsanak államot :)

Érthető a felháborodásuk, de ha olyan eszközöket akarnak bevetni, amit az általuk utált Fidesz sem tett meg, annak nem lesz jó vége. Ez lenne a "demokrácia" akkor? :)

Arról nem is beszélve, hogy Orbánt az EU legitim vezetőnek tekinti, (bár állandóan vitatkozik vele bizonyos ügyeken). Ha valaki leváltja, és utána olyan eszközöket vet be, amiket még ő sem, akkor vajon mi lesz? Mit gondol, az eddigi EU-s barátai ezt majd szentesíteni fogják?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.28. 11:18:40

Annyira szép, amikor az Orbán-rezsim kiépítéséhez asszisztálók pofáznak új rendszerváltás szükségességéről és vádolják egymást kollaborációval.

Wildhunt 2018.01.28. 11:26:22

@nick papagiorgo: kispadról könnyen ordibálnak. Engem inkább az zavar, hogy egy csomó hülye vevő az akasztós-internálós-vagyonelkobzós szövegekre.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.28. 11:29:45

@csobi2011: Ezzel ellentétben a médiában nem voltak ennyire finomak és az NMH-t összevonták az ORTT-vel, hogy a saját emberük ülhessen ott 8 évig. Az APEH-et és vámosokat is összevonták és pártkatona ellenőrzése alá helyezték.

6.Lenin 2018.01.28. 11:33:32

@neko1967:

És melyik me mondta a jegybank elnöknek, hogy Ákos magadtól kilépsz, vagy megvárod, míg kirúgunk?

6.Lenin 2018.01.28. 11:40:56

Szeretnétek már kormányozni?

www.jatekshop.eu/upload_files/products/verdak-fejleszto-zenelo-kormany-reig.jpg

unokám már unja, nektek adom, ingyér.

Hohó60 2018.01.28. 11:52:45

@NemodaBuda:

Ja, Matolcsy tényleg óriási bűnt követett el.
Még pár éve 10-12% állampapír hozamokat értek el Gyurcsány, Karácsony, Molnár, meg a többi intetnáci gazdái, most meg már alig akarnak a rohadt magyarok fizetni, sőt volt, hogy negatív hozam volt. Ez tényleg felháborító! Matolcsy meg Orbán évente több ezer milliárdot vesz ki Sorosék zsebéből! Ne tűrjük tovább! Hozzuk vissza Gyurcsányékat, hogy megint 12%-ot fizethessünk!

morph on deer 2018.01.28. 11:54:40

@neko1967:
“Nem is tudom, melyik Mnb elnök idejében is mondták?
"Elvesztette közpénz jellegét!"

Az akkor volt, amikor az MNB elnök ugyancsak elvesztette MNB elnök jellegét, és kénytelen lett hibbant pártnyaloncként viselkedni.
Ez viszont tökéletesen sikerült neki, akárhonnan is nézve.

d.j 2018.01.28. 11:58:35

@csobi2011: LOL. 8 év és mindent elfelejtettél.Mondjuk pont ilyen a teljes szavazótábora a fidesznek, mint te. Na jó, nem mindenki, mert van egy réteg akik tényleg hisznek benne, de ezek szimplán idióták.

d.j 2018.01.28. 12:02:36

@Hohó60: Újabb NER idióta. Gratulálok, te is ékes példája vagy a sötét fidesztábornak. Téged is meglopnak a fiúk, de te még mindig Gyurcsányozol.
Néha azért megleptek azzal, hogy ennyi ésszel egyáltalán tudtok írni.

I-Work 2018.01.28. 13:07:03

Kedves nickgrabowszki!
1. Valóban rendszerváltás kell, a rendszerváltoztatás nem feltétlenül demokratikus folyamat.
2. Nagyon álságos, provokatív és demagóg az a kijelentés, hogy az MNB elnök, vagy a legfőbb ügyész pozíciója érinthetetlen.
3. A jogalap nagyon egyszerű: minden tisztességtelen jogszabály, szerződés, döntés, -érvénytelen, így semmis. Az ilyen dolgok eldöntésére ki kell jelölni egy főbírói testületet.
4. Sokkal radikálisabb változás kell, int néhány prominens leváltása, a fidesz csatlósok jogtalanul szerzett vagyonát is el kell kobozni. Ilyen léptékű országrablás nem maradhat következmény nélkül, -a fidesz bűnei sokkal nagyobbak a Kádár korszak bűneinél.

taga20 2018.01.28. 13:08:01

@Jakab.gipsz: "Orbán kormány és a keresztény demokraták, határozzák meg a jövőnket. "

magyarra fordítom a ruszki dumádat ügynök.

a geci fityeszmaffiája és a kereszténydemokrata pedofilok határozzák meg a jövőnket.

és te a segged a földhöz vered minden nap az örömtől rohadék!

I-Work 2018.01.28. 13:10:12

@LKerekes: Nézd. Ez a rendszer előbb, vagy utóbb, de megbukik. Minél később fog bukni a fidesz, annál hangosabb lesz a bukása... A börtön még jó opció, ezt nem lehet csinálni, amit a fidesz és az agyatlan csatlóshad művel.

I-Work 2018.01.28. 13:13:06

@csobi2011: Egyelőre nincsen"ellenzék"! Amennyiben mégis, bátran állítom, hogy a fidesz rendszer lebontása nem demokratikus eljárás lesz.
Amennyiben pedig nem választás, hanem népharag söpri el a fideszt, akkor jobb, ha ezek a férgek, családdal együtt menekülnek, -a nép ugyanis ritkán hálás.

I-Work 2018.01.28. 13:14:15

@morpho: Ne reménykedj. A kegyelem elfogyott.

hordalek 2018.01.28. 13:17:43

@taga20: Minden egyes ilyen és hasonló, személyeskedő és gyalázkodó hozzászólás plusz egy szavazat a Fidesznek. Hajrá, ne hagyjátok abba.

I-Work 2018.01.28. 13:21:07

@Hohó60: Ember, te olyan idióta vagy, mint a schengen...
Részben az állampapírok kamata, általában a kamatfelárak csökkentek, részben a magyar állam toszik megfizetni, hogy valaki hitelezi az államot, -szemben más országokkal, ahol azért nem ritka a prémium kötvényekre fizetett 5% feletti hozam sem. (A különbözetet a magyar állam ellopja a polgáraitól és a befektetőitől és felhasználja a magán-alapítványaiban).
Örülök, hogy te szeretnéd támogatni Matolcsy elvtárs műkincs vásárlásait, irodabérlést, egyebeket.
Aztán tudhatnád azt is, hogy a globális kötvények hozamai naponta 1-1,5%-ra is rúgnak. ... Elmegy a fidesz a sunyi p*csába..

6.Lenin 2018.01.28. 13:21:39

@I-Work:

sharknroll.hu/shop_seopic/68017/778780/778780.jpg?time=1498541224

ben2 2018.01.28. 13:24:58

@morpho:

A Fidesz 2010-ben kétharmados többséggel simán megtehette volna, hogy átírja a jegybank törvényt és úgy meneszti az akkori elnököt, ehelyett hagyta, hogy kitöltse a mandátumát.

Ehhez képest Medgyessyék előbb befenyegették, majd megverették, az akkor még 99%-os többségű szoclib lakájsajtójukkal megpróbálták lejáratni és lemondatni, végül a teljes PSZÁF törvényt átalakították, hogy leválthassák Szász Károlyt, amiért nem hagyta elkussolni a Kulcsár ügyet.
A Kulcsár ügyben kormányzati összekötőként működő Gyurcsány Ferencet később miniszterelnökké választották, a rá terhelő tartalmú lehallgatási jegyzőkönyveket az NBH még a nyomozás lezárása előtt megsemmisítette.
Na őket hívják manapság ellenzéki körökben demokratáknak.

I-Work 2018.01.28. 13:26:20

@Jakab.gipsz: A csúti c*g*nynak csak pofája van, kormánya nincsen, basszus, boldog-boldogtalant beenged az országba, aki neki szavazatokat hoz, vagy pénzt hoz, aztán cirkuszol, hogy nem engedünk senkit, meg stop Soros! -és a sok idióta nem veszi észre, hogy a fidesz a civil szervezeteket számolj éppen fel, majd ezek vagyonát is felügyelni fogja az államnak nevezett maffia.
Egyébként inkább a zsidók, mint ez a sötét, mocskos, tolvaj, gátlástalan roma kompánia.

I-Work 2018.01.28. 13:27:42

@6.Lenin: Éppen akartam is írni: szeretem a választásokat, mert olyankor sok politikust látok az oszlopokon...

ben2 2018.01.28. 13:32:16

@I-Work:

"Amennyiben pedig nem választás, hanem népharag söpri el a fideszt"

Ezt már 2010 óta mantrázzátok, a vérvörös forradalom pedig - érdeklődés hiányában - valahogy mindig elmarad.
Az elsöprő népharaghoz haragvó nép is kell, csakhogy egy önmagát gyűlölettextázisba hergelő törpe kisebbség fröcsögése csak a saját információs buborékotokból tűnik népharagnak, a többség köszöni szépen jól elvan, köszönhetően a növekvő béreknek, családtámogatásnak, csökkenő munkanélküliségnek, stb.

6.Lenin 2018.01.28. 13:33:32

@I-Work:

Melyik szín jelzi a NÉP-et?

Plakátként nekem is tetszenek az oszlopokon. Minél nagyobb a választék, annál demokratikusabb, de szerencsére csak 1 a nyerő. És ez így van jól.

I-Work 2018.01.28. 13:36:47

@nick papagiorgo: Elárulom édes, dárag egy barátom, hogy a fidesz éppen kormányoz. Nem emiatt, hanem általában is igaz, hogy törvénytelen eszközökkel k*rva jól lehet kormányozni. Hatalomtechnikai szempontból a fidesznek nettó igaza van, -amíg a népharag el nem söri őket, ezeket a lepra férgeket csak elhajtani lehet, akik remegnek a pénzért és a hatalomért és paranoiásan rettegnek attól, hogy megbuknak...
Orbánt egyébként nem feltétlenül tekintik legitim vezetőnek, mert maga a választási rendszer sem legális, így a meghozott intézkedések sem legálisak.
Illegális hatalmat pedig jogosan lehet forradalmi eszközökkel megdönteni, ennek megvan a szociológiai háttere és a jogi háttere is.
A forradalmi tömeg hiányzik, azoknak igazuk van, akik észreveszik, hogy 4-5 millió választó lapít és semmit nem tesz a fidesz leváltásáért.

morph on deer 2018.01.28. 13:39:02

@nick papagiorgo:
“Ha valaki leváltja, és utána olyan eszközöket vet be, amiket még ő sem, akkor vajon mi lesz?”

Arra gondolsz, hogy orbán leváltása után majd felelősségre vonják a tolvajokat?

Mert ez majd olyan dolog lesz, amit még orbán sem mert megtenni.
És hogy akkor mi lesz?

