- Házhoz megy a brüsszeli pofonért Lengyelország, miután rekord tempóban herdálta el saját tekintélyét.
- A németek ragaszkodnak a támogatások fejében a jogállamhoz Magyarországon és Lengyelországban.
- Orbán a győzelem felé tart, de Fekete-Győr, Szél, Karácsony és Vona esetleg betehet neki.
A hírügynökség bimbózó férfibarátságnak nevezi előrejelzésében, hogy holnap Budapestre vezet az új lengyel kormányfő első külföldi útja. Morawiecki és Orbán megbeszélésének háttere az, hogy lehetséges: az unió szankciókat hoz Lengyelország ellen, amiért az nem tartja be a demokratikus normákat. A magyar politikus azonban jó másfél hete megnyugtatta Varsót, hogy annak nincs mitől félnie. Kijelentette, hogy országa megvétóz minden büntetést. Egészen pontosan azt mondta, hogy Magyarország ott lesz, és olyan útakadályt képez, amelyet nem lehet megkerülni.
Paul Lendvai próbakőnek tartja Lengyelországot, miután az ultranemzeti, populista Jog és Igazságosság mindent elkövetett az utóbbi jó két évben, hogy lebontsa a demokráciát. Az unió által kezdeményezett büntető eljárás jól illusztrálja, milyen ütemben képes az ország megsemmisíteni a saját hírnevét. És azután mennyi időt vesz igénybe, amíg visszaszerzi a tekintélyét! A Bizottság hiába próbálkozott meg mindennel, így következett a 7-es cikk alkalmazása, amire idáig soha nem volt példa. Dehát a PiS olyan intézkedéseket vert keresztül, amelyek megnyitják az utat az igazságszolgáltatás teljes pártellenőrzéséhez, ezáltal a mostani hatalom bebetonozásához. A Velencei Bizottság ugyanakkor rámutatott, hogy több más, egykori szocialista országban is olyan rezsimet találni, ahol nincs jogbiztonság. De még ha Orbán megakadályozná is a lengyelek szavazati jogának megvonását, akkor is hatalmas pofon volna a hataloméhes Varsó számára, ha az Európai Parlament, majd az EU 22 tagállama jóváhagyná a Brüsszel által kezdeményezett eljárást. Szakértők egyúttal emlékeztetnek arra, hogy ha valaki átlép a jogállamon, akkor bizonyos támogatási programokat egyhangú határozat nélkül is le lehet állítani. A lengyel ügy figyelmeztetés Románia és Csehország számára is.
Az unió harcra készül, hogy a nettó befizetők növeljék hozzájárulásukat a britek távozása után, ám ennek keresztbe tesznek a szervezeten belül tapasztalható feszültségek. A 2020-tól esedékes költségvetés tervezete körül ígérkezik az egyik legélesebb politikai vita az új évben. Az előirányzat legfőbb célkitűzéseit a jövő hónapban tartandó csúcson tárgyalják meg, a hivatalos javaslatot pedig májusban terjesztik elő. Itt egyhangú döntésre van szükség, csak éppen az egyik oldalon ott vannak a németek és a franciák, a másik térfélen pedig a magyarok és a lengyelek. A mostani büdzsét majdnem másfél év alatt hozták tető alá, ezúttal azonban van még további három gátló tényező: a Brexit évi 10 milliárd euróval csökkenti a forrásokat. Többletpénz kell a migrációra és az euróövezetre, végül pedig számolni kell a kelet-nyugati ellentétekkel a menedékkérők elosztása miatt, ami felbőszítette azokat az államokat, amelyek állják a cechet.
A brüsszeli Bruegel Intézet egyik szakértője azt várja, hogy a pénzügyek állnak majd a középpontban, amikor az EU jövőjéről lesz szó. Németország el akarja érni, hogy az olyan kormányok, mint a magyar és a lengyel, a támogatásért cserében tartsák tiszteletben a jogállamot és a többi értéket. A legfőbb fönökök ragaszkodni fognak ehhez a feltételhez. Ugyanakkor a keletiek közül többen is attól tartanak, hogy a nézeteltérések miatt Berlin és Párizs inkább azoknak az országoknak ad majd több pénzt, amelyek be akarnak lépni az eurózónába.
A kommentár szerint sokan vitatják, hogy a demokrácia képes hatékony kormányzásra. Ám hogy szembe tudjon szállni a populistákkal és az erős emberekkel, ahhoz több vitára, több alternatívára, több egyértelműségre volna szükség. A politika nem mentes a kockázatoktól és mellékhatásoktól. Önmagában egyetlen hatalom sem stabil, egyik kormányzati forma sem eredendően igazságos és semmi sem szól örökre. Ezt jó pár politikai vezető, illetve önjelölt kormányzó megtapasztalja majd 2018-ban is. Európában a demokraták folytatják a fáradságos reformmunkálatokat, de eközben olyan kérdésekkel szembesülnek, mint hogy működőképes-e hosszú távon a rendszer, lehet-e egyáltalán helyes döntéseket hozni?
