B1 blogcsalád



Németh Szilárd élőben becsicskította az Echo TV-s mikrofonállványt

2018. január 19. - Mr Flynn Rider

A beszélő krumpli leoltotta az Echo TV riporterét, mert az nem a Fidesz propagandaszövegét használta. 

echo_tv_nemeth_szilard_csicskit.gif

Botrányos: a riporternek öltözött mikrofonállvány nem a Fidesz propagandistái által meghatározott szavakat használta a menekültekre! 

A propaganda egyik alapja a szóhasználat. 

A 444 kimutatta, hogy a „migráns” szót a Fidesz hozta be a közéletbe – addig „menekültekről” beszéltünk, ha egyáltalán beszéltünk. Mert maga a probléma sem létezett, amíg a Fidesz el nem kezdte nyomni, hogy félelmet keltsen az emberekben. (Magyarországon nem is nagyon kellene léteznie, hiszen ide nem akar bevándorolni senki, de ez egy másik kérdés.)

A propagandáról ugyancsak a 444 írt egy hosszabb lélegzetvételű cikket, amiben azt is megírták:

Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormánnyal két éve 6 milliárdos bruttó tanácsadói szerződésben álló Századvég-csoporton keresztül készíttet nagy mintás és fókuszcsoportos felméréseket, amiknek a segítségével kiválasztják a nyilvánosságban használandó kifejezéseket. A munkához szükséges közvélemény-kutatásokat a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató készíti. Mivel nem közvetlenül az állammal szerződnek, közérdekű információként ezek a kutatások nem hozzáférhetőek. A kormánynak van egy 4,4 milliárdos szerződése a Nézőpont-csoporttal is, de a kampánypraktikákhoz Rogán és Habony az általuk irányított századvéges teamre támaszkodik.  

„Kifejezetten olyan, könnyen visszaidézhető szókapcsolatokat, kifejezéseket keresnek a kampányokhoz, amelyek erős negatív érzelmi reakciókat váltanak ki fideszes és bizonytalan ellenzéki szavazókból” – mondta a Fidesz-kommunikáció háttérmunkájáról egy volt századvéges dolgozó, aki szerint annyira fontos a precíz szóhasználat, hogy 

„AZ EURÓPAI UNIÓ KIFEJEZÉS GYAKORLATILAG TILTÓLISTÁRA KERÜLT. MINDIG BRÜSSZELT KELL MONDANI, MERT AZT KÖNNYEBB ÖSSZEKÖTNI A LOMHA BÜROKRÁCIÁVAL ÉS AZ ARCTALAN, PÉNZÉHES HÁTTÉRHATALOMMAL”. 

A kulcszavakat mindig a politika vezeti be a közbeszédbe, a pártmédia teszi őket állandóvá nyilvánosságban, innen tereli őket tovább a hivatalos kommunikácó konzultációs ívekre és óriásplakátokra. Orbán először a Parlamentben írta le Simicska Lajost a Jobbik és Vona Gábor milliárdos „gazdájaként”, majd a kormánymédia is hamar magáévá tette a fordulatot. A Jobbik autoriter szavazóbázisát „csicskázással” igyekeznek elbizonytalanítani: ezt a kifejezést is Orbán használta elsőként egy márciusi plenárison, és azóta a „csicskapárt” illetve a „lex csicska” kifejezéseket napi szinten forgatják fideszes újságírók. A „Soros-egyetemet” szintén a miniszterelnök tette a mindennapok részévé egy Kossuth Rádió-interjúban – ma már több Fideszhez kötődő médium így hivatkozik a CEU-ra.

A propagandában tehát a kulcsszó használata – minél több használata – borzalmasan fontos, hiszen az üzenet,

a félelem – és gyűlöletkeltés

csorbul, ha a nézők szánalmat éreznek, vagy csak együttéreznek a hazájukból a háború elől, éhínség elől elmenekülő emberek iránt.

Ma reggel a kulcsszavak problematikáját nyíltan mutatta be a műsorvezető (vagyis, bocsánat, mikrofonállvány) elvtárs és Németh Szilárd (a beszélő krumpli) az Echo TV-n. A mikrofonállvány kérdezett és „kvótamigráns” helyett „kvótamenekültet” mondott. A Fidesz alelnöke egy pillanatra lefagyott, majd egyszerűen helyretette a műsorvezetőt mikrofonállványt, aki erre láthatóan elszégyellte magát.

Ilyen a "független média" Magyarországon: egyértelműen kiderült, amit már amúgy is tudtunk, hogy a Mészáros Lőrinc által felvásárolt és működtetett Echo Tv csupán a Fidesz propagandagépezetének egy része. 

A jelenet pontosan olyan volt, mint amikor Putyin elnök becsicskította Orbánt a nyilvános sajtótájékoztatón:

 

A teljes Echo TV-s adást itt tudja megnézni, már akinek nem fordul ki a bele az echte náci propagandától:

 

(A találatot köszönjük a Lakájmédiának!)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4913588453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK17 2018.01.19. 16:15:44

"A beszélő krumpli leoltotta az Echo TV riporterét, mert az nem a Fidesz propagandaszövegét használta. " beszélő krumpli? nagy szavak ezek egy olyantól, aki annyira hülye, hogy a fal adja a másikat, és akkor is hazudik, ha csak levegőt vesz, erre ugye példa a b1-es munkássága.
de majd áprilisban visszavesz Mr. Ass Hole az arcból, mikor elzárják a pénzcsapot, kb a menetrendszerűen érkező választási bukta utána másnap.

taga20 2018.01.19. 18:23:51

@FCUK17: te rohadék, még a beszélő krumplinál is elvetemültebb vagy.
hogy hűlne rád a bőr!

BAZINGA2 2018.01.19. 19:14:00

Nézi valaki azt a csatornát? Gondolom ott megy a fejtágítás. Hiába rakták be a napokban egészen előre, olyan hátulra pakoltam, ahova soha nem kattintok.

morpho 2018.01.19. 21:26:44

@FCUK17: "nagy szavak ezek egy olyantól, aki annyira hülye, hogy a fal adja a másikat, és akkor is hazudik, ha csak levegőt vesz, erre ugye példa a b1-es munkássága."

Te számozott kullancs! Nem is tudtam, hogy a beszélő rezsikrumpli posztokat ír a B1-re!

cleanwater 2018.01.20. 08:40:24

A beszélő disznósajt jelző azért jobb....