B1 blogcsalád



Német lap: Jól jönne egy kis düh Magyarországon, látva Orbán politikáját

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. január 16. - Szelestey
  • Soros György nem akarja hagyni, hogy nacionalista populisták szétzúzzák az életművét;
  • A választási kampány finisében kínos helyzetbe került Orbán Viktor, amiért eltitkolta 1300 menekült befogadását;
  • Magyarországon minden "kaputt" és ha így folytatódik, az ország átvitt és konkrét értelemben is teljesen bezárkózik.

bojkottald_a_rendszert_tuntetes.jpg

FT

financial_times.jpg

Soros György felveszi a kesztyűt populista ellenfeleivel szemben, miután alapítványai, amelyek egykor a demokrácia terjedésének jelképei voltak, napjainkban az újjáéledő nacionalizmus célpontjai. Az üzletember ellen rengeteg összeesküvés elmélet van forgalomban a világszerte, ezek közül komolyabb a sokmilliárd közpénzből finanszírozott magyar hivatalos propaganda. Így az, hogy az egyik Fidesz-képviselő közzétette egy leölt, megperzselt disznó fényképét, rajta a felirattal: Ő volt SOROS. Vagy hogy a milliárdos is beismerte: bezárás fenyegeti a CEU-t a törvény miatt, amely a bírálók szerint a tanszabadságot célozta meg. A Soros elleni támadások a döbbenetesen változó politikai viszonyokról árulkodnak, főleg Közép- és Kelet-Európában. Ő maga azt mondja, az egész nagyon déjá vu, azzal az eltéréssel, hogy a világban most a nacionalizmus az uralkodó ideológia. Az EU az összeomlás szélére jutott, Oroszország viszont mind inkább jön fel.

A történész, Ann Applebaum azt hangsúlyozza, a befektető, zsidó pénzember lévén, kényelmes ellenség az olyan vezetők számára, mint Orbán Viktor. Nem akarnak nyíltan Amerika- vagy unióellenesek lenni, ezért találták meg mumuskén Sorost, aki a Nyugatnak az általuk nem szeretett részét testesítik meg. Közben pedig rájátszanak az antiszemitizmusra. Az üzenet egyszerűbb, régi időkre nyúlik vissza. A kampány láttán Soros ragaszkodott ahhoz, hogy vissza kell lőni. Személyes vagyon túlnyomó részét átruházta a Nyílt Társadalom Alapítványoknak, hogy serkentse a demokráciák megerősödését. Úgy fogalmaz, hogy igen szerencsés az ellenségeivel, mert azok még inkább meggyőzik arról, hogy harcolni kell a helyes ügyért. Az elmúlt 35 évben csaknem 14 milliárd dollárt adott főleg az oktatásra és az egészségügyre. Bírálói szerint még ma is ő határoz meg mindent az alapítványoknál, ezért kiszámíthatatlan liberális szuperhatalomnak minősítik.

Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy fogalmazza meg, hogy itt a demokrácia két felfogása csak össze: Soros szerint a civil társadalomnak ellenőriznie kell a hatalmat, ám csak a törvényesen választott képviselők alakíthatják legálisan a politikát. Hozzáteszi, hogy a befektetőre és a civil szervezetekre nem voksolt senki, mégis bele akarnak avatkozni a politikai döntésekbe. Az OSF egyik vezetője szerint ugyanakkor a populista vezetők azt hiszik, hogy a politikai csak az övék, ha bárki bírálja őket, az belegázol a felségterületükbe. Maga Soros úgy gondolja, hogy a támadások többsége Oroszországból indul, mert Putyin nem kedveli őt, amiért annak idején kifogásolta az orosz elnök több húzását és támogatta az akkori grúz elnököt, Szakasvilit. Utóbbiról ma már ő is azt vallja, hogy tévedés volt.

