B1 blogcsalád



Orbán-interjú a Bild Zeitungban: vajon tényleg el is hiszi, amit összehord?

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. január 08. - Szelestey
  • A muzulmán migránsok nem menekültek, hanem megszállók - véli Orbán Viktor;
  • Marine Le Pen örömmel látja, hogy szélsőségesek vezetik Magyarországot, Lengyelországot és Ausztriát;
  • Németország új alapból segítené az elutasított menedékkérők hazatelepítését, de fontosnak tartja, hogy ehhez a magyar kormány is adjon pénzt.

orban_mogorva.jpg

Bild Zeitung

unnamed_7.png

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország továbbra sem fogad be egyetlen menedékkérőt sem, mert a magyar kormány ezeket az embereket nem menekülteknek, hanem muzulmán behatolóknak, megszállóknak tekinti. A legnagyobb német bulvárlapnak nyilatkozva, a miniszterelnök kifejtette, hogy ezeket a tömegeket a megélhetési szándék mozgatja, és ez már pusztán abból a tényből is kiderül, hogy mire pl. a szírek elérnek magyar földre, addigra már áthaladnak jó pár biztonságos, államon – igaz, azok nem olyan gazdagok, mint Németország. Arra a kérdésre, hogy az érintettek emiatt kevesebbet érnek emberként, Orbán úgy válaszolt, hogy ez a tömeg nem kérdi, jöhet-e, egyszerűen csak átgázol a határon. Vagyis itt nem menekülthullámról, hanem invázióról van szó. Azt meg egyáltalán nem érti a politikus, hogy a káoszt, az anarchiát, az illegális határátlépést miként lehetett a németeknél még ünnepelni is.

A továbbiakban a kormányfő azt fejtegette, hogy az egész ügy európai probléma, de szociológiailag tekintve Németország baja. Merthogy minden migráns oda akar menni, ottani életszínvonalat szeretne magának. A magyarok viszont nem kérnek ezekből az emberekből, és a hatalomnak tiszteletben kell tartania a nép kívánságát. Itt a szuverenitás és a kulturális identitás a tét. Egy államnak joga van meghatároznia, hogy ki élhet a területén. Ha pedig valahol nagy számban bukkannak fel muzulmánok, ott szükségszerűen párhuzamos társadalmak alakulnak ki. A multikulturalizmus csupán illúzió, a magyarok nem tartanák jónak, ha ilyesmit rájuk kényszerítenének.

A politikus megismételte azt az érvet, hogy jó 20 európai kormány szintén nem hajtotta végre a kvótahatározatot, mégis csupán Magyarországot veszik elő. Vagyis itt kettős mércét alkalmaznak. És a magyar fél csupán azért nem vesz át menedékkérőket, mert a döntés már hatályát vesztette. Úgy fogalmazott, hogy az ország a jogállam talaján áll. A schengeni tagságból eredő kötelezettségének pedig a szerb határ védelmével tesz eleget, amihez Brüsszel a maga részéről egy árva centtel sem járul hozzá. Orbán tagadta, hogy kicsemegézné a tagsággal járó előnyöket. Közölte, hogy a kohéziós alap nem ajándék, hanem a kiegyenlítést szolgálja, miután a magyar piac megnyílt a szabad verseny előtt. Semmi köze a menekültkérdéshez. Ugyanakkor cáfolta, hogy Magyarország Európa-ellenes volna, bár szerinte nagy a veszély, hogy Brüsszel mindenféle trükkökkel megpróbál még több nemzeti jogkört magához vonni. Az viszont elfogadhatatlan, hogy az uniós elit és bürokratagárda magát tartja Európának. Orbán jelezte, hogy nem kívánunk kilépni az unióból.

A szólás- és sajtószabadság magyarországi helyzetére áttérve, a vezető azt állította, hogy Soros György kampányt folytat a magyar kormány ellen is, és ebben semmi sem korlátozza. Ám ez is pontosan a média szabadságát bizonyítja. Soros, aki mint mondta, a vagyonát kaszinókapitalizmussal szerezte, szerinte állam nélküli államfőnek tekinti magát. A pénzével 60 olyan civil szervezetet segít, amelyek támogatják a migrációt és az illegális bevándorlást. Vagyis itt nem a szólásszabadság, hanem a nemzetbiztonság forog kockán, ezért közbe kell lépni. Azt pedig nem gondolja, hogy a német sajtó szabadabb lenne, mint a magyar. A hazai újságok, rádiók, tévék jelentős része bírálja a hatalmat. Azon kívül a Bizottság írásban igazolta, hogy a médiatörvény összhangban áll az unió előírásaival.

