B1 blogcsalád



Elhatalmasodott a Sas-kabaré Orbánékon: Top 10 abszurd hír az utóbbi napokból

2017. december 30. - Mr Flynn Rider

Nem kell ahhoz szilveszternek lennie, hogy az ember vicces (vagy inkább szomorú?) híreket olvasson. Nem is győztük őket összeszedni, pedig ezek csak az utóbbi egy hét hírei. 

kosa_anyukaja_sertestelep.jpg

 

Bencsik aláírást gyűjt, hogy Gyurcsány ne szavazhasson

Igazán modern, demokrata hozzáállás! (Nem.) Bencsik András népszavazást kezdeményez arról, hogy Gyurcsány Ferenc ne szavazhasson. A Békemenet szervezője mindezt a Facebook-oldalán jelentette be – szúrta ki a 444.  

Ha már demokrácia: a magyarok műveltségi cenzushoz kötnék a szavazási jogot, de a felüknek érettségije sincs

Bizonyára kevés magyar tanulta történelembő a nagy francia forradalmat (vagy csak elfelejtette), aminek alkalmából – már 1789-ben – meghirdették, hogy minden ember egyenlő és ugyanolyan jogok illetik meg. Egy friss felmérés szerint ugyanakkor a lakosság 43 százaléka támogatná, hogy csak az szavazhasson, akinek érettségije van. Ugyanakkor a választókorú polgárok több, mint felének érettségije sincsen – írta a HírTv a KSH-ra hivatkozva. A tavalyi felmérés szerint 19 megyéből 11-ben nincs a felnőttek nagy részének matúrája. A közvélemény-kutatások alapján az alacsony iskolázottság leginkább a Fidesznek kedvez. 

80 kormányrendelet 3 nap alatt

Nem is csoda, hogy ilyen állapotban van a demokrácia; keveseknek tűnt fel, hogy az elmúlt 3 nap alatt a következők jelentek meg a közlönyben:

  • 80 db kormányrendelet,
  • 101 kormányhatározat,
  • 21 minisztériumi rendelet,
  • + december 72-én egy 1825 oldalas felsorolás a világörökségi védelem alatt álló ingatlanok felsorolásáról.

Egyikről se szavazott a Parlament. 

Termálvizes lórehabilitációs központ épül Kisvárdán

A demokratikus ellenőrzés annyira hiányzik, hogy a hatalom ész nélkül költi is a közpénzt. Önmagban a megnevezés sokkoló (termálvizes lórehabilitációs központ, ízlelgessük a nevet), amikor altatóorvosra alig telik. 

És még egy lista, mire jut vagy jutott pénz:

100 milliót adtak közpénzből az Orbán házi sportújságírója által vezetett szervezetnek

A kormány a te pénzedből 100 millió forintot adott a Nagy Béla-programra. Na, de ki volt Nagy Béla? 

Nagy Béla - a Népsport eposzi jelzős szerkezetével élve - a “Fradi legendás krónikása”, vagyis a klub archívumának a vezetője volt. Nagy Bélát Orbán Viktor kedvenc sajtóterméke, a Népsport-Nemzeti Sport évtizedeken át minden kábé második lapszámában megemlítette. A Nagy Béla-program a magyar sportkönyvkiadás megújítását célozza. Ezt maga Szöllősi György felcsúti lakos, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, Orbán Viktor kedvenc lapja, az Orbán Viktor legjobb barátja, Mészáros Lőrinc kezébe került Nemzeti Sport főszerkesztője, az Orbán Viktor alapította Puskás Akadémia volt szóvivője közölte – írta a 444. 

Éhező gyerekeken nyerészkednek a kormányközeli cégek

Amikor a gusztustalanságnak nincs határa: kizárnak a közbeszerzésből cégeket, mert túl olcsó ajánlatot adnak az éhező magyar állampolgárok megsegítésére szánt, 100 százalékban az Európai Unió pénzéből finanszírozott Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programban - írta az Átlátszó.  

Kósa Lajos nyugdíjas édesanyja sertéstelepet vásárolt „magának”

Egyre nő Kósa Lajos rokonainak vállalkozás-birodalma, a miniszter egészségügyi nyugdíjas édesanyja tavalyelőtt egy mátészalkai sertéstelep felét vette meg, írja a Népszava. A lap szerint a 82 éves Kósáné a család egy távoli rokonától vásárolta meg Méker Kft. nevű, főtevékenységként sertéstenyésztéssel foglalkozó cég fele üzletrészét. Azt nem tudni, hogy a nyugdíjazása előtt védőnőként, majd bölcsődei vezetőként dolgozó Kósáné mióta érdeklődik a disznótenyésztés iránt. 

71 országba küldte ki a kormány az Erzsébet-utalványokat

Külföldön csak papírcefnik. Nekünk, adófizetőknek csak a postkaöltség 50 millióba került - tudta meg az Átlátszó.

Nem nyomoznak az azeri milliós korrupciós pénzek után

Pedig az Átlátszó szépen kinyomozott mindent, elküldték az ügyészségnek. Polt Péterék persze nem indítanak nyomozást, még a végén kiderülne valami.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8813534049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.12.30. 11:19:43

"Termálvizes lórehabilitációs központ épül Kisvárdán"

én nagyon hiányolom előle azt a kis szócskát... (nem a lófaszocskát)
... -n e m z e t i-

aptikjampó 2017.12.30. 11:30:42

@vitéz Beverneky: Neked a nyugdíjas anyád vett már disznóhízlaldát, vagy a te retkes valagadra írja fel hogy "te vagy a soros" ? :D

Helga Beauty Salon. 2017.12.30. 11:33:27

@vitéz Beverneky: Miért hiányolod? Ja, mert lónak van és nem libbantúsztató!
Háháháháháhá!

Cycmen 2017.12.30. 11:42:12

Fokozottan felhívnám a figyelmet a hírforrásokra! Hír tv, 444, Átlátszó, Népszava!
Híresen igazmondó korrekt tájékoztatóbajnok mindegyik természetesen!
Azzal viszont egyet kell hogy értsek amit az bözsiutalványról írnak! A telavivi közértes nagyot nézhet amikor Róth néni meglobogtatja a szentképes kajajegyét!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2017.12.30. 11:43:05

@Helga Beauty Salon:

mert mostanában minden mutyira ezt írják maffiáék, így jobb érzéssel veszik be a nyomik!
a nemzeti lopás azért jobban hangzik, lássuk be.

Dickon 2017.12.30. 11:48:21

:DDDD

No de kérem, az évvége legabszurdabb írását pont Mr Flynn Rider prezentálta.
b1.blog.hu/2017/12/28/sivalkodik_a_magyar_kormany_az_iszlam_terjeszkedes_es_a_keresztenyuldozes_miatt_kozben_magyarorszag_

...nem kell ahhoz fideszesnek lenni, hogy hülyeségeket írjon az ember.

Dickon 2017.12.30. 11:49:29

@Cycmen: Az Átlátszó megdolgozik a pénzéért, ezt el kell ismernünk.

2017.12.30. 11:50:18

@Cycmen:
elvárnád, hogy a több száz kormánykézben lévő média számoljon be saját mocskukról?
ezt most, hogy ? O,O

profilo 2017.12.30. 11:55:12

@aptikjampó: Nem megy, döglődik a Subba és múltkor a Blogkocsmáról is kitették a szűrét. Unatkozik. Helyet keres magának, ahol szórakozhat...

2017.12.30. 12:16:09

@profilo:
kgb-s vagy mint agazdád,
vagy csak a házmester múltad köszön vissza?

taga20 2017.12.30. 12:22:00

@Dickon: mekkora egy tróger vagy, te és a fityeszmaffiád!

az átlátszó és még pár civil szervezet, kipereli azokat az adatokat a geci maffiádból, amiket el akartok hallgatni.

te és a tetves bandád, ezért ugattok rájuk ezerrel, és csináljátok ki őket.

hogy fordulnátok fel!

taga20 2017.12.30. 12:24:38

@Cycmen: mirr-murr, te bazdmeg majdnem olyan vagy, mint móricka. csak neki mindenről a pina jut eszébe, neked meg a zsidók.

te beteg vagy!

aaabbbccc 2017.12.30. 12:35:11

basszus
kormanyhatarozatot nem szavazott meg a parlament ????
ez az ev hire

profilo 2017.12.30. 12:35:17

@vitéz Beverneky: Mindkettő sulcus, mindkettő. Régen még a Gestpo-nak is besegítettem.

Cycmen 2017.12.30. 12:38:07

@taga20: olyan vagy, mint móricka. csak neki mindenről a pina jut eszébe, neked meg a zsidók. te beteg vagy!

Mindenütt zsidót látok doktor úr, írjon fel valami biboldószert! :DDDDDDDDDDDD

Dickon 2017.12.30. 12:38:19

@Dickon: Taga, én csak megdicsértem az Átlátszót. Már ezt sem szabad?
:)

Cycmen 2017.12.30. 12:48:35

@taga20: Egyébként a szentképes poén miatt kellettek a héberek, így óhajtottam plasztikusabbá tenni a történetet. Egy Új-Zélandi vegyesboltban felmutatott bözsiutalvány kisebb derültségre adna okot!

Cycmen 2017.12.30. 12:55:46

@profilo: Kezd szimpi lenni a pali! Aki egy gasztroblogról is kikúratja magát az nem egy kispályás senki! :DDDDDDDD

taga20 2017.12.30. 13:06:42

@Cycmen: büntetésből el kell menned januárba a várkert bazárba, a konferenciára, és segítened kell a milo gyereknek. te lehetnél az egyik farok:)

444.hu/2017/12/30/hany-fekete-farkat-kell-meg-leszopnom-hogy-ne-nevezzenek-neonacinak-kerdezi-a-kormany-diszvendege

taga20 2017.12.30. 13:08:01

@Dickon: ja persze! a bencsikevtárs meg soha nem volt komcsi, ja!:)))

Dickon 2017.12.30. 13:11:26

@taga20: Eztetet azé nem monntam!
:)

Cycmen 2017.12.30. 13:12:10

@taga20: Ismét sikerült színvonalas kommentet írnod! Grat! És most tedd fel magadnak a kérdést, "miért van tele velem a fasza mindenkinek?" !

Cycmen 2017.12.30. 13:13:39

Már csak a ghost hiányzik meg az úrfi!

taga20 2017.12.30. 13:16:25

@Cycmen: "És most tedd fel magadnak a kérdést, "miért van tele velem a fasza mindenkinek?" !"

te lennél a mindenki?

a te kommented mennyivel színvonalasabb, mint az enyém?

taga20 2017.12.30. 13:18:13

@Cycmen: ja meg birka, meg a többi redvás fityeszmaffia felszopó droid!

Cycmen 2017.12.30. 13:37:16

@taga20: Ma ilyen homoerotikus gondolatok kergetik egymást a fejecskédben? Másodjára érinted a témát.

morpho 2017.12.30. 14:06:32

@Cycmen: "Fokozottan felhívnám a figyelmet a hírforrásokra! Hír tv, 444, Átlátszó, Népszava!" Ez sima mellébeszélés.
@Dickon: "No de kérem, az évvége legabszurdabb írását pont Mr Flynn Rider prezentálta"
Ez is mellébeszélés.

Miért van az, hogy tök másról írtok, mint amiről a poszt szól? A disznóvágásról, vagy a halbiológiáról nem írnátok valamit? Olyan jól toljátok, hogy kurva kíváncsi lettem.
Az addig ok, hogy nettó fideszes hazudozást leplezendő hantát ír elő a narancssárga direktíva, de azt csak nem írják elő, hogy mivel kell terelni? Ok, minden felelősség a ballib, meg sors terv, így lesz belőle népszava meg 444, meg Átlátszó eleve hazudik, tehát akkor is, ha nem. Egyébként meg a poszter eleve hazudik, tehát bármit leír az akkor is kamu, ha nem. Ezt eddig értem, de fel lehetne ettől még dobni valamivel! Egy kis színes Palvin Barbiról? Egy huncut részlet VV Muciról? Vagy mittudomén, végül is jöhetne bármi, ami nem ilyen kurva törvényszerű politikai hakni!

2017.12.30. 14:36:39

@Cycmen: @profilo:
monnyuk az télleg egy színvonalas hely, nem könnyű bekerülni sem a nyugger informatikus képző, késdobáló blogjába!
de örülök, hogy felkeltettem érdeklődésetek és a nyomomban lihegtek.
már az az jól esik, hogy nem vagyok olyan senkiházi mocsok mit ti.

Cycmen 2017.12.30. 14:40:15

"Bizonyára kevés magyar tanulta történelembő a nagy francia forradalmat (vagy csak elfelejtette), aminek alkalmából – már 1789-ben – meghirdették, hogy minden ember egyenlő és ugyanolyan jogok illetik meg. "

Mellesleg belekezdtek egy jó kis mészárlásba is! A jogok meg igazából szart sem értek, érdemi hozadéka nem volt! A komcsik hőstettei tisztára ugyanezek egyébként!

2017.12.30. 14:42:27

@profilo: @Cycmen:
ti télleg arra vagytok büszkék, hogy rá tudtok kattintani a felhasználó adatlapján az aktivitás gombra?! O,O
magyarország jobban fejlődik!!!

Cycmen 2017.12.30. 14:45:15

@vitéz Beverneky: de örülök, hogy felkeltettem érdeklődésetek és a nyomomban lihegtek.

Felkelteni felkeltetted vazze, de az a lihegés inkább gondterhelt sóhaj, ami a plusz egy szaralaknak (rólad van szó ) szól! :P

2017.12.30. 14:55:13

@Cycmen:
ez a ":P" a végén, mindet elmond rólatok....
(gondolom az oviban ez volt a jeled, de tartogasd inkább az ondó viktor farpofáira, ő igényli, én nem)

Cycmen 2017.12.30. 15:13:03

@vitéz Beverneky: Hát nem vagy túl kreatív te sem, ilyenből van már itt jópár.

BAZINGA2 2017.12.30. 15:13:41

Zsótinak se megy el már az esze... habár lehet, hogy sosem volt neki. Sőt egész biztos.

Dickon 2017.12.30. 16:37:18

@morpho: Az ész megáll, hogy mennyire lökött vagy. Hozzászólásodat olvasva, már-már úgy tűnik, hogy tudod, miként működik a narancspropaganda, de a végére mindig kiderül, hogy a sötétben tapogatózol, és ugyanúgy nem találod meg a lényeget, mint amikor a sulibuliban az osztálytársnőd ruhája alatt matattál.
Mi itt a központban nem irkálhatunk csak úgy össze-vissza. Te nem írhatod elő nekünk, hogy mit csináljunk, mit írjunk. Ha szeretnél olvasni P. Barbaráról valami színeset és rövidet, akkor nekünk az rengeteg papírmunkába kerül. Engedélyeztetni a csoportvezetővel, a részlegvezetővel, az osztályvezetővel.
Hogy magyarázzam meg a csoportvezetőmnek, hogy az a rövid komment P. Barbaráról, agit-szoc-prop tekintetben hasznos és célravezető, és nem csak arra jó, hogy egy morpho nevű kommenttárs, a pöcörőjét húzogassa rá?
Hogy magyarázzam meg a részlegvezetőmnek, hogy ki az a morpho és hogy miért fontos? Hogy érjem el az osztályvezetőmnél, hogy egy morpho nevű hozzászóló miatt engedélyt kapjak a belső leírástól és a működési szabályzattól teljesen eltérő eljárásra. A direktívákat be kell tartanunk, így teljesen abszurd és irreális azon kérésed, hogy azt írjuk, amit szerinted írnunk kéne.
Maradjunk annyiban, hogy fogalmad sem van róla, hogy milyen nehéz egy narancspropagandista bandita élete.
:)

morpho 2017.12.30. 16:59:35

@Dickon: Az a baj, hogy ezt is olvastam már egy narancskullancstól. Vagy te voltál, vagy nem. Tökmindegy. Poéntalan, önismétlő, gagyi.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.30. 17:10:41

Ballib kormányzás esetén ez lenne:
- 15 milliárd Sorosnak,
- 5 milliárd belvárosi homokbároknak.

Dickon 2017.12.30. 17:12:12

@morpho: Ha már írta neked egy kollégám, akkor miért értetlenkedsz? Látod milyen nehéz a munkánk? A kolléga egyszer már felhomályosított, de ő sem gondolta, hogy ezen közérdekű tevékenységével is csak a borsó falra hányásának tipikus esetét maxolja ki.
Nehéz veletek...
:)

taga20 2017.12.30. 17:24:32

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: ráadásul ezek a tételek juroban értendők.

birka, de ez csak a jövő, most dumáljunk inkább a fasza lófitneszes fityeszes lopásotokról!

2017.12.30. 17:44:11

@taga20:
ezekhez most nem igen tudnak hozzászólni, csak jó bal konzervatív módján, vergődve trollkdnak egy picinyt.
humoruk meg egyáltalán nincs, ill. megrekedt a dakota gazdájuk szintjén.

taga20 2017.12.30. 17:53:28

@vitéz Beverneky: ezek a bencsikandrások és milok szellemi termékei.

olyan szinten vergődnek, hogy má csak röhögök rajtuk.

fizetett droidok, agyatlan nyuggerek, baszatlan fityeszkurvák ezek, és még van pofájuk minden nap megmagyarázni a kézenfekvő fityeszlopásokat.

Dinkainka 2017.12.30. 18:23:18

@Cycmen: A hír forrása a Magyar Közlöny és a Közbeszerzési Értesítő!

taga20 2017.12.30. 18:23:26

@Scott Tenorman Must Die: "Éhező gyerekeken nyerészkednek a kormányközeli cégek
Amikor a gusztustalanságnak nincs határa: kizárnak a közbeszerzésből cégeket, mert túl olcsó ajánlatot adnak az éhező magyar állampolgárok megsegítésére szánt, 100 százalékban az Európai Unió pénzéből finanszírozott Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programban - írta az Átlátszó. "

rohadj meg rohadék!

morpho 2017.12.30. 18:26:05

@maxval bircaman bácsi: "Ballib kormányzás esetén ez lenne:
- 15 milliárd Sorosnak,
- 5 milliárd belvárosi homokbároknak"

Azt most nem veszem észre, hogy a ballib nem jelent semmit. A cél az volt, hogy hasonló esztelenséget keress, mint a stadionok és a "homokbárok" ugrott be? Bravó barikám! Szép munka!

taga20 2017.12.30. 18:28:21

@morpho: látens a köcsög, az má fiksz!:)))

morpho 2017.12.30. 18:31:56

@Scott Tenorman Must Die: @Behaton: Aztán miért örültök ti annak, hogy kidobálják a közpénzt? Ennek épeszű ember nem örül. Ez nektek csak akkor jó, ha kaptok belőle. Ha így van, akkor meg az egész blogteres jelenlétetek egy paradoxon! Buta narancskullancsok!

morpho 2017.12.30. 18:34:02

@vitéz Beverneky: Már hogy ne lenne humoruk! Csak ők nem veszik észre!

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 18:34:29

@taga20: te meg elhiszed. ah azt is elhitted, h ovi az isisnek ad el karabélyt.

vagy ahogy elhitted (vagy fogalmad sem volt a témáról de szak értettél), h Gyurcsány nem akart a cigányoknak bentlakásos iskolát. amikor meg linkkel támasztottuk alá, letagadtad, h te valaha is írtál volna ilyet.

taga20 2017.12.30. 18:42:06

@Scott Tenorman Must Die: "@taga20: te meg elhiszed. ah azt is elhitted, h ovi az isisnek ad el karabélyt. "

hol, te szemét hazug fityesztróger, hol?

ne hazudjál!

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 18:50:42

@taga20: tegnap is ezt csináltad. amikor meg bemásoltam, akkor meg csak hebegtél össze vissza. olvasd vissza a saját szarjaidat. vagy akkor ismerd el, h össze-vissza használjátok ezt a nicket is, mert nem először fordul elő, h nem emlékszel mi történt tegnap (3. lehetőség, igyál kevesebbet és fordulj segítségért a gyógyszerészedhez vagy a körzeti orvosodhoz).

MACISAJT 2017.12.30. 18:52:35

"Bencsik aláírást gyűjt, hogy Gyurcsány ne szavazhasson"

Miért ne gyűjthetne?
Ha az apró-klán elmebetegje képes a határon túliak ellen uszítani, amiért -joggal- verik le rajta állandóan a 2004 december 5-i hazaárulását , akkor Bencsik ez ellen miért ne gyűjthetne akár aláírásokat?
Miért, csak egy olimpiai rendezés ellen szabad?

"Ha már demokrácia: a magyarok műveltségi cenzushoz kötnék a szavazási jogot"

Tényleg? Miféle "magyarok"? Mert én eddig ilyen mindösszesen pár operettnácitól hallottam, azok is a cigányokat akarták ezzel kizárni.

Ami pedig a költekezést illeti.
Három nappal az év vége előtt, mikor már ismertek a költségvetési adatok( a kitűzött hiánycél bőven teljesül, az EU-s is, ami a ballibáknak a belépés óta soha sem sikerült, az ország folyamatosan túlzott deficit eljárás alatt állt), a kormány arra költi a többletet amire csak jónak látja(azért kormány).

Szerencsére az ország gazdasága, köszönhetően a jelenlegi kormányzatnak, a sokat átkozott és kigúnyolt Matolcsynak, Varga Mihálynak és persze Orbánnak olyan stabilan áll hogy még ilyen rendkívüli pénzosztást is lehetővé tesz.

A ballibák meg csak hörögjenek.Mást úgysem tudnak , a hazaáruláson kívül.

taga20 2017.12.30. 19:00:01

@Scott Tenorman Must Die: amit az előbb behazudtál, azt te is tudod, hogy hazugság.

jani haverom, aki utál engem, ami kölcsönös, ezt írta:

"Azért sokat elárul, hogy ehhez a szeméthez az értelmesebb balfácánok, mint tanga, sem adják a nevüket, csak az igazi elmebetegek kelnek a cikkíró védelmére."

állapodjunk meg abban, hogy ezen túl hanyagoljuk egymást, me kezdek bepipulni a hülye fityesznyuggerzombi fejedtől.

remélem érthető voltam?

Dickon 2017.12.30. 19:04:08

@taga20:
:DDDDD
Védjen meg téged a "váradijani"!

1ghost 2017.12.30. 19:05:42

Hát ez kurva jó, ki gondolta volna ezt nyóc évvel ezelőtt?

"A kormány 2,2 milliárd forint támogatást adott termálvizes lórehabilitációs központ létrehozására Kisvárdán."

Értik ezt emberek? TERMÁLVIZES LÓREHABILITÁCIÓS KÖZPONT 2,2 MILLIÁRDÉRT, miközben a kórházi várólisták már lassan Pekingig érnek, s már a klozetpapírra sincs pénz az eü intézményekben.