Patrick Gaspard, az OSF új elnöke rámutat, hogy a támogatások elosztásáról Sorostól függetlenül határoznak, és nagyon ügyelnek arra, hogy ne adjanak pénzt pártos politikai célokra. Az emberbarát azt mondja, hogy hibai ráébresztették: nagyobb távolságot kell tartania az érintett államok belpolitikájától. Persze ezt könnyebb mondani, mint megtenni. De azért sokat elárul terveiről, hogy Gaspard-ot, az Obama-féle Fehér Ház politikai igazgatóját állította a decentralizált alapítványi szerkezet élére. Ez arra utal, hogy a jövőben nem riadnak vissza a politikai ütközésektől, legyen szó pl. a korrupcióról vagy a migrációról.

 

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Orbán Viktor ugyan visszatérően betolakodóknak nevezi a muzulmán migránsokat, ám most védekezésre kényszerül, mivel kiderült, hogy tavaly az ország a korábbinál jóval több menedékkérőt fogadott be. A Jobbik arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyjából pont annyi emberről van szó, mint amennyit a kvótarendszer értelmében kellene átvenni. Az ENSZ szerint 1300-an kapták meg a menekültstátuszt, az ellentmondás azonban a kormány hitelét fenyegeti éppen abban a kampánykérdésben, amely nagy előnyhöz juttatta a Fideszt. Az UNHCR szóvivője szerint a hatalom, amely nemigen tesz különbséget a gazdasági migránsok, illetve azok között, akik a háborúk ellen menekülnek, nos, ez a hatalom most arra kéri a szavazókat, hogy disztingváljanak. Simon Ernő rámutat, hogy a hivatalos kampány idáig mindenkit egy kalap alá vett, és ezzel megtévesztette a közvéleményt, ugyanakkor igencsak hátrányos helyzetbe hozta a menedékkérőket.

 

FT

financial_times.jpg

A lap azt jósolja, hogy Európa számára Lengyelország lesz a legnagyobb próbatétel, mert az ország a gyakorlatban bizonyítja a populizmus erejét az egész fejlett világban. A Bizottság és a varsói kormány közti küzdelem létveszélyt jelenthet az EU szemszögéből. De akik az EU átütő győzelmében bíznak, azok alighanem csalódni fognak. A politika és a sok stratégiai megfontolás valószínűleg piszkos kompromisszumot eredményez. A Bizottság sokáig tétlenkedett, mielőtt tettre szánta volna el magát, de pontosan tudja, hogy a lengyel demokrácia sok lényeges tekintetben megfelelően működik. Erős a független sajtó, és vannak tömegtámogatást élvező ellenzéki pártok. Ám a hatalom már hozzálátott, hogy megkeserítse az életüket, ezért Brüsszel érezte, hogy meg kell húznia a határvonalat. De azzal is tisztában van, hogy olyan helyzet alakulthat ki, amelyben senki sem nyer. Ha nem cselekszik, azzal vádolhatják, hogy nem törődik a demokráciát fenyegető veszélyekkel. Viszont ha lép, a nacionalista lengyel vezetés azzal érvelhet, hogy idegen bürokraták megpróbálják aláásni az ország függetlenségét.

Még rosszabb, hogy az unió akár el is vesztheti a csatát. Magyarország, amely szintén tekintélyelvű populizmusba csúszik át, vétóval fenyeget. Emiatt az EU tehetetlennek és megosztottnak látszódhat, olyannak, amely képtelen megvédeni az alapértékeit. És a kockázatot csak növeli, hogy Varsó hivatkozhat arra: igazságtalanul pécézték ki, hiszen Magyarország sokkal messzebb ment a sajtó és a bíróságok önállóságának felszámolásában. Ám idáig semmi bántódása nem esett. Az egyik ok az lehet, hogy Brüsszel elszenderedett, miközben Orbán intézte a maga dolgát. A kevésbé kellemes magyarázat az, hogy a magyar politikus benntartotta a Fideszt az Európai Néppártban, ezért befolyásos barátai vannak Németországban. A lengyelek arra is hivatkozhatnak, hogy nem náluk, hanem a spanyoloknál börtönöztek be ellenzéki (katalán) politikusokat. A sok ellenvetés végül elhomályosíthatja, hogy mekkora veszélyben van a lengyel jogállam. Így azután lehetséges, hogy már dolgoznak a megállapodáson. A Bizottság örömmel fogadná a legkisebb engedményt is, csakhogy ez hiba volna. A lengyel és a magyar kérdés sokkal alapvetőbb, mint a Brexit gondja. Hiszen a demokratikus törvénytisztelő nemzetek közösségének alapjait kérdőjelezi meg. Ha az EU most kitér a probléma elől, az később kísérteni fogja.

