B1 blogcsalád



Megállítottuk Brüsszelt - csak a kormány elfelejtette bejelenteni

2017. december 23. - ashwood

dszzs20170404002.jpgA propaganda elmeroggyant, háborús pszichózisával már ott tart, hogy az állítólagos, permanens háborúk "győztes csatáiról" sem beszél. Pedig ha akkora volt a veszély, ahogy ezt mondták, akkor a siker is hatalmas. Most látszik igazán, mennyit is ér a "nemzeti konzultáció".

Vajon emlékszik még valaki arra, mikor tavasszal "Brüsszel a rezsicsökkentés eltörlésére akart kényszeríteni bennünket"? Pedig nem volt ez olyan rég: idén tavasszal konzultál erről nemzetileg az ország. Hogyan is lehetne elfeledni, hisz az volt – addig – minden idők legsikeresebb konzultációja – legalábbis ezt mondta róla Orbán Viktor a parlamentben. Azt is mondta: "ma Brüsszel fordítva ül a lovon. A magyarok többsége úgy gondolja, nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel átvegye tőlünk az irányítást, nem engedhetjük, hogy betelepítési programokat kényszerítsen Magyarországra, ahogy azt sem engedhetjük, hogy beleszóljon az adók, bérek és rezsidíjak meghatározásába Magyarországon." Németh Rezsicsökkentő Szilár szerint pedig Brüsszel egyenesen arra készült, hogy "kiverje az emberek kezéből" a rezsicsökkentést.

A valóságban persze erről szó sem volt. Az EU egységes energiapolitikáját előkészítő bizottsági javaslat kizárólag az áram árképzésével foglalkozott – a gázéval, amely a magyar családok számára a legnagyobb tétel, nem –, annak is csupán egy részével, kormányzati hatáskörben tartva az árképzés felét. Mindezt pedig az elfogadást követő öt éves türelmi időt követően. Maga az Európai Bizottság így reagált a kormányzati hazugságra: "A Bizottság egyetért Magyarország célkitűzésével, hogy a háztartások megfizethető energiához jussanak. Ezt a leghatékonyabban versenyalapú energiapiaccal, az energiahatékonyság és az innováció előmozdításával lehet elérni, valamint ha európai szinten együttműködve garantáljuk az energiaellátás biztonságát. Az Európai Bizottság a működőképes piacok révén az emberek több szolgáltató közül választhatnak; a verseny alacsonyabb árakat és jobb szolgáltatásokat eredményez. A versenypiacon energiát vásároló és eladó magyar vállalkozások előnyösebben szerezhetik be a villamos energiát, amelyet így olcsóbban értékesíthetnek. Más tagállamokban, ahol a hatóságok nem szabályozzák az áramdíjakat, a háztartási fogyasztók egyre kevesebbet fizetnek a villamos energiáért. Emellett a tagállamok az árszabályozás helyett más módon is csökkenthetik a rezsit."

Ha egy rövid időre elkövetjük azt a hibát, hogy komolyan vesszük az uszító, kormányzati propagandát, akkor azt kell mondanunk: hatalmas győzelmet értek el a magyar csapatok, Brüsszelt legyalázták vitézeink a harctéren, a bürokraták fejvesztett menekülésbe kezdtek huszáraink szűnni nem akaró ostromának nyomása alatt. Vagy valami hasonló marhaság.

A hét elején ugyanis – no nem Brüsszelben, hanem Tallinban, Észtországban volt a nagy viadal – az Európai Tanács energiaügyi minisztereinek csúcstalálkozóján elfogadták az észt elnökség kompromisszumos javaslatát. Erről a Bruxinfo így számolt be: a Tanács végül a kompromisszum oltárán feláldozta az Európai Bizottságnak azt a tervét, amelynek értelmében egy ötéves átmeneti időszak végén kivezették volna a még meglévő árszabályozásokat a villamos energia kiskereskedelmi piacán. Az észtek által kidolgozott és végül mindenki által elfogadott kompromisszumos javaslat értelmében a tagállamok a jövőben is élhetnének a hatósági árképzés eszközével, feltéve, hogy az árszabályozás, így a rezsicsökkentés költségeit nem hárítják át a nagykereskedelmi szereplőkre, határokon átnyúló torzulást okozva ezzel a rendszerben."

Kurucosabban: nekünk Brüsszel nem diktál!

Miként lehetséges mégis, hogy erről a fényes diadalról nem számolt be az állami médiagépezet? Miért nem harsogta a királyi közlöny valamennyi szennycsatornája Orbán vezénylő tábornok legújabb győzelmét?

Tán csak nem arról van szó, hogy nem fér bele az Európai Unióról és az Európai Bizottságról megrajzolt háborús, diktatórikus képbe a valóság? Amelyben a tagállamok kompromisszumok mentén terelgetik elképzeléseiket. Amelyben szó sincs, diktátumokról, elnyomásról, Szovjetunióról – sokkal inkább közös gondolkodásról és a nemzeti érdekek okos képviseletéről.

Labancosabban: a valóság nem fér bele a háborús pszichózisba kergetett országot uraló propagandába.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7313519899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon. 2017.12.23. 12:46:07

A propaganda elmeroggyant, háborús pszichózisával már ott tart, ........ Hol tart? Különösebb pszichózist nem olvasok a propagandában, már persze kivéve a balost, mert az tolja rendesen! Ha kamu a pszichózis akkor miért foglalkoznak vele, miért is nem hagyják rá az üldözési mániás hülyékre?

morpho 2017.12.23. 17:43:14

@Helga Beauty Salon: Na látod, hogy ráhagyják...

Európai téridő 2017.12.23. 19:45:43

Azért a rezsicsökkentés jelszava hatékony egy olyan országban, ahol a poszt-elvtársak idején a multiknak eladott közüzemek úgy feltornázták a díjaikat, hogy díjhátrelékba taszítottak sok százezer családot, mint fogyasztót. Az így keletkezett adósságcsapdából való kimászást pedig pont az első Orbán-kormány idején létrehozott OTP-s hitelkonstrukció tette lehetővé.

Csuti Ördögüző 2017.12.23. 23:57:30

az szdsz alatt mindenki érezte már hogy a szabad verseny milyen jó hatással volt az energiadíjukra

a bizottmánynak meg köszönjük a véleményt

ha ha ha

tpl 2017.12.24. 00:46:17

Elszomorit, hogy az ellenzék és az azzzal szimpatizáló média, pl. a Simicska-féle Index mennyire nem képes a magyar "nép" fejével gondolkozni. Kvázi telibesz@rják az álbaloldalon, hogy melyek azok az értékek, amiket a magyarok fontosabbnak tartanak a brusszeli "szolidaritásnál". Orbán ellenben remekül hallja a népakaratot és azt hatékonyan képes befolyásolni. Akkora ellenzéki zakó lesz jövő áprilisban, amilyen még valószínűleg nem volt. Köszönhetitek majd saját magatoknak.