Orbán sikertörténetnek nevezte az eltelt évtizedek magyar eredményeit. Már nem igaz, hogy a Nyugat gazdag, a Kelet viszont szegény. Ezt mutatják a magyar munkanélküliség, gazdasági növekedés és az államháztartás hiányának kedvező adatai. Szerinte épp ezért több tiszteletet kellene tanúsítania az ország iránt a német szociáldemokraták vezetőjének, aki napokban felszólította a CSU elnökét, hogy amikor találkozik Orbán Viktorral, mondja meg neki, meddig mehet el a menekültkérdésben, valamint a szólásszabadság korlátozásában. A magyar politikus erre úgy reagált, hogy Schulz már nem Brüsszelben van, ahol következmények nélkül mondhatott bármit. Új tisztségében államokról nyilvánít véleményt.

 

Le Monde

le_monde.jpg

A szélsőjobbos francia Nemzeti Front elnökasszonya örömmel látja, mekkora sikereket aratnak a szélsőséges erők Magyarországon, Lengyelországban és Ausztriában. Marine Le Pen szerint Európában immár megvan az erő, hogy igazi változást kényszerítsenek ki. Azt mondta, hogy az általuk szorgalmazott program még soha nem állt ennyire a közel a beteljesüléshez az EU-n belül. Csak továbbra is ujjal kell mutogatni a hibákra, a gyengeségekre, a hiányosságokra. A politikus jelenleg körutat tesz Franciaországban, hogy a választási kudarc után újraformálja pártját. Egyik javaslata, hogy a Front National változtasson nevet, mert szerinte ily módon is bizonyítania kell, hogy valóban kormányképes, alkalmas szövetségkötésre. Azt ellenben álhírnek minősítette, hogy a tagság 80 %-a ragaszkodik a régi elnevezéshez. Le Pen szerint azt aktivisták által visszaküldött kérdőívek többsége pont az ellenkezőjét bizonyítja. Olyannyira, hogy már több konkrét javaslat is felmerült. Szavazás a március 11-i kongresszuson lesz a kérdésről.

 

The Times

unnamed_8.png

A német fejlesztési miniszter felvetette, hogy az unió hozzon létre 650 millió eurós alapot és abból támogassák az illegális migránsok hazatérését, de mint mondta, a finanszírozásból ki kell vennie a részét a Visegrádi Csoportnak is. Müller hozzátette, hogy a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák kormány a kvótadöntés alapján idáig egyáltalán nem fogadott be menedékkérőket, vagy csak alig. Ezért Németország ragaszkodni kíván ahhoz, hogy ők is szálljanak be az anyagiak előteremtésébe. Berlinben egyébként Merkel megkezdte az ötnapos tárgyalásokat a kormányalakításról, amelyek tétje a túlélés. A rajt előtt, mind a CSU, mind a szociáldemokraták vezetője elismerte, hogy politikai pályafutása véget ér, ha nem sikerül újra életre kelteni a nagykoalíciót. Az egyik fő vitapont éppen a menedékpolitika. Az SPD egyetért azzal, hogy gyorsítsák fel az elutasított kérelmezők hazatelepítését, illetve hogy ösztönözzék a menekültek önkéntes távozását, viszont liberálisabb álláspontot képvisel a családegyesítés ügyében. Az uniópártok ezzel szemben keményebb politikát akarnak, mert nem szeretnék, ha további szavazókat vesztenének a szélsőséges AfD javára.