 

Wall Street Journal

wsj_logo_jo.jpg

Rémísztő mosolyoffenzíva vár a lengyel miniszterelnökre, mivel robbanáveszélyes helyzetet örökölt: országa már két éve csatázik az EU-val az igazságszolgáltatás reformja miatt. Olyannyira, hogy Brüsszel pár hete különleges eljárást indített, mert úgy ítéli meg, hogy a varsói kormány politikai ellenőrzés alá akarja vonni a bíróságokat és ez a jogállam súlyos megsértését jelenti. A szervezet most először folyamodott a 7-es cikkhez, és egy lengyel illetékes szerint ha felfüggesztik az ország szavazati jogát, az felrobbanthatja az uniót. Morawiecki feladata most az, hogy hatástalanítsa ezt az atombombát, de közben ne csinálja vissza az igazságügyi változtatásokat. Ehhez meg kellene nyernie legalább 6 tagállamot. Igyekszik meggyőzni őket, hogy nem érdekük támogatni a Bizottságot. Az érve egyfelől az, hogy az igazságügy szabályozása nemzeti hatáskörbe tartozik, illetve hogy nem szabad túlzott hatalmat adni Junckerék kezébe. Azt már tudja, hogy számíthat Magyarország támogatására, emiatt nem jön szóba komolyan, hogy a lengyelek a jövőben ne voksolhassanak az uniós testületekben.

Másfelől azt próbálja bizonyítani, hogy Brüsszel nem jól értelmezi a vitatott intézkedéseket, mert ők csak tisztességesebbé, átláthatóbbá kívánják tenni a bírák kinevezését. Ugyanakkor a lépéseket jogi szakértők és civil szervezetek is széles körben elítélték Európában, mert úgy ítélik meg, hogy az új rendszer pártkatonákat hozna helyzetbe. Azon kívül az egész program alkotmányellenes, mivel a PiS teletömködte saját híveivel az Alkotmánybíróságot és ők figyelmen kívül hagyták a korábbi döntéseket. A szavazás elkerülésére Morawieckinek a magyar vétó szolgáltatja talán a legtöbb esélyt. Modus vivendit jelenthet, ha az Európai Tanács megismétli a Bizottság ajánlásait, de lemond a 7-es paragrafus alkalmazásáról. A miniszterelnök azt bizonygatja, hogy esze ágában sincs boszorkányüldözésbe kezdeni a politikai ellenfelek vagy a külföldi befektetők ellen. Ám csak akkor van reménye a sikerre, ha ezt hiteles szavakkal és tettekkel is alátámasztja.

 

Washington Post

wp.jpg

Új évi kommentárjában a Wall Street Journal örömmel tudatta, hogy nem volt fasiszta puccs Washington, csak éppen egy most megjelent könyv azt bizonyítja, hogy elhalnak a demokráciák. Mintha Alzheimer-kórt kapnának: elfelejtenek működni. Hogy csak négy gusztustalan példát említsünk, itt van mindját Lengyelország, Magyarország, Venezuela és Törökország. Az USÁ-ban pedig egyfajta államcsíny azért csak sikeres volt: az állam rekvirálta az igazságot és egy új gulágra száműzte. A jelenséget úgy hívják: álhírek. Az első áldozat az igazság maga volt, tehát nem járulékos veszteség. A trumpizmus számára a fő ellenség. Egy republikánus szenátor az elnököt Sztálinhoz hasonlította, mert az orosz diktátor is a nép ellenségének nevezte a sajtót. Trumpnak sikerült elmosnia a választó vonalat az igazság és a hazugság között. A valótlanság immár bevett gyakorlatnak számít, bármi gond van, előkapják. Már nem döbbent meg senkit. Ez az elnök legnagyobb vívmánya. Lehet, hogy a fasiszták nem kerítették hatalmukba a kormányt, de a hazugok nagyon is.  

