B1 blogcsalád



Nehéz eldönteni, hogy Orbán újabb kirohanása ostoba fenyegetőzés, totális amnézia vagy a kommunizmus győzelme

2018. január 11. - ashwood

orban_kina1_uj_fekvo_lead.jpgMegfenyegette az Európai Uniót Orbán Viktor: ha Brüsszel nem ad pénzt, majd kérünk Kínától. Most tekintsünk el attól, mennyire csinál be ettől a gatyájába bárki – akkor is marad a kérdés: a végső megkattanás tanúi vagyunk, vagy csak szokás szerint olcsó blöffel próbálkozik a kormányfő.

Sajnos Havasi Bertalannál, Orbán szóvivőjénél nem áll rendelkezésünkre hitelesebb forrás, így kénytelenek vagyunk neki hinni, amikor arról beszélt: a miniszterelnök díszvendégként a német Welt-Wirtschaftsgipfel fórumon azt találta mondani, hogy ha "az Európai Unió nem tud pénzügyi támogatást adni (Magyarországnak), Kínához fordulunk." Minthogy a hír megjelenése óta sem Havasit, sem a királyi hírügynökséget, az MTI-t nem helyesbítette senki, fogadjuk hát el igaznak, hogy Orbán valóban ezt volt képes mondani egy olyan üzleti fórumon, ahol a résztvevő cégek össz árbevétele csupán hétszer nagyobb, mint Magyarország GDP-je. Jókorát fingott az elefántok között az egérke.

A súlycsoport-tévesztésnél azonban jóval nagyobb gondok is akadnak ezzel a kijelentéssel. Mindenek előtt nehéz kontextusba helyezni az orbáni kunyerálást, hogy tavaly november elején, a diaszpóra tanács VII. ülésén még büszkén jelentette:

Magyarország rendbe tette a pénzügyeit, rendbe tette a gazdaságát, és ahhoz, hogy fönn tudja tartani magát, fejlődni tudjon, jövőt tudjon nyitni a saját maga számára, nem szorul sem másnak a pénzére, sem másnak a segítségére."

Hogy is van ez akkor? Ha – mint azt Németországban mondta a minap a vezénylő tábornok – rengeteg pénzre van szüksége Magyarországnak az infrastruktúra-fejlesztéshez, és ezt a pénzt az EU-tól várjuk, akkor mégiscsak rá vagyunk szorulva a más pénzére? Annyira, hogyha az nem Brüsszelből jön, akkor elmegyünk érte Pekingig?

Azt pontosan tudjuk, mire számíthatunk a kínaiaktól út vagy vasútfejlesztés ügyében. A Budapest-Belgrád vasútvonal kapcsán egyértelművé lett: Kínának esze ágában sincs ingyen milliárdokat elszórni Magyarországon. Állítólag az egész pályafelújítás a kínaiak érdeke, mégis a magyarok finanszírozzák az egészet. Igaz, Peking készségesen ad hozzá hitelt, kínai bankokon keresztül. Mégpedig úgy, hogy a pénz legnagyobb részét kínai vállalatoknál kell elkölteni. Az egészet pedig a magyar adófizető törleszti. Hát így a hülyének is megéri, hát még nekünk! Főleg, ha Mészáros Lőrincnek is leesik egy-kétszáz milliárd.

Az orbáni mondat értelmezési lehetőségei:

– A hanyatló Nyugat helyett immár a győztes kommunizmus felé fordítja a magyarok fényes arcát Orbán, Kínából vár pénzügyi és eszmei segítséget.

– Orbán szavai pontosan annyit érnek, amennyit gondolunk róluk - két nagy nullát –, és azt reméli, hogy a belföldre szánt propagandahazugságokat kint nem hallják meg, és fordítva.

– Elképesztően ostoba stratégiát választott a 2020 utáni uniós költségvetés most kezdődő vitájában, hogy több pénzt sajtoljon ki Brüsszelből Magyarország számára. Miközben Orbánt már így is Putyin kitartottjaként könyvelik el Európában majdnem mindenhol, most még magára húzza a kínaiakat is. Ettől aztán bizonyosan megáll majd Brüsszel. Hogy a hasát fogva röhögjön - már persze félelmében...

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7113565733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cicmen. 2018.01.11. 10:52:49

"Megfenyegette az Európai Uniót Orbán Viktor: ha Brüsszel nem ad pénzt, majd kérünk Kínától. Most tekintsünk el attól, mennyire csinál be ettől a gatyájába bárki "

Hát ha gatyábacsinálás nem is volt, de néhány foscsíkos fingás eldördült a kínais vasútépítésnél emlékeim szerint!

FCUK16 2018.01.11. 11:04:32

ha jól emlékszem, az USA legnagyobb hitelezője Kína, és egész jól elvannak vele, nekünk sem lenne több problémánk velük.

Peter Götz 2018.01.11. 11:08:33

@Cicmen.: speciel én nem örülök annak,hogy Viktor eldöntötte,aláírta,Én pedig a többi Magyarral együtt fizethetem vissza Kínának hosszú éveken át,Miközben Viktor nyugdíjasként nézi a meccseket a saját stadionjában amit szintén a MI pénzünkből épített magának !!!!!!!!!!!!

Cicmen. 2018.01.11. 11:15:24

@Peter Götz: Az IMF kölcsönt is fizeted, abból pedig lófasz épült, mert még vasút, meg stadion sem! Mellesleg más is épül bármennyire nem akarod észrevenni!
Az meg hogy nem örülsz, elég nagy baj neked és április 8 után szintén nem lesz okod az örömre! De ez már egy másik történet és legyen a te problémád!

Peter Götz 2018.01.11. 11:22:22

@Cicmen.: a hülyítést tartogasd másnak,én nem az egybites cigány vagyok mucsaröcsögéről,és elég régóta élek itt ahhoz,hogy lássam Bűnözők vezetik ezt az országot.Az meg,hogy te bizonygatod,minden rendben van ,pont azt bizonyítja,hogy lopnak ,csalnak ebben az országban,és akik ezt teszik,egyben az országot vezetik!!

Cicmen. 2018.01.11. 11:23:30

@Peter Götz: Ja és Peter! Ha ezt a vasutat nyugati cégekkel csináltatnánk nyugati hitelekből, akkor ez lenne az évszázad "jóüzlete" ám! :D
Ha a stadionokat , Paksot meg még ad abszurdum a csuti kisvasutat németek franciák húzzák fel, már Orbán nem győzné jegelni a pöcsét annyira szopnák!
Ott a négyes metró, úgy felesleges és szar ahogy van de nyugati munka van benne és mit hallasz rosszat róla, mondd meg őszintén!

Cicmen. 2018.01.11. 11:27:38

@Peter Götz: ",én nem az egybites cigány vagyok mucsaröcsögéről,"

Most szívesen írtam volna hogy nem is szoktam ilyen szintű emberekkel szóba állni, de hamar lebuknék ha visszanézed az itteni "életformákkal" vívott küzdelmeimet!

Shakespeare Emilke 2018.01.11. 11:33:19

Vannak kijelentések, melyekért jobb klubban kigolyózzák a kijelentőt.
Egy 9 mm-essel.

Peter Götz 2018.01.11. 11:41:46

@Cicmen.: nos,mióta a fidesz van az ország élén,szarik az egészségügyre,bár ott is lopnak,szarik az oktatásra,ott személyesen is tapasztalom,de ott is lopnak,szarik az önkormányzatokra,de ott is lopnak,Lázár kastélyt épített magának,de nem tudni miből,Rogán repked az országban,speciel ott lehet tudni miből lásd letelepedési kötvények,de van ott még más is,parlamentben benn és kinn a képviselők már nem állnak szóba senkivel,ha valamit el akarsz intézni,az kb olyan mint 40 évvel ezelőtt,és még van bőven ,de nem fér ide,szóval szerintem bőven csináltak egy szar országot,persze fura mód Orbán Ráchelnak sikerült Svájcban tanulni 10en milliókért,és nyilván saját pénzből !!

Cicmen. 2018.01.11. 12:07:17

@Peter Götz: Peter! A három kommentedből az elsőnek volt csak érdemi mondanivalója, aztán következtek a begyakorolt lózungok amiket kívülről fújok már! Tudunk értekezni? Én ugyanis azzal a céllal vagyok itt,, nem akarok meggyőzni senkit, én sem vágyom győzködésre, de normális érveket meghallgatok akkor is ha nem értek egyet velük! Van remény?

Peter Götz 2018.01.11. 12:10:45

abban mi a lózung,hogy Rogán már csak helikopterrel járkál az országban,vagy Viktor a saját földjére épített stadiont KÖZPÉNZBŐL,esetleg Ráchel iskolája Svájcban,soroljál fel még Magyarokat akik szintén ott tanulhattak!

FCUK16 2018.01.11. 12:16:58

@Peter Götz: facebook, rákeres az iskolára, dobni fog pár nevet, de van még jópár külföldi magániskola, ahova járnak magyarok, meg fogsz lepődni, mennyien.

egyébként rasszista vagy, hogyhogy nem tiltottak még ki?

Cicmen. 2018.01.11. 12:32:03

@Peter Götz: Amit itt írsz pl. lózung! Gondolj bele logikusan, egy helikopterezést én is ki tudnék fizetni, egyébként nem engedhetem meg magamnak és távol áll tőlem az ilyesmi, de ki tudnám!
A Ráchel! Három lányom van, a taníttatásukra nem sajnálnék semmit sem, Svájc amúgy nekem nem jönne össze, de Orbán háromszor volt miniszterelnök, mellette pártelnök, tököm tudja mi még amiért szép fizut kaphat! Azért azon a szinten nem akkora ellentmondás kifizetni egy ilyen iskolát hogy az csak lopással történhessen!
Hogy soroljak fel magyarokat akik ott tanultak? Na ez is egy demagóg fordulat tőled! Nem tudok! Nyilván vannak, nyilván nem sokan, magyar viszonylatban ez kirívó, könnyedén szembeállítható a csirkefarhátas nyugdíjasok életszínvonalával, ettől demagóg! Én egyébként a Botka búvárkodását meg óráit és autóit firtató húzásokkal sem voltam kibékülve pedig az nekem elvileg tetszeni kellett volna! A nézetem az, ha loop valaki, bárki, akkor le kell leplezni! Mit, mikor, mennyit lopott! Ez, hogy ilyen óra, olyan helikopter, amolyan iskola, színtiszta prolihergelés tények nélkül! Ez így érthető?

Peter Götz 2018.01.11. 13:20:43

@Cicmen.: hát a stadionok az nem prolihergelés,Rogán helikopterezése lehetne úgy ahogy írod,de amikor kiderült akkor konkrétan azt hazudta ,hogy ilyen nem történt tehát hazudott,aztán Svájcban tanulni nem bűn,de ha a mi pénzünkből történik akkor már igen,aztán az MNB 146 milliárdos alapítványi trükközése, azt konkrétan bankrablásnak hívják,akkor is ha Bank vezetői teszik,és nekem Kósa Rolling Stones koncertje sem zavarna,ha nem Új Zélandon van és ha nem kerül kb 2 millióba per/fő,,de van még BŐVEN

Cicmen. 2018.01.11. 13:24:52

@Peter Götz: Nyilvánvalóan megy a sznoboskodás, eszetlenkedés.

Cicmen. 2018.01.11. 13:35:29

@Peter Götz: A stadionok nem árt ha nem dőlnek össze, ugyanakkor ehhez a szar focihoz libalegelőt érdemelnek, Rogánt meg idiótának tartom, amikor feltűnt akkor még volt benne valami tehetség ami eltűnt! Az alapítványok meg trükközésre vannak kitalálva, mindkét oldal kihasználja vastagon, ezen sincs mit szépíteni! Egyébként a ballib is alkotott nagyokat az MNB-nél eladták az aranykészletet és a kamatokkal is bénáztak, úgyhogy ez se megy egyiknek sem igazán!

Peter Götz 2018.01.11. 13:47:57

@Cicmen.: de örülhettek,mert a többség ezt se nem látja se nem érdekli,se nem tudja,hogy ezek miatt kell kilátót építeni EU pénzből a buszmegálló helyén .
Viszont Eszéken jut 2 milliárd évente Magyar pénzből Mészáros tulajdonában levő focicsapatnak,és eközben Kerepes-tarcsai kórházban pedig önkéntesek festik a kórtermeket,és mikor jut egy kis pénz a Diósgyőri stadionra,addig az idióták a XIX.kerületben saját maguk takarítják az iskolát,így érthető,ha Lázár úgy gondolja,nem mondja meg senkinek miért London legdrágább hoteljében száll meg,ha odaveti a sorsa....

morpho 2018.01.11. 14:43:04

Csak a posztert tudom idézni: "Orbán szavai pontosan annyit érnek, amennyit gondolunk róluk - két nagy nullát –, és azt reméli, hogy a belföldre szánt propagandahazugságokat kint nem hallják meg"

Az egész kínai/keleti nyitás egy hanta. Nem valósult meg belőle semmi és nem is fog. Ez ennyi. Azzal egészíteném csak ki, hogy ne reménykedjen nagyon, ugyanis kint is meghallják. Nem véletlen, hogy a németek és a franciák is pedzegetik, hogy el kéne zárni a magyarországi pénzcsapot. Erre persze Orbán egyből kiabál, hogy hát az nekünk jár! Nagyjából ennyinek tekinti az egész EU-t. Adjanak pénzt, mert az jár és mindenki menjen a picsába. Kíváncsi vagyok, meddig hagyják ezt neki?

laszlo ador 2018.01.11. 14:54:28

@Cicmen.: Biztosan tudsz tanácsot adni arra is,hogy ki dolga ki tudna ki merne leleplezni
ilyen menyiségü kleptománt?(de ne a polt petit emlisd,mert annak se mersze se gerince).
Aztán hova a leleplezetekel?A korházakban se orvos se ápolo akik kigyogyithatnák öket a kleptomániától.Vigyük ki öket a stadionokba?Tehát nincs aki lelepnezné öket,megoldás se orvosolásra se represziora nincs.Mindezt tudják a kleptománok is és igy mindegy,hogy ilyen óra amolyan helikopter vagy iskola.

laszlo ador 2018.01.11. 15:00:35

@Cicmen.: Biztosan tudsz tanácsot adni arra is,hogy ki dolga ki tudna ki merne leleplezni
ilyen menyiségü kleptománt?(de ne a polt petit emlisd,mert annak se mersze se gerince).
Aztán hova a leleplezetekel?A korházakban se orvos se ápolo akik kigyogyithatnák öket a kleptomániától.Vigyük ki öket a stadionokba?Tehát nincs aki lelepnezné öket,megoldás se orvosolásra se represziora nincs.Mindezt tudják a kleptománok is és igy mindegy,hogy ilyen óra amolyan helikopter vagy iskola.

BAZINGA2 2018.01.11. 15:16:11

Szerintem, csak beszél össze vissza. Azt sem tudja mikor mit mondott. Azért írják neki és olvassa fel a beszédeit, mert nem emlékszik semmire. Ráférne egy kis grazi kezelés!

FCUK16 2018.01.11. 18:05:56

@morpho: amíg valóban jár. voltak feltételei, tejesítettük, most a pénz ideje van itt.

elismert felhasználó 2018.01.11. 18:12:07

" Jókorát fingott az elefántok között az egérke."

Erről az egérkéről szóló hírekből szokott Szelestey úr kétnaponta nemzetközi sajtószemlét készíteni? Erről az egérkéről szólnak azok a hírek?
Ez az egérke fenyegeti az EU jövőjét?

Ez az egérke zavarta parkolópályára a hazai ellenzék elefántjait?

Féltek az egértől?

azigaziraptor 2018.01.11. 18:40:06

@FCUK16
2018.01.11. 12:16:58:
Miért is kellett volna kitiltani?
Miért rasszista?

a nagy hohoohooo 2018.01.11. 23:13:46

@Cicmen.: Bárki bármit mond, én kedvelem Simicska Lajost, szívem együtt dobban az övével,ő legalább mindig kitartott elvei mellett („mindenkinek jogában áll hülyének lenni) és a magyar jobboldal visszaél ezzel a joggal ....hehee...

