B1 blogcsalád



Rosszabb, mint gondolná: elolvastuk Michael Wolff új könyvét a Fehér-házról és Trump mentális állapotáról

2018. január 08. - B1blog

Michael Wolff Donald Trump elnök első hivatali évét elemző, leleplező könyve január 5-én jelent meg és azonnal az Amazon bestseller listájának élére került. Kiderült belőle: Trump nem is akart elnök lenni és senki sem számított rá, hogy nyer. 

trump_konyv_fire_and_fury.jpg

Nem is csoda, hisz napok óta az összes amerikai hírcsatorna ezt a könyvet elemzi. Sőt, tanácsadóinak intelmeit figyelmen kívül hagyva maga Trump elnök is rendszeresen hozza fel a könyvet témaként. Kezdetben be is akarta tiltatni, amire persze nem került sor, de reklámnak ez remek volt. Olyannyira, hogy Michael Wolff a Today Showban fel is vetette, hogy küld a "Twitter legnagyobb barátjának" egy nagy doboz csokoládét a Pennsylvania sugárút 1600-ra köszönetképpen. 

 

De vajon miről is szól a Hollywood Reporter újságírójának könyve?

Van-e tartalom a felhajtás mögött, amelyhez hasonlót nem élvezhettek a könyvesboltok Harry Potter óta. Január 5-ére, első körben 200.000 példányt nyomtattak, ami pillatok alatt elfogyott. Az Amazon bestseller listáján keményfedeles változat, a Kindle és a hangoskönyv verzió is a lista elején található. Stephen Colbert késő esti talkshow műsorvezető, aki szinte minden hétköznap a műsorkezdő monológjaiban Trump elnök aktuális ügyeiből űz tréfát, fogalmazott úgy a Twitteren, hogy a könyv legérdekesebb hozadéka, hogy Trump elnök akaratán kívül nemzeti könyvklubbot indított.

Nekem egy ebookhoz sikerült hozzájutnom, és örömömre szolgált, hogy a mű jól megírt, érdekes olvasmány, amit röviden úgy foglalhatnék össze, hogy megmutatja, mi van Óz függönye mögött.

A szerző Trumpot "postliterate"-ként írja le, vagyis olyan emberként, aki az információt nem írott anyagból, hanem csakis a televízióból szerzi. Olvasni nem szeret és nem is szokott. Wolff szerint Trump az ingatlan-birodalmának könyvelését sem tudja értelmezni. A hajnalonként a Twitterre kitett üzenetei alapján a helyesírása jó, az azonban már régóta nyílt titok, hogy leghíresebb könyvét, az Art of the Dealt nem ő írta, sőt, nagy részét nem is olvasta.

Az elnök egyik első lépéseként a Fehér házi hálószobájába a meglévő mellé még két tévét vitetett, és Wolff szerint kedvenc esti elfoglaltsága, hogy az ágyából nézi a tévét, egy sajtburger társaságában. És hogy hol van mindeközben szépséges, szlovén származású felesége? Valahol másutt. Ugyanis Trumpéknak nincs közös hálószobájuk, sőt, protokolláris alkalmakon kívül viszonylag kevés időt töltenek együtt. Amikor még New Yorkban, a Trump-toronyban laktak, akkor sem gyakran futottak egymásba. Trump igazi trófea-feleségként irta le a nejét, akinek fő elfoglaltsága, hogy közös gyermeküket, Barront neveli. Trump eközben előszeretettel nőzött. A könyv részletesen leír egy esetet a Trump-toronyban. Donaldhoz egy barátja érkezett, akit a leendő elnök egyből arról kérdezett, hogy szeret-e még a feleségével szeretkezni.

"Milyen gyakran szoktatok? Neked biztos sokkal jobb dugni, mint a feleségednek. Mesélj róla részletesebben. Lányok jönnek hozzám Los Angeles-ből háromkor. Felmehetünk és mulathatunk egy jót."

