B1 blogcsalád



Csak egy picivel erősebb a rendőrség reakciója, ha az ellenzékről van szó

2018. január 26. - Mr Flynn Rider

Lefoglalták a diáktüntetés szervezőjének számítógépét, a Momentum kampányába is beavatkoztak.

rendorseg_civilek.jpg

Tegnap kétszer akciózott a rendőrség a kormánypárt érdekében. Ahogy az ügyészséget, az ÁSZ-t és a többi állami szervet egyértelműen kéziirányítás alatt tartja a Fidesz, a rendőrségnél is látszik, hogy merről fúj a szél. 

Mindkét eset tegnap este történt: Rékasi Károly és Détár Enikő 16 éves gyereke arról számolt be a Facebookon, hogy a rendőrök megvárták, amíg az édesanyja egyedül lesz otthon, akkor "tört rá" négy rendőr, és elvitték a számítógépét. Rékasi a múlt heti diáktüntetésének egyik szervezője és szónoka volt.

„Ma reggel elvitte négy rendőr a számítógépemet! (…) Külön megvárták, hogy egyedül legyen édesanyám, és akkor törtek rá. Felháborító, ami ebben az országban megy. Tenni kell az elnyomó rezsim ellen! Nem fogom hagyni magam.”

- írta a diák a Facebookon.

A rendőrség ráadásul nem is adott információt, csak ködösített Rékasi Zsigmond esetében. A sajtónak azt mondták: a nyomozási szakaszra való tekintettel, nem adhatnak tájékoztatást. Abszurd az egészben, hogy Rákasi Zsigmond nem tud róla, hogy ellene nyomoznának, őt nem értesítették.

A másik eset a számtógép elvitele után történt, a Momentum Mozgalom éjjel felfestette az orvosi beavatkozásra várakozók sorait az aszfaltra az emberminisztérium elé.

A Momentum aktivistái az egészségügyben uralkodó embertelen körülményekre hívták fel a figyelmet, egyszerű lemosható festékkel jelezve a várólisták lábnyomait. Az akciót természetesen rendőrök szakították meg – számolt be a 24.hu. A társadalomra "rendkívül veszélyes" akciót végül nem akadályozták meg, de

az igazoltatáshoz 6 rendőrt vezényeltek ki és másfél órát vett igénybe.

A párt közleményében közölte:

„Ha az egészségügyi beavatkozásokra váró betegek egymás mögé állnának, a sor hossza 18 km-t tenne ki (Budapest-Érd távolsága), ez összesen 36697 főt jelent (Salgótarján lakossága), akik 4213 napot kénytelenek várni, hogy hozzájussanak a szükséges ellátáshoz.”

A Momentum szerint gerincműtétre például 382 napot, azaz több mint egy évet kell várni. Ha pedig az epekővel várakozó betegek sorban állnának, a sor a Parlamenttől az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületéig érne.

 

UPDATE: az Index szerint graffizités miatt vitték el a rendőrök a tüntető számítógépét, amin jelszóval védett videók és képek vannak. Viszont a gép elvitele és az egész ügy rendkívül zavaros így, ahogy az Index is írja.)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2913605163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rot 2018.01.26. 23:58:41

Egyszer vége lesz és akkor isten irgalmazzon nekik...

LAM 2018.01.27. 00:04:06

"Abszurd az egészben, hogy Rákasi Zsigmond nem tud róla, hogy ellene nyomoznának, őt nem értesítették."

Vagyis értesítés nélkül mentek be a lakásba. Valójában senki észre se vette. Ez most komoly? Értem én, hogy kampány van, de néha elgondolkodhatnátok azon, amit leírtok.

lüke 2018.01.27. 04:29:08

Így van ez ,ha nem szakember a miniszter,hanem emberi erőforrás

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.27. 07:00:14

@LAM: Értő olvasás? Persze egy tartalék nicktől ez nem várható el.

rallus 2018.01.27. 07:45:24

Inkább örülni kellene, hogy végre sikerült egy igazi, hiteles mártírt indukálni! Rengeteget törték magukat ezek a szúnyogcsődör jellegű felhevült ifjak, hogy legalább egy gyengéd rendőrpofont kikényszerítsenek, de a diktatúra rendőrsége volt annyira aljas, hogy nem tette meg! Lovasrohamról, gumilövedékről meg nem is ábrándozhattak ifjú hőseink, a szemerkélő esővel való szembenézésre meg még nem tudtak idegileg felkészülni.
Remélem lovas szobrot fogunk emelni grafittiző partizánunknak!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.27. 07:45:58

Atya Isten, nyomoz a rendőrség csak úgy, Soros engedélye nélkül??? Hát hol vagyunk, Észak-Koreában???