Nos, kérem szépen, az a véleményem, hogy a narancsos retkes kurva annyát mindenkinek, aki ezt az emberemlékezet óta nem látott szarházi, tolvaj fidesz kormányt támogatja!

taga20 2017.12.30. 19:07:06

@MACISAJT: te bazdmeg bevéded ezt a szardarab bencsiket?

gratulálok rohadt tolvaj!

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 19:08:12

@taga20: Jani nem olvasta végig a hsz-eket.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 19:09:03

@taga20: amúgy meg remélem nem utál. az, h itt zrikáljuk egymást meg szívjuk egymás vérét az nem jelentheti azt, h valóságosan is utáljuk egymást. az hülyeség lenne.

taga20 2017.12.30. 19:09:40

@Dickon: ti rokonok vagytok, vagy csak dugtok?

ti bazdmeg nem értitek a magyar beszédet?

ja és a bencsikevtárs pusziltat rohadék:)

1ghost 2017.12.30. 19:10:51

@MACISAJT: @Scott Tenorman Must Die: @Dickon: @Cycmen:

Na mi van te szarházi bérhazudozó orbántroll? Már csak a hozzád hasonló gerinctelen söprédek képes ezt az orbáni mocskot védeni. Az emberiség legalja vagy.

taga20 2017.12.30. 19:11:44

@Scott Tenorman Must Die: de, végigolvasta.

szerinted mit nem vett észre tőlem? érdekelne.

MACISAJT 2017.12.30. 19:12:35

Bencsik András népszavazási kérdést nyújtott be annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc ne szavazhasson. A Demokrata főszerkesztője azt mondta az Origónak, hogy a bukott szocialista miniszterelnök, jelenlegi DK-elnök a határon túli magyarok szavazati jogának visszavonására vonatkozó embertelen és gyűlöletkeltő kampánya adta az ötletet. A kezdeményezést fricskának szánja, nem számít arra, hogy átengedi a választási bizottság, ahogy arra sem, hogy Gyurcsány Ferenc elszégyelli magát.

Görbe tükröt szeretne tartani Gyurcsány Ferenc elé, hogy láthatóvá váljon Gyurcsány határon túli magyarok ellen folytatott kampányának a képtelensége - így reagált Bencsik András az Origónak, amikor a frissen (december 21-én) befogadott népszavazási kezdeményezéséről kérdeztük. Mint ismert, a Demokrata hetilap főszerkesztője az alábbi kérdést nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB):

Egyetért-e Ön azzal, hogy ne szavazhasson az, aki Magyarország miniszterelnökeként a magyar állampolgárokat megverette, a határon túli magyarok ellen buzdított, és nem viselte ennek következményét?

Bencsik András a közösségi oldalán egyértelművé tette, hogy a kezdeményezéssel Gyurcsány Ferenc és a DK októberi, egészen alávaló akciójára kívánt reagálni, amely arról szólt, hogy vonják meg a határon túl élő magyarságtól a szavazati jogot.
--

Helyes, támogatom.

vanRob 2017.12.30. 19:13:10

Mindeközben: az Iszlám Állam terrorszervezet birtokában Magyarországból származó fegyverek voltak... Erről vajon a zorigón miért is nincs egy büdös szó sem? Szóval a fityiszesek húzzanak vissza az alternatív valóságukba és ott verjék ki egymásnak.

Helga Beauty Salon2 2017.12.30. 19:13:47

@taga20: @1ghost: Számoltassátok el a baloldali szemét bandátokat, azután majd tolvajozhattok! A baloldal egy ócska cigány banda, nem is értem hogy van pofája két ilyen primitív gecinek itt tolvajozni!

taga20 2017.12.30. 19:14:43

@Scott Tenorman Must Die: ez végre egy értelmes komment tőled, az utóbbi egy évből:)

de azt senki nem szereti, hogy valaki rászáll a másikra, és napokon keresztül ugyanazt szajkózza.

egyébként nincs harag, de remélem világos voltam!

taga20 2017.12.30. 19:17:10

@Hilda kisfia: te bazd meg, akkora egy fasz vagy, hogy ki kéne plakátolni!

te cigányozol, és kened a gecit? szakadok rajtad agyhalott:)))

uploads.disquscdn.com/images/8e1a5c71823a3ead6e3c46340c9032f2fa73159a6c020f41993ebf6acedc0ba0.png

vanRob 2017.12.30. 19:18:00

@MACISAJT: Azért mert Bencsiknek sincs több joga aláírást gyűjteni bárki ellen, mint neked vagy nekem, csak a mi fejünkben ilyen faszság nem fordul meg...
A határon túli magyarok, akár tetszik akár nem, NEM magyar állampolgárok, hanem szlovákok, ukránok, horvátok, osztrákok. Mint ahogy a Magyarországon élő román nemzetiségűek sem román állampolgárok... Nem vagyok a határon túli magyarok ellen, de az ország sorsába ne szóljanak bele. Felőlem legyenek kettős vagy hármas, vagy akárhányszoros állampolgárok egy általuk szabadon választott országban, na de hogy választó joguk legyen, az azért erősen bicskanyitogató.

Helga Beauty Salon2 2017.12.30. 19:19:12

@1ghost: Kaptok ti is egy langyos lóhúggyal teli medencét és áztathatjátok a reumás buzi seggeteket, be is akaszthattok egymásnak abban a kellemes közegben ahova valók vagytok!

vanRob 2017.12.30. 19:19:15

@Scott Tenorman Must Die: a fityisz közeli portálokon kívül mindenhol megírták. Azér' A pártirodán mit mondanak erről? Vagy még nem jött ki a pártbizottság véleménye?

taga20 2017.12.30. 19:20:27

@MACISAJT: én meg olyan kérdést tennék fel, hogy az ilyen tetvedék komcsi bencsikféle szardarabok, miért nincsenek még börtönbe?

ezt is támogatod te rohadék?

gondolom tisztába vagy a haverod életpályájával!

vanRob 2017.12.30. 19:22:19

@Scott Tenorman Must Die: Na, 6 másodpercnyi guglizás után: hu.euronews.com/2017/12/28/magyar-fegyverek-az-iszlam-allam-harcosainal

A többi cikket, mivel balosgyurcsányemútnyocév oldalakról származnak, azokat most nem linkelem ide. Olvasgass, tájékozódj. Járj nyitott szemmel, és ne lepődj meg amikor szembejön a valóság.

taga20 2017.12.30. 19:23:10

@Hilda kisfia: szerintem rohadék, ezt a homár témát gondold át, me seggbe leszel durrantva a lendvaiuccában, ha hülyeséget pofázol!:)))

444.hu/2017/12/30/hany-fekete-farkat-kell-meg-leszopnom-hogy-ne-nevezzenek-neonacinak-kerdezi-a-kormany-diszvendege

Helga Beauty Salon2 2017.12.30. 19:26:28

@vanRob: Ha egy ilyen beazonosíthatatlan fajú tetű mint te is, magyar állampolgár lehet, akkor a határon túli magyar pláne lehet! Ti sokmindenek vagytok de magyarok biztosan nem! Ugyanúgy vonatkozik ez a szemét disznóra írt nevű pénzeszsák apátokra is! Mocskos kollaboráns bérencek vagytok!

vanRob 2017.12.30. 19:28:07

@MACISAJT: "a kormány arra költi a többletet amire csak jónak látja"
Szerinted lórehabilitációs központ meg a "Nagy Béla-program" az ország legfontosabb megoldandó problémája? A Várkert bazár 4-szeri átadás és folyamatos javítgatás után is esik szét. Az ország keleti felében akkora a szegénység, hogy olyat te még nem láttál. A kormány a szegénységi küszöb alatt élők arányát nem is meri mérni!
Szóval kedves barátom, ha valóban objektív akarsz lenni, akkor olvasgass egy kicsit a valóságot jobban közelítő cikkeket és véleményeket is. Tudom, hogy felétek az dívik, hogy amiről nem beszéltek az nincs is, csak az a baj, hogy de.

vanRob 2017.12.30. 19:30:03

@Hilda kisfia: Én szidtalak? Nem. Ócsároltalak? Nem.
Ki vagy te, hogy ilyen hangot merészelsz? Ha határon túli magyar vagy, akkor beszéljük meg, ha csak fröcsögsz, akkor szakadj le rólam.

Torz 2017.12.30. 19:30:49

@MACISAJT: Hazaárulás pl az is, hogy a fletó nem ül rég börtönben, mindenféle közügytől eltiltva évtizedekre. Most nem kéne aláírást gyűjteni. Miért is nem ül? Csak nem lepaktált a fidesszel, a mszp szétveréséért cserébe? Gazemberek mind!

6.Lenin 2017.12.30. 19:31:31

Hmm!

"A közvélemény-kutatások alapján az alacsony iskolázottság leginkább a Fidesznek kedvez. "

És az ország működik.

Amikor meg a magasan iskolázottak nyernek, csőd.

Ez vajon, hogy a faszba lehetséges?

Az iskolázatlanok értik, hogy mitől is döglik a légy, a magasan iskolázottak meg lófaszt se?

Akkor csak hasznosabb lehet egy termálvizes lókórház, mint libbantakra pénz kiszórni az ablakon. Talán alkalmazni kéne ott őket, mint kedvesnővér. Csak a lópisztolyhoz nem lenne szabad nekik hozzáférni, így is nagy a hasonlóság /értékük meg szinte tökre azonos.

Azért a választások előtt néhány hónappal ilyen témákon rágódni, hát nagyon.........
mind1, legyen az ő gondjuk.

vanRob 2017.12.30. 19:31:35

@Hilda kisfia: Jajj, most látom csak, egy értelmes megnyilvánulásra sem futotta tőled. Csak a csúnya beszéd meg a fröcskölődés. Sanyarú sorsod lehet kisfiam...

taga20 2017.12.30. 19:31:50

@Hilda kisfia: te ki vagy egyébként tetvedék, mi volt a nickneved tegnap?

olyan tetű, mint te, aki naponta vált nicknevet, magyarnak mondja magát, de nem az, mert ilyen gerinctelen féreg nem lehet magyar, mint amilyen te vagy szardarab!

taga20 2017.12.30. 19:33:25

@6.Lenin: hát lenyinevtárs, azé többet néztem belőled ki!

vanRob 2017.12.30. 19:34:11

@6.Lenin: Az alacsonyabb iskolázottságúak jellemzően az ország szegényebb régióiban élnek. Egy pár ezer forintos vásárlási utalvánnyal vagy 100 kiló tűzifával is megvásárolható a szavazatuk.
De tök fölösleges ezeket magyarázni, aki érti, az úgyis érti...

vanRob 2017.12.30. 19:35:10

@taga20: Hagyd, nem tudja mit cselekszik...

Helga Beauty Salon2 2017.12.30. 19:36:50

@vanRob: Azt kapod amit megérdemel! Sajnos csak verbális változatban.
@taga20: Ezt ne nekem linkeld, nálatok vannak a ratyik, a balos vezetők járnak buzifelvonulásra, gondolom ezzel nyertek meg téged is maguknak amikor ott összefutottatok!

vanRob 2017.12.30. 19:38:04

@Hilda kisfia: Minden szavadat meg tudnám cáfolni, de egyszerűen nincs sem kedvem sem szándékom veled semmilyen kommunikációhoz. Nem vagy méltó rá.

6.Lenin 2017.12.30. 19:38:15

@vanRob:

De akkor is jobb vezetőket választanak B+. A sok okos meg csak a hülyéket.
Ezért sajnálom tőlük még a lópisztolyt is.

taga20 2017.12.30. 19:40:08

@Hilda kisfia: ez nem válasz! látom össze vagy zavarodva, mint anno jörghájder az éjszakában.

vanRob 2017.12.30. 19:42:58

@6.Lenin: ??? Jobb vezetőket? Ezt azért gondold át. Mitől jobb egy vezető? Hitles? Igazat mond? Valós vagy vélt problémákkal foglalkozik?
Ne feledd, a választáson nem az ország királyát, hopp, akarom mondani miniszterelnökét választjuk, hanem a választási körzetekben induló egyéni vagy pártlistás jelölteket. Elég nagy merészség kijelenteni, hogy közülük mindegyik a lehető legjobb és legalkalmasabb. Ugye?

taga20 2017.12.30. 19:43:50

@6.Lenin: kik azok a jobb vezetők. hármat kérek evtárs!

lenyinevtárs, putyinevtárs nem ér!:)))

guvat 2017.12.30. 19:47:03

Végre az Index is támogatja a kormányt, hiszen csupa szívmelengető hírt közöl ahhoz képest, mint amikor 2010 után dolgozni kezdett az Orbán kormány! Akkor minden másnapra államcsőd, összeomlás, éhenhalás, száműzés az EU-ból jutott, akkor is teljes komolysággal. Ha így megy tovább, akkor a 8. Orbán kormány idején az lesz a legrosszabb hír, hogy Hadházynak szélgörcsei vannak és a nővér csak immel-ámmal nyomja ki belőle...
És akkor lesz aki visít majd a tehetetlen rosszakarattól...

HanG99 2017.12.30. 19:48:06

@Hilda kisfia:
hülye fasz vagy.
teli a net cikkekkel arról hogy milyen egyszerű magyar állampolgárságot venni mindenféle orosz meg ukrán maffiózóknak.
azok is szavazhassanak?
mikor megadták a kettős állampolgárságot, akkor még viktor is letagadta, hogy ahhoz szavazati jog járna. csak egy kicsit később módosította, hogy szavazati joggal is járjon.

6.Lenin 2017.12.30. 19:49:46

@vanRob:

Ja, még egy kérdés.
Mikos is lettek iskolázatlanok ezek a szavazásra jogosultak? Csaknem az okosok alatt?
Akkor már legyen 3 a kérdés?
Oszt miért is pisilnek vért az okosok az iskolázatlanok szavazataiért?
+1 ráadás.
Hogy legyen kiket még jobban elhülyíteni?

morpho 2017.12.30. 19:49:49

@6.Lenin: "A közvélemény-kutatások alapján az alacsony iskolázottság leginkább a Fidesznek kedvez. "

És az ország működik.

Amikor meg a magasan iskolázottak nyernek, csőd.

Ez vajon, hogy a faszba lehetséges?"

Úgy baszod, hogy megint sokat ittál Iljics! Úgy!

Helga Beauty Salon2 2017.12.30. 19:53:21

@HanG99: Arról ment az ugatás hogy beleszólnak a határon túlról a választási eredményekbe! Egy ukrán maffiózó elmegy majd szavazni mi? Nem is értem hogy honnan veszitek ezt a sok ostoba érvet ami fél perc alatt dől meg!

6.Lenin 2017.12.30. 19:53:54

@vanRob: @taga20: @morpho:

Az ország működik, 1re jobban.

Hülyék vezetik, az okosok súgnak?
De ez sem stimmel, hiszen az okosok voltak kormányon 3x, oszt mindig csőddel zártak.

Valami ütősebb magyarázat kéne, mert így lópisztoly.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 19:54:07

@vanRob: és nem akarsz erről egy leleplező cikket írni? így, lassan két nappal az esemény után? amit a ballibsiken (tudom, te nem vagy az és nem is tudod mi az) kívül mindenki megértett

1ghost 2017.12.30. 19:54:35

@Hilda kisfia:

Na mi van te szarházi orbántroll? Már nyakadon a hurok és még mindig reménykedsz, hogy megúszhatod? Hogy a magyaroktól lopott százmilliárdokkal majd szépen elsétálhattok?

Hát kurvára nem. Mocskos tolvaj fideszfajtád a rács mögött végzi, te is, és bazdmeg olyan vagyonelkobzásban lesz részetek, hogy olyat még nem látott ez az ország

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 19:56:31

@taga20: látom nagyon szeretnél fekete faszokat szopni

taga20 2017.12.30. 19:58:30

@Scott Tenorman Must Die: te agyhalott fityesznyuggerzombi, neked már az is karácsony lenne, ha egy migráncs mekhágna!

na tipli!

Helga Beauty Salon2 2017.12.30. 20:00:16

@1ghost: Hát buzikám ha a kilátásokat nézzük, akkor te viszont bele leszel cementezve lábbal egy lavórba és be leszel baszva a Dunába zsebedben egy marék kukoricával hogy a halaknak legyen gusztusuk az ocsmány testedhez!

taga20 2017.12.30. 20:00:30

@6.Lenin: "De ez sem stimmel, hiszen az okosok voltak kormányon 3x, oszt mindig csőddel zártak."

melyik volt az a három?

2017.12.30. 20:02:24

@MACISAJT:
bencsik meg a görbetükör.... :DDD
olyan mint a fidesz meg a gerinc.

ember100 2017.12.30. 20:03:06

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Helló !

De jó egy jövőbelátó van itt :)
Kérhetném a jövő heti lottószámokat :)
Akkor most én jövök .
HA a fityeszmaffia marad uralmon akkor :
-lesz pár új adó
-elstadionoznak , fociznak pár milliárdot
-mutyizgatnak pl. trafik ( ja az már meg volt ) akkor a pia jön
-megdobják a gázszerelőnket pár száz milliárd állami ( a mi ) pénzükkel
folytathatnám :)
És sajnos ezek igazak lesznek !

egy_ember_ 2017.12.30. 20:03:33

@Dickon: Aha. Mert a királyi TV-ben mindeki csak megygyőződésból úszít.

taga20 2017.12.30. 20:04:33

@1ghost: te segícs má, me te olyan patentnak nézel ki troll kérdésben!:)

itt is, és máshol is, megjelennek olyan nickek, akiknek van kábé 30 kommentjük, és fullba nyomják a geci nótáját. ezek kik?

guvat 2017.12.30. 20:06:15

taga20
Ha a fele igaz lenne annak, amit proletár őszinteségű és svájci óra megbízhatóságú médiátok terjeszt, már újra Irina Ivaschenkó irányítaná az országot és az öntudatos milliók a Gyurcsány-Veres-Bajnai trió visszatértét követelnék a befagyott Duna jegén...

_Ske_ 2017.12.30. 20:06:47

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Ballib kormányzás esetén ez lenne:
- 15 milliárd Sorosnak,
- 5 milliárd belvárosi homokbároknak."

Ezt egyedül számoltad ki, vagy a vezír küldte a központból a számokat? Annyira betegek vagytok. Ha marad a fidesz, akkor meg 200 milliárd az amúgy is fos focira, újabb stadionokra, 2000 milliárd meg a haveroknak. Ez csak becslés, a valóság valószínűleg sokkal több, csak én nem tudok akkorát álmodni, mint ezek a rohadékok, akik most kormányon vannak.
Szóval ne dobálózz itt számokkal, meg ne beszélj hülyeséget, egyre lejjebb adod te is.

2017.12.30. 20:07:31

@vanRob:
ne irigyeld tőlük, ha a kedves vezér meghal, vagy elhúz panamába, lesz hol laknia farkas flóriánnak a pár ezer milliárdból felújított budai várban.

_Ske_ 2017.12.30. 20:08:10

@ember100: Megelőztél, pont nem olvastam a hozzászólásod, mire leírtam az enyémet. :)

6.Lenin 2017.12.30. 20:08:16

@taga20:

Köcsögkém.

94-98 ez = 1x 2002-2010 ez = 2x
1x + 2x az = 3x

Aztán itt -hál'isten- nagyon hosszú időre megszakadnak a kísérleteik.

Eddig érthető?

Kérdezz máskor is.
Apropó, honnan van neked jogsid egy oldalkocsisra ennyi ......Vetted H. Gyula alatt?

taga20 2017.12.30. 20:09:03

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

haver bazdmeg, te legalább vicces vagy!

szakadok rajtad!:)))))))))))))))))))

2017.12.30. 20:09:49

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
az látod biztos mert, ennyi stadiont sehol nem épített még egy őrült uralkodó sem a semmiért.

_Ske_ 2017.12.30. 20:10:02

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Örülök, hogy végre nem tagadod a lopást, ez felért egy beismerő vallomással. Érdekes, hogy a Mari néni, aki szalámit lop a boltban, hogy legyen mit ennie, azt leültetik, pedig hidd el, annak is van értelme. Ő aznap jóllakott.
De ilyet leírni, hogy a fideszes lopásnak van értelme, ezért nézzük már el nekik...

_Ske_ 2017.12.30. 20:13:36

@guvat: Sajnos az a baj, hogy tényleg igaz. Szar lehet szemellenzővel élni. Sajnállak.

taga20 2017.12.30. 20:13:51

@6.Lenin: köcsög? én nem mondtam neked ilyet.

98-ban milyen csőd volt? meséld már el.

ja és, ti ezt a lenines nicket többen használjátok, me te most kibaszott színvonal alatti vagy.

a múltkori lenyinevtárs sokkal jobb volt, te kibaszott gyengén nyomod a buzizást!

6.Lenin 2017.12.30. 20:13:53

@_Ske_:

"Érdekes, hogy a Mari néni, aki szalámit lop a boltban,"

A szalámit ballib értelmiségi lopott, ha jól emléxem.

taga20 2017.12.30. 20:16:23

@ember100: "megdobják a gázszerelőnket pár száz milliárd állami ( a mi ) pénzükkel
folytathatnám :)"

természetesen a geci dobja meg magát, me lölöre a cirkónkat se bíznám, nem hogy pár milliárdot!:)

morpho 2017.12.30. 20:16:30

@ember100: Ha csak ennyi lenne, lófasz lenne, de ezek alkotmányozni fognak....

@6.Lenin: "Az ország működik, 1re jobban" Különösen az egészségügy-oktatás-elvándorlás arany háromszögben lehet a legjobb bizonyítékokat megtalálni erre.

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "A fideszes lopásoknak legalább valami hasznuk is van" Vannak fideszes lopások? Egy világ omlott össze bennem!
Ha már itt tartunk pubi! Milyen értelme van egy fideszes lopásnak?? Bocs, hogy megkérdem, de egyszerűen érdekel na!

taga20 2017.12.30. 20:17:57

@6.Lenin: száz milliárdokat meg a geci és bandátok.

remélem vágod a különbséget!

6.Lenin 2017.12.30. 20:18:53

@taga20:

Miért rúgták ki Békesit, utána meg Bokrost?
Mert hosszútávon sikeresek lettünk volna ?

Bajnai miért csak 1 évig vállalta? Mert belebukott volna a jólétbe?

2010-ben a sok magyar beleőrült a túl magas életszínvonalba? Szeretette volna már egy hangyányit önsanyargatni magát?

1ghost 2017.12.30. 20:19:23

@Hilda kisfia:

Te agyatlan orbánfasz! Hiába van új nicked, bazdmeg, kilóméterkről bűzlesz, és csinálhatsz még húszezer nicket, akkor sem úszod meg.