- mindeközben Trump kihangosítón tartotta az említett barát feleségét, hogy az is jól hallja a beszélgetést.

Wolff szerint Melania sosem akart First Lady lenni, sőt, az elnökválasztás éjjelén, férje győzelmének hallatán el is sírta magát, és nem örömében. (A könyvet olvasva a hétvégén a Twitteren a demokraták azon viccelődtek, hogy Melania azért sírt, mert az általa preferált jelölt, Hillary kikapott.)

Wolff azt is részletezi, hogy

Trump kampánystábjából szinte senki sem számított arra, hogy a főnök nyerni fog.

Trump célja az volt, hogy szoros vereséget szenvedjen és Clinton és a washingtoni gépezet mártírjaként, még híresebb celebbé válva folytathassa megszokott életét saját otthonának luxusában.

Elnökké vâlasztása óta több, a kampányában jelentős szerepet vállalt embere került az orosz kapcsolatokat vizsgáló Robert Muller vizsgálatának kereszttüzébe. Wolff, aki több hónapot töltött a kampány alatt és Trump beiktatása óta is "a falon lévő légyként" a Fehér házban, szinte minden főbb szereplővel beszélt, akik a kampány alatt úgy vélték, hogy semmi problémájuk nem lehet, hogy a vizsgálat alá csak akkor kerülnének, ha Trump nyerne, az pedig úgy sem fog bekövetkezni. Arról a kérdésről, hogy a kampányból kollaborált-e valaki az oroszokkal, Steve Bannon, Trump volt stratégiai főnöke azt nyilatkozta, hogy ez a bagázs képtelen lett volna bármiről konspirálni.

Úgy tűnik maga Trump is meglepődött azon a novemberi éjszakán, hogy Washingtonba kell költöznie. A beiktatása napján pedig mindenkivel, a feleségével is kifejezetten ingerülten beszélt. Dühös volt, hogy sokkal kisebb a tömeg, mint Obama beiktatásakor és hogy a leghíresebb sztárok közül senki nem akar az ünnepségeken fellépni.

Az év elején még önbizalommal, tervekkel teli költözött új otthonába. Wolff szerint Trump az elnökséget királyságként képzelte el és optimistán várta, hogy politikusok, közszereplők és sztárok egyaránt uralkodóhoz méltó tisztelettel fogják kezelni. Sőt, állítólag családon belül azt is megbeszélték hogy Donaldot lánya, a Wolff szerint jelenleg de facto First Lady Ivanka fogja követni az elnöki székben. A könyv szerint Trump egy másik, sok uralkodóra emlékeztető vonása az a félelme, hogy

meg fogják mérgezni.

Wolff szerint Trump azért is eszik előszeretettel gyorséttermekben, mert ott nem tudják, hogy az étel neki készül. Az elnök paranoiájának másik megnyilvánulása, hogy kulcsot kért a hálószobájához (aminek a Titkosszolgálat nem örült), ő maga húzza át az ágyneműjét, és kifejtette, hogy ha ledob egy inget a padlóra, akkor annak ott a helye és ne nyúljon a személyzet az ő holmijához, főleg a fogkeféjéhez ne.

Az év végére azonban Trump rájött, hogy kampányígéreteinek megvalósításához szüksége van a Kongresszus segítségére. A törvényhozás azonban Trump számára túl komplikált és unalmas tevékenységnek bizonyult, így idejét egyre inkább golfozással tölti.

trumpgolf1.jpg

A könyv megjelenése óta adott interjúiban Michael Wolff főleg Trump mentális állapotáról beszélt. Szerinte az elnök emberei a "szabad világ vezetőjét" gyerekesnek tartják, sőt sokan közülük lehülyézték. A vádakra válaszul a hétvégén Trump elnök Twitter üzenetben közölte, hogy ő igenis egy "stabil géniusz", hisz első próbálkozásra elnök is lett.

A könyvből azonban kiderül, hogy az elnök sincs néha sokkal jobb véleménnyel az embereiről.