2017.12.24. 00:49:50

@Európai téridő: Az EU-ba lépés feltétele volt a piacnyitás, hogy a ballib kormányok elkótyavetyélték a közműveket, a közbeszerzéseken idegenszívűek nyertek, a lopás haszonélvezői külföldiek voltak, a termőföldet is át akarták játszani idegeneknek. Aztán Orbán szétcsapott köztük, ez pedig nem tetszik a brüsszelitáknak.
Ők egy engedelmes gyarmatot akartak. Ehelyett kurucokat kaptak.
Az EU-nak csak úgy éri meg tagjává válni, hogy nem fekszünk le nekik magunkat feladva. Különben jönnek a kényszerbetelepítések és egyhamar az újszülött fiúknál a Mohamed lesz a leggyakrabban adott név. Mint a nyugati nagyvárosokban már egy ideje.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 05:36:59

Fárasztóak vagytok narancskullancsok. A gáz és az áram ára a világpiaci energia növekedés miatt ment fel a szocik alatt, mivel az olaj ára majd megötszöröződött. A gáz ára pedig az oroszokkal kötött szerződés alapján ehhez volt kötve. Hogy ez mennyire így van, az mutatja, hogy a Fidesz 2011-ben tovább emelte a gáz árát.

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/igy_emelkedik_a_gaz_ara_2011-tol_/2189569/

Majd amikor bekövetkezett az olajár letörése, azt a Fidesz a sok birkának eladta rezsicsökkenésként.
De a sok tájékozatlan faszfej ezt megkajálja. Buta birkák vagytok.

felucca02 2017.12.24. 07:47:53

@tpl: Orbán remekül gondolkodik a magyar nép fejével. Igen. Azzal a népfejjel, amelyben egyetlen gondolat van, hogy legyen ingyen minden, és lehetőleg ne kelljen csinálni semmit, gondolkodni pláne ne. Orbán ezt az össznépi gondolatot fordította le a politika nyelvére, és erre épített mindent.

Nem vitás, hogy ellenzéki zakó lesz, mert ennek a primitív bunkónak nem lehet alákínálni. Én legalábbis nagyon remélem, hogy nem fog senki alákínálni, mert az tragédia lenne. Így még egy darabig elzakatolunk, miközben lemaradásunk folyamatosan nő, de legalább el lehet majd mondani, hogy mindez a zemberek támogatásával történik.

Mondd, te tényleg nem látod, milyen tragikus állapotba sodródott ez a társadalom?

Tudod, ahhoz, hogy sikeres legyen egy ország, nem a nép fejével kell gondolkodni, mert akkor megmaradunk a tévé előtti virslis böfögésnél.

felucca02 2017.12.24. 07:50:53

@Colonel H. Stinkmeaner: Nem ártana már, ha kimozdulnál kis fatornyosodból, aztán megnéznél egy nyugati nagyvárost saját szemeddel, oszt elcsodálkoznál, hogy élnek boldogan, de legalábbis perspektivikusan (minden problémájukkal együtt), miközben itt mi bezárkózva rettegünk a nemlétező ellenségtől, egyre tragikusabb mentális állapotban.

guvat 2017.12.24. 07:53:18

Boldog, vidám ország lennénk, mindennapjainkat móka, dal és kacagás töltené be, ha hagyjuk, hogy minden kérdésben az Európai Unió és az Európai Bizottság döntsön helyettünk! A tétova léptű Juncker társaival együtt szüntelenül a volt szoci országok kilátásainak javításán munkálkodik, akár a régi tagok rovására is!
Vissza Kovács Lászlót, Göncz Kingát és velük együtt újra a felvirágzásunkat! Merjünk kicsik lenni!

$pi$ 2017.12.24. 07:54:35

@felucca02: "Azzal a népfejjel, amelyben egyetlen gondolat van, hogy legyen ingyen minden, és lehetőleg ne kelljen csinálni semmit"

Azért ez vicces, hogy hét éven keresztül mást sem mondott az ellenzék, hogy az orbán milyen szemét, hogy növeli az adókat meg közmunkát csinált, te meg ezzel jössz. Akkor most melyik? Egyre drágább minden és melózni kell a segélyért is vagy ingyen van minden és nem kell csinálni semmit?

felucca02 2017.12.24. 07:56:35

@$pi$: Köszönöm, a közmunka bevezetése volt az egyetlen (marginális) dolog, amelyben egyetértettem a kormánnyal.

felucca02 2017.12.24. 07:58:00

@guvat: Felhívom a figyelmedet, hogy mi vagyunk az unió és a bizottság. Mi is. És igen, milyen gáz a szlovákoknak, a szlovénoknak, a románoknak, hogy nem harcolhatnak minden egyes nap!

$pi$ 2017.12.24. 07:58:13

@felucca02: "miközben itt mi bezárkózva rettegünk a nemlétező ellenségtől,"

Ez igaz. Ezt a folyamatos rettegést a nácizmustól, a demokrácia lebontásától, az euból való kizárástól, a diktatúrától, az antiszemitizmustól, a rasszizmustól, az elnyomástól, a fékek és ellensúlyok tönkretételétől, a rendőrállamtól... ja, a fasizmustól... Szóval ezt a sok rettegést abbahagyhatnátok.

[megmondoember] 2017.12.24. 07:59:05

Az ilyen helgabjútiszalonok meg tpl-ek eleve hülyének is születtek, vagy csak adják a hülyét, mert megfizetik érte őket? Én inkább utóbbira tippelnék - de készségesem elfogadom azt is, ha ők elmondják, hogy ők natúr hülyék, nem érdekből.

$pi$ 2017.12.24. 08:00:10

@felucca02: "Köszönöm, a közmunka bevezetése volt az egyetlen (marginális) dolog, amelyben egyetértettem a kormánnyal. "

Szerintem nem tudod miket beszélsz, a közmunkát ugyanis nem a fidesz vezette be. A közmunkaprogram 1991-től létezik.

felucca02 2017.12.24. 08:04:18

@$pi$: Drága, köszönöm! Igen, a segíly feltételeként végzett közmunkáról beszélek. Ugye elhiszed, hogy tudom, miről beszélek?:)

felucca02 2017.12.24. 08:07:07

@[megmondoember]: Nem hülyék, csak valami miatt abszolút érzéketlenek a bicskanyitogató kormányzati arroganciára, a kezdetleges demokrácia lassú bontogatására, a korrupcióra, vagy pedig olyan pénzügyi érdekük van a dologban, ami miatt megéri nekik ez az egész, akkor is, ha látják, hogy szar. Enberi dolog, a helyükben én is így tennék. Sajnos, ilyen hülyének születtem, a tisztesség nekem mindennél előrébb van.