Sírás-rívás Felcsúton, minden látogatás után, meg csökken az állandó lakosok száma. Sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy kevesebb mozdonyvezetőre lesz szükség a későbbiekben.!

I-Work 2018.01.28. 13:40:32

@6.Lenin: Az a probléma, hogy nagyjából lefutott, ki a nyerő és ehhez jön még, hogy a töredék szavazatokból a nyerő képviselő listáját is bónuszálják, ebből adódnak az infernális aránytalanságok.
Már az is valami, hogy beszélünk erről és sokan látjuk, hogy van probléma, még ha másképp is látjuk, mi a probléma, amint máshogyan képzeljük el a lehetséges megoldást is.

6.Lenin 2018.01.28. 13:41:35

@I-Work:

"A forradalmi tömeg hiányzik, azoknak igazuk van, akik észreveszik, hogy 4-5 millió választó lapít és semmit nem tesz a fidesz leváltásáért. "

Nyertél! Végre egy értelmes (nek tűnő) megállapítás, csak annyi a bibi benne, hogy a 4-5 millió nem biztos, hogy változást akar. Ha ezen túl tudnál lépni, talán 1x a lényeget is meg tudnád érteni.

I-Work 2018.01.28. 13:42:03

@ben2: Ezt már leírtam magam is...
Egyébként a hatalmat minősíti, amelyiknek már ellenzéke sincsen...., így minél nagyobb arányú a győzelem, annál gyalázatosabb.

6.Lenin 2018.01.28. 13:46:05

@I-Work:

Az tényleg jó lenne, ha a problémákról beszélnénk, de akkor mi a toszért vizionálsz itt forradalmat? Van probléma, létezhetne rá megoldás is, de akkor miért a Fidesz szavazóit szidod?

Azt a sok faszt (taga, morpho, 1ghost stb) kéne meggyőznöd, hogy amit már 8. éve tesznek, az hatástalan, sőt, pont az ellenkezőjét érik el vele.

Hajrá, beszéljünk akkor a problémákról.

Hohó60 2018.01.28. 13:49:22

@d.j:

Gondolom, csak ÁVO Rádióból tájékozódsz. Maradj is meg ott, ahol saját ellenségeid idomítanak gyűlölködésre, elbutulásra.
Az irigység a legalávalóbb kommunista tulajdonság, erre kondicionálnak benneteket uraitok. Olyanok vagytok, mint egy emberi szervezet, amelyben a rákos sejtek téves információkkal becsapják, blokkolják az immunrendszert, hogy még inkább tudjanak osztódni.
Semmi sem tudtok, csak azt papolni, hogy "lopnak". Ez nektek elég is, hogy akkor semmi más ne számítson, hiszen valaki állítólag pénzhez jut, és nem te vagy az... Botrány!

Először is, csupán logikai alapon is kétségbe kellene ezt vonnod: közismert tény, hogy amit a bolsevisták mondanak, annak mindig az ellenkezőjea valóság. Gyurcsány is megmondta: hazudnak éjjel-nappal. (Hopp, egy példa az internáci hazudozásra: ez állítólag igazságbeszéd volt... Holott zárt körben, a kommunista tettestársak előtt mondta el, és mivel kesereg amiért nyilvános lett, ez bizonyítja, hogy titokban akarta tartani. De ez nem akadályozza az internáci firkászokat abban, hogy a hazugságbeszédet igazságbeszéddé torzítsák. Vagyis, amikor egy rablóbanda vezére a bandatagok előtt azt mondja, hogy gyerekek raboltunk, gyilkoltunk, az igazságbeszéd a kommunisták szerint...)
Egyébként csak a 4-es metró ügyében az az Únió 279 milliárd forint értéket tart korrupció által érintettnek, szal ha a Fidesz lop, akkor mit mondasz a szadeszmp-re?
Mielőtt azt mondanád, hogy ez csak egy ügy, akkor emlékezz már a Strabag Demokraták Szövetsége sztorira, taxis Gyulára, amikor nájlon zacskóban hozták ki a százmilliókat a bankból, a 120 milliós dolláros Eximbank ügyre, a 3 milliárdos kilóméterenkénti autópályákra, a Kulcsár ügyre, meg a millió kommunista lopásra. Ne fejejtsd el, hogy az elmúlt 73 évből közel 60-ban az internácik voltak hatalmon. És hová juttaták az országot?
Persze szerinted a "demokraták" nem Kádárék utódai. Gondolkodj már ember: Kádár Apró Dögei, és Gyurcsány Apró Vadai között mem találsz valami közöset?

Tehát ki kéne húznod a fejedet a seggedből, és megpróbálni értelmezni, megérteni a világot.

taga20 2018.01.28. 13:53:38

@hordalek: mi van hordalék? miről pofázol?

te imádod a fityeszmaffiát? akkor erről okádj rohadék, hogy örülsz, hogy a mészaros, tiborc félék felélik az országot.

erről röfögj helóröfi!

putris72 2018.01.28. 13:55:49

Hát ha ez a demokrácia kedves balliberálisak,akkor inkább ez a fene nagy diktatúra!Néha azért el szoktátok olvasni miket írtok a demokrácia jegyében?Talán kellene!Amúgy meg nem Fideszes,hanem balos,és liberális politikusokal van inkább tele a börtön!Azért mert valaki nem szimpatikus nektek és meg vádoljátok valamivel,hát azért a bizonyíték is illene hozzá!Ja az sosincs!Mondok valamit a kedves Gulyás Marci több pert vesztet a hazugságai miatt mint,hogy igazat mondott!Juhász Petike dettó!Az,hogy olyan pert nyertek néha,hogy nem probléma,hogy bizonyíték nélkül hazudnak,az még nem jelenti azt,hogy igazuk volt!Tudod nehéz megérteni,de ez van!

taga20 2018.01.28. 13:57:38

@Hohó60: a lopást ilyen gyönyörűen körül írni, mint ahogy te tetted még nem láttam.

gondolom te vagy a tiborcgyerek, aki a geci purdéját elvette, aki azóta permanens lopásban leledzik. ja hogy nekünk hirtelen 13csilliárdba fog fájni!

elmész te a tetveskurvaanyádba droid, oda!

Hohó60 2018.01.28. 13:59:18

@I-Work:

Hát te tényleg nagyon hülye vagy, ember.
Tehát azért, mert más államok fizetnek 5% kamatot (szetinted) , akkor a magyar állam is finanszírozzon drágábban?
És akkora hitelkamatok is emelkedjenek fel drasztikusan?

morph on deer 2018.01.28. 14:04:57

@I-Work:
“azoknak igazuk van, akik észreveszik, hogy 4-5 millió választó lapít és semmit nem tesz a fidesz leváltásáért.”

Mert mindegyik abban bízik, hogy majd pont ő megússza, és akkor minek felemelni a fejét, nem igaz?
Még észrevennék, hogy van gerince, az meg nem NER kompatibilis tulajdonság, ugye, akár még az Erzsébet-utalványát is megvonják, vagy ilyesmi...

Sajnálom, hogy csalódást okozok vele, de eddig még soha senki nem tudott ‘kimaradni’ - valahányszor ilyen getzy rendszerek uralkodtak, előbb vagy utóbb mindenki sorra került.
Vagy szolgaként, kollaboráns seggnyalóként, és végrehajtóként, vagy áldozatként, a mocsokságok elszenvedőjeként, de ‘megúszni’ nem lehet!
Nem kell semmit tenni érte, épp elég, ha valamelyik fogdmegnek épp megtetszik a tulajdonod, az üzleted vagy céged, nem kell több.
Miért, a trafikosok mivel ‘ártottak’ orbánéknak? Vagy a biogazdaság? Meg ahány cég “önként” fideszközeli tulajdonba került..!
Ők se gondolták pár évvel korábban, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet, azt meg végképp nem, hogy pont velük.
Az idő múlásával egyre lejjeb nyúlnak, egyre kissebb dolgok is kellenek már, mert a nagyobbakat mind elvitték, és ki meri megsaccolni, hogy hol a határ?

Ó igen, némelyeknek hamarosan nyolc kilométernyire mondjuk LisztFerihegy kettőtől, mert a Soros légicsapást fontolgat, mint tudjuk. Németh Szilárd már biztosan értesült erről is...

Aki pedig még az utolsó - a jelenlegi - lehetőséget sem használja ki, hogy befolyásolja a sorsát, az meg is érdemli amit kap! Mert hogy négy év múlva még a jelenlegi helyzet is vágyálomnak fog tűnni, ha orbán uralkodik tovább, az garantált.

Most még lehet dönteni!

morph on deer 2018.01.28. 14:12:43

@6.Lenin:
:)
Nem hűvös az még ilyenkor egy kicsit?
Bár igaz, legalább Iljics hosszú ujjú..!

ppppalika 2018.01.28. 14:17:00

@csobi2011: Tehát a bűnözőket meg kell tartani hivatalukban...

6.Lenin 2018.01.28. 14:24:54

@morph on deer:

"Most még lehet dönteni! "

Miben? Ez szerintem nem így működik.
A komoly ember nem cserél le semmit, ha nem is tudja, hogy az új, jobb, vagy rosszabb lesz. Először, ha már eldöntötte a változtatást, elsőként eldönti, mit is szeretne helyette, aztán kiválasztja a neki legjobban megfelelőt, ár, érték arányosan.

Még a hülyék is ritkábban cserélnek jót, rosszabbra.

Itt lehet azt mondani, hogy változás kéne-az mindig kellene-, de kire, mire, a fő gond.

Nem azon kéne mantrázni, hogy a jelenlegivel mi a gond, hanem , mit is kapnánk helyette, és milyen áron.
Ki a hibás?
A fideszes hívők? De ők elégedettek a sajátjukkal.
A változást akarók? De akkor ők miért támogatnak olyanokat, akik már leszerepeltek?
A bizonytalanok? Azt senki nem tudja, hogy kiket is takar valójában ez a réteg.

Mi lenne a megoldás? Ha lenne egy egységes akarat, egységes céllal. Miként is lehetne ezt elérni? Na, ez a fő kérdés. Erről kéne vitázni.
Hogyan lehetne a különböző akaratokat egy irányba terelni. Lehetséges-é, erőszakos megoldás nélkül.

taga20 2018.01.28. 14:27:56

@putris72: bazdmeg, szerintem fekügy vissza, me még mindig be vagy baszva.

vagy csak alapjáraton így pöfögsz jobbágy?

6.Lenin 2018.01.28. 14:29:26

@morph on deer:

Rám szállt 1-2 betegagyú fasz, és elkezdték klónozni az avataromat. Volt néhány tartalék képem elmentve, most ezt vettem elő. Van még néhány.

taga20 2018.01.28. 14:30:24

@6.Lenin: "Még a hülyék is ritkábban cserélnek jót, rosszabbra."

azé a fekáliát mindenki kidobja, így a fityeszmaffiát és a talpasait is, mint te, kidobja, ha van egy csöpp esze.

6.Lenin 2018.01.28. 14:33:46

@taga20:

Aztán jön helyettünk egy olyan hülye, mint te. Nagy durranás lenne, B+.
A haza rögtön sötétségbe borulna.