  • Steve Bannon szerinte "nem lojális és mindig szarul néz ki",
  • Reince Priebus, az első kabinetfőnöke nem csak gyenge, de alacsony, "tiszta törpe",
  • Jared Kushner, Trump veje "egy talpnyaló",
  • Sean Spicer kormányszóvivő pedig "nem csak rémesen néz ki, de hülye is".

Wolff szerint a káoszról és marakodásról elhíresült Nyugati-szárnnyal szöges ellentétben áll az alelnök csapata. Mike Pence embereinek fő feladata a béke fenntartása. Michael Wolff szerint Pence fő célja az észrevétlenség.

"Én csak azért vagyok, hogy temetésekre járjak és szalagot vágjak el ünnepségeken."

A szerző szerint az alelnök mindent megtesz, hogy nehogy kiváltsa Trump haragját és hogy a megfelelő helyen legyen, ha az elnökkel történne valami.

Trump kifejtette, hogy ő sosem adott a könyvhöz interjút Wolffnak, nem is tudja, ki ő és a könyv amúgy is fikció, teli hazugságokkal. Hogy vajon az elnök valóban olvasta-e a könyvet, abban kételkedem. Pedig érdemes. Külön gyöngyszem, hogy a könyv tele van irodalmi utalásokkal, szójátékokkal, valamint latin, görög és francia jövevényszavakkal (mint például encomium, myrmidon, bonhomie, bête noire). Vagyis úgy tűnik a könyv célközönsége inkább az a "Keleti-parti intellektuel" réteg, akik ellen Trump a kampányában harcolt.

Bárhogy is legyen, a könyv segítségével kicsit Óz függönye mögé kukkantva úgy tűnik, a történetben Donald Trump leginkább Totó szerepét játssza, vagy ahogy az oroszok hívják,

egy számukra hasznos idióta (useful idiot).

 

Kapornaki Anikó

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1813558095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen 2018.01.08. 11:02:30

Ahogy elnézem, a ballib karaktergyilkkosság összes jegyeit magán viselő bulvárszarkönyvről van itten szó!
Az entellektüeleknek szóló "irodalmi utalások, szójátékok, valamint latin, görög és francia jövevényszavak "szintén sokatmondó, mintha a mi itthoni "értelmiségünkről" lenne szó!
Nyilvánvalóan tárgyilagosságot nyomokban sem tartalmaz, ergo egy másfajta politikai nézet híve kisebb nagyobb okádás nélkül elolvasni sem bírja!

legeslegujabbkor 2018.01.08. 21:09:08

@cicmen:
Ne erőlködj, a szójátékok megértését nem várja el tőled senki.

Ez a könyv egy elnökről szól, akit úgy tűnik, nem tisztel senki

Koshinae 2018.01.08. 22:27:12

@cicmen: az igazsag kenyere gyakran keseru xd

bkkzol 2018.01.09. 04:52:52

Várjuk Merkel és Juncker mentális állapotának a boncolgatását is!

midnightcoder2 2018.01.09. 07:23:18

Az amerikai baloldalt elnézve simán el tudom képzelni, hogy Trump is Kennedy sorsára jut, ha idejében be nem húzza fülét farkát és nem úgy táncol ahogy az amcsi vörösnácik fütyülnek.

midnightcoder2 2018.01.09. 07:27:35

Amúgy, belegondolva hogy arról az USA-ról beszélünk, ami a 80-as években innen a béketáborból nézve a demokrácia és a szabadság hazájának tűnt, csak az a kérdés hogy az akkori naivitásunk volt a szánalmasabb, vagy a mostani USA.

Muzsikok közt 2018.01.09. 08:10:59

Újdonság a ballibektől: nem szeretik Trumpot!

muhaha

zizi77 2018.01.09. 08:49:30

Mennyire utálhatták Clintonnét, ha a kisebbik rossznak tartottat választották?