 

Süddeutsche Zeitung

sdz.png

Igen borúlátóan ítéli meg a magyarországi állapotokat a lap magyar származású újságírónője, aki röviddel a fal lebomlása után már Németországban született. A 27 éves Varga Vivien szerint nálunk a helyzetet az jellemzi, hogy a média manipulál, az embereket nem érdekli a politika, ellenben közönyösen veszik tudomásul a szegénységet. Egyébiránt pedig minden megy tönkre, pedig az ország egy főre vetítve a legtöbb pénzt kapja a tagállamok közül Brüsszeltől. Csak éppen a támogatás nem a lakosság érdekeit szolgálja. A szerző már rég nem tudja, hogy nevessen vagy sírjon, amikor azt látja, hogy mi történik a másik hazájában. De a magyarok többsége csak a vállát vonogatja, és minden megy tovább, mint eddig. A jelszó: „Majd csak lesz valahogy”.

Az embereken látszik, hogy többségük keveset tud a tejbe aprítani. A közmédia egyfolytában gyűlöletet sugároz, Brüsszel, Soros és a menekültek ellen. Tényként kezeli az összeesküvést, mármint hogy a milliárdos irányítja a Bizottságot, éspedig azért, hogy migránsok árasszák el az országot. A bizonyítékot maga Orbán Viktor szolgáltatja heti rádióüzeneteiben. De a gyűlölet mindenütt jelen van, így az óriásplakátokon. Minden hirdetés a félelem egy-egy magja, amely kényszerűen kicsírázik a lelkekben. Lásd Őcsényt. De metróban is csak azt látni, hogy „Állítsátok meg Brüsszelt!” Miközben a földalattit részben a szervezet pénzéből építették. Tényleg abba a kézbe kell beleharapni, amelyik enni ad, Viktor? Csak éppen minden három közül két magyar alszik. Feladta a reményt, hogy bármi lehet az országból. Nem vesz tudomást a valóságról. Az Orbán-család mesés meggazdagodásáról, vagy arról, hogy azokról a menekültekről megy a paláver, akik nincsenek is magyar földön.

Az örök vállvonogatás Németországon át Brüsszelig terjed. Nyugaton mindenki Trumppal és Erdogannal van elfoglalva, ezért Orbán a CSU-nál végvári kapitányként ünnepeltetheti magát és terroristáknak állíthatja be a migránsokat. Nem szól neki senki, miközben az ország ismét magas falak mögé zárja be a polgárait. Pedig jól jönne egy kis düh Magyarországon, a németeknél, az EU-ban és másutt is. A pimaszság láttán, ahogyan a kormányfő csinálja a politikát. Hogy a hatalom szégyentelenül gerjeszti az apátiát és a gyűlöletet, hogy azután megmentőként lépjen fel, miközben hülyének nézi az embereket. Ám ha így megy tovább, akkor az ország teljesen bezárkózik, a szó mindenféle értelmében

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1213578933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK16 2018.01.16. 07:32:27

nagy különbség van aközött, hogy önként beengedünk 1300 leellenőrzött menekültet, vagy más utasítására beengedünk 1300 ismeretlent.

ha meg a lengyelek ki tudják nyírni az EU-t, akkor meg is érdemli.

aptikjampó 2018.01.16. 08:33:25

@FCUK16: nagy különbség van aközött, hogy önként beengedünk 1300 leellenőrzött menekültet, vagy más utasítására beengedünk 1300 ismeretlent.

Ami nagy eséllyel még több is lehet! Szerintem "önként" sem kellett volna beengedni egyet sem mert nem illeszkednek be, minden példa ezt mutatja!

Cicmen. 2018.01.16. 08:52:03

Soros György nem akarja hagyni, hogy nacionalista populisták szétzúzzák az életművét

Életművét? Mégis van (volt) Soros terv? Érdekes. Mindenesetre Soros elmehet az anyjába innen életművestől!

Cicmen. 2018.01.16. 09:33:35

"Német lap: Jól jönne egy kis düh Magyarországon, látva Orbán politikáját"

Azzta demokratikus kurva istenét! Jól jönne egy kis düh Magyarországon? Elmentek ám a kurva anyátokba!

