B1 blogcsalád



Rogán Antal dolgozta ki a rendszert, amivel az ÁSZ-on keresztül a Fidesz bünteti az ellenzéket

2018. január 10. - Mr Flynn Rider

2012-ben még díjat is kapott érte.

rogan_asz_dij_2012-ben.jpg

Warvasovszky Tihamér, Rogán Antal, Hagelmayer Istvánné, Domokos László, Horváth Margit, Csapodi Pál

A Hagelmayer István-díjból évente három adományozható, az Állami Számvevőszék adja át. A kitüntetendő személyre bárki tehet javaslatot, a díjazottak személyéről az Állami Számvevőszék elnöke dönt. Ennek alapján 2012-ben három díj került kiosztásra, az egyik díjazott Rogán Antal volt. A sztoriban a csavar nem csak az, hogy egy volt fideszes tüntetett ki egy másik fideszest, de az indoklás is elég durvára sikerült.

Rogán akkor még az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának elnökeként kapta a díjat. Ő dolgozta ki ugyanis azt a számvevőszéki törvényt, aminek alapján ma az ÁSZ-t, mint fegyvert be lehet vetni az ellenzék ellen, pár hónappal a választások előtt.

Az ÁSZ által hozott döntésekre nincs jogorvoslat, gyakorlatilag bármelyik pártól önkényesen megállapíthatják (indoklás és bizonyítékok nélkül), hogy rosszul gazdálkodott és kiszabhatnak büntetést.

Az ellenzék így nagyon nagy bajban van: a Jobbik belengette, hogy meg is szűnik. Még két hetük van ugyanis, hogy befizessék a központi költségvetésbe az ÁSZ által kiszabott 331,66 millió forintos bírságot. A hivatal tegnapi közlése szerint a DK-nak és a Magyar Liberális Pártnak (MLP) pedig 15 napon belül kell rendeznie a 8,2, illetve 6,1 millió forintos büntetését. A DK és az LMP már egyértelművé tette, hogy nem fizetik be a bírságot. Az ÁSZ csak a Fideszt nem büntette meg, az Együtt esetében még a klímaberendezés elhelyezésébe is belekötöttek.

Amennyiben a büntetést a pártok nem fizetik ki – hétfő estig 54,6 millió forint adomány érkezett a Jobbik számlájára –, akkor a Domokos László (egykori fideszes országgyűlési képviselő) által elnökölt ÁSZ átadhatja az ügyet a Tállai András (ő jelenleg is kormánypárti képviselő) által vezetett Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), hogy a bírságot behajtsa.

Mindez Rogán Antal "érdeme".

A B1 blog ugyanis rábukkant arra a bejegyzésre az ÁSZ honlapján, ami 2012-ben született és nagy csinnadrattával kürtöli világgá, hogy Rogán Antal, két másik társával együtt kapott Hagelmayer-díjat. Ezt azok a kaphatják, akik

„kimagasló, példaértékű teljesítményükkel hozzájárultak az Állami Számvevőszék jogállami és társadalmi súlyának, szakmai tekintélyének kialakításához, részt vettek az intézmény szervezetének megújításában, a nemzetközi kapcsolatok építésében, továbbá kiemelkedő pénzügyi ellenőrzési tevékenységükkel hozzájárultak a közpénzek hatékonyabb felhasználásához”.

Az ÁSZ elnöke már akkor is Domokos László volt, aki fideszes képviselőből lett közhivatalnok. A díjátadón elmondta: Rogán Antalnak az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának elnökeként kitüntetett szerepe volt a 2011. július 1. óta hatályos, új számvevőszéki szabályozás kidolgozásában és elfogadásában. A közreműködésével megszületett törvényi garanciák és az Állami Számvevőszéknek biztosított jogosítványok véget vetettek a következmények nélküli ellenőrzések korszakának, valamint hozzájárultak az Állami Számvevőszék függetlenségének megszilárdításához, így téve hatékonyabbá a közpénzekkel való gazdálkodás ellenőrzését. 

A díj névadója Dr. Hagelmayer István közgazdász (1933-1997), egyetemi tanár, tudományszervező, a modern Állami Számvevőszék alapító elnöke (1990-1996). 1957-ben szerzett oklevelet a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol a pénzügytanszéken tanársegéd, majd adjunktus, 1968-tõl tanszékvezető, 1975-tõl egyetemi tanár. 1975 és 1987 között a reformgondolatokat befogadó és propagáló Pénzügykutató Intézet igazgatója volt. Dr. Hagelmayer István tudományos munkássága során főként pénzelméleti kérdésekkel foglalkozott. A rendszerváltás után kiemelkedő érdemeket szerzett az Állami Számvevőszék működésének megszervezésében és az intézmény társadalmi elismertségének kivívásában.