Dr. Trejo 2018.01.09. 08:52:01

Tök jó, hogy az USA-nak és hazánknak is egy büdös paraszt az első számú vezetője. A felcsúti egyszer elhívhatná Donaldot szotyit köpködni.

glinolid 2018.01.09. 09:02:36

Demokratákat minősíti az. hogy Trump beelőzte őket.

Willkommenskultur 2018.01.09. 09:15:45

Ezt a Wolf irta akit elsokent baszott ki trump a feherhazbol mint macskat szarni

nnnnnnnn 2018.01.09. 09:25:11

ja, ez már csak így működik hogy az ember nem akar amerika elnöke lenni csak épp unatkozik, aszt véletlen mégis elnök lesz :D

2018.01.09. 09:58:48

újabb bizonyíték, hogy a rohamos technológiai fejlődés alig-alig szűrődik át társadalmi és egyéni fejlődésbe
az ismert történelemben számtalan olyan uralkodó volt, aki nem éppen éles eszéről volt híres, hanem szégyellnivaló tulajdonsága miatt kapott állandó jelzőt
akkoriban azért az örökölhető sátus miatt ez némiképp érthető volt, de elkeserítő, miképpen lehetett elnök manapság egy ilyen trump féle alakból

Willkommenskultur 2018.01.09. 10:01:19

@2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat: ja hulyek veletlenul lesznek milliardosok meg amerikai elnokok

te meg qrva okos vagy azt megse vagy senki

es ez nem is gyanus neked

Bravehearth 2018.01.09. 10:55:48

@2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat: "...de elkeserítő, miképpen lehetett elnök manapság egy ilyen trump féle alakból"

Talán az lehet a kulcs, hogy az alternatívája még gyengébb volt. És ezt a választók is így látták. Ez nem lehet???
Kamp.

dare 2018.01.09. 10:56:31

A demokraták addig fognak viccelődni, amíg nem kapnak ők is egy "botránykönyvet" olvasásra.
Abban is szép dolgok lesznek majd leírva, a sikítónap garantált lesz.

arckönyv 2018.01.09. 12:01:03

úgy néz ki a minta mostanság sok helyen elég hasonló. adott egy tanulatlan réteg akiket feltüzel egy hozzájuk hasonló értelmi és érzelmi szintet eljátszó szociopata. ezt a réteget meg igazából nem vezérli más csak az alsóbbrendűségi komplexusukból eredő bosszú, amiatt, hogy egész életükben az értelmiségiek (közhiedelem szerint liberálisok, zsidók) elnyomásában kellett élniük, vagy pl. nem lehetnek szabadon bunkó rasszista parasztok (mert a liberálisok és értelmiségiek világában pc-nek kell maradni).
a komplexusuk miatt elég jól mozgathatóak csak hát leginkább magukkal basznak ki... míg az értelmiség oda szavaz amelyiket megbízhatónak tartja, vagy ha nincs olyan nem szavaz, addig a buták simán elnézik a saját oldaluk hibáit is még ha tízszer rosszabb dolgokat művelnek mint az amelyiket zsigerből utálnak. csak sajna a hatalom meg a sok pénznek kedvez és jellemzően nem a butáknál van a zsozsó...
ez a minta úgy igaz, hogy nem írtam sem jobb- sem baloldalt, ugyanis mára eléggé elhagyták a politikusok a korábbi irányvonalakat. nem véletlen lett a populizmus mára a meghatározó irány, a vele járó opportunizmus gondolkodó embert nehezen győz meg, de az elveszettek őrülten kapaszkodnak abba ami feledtetheti, hogy az életüket kudarcként élik meg, és van valami ami reménnyel kecsegtet, hogy most ők győznek/győzhetek valamiben, még ha ahhoz neki összvissz egy x-et kell csak behúznia.
eddig a jelek szerint a csoda csak a kommunikációban létezik, a világ nem lett jobb hely, a mi országunk és az USA sem, csak feszültebb és megosztottabb.
a mai kommunikációs dömping miatt a politikának nem kell észérvekkel meggyőznie a választót, míg korábban az újságot olvasó, jellemzően tanultabb emberek felé fordult a kommunikáció addig ma könnyen hozzá lehet férni egy adott személy érdeklődési köréhez, amiből jó eséllyel meg lehet állapítani, hogy mennyire befolyásolható, a számtalan kommunikációs csatornán keresztül meg simán el lehet juttatni hozzá a populista befolyásolás eszközeit.
csak meg kell nézni, hogy az úgynevezett jobb- és baloldal milyen szavazókért küzd, a kommunikáció egyszerűségéből, a problémákra adott fűnyíróelv szintű válaszokból elég jól be lehet lőni.