A sitten fogsz elrohadni a gazdáddal együtt, mert az utolsó szarházi kollabaránsnak is elkapják a grabancát a magyarok. A következő 100 napban ezzel a tudattal alszol, ezzel kelsz, csakhogy szokjad szépen mi vár rád.

taga20 2017.12.30. 20:19:37

@morpho: "Ha már itt tartunk pubi! Milyen értelme van egy fideszes lopásnak?? Bocs, hogy megkérdem, de egyszerűen érdekel na!"

azé birka most befutott a faszerdőbe, nyitott szájjal!:)))

morpho 2017.12.30. 20:24:02

@6.Lenin: Miért rúgták ki Békesit, utána meg Bokrost?
Békesit azért, mert 9!!!hónapig nem csinált semmit. Bokrost meg azért, mert vele vitették el a népszerűtlen intézkedések miatti balhét.
"Mert hosszútávon sikeresek lettünk volna ?"
Voltunk is, egészen 2001-ig. Akkor tért le Orbán a Bokrosi gazdaságpolitikáról a kedvezményes lakáshitel osztogatásával. Kár volt.

Bajnai miért csak 1 évig vállalta?
Ki az a hülye Orbán Viktoron kívül, aki miniszterelnök akar lenni ebben a társadalomban? Aki intelligens, az nem akar. Az egészet nem akarta elvállalni, még egy évre sem. Úgy dumálták rá! Erről biztos figyelmetlenség miatt lemaradtál.

morpho 2017.12.30. 20:25:57

@taga20: Nem először..jegyzem meg halkan... :))

taga20 2017.12.30. 20:26:48

@morpho: ezek bazdmeg mekhívnak feka faszszopó alakot!:))

viszont a zene nem rossz! a szöveg meg odabasz!:))

"Már a szám címe tehát az, hogy Menj, és baszd meg magad! De a szövege még sokkal jobb:

Fucked and drank all night, Acted all alright, Had no need to fight, Tonight, tonight"

te ha nem tudnám, hogy ilyen köcsög kádéempésekről van szó, mék lájkolnám is őket:)))

6.Lenin 2017.12.30. 20:28:15

@morpho:

"az egészségügy-oktatás-elvándorlás arany háromszögben "

Aki azt állítja, hogy rendbe teszi az egészségügye, oktatást, az hazudik.
az igaz, hogy az ellenzékben lévők az egész világon ezzel kampányolnak, hazudnak.

elvándorlás-kiharcolt jog uniós állampolgárként, hogy ott vállalsz munkát ahol jónak látod, és oda költözöl, ahol befogadnak.

Az ország az elmúlt 71 valahány évben még 1x sem volt ilyen jó állapotban és jó kilátásokkal a jövőjét illetően. Pláne, ha számításba vesszük, hogy ezek a ballibák végleg eltűnhetnek a sunyiba.

_Ske_ 2017.12.30. 20:30:16

@6.Lenin: A Mari néni fiktív, bárkire ráhúzható. Mari néni, ha Fidesz imádó, akkor is leültetik. Terelésben állati jók vagytok. Máshoz sem értetek. A lopás az akkor is bűn, ha fideszes követi el, csak az utóbbi időben ez bocsánatos bún.

6.Lenin 2017.12.30. 20:31:13

@morpho:

"Úgy dumálták rá! Erről biztos figyelmetlenség miatt lemaradtál. "

Ezért jött volna vissza 2012 tavaszán.
Csak a kutyának sem kellett.

taga20 2017.12.30. 20:33:21

@morpho: az igaz, de birkának legalább jól áll!:)))

morpho 2017.12.30. 20:35:59

@6.Lenin: "Aki azt állítja, hogy rendbe teszi az egészségügye, oktatást, az hazudik"
Orbán Viktor még népszavazást is kezdeményezett, hogy az egészségügy maradjon szar. Aztán azt hazudta, hogy rendbe rakja a Szerencsejáték rt bevételeiből.
Tényleg hazudott, egyetértünk.
Az "elvándorlás kiharcolt uniós jog" Mi van Iljics? Agyadra ment a bejgli??? Ennyire nem vagy azért hülye!
Nem a kivándorlás, hanem a szabad munkavállalás. Nem kiharcolt, hanem alapvető jog és ebből következően nem uniós jog te nagyon hülye! :)))
Egyébként ne terelj pubi, mert én az elvándorlásról írtam, ami nehezen magyarázható egy olyan országban, ahol téged idézve: "az ország egyre jobban működik"
Nem vagy formában Vlagyimir Iljics! (mondjuk ez nálad nem szembetűnő :)

6.Lenin 2017.12.30. 20:36:11

@_Ske_:

"A Mari néni fiktív, bárkire ráhúzható."

Szerintem inkább egy szánalmas csúsztatás, ha nincsenek valódi ellenérvek.

morpho 2017.12.30. 20:37:36

@6.Lenin: Te az időugrálás nem ugyanaz. Az már egy másik párt volt és arra is úgy dumálták rá! Te egy másik tévét néztél az elmúlt 10 évben! :)
Egyébként mi volt 2012 tavaszán??

taga20 2017.12.30. 20:38:39

@morpho: szerintem ezt a nicket többen használják. ez a mai egy kalapszar.

a múltkorival legalább lehetett szkanderozni, de ez egy selejt!:))

zene mehet? mehet!:))

www.youtube.com/watch?v=YI2XuIOW3gM&list=RDYI2XuIOW3gM

6.Lenin 2017.12.30. 20:40:48

@morpho:

Milyen elvándorlás, ha szabadon mehetek bárhová az unióban?

Most kivándorlok/ elvándorlok a hálószobámba a saját lakásomon belül.
B+?

morpho 2017.12.30. 20:41:08

@taga20: Lenin már arra sem emlékszik, hogy az istenkirálya mit hazudott 8 éve.... Vagy akkor pont igazat mondott? Olyan ez, mint a "Soros terv"... Mikor hogy...

1ghost 2017.12.30. 20:41:59

@6.Lenin: "Az ország az elmúlt 71 valahány évben még 1x sem volt ilyen jó állapotban és jó kilátásokkal a jövőjét illetően. "

Na figyelj csak te ócska orbántroll. A retkes fideszes tolvaj kurva anyádnak hazudozzál, ne minekünk.

morpho 2017.12.30. 20:44:31

@6.Lenin: Tudod az elvándorlás az, amikor a gázszerelő, az orvos, az ápoló, a takarító külföldre költözik, itthon meg ilyen nem van. Na ez az elvándorlás!

@taga20: A mai tényleg harmatgyenge! Mindjárt összedob egy fideszkomcsi koktélt vérnarancsból...
Zene? Naná! Sőt! www.youtube.com/watch?v=9GkVhgIeGJQ&list=RDMM9GkVhgIeGJQ

azigaziraptor 2017.12.30. 20:47:07

Gyerekek!
Köszi ezt a szép estét, ilyen jót még az idén nem röhögtem!
Majdnem magam alá vizeltem olvasás közben! :-))
Főleg amit Birca, 6.Lenin, Hilda kisfia, Guvat, Torz etc, etc fantázia-nevű agyatlan Fideszes seggnyaló trollok művelnek.
És ezek kultúrált emberek?

taga20 2017.12.30. 20:49:59

@morpho: ezt írja ez a valami:
"Most kivándorlok/ elvándorlok a hálószobámba a saját lakásomon belül.
B+?"

szerintem ez gyökér mingyá mekbünteti a guminőjét :)))

mjuzik!:)

www.youtube.com/watch?v=K5KAc5CoCuk&list=RDK5KAc5CoCuk

2017.12.30. 20:50:14

@morpho:

" Tudod az elvándorlás az, amikor a gázszerelő...."

Szakadok gec!
Pont gázszerelő!! :DDDD

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 20:51:59

@taga20: erre szoktátok azt hazudni, h ovi gratulált bajnainak. pedig nem, a lakosságnak gratulált.

"A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymást követő kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egy havi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott - mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen" – fogalmazott Orbán Viktor."

kibaszott nagy öngólt lőttél már megint

2017.12.30. 20:55:50

"Az ország az elmúlt 71 valahány évben még 1x sem volt ilyen jó állapotban és jó kilátásokkal a jövőjét illetően. Pláne, ha számításba vesszük, hogy ezek a ballibák végleg eltűnhetnek a sunyiba. "

Ez az év kommentje gyerekek!
De hagy egészítsem ezt ki.
Mert tudni kell, hogy kinek köszönhetjük ezt.
Nem más ő, mint Soros György!
Aktiválta a társadalmunkat, politikai elitünket.
Erőt adott nekünk, összekovácsolt bennünket egy egységgé és most csodát csodájára halmozza a magyar.....

Soros György! Minden elismerésem és köszönetem Tiéd!

morpho 2017.12.30. 20:55:55

@MikeBoy: Szeretem a gázszerelőket, most mit csináljak? :)

guvat 2017.12.30. 20:56:06

azigaziraptor
Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre lássam: még sok-sok éven keresztül lesz lehetőségetek a mostani pozíciótokból megugatni az egyre jobban gyorsuló karavánt..
Ehhez pedig a magatok fajta kultúrembernek (nem sorolnám..) valóban fejlett humorérzékre van szüksége... Biztos vagyok benne, hogy a magatok alá vizelés is összejön, nagyon nagy valószínűséggel már jövő májustól...

taga20 2017.12.30. 20:58:26

@Scott Tenorman Must Die: ne mááááááá!

bazdmeg te rosszabb vagy, mint egy hasmars!

szerintem felejtsük el egymást.
ígérem, hogy akármekkora faszságot írsz, mint mindig, nem fogok rá reagálni.

2017.12.30. 20:58:43

@morpho:

Meg kellene gyógyulni, mert ez beteges! :D

morpho 2017.12.30. 21:00:32

@Scott Tenorman Must Die: Te pubi, most mennyi is az áfa, meg a nyugdíjkorhatár? Csak kérdezem, így öngól közben...
Ha gondolod addig is egy újabb Orbán idézet, gyanítom ezzel is okosan megküzdesz!
"Világos jelei vannak annak, hogy válságkezelésben jobban teljesítünk, mint a legtöbb uniós tagállam"

morpho 2017.12.30. 21:01:10

@MikeBoy: Esélyem nincs! Egyébként tényleg beteges! :)

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 21:04:48

@morpho: morpho, tegnap is elmondtam neked, h ne ballibsi módon gondolkodj. ne ragadj ki egy valamit az egészből és ne építs aköré légvárakat. egészében nézd a dolgokat, bölcsen. és akkor rájössz, h nem helyes amit gondolsz.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 21:05:50

@morpho: hogy jön ez ide? senki nem beszélt erről. sőt, a kenyér sem 3,60 már. szemét ovi, kádár idejében olcsóbb volt

taga20 2017.12.30. 21:06:03

@morpho: ez a szerencsétlen állat, focihasonlatokkal akar baszogatni, andorra és luxemburg után!

tényleg ennyi barom van ebben az országban????

_Ske_ 2017.12.30. 21:06:54

@6.Lenin: Látom neked is sikerült a lényeget kiragadnod. Mari néni - ballib értelmiségi - szalámi lopásán csámcsogsz, míg a rohadék kormány csilliárdokat lop - tőled is. Ez hogy a büdös fenébe nem zavar? Csak nem részesülsz belőle?

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 21:07:12

@taga20: látod látod hülyeúr, tökéletesen igazolod a ballibsi gondolkodást. te csak andorrát meg luxemburgot látod. én többet. ezért vagytok ti ballibsik mindenhez hülyék. de tényleg mindenhez.

1ghost 2017.12.30. 21:08:53

@Scott Tenorman Must Die:

Na mi van te bérhazudozó orbán kollaboráns? Még tizenöt nicken sem voltál képes arra, hogy estére fényesre nyald a tolvaj, korrupt gazdád seggét? Szedd már össze magad te címeres narancsökör!

morpho 2017.12.30. 21:10:35

@Scott Tenorman Must Die: Legközelebb javaslom, hogy írj egy kis cetlit, hogy miről akarsz hantázni, aztán másold be ide. Nem csúszol szét ennyire. Nem leszel ócskább, mint amilyen amúgy is vagy. Ja és ami a legfontosabb: ne ragadj ki egy valamit az egészből és ne hozz fel ide nem illő dolgokat. Nem bonyolult ez narancskullancs!

VaradiJanos 2017.12.30. 21:10:56

@taga20: “
hogy fordulnátok fel”

Átok visszaszáll

VaradiJanos 2017.12.30. 21:12:39

@Cycmen: “@taga20: Ismét sikerült színvonalas kommentet írnod! Grat! És most tedd fel magadnak a kérdést, "miért van tele velem a fasza mindenkinek?" !”

Ne bántsd a játékszerem!

taga20 2017.12.30. 21:15:13

@VaradiJanos: mind mekhalunk testvérem!:)))

a faszodat meg kapja be a fogaskerék, ha már kijátszottad vele magad!

VaradiJanos 2017.12.30. 21:15:31

@morpho: “ Az a baj, hogy ezt is olvastam már egy narancskullancstól. Vagy te voltál, vagy nem. Tökmindegy. Poéntalan, önismétlő, gagyi.”

.... írja ezt a blogszféra egyik legunalmasabb génhibája

VaradiJanos 2017.12.30. 21:16:55

@Scott Tenorman Must Die: “Scott Tenorman Must Die
8 perce
@taga20: látod látod hülyeúr, tökéletesen igazolod a ballibsi gondolkodást. te csak andorrát meg luxemburgot látod. én többet. ezért vagytok ti ballibsik mindenhez hülyék. de tényleg mindenhez.”

Jól kinyírtad ezt a balfácánt.

VaradiJanos 2017.12.30. 21:17:39

@1ghost: hol maradt a cella? Követeljük a cellát.

VaradiJanos 2017.12.30. 21:18:39

@taga20: inkább a fogaskerék mint a fajtád bármelyik példánya

taga20 2017.12.30. 21:18:57

@Scott Tenorman Must Die:

akinek van egy csöppnyi esze, az rajtad és a tetves fityeszmaffiádon csak röhög.
ilyen belterjes szar bandát még a kádár rendszerben sem láttam.

csak szánni tudlak téged fogyatékos barom.

VaradiJanos 2017.12.30. 21:20:52

@taga20: mégis válaszolsz neki? Lebasztak az ópenszószájetitől, hogy a frászt akarsz te visszavonulót fújni ameddig ők küldik a konyakravalót?

taga20 2017.12.30. 21:21:40

@VaradiJanos: jani ne égesd má magad!
egy buta fityeszcsicska vagy, de hogy így alányalsz a leghülyébb scottnyuggerzombinak is, az eddig nem volt rád jellemző!

ne égess már le! elég ha lecidázod a gazdádat a gecit!

taga20 2017.12.30. 21:24:31

@VaradiJanos: majd milo a te fajtád a várkertbazárban, te szutyok bazárimajom, te aki eladta a lelkét a gecinek!

VaradiJanos 2017.12.30. 21:25:10

@taga20: nincs olyan a nemzeti oldalon aki alábbvalóbb lenne a fajtád bármelyik példányánál .... beleértve a vén hülye példaképedet is

VaradiJanos 2017.12.30. 21:27:12

@taga20: majd milo? Ez mit jelent? Ja!!!!! Szombat van, tanga bebaszós estéje. Atyám, ki kell tenni a korhatár-karikát, tombolni fog a szerencsétlen balfácán. De sebaj, majd berakom a virtuális fogvédőmet.

Le Orme 2 2017.12.30. 21:28:36

"Egy friss felmérés szerint ugyanakkor a lakosság 43 százaléka támogatná, hogy csak az szavazhasson, akinek érettségije van."

HAZUGSÁG.
Az emberek egyébként nem gondolkodnak ilyenen, a közvéleménykutató megkérdezi tőlük, aztán mondanak rá valamit.
De a kérdés nem az érettségi léte volt, hanem a 8 általános megléte. Ezeket mossa össze ez a szennyblog.

taga20 2017.12.30. 21:30:24

@VaradiJanos: te be vagy baszva, vagy habony adott egy csíkot?

azigaziraptor 2017.12.30. 21:31:13

@Scott Tenorman Must Die
2017.12.30. 20:51:59:
Látod, látod hülyeúr, tökéletesen igazolod a narancskullancs gondolkodást!

"...Csak Orbán dícsért
Ehhez hasonló kijelentéseket eddig legfeljebb a Fidesz gazdasági holdudvarából lehetett hallani, a kormány részéről eddig következetesen támadták a 2009-es szigorú költségvetést. Elismerően eddig mindössze Orbán Viktor nyilatkozott, ő is csak egyszer, egy Merkellel közös külföldi sajtótájékoztatón. Itt - ellentétben a hazai megnyilatkozásokkal – méltatta a kormánynak azt a munkáját, amivel az államháztartási hiányt sikerült drasztikusan lefaragni.
A jelenlegi előterjesztés rögzíti: az előző kormány a konvergencia program alapját képező makrogazdasági pálya, valamint a nemzetközi szervezetek előrejelzéseit figyelembe véve készült. A GDP-csökkenés alapvető oka a jelentés szerint a külső kereslet szűkülése volt, a közösségi fogyasztás pedig az "Út a munkához" program pozitív hatásai miatt tudott bővülni. 2009 folyamán az ország nettó adóssága 2,9 milliárd euróval csökkent, a folyó fizetési mérleg több mint egy évtizede először ért el pozitív szaldót - sorolja a sikereket az írás.
A pozitív értékelés általános zavart keltett a bizottság fideszes tagjainak körében, akik - miután a szocialisták megköszönték a dicsérő szavakat "....
Kibaszott nagy öngólt lőttél már megint!
Tudod, a Google a barátod! :-))

taga20 2017.12.30. 21:32:18

@Le Orme 2: neked még a 8 sincs meg. mit arcoskocc?:)))

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 21:33:04

@morpho: öregem, te ritka nagy böszme vagy. remélem csak rájátszol itt a blogokon, a való életben egy több eszed van.

@taga20: tanga, meséld már el, mi van azzal az oktatásos témával? tudod, amikor miután beszoptad bőnyállal GyF-et beégtél, majd hüppögve hápogtál. naaa, meséld el kérlek

@VaradiJanos: muszáj :)))) még a végén elkanászodnak

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 21:34:10

@azigaziraptor: olvass vissza. arról nem tehetek, h ballibsi vagy és egy növény szintjén élsz. ingyen meg nem foglak okítani.

taga20 2017.12.30. 21:34:27

@azigaziraptor: dánkesön, én már nem birok a pincsimmel!:)

VaradiJanos 2017.12.30. 21:37:45

@taga20: marhára nem érdekel a 444 ..... és férgezd ám a zsidógyilkos nagyapádat

azigaziraptor 2017.12.30. 21:39:35

@Scott Tenorman Must Die:
Te szerencsétlen fatojás!
Ne csak azt írd, ami neked kedvező, téged igazol, hanem az IGAZSÁGOT!
Hülyeúr! :-)

taga20 2017.12.30. 21:39:53

@Scott Tenorman Must Die:

"@Scott Tenorman Must Die: “Scott Tenorman Must Die
8 perce
@taga20: látod látod hülyeúr, tökéletesen igazolod a ballibsi gondolkodást. te csak andorrát meg luxemburgot látod. én többet. ezért vagytok ti ballibsik mindenhez hülyék. de tényleg mindenhez.”

Jól kinyírtad ezt a balfácánt."

szavam nincs! a két retardált fityeszzombi a magyar válogatott focista eredményeikkel nyírt ki!

döbbenet ez a két agyhalott, ezek saját magukat égetík porrá!!!!

szakadok:)))))))))))

azigaziraptor 2017.12.30. 21:43:03

@taga20: Hagyd ezt a zigótát, mert még azt hiszi, h emberszámba vesszük!

taga20 2017.12.30. 21:43:39

@VaradiJanos: jani, szójá má árpinak, hogy több csíkot ne agyon, me kezdesz kiesni a szerepedből!:)))

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 21:45:15

@azigaziraptor: figyi

te bemásoltál egy véleményt, én meg bemásoltam az elhangzott szöveget.

tehát, te bemásoltál egy ballibsi véleményt, aki úgy írta ahogy ő akarta értelmezni. én meg bemásoltam azt ami igazándiból elhangzott.

miért jó neked ha végtelen szánalmasságodat a nyilvánosság elé tárod? eddig se nagyon kommentelgettél (mostmár látom nem véletlenül), lehet, h meg kéne tartanod ezt a szokásodat, és akkor T A L Á N valaki esetleg komolyan vesz

taga20 2017.12.30. 21:46:38

@azigaziraptor: én bírom a hülyéjét, csak aszt nem szeretem, ha alájátszik egy igazi faszkalapnak:)

Le Orme 2 2017.12.30. 21:47:13

"kizárnak a közbeszerzésből cégeket, mert túl olcsó ajánlatot adnak az éhező magyar állampolgárok megsegítésére szánt, 100 százalékban az Európai Unió pénzéből finanszírozott Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programban"

Természetesen ez egy szokásos hadházis rágalom, hazugság.

6.Lenin 2017.12.30. 21:49:05

@_Ske_:

"Csak nem részesülsz belőle? "

Az a helyzet, hogy te is, és sokan részesülnek belőle. az a helyzet, hogy ezen a színvonalon ezt nem lehet normálisan megbeszélni.
Itt a tagák, morphok, ghostok pörgetik a marhaságaikkal a hozzászólások számát, mintha valóban lenne valamiféle kormányváltó hangulat.
szerintem még annyian sincsenek, ahány nicken itt hozzászólnak, de ez lényegtelen is, mert nem ez számít a választásokon.
Nyilván nem tökéletes minden, hiszen emberek csinálják a politikát, de sehol sem tökéletes (ezt nem mentségként írom).
Máshol évszázadok kellettek, hogy valamivel magasabb(nak tűnő körülmények közt élnek). Mi még nagyon az elején vagyunk.
A napokban néztem végig az unokámmal a "egyszer volt, hol nem volt volt.... az ember"
Még ő is felfigyelt rá (8 éves) hogy a több évezred alatt alapjában semmi sem változott, Csak a gyilkolásra használt eszközök fejlődtek. az nem, hogy minden rosszért mindig a másik (rassz, nézet, vallás, stb ) hibás, akit el kell(ene pusztítani).
Felismerni, megállítani a rossz folyamatokat......talán majd most lesz a jövő. Már van, aki kezdi ezt felismerni, majd jönnek is szép sorban, akik a megoldást is megtalálják, talán.
Vagy keresni kéne egy másik galaxist (hogy legyen mit elpusztítani)

azigaziraptor 2017.12.30. 21:49:30

@Scott Tenorman Must Die: Pubikám, pont fordítva van a dolog!
Nézd meg, ez (") a jel az elején és a végén azt jelenti, h IDÉZET!
Ez tök ingyér volt, h tanulj, ne halj meg ostobán!
Mert most még az vagy!
A többiért pénzt kérek!

taga20 2017.12.30. 21:49:34

@azigaziraptor: "eddig se nagyon kommentelgettél (mostmár látom nem véletlenül),"

vigyázz, me scotti a 600 kommentjével lealáz:))

persze a száz nickjével egy nagy fasz fityeszdroid lehet!

taga20 2017.12.30. 21:50:46

@Le Orme 2: melyik része fityeszjobbágy? dalolj szardarab!

azigaziraptor 2017.12.30. 21:55:01

@taga20: Figyu!
Én az ilyen nagy arcokat magasról szarom!
Voltak ennél pengébb trollok is anno a Nol-Blogon, de azok sem voltak sehol! :-)

VaradiJanos 2017.12.30. 21:59:24

@azigaziraptor: nol-blog
Hiányzik a meleg akol, te szerencsétlen?

taga20 2017.12.30. 22:00:11

@6.Lenin: és az unokád, azt nem kérdezte meg, hogy papa, te mé a maffiaoldalán állsz?

taga20 2017.12.30. 22:01:38

@VaradiJanos: most lecsaptál t-reksz, mi?:)))

mekkora egy szánalmas szutyok vagy!

azigaziraptor 2017.12.30. 22:01:46

@VaradiJanos: Meleg akol?
Miből gondolod langyikám?