Ehhez képest a mostani eset pont az ellenkezőjére világított rá: hogy az ÁSZ inkább a Fidesz egyik sunyi, aljas fegyvere az ellenzék ellen, semmi köze a „jogállami normák megszilárdításához”. Az is kiderült, hogy a rendszert Rogánék éppen úgy dolgozták ki, hogy ne lehessen jogorvoslattal élni az ÁSZ döntésével szemben. A fideszes közhivatalnok által vezetett ÁSZ, amelyik csak az ellenzéket bünteti, pedig mindennek nevezhető, csak függetlennek nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7913563597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cicmen. 2018.01.10. 15:35:00

Aki helikopterrel jár, az egyéb aljasságokra is képes!

FCUK16 2018.01.10. 21:51:27

szegény ellenzéki pártok, leszarták a törvényt, aztán most megbaszták őket, ejnye, inkább simogassuk meg a buksijukat, és adjunk nekik cukorkát!

OkoskaTo:rp 2018.01.11. 11:58:29

@FCUK16: Úgy érted, a tizedét megengedték maguknak abból, amit a Fidesz csinált a G-napig, csak épp a Pártot nem büntetik meg érte az írásos bizonyítékok ellenére sem?

Miben más a Fidesz 2010-es és 2014-es kampánya alatt Simicskától kapott plakáthely, mint a 2016-ban a Jobbiknak adott?

(Még mielőtt: Felőlem nyugodtam megdughatják a Jobbikot is, meg az MSZP-t is, mert valóban törvényt sértettek. De csak akkor, ha minimum egy XXL-es Anal Intruder 2000-et helyeznek fel Orbánnak is egyidejűleg, a Fidesz hasonlóan kiszámolt kb. tízmilliárdos bírságolása mellett.)

Duplaxiii 2018.01.11. 12:02:38

Na ez egy nagyon jó és fontos írás!
Persze, késő, de most rám is érvényes, én is elsiklottam anno a dolog felett...
Ez az orbáni terv lényege, mi is lehetett akkor a bedobott gumicsont, amin rágódott az ellenzék, amiért nem vette észre senki a tervet?
Mert ez sajnos nem is jogsértő, csak mocskos galádság, és rogántól ugye elevecsak galádság várható, mégis mindenki benézte.
Ezért írom rendszeresen, azt is átlépi az ellenzéki rész, hogy az utaci zavargások, szükségállapot, választások elhalasztása sor is él, életben tartják, ha kell, azt is alkalmazni fogják.
Ezért van a jobbik terrorizálása, rajtuk keresztül akarják a normálisan gondolkodó és felháborodott embereket kicsalni tünteni, majd onnan egy apró tervezett provokáció és nincs tovább!
Erre is ügyelni kellene, nem majd a vészben írni róla.

Brix 2018.01.11. 12:05:18

Az ASZ túltolta a biciklit. Ez abból is látszik, hogy Vargáék beavatkoztak. Nem hiányzik , hogy nemzetközi szintre emelkedjen a botrány. A törvényt módosítani kellene, hiszen alapjogokat ilyen eszközökkel, nem lehet korlátozni. Az LMP-t pl. megbüntették, mert "csak " havi 400 ezer forintot fizetett, egy lepukkant , 13.-kerületi lakásért...