 

Süddeutsche Zeitung

sdz.png

Nem volt könnyű az idén tüntetni Orbán Viktor ellen, amikor a politikus a múlt pénteken megjelent a CSU parlamenti csoportjának tanácskozásán. A vendég ugyebár, arról beszélt, hogy az unió menedékpolitikája jogellenes, és csak káoszt idéz elő, ráadásul még egyes helyeken ünneplik is, amivel minden bizonnyal Merkel Németországára célzott. Kiosztotta továbbá azokat, akik szembeszállnak a néppel, amely állítólag a határok védelmét akarja. A vendéglátó, Seehofer bajor pártvezér kijelentette, hogy a magyar kormányfő az alkotmány talaján áll. Kérdéseket nem lehetett feltenni, pl. a szólásszabadság korlátozása kapcsán. Még a keresztényszociálisok soraiban is voltak, akik azt mondták, hogy kár volt a meghívásért. Az ellenzék viszont nyílt felháborodással reagált. A zöldek tiltakozásul 300 EU-kék léggömböt bocsátottak fel a tó túlsó partjáról, csak éppen mire az újságírók észrevették, már nem lehetett látni az unió jelvényét. Egy másik csoport, szintén a tó túloldalán, határkerítést ácsolt, Orbán, az osztrák kancellár és a leendő bajor miniszterelnök arcmásával. Utóbbi kettő azonban nem volt jelen a tanácskozáson. Az akcióban különben részt vett egy pap is. Persze, már jó ideje nem világos, hogy a CSU menekültpolitikáját miként lehet összeegyeztetni Jézus tanításaival.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1413557735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.01.08. 07:08:51

A németek meghívták a fél harmadik világot az országukba, most meg a balhésak, kamu menekültek hazatelepíteséhez a magyaroktól akarnak pénzt legombolni. Azért ehhez már kell arcbőr!
Meghívsz vendégségbe embereket, majd amikor eleged van belőlük, akkor az ellátásuk meg a hazaút költségét a szomszédaidra akarod ráverni.
Van ám baj a németek fejében!

cicmen 2018.01.08. 07:46:58

@karandash: "Van ám baj a németek fejében!"

Szerintem körülbelül ugyanaz történhet ott is mint itt! (sőt biztos) A német migránspolitika igazából nem német, ugyanúgy ott is megmondóemberek és balos sajtóvélemények hallatszanak "ki" amik ott is hangosabbak a tényleges létszámukhoz képest! Szerencsétlenségükre ott a kormány is becsatlakozott a liberális sodorba. Ergo nem a németekről van itt szó, a nép nem ennyire ostoba hogy saját halálos ítéletével egyetértsen!

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.01.08. 13:03:20

Magyarországot a saját nemzetpolitikája a nacionalizmusa sodorta bele a háborúkba. Elegem van abból, hogy a kormány az én véleményemmel ilyetén hazárdirozzon. A menekültek úgysem maradnak itt az országban és ráadásul ő már irdatlan pénzt kapott a menekült kötvények által amikor is mi fizetjük meg ennek is az árát. Háát igy vernek át bennünket. Nem kicsit hanem nagyon.

cicmen 2018.01.08. 13:46:20

@kublerek:" Magyarországot a saját nemzetpolitikája a nacionalizmusa sodorta bele a háborúkba. "

Nem akarsz történelem doktorit tenni? Nagyon vágod! :DDDDDDDD

2018.01.08. 14:33:02

@kublerek: az első világháború a nagyhatalmi versengés miatt tört ki. Nem a nacionalizmus miatt, hanem a kolonialista franciák, britek a gyarmatosításból kimaradt, de nagy ipari potenciállal bíró németek ellen szövetkeztek. A nacionalizmus mellékes volt, a kapitalista és gyarmatosító viszonyok voltak fontosak.
Trianon azért következett be, mert volt török hódoltság, majd a török kiűzése után szlovák, szerb és román migriket engedett be az uralkodó az országba. Ezeket nem inregrálták, magyarosították el eléggé, mert a Habsburgok a népeket ki akarták játszani egymás ellen, ezért meghagyták őket szerbnek, románnak, szlováknak. Tanulság: erősebb nacionalizmus kellett volna, de ez nem volt érdeke a Habsburgoknak. Ha nem is elmagyarosítani, de legalább elnémetesíteni lehetett volna a jöttmenteket.
Magyarországot akkor idegenszívű háttérhatalmi elit uralta, ezért ültették a magyarok nyakára az oláh és rác migriket.

rovid 2018.01.08. 16:34:37

olvasva OV magvas gondolatait,felmerült bennem, hogy nyugaton és északon is kerítést kell építeni,mert hamarosan megindulnak a franciák, németek, hollandok és elözönlik magyarországot, mert itt annyira jó és sikeres minden!

Sexual Harassment Panda 2018.01.08. 18:30:06

Orbánnak teljesen igaza van ebben a témában

2018.01.08. 18:38:57

@cicmen: "Szerencsétlenségükre ott a kormány is becsatlakozott a liberális sodorba."

