B1 blogcsalád



Fordulóponthoz érkezett Európa: kivágják a lengyeleket és a magyarokat vagy sem?

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2017. december 22. - Szelestey
  • Hogy Lengyelország sorsa merre dől el, az nagyban megszabja Európa sorsát. A populisták árgus szemekkel figyelnek, pedig aki nem tartja be a szabályokat, annak nincs helye Európában;
  • Az orbáni rendszer lényege, hogy szétveri a liberális kereteket, mert az ő uralmát ugyan ne ellenőrizze senki!
  • Az MSZP feladta a választási győzelem reményét.orban_passau.jpg

                                           

Washington Post

wp.jpg

Az uniónak az a nagy hiányossága, hogy ha egy ország megszegi a közös szabályokat, a többiek nem tudják megállítani – írja a lengyel helyzet kapcsán Ann Applebaum. A tekintélyes elemző hozzáteszi: ez már látszott a görög válságnál is, ám Lengyelország esetében bizonyos értelemben még súlyosabb a gond. A kormány ugyanis az alkotmány lebontásán dolgozik. Most éppen ott tart, hogy a saját maga által helyzetbe juttatott bírák révén képes volna befolyásolni a választási törvényeket, de még a választások eredményét is. Üldözhetné a politikai ellenfeleket, fokozhatná a nyomást a független sajtóra. A Bizottság két napja kinyilvánította, hogy mindezzel szemben érvényt kíván szerezni a szervezet normáinak.

Európa fordulóponthoz érkezett, a kérdés az, van-e a tagállamoknak politikai energiájuk, hogy kikényszerítsék az értékeket. A válasz rengeteg mindent meghatároz majd, nemcsak Varsó, hanem egy sor más ország számára is. A magyar kormány sokkal ravaszabb volt, amikor aláásta az igazságszolgáltatást, a médiát és az ellenőrző testületeket. A szélsőjobbos, vagy populista pártok, amelyeknél a lényeg, hogy ellenzik a pluralizmust, nos, ezek az erők másutt is előretörtek a választásokon. Valamennyi azt figyeli most, mi történik Lengyelországban és aszerint cselekszik. De úgy lehetne mondani: az amerikaiak azt nézik, hogy a jogállam ellenáll-e az elnöknek, aki azt nem tartja tiszteletben. Az európaiak pedig azt tapasztalják meg mostanság, hogy rendszerük képes-e állni a rohamoknak, miután egyik tagállama nem tartja be a szabályokat.

 

The Times

unnamed_8.png

A konzervatív újság vezércikke úgy ítéli meg, hogy Brüsszel páriává teszi Lengyelországot, egyben pedig éket ver a Kelet és a Nyugat közé. Példátlan, hogy a Bizottság a 7-es cikkelyhez folyamodott, és ha az eljárást végigviszik, akkor megtagadhatják Varsótól a közösség pénzügyi alapjait, de még a szavazati jogát is felfüggeszthetik. Csak éppen lehet, hogy a folyamat visszaüt, mert Lengyelországot nem tudja rávenni a vitatott jogszabályok érvényesítésére, ám előidézheti az EU kettészakadását. A jogállam kulcsfontosságú minden demokráciában, egyúttal a tagság feltétele. És itt erős a gyanú, hogy a lengyel kormány az igazságszolgáltatás befolyásolására használná fel a reformokat. Vagyis tényleg résen kell lenni.