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2017.12.24. 08:23:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt vagyok itt vagyok, jöttem szak érteni mert miután betettem a fogvédőt ehhez is elkezdtem érteni.

Jakab.gipsz 2017.12.24. 08:30:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Mielőtt "birkázol" gondolkozz !
Gondolkozz el azon, hogy a Tengíz-i gázmezőt kik, kiknek, mutyizták el. (csak ötven évre elegendő gázunk volt, ott, árfolyam ingadozás nélkül).

Vagy azon, hogy a piaci verseny által ránk tukmált "ócsó" svájci frank hitelt, árfolyamát kik tornázták a csillagos égbe fel.

Az pedig az Orbán kormány érdeme, hogy a második árfolyam robbanást, épphogy megúsztuk.
A piaci verseny, csak azoknak előnyös, a Soros-féle maffia-filozófusoknak, akik az emberiség verejtékén, könnyein és vérén, híztak dagadtra, a "disznófejű nagy uraknak" és nem a keményen melózó kisembernek.

Itt nincs konszenzus és alku.

Soros-féle "dagadt disznót" le kell mészárolni, hamár egyszer: felhizlaltuk, ingyen ebéd nincs.

Még Sorosnak sincs, ingyen habzsi-dőzsi, előbb utóbb mindenért megfizet.

felucca02 2017.12.24. 09:01:12

@Jakab.gipsz: Értem, tehát le a piaci versennyel, éljen a szimpátia szerinti, vagy haveri alapon való kiválasztás. Mit nekünk innováció, meg megmérettetés! Majd a vezér megmondja, hogy mi a helyes és a jó.

Oh, wait! Ti ezt teljesen komolyan gondoljátok?

fidesz maszop dk egykutya 2017.12.24. 09:06:06

Megállítottuk brüsszelt ja. Ott csökken az energiaár azóta is, nálunk pedig be lett fagyasztva az ár a "rezsicsökkentés"-nél magasan, hogy nehogy éhenhaljon garancsi :)

2017.12.24. 09:24:17

@VaradiJanos: @Jakab.gipsz: @$pi$: "Szóval ezt a sok rettegést abbahagyhatnátok."

Buta troll vagy te, batyufasz. A rettegést ti gyakoroljátok az összes blogon, meg a migráncsoktól való rettegést az összes médiában az adófizetők pénzén. A kurva anyádat nézd hülyének, tetű fideszkomcsi (ha már felcsináltatta magát a legostobább kuncsaftjával).

Európai téridő 2017.12.24. 09:25:14

@Colonel H. Stinkmeaner: De ez pl. olyan feledhetetlen tény az egykori díjhátralékosok számára, amin ne fog ki a ballerek agitpropja, amely nem tehet mást, csak elegánsan elsiklik fölötte. Ezek után a ballibáknak a jelenlegi "oligarchák" "lopásairól" szóló "leleplezéseit" is másképp olvassák.

panteon 2017.12.24. 09:27:21

Annyira röhejes és egyben szánalmas, hogy a fidesz fun-ok Orbán baromságainak katasztrofális következményeit Ők is megszívják, mégis kárörvendenek a másik oldal sikertelensége miatt, és örülnek neki..
(Modjuk ezzel a töketlen,tehetségtelen, balfasz baloldallal, még rosszabb lenne)
Fidesz fun-ok :"Orbán szarik a fejetekre magasról!!!"

2017.12.24. 09:30:22

@Európai téridő: Ejnye, batyu... csak nem azt akarod mondani, hogy a fideszes oligarchák nem lopnak? Hogy a fideszes bűnözők nem hazudnak a szemünkbe, miközben kirabolják az állami és a magánszférát? Hogy a repedtsarkú anyádba lehetsz ilyen hülye, hogy ezt meg akarod velünk kajáltatni? Nyilván, apád volt hülye, amikor meghagyott.

panteon 2017.12.24. 09:34:21

@Európai téridő: Szerinted Mészáros Lőrinc tényleg tehetségesebb mint Mark Zuckerberg?

felucca02 2017.12.24. 09:34:58

@Európai téridő: Namost, ez a tipikus focidrukker-mentalitás. Van egy csapatod, ennek drukkolsz egész életedben, ha racionális, ha nem. Aztán van a másik fajta, a gondolkodó. Aki valamikor a fideszre szavazott, de megérti, hogy átbaszták, és legközelebb nem fog.
Előbbinél jön ez a kárörvendős duma, mint az imént nálad, hogy neked akkor jó, ha a másiknak rossz. Ok. A másik nem tehet mást, minthogy kissé szomorú lesz, látva, kikkel van itt öszezárva.
Részemről egy díjhátralék-leírással nem lehet megvásárolni a szimpátiámat, ha közben a másik oldalon sáros bakanccsal tapossák azokat az értékeket, amit vallok. De vannak mások, akiknél simán működik ez a lélekkivásárlás, Ők vannak többen, ez sejthető. Jó győzelmet, örömködést kívánok!

nemecsekerno_007 2017.12.24. 10:13:32

@panteon: "Szerinted Mészáros Lőrinc tényleg tehetségesebb mint Mark Zuckerberg?..."

Szerintem a tehetséget ne firtassuk. Hitler meg Sztálin is tehetséges volt pár dologban.

nemecsekerno_007 2017.12.24. 10:15:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A szegény szocikat a gázár vágta gallyra. Ezen kívül mindent kurvára jól csináltak. Muhahahaha :)

Európai téridő 2017.12.24. 10:15:52

@kutyás majmok népe: Nem kell azt külön mondani, hogy a fideszesek lopnak, mondják azt elegen, te fröcsögő köcsög.
@felucca02: Vagy nem voltál díjhátralékos, vagy már elfeljtetted, hogy hogy másztál ki a szarból, te renegát!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 10:26:46

@Jakab.gipsz: Hülyeségeket beszélsz megint.
nol.hu/archivum/archiv-395825-207877

Ja és mi van a szavak átnevezésével? A gáz szót például minek neveznéd át?

@nemecsekerno_007: Látom érvekre nem futotta.

@Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü: Fordulj szakemberhez, ha ennyire nem tudod feldolgozni hogy annyiszor megaláztalak! Minden röfid mintha hájjal kenegetnének, emlékeztet arra hogy szellemi fölényem mennyire frusztrál téged. :-))

taga20 2017.12.24. 10:29:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: látom az egyik alteregód beköszönt neked, így karácsony napján.

ez ám a nagyság haver, saját droidod van:)))

taga20 2017.12.24. 10:39:58

@nemecsekerno_007: ugyan itt meg csau az egyik legjobb. na elmész te a jézuskába!

HorseFucker 2017.12.24. 10:45:33

Karácsonyra jókívánság (batyunak, a rohadt birca-hazaárulónak és a többi fidess szopó troll fizetett gecinek): Basszátok meg anyátokat a ravatalán, tetvek !

Egyébként a magyarok egy rakás szar sajnos, ismét 700E vel több híve lett a csuti elmebetegnek !
És ez csak fokozódni fog, mert aki picit értelmesebb vagy ügyesebb elmegy/elment!
Az ellenzék pedig rohadt szaralakok bandája, rohadna rájuk a bőr: Fontosabb a saját helyük mint a haza üdve! Nekik is kívánom: Basszátok meg anyátokat a ravatalán, ellenzéki pártok !
Persze ennek is vége lesz egyszer , amikor kiássák a csúti hulláját és lehugyozzák a Parlament előtt.... de ez még sokára lesz

HorseFucker 2017.12.24. 10:47:00

@nemecsekerno_007: A Lőri egy darab szar a falon baszd meg !
Éppen ezért választotta a kis geci

nemecsekerno_007 2017.12.24. 10:47:31

@taga20: én nem a közhangulatról beszélek. amúgy meg a közhangulat is eléggé megromlott egy idő után, amikor kiderültek a turpisságok. :)

vadi4 2017.12.24. 10:50:27

@Európai téridő: Batyu! Úgy vagy, mint a strucc az oroszlánnal. Tudja, hogy közeledik, de inkább homokba dugja a fejét. Úgy látom a tények csak zavaróak számodra.
"Vagy nem voltál díjhátralékos, vagy már elfeljtetted..." Képzeld, most is vannak díjhátralékosok, tavasszal pedig lesznek kilakoltatottak. Azt hiszed kúrmányod megoldotta a devizahitelt? A francokat, amint elég kevesen lettek a bajban lévők otthagyta őket az út szélén. Az MNB alapítványairól pedig inkább ne is akarj tudni, mert akkor észre kéne venni a devizahitelesektől ellopott milliárdokat....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 10:53:50

@nemecsekerno_007: Amellett hogy a tanulmány baromság. Mi köze van a poszthoz? Terelsz? Többre nem futja?

@taga20: A lealázott kiskutyák ugatnak a kerítés mögül. :-))

teéjesenmindegy 2017.12.24. 10:59:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"A gáz és az áram ára a világpiaci energia növekedés miatt ment fel a szocik alatt, mivel az olaj ára majd megötszöröződött."
8 évig folyamatosan ment felfele az a csúnya gázár? Ejnye, hogy mit nem mondasz... Utánanézzek? Mert a grafikonok alapján hazucc...

A másik kérdés pedig, hogy ha annyira látható volt a világpiaci emelkedés, akkor Megyó miért mondta azt, hogy nem lesz emelés ezer évig? Lassan, h Orbán is értse? Ki alkalmasabb a vezetésre, aki előrelát folyamatokat, és a javára fordítja, vagy aki hazudik.

Harmadik: Mesélj, hol a világpiac, kéne egy palack gáz. Vagy ott nekem nem adnak? Akkor mégis a kormány dönt a lkossági árakról?

Negyedik: Kicsi zavar van. A klubrádió nyuggerei hetente háromszor bizonyítgatják, hogy nem is volt csökkentés. A balos szakértők arra panaszkodnak, hogy a csökkentés miatt nem fejlesztenek, és minden, de minden elszaródik. Erre jössz te, hogy a világpiaci árak is csökkentek. Most akkor ki hazudik?

teéjesenmindegy 2017.12.24. 11:02:15

@HorseFucker:"
ismét 700E vel több híve lett a csuti elmebetegnek !
És ez csak fokozódni fog, mert aki picit értelmesebb vagy ügyesebb elmegy/elment!"

És tessék mondani, attól mert elmegy az értelmesebb, attól az itthon maradt hülye az rögtön orbánhívő lesz? Vagy ugyan miért nőtt 700 ezerrrel a hívek száma?
Az esetleg nem lehet, hogy a 700ezer látja a saját érdekét, meg a pénztárcáját, és az alapján dönt?

nemecsekerno_007 2017.12.24. 11:02:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "a háborús pszichózisba kergetett országot uraló propagandába..."

Ilyenekre írjak én érveket? :)))))))

- 34% a passzív szavazó, több mind a Fidesz ill. több mint az ellenzék együttvéve
- nyílván ők is idióták és megvezette őket a propaganda
- nyílván ők is kormányváltást akarnak, csak eddig annyira elhomályosította őket a Habony-művek, hogy nem tudtak véleményt nyílvánítani.

Ha így haladunk 3/4 lesz itt nem 2/3-ad és ez az ellenzék, meg az ellenzéki média csak magának köszönheti. Gyurcsányostól, Kunczéstól, öszödi beszédestől meg Horn Gáborostól együtt. Aztán sorakoztassad csak fel az érveidet, biztos kurva sokat fognak jelenteni. Szánalmas így ez az egész, és csak remélni tudom, hogy a versenyszféra nagyobb része nem így működik.

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2017.12.24. 11:07:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: akkor miért menekült el mindig mikor meglátsz a blogpszichiáter nickeddel együtt?

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2017.12.24. 11:08:29

@HorseFucker: van még miért élned? kérjék Kuncze úrtól egy ciánkapszulát.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 11:10:24

@teéjesenmindegy: Látom nem tudsz olvasni. Volt a ruszkikkal egy szerződés, ami a gáz árát az előző évi olajár átlaghoz kötötte. Na szedd elő a grafikonokat! Lássuk!

@Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü: Nem tudod feldolgozni? Zene füleimnek! :-))

felucca02 2017.12.24. 11:11:03

@Európai téridő:
1. Nem voltam és sem leszek díjhátralékos. Tudod, öngondoskodom, addig nyújtózom, ameddig a takaróm ér. Nekem nem kell olyan, hogy hülye vagyok, de majd jön a jóságos orbán, vagy gyurcsány, vagy akárki, és majd kihúz a szarból. Megpróbálok felnőtt ember lenni, akkor is, ha ez a népesség többségétől idegen mentalitás.
2. Ha díjhátralékos lettem volna és kihúzott volna orbán a szarból, akkor is annyi szart lapátolt a mérleg másik serpenyőjébe, hogy egy másodpercig nem kétséges számomra, hogy ezt az ember el kell távolítani a hatalomból. Valószínűleg az a bajotok, hogy a tisztesség fogalmát nem tudjátok értelmezni. Tudod, nagycsaládosként szívesen dadnám az adójóváírásomat is, csak ne kelljen elviselni tovább ezt a bandát.

Azt hiszitek, hogy a tisztességet meg lehet vásárolni? Ezek szerint soha egy népmesét nem olvastatok el kiskorotokban???

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 11:13:11

@teéjesenmindegy: Esetleg hoznál egy grafikont a világpiaci, illetve az orosz beszerzési árról? Utána van miről vitatkozni.

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2017.12.24. 11:13:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: jaj megkúrt Rudi, elég ciki, ha neked az ilyen tangafélék tapsikálnak. te, aki egy face2face talira 4-en érkezel, lakhelyednek a KR-es laktanyát adod meg miközben nyalogatod a csöpögős hugyos szart a fogvédődről. röhej

felucca02 2017.12.24. 11:14:49

@nemecsekerno_007: Így van, 3/4 lesz és mindent magunknak köszönhetünk. Azt is, ami majd utána jön. A dologok nem csak úgy maguktól lesznek, mindennek oka van. Mi akarjuk ezt a rendszert és nem nyugszunk, amíg a nyakunkba nem zúdul. Majd a 12. óra után egy perccel elkezdünk jajongani, ahogy mindig is történt a történelmünkben. Ezért hasznos ez a tantárgy, mert az ember nem kergeti magát hamis téveszmék közé.
Zárójelben: te ugyanúgy fogsz szopni, mint én, ha ez vigasztal.

libsi nóta bárki unja 2017.12.24. 11:16:00

A villanyárat akarják diktálni, eddig még igaza is lenne a poszternek. De a gázbizniszbe is erősen belepiszkált Brüsszel a maga protekcionista fakezével, amikor a Déli áramlatot addig baxogatta hogy az eredeti tervekből nem lett semmi. Mivel Ukrajnában még bármi megtörténhet, a végén majd megvehetjük a németektől akik kibulizták maguknak a direkt gázvezetéket

Ez most háború Brüsszel ellen, vagy a butaság ellen?

Butaság ellen még az istenek is hiába küzdenek - ahogy mondá a nagy költész

1ghost 2017.12.24. 11:20:36

@libsi nóta bárki unja: @Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü: @nemecsekerno_007:

Azért ez hihetetlen! Ez a pszichopata, fizetett orbántroll még karácsony napján is orbán seggének nyalását tartja a legfőbb teendőjének.

teéjesenmindegy 2017.12.24. 11:26:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
www.creditwritedowns.com/wp-content/uploads/2012/04/Crude-and-Natural-Gas.jpg

oilprice.com/images/tinymce/Evan1/ada1055.png

www.321energy.com/editorials/mckenziebrown/Natural+gas+price+and+XNG.png

Tessék. Itt van három, válogass. Valahogy nem rémlik a Gurcsány féle nagy gázárcsökkentés 2008 körül. A'la világpiac
Azt azért elmondom, hogy olyan grafikon nincs a világban, ami folyamatosan felfele menne.

taga20 2017.12.24. 11:29:01

@nemecsekerno_007: "Szánalmas így ez az egész, és csak remélni tudom, hogy a versenyszféra nagyobb része nem így működik."

mondja ezt egy olyan nick, aki mészarosfan. akinek rendben van a tiborcgyerek közpénz zabrálása, és a többi szemét fityeszesoligarcha közpénz habzsolása!

gyönyörű ez az ország.

taga20 2017.12.24. 11:33:58

@Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü: "jaj megkúrt Rudi, elég ciki"

mondja egy ilyen nicknevű szardarab! te rosszabb vagy, mint a géfodor gnóm, akinek ugyanennyi kreativitása van(lásd 888), csak ő legalább sok pénzért ilyen szardarab, mint te.

teéjesenmindegy 2017.12.24. 11:34:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ja, még egy dolog. A MOL 98-2002 körül folyamatosan 5000alatt volt. Mert volt egy földgázárképlet amit a kormány nem változtatott meg. Ez nem tetszett a befektetőknek. Volt 3500 is.

Na, jöttek a szocik, a MOL pedig felment 20ezerig. Gyakorlatilag folyamatos emelkedése volt. Mert ők liberalizáltak, átírták a gázárképletet. A gáz ára meg emelkedett, a befektetőknek jó volt. Na, a baloldali, emberekkel törődö politika elintézte, hogy a MOL befektetőik kurva jól járjanak, és hát a profitot ugye a nép dobja össze.

teéjesenmindegy 2017.12.24. 11:35:25

@taga20: Azért az olyan bájos, hogy soha nem érdekelt titeket, hogy a strabag ugyanezt a pénzt szépen hazavitte. Most, hogy mészárosnál marad az zavar.

nemecsekerno_007 2017.12.24. 11:42:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a kérdőíves kormánypropagandán ilyen szinten rúgózni pont olyan szánalmas mint maga a kérdőíves kormánypropaganda.
sorolhatsz itt érveket, de eléggé szerecsenmosdatás jellege van, az emberek többségét nem érdekli. És nem azért mert mind suttyó, fideszes paraszt hanem azért mert nem akar napi szinten politikai faszságokkal foglalkozni, mert bele is hülyülnének.

egyébként nem olvastam végig, csak beleolvastam.

taga20 2017.12.24. 11:44:36

@teéjesenmindegy: azért az olyan bájos, hogy 2010 előtt azt toltátok, hogy ezt a strabag rendszert meg fogjátok szüntetni.
erre létrehoztatok egy még nagyobb lopásrendszert. gratulálok neked!

ami pedig a csúti gázszerelőről mondasz, az aszt jelenti, hogy vagy hülye vagy, vagy egy olyan cinikus tróger, mint a geci.

ember, ezt az embert gyufáért nem küldeném el, akkor barom. olyan, mint orgoványbéla.

nemecsekerno_007 2017.12.24. 11:45:45

@felucca02: Jaja, mindenki szopni fogl.