Peter Götz 2018.01.16. 09:43:33

@Cicmen.: igazad van,jobb lenne egy sima bírósági eljárás Orbánék ellen,aztán mehetnek is börtönbe,annyi köztörvényes bűncselekmény van a számlájukon.
BÖRTÖNBE velük

Cicmen. 2018.01.16. 09:48:48

@Peter Götz: Nosza! Győzzetek a választásokon és állítsátok bíróság elé!

telkoe 2018.01.16. 10:25:18

@Cicmen.:
A halado europai demokrata nemet ertelmiseg bolcs iranymutatasat egy kis buta magyar ne kiritizalja. Lehet hogy tenyleg jo lenne egy kis duh, esetleg Szelestey elvtarsur Simicska kegyelmesur mediajabol osszefuthat par duhos "koszos utcagyerek" magyarral. Ennyit igazan meg lehet tenni a nagy nemet demokraciahoz igazodaskent, foleg ha mar a Suddeutsche Zeitung is keri.

Timur Link 2018.01.16. 10:33:09

Populizmus? Vele ellentétben Soros álláspontja pedig az irritáló elitizmus példája! Majd Ő eldönti mi lenne jó a tömegeknek! Ez viszont ellentmond a demokrácia alapjának. Szerintem!

n_dy 2018.01.17. 21:08:05

jól jönne egy kis düh merkel és macron politikáját látva ...

dare 2018.01.17. 21:17:16

"Pedig jól jönne egy kis düh Magyarországon, a németeknél, az EU-ban és másutt is. A pimaszság láttán, ahogyan a kormányfő csinálja a politikát. Hogy a hatalom szégyentelenül gerjeszti az apátiát és a gyűlöletet"

Bennem már van, és kíváncsi leszek a kampányra, talán fokozódik is. :D
Volt egy kis nosztalgia nálam a napokban, a régi elfeledett számokat hallgatva rájöttem : Mindennél jobban gyűlölöm ezt a maffiát.
youtu.be/pdPMx_4i0YI

Pop40 2018.01.17. 21:52:24

@FCUK16:

Az olyan alaposan ellenőrzött menekültekre gondolsz, mint Pharaon?
Aki jött egy kicsit bizniszelni a maffiózó gazdáddal?

Pop40 2018.01.17. 21:53:14

@dare: "Mindennél jobban gyűlölöm ezt a maffiát."

Ne aggódj, sokan vagyunk ezzel így.

legális 2018.01.17. 22:08:37

Hu' ba+. Egy német lap azt írta, hogy....

Szelestey, ugye te mersz kicsi leni?

De azért nem muszáj mindenkinek? Hacsak egy német lap meg nem írja.

morph on deer 2018.01.17. 22:20:05

@FCUK16:
“nagy különbség van aközött, hogy önként beengedünk 1300 leellenőrzött menekültet, vagy más utasítására beengedünk 1300 ismeretlent.”

Most azt mondod, hogy a beengedett 1300 mind orbán ismerőse volt?
Vagy azok lesznek az új tiszteletbeli konzulok, mint ahogy a korábbi ismerős?

Azt tudod, hogy milyen vallásúak a befogadottak? Mert képzeld, ha ez már a “muzulmán invázió” amiről orbán beszélt!
Mert ő biztos tudja, és ahogy mondod nem is ismeretlenek..!

Egyébiránt az a “másik 1300” pont egy olyan ellenőrzésre jött volna, mint amilyen szerinted megtörtént a “mi” saját 1300-unkal, minek utána szabadon eldönthettük volna, hogy maradhatnak-e, vagy sem.

De azok - ugye - ismeretlenek.
Emezek meg nem. Ja.

morph on deer 2018.01.17. 22:21:55

@legális:
“Szelestey, ugye te mersz kicsi leni?”

Még orbánnál is kissebb, vagy az már elég kicsi?

Gandosz 2018.01.17. 22:25:05

A gyűlöletet az Amnesty International, a Helsinkiek, az ilyen bloggerek, Gyurcsótány és társai gerjesztik.
Magyarország normális ország.

