- A Jobbik vezetője azt mondja, hogy ő a demokrácia utolsó bástyája Magyarországon.
- Magyarország és Lengyelország autoriter-nacionalista, már csak látszatra demokratikus. Más vélemény szerint Orbán még nem lépte át a Rubicont, de Brüsszel a körmére koppint, ha megteszi.
- Mit eszik a CSU a magyar miniszterelnökön?
Vona Gábor szerint nem kizárt, hogy Simicska kirukkol egy-két vaskos meglepetéssel, de mint mondta, ezt az üzletembernek meg kell fontolnia, mert Orbán heves bosszút készít elő. A politikus hozzátette, hogy a kormányfő nem demokrata, ám rendszere csak akkor omlik össze, ha meginog a népszerűsége. A Jobbik elnöke ezt a lapnak adott hosszú interjúban azzal indokolta, hogy a Fidesz a félelemre alapoz, ehhez pedig a migráció szolgál eszközül. A lakosság hisztérikus állapotban van, ugyanakkor nem látni érdemi kormányzati tevékenységet. Ebből következik, hogy ha a hatalom már nem tudja megnyerni az embereket, akkor vége az uralomnak. A beszélgetésben, amelyet az újság az első oldalán harangoz be, a politikus kitér arra, hogy a miniszterelnök aláássa a sajtó függetlenségét, a magántulajdont, a vállalkozás szabadságát, az állami szervek önállóságát. A civil szervezeteket és a tanszabadságot támadja. Már nincsenek demokratikus biztosítékok. Egyedül a Jobbiknak van esélye megbuktatni a hatalmat a választáson. Vona a demokrácia utolsó bástyájának nevezte saját magát.
Úgy értékelte, hogy a pártja elleni támadások már túlléptek egy bizonyos határt. A helyzetet úgy érzékeltette, hogy ő tisztán, úriemberként küzd, viszont olyan, mintha egy gépfegyverrel felszerelkezett maffiafőnökkel kell megküzdenie a szorítóban, ideértve, hogy aljas vádakkal, pl. homoszexualitással illetik. Orbán lelkileg akarja őt megtörni, a családját is figyelték. A politikus ezúttal is azt bizonygatta, hogy a Jobbik korszerű, hazafias, konzervatív párttá alakult át, hozzátéve, hogy ő maga soha nem tett antiszemita, rasszista, romaellenes kijelentéseket. Igaz, betapasztotta a fülét, amikor ilyeneket hallott, bár már akkor sem értett velük egyet. A Magyar Gárda ellenőrzése pedig annak idején kicsúszott a kezéből. Azon kívül Magyarországon a zsidóellenesség történelmi örökség, minden pártban jelen van. De a Jobbiknál ilyen kisiklások ma már nem történhetnek meg következmények nélkül.
Az ideológiák harcábán válik el a jövő, és a liberálisoknak sürgősen bizonyítaniuk kell, hogy a rendre épülő világ mindenki javát szolgálja. Ezt hangsúlyozza az elemzés, kiemelve, hogy az idén összeszedték magukat a liberális nyíltság hívei, hogy mozgósítsák erőiket az ellenoldallal szemben. 2018 valószínűleg a nagy összecsapás éve lesz. Előbbi táborba tartozik az unió, jónéhány európai ország, valamint Kanada és Japán. Az antiliberálisok vezére egyértelműen Trump, aki a világot nulla összegű játszmának tekinti. Az ő szemében a gazdaságban nem lehetnek győztesek vesztesek nélkül. Valamint minden országnak magának kell kikaparnia a gesztenyét saját maga számára. A 30-as években, majd a hideg háború idején már megtörtént, hogy az államoknak dönteniük kellett, milyen ideológia mögé állnak oda. A viszályt azután a nemzetközi színtéren fegyverrel vívták meg, közvetlenül, illetve helyettesek útján. A liberális kormányok odahaza igyekeztek visszaszorítani a fasizmussal, illetve a kommunizmussal érzett rokonszenvet. Ellenben a diktatúrákban teljesen elnyomták az eltérő nézeteket.