Willkommenskultur 2018.01.09. 13:01:24

@arckönyv: hat Trump nem kifejezetten az az elnyomott proli

de nem baj hisz az ertelmissseg legalabb a legokosabb ha mar se penze, se hatalma, se sajtoja

arckönyv 2018.01.09. 13:15:26

@Willkommenskultur: látom a komplexus és az alapja az nálad elég erősen megvan. nem is írtam olyat, hogy trump az elnyomott proli. a viselkedése olyan.
az értelmiségnek van meg pont a pénze, meg a hatalma, és a szociopata részének van saját sajtója is amiből a hozzád hasonló hülyék megtudhatják, hogy kit kell utálni és minek kell örülni.

Willkommenskultur 2018.01.09. 13:29:19

@arckönyv: a viselkedese? miert ismered?

Mert en mar 2`000ben is olvastam tole, es nem tunt hulyenek. A zujsagban olvastal a viselkedeserol?

arckönyv 2018.01.09. 13:38:10

@Willkommenskultur: nem láthatta talán mindenki eleget szerepelni a tv-ben? most harmadjára is leírom, hogy a viselkedéséről írtam amit neked mutat. de nem csak róla van szó, pl viktorunk is pontosan így viselkedik. az egyszerű ember magasra tört hőseként. röviden, nem viktor vagy trump a hülye hanem te aki beveszi az eljátszott szerepet. akiben több van az nem tartja szimpatikusnak az ilyet, aki viszont olyan egyszerű, annak szerintem háromszor is kevés elmagyarázni.

Willkommenskultur 2018.01.09. 13:41:10

@arckönyv: Viktorra meg igaz is, Trump azert nem self made.

Mit kell itt bevenni? Az se erdekelne, ha a fejere szarna Viktor Sorosnak v Ficonak v akarkinek eloben, az orszag teljesitmenye erdekel az meg sokkal jobb mint 30 eve barmikor, barmilyen sima modoru bankar vezette az orszagot.

Opi87 2018.01.09. 13:53:46

@Willkommenskultur: Mitől nem tűnt hülyének?

Nézzük hogyan lett gazdag:

- kapott apucitól pénzt és kapcsolatokat
- beszállt egy olyan business-be ami a 70-es évektől folyamatos felszállóágban volt és van (ingatlan)
- ????
- PROFIT

Ehhez nem kellett különösebb tehetség.

Azonkívül bármibe fogott belebukott. Ilyen valóságshow ember mint mondjuk a Majka, csak a háttér ott volt ugye mögötte. Örök problémája, hogy a nyújori old money elit, ami kurva sznob, nem akar befogadni egy ilyen gazdag ficsúrt akinek a családja jobb körökben egy senkinek számított. Szerintem innen jön valamiféle örök utálat azon körök felé, megjegyzem itthon is megvan ennek a megfelelője, főleg a FIDESZ-ben, vagy az USA-ban a vidéki republikánusok között.

Már csak azt nem értem hogy milyen agyi elváltozása van egyeseknek, hogy mindent, de tényleg mindent amit Trump csinál, azt védeni kell ezerrel, mintha ezért fizetnének csillagom.

arckönyv 2018.01.09. 14:04:29

@Willkommenskultur: full mindegy, hogy self made vagy nem self made, a populista mintáról beszélek. pl. gyurcsány is a populista irányt választotta, csak ő az aggódó ultraliberálist játszotta el, ami nem igazán jött be.

csak arra válaszolj már ha dolgoztál 2008 előtt is, hogy te vagy a környezeted tényleg annyival jobban éltek? (csak azért kérdezem mert eddig amennyi fideszest kérdeztem csak olyan választ kaptam, hogy de nem azt kell nézni mert blablabla, meg lehet másoknak vastagabb lett a buxája azért mert ők meg a környezetük még nem tartanak ott.)