A varsói vezetés megbocsáthatatlanul nacionalista, folyik a személyi tisztogatás. Az unió úgy gondolja, hogy most kell cselekednie, mielőtt az ország még inkább a tekintélyelvűség felé csúszik. A Bizottságban néhányan úgy vélik, hogy előbb kellett volna fellépniük az Orbán-féle lopakodó autokrácia megfékezésére. De a brüsszeli lépésben benne van düh is, mivel Lengyelország, más közép-európai államokkal együtt nem volt hajlandó elfogadni a kvótákat. Csak éppen a harag rossz tanácsadó. Az EU-nak szem előtt kellene tartania, hogy a lengyelek nem szorulnak kioktatásra a tekintélyelvűség ügyében. Ha a partvonalra szorítják az országot, az csak növeli a PiS népszerűségét. A bírálat sokkal hatékonyabb kétoldalú alapokon. A szervezet ugyanakkor sokkal biztosabban célt érhet, ha a következő költségvetési tárgyalásokon sürgeti, hogy Lengyelország ne zárkózzon be. Azon kívül pénzt adhat civil szervezeteknek, hogy figyeljék a lengyel politikát. Ehelyett Brüsszel olyan erőpróbába kezdett, amelyet nem nyerhet meg.

 

Guardian

guardian.jpg

A liberális újság szintén úgy véli, hogy Lengyelország addig fittyet hányhat Brüsszelre, amíg onnan dől a lé. Továbbá, hogy a mostani eljárás rendkívül nehézkes, bürokratikus, de aligha fogja letéríteni Varsót az illiberális útról. Viszont jelzi, hogy az EU-nak elege van a hajthatatlanul demokrácia-ellenes irányvonalból. Varsó ugyanakkor odahaza igyekszik saját javára fordítani a helyzetet és magasabb fokozatra kapcsolta a propaganda-gépezetet. Erősíti az ostromlott vár-érzetet, mármint hogy az unió azért támadja az országot, mert az védi a szuverenitását. A Jog és Igazságosság két éve szajkózza, hogy küzd a gazdag nyugati országok és holdingok ellen, mivel azok rá akarják kényszeríteni akaratukat a lengyelekre. De Kaczynski jól ráérzett a tömegek hangulatára, ami nem kér az idegen uralomból.

A PiS nem akar távozni az EU-ból, legalábbis addig nem, ameddig jönnek a nagy pénzek Brüsszelből. A hatalom számára az lenne az egyetlen nyomasztó kilátás, ha ezek a források elapadnának, mert az veszélyeztetné a költekezési terveket. De a nemzeti büszkeség gyorsan felháborodásba váltana át, ha úgy hozná a sors, hogy az ország kevesebb támogatást kapna, és a méreg a kormánypárt ellen fordulna, amiért az nem gyakorlatiasabb a Bizottsággal. Ám Lengyelországnak nem kell túlságosan aggódnia a 7-es paragrafus miatt, hiszen a szintén tekintélyelvű Orbán Viktor már belengette a vétót. Az unió csak veszíthet: ha nem tesz semmit, a Jog és Igazságosság zavartalanul számolhatná fel a demokratikus játékszabályokat. Ha viszont lép, azzal csak a párt otthoni népszerűségét lendíti fel. Brüsszelnek olyan eszközre van szüksége, amelyet hatékonyan be tud vetni bármely tagállam ellen, ha az tesz az alapelvekre.

 

Le Monde

le_monde.jpg

Az unió kiközösíti Lengyelországot. Brüsszel úgy ítéli meg, hogy vétkes gyengeséget tanúsított volna, ha nem lép fel, mivel a lengyel kormány súlyosan és folyamatosan megsérti a közös értékeket. Így értékeli a helyzetet a vezércikk, amely paradoxnak nevezi, hogy idáig jutott az az ország, amely egykor a változások élharcosa volt. A Bizottságnak azonban, sajnos, nem volt más választása. A PiS egyfolytában korlátozza a sajtó és az igazságszolgáltatás függetlenségét. Talán azt gondolta, hogy az EU, amely becsukta szemeit a magyar fejlemények láttán, nem jut el a 7-es cikkely bevetéséig. Ezért nem reagált sem a brüsszeli figyelmeztetésekre, sem a lengyel társadalom jelentős részének nyomására. Kaczynski azonban csak azt aratja le, amit vetett. Az idők megváltoztak azóta, hogy Orbán Viktor először eltévelyedett. A populizmus és a szélsőjobb előretört az unióban, legutoljára Ausztriában lett a hatalom része. Ezek a kormányok bírálják ugyan a Bizottságot, de az európai klub tagjai akarnak maradni. Ám világosan kell látni, hogy ez azzal jár: tisztelni kell a szabályokat és az értékeket, így legelőször is a jogállamot. Mert az az európai demokrácia egyik alapköve, és ily módon nem vita tárgya.