Kár, hogy a lényeget nem vágod, de veled már nem is erőlködöm.

taga20 2018.01.28. 14:33:48

@6.Lenin: sztálinos nincs? szerintem az jobban passzolna hozzád.

u.i.: egyébként ritka gusztustalan dolog amit veled csinálnak.
több esetben is elküldtem az ilyen gyáva férgeket a kurvaanyjukban, de még én lettem a szar.

mondom ezt úgy, hogy utállak, mint a szart.

I-Work 2018.01.28. 14:34:23

@6.Lenin: Szerintem a választók erős többségének már nagyon elege van a fideszből, a mocsokból, az állandó harci készültségből és változást szeretne, csak a változtatás iránti igény még sokaknál nem erősebb, az így-úgy összeszedett javak iránti aggodalomnál.

I-Work 2018.01.28. 14:38:38

@Hohó60: Ember! Mit nem értesz azon, hogy amit nem fizetnek ki, azt magának teszi el a hatalom?! Mit nem értesz azon, hogy a fidesz mindenből 100%.ot tesz el, vagy a dupláját, máshol pedig azért a kizsákmányolás a jó ízlés határán belül történik.
Mit nem értesz azon, hogy csak látszatra tűnik úgy, hogy ez "olcsó" finanszírozás, valójában kicseszett drága finanszírozás...

2018.01.28. 14:41:08

a 'baloldalon' tombol a populizmus, lássuk be...

Larry Silverstein 2018.01.28. 14:42:15

@I-Work: majd az áprilisi fidesz 2/3 után megint lehet töprengeni hol voltak a változást akaró milliók

nem mintha lenne bárki akire szavaznék Orbán helyett, de ha írásba adnák h úgy kormányoznak mint az elmút8ban, akkor én egyből 8 évet szavaznék meg orbánnak

ha emellett a lipsiket is felsorakoztatnák a rakparton a választás másnapján hajnalban, asszem az 20 évet is megérne

6.Lenin 2018.01.28. 14:42:29

@I-Work:

Szerintem nagyon rosszul látod a lényeget, de ez legyen a te gondod.
(azt szeretnéd, hogy mindenki úgy lásson mindent, mint te. Meg se próbálod megérteni, hogy másik miért is gondolkodnak esetleg másként, pedig lehet, a cél azonos lenne)

Larry Silverstein 2018.01.28. 14:43:39

@I-Work: ja, csak látszatra tnik úgy hogy nincs ÁLAMcsőd, pedig hazudnak reggel délben este...

ja dejsz az orbán ellenzéke VÓT...

bkkzol 2018.01.28. 14:43:48

Arról van valakinek valami információja, hogy az előző jegybankelnökök kaptak e valami büntetést amiért rendszeresen jelentettek az IMF-nek és az EU felé? Gyakorlatilag gazdasági kémkedést folytattak.
Tudom inkább egy szép poziciót kaptak nemzetközi porondon a "szolgálataikért".
Mint a levitézlett, nyugdíjas EU-s vezetők. Hamar kapnak egy "felügyelőbizottsági tag" meg "tanácsadó" posztot amerikai bankoknál, befektetési tanácsadó cégeknél. Micsoda véletlen???

I-Work 2018.01.28. 14:45:54

@6.Lenin: A fidesz szavazói, -tisztelet a néhány mértéktartónak-, minimális kritikával sem viseltetnek a kedves vezető és köreivel szemben.
Valamint az alkotmányos fékek, ellensúlyok lebontása sem kedvez az érdekegyeztető beszélgetéseknek.
A fidesz nagy bűne az erőszakosság és a gátlástalanság. Az másik probléma, hogy a kvázi "ellenzék" sziszifuszi, lassú és ötlettelen, képtelen bármilyen ellensúlyt állítani a fidesz nyomulásának...
A választók, már ha tudatos választók lennének, megoldhatnák a problémát, ám egyelőre nagyon kevés tudatos választó van az országban.

6.Lenin 2018.01.28. 14:46:58

@bkkzol:

"Gyakorlatilag gazdasági kémkedést folytattak."

Szerintem azért az "ajándékot" ennél konkrétabb dolgokért kaphatták.

Larry Silverstein 2018.01.28. 14:49:07

@I-Work: fékek ellensúlyok az amerikai alkotmányban vannak, a magyarban sosem voltak, ergo leépíteni se lehet őket

persze ez amerikában sem mentette meg a gyülölt lipsiket az elkergetéstől

ha ha ha

rallus 2018.01.28. 14:49:52

Ezek után könnyű elhinni, hogy mit rendeztek itt a gyáva kommunista pufajkások 56 végétől, hátuk mögött a Vörös Hadsereggel... Szerencsére már az ország leghülyébb ellenségei sem segítik őket, inkább az elvileg "tisztább" éretlenekbe fektetnek... Na az lesz még egy égés!

6.Lenin 2018.01.28. 14:50:58

@I-Work:

"A fidesz szavazói, -tisztelet a néhány mértéktartónak-, minimális kritikával sem viseltetnek a kedves vezető és köreivel szemben."

Már bocs, de nekik miért is kéne?

3x többen vannak, akik nem tartoznak közéjük. Velük van a probléma, valamiért.
Itt van az eb elhantolva. Ők miért nem?
Vagy jobban mondva miért nem elegen?

ben2 2018.01.28. 14:55:03

@ppppalika:

Előbb annak rendje és módja szerint be kell bizonyítani, hogy bűnözők és akkor annak rendje és módja szerint el lehet járni ellenük.
Ezt hívják úgy, hogy jogállam, de ahogy elnézem ez ismeretlen fogalom "demokrata" körökben.

I-Work 2018.01.28. 14:55:26

@morph on deer: Jól látod, én is erről írok, -hosszabb távon nem lehet megúszni, semmit nem lehet megúszni és senkinek nem lehet megúszni. Felesleges bármilyen kollektív álszemérem, kollektív bűntudat amiatt, hogy mi polgárok is lophatunk még mindig egy keveset magunknak a közösből, ezért elnézzük azt, hogy a kivételezettek sokat lopnak...

taga20 2018.01.28. 14:55:50

@bkkzol: "Arról van valakinek valami információja, hogy az előző jegybankelnökök kaptak e valami büntetést "

kérdezd meg poltpetit, a gecit és bandáját!

arról van valakinek valami információja, hogy az olyan ostoba fityesz faszokat, mint amilyen te is vagy, mikor hantolják má el.

te bazdmeg gázabb vagy, mint a beszélő disznósajt!

taga20 2018.01.28. 14:58:22

@rallus: rallusevtárs jelentem, hogy én stefkaevtárs mekvédtem a pártot a zimperialistátoktól!

bazdmeg, hozzád képest kósalalal egy agysebész!:))))))))))))))))

6.Lenin 2018.01.28. 14:59:31

@ben2:

Egy "demokrata" bármikor, bármit tesz, az jogos lesz attól a pillanattól kezdve.
Rajtuk kívül mindenki más csak jogtalanul cselekedhet.

ben2 2018.01.28. 15:01:41

@taga20:

Ilyen penetráns stílusban hányod az epét és még csodálkozol, hol miért nem csatlakoznak hozzátok milliók a zorbándiktatúra ellen?

6.Lenin 2018.01.28. 15:02:25

@I-Work:

A születése pillanatától kezdve mindenki, és minden, halálra (elmúlásra) van ítélve. Idő kérdése csupán.

Hohó60 2018.01.28. 15:03:58

@I-Work:

Figyu, azt nem értem ezen, hogy mi ez a sületlenség, amit beszélsz a hozamokkal kapsolatban. Ez annyira butaság, higy tovább nem is figkalkozom vele.

rallus 2018.01.28. 15:04:48

@taga20: kósalalal egy agysebész!
Látod, neked rá van a legnagyobb szükséged, bár félek, hogy a te szinteden a tudomány már tehetetlen...

taga20 2018.01.28. 15:12:08

@rallus: rallusevtárs, vagy csak helga. ha nem tűnt volna fel, kósalala a ti emberetek. tőlem mehet a pöcegödörbe.

a te esetedben tudomány szóba se jöhet. bár egy parazitát is lehet vizsgálni.

na jó, tudományos tárgy lettél, de mostantól viselkedned kell!

nem szophatod le naponta háromszor a gazdád!:)))

horvathviteztamas 2018.01.28. 15:17:46

Gyurcsány, Vona, Karácsony... nem nagyon kell majd meglepődni, ha még a parlamentbe sem jutnak be...

I-Work 2018.01.28. 15:20:05

@6.Lenin: Gratulálok cimbora, ezért a komoly szellemi teljesítményért, minek után leírtam, hogy sokn, sok módon látjuk és másként is értékeljük a történéseket.
Egyébként elemző vagyok és amikor nem amatőr "szurkoló" vagyok, akkor foglalkozásom a különböző társadalmi, gazdasági, politikai mozgások értékelése, vélhetően sem annyira rosszul nem látom a dolgokat, de még oly annyira elfogult sem vagyok, -ha olvastad a hozzászólásaimat...

1ghost 2018.01.28. 15:23:46

Szigetvárinak igaza van. Polt Péter és Matolcsy leváltásához nem kell 2/3.

Köztörvényes bűnözők ugyanis nem tölthetnek be sem legfőbb ügyészi, sem jegybankelnöki pozíciót.

Érdekes, hogy ezt a tényt a cikk szerzője elfelejti, így amit ír és felépít az merő butaság.

putris72 2018.01.28. 15:24:33

@taga20: Én lehet,hogy jobbágy vagyok számodra!Viszont te csak egy szánalmas ostoba véglény vagy akit csak a gyűlölet motivál!Nem lehetsz valami sikeres az éltében,ha ennyire frusztrált vagy és nem tudsz le írni egy mondatot úgy,hogy az ne fröcsögne a gyűlölettől!Erkölcsileg egy kissé magasabban álok tőled,ezért nem nagyon hat meg a fröcsögésed onnan lentről!A választások után meg majd jól kiröhöglek téged!Az igazi probléma,hogy a jelenlegi ellenzéki pártok is ugyan olyanok mint te!!!!!

arabok balrol 2018.01.28. 15:25:01

Annyit el kell mondanom, hogy rendkívül boldog vagyok, hogy Orbán legalább 2018ig igazgatja az országot.

Ez 3 dolgot jelent:

1. addig nem lesz ÁLAMcsőd
2. addig nem lesznek MUNKANÉLKÜLIEK
3. addig nem lesznek itt DEVIÁNSarabok

S ez máris több, mint amennyit az ellenzék nyújthatna. Annak pedig, józan ember örül, ha a lehető legjobb ember, van a lehető legmagasabb pozicióban.

1ghost 2018.01.28. 15:27:52

"De akkor meg minek rendszert váltani?"