MNB € középárfolyam ma 309,31 Ft ☝️
Osztrák átlagbér 2017: 658.440 Ft
Magyar átlagbér 2017: 198.400 Ft

A GDP tekintetében hátulról az 5., az egy főre jutó fogyasztásban hátulról a 4. helyen állunk az európai országok összehasonlításában.
24.hu/kozelet/2017/12/15/magyarorszag-szinte-a-legszegenyebb-allam-az-egesz-europai-unioban/
Ez aztán a hülye, ez az Ubu papa!" (A.Jarry)
Valóságtól elrugaszkodott, elmebeteg prófécia.
Nem az volt, hogy Magyarország (erős és büszke) nem szorul rá mások támogatására? ha így folytatódik a magyar sikerszéria, nemsokára az EU fogja kérni felvételét Magyarországba.

"Forrásokra van szükségünk az új utak vagy vezetékek építéséhez. Amennyiben az Európai Unió nem tud pénzügyi támogatást adni, Kínához fordulunk. (...) 2030-ban jórészt Németország és a visegrádi országok finanszírozzák majd az Európai Uniót."

(Orbán Viktor, 2018. január 10.)

"Orbán Viktor azt mondta: a visegrádi négyek 2030-ra utolérik a nyugati ipari országokat, és nettó befizetői lesznek az EU költségvetésének..." - Ehhez a jelenleg az uniós átlag (és nem a legfejlettebb eu-s tagállamok!) GDP-jének kb. 60%-át teljesítő visegrádi tagállamoknak évi 10% feletti GDP-növekedést kellene produkálniuk, figyelembe véve az elkövetkezendő 12 évben a célországoknál várható növekedést is...

...Tök reális!

a nagy hohoohooo 2018.01.11. 23:36:04

@Cicmen.: Eddig úgy tudtam, hogy a hülyéknek kétszer, a komplett hülyéknek háromszor kell elmondani valamit, hogy megértsék, megjegyezzék.
Már van egy újabb kategória.A Fidesz hívőknek naponta háromszor kell ugyanazt elmondani.

"Egyébként a ballib is alkotott nagyokat az MNB-nél eladták az aranykészletet "
Matolcsy György június 7-i keltezésű levelében azt írta, a döntés következtében a nemzetközi aranypiacon történt értékesítések után 1989 májusától 1992 októberére az MNB aranykészlete 65 tonnáról a mostani 3 tonnára csökkent. A készlet tényleges szintje ettől kezdve változatlan, az értékének ingadozását az arany árfolyama határozza meg.

A levélben található táblázatból kiderül, 1990. december 31-én az MNB nemzetközi tartalékának nagysága 864 millió ECU volt (az ECU az Európai Közösség, majd az Európai Unió valutája volt 1979-től 1999-ig), amiből akkoriban 72 millió ECU volt az aranytartalék.

hvg.hu/gazdasag/20130607_Magyar_aranytartalek_maradt_a_3_tonna_de
Devizára váltotta át.Teljesen törvényesen.Nem sutyiban mint Matolcsy
index.hu/gazdasag/penzbeszel/2017/01/10/mar_reg_nincs_aranyunk/?cp=1#comments

Örülök, hogy ön a "gondolkodók" körébe tartozik, s vigyáz a gondolataik hülyék által való felhígítására.. (Ez bizonyára helyes). Megkérhetem-e, hogy leereszkedjék igen magas tudásfokáról, s érthetően elmondja, hogy mi , és miért így a helyes ebben az ügyben. Lehet, hogy nehezet kérek, mert az intelligenciája és helyesírása - úgy tűnik - kívánnivalót hagy maga után. Reményem annyi, hogy történelem-gazdasági szakosként, némi politológiai ismerettel hülyeként is megérthetem belőle a lényeget...

Csaxólok a link azért van mert abban van az információ..mint a tojásban az élet ....heheee...ami nem uaz mint a fejedben lévő orbánseggszolgálatos szellemi sötétség ...hehee..

Aztán gyere máskor is ,jó röhögni az ilyen seggbuta orbáseggdugaszokon heheee...úgy szól a mondás:
"INKÁBB SZIDJÁK az EMBERT MINT SZERVILIS BUTASÁGA MIATT KIRÖHÖGJÉK"! höhöö...

megamedve 2018.01.12. 05:57:29

@Cicmen.: Orbán hivatalos vagyonnyilatkozata szerint nem férne bele a lánya svájci iskolája (sem).
A fidesz hivatalos bevételeibe a látható költéseinek a negyede se fért bele.
A regnáló hatóságok, pártemberekkel feltöltött, hivatalai pedig nem csinálnak semmit.
Ha neked az jó, hogy egy miniszterelnök agyament mániája miatt iszonyú pénzeket ölnek egy (ettől függetlenül röhejes eredményeket produkáló) sportba (sőt már külföldre is), mialatt a korosodó generáció szó szerint beledöglik az egészségügy állapotába, a közszolgák épp sztrájkolni készülnek a béreik miatt, stb,stb
Ha neked az természetes, hogy a miniszterelnök egybites földijéből a föld leggyorsabban gazdagodó embere lett, a letelepülési kötvény businessről messziről sikít, hogy nettó közpénz lopás (még ha törvényes is, akkor is az), állami pénzekkel, állami hitelből megvett cégek közpénzzel való teletömése (valamiből törleszteni kell a hitelt), az egyház hatalmas támogatásával, azok elkussoltatása, oligarchák megjelenése, és rohamos gazdagodása:

Nos, akkor ez a te országod, hajrá!

Cicmen. 2018.01.12. 07:36:06

A baloldal tolvajt kiált! Önmagában is nevetséges. Nézzétek meg a saját hőseiteket és azok tetteit, azután lehet szövegelni!
Az, hogy a baloldali leugatóbrigád ismétlődően nyomja a kis kétsorosait, neem változtat a tényeken! A libsiknek befellegzett!

rallus 2018.01.12. 08:16:26

Talán komolyan kellene venni Orbán kijelentéseit. Elgondolkoztató, hogy amíg Macronnak Kínába kellett zarándokolni a segítségért, addig Li Ko-csiang eljött Budapestre felajánlani a támogatást...

gmihaly621 2018.01.12. 08:18:26

Egész Nyugat-Mucsa össze-vissza töri magát, hogy Kínával boltolhasson, mit kell ezen fennakadni, firkász?

lobster thermidor 2018.01.12. 08:30:08

@gmihaly621:
Te ezt egy kicsit félreérted ám, mert éppen a kínai befolyás növekedése ellen tesz lépéseket az USA, és az EU megharározó országai. És ha már az üzletelést emlegetted csak szólok, hogy az egy kicsit más tészta, hogy árut akar valaki eladni Kínának, vagy mint Orbán a pillanatnyi haszonszerzés reményében elzálogosítja, és eladósítja az országát mondjuk 2-300 évre, és akkor még nagyon szerényen szabtam meg az időintervallumot.

lobster thermidor 2018.01.12. 08:32:18

@rallus:
Egy valamire való uzsorás csak megnézi, hogy hol, és milyen holmit akarnak nála elzálogosítani.

kekex 2018.01.12. 08:34:48

@FCUK16:
Tudod, hogy mi a különbség a vissza nem térítendő támogatás és a visszafizetendő hitel között? Az nem baj, ha te nem tudod, de eszerint Orbán sem tudja! Sem az oroszok, sem a kínaiak nem az adakozó kedvükről ismertek. Ők elherdálják a túlárazott "köz"beszerzéseken - te meg majd fizetheted. Meg az unokád is!

1ghost 2018.01.12. 08:41:03

Orbán egy hazug szaralak, mindig is az volt, de mivel vénségére meghibbant már leplezni sem képes, s képtelelen már követni, hogy kinek, hol és mit hazudott.

Mára egy bűzlő erkölcsi hulla lett, aki tönkretette a hazánkat, szétverte a demokratikus berendezkedés pilléreit, s ő maga a macskos korrupt slleppjével gennyesre lopta magát, s ezért felelni fog.

A fidesz nevezetű maffiaszerű bűnszövetkezetre, becsületes, rendes ember többé a büdös életbe nem szavaz.

Semper Fidelis 2018.01.12. 08:44:17

@Cicmen.: "Ott a négyes metró, úgy felesleges és szar ahogy van "

A négyes metró nem felesleges és nem szar. Félkész, rövid, és rva sokba került, meghosszabbítás nélkül sokkal haszontalanabb, mintha tovább építenék.

ednet2023 2018.01.12. 08:48:34

@Cicmen.: Értelmes embernek aposztrofáltad magad, aki értelmes vitákat szeretne "lózungok" helyett.
Azonban értelmes ember nem politikai beállítottság alapján határozza meg a többi emberről a véleményét.
Szerinted minden Fideszes jóindulatú és becsületes, és minden ballibsi nemzetáruló és síkhülye? Egyetlen kormánydöntést sem kritizálsz, minden úgy jó ahogy jelenleg van? Nekem van fideszes barátom. és van baloldali is. Nem szoktam egyik oldalt sem általánosítva becsmérelni.
Mindenki tudja, hogy a kormánynak vannak helytelen intézkedései. A fidesz-szimpatizánsoknak is lehetne erről véleménye: sok minden jó, de ez vagy az nem.
Egyedül a fanatikus hívő nem tudja elviselni, hogy akár egyetlen apró kis hibája is legyen az imádott pártvezetőnek. Kötelességének érzi minden elől megvédeni, mindenből kimosdatni.
Na most ezt tedd kontextusba a lózung nélküli értelmes vitáddal.

dunántúli gyerek 2018.01.12. 09:09:25

"Most tekintsünk el attól, mennyire csinál be ettől a gatyájába bárki – akkor is marad a kérdés: a végső megkattanás tanúi vagyunk, vagy csak szokás szerint olcsó blöffel próbálkozik a kormányfő."

Az EU arra valo hogy lehuzzuk amennyire csak lehet. Ez az egyetlen oka h benne vagyunk. Meg hogy a tanulatlan ballibeknek se 1`00ezerert kelljen itthon mosogatni.

dunántúli gyerek 2018.01.12. 09:11:46

@kekex: "Tudod, hogy mi a különbség a vissza nem térítendő támogatás és a visszafizetendő hitel között? Az nem baj, ha te nem tudod, de eszerint Orbán sem tudja!"

Ja, Orban csak 12 evet volt kormanyfo es mind3 ciklusaban csokkenteni tudta az allamadossagot.

Ezert nyilvan az ellenzektol kene megkerdeznie mi a jatek lenyege. Muhaha.

dunántúli gyerek 2018.01.12. 09:12:49

@lobster thermidor: "És ha már az üzletelést emlegetted csak szólok, hogy az egy kicsit más tészta, hogy árut akar valaki eladni Kínának, vagy mint Orbán a pillanatnyi haszonszerzés reményében elzálogosítja, és eladósítja az országát mondjuk 2-300 évre"

Ja, Orban csak 12 evet volt kormanyfo es mind3 ciklusaban csokkenteni tudta az allamadossagot.

Ezert nyilvan az ellenzektol kene megkerdeznie mi a jatek lenyege. Muhaha.

Andy73 2018.01.12. 09:12:52

Ha nem tudod eldönteni, kérdezd meg tőle. Próbálj meg bejutni egy sajtótájékozatójára - csak ahhoz nem elég egy ilyen álneves zugfirkásznak lenni. Hogy szintet lépj, először próbálj megfelelő stílust kialakítani, ahhoz pedig némi kulturáltság kellene.

dunántúli gyerek 2018.01.12. 09:15:47

@Peter Götz:" nos,mióta a fidesz van az ország élén,szarik az egészségügyre,bár ott is lopnak,szarik az oktatásra,ott személyesen is tapasztalom,de ott is lopnak,szarik az önkormányzatokra,de ott is lopnak"

Kesz tragedia h csak nyar ota 700ezerrel tobb fidesz szavazo van, kb. annyival, mint amennyi szavazo a fenti panelt mantrazza.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 09:18:21

@Cicmen.: Mindig elhatározom, hogy tetves fidesz agitproposok fasságaira nem válaszolok, de most muszáj. Te komolyan felemlegeted a 4-es metrót a különböző stadionok kontextusában? Jártál már a 4-es metróval? Vagy legalább fotón láttad? Szerinted hányszor annyian használják naponta, ahányan a közel ugyanannyiba került stadionok tömegébe beteszik a lábukat mondjuk 1 hónap alatt? Szerinted mennyi szennyezéstől menti meg a környezetet, hogy nem buszokon pöfékel ez a sok ember? Szerinted mennyi a hozzáadott értéke, hogy töredék idő alatt eljutnak a dolgozó emberek a munkahelyükre és vissza? Nem sorolom tovább, nyilván a mantra kiadása mellett nem sarkallnak titeket önálló gondolkozásra, pont ez a fidesz agitprop lényege.

dunántúli gyerek 2018.01.12. 09:21:35

@Én tudom jól: figyeljel mar ide

orban csokkenti az allamadossagot, azaz nyeresegbol epiti a hulyeseget /szerintem se kell annyi stadion/

a ballib hitelbol, vesztesegbol NEM epitett metrot, viszont szemelyesen megyo es demszky legalabb az EU vizsgalata szerint sokat lopott belole - es ezt is a mostani orban kormany adozoi meg a kovetkezok fizetik ki

szerintem, minden hulye erti a kulonbseget aki nem segilyes

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 09:29:52

@dunántúli gyerek: Látom, ma ez a mantra, végigkommenteled vele az egész kommentfolyamot. Szerintem hagyd abba, mert nagyon ciki... ordenáré tetves tolvajokat védsz, az pedig, hogy mit csinált a lassan1 évtizede (!!!) regnált előző kormány se nem érv, se nem mentség semmire, ezeket a fideszes lózungokat okos ember simán elengedi a füle mellett.

febiha 2018.01.12. 09:32:34

@FCUK16: hitelezés és vissza nem térítendő kohéziós támogatás az nem ugyanaz. Az EU az utóbbiból ad, egyelőre elég sokat. (Úgy a GDP 3-4-5%-át, évtől függően.) Kína ilyet nem ad Európában, legfeljebb néhány nagyon csóró afrikai országnak, ha és egyáltalán. Nem tehetek róla, de egy ilyen kommentet olvasva bizony bökdös a kíváncsiság: vajon ennek forrása a tudatlanság, vagy a hit: bármekorra képtelenséget (aka: baromságot) mond is Népünk Szeretett Vezére, annak biztosan van valami mélyebb értelme?