Ez engem a Brian életére emlékeztet, amikor a várfal oldalában prédikáltak a messiások a világítélet eljöveteléről.

nemecsekerno_007 2017.12.24. 11:46:38

@1ghost: jól van, keresd tovább a gyógyszered, szerintem előbb-utóbb meglesz az.

nemecsekerno_007 2017.12.24. 11:47:40

@taga20: te is megkereshetnéd a bogyóidat.

taga20 2017.12.24. 11:48:35

@nemecsekerno_007: "a kérdőíves kormánypropagandán ilyen szinten rúgózni pont olyan szánalmas mint maga a kérdőíves kormánypropaganda."

az utóbbi több tízcsilliárdba fájt az országnak, ami nagyrészt a maffia zsebébe végezte!

és te ezt állítod párhuzamba avval, hogy páran szóvá teszik ezt?

komolyan kérdezem, te el tucc számolni a lelkiismereteddel nap-nap után?

taga20 2017.12.24. 11:54:06

@nemecsekerno_007: te, mondták má neked, hogy a riposztok nagy mestere vagy? nem?

nem csodálom:)

teéjesenmindegy 2017.12.24. 12:16:43

@taga20: Meg is szüntették ugye?
NAgyobb lenne a lopás? Erre semmi bizonyítékod nincs. AZ egyetlen dolog amit tudsz bizonyítani, hogy 4-5 cég kap meg olyan megbízásokat, amiket 2010 előtt másik 4-5 külföldi cég kapott meg. Számodra ez lopás. Tulajdonképpen megmagyarázni nem tudod, hogy miért lopás, hogy X céget megbíznak valamivel amit meg is csinál.
Amikor a strabag csinálta meg, ugyanennyiért, ott akkor nem zavarta a fajtád, hogy a strabag mennyit keresett.
Az nem volt baj, hogy a strabag éves szinten nagyobb profitot termelt mint most a mészáros. Az úgy rendben volt. Most, hogy hozzá lehet kötni egy személyhez, meg oda lehet hazudni mellé a gázszerelő- imidzset igy lehet nyomni a propagandátokat ezerrel. És utána még elő mertek jönni olyan szavakkal, hogy gyűlöletkampány.
Az egyetlen kampány amit nyomattok az az, hogy utálják a népek a mészárost, mert neki mennyije van. Aztán koppantok, mert a nép leszarja, hogy mennyije van a mészárosnak, az érdekli, hogy neki a zsebében több van mint alattatok volt valaha is.
Ja, meg hogy a balos géniuszt beválasztották minden idők egyik legszarabb vezetői körébe :D

nnnnnnnn 2017.12.24. 12:22:21

sajnálom a balliberális szavazókat, nagyon frusztráltak, főleg hogy közelednek a választások. áprilisban újra szépen megtanulják, hogy a ballib oldalból már nem kér a magyar nép, ha minden jól megy még annyi szavazatot sem kapnak a pártjaik mint a legutóbbi választáson, és akkor 2022-ig egy kicsit elcsitulnak a kedélyek, csökken ez a nagy frusztráció.

taga20 2017.12.24. 12:22:51

@teéjesenmindegy: tényleg le kell lépni ebből az országból, te vagy rá az élő bizonyíték.

David Bowman 2017.12.24. 13:22:58

@felucca02: Csak ha nigráncs ügyben vétó jogunk lenne. Felőlem akkor az egész mehetne tovább.

taga20 2017.12.24. 13:29:16

@David Bowman: hogyte milyen vicces fityeszjobbágy vagy. egyem a szíved!

$pi$ 2017.12.24. 13:47:14

@panteon: "Fidesz fun-ok"

A szó, amit keresel "fan". A "fanatic" szóból származik.

Jakab.gipsz 2017.12.24. 13:48:42

@taga20:

Nosza rajta, húzzatok el gyorsan. Bárcsak megszabadulnánk tőletek.

Sajnos, az élősködők nem adják fel túlságosan könnyen. Egy jó tanács kezdjetek el szakmát tanulni, de ne kommunikáció szakon.

taga20 2017.12.24. 14:04:07

@Jakab.gipsz: jakab, szerintem megennélek egy csomó szakmában.

az nem szakma parazita, ha nap-nap után a geci seggét nyalod.
hiába mondják neked ezt ott a lendvaiuccában!:)))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 16:01:58

@nemecsekerno_007: "egyébként nem olvastam végig, csak beleolvastam." - erre tippeltem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 16:02:44

@Jakab.gipsz: "kezdjetek el szakmát tanulni, de ne kommunikáció szakon."

- Kezdeném ott, hogy kell szavakat átnevezni!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 16:04:05

@teéjesenmindegy: Arról volt szó, hogy hozol grafikonokat, nem arról hogy mellébeszélsz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 16:07:04

@teéjesenmindegy: Világos, tehát téged nem a lopás ténye zavar, hanem hogy nem a tiétek. Szépen nevelhettek téged!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 16:16:22

@teéjesenmindegy: Hehehe... saját magad szúrtad tökön a grafikonnal! Az orosz gáz az olaj világpiaci árához volt kötve! Na és mesélj, akkor a Fidesz miért is emelte tovább a gáz árát 2011-ben? Na mesélj!

www.logsped.hu/gazaremeles.htm

"1 köbméter vezetékes gáz fogyasztói átlagára, 2004-2011

- 2011 127 Ft.
- 2010 115 Ft.
- 2009 107 Ft.
- 2008 93,1 Ft.
- 2007 75,7 Ft.
- 2006 54,8 Ft.
- 2005 49,1 Ft.
- 2004 45,7 Ft.
Forrás: MTI"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.24. 16:18:32

@libsi nóta bárki unja: "De a gázbizniszbe is erősen belepiszkált Brüsszel a maga protekcionista fakezével"

Ja. Magyarország meg egy ismeretlen tulajdonú svájci cégen keresztül veszi az orosz gázt jelenleg.

VaradiJanos 2017.12.24. 16:41:47

@kutyás majmok népe: “Szóval ezt a sok rettegést abbahagyhatnátok."

Buta troll vagy te, batyufasz. A rettegést ti gyakoroljátok az összes blogon, meg a migráncsoktól való rettegést az összes médiában az adófizetők pénzén. A kurva anyádat nézd hülyének, tetű fideszkomcsi (ha már felcsináltatta magát a legostobább kuncsaftjával).”

Erőspaprikát ettél, kis pondró?