Ja, erre a cikkben lévő az ostobaság csimborasszóját megtestesítő kérdésre, egy lehetséges válasz mondjuk ez:

"A válaszadók csaknem fele (46 százalék) úgy vélekedett, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor és a Fidesz segítségével gyűjtötte vagyonát, és nem az övé, csak a nevén van, a megkérdezettek további ötöde (20 százalék) szerint pedig Mészáros vagyona korrupció eredménye. Ezzel összességében, az érdemben válaszolók majdnem kilencven százaléka korrupciót sejt Mészáros Lőrinc meggazdagodása mögött."

Persze még van 1000 más ok is.

6.Lenin 2018.01.28. 15:29:47

@I-Work:

Hát, szerintem akkor rossz helyen kapirgálsz (elemzel), ha a jelenlegi helyzetet szeretnéd megérteni. Legalább is ezt olvastam ki az eddigi hozzászólásaidból.
Mind1, írtam már, ez a te problémád.
(csak annyit még, ha jó helyen kapirgálnál, nem a fideszes táborral foglalkoznál, nem velük van a legnagyobb probléma a jelenlegi helyzet miatt )
Amennyiben a Fidesz atomjaira hullana holnap, a hívei elmenekülnének, attól az országnak semmivel sem lenne jobb az állapota, sőt, ha visszatekintünk, ez 1értelmű. Mi változna meg gyökeresen?)

taga20 2018.01.28. 15:31:16

@putris72: "Erkölcsileg egy kissé magasabban álok tőled"

bazdmeg fityeszjobbágy, csak röhögni tudnék rajtad, ha nem basznátok szét az országunkat rohadékok!

te szerencsétlen állat, te hol áLLsz, te isten barma?!:))))))))))))))))

2018.01.28. 15:31:23

@arabok balrol: "nem lesz ÁLAMcsőd"

Ej, Smit Palkó, hát nem nyugszol? Nem szoptál eleget?

2018.01.28. 15:34:47

@putris72: @arabok balrol: Nerm furcsa neked, te kis fideszféreg, hogy lebuktatod magad ugyanazzal a helyesírási hibával, amit Smit kommunista apád levédetett már?
Hogy a kurva anyádba lehetsz ilyen hülye Orbán-troll?

arabok balrol 2018.01.28. 15:35:18

@1ghost: Ez nem ok.

A lipsik annyit loptak, hogy az emberek fele ennyit kerestek, az ÁLAM csődbe ment és munkanélküliek milliói tengődtek az utcán, üveges tekintettel.

Mindezt úgy, hogy dőlt ide az EU pénz és külföldön konjunktúra volt.

Én a magam részéről Mészáros elcsapását javasolnám Orbánnak, a 2/3 után, és a következő ciklusban 4 újabb oligarchát kell kinevelni hasonló szinten, mert fontos a diverzifikáció.

De ha mégsem fogadja meg Orbán a tippet, akkor is rá szavazok.

2018.01.28. 15:36:56

Ja, elfelejtettem megemlíteni, hogy az összes fideszes szolga kinyalhatja a seggem. Ki kezdi?

1ghost 2018.01.28. 15:39:47

@arabok balrol:

Hehehhe... Retkes bérhazudozó szarházi orbántroll. Új nickedhez grat, de ezeket az orbánista hazugságaidat már a többi nickeden ezerszer elsütötted, s akkor is csak köpött rád mindenki.

Úgyhogy azt hiszem legfőbb ideje most már a hazugságaiddal a korrupt fideszes stróman kurva anyádnál házalni, lehet hogy ő vevő rá.

arabok balrol 2018.01.28. 15:46:36

Azt is gondolom, hogy a sajtó libsimentesítése tovább nem halasztható.

Ha nem mennek el elegen, és csak sima többséggel nyer Orbán Viktor áprilisban, akkor választanunk kell: az RTLt vagy az Indexet lipsimentesítjük előbb.

2/3 esetén mind2-t lipsimentesítjük, a sajtónak ugyanis a valós társadalmi viszonyokat kell tükrözni.
Ezért kére mindenkit, menjen és szavazzon lelkiismerete zerint /Orbánra/, hogy folytathassuk a közélet tisztítását, lipsimentesítését. Mert mindenkinek, csak egy élete van.

I-Work 2018.01.28. 15:47:07

@Hohó60: ???
Figyel. Szerinted, mi az édes lótúrótól "éri meg" egy hatalmas veszteséget termelő és felesleges Bp.-Zagráb vasúti fejlesztés megépítése, nagyon drága kínai kölcsönből????
Azért mert nem ismered ezeknek a tőke juttatások felhasználásának a feltételeit, attól még a hozamok léteznek. Csak az egyszeri honpolgárt erről nem tájékoztatják, kinek-kinek a fejében legendák keringenek, mert aki nem látta, vagy nem dolgozott ilyen eszközökkel, az se nem érti, se el nem hiszi.

arabok balrol 2018.01.28. 15:53:07

@I-Work: hagyjuk a lipsi szakértéseket

2 hónapja a paksi bővítésről is mexakértették hogy drága soha ki nem fizetődik satöbbi /nekik nem is, mert nincsenek lopási helyzetben/. Az osztrákok közben azért tiltakoznak paks ellen, mert fosnak hogy olyan olcsó lesz tőle az energia, hogy a zöldenergiájukat nem fogják tudni eladni.

ezen kívül megírták a lipsik ugyanezt a várbazárról, stadionokról, úszóEBről, olimpiáról, Ligetfelújításról meg az összes többiről, senkit nem érdekel, a karaván halad. ŐK VITTÉK TÖBBSZÖR CSŐDBE az országot, nem Orbán.

putris72 2018.01.28. 16:06:29

@kutyás majmok népe: Nehéz az élet a latrinában ?Nagyon sajnállak téged! A helyesírási hibákat, meg a baloldalon is vedd észre! Mert így csak a primitivségedet bizonyitod! Ha nincs érv, jön a szokásos!

putris72 2018.01.28. 16:13:54

@taga20: Olyan kedves vagy! Köszönöm szépen! De hidd el röhögni én fogok és nem te! Te nem tudsz ki mozdulni a posványból , akár csak a mai ellenzék! Ja ehhez képest mindenki jobban él! És köszönik nem kérnek az ellenzekbőt! A helyesírási hibákat meg azért nem feszegetném!Mert csak megint magadról csinálsz hülyét! Bár alapból az vagy, de ezt eddig csak a szűk környezetetben volt tudott! Most meg már mindenki tudja!

morph on deer 2018.01.28. 16:14:12

@6.Lenin:

"Most még lehet dönteni! "

Miben? Ez szerintem nem így működik.

Miben?
Például abban, hogy legközelebb is dönteni akarunk, és nem hagyunk a felcsúti ganajtúrónak dönteni helyettünk és a nevünkben!

Mert most már ő nép és a nemzet egy személyben. Legutóbb, amikor Soros szóvá tette, hogy milliárdossá tette a saját apját, szerinte Soros a magyar népet támadta!

Hát nem!
Soros egy korrupt hivatalnokról mondta el a véleményét, akit orbán viktornak hívnak!
Ő NEM a magyar nép, ő a magyar nép alkalmazottja, amíg a magyar nép jónak látja!

A mire mit felvetésről csak annyit, hogy ez már rég túlhaladott kérdés. Most már csak az mérvadó szempont, hogy képesek vagyunk-e megállítani ezt a kis uralkodási vágytól fűtött diktátor-palántát, vagy hagyunk magunkból kézivezérelt szolganépet csinálni, egyszer s mindenkorra!

Tegnap elolvastam a Vona beszédéről az összefoglalót az Indexen, mert kivánci voltam, hogy mi a szándékuk. Eleve szkeptikusan, mert nagyon megfeküdte egyszer a gyomromat egy gárdaavatás a Hősök terén, meg a szónoklatok, - Vonáé is.
Nem szivesen, de bevallom, hogy nagyságrendekkel normálisabbak a nézeteik és elképzeléseik, mint az orbáni hőbörgések! Emellett elismeri a valóban hasznos dolgokat a jelenlegi kormánytól, és igen, nemzeti tud lenni anélkül, hogy elfelejtené, hogy ez itt Európa is! Szerinte az érdekérvényesîtés nem kizárólag a konfliktuskeresés révén lehetséges, és úgy foglal állást a bevándorlás ellen és a kerítés mellett, hogy kifejezi a rászorulóknak való segítségnyújtás szükségszerűségét is!
Érdemes elolvasni, mert van még egy csomó dolog.

Mindazoknak, akiknek fontosak a nemzeti vonatkozású kérdések, és/de nem vallásos áhitattal imádják az orbáni taplóságokat, a kardcsörtetést meg a palota elfoglalását például, komolyan érdemes lenne elgondolkodni, hogy milyen lenne az élet ha állandó hadakozás és ipari méretű korrupció helyett végre NORMÁLIS módon működne Magyarország!

Mondom ezt úgy, hogy én a liberális demokrácia pártján állok, és nem vagyok a Jobbik híve egy csipetnyit sem.

(Szerintem az egyetlen valódi alternatíva a Kétfarkú Kutyák Gyülekezete, nem a Jobbik!)

Szóval mielőtt végképp beleragadtok viktor ánuszába, olvassátok végig ezt:

index.hu/belfold/2018/01/27/vona_gabor_valasztas_kampanynyito/

taga20 2018.01.28. 16:16:47

@putris72: "És köszönik nem kérnek az ellenzekbőt! A helyesírási hibákat meg azért nem feszegetném!Mert csak megint magadról csinálsz hülyét! "

beszéjj csak, olyan jó tégedet olvasni!:))))))))

taga20 2018.01.28. 16:18:30

@kutyás majmok népe: ne légy má ilyen szigorú egy ilyen fogyatékossal!
van neked szíved?:)))

2018.01.28. 16:20:39

@Wildhunt: a lopással kapcsolatban, ha a szomszédod ellopja a kocsidat, akkor az marad nála? neked az már nem kell vissza? ilyenről se hallottam még. Tehát, ha valaki lop valamit, akkor már nincs visszaszolgáltatás, az már az övé marad? nofene.. akkor ezért lopnak ennyit a fideszesek. A 98%-os adónál nem hisztiztetek ennyire.

HgGina 2018.01.28. 16:22:33

@arabok balrol: nagyon szívesen. Már ha megmagyaráznád, mi az a lipsi?

Pop40 2018.01.28. 16:27:37

@csobi2011:

Hányadik feles után nézed "jogállamnak" a tolvaj vajdád maffiaállamát, bolsi?

Amúgy a vajdád pont ezt csinálta, mikor feles törvényként nyomta át a kétharmados plakáttörvényt, persze ez régen volt, több hónapja is, hülye fideszesként nem csoda, hogy nem emlékszel már ilyen régi dolgokra.

6.Lenin 2018.01.28. 16:30:03

@morph on deer:

"Például abban, hogy legközelebb is dönteni akarunk, és nem hagyunk a felcsúti ganajtúrónak dönteni helyettünk és a nevünkben!"

Helyettem nem döntött 1x sem. 90-ben az SZDSZ-re szavaztam. 94-től a Fideszre, de nem Orbán kényszerített, hanem a választék hiánya. Lenne, rájuk szavaznék.