A kurva anyád, Orbán-csicska. A német kormány nem a német nép szavazatai alapján működik, csak a nemzeti-kommunista vezíred kúrmánya?

"Ergo nem a németekről van itt szó, a nép nem ennyire ostoba hogy saját halálos ítéletével egyetértsen!"

Hogyne, Soros kottájából játszanak a német választók is. Hogy szakadt volna anyádba az a retardált hazaáruló fejed.

2018.01.08. 18:46:49

@Sexual Harassment Panda: "Orbánnak teljesen igaza van ebben a témában"

És ezt mi a retkes anyádért nekünk mondod és nem neki?

@karandash: "Trianon azért következett be, mert volt török hódoltság, majd a török kiűzése után szlovák, szerb és román migriket engedett be az uralkodó az országba."

Anyád picsája, fidesznáci. Trianon azért volt, mert az európai népek soha nem szerették a rabló, nagyképű magyarokat, akik 1100 éves migráns múltra tekinthetnek vissza. Amúgy meg elvesztették a háborút ezelőtt száz évvel, ezért az erősebb kutya baszik elven, elvették tőlük azt, ami amúgy sem volt az övék, csak bitorolták. Szar vesztesnek lenni, de ez a migráns ázsiai nép eddig sem, de ezután sem fogja többre vinni. Ezt főleg a mocskos náciknak és nyilasoknak köszönheti, hogy a fideszes tolvajokról ne is beszéljek.

Larry Fondue 2018.01.08. 18:47:31

Képzeld "Bazsi"! Nem csak Orbán hiszi el amit mond, hanem azok is, akik újabb 2/3-dal fogják megválasztani, míg a rátok szavazók 1-2% nektek hisz :-).
Tudod "Bazsi": ez a sok "őrült" mind szembejön veled az autópályán! :-)
Lehet, hogy te mész rossz irányba? :-)

rallus 2018.01.08. 18:49:27

Támogatom, hogy minden egykori gyarmatunkról érkezezett és az Orbán kormány által Európába csalogatott migráns hazatérésének finanszírozásába jelentős összeggel vegyünk részt! Akiknek az általunk felszerelt "forradalmárok" vagy a Szekeres elvtárs által felavatott Gripenjeink bombázták szét az otthonát, azoknak építsük újra fel!

Larry Fondue 2018.01.08. 18:49:56

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: fáj az igazság kampós mi? :-)
Szar nektek és nem lesz jobb hidd el! :-)
Vergődtök abban a szarban amit magatok alá szartatok és most köpülitek.... ehhez értetek. Ennyi...

Quadanium 2018.01.08. 18:59:58

"A muzulmán migránsok nem menekültek, hanem megszállók - véli Orbán Viktor"

És igaza is van.

segar 2018.01.08. 19:32:56

Szerintem nem kell itt indulatozni. Csak ki kell húzni addig, míg Nyugaton a mostani tűzoltók és mentők elleni migráns-agresszió még egy kicsit fejlődik...
___
Akkor majd elkezd pislákolni az átlag-simogatóban is a fény. (Bár nem nagyon várom azokat az időket, mert nem lesz szép.) :|

.Gordon Gekko. 2018.01.08. 19:35:48

Ha a bild szerint nem megszálllók hanem menekültek, akkor vajh miért akarják őket nekünk erőszakkal idetukmálni?

de-bild

morph on deer 2018.01.08. 19:38:49

“Soros, aki mint mondta, a vagyonát kaszinókapitalizmussal szerezte...”

Az a Vajna, viktorka!
Ha már nem beszéltek, legalább olvass utána, baxki!

en.m.wikipedia.org/wiki/George_Soros

midnightcoder2 2018.01.08. 19:58:27

@rovid: Úgy 30 éven belül valóban szükség lesz a kerítésre, de nem a hollandok, németek ellen - őket befogadjuk - hanem az őket elűző afrikaiak, arabok ellen. Nézz picit utána, hogy hogy alakul addigra Afrika népessége, hogy terjed az iszlám, hogy alakul a kereslet az alacsony képzettségű munkaerőre ami abból a térségből érkezik, és ez várhatóan hogyan alakul majd a következő 30 évben. Aztán azt is, hogy miből él ma Európa, és ez várhatóan hogy fog alakulni a következő időszakban, hogy hat erre Pl. a gazdaság központjának Ázsiába helyeződése.. Nem Orbán propagandáját kell bevenni, hanem fogni azt a kurva internetet, és keresni, olvasni, utánajárni a dolgoknak.