VaradiJanos 2017.12.30. 22:03:39

@taga20: holnap nem írok, balfácán, mert aszongyák, hogy olyan lesz az új év ahogy lezárul a régi és nem akarom, hogy szopj egész 18ban ..... bár választások lesznek és a fideSSmaffia ledarálja a pondrógaleriteket, tehát jó éved biztos nem lesz ..... na, buék, balfácán!

6.Lenin 2017.12.30. 22:06:38

@taga20:

Nem kérdezte, de jót nevetett amikor elküldtem neked a....

www.youtube.com/watch?v=9ZoKdcA-tDM

Azt mondta a bácsi biztosan örül majd neki, mert nagyon hasonlít rá, amit ide irkál.

Le Orme 2 2017.12.30. 22:09:15

"Egy friss felmérés szerint ugyanakkor a lakosság 43 százaléka támogatná, hogy csak az szavazhasson, akinek érettségije van." - hazudja a blogíró
A tények ezzel szemben: Az adatfelvétel alapja egy olyan online survey, amelynek kitöltését közösségi médián keresztüli célzott hirdetések támogatták. - Vagyis ez egy komolytalan, nem hiteles felmérés volt a magyarellenes, magyargyűlőlő Intézet a Demokratikus Alternatíváért részéről. A kérdés pedig így hangzott:
"Mennyire ért egyet azzal az állítással, hogy csak azok szavazhassanak, akiknek legalább alapfokú végzettsége van?"

taga20 2017.12.30. 22:12:56

@6.Lenin: te tényleg nem az igazi lenin vagy, te egy szar utánzat vagy.

neked és a geci gazdádnak, miért a köcsög jut mindenről eszetekbe?

csak nem látensek vagytok? azok vagytok, me jön januárban az idolotok!:)))

csak a szegény unokádat sajnálom. templomba ne hogy elengedd!!!

444.hu/2017/12/30/hany-fekete-farkat-kell-meg-leszopnom-hogy-ne-nevezzenek-neonacinak-kerdezi-a-kormany-diszvendege

Rox 2017.12.30. 22:17:18

A három nap alatt megalkotott jogszabályok emlgetését nem tudom mire vélni. Mi az, hogy nem szavazott ezekről a Parlament? Hát persze, mert kormányrendeletekről és miniszteri rendeletekről SOHA nem szavaz az Parlament. Az Országgyűlésnek nincs és békeidőben soha nem is volt olyan jogköre, hogy kormányrendeletről és miniszteri rendeletről szavazzon. A Kormány és a miniszter nem alkothat törvényalkotási tárgykörbe tartozó jogszabályt és a törvényhozás sem alkothat kormányrendeletet vagy miniszteri rendeletet. Ilyen k***@ egyszerű ez. A Kormány csak törvény felhatalmazása alapján, annak keretei között, vagy az Alkotmányban kapott eredeti jogalkotói hatáskörben alkothat rendeletet, de az utóbbit csak olyan tárgykörben, amit nem szabályoz törvény, plusz a Kormány rendelete soha nem lehet ellentétes a törvénnyel. A miniszter pedig csak törvényi felhatalmazás alapján alkothat rendeletet. Ha pedig ez így van, akkor mi a búbánatos @***-ről kellene szavaznia a Parlamentnek, kedves poszt Szerző??

Elárulom, hogy miért hirdettek ki egy nagy halom kormány/miniszteri rendeletet az idei utolsó Magyar Közlönyökben: azért, mert a Kormány észbekapott, hogy teljesíteni kell a második félévi jogalkotási tervet. Már évtizedek óta ez a megszokott gyakorlat, nincs benne semmi borzonganivaló.

6.Lenin 2017.12.30. 22:17:53

@taga20:

Már nem is emléxem, hogy mikor olvastam először, és utoljára a 444.hu-t. Most sem fogom, kár ilyen oldalt linkelned.

Jakab.gipsz 2017.12.30. 22:17:55

@Le Orme 2:

Egy tudás központú civilizációba, mint amilyen az európai, a minimum követelmény a 8 általános és legalább egy szakmunkás bizonyítvány.

Azért mert egy fél analfabétát senki sem mer alkalmazni, önállóan pedig a nomád gyűjtögető életmódból, megélni nem lehet sok száz ezer embernek, ehhez a tevékenységhez túlságosan kicsiny Magyarország. Mostanság pedig a föld nevű bolygó is.

Egy nomád a nomád életmódon kívül másra nem tud szavazni, csak irigykedni, lásd a sivatagi nomádok irigységét a fehér felsőbb-rangú keresztény ember kultúrájára.

Rox 2017.12.30. 22:20:34

[Ja, egyébként minden kommentelőtől elhatárolódom. Elképesztő, hogy milyen stílusban folyik itt az eszmecsere.]

6.Lenin 2017.12.30. 22:26:52

@taga20:

Az unokám még simán elfogadja a teremtés elméletet is meg az evolúciósat is. Van még ideje eldönteni, rá bízom. Igaz a fent említett sorozat után megkérdeztem, hogy mit is gondol róla, azt válaszolta, hogy neki tetszik mind a 2. Ebben maradtunk.
Szerencsére nem hasonlít rád semmiben sem. Már most képes gondolkodni, remélem ha felnő ez a képessége megmarad. Te még emléxel, hogy mikor szűnt meg nálad?
Bocs, ez hülye kérdés volt, Hogyan is emlékeznél rá.
Mind1.

1ghost 2017.12.30. 22:31:25

@Rox: "A három nap alatt megalkotott jogszabályok emlgetését nem tudom mire vélni."

Most komolyan! Neked ebből a cikkből ennyi jött le? Hogy kormányrendelet, meg miniszteri rendelet?

Édes öregem már megbocsáss! Nem kéne már végre elvégezned az a nyomorult nyóc elemit?

Rox 2017.12.30. 22:33:28

@1ghost: Légy szíves, okíts.

6.Lenin 2017.12.30. 22:34:06

@Rox:

Miért kéne bárkitől is elhatárolódnod?

Minden kommentelőnek jogában áll olyan képet bemutatni magáról, amire talán valóban képes, vagy szeretne másoknak bemutatni. Ha neki megfelel, te milyen jogon kényszerítenéd másra?

Rox 2017.12.30. 22:35:01

@6.Lenin: Itt senkit semmire nem lehet kényszeríteni.

6.Lenin 2017.12.30. 22:38:43

@Rox:

Ez a helyes hozzáállás. Leírtad a véleményed, te mit is gondolsz a posztról
2017.12.30. 22:17:18.
Én el is tudom fogadni. Ezért most elhatárolódsz tőlem, mert ezt nem tudattam akkor veled?

1ghost 2017.12.30. 22:40:35

Élvezzék!

"Orbán az állampárti időkből visszahozta a teljes véleménydiktatúrát, a paranoiás, állandó ellenségkép-gyártást, a dilettáns gazdaságpolitikát és a kontraszelektált, önálló gondolkodásra képtelen pártbizalmi szisztémát.

Ezt a rendszert akár új Kádár-korszaknak is lehetne nevezni, ha éppenséggel nem hiányozna belőle mindaz, amit a szüleink generációja a Kádár-korszakban pozitívan élt meg: az olcsó lakhatást, az erős szociális ellátórendszert, a kiszámíthatóságot, a megélhetés biztonságát. Az ön rezsimje a 20. század politikai torzszülöttje, amely egybegyúrta a „boldog békeévek” uram-bátyám rendszerét, a Horthy-korszak szociális érzéketlenségét, a Rákosi-éra osztályharcos gyűlöletpropagandáját, Kádár egypártrendszerét és a 90-es évek vadkapitalista rablógazdaságát.

Az ön rendszere szemben áll mindazzal, amit egy normális értékrendű ember ma a politikától elvár, ezért megérett a pusztulásra."

Rox 2017.12.30. 22:41:02

@6.Lenin: OK, igazad van, pontosítok: az elhatárolódás, alpári és a gyűlölködő kommentekre vonatkozik.

taga20 2017.12.30. 22:42:09

@6.Lenin: haver gyerekes vagy. még az unokád okosabb nálad.

reméljük, hogy mindenben az élő istenre, gecivityára hasonlít!

taga20 2017.12.30. 22:43:33

@Rox: remélem ezek után kinyitod a szárnyasoltárodat, és elmondasz egy imát a geciért, eltartott kis ujjal!:)))

morpho 2017.12.30. 22:49:25

@Scott Tenorman Must Die: Tapasztalataim a narancskullancsok akkor kezdenek el személyeskedni, amikor elfogynak...

@Le Orme 2: Természetesen minden hazugság, ami Őfelcsúti Orbán Viktort bírálja. Egy tökéletes embert csak hazugsággal lehet támadni. Azt meg mindenki tudja, hogy Orbán nem korrupt. Ennyi! Már megint jól látod!

@Rox: Még írd le párszor, hogy 3 nap alatt megalkotott jogszabályok. Aztán figyelj oda két elhatárolódás közt, hogy nehogy belelődd magad a Dunába!

Le Orme 2 2017.12.30. 22:50:25

@1ghost: "Orbán az állampárti időkből visszahozta a teljes véleménydiktatúrát" = megszűnt a turbóliberális médiacsürhe véleménymonopóliuma; ez tűrhetetlen fasizmus

morpho 2017.12.30. 22:51:09

@taga20: Eltartja a farkától a kisujját rejszolás közben? Ezt te honnan tudod? :)

6.Lenin 2017.12.30. 22:51:34

@Rox:

Alakul. Tőlük se kell, természetesen tudomásunkra hozhatod, hogy nem értesz 1et velük, de, ha ők minden áron ezt a képet tartják magukra jellemzőnek, akkor tegyék. Legfeljebb nem kell rá válaszolni, vagy te továbbra is azt írod, amit te gondolsz és olyan stílusban, ahogy te tartod elfogadhatónak. Akkor majd ők küldenek el a ........ba.
Szerintem nem kell annyira komolyan venni ezeket a névtelen felületeket.
Lehet, valójában semmi közük az itt megjelent véleményeknek a leírójuk valódi politikai, erkölcsi nézeteihez.
Ez egy szellemi pukkolás is lehet. Károsabb lenne magában tartani, inkább kiereszti.
Mind1.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.30. 22:54:10

@6.Lenin: Már megint az esti metalkó beszél belőled, te vén munkásőr? Hogy is volt azokkal a kisfiúkkal, akiket "gondozásba" akartál venni?

6.Lenin 2017.12.30. 22:54:23

@taga20:

Szerencséd, hogy már alszik. Leíratnám a véleményét rólad. Én az ő nevében nem szeretnék nyilatkozni.

Rox 2017.12.30. 22:54:26

@1ghost: Ez egy szép idézet, de a cikk állításával szemben továbbra is fenntartom azt, hogy az év végén kiszórt 80 kormányrendeletből, 101 kormányhatározatból és 21 miniszteri rendeletből, tehát a statisztikai adatokból nem lehet következtetést levonni a demokrácia állapotáról. Vagy legfeljebb annyit lehet megállapítani, hogy ugyanolyan ramaty a helyzet, mint a 90-es évek óta bármikor, mert az elődeihez hasonlóan ez a kormány se képes elérni azt, hogy a rendeletek és határozatok tömegének előkészítése ne az utolsó pillanatra maradjon.

Rox 2017.12.30. 22:55:35

[A blogmotor lenyelte az iménti bölcs hozzászólásomat.]

morpho 2017.12.30. 22:55:36

@Le Orme 2: Te olyan szakértőnek tűnsz pubi! Milo Yiannopoulos-ról mit tududnk? Jön, nem jön? Csak mert mióta megtudták, hogy kit hívtak meg, eltűnt a konferencia hivatalos programja. Biztos véletlen. Te tudod a programot? Szeretném meghallgatni, hogy egy orbánista buzi hogy látja? Finkelstein kollégát is megkérdeztem volna, mint fő ideológus antiszemita zsidó buzit, de megmordult szegény és itt hagyta nekünk a Soros plakátokat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.30. 22:57:33

@Rox: Vagy csak mesterséges intelligencia őrzi már a blogot.

6.Lenin 2017.12.30. 22:59:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem kisfiukról/kislányokról volt szó. Az ált. iskolát elvégzettekről.
Sajnáltam, hogy olyan sors juthat nekik is, mint neked, Felnőtt korára elhülyül.
Veled én már nem foglalkoznék. Te már így fox valószínűleg elpatkolni, bár láttam kivételes eseteket is. Igaz, a te eddigi hozzászólásaid alapján semmi okom az optimizmusra.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.30. 23:04:01

@6.Lenin: Mondjuk akire egy ilyen vén trotty mint te rámászik, semmiképpen sem marad épelméjű.

Le Orme 2 2017.12.30. 23:04:21

@Jakab.gipsz: a magyargyűlőlő poszter hazudik is, tájékozatlan is, és még a magyar lakosság en bloc gyalázására (lehet, saját maga nem magyar) is felhasználja a kérdést

Rox 2017.12.30. 23:04:27

@morpho: Bocsánat, nem egy malomban őrölünk. Lehet, sőt valószínű, hogy a poszt politikai üzenete összességében igaz és helyénvaló. Ámde van benne egy logikátlan és szakszerűtlen rész (3 nap alatt megalkotott jogszabályok stb.), amire bátor voltam rámutatni. Jó lenne, ha ez a rész ki lenne hagyva a cikkből, mert teljesen haszontalan, felesleges, csak egy jó nagy támadási felület.

6.Lenin 2017.12.30. 23:10:27

@Rox:

"Jó lenne, ha ez a rész ki lenne hagyva a cikkből, mert teljesen haszontalan, felesleges, csak egy jó nagy támadási felület. "

Honnan veszed, hogy mi a cikkíró valódi célja?

És, ha ilyen és hasonló (nem az első, és gondolom az utolsó se az ilyen poszt) írások célja a bizonytalan választók elriasztás, hogy a ballib oldalt támogassák a voksaikkal, esetleg. Az ilyesmikre nem azt mondom, hogy tökéletes, de van benne ráció.
Túl elhamarkodottan alkotsz biztosnak látszó véleményt.

morph on deer 2017.12.30. 23:11:38

“Nem nyomoznak az azeri milliós korrupciós pénzek után”

Miért nyomoznának?
Úgy is tudják, hogy hova került az azeri lóvé, hát akkor meg minek a felhajtás!

Na ne mááá...!

Scott Tenorman Must Die 2017.12.30. 23:13:06

@1ghost: ezt melyik ápolt társad mondta, h írd be ide? szóljunk a doktor úrnak a haloperidol injekcióért?

taga20 2017.12.30. 23:13:11

@6.Lenin:
"Szerencséd, hogy már alszik."

miért is?

taga20 2017.12.30. 23:15:11

@morph on deer: és a sok rohadék itt is eszt próbálja bevédeni!

döbbenet!

6.Lenin 2017.12.30. 23:17:23

@taga20:

Mert én az ő nevében nem nyilatkozhatom.
Aztán, ha leírná, amit eddig mondott veled kapcsolatban, nem biztos, hogy fizetett hirdetésben terjesztenéd az országok napilapokban, vagy a TV-kben. A neked barátiakban tuti nem.

6.Lenin 2017.12.30. 23:19:28

@6.Lenin:

országok=országos
Késő van már, bocs.

taga20 2017.12.30. 23:20:39

@6.Lenin: nevetséges vagy droid! egy kis kölök háta mögé bújsz, aki még a seggét se tudja kitörölni rendesen!

egy igazi fityesz hős vagy! majd milo megjutalmaz a várkert romkocsmában:)))

6.Lenin 2017.12.30. 23:26:32

@taga20:

B+ vagy 100x leírtam, hogy 1 köcsögnek tartalak (mert nem értem, hogy miért is nem lehet normálisan ütköztetni az eltérő véleményeket akár).
Esküszöm, hogy ez megfelel a véleményemmel, veled kapcsolatban. Száradjon le a kurt úrfi töke, ha ez nem igaz.
6.lenin
sk.

morph on deer 2017.12.30. 23:29:23

@6.Lenin:
“Nem kisfiukról/kislányokról volt szó. Az ált. iskolát elvégzettekről.”

Akkor megnyugodtam.
Mert most képzeld el, hs nem így lenne!
Mert akkor például egy 34 oldalas irománynak mgfelelő módon kéne a kisfiúknak és kislányoknak viselkednie, “terrortámadás esetén”!

Az óvodában, például.

Pártunk és kormányunk törődik mindennel, mint látjuk!
Fogadni mernék, hogy valamelyik Rogán közeli cég már kidolgozta a viselkedési normákat egy váratlan jegesmedve-támadás esetére is, mert bölcs vezérünk semmit nem bíz a véletlenre.

Praise the Lord!

6.Lenin 2017.12.30. 23:36:39

@morph on deer:

Ezt most nagyon elbasztad. Nem tudod miről is volt szó, amire a másik köcsög kurt úrfi próbált hivatkozni.

Pedig ebben a libbant (Gyurcsányi) kedvenceddel véletlenül 1etértettem, igaz csak azzal a feltétellel, ha részletesen kidolgozzák, ők (Klárával volt közöl 5letük) miként is gondolták a kérdés megoldását.
Kár volt.

taga20 2017.12.30. 23:37:13

@6.Lenin: szerintem be vagy baszva:)

tudod miért nem lehet ütköztetni? mert a lopásról, az ország szétveréséről, az emberekből
kihozott állatról, mit lehet értelmesen vitatkozni?

kiplakátoljátok, hogy soros az ördög, és erről dumáljunk értelmesen?

te érted még azt a szót, hogy normális ország, normális emberek, normálisan megbeszélik a gondokat?

te normálisnak gondolod ezt, ami ebben az országban folyik?

Xilit 2017.12.30. 23:37:52

Ez a kormány a társadalmunk látlelete.
Számomra már az is döbbenetes, hogy valaha kormányra kerülhettek. Hogy nem látták a szavazók a fiatal orbán karrieréhségét, hamisságát? Persze, így utólag már felesleges ez a kérdés, de azért ne tévesszük szem elől, hogy semmi nem történhetett, és nem történik a többség beleegyezése nélkül, akár passzív, akár aktív döntés eredményeként.
Emelkednie kell a lakosság intellektuális szintjének ahhoz, hogy érdemi változások történjenek, de ez a folyamat mindannyiunk közös felelősségén alapul.

6.Lenin 2017.12.30. 23:44:20

@taga20:

Nem tartok mindent elfogadhatónak, nem normálisnak viszont téged tartalak ,és ebben a hitemben eddig nem nagyon bizonytalanítottál el. Bár nyitott vagyok rá, de, ha nem, hát nem. Csak rajtad múlik.
Miért is vennék egy esetleg elfogult vélemény igaz ténynek? Mert az a te véleményed?
Ne bassz!

morpho 2017.12.30. 23:46:16

@Rox: Hát ez nem egy malom, ez a blogtér. Tudod, amitől elhatárolódtál! Ha szerinted rendben van, hogy 3 nap alatt 80 rendeletet és 100 határozatot fogadnak el parlamenti jóváhagyás nélkül, akkor te hülye vagy, már bocs! Ki is csinált ilyet utoljára? Továbbbá ez atípusú törvénykezés a visszaélések és a korrupció melegágya. Tisztességes kormány ilyet nem csinál. De szerinted ez rendben van így, nincs itt semmi látnivaló. Te tudod, hogy mik vannak ezekben a határozatokban/rendeletekben? Átnézted mindet? Mert ha igen és így is rendben van, akkor bizonyára neked van igazad.

morpho 2017.12.30. 23:47:44

@Xilit: Szép estét! De téged nem így hívtak akkor... Vagy igen? :) Elbizonytalanodtam...

taga20 2017.12.30. 23:49:14

@6.Lenin: és mi bennem a nem normális, azon kívül, hogy ordenáré a stílusom?

nem mondok igazat? vagy az, hogy utálom a beteg orbáni rendszert? vagy mi?

morpho 2017.12.30. 23:50:20

@6.Lenin: Te tényleg be vagy tolva! Előszilveszter?

Xilit 2017.12.30. 23:53:17

@morpho:

Nyírfa néven futottam, de az itt foglalt volt. :)

morpho 2017.12.30. 23:53:51

@Xilit: Na így már képben vagyunk! :))

6.Lenin 2017.12.30. 23:59:34

@taga20:

Mert azt hiszed csak a te véleményed lehet az igaz. Közben diktátorozol.
Véleményed lehet, akár az is, hogy betegnek tartod ezt a rendszert, de ezt másoknak miért is kéne kritika nélkül elfogadniuk? Csak mert ti itt néhányan így gondoljátok?
Gondolom, hogy ezt nehéz felfogni.
Én ugyanis azt tartom normálisnak, ha mindenki elmondhatja a véleményét, amit alá is tud támasztani valós, és nem elképzelt, nem bizonyítható feltételezésekkel.
Aztán, ha inog a bizonyíték, jön a másik alázásának a szándéka.
(bár a másik alázása se olyan egyszerű dolog, ismerni kéne hozzá a másik gyenge pontjait, akkor igazán hatásos. A fércmunka itt is kibukik)

Xilit 2017.12.31. 00:05:39

@morpho:

Örvendezem, hogy rátok találtam, ezentúl sűrűbben ide látogatok.
Látom, megy az adok-kapok ezerrel. :)

Jó éjt mindenkinek!

6.Lenin 2017.12.31. 00:09:02

@morpho:

Nem vagyok szakorvos, inkább fordulj hozzájuk. Vagy nem fizeted a tb-t?
Még a végén mindenki tőlem kér leletet a lelki/szellemi állapotáról.
Nem mondom néhány érdekes eset valóban felkelti az érdeklődésemet, de te nem vagy olyan túl bonyolult eset ehhez. Legalább is már nem.
Ha tudsz valami újat is esetleg produkálni, ez esetleg változhat.
Nyitott vagyok.

Hú basszus, már ennyi az idő?

Akkor most tényleg elvándorlok a hálószobámba a saját lakásomon belül, vagy kivándorlok ebből a helységből, vagy migrálok 1et.
Válaszd ki a megfelelőt.

L

Jó éjt, vagy inkább reggelt már!
Mindenkinek.