Willkommenskultur 2018.01.09. 14:04:40

@Opi87: Meg50xezte apuci vagyonat, remeljuk ezt mar te is megtetted, amig nem, pofa lapos.

Na nem egy tudos figura de ert a penzhez es teljesen normalis, a 2000es konyve alapjan, ami mar magyarul is megjelent, szoval te is el tudod olvasni.

Willkommenskultur 2018.01.09. 14:08:10

@arckönyv: Az h populista nem jelent az egadta vilagon semmit. Elotte volt mar Orban fasiszta meg kommunista is meg cigany is.

Annyit jelent h nem tetszik a sajto egy reszenek, de hat mi a baj ezzel, ez a demokracia.

2``008 ota a netto atlagkereset cca. a duplaja ma, mig az inflacio joval alacsonyabb volt. De ezt megtalalod a kshnal is.

Willkommenskultur 2018.01.09. 14:36:48

ihol-e

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Elgondolkodtato, igaz? 1990ben 100 volt az egy keresore juto realber most olyan 150 lehet, a tablazatban 2016 az utso ev....

Ebbol a plusz 50%bol plusz 50% a harom Orban kormany alatt jott ossze. Azaz, a tobbi 16 ev kormanyainak a teljesitmenye ebbol a szempontbol NULLA volt, es meg egy csomo adpssagot is osszeszedtek.

Elgondolkodtato mit nevez a sajto populizmusnak, igaz? Vegul is szamolni kevesen tudnak, a ciganyozast viszont ertik legalabb a szakerto ertelmisegiek, muhaha.

arckönyv 2018.01.09. 14:59:55

@Willkommenskultur: szóval a választ kikerülted. az átlagkereset a statisztikában duplája maximum... ha egy dolgot kellene említenem amit jól csinál a fidesz az a pénzbeszedés. a korábbinál nagyobb gazdasági növekedés is jórészt a túlárazott közbeszerzésekhez köthető, egyszerűen azért mert több forrást tudnak kiszórni mint korábban az mszp.
valamint ott van még a kommunikáció ami sokkal profibb és csak egy rétegre koncentrál, a fent említettekre, akik jellemzően nem a gazdasági vagy politikai elemzések értő közönsége... és el is érkeztünk a populizmust működtető propagandához: egyszerű üzenetek félinformációkra építve. amit valljunk be nem az értelmiség fog beszopni. a fasiszta meg kommunista vonalat itt lehetne belekeverni a történetbe, ők sem az értelmiséget szólították meg. a kommunikációs elemek azok amiket újra felhasználnak. a fidesz pl. rá is játszik a kommunista múlt beidegződéseire. mindenkinek van munka, van rend, a főnökök meg akkor is loptak.

Willkommenskultur 2018.01.09. 15:04:29

@arckönyv: Erdekes az SZJA csokkentes miatt a valodi ertelmiseg mind Orbanra szavaz. Ugye ezert volt a fidesz par eve a gazdagok partja mielott kommunista lett - ugyanayon ertelmiseg szerint.

Ne keverjuk mar a hasznot termelo mernokoket, orvosokat, akarkiket a flugos partujsagiro ertelmiseggel...

Szoval aki le akarja valtani Orbant a balfaszokra az vagy nem adofizeto allampolgar vagy a maroknyi politikai mellozott ertelmisssseghez tartozik, hat nekik setet a jovo, evvan.

Opi87 2018.01.09. 15:24:38

@Willkommenskultur: Átlagkereset? ÁFA-t beleszámoltad? Többet keresel, de kevesebbet költhetsz el... Jó kis statisztikamosdató manipuláció.