Cicmen. 2018.01.12. 09:35:12

Kommentjeim hatása katonakorom azon momentumára emlékeztet, midőn az alakulat sertéstelepén megtekintettem a sziesztázó malacokat. Mivel nem tartottam érdekesnek a teljesítményüket, 65 M mintájú bakancsommal nagyot rúgtam az ólajtóba. Na most az itteni reakciók emlékeztetnek a disznók felpattanása után hallatott felháborodott röfögésre!

room_101 2018.01.12. 09:36:18

Látom, elvagytok mindnyájan a langyos szarban, és elvitatkoztok arról, most langyosabb-e, vagy 10 éve volt.
Közben lassan megoldódik Trianon problémája is, mert a tótoknál már most sokkal jobb, a románok meg 1-2 éven belül megelőznek, és akkor majd a nép arra fog vágyni, hogy a Tiszánál legyen a tót-román határ. És ha a csuti annyira ugrál, és ennyi havert szerez nyugaton, akkor legfeljebb a ruszkik fognak minket ettől megvédeni , de csak miután hazánkban ideiglenesen állomásozó csapataik tisztjei átvették öröklakásaik kulcsát.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 09:39:45

@Cicmen.: Szerintem akkor takarodj el az anyádba. És mivel ezzel a hozzászólással egyértelművé is tetted, hogy csupán trollkodni jössz, én a bloggazda helyében is tudnám a dolgomat a nickeddel kapcsolatban. Persz tudom, hogy van másik 10 nicked, de én rászánnám az időt a gyomírtásra.

ednet2023 2018.01.12. 09:41:16

@dunántúli gyerek: "Az EU arra valo hogy lehuzzuk amennyire csak lehet. Ez az egyetlen oka h benne vagyunk."
Hú bakker! Ez a mentalitás semmiben nem különbözik az önkormányzat irodáiban szociális segélyt követelők érvelésétől. ("Az a pénz jár, a törvényt pontosan ismerjük! Nem kell érte tenni semmit!") Talán egy kicsit cinikusabban: "arra valók vagytok, hogy lehúzzuk benneteket..."
Ugye nem baj, ha engem zavar, hogy ez a kép alakul ki a magyarokról az világban.
Bár lehet, hogy Te otthonról ezt a kultúrát hoztad. Akkor sajnos nem tudsz mit tenni.

dunántúli gyerek 2018.01.12. 09:43:35

@Én tudom jól: ez arra erv miert kell orbanra szavazni a lipsik helyett

a lipsik csak az allamcsodhoz, szdsz csodhoz es a nepszabi csodhoz ertenek, megis bevetted a dumajukat

innen is gratulalunk, benne vagy a leghulyebb 10%-ban!

dunántúli gyerek 2018.01.12. 09:45:25

@ednet2023: duma duma duma

a ballenzekiek a tipikus markukat tarto, semmiert nem dolgozo eltartottak - nem csak magyarorszagon

megse hallom h azzal kampanyolnanak h kevesebb penyt akarunk az EUtol, pedig nagy huzas lenne! Tamogatom mint ballib valasztyasi programpontot.

rallus 2018.01.12. 09:46:09

lobster thermidor
A kínai hitel törlesztésére egy fillért sem kell költeni. Állítólag azok az öntudatos ballib szavazók dolgozzák le Tibetben, akik lehetővé tették, hogy Gyurcsányék 16 000 milliárdos adósságot csináljanak. Tárgyalnak arról is, hogy a közművek eladása miatt a bal heréjüket felajánlják macskaeledelnek...

Cicmen. 2018.01.12. 09:46:17

@Én tudom jól: " hogy mit csinált a lassan1 évtizede (!!!) regnált előző kormány se nem érv, se nem mentség semmire, "

Azért ne felejtsük el, mert ugyanazok akarnak visszajönni. Az sem elhanyagolható, hogy a baloldal "legkiemelkedőbb" politikusa (itt is elkelt volna az idézőjel) Gyurcsány Ferenc,. Miniszterelnöksége alatt bevallotta hogy nem kicsit, nagyon elkúrták, hazudtak reggel éjjel meg este :D valamit tenni kéne már a kurva országgal és trükkök százait alkalmazták amiről jobb, ha senki nem tud! Ismerve Gyurcsány jellemét, értékrendjét, realitás érzékét, őszinteségre való hajlamát nem kicsi ehetett a szar, ha már az az "ember" is ilyen kijelentéseket tett!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 09:49:15

@dunántúli gyerek: Tudom, hogy az a kitalált mantra, hogy aki kritizálja a fideszt az a "lipsikre" akar szavazni és puszta jó szándékból a feleségedet migráncsokkal akarja megcsináltatni. Ezt a technikát mág Göbbels is használta anno, és az a meleg zsidó tanácsadó fickó a fideszben is jól meghonosítta. Nos nincs így, attól, hogy valaki megveti a most kormányzó bűnszervezetet még nem "lipsi" (főleg, hogy ilyen niem is létezik) de a kommented bizony jól megmutatja a helyedet az általad felállított "leghulyebb 10%" listán. Gratulálok.

rallus 2018.01.12. 09:51:01

room_101
Ha megnézed az EU statisztikákat, hogy melyik kormányunk idején húztak el mellettünk a szomszédaink, talán szerényebb leszel, bár....ezzel az ésszel, ami nektek van...

Cicmen. 2018.01.12. 09:51:03

@Én tudom jól: Jól van, ha megetted a moslékot mehetsz vissza szundiznia tieid közé, nem rugdossa senki az ólajtót nem félj! :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 09:51:27

@Cicmen.: Nem ugyanazok akarnak visszajönni... vagy legalábbis részemről hiába akarnának. Az már a fidesz kommunikációs csapdája, hogy bárki is jelenjen meg a politikai palettán, arra egyből rámondják, hogy "persze ez is tudjukki", az ország nyomora pedig, hogy van 2 millió szobanövény IQ-jú hívő, akinek ez elég is. Ha magadra ismersz, az nem a véletlen műve.

ednet2023 2018.01.12. 09:51:33

@Cicmen.: "Én ugyanis azzal a céllal vagyok itt,, nem akarok meggyőzni senkit, én sem vágyom győzködésre, de normális érveket meghallgatok akkor is ha nem értek egyet velük!"
"...Na most az itteni reakciók emlékeztetnek a disznók felpattanása után hallatott felháborodott röfögésre! "

Két vélemény tőled, ugyanannál a posztnál.
Ha nem ez a munkád, inkább maradj csöndben. Kínos, ha valaki értelmesnek hirdeti magát, aztán kiderül, hogy egy büdös nagy troll.
Persze ha fizetnek érte, akkor megértelek, hogy folytatnod kell. De akkor ügyesebben! :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 09:52:44

@Cicmen.: Ne magadból indulj ki, az akólmeleget a fideszesek szeretik... jó távol a tényektől lehet röfögni a Habonymantrát.

Cicmen. 2018.01.12. 09:54:54

@Én tudom jól: Jól értem, hogy a kitiltásomra buzdítasz? Hol vannak a liberális értékek? Vélemény szabadság, másság tisztelete? Az csak a homokosokra vonatkozik? Ejnye bejnye kis balos!

ednet2023 2018.01.12. 09:57:35

@dunántúli gyerek: Leírom neked is: én nem politikai beállítottság szerint véleményezek embereket. Szerinted minden baloldali szimpatizáns hülye? Minden kormánypárti okos?
Akkor te fanatikus vagy. Téged az érvek nem fognak meggyőzni.
"a ballenzekiek a tipikus markukat tarto, semmiert nem dolgozo eltartottak - nem csak magyarorszagon"
Azért tudod, hogy kb. hány emberről mondtál most markáns véleményt? Szerinted mind ilyen? Remélem, hogy ha szűkséged lesz rá, akkor egy neked megfelelő "nem baloldali" orvos lesz a műtőben, hogy megmentse az életed. Mert gondolom másmilyen nálad szóba sem jöhet.

dunántúli gyerek 2018.01.12. 10:00:05

@Én tudom jól: miert, kire lehet szavazni a lipsiken meg orbanon kivul?

csak mert te nem vagy jobbikos a 7szentseg, szoval anyadnak jatszd a hulyet baratom!

dunántúli gyerek 2018.01.12. 10:01:04

@ednet2023: en leszarom ki hulye meg ki okos, az erdekeim szerint szavazok

Cicmen. 2018.01.12. 10:03:34

@ednet2023: Az egyik az ittlétem célja, a másik egy régi eset leírása a kiváltott hatás szemléltetésére l! Annyiban tényleg hibás párhuzam hogy a malacok felriasztása akaratlagos volt és galád, míg az itteni felháborodott röfögést jószándékú, építőjellegű sorok váltják ki! Talán mert itt nem jóindulatú kedves rózsaszínű malacok fordulnak elő! :DDDDD
Amúgy nem vagy vevő a humoromra?

ednet2023 2018.01.12. 10:05:06

@dunántúli gyerek: Azért neked is egymás mellé teszem a kommentjeidet:
1. "Az EU arra valo hogy lehuzzuk amennyire csak lehet. Ez az egyetlen oka h benne vagyunk. "
2. "a ballenzekiek a tipikus markukat tarto, semmiert nem dolgozo eltartottak - nem csak magyarorszagon"

A formális logika alapján Te "ballenzéki" vagy! :)

dunántúli gyerek 2018.01.12. 10:06:30

@ednet2023: "Azért tudod, hogy kb. hány emberről mondtál most markáns véleményt? Szerinted mind ilyen?"

Neeeeem, Gyurcsany pl. nem. A lipsik 0.01%a ultrajobboldali liberalis vallalkozo, csak a tobbi eltartott. Ez egy fura szimbiozis. A nincstelen irastudatlan arab migrincsek is belefernek, meg soros is.

csaladi potlek vs. adokedvezmeny

csocselek anyagi tamogatasa vs kepzett melosok tamogatasa

niggerek, arabok, cikanyok tamogatasa a vilagot felepito feher emberek ellen

erti, aki erteni akarja

dunántúli gyerek 2018.01.12. 10:07:53

@ednet2023: Ezert is mondtam, igemn erosen tamogatom, h a ballenzek tuzze a zasylajara vilagosan:

Kevesebb tamogatast akarunk az EUtol!

Nem jarja, h csak a fideszes allaspontot ismerje meg a lakossag!

6. Ienin 2018.01.12. 10:11:15

Ezt a hazudozó hatökröt a legelő fideszbirkáin kívül hallgatja még valaki? Néhány elböfögött mondata után már lapozok is, amikor meghallom a makogását. Ebből a mondatából is csak a tudatlan, a politikai-jogi szarkavaráson kívül semmihez nem értő gondolkodása szűrődik ki, arról nem is beszélve, hogy korábbi makogásával teljesen ellentétes. Össze se lehet hasonlítani az eus és a kínai-orosz pénzt. Az eu vissza nem térítendő támogatást ad, a félázsiai korrupt-kommunista csóringer horda meg évtizedekre nyúló visszafizetendő kőkemény befektetéssel járó hitelt. Már előre sajnálom a következő kormányokat, akiknek ennek a csuti pszichopatának a szerződési kötelezettségeit a nyakába kell vennie.

ednet2023 2018.01.12. 10:14:27

@Cicmen.: Ha érdekel a véleményem:
- értelmes beszélgetést, sőt értelmes vitát szerettél volna
- felhoztak nagyon sok vitaindítót: pl. egészségügy helyzete
- a vitázni szándékozók érveit "lózungnak" nevezted
- a kormány MINDEN tevékenységét bevédted (tényleg nincs felelőssége a kormánynak pl. az egészségügyben?)
- A csírájában elfojtott vitát disznós sértegetéssel zártad
- ...és nem, tényleg nem vagyok vevő az ilyen humorra.

Mákosi Rátyás 2018.01.12. 10:19:06

@Cicmen.: "...Nézzétek meg a saját hőseiteket és azok tetteit, azután lehet szövegelni!"

Mindig nagy élvezettel olvasom, amikor a fideszbirkák gyurcsótánnyal takaróznak, hogy "de hát ők is csinálták, tehát akkor Szarbánnak is szabad". És nem látják, hogy ezzel azt is elismerik, hogy egy erkölcsi szinten vannak velük. :D

Pedig volt ám erkölcsi felsőbbredűség 2010 előtt, hogy "mi aztán mennyivel szebbek-jobbak-okosabbak vagyunk". Ezek szerint már elmúlt. :)

6. Ienin 2018.01.12. 10:20:40

@febiha: Ezeknek az orbáni makogásoknak az értelmét ne keresd, amúgysem az értelmes emberekhez szól, hanem a 2 millió birkájának. Azok pedig isszák szavait, ha kell akár a kútba is utána ugranak, vagy a don kanyarba is elmasíroznak érte egy szál szandálban - 40 fokban.

Mákosi Rátyás 2018.01.12. 10:22:00

@ednet2023: Ne problémázz azon, hogy nem lehet vitázni Cicmen olvtárssal. Az ő dolga, hogy a lipsi blogok olvasottságát, kattintásszámát feltornázza. :D

Cicmen. 2018.01.12. 10:25:28

@V. Orbán pápa reinkarnációja: "

Már előre sajnálom a következő kormányokat, akiknek ennek a csuti pszichopatának a szerződési kötelezettségeit a nyakába kell vennie."

Akkor kb. öt évre előre sajnálkozol ha jól értem! Ennyire előre tervezel? Ráérsz 2020 június 12-én? Meghívlak egy sörre, vagy amit kérsz!

morph on deer 2018.01.12. 10:27:22

Jellemző, hogy az “erős és büszke európai ország” mindenható vezére megpróbál lelejmolni akit csak lát!

Mert nekünk ‘jár’ az a kis ‘segílyke’ - mert megnyitottuk a piacainkat, mondta népünk “bölcs” vezére!
Mert képzeld csak el, milyen is lenne itt az élet, ha nem nyítjuk meg..!

Mi lesz ha kiderül, hogy sem a kuncsorgás, sem a fenyegetőzés nem vezet sikerre?
Remélem megvan még a kockás kis kalapja, aztal kiülhet valami forgalmasabb helyen, hátha leesik pár jüan, - ha jön egy kínai túristacsoport.

6. Ienin 2018.01.12. 10:31:02

@V. Orbán pápa reinkarnációja: Habár a rögtönítélő bíróság majd a haverjainak adott összeharácsolt vagyonukat elkobozza, akkor abból talán rendezni lehet a hiteleket, amiket aláírt, majd vagonírozva elküldjük az egész pereputtyát egy szibériai dácsába, hamár annyira jól érzik magukat köztük, mint rákosi mátyás elvtársat.

Cicmen. 2018.01.12. 10:31:54

@Mákosi Rátyás: " Ne problémázz azon, hogy nem lehet vitázni Cicmen olvtárssal. Az ő dolga, hogy a lipsi blogok olvasottságát, kattintásszámát feltornázza. :D"

Gyakorlatilag arra a következtetésre jutottál, hogy ballib troll vagyok aki ravaszul álcázza magát? Hogy jutottál erre a felismerésre? Érdekelne a gondolatmenet!

6. Ienin 2018.01.12. 10:34:02

@Cicmen.: Nem kisöcsém, én minimum 30 évre előre gondolkodom, habár ha az unokáim jólétére is gondolok, akkor inkább 60.

Duplaxiii 2018.01.12. 10:34:16

Orbán sokadik ostoba kirohanása nem önmagában a politikai és gazdasági alapú hazugságára mutat rá, hanem a függetlenség-pártiak - tehán nem a bm alapú szovjet tábort kívánók! - mélyostobaságát jelzi.
A történelem sok évszázada, évezrede során kizárólag három esetben lehetett egy állam, egy nép független:
- elszigetelt földrajzi területeken, mint mi a sztyeppének, sok afrikai vagy ázsiai nép mai is (de ők szinte semmiféle kommuikácuót sem folytatnak a világgal)
- valamilyen rendkívüli gazdasági "tulajdonuk" van és ehhez megfelelő katonai, gazdasági erejük is. Mert még az olajországok is olajországok is azonnal gyarmatok lettek, és olyanokat, mint Chile vagy most Venezuela egyszerű politikai és gazdasági eszközökkel is lerombolható.
- a világ és főleg a lokálás szomszédaik ezt elfogadják és egységesen támogatják, azaz nem rekesztik ki a gazdasági, kulturális egységükből. Például Svájc...
.
Tehát azok, akik abban bíznak, hogy ha mindenhonnan kilépünk, függetlenek leszünk, akkor úgy élhetünk, mint amire 1000 éve vágyunk, azok egyszerűen bolondok és távitt értelemben hazaárulók, nemzetrombolók.
Magyarország akkor jellemzően kikerül a világ gazdasági vérkeringéséből, miközben önmagunkat csak valami kommuna-szinten tudjuk működtetni. A nagyhatalmak, a gazdasági hatalmak számára mi azonnal el "gyarmatosítandó" országgá, katonai ütközőzónává válunk. Putyinnak is csak az EU/NATO tagságunk miatt, a saját oligarcháinak területének és katonai ütközőzónának akar bennünket.
Kína is csak egy gyarmatosító akar lenni - a pénzéért.
Erre vágynak sokan, mert különböző okokból Amerika, Izrael, piacgazdaság, kapitalizmus, EU stb. ellenesek és ezekeért az elveikért a nemzetünket is inkább beáldoznák.
Nem értem, miért nem az az út a cél, hogy a már betagozódott helyzetünkben próbálunk többet kiharcolni, többre jutni?
Kína? Pontosan olyan, mint Putyin! Miközben elutasítjuk a nyugatot, a nyugati pénzeket, odadobjuk a nemzetet a másik oldalnak.
Ez nem nemzeti érték, hanem egy galád csoport ingyenpénzhez jutása. Gazdasági alapú nemzetpusztítás!
Orbán már nem is titkolja a céljait.
Szarik ő magyarországra. Az csak egy társasjáték táblája, ahol a családja, haveri köre játszik Monopolit.
Az ország döntő többsége, több mint 6 millió állampolgár meg csak figurák, bábúk ehhez. Sötét parasztok vagyunk orbánék sakktábláján.

morph on deer 2018.01.12. 10:35:40

@rallus:
“Ha megnézed az EU statisztikákat, hogy melyik kormányunk idején húztak el mellettünk a szomszédaink, talán szerényebb leszel,”

Ha meg a dátumot is megnézed, akkor azt is fogod látni, hogy annak már vagy tíz éve!
Ez viszont azt is jelenti, hogy azóta egy tapodtat sem fejlődött az ország, mert én a stadionokat nem tartommérvadónak, sem a Mészáros teljesítményét.