Most nincs jele annak, hogy háború törne ki a szembenálló felek között. Remélhetőleg nemzeti keretekben is elmarad a politikai erőszak. Három területen viszont folyik a csata: a nemzetközi intézményekben, lásd, hogy Trump be akarja dönteni a kereskedelmi világszervezetet. Egyidejűleg zajlik a szövetségek kialakítása. Az amerikai elnök inkább Putyin fel épít hidat és autokratákkal barátkozik, a Fülöp-szigetektől Szaúd-Arábiáig. Ahelyett, hogy megerősítené a kapcsolatokat a szövetségesekkel, vagy fenntartaná a NATO egységét. Magyarország és Lengyelország e tábor felé hajlik. De a legfontosabb hadszíntér a hazai politika. A populista nacionalizmus nagyrészt a rosszul kezelt pénzügyi válságból és abból meríti erejét, hogy nem jó válaszok születtek a gyors szerkezeti változásokra.
Hosszú távon reménykedhetnek a liberálisok, mert tartós károkat szenvednek azok az országok, ahol a bezárkózás támogatói vannak hatalmon, és amelyek elhagyják a liberális rendet. Ám ha összeomlik a liberális rend, megtarthatják az előnyöket azok a kormányok, amelyek már korán szakítottak vele. További fenyegetés, hogy az antiliberális tömb által elért rövid távú előnyök tovább állnak fenn, mint ameddig a liberálisok hatalmon tudnak maradni. Hogy ez ne így legyen, ahhoz a liberalizmusnak az eddiginél radikálisan haladóbb vonalra kell átállnia.
Európában nyomulnak a tekintélyelvű erők és még nincs meg a recept ellenük. Olyannyira, hogy ma már semmi kivetnivaló nincs abban, amit a minap Paul Krugman, a világhírű közgazdász írt a New York Times-ban, hogy ti. az USÁ-ból könnyen lehet új Törökország, vagy Magyarország, vagyis olyan állam, ahol formálisan van demokrácia, de a gyakorlatban autoriter rendszerként működik. Két éve még kinevették volna a véleményéért. Viszont ha Washington már nem a demokrácia szellemi fegyvertára, ahogyan egykor Roosevelt nevezte, akkor igencsak rosszul áll a demokrácia szénája a világban. Az EU-ban magyar-lengyel tömb alakul, időnként az új cseh vezetés támogatásával. Magyarország és Lengyelország már csupán formális demokrácia, az alapirányzat tekintélyelvű, nacionalista. Az új osztrák kormány részben magyar viszonyokat igyekszik teremteni, mármint az FPÖ, a Néppárt pedig becsukja a szemét a magyar demokrácia szétverése láttán.
A Kurz-Strache-tengely maga is mutat tekintélyelvű vonásokat, majd meglátjuk, ezek mennyire lesznek erőteljesek. Nem a legjobban alakulnak a dolgok az olaszoknál, hollandoknál, belgáknál, de még a németeknél sem. A frontot Macron tartja a franciáknál. Igazából az a veszélyes, hogy jobboldali-populista, sőt szélsőséges esznék és mozgalmat immár behatoltak a “normális” politikába. Egyelőre legalábbis. A hagyományos baloldali és liberális pártoknak nincs épkézláb gyógymódjuk a lemaradottak bajára. Nem tudnak elfogadható jövőképet kínálni. Ezért nemigen tudnak mit kezdeni a jobboldali populizmus nyomulásával, a feladatot alighanem a civil társadalomnak kell átvennie.
Az újság úgy látja, a lengyel vitában nem az a lényeg, hogy az EU megbünteti az országot, hanem az, hogy a szervezet a saját egységét, integritását óvja. Azaz érvényt szerez az európai jognak, miután idáig példátlan módon beindította az eljárást, amely elvezethet akár Varsó szavazati jogának felfüggesztéséhez. A szélsőjobb persze dühöng a közösségi médiában, mondván, hogy itt az uniós behemót lecsap egy független államra, lábbal tapodja annak jogait. Meg hogy a lengyelek a nyugati civilizációt, a fehér, keresztény identitását védelmezik a Brüsszel által szervezett muzulmán bevándorlással szemben. Orbán Viktor, az illiberális demokrácia önjelölt bajnoka kijelentette, hogy a Lengyelország elleni támadás egész Közép-Európa ellen irányul. Ő nagyon szívesen kovácsol tőkét bármiből, amit úgy tüntethet fel, hogy másoknak is ugyanaz a bajuk az unióval, mint neki. Pedig a Bizottság csupán arra összpontosított, hogy meg kell őrizni a bíróságok függetlenségét, mert az a tagság alappillére. Semmi köze a kvótákhoz. Továbbá szó sincs arról, hogy bevetnék a nukleáris opciót, mert ahhoz egyhangú határozat kellene. És ez vonatkozik arra is, hogy megvonnák a lengyel vezetéstől a közösségi támogatásokat.