Tavasszal meg majd minden eldől.

morpho 2017.12.31. 00:10:12

@6.Lenin: Te frankósan be vagy baszva! Most már tuti! Sipirc az ágyba!

Rox 2017.12.31. 00:27:25

@morpho: Örülök, hogy végre felcsillant a tárgyszerű eszmecsere lehetősége. Az észrevételeim a következők:

1. A fenti állításoddal szemben a magyar közjogi rendszerben nincs olyan, hogy a kormányrendelet vagy miniszteri rendelet parlamenti jóváhagyása. Ez egy könnyen ellenőrizhető / falszifikálható állítás, mert az Alaptörvény 15. és 18. cikkei tartalmazzák a Kormány és a miniszter jogalkotási jogkörét meghatározó szabályokat. Jelzem, hogy ezek a rendszerváltás óta nagyjából változatlanok. Fusd át és pls. jelezd, ha rendelet jóváhagyásra vonatkozó szabályt találsz!

2. Írod: "Továbbbá ez atípusú törvénykezés a visszaélések és a korrupció melegágya." - Ez így nem stimmel. A "törvénykezés" az ítélkezés régies megnevezése. Miért kevered ide a bíróságokat? Ennek így se füle, se farka. Sok minden van, ami a korrupció melegágya ehet, de ez speciel nem.

3. Írod: "Te tudod, hogy mik vannak ezekben a határozatokban/rendeletekben? Átnézted mindet?" - Igen, megnéztem az utolsó Magyar Közlönyt és abban azt láttam, hogy valamennyi kormányrendeletet és miniszteri rendeletet törvényi felhatalmazás alapján alkottak meg. Itt van a 233-as közlöny linkje: magyarkozlony.hu/hivatalos-lapok/c330e488dd5277f5702bb36ad6ff0436ce4795c2/dokumentumok/af76bde0c10635ea6f4d4d4dbd42f966942aad52/letoltes
Javasolom, hogy fusd át Te is, és győződj meg róla saját magad. A jogszabályok megjelöése után, az úgynevezett preambulumban találod meg a törvényi felhatalmazások megjelölését. Ha találsz olyat, ami szerinted problémás, akkor légy szíves, írd meg, kíváncsi vagyok rá.

morpho 2017.12.31. 00:37:15

@Rox: No várjunk egy pillanatra. Senki nem mondta, hogy nem törvényes.
Az 1948-as államosítás is törvényes volt. Hozott róla a parlament törvényt. Vagy mégsem? az év végén, amikor már nem üzemel a kormányzat, csak félgázon, te életszerűnek tartod, hogy 180 kormányrendeletet betolnak? Inkább azért csinálták, mert ilyenkor kevésbé tűnik fel, ha valami nem stimmel. Én nem azt kérdeztem, hogy törvényes-e, hanem, hogy azt tudod-e, hogy konkrétan mire vonatkoznak a rendeletek? Egy címsorból nem sok derül ki. Ez egy nagy salátahalmaznak tűnik elsőre. Egyébként érvelésed a zsidótörvényekre is kiválóan alkalmazható. Volt törvény a deportálásokról? Volt. Akkor jogszerű volt nem?

Rox 2017.12.31. 00:44:28

@morpho: Ez így nem OK. Nem reagáltál érdemben az előző hozzászólásomra, hanem kérdéseket tettél fel. Így nem lehet vitatkozni. Légy szíves reagálj arra, amit írtam, vagy fogalmazd meg világosan a téziseidet, hogy legyen miről eszmét cserélni.

morph on deer 2017.12.31. 00:47:50

@6.Lenin:
“Ezt most nagyon elbasztad. Nem tudod miről is volt szó, amire a másik köcsög kurt úrfi próbált hivatkozni.”

Ó, hogyne. Meg még cserépedény is, természetesen.
Drága Uljanov elvtárs, te ennél sokkal szélesebb látókörrel rendelkezel, - általában, - és ez is az ok arra, hogy itt szórakoztatjuk egymást. Még annak a tulajdonságodnak ellenére is, hogy szívesen csúszol át az érdemi válasz helyett egy közeli, hasonló, de mégis másik területre. (Just to you to know, that I know:))

Visszatérve: pártunk és kormányunk tovább rágja a terrorista ‘gittet’, miközben itthon mindmáig a legveszélyesebbek a magyar terroristák.

OK, tudom, hogy attól, hogy magyar még lehet terrorista, - mint ahogy erre volt is pár példa, - de azért én ezt a 34 oldalas ‘útmutatást’ valahogy a kerékpár túltolásával tartom egyenértékűnek.

Mert pl mi van akkor, ha Bercike, négy egész kéttized éves magyar állampolgár mégsem úgy reagál vészhelyzetben, ahogy pártunk és kormányunk elvárja?
Akkor a terroristák fognak győzni, vagy mi? (“Otherwise the terrorists win!” - George Carlin)

Beteg egy gyülekezet, annyi szent!

Remélem, hogy az óvodák mellé is kell majd lőtér, hogy fent nevezett Bercike megfelelő módon tudja kezelni az AMD-65-ösét, ha Soros végre ostrom alá veszi a hazát...
Mert most képzeld el, hogy mi lenne egy ilyen útmutatás nélkül! Még rágondolni is rossz...

Rox 2017.12.31. 01:01:33

@morpho: Azért reagálok pár dologra a hozzászólásodból:

Írod: "az év végén, amikor már nem üzemel a kormányzat, csak félgázon, te életszerűnek tartod, hogy 180 kormányrendeletet betolnak?" - Téves a prekoncepciód. A december évtizedek óta mozgalmas hónap jogalkotási szempontból. A 2017.12.30. 22:17:18 hozzászóásban leírtam, hogy mi ennek az oka. Olvass vissza! Ennek fényében nem kivételes, hogy idén is így történt.

Írod: " Én nem azt kérdeztem, hogy törvényes-e, hanem, hogy azt tudod-e, hogy konkrétan mire vonatkoznak a rendeletek?" - Hát arra, amire a vonatkozó törvény felhatalmazást adott. Ezt is baromira egyszerűen tudod ellenőrizni: megnézed, hogy milyen törvényhely van megnevezve a végrehajtási rendelet preambulumában, kikeresed a felhatalmazó törvényből azt a törvényhelyet és ellenőrzöd, hogy a végrehajtási rendelet arra vonatkozik-e. Ha igen, akkor nagy az öröm és a bódottág! :)

Írod: " Egy címsorból nem sok derül ki. Ez egy nagy salátahalmaznak tűnik elsőre." - Lehet, hogy ezúttal a Te készülékedben van a hiba. Láthatóan nem vagy jogász, ezért elég vakmerő dolog, hogy olyasmikkel kapcsolatban fogalmazol meg sarkos véleményt, aminek a megítéléséhez nem elég a józan és és az intelligencia, hanem alkotmányjogi/kodifikációs jogi ismeretekre is szükség lenne.

CoolKoon 2017.12.31. 01:04:29

Hiába, már legalább egy éve rebesgetik, hogy a Hírcsárda nem bírja a tempót....

morpho 2017.12.31. 01:32:32

@Rox: Az a gond, hogy úgy érzem, hogy te nem reagáltál az én felvetéseimre. Aztán ezt vágod a fejemhez. Gyanítom ez így fingfűrészelés. Neked van igazad. Nem gond.
Meg azt is gondolom, hogy te egy sokadnick vagy,. aki megpróbál hülyére venni. Ezzel szerintem le is zárhatjuk ezt az egészet. Buta narancskullancs! :)

Rox 2017.12.31. 02:00:36

@morpho: Alapvető szaktudományos fogalmakkal és összefüggésekkel nem vagy tisztában. Pl. nem tudod, hogy mit jelent a törvénykezés és nem érted, hogy miért lényeges a vita tárgya szempontjából az, hogy az év végi dömpingben végrehajtási jogszabályokat hirdettek ki. De ezzel nincs semmi gond. A jogi egyetemen simán buktatnának ilyesmikért, de ez nem az egyetem, hanem egy blog kommentszekciója, ahol senki nem kérheti rajtad számon ezeket az ismereteket. Attól még lehet valaki pl. művelt és éleseszű, hogy nem ért a jogforrástanhoz. Csak annak a bölcs belátását kérem, hogy nem rendelkezel az érdemi vitához szükséges jogi szabályozástani ismeretekkel és tapasztalatokkal, és ez az ismerethiány nem pótolható politikai lózungok hangoztatásával.

bkkzol 2017.12.31. 02:34:07

Az a szomorú, hogy mind a két oldal erősen sáros korrupt. Ez nem magyar sajátosság. ilyen-olyan oldal marakodik a koncon mindenütt.
Az EU pár hónap alatt kifeheríthetné, átláthatóvá tehetné a gazdaságot, de egyik oldalnak se érdeke, hogy az offshore cégek, offshore paradicsomok megszünjenek. Azoknak kellne törvényeket, szankciókat hozni akik a haszonélvezői ezeknek az "üzleteknek". Szép példa, hogy egy gyakorlatilag köztörvényes gazdasági bűnözőt tesznek EU-s vezetőnek (Juncker).
Kis hazánkban is minden párt kiveszi a részét az osztozkodásból. Az egyik kormányzás nagy nyugati cégeknek játszotta át a közvagyonyt egy kis apróért vagy/és kitüntetésért (Medgyessy) a másik kormányzás kizárólag külföldi cégekkel épített az EU "támogatásokat".
Szép példa, hogy az EU-nak is addig volt problémás Paks2 amég szerződésileg garantálva nem kaptak nagy részt a beruházásból. Ha az elejétől a francia cég csinálhatta volna akkor végig "biztonságos, tiszta energia" lett volna.
Tehát nem vethet egyik oldal se a másik szemére semmit!

2017.12.31. 02:40:15

@taga20: látod, hogy milyen ostobák vagytok ti, ballibek? sivalkodtok, de azt se tudjátok, miért.
azért, mert azt írták nektek a ballib blogokon, hogy sivalkodni kell a civiltörvény miatt.

én elolvastam a tervezet(ek)et meg a ballib oldalakon a cikkeket, aztán megnéztem, miket irkáltok itt a blogokon, hát bazmeg, ti olyanok vagytok, nagyeszűek, mint a dalma néni a paláverben.
b1.blog.hu/2017/11/30/valasztojoga_is_van_dalma_neninek_aki_elhiszi_hogy_soros_mindenkit_atoperaltatna_es_kotelezove_tenne
pontosan ugyanolyanok.
és közben fennhéjázó gőggel hirdetitek, hogy nektek mennyi eszetek van, csak nektek kéne szavazni. beszarás.

morpho 2017.12.31. 04:17:33

@Rox: Megtiszteltetés, amikor egy ilyen nagy formátumú ember oktat ki! Különösen, ha masszívan mellébeszél és úgy csinál, mintha ez egy jogi kérdés lenne, pedig politikai vastagon. Nem dőlök be narancskullancs, nem vagyok annyira hülye, mint gondolod! :) Amúgy édes vagy! :)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.31. 05:05:51

@_Ske_:

Sose tagadtam. Minden kormány körül vam lopás. Ezért is nem szempont ez a kormányok megítélésében.

Továbbá, az igazi nagy lopás 1989-ben zajlott, ahhoz képest minden morzsa.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.31. 05:07:18

@morpho:

Minden kormány körül vam lopás. Ezért is nem szempont ez a kormányok megítélésében.

Továbbá, az igazi nagy lopás 1989-ben zajlott, ahhoz képest minden morzsa.

élveteg 2017.12.31. 05:39:25

80 db kormányrendelet,
101 kormányhatározat,
21 minisztériumi rendelet,
+ december 72-én egy 1825 oldalas felsorolás a világörökségi védelem alatt álló ingatlanok felsorolásáról.
Egyikről se szavazott a Parlament.

Egyikről sem szavazott a parlament ? Miért mikor szavazott maga szerint a kormányrendeletről vagy miniszteri rendeletről a parlament ?

poor 2017.12.31. 07:09:24

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Látom a fidióta tolvajoknak jó vastag bőr van a pofájukon!!! orbánsegg nézz már körül a fidióták lopnak és gyilkolják a magyarokat!!! És még van pofád megszólalni orbánsegg!!!!
Ennél szarabb hordát még elképzelni is nehéz kormányon!!! Fidióta tolvaj a jövőnket égetitek el remélem börtönbe jutsz Te és elvtársaid ezért!!!

poor 2017.12.31. 07:12:24

@aleksz róz:
Újabb orbánsegg keletkezett!! Hülye fidióta tolvaj szaros a szád az idegbeteg tolvaj vezér seggének a tisztítása miatt!!!! Ilyen elv nélküli barmokat mint a fidióta gyilkosok ritkán látni!! vTi csak azt tudjátok szajkózni ami a párt közleményben megjelenik!! Pont olyanok vagytok mint a kommunisták!!!!

$pi$ 2017.12.31. 08:40:52

@taga20: "normális emberek, normálisan megbeszélik a gondokat?"

Veled? Nem, nem hiszem, hogy normális ember tud veled normálisan beszélni? Talán ha le vagy szedálva... nem tudom, nem vagyok orvos.

$pi$ 2017.12.31. 08:48:39

@bkkzol: "Az EU pár hónap alatt kifeheríthetné"

Az, kifehéríthetné. Mert az EU nem korrupt. Igaz, a németek az energiagazdálkodásukat nekivezetik a falnak, mert egy pár tucat cégüknek nagyon jól jön a ződenergia, nagyon nagyot kaszálni az állami pénzeken. Meg betelepítenek pár millió írástudatlant, mert pár tucat cégnek nagyon jól jön a "menekültekre" költött állami pénz.

Olyan fehér lenne a magyar gazdaság mint az európai vagy az amerikai. Az amerikai, akik az egész világgazdaságot nekivezették a betonnak még az utolsó napokba is azt bizonygatva, hogy milyen faszán megy minden. Aztán a végére kiderült, hogy nekik ment jól, az egész világ rácseszett, de ők hatalmasat kaszáltak.

Ne gondold, hogy európában nem dübörög a korrupció! Keményebben és nagyobban csinálják mint nálunk, csak megtanulták hogyan kell csinálni, higyan kell ügyeskedni, hogy a slepp még tapsoljon is hozzá.

Cycmen 2017.12.31. 09:15:02

A vallásos fiatal keresztény demokraták nevében szeretnék boldog új évet kívánni az összes itt regnáló szétlőtt ánuszu kétes származású mocskosszájú libsi trollnak és párhuzamosan üzemeltetett nickjeiknek! Köszönöm a vidám perceket amiket primitív létformájuk ellenére nagy meglepetésemre okozni tudtak!
Kapjátok be 18-ban is balf.szok!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.31. 09:31:54

@poor:

Valamint a gonosz Zorbán gyíkemberekkel szövetségben vonja ki az oxigént az ország levegőjéből, s diktatúra lesz bevezetve a jövő héten, s rendkívüli állapot a választások előtt, mert a nép Sorost akarja, hiszen minden 10 kisdiákból 11 éhesen esik ki a padból, de már a 101 %-uk kivándorolt, ugye?

6.Lenin 2017.12.31. 09:59:17

@Cycmen:

Remek! Nincs is más lehetőségem, mint csatlakozni hozzá.
Hasonlókat kívánok én is ballib honfitársaimnak, és hosszú , lelki nyomorban tengődést .(ha nekik ez okoz megnyugvást). Egyszer csak beletörődnek, hogy nekik ez jutott, vagy megbékélve távoznak, és ezzel sokban segítik majd a sokat szenvedett kis hazánkban a megtisztulást. Már csak néhány hónap, aztán kicsit el lehet vonulni erőt gyűjteni, reménykedni valamiben. Mindig van remény valamire.
Gyuri'bá szeret benneteket és ez a lényeg, pénzt is ad (eddig feleslegesen, de ki nem tojik rá).
BUÉK!
(és jó, hogy vagytok. A jövő generáció is könnyebben tud dönteni a jó és a rossz között, ha látja, mire is vagytok képesek )

Rox 2017.12.31. 10:08:16

@morpho: A cikk többi megállapításával egyetértek, de az általam kifogásolt rész jogilag téves, tehát az abból levont politikai következtetés sem helytálló. Ezt higgadtan és részletesen megindokoltam, és ezzel szemben sem tőled, sem mástól nem érkezett érdemi ellenérv.

Ha ezt nem látod át, annak az az oka, hogy nem rendelkezel azokkal a szabályozási jogi háttérismeretekkel, amelyek ebben a kérdésben a lényegi (közjogi és nem politikai) összefüggések felismeréséhez szükségesek lennének.

Ezt nem azért írtam le, hogy belekössek a cikkbe, vagy bármelyik kommentelőbe, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy az ténybeli igazság mindig előrébb való a politikai szimpátiánál vagy antipátiánál. Nekem fontosabb a józan ész, mint a csordaszellem. Peace.

eßemfaßom meg áll 2017.12.31. 10:18:23

Nem "ki tud viccesebb posztokat íratni a blogjain" versenyt kell nyerni a pártoknak, hanem választást.

csak szólok...

6.Lenin 2017.12.31. 10:24:29

@Rox:

Ez egy politikailag manipulált blog.
Miért nem lehetséges az a variáció, hogy a poszt írója a tisztességes demokratikus erők közé befurakodott sötét, és alattomos fideszes ügynök?
Az ilyen posztokkal pedig megpróbálja a bizonytalan szavazásra jogosultakkal megutáltatni a tisztességes, becsületes, igazán demokratikusan anyázó honfitársainkat?
Sajnos ma a politikában minden lehetséges. Én nem zárnám ki ezt a lehetőséget sem.

Emléxel a régi figyelmeztetésre: éberség elvtársak, az ellenség köztünk van.
Óvatosnak kell lenni ezekben a pillanatokban, mert elbukhat egy tisztességes idea, a jobboldali szennyáradatban.

Kegy 2017.12.31. 10:47:48

Oszd meg es uralkodj! Bravo....

2017.12.31. 11:08:11

@Cycmen: te inkább a pedofil papoknak és az általuk kitanított keresztény nemzedéknek kívánj jókat

Cycmen 2017.12.31. 11:09:44

Érdekes trendre figyeltem fel egyébként ballib oldalról! Bolsevikoznak, kiszeseznek, kádáristáznak, tolvajoznak, korruptoznak, szóval az összes jellegzetes tulajdonságukat átvetítik a másik oldalra rendkívül pofátlan módon!
A sass néven futó szánalmas ripacs a ti emberetek, ne hasonlítsátok rendes népekhez!

Cycmen 2017.12.31. 11:11:48

@vitéz Beverneky: Mi van cimbi, megcumiztatott a plébános kiskorodban, hogy ilyen fóbiád van? Az mondta hogy szent pipa?

Cycmen 2017.12.31. 11:18:26

@vitéz Beverneky: Ügyes vagy te haver amikor szóba kell hozni valamit, mert az utóbbi időkben napvilágot látott pedofil, meg egyéb szánalmas aberrált esetek főszereplői pont nem a keresztény vérvonal képviselői!
Már megint a zsebedben robbantottad fel a kézigránátot te mongol idióta!

morpho 2017.12.31. 11:58:21

@Rox: Arra szeretnélek kérni narancskullancs, hogy még hatszor írd le, hogy ez egy jogi kérdés, amihez én nem értek. Nagyon szépen köszönöm és boldog új évet neked!

morpho 2017.12.31. 12:06:53

@6.Lenin: "Hasonlókat kívánok én is ballib honfitársaimnak, és hosszú , lelki nyomorban tengődést"
Akár magamra is vehetném, ha a ballib jelentene bármit is, de nem jelent, úgyhogy nem veszem. Te viszont nem csak ostoba vagy, hanem gonosz is. Ez új tőled Iljics! Az a szerencséd hogy nem látod a saját korlátaidat a lelki nyomorodtól. A világon nincs olyan normális ember, aki beáll nyiltan kormánysegget nyalni. Az egész egyáltalán nem életszerü. A kormányt bírálni kell, nem megvédeni a disznóságait! Pláne ennyit!

rasztaszív 2017.12.31. 12:08:24

@Cycmen: érdekes trend,mi?milyen jó,hogy te aztán nem tennél olyat.

2017.12.31. 12:11:54

én már a "keresztény" és a demokrata szó együtt említésétől rosszul vagyok.
amikor a keresztények egymást, a más vallásúakat irtották.
ma is(lásd az ír katolikusok és reformátusok) és ezek hívják magukat demokratáknak...
most a muzulmánok adnak a pofájuknak, nemsokára megalakulhat a muszlim demokrata párt is....

1ghost 2017.12.31. 12:18:03

@$pi$: @Cycmen: @6.Lenin: @Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü: @eßemfaßom meg áll: @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Hát ez haláli! Szilveszter napja van és orbán ezernickű tetves bérhazudozója még ilyenkor sem tud más elfoglaltságot találni, csak a gazdája seggét nyalni, éppen úgy mint karácsony szent este.

Így hát ez a szerencsétlen hülye nem szimplán egy ócska orbántroll, akinek gödörbe jutott az élete, hanem egy súlyos pszichopata beteg, mert kérem szépen, hogy valaki szilveszter napján is itt rohadjon egész nap orbán ülepét fényezve, az bizony már túl van a troll kategórián, s a nagyon-nagyon komoly orvosi esetek közé tartozik.

Másfelől viszont elég röhejes, hogy a skizofrén orbánnak, saját pszichopata trollja van!

:))))))))

1ghost 2017.12.31. 12:22:14

Ja, a legfontosabbat elfelejtettem!

Ennek a nagyszerű B1 Blognak köszönöm az egész éves munkáját, a remek cikkeit, óriási szükség van a tárgyilagos, szakszerű írásaitokra ebben a velejéig korrupt, hazug, embertelen orbáni világban.

Kedves B1! Isten áldása kísérje munkátokat, s Boldog Orbánmentes Új Esztendőt kívánok nektek.

Tisztelettel,
1GHOST

Cycmen 2017.12.31. 12:28:55

@1ghost: Feltűnően bővült a szókincsed és bár még sekélyes a gondolatvilágod, de vállalkozol hosszabb eszmefuttatásokra is úgyhogy jót tett neked a jelenlétünk!
A mai napi írogatásom oka, hogy megkeserítsem az év utolsó óráit is számotokra + formában tartsalak benneteket a 18-as bőséges szopásra aminek a csúcspontja a baloldal választási bukása lesz!

közép dunántúli régió 2017.12.31. 12:41:19

@Cycmen: csak nehogy véletlenül ti bukjatok.
Tudod, semmi sem tart örökké.
Fel ne vágd ám akkor az ereid! Te fasz.

Cycmen 2017.12.31. 12:41:23

@1ghost: Ennek a nagyszerű B1 Blognak köszönöm az egész éves munkáját, a remek cikkeit, óriási szükség van a tárgyilagos, szakszerű írásaitokra ebben a velejéig korrupt, hazug, embertelen orbáni világban.