Behaton 2018.01.08. 19:59:42

@Sexual Harassment Panda: Így van!!

Próbáljátok megemészteni:
"Merkel megkezdte az ötnapos tárgyalásokat a kormányalakításról, amelyek tétje a túlélés. A rajt előtt, mind a CSU, mind a szociáldemokraták vezetője elismerte, hogy politikai pályafutása véget ér, ha nem sikerül újra életre kelteni a nagykoalíciót. Az egyik fő vitapont éppen a menedékpolitika. Az SPD egyetért azzal, hogy gyorsítsák fel az elutasított kérelmezők hazatelepítését, illetve hogy ösztönözzék a menekültek önkéntes távozását, viszont liberálisabb álláspontot képvisel a családegyesítés ügyében. Az uniópártok ezzel szemben keményebb politikát akarnak, mert nem szeretnék, ha további szavazókat vesztenének a szélsőséges AfD javára."

Ugye-ugye!

Bitang Inas 2018.01.08. 20:23:39

egyenes beszéd
látom még nem szoktátok meg
nem baj, lesz még itt vagy 20 év fideszkormány, amíg szokhatjátok:DDD

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.01.08. 20:24:14

@kublerek: Anyád büdös picsája. Jártál iskolába köcsög? Talán kezd el újra..de elég ha csak annál a résznél időzöl hogy ki sodorta háborúba az országunkat. Nyomorult tuskó

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.01.08. 20:26:35

@morph on deer: valószínűleg nem tudod értelmezni a kaszinó kapitalizmus kifejezést, mert a szemed előtt egy kaszinót látsz amikor hallod. Eléggé egyszerű emberke lehetsz..kb mint egy fa ék..

csorsza 2018.01.08. 20:28:14

@rovid: vicces, de ez a folyamat már elindult

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.01.08. 20:29:07

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: az eszedbe jutott e már hogy Tarlós kutyaszaros városa a köcsög hazátlan féreg Demszky miatt olyan amilyen?

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.01.08. 20:30:16

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: az eszedbe jutott e már hogy Tarlós kutyaszaros városa a köcsög hazátlan féreg Demszky miatt olyan amilyen? Tarlós belőled meg a kutyádból is kitaposná a szart. A pali szereti rendet, ellenben a liberális férgekkel akik graffitiznek, kutyát szaratnak a ligetben két faölelgetés közben . Kretén köcsög, azt se tudod miről beszélsz.

2018.01.08. 20:59:18

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Mindjárt agyvérzést kapsz, fidesznáci.

@Sexual Harassment Panda: Elfelejtettél válaszolni a kérdésre, retek fideszes: mi a kurva anyádért nekünk mondod és nem a mocskos vezírednek?

Semper Fidelis 2018.01.08. 21:01:52

Még szerencse, hogy a németeknél olyan nagy a szólásszabadság, hogy még.... Ja, nem.

2018.01.08. 21:05:16

@Larry Fondue: Hát te meg mi az anyádról hadoválsz, retkes Orbán-náci? Félsz a migriktől, kis homokzsák? Rettegjél, bazmeg...
Jönnek és elsöprik az egész fideszes tolvajbandát. Félhetsz, de otthon csináld, ne itt. Nem vagyunk rá kíváncsiak hogyan fosod össze magad reggeltől estig. Szagold te a saját szarodat, ne másokkal akard megetetni, fideszes véglény.

2018.01.08. 21:07:44

Gyertek ide rettegni, Orbán-nácik. Jó nézni.