 

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

A lap hosszú cikkben elemzi, hol csúszott félre a közép-európai államok viszonya az unióval. Hiszen a belépés előtt nem volt náluk lelkesebb híve az EU-nak, annak jóvoltából hatalmasat profitáltak a magyarok, lengyelek és csehek. Ám közülük most mégis sokan olyan jobboldali populistákra voksolnak, akik Brüsszel ellen uszítanak. A csatlakozás igazi sikertörténet volt, végbement a társadalmi, politikai, gazdasági átalakulás, győzött a liberalizmus és a kapitalizmus. A folyamat azonban mára megfordult, és bár az unió továbbra is népszerű, sokan mégis Európa ellen szavaznak. Az okok között ott van, hogy a Nyugatot alig érdekli a Kelet, fennmaradtak az új szövetségesekkel szemben az előítéletek. A keletiek viszont úgy érzik, hogy nem tartoznak a Nyugathoz. És a menekültválság csak ront a kapcsolaton.

Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter úgy fogalmaz, hogy az egyik oldalon vannak a jobboldali populisták, akik gátlástalanul szidják az EU-t, a másik oldalon viszont a nyugati politikusok találhatók, a maguk tudatlanságával, és lekezelik a keletieket. A lengyelek közül sokan szintén nagyképű, elitista okostojásoknak tekintik a nyugatiakat, akik elő akarják írni számukra, hogy miként éljenek és gondolkodjanak – hangoztatja Waszczykowski, a varsói diplomácia vezetője. Ugyanebbe az irányba hatott a kvóta döntés is, valamint az is, hogy sok százezren vándoroltak nyugatra, de a legtöbbjük ott csupán alacsony rendű munkát végez. A jobboldali populisták pedig meglovagolják ezt a zavart és félelmet. Ügyesen Brüsszel ellen fordítják az indulatokat, amihez társul, hogy nem kevesen másodrangú polgárokban érzik magukat az integrációban.

Mindez azonban még nem magyarázza, hogy a magyar és a lengyel kormány miért építi le a jogállamot. A cikkben a magyarországi helyzetjelentés a Soros elleni plakátkampánnyal indít, noha – mint kiemeli – természetesen nincs semmiféle Soros-terv. Persze ez nem is lényeges Orbán és emberei számára. A rendszerük tartópillére, hogy ellenségképet gyártsanak. Ilyenek a menekültek, a romák, vagy éppenséggel Soros, a zsidó. Az orbáni illiberális demokrácia lényege, hogy abban a liberális demokrácia intézményei már nem játszanak központi szerepet. A miniszterelnök szabad kezet akar magának a kormányzáshoz. A nemzeti konzultációk ezt a vonalat legitimálják, noha az alaptörvényben szó sincs róluk. A kormányfőnek sikerült a menekültválságot meglovagolva Merkel legfőbb európai ellenlábasává előlépnie.

Orbán rendszere egyszerűen működik: adva van a biztos parlamenti többség, amihez járul, hogy a politikus saját embereivel rakta tele az összes hivatalt és hatóságot, a bíróságoktól kezdve az államigazgatásig. A közbeszerzéseket a haveroknak és a Fidesz híveinek nyomta oda. Aztán ezt úgy adta el, mint az öntudatos magyarok újjászületését. Ezt a kegyencgazdaságot gyakorta brüsszeli anyagi források táplálják és nem valószínű, hogy a kút elapad. Orbán néptribunus, szerencsejátékos, sztriptíztáncos és gátlástalan hatalmi politikus. Ezzel együtt az egyik legtehetségesebb európai vezető.