Szinte látom ahogy önmagadtól meghatódva párás szemmel kopogtatod ezeket a sorokat! :DDDDDDDDDDDDDDDD

Cycmen 2017.12.31. 12:45:00

@közép dunántúli régió: A jelek alapján elég optimista vagy! Miattam meg ne aggódj!

zdanee 2017.12.31. 12:49:47

Jól megmutatjuk a haldokló nyugatnak: lehetünk mi is Venezuela kőolaj nélkül is!

Cycmen 2017.12.31. 12:58:19

Na a hülyeséget félretéve őszinte BUÉK mindenkinek,viszlát jövőre!

2017.12.31. 12:59:12

@Cycmen:
"A mai napi írogatásom oka, hogy megkeserítsem az év utolsó óráit is számotokra"

"Mi van cimbi, megcumiztatott a plébános kiskorodban, hogy ilyen fóbiád van? Az mondta hogy szent pipa?"

" vallásos fiatal keresztény demokraták nevében szeretnék boldog új évet kívánni az összes itt regnáló szétlőtt ánuszu kétes származású mocskosszájú libsi trollnak és párhuzamosan üzemeltetett nickjeiknek! "

igazán szép keresztényi gondolatok, gratulálunk!
azt még elfelejtetted odaírni, hogy bassza meg a kurva isten...

azigaziraptor 2017.12.31. 13:05:31

@Xilit: Szia Drága!
Újra együtt? :-)

6.Lenin 2017.12.31. 13:12:45

@morpho:

Látod, ilyen vagy te. Ha már idézel, idézz tisztességesen:
"hosszú , lelki nyomorban tengődést .(ha nekik ez okoz megnyugvást). "
Ez így teljes.
Ugyanis én azt nem értem, hogy néhány (főleg a ballib oldalra jellemzően)honfitársamnak miért van szüksége arra, hogy a másikat, mert esetleg más véleménye van, minősíthetetlen hangnemben próbálja alázni, belekeverve a vétlen hozzátartozókat is. Nyilván-vontam le a következtetést- valamilyen lelki sérülésben leledzenek, és ezek a minősíthetetlen megnyilvánulásaik valamilyen megnyugvást jelentenek a számukra. Akinek nem inge, ne vegye magára.
Természetesen mindenkinek jogában olyan véleményt kialakítani, amire a szellemi képességei lehetőséget biztosítanak a számára, ezt meg is védeni. Vagy magáról olyan képet mutatni, amit ő magáról képzel. Másoknak pedig ezekről következtetéseket levonni. Nincs kizárva, hogy mindketten révesen ítélkezünk a másikról, de azért ajánlatos lenne néha indokolni is (nem szükséges, de már ez is lehet jellemző, ha nem tudjuk indokolni a másikról kialakított véleményünket )
Mind1

Én kívánom neked és mindenkinek, hogy a következő évben minden sikerüljön, ami a csodákat kizárva normális körülmények közt a számára megvalósítható.
Természetesen sokan hajlamosak vad, megvalósíthatatlan dolgokról is álmodozni, aztán, ha nem jön össze, ezért a normális embereket kárhoztatni. Vannak ilyenek, na bumm, senki sem lehet tökéletes.
Mi is a normális?

"Normálisnak lenni annyit jelent, hogy felveszed a ruhádat, melyet a munkádhoz vásároltál, végighajtasz a városi forgalomban az autóddal, melynek részleteit még mindig fizeted – mindezt azért, hogy megtartsd az állásodat, ami ahhoz kell, hogy ki tudd fizetni a ruhádat, az autódat és a házadat, melyet üresen hagysz egész napra, hogy megengedhesd magadnak, hogy benne élj.

Ellen Goodman"

+ neked 1 külön:

"Az ember azt látja a világból, amit szívében hordoz.

Johann Wolfgang von Goethe"

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.12.31. 13:18:11

Mókásak ezek az Orbánék... csak közben ne rohadna szét az ország, ne menekülne annyi honfitársunk külföldre és ne lopnának annyit a kis strómanjaikon keresztül. Akkor nagyon vicces lenne a Monty Python skeccsre emlékeztetően abszurd hülyeségük.

Ja, és hülye fidesz agitpropos nickek kérem ne méltassanak válaszra. Nem igényelem.

inteligencs elenzeki 2017.12.31. 13:19:21

@Xilit:

"Számomra már az is döbbenetes, hogy valaha kormányra kerülhettek. "

Számomra meg az volt döbbenetes, hogy a szocik 3 ciklust is le tudtak nyomni. Igaz, ez a 12 év pont megfelelt annak a bizonyítására, mennyire nem működik az ő eszmerendszerük, főleg, ha a gyakorlati szempontok fölébe helyezik őket.

Rox 2017.12.31. 13:25:28

@morpho: Elégszer leírtam már, biztosan megértetted, ezért nincs szükség további hat ismétlésre.

Mindenesetre köszönöm az újévi jókívánságot és én is minden jót kívánok 2018-ra!

inteligencs elenzeki 2017.12.31. 13:27:43

@Én tudom jól:

"csak közben ne rohadna szét az ország"

Mert ?

Ugyanis én úgy látom, ez az ország már 70 éve rohad, amely folyamatot csak az utóbbi 7 évben sikerült lassítani.
És ez különösen nagy eredmény annak tükrében, hogy 2010-ben válságos helyzetben kellett ennek a kormánynak elkezdeni a munkát. Akkor nem a rohadás volt kilátásban ugyanis, hanem a gyors összeomlás.

Hogy karosszériás példával éljek, a kaszni mindenhol rozsdás még persze, de a fontosabb helyeken már benn van az új merevítés, és néhány helyen a lyukadást is kijavították.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.12.31. 13:44:26

@Comte de Gippaud: "Ugyanis én úgy látom, ez az ország már 70 éve rohad, amely folyamatot csak az utóbbi 7 évben sikerült lassítani."

Ja te díszes fidesz troll. A 2010 óta 500 ezer új kivándorlóval, az EU utolsó helyeire csúszásával, a születésszámok meredek csökkenésével, az országos szintüvé dagadt munkerőhiánnyal Orbán gazdid tényleg lassított. Csak nem a lecsúszáson, hanem a felzárkózási esélyeken. Nemkicsitnagyon.
Pontosabban sz´ólva az ország felzárkózási esélyeit a fidesz maffia hálózat örökre eljátszotta.

Igaz, hogy a maguk fideszes tolvaj fajtájának a felzárkózását a nyugati életszínvonalhoz öt perc alatt megoldották.

Na de ti fidesz szavazók köztudottan a legostobább néprétegekből meg szellemi képességüekből kerültök ki, ez köztudott, így nincs mit csodálkozni, hogy még ünnepelitek is önmagatok megszopatását.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.12.31. 13:46:52

@Comte de Gippaud: "Számomra meg az volt döbbenetes, hogy a szocik 3 ciklust is le tudtak nyomni."

Hogy még jobban megdöbbenj pubi: azok, akik a komcsikat 2010-ig rendre hatalomba szavazták, most ugyanazok szavazzák a fideszkomcsijaidat hatalomba.
A szar ugyanaz maradt, csak most más segget talált magának amihez ragadni akar.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.31. 13:51:07

@1ghost: a lényeg, h te nem vagy itt :))))

szilveszter alkalmával előbb odaadták a rád jutó 10 percet a számítógép előtt. kívánhattál volna boldog új évet, de így a jutalmad csak ismét egy haloperidol szuri

Nagyorrú Barbi 2017.12.31. 13:52:02

Szedjétek össze magatokat büdös bolsik! Egy '18-as vesztes választás utánra is kell energia! Tartalékoljátok erőtöket, meg a nyamvadt,alul iskolázott szókincseteket a magyarázkodásra, és a gyalázkodásra. Ehhez értetek. Sajnos csak ehhez...

Scott Tenorman Must Die 2017.12.31. 13:52:43

@Xilit: @morpho

azért csak kiderül kik is vagytok ti. akik tönkretették a nolblogot, és most idejöttetek szánalmaskodni. ezenkívül vén buzi szdsz árvák is, hivatásos rettegők + aláírogatók.

a társadalom nem kér belőletek

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.12.31. 13:54:02

@6.Lenin: "honfitársamnak miért van szüksége arra, hogy a másikat, mert esetleg más véleménye van, minősíthetetlen hangnemben próbálja alázni, belekeverve a vétlen hozzátartozókat is."

Kérdezd meg erről a fidesz maffiát meg a hálózatát: a közmédiát, a sleppnek elprivatizált médiát, a plakát késztítő maffiát és íghy tovább. Majd azok felvilágosítnak téged, hogy ez azért kell, hogy a fideszes bunkó népség erre harapjon rá azzal a pöttömnyi eszével, ne pedig az országos lefedetts´égü fideszes lopásokra.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.31. 13:55:35

@azigaziraptor: a 13:52-es hsz neked is szól.

good night left side

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.12.31. 13:57:38

@Nagyorrú Barbi: "Szedjétek össze magatokat büdös bolsik! Egy '18-as vesztes választás utánra is kell energia! Tartalékoljátok erőtöket, meg a nyamvadt,alul iskolázott szókincseteket a magyarázkodásra, és a gyalázkodásra. Ehhez értetek. Sajnos csak ehhez..."

Az a szép benned csökött agyú gatyamagyarjában, hogy a bolsikra akarod azt a sötét, isklázatlan magyarparaszt jellemett ráhúzni, amit most éppen te mutattál be.

Ennyi eszetek van nektek, nemzeti fos zabálóknak.

rasztaszív 2017.12.31. 14:09:59

miért veszekedtek?lehet verekedni is...:)
búék:)

6.Lenin 2017.12.31. 14:19:32

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

Az ország az elmúlt 70 valahány évben még soha nem volt ilyen jó állapotban.
Nyugodtan elfelejthetjük a megszorítást,
Az új esztendő nem azzal kezdődik, hogy mi, mennyivel fog drágulni.
Vannak problémák is?
Voltak, vannak, lesznek, de azt is tudjuk, hogy a másik oldal alatt mik is voltak ezek, és mit is jelentenek most.

Más a véleményed? Na, és?

"Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.

Thomas Alva Edison"

Ha ez titeket megnyugtat, én nem hibáztatlak. Erre vagytok képesek ,és ezt 1re többen tudják, ezért nem fognak rátok szavazni tavasszal.

2017.12.31. 14:25:21

@Comte de Gippaud:
"Hogy karosszériás példával éljek, a kaszni mindenhol rozsdás még persze, de a fontosabb helyeken már benn van az új merevítés, és néhány helyen a lyukadást is kijavították."

így van! felépült sok-sok stadion, épül szépül a budai vár királyi rezidenciája, van kisvasút felcsuton és még sorolhatnám a fontosabbnál fontosabb sürgősebbnél sürgősebb dolgokat amit pártunk és kormányunk véres verítékkel a nép érdekében tesz.

incognito ergo sum 2017.12.31. 14:33:44

@Comte de Gippaud:

az a jó, hogy mire minden városban lesz stadion, és a kórházak felét be lehet zárni orvoshiány miatt, addigra minden nyugateurópai városban találsz magyar anyanyelvű orvost és szakszemélyzetet :)

azigaziraptor 2017.12.31. 14:33:57

@Scott Tenorman Must Die:
Te agyatlan ostoba!
Ki tette tönkre a NolBlogot?
Elárulom neked csupán emberbaráti szeretetből - bár egy ilyen zigóta, mint te - nem érdemli meg, h szeretett, imádott geciviktorod strómanja tette tönkre!
Kérdés, egyéb?
Csak pénzért!! :-)

midnightcoder2 2017.12.31. 15:01:14

Azért valahol szép dolog, hogy a baloldal a saját blogjában újrahasznosítja ez egykor általa kiadott plakátot. Fontos, hogy a maradandó baloldali értékek hosszú távon is fennmaradjanak. Ami a tartalmat illeti, kétségtelenül van igaza, de bárhogy is nézem Viktort és az ellenzékét, szerintem kis hazánknak egy kiútja lenne: ha minden politikusunkat pártállásra való tekintet nélkül egyként küldenénk Észak-Koreába munkatáborba, úgy 15 évre.

morpho 2017.12.31. 15:06:01

@6.Lenin: "hosszú , lelki nyomorban tengődést .(ha nekik ez okoz megnyugvást). "
Ez így teljes.(......)Más a véleményed? Na, és? "

morpho 2017.12.31. 15:10:42

@Scott Tenorman Must Die: Te honnan tudod, hogy kiből kér a társadalom? Van erről valami papírod? Azt meg többször leírtam már, hogy korábban a nolblogon kommenteltem. Aki figyelt, tudta. Te nem figyeltél narancskullancs és most meglepődtél? Hűha! Egyébként fordulj Orbán haverodhoz a problémával. Ő zavart el onnan ide! Csak mondom.
Az meg ne zavarjon, hogy 10 éve tag vagyok a blog.hun. Te mióta is, narancskullancs?

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2017.12.31. 15:13:21

@azigaziraptor: ajj de könnyen kijöttél az intelligens stílusból. Téged mindig ilyen egyszerűen ki lehet billenteni? Elég az igazságot az orrod alá dugni?

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2017.12.31. 15:14:37

@morpho: 2010 óta ki vagytok kukázva, szerintem erre utalgatott

6.Lenin 2017.12.31. 15:16:56

@morpho:

Nekem a véleményeddel semmi bajom. Nekem csak azzal volt, hogy szándékosan úgy idéztél, más értelme legyen az általam írtaknak. Ez nem más vélemény, hanem a másik rosszindulatú lejáratásának a szándéka. Hamis színben feltüntetni a másik véleményét.

"Neked megvan a saját utad, és nekem az enyém. Ami pedig a helyes és egyetlen utat illeti: olyan nem létezik.

Friedrich Nietzsche"
(Ma ilyen idézős napom van. Nem haszontalan átgondolni mások következtetéseit)

Paul Summers 2017.12.31. 15:21:28

@ Mr Flynn Rider: Az útszéli kurva anyád hatalmosodott el a kamionos makkja felett.

VaradiJanos 2017.12.31. 15:35:02

@Scott Tenorman Must Die: “@Xilit: @morpho

azért csak kiderül kik is vagytok ti. akik tönkretették a nolblogot, és most idejöttetek szánalmaskodni. ezenkívül vén buzi szdsz árvák is, hivatásos rettegők + aláírogatók.

a társadalom nem kér belőletek”

Kérlek beszélj a saját nevedben! Én is a társadalom tagja vagyok és én kifejezetten örülök a morpho elnevezésű balfácánnak, gyönyörűen lehet alázni a magát felsőbbrendűnek érző szerencsétlen parazitát.

VaradiJanos 2017.12.31. 15:36:42

@azigaziraptor: “Ki tette tönkre a NolBlogot?
Elárulom neked csupán emberbaráti szeretetből - bár egy ilyen zigóta, mint te - nem érdemli meg, h szeretett, imádott geciviktorod strómanja tette tönkre!
Kérdés, egyéb?
Csak pénzért!! :-)”

Ki akadályozza meg, hogy újraindítsátok? Büdös a munka? Nem ad rá pénzt a vén hullarabló?

taga20 2017.12.31. 15:37:18

@VaradiJanos: jani megint segget csináltál a szádból, mint általában mindig:)))

morpho 2017.12.31. 15:38:07

@Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü: Köszi az értelmezési segítséget! Egy elmeroggyantnak az év utolsó napján megköszönöm. Megyek is elintézem neked azt a darab kenyeret a kis Orbán matricával. Este viszi ki két ápoló.

@6.Lenin: attól, hogy Nietzsche-t idézgetsz, még nem tűnsz értelmesnek. Ez van sajna :(

morpho 2017.12.31. 15:40:09

@VaradiJanos: Bár elmeroggyant vagy, de most az év utolsó napján kivételesen: A Mediaworks nem adja oda a nevet. Ha valódi narancskullancs lennél, tudnád. De te még kullancsnak is másolat vagy :) Csórikám...

6.Lenin 2017.12.31. 15:41:43

@morpho:

Látod, ez a baj, csak ilyen válaszokat vagy képes kipréselni magadból.

morpho 2017.12.31. 15:43:01

@VaradiJanos: "én kifejezetten örülök a morpho elnevezésű balfácánnak, gyönyörűen lehet alázni a magát felsőbbrendűnek érző szerencsétlen parazitát"
Ezt te honnan tudod? neked még ez sosem sikerült. Másoknak se nagyon. Viszont te mostantól megint nem létezel, mielőtt túlgondolnád magad! :) Egyszer személyesen is megpróbálhatnál alázni :))

Xilit 2017.12.31. 15:43:20

@azigaziraptor:

Mint Péternél! :)

Jó ez a blog.

morpho 2017.12.31. 15:43:44

@6.Lenin: Nem. Az a baj, hogy ha mást írnék hazudnék. Ez az igazi baj!

VaradiJanos 2017.12.31. 15:46:16

@morpho: menekülj csak balfácán! És szólj a tangaszarnak, hogy tartom a szavam!

VaradiJanos 2017.12.31. 15:48:00

@6.Lenin: ne alázd túl, mert megsértődik és elmenekül, bojkottálni fog téged! Nekem is megígérte, hogy ignorálni fog .... ma kb tizedszerre

Xilit 2017.12.31. 15:48:39

@rasztaszív:

Hali! Búék neked is! (Nyírfa)

VaradiJanos 2017.12.31. 15:49:15

@morpho: a mediaworks eladta volna a brandet az ott dolgozó tetveknek, de azoknak nem kellett, csak úgy jó nekik ha más finanszírozza a hobbijukat

morpho 2017.12.31. 15:50:08

@6.Lenin: juteszembe Iljics. Arra milyen válaszokat kell adni, hogy én lelki nyomoronc vagyok, parazita vagyok, komcsi és buzi vagyok, migránssimogató vagyok, Gyurcsány seggnyalója vagyok?
Mégis mi lenne az autentikus PC válasz ilyenkor Lenin?

IMÁDOM A NARANCSKULLANCSOKAT! IMÁDOM AZ ÖSSZESET, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL 6.LENIN KOMMENTTÁRSAM ÉRZELEM ÉS GONDOLTGAZDAG BEJEGYZÉSEIRE!! EGY ÉLMÉNY VELETEK BOLDOG 2018--AS HAZUDOZÁST ÉS KAMPÁNYKULLANCSKODÁST KÍVÁNOK! KÍVÁNOM ORBÁN VIKTOR 100HARMADOS GYŐZELMÉT A TAVASZI "VÁLASZTÁSOKON" ÉS KÍVÁNOM, HOGY MAGYARORSZÁGON AKKOR IS ORBÁN VIKTOR URALKODJON ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ, AMIKOR MÁR CSAK Ő SZAVAZ SAJÁT MAGÁRA!

Ez így jó lesz Lenin??

taga20 2017.12.31. 15:56:28

@morpho: ez az agyhalott jani, hozza a fityeszes tempót. rátalál egy szóra és azt mantrázza ezerszer. most a balfácánt, de pont evvel bizonyítja, hogy mekkora balfácán:)))

Xilit 2017.12.31. 16:00:48

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

Ez az állítólag büszke, forradalmár lelkületű, szabadságszerető nép engedelmes szolgálója bárkinek, akit erősebbnek ítél magánál, s akiből egyben hasznot is remél húzni. Szívesen talpal a porban, elvan kenyéren és vízen, csak legyen asszony a közelben , akit kedve szerint eltángálhat vagy maga alá gyűrhet.
Mentálisan nem léptünk ki a XIX. századi feudalizmusból.
Büszkélkedni azért nagyon szeretünk Dózsával, Petőfivel, Kossuth-tal - aki egyébként itt hagyta a jónépet a trutyi kellős közepén.

A társadalmi változásokhoz sok-sok idő, és még több egyéni példamutatás szükséges.

Xilit 2017.12.31. 16:07:59

@VaradiJanos:

Alázni? Ugye, tudod, hogy megalázó attitűdre annak van szüksége, aki kevesebbnek érzi magát a megalázni szándékozottnál. Vagy vannak tények mentén futó érvek, tiszta értelem, vagy megy a kompenzálás.
A bikacsök nem érv. :)

morpho 2017.12.31. 16:10:58

@Xilit: Édes vagy, de a varadijanos nicken kommentelő narancskullancs nem létezik. Olyan, mintha létezne, de nem. Csak a miheztartás végett! Egyébként ezzel a nolblogos vonallal teljesen zavarba hoztuk őket! :)
Buék neked, kedves Nyirfa!

6.Lenin 2017.12.31. 16:18:42

@morpho:

Nos, higgadjunk le egy hangyányit.
Tőlem idéztél hibásan, én csak ezt tettem szóvá. A véleményed nem érdekel, jogod van hozzá. Csak akkor szóltam vissza, ha hasonló akciókkal próbálod az olvasókat félrevinni.
Az pedig nem egy kiegyensúlyozott jellemre vall. Ezt a képet magadról te szeretnéd láttatni.
Semmi közöm hozzá. Neked jó, nekem is.
Nyugodtan ordibálhatsz, szilveszter van, nem feltűnő.

Xilit 2017.12.31. 16:27:26

@Scott Tenorman Must Die:

A társadalom nem kér belőlünk? :)
Ajjaj! Netán Te vagy a felelőse a Nemzeti Eltakarító Brigádnak? :)

'14-ben , amikor nagyon vártam, hogy Bajnai-kormány alakuljon - sajnos, nem így történt -, megkérdeztem Kónya Pétert, hogyan készülnek a fidesz-bandérium reakcióira kormányváltás esetén.
Tömör válasz érkezett: készülünk.

Minden értelmes ember tisztában van azzal, hogy a fidesz - akárcsak a nácik '45-ben - "háztól házig" fog küzdeni a hatalomért. Erre készülni kell. A náci hasonlat pedig egyre aktuálisabb, nézd csak meg, ki mindenki hivatalos a V4 budapesti konferenciájára.

azigaziraptor 2017.12.31. 16:29:05

@Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü
2017.12.31. 15:13:21:
Milyen igazságról beszélsz?
Te / ti, mint igazmondók?
Ne röhögtess, mert körberöhöglek / hugyozlak!

Xilit 2017.12.31. 16:35:38

@morpho:

:))

Volt a Nolblogon Váradi János néven " valaki", akivel, ha jól emlékszem, Emilkénél akasztottam össze a bajszomat, aztán nem kerestem a társaságát. :)

Egyre több névre leszek figyelmes. Gondolom, 1ghost is a "mi " ghostunk. Éledeznek az exnolbloggerek?