openszószáJETI 2018.01.27. 08:26:35

@rallus: ", de a diktatúra rendőrsége volt annyira aljas, hogy nem tette meg! Lovasrohamról, gumilövedékről meg nem is ábrándozhattak ifjú hőseink"

Pont ez bizonyitja, hogy itt diktatura van, hogy a rendorseg 8. eve ennyire figyelmen kivul hagyja az allampolgari igenyeket. 8 evnyi provokacio utan, meg egy szolid lovasrohamra sem voltak kepesek. Bezzeg a liberalis idokben 10 ezres nagysagrendben szortak a konygazt granatokat. Az elmult 8 evben latott barki akar egyetlen nyomorult konnygaz granatot is ?? Hat nem, pedig igeny az boven lett volna ra. Amikor a hatalom annyira semmibe veszi az embereket, hogy a folyamatos provokacio ellenere, meg egy torvenyes eloallitasra sem hajlando, az mar a nagybetus DIKTATURA.

Jakab.gipsz 2018.01.27. 08:51:26

@Rot: Egyszer vége lesz és akkor isten irgalmazzon nekik... Vagy nektek ! Rót !

Az igazi Trebics 2018.01.27. 09:34:18

Az igazán abszurd az lenne, ha értesítenék. Hello, nyomozunk utánad, tüntesd már el a bizonyítékokat, lécci! Értem én, hogy nem szerencsés az időzítés, de gondolkodnotok azért még szabad.

ember100 2018.01.27. 10:19:44

Helló !

Az intézkedést védőknek !
Mi retek köze van a grafitizésnek a laptophoz ? Miért is kellett elvinni hogyan fogják a tartalmat kezelni ? Ez csak nem olyan ÁVH s tempó ?
Mi jön ezután ? Tilosban parkolásért is elveszik a laptopom mert a MKKP tagja vagyok ?
Esetleg ha azt mondom bakfitty akkor jön az ÁSZ és belenéz a fenekembe ?
Fidióták mi kell még nektek ??????

ember100 2018.01.27. 10:26:18

@Az igazi Trebics:
Helló !

Szerinted a laptop a bizonyíték a grafitizéshez ??
Kompjuteres festékszóró vagy mi a fene ?
Remélem meg tudod magyarázni :)
De lehet hogy a laptopon olyan személyes információk , pártdokumentumok , választási stratégiák.... voltak ami esetleg érdekelheti a fityeszt ááááááá nem hiszem ilyet NEM tennének a fityeszes fijjuk UGYE ?

ember100 2018.01.27. 10:29:26

@openszószáJETI:
Helló !

Remélem amit írtál groteszk , szatíra volt ? :)
Mert ugye az ellenzék autókat gyújtott fel , tankkal pörgött a villamosmegállóban , kövekkel dobálta a rendőröket UGYE ÍGY VOLT .

Az igazi Trebics 2018.01.27. 11:25:48

@ember100: "Egy olyan graffitizésről van tehát szó, aminél egy olyan csoport, a Renegátlástalanok közösség logóját festették a falra, amely csoportnak R. Zsigmond a vezetője. Ezt a logót fújták fel októberben Budakeszi több pontjára is, "amivel 135 277 forintos kárt okozott egy "ismeretlen tettes" - idézi a lap"
R. ugyanakkor "csoportjuk tagjainak védelme érdekében magára fogja vállalni az esetet".
Tehát nem egyedül festegetett, a laptopon levő adatokon, levelezésen keresztül el lehet jutni a csoport többi tagjához.

Az igazi Trebics 2018.01.27. 11:35:04

@ember100: Vagy megörökítették magukat akció közben, és a képek/videók a laptopon vannak. Van még pár ötletem, soroljam még?

ember100 2018.01.27. 13:58:11

@Az igazi Trebics:
Helló !

Ez UGYE vicc akart lenni ? :)
Ha megállni tilosban parkolsz , átmész a piroson , gyorshajtasz ... ezek bőven lehetnek több mint 130.000 nél drágábbak , elveszik a kocsid , vagy a telefonom mert azzal felvehetted amikor csinálsz valamit ?
Na ne már :)
Meg hát ugye házkutatási parancs 18. év alatt szülői felügyelet az esemény alatt....
Ti EZT TÉNYLEG elhiszitek , komolyan gondoljátok ? hogy ez a megoldás egy grafiti miatt ?????
Elég összeesküvés jellegű az egész , de lehet hogy a felirattal FELSÉGÁRULÁST követtek el :)

Jobb halottnak lenni mint libsinek ! 2018.01.27. 14:40:05

@ember100: Nem szamit mi miatt. Rohadt libsi. Dunaba kell loni a kurvaanyaval egyutt.

ember100 2018.01.27. 19:36:33

@Jobb halottnak lenni mint libsinek !:
Helló !

UGYE TE NEM VAGY NORMÁLIS ?
Szeded rendesen a gyógyszered ?
süti beállítások módosítása