A CEU rektora szerint ha a kormányfő nem a torkát szorongatná, kutatóként Ignatieff nagy-nagy örömmel tanulmányozná az uralmi rendszert. Az egyetem kicsiben mutatja azt, hogy mi az, ami elbizonytalanítja a magyarokat: az az elit tanul ott, amelyben a lakosság jó része nem bízik. Soros annak a finánckapitalizmusnak a jelképe, amelyről a populisták állítják, hogy a hagyományokat fenyegeti. Magyarország sem biztos az identitását illetően. Orbán sokak számára biztonságot nyújt és a tradíciókat sugallja.

A régi nacionalizmus az egyenjogúságot célozta meg a korhadt monarchiákkal szemben. Két világháborúhoz is vezetett, miközben zajlott a küzdelem a kontinens feletti uralomért. Az új nacionalizmust a félelem hívta életre. Az ellenség immár nem a szomszéd, hanem azok, ott fent.

 

Reuters

unnamed_9.png

Hét uniós tagállam arra szólította fel a román kormányt, hogy ne szorgalmazza a Szenátus által frissiben jóváhagyott törvényeket, mivel azok gyengítik az igazságszolgáltatás lehetőségeit a korrupció elleni harcban. A változtatások ellen sok helyütt tüntetéseken tiltakozik a lakosság, abban az országban, amely az egyik legkorruptabbnak számít az EU-ban. A közös nyilatkozatban a bukaresti francia, német, holland, belga, dán, finn és svéd nagykövetség arra mutat rá, hogy a szóban forgó jogszabályok, illetve a BTK folyamatban lévő módosítása gyengíti a bíróságok függetlenségét. Előzőleg hasonlóképpen foglalt állást a Bizottság, az USA, de még a román elnök is. Csak éppen a figyelmeztetéseknek idáig nem sok fogantjuk volt. A reformok miatt Románia egy sorba került Magyarországgal és Lengyelországgal, ahol a populista vezetők szintén igyekeznek ellenőrzésük alá vonni az igazságszolgáltatást, kiváltva ezzel az unió aggályait a jogállam miatt.

 

 

 

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

A román kormány kiskaput akar nyitni a kleptokratáknak. Az év elején már megpróbálkozott vele, de akkor felsült. Most jobban becsomagolva, megint nekiveselkedik, de az ügy változatlanul kényes. A cél, hogy az Alkotmánybíróság döntéseire és az uniós előírásokra hivatkozva megnehezítsék, vagy lehetetlenné tegyék a korrupt politikusok felelősségre vonását. Tiltakozik ugyan ellene az igazságszolgáltatás legfőbb felügyeleti hatósága és az EU, ezrek tüntetnek, de hiába. A hivatalos indoklás az, hogy a bírák, ügyészek és nyomozók gyakran túlkapásokat követnek el, pl. amikor megvesztegetett vezetőket kamerák előtt vezetnek el, de előfordulnak önkényes vádak és téves ítéletek is. A szociáldemokraták vezére, Dragnea, aki csak azért nem lehet miniszterelnök, mert választási csalás miatt büntetés alatt áll, azt mondja, hogy párhuzamos állam jött létre a parlament és a kormány mellett.

Romániában igen szigorúak a korrupcióellenes jogszabályok, csak éppen a gyakorlatban akadozott azok végrehajtása. Egy román szakértő szerint a kormány csomagja maga a katasztrófa. Áthatja a politika, de a viszályban mindegyik oldal túllép a normákon.