Duplaxiii 2018.01.11. 12:11:20

OkoskaTo:rp
Nem érted.
Nem más, ugyanaz!
A megítélés, az irányított szankciók, a kamu büntetések jelentik a "mást"!
Kit érdekel a jobbik meg a többi megélhetési?
Az a gond, ha ezt ilyen szinten metehetik, az egész világ gyáva kussolása mellett, akkor holnap te meg én jövünk.
Az alap életünkben is megtörténik, hogyha nem tetszik a pofád, pofám, a NAV minden korlát nélkül az utcára juttat, te meg megetsz a bíróságra, ahol még beléd is fognak rúgni.
Ezért értem, hogy az egyébként szélsőségesen liberális és kommunista közszereplők is azonnal ledobták a filozófiai köntösüket és becsatlakoztak a jobbik mellett!
Mert ez nem a jobbik, nem az ÁSZ!
Ez te meg én, a családunk.
És az idősebbek, mint én, ezt már megéltük, engem ez a folyamatosan az eseményeket csak követő megélhetési ellenzéki média, a sok elvi alapon létező humán értelmiségi, globalizált aktivista meg a hasonlókostobasága zavar a legjobban, mer ezzel a stílusukkal, az értelmetlen kinyyilatkoztatásaikkal valójában az orbáni terv kiszolgálói, bábjai, valójában egy későbbi bíróság előtt a padon fognak ülni, a bloggerek jelentős része is, mint a hatalom kollaboránsai!
Kurt Vonnegut: Éj anyánk! Történelmi mű!
El kell olvasni, meg kell nézni a filmet.
Abban pontosan le van írva, meg van mutatva, hogy az ellenzéki média és az ellenzéki bloggervilág miért része, kiszolgálója az állami jogsértéseknek, korrupciónak, ember és nemzetellenes tetteinek!

Duplaxiii 2018.01.11. 12:17:06

@Brix: Mindenben egyetértek, csak vedd figyelembe a fidesz sokévnyi hasonló lépéseit.
Mindig elmennek a falig, majd vissza. Tágítják a "vipőt", tesztelik a reakciókat!
Ez terv és nem véletlen túltolás.
És EZT nem fogja fel az ellenzéki oldal egyetlen szereplője sem, ezt, hogy ezek valójában kiszámítható, értelmezhető lépései a hatalomnak, a 80-as évek ellenzéki mosgalma azonban tartalmazott profikat, akik a hatalom lépéseire helyes reakcióval rukkoltak ki.
Most látsz ilyet?
Minden reakció csak utólagos és késő, míg elemzés, előregondolkodás nincs, hiszen a mai ellenzék nem tartalmaz "profikat".
A nemzetközi demokrácia egy aberrált humán gondolkodó halmazt tenyésztett ki, ma a Brian élete-féle judeai népfront stílus a elfogadott.
A mai ellenzéki média, abolggerek a klasszikus megfőzendő békák. Nem ugranak ki, békésen tapicskolnak az egyre forrosodó lében.
Közben a fidesz kintről nézi őket és rühög!
Nincs túltolás!
Egyszerű, kiszámítható lépések, és láthatók a következők is, pár helyen pár embertől három napja már el is hangzottak a tévékben, de ugye ki a fene kapja fel a fejét ma már?

FCUK16 2018.01.11. 12:23:08

@OkoskaTo:rp: az a különbség, hogy korábban ez csak etikátlan volt, ami nem von maga után büntetést, aztán meg törvénytelen lett. nem tudom, érted-e a különbséget. saját balfaszságuk miatt szívnak a kispártok, mert leszarják a törvényeket.

FCUK16 2018.01.11. 12:25:05

@Brix: érdekes a kommented, mégpedig azért, mert tegnap még az volt a mantra, hogy nem tudják, melyik pártot mi miatt büntették meg konkrétan.

úgy lesz ezzel is, mint a nővel, akinek 4 évet kell műtétre várni, aztán pár nap, és kiderült az igazság is...

pánpéter 2018.01.11. 13:02:23

A helyzet úgy fest, ez és néhány ehhez hasonló blog, az index, a HVG, a 444, plusz Kálmán Olga rugózhat ezen az ÁSZ témán még hetekig, de ezt az emberek 99%-a olyan magasról szarja le, hogy arra szavak nincsenek.
Orbán bedobta nektek a csontot, ti meg jó kutya módjára rá is haraptatok. Amíg ezzel, plusz az örök, soha nem múló, mindenkit rendkívüli módon foglalkoztató ki kivel, mikor, hol fog és/vagy nem fog össze témával vagytok elfoglalva, és amíg ezzel a két össztársadalmi szempontból felbecsülhetetlen fontosságú témát tagjától, addig a Fidesz kormányoz, és szépen, magabiztosan megnyeri a választást.
A kutya ugat, a karaván halad.
Jó látni, ahogy te is Orbán kottájából játszol. ;))

ZX 2018.01.11. 13:03:22

@FCUK16: Óóó és hirtelen amikor már nem volt szükség rá hirtelen törvénytelen lett, nehogy valaki lemásolja. Ezenkívül az ÁSZ bírságolásával kapcsolatban több dolog is sántít.

rallus 2018.01.11. 13:28:26

Az ÁSZ ugyanezt az aljasságot egyszer már elkövette a 4. metró beruházással kapcsolatban , de Demszky Gábor is visszautasította a nyilvánvalóan politikai támadást, hiszen csak 160 milliárd körüli összeg tűnt el nyomtalanul. Aztán a szintén Orbán láncos kutyájának tekinthető Európai Csalás Elleni Hivatal is ugyanerre a véleményre jutott, de mit ér ezek szava egy ballibével és annak szövetségesével szemben? Semmit!

