- Orbán megalkuvó és az uniós menlevélért cserében az első kakasszóra elárulja a lengyeleket.
- Trócsányi szerint igazából az EU tesz be a jogállamnak.
- Magyarország előreláthatólag vért fog izzadni, amikor a következő uniós költségvetésről tárgyalnak a tagállamok.
A lap úgy látja, hogy sem Orbánt, sem Kaczynkskit nem lehet megbuktatni hazai pályán, ám Brüsszel megtörheti szövetségüket, ha rájön, hogy a lengyel vezető nem fog engedni álláspontjából, Orbánt viszont meg lehet vesztegetni. Nyugati megfigyelők hajlamosak összemosni az európai jobboldali populizmus két vezetőjét, de egyáltalán nem biztos, hogy Magyarország valóban vétózni fog, ha az EU szankciókat hoz Lengyelország ellen. Lehet persze, hogy egyelőre fedezik egymás hátát, de megvan a mód arra, hogy éket verjenek közéjük. Ehhez fel kell ismerni mindkettőjük erősségeit, illetve gyengeségeit, és felfogni, milyen alapvető különbségek vannak a két ország között. A magyaroknál a politikai hatalomhoz nagyfokú gazdagság társul. Orbán barátai, illetve régi fideszes harcostársai mára a legtehetősebb embere közé emelkedtek. Lásd Mészárost, Garancsit, Tiborczot. A lengyeleknél a közvagyont nem szivattyúzzák át ilyen mértékben a PiS ügyfeleinek zsebébe. A Transparency International korrupciós rangsorában Magyarország a malájokkal, románokkal és kubaiakkal van egy sorban, az 57. helyen.
Az orbáni illiberális demokrácia immár legitimmé vált, a lengyeleknél azonban a rendszer még nem élvez hasonló támogatást. A magyar kormányfőnek nem kell megsértenie az alaptörvényt, mert sokkal nagyobb híveinek köre, mint Kaczynskinak valaha is volt. Ez a legjobb magyarázat arra, hogy Brüsszel miért Varsó és nem Budapest ellen élesíti be a 7-es cikket, pedig a magyar politikus jóval messzebb ment az illiberalizmus kiépítésében. Azon kívül Orbán sokkal jobban tud építeni a nacionalista érzelmekre. Ott vannak a romák, ráadásul az ország a menekültek vonulási útjába esik, amit a miniszterelnök kíméletlenül ki is aknáz, hogy migránsellenes hangulatot keltsen. Különbség továbbá az, hogy a magyar vezető támaszkodhat a határon túli magyarokra, akik aranybányának bizonyulhatnak a választáson. Azon kívül Orbán zsarolhatja az EU-t, amikor a szélsőséges Jobbikra mutogat vetélytársként. Az ellenzék többi része viszont erősen megosztott.
Magyarország azonban gazdaságilag igencsak függ az uniótól és ez fegyvert ad Brüsszel kezébe. Budapest nem mondhat le Európáról. Itt elsősorban a németek tudnak nyomást gyakorolni. Még fontosabb, hogy Orbán az ideológiában opportunista, szimplán cinikus, számára a pragmatizmus a politika lényege. Márpedig az ilyen vezetők nemigen mennek szembe a saját érdekeikkel, soha nem követnek el politikai öngyilkosságot. Kaczynski viszont megszállott. Ebből következik, hogy Lengyelország nem számíthat a magyar támogatásra, ha Brüsszel szorít a fogáson. A magyar beavatkozás ugyanis a közösségi pénzek folyósítását veszélyezteti. Budapestnek nem érdeke megvédeni Varsót, mert őt nem fenyegeti a 7-es paragrafus. Főleg ha kiáll Kaczynski mögül, a saját biztonságáért cserében. És Tusk újraválasztása ügyében egyszer már amúgy is elárulta a lengyeleket.