Talán nem meglepő, hogy a lengyel ügy hadba hívja azokat az erőket, amelyek azt remélték, hogy az EU szétesik a Brexit után. És az ellenvéleményeket nem is lehet minden további nélkül félresöpörni, mert hosszú azoknak az államoknak a listája, amelyek nem tesznek eleget az uniós normáknak. Akkor meg miért kell kipécézni a lengyeleket? Nos, erre Heather Grabbe, a Nyílt Társadalom Alapítványoktól úgy válaszol, hogy a jogállam az értékeket és a szervezet alapjait egyaránt érinti. Nélküle egyszerűen nincs meg az alap az egységes piac működéséhez. Brüsszel az európai jogot igyekszik megőrizni, mert ha a politika tartja kézben a bíróságokat, akkor sok minden összeomolhat. És itt legalább annyira szó van a gazdasági közösség megmaradásáról, mint a demokratikus elvekről. Minden kilengése ellenére Magyarország még nem lépte át ezeket a vörös vonalakat. Az Orbán-kormány, netán az új osztrák kabinettel együtt, észre fogja venni, hogy ha megteszi, akkor következményekkel kell számolnia. Viszont hogy elkerülje a kettős mérce vádját, a Bizottságnak határozottabb magyarázattal kell szolgálnia, hogy időnként miért cselekszik úgy, ahogy, és időnként miért nem tesz semmit.
Másfél hét múlva ismét Bajorországban utazik a magyar miniszterelnök, három éven belül ez már az 5. látogatása lesz a tartományban, és a lap ennek kapcsán azt találgatja, mit eszik a CSU a magyar politikuson, aki az illiberális demokráciát hirdeti, és akit Juncker “Helló, Diktátor!” felkiáltással üdvözöl. A magyar fél ugyan még nem igazolta vissza a meghívást a keresztényszociális parlamenti csoportjának tanácskozására, de ha felbukkan, akkor lehet ismét ünnepelni a politikust. Vagy ahogy Orbán szokta mondani, a “különleges fegyverbarátságot”. Jó egy éve két pártvezér is karjaiba vette: Seehofer és elődje, Stoiber. Előbbi előzőleg Magyarországon kereste fel a “drága Viktort”, aki gátolja Berlin (és a CSU) menekültpolitikáját.
Hogy mi a fene nagy barátság alapja, arra részben az a válasz, hogy antikommunista múltja miatt a bajor pártban heorizálják a magyar politikust. Azon kívül fontosak a gazdasági kötelékek, Audi, stb. Továbbá a jövő hónap elején esedékes tanácskozáson kétszer annyi kamera lesz jelen, hogy felvegyék, ha Orbán netán bármi provokatívat mond. A helyzet sokban emlékeztet 2015 őszére, amikor a miniszterelnököt fogadva a CSU, a menekültválság csúcsán Merkelnek üzent. Seehofer alig tudta leplezni örömét, mivel a vendég erkölcsi imperilizmust vetett a kancellár szemére. Ám jelenleg jó a bajor pártvezér és a CDU viszonya, ezért az üzenet inkább az, hogy a keresztényszociálisok a provokációra helyezik a hangsúlyt az idei tartományi választáson.