Tehát az orbán éra semmit nem javított a korábbi kormányok által előidézett helyzeten?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 10:36:53

@Cicmen.: Igen, arra buzdítok, hogy takarítsanak el innen. Mondtam, hogy nem vagyok különösebben liberális felfogású, ha személyesen az arcomba mernéd mondani, amit itt pötyögsz, akkor azt is megtudnád az orrod ferdülete alapján, hogy mennyire nem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 10:38:29

@dunántúli gyerek: Na mesélj, miért ne lehetnék jobbikos? Mire alapozod ezt ékezet nélküli kismanó?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 10:43:07

@morph on deer: "Jellemző, hogy az “erős és büszke európai ország” mindenható vezére megpróbál lelejmolni akit csak lát!"

Hja, van ilyen kultúrkör is... "hé főünök, dincsen egy cigid, buszjegyre köll!" :-)

Duplaxiii 2018.01.12. 10:45:34

Olvasom a kommenteke, érdekes kérdés ez a "népbíróság"...
A világon eddig nem volt olyan, amikor egy diktátor öröké diktátor maradt volna. Minél nagyobb volt az "uralma", annál nagyobb lett a büntetése, annál nagyobbat bukott a birodalma.
Ugye az ókori, középkorú háborúknak is vége lett egyszer, hatalmas biroalmak törtek darabokra vagy tüntek el.
Olyan emberiségellenes világ, mint a lenini bosevizus, ami miatt több ember pusztult el, mint az addigi összes terrorban, háborúkban, népirtásokba, alig 70 évig működött.
Láttunk "népbarát" diktátorokat meglincselni, kötélen lógni, örökre rácsmögé kerülni, menekülni. Rákosi is a semmiben pusztult... A szerb mocskok is sitten. Legutóbb az ukrán nép atyja kerül biztonsági "zónába", most valami afrikai suttyó.
Miért gondolhatja bárki is, hogy olyan "vezető", aki nem bírja még a népének a egyharmadának a támogatását sem, aki kizárólag ennek az egyhardmadnyi táborának tesz előnyöket, aki miatt a jövője pusztul el egy nemzetnek, aki miatt hatalmas elmenekülés van, az valaha megúszhatja?
Ha nem ő, majd a családja, a gyerekei, az unokái fognak akár ok nélkül szenvedni.
Nem értik a seffnyaló kollaboráns átlagemberek, médiamunkások és más ma lubickolók, hogy a népbíróság padja széles és ugye cserélni is szokták a résztvevőket.
Az ami most itt folyik - ami nem egyszerűen egy rossz vezetés, hanem nyilt hazaárulás, anyagi célú nemzetrombolás - egyszerűen nem úszható meg!
A gond, hogy ki éli ezt meg, az elszomálást ki éli meg, milyen állapotban, milyen veszteségekkel és hol? Sajnos akik elmennek, mire vége lesz ennek a rémálomnak, talán 6 millióan maradunk, szóval az elmenekülök vajon majd hazajönnek-e ítélkezni?

Cicmen. 2018.01.12. 10:52:33

@Én tudom jól: , "ha személyesen az arcomba mernéd mondani, amit itt pötyögsz, akkor azt is megtudnád az orrod ferdülete alapján, hogy mennyire nem."

Dehhogy merném! Én az ilyen libbant kommenthuszároktól nagyon félek!

6. Ienin 2018.01.12. 10:53:54

@Duplaxiii: Ha jól tudom simicska is ezért hagyta ott orbánt. Mert megmondta neki, hogy keletre akarja lavírozni az országot. Ahogy haladunk az időben ez a tetteiből gyönyörűen észrevehető. Szép lassan nyomja az országot a keleti érdekszférába, mert már csak ott látja a haveri korrupt köreinek a meggazdagodását biztosítottnak. Egészen elképesztő.

sas70 2018.01.12. 10:54:14

Magyarország a lehetőségek országa! Elég megnézni a nemzet falusi gázszerelőjét, aki pár év alatt milliárdos lett. Mi ez, ha nem csoda?

6. Ienin 2018.01.12. 11:02:30

@Duplaxiii: A mai putyini szösszenet is érdekes. De facto kijelentette ez a kommunista kgb-s faszfej, hogy észak korea jogosan készít atomot. Hát elment ennek a vadbaromnak az esze? Ahelyett, hogy csillapítaná a feszültséget, még szítja. Ettől függetlenül az usa parókás bohóctrampli se normális, amikor az atomgombok méretéről elmélkedik. De a nagy külömbség az, hogy az usaban demokrácia van, ahonnan a bohócelnökök rövid röppályán repülnek, míg a kommunista-autokrata Szu csökevény oroszoknál egy félőrült hatalommániás kgb kém-elmebeteg még a halálos ágyán is elnök akar lenni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 11:02:52

@Cicmen.: Jajj, ez is milyen válasz már ember... legyen már tartásod, nem az ovodában vagyunk. Én arra reflektáltam, hogy most akkor liberális vagyok, vagy sem. Erre te ilyet vagy képes ideírni? Lehet, hogy nem is fizetett bértroll vagy, hanem egy lógós kisiskolás?

6. Ienin 2018.01.12. 11:07:53

@sas70: Hamarosan szentté is avatja semjén paprikajancsi.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 11:08:56

@V. Orbán pápa reinkarnációja: Nos igen, Putyin pontosan azon dolgozik, hogy szítsa a feszültséget.

Cicmen. 2018.01.12. 11:08:59

@Én tudom jól: Hívjalak ki párbajra? Van páncélod meg lovad? Pisztolypárbajt ne beszéljünk meg, mert elvisz a TEK!

látjátok feleim szümtükkel 2018.01.12. 11:13:05

@dunántúli gyerek: "Ezert is mondtam, igemn erosen tamogatom, h a ballenzek tuzze a zasylajara vilagosan:Kevesebb tamogatast akarunk az EUtol!Nem jarja, h csak a fideszes allaspontot ismerje meg a lakossag!"

No mert te ugye megismerted?

Mit is mondott Lázár szájával Orbán a napokban? Azt, hogy ha kell, akkor hajlandók többet befizetni az uniónak. Gondolom Orbán utóbb rájött, ha az unió nem ad, nem lesz miből befizetni, ezért gyorsan kijelentette, semmi gond, majd adnak a kínaiak. Mi magyar választók/adózók meg fizethetjük a kamatot a kínaiaknak. Vagy majd a későbbi kormányok kénytelenek lesznek teljesíteni azt, amit ezek megígérnek a pénz fejében?

Tudod a kedvenc együttesem már régen megénekelte, hogy aki hülye, az is marad. Elgondolkodhatnál ezen.

6. Ienin 2018.01.12. 11:20:11

@látjátok feleim szümtükkel: Gondolom úgy akar ez a matematika professzor többet fizetni az eunak, hogy azzal egyidőben hitelt vesz fel kínától. Legalábbis ha összerakjuk ezt a sok sületlenséget, amit ezek a jogászagytrösztök összehordtak, akkor ez jön ki belőle.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.12. 11:22:11

@Cicmen.: Hát, most szarul érzem magam. Mit válaszoljak erre. Úgy neveltek, hogy fogyatékosokat ne bántsak. De ezek a válaszok...

bogyu 2018.01.12. 11:22:14

@Cicmen.: Persze, mert az IMF csúszópénzként adta a hitelt Magyatrországnak? Ha jól emlékszem egy részéból éppen Orbán vett MOL részvényeket, hogy ne nőjön az orosz befolyás a magyar energetikai iparban. (Hmmm ... Paks2 ügyében meg már mindenki mást kizárt a szállítók közül - nem törődve azzal, hogy mi leszünk a (Gazprom) Roszatom legvidámabb barakkja.

libsi nóta bárki unja 2018.01.12. 11:22:42

Azért szeretek ide járni, mert mindig megnyugtat, hogy ennyi ostobasággal a zellenzék nem fog egyhamar hatalomra kerülni. Mindig a saját balfasságukhoz lyukadnak ki, amikor Orbánt fikázzák

Azok, akik az IMF lélegeztetőgépen bírták csak életben maradni, most nyervegnek, hogy Orbán több különböző forrásból akar idevonzani befektetőket, miközben szó sincs államháztartási finanszírozási gondokról (amire vonatkozik a korábbi idézet)

Csak így tovább fiúk!

6. Ienin 2018.01.12. 11:22:58

@látjátok feleim szümtükkel: Mert ugye dolgozni semelyikőjük nem akar, csak gazdagodni. A törlesztést meg majd a nép elvégzi helyettük. Igen jól írtad, ezek a tetvek így gondolják.

bogyu 2018.01.12. 11:26:41

@Cicmen.: Arról nem is szólva, hogy az IMF hitel kamata feleannyi sem volt, mint amekkorát a (szovjet) orosz testvéreknek kell fizetnünk, ráadásul az összege is csak valamivel több, mint fele volt, mint az orosz hitelé.

Nincs közöttünk csicska 2018.01.12. 11:27:54

Magyarorszagnak alapveto erdeke az EU penz.

Azaz ebbe nagy butasag belekotni, plusz ha vmelyik kormany nem szerez penzt azt azonnal a dunaba kell lovetni hazaarulasert.

6. Ienin 2018.01.12. 11:30:10

@libsi nóta bárki unja: Államháztartási gond azért nincs mert közben dübörög a világgazdaság, az itt gyártott termékeket el lehet adni, az eu utalja a támogatásokat, a nyugaton dolgozók a pénzük egy részét itt költik el. De ennek a kánaánnak hamarosan vége, remélem akkor is orbán lesz hatalmon. Majd amikor jön a kínai adósságválság, ami még jobban bedönti a világgazdaságot, mint az előző, akkor térjünk vissza erre a kérdéskörre.

Nincs közöttünk csicska 2018.01.12. 11:30:54

@bogyu: Akkor valoszinuleg meg hulyebbek a ballibbantak, mint hittuk, ha fele akkora kamatra is csodbe vittek az orszagot, az SZDSZt meg a Nepszabadsagot.

Olyanok, mint az ecceri devizahitelesek, ott is bejott a kis kamat.

Nincs közöttünk csicska 2018.01.12. 11:33:58

@V. Orbán pápa reinkarnációja: orban az EU penz elott sem ment csodbe

a ballib akkor is csodbe ment - 1981 behivtak az IMFet
1996 bokros csomag elkerulendo a csodot plusz minden mozdithato vagyon eladasa

Ezen kivul pl. 2007ben es 2008ban a szlovak gazdasag a mai 2xesevel duborgott/9%/, mi meg csodbe mentunk 1% alatti gdp novekedessel

azaz ezek lipsi hazugsagok, minden tenybeli alapot nelkuloznek

bogyu 2018.01.12. 11:36:50

@libsi nóta bárki unja: Ha ilyen faszán állunk, miért is nőtt meg 2010. óta a hitelállomány hátezer milliárd forinttal. Miközben még "adósságtörlesztésre" használták a magánnyugdíjpénztárak einstandolt háromezer milliárd forintnyi megtakarítását is. Akkor most kinek is a lélegettetőgépén vagyunk? És miért is akarunk az oroszokkal már szerződött további háromezer milliárd forintos hitel után még a kínaiaktól is hitelt?

6. Ienin 2018.01.12. 11:43:10

@libsi nóta bárki unja: Orbán nem többféle forrásból akar idevonzani befektetőket, hanem csak keleti forrásból, mivel nyugatról nem jön senki egy kiszámíthatatlan diktatúrába. Az ideböfögött mondatod többi sületlenségét nem elemzem, mert az egész fröcsög a félremagyarázástól, és lerí belőle a kommunista orbánpárthoz való töretlen hűségtől. A szavak erre pazarlása teljesen felesleges, már az is hiba volt, hogy az eddigieket leírtam.

6. Ienin 2018.01.12. 11:47:05

@Nincs közöttünk csicska: Több statisztikai adatot ne nagyon említs, mert még valaki azt hiszi, hogy miközben orbán seggét nyaltad, nem jutott időd utánanézni a valós adatoknak.

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 11:52:11

@libsi nóta bárki unja: Gábor rövidfarkú Hints hehee....azaz Gábor Farkaslaki Hints romániai megélhetési menekült aki itt Magyarországon a mi pénzünkből futtatja az unokáját Héjas Ibolya Farkaslaki-Hints Flóra
www.facebook.com/hejasibolya
Itt tanult: Bolyai Farkas Elmeleti liceum
Ide járt: Bolyai Farkas Elmeleti Liceum, Marosvasarhely
Lakhely: Budapest
házas
Születési hely: Marosvásárhely, Mures, Romania