Measurer 2018.01.17. 22:57:38

Hmm... azért itt elég kiterjedt háború zajlik. Lovas István a Süddeutsche Zeitungot "pöcegödör médiumnak" nevezi!
magyaridok.hu/kulfold/magyarorszagon-minden-szetrohadt-az-ultraliberalis-suddeutsche-zeitung-szerint-2687818/

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.01.17. 23:41:47

Ezek már csak a kötelező refrének, egy oktávval magsabb hangfekvésben, mielőtt vége a dalnak. Magyarország kaputt, kaputissimo, legkaputtissimo, na megyek szunyálni

- duplagondol 2018.01.17. 23:56:19

"támogatta az akkori grúz elnököt, Szakasvilit. Utóbbiról ma már ő is azt vallja, hogy tévedés volt."

Ráadásul csak a kisebbik tévedés.

Jakab.gipsz 2018.01.18. 00:20:50

Vérlázító !

Ennyi rossz indulat és hazudozás.

Soros a demokrácia-kufár, kedvéért, jól le van butítva a nyugat.

Ha ilyenek a barátaink és szövetségeseink, minek nekünk ellenség.

80 napjuk van a libsiknek az ujabb szopásig 2018.01.18. 01:10:26

"Jól jönne egy kis düh Magyarországon, látva Orbán politikáját"

Duhosek vagyunk ezzel egyutt, teljesen higgadtan fogjuk dunaba loni a lipsiket a valasztas masnapjan.

Jakab.gipsz 2018.01.18. 02:16:51

@dare: Sorost ezt a parazita disznót, nem Orbánnak kell lenyomni.

Ez a szemét Soros alkimista, a "nyitott társadalommal", mint egy a bölcsek kövével hülyíti a népeket ez egy áltudományos zsidó-szélhámosság.

Tudományos kérdésekben, sem civilnek, sem pedig a Pápának, sem az államfőknek, nincs és nem lehet beleszólásuk, tudomásul vételen kívül, nincs senkinek semmiféle joga.

A tudományt pedig a bizonyítási eljárások és a matematikai tételek, rendszere teszi megalapozottá.

Nos, Sorosnak és a neo marxistáknak, elméletének is meg van a gyenge pontja,az Akhillesz sarka, egy szó mint száz, mehetnek a francba ezzel a kufár-demokráciával.

Igen szorul a hurok ezért ajvékolnak.

Nyugi minden szépen el lesz rendezve.

dtk74 2018.01.18. 03:14:58

@Cicmen.: Vigye a FIDESZ-t is, ami része az életművének?

2018.01.18. 08:23:53

"Hogy csak négy gusztustalan példát említsünk, itt van mindját Lengyelország, Magyarország, Venezuela és Törökország."

Mi van? Törökország nem EU-tag, de fontos verőembere a NATO-nak és ezért mindent elnéz nekik az USA. Demokratikus sose volt, az ottomán birodalom bukása után katonai diktatúrák és nyugatellenes iszlámisták küzdöttek a hatalomért. Törökország nem hogy nem illiberális, de egy iszlámista köztársaság, amit néha megdönteni igyekszik a szekuláris államot (nem demokráciát!) akaró hadsereg.
Venezuela se illiberális, hanem az amerikai cégek által kizsákmányolt olajországból lett egy szocialista rémálom. A bűnözés, társadalmi egyenlőtlenségek mindig is nagyok voltak, sose volt semmi köze Európához. Vagy amerikai gyarmat vagy egy balos diktatúra lehet ott, de semmiképp se demokrácia.

Lengyelország és Magyarország még mindig teljesen illeszkedik az EU-ba, csak a mostani kormányok nem fekszenek le a német gőzhengernek és próbálják képviselni a saját érdekeiket.

Az külön aranyos, ahogy a Süddeutsche Zeitung magyar származású újságírója okoskodik a magyarországi eseményekről. Németországban született, lenézi a csóró magyarokat, mert negyedannyit keresnek, mint a németek.
"Az embereken látszik, hogy többségük keveset tud a tejbe aprítani." - de ha a Cigány Orbán megemeli a minimálbért (erre van egyedül ráhatása az államnak), akkor a német cégek felháborodva kivonulnak az országból. Az nem a magyarok hibája, hogy keveset keresnek. A rendszerváltás nagy hazugsága volt, hogy rövidesen olyan szinten fognak élni a magyarok, mint az osztrákok. Ez nem jött be. De nem azért, mert szar a magyar munkaerő. Ha a magyar proli átmegy Ausztriába dolgozni, akkor rögtön négyszerannyit keres, mint Magyarországon. Miért van ez? Mert Kelet-Európa szarba van véve.