Lee Jun Ki 2018.01.08. 21:13:17

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: A német választók közel 13%-a elég egyértelműen kijelentette, hogy mennyire nem ért egyet Merkel bevándorlás-politikájával. Ők szavaztak az AfD-re. Ezenkívül a CDU-CSU uniójára szavazó 33% jelentős része sem kér a muszlim menekültekből, csak őket elriasztja az AfD harcos, egyes kérdésekben szélsőségesnek mondható véleménye. A németek alapvető mentalitása a nyugalom keresése, félelem az újtól, ragaszkodás a megszokotthoz - ebben az esetben Merkelhez. Én rengeteg Unió-szavazóval találkoztam, aki egyáltalán nem ért egyet az ottani menekültpolitikával, sőt nyíltan hangoztatja, hogy Orbánnak ebben igaza van.
Persze ez az én véleményem és tapasztalatom. Nem kell elhinned, de talán el tudod fogadni akkor is, ha nem olyan választékosan, elegánsan és kulturáltan írtam le, mint Te a cicmen-nek címzett hozzászólásodat.

hordalek 2018.01.08. 21:14:19

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
B+. Idegbeteg vagy. Nem tudom, hogy nevessek rajtad, vagy sajnáljalak.

ManDownton 2018.01.08. 21:39:28

@rovid: Ne légy cinikus. Te, meg a hozzád hasonlók fogtok ordítani a leghangosabban, ha netán valami baj történik Magyarországon is.

ManDownton 2018.01.08. 21:41:39

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Te véglény, ha egy arab a nyakadhoz szegez majd egy kést és elkezdi azzal nyiszálni a gigádat, akkor is ilyen fasza gyerek leszel?

Ekrü 2018.01.08. 21:52:13

@Lee Jun Ki: Nem tartozik a tárgyhoz,de tetszik a neved... :)) Hogy-hogy egy dél-koreai színész nevét választottad?

Che21 2018.01.08. 22:05:21

Ha Orbánnak nincs igaza, és valóban menekültek, akkor miért akarják a németek hazaküldeni őket?

morph on deer 2018.01.08. 22:07:31

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
“Tarlós kutyaszaros városa a köcsög hazátlan féreg Demszky miatt olyan amilyen”

Láttál már naptárt mostanában, kis kedves? Mert a dumád alapján ideje lenne felfeissíteni a tudásodat a dolgok jelenlegi állását illetően mielőtt pofázol, de tényleg!

Könnyítéskén elárulom, hogy ez a Kutya éve, legalább is a Sheng Xiao szerint!

Izgatottan várom, hogy te meddig jutottál!

morph on deer 2018.01.08. 22:12:46

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
“..kb mint egy fa ék..”

Oh, dear!
És akkor mi a faxért nem világosítasz már fel, hogy ganajtúró vezéred miről is bszélt azoknak a csúnya germánoknak?
Na?

Hadd halljunk már valami igazán

morph on deer 2018.01.08. 22:14:23

@morph on deer:
értelmeset is egy fideszestől!
Miért, állítólag csodák márpedig vannak..!

Midnight Run 2018.01.08. 22:21:35

Nagyon kiváncsivá tett, hogy miként oldanátok meg ezt a menekült kérdést? Esetleg a németeknek/osztrákoknak lezárni kellett volna a határt és Magyarországon hagyni ezeket az embereket? Vagy bevonulni a német hadseregnek Görögországba és segíteni a menekültkérdést?

n_dy 2018.01.08. 22:27:06

@kublerek:örömmel jelentem, hogy két megoldás is van arra, hogy "eleged van" ...
1. válassz neked kedvs kormányt
2. költözz máshová

Lee Jun Ki 2018.01.08. 22:35:40

@Ekrü: Lehet valahogy privátban válaszolni? Ha igen, szívesen elmondom

2018.01.08. 22:41:37

Pont annyira hiszi el, amit mond, mint te, amit idefirkálsz naponta, együgyű bloggerkém.

Minden szava helyénvaló.

Brix 2018.01.08. 22:52:04

Orbánnak minden szava igaz volt a német felelősségről, a népvándorlásról és a bukott multikulturális társadalomról. Jó, hogy van olyan ember, aki kimondja a németek helyett , amit a németek valójában gondolnak...Most, Európa sora- mint sokszor a történelemben - újra a németeken múlik. Két út van: 1. A törvényesség, a rend , a határok megvédése és az erőszakkal betörő embermilliók hazaszállítása. Emellett az EU-nak a nemzetállamok laza , és kölcsönös tiszteleten alapuló szövetségéve kell(ene) alakulnia
2. A káosz, az anarchia, a törvénytelenség, az illegális migráció eluralkodása, a migránsok szétosztása., a másik út. Mindez egy föderális Európa keretein belül, ahol a kisebb nemzetállamoknak egyre kevesebb beleszólása van a saját sorsukba
A németeknek a migránsok helyett azzal kellene törődni, hogy az egész kelet-közép-európai régiónak: a cseheknek, a lengyeleknek és a magyaroknak már a hócipője tele van, hogy a német tőke kizsákmányolja őket, és ugyanazért a munkáért még mindig csak az 1/3-át fizetik , mint Németországban. Ezért kezd az EU szétesni , mert a többségnek elege lett a hülye német politikából, minden szinten...