VaradiJanos 2017.12.24. 16:43:55

@kutyás majmok népe: szívesen megbaszatnám veled a kilincsorrú büdös anyádat, de inkább valami újdonság kéne neki karácsonyra

taga20 2017.12.24. 17:26:49

@VaradiJanos: jani, ezé szeretünk, me ilyen vagy!:)

VaradiJanos 2017.12.24. 21:20:26

@taga20: jé, csak a válasz zavart? Miért nem vagyok meglepődve? Boldog karácsonyt neked és családodnak!

igazi hős 2017.12.24. 22:26:36

@Jakab.gipsz: "A piaci verseny, csak azoknak előnyös, a Soros-féle maffia-filozófusoknak, akik az emberiség verejtékén, könnyein és vérén, híztak dagadtra, a "disznófejű nagy uraknak" és nem a keményen melózó kisembernek." Kár, hogy Orbán íróasztalán van Kádár koponyája, ezért nem látom, hogy ilyenkor mosolyog: 40 év néphülyítése tökéletesen beérett, ezek akár KGST-be (új nevén Eurázsiai Unió) is örömmel fognak belépni, nem is kell betiltani az összes pártot és mégis újra meg fogják választani a Bölcs Vezért. A krumplileves pedig újra krumplileves lesz. (Már annak, aki elég ostoba, hogy itt maradjon és elég szerencsés, hogy nem hal éhen.)

easy mango 2017.12.24. 23:09:52

Valaki mutasson már nekem egy példát (céget, ágazatot, bármit) ahol az állami sikeresebb volt (hatékonyabb, olcsóbb, magasabb profitot termelt), mint a magánszféra. Elvétve van ilyen, és azok is max a piac politikailag/államilag torzított környezetében hozzák a számokat, amik pl egy nyrt-hez képest simán lehetnek hamisak.
Arra a sikeres újításra gondoltok például, hogy az új nemzeti nemzeti nemzeti nemzeti közműnemzeti szolgáltató előre kiküldi 3 hónapra a csekkeket, miközben havi diktáláson vagyok? Honnan tudja mennyit fogok fogyasztani februárban? Hány fok lesz? Hány hetet síelek? És ha úgyis bediktálom január végén, azaz kuka a kiküldött csekk, a felesleges nyomtatás, számlakövetés, egyebek feladatával mennyi munkaóra és költség megy el?
De ez csak kis színes.
A gázművek hatósági jogkörénél fogva a legkisebb szivárgásnál lezárja komplett 40 lakásos társasházak gázszolgáltatását, majd a kijelölt (ők minősitettnek hívják haha) alvállalkozóval kell megcsináltatni. Ne érts félre, a gáz nem tréfadolog! De egy nyavalyás tízcentis darab megjavítása helyett komplett csőcsere az egész házban milliókért az nem buli. Meg az sem, hogy ha a közösség végigszívja a proceszt utána 2-3 hetet várnak a hatósági szemlére (minden gázcsapot elzár egy koszos ember, egy kevésbbé koszos meg megnézi, hogy moccan-e a gázóra). Ez minden, csak nem hatékony.
Meg kérlek nézd meg, hogy a csökkentett ár mellett hány adóforintod megy el az állami szolgáltatók konszolidálására!
A máv jegy minden forintja után még hetet hozzátesz az állam, és még így is veszteséges. Aztán meg próbálj meg elintézni valamit kettő után pénteken! Remek szervezéséről is híres a fenti cég.
Miért van az, hogy a Strabag/Canter/graphisoft/maf stb. cégek nemzetközi -vagy legalább régiós- szinten is nyernek el munkákat, megbízásokat és megkereséseket? A mészárosorbán cégek meg oly kurbli sikeresek de csak Záhony és Sopron között. Egy nemzetközi piacra kilépve ezeknek a vállalatoknak esélyük sincs, mert ott nem rájuk írják az állami pályázatot.

kissiú 2017.12.24. 23:38:19

@guvat: "Boldog, vidám ország lennénk, mindennapjainkat móka, dal és kacagás töltené be, ha hagyjuk, hogy minden kérdésben az Európai Unió és az Európai Bizottság döntsön helyettünk!"

Ha kicsit utánanéznél, tudnád, hogy mi is ott ülünk ezekben az intézményekben (Európai Parlament, Európai Bizottság, Európa tanács, Európai tanács, stb).

gázóra ellenőr 2017.12.25. 08:52:56

@VaradiJanos: Te totál pszichopata vagy már. Annyiszor megaláztak téged itt már, hogy teljesen elveszteted az eszed.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Látom nem érted te még a fideszes újbeszédet. Felcsökentették a gáz árát.

@teéjesenmindegy: Szép mellébeszélés, de látom úrfi megint hülyét csinált belőled. Meg kellene magyaráznod, hogy a Fidesz alatt miért nőtt tovább a gázár, addig amíg le nem járt az oroszokkal kötött szerződés. Most ne is gyere azzal hogy a szocik kötötték, mert az újat szintén az oroszokkal már a Fidesz csinálta!

Európai téridő 2017.12.25. 09:16:58

@vadi4: Vanak, mert amikor a közműveket átjátszották a multiknak, akkor túl radikálisan emelték az árakat és nem csökkentek elegendő mértékben. A gáz sem lett elég olcsó ahhoz, hogy ne térjenek át sokan a tüzifára. Ezt hozta a rendszervált(oz)ás sokunknak
@felucca02: Ifjú Titán, te már öngondoskodhatsz, mert nem a nyomott bérek-nyomott árak korszakában élsz és tulajdonképpen le vagy kenyerezve azzal, hogy ezt megteheted. De akik erről már lekéstek és a "bérbeállásuk" nem javult meg annyira, hogy félre tudjanak tenni, mert az erre szánható pénzt az "eleven spórkasszákra" kellett költenie, annak ez az öngondoskodó duma több, mint vérlázító, az ezt pampogó, az országot is elqró közgazdákkal együtt.
A szarlapátolást illetően csak olyan említs meg, amit nem a poszt-elvtársaktól örökölt meg a jelenlegi kormány, talán meg tusz győzni.

vadi4 2017.12.25. 09:40:11

@Európai téridő: Hozod a formád! Tereljünk csak, tereljünk! A közművekről nem írtam semmit, csak az olyan az út szélén hagyott devizahitelesekről, akiknek tavasszal lesz az árverezése. Nekik mit tudnak nyújtani az MNB alapítványok, vagy a 10Ft-os árfolyamemelés már elég volt egy életre? Ne írj, ha nem tudod, hogy miről kéne...

gázóra ellenőr 2017.12.25. 09:50:14

@Európai téridő: mekkora fasz vagy!
"akkor túl radikálisan emelték az árakat és nem csökkentek elegendő mértékben."
fogalmazás órákat kihagytad?