Szelid sunmalac 2018.01.18. 08:40:15

Azert en orulok, ohgy a mi eros es buszek kormanyunk meg szembeszall es megved minket egyetlen 88 eves oregembertol. Kulonben ossze is fosnam magam tole. Hijj, talan meg a hatvannegyvarmegye kulonosztagat is felhivnam, hogy vedjenek meg tole, kulonben!
Meg szerencse, hogy nem tamad meg minket tobb oregember, mert azt mar a mi megmentonk Viktor se biztos, hogy vissza tudan verni.

Larry Silverstein 2018.01.18. 09:04:44

Orban politikajanak az a legnagyobb veszelye h mivel arabmentes, igy ide fognak migralni a nyugati zsidok....

ayokbol pedig egy is sok, annyi se kell.

De ezen kivul eleg normalis a kormanyzas, a celok helyesek, az eszkozok nem mindig.

citrix 2018.01.18. 09:18:33

"Soros szerint a civil társadalomnak ellenőriznie kell a hatalmat, ám csak a törvényesen választott képviselők alakíthatják legálisan a politikát."
Kovács Kopasz elvtárs a Rákosi rendszernek kíván megfelelni de nagyot téved. A hatalom a civileké, a lakosságé és nem a magát listáról parlamentbe juttató lojális pártkatonáké. Kovács szerint a bolsevista pártállam az ideális, szerintem a civil szervezetek igenis ellenőrizzék a hatalmat és leplezzék le a korrupt tolvaj politikusokat és haverjaikat. Elég volt a pártállamból és szovjethatalomból, mindent meg kell tenni a restauráció ellen. A kedves vezető és pártja oda kerül ahová való, a történelem szemétdombjára.

d.j 2018.01.18. 09:37:34

@FCUK16: Mindig meglep hogy a fidesznyikek mennyire idióták tudnak lenni.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.01.18. 09:56:23

A Soros bérenc liberális álballibek ma is megpróbálják komplett hüly´ének beállítani Orbán Viktort és N´émet Szilárdot azzal, hogy csak a fantáziájukban van Soros terv nem pedig a valóságban. Az ostoba ballibeknek letagadnák a tényt hogy Soros már a 80-as évektől egyre másra képezte ki a rendszerellenes ügynökeit, küldte őket ki kiképzésre a külföldi imperilaista országokba. Azóta is csak ezt csinálja a Soros.

Orbán Viktor felismerte, hogy tele van Magyarország Soros ügynökökkel. Akik azon ügyködnek, hogy Magyarország ne Orbán Viktor országa legyen hanem az Eué. Hogy a magyaroknak úgy kelljen majd élniük mint a nyugatiaknak és nem pedig úgy, ahogy mi azt a Kád´ár rendszerben megszerettük. Hogy a magyarok elveszítsék az életre szóló vezérüket és helyette a liberális káosznak megfelelően négy évente mindig valaki új jöjjön. Mint Németországban, ahol Soros Merkelt irányítja.

Megint Orbán Viktorra maradt a feladat, hogy egész Európát megmentse, mert a nyugatiak nem akarnak tudni a Soros tervről, hanem egyre csak telepítik magukra a migránsokat akik egy pár év múlva túlszaporodják majd őket. Orbán Viktor azonban ettől minket magyarokat megvéd és leszámol mindenivel aki migránsokat telepít be Magyarországra.

MINDENKI ÍRJA ÖSSZE A CSALÁDJÁN ÉS A ROKONSÁGÁBAN A SOROS TERV EGREHAJTÓKAT ÉS KÜLDJE LE A LISTÁT ORBÁN VIKTORNAK, HOGY TUDJA HOGY KIKTÖL KELL MEGVÉDENI A MAGYAR EMBEREKET!

Kivlov 2018.01.18. 11:00:19

Düh? Nem düh kéne , haver, hanem alternatíva az ellenzéktől. Ami lassan 10 éve nincs, így még mindig orbi a kisebbik rossz...