Téged ki kényszerített, mire, vagy másokat, nem tudom.

"Soros a magyar népet támadta!"
Nem, azt támadja, aki beleköp a levesébe.

"Soros egy korrupt hivatalnokról mondta el a véleményét, akit orbán viktornak hívnak! "
Egy lelkiismeretlen gazember mondta el a véleményét, sok-sok hullával a háta mögött.
komolytalan.

Vonát nem szívesen olvasnám, hiszen követni sem tudom, mit is mondott eddig. Szerintem felesleges.

"Szerintem az egyetlen valódi alternatíva a Kétfarkú Kutyák Gyülekezete, "

Egy viccpárt? Ez most komoly? Mint alternatíva? Kinek? 9 millió polgárnak?
Ne bassz!

Pop40 2018.01.28. 16:30:36

@bkkzol:

Igen, ez valóban érthetetlen, hogy a nemzetközi szervezetek, bankok, stb, nem az olyan tökkelütött idióták után kapnak két kézzel, mint pl rezsiszilárd.

dare 2018.01.28. 16:31:52

A franc az egészbe, elég a szavakból.

Az ellenzéki pártok vezetőinek: Németh Eszterrel való beszélgetés csütörtökön.
Aki nem lesz ott, az elnézést a kifejezésért, de sz.rjon sünt.

Fő téma: a demokrácia visszaállítása miképpen lehetséges.
Előadók: Németh Eszter, és nem tudni még kik.
Időpont: február 1

Minden résztvevő tenni fog a demokráciért, aki ezen részt vesz.
Aki nem megy el, annak megfelel a jelenlegi helyzet.
Ideje színt vallani.

Pop40 2018.01.28. 16:35:31

@Hohó60:

Tudom, hülye fideszesként tilos alapszinten is értened a gazdasághoz, vagy minimálisan is tájékozódni, de azért nézz már utána, hogy milyen szinten álltak világszerte a szocik alatt a hozam-, illetve kamatszintek, és hol állnak most.

Gondolom, az egész világon a mocskos tolvaj vajdád nyomta le őket, ugye? :D

Ha már felszopónak ideküldtek, szopd már fel a vajdádat azért is, hogy júliusban alacsony a fűtési költség!

Pop40 2018.01.28. 16:41:17

A poszthoz:

Teljesen jogos a felvetés.

Polt elvtárshoz ki kell vonulni rendőri erőkkel, és odabaszni az asztalára azokat a fideszes maffiaügyeket, ahol az egyértelmű lopások után nem indult eljárás. (Pl mert Polt elvtárs nem olvas újságot, ugye.)

Ha meg tudja indokolni, oké, ha nem, bűnpártolásért lesittelni.

A kancsalhoz szintén kivonulni, és megnézni, hogy is vesztette el a közpénz közpénz jellegét az alapítványainál. Utána mehet ez a görény is a sittre.

Ha lehet, Polttal közös cellába, hogy legyen közös témájuk.

1ghost 2018.01.28. 16:45:08

@putris72:

Te idióta bérhazudozó orbánfasz! A korrupt tolvaj fajtádat akárhány nicken mentegetheted te ócska szaralak, mert a kutya sem hisz már nektek, hiszen rabló, hazug gazemberek vagytok.

A fidesz név szitokszóvá vált az országban. A becstelenség, az aljasság, a korrupció, és a féktelen lopás szinonimája.

2018.01.28. 16:53:51

@taga20: Amikor fideszes kommunistával állok szemben, akkor nincs szívem. Mindig is rühelltem a komcsikat, de a fideszes alfajuk a náci zombikkal vetekszik.

www.youtube.com/watch?v=Kmiyf-Iv2h8

@putris72: Ha nem bírod a lipsiket, minek jössz ide leszopni őket? Csak kérdem. Hülye vagy?

2018.01.28. 17:06:05

Bűnpártolásért nem csak a legmagasabb rangú fideszes pártkatonákat lehet elvitetni, hanem a legutolsó fideszes szavazót is, elméletileg. Bár velük inkább az országnak okozott károkat kellene majd kifizettetni, amit a vezír kedvéért szívesen meg is fognak tenni (vagy csak akkor fog kiderülni, hogy ebben az országban senki nem szavazott a fideszre). Hitler bukása után is kiderült, hogy Németországban senki sem volt náci, csak jobb híján a Führer-re szavaztak. Igen, egyszerű többség kell a korrupt, bűnpártoló és kollaboráns hivatalnokok azonnali eltávolítására. Utána népszavazással új alkotmáyt bevezetni, majd minden fideszes gazember vagyonát államosítani (beleértve a haverok, rokonok, ismerősök és ezek gyerekeikre, kutyáikra íratott vagyonát is). A lopott vagyont vissza kell szolgáltatni a hazának.

káposzta 2018.01.28. 17:08:57

@6.Lenin: Itt két probléma van, a Fidesz, meg 2 millió olyan ember, mint te :D

6.Lenin 2018.01.28. 17:13:17

@káposzta:

Megtisztelő, hogy 6 millió annyira hülye, hogy nem tudnak leváltani/elzavarni, vagy elégedettek velünk.
Köszi.

d.j 2018.01.28. 17:14:11

@Hohó60: Nem magyarázkodom egy hülyének. Maradjunk annyiban, minden szavam igaz volt rólad, fényesen bebizonyítottad.

putris72 2018.01.28. 17:17:03

@1ghost: Nem te vagy az akit párszor már lemostalak? Nyugalom ideggyenge barátom! Vesztesek vagytok, és csak csaholni tudtok! Inkább arra készülj, hogy majd mivel magyarázátok majd a még nagyobb buktát!

1ghost 2018.01.28. 17:26:06

@putris72:

Hehehe te retkes bérhazudozó fideszbérenc. Mindenki csak röhög rajtad te orbánbohóc. Legfeljebb a gazdád seggét tudod lemosni a nyelveddel. Neked az élet ennyit juttatott.

midnightcoder2 2018.01.28. 17:29:44

"Mert 89-90-ben nagyon ügyeltek a jogi és procedurális formaságok betartására, amit Szigetvári most mellőzni szándékozik. Azt mondjuk nehéz elképzelni, miként hajtaná végre."

Az egy dolog. De mi lesz, ha a következő jobboldali kormány ezen vérszemet kapva odáig fokozza a jogi és procedurális formaságok be nem tartását, hogy felakasztja Szigetvárit ?

Pop40 2018.01.28. 17:32:59

@midnightcoder2:

Az nem lenne rossz. Akkor végre rájönne ez a tohonya ország, micsoda nemzetrontó maffiával van dolga, és végigakasztgatná a nagykörúton ezt a hazaáruló, tolvaj narancsbolsi söpredéket.

putris72 2018.01.28. 17:36:37

@1ghost: Nagyon szépen köszönöm! De ezt inkább meghagyom neked! Ebben te vagy a profi, és én ezt el is ismerem! Toronymagasan jobb vagy nálam! Próbáld hozni is ezt a szintet! Hidd el seggnyalás közben nem találkozunk össze, ez nem az én műfajom!

1ghost 2018.01.28. 17:37:50

@midnightcoder2:

Simán kitelik tőlük. De jelenleg inkább annak nagyobb az esélye, hogy nép lógatja fel orbánékat, meg a hozzád hasonló szarházi kollaboránsokat.

1ghost 2018.01.28. 17:39:49

@putris72:

Megértem, hogy szégyelled. De hát szarházi orbánseggnyalóként mégis mi a faszban reménykedhetnél?

felucca02 2018.01.28. 17:55:18

@Jakab.gipsz: Liberális zsidó filozófusok legyenek, ez nem kérdés!
Még akkor is, ha a másik oldalon nem Orbán állna. De ha ő áll, akkor egyértelmű!
Miért, mi ezzel a baj?

arabok balrol 2018.01.28. 18:22:01

van egy olyan megérzésem, hogy a libbantak még 2014nél is nagyobbat fognak bukni a választáson!

szdsz végrángásait idéző tüneteket produkálnak

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.28. 18:38:46

Így vasárnap este felé már nem emlékszem, mi libbantak a héten hányszor buktuk el a választásokat?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.28. 18:41:00

@putris72: Igen, lemostad a pöcsét miután leszoptad. Rendes tőled.

putris72 2018.01.28. 18:48:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hát neked sem sikerült meg ugrani azt a bizonyos lécet!De sebaj, végül is hülyékre is szükség van! Te is pont ilyen vagy! Egy értelmes mondatot nem birtok leirni!

2018.01.28. 19:05:48

@rallus: "Ezek után könnyű elhinni, hogy mit rendeztek itt a gyáva kommunista pufajkások 56 végétől, hátuk mögött a Vörös Hadsereggel..." - ott a pont.

taga20 2018.01.28. 19:13:01

@aleksz róz: öröm nézni, mikor két pufajkás narancskullancs nosztalgiázik.
te és rallusevtárs a parazita szép példányai vagytok:)))

taga20 2018.01.28. 19:13:56

@aleksz róz: benned bízunk és a gravitációban:)))

1ghost 2018.01.28. 19:27:16

@Jakab.gipsz:

Nagyon tetszik. Így is igaz. Remélem a migráncsbetelepítő, sorostervtúlteljesítő orbán gazdád is elégedett vele, tehát nyugodtan nyald rojtosra a valagát ezen a nickeden is, a többit meg dugd a saját seggedbe.

Mindenesetre el kell ismernem, a büdös életbe nem jöttünk volna rá, hogy orbán képes 100%-kal túlteljesíteni a soros tervet miközben 20 ezer millát kiad a haveroknak soros elleni kampányra.

Szóval az ötlet zseniális volt. Kibaszott nagy pech, hogy a szarházi fideszsöpredék lebukott.

A hülye államtitkárotok bevallott mindent.

Wildhunt 2018.01.28. 20:24:55

@okostojas007: ha nem jelented fel, vagy nem tudod bizonyítani, akkor igen. Ha visszalopod, téged csuknak le.

2018.01.28. 20:34:35

@Wildhunt: nemigazán értetted azt amit írtam

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.28. 20:47:36

A ballibek mindig is leszarták a jogokat.

Pofátlan végkielégítéseket osztottak, ezt Strasszburg utaltatta vissza a tolvajok számlájára.
Ellenzékieket verettek 2006.10.23-án beazonosíthatatlan karhatalmistákkal, tömegoszlatásra alaklmatlan fegyverekkel.

Mit várhat ezektől a kreténektől az ember, ha 8 éve frusztrálódtak, mert nem verethettek jobboldaliakat !?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.28. 20:49:30

@1ghost:

Valahol röhejes és szánalmas is, mikor a migrásnsseggynaló Soros bérenc ballib söpredék, aggódik a valódi menekóültek befogadásán, amit egyébként minden évben meglépett a kormány.

A gazdasági migránshorda megállítása és elosztása volt az amire nemet mondtak a magyarok, és mondanak ma is, Soros és a magadfajta csicskásai legnagyobb bánatára.