2018.01.11. 14:00:52

Miért gondolja egyetlen ellenzéki párt is, hogy el kell indulnia a választásokon? Nem azon kéne acsarkodni, ki hol indul, hanem kollektíve felállni és azt mondani, ehhez többet mi nem asszisztálunk. Ebben az országban diktatúra van.
Pár fizetős képviselői hely többet ér, mint a nemzet jövője?

konrada 2018.01.11. 14:03:43

@Dr. Trejo:
...lehet hogy ők máshol informálódnak, ezért nem hiszik el azt, amit te...

kószák egyike 2018.01.11. 14:07:28

"Állami Számvevőszék jogállami és társadalmi súlyának, szakmai tekintélyének kialakításához..."

:D :D :D :D :D :D :D Jogállami... :D :D :D :D

sas70 2018.01.11. 14:07:30

@FCUK16: A fidesz meg leszarja saját tákolmányát és alacsonyabb szintű jogszabályokkal, próbálja kikerülni a kétharmados kötelezettségeket. Rendben, csak akkor nincs jogbiztonság és jogállam. Orbániáda van!

konrada 2018.01.11. 14:07:47

@ZX:
...és akkor az úgy volt jó?

...nem azért kérdezlek, mert nem értek egyet veled abban, hogy ez kialakult kettős mérce, csak érdekelne, hogy te jónak tartottad-tartod-e az ilyenféle pártfinanszírozási módszereket?
(Vagyis mikortól kell bezárni a kiskaput, vagy örökké nyitva kell hagyni, ha már valaki azt használta?)

sas70 2018.01.11. 14:10:04

@pánpéter: Mert a kispisták tudata nem fogja át, hogy ha az egyik jogellenes disznóságot meg lehet tenni, akkor legközelebb az ő lakását is el lehet venni és mehet panaszra ahová tud!

sas70 2018.01.11. 14:14:03

@konrada: Ezt nagyjából 20 éve tudjuk, hogy a pártfinanszírozás nincs megoldva Magyarországon. Mindenki leszarta, mert amikor ez szóba került, nehogymá az emberek fizessék a pártokat című hülyeség ment.
A kérdés ezek után az, hogy miért most, miért így, miért egy alkotmányellenes törvénnyel... stb?

ZX 2018.01.11. 14:20:29

@konrada: Senki nem mondta, hogy ez így jó. De ha már ilyen nagy öntisztulás akkor először magukon kellene kezdeni és befizetni büntetésképp az államkasszába pártízezer milliárd Forintot. Semmi bajom ne lenne a Fideszsel, ha nem azt látnám, hogy azért ragszkodnának a hatalomhoz, hogy minél többet lophassanak, és ennek érdekében leépítik a demokráciát is.

2018.01.11. 14:29:58

Nem Állami Számvevőszék ez már, hanem Állami Pártmészárszék. Ha egy ellenzéki párt túl nagyra nő, akkor a pártmészárszék levágja.
Ügyesek a fideszes fiúk.
Szerintem ilyen körülmények között az összes ellenzéki pártnak azt kellene mondania, hogy nem hajlsndóak többé asszisztálni a komédiához, a Fidesz már minden pozíciót elfoglalt, minden hatalommegosztási elvet semmibe vett, legyen akkor nyíltan egypártrendszer. És egy ellenzéki párt se induljon a választáson.
Tudom, elvesztik a költségvetési támogatást, a képviselői fizetést, költségtérítést meg az Országgyűlés büféjében is jó volt a krémes, az is fog hiányozni... De szerintem nemzetközi szinten is nagy ügy lenne, ha a Fidesz egypártrendszerű országgyűlést alakítana. Most is csak széségtapasz a diktatúrán a többpárti parlement. Ha az ellenzék kiszállna, akkor legalább nyilvánvalő lenne, hogy milyen rendszer épült Magyarországon.

konrada 2018.01.11. 14:33:02

Na kb egyformán gondoljuk ezt.
...csak nálam nincs vége 2018-al a történelemnek: ahogyan régebben az MSZP is bezárt pár kiskaput, amikor hatalmon voltak, és nekik az volt az érdekük, nem tartom bajnak, ha most a fidesz zárogat.
...az MSZP is került azok miatt bajba, a fidesz is fog majd emiatt...