Platon tudta, milyen veszélyek fenyegetik a demokráciát, hiszen mindig fennáll a szakadás lehetősége a tehetős elit és a magát kizsákmányoltnak és elhagyottnak érző tömegek között. Azt írta, hogy a diktatúra szinte mindig a demokráciából alakul ki, a zsarnokság és a rabszolgaság legrosszabb változata pedig a szabadság legnagyszerűbb formájából. Ezzel együtt napjaink autokratái igazolják, hogy van igény a vezetésre és az egyértelműségre. Trump az a populista potyautas, akit Platon lefestett, a zsarnok bábállapota. Viszont nem éppen az amerikaiak mutatták meg, hogy milyen ellenállóképes tud lenni a demokrácia?
A demokrácia mérlege egyáltalán nem rossz a történelem során. Mégis hatalmas ellenségévé nőtték ki magukat a populisták és az erős emberek. Ennek oka, hogy a választók győzteseket és veszteseket akarnak látni. Aki nem tud mit kezdeni a szabadsággal, az megosztó és kirekesztő ideológiát keres. Ily módon közösségek is kialakulhatnak, csak éppen ezek hamisak. A politikának kell gondoskodnia a boldogulás ígéretéről, az álmokról és a célokról. A vita, az alternatíva, az állásfoglalás azonban a demokrácia alapeleme.
Akárcsak Merkel, Orbán is a 4. választási győzelme felé tart – az előrejelzések egyértelműen győztesnek hozzák ki, az ellenzék gyenge, ám már formálódik a kormányfő ellen egy fiatal tábor, amelynek bizonyos politikusai egyre fontosabbak lesznek. A miniszterelnök mindig a kötelező szerénységet hangoztatja, amikor a sikereivel kérkedik. Pl. azzal, hogy más kelet-európai államokkal ellentétben ő stabil-konzervatív tábort tudott kiépíteni és hatalomra juttatni. Makacsságban semmiben sem marad el a kommunista elődöktől. A menekültválságban ugyanakkor a német kancellár fő ellenlábasa, utána pedig az európai politika egyik központi figurája lett, aki sok indulatot kavar. Gerald Knaus, az Európai Stabilitási Kezdeményezéstől azt kívánja, bárcsak Orbán tudná tartani a száját. Egyben pedig a legveszélyesebb vezetőnek tartja az EU-ban. A Delors-Intézet egyik elemzője ugyanakkor a kormányfőt nevezte a felelősnek a szélsőjobbos német AfD felemelkedéséért.
Ám minél hangosabban vitáznak róla a nyugaton, annál biztosabban ül a nyeregben. Áprilisban alighanem bebetonozza a hatalmát. Hogy ez netán mégsem így lesz, arra négy fiatal politikus szolgál reménnyel, akik életet tudnak lehelni az ellenzékbe. Az egyik a Momentum vezére, ám pártjának csupán Budapesten vannak tényleges támogatói. Török Gábor mégis úgy gondolja, hogy a tömörülés korszerű és még 10 év múlva is a színen lehet, miközben elképzelhető, hogy akkorra az MSZP már eltűnik a süllyesztőben. A másik Szél Bernadett, aki az utóbbi időben a közélet egyik legkedveltebb szereplőjévé lépett elő.
A 3. Karácsony Gergely, aki ugyancsak népszerű, noha pártja, a Párbeszéd jelentéktelen. Mégis őt választotta közös jelöltjévé a Szocialista Párt és a DK. Kérdés az, hogy a zuglói polgármester plusz szavazatokra tudja-e átváltani támogatottságát a szavazóurnáknál. Végül pedig ott van Vona Gábor, aki évek óta próbálkozik azzal, hogy az egykor radikális, rasszista Jobbikból mérsékelt, ideológián túli erőt kovácsoljon, vagy legalábbis ilyen látszatot keltsen. Az eredmény mérsékelt, de még így is ők alkotják a 2. legerősebb pártot.
Orbán mérlege - 12 év elteltével - vegyes. Megtisztította a szociális ellátórendszert, csökkentette az államadósságot. Drámai módon javított az adók behajtásának hatékonyságán, ugyanakkor az állami megrendelések révén lojális oligarchák csoportját alakította ki maga körül. Olyan kőgazdag vállalkozókról van szó, akikre a multik helyett rá akarja bízni a stratégiai beruházásokat. Ellenzői viszont korrupcióról beszélnek. Azon kívül a kultúrát a személyi politikát és a támogatásokat illetően is erőteljesen jobbra tolta. A sajtó egyértelműen kormánybarátabb, mint 8 évvel ezelőtt.
Kapóra jön számára a vértelen ellenzék. Még az is lepereg róla, hogy populistának nevezik, ő maga hívja így saját magát. Számára ez a demokrácia lényege, vagyis azt mondani, amit az emberek gondolnak, illetve azt tenni, amit helyesnek tartanak. Persze jócskán rásegít a népakaratra: közpénzekből finanszírozott propaganda kampányokkal, illetve a nemzeti konzultációkkal. Szemmel láthatólag nagy szüksége van mindenkire, aki „gonosz és veszélyes”. Ez most éppen az EU és a menedékpolitika. Hogy legyőzzék, ahhoz az összes ellenzéki erőnek össze kellene fognia az egyéni körzetekben. Ám hogy utána miként tudnának egymással zöldágra vergődni ezek a pártok, az csupán az egyik rejtély volna.