Boldog új évet, morpho - és: remélem, van sok szép, új nyakkendőd! :)

VaradiJanos 2017.12.31. 16:40:51

@Xilit: kossuth-val csak az szdsz-fajtád büszkélkedik

VaradiJanos 2017.12.31. 16:42:42

@Xilit: igen, ghost a tiétek, lemondunk róla

morpho 2017.12.31. 16:46:40

@Xilit: Ez érdekes, mert egyébként nagyon ritkán hordok nyakkendőt, de tényleg van egy csomó! Egytől-egyig ajándék! :))
Már azt is tudom, hogy a Kossuth díj, a Kossuth tér minden faluban az szdsz mesterkedése! És akkor a "nemzet főteréről" még nem is beszéltünk. (egyébként Kossuth szerintem is enyhén szólva túl van reagálva, de ez most nem tartozik ide :)

VaradiJanos 2017.12.31. 16:52:59

@morpho: igen, a komcsi szdsz-elődök is szerették a liberális szakállas bácsikát

VaradiJanos 2017.12.31. 16:55:14

@morpho: ez a “váradi nem létezik” pont olyan reakciótok mint a “bojkottáljuk a választásokat”. Így kell elegánsan megfutamodni :)

azigaziraptor 2017.12.31. 16:57:15

@Xilit: Jó bizony, de itt is sok az agyatlan fideszes seggnyaló troll!
Persze, ilyeneknek is kell lenni, mert nem lehet mindenki normális, mint mi!Azé' ők is normálisak a maguk módján, de AB!

VaradiJanos 2017.12.31. 17:00:58

@azigaziraptor: az állatkerti majmok némelyike is úgy érzékeli, hogy ő a látogató és az emberek vannak a rács mögött

azigaziraptor 2017.12.31. 17:02:10

@morpho
2017.12.31. 16:10:58
És nekem nem?????? :-)

midnightcoder2 2017.12.31. 17:02:14

@Xilit: Kossuth azzal kezdte a forradalmi tevékenységét, hogy ellopta az árvák pénzét, amivel tulajdonképpen elég jó előképe a mai politikusoknak.

azigaziraptor 2017.12.31. 17:03:34

@VaradiJanos: Ezek szerint ők tudnak gondolkodni veletek ellentétben?

VaradiJanos 2017.12.31. 17:05:48

@azigaziraptor: így van, kis kiválasztott, ti nagyok okosak vagytok, mi nagyon buták ..... és mégis ti vagytok szopóágon, hogy lehet ez?

azigaziraptor 2017.12.31. 17:10:43

@VaradiJanos: Nem vagyok kiválasztott, csak nekem kifejlődött az agyam - veletek ellentétben!

VaradiJanos 2017.12.31. 17:14:57

@azigaziraptor: így van, okoska, így van, ringasd el magad!

Xilit 2017.12.31. 17:17:16

@VaradiJanos:

Bocs, de a helyesírással nem szokott gondom lenni: Kossuth-tal vagy Kossuthtal. Mindkettő elfogadott. A val rag teljes hasonuláson megy keresztül.

Xilit 2017.12.31. 17:25:19

@morpho:

A Nolblog őskorában , na jó, annyira már nem ős-, inkább a középkora táján történt, hogy a homlokodra csaptál, ihol az eltűnt piros nyakkendőd, amiért tűvé tettél minden szénakazalt. És hol találtad meg? Hát persze, hogy orbán nyakában virított, úgy feszített benne, mint egy pocakos tábornok, büszkén, felszegett fejjel.
Hát így esett, hogy a nyakkendőd közügy lett, s az emlékezetem megőrizte. :))

azigaziraptor 2017.12.31. 17:35:14

@morpho
2017.12.31. 17:20:35:
Itt derül ki, h Verecke egy agyas ember volt ezekhez képest!
Még sámlira sem kellett állnia!
Ezek csak rossz ripacsok! :-))

Xilit 2017.12.31. 17:44:33

@VaradiJanos:

Ennek a szakállas liberális bácsikának köszönhetjük, hogy egy hordává züllött kollégiumi társaság zabrálja végig az országot ....hány éve is? Számoljunk: székház, Kaya Ibrahim, Tokaj, és " ne mi nyerjük a legtöbbet " , papa kőbányája , és, persze, Simicska: ez egyszer négy év. Aztán '10-14-ig a gátlástalan lopás további négy éve, majd '14-től a jogállam már nyílt leépítése. Az enyves kezűség minden határt átlépett.
Ilyen tolvajkormánya még soha nem volt az országnak. De nemcsak a lopás miatt kell majd elszámolniuk. Ezek az emberek kimerítették a hazaárulás fogalmát, és: közvetetten, de gyilkosságokkal vádolhatóak: Weisz, Váradi András, a működésképtelenné tett egészségügy.
Sok ez így együtt. És akkor nem beszéltünk a 2006-ban a Kossuth térre csődített futballhuligánokról, a Magyar Televízió megtámadásáról, a békés tüntetők által felszedett és harci eszközként használt utcakövekről, az elkötött tankról, és az egymásra eresztett március 15-i ünneplőkről. Meg a kordonbontásról. Mondjam még?
És neked ez a jó?
Huh!

Xilit 2017.12.31. 17:46:46

@azigaziraptor:

Már csak Cuba hiányzik. Ja, nem!

Kokó viszont, igen. A régi Kokó.

Xilit 2017.12.31. 18:01:03

@VaradiJanos:

Kérdezed, hogyan lehetséges, hogy a "nagy eszünkkel" mégis "mi" vagyunk szopóágon.
Ez a szopóág-megnevezés is árulkodó, szóval szerinted is rosszul járt a társadalom számottevő hányada az orbán- klán kormányzásával. No, de hogyan is lehetséges, hogy szívunk, bár olyan okosak vagyunk mi, a szopóágiak?
Talán úgy, hogy a szellem nem bunyózik. A szellem alkotni kész. A nyers erő meg háborút hirdet, ellenséget keres, ha nem talál , kreál - vele, általa képtelenség haladni.
De haladni kell, mert ez az élet rendje, ezért azok is fejlődésre vannak "ítélve", akik fáznak tőle. Nyugodj bele, még Te is. :)

Scott Tenorman Must Die 2017.12.31. 18:01:45

@Xilit: persze :))))) kónya péter, a hivatásos rettegő, bukott együtt politikus bandériumokat hallucinál. te meg beszopod. mert annyi eszed van. ne égesd már magad tovább

Xilit 2017.12.31. 18:05:06

@Scott Tenorman Must Die:

Mielőtt felteszem a vacsit: ' 14-ről beszéltem. 2014. tavaszáról. Így már biztosan képben leszel.

azigaziraptor 2017.12.31. 18:05:09

@Xilit: Igen, a régi!
Hiányoznak még páran, mint pölö Maiman, Osszi, Nefi, etc, etc.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.31. 18:14:33

@Xilit: ja bocs, elfelejtettem, h nektek már az is öröm ha bejuttok a parlamentbe

azigaziraptor 2017.12.31. 18:22:33

@Scott Tenorman Must Die: Te szerencsétlen fatojás!
Akkor megyek be, amikor akarok!
És vihetem Xillit-et is!
Te jössz! :-))

Scott Tenorman Must Die 2017.12.31. 18:39:59

@Xilit: ne főzd tovább a virslit mert beletörik a seggedbe

@azigaziraptor: ez most hogy jön ide? a bukott együttről volt szó meg a bérrettegőkről (ja, már értem miért érezted magad megszólítva)

6.Lenin 2017.12.31. 18:59:39

Gondolom ez már a kabaré része:

"... a szellem nem bunyózik. A szellem alkotni kész."

-Vedd elő a petárdát, durrantsunk 1et.
-Psszt! Még nem lehet.
-Mi a toszért? Szilveszter van.
-A szellem miatt.
-Szellem? Hol van, nem látok senkit/semmit.
-Persze, hogy nem látod, de biztos hogy van, valahol, de úgy érzem alkotni kész (talán).
-Akkor miért nem alkot?
-Honnan a faszból tudjam, ha nem látszik. Vagy alszik, vagy olyan pici, hogy szabad szemmel érzékelhetetlen.
-De akkor mi a toszért nem szórakozunk már, szilveszter van. Majd felébred és alkotni kezd, akkor majd pihenünk 1 picit.
-Hátha olyankor nagyot alkot.
-De, ha nem látszik, mert pici, miként alkotna nagyot.Különben is ezek csak ijesztgetni szoktak, mint a szellemvasúton.
-Nem olyan szellemről van szó, hanem az alkotóról.
-Értem, de ki a fasznak van ideje száz évig várni, mire felébrednek, meg az sem biztos, hogy addigra nem felejtenek el mindent. Meg, ha picik, oszt csak idepiszkítanak megint.
-Látod, ebben igazad lehet, tojni rájuk, hagyjuk rájuk, hogy képesek is alkotni valamit is ,valaha, hiszen tudod:
"A gyenge bosszút áll, az erős megbocsát, az okos pedig nem is törődik vele."

Xilit 2017.12.31. 19:40:43

@Scott Tenorman Must Die:

Nem virslit főztem, egy kicsit komolyabb étel készül.
Te még nem vagy rosszul a trágárkodásodtól? Nem mondd, hogy nem szóltam: minden visszahat, a gondolat, a tett, az érzés, az érzelem, a szó.
Tiéd a döntés.

Xilit 2017.12.31. 19:42:33

@azigaziraptor:

A Valahol Európában ugrott be: ennyi éhező, elvadult gyerek egy rakáson.

Xilit 2017.12.31. 19:45:55

@6.Lenin:

Igen, így van: a gyenge bosszút áll, az erős megbocsát, az okos pedig tudomásul veszi, hogy nem csak erősek élnek körülötte.:)
Akarsz róla beszélni?

6.Lenin 2017.12.31. 19:50:33

@Xilit:

Szívesen, hátha megtudom kik is ők, mert eddig csak balfácánokat láttam, akiknek az alkotás valahogy nem akar sikerülni már jó néhány éve.
Nyitott vagyok.

6.Lenin 2017.12.31. 20:00:41

@Xilit:

Mondjuk kezdjük onnan, hogy ki, kicsoda is valójában.

Még az óvodában beszélgettünk erről anno, akkor az egyik kiscsoportos azt állította, hogy az ellenfél lehet, hogy tényleg csupa hülyékből áll, de ezt hangoztatni nagy hiba.
Ugyanis, még a barbárok is tudták, ha az ellenfelet úgy állítják be, hogy hülyék, akkor azokat legyőzni nem egy nagy dicsőség. Tehát inkább dicsérték, hogy az estleges győzelmük értékét növelhessék.

Mert van egy veszélyes hátulütője a dolognak. Amennyiben valakik nem képesek legyőzni a hülyéket, akkor azok csak hülyébbek lehetnek.

Elsőként jó lenne ezt a problémakört tisztázni.

azigaziraptor 2017.12.31. 20:02:26

@Xilit: Pedig biztos jól fizetik őket!
Vehetnének belőle kaját, mert sajna ész pénzért nem kapható!
Pedig nagy a szükségük rá!

Xilit 2017.12.31. 20:30:28

@6.Lenin:

Kezdjük ott, hogy talán nem kiscsoportos óvodásokkal kellene az élet nagy kérdéseiről elmélkedned. Persze, ha még ovis vagy, akkor gratulálok, hogy tudsz írni, olvasni, és megkérlek, hogy várjunk néhány évet a következő beszélgetéssel. Addig is fordulj bizalommal a szüleidhez.
Ha felnőtté értél, s nem csak korod szerint vagy nagykorú, akkor viszont szívesen felhívom a figyelmed a hatalmi játszmák sokféleségére, mint az életünket romboló ,
tévesen megoldó eszköznek tartott túlélési stratégiákra.
Eddig stimmel?
Tehát, amennyiben nem ellenségképekbe, majd az ezekkel folytatott csatározásba fekteted be az energiáidat, azaz, nem reaktív módon éled az életed, az esetben konstruktív. alkotó módon leszel képes megélni a valóságodat, önmagadat.
Persze, ne legyünk naivak, akik nagyon messze kerülnek a saját tehetségüktől, annak a lehetőségétől,hogy örömmé váljon számukra a létezés, és megerőszakolva magukat próbálnak valahogy felszínen maradni, azok téged is az őket uraló erőszak tárgyává akarnak majd tenni.
Neked is mondom: tiéd a döntés, Te választod az utat.

azigaziraptor 2017.12.31. 20:34:53

@Xilit: Drága!
Ez így neki túl nehéz, próbáld meg úgy megírni, h egy hülyegyerek is megértse!
Neki ehhez fel kell nőnie! :-))

Xilit 2017.12.31. 20:39:17

@azigaziraptor:

Amire a híveknek szükségük lenne, az megfizethetetlen és megvehetetlen.
Valamelyik cikkben olvastam, hogy egy vallásos férfi azzal fenyegette az ellenlábasát, hogy Isten majd jól bosszút áll rajta.
Amíg ilyen istenképeket teremt magának az ember, addig az erkölcs is csak árucikk marad, eladható és megvehető.
Ráadásul milyen egy gyáva dolog Istenre hagyni a revansot, ahelyett, hogy ő rendezné a vitás kérdést . :)
Az ember a maga primitív képére formálja Istent, a valódit meg az istennek sem akarja felfedezni. :)

Xilit 2017.12.31. 20:41:35

@azigaziraptor:

Szerintem pofon egyszerű. Csak az nem érti, aki nem akarja. Azzal meg nincs is dolgom. :)

6.Lenin 2017.12.31. 20:46:55

@Xilit:

"Neked is mondom: tiéd a döntés, Te választod az utat. "

Én már régen kiválasztottam a saját utam, a nagy részén már túl is vagyok, sajnos.
Őszintén bevallom az eddigi megnyilvánulásaid alapján többre számítottam. Tévedtem.
Ezek után mellőzd a nekem szánt -eddig -semmitmondó tanácsaidat. De nem is erről volt szó. Az kibontakozni szándékozó, de valamiért nem működő alkotó szellem tulajdonosainak akadályoztatásaira lettem volna kíváncsi.
Semmitmondó, süketelést olvastam már talán túl sokat is. Erre próbáltam utalni, hogy sok mindent már az óvodában kibeszéltük, ezekkel kár az időt múlatni. Nem esett le. Mind1.
Ha van valami,ennél azért konkrétabb, szívesen elolvasnám, ha nincs, BUÉK!

Scott Tenorman Must Die 2017.12.31. 20:52:35

@Xilit: igen. most száll rád vissza.

am kicsit furcsa, h tőlem számon kéred a stílust, a "barátaidon" pedig nem. na ez a kettős mérce, az az szdsz árvás kettős mérce, amiből elege lett nemcsak az országnak, hanem egyre több országban is be lettetek zavarva a sarokba. ott nem tudtok kárt tenni.

6.Lenin 2017.12.31. 20:57:54

@azigaziraptor:

Te valamilyen önbizalomhiányt pótló, étrend kiegészítő vagy?
Biztatást nyújtasz az elesni szándékozóknak?
Volt is már valamilyen sikerélményed?

Xilit 2017.12.31. 21:01:16

@6.Lenin:

Ha valódi párbeszédet akarsz, átfogalmazod ezt a kommentedet.

6.Lenin 2017.12.31. 21:04:31

@Xilit:

Lenne miről?
Abból, ahogy indítottál nem sok reményem van, de továbbra is nyitott vagyok.

Xilit 2017.12.31. 21:08:07

@Scott Tenorman Must Die:

Mindig minden visszatér hozzánk, ami tőlünk ered. Kapod, amit adsz.
A barátaim, régi bloggertársak nem kérnek tőlem engedélyt a szóhasználatukra. Ismerik a véleményemet, de, ahogyan a Nolblogon, itt sem fogom erőltetni, hogy ezentúl csak kedvesemnek szólítsuk egymást.
Nem kettős a mérce, hanem értékalapú, és hosszú ismeretségen alapul.

Xilit 2017.12.31. 21:09:32

@6.Lenin:

Mindig van miről, de minimum ketten kellenek hozzá.:)

Xilit 2017.12.31. 21:14:45

Néhány óra múlva 2018-at írunk.

Köszöntöm, és boldog új esztendőt kívánok e blog tulajdonosának és minden, itt megforduló hölgynek és úrnak! :)

6.Lenin 2017.12.31. 21:21:10

@Xilit:

Akkor hass, alkoss és a haza fényre derül.
Engem a konkrét szellemi alkotás eddigi titkolásának okai érdekeltek volna. Miért, mikor, ki lett korlátozva a fenti jogainak gyakorlásában.
Örültem a lehetőségnek. Majd csak akad 1x valaki.
Még 1x BUÉK, és az önbizalom pótlódnak is
Mindenkinek.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.31. 21:31:07

@Xilit: hát pont erről beszélek. a narancskullancsozás, fideSS-ezés meg a többi nyomorultság belefér neked. mert ők a te almod kölykei. de látom, nem értetted meg, ezért lassan írom, h megértsd:

M O S T
S Z Á L L
R Á D
V I S S Z A

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.12.31. 21:47:40

@Comte de Gippaud: Írtam, hogy leszarom a véleményedet, ugye? Kár volt ennyit pötyögnöd. Az ország rohad. Fizikailag és morálisan is. Jobban, mint amióta az eszemet tudom, pedig abba még némi múltrendszer is beletartozik.

BAZINGA2 2018.01.01. 13:15:08

Még van 3 hónap. Remélem, utána nyugalom lesz! Nagyon unom ezt a gyűlölködést!

paragrafus 2018.01.01. 14:24:59

Pontosítanám a postban hivatkozott adatokat.
2017. december 27-28-29.-én jelent meg a 226,227, 228, 229, 230, 231, 232 és a 233. számú Magyar Közlöny.
Ezekben egész pontosan és összesen 85 kormányrendelet, 106 kormányhatározat és 29 miniszteri rendelet jelent meg.
Tökéletes iskolapéldája annak, hogy mennyire rendeleti kormányzás van kis hazánkban.
Orbán egyszemélyben dobálózik a százmilliókkal és a milliárdokkal, anélkül, hogy ezeket az összegeket a költségvetési törvény ismerné, vagy tartalmazná. Teljesen felesleges az Országgyűlés, a törvényalkotás, a törvény, mert Orbán akkor és úgy írhatja át, ahogy azt akarja. Egyszemélyben.

Gyakorlatilag páholyból lehetünk megint (szem)tanúi Orbán rendeleti kormányzásának. Amely nem újdonság a történelemben. Ilyenre már volt precedens, Orbán csak átvette, követte az elődöt ebben. Aki nem is akárki volt. A történelemben már volt arra precedens, hogy egy Parlament demokratikus úton kétharmados felhatalmazással adott jogosultságot a rendeleti kormányzásra. 1933. március 24-én, Németországban. A felhatalmazási törvénnyel. Az akkori német kancellárt úgy hívták, hogy Adolf Hitler. Ezt a felhatalmazási törvényt úgy hívták, hogy Ermächtigungsgesetz. Amikor egy ember dönthet mindenről az országban, a jogrendszerről, az ország összes pénzéről, mindennek úgy kell történnie, ahogy ő akarja, mindenkinek hozzá kell idomulni, gyakorlatilag mindenkitől elvárják a diktátor feltétlen és vak kiszolgálását. Amikor gyakorlatilag a kegyencrendszer az ország politikájának az alapja, iránya és tartalma és aki elér tőle, vagy szembeszáll vele, az különböző módon üldöztetésnek, következménynek, joghátránynak van kitéve, az a zsarnokság alfája és omegája.
FIDESZMENTES ÚJÉVET!

Rox 2018.01.01. 20:17:08

@paragrafus: Tévedsz. A rendeleti kormányzás bevezetéséhez módosítani kellene az Alaptörvényt. Vagy az már rendeleti kormányzásnak minősül, hogy év végén kiszórnak egy halom végrehajtási rendeletet? Mert ez esetben ilyenekről van szó, valamint közjogi szervezetszabályozó eszközök alkalmazásáról. Ha tanultál jogot, akkor tudod, hogy ez mit jelent.

Rox 2018.01.01. 20:27:51

Könyörgöm, mi szüksége lenne a jelenleg regnáló hatalomnak a rendeleti kormányzás bevezetésére, ha minden olyan törvényt át tud nyomni a Parlamenten, amire szüksége van?

78.media.tumblr.com/6509486559f0aaedeb1b636664798f8c/tumblr_inline_p0ec5zUaaM1qdsnwr_500.gif

Xilit 2018.01.01. 20:54:02

@6.Lenin:

Elnézésedet kérem, most olvastam vissza a kiscsoportos óvodás-korszakra való utalásodat.
Félreértettem, az erre vonatkozó megjegyzésemet, kérlek, hagyd figyelmen kívül.

Xilit 2018.01.01. 21:03:33

@Scott Tenorman Must Die:

A fideszt én is fideSSnek tartom. Így, ha találkozom ezzel a megnevezéssel, nem kifogásolom. Sajnos, a szó szoros értelmében vett uralmuk alatt leépült az ország jogrendje, a demokrácia illiberális önkényeskedéssé torzult, és olyan szegénnyé, olyan reménytelen élethelyzetbe kényszerültté vált a lakosság egy igen jelentős része, hogy orbán joggal fél a Cinege utcában.

2018.01.01. 21:10:20

1956 ban 160000 ember menekült magyarországról nyugatra.
fidesz kormányzás alatt több mint 600000 ez mindent elmond, nincs mit szépíteni.
amellett, hogy magyarország jobban teljesít, meg több tiszteletet, meg lófaszocska...

6.Lenin 2018.01.01. 21:37:20

@vitéz Beverneky:

Az a 600 000, uniós állampolgár, akkor, és oda megy, ahová csak akar az unión belül, és akkor jön vissza, amikor csak akar. ebben Mo a középmezőnyben van.
Az 56-os menekülteknek ez a lehetőség nem volt adott.

paragrafus 2018.01.01. 23:15:12

@Rox:
1. Az alaptörvényt nem tudja módosítani, mert az alaptörvény jogszerűen nem is létezik. Ugyanis az alaptörvény közjogilag alkotmányellenes.
2. Orbánnak nem szükséges, hogy a rendeleti kormányzáshoz módosítsák az Alkotmányt. Számára ez nem probléma és az Alkotmány módosításának hiánya nem akadály számára a rendeleti kormányzáshoz.
3. Nemcsak végrehajtási rendeletekről van szó. hanem pl. arról is, hogy településeknek milliárdokat szór ki. Miközben ezekről a költségvetési törvény nem rednelkezik róluk. Orbán kormányhatározattal - mégcsak nem is rendelettel - gyakorlatilag felülírta a költségvetési törvényt. Mert ezt is megteheti. Hogy mincs rá alkotmányos felhatalmazása, az Orbánnak nem szempont.

Rox 2018.01.01. 23:27:10

@paragrafus: v.ö.: 2018.01.01. 20:27:51

Rox 2018.01.01. 23:55:56

@paragrafus:

Írod: "[...] az alaptörvény jogszerűen nem is létezik. Ugyanis az alaptörvény közjogilag alkotmányellenes." - Ezt a dolgot máskor is olvastam már tőled és lesújtó véleménnyel vagyok róla. Nem akarok nagyon belemenni, de az a véleményem, hogy nem világos számodra, hogy mi az "alkotmány" vagy "alaptörvény" fogalom jelentése.