Pamacs1 2018.01.08. 23:01:44

Ez a Szelestey meg ha azt nyilatkozná valaki hogy fehér azt is feketeként fordítaná, megmagyarázva, hogy az egészen világos szürke is a fekete egy árnyalata.
Szánalmas.
A józan eszét meg vajon hova tette.

Pamacs1 2018.01.08. 23:10:00

@Midnight Run: megmondom, nem kellett volna, willkommen, meg wir schaffen das.
Meg nem kellett volna a 80 as évek óta ott élő kiutasított, de az országból ki nem küldött bevándorlókat ilyen sokáig, és ilyen tömegben segélyekkel támogatni. Persze hogy híre ment hogy a németek mekkora balekok.

Most meg se határvédelem, és az integráció kudarcot vallott.
A Brandenburgi kapunál izraeli zászlót égetnek.
Teljes energiájukat a közvélemény befolyásolására fordítják, hátha a nép nem veszi észre hogy mi van....
Vannak sokan akik szívesen és önként dugják homokba a fejüket. Mert olyan jó érzés a saját jóságunkban tetszelegni. Hogy a 15 éves német kislányt leszúrja a kiskorú? afgán menekült egy áruházban, mert nem akart járni vele.... á. Az csak egy elszigetelt véletlen eset.

1ghost 2018.01.08. 23:13:49

@Brix: Te agyatlan orbánfasz! Ezeket a baromságaidat már rákosiéktől is hallottuk, te ökör.

Pamacs1 2018.01.08. 23:15:03

@Che21: a leggázabb, hogy nem tudják hazaküldeni azokat se akiket akarnak.
A poén meg az, hogy különösen a bűnözőket nem tudják visszatoloncolni, mert nincs hova. Eldobálták a papírjaikat, és egyik állam se akarja visszafogadni őket...

1ghost 2018.01.08. 23:15:58

@ManDownton:

Te segghülye orbánbérenc. Már megint új nicket csináltál, de ezen is kilométerekről bűzlesz. Mi lenne ha végre a tolvaj korrupt fideszes kurva anyádnak is csinálnál egyet?

1ghost 2018.01.08. 23:21:29

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: @cicmen:

Na mi van te szarházi fidesztroll? Még mindig maradt pár nicked amin nem basztak még ki a bloggról
Te orbánnak olyan lelkes, csahos, ám segghülye harci ebje vagy, hogy egyenesen az internet elől visznek majd a celládba.

1ghost 2018.01.08. 23:22:30

@karandash: Grat bazdmeg! A napi fideszhülye díjat simán nyerted.

1ghost 2018.01.08. 23:26:02

@Gaspen: Édes öregem, hogy te mekkora egy agyatlan narancsbarom vagy! Jelentkezned kéne a fidelatisos hülyegyerekek közé. Ott a helyed.

1ghost 2018.01.08. 23:28:42

@Bitang Inas: Persze, persze, persze. Pont Chaucheascu is valami ilyesmit mondott 1989 közepén. A karácsonyt meg már a kivégzőosztag előtt töltötte.

Ergo: orbán címzetes marhája kitüntetésre vagy jogosult.

Ekrü 2018.01.08. 23:39:06

@Lee Jun Ki: Nem tudom,hogy hogyan lehetne :( Szerintem amit itt írunk azt mindenki látja.

captaing (törölt) 2018.01.08. 23:40:39

Azert jol latszik ki a normalis, es ki a faszfej. Jol latszik ki az aki a jozan esz menten ervel es ki az aki erzelembol reagal, valszeg sajat eletenek sikertelensege miatt. Mivel konstruktiv vitat nemigen olvasok, asszem abbahagyom a politikai blogok olvasasat, mert megoldasokat, javaslatokat sohasem latok. :(

Ekrü 2018.01.08. 23:46:04

@Lee Jun Ki: Pedig kiváncsi lettem volna rá :))

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.08. 23:48:10

Legalább a németek eredetiben olvassák a HIBBANT FEKCSÚTIT.