A lengyel kormányfő ma bejelenti, hogy lecserél 5-10 minisztert, még mielőtt az este találkozik a Bizottság vezetőivel, hogy megvitassa velük az igazságügyi reformot, amely miatt uniós szankciók vannak kilátásban. A Brüsszel által bejelentett eljárás igencsak rosszul érinti a magyar vezetést, miután Orbán Viktor fel akarja számolni a liberális alapokat az unióban. A Jog és Igazságosság rekordszintre emelte a támogatottságát, népszerűsége 50% körül mozog. És lehet, hogy most valamivel puhább vonalra áll rá, de az nem valószínű, hogy meghátrálna a bíróságok ügyében, hiszen Duda elnök már aláírta a vitatott törvényeket. Néhány személycsere azonban javíthatja a kétoldalú kapcsolatokat. Egy varsói elemző úgy látja, a pontos következtetést majd akkor lehet levonni, ha tudjuk, kik az új emberek, de előbb-utóbb visszaüthet, ha a PiS ennyi fronton próbál meg harcolni.
A magyar igazságügyi miniszter úgy látja, hogy nem a lengyel nemzeti populisták ássák alá Európában a jogállamiságot, hanem a brüsszeli bürokraták. Trócsányi László szerint a veszélyt egészen pontosan a Bizottság jelenti. Alkotmányjogászként azt mondja, hogy leértékelődött a jogállamiság fogalma. Mint kifejtette, ezt bizonyítja, hogy Brüsszel a Varsó ellen indított eljárásban a jogállami követelményeket nem jogi bizonyítással, hanem politikai érvekkel igyekszik megszabni, ám paradox módon ez nem erősíti, hanem gyengíti a jogállamot. Pedig itt egyúttal a demokrácia egyik alapkérdéséről van szó, vagyis hogy milyen mozgásterük van a nép által megválasztott intézményeknek. Ahogy a miniszter látja, a válasz az, hogy az európai polgárok többsége szerint már túlságosan is megvan kötve a nemzeti parlamentek és kormányok keze. Immár nem tudnak szabadon cselekedni. Ami pedig Lengyelországot illeti, ott a vitatott bírósági reformba nem szólhatna bele az EU, mert tagállami hatáskörről van szó. Vagyis a szuverenitás forog kockán, ráadásul – hangsúlyozza Trócsányi – az sem éppen segít, ha bármely tagországot a vádlottak padjára ültetik.
A miniszter a jogállamiság megsértésének tekinti azt is, hogy a Bizottság az Európai Bíróság elé vitte a magyar, a cseh és a lengyel kormányt, amiért azok nem tettek eleget a kvótadöntésnek. Hiszen egy sor ország ugyanígy adós maradt a határozat teljesítésével. Azaz nem világos, Brüsszel miért éppen a hármakat pécézte ki. És ha valami ellentétes a jogállammal, akkor éppen ez az önkényes válogatás. Az interjúalany ugyanakkor arra nem válaszolt, hogy a Visegrádi Csoport képes lesz-e az idén megakadályozni a többségi döntést a menekültek elosztása ügyében. Ám szerinte nem bölcs az unió részéről ilyen módon szemben menni a polgárok és jó pár ország akaratával.
A német külügyminiszter azt mondta, hogy Európának távlatos, szolidáris és becsvágyó politikára van szüksége, ám egységet kell teremteni a szabadság, a demokrácia és a jogállam ügyében. A lap szerint Gabriel utóbbi megjegyzése Lengyelországnak és másoknak címzett oldalvágás, miután a Bizottság különleges eljárást szorgalmaz Varsó ellen, amely egyébként az EU költségvetésének nagy haszonélvezője. Az anyagi gondokat a Brexit váltotta ki, amelyről senki nem tudja, mennyibe fog kerülni, de az biztos, hogy az egyik legjelentősebb befizető távozik a szervezetből. Az is jócskán korlátozza az egyéb célok finanszírozását, hogy az állam- és kormányfők az eddiginél jóval többet akarnak költeni a külső határok őrizetére, a terrorelhárításra és a védelemre.