Szép eszmefuttatás - kár, hogy nem igaz : A 2008 -ban kirobbant PÉNZÜGYI ! (nem gazdasági) válság nálunk 2009-ben okozott jelentős visszaesést.
Höhöö..úgy látszik a hülyéknek egyszer ,a nagyonhülyéknek kétszer,a román megélhetési migránsnak soxor kell elmondani ,de lyukas hordóba vizet hordani minek hehee.....a magyar eladósodás éppen a FideSS 2001-es választási osztogatásával és a lakáshitelekkel indult ,amiből Járai FideSSes MNB elnöknek a kamatok magasan tartásával csinált devizahitelpoklot,aztán jött a világválság amit Gyurcsány ügyesen megoldott az IMF hitellel,mi a baj az IMF hitellel? Az hogy nem lehet szabadon elherdalni csak valóban az adófizetők számára hasznos célokra forditani? Az
IMF hitelt a válság kellős közepén vettük fel, igen kedvező 2,5% mai
nyelven szólva THM mellett, mert ezzel tudta az akkori kormány
stabilizálni a forintot. Kevés lehetőség
maradt a kezében, mert a fideszes többség rendre leszavazott minden
olyan javaslatot, amely az államháztartást segítette volna, és
népsanyargatást, uszorázást kiáltott minden állami bevételt jelentő
intézkedésre.
Csak néhány apró momentum, amit elfelejtenek a fideszes melldöngetők elmondani:
1; A hitel 11 hónappal később kifutott volna.
2; Az "előtörlesztést" hitelekből finanszírozták, amelyek kamata sokkal magasabb, mint a kifizetett hitelnek.Orbán elzavarta az IMF-et,csupán az IMF-ről, az IMF 2,5 % kamatra adott kölcsönt az országnak. Ezt a szabadságharcos nem kedvelte, igy eladott állampapirokat 7-8 % kamatra.
Volt az a 2008-as pénzügyi válság amit Gyurcsány az IMF hitellel kivédett,Az IMF hitel jó része be lett téve az MNB tartalékába, amit az orbán kormány 35,5 milliárd dollárral vett át és jelenleg 27 milliárd alatt van, azaz elköltöttek kb 8 milliárd dollárnyi tartalékot. Ugyanakkor a Magánnyugdíjpénztár 3000 milliárdját is elköltötték! Ezek meglévő pénzek voltak és ha összeadjuk az kb. 20 milliárd Euróra rúg! (85 %-os adósság az Orbán kormánynál volt ,nem Gyurcsánynál! A kormányzást Bajnaitól vették át Bajnai egyensúlyba hozta a gazdaságot ,4%-ra hozta le a hiányt,a kb. 18 000 milliárdos államadóssággal, és ez jelenleg eléri a 26000 milliárdot!Egyébként pedig az akkori adósság éppen 80 % körül volt! A 2002-es államadósság 55% volt, de azért,mert az államadósság egy részét eldugták az FHB -nél és az EU vissza számoltatta az eredeti adósságba, azonban az már a Medgyessy kormány idején történt és kb 5% pluszt jelentett de még az ov kormányának a sara volt!
Nem utolsósorban az IMF hitel nagyobb részét már az Orbán kormány költötte el. Csak a kormánykasszában hagyott Bajnai 1860 milliárdot belőle, amit szintén Orbánék használták fel .Többek között abból vásároltak 500 milliárdért MOL-részvényeket,amit eltőzsdéztek.amit aztán a két fityiszes tesó köcsö Kósa és Szijjártó a forinttal bedöntött,majd Orbán könyörgött a 7 %-os hiányért Merkelnél és Barrosonál,hogy osztogatni tudjon,de mivel nem kapta meg az olcsóbb IMF-et ,a 3000 milliárd manyupot lenyúlta,az 5689 milliárd "nemmegszorításokkal"hazazavarta,aztán a kétszer olyan drága dollárhitelkötvényekkel még jobban eladósította az országot...a 2010 évi 21 749 milliárd forintról,2016 -ra az adóssága 25 910 milliárd.
2010-ben a GDP már növekedett és pont az Orbán kormány "unortodox" gazdaságpolitikája okozta, hogy - Európában utolsóként - csak 2015-re érte el a 2008-as szintet - a bajt tovább fokozza, hogy a régió összes országában a növekedés 1 - 2 %-al gyorsabb mint nálunk. A LEMARADÁSUNK ÉVRŐL - ÉVRE NŐ !!! - és ezen semmi féle propaganda nem segít.
.Orbán elzavarta az IMF-et,csupán az IMF-ről, az IMF 2,5 % kamatra adott kölcsönt az országnak. Ezt a szabadságharcos nem kedvelte, igy eladott állampapirokat 7-8 % kamatra. Nos ilyet csak azok tesznek akik a nadrágjukat szarás után szokták letolni.
Orbán, ha nem segítenek neki a nadrágját a a fejére húzza. Vagy mit gondoltok, miért van történelmi szinten a magyar államadósság? Amit a külföldi lapok írnak abban van a lényeg. Attól tartok, hogy a politikai és gazdasági helyzetről sokkal jobban vannak informálódva mint ti.
Nyugaton Magyarország és miniszterei Európa bohócai.A választást követően már az egész országon röhög a világ. A minielnököt pedig foci örültnek nevezik.Ja még búcsúzóul Magyarország sokkal rosszabb állapotban van mint Görögország. Ezt ti elvakult nemzetthyek csupán azért nem észlelitek mert az ország nincs az eurozónában.
Természetes ,hogy nem ,hisz ti is a pocakosfocista elbambult köréhez tartoztok,nagy pofáraesések lesznek itt.

Nincs közöttünk csicska 2018.01.12. 11:52:21

@bogyu: a hitelallomany nominalis erteke a kutttyat nem erdekli

6. Ienin 2018.01.12. 11:52:57

@Nincs közöttünk csicska: Hülyegyerek hagyd már abba ezt a sok sületlenséget. Legalább itt ne hallgassuk már az orbáni faszságokat, hogy csőd, csontvázak,soros terv meg hasonlók. A sok hazugsággal már éppen eléggé elferdítettétek 2 millió birka agyát, még az a szerencse, hogy többen nem nagyon lesznek, akik ezeket beveszik.

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 11:53:25

@libsi nóta bárki unja: Gábor rövidfarkú Hints hehee....azaz Gábor Farkaslaki Hints romániai megélhetési menekült aki itt Magyarországon a mi pénzünkből futtatja az unokáját Héjas Ibolya Farkaslaki-Hints Flóra
www.facebook.com/hejasibolya
Itt tanult: Bolyai Farkas Elmeleti liceum
Ide járt: Bolyai Farkas Elmeleti Liceum, Marosvasarhely
Lakhely: Budapest
házas
Születési hely: Marosvásárhely, Mures, Romania

Szép eszmefuttatás - kár, hogy nem igaz : A 2008 -ban kirobbant PÉNZÜGYI ! (nem gazdasági) válság nálunk 2009-ben okozott jelentős visszaesést.
Höhöö..úgy látszik a hülyéknek egyszer ,a nagyonhülyéknek kétszer,a román megélhetési migránsnak soxor kell elmondani ,de lyukas hordóba vizet hordani minek hehee.....a magyar eladósodás éppen a FideSS 2001-es választási osztogatásával és a lakáshitelekkel indult ,amiből Járai FideSSes MNB elnöknek a kamatok magasan tartásával csinált devizahitelpoklot,aztán jött a világválság amit Gyurcsány ügyesen megoldott az IMF hitellel,mi a baj az IMF hitellel? Az hogy nem lehet szabadon elherdalni csak valóban az adófizetők számára hasznos célokra forditani? Az
IMF hitelt a válság kellős közepén vettük fel, igen kedvező 2,5% mai
nyelven szólva THM mellett, mert ezzel tudta az akkori kormány
stabilizálni a forintot. Kevés lehetőség
maradt a kezében, mert a fideszes többség rendre leszavazott minden
olyan javaslatot, amely az államháztartást segítette volna, és
népsanyargatást, uszorázást kiáltott minden állami bevételt jelentő
intézkedésre.
Csak néhány apró momentum, amit elfelejtenek a fideszes melldöngetők elmondani:
1; A hitel 11 hónappal később kifutott volna.
2; Az "előtörlesztést" hitelekből finanszírozták, amelyek kamata sokkal magasabb, mint a kifizetett hitelnek.Orbán elzavarta az IMF-et,csupán az IMF-ről, az IMF 2,5 % kamatra adott kölcsönt az országnak. Ezt a szabadságharcos nem kedvelte, igy eladott állampapirokat 7-8 % kamatra.
Volt az a 2008-as pénzügyi válság amit Gyurcsány az IMF hitellel kivédett,Az IMF hitel jó része be lett téve az MNB tartalékába, amit az orbán kormány 35,5 milliárd dollárral vett át és jelenleg 27 milliárd alatt van, azaz elköltöttek kb 8 milliárd dollárnyi tartalékot. Ugyanakkor a Magánnyugdíjpénztár 3000 milliárdját is elköltötték! Ezek meglévő pénzek voltak és ha összeadjuk az kb. 20 milliárd Euróra rúg! (85 %-os adósság az Orbán kormánynál volt ,nem Gyurcsánynál! A kormányzást Bajnaitól vették át Bajnai egyensúlyba hozta a gazdaságot ,4%-ra hozta le a hiányt,a kb. 18 000 milliárdos államadóssággal, és ez jelenleg eléri a 26000 milliárdot!Egyébként pedig az akkori adósság éppen 80 % körül volt! A 2002-es államadósság 55% volt, de azért,mert az államadósság egy részét eldugták az FHB -nél és az EU vissza számoltatta az eredeti adósságba, azonban az már a Medgyessy kormány idején történt és kb 5% pluszt jelentett de még az ov kormányának a sara volt!
Nem utolsósorban az IMF hitel nagyobb részét már az Orbán kormány költötte el. Csak a kormánykasszában hagyott Bajnai 1860 milliárdot belőle, amit szintén Orbánék használták fel .Többek között abból vásároltak 500 milliárdért MOL-részvényeket,amit eltőzsdéztek.amit aztán a két fityiszes tesó köcsö Kósa és Szijjártó a forinttal bedöntött,majd Orbán könyörgött a 7 %-os hiányért Merkelnél és Barrosonál,hogy osztogatni tudjon,de mivel nem kapta meg az olcsóbb IMF-et ,a 3000 milliárd manyupot lenyúlta,az 5689 milliárd "nemmegszorításokkal"hazazavarta,aztán a kétszer olyan drága dollárhitelkötvényekkel még jobban eladósította az országot...a 2010 évi 21 749 milliárd forintról,2016 -ra az adóssága 25 910 milliárd.
2010-ben a GDP már növekedett és pont az Orbán kormány "unortodox" gazdaságpolitikája okozta, hogy - Európában utolsóként - csak 2015-re érte el a 2008-as szintet - a bajt tovább fokozza, hogy a régió összes országában a növekedés 1 - 2 %-al gyorsabb mint nálunk. A LEMARADÁSUNK ÉVRŐL - ÉVRE NŐ !!! - és ezen semmi féle propaganda nem segít.
.Orbán elzavarta az IMF-et,csupán az IMF-ről, az IMF 2,5 % kamatra adott kölcsönt az országnak. Ezt a szabadságharcos nem kedvelte, igy eladott állampapirokat 7-8 % kamatra. Nos ilyet csak azok tesznek akik a nadrágjukat szarás után szokták letolni.
Orbán, ha nem segítenek neki a nadrágját a a fejére húzza. Vagy mit gondoltok, miért van történelmi szinten a magyar államadósság? Amit a külföldi lapok írnak abban van a lényeg. Attól tartok, hogy a politikai és gazdasági helyzetről sokkal jobban vannak informálódva mint ti.
Nyugaton Magyarország és miniszterei Európa bohócai.A választást követően már az egész országon röhög a világ. A minielnököt pedig foci örültnek nevezik.Ja még búcsúzóul Magyarország sokkal rosszabb állapotban van mint Görögország. Ezt ti elvakult nemzetthyek csupán azért nem észlelitek mert az ország nincs az eurozónában.
Természetes ,hogy nem ,hisz ti is a pocakosfocista elbambult köréhez tartoztok,nagy pofáraesések lesznek itt.

febiha 2018.01.12. 11:56:30

@Én tudom jól: ez csakugyan jó megfigyelés. Magyarország - úgymond - "büszke, öntudatos, saját lábán megállni képes, 12 éven belül Ausztriát leköröző, nemsokára Németország mellett az EU legnagyobb befizetői közé tartozó ország". Ennek vezetője pedig a jelenlegi legnagyobb kitartójának a képébe vágja: ha nem adsz eleget, megyek a Józsihoz, ő majd nem lesz ilyen szarrágó. (Mert - ha áttételesen is - de a legnagyobb német cégek ma a NER kitartói. Persze nem önzetlenül, de a kitartás nem is ilyen műfaj.) Mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy a Józsi még tizedannyira se nagyvonalú. Ő minden fillérért kapni akar valamit, legföljebb aszongya: na jóvan Gazsi, ráér az egy kicsit később is...

6. Ienin 2018.01.12. 12:00:18

@a nagy hohoohooo: De jó volt olvasni ezt az összefoglalót, mintha csak én írtam volna. Még jó hogy értelmes, tájékozott emberek is vannak az országban, akik képben vannak. Ezért lesz ez a patkány orbánhorda hamarosan elzavarva. Az mondjuk félő, hogy újabb világválság közeleg kína felől, remélem nem az ellenzék lesz akkor is hatalmon. Azt meg kéne hagyni orbánnak, necsak világgazdasági konjunktúrában lavírozzon.

bogyu 2018.01.12. 12:02:07

@Nincs közöttünk csicska: Tényleg. Az 0,85% növekedés maga a csőd!

Nincs közöttünk csicska 2018.01.12. 12:02:17

@V. Orbán pápa reinkarnációja: Tehat csak a horges megy?

Akkor ismetelni fogsz:

orban az EU penz elott sem ment csodbe

a ballib akkor is csodbe ment - 1981 behivtak az IMFet
1996 bokros csomag elkerulendo a csodot plusz minden mozdithato vagyon eladasa

Ezen kivul pl. 2007ben es 2008ban a szlovak gazdasag a mai 2xesevel duborgott/9%/, mi meg csodbe mentunk 1% alatti gdp novekedessel

azaz ezek lipsi hazugsagok, minden tenybeli alapot nelkuloznek

Nincs közöttünk csicska 2018.01.12. 12:04:53

Az a legviccesebb, amikor a ballib blogaszok a gazdasagrol szakertenek.

bissaui guinea tart karokkal varja a szakertelmuket - SimonGaborMszp utan

citrix 2018.01.12. 12:06:43

Súlyos mentális zavarokkal küzd a Vezér. Elég baj... nekünk. Néhány hete szép és büszke országunk megállt stabilan a lábán, senki támaszára és pénzére nem volt szükség. Szárnyal a gazdaság, minden szép és jó, gombamód nőnek a stadionok még határainkon kívülre is jut a spórákból. A Soros bérenc álcivilek aknamunkája se tudja aláásni a NER-t, ez maga a Kánaán. Mit kell hallani minap a bölcs Vezértől: ha nem ad pénzt az EU akkor majd kérünk a kommunista Kínától. Most akkor tulajdonképpen mi van itt?! Ez legyen még 40 évig?

bogyu 2018.01.12. 12:09:33

@Nincs közöttünk csicska: Persze, hiszen nem a nominális értéket kell visszafizetni, hanem a kamattal emeltet, ami az orosz hitelnél (Eur) 5 %. A visszafizetéskori árfolyamról meg majd akkoriban kell beszélni. a 2010-es 265 forintos árfolyam után a már hosszan fennálló 310 forintost tekintve - lehet kalkulálni.

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 12:13:34

@Nincs közöttünk csicska: @libsi nóta bárki unja: Nem tehetek róla ,hogy a szemetek a seggetekre helyezte -a tőle mexott oly bölcs előrelátással-az evolúció..
Szeretem a nevetés,sőt szeretem kiröhögni a segghülye tudatlan orbánseggszolgálatosokat ..hehee..elég szelektív a bértroll emlékezeted ,vagyis segghülye vagy.
A központi költségvetés adóssága:
1988: 986 milliárd HUF Kádár János
1990: 1286 milliárd HUF Németh Miklós
1994: 3751 milliárd HUF Antall József
1998: 6165 milliárd HUF Horn
Horn kifizette az IMF adósságot.

2002: 9224 milliárd HUF Orbán Viktor

2006: 14056 milliárd HUF Medgyessy P. - Gyurcsány F.
2010: 21749 milliárd HUF Gyurcsány F. - Bajnai G.
2012: 20621 milliárd HUF Orbán Viktor
2013: 22474 milliárd HUF Orbán Viktor
2014: 24586 milliárd HUF Orbán Viktor
2015: 25075 milliárd HUF Orbán Viktor
forrás AKK - MNB
Államadósság

2010 április 19330 milliárd
Az utolsó, teljes egészében a szocialista kormány által irányított év végére, 2009 decemberében 18 964 milliárd forint lett a teljes adósságállomány. (...) A 2011-es évben a központi költségvetés 3000 milliárddal gazdagodott, a magánnyugdíjpénztárak teljes vagyonának lenyúlásával. (...) A tavalyi évet megint növekedéssel, 22 ezer milliárdos mínusszal zártuk. Vagyis: 3000 milliárdnyi megtakarítás elégetése után az egyenleg a kormányváltáskori szinthez képest 3000 milliárdos adósságnövekmény. Ha ehhez a két számhoz még hozzáadjuk a 2500 milliárdnyi megszorítást, amelyet a kabinet léptetett életbe, összesen - a ciklus teljes egészét nézve 2,5 százalékos GDP-emelkedés mellett - 8500 milliárd forinttal lettek a magyar állampolgárok soványabbak. Ebből kétszer lehetne felépíteni a paksi bővítést, külső segítség nélkül. Ehhez képest Orbán Viktor még 3000 milliárd forintnyi hitelt vett fel Moszkvától az atomerőmű bővítésére. Vagyis a végső összeg: 11500 milliárd forint.
2017 május 25800 milliárd.