Willkommenskultur 2018.01.09. 15:31:14

@Opi87: Te AFAt fizetsz a netto beredbol, akkor teged atvagtak, mehetsz a HR-re!

Kulonben ma az atlagos AFA kulcs is alacsonyabb mint 20`1`0ben ha nem tunt volna fel. Mondjuk en 35%ra emelnem es eltorolnem az SZJAt, ha rajtam mulna.

arckönyv 2018.01.09. 15:54:12

@Willkommenskultur: komolyan nem cáfoltál rá arra amit feltételeztem... leírtam ugye, hogy az értelmiség nem véletlenül hagyta ott az mszpt. még 2000 környékén ugyanolyan populista lett mint a fidesz, gondolod, hogy bárki visszakívánja őket 80-as iq felett? a munkám miatt ránézésre sokkal több értelmiségivel találkozok mint te és egyetlen embert tudok mondani aki a fideszre szavazott az szja csökkentés miatt. nem igazán tudod elképzelni, hogy sokkal visszataszítóbb az, hogy egymás ellen fordítják az embereket mint, hogy a hónap végén kicsivel többet tudnak félretenni azok akiknek eddig is volt mit aprítani a tejbe. a 2000-es években elég sok multi áramlott be, az értelmiség sokkal jobban pozícióban volt mint akinek nem volt diplomája, ugyanis azokat szarért hugyért dolgoztatták papíron. vidéken meg nem csak papíron, vagy be sem volt jelentve. szóval akinek messze nem voltak megélhetési gondjai azt inkább zavarja a folyamatos uszítás... csak olyan értelmiségi fideszre szavazót ismerek akik közvetlenül kapcsolódnak a fideszhez, az egyiknek hokicsapata van, és bevallottan rühelli már orbán stílusát és a az uszítást a másiknak meg acélszerkezet gyártó cége van aki korábban mszp szavazó volt, szóval egyik sem éppen ideológiai alapon szavaz. jómagam mérnök vagyok, bár már régen nem mérnökként dolgozok, újságírót meg nem ismerek. politikust viszont igen, mszpst (gazember), fideszest (ha lehet még nagyobb gazember, az utóbbi 8 évben kapásból ráismernél két botrányáról) és jobbikost is (annak még azelőtt agyára ment valami, hogy komolyan kezdett volna politikával foglalkozni).
szóval ilyen emberekben megbízni vagy hinni nekik/a statisztikáiknak nem éppen bölcs dolog. nem véletlenül kérdeztem rá, hogy mennyit érzel ebből a gazdasági csodából és gondolom nem véletlenül nem kaptam választ...

Willkommenskultur 2018.01.09. 16:12:00

@arckönyv:
A demookracianak megvannak a hatranyai az egyik az h az ertelmisegnek is pont annyi szava van az ugyekben mint masnak

arckönyv 2018.01.09. 16:22:48

@Willkommenskultur: és ezt a populizmus mint új politikai irányvonal ki is használja. erről beszéltem eddig.
viszont a demokrácia sem ugyanolyan mindenhol, pl itthon a fidesz szabadon lubickolhat, leépítheti kényére-kedvére, az usa-ban meg két lábbal állnak trump tökén...

Willkommenskultur 2018.01.09. 17:12:40

@arckönyv: a politika azota ilyen miota altalanos valasztojog van vagyis mon 80 eve

a "populizmus" egy buzzword, amit a lipsik talaltak ki , azt jelenti, rohadjanak meg h ok nepszeruek, s mi nem.

ogli dzsí 2018.01.09. 17:53:24

@arckönyv: az vicces lenne h orban epiti le a demokraciat

igy gondolja a 10% lipsi is, akik szerint mind1 hanyan vannak, ami nekik nem tetszik az nem demokracia

kozben orban es partja 2006 ota vezeti a partok nepszerusegi listajat 1 honapra se eloztek meg soha

azt se tudod baratom mi a demokracia