Gandosz 2018.01.28. 21:08:51

Rendőri erővel a hazaáruló ellenzéket söpörném ki az országból.

morph on deer 2018.01.28. 21:14:29

@6.Lenin:
“Helyettem nem döntött 1x sem”

Akkor te nyilván helyesled, hogy ő a “magyar nép” nevében határoz mondjuk a Budapest - Belgrád vasútvonalra felvett kölcsönről, vagy a kb 600 milliárdnyi forintnak eg “labdarúgás” nevű fikcionális faszságra való elcseszéséből, az “olimpiai pályázatot” nem is említve, amire hivatkozva a mai napig kapnak fizetést jónéhányan, - de te ugyanúgy ismered az összes szart, de a jelek szerint te helyesled, hogy a fejed fölött hoz döntéseket egy arra teljesen alkalmatlan kókler, mert te felhatalmaztad erre, és egyébként sem tudnál jobbat.
Hát, van ez így.
Velem meg ez nincs így.

Szerintem eleve gusztustalan húzás, hogy rendszeresen “a magyar nép” nevében nyilatkozik, holott arra jogosítványa sincs, legfeljebb a “magyar kormány” nevében nyilatkozhatna, ahová az ország lakóinak mindössze alig a negyede juttatta.
A “magyar nemzet” nevében tett nyilatkozatai pedig még neccesebbek, ha belegondolsz.

"Soros a magyar népet támadta!"
Nem, azt támadja, aki beleköp a levesébe.

Ezt az orbán is tudja, és ezt a személyében ellene és korrupt gyakorlata ellen tett kijelentést ennek ellenére emelte országos szintre?
Vagy annyira hülyének néz mindenkit, hogy feltételezi, a lakosság nem tud különbséget tenni a “Nehézkő” és “Magyarország” között?
Pedig ez annyira nem nehéz, mint az a bizonyos kő..!

“Egy lelkiismeretlen gazember mondta el a véleményét, .... komolytalan.”

Az. Csak éppen igaz. Kínos, megértem, éppen onnan, de ilyen az élet!
És Szeva bácsi még meg sem szólalt..!

“Vonát nem szívesen olvasnám... Szerintem felesleges.”

Csak akkor lenne jelentősége, ha a fideszes koncepciók civilizáltabb változata is érdekelne - sans tolvajlás - de aki orbán személyében látja a messiást annak valóban felesleges.

“Egy viccpárt? Ez most komoly? Mint alternatíva? Kinek? 9 millió polgárnak?
Ne bassz!”

A tanácsot nem hiszem, hogy megfogadom, de egyébként nem a 9 milliónak, hanem nekem.
Mi más illene egy ország élére, amelynek pávatáncos vezetése kész röhely, a lakói meg mintha a siralomház és az elmeosztály között próbálnának dönteni éppen..? De most komolyan!

morph on deer 2018.01.28. 21:17:15

@Rettegek mert ballib vagyok:
“tömegoszlatásra alaklmatlan fegyverekkel.”

Ne viccelj, még mindig ott van a tömeg?
Észre se vettem..!

2018.01.28. 21:23:09

@taga20: mi van roki, elittad má az erzsébet utalványt?
vagy az nektek nem jár?

1ghost 2018.01.28. 21:57:26

@Rettegek mert ballib vagyok: @Gandosz: @aleksz róz:

Na mi van te migráncssimogató orbánbohóc? Sikerült az összes nickeden körbenyalni a tolvaj, korrupt orbán gazdád seggét?

Nehogy egy is kimaradjon, mert orbán olyan faszán teljesítette a soros tervet, hogy erre még soros is csak elismerően bólogat!

Hogy ez igen viktor fiam! Így egy baszni egy komplett népet azért csak ritkán fordul elő a történelemben.

Kibaszott nagy pech, hogy kitudódott. Lehetett volna titkosítani mondjuk 80 évre.

De a hülye államtitkárotok bevallott mindent.

Pöff 2018.01.28. 22:16:47

egyik kutya másik eb

Mszp DK együtt egykutya...meg se lepődnék ha fideszesek lennének köztük

Egyébként Gyurcsány hogy hogy nem dutyibna ül? jah várj..mindent értek.

Egyébként Poltot nem kidobni kell hanem rabláncon elvezetni, nagy különbség
Ha kidobod, el menekül, szabadon fut
Ugye értitek már...ha valaki le akarja csukni, akkor az le fogja csukni.
Vagy előtte legalább le kell váltani, aztán a helyére tenni valakit aki azt mondhatja hogy az ügyészség hivatalból vizsgálja

Ez a különbség a jobbik és a liberál baloldal közt.
A jobbik akar valamit...a többi meg csak szart keverni...azért került oda orbán is, mert előtte is csak a szart keverték

2018.01.28. 22:27:18

@Gandosz: A kurva anyádat söpörd haza a sarokról, fideszfattyú.

2018.01.28. 22:42:04

@morph on deer: ha orbán a 27%-kal nem beszélhet a nép nevében, akkor ti az 1-2-5-8%-otokkal beszélhettek?

morph on deer 2018.01.28. 23:04:58

@aleksz róz:
Egyrészt: ki az a “ti”, másrészt: ki beszélt arról, hogy ki beszélhet?

Ő engem nem képvisel, a nevemben ne nyilatkozzon, kösz!
A saját nevében igen, a kormány nevében igen, a választói és pártja nevében igen, - ennyi.

Én pedig csak- és kizárólag a magam nevében beszélek, csak ritka és kivételes esetben ‘magam és családom nevében’ - pont.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.28. 23:17:56

@aleksz róz: Hol írta hogy a nép nevében beszél? Értő olvasással hogy állsz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.28. 23:21:10

@aleksz róz: Iljics, Iljics, semmi sem tart örökké, 150 év alatt sem váltunk törökké!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.28. 23:22:32

@Jakab.gipsz: "A Soros- terv és név szitokszóvá vált az országban. " - próbáltad már átnevezni?

bkkzol 2018.01.29. 01:36:19

@Pop40: Igen ,mert a pénzügyi zsenialitásuk miatt kapott jó "állást" Barosso vagy Járai. Előző munkahelyükön bizonyítottak! :-))

Pop40 2018.01.29. 02:36:15

@bkkzol: Értelemszerűen a reklám is benne van, Barroso a kapcsolatai meg a neve miatt kapott állást. Ez érthető is, a bank helyében te se Kis Pistának fizetnél milliókat, hanem annak, aki behozza az árát.

csobi2011 2018.01.29. 09:11:07

@morph on deer: érdekes érvelés. A képviseleti demokráciáról még nem hallottál? Aki nyeri a választásokat, az képviseli Magyarországot mindenhol. Tök mindegy ki szavazott rá. Majd négy év elteltével el lehet őket zavarni. Vagy úgy kössön a kormány nemzetközi szerződéseket vagy Viktor úgy vegyen részt eu csúcsokon hogy nem az országot képviseli csak a rá szavazókat. Na ilyen hülye demokrácia értelmezést is csak itt lehet olvasni. Én is sokszor kitéptem a hajam amikor Gyurcsány a sok faszságát csinálta de sajnos akkor ő képviselte egész Magyarországot mindenhol, pedig a vége felé már egy egész ország rühelte, alig volt mögötte néhány százalék szavazó.

2018.01.29. 09:32:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az egy dolog, hogy a fidesz is végéhez érkezik egyszer, ez nem is kérdés szerencsére. hanem azt miből gondolod, hogy ti jöttök helyette?

6.Lenin 2018.01.29. 09:34:33

@morph on deer:

Látom nem sokat (semmit) nem értettél abból, amit írtam. Mi a faszért vannak választások, ha mindenki azt szeretne csinálni, ami neki jólesik?

Nem Orbán döntött helyettem, nem is kényszerített. Elmondta, hogy mit is szeretne, és én azt elfogadtam, ÖNKÉNT.

Igaza van Sorosnak, szerinted.
Soros egy lelkiismeretlen gazember, ahogy Gyurcsány is. Ők lennének az utolsók, akiktől valaha is elfogadnék bármilyen erkölcsi ítéletet egy másik emberről.

Közben elolvastam (igaz nem végig, mert nem bírtam ennyi marhaságot végigolvasni)az általad belinkelt Vona féle programnak nevezett blődséget. Kár volt.

Az azért tényleg a komolytalanság teteje, hogy egy viccpárt hülyeségeit meg elfogadnád, sőt másoknak is követendő célként ajánlanád. Itt tényleg maradj meg a saját egyéni döntésednél, a többit bízd másokra.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 09:34:41

@6.Lenin:
Orbán a legnagyobb katasztrófa ami hazánkat sújtotta a 2. világháború óta.

Orbánra szavazni egyenlő a nemzet, a magyar jövő elárulásával.

6.Lenin 2018.01.29. 09:41:54

@Magyarulaszlo:

Ez a te véleményed, az enyém meg ettől eltér. Na, és?

2018.01.29. 09:47:12

@morph on deer: nem arról van szó. arról beszéltél, hogy ki nem beszélhet a nép nevében. meg a szövegedre reagálva én is arról.
leszarom, hogy te csak a családod nevében akarsz beszélni, mert a pártod, amelynek már vagy negyven éve tagja vagy (+ a szövetségesei) szintén a nép nevében beszélnek. legyél felháborodva ebben az esetben is: ők csak ne beszéljenek a nép nevében a pár százalékukkal...
vagy lépjél ki az mszp-ből, papám, akkor talán közelebb leszel ahhoz, hogy igazad legyen

amúgy meg te is ugatod a demokráciát, látod? pont ugyanúgy a te miniszterelnököd is orbán (vagy bárki más), akár rá szavaztál, akár nem. a te nevedben is beszélhet.

2018.01.29. 09:49:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: máris elvitted félre, papám... értő olvasással hogy állsz?

Magyarulaszlo 2018.01.29. 09:51:46

@6.Lenin:
Annak bizony forradalom lesz a vége, ha a Narancsos kisebbség nem hagyja, hogy az Orbán-ellenes többség egy tisztességes választáson elzavarja a tolvajbandát.
Mondom tisztességes választáson,
nem egy ilyen torzított csaló rendszeren mint a mostani...

Magyarulaszlo 2018.01.29. 09:53:33

@6.Lenin:
Hazudsz.
Neked nincs véleményed, a Te véleményed a Párté.

A Te véleményedet akkor hallom, amikor bekapcsolom a párttévét...

6.Lenin 2018.01.29. 09:58:34

@Magyarulaszlo:

Mi akadályoz meg abban, hogy leváltsd a jelenlegi rendszert?
Kevesen vagytok hozzá?
Kevesen fogadják el a hülyeségeidet?