Közben eltűnt 3000 milliárd manyup és 3600 milliárd valutatartalék (12 milliárd euró)
Plusz 7867 milliárd "nemmegszorítás",60 féle új adó,szektoriális különadók.

Na akkor?Na, megint egy IQ bajnok. Azt sem tudod mit beszélsz. Ilyen az mikor a söröskorsó meg a pornóújság adja az intelligenciádat hehee..
Makrogazdaság
Hatalmas tehertől szabadulunk meg - Mire költöttük az IMF-hitelt?

Elküldtük az IMF-et - Jó lesz ez így nekünk?

2011-ben már elkezdődött a nemzetközi hitelcsomag visszafizetése, viszont a korábban lehívott összeg elköltése sem maradt abba. A még fel nem használt devizabetétből vásárolták meg ugyanis a Mol részvényeinek 25 százalékát az orosz Szurgutnyeftegaztól 498,6 milliárd forintért, az ÁKK éves jelentése elismeri, hogy ennek fedezetét az IMF-hitel jelentette.

Arról már sok szó esett az elmúlt években, hogy olcsó volt-e Magyarország számára az IMF-hitel. Számításaink szerint a Valutaalap 3 százalék körüli éves kamaton, míg az Európai Bizottság nagyjából 3,5 százalékon adhatott kölcsön, miközben devizakötvényeket jellemzően 6-8 százalékos kuponnal, forintalapú állampapírokat pedig nem ritkán 8-10 százalékos hozammal tudtunk eladni.

www.portfolio.hu/gazdasag/hatalmas-tehertol-szabadulunk-meg-mire-koltottuk-az-imf-hitelt.229691.html
ÉBRESZTŐ!
Jó lenne a kormánynak abbahagyni a hazudozást, az embereknek pedig felébredni a bódulatból és választások során a megfelelő döntést hozni.

A 74,5%-os bruttó adósságráta a GDP arányában talán végre korrekt szám, bár az év elején ez hirtelen nőni fog a 2,000 milliárdos költségvetési hiány miatt. Ami viszont alapvetően hibás, az a viszonyítás. Ugyanis 2010-ben a Bajnai-kormány 80% körül adta át a kormányrudat azzal, hogy a nyugdíjkassza hosszabb távú tehermentesítésére szolgált a magánnyugdíjpénztár megtakarított 3,000 milliárd forintja, ami akkor a GDP 12-13%-át jelentette. Ezt az Orbán kormány gyorsan lenyúlta, egész pontosan ellopta az előző kormányok által megtakarított összeget. Így lett mostanra 74,5% a bruttó adósságráta. Ha ezt akkor a Gyurcsány-, majd Bajnai-kormány szintén az adósság finanszírozására fordította volna a nyugdíjkassza helyett, akkor 2010-ben az adósság csupán 67-68% lett volna. Nos ehhez képest az Orbán-kormány adóssága a 8 év alatt nominálisan kb. 7,000 milliárddal, a GDP-hez képest bruttó 6-7%-ponttal nőtt, a nettó adósságráta, ami a fontosabb jelzőszám, pedig a devizatartalékok felélése következtében, 48%-ról 70%-ra nőtt. És akkor nem beszéltünk még a Paks 2 és kínai hitelből adódó kb. 4,000-6,000 milliárddal, amely további kb. 10-15%-kal nyomhatja feljebb az eladósodást.
Elárulta magát az NGM, Magyarország elbukta a többéves csatáját
portfolio.hu
www.portfolio.hu/gazdasag/elarulta-magat-az-ngm-magyarorszag-elbukta-a-tobbeves-csatajat.272409.html

Cicmen. 2018.01.12. 12:15:21

Fiúk! Mire fel ez a nagy izgalom, mit bizonygattok ilyen elszántan? Az ellenzék körében hónapok óta nyilvánvaló az esélytelenség és csak a parlamenti helyekért marják egymást! Gyurcsány most bacta át (ki) Bokros Lajost!
Döglött lovon ültök, ezt a választást elbuktátok!

Nincs közöttünk csicska 2018.01.12. 12:15:59

@a nagy hohoohooo: Ezt ma mar nem veszi am be a 1`0%, mint 2`014ben!

szukebb 4 ev jon ratok

bogyu 2018.01.12. 12:18:33

@Cicmen.: Én a helyedben ennek nem örülnék, hiszen ez esetben tovább folytatódik az ország teljes kifosztása. Annak az eredményét pedig Te is megérzed, még ha krőzus vagy is. Hiszen az éhséglázadások közepette nem gyönyör az élet - még a pénzeseknek sem.

Cicmen. 2018.01.12. 12:25:12

@bogyu: 39 hsz. 2011. 12. 31 óta? Sitten vótál? :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.12. 12:26:19

@a nagy hohoohooo: Azzal, hogy a geci nem az IMF-től vette fel a hitelt, csak 6 milliárdot buktunk. Aprópénz. Abból még egy túlárazott stadiont se lehet felépíteni.

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 12:26:46

@Nincs közöttünk csicska:
Mijafasom közöd van Simonhoz ? barátunk véleménye kísértetiesen hasonlít Tabi László egyik "Ketten beszélgetnek" humoreszkjére:

- Mi a véleménye az előadásról?

- A darab egy vacak!

- Bővebben? Nem tetszettek a dialógusok?

- A dialógusokkal nem volt semmi baj, de a darab egy vacak!

- Talán a színészek játszottak rosszul?

- A színészek egyszerűen zseniálisak voltak, de a darab egy vacak!

- Értem, nyilván a rendezést kifogásolja.

- Ugyan, dehogy, a rendező mindent megtett, amit tehetett - csak hát a darab egy vacak!

- Talán a zenei kíséret volt zavaró?

- A zene kifejezetten jó volt, a darab volt egy vacak!

stb. stb. stb.
Tények:
Nem az MSZP-é volt Simon pénze,de nemis a Simoné,nem volt Simonnak bissau -guineai útlevele,Simon visszafizette az adóelmaradását .
Noakkor miért is kellett meghalni Welsznek egy rendőrautóban ,éppen azután ,hogy terhelő vallomást akart tenni a FideSSre?....holis tart a nyomozás?
Welsz üzletfelei is rejtélyes halált halnak vagy eltűnnek

Arról az Index írt, hogy Welsz két szlovákiai magyar üzleti partnerével is furcsaságok történtek azóta, hogy Welsz ellen nyomozás indult. Egyiküknek, Dömény Zoltánnak például szimplán nyoma veszett.
De mi van Simon útlevelével?

A Simon-ügy szimbóluma egy hamisított bissau-guineai útlevél, amit állítólag Gabriel Derdak névre állítottak ki, amiből a Derdák Simon anyjának a leánykori neve.

Eleve tréfás, hogy az egyik perdöntő bizonyíték eleve hamisítvány.
De ami még tréfásabb, hogy a legfrissebb hírek szerint az útlevél a maga fizikai valójában nem is létezik, legalábbis nincs a nyomozók birtokában. Hogy ez így van-e, természetesen az ügyészség nem kivánta megerősíteni, de nem is cáfolta.
444.hu/2014/05/05/lehet-hogy-simon-gabornak-nincs-is-bissau-guinea-i-utlevele/
Így azt az értesülést sem kommentálták, hogy Simon hamis útleveléről csak egy fénymásolat alapján tudnak. Mindenesetre ez életszerűbb annál a gondolatnál, hogy Simon egy nemzetközi körözés alatt álló közismert bűnöző széfjében tartsa hamisított iratait.
444.hu/2014/05/05/az-ember-aki-egy-rendorautoban-lett-ongyilkos-de-nem-tudjuk-hogyan

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.12. 12:27:55

@Cicmen.: Van az a vicc, hogy az asztal körül kergeti az annyát, hogy az egész ország ezt akarja. Na, ezt csak Bokrossal és Gyurcsányival hallottam.

Nincs közöttünk csicska 2018.01.12. 12:30:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:"Azzal, hogy a geci nem az IMF-től vette fel a hitelt, csak 6 milliárdot buktunk."

Ennyit kertek a bukott ballibek az IMFtol zsebbe?

Olcso szarhaziak.

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 12:37:00

@Cicmen.: Mert hülyőke tudod előre a választási eredményt?

Aztán lássuk amiről kuSSoltok ,az EBESZ 2014-ben........"A magyar kormány tisztességtelen előnyt élvezett az országgyűlési választásokon"...ésami tisztességtelen az csalás.
www.osce.org/hu/odihr/elections/116760?download=true
Ha gondot okoz az olvasás a kurucon tudod gyakorolni. Ott pont a dedósoknak jó szofisztikált minden szöveg, így akár te is érteni fogod - szuper érzés ám, ki ne hagyd!

A legsúlyosabb aggályok

- Az új választási rendszert konszenzus nélkül fogadták el
- A választókerületi térképet a kormánypártok érdekeinek megfelelően határozták meg
- A szavazatok egyenlőségét sértő győzteskompenzáció hat mandátumhoz juttatta a Fidesz-KDNP-t
- A kormányzati hirdetések szinte teljesen azonosak voltak a Fidesz kampányhirdetéseivel
- A közmédia egyoldalú volt a kampányban, a kereskedelmi televíziókból lényegében kitiltották a politikai hirdetéseket
- A külföldön élő magyar állampolgárok lényegesen nehezebben szavazhattak, mint a határon túliak
A jelentés alapján kijelenthető, hogy a több százezer szavazót elveszítő Fidesz kétharmadának ebben a kormányzati ciklusban semmiféle legitimitása nincs, hiszen az Orbán-rezsim ezt az eredményt a választói akarat kifejezését gátló, illetve azt súlyosan torzító intézkedések tömege révén érte el
1998 óta nem szavaztak ilyen kevesen a Fideszre
A Fidesz kétharmad-közeli eredményét egészen különös megvilágításba
helyezi, ha megnézzük, a párt listája hány szavazatot kapott az elmúlt
négy választáson.
1998-ban 1,34 millióan szavaztak Orbánékra.

2002-ben 2,31 millióan.

2006-ban 2,27 millióan.

2010-ben 2,7 millióan.

2014-ben pedig körülbelül 2,1 millióan.
Ráadásul az adatsorok nem is hasonlíthatók össze egy az egyben, mivel
most a honosított magyarok is leadtak 88 ezer szavazatot, márpedig ezek
95 százaléka a Fideszt erősíti.
Vagyis a Fidesz kevesebb szavazattal szerezhet ismét kétharmadot, mint amennyivel 2002-ben és 2006-ban is kikapott.

Azt, hogy a választási rendszer átírása
mennyire a Fidesznek kedvezett, tökéletesen bemutatja az alábbi diagram.
index.hu/belfold/valasztas/2014/04/07/1998_ota_nem_szavaztak_ilyen_kevesen_a_fideszre/
Látható, hogy négy év alatt a Fidesz pártlistás szavazatainak aránya 52,7 százalékról 44,6 százalékra csökkent, de a parlamenti mandátumaránya érdemben nem változott. Ugyanakkor a baloldali
pártszövetség a négy évvel ezelőtti MSZP-s eredménynél több mint 6 százalékkal jobb eredményt ért el (19,3 százalék után 25,7 százalékot), a
parlamenti képviselete azonban 15,3 százalékról csak 19,1 százalékra emelkedett.
És itt van a kutya elásva:"Azt, hogy a választási rendszer átírása mennyire a Fidesznek kedvezett,"
Persze, az hogy gyakorlatilag a teljes választást, törvényhozással csalta el a Fidesz, nem menti az ellenzéket teljes mértékben. De részben
azért enyhítő körülmény, hogy nem lehet úgy versenyt nyerni, ha valaki a másik célvonalát mindig arrébb teszi, a sajátját meg közelebb....Mert ez történt.
A Fideszre írt választási törvény gyakorlatilag nem engedett mást győzni.
Az egész Európa tudja ,hogy csalással szereztetek 2/3-ot Elfelejted megemlíti a TÉNYT, hogy nem az ország kétharmada szavazott a felcsúti kisvasutasra és bandájára, hanem a parlamenti mandátumok kétharmada lett az övé a megbuherált és személyre szabott választási törvény miatt. voltak manipulációk: a választási körzetek megváltoztatása, a határon túli trianon-magyaroknak állampolgárság osztogatás, levélszavazás lehetősége ezek számára, a külföldön dolgozó magyarok számára a szavazás megnehezítése, többnyire lehetetlenné tevése. Igen, ezek egyenlők a választási csalásokkal .

rallus 2018.01.12. 12:39:10

a nagy hohoohooo
"Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk"

"2017. december 25. - 06:51

Először márciusban fordult elő az, hogy Magyarország negatív kamattal tudott eladni állampapírt, vagyis gyakorlatilag a befektetők fizettek azért, hogy hitelt adjanak a magyar államnak. Októberre az MNB újabb lépéseinek köszönhetően pedig már az egyéves kincstárjegyeket is negatív hozam mellett sikerült értékesíteni...."

Biztosan te is tüntettél iskola helyett... Olvasgass klasszikusokat, hogy tanulj! Hári János sokkal intelligensebben hazudott nálad!

felső határ nincs 2018.01.12. 12:39:50

@a nagy hohoohooo: Na es?

Mi az az EBESZ, ki valasztotta, mi koze ehhez az orszaghoz?

A velemenzehez persze joga van, csak kerdem h egy .org szervezet velemenye miota relevans?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.12. 12:41:15

@a nagy hohoohooo: Welsz öngyilkossága egyszerű eset, ötször hátbaszúrta magát. Az ilyen megátalkodott nem is érdemli meg az életet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.12. 12:42:32

@felső határ nincs: Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) földrajzi értelemben a legkiterjedtebb, legátfogóbb páneurópai biztonsági szervezet, amely összesen 57 államot tömörít magába.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.12. 12:43:46

@felső határ nincs: Már csak egyedül az ilyenek képesek az enyveskezű geci gazdád körmére nézni.

Cicmen. 2018.01.12. 12:44:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Welsz öngyilkossága egyszerű eset, ötször hátbaszúrta magát. Az ilyen megátalkodott nem is érdemli meg az életet.

Nem rossz, de ha öt méterről hátbalövi magát az még jobb!

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 12:47:27

@Nincs közöttünk csicska:

Sztem te vagy ez az orbánseggszolgálatos nyugger hímvessző hehee....elég sok az egyezés köztetek ,ez is mellédumál mindig amikor elkenik a pofáját a hazugságával ,na és az írás feltűnő egyezés hehee..
Ez a fasz mindig önmagát lájkolja ....mánpedig a net szerint aki önmagát lájkolja az olyan mint amikor leszopja magát ...ööö.....önorál hehee.....

Tibor Fekete

www.facebook.com/profile.php?id=100016539152616
Jajajaj, te kis nepszabadsegges okos ujsagiro... nagyon egyszeru ember lehetsz. Vittel haza legalabb nehanyat kozuluk, mint a botsáska baratod? Utana pampogj."

A szolgalélek mindig győz az alattvalóknál.
Nincs még egy ilyen buta népség mint az orbánseggszolgálatos "MImagyarok"...hehee.....mindig van lejjebb. Amikor azt hiszed, hogy ezt már nem, akkor mindig rácáfolnak, és de, igen. A mélypont világcsúcstartói. Veretlenül.
Olyan van ,hogy vannak akik az egyik legősibb hivatású heheee.....,de nem kém ..hölgyeknek fizetnek a dugásért ,a szopá...elnézést az orális szexért ,dehogy olyan agyilag büdös zoknik akik a seggnyalásra uszkve kivetett adóért...hehee

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 12:50:40

@Cicmen.: Én az vagyok aki azért van ,hogy amikor már úgy érzed ,hogy sikerült elérned a 3 centit az önkezeddel a pöcsödnek visszadugjam a miniatúrád a seggedbe hehee.....

konrada 2018.01.12. 12:53:02

Talán a kedves blogíró azért nem képes eldönteni, mert bár leír szavakat, de már azok összetett olvasása is zavart okoz számára.