Csak vázlatosan: az állam jogi alaprendjét, - beleértve a közjogot is - a mindenkori alkotmány határozza meg. A jelenlegi alkotmányunkat úgy hívják, hogy "alaptörvény", de hívhatnák akár "nyusziléggömbnek", vagy bárminek, mert nem az elnevezése a lényeg, hanem az, hogy ez az a jogi aktus, ami létrehozza az állam jogi alaprendjét. Ebből következően a mindenkori alkotmány nincs alávetve a közjogi alaprendnek, hanem fordítva: az alkotmány hozza létre a közjogi alaprendet (is). Ezért egy alkotmány sosem lehet "közjogilag alkotmányellenes", mert nincs olyan közjog, isteni parancs, erköcsi norma, vagy bármi egyéb normatív rendszer, aminek alá lenne vetve. Az alkotmány a szuverén hatalom jogi aktusa és mindaddig hatályban van és alkalmazandó, amíg a szuverén alkotmányozó hatalom egy másikat nem alkot, vagy amíg az alkotmányozó hatalmat meg nem dönti egy puccs, lázadás, polgárháború stb.

paragrafus 2018.01.02. 01:42:53

@Rox:
Nagyon sok szempontból tévedsz.
Egy norma kozjogi alkotmányellenességéről akkor beszélhetünk, ha a norma jogalkotási aktusait a jogalkotás során nem tartja be a törvényalkotó, legyen szó bármiről is. Függetlenül annak tartalmától. Az alaptörvény sem a jogalkotás alkotmányos követelményeinek megfelelően alkották meg, ezért állítom - mert így van -, hogy az alaptörvény is közjogilag alkotmányellenes, következésképp a hatálybalépésének időpontjára visszamenőleges hatállyal semmis. És minden norma ugyanígy semmis - a tartalmától függetlenül - amit nem a jogalkotás alkotmányos követelményeinek megfelelően alkottak meg.
Az Alkotmánybíróság fogalmazta meg korábban még több határozatában (amikor még szakmai alapon működött), hogy a jogalkotás alkotmányos követelményeinek megsértésével megalkotott norma közjogilag alkotmányellenes és a hatálybalépésének időpontjára visszamenőleges hatállyal semmis.
Tehát az alaptörvény alkotmányjogi szempontból, alkotmányos keretek között egyszerűen nem létezik.

Szóval nagyon tévedsz, mert még az Alkotmány (vagy adott esetben alaptörvény) esetében is alkotmányos kötelezettség, hogy a jogalkotás alkotmányos rendje maradéktalanul érvényesüljön. Ha nem érvényesül, akkor - függetlenül attól, hogy az Alkotmányról van szó - annak a megalkotása semmis. Azért, mert az Alkotmányról van szó, nem jelenti azt - és nem is következik belőle - hogy ez esetben a jogalkotási mechanizmus más lehet, eltérhetnek tőle, vagy ilyen esetben nem kellene érvényesülniük mindazoknak a jogalkotási követelményeknek, ami minden más norma esetében is kötelező.

Egyébként pedig azt is elárulom neked, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányát pedig - jogszerűen és alkotmányos keretek között - sosem helyezték hatályon kívül.

Végül - a teljesség igénye nélkül - mondok néhány ilyen közjogilag alkotmányellenes normát az alaptörvényen felül:
az Alkotmánybíróságról szóló törvény
a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény
a bírák jogállásáról szóló törvény
az ügyészségről szóló törvény
a felsőoktatásról szóló törvény
a közoktatásról szóló törvény
az államháztartásról szóló törvény
a választójogi törvény
az országggyűlési képviselőkről szóló törvény
a katasztrófavédelmi törvény
a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény
A Nemzeti Hírközlési Hatóságról szóló törvény
Médiatörvény
a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény
Önkormányzati törvény
a kormányhivatalokról és a járási hivatalokról szóló kormányrendelet
a TEK-ről szóló kormányrendelet
a Magyar Államkincstárról szóló kormányrendelet
a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló kormányrendelet
az Oktatási Hivatalról szóló kormányrendelet
a Klebersberg Intézeről szóló kormányrendelet,
stb....

Rox 2018.01.02. 06:53:28

@paragrafus: Köszönöm a részletes választ. Véleményem szerint ebben a gondolatmenetben az a fő tévedésed - amiből minden további is következik -, hogy azt hiszed, hogy a jogalkotás szabályai az alkotmányra is vonatkoznak. De ez nincs így. A szuverén hatalom felett nincs egy magasabbrendűbb hatalom és a szuverén hatalom jogalkotási aktusa - az alkotmány - felett nincs egy magasabb rendű normarendszer, ami alapján az alkotmányt meg lehetne ítélni.

Ha az Alkotmánybíróság közjogi érvénytelenségi doktrínájából akarod levezetni az Alaptörvény érvénytelenségét, akkor vedd azt is figyelembe, hogy az Alkotmánybíróság - akárcsak az államrendszer összes szerve - az Alaptörvényben konstituált államszerv, amely tehát az Alaptörvénynek van alávetve, ám az Alaptörvény nincs az Akotmánybíróságnak alávetve, vagyis az Alkotmánybíróság által kimondott közjogi érvénytelenségi doktrina az Alaptörvényre nem vonatkozik. Sőt, ez egészen általános megállapításként is kimondható: az Alaptörvény nem ítélhető meg az Alkotmánybíróság határozatai alapján.

Még egyszer leírom: ha a mindenkori alkotmány, vagyis a szuverén hatalom jogalkotási aktusa határozza meg az államrendszert és a jogrendszert, akkor nincs és nem lehet olyan, hogy olyan, hogy az "alkotmány alkotmányossága", hiszen az alkotmány felett nincs semmiyen további normarendszer, ami alapján meg lehetne ítélni azt.

Tök mindegy, hogy hogyan fogadják el az alkotmányt, mert annak létezése nem az elfogadás módján múlik, hanem azon, hogy az államhatalom és az állampolgárok számára "beszámítási pontként" működik. Vagyis létezik és működik az az állami hatalmi, intézményi és jogi struktúra, amelyet létrehoz, és ezt az egyének elfogadják, vagy egyébként a hatalom képes kikényszeríteni.

2018.01.02. 09:50:14

@6.Lenin:
ezt jól megaszontad!
bár egész más a lényeg, ne is törődj vele, vannak akik értik.

6.Lenin 2018.01.02. 10:29:31

@vitéz Beverneky:

Tudom, a lényege, hogy hazudni szerettél volna. Nem jött össze.
Van ilyen.

paragrafus 2018.01.02. 23:29:39

@Rox:
Már megint nagyon tévedsz. Ugyanis a jogalkotás követelményei egyformán vonatkoznak minden szabályra, így az Alkotmányra. Hogyan tudnák az Alkotmány alapján az alacsonyabb normák jogalkotási alkotmányellenssségeit megállapítani, kimondani, ha az alapjául szolgáló Alkotmány sem felel meg ugyanazoknak a szabályoknak. (Mintha a madame-nak kellene apácának nevelni a többi pillangót)

Bizony, az Alkotmányt is ugyanúgy a jogalkotás alkotmányos követelményeinek megfelelően kell megalkotni. Tehát az Alkotmány megalkotásakor ugyanúgy maradéktalanul érvényesülnie kell a parlameni mechanizmusnak.
A törvényalkotási folyamat egyes eljárási szabályainak betartása a törvény érvényességének jogállami követelménye. És ez vonatkozik az Alkotmányra. Az alaptörvényt zárószavazás előtti érdemi módosítás vonatkozásában már nem történt parlamenti vita, az ellenzéknek nem volt joga, sem lehetősége módosítási javaslattal élni, nem tudtak hozzászólni, vagyis gyakorlatilag a korábbi, a vita alapját képező változathoz képest, diktátumként átverve, egy alapjaiban más tartalmú törvényjavaslatot emeltek jogszabályi szintre. Ebben a zárószavazás előtti módosításban már semmilyen tekintetben nem érvényesült a parlamenti mechanizmus, a jogalkotási szabályok folyamata, ráadásul zárószavazás előtt – alkotmányosan – már csak koherenciazavar okán lehetne módosítást benyújtani.

Lázár János akkori fideszes frakcióvezető az alaptörvény zárószavazása körében tizennégy olyan további módosító javaslatot is beterjesztett, amelyek addig nem voltak a javaslat részei és ezek kifejezetten új, érdemi módosításra irányuló rendelkezéseket tartalmaztak. Tehát ezek a módosítási javaslatok nem csak a tervezet belső összhangjának helyreállítását – a koherenciazavar kiküszöbölését – szolgálták. Az előterjesztések például az önkormányzatok működésével vagy az egészséghez való alkotmányos joggal összefüggésben is teljesen új, addig a Parlament előtt nem ismert szabályokat tartalmaztak. És ezekről a Parlament egyáltalán nem tárgyalt, ezekről nem volt napirendi vita.
Nem állapíthatja meg az Alkotmány egy norma, pl. egy törvény közjogi alkotmányellenességét, ha maga az Alkotmány sem a jogalkotás alkotmányos követelményeinek megfelelően készült. Nem mondhatja a kormányzó többség, hogy míg a törvények megalkotásakor kötelező betartani a parlamentarizmus követelményét, addig az Alkotmány megalkotásakor ez már nem szempont, nem követelmény. Úgy alkotni meg akár egy Alkotmányt is, hogy annak megalkotásakor nem tartják be (mert nem lenne kötelező betartani) a jogalkotás alkotmányos követelményét, az igenis megalapozza az Alkotmány - ez esetben az alaptörvény - közjogi alkotmányellenességét.
Szóval az alaptörvény alkotmányosan nem létezik. Különösen, hogy az alaptörvény megalkotásakor még hatályos volt (mint ahogy jelenleg is hatályos) a Magyar Köztársaság Alkotmánya, mert ezt az Alkotmányt meg alkotmányosan nem helyezték hatályon kívül. És az Alkotmány jogalkotási jogelveinek nem felelt meg az alaptörvény megalkotása.
Ezért is állítom: a Magyar Köztársaság Alkotmánya joghatályosan jelenleg is létezik. Ellenben - alkotmányjogi szempontból - az alaptörvény nem létezik.

Rox 2018.01.03. 00:07:01

@paragrafus:

Írod: "Bizony, az Alkotmányt is ugyanúgy a jogalkotás alkotmányos követelményeinek megfelelően kell megalkotni." Na, ezt az állításodat kéne valahogyan bizonyítanod. Miért kéne? Hol vannak kőbe vésve ezek az általad feltételezett alkotmánykodifikációs szabályok? Milyen szabályok volnénak ezek? Isteni hatalomtól eredőek? Vagy olyanok, mint a természeti törvények? Ha az alkotmányozó hatalom úgy dönt, hogy ő mellőzni fogja ezeket a (szerintem nem létező) szabályokat, akkor milyen erő, hatalom lenne képes rákényszeríteni, hogy mégis tartsa be?

Vegyünk egy hipotetikus példát: Piréziában katonai puccs révén győz a polgári forradalom, elzavarják az előző, mondjuk alkotmányos monarchisztikus rezsimet, bevonulnak a fővárosba és a rádióban beolvasnak egy nyilatkozatot, ami arról szól, hogy létrehozzák a függeten piréz bíróságokat, alárendelik az államtanácsnak a milíciát és a hadsereget, fél év múlva választásokat tartanak és addig is mindenféle jogokat biztosítanak a népnek. Ebben mindenki megnyugszik és minden így történik, majd egy év múlva már mindenki csak úgy hivatkozik a közleményre, mint a megújult és a demokrácia útjára lépett Pirézia alkotmányára. Hozzáteszem, hogy a puccsisták egyszerű emberek lévén nem vesződtek azzal, hogy paragrafusokra tördeljék a szöveget, benyújtsák a már szétzavart Piréz Koronatanácsnak az előző, monarchisztikus alkotmányban előírt négyötödös megerősítés céljából, azután kihirdessék a Piréz Közlönyben stb., hanem csak annyi történt, hogy az egyik puccsista tábornok beolvasta a rádióban, oszt jónapot.

Erről mi a véleményed? Szerinted akkor most van-e Piréziának alkotmánya, vagy nincs?

paragrafus 2018.01.03. 02:09:28

@Rox:
Jogállami, demokratikus keretek közöt létrehozott Alkotmánya nincs.
Amit létrehoztak, azt lehet ugyan Alkotmánynak nevezni, de az akkor sem az.

Egy alkotmánynak - sok egyéb mellett - az is az ismérve, hogy nem a győztesek diktátuma, hanem a vesztesekkel együtt konszenzussal kialakított formában és módon jön létre. Amelyet támogat a kormánypárt és ellenzéki oldal egyaránt. Ugyanis egy Alkotmánynak se nem az aktuális, se nem a mindenkori hatalmat kell szolgálnia és védenie, hanem a társadalom egészét, vagy legalábbis a többségét. És ez esetben nem az olyan többségre gondolok, mint ami többséggel a hatalom nyer a választásokon.
Amennyiben pedig az ellenzéket kiszorítják a jogalkotás mechanizmusából, nem engedik részt venni őket benne, akkor az a norma - a tartalmától függetlenül - csak egy diktátum. Az ellenzék részvételének, mint egyfajta kontrollnak jelen kell lennie. Ha az ellenzék a hatalom jóvoltából a jogalkotás során nem rendelkezhet a parlamenti jogosítványaival, akkor az már diktatúra. És egy diktatúra, ha akar sem tud - nota bene: nem is akar - alkotmányos normát létrehozni.

Egyébként pedig még a legkeményebb diktatúrák is rendelkeznek Alkotmánnyal. Észak-Korea, Venezuela, Kuba, Fehér-Oroszország, az egykori szovjet utód tagállamok, stb. MIndegyiknek van Alkotmánya. Sőt, gyakorlatilag mindengyik rendelkezik az emberi jogokról, deklarálják ezek védelmét. Csak éppen az ottani hatalom nagy ívben tesz rá, a hatalommal szemben állók meg nem tudnak ennek érvényt szerezni, mert nincsenek olyan helyzetben.

Ami pedig a jogalkotás alapvető jogállami, alkotmányos és demokratikus játékszabályait illeti: javaslom tanulmányozni pl. az egykori, sólyom László vezette Alkotmánybíróság által kidolgozott alkotmányos jogelveket. De javasolhatom a német Alkotmánybíróságnak a jogalkotás alkotmányos szabályaira vonatkozó állásfoglalásait. (Csak azért, hogy ne érhesse az a vád a ház elejét, hogy ez csak nálunk van így. Nem egészen.) A jogalkotás alkotmányos követelményei (néhány apróbb részlettől eltekintve) gyakorlatilag nagyon hasonló az európai alkotmányos jogállamokban.
Amelyek kivétel nélkül vonatkoznak mind az Alkotmány hatálya alá törvényekre, mind pedig magára az Alkotmányra.
Hogy nálunk nem tartják be és nagy ívben tesznek rá, attól még létezik ez az alkotmányos jogelv és ennek megsértése esetén az így megalkotott norma bizony közjogilagalkotmányellenes. Beleértve akár az Alkotmányt is.
Csak emlékeztetnék rá, hogy a fidesz anno ellenzékből többször is támadta az akkori kormányok jogalkotását közjogi alkotmányelleneségre hivatkozva. (Az meg egy másik perspektíva, hogy ellenzékből a fidesz abban volt érdekelt, hogy amennyire csak lehetett és tudta, blokkolja a törvényalkotást, amelyet aktívan elősegített - ezért is nem érvényesült minden alkalommal a parlament jogalkotási mechanizmusa - majd kvázi a saját felróható magatartásukra alapozva megtámadták az adott törvényt közjogi alkotmányellenességre hivatkozva.)

Rox 2018.01.03. 09:02:40

@paragrafus: Ez megint csak duma, amit leírtál. Szép szóvirágok. Önkényes feltételeket szabsz, hogy milyennek kell lennie egy alkotmánynak, mert olyan értékeket is beleveszel a definícióba, amelyek nem az alkotmányfogalom részei, hanem konkrét alkotmányoknak képezhetik a tartalmát. Hát úgy baromira könnyű lenne érvénytelennek és/vagy semmisnek tekinteni egy akotmányt, ha ehhez az is elég lenne, hogy nem pontosan azt írták azt írták bele, ami a te ízlésednek megfelel.

Alapból kizárnád a forradalmi körülmények között létrejött alkotmányokat az alkotmányok közül? Akkor a fenti fiktív piréz példán túl az USA-t és pl. Franciaországot besoroltad azon banánköztársaságok közé, amelyek nem rendelkeznek értékelhető alkotmányos hagyományokkal.

Még egyszer és utoljára: amit írtál, hogy az "alkotmány alkotmányossága", ilyen nincs, ez csak a te fejedben létezik. Ha az alkotmány hozza létre a jogi alaprendet, akkor nem lehet alávetve az általa létrehozott szabályoknak. Ez nettó tautológia és sajnálatos, hogy nem vagy képes felismerni.

Dobálózol az általam is nagyrabecsült Sólyom féle Alkotmánybíróság jogalkotás alkotmányosságára vonatkozó munkásságával, de légy már oly jó fej, hogy idézd be pontosan, hogy hol, melyik AB határozat mondta ki azt, hogy ezek az elvek és szabályok az alkotmányozásra is vonatkoznak? Csak idézetet fogadok el, duma nem elég!

Köszike!

Rox 2018.01.06. 20:32:06

@paragrafus: Levonult az agyamról a vörös öd, úgyhogy higgadtan is megírom még egyszer a választ, hogy ne maradjon a hozzászólásod megválaszolatlanul.

Azon kezdtünk vitatkozni, hogy érvénytelen/semmis-e az Alaptörvény vagy sem. Szerinted igen, mert - és akkor most megpróbálom felsorolni az érveidet:
1. A meghozatalánál nem tartották be a jogalkotás szabályait, amelyet a Sólyom féle Alkotmánybíróság határozott meg.
2. "Az alkotmánynak - sok egyéb mellett - az is az ismérve, hogy nem a győztesek diktátuma, hanem a vesztesekkel együtt konszenzussal kialakított formában és módon jön létre. Amelyet támogat a kormánypárt és ellenzéki oldal egyaránt. Az ellenzék részvételének, mint egyfajta kontrollnak jelen kell lennie."
3. "A jogalkotás alkotmányos követelményei (néhány apróbb részlettől eltekintve) gyakorlatilag nagyon hasonló az európai alkotmányos jogállamokban.
Amelyek kivétel nélkül vonatkoznak mind az Alkotmány hatálya alá törvényekre, mind pedig magára az Alkotmányra.
Hogy nálunk nem tartják be és nagy ívben tesznek rá, attól még létezik ez az alkotmányos jogelv és ennek megsértése esetén az így megalkotott norma bizony közjogilag alkotmányellenes."

Akkor most ezeket szépen sorra veszem.

--> 1. Ha tanultál valaha normatant, akkor tudod, hogy a jogi norma definíciójában benne van, hogy az végső soron kikényszeríthető. Ha nem kényszeríthető ki, akkor az vélemény, óhaj, bármi, de nem jogi norma. Az Alkotmánybíróság jogszabályokra vonatkozó jogi aktusai (tkp. a törvényi és rendeleti jogforrási szintű jogi normák megsemmisítése) kötelező erejűek, az Alaptörvény által meghatározott jogrend/államrend kikényszeríti azokat. Az ellenszegülés nem lehetéges, mert az állam szervei (pl. a minisztériumok, a hatóságok és a bíróságok) eleget tesznek az AB határozatban foglaltaknak, mert ezt írja elő számukra az alkotmány. Az ellenszegülő hivatalnokra hivatalvesztés és esetleg büntetőeljárás vár. Ezek a szabályok, vagyis az AB határozat kikényszeríthetősége azonban csak az alkotmány által létrehozott jogrendben és az alkotmány által létrehozott államszervezetben működnek, de az alkotmányra vonatkoztatva nem. Ha az AB hozna egy olyan határozatot, amely szerint az Alaptörvény egyik cikke alkotmányellenes (LOL), akkor nem lenne olyan államszerv, ami ennek végrehajtását kikényszerítené, mert a napnál is világosabb, hogy az AB hatásköre nem terjed ki az Alaptörvény megváltoztatására. Tehát az AB jogalkotásra vonatkozó megállapításai hatáskör és kikényszeríthetőség hiányában nem vonatkoztathatók az alkotmányozásra. Értsd meg, hogy amit az AB a jogalkotás követelményeiről kimond, azok nem természeti törvények, amelyek mindenre vonatkoznak, hanem meghatározott értelmezési és alkalmazási tartománnyal rendelkeznek, amelyeken az Alkotmány/Alaptörvény kívül esik. Lapozzunk.

--> 2. A gondolatmeneted már ott bukik, hogy a kormánypárt és az ellenzék viszonyában próbálsz alkotmányozási követelményt támasztani. Itt nagyon kilóg a lóláb, hogy amiről írsz, az nem alkotmánytani szempontból értelmezhető általános követelmény, hanem megpróbálsz becsomagolni egy speciálisan magyar aktuálpolitikai törekvést alkotmányjognak feltüntetve eladni. Ugyanis egyáltalán nem szükségszerű, hogy az alkotmányozó hatalom pártokból áll, de ha igen akkor esetleges, hogy kormánypárt/ellenzék polarizációval leírhatók. Tehát amit írtál, az eleve nem lehet az alkotmány tudományos definíciójának a része, mert akkor a pirézeken kívül kizárnád visszamenőleg is azokat az alkotmányokat is, amelyek nem a jelenlegi magyar közjogi körülmények között jöttek létre, hanem pl. alkotmányozó nemzetgyűlés, forradalom által. (Nem is szólva az oktrojált alkotmányokról, amelyeket nem szeretünk, de attól még alkotmányok.)

Egyébként a konszenzualitás azért sem tartható fenn általános követelményként, mert mindig vannak oyan csoportok, amelyeket az alkotmányok kirekesztenek vagy marginalizának. (L. pl. azokat a pártokat, amelyek a mindenkori parlamenti bejutási küszöb alatt vannak.) Tehát mondhatod azt, hogy a véleményed szerint az jelenegi Alaptörvény nem veszi eléggé figyelembe az ellenzék érdekeit, és ez egy politikai véleményként megvitatható, de semmiképpen sem következik belőle az Alaptörvény semmissége.

--> 3. Ez megint az a kategória, hogy el lehet vitatkozni arról, hogy mennyire demokratikus a magyar Alaptörvény az európai alkotmányfejlődés főáramához képest, de a konkrét vitánk szempontjából ennek nincs értelme, mert erre hivatkozva nem lehet kétségbe vonni az Alaptörvény érvényességét/alkalmazhatóságát, ugyanis a nemzetközi közjog általánosan elfogadott anyagi jogi szabályaival (amelyek nemzetközi szankciókkal kikényszerthetők lennének) ellentétes tartalom nincs benne, továbbá olyan kötelező erejű nemzetközi vagy EU jogi alkotmánykodifikációs eljárási jogi előírás sincs, amelybe a magyar Alaptörvény megalkotása ütközne. És a lényeg itt most az utóbbi, az alkotmányozás eljárási része, mert arról szólt a vitánk.
süti beállítások módosítása