Egész Európában figyelik, mire jut az új osztrák koalíció, mert bizonyíthatja, hogy semmi különös nincs abban, ha a földrészen összefog a középjobb (a konzervatív tábor és a szélsőjobb – a szerk. megj.). Azt tükrözi, amit Martin Schulz is mondott, hogy ti. egy sor uniós tagállam jobbra tolódik. Nem csupán a magyaroknál és a lengyeleknél, akiket mindig különleges példaként emlegetnek, hanem a Nyugaton is. Keleten a fordulatot a különleges történelmi feltételekkel magyarázzák. A kontinens másik felén ugyanakkor két katalizátort emlegetnek, ami persze igaz keletre is: az egyre nagyobb elégedetlenséget az EU-val szemben, miután az mind inkább központosító kormányzati és fegyelmező rendszernek tűnik. Az ellentábor inkább a kipróbált nemzetállamot szorgalmazza. A másik tényező a migrációs válság, amelynek még nincs vége, ám a következményeit csak most kezdjük sejteni. Kurz a kvótaügyben Tusk mellé állt Merkellel szemben.
Az új kormánnyal az FPÖ jóval közelebb került céljához, hogy szalonképes legyen a földrészen. Sokat segítene a cél elérésében, ha a párt kilépne az EP szélsőjobbos frakciójából. Mindenesetre a párt már eddig is jelentősen változtatott eddigi elutasító álláspontján Európával szemben. Sok a panasz ugyanakkor amiatt, hogy a Szabadságpárt három kulcsminisztériumot is megkapott. Kurz azonban rájött, hogy a hatalmat nem a védelem, a kül- és belügy jelenti. Az sokkal inkább az oktatásban rejlik. Ott kell végbemennie a “szellemi-erkölcsi fordulatnak”. Az iskolareform tervei mutathatják meg, merre tart a szövetség a gondolkodásmód átalakításában.
Extra Hungariam non est vita, azaz Magyarországon kívül nincsen élet. Ezzel ajánjla az olvasók figyelmébe a recenzió Wilhelm Droste legújabb essszékötetét, a Magyar viszonyokat. A legendás mondás szemforgató vigasz a magányra, amihez a gyakran oly odaadóan ápolt magyar különút vezethet. A szerző részéről mindenesetre szerelmi vallomást jelent. Csak éppen nála az irónia helyébe a magyar állapotok miatti szenvedés lép. Az Orbán által kikiáltott illiberális demokrácia főleg a sajtót és a kultúra képviselőit találta telibe. A kormány az állítólagos történelmi küldetésre hivatkozva teljesen ellenőrizni akarja a társadalmat. Droste szerint az ország kísérteties módon fogságba esett. Elsősorban legérzékenyebb polgárai, költők, gondolkodók, művészek, a legmélyebb lemondásba és elszigeteltségbe zuhantak. Viszont a jelenlegi helyzetre nem találja a magyarázatot. Ezzel együtt van vigasz és remény, mert az irodalmár a piaristáknál, a Dunaparton a nyíltság otthonaként újabb vendéglőt szándékozik nyitni. Még ha Magyarországon kívül nincs is élet, de legyen egy hely, ahol van, túl a mostani viszonyokon.
US News and World Report/Reuters
Romániában a hatalmon lévő szociáldemokraták az idén már másodszor próbálkoznak azzal, hogy enyhítsenek a korrupcióellenes szabályokon, ám ha elfogadják a javaslatokat, az azt jelentené, hogy az ország egy sorba kerülne Magyarországgal és Lengyelországgal, ahol a populista vezetők a jogállam megsértésével szintén igyekeznek ellenőrzésük alá vonni a bíróságokat. A tegnap benyújtott indítványok értelmében pl. nem büntetnék a vesztegetéseket, ha azok értéke nem éri el átszámítva a 200 ezer eurót. Továbbá otthon is le lehetne tölteni a büntetést, ha az ítélet kevesebb, mint három évre szól. A változtatások már vonatkoznának a kormánypárt vizsgálat alatt álló elnökére, az Alsóház vezetőjére, Dragneára is, de egy sor képviselőnek, illetve polgármesternek szintén kapóra jönnének. Kenőpénzek elfogadása miatt 11 év alatt 72 honatya került a vádlottak padjára. Az Amnesty International listáján Románia az EU egyik legkorruptabb állama. Több ezer bíróság, Johannis elnök, a Bizottság, az USA, valamint 7 uniós tagállam tiltakozott az ellen, hogy a politika kiterjessze befolyását az igazságszolgáltatásra, de a jelek szerint hiába.