...mert hol is mondta amit mondott Zorbán?:
A német Welt-Wirtschaftsgipfel üzleti fórumon.
...az meg nem az EU, hanem egy olyan összejövetel, ahol nagy cégek - leginkább németek - vezetői jönnek össze.
...mit lehet ezekről a cégekről tudni?:
Nagy részük kőkeményen terjeszkedik Kínában - miközben nagy ívben kakálnak az emberi jogokra, hiszen első az üzlet.

Nos, ha kedves blogoló képes volna felfogni, mivel kapcsolatban is írta kis freccsenését, akkor tán azt is megértené, miért pont ott mondta azt, amit:
A részt vevő cégvezetők tisztában vannak a kínai potenciállal, és számukra az üzlet az első.

...így zorbán a maga suttyó - bár célratörő módján - kb. azt mondta nekik: ha nem ők fektetnek be a magyar gazdaságba, akkor hasonló kondiciókkal kínai cégek is jöhetnek, ami azoknak a cégeknek se volna jó, hiszen saját európai piacukon jelennének meg EU-s jogosítvánnyal rendelkező kínai tulajdonú cégek.
...szóval jobb, ha a német cégek törekednek arra, hogy kihasználják a magyar kapacitásokat, ti.: igyekezzenek, hogy ne kínai tulajdonú gyárakban készült elektromos buszok-, műanyagból készült alkatrészek készüljenek egyre nagyobb mértékben magyar üzemekben...
(S tudom, ez a naív, vagy álnaív füleknek durva olvasat, de zorbán a maga cinikus módján valamihez azért ért: tudja hol, kinek, mit kell mondani, az adott környezetben ezt meg is értették.
...az más kérdés, mennyire veszik komolyan. zorbánnak q nagy mázlija, hogy túl sok az olyan az ellene fellépő oldalon, akik nem értik meg, nem fogják fel milyen végtelenül praktikusan cinikus. Ezért tud átlavírozni annyi mindenen. Nem jó helyen támadják, mint ahogyan látható ebből a köpködésre koncentráló blogból is...

6. Ienin 2018.01.12. 13:03:23

@Cicmen.: Szerintem másolja. Ennyi mindent, megspékelve statisztikai adatokkal ilyen rövid idő alatt képtelenség ide leírni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem jók az írások. Ezért jó az internet, mert minden megmarad, orbán össze-vissza hazudozásaitól kezdve a statisztikáig minden 20-30évre visszamenőleg. A kínai kommunista patkányok ezért cenzúrázzák a netet, hogy ne lehessen őket megcáfolni. Orbán mikor óhajtja ezt átvenni?

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 13:03:34

@rallus: Copyhülye ettől a fasztól hehee...vagy inkább a másik nicked hehee...nagyon friss hehee...még szinte gőzölög mint a lószar az aszfalton hehee...

Szerintem egy nyolcvankilós tumor nőtt ki a seggedből és humanoid alakot öltött.
Ne beszélj magadban hülyeségeket mert aztán nem emléxel ki mondta..heee... .már nem egyszer írtam,Kósának a FideSS rendkívüli és meghatalmazott közhülyéjének volt egy ostoba ötlete,a választásokon való részvételt kössék bizonyos értelmi képesség szinthez.
Már akkor felmerült mi lenne ha az újságokba regisztrálóknál is ez lenne,akkor lehülyéztük Kósát...,de látva téged az a Kósa nemis annyira hülye..
blog.hu/user/1255387/tab/activity
guvat

Adatok
guvat

0 bejegyzést írt és 329 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2017.06.21. óta tag.
Innen:

2018.01.04. 17:41:59
b1.blog.hu/2018/01/03/10_1_sulyos_joslat_arra_az_esetre_ha_a_fidesz_megnyeri_a_harmadik_valasztasat_is

Tévhitek a magyar államadósságról.
24.hu/fn/gazdasag/2011/03/03/tevhitek_magyar_allamadossagrol/

Tudod nálunk van egy mondás: Nem mindegy , hogy az okos hülyéskedik , vagy a hülye okoskodik! Látom a fidióták ezt nem ismerik és mindig okoskodni akarnak.Egyébként ahogy látom rád fér egy kis tanulás , ha igyekszel és eggyel növeled az IQ-dat még moszat is lehetsz. A kezeléssel kapcsolatban meg inkább az idolodnak segítsél,(orbán), mert már teljesen be van csavarodva.

Cicmen. 2018.01.12. 13:10:46

@konrada: Nem fogják megérteni, borítékolhatom hogy te leszel az Orbántroll!
Úgy nézem jobban is átlátod mint én, annyit azért hozzátennék hogy Kínát pont a nyugatiak futtatták fel! Kiadták a részmunkákat az olcsó munkaerő miatt és ipari cikkek beengedéséért cserében hagyták elárasztani az EU-t olcsó ruházati és mezőgazdasági termékekkel! Kína meg ebből megerősödött és belekezdett egy magasabb szintű iparosításba ami kezd versenyképes lenni az ittenivel! És most elkezdtek "kínaizni" !

rallus 2018.01.12. 13:11:21

a nagy hohoohooo
Talán ezért jutottatok a történelem szemétdombjára, a fékezhetetlen agyvelőtök miatt... A Morgan Stanley és a befektetők is buták hozzátok képest...hát igen. Ennyit mentettetek át a munkásőr csapatból...az öntudatot!

Cicmen. 2018.01.12. 13:13:05

@V. Orbán pápa reinkarnációja: Szerintem másolja.

Köszönjük Emese!

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 13:17:02

@rallus: A nagy sikerre való tekintettel,márminthúgy a teféle segghülye orbánseggszolgálatos újra és újra feldobják saját szarukat ,oszt bambán tátott szájjal aládzsavelnek ööö,..... visszatapsolnak ,replay hehehe...

a nagy hohoohooo
2015.08.11. 11:32:53
@prosperitas: Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, mondta a múlt század kilencvenes éveiben Simicska Lajos, és úgy fest, ez a jog a mai napig él,benned.
Szellemi vakoknak neked sem a szemedben van a hiba,hanem a mögötte lévő sötétség...brhüüüü....neked is a tanáraid voltak a hülyék..brhüüüüüüü,a link azé'van,mert abban van az információ,mint tojásban az élet,s nem mint a sötétség a fejedben
Kicsit számoljunk!
Ha megnézi az adósság növekedés 2001. III. negyedéve után indult el. www.origo.hu/itthon/20110119-orban-viktor-beszede-az-europai-parlamentben.html
Van egy grafikon, ami ábrázolja az adósság alakulását. Látható rajta, hogy 2001. III. negyedévig csökken, utána emelkedik. Így van?
Ki vezette az országot 2001. III. negyedévben és még utána egy kicsit? Ha jól emlékszem, akkor a Fidesz.
Tehát kinek az idején fordult át az adósságcsökkenés emelkedésbe? Ugye a Fidesz.Éppen a Fidesz küzd az államadósság ellen?
eszakonline.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3835:eppen-a-fidesz-kuezd-az-allamadossag-ellen&catid=65:ez-toertent&Itemid=105
És ehhez nem is kell nagyon előre gondolkodni, feltételezni valamit, csak rá kell nézni a grafikonra és elő kell venni egy választási naptárt
De a tények nagyon zavaró dolgok (főleg ha nem akarjuk figyelembe venni őket)

Ráadásul még azt is elég érdekes lenne állítani, hogy az előző (MSZP) kormány miatt indult el az adósság növekedés, mert akkor hogy lehet, hogy még vagy 3 évig csökkent, utána kezdett el növekedni.
Néhány gyöngyszem az államadóssághoz :

Államadósság 2002 április (MSZP hatalomátvétel): 8280 milliárd forint
Államadósság 2010 április (Fidesz hatalomátvétel) 19212 milliárd forint
Államadósság 2012 december (jelen állás): 20653 milliárd forint

Mindeközben az MNB devizatartaléka 2002-ben: 9,9 milliárd euró
Az MNB devizatartaléka 2010-ben: 36 milliárd euró

Linkeket most nem mellékelnék, hogy a blogmotor még szóba álljon velem, de ?you know I?m good for it?.
És közben vót egy kis világválság:informaciok.eu/index.php/bulvar/2008-2008-as-gazdasagi-valsag-hatasa-magyarorszagon
Végezzünk egy kis számolást. Az MSZP és az ?elmúltnyócév? ugye tehát 11.000 milliárd forinttal növelte az államadósságot, mindeközben ugyanakkor 26 milliárd euróval nőtt az MNB devizatartaléka. Jelen euróárfolyammal számolva az ugye 7670 milliárd forint. Vagyis a NETTÓ államadósság-növekedés 3400 milliárd forint. A kettő között igen szoros összefüggés van, már csak azért is, mert a sokat emlegetett IMF-hitel java részét pont az MNB devizatartalékainak növelésére vettük fel (hogy elkerüljük a 350 forint feletti euró árfolyamot).

Ezzel szemben a Fidesz 2 éve alatt egyrészt nőtt az államadósság abszolút értékben 1400 milliárd forinttal, de ne felejtsük el, hogy ehhez még besíbolták a 3000 milliárdos MANYUP-pénzeket is. No, ennek nem 100%-a lett oda, egy kis részét (kb. 1000 milliárd forintot) az MNB még ki tud mutatni, mint az állam tulajdonában lévő vagyoneszközt (értékpapírok, részvények, miegymás). Vagyis a Fidesz 1400+2000 milliárd forinttal növelte a nettó államadósságot, egyszerűen azzal a trükkel, hogy 2000 milliárd forintnyi, a magyar állammal szembeni pénzügyi kötelezettséget egyszerűen nem ismert el (technikailag ez azt jelenti, hogy 2010 óta a a magyar állam csődben van).

Summa summarum: a Fidesz KÉT ÉV alatt tüntetett el annyi pénzt, mint az MSZP 8 év alatt? és most ugye megy a rohadtgyurcsányozás meg a rohadtbajnaizás?

Ja, és még valami. Az MSZP által felvett IMF-hitel legalább megvan, ott csücsül a jegybanki tartalék formájában. Annak most ver a seggére Matolcsytok .A Fidesz által felvett 500 milliárdos IMF-hitelből viszont 200 milliárd már odavan, hiszen a MOL-részvények értéke azóta ennyivel csökkent.
A Fidesz és az államadósság :
kiszamolo.hu/a-fidesz-es-az-allamadossag/

Bónusz:Aha ,akkor biztos ettől nőtt a dzsídípí :

www.napi.hu/magyar_gazdasag/elszallt_az_allamadossag_megis_trukkoztek_vargaek.593342.html

És hol tart ma:Új magyar államadósság-rekord születhet ... - Napi.hu
www.napi.hu/.../uj_magyar_allamadossag-rekord_szulethet_hamarosan....
2015. júl. 1. - Az államadósság-kezelő a GDP-arányos adósság kiszámításához saját becslést alkalmaz, a költségvetési törvényhez tartozó makropályában ...
Rekordközelbe ugrott a magyar államadósság ... - Napi.hu
www.napi.hu/.../rekordkozelbe_ugrott_a_magyar_allamadossag_mutatju...
1 órája - Augusztus 7-én a központi költségvetés adóssága az előzetes adatok alapján 25 205,7 milliárd forintot tett ki - közölte az Államadósság Kezelő ..

Ki a felelőtlenebb gazda?
90es.blog.hu/2010/10/16/republic_repul_a_balna_1
Az évek során olyan remek közhelyekkel gazdagították a honi zenei palettát, mint az aki hülye, az is marad az ez a parancs, érik a narancs?

bogyu 2018.01.12. 13:23:44

@konrada: Csak az a gond, hogy Orbán nem kínai befektetőkre gondol, akik termelni, szolgáltatni jönnének az országba, hisz már lassan semmire nem lesz munkaerő - hanem pénzre, hitelre, amiből "infrastruktúrát" lehet építeni. Nézzük csak, milyen infrastruktúrában gondolkodik Orbán? Ami a magyar gazdaságot segítené? A Budapest - Belgrád vasútvonal aligha ilyen, az csak a kínaiaknak lenne jó, bár már más megoldásban gondolkodak. (Nekik ez főként európai referenciamunkának kéne, hogy az uióban is tasrtolhassanak.) A stadionok, fedett műkorcsolyapályák, a minden járásba egy lőteret program sem ilyen. Sem a többszáz határon belüli és határainkon kívüli templom felújítása. Olyan projektekben gondolkodik, amelyekben a saját oligarchái tudják a kétszeresen túlárazott megrendeléseken keresztül felmarkolni a lét. Persze mindezt teljesen önzetlenül teszi.

konrada 2018.01.12. 13:34:06

@bogyu:
...aham.
...és hol is mondta ezt?
...vagy te vagy gyóntatópapja, és megsúgta neked?

...tényleg q nagy mázlija, hogy nem látják át - ahogyan te sem - ő az a fajta hamis kártyás, aki számol: mindig az adott meccsre figyel, de tudja, hogy mi van még lent a pakliban.
...ezért hiszed te is azt, hogy olyan mint a FED elnökei: csak adják el a hiteleket, aztán majd utánuk az özönvíz...

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 13:35:57

@rallus: Hááát ...ebben :"a fékezhetetlen agyvelőtök " lehet valami hehe...
Ó kérem, maradandó emlék a HVG-ben közölt interjúban az Antall-kormány Balogh(?) nevű államtitkárának a válasza a kérdésre, hogy hogy dolgozta fel, hogy nem vették fel a Színművészeti Főiskola valamelyik nem színész szakára:
"de jó is, hogy nem vettek fel, mert hülye lettem volta a kommunistáknak tanulni."

Gondolom, hogy rádtör a kisebbségi érzés ha a baloldaliakat,liberálisokat meglátod hehee..és ha érvelnél szép logikusan, mindjárt el is gondolkoznék, hogy talán igazad van de így... inkább arra gondolok, az írást megtanultad és rögtön ki is maradtál az iskolából nem baj, a te bajod, de miért nem foglalkozol valami hozzád illő dologgal?
biztosan ismert az a tény, hogy az emberi szem fordított állású képet állít elő, amit az agyunk fordít meg, ezért nem látunk MINDENT FEJJEL LEFELÉ? ... Szerintem az általad leírt gondolatok olyanok, mintha a mai MAgyar viktatúra valóságát a te agyad még mindig fejjel lefelé látná.
Valamikor a '40-es évek elején Csortos Gyula épp hazafelé sétálgatott, egyszer csak egy nyilas egyenruhás suhanc jött vele szemben:

-Kitartás,művész úr !

-Faszt. Tehetség ! - igazította helyre Csortos.
-"Ha eltűnnek a kommunisták, jönnek majd a félművelt, sunyi parasztok.” - Márai Sándor

„Na most Soros György mindenben igazi realista, de abban, hogy nálunk kevesebb lehet 100 éven belül a hülye ember... picit ábrándokat kerget.”

Kern András 1993-ban,Kern egy látnok . Végülis elmondta hogy milyen buta tájékozatlan A legtöbb magyar ember .Ha Soros 87 évesen világuralomra tör, akkor valószínűleg halhatatlan is, tehát Orbánnak van mitől félnie...

rallus 2018.01.12. 13:41:20

a nagy hohoohooo
Amiben tökéletesek vagytok, az az általatok kitalált két adat teljes indukciójával levezetni az Orbán kormány holnapra várható szégyenletes bukását és a ti diadalmas győzelmeteket..
Azon még nem gondolkoztál el, (nem sértő szándékkal írom..)mi lehet az oka, hogy még az ajkukon Sztálin nevével nyugovóra térő vén kommunisták is elpártoltak tőletek? Ha nem kezdtek el zsidózni és cigányozni nyilvánosan IS, akkor még a Jobbik szavazókra sem számíthattok, nem lesz meleg, puha helyük felkent vezetőiteknek a parlamentben!
Akkor aztán csillogtathatod az intelligens stílusodat...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.12. 13:49:27

@Cicmen.: Már megint csak annyi telik tőled, hogy a másik is lopott. Uncsi.

rallus 2018.01.12. 13:57:54

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll

Bár nagyon hasonlítok rá, de nem én vagyok a gugli!
Ha ez segítség, akkor nézz utána, hogy mennyivel növelték Ferencék az egy főre eső államadósságot a GDP gondos csökkentése mellett...