...de vita nincs, a pártok - ha odakerülnek - ragaszkodnak a hatalomhoz, mert az pénz.
A fidesz túlhatalma abból származik, hogy nem mondott le az MSZP - nem indított előre hozott választást - amikor megbukott a koaliciójuk, illetve támogatta őket tovább a szadesz is, hogy minél tovább hatalom közelében maradjanak, mert lopni jól csak úgy lehet...

konrada 2018.01.11. 14:40:39

@Colonel H. Stinkmeaner:
...tudod miből áll összegrundolni egy álellenzéki pártot?
...hogy még igazi ellenzéki kispártok között is akadna olyan, amelyik úgy gondolja, megéri a kiürült helyet elfoglalni?
...hogy politikusnak menni annyi, min elfogadni egy alapvetően tisztességtelen atitűdöt?
...s hogy azért bizonyos szint fölött nem lehet megetetni, hogy a diktatúra így néz ki, így nem is mennének bele még a tisztességesebb ellenzékiek se, hogy megfutamodjon attól a demagógiától, amit egyébként pont ők terjesztenek?

...szóval te vagy eleve fityeszes provokátor vagy, vagy az, akinél termékeny talajra hull az ijesztgetés...

1ghost 2018.01.11. 15:35:57

@konrada:

Na mi van te bérhazudozó, mocskos orbántroll?

Röhejes, hogy te mint közismert orbánbérenc fideszes provokátornak próbálod beállítani azokat a nyilvánvalóan nem az orbángazdád seggét nyaló polgártársunkat, akik az Állami Számvevőszéket nagyon helyesen Állami Pártmészárszéknek nevezik.

Mert hát valóban az. Még akkor is, ha ez neked mint szarházi, gerinctelen orbánvazallusnak nem tetszik.

cselaxi 2018.01.11. 16:06:29

Ez a bünti csak a látszat. Ez csak egy taktikai húzás az állampárttól. Lelassítják a Jobbikot. Ahelyett, hogy készülnének a választásra, plakátolnának, fórumoznának, stb., azzal kell foglalkozniuk, és foglalkoztatniuk horribilis pénzekért ügyvédeket, hogy bizonyítsanak. Pedig nem kellene bizonyítani, nem kellene pörögni, mert a vak is látja, hogy a koncepciós perek korát éljük. Majd aztán valahogy kihátrálnak, kap egy ejnye-ejnyét a Jobbik, apróbb büntivel, 'oszt jónapot. Még jól is fognak kijönni belőle.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.11. 16:58:23

@rallus: "hiszen csak 160 milliárd körüli összeg tűnt el nyomtalanul" - hazudsz.

rallus 2018.01.11. 17:10:59

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll

"Az OLAF szerint a száznál is több szerződésben több súlyos szabálytalanságot, hibát, valamint „lehetséges csalás” jeleit találták meg. A 2007 és 2013 közötti beruházás már a kezdetétől fogva szabálytalanságokkal volt tele. Azok a szerződések, amelyekben szabálytalanságokat találtak, a 452 milliárd forintos beruházás nagyjából 60 százalékát, 272,8 milliárd forintot érintik. A szabálytalanságok összesen 166 milliárd forint kárt okoztak."

Bocs, valóban helytelen a "tűnt el nyomtalanul", helyette az "ellopták" alkalmazandó!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.11. 18:36:00

@rallus: O.K. Utánanéztem. Úgy emlékeztem csak ennyi volt szabálytalan. A lehazugozást visszavonom. Bocs.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2018.01.12. 07:04:09

@FCUK16: Ez nem törvény, ez egy egyszerű fideszfos. Itt már 2010 óta nem léteznek törvények, csak jogászhatökrök által fabrikált fideszkreálmányok. De ahogy látom most már nem csak fidesz szarkavaró, magukat jogásznak nevező pártseggnyalók alkotnak fideszfost, hanem arrogáns antinók is.
süti beállítások módosítása