BéLóg 2018.01.18. 11:11:04

Tehát Soros Györgynek van ÉLETMŰVE? B, asszátok meg, ez zseniális!
Ennél máőr csak a Zindex volt nagyobb fakuki, akik leleplezték az MSZP-t. Eddig ugyanis csakis azt hallottuk tőlük (jééééé, mint a kvóta ügyben, ami nincs és mégis van), hogy NINCS Soros terv.
Nincs, de azt Orbán valósítja meg.
Sokszor írtam már, az a lényeg, hogy ez a sok ostoba NE HAGYJA ABBA a dühből és ész nélkül való blogozást, SEMMI nem segít a fideszen annyit, mint ők!

index.hu/belfold/2018/01/12/soros-terv_orban_viktor_mszp_befogadas_menekultek/

nemecsekerno_007 2018.01.18. 12:12:29

Ti valami elképzelt világban éltek, vagy elfelejtettétek levenni a VR-szemüveget lefekvés előtt?!! "Megint falakkal veszi körbe az országot..." Gyerekek, inkább dolgoznátok, sose lesz osztrák GDP :)

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.18. 12:29:12

Ami MAcedoniába működött Sorosnak az itt csúfosan besült.

Csak a ballib horda 200 ezer szószólója hírdeti a gyűlöletet, minden eredmény nélkül, hacsak azt nem számoljuk, hogy folyamatosan amortizálódik as GYurcsanyista, Soros bérenc csürhe.

Rébusz 2018.01.18. 13:02:54

Jobb lett volna eredetiben olvasni ezeket a cikkeket. Megmosolyogtató Magyarországot Törökországgal vagy Venezuelával egy kalap alá venni, vagy hogy magyar származásúnak tituálnak valakit, aki már egy idegen országban született. De ha még lehetne is csak úgy magyar származással "kérkedni", attól még nem lesz hitelesebb, amit mond.. Hogy nálunk nem érdekli az embereket a szegénység és a politika.. Fogom a hasam... A nyugati liberális sajtót és a mögöttük lévő hatalmat zavarja, hogy a visegrádi országok nem akarnak olyan jellegű problémákat, mint ami a külföldi bevándorlókkal van Amerikában, Angliában és Németországban. Egyébként Ausztria sem akar, a választásokon erősen hangot is adott neki a nép. Mi inkább meg akarjuk előzni, mert sajnos nyugaton semmi jó példát nem látni arra vonatkozóan, hogyan kell több milliós idegen kultúrákat fájdalommentesen integrálni. A sajtó persze továbbra is hirdeti, amit hirdetnie kell, mintha mi sem történt volna.

konrada 2018.01.18. 14:02:45

@morph on deer: "“másik 1300” pont egy olyan ellenőrzésre jött volna, mint amilyen szerinted megtörtént a “mi” saját 1300-unkal"

Jaja. Tényleg. Szóval azt mondod, hogy azokat be kellett volna fogadni a határokon felállított zónákba, és ott leellenőrizni őket, aztán ha rendben vannak, akkor beengedni őket?
Ez nem is rossz ötlet!
...csak 2 kérdés van: mit szóltak volna a szerbek, ha olaszoktól-görögöktől oda szállítjuk a feléjük nyitott táborokba a menekült kérelmet beadókat, avagy az EU, ha ilyen táborokba visszük tőlük...
De az ötleted tényleg jó. Hasonló mélységű ellenőrzés után tényleg lehetne befogadni azokat, akik a kitételnek megfelelnek...

]{udarauszkasz 2018.01.18. 14:41:50

Ez az orszag megosztott. Van a lipsi tabor,meg a zorban tabor. Aki nem tartozik e 2 taborba,az vagy robotol latastol mikulasig,hogy ki ne kapcsoljak megint a gazt(mar csak a tel fele van hatra) vagy a hatar tuloldalarol rohog vagy sir azon,hogy hogy uralkodnak a megosztott orszagon.

Ezt se tudtad! 2018.01.23. 13:31:28

@aptikjampó: 90%-uk már nincs Magyarországon.
süti beállítások módosítása