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.12. 14:03:50

Nem kell mar sokaig rettegni a diktaturatol. apr. 9en hajnalban, a kovetkezo 2/3 utan sorakozo a rakparton a lipsiknek.

A sajat erdeketekben remeljuk, nem kell ertetek menni.

Cicmen. 2018.01.12. 14:05:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hol is írtam hogy lopott? Jó keresgélést! Figyelmedbe ajánlom a sertéses kommentemet mert részben neked is szól!

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 14:09:00

@rallus: Hamár ennyire szereted feldobálni a saját szarod hehee..aztán a vezérimádattól bambán tátott szájjal alácsumikázni ,ha lúd legyen kövér,az államadósság fontos része az önkorik eladósítása amit aztán Orbán hősiesen megmentett hahahaa...a mi pénzünkből hehee..

a nagy hohoohooo
2015.08.11. 12:16:47
@prosperitas: Jahúgy ki adósította el az önkorikat?

Orbán Viktor az "Önkormányzatok az adósság csapdájában" konferencián a következőket jelentette be:
1. Az 5 ezer fő alatti települések adósságát teljes mértékben átvállalja a kormány (ez összesen 1700 falut jelent).
2. Az 5 ezer fő feletti településeken részleges és differenciált, átlagosan 40 százalékos mértékű adósságátvállalás lesz. A gazdag településeket kisebb, a szegényebbeket nagyobb mértékben fogják segíteni.

Vagyis a kormány összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át, mintegy 1900 önkormányzattól, ebből az 5 ezer fő feletti települések átvállalt adóssága 515 milliárd forint lesz.
Hogy honnan lesz erre pénze a kormánynak, azt nem árulta el Orbán Viktor,és tudjuk miért:
"Fideszes elszólás árulkodik az önkormányzati eladósodásról

Már 2008-ban mindenki tudta, hogy az önkormányzatok adósságát konszolidálni fogják – erről beszélt egy májusi testületi ülésen Esztergom korábbi polgármestere, Meggyes Tamás, akinek vezetésével a város 26 milliárdos adósságot halmozott fel. Az általunk megkérdezett önkormányzati vezetők 2008-ban nem tudtak ilyen közelgő fordulatról, de Meggyes szavai – és az azóta történtek – igazolhatják, hogy Orbán Viktor a 2006-os választások után eladósodásra biztatta a fideszes településvezetőket.

„A hitelállományunk nem 26 milliárd, hanem az állami konszolidáció után már csak 13 körül van. Ezt a konszolidációt 2008-tól mindenki tudta, a mértékét és az időpontját pontosan nem ismerte. Erre szükség volt, 2004-től, 2005-től látszott. Ezzel normális ember tervezett, és annyi hitelt vett fel, amennyiről tudta, hogy csak a felét kell visszafizetni. (…) Ön adósságrendez, mi pedig működtettünk, és programot csináltunk az embereknek” – ezekkel a szavakkal zárt le egy vitát az esztergomi képviselő-testület május 3-i ülésén Meggyes Tamás, a város korábbi polgármestere. Esztergom városa valóban 26 milliárd forintnyi adósságot görget maga előtt, de minden bizonnyal a város is megköti a kormánnyal az adósság felének átvételéről szóló szerződést a tervezett határidőig, június 28-ig, és akkor már „csak” a maradék 13-al kell bajlódnia Tétényi Éva polgármesternek, és a város vezetésének."
hvg.hu/itthon/20130530_Meggyes_Esztergom_adossag_Fidesz

Pont ez lenne a lényeg: Az okosan gazdálkodó önkormányzatok most azt látják, hogy a súlyosan eladósodott szomszéd települések "jól járnak". Hányszor láttunk már ilyen adósságkonszolidálást? Konszolidálták már a MÁV adósságát, a BKV adósságát, a kórházak adósságát, de még az NB1-es klubok adósságát is. És mi történt a konszolidálás után? Az adósság szépen újratermelődött. Vajon most mi lesz a garancia, hogy az önkormányzatok nem fognak újra nyakig eladósodni? A Fidesz pompás önkormányzati törvénye? A dübörgő államosítás?

Nagyon jellemző két mondat:

- Bánjátok már, mi?

- Ja! Azon gondolkodom, mégiscsak fel kellett volna venni még kétmillárdot!

Így tréfálkozott egymással a HVG munkatársának füle hallatára több fideszes polgármester szombaton."
vastagbor.blog.hu/2012/10/29/atvallalja_az_allam_az_onkormanyzatok_adossagat

Brhüü szépe a mai nap ,csupa móka kacagás gyere máskor is ,jó röhögni az ilyen butákon....brhüü úgy tartják inkább szidjanak ,mint kiröhögjenek,,brhüü...

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.12. 14:20:31

@a nagy hohoohooo: semmi jelentosege a telepulesek eladosodasanak, hisz nem a telepulesek szabalyozzak a kormanyzas szabalyait, hanem foditva, a kormany hozza az eladosodas szabalyait az onkormiknak

azaz, 1``00%ban a lipsi kormany a felelos

6. Ienin 2018.01.12. 14:23:19

@Cicmen.: Mi van, nem érted kispöcs? Nektek az ilyeneket úgy kell a fejetekbe verni, máskülönben csak azt értitek hogY százszor elismétlik, hogy "jobban teljesít", " soros" , "tisztelt hölgyeim és uraim", "migráncs", "gyurcsány csőd", "Bajnai liba". Vagy jobban mondva CSAK ezeket értitek, bonyolultabb szóösszefüggéseket már nem.

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 14:26:26

@rallus: Maradjuk abban,hogy tétellé tetted Simicska mondását hehee...

Nem mellesleg azét a Simijét akinek a pénzéből ,amihez persze a FideSS segítette hozzá,ám akinek a"zsenijétől":
"Akkori diáktársaik – név nélkül nyilatkozva – évtizedekkel később úgy jellemezték Simicskát: a társaságban visszahúzódó volt, voltak viselkedési és öltözködési problémái, ám az agya egy zsenié. Egy 2012-es interjúban az egyik volt kollégista úgy fogalmazott: „Lajos rendkívül értelmes ember, a zseni kategóriába tartozik. (…) Előfordult, hogy a kollégiumban egy előadásra mackónadrágban és papucsban jött le. Úgy nézett ki, mintha ő lenne a gondnok, de amikor hozzászólt az előadáshoz, akkor mindenki elhallgatott.”...a FideSS ,de Orbán is sehol se,ott is senkik lennének ...hehee...a "G" nap előtt napszámba nyaltátok a seggét hehee...
Bárki bármit mond, én kedvelem Simicska Lajost, szívem együtt dobban az övével ,ő mindig kitartott elvei mellett („mindenkinek jogában áll hülyének lenni”).... mondta a múlt század kilencvenes éveiben Simicska Lajos, és úgy fest, ez a jog a jobboldalban a mai napig él...brhüühüü.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.01.12. 14:44:08

@felső határ nincs: Nézz már utána a dolgoknak, és akkor nem csinálsz itt hülyét magadból.

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 14:44:29

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Mémindig a leghülyébb takonynácit vezénylik ki trollkodni?...hehee...ennyi a választék?....te vónál az orbánseggszolgálatosok "elittye"?....hehee..akó'millen azajja hehee......

A magyar önkormányzatok adósságkonszolidációja
Az önkormányzati államháztartási alrendszer eladósodása paralel az államháztartás adósságával-
real.mtak.hu/36564/1/lentnercs_2014_3_m.pdf

4. A negyedik szakaszban 2007 végétől 2010 végéig az adósságráta 80%-ra emelkedett . Ez alapvetően a világgazdasági válság következménye: a GDP emiatt bekövetkezett visszaesése, a lehívott, de fel nem használt IMF-EU hitelekből képzett finanszírozási tartalékok növekedése és az árfolyamveszteség. Ebben az időszakban is folytatódott az önkormányzatok erősödő eladósodása.
www.portfolio.hu/deviza-kotveny/kotvenypiac/hatalmas-magyar-allamadossag-hogy-jutottunk-el-idaig.146162.html

Nem véletlen volt Lenin nagyon okos ember,"tanulni,tanulni,tanulni"ebben csak az a röhej ,hogy a jobboldal ezt is rosszul tudja,Lenin nem ezt és nem így mondta,Lenin ettől színesebben fogalmazott ,bár a magyar jobboldal ehhez is hülye,mert Lenin nem ezt és nem így mondta:
"Нам надо во что бы то ни стало поставить себе задачей для обновления нашего госаппарата: во-первых — учиться, во-вторых — учиться и в-третьих — учиться и затем проверять то, чтобы наука у нас не оставалась мертвой буквой или модной фразой (а это, нечего греха таить, у нас особенно часто бывает), чтобы наука действительно входила в плоть и кровь, превращалась в составной элемент быта вполне и настоящим образом"

fordítása a Lenin Összes 33. kötet 490. oldala szerint: "Államapparátusunk megújítása érdekében a következő feladatot kell mindenáron magunk elé tűznünk: először - tanulni, másodszor - tanulni, és harmadszor - tanulni, és aztán ügyelni arra, hogy tudásunk ne maradjon holt betű, vagy divatos frázis (ami nálunk minek is tagadnánk, bizony igen gyakran megesik) hogy a tudás valóban a vérünkbe menjen át, hogy teljes mértékben és igazán mindennapi életünk alkotórészévé váljon." (Lenin azé' ennél színesebben fogalmazott)
Javasolhatom ne szaporodj. Találj magadnak más hobbit. Például pöcsverés, herevasalás,faszméregetés ,távolbanézés. Annyi más dolog van még. Ne foglalkozz valós problémákkal még a végén bajod történik,értelem jut be a fejedbe. hehee..

Cicmen. 2018.01.12. 14:45:34

@V. Orbán pápa reinkarnációja: Jól van,nem kell azért mindjárt hepciáskodni! Tartogasd az idegrendszered a választásokra, mert kiderül hogy nem dumából áll a világ és a jónép többet ért és kevesebbet felejt mint ahogy képzelitek!

1ghost 2018.01.12. 14:47:31

@Halál kamionja mindenkit elgázol: @Cicmen.: @rallus: @konrada: @Nincs közöttünk csicska:

Hát itt meg mi a fasz történt? Orbán tetves bérhazudozó trollja egész nap itt rohad a nickjein, hogy fényesre nyalja a korrupt tolvaj, köpönyegforgató gazdája seggét?

Úgy látom, ez a szarházi orbáncsicska úgy elhülyült már mint a gazdája, egyik nickjéről másolgatja be a baromságait a másikba, érzi már hogy közel a vég, szorul a hurok tolvaj fideszfajtáján.

Bezzeg nem fog majd ennyit itt rohadni, ha orbán az EU-s lóvé hiányában Kínától kuncsorog majd pénzt, mert ekkor rizsben kapja ez mocskos orbántroll a fizetését, lebasznak neki hó végén egy zsákkal a viskója elé, oszt számolgathatja majd egész nap.

Cicmen. 2018.01.12. 14:54:21

@a nagy hohoohooo: " Egy 2012-es interjúban az egyik volt kollégista úgy fogalmazott: „Lajos rendkívül értelmes ember, a zseni kategóriába tartozik. (…) Előfordult, hogy a kollégiumban egy előadásra mackónadrágban és papucsban jött le. "

Mértékadó meghatározás a zseniségről, úridivatról, egymás tiszteletéről !
Nagyot tévedek ha azt hiszem hogy a Fidesszel való szakítása előtt ugyanez a történet a Fideszes bunkó oligarcha kezdeti szárnypróbálgatásaként lett volna prezentálva?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.12. 15:00:25

@Cicmen.: Dopeman viszont azt allitja magarol h a jogi egyetem felvetelijere ment rovidgatyaban, strandpapucsban....

mondjuk kamu szerintem mert ciganyokat nem engedtek be amikor en jartam oda. De ettol meg, lehetett lipsi ELNOKjelolt.

Cicmen. 2018.01.12. 15:01:08

@1ghost: "@Halál kamionja mindenkit elgázol: @Cicmen.: @rallus: @konrada: @Nincs közöttünk csicska:
Hát itt meg mi a fasz történt? Orbán tetves bérhazudozó trollja egész nap itt rohad a nickjein, "

Hogy jött rá Mr Holmes? Ja, tudom! Ebben a ködös időben három óra tájban az ablakon beeső fény alkalmas szögben csillantja meg a képernyőt és jól látható a betűszín egyezése, valamint a betűk formájának és nagyságának hasonlósága! Na kérheti a pipáját uram a jólsikerült nyomozás örömére!
Már csak azt nem értem, ki a faszom hagyta nyitva megint a ketrecedet!

Cicmen. 2018.01.12. 15:04:21

@Halál kamionja mindenkit elgázol:" Dopeman viszont azt allitja magarol h a jogi egyetem felvetelijere ment rovidgatyaban, strandpapucsban...."

Egy ilyen szellemóriás követendő példa lehet a jövő generációinak!

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.12. 15:13:53

@Cicmen.: Azert arrol mar nem szolt a fama h felvettek-e

Cicmen. 2018.01.12. 15:16:11

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Nyilván két kézzel kaptak utána! :DDDDDDD

1ghost 2018.01.12. 15:17:08

@Halál kamionja mindenkit elgázol: @Cicmen.: @rallus: @konrada: @Nincs közöttünk csicska:

Na tessék! Ez a tetves fidesztroll még mindig itt rohad! Nincs a napnak olyan perce amelyben ne a korrupt, tolvaj gazdáját mentegetné. A cellájába is az internet elől kell majd berángatni.

Hát kérem szépen, így néz ki ma nálunk egy Non-Stop OrbánSeggnyaló.

a nagy hohoohooo 2018.01.12. 17:51:19

@Cicmen.: Én viszont abban nem tévedek ,hogy te derága seggbuta ,idomított orbánsegyszolgálatos takonynáci baro.....soha nem éltél közösségben,mármint emberi közösségben ,ezért is látom igazoltnak,hogy Orbán valamék istállójából vagy kiengedve a balos kommenttábor szórakoztatására hehehe....egy kollégiumi közösségben ezzel az értelmi szinttel,felfogóképességgel,kommunikációval a halál fäszára szivattak volna ...,ahogy ma a szopógép nick illene rád....

sinus67 2018.01.12. 18:47:46

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
Szerintem a rakpartisdit tedd át valamelyik keresztény ünnep reggelére!
Úgy sokkal hozzátok illőbb lenne!
Én azért szeretném, ha te jönnél értem! De azért - biztos ami biztos - hozz magaddal még pár embert (szólj Kubatovnak, neki erre van faszkalapja elég), mert a küszöbömig sem jutnál be egyedül épségben!

libsi nóta bárki unja 2018.01.12. 21:52:21

@a nagy hohoohooo:
2008-ban válság? Ugyanmán, megmondta a Bajnaigordon hogy nincs válság

2018.01.12. 23:10:06

@a nagy hohoohooo: ez így nem jó. a hsz első felében a linkek/címek vagy nem arra mutatnak, amiről írsz, vagy egyáltalán nem mutatnak sehova...

2018.01.12. 23:36:47

@a nagy hohoohooo: ne felejtsd el megemlíteni, hogy elég komoly feltétellel szeretett az imf hitelt adni. olyan feltétellel (megszorítások erőltetése), amiről utóbb maga az imf is elismerte, hogy bizony faszság.

kekex 2018.01.13. 08:18:19

@dunántúli gyerek:
Az megvan, amikor Gyurcsány az unió előző költségvetési vitájában az utolsó percig lebegtette a magyar vétót, és el is ért vele + 1 mrd eurót? Amit aztán Orbánék herdálhattak el? Mondjuk stadionokra.
Ehhez képest Orbán nyilatkozata és kuruckodása szerinted mennyit hoz?
süti beállítások módosítása