A pénzügyi ellentét feltárja az összes vitás európai kérdést, a középpontban azzal, miként is állnak a tagok a kölcsönös szolidaritással. Az biztos, hogy a nettó befizetőknek sokba fog kerülni az új előirányzat. Ugyanakkor az illetékes biztos jóval szűkebbre akarja venni a mezőgazdasági és szerkezeti alapokat, utóbbi súlyosan érintené Kelet-Európát, bár ott a gazdaság jól alakul. Csakhogy Berlinben és másutt nem felejtik el, hogy a magyarok és a lengyelek megtagadták a szolidaritás a menekültválság során. Ezért várhatóan kézhez is kapják a számlát, amikor megindulnak a tárgyalások büdzséről. Emellett a németek szorgalmazzák, hogy a térség államai közül a jövőben azoknak adjanak inkább pénzt, amelyek valóban törekszenek olyan reformokra, amelyek Európa javát szolgálják.
Uniós források szerint vérfürdő várható a következő hétéves uniós költségvetés kapcsán, mivel a nettó befizetők, így az osztrákok, a dánok, a hollandok, a svédek és a finnek nem hajlandók többet adni a britek kilépése után, és a franciák, illetve a németek is húzódoznak. A berlini pénzügyi tárca egyik tanulmánya azt állította meg, hogy a többletteher esetében évi 4,5 milliárd lehet, miközben erősödnek a nacionalista és euroszkeptikus erők. A déli, illetve keleti tagok ugyanakkor mindenáron el akarják kerülni a támogatások megkurtítását, mert igencsak rá vannak utalva a központi forrásokra. Magyarország esetében a brüsszeli pénzek a GDP 3 %-át teszik ki. Viszont ily módon erősödhet Nagy-Britannia helyzete kilépési tárgyalásokon. Jó pár közép- és kelet-európai állam ugyanis hajlandó engedményeket tenni Londonnak az egységes piac ügyében, ha az Egyesült Királyság továbbra is folyósít pénzt az EU céljaira. Juncker ugyanakkor tegnap arra figyelmeztetett, hogy az évi 18 milliárd eurós költségvetési lyukat a többieknek kell betömködniük. Ő a maga részéről nem híve a megszorításoknak. Ezért beavatottak azt mondják, az egyeztetések kőkemények lesznek a 2020 utáni gazdálkodás ügyében.
A lap szerint különösen azért kavart nagy vihart, hogy az Európai Néppárt strasbourgi frakcióvezetője a végső megoldásról beszélt a menekültkérdés kapcsán, mert a nácik szóhasználatát idéző kijelentés a CSU képviselőcsoportjának tanácskozásán hangzott el, és ott jelen volt Orbán Viktor, akit időről időre antiszemitizmussal vádolnak meg a Soros elleni kampány miatt. Weber, aki először visszautasította a vádakat, ám azóta bocsánatot kért, szövetséget ígért a visegrádi államoknak, amelyek migránsellenes tömböt alkotnak Európában. Főként a lengyelek és a magyarok pedig olyan kormányt választottak, amely egyre inkább tekintélyelvű és illiberális. A bajor keresztényszociálisok a bevándorlás ügyében keményebb álláspontot követelnek Merkel kancellártól, miután a tartományban is előretört a szélsőjobbos AfD. Weber egyébként változatlanul úgy ítéli meg, hogy az idén meg kell találni az európai választ a menekültkérdésre. Azaz menedéket kell nyújtani a bajban lévőknek, viszont véget kell vetni az illegális migrációnak.