Eddig azt hihették, hogy csak a fake newsok terjednek erről a szerencsétlen hülyéről, hogy szerinte egész Európát Soros irányítja, évente 1 millió terrorista
jön szerinte az EU-ba. De nem, most a segghülye felcsúti suttyója házhoz ment a németekhez bemutatni, hogy ő igenis ELMEBETEG.

Soros meg csak röhög a végén ezen a szerencsétlen hülyén.

Gandosz 2018.01.08. 23:49:33

migránssimogató geci poszt

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.08. 23:50:28

@captaing: "Mivel konstruktiv vitat nemigen olvasok, asszem abbahagyom a politikai blogok olvasasat, mert megoldasokat, javaslatokat sohasem latok."

Dehogy nincs itt konstruktív javaslat: a fideszmaffiát BÖRTÖNBE KELL VÁGNI! Teljes vagyon elkobzással, akármelyik családtagjukra vagy strómanjaijra is íratták a lopott vagyont.

Onnantól kezdve indulhat a 90-ben ellopott rendszerváltás.

Gandosz 2018.01.08. 23:53:48

@karandash: "majd a török kiűzése után szlovák, szerb és román migriket engedett be az uralkodó az országba. Ezeket nem inregrálták, magyarosították el eléggé, mert a Habsburgok a népeket ki akarták játszani egymás ellen, ezért meghagyták őket szerbnek, románnak, szlováknak.majd a török kiűzése után szlovák, szerb és román migriket engedett be az uralkodó az országba. Ezeket nem inregrálták, magyarosították el eléggé, mert a Habsburgok a népeket ki akarták játszani egymás ellen, ezért meghagyták őket szerbnek, románnak, szlováknak."

Ez egy fontos probléma volt. De elfeledkezel a galíciaiai migránsokról, akik nyelvileg asszimilálódtak, de utódaik itt gyűlőlködnek magyarul a magyarok ellen azóta is.

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.09. 00:01:01

@karandash:

figyelj te idióta, te aki egy sorban két sornyi hazudozást hordassz össze: a Trianoni vagy Nagy-Magyarországon 40%-nyi más népesség volt.
Akiket Magyarország nem tudott és nem is akart integrálni.

A mai muszlimok helyzete Európában ehhez képest álomvilág, ráadásul a nyugati polgárok már rég meghaladták azt a barbaritmust meg fajelméleti őrjöngést, ami a magyarnak még ma is a meghatározó genetikája.

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.09. 00:03:51

@Gandosz:

látom a történelemhez te is segghülye vagy. De ez köztudott: minél jobban veri a magyarparasztja a mellkasát, hogy hát ő magyar, annál inkább lehet látni rajta, hogy még a négy elemit se végezte el.

Gandosz 2018.01.09. 00:07:54

@bóvli ország jobban teljesít:
ócska mellébeszélés, konkrétumok nélkül
a galíciai zsidók többsége nyelvileg asszimilálódott, de egyébként nem; ez egy tény, amivel szemen te semmit nem tudtál felhozni
egyébként jól melléfogtál, mert egyetemi tanár (professzor) vagyok

2018.01.09. 09:14:04

@1ghost: Tulajdonképp miért sértegetsz ?

Európai téridő 2018.01.09. 09:54:52

Na ja, a Bild Zeitung a jelek szerint nem a német kormány elvárásainak akar megfelelni, viszont németek milliói ezt olvassák, nem azokat az "igényes" sajtóorgánumokat, amelyek ezt teszik, és amelyekre a magyar kollégák hivatkozni szoktak.

Lamlam 2018.01.09. 23:21:36

@karandash:
És a tetejében ez a hülye vén picsa több ezer eurót oszt azon araboknak akik hajlandóak hazaköltözni , amit szintén a Német nemzet ál. Persze a markát azt tartja a V4. ek felé .

Lamlam 2018.01.09. 23:26:16

@bóvli ország jobban teljesít:
"Fején találtad a szöget komám"
Itt nem csak az "anti lop" - itt mindenki lop.

Imre Hosszu 2018.01.11. 12:45:29

@Lamlam: nem minden ki lop gondolom te sem.De helyetted sokan sokat Milliardokat a mi adonkbol azon kivul rengeteget unios penzeket tomentelen menyiseg z ures stadionokra
süti beállítások módosítása