Már ki van találva a megoldás. Jobbat kell kínálni, amit sokan elfogadnak. Ennyrie 1xű ez köcsögkém.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:00:22

@6.Lenin:
Akkor most bebizonyítom, hogy Neked nincs véleményed, és csak a pártod jelöli ki, hogy éppen mit gondolj.
Íme a feladat:
kommentáld az alábbi videó üzentetét:

www.youtube.com/watch?time_continue=81&v=NtKwEovr5Wo

Pontosan tudom, hogy 10 éve is istenítetted ezt a gerinctelen gengsztermajmot, úgyhogy nem lesz könnyű dolgod. Ma azt kéne mondanod, hogy ez egy nemzetáruló Soros bérenc. Pedig 10 éve még pontosan ezt szajkóztad te is.

Na, van véleményed?
Hadd halljuk!

legális 2018.01.29. 10:04:02

@Magyarulaszlo:
Lacika!
Milyen többség? A nem fideszes?
Tudod milyen sokan vannak, nem DK-s, és különösen nem együttes oldalon?

Lenin már megírta fennt a technikát. Kövessétek!
Ha lehet legyen pozitív, és több mint abcúgorbán. A többi rajtatok múlik. A választók 40%-ával már nyerhetsz. Tisztességes választáson. Azt nem tartanám tisztességesnek, ha 1-2%-kal nyernétek, remélem te sem.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:04:56

@6.Lenin:
A jelenlegi torz választási rendszer, ami azon alapul, hogy ne a többség, hanem a legnagyobb kisebbség kapjon teljhatalmat. Megvan, hogy a szavazatok 30%-ával lehet kétharmadot csinálni?

Másrészt pedig Polt Péter, aki a pártmaffia érdekeit védi, a fideszes ügyeket szőnyeg alá sepri.

Te tényleg szimpatizálsz ezekkel a bűnözőkkel, vagy pénzért csinálod?
Bocs, de az utóbbi életszerűbbnek tűnne....

6.Lenin 2018.01.29. 10:09:12

@Magyarulaszlo:

Tökéletesen 1etértek azzal, amit Orbán ezen a videón elmond.
A nyugatos gondolkodás, szabadság nem= Brüsszellel.

Ha te arra hivatkozol, hogy az Orbán és kormánya nem= a magyar néppel, akkor nekem miért is kéne lefogadnom, hogy a jelenlegi unió vezetése = az európai népekkel, gondolkodás módjukkal?

Ajánlanám, hogy első húzásként próbálj rendet rakni a saját fejedben, mielőtt másokéban szeretnél turkálni.
Nem nagyon ajánlanám, hogy mások fejével gondolkozz, amikor a sajátoddal se megy.

6.Lenin 2018.01.29. 10:14:33

@Magyarulaszlo:

Nem torz a választási rendszer, hanem szükségszerű egy olyan országban, mint Mo.
A győztes mindent visz.
Jelenleg még szükség lenne olyan kormányra, akik alkudozás nélkül meg tudja valósítani a vízióját. Koalíciós marakodásba belebukna az ország.
A vt-be nincs beleírva, hogy csak a Fidesz nyerhet.
Van 6 millió választásra jogosult polgár, akik nem a Fideszre szavaztak.

Kergess inkább lepkéket, talán abban nagyobb sikerekre is képes lennél.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:15:22

@legális: Neked is leírom.
A jelenlegi választási rendszer a legnagyobb kisebbségnek adja a hatalmat. Most kétmillió zombi szavazata alapján van kétharmada egy rablópártnak.

Szted ez miért jó egy olyan országban, ahol történelmileg úgy alakult, hogy a narancsos zombik mellett vannak nácik, liberálisok és baloldaliak?
Szted miért jó az országnak, hogy az elveszett szavazatokkal a győztest kompenzálják?
Szted miért jó, hogy a szavazatok 30%-ával lehet kétharmadot csinálni?

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:24:01

@6.Lenin:

És az nyilván fel sem tűnt, hogy Orbán az el,múlt években pontosan ennek az ellenkezőjét csinálja? Húúú, lehet hogy nem nézel párttévét....

Lehet hogy nem tűnt fel, hogy a Vezéred időközben lefeküdt Putyinnak, összeveszett a teljes Nyugattal, megszüntette az a demokratikus intézményrendszert amit ebben a videóban még kifejezetten féltett, és azokat a civileket baszogatja, akiket itt még szintén nagyra tart?
És az sem zavar, hogy a fékek és ellensúlyok lebontásával, a torz választási rendszerrel és a független intézmények bedarálásával pontosan azt teszi Orbán, amire itt még azt mondja, hogy nem szabad hagyni?!?!?! (gyk: demokrácia nélküli töbpártrendszer)

Neked ez a sok sok ellentmondás nem szúrja ki a szemed?
Akkor neked bármit, de tényleg bármit be lehet adni :D
Te vagy a tökéletes fideszes....

Vagy van az a pénz? :)

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:29:05

@6.Lenin:

Figyuka, lehet hogy nem tűnt fel, de Orbán azt mondja, hogy a lényeg a felelősség és az elszámoltathatóság.

ROGÁN, HABONY, MÉSZÁROS, TIBORCZ, ORBÁN, KÓSA stb....
Baszki ezek közönséges bűnözők, nettó tolvajok akiket jelenleg csak a Főügyész véd meg az elszámolástól és a börtöntől...

Ha egyetértesz Orbánnal abban, hogy fontos az elszámoltathatóság, akkor miért nem mész ki az utcára, hogy végre eljárás induljon a fent említett gengszterek ellen?!?!!?

Te szoktál gondolkodni?
Mármint a pártfeladatok mellett...

6.Lenin 2018.01.29. 10:31:19

@Magyarulaszlo:

Te módszeresen kevered a saját véleményedet a tényekkel.
A neked kedvezőt simán elfogadod, de ugyanezt másoktól megvonnád.

Sajnálom, de nem tudlak komolyan venni.

Mellesleg nem vagyok fideszes, csak rájuk szavaztam, és mindaddig fogok is, amíg nem lesz jobb.
(a gyengébbek kedvéért: ez nem azt jelent, hogy a mostani a tökéletes, sőt, és mindennel elégedett lennék. A helyette kínált sokkal szarabb, eddig )

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:34:28

@6.Lenin: Miért is szükségszerű, hogy a győztes még az elveszett szavazatokat is megkapja? nem értem, illetve nem írtál indoklást le, csak leírtad és kész.
Érveket is tudnál mondani?

És miért ne érvényesüljön inkább az én másodlagos pártpreferenciám?
Elmagyarázom hogy mi az, tudod lehet, hogy ha nem szavazhatok a PM-re, akkor azért örülnék, ha az LMP kapná a szavazatom. és ha az LMP megkaphatná a szavazatom második körben, akkor lehet hogy kiderülne, hogy van egy valódi többség, így viszont a legnagyobb kisebbséget erősíti a szavazatom elhullása...

A Fidesz nem hagyja, hogy érvényesüljön a másodlagos pártpreferenciám. elmondanád hogy ez miért jó az országnak?

6.Lenin 2018.01.29. 10:36:16

@Magyarulaszlo:

Miért ne lehetne bármelyiket is elszámoltatni? Itt vannak az országban.
Az elnyert pályázatokat megvalósítják (vastagon fog a ceruza? Mindenhol a világon, ezek erre vannak kitalálva). Az ország épül, fejlődik.
Lehetne esetleg jobban?
Lehetne. Itt az alkalom, bizonyítsd be, nyerjétek meg a választásokat. De...
Azok ne pofázzanak, akik eddig mindig csődbe vitték az országot.
Valahogy nem vagyok képes komolyan venni őket.
Ennyi.

legális 2018.01.29. 10:41:21

@Magyarulaszlo:
milyen zombik vannak még a narancsoson kívül?
te milyen színű zombi vagy?
miért kellene olyannak vezetni az országot, aki még 30%-ot sem tud szerezni, tarhálni, lopni, vásárolni?
az elveszett szavazatokkal nem csak a győztest kompenzálják, hanem a vesztest is. AZ azért elég gáz, ha a győztesnek több fölösleges győztes szavazata van, mint a vesztesnek úgy an block.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:43:08

@6.Lenin:
Tekintve, hogy nem tudom, hogy miyen tényekről beszélsz, nem értem, hogy mire gondolsz. Nem írtál érveket, nem váalszoltál tisztességesen a felvetéseimre.

Az aktuális Fideszes hazugság paneleket nem tudod használni a kérdéseim kapcsán és ezért megfutamodsz.
Kár.

6.Lenin 2018.01.29. 10:44:56

@Magyarulaszlo:
Miért kéne erős, egységes kormány?

Mert eddig az országot a barátaink (keletről, nyugatról) kifosztották. Gazdaságilag, és még sok mindenben nagy a függőségi viszony.
A polgárok gondolkodásmódja még túlságosan is szétszórt. Be kellene látniuk az embereknek, hogy az ország érdeke jelenleg még fontosabb az egyéni érdekeknél.
Ez nagyon nehéz feladat. Egy szétszórt, marakodó kormány nem éppen a jó példa lenne.

Majd, ha elég erős az ország-gazdaságilag- kialakulna egy, az ország érdekeit elsődlegesen figyelembe vevő polgárság, akkor lehetne a többnemű klozetokon is vitázni, vagy bármilyen más , kisebbségeket érintő faszságokon is.

Jön a tavasz, kergess lepkéket, sokkal egészségesebb, mint olyasmivel foglalkozni, amihez fingod sincs.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.29. 10:49:05

@Magyarulaszlo:

A felsoroltak semmivel sem nagyobb bűnözők, mint Gyurcsány, Kóka, az Alstom, vagy épp a Strabag vezetői.
Nyernek közbeszerzést versenyt megkerülve.

De legalább nem kúrják el, és már ez is sokkal több, mint amit Gyurcsányék tettek.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:49:15

@legális:
1. Zombinak hívok mindenki, aki úgy kezeli a politikát, mintha focicsapatokról lenne szó.
Itt nem az a lényeg, hogy melyik csapat győz, hanem, hogy az ország jobb hely lesz-e.

A Fidesz irányítja a legtöbb zombit, de vannak MSZpP-s és Jobbik-os zombik is.
Én nem vagyok zombi.

2. Nem az a kérdés, hogy a legnagyobb PÁRT van-e hatalmon, hanem az, hogy jó-e az az országnak.
A jelenlegi rendszer nem teszi lehetővé a választás során koalíciók kötését.
A legerősebb kisebbség kezébe hatalmat adni veszélyes, mert az leválthatatlan diktatúrák kialakulásához vezet. Nicsak, pont mint itt most.

Mondd meg nekem, hogy miért jó, ha egy erős kisebbség nehezen leváltható?

6.Lenin 2018.01.29. 10:59:37

@Magyarulaszlo:

" miért jó, ha egy erős kisebbség nehezen leváltható? "

Miért lenne nehezen leváltható?

Van egy lecsúszó ország (szerinted)
Milliók nyomorognak (szerinted)
Nincs demokrácia (szerinted)

Van 6 millió választásra jogosult, akik nem a Fideszre szavazta, 2 millió ellenében.

Mi az, ami nem teszi lehetővé az ellenzék győzelmét?

Mert vagy nem igaz, amit hablatyolnak (szegénység, lecsúszás), vagy nem tudnak mást kínálni helyette. A választók nem hülyék.