Az elemzés felrója Merkel kancellárnak, hogy 12 év alatt is adós maradt az új konzervativizmus meghatározásával, csak hatalomtechnikai szempontok alapján vezette az országot. A szerző, Alexander Görlach, aki a Harvardon és Cambridge-ben tanít, azt írja, hogy a jobboldal számára újabban Dobrindt, a CSU parlamenti csoportjának vezetője ajánlkozik fő ideológusként, csak éppen számára a jobboldaliság az idegenellenességgel egyenlő. Ám az agitáción kívül többre nem telik tőle. És ott van még Orbán Viktor, aki szétveri a polgári szabadságjogokat, ellenben bevallottan csodálja Putyint. Az illiberális demokráciát hirdeti, és nagy tisztelőre talált Dobrindtban. Ám Orbán barátai most kemény időknek néznek elébe, mert nincs olyan, hogy illiberális demokrácia. A demokrácia vagy liberális, vagy nincs. Ezt látni lehet azon is, hogy a magyar kormányfő alatt a demokrácia teljesen eltorzult: erősen korlátozták a sajtó-, vélemény-, és tanszabadságot. Grasszál az antiszemitizmus és nemigen lehet a hatalmi ágak szétválasztásáról beszélni. Ha ez a bajor párt által elképzelt konzervatív forradalom, akkor sürgősen itt lenne az ideje egy kiadós ellenforradalomnak. Így ugyanis nem lehet megújítani a parlamentarizmust.
A német választási hadjáratban csupán a liberálisok voltak azok, akik tényleg a megfelelő vágányra akarták állítani a bevándorlást és az idegenek beilleszkedését. Átfogó elképzelést terjesztettek elő a vonatkozó törvény megalkotására, és csakis dicséret illeti őket azért, hogy a gazdasági migránsokat nem minősítették helyből illegálissá, így nem igazodtak az AfD által keltett közhangulathoz. Vagyis volt bátorságuk a demokráciához, megmutatták, hogy a kormányzás célja nem a hatalomgyakorlás önmaga, hanem, hogy előbbre vigye az ország ügyét. Pályát kínáltak azoknak a volt jobboldali szavazóknak, akik látni szeretnék, hogy a jogállam működik. Az uniópártok ezzel szemben iparkodtak, hogy gerjesszék az emberek félelmeit. Németországnak nincs szüksége olyan „konzervatív fordulatra”, amelyről csak azt lehet feltételezni, hogy be akarja darálni a polgárjogokat, ahogyan az a magyaroknál és a lengyeleknél zajlik. Ezért váltani kell a CDU és a CSU élén, megfelelő programot kell kidolgozni. A polgári oldalt az FPÖ és zöld párt képviseli. A jövőről ők folytatják a vitát, a többiek kijelentkeztek.
A vendégkommentár tökéletes választásnak tartja, hogy első külföldi útján, ma Pozsonyt keresi fel az új osztrák külügyminiszter-asszony. A szerző, a legnagyobb szlovák hetilap korábbi főszerkesztője azért gondolja így, mert mint írja, Ausztria, a külföldről erősen támadott koalíció, szövetségeseket keres Kelet-Európában és erre a Fico-kabinet fölöttébb alkalmas. Nancy Zdrávková szerint Kurz kancellárnak nem lesz egyszerű a dolga, hiába hangoztatja lépten-nyomon Európa-barátságát. Főleg az FPÖ által jelölt miniszterek miatt nehéz a helyzete. Így azután Karin Kneissl ma igazolhatja, mennyire fontos országának az EU és a közvetlen szomszédság. Pozsony azért kedvező döntés, mert az unió már jó ideje igen élesen kifogásolja a rengeteg magyar és lengyel antidemokratikus húzást. Csehország ellen pedig a Bizottság – Budapest és Varsó mellett – pert kezdett a kvótadöntés elszabotálása miatt. Babis miniszterelnök személye pedig egyéb okokból vitatott. Így azután igen fontos az osztrákoknak a szövetség a szlovákokkal.
Ugyan Fico is többször felszólalt a menedékkérők átvétele ellen, de azért egy párat befogadott és jó hangosan hirdeti, hogy országa az integráció magjához kíván tartozni. Kneissl-ről köztudott, hogy ellenzi a nyitott kapuk politikáját, ugyanakkor kedvezően vélekedik Putyinról. Ebben egyetért vele a szlovák kormányfő, bár támogatja a szankciókat. Egyre sűrűbben hangzanak el olyan vélemények, hogy Ausztria csatlakozik a V4-ekhez, illetve szorosabb együttműködést alakít ki Pozsonnyal és Prágával.