Az úrfi már betette a gáz árakat. Nem a privatizációnál emelkedett az ár.

felucca02 2017.12.25. 09:54:51

@Európai téridő: Teljes tévedésben vagy, nem akarlak és nem is foglak meggyőzni, nem ez a célom. Azonkívül ne nagyon ifjútitánozz, mert nem tudhatod, hogy nem vagyok-e egy húszassal idősebb nálad.

Nem most nem nyújtózkodtam a takarómon túl, hanem húsz éve sem. Ez mentalitás kérdése. Abból vettem és annyit, amit és amennyiért meg tudtam venni, ez a kenyérre és a gázra egyaránt igaz. Úgyhogy igen, mindenki a maga szerencséjének a pogácsa, ahogy egyébként e liberalizmus is hirdeti.

Ha pedig állítólag, mint lökött gazdád hirdeti, a liberalizmus halott, attól még nem lesznek többen a javak, csak legfeljebb nem a tehetség és a rétermettség alapján fognak eloszlani, hanem hatalmi szóra. Aztán te vagy kimaradsz ebből (is), vagy nem. Mindenesetre azok az országok, ahol van verseny, ezalatt jól el fognak húzni mellettünk. Ez valamiért jó neked, még nem tudtam rájönni, hogy miért, de majd kiderül.

Hogy mit örökölt meg az elődöktől a gazdi??? A putyinhoz meg erdoganhoz való dörgölőzést? A saját gázszerelők feltőkésítését? A parlamenti élet kiüresítését? A személyi kultusz újbóli bevezetését? A minden faluba stadiont? Az ellenvélemények teljes megszüntetését? Úristen, magadnál vagy???

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.25. 10:13:26

@Európai téridő: " mert amikor a közműveket átjátszották a multiknak, akkor túl radikálisan emelték az árakat " - A tények ennek ellent mondanak.

6.Lenin önálló gondolata 2017.12.25. 10:18:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Csak nem azt hiszed, hogy a tények őt zavarják? Csak beleböffentette a világba, oszt annyi.

Európai téridő 2017.12.25. 10:20:51

@vadi4: @gázóra ellenőr: Te már felelős egyedként fizettél akkoriban közüzemi számlákat? Nekem nem úgy tűnik.
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Miféle tényekről beszélsz, közmű-ügyekben, te agyament? Én eleve a közműdíjakról arról írtam. Ami pedig a devizahiteleseket említi, az nagy átverés volt, de arra is emlékszem, mit összefölényeskedtek egyes hitelfelvevők azokkal, akik nem vettek fel ilyen hitelt.
@felucca02: Jól van, Öreg Trotty. Amúgy, családos vagy? Hány családod van?

felucca02 2017.12.25. 10:27:24

Szerintem is jól van. Attól, hogy beszólogatsz, nem lesz a mondásaidnak nagyobb az igazságtartalma, ebből is gondolom, hogy öregebb trotty vagyok nálad. Három családom van.

felucca02 2017.12.25. 10:42:51

@Európai téridő: A devizahiteles ügy szimplán az emberi butaság emlékműve. Ettől még egy kormány sem lesz jobb, vagy rosszabb. Ilyenbe az ember ugyebár bizonyos iq felett nem megy bele. Ami pedig a lakóparkkal történt, az meg az utólagos erős elkúrás emlékműve. Merthogy a legtöbb dolog, amihez ez a kormány hozzányúl, az szarrá válik.

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.25. 11:38:12

Felesleges a haztartasi energiaar kerdeseben a vilagpiaci arakkal es egyeb faktorokkal peldalozni!

A lenyeg az orszagok között elfoglalt helyünk valtozasaban van.

A rezsicsökkentés kerdeset eldönti Magyarorszag helyezese az európai orszagok között a haztartasi energia aranak tekintetében:

2009: 8 orszagban, ebből 7 kelet-europai, olcsóbb a haztartasi gaz fogyasztoi ara

2017: 4 kelet-europai orszagban olcsóbb. Ebből harom orszagban csak nehany szazalekkal olcsóbb az ár. Ugyanakkor a cseh fogyasztoi ar mintegy 50%-al nagyobb a magyarnál.

Villamos energia fogysztoi arban meg jelentősebb az előrelepes:

2009: 14 orszagban volt olcsóbb a haztartasi villamos emergia ara, köztük 8 kelet-europai orszagban. Magyarorszagon dragabb volt, mint az EU28, EU27 atlaga.

2017: csak egy orszagban olcsóbb

Tehat magyarorszagon szignifikans előrelepes törtent mindket kategoriaban a rezsicsökentes következtében!

vastagbor.blog.hu/2014/01/29/_europa_legdragabb_gazara_a_legenda_nyomaban

www.korkep.sk/cikkek/gazdasag/2017/02/08/magyarorszagon-az-egyik-legalacsonyabbak-az-energiaarak-europaban

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.25. 11:45:12

Elnezest! A 2017-es adatoknal fel lett cserelve a gazar valtozas az aramar valtozassal. Termeszetesen a gazar csökkentesben volt nagyobb elöre lepes.

vadi4 2017.12.25. 14:58:04

@Európai téridő: "Te már felelős egyedként fizettél akkoriban közüzemi számlákat? Nekem nem úgy tűnik."
Nem értem, hogy neked miért kell mindig önként és mosolyogva belemenned a pofonokba. És ha igen? No és ha nem? Nekem úgy tűnik, hogy Te meg most nem tudsz felelős egyénként megnyilvánulni. Elvárod, hogy igazad legyen? Hát legyen igazad! Attól még még a devizahitelesek pénzéből lettek kitömve az MNB alapítványok.
Ha meg már a rezsicsökkentéshez ragaszkodsz... Kúrmányunknak nem a fogyasztást kellett volna könnyebbé tenni, hanem a takarékoskodást. Mekkora lesz itt a pofára esés, ha gázárat kell emelni (ne adja Isten) és mindenki a pazarló fogyasztás után fizeti majd. Mennyire fognak örülni azok akiknek valami miatt sikerül addigra megtakarítaniuk 10-50% fogyasztást.

teéjesenmindegy 2017.12.25. 18:42:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Én szúrtam tökön magam? Azt mondtad, hogy nem volt a világpiaci gázárban 2002-2010 ig csökkenés. De. Volt esés. Akkor a szoci kormányzatnak miért nem jutott eszébe csökkenteni a lakossági gáz árát? Csak egyszer. Csak egy kicsit. Csak jelzésértékkel, hogy ha már csökken a világpiacon, akkor kicsit jobb legyen a parasztnak.
süti beállítások módosítása