Mi olyan kurva bonyolult ebben, könyörgöm?

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:59:44

@6.Lenin:

Semmi értelme annak amit írsz.

1. Az országot most is kifosztják. (Pask, Kínai balkán vasút), csak most pont a te liblinged írja alá a kifosztásról a megállapodásokat.

2. Magyaroszág szted milyen értelemben lett erősebb? szerintem gyengébb mint valaha. képtelen például elszámoltatni a saját vezetőit. Nem tudja megvédeni magát a rablógazdálkodást folytató kiskirályoktól. Akkor miért lenne erős? Azért mert a Felcsúti felhúzott egy kerítést és megvette a püspököt? vicc.... :D :D

3. Szerintem az ország érdeke, hogy minél szorosabban kapcsolódjunk az EU-hoz és erős, független intézményrendszer védje a demokratikus értékeket.
és egyetértek, abban, hogy ezt jó volna, ha még a Fideszesek is egységesen belátnák ezt és végre elzavarnánk a maffiát.
Ezzel egyetértesz?

Vagy szerinted a lényeg, hogy a vezérnek ne legyen ellenzéke és kritikusa?
Mit akarsz Te? Diktatúrát? Egypártrendszert?

Magyarulaszlo 2018.01.29. 11:05:42

@6.Lenin:
Pontosan tudod a válaszokat, azért mert a Geci a saját helyzetére szabta a választási rendszert.

Inkább azt írd le, hogy szerinted miért volt rossz a korábbi rendszer, miért kellett átszabni a választási körzeteket? Miért nem volt jó a kétfordulós rendszer és miért baj, ha két párt koalíciót alkot a két forduló között és lenyom egy harmadikat.
Egy tippem van csak: azért mert nem kedvezett a Fidesznek....

Magyarulaszlo 2018.01.29. 11:07:23

@Rettegek mert ballib vagyok:

Ezt alá tudod támasztani számokkal? vagy legalább ügyekkel, amikhez tudok számokat rendelni?
Sztem a Fidesz által lenyúlt több 10 000 milliárd ft mindent überel a rendszerváltás óta....

Magyarulaszlo 2018.01.29. 11:09:15

Ilyen lassú, tohonya trollokkal régen volt dolgom.
Unalmasak vagytok és lassan gépeltek, na csá.

Üzenem a tartótiszteteknek, hogy lassan időszerű a csere...

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.29. 11:11:23

@Magyarulaszlo:

A kétfordulós zsarolós rendszer csak az ügyeskedőknek kedvezett, az SZDSZ féle törpe pártoknak, akik ilyenformán zsarolási potenciáljuknál fogva kormányztai tényező lehettek, és a többségre erőszakolhatták a törpe minoritás által támogatott agybeteg faszságukat.

Most csak az kormányozhat, akit a válastók többséger támogat.
Megjegyzem a kompenzációkat tekintve valahol a középmezőnyben vagyubk az EU-t nézve. Az Angoloknál alig van kompenzáció, a Németeknél van a legtöbb. Mi valahol középen vagyunk.
Hogy a ballibek ezokból szopnak az mellékes.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.29. 11:14:25

@Magyarulaszlo:
Mi ttámasszak alá ?

Ugyanazokat a közbeszerzéseket, amit eddig a Strabag, és Alstom nyertek, a Simornak, Alstomnak utalt 100 millákért, Medgyessy féle becsületrendekért cserébe, ma Mészáros és Garancsi nyeri ingyen.

Ugyanúgy verseny nélkül.
A különbség annyi, hogy ők itt adóznak, itt alkalmaznak embereket, és a nyereségük egy részét is itt költik el, szöges ellentétben az Alstommal és Starabaggal akik postafordultával vitték haza az Uniós pénzeket az elkúrók alatt.

6.Lenin 2018.01.29. 11:15:55

@Magyarulaszlo:

"3. Szerintem az ország érdeke, hogy minél szorosabban kapcsolódjunk az EU-hoz és erős, független intézményrendszer védje a demokratikus értékeket.
és egyetértek, abban, hogy ezt jó volna, ha még a Fideszesek is egységesen belátnák ezt és végre elzavarnánk a maffiát.
Ezzel egyetértesz?"

Igen 1etértek. Orbán is ezt mondja már néhány éve.

Erős, független vezetés kéne az EU vezetésébe, aztán lehetne tisztogatni a Fideszben is.
(mellesleg eddig mindenkit ki is rúgtak a Fideszből, akik tényleg köztörvényes dogojkat műveltek, és nem kívánságlista alapján)

6.Lenin 2018.01.29. 11:18:37

@6.Lenin:

dolgokat (néha 1xrre két billentyűt sikerül leütnöm). Bocs.

BéLóg 2018.01.29. 11:42:37

@Magyarulaszlo: Ezaz. Agggggyuk tehát a LEGKISEBB kisebbségek, akkor ez qrva demokratikus lesz!
Az ég meg nem szakad rátok, barmok, mi?

Hülye mocskos fidesz szavazók, beszopnak mindent, eszük elment lopnak a maffiózókkal meg mindengeciség, DE szerintünk majd EZEKNEK elege lesz eccer és akkor megdöntik, felkoncolják, szétbasszák, kinyírják, felnégyelik meg minden.
De addig is rohadjatok meg fidesznácik mocskok, orbáncigányok, megminden!
meg különben is reggeltől estig rettegnek a NÉP-től, ami NEM ők, hanem mi vagyunk mind a tizenheten és az orbángenyócigány meg múlt héten meg fog bukni, de ha nem akkor tavaly!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.29. 11:59:31

Az Együttnek most az 1 % elérése a cél, nem bárki kidobása bárhonnan...

BiG74 Bodri 2018.01.29. 11:59:43

Ha tudnám, hogy tényleg megteszik, már most előre megkapnák a szavazatomat.

eßemfaßom meg áll 2018.01.29. 12:03:55

Egyre jobban öszintére hergelik magukat az "európai liberális demokraták"

Ez jó, folytassátok

eßemfaßom meg áll 2018.01.29. 12:05:26

@Magyarulaszlo:
"Sztem a Fidesz által lenyúlt több 10 000 milliárd ft"
"Ezt alá tudod támasztani számokkal?"

eßemfaßom meg áll 2018.01.29. 12:08:56

@Magyarulaszlo:
"Én nem vagyok zombi."
"Az országot most is kifosztják. (Pask,"
"szerintem gyengébb mint valaha"
"a Geci a saját helyzetére szabta a választási rendszert."
"Neked nincs véleményed, a Te véleményed a Párté."

Gyönyörű :)

eßemfaßom meg áll 2018.01.29. 12:15:21

@Magyarulaszlo: "Orbán-ellenes többség egy tisztességes választáson elzavarja a tolvajbandát. "

Meg kell alakítani az "Orbán Ellenes Többség - Európai Szabadnemzetiszociális Liberális Párt"-ot és meg kell gyözni a náciszavazókat meg a kommunista szavazókat, hogy szavazzanak mind egységesen az európailiberális jelöltre a fideszjelölt helyett.

Amig az orbán ellenes többség jobban utálja egymást mint orbánt addig nehezen lehet orbánváltónak minősíteni őket

DFK 2018.01.29. 12:39:51

@Magyarulaszlo: körzet átszabás: mert már volt olyan, hogy kétszeres lélekszám különbség volt a körzetek között. Pl Csepelen 2 körzet is volt. De ne hagyd, hogy a tények megzavarjanak.

nu pagagyí 2018.01.29. 16:18:34

Tetszik a blogger értetlenkedése. De azért nyilván ő is pontosan tudja, hogy a Fidesz pártállamot épített ki. Egy pártállamot pedig nem lehet választáson leváltani.

Ha még nem tudatosult benne, gondoljon a permanens "állami" politikai reklámkampányokra, az állami média "pártatlan" ténykedésére, az állami hatóságok állampárti igényekre történő célirányos zaklatásaira, a képlékeny választási rendszerre, amit a rezsim sugalmazására, igény szerint átértelmez az illetékes állami szervezetet irányító pártember.

Szóval, választáson nem fogja a nép visszaszerezni a szabadságát, mert nem lesz demokratikus választás. A rezsim bukása két egyéb módon lehetséges: vagy szétesik magától, vagy radikális módon el kell őket zavarni, felfüggesztve az általuk fabrikált alkotmányt. Az első jobban megfelel a magyar nép hagyományainak, kivárják míg magától megoldódik a probléma, de ez sajnos csak ideiglenes szünet lesz. A másodikra még nem volt példa, ezért mászik mindig vissza a pöcegödörből a népet szarnak tekintő feudális eszmerendszer az elmaradhatatlan erőszakkal és ostobasággal.

6.Lenin 2018.01.29. 16:53:46

@nu pagagyí:

"Szóval, választáson nem fogja a nép visszaszerezni a szabadságát, mert nem lesz demokratikus választás. A rezsim bukása két egyéb módon lehetséges: vagy szétesik magától, vagy radikális módon el kell őket zavarni, "

Nem lesz demokratikus a választás. / millió választásra jogosult nem tud legyőzni 2 milliót.
A Fidesz szétesik. Erre még várni kell 1 picit.
Radikális módon el kell zavarni. Kinek?
Azok fogják elzavarni, akik még szavazni is lusták elmenni?

B+, ti már betegek vagytok. Ja, pártállam. Lehet, hogy vagy 200 párt fog indulni a pártállami választáson.
Beszarás ez a tehetségtelen banda.

eßemfaßom meg áll 2018.01.29. 20:11:45

@nu pagagyí:
"Szóval, választáson nem fogja a nép visszaszerezni a szabadságát, mert nem lesz demokratikus választás"

Az a legdurvább, hogy ezt ti páran már tényleg el is hiszitek magatoknak annyit mantráztátok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.30. 05:56:36

@aleksz róz: Hol írtam hogy mi jövünk helyette? És ki az a "mi" szerinted?

2018.01.30. 12:04:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem kellett azt most itt konkrétan leírnod, papám, ott az egész blog.hu-s tevékenységed...
azért kampányolsz, hogy ti (az mszp) léphessetek a fidesz helyére.

2018.01.30. 12:23:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem is kell idézni (és nem is az volt a lényege).
azzal kapcsolatban, hogy te megpróbálsz árnyékbokszolásra kényszeríteni, egyáltalán nem kell idéznem semmit.

ha a miniszterelnök szerinte nem beszélhet a nép nevében, mert csak 27%, akkor az a párt, amelynek morph on deer a tagja, sem beszélhet a nép a nevében, morph on deer pedig bekussolhat szépen... (a saját maga nevében.)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.30. 16:11:31

@aleksz róz: Tényleg? Keresd már elő hol írtam hogy én mszp szavazó vagyok! Te vagy az aki kitalálsz valamit és azt hajtogatod, megpróbálva más szájába adni.
Mellesleg morph on deer pártja hol nyilatkozta hogy a nép nevében beszél?
süti beállítások módosítása