 

FT

financial_times.jpg

Orbán Viktor oligarcháival új elit alakul ki Magyarországon – állapítja meg hosszú helyszíni riportjában a lap. A helyzet érzékeltetésére a tudósítás először Felcsútot mutatja be, a kormányfő házától karnyújtásnyira lévő, 3800-személyes stadiont a mindössze 1600 fős településen. De sorra kerül a 2 millió eurós EU-támogatással létesült kisvasút is, amelyet a bírálók a stadionnal együtt presztízs beruházásnak tartanak. Mindkettőt Mészáros Lőrinc építette, aki az állami megbízatásoknak köszönhetően már az 5. leggazdagabb magyarnak számít. Az egykori gázszerelő úgy gondolja, sikereinek titka az, hogy netán még Zuckerbergnél is okosabb. De ő csak egy azok közül, akik üzletemberként szorosan kötődnek Orbánhoz, illetve a Fideszhez, és vagyonuk megsokszorozódott 2010 óta.

A külföldi vizsgálatok arra összpontosítanak, hogy a hatalom az Orbán által illiberálisnak minősített demokráciában lebontotta a fékeket és ellensúlyokat, továbbá keményvonalas nacionalista, bevándorlás-ellenes ideológiát képvisel. Ám közben a kormánypárt körül kialakult a hű oligarchák csoportja. Az ellenoldal szerint egyfajta haveri kapitalizmus alakult ki, amely nagyon emlékeztet az egykori orosz köztársaságokra. Csak éppen a magyar rendszer az unión belül jött létre, részben közösségi pénzekből. Martin József Péter, a Transparency International igazgatója úgy fogalmaz, hogy a Fidesz és a hozzá közel álló vállalkozók megszállták az államot. Simicska volt a prototípus, de azután összevesztek, mert Orbán meg akarta nyirbálni szövetségese szárnyait. Így megnyílt az út Mészáros, Vajna és Garancsi előtt. Kovács Zoltán szóvivő szerint azonban szó sincs arról, hogy ezek vállalkozók aránytalanul több közmegbízatást kaptak volna, közéjük értve a miniszterelnök vejét is.

Jól alakulnak Orbán apjának, illetve testvéreinek a vállalkozásai is, és a vője ugyancsak sikeres üzletember. Az OLAF megerősítette, hogy Tiborcz korábbi cégének több szerződését is vizsgálja. A Forbes két éve a család vagyonát 22 milliárd euróra becsülte. Lehet, hogy meglepő, de ezek a vállalkozók a nyílt színen szedik meg magukat, tényleg hivatalos jóváhagyással. Lánczi András, a Corvinus Egyetem rektora, akit a Fidesz nem hivatalos ideológusának tekintenek, úgy nyilatkozott, hogy az érintettek kétségtelenül oligarchák. De hozzátette, hogy a kormány pont ezt akarja. A lap megjegyzi ugyanakkor, hogy a miniszterelnök ilyen sohasem mondott. Fidesz vezetők arról beszélnek, hogy meg kell teremteni a nemzeti burzsoáziát. Egy vezető bankár azonban név nélkül kiemeli, hogy a hazafias vállalkozók nem hoznak létre kreatív üzleteket, a hatalom révén tollasodnak, és ezeknél az ügyleteknél a verseny minden, csak nem tisztességes, nyílt és átlátható.

A Jobbik korrupció-ellenes kampánya feldühítette a Fideszt, a kormány pedig álhírnek minősítette, hogy bármely üzleti csoportot előnyben részesítene. A reakció az volt, hogy megszigorították a politikai plakátkampányokat. A Számvevőszék pedig akkora büntetést szabott ki, hogy az megrendíti a legnagyobb politikai rivális anyagi helyzetét. Magyar Bálint azt mondja, a közvélemény érzékeli, hogy Orbán strómanok útján vagyonosodik. Errefelé a korrupciót központilag vezérlik.

 

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

Továbbra is vihart kavar Bajorországban, hogy a CSU parlamenti csoportjának jövő hónap elején tartandó tanácskozására meghívták Orbán Viktort, valamint az új osztrák kancellárt. A szociáldemokraták frakcióvezetője úgy gondolja, hogy nem kellene vendégül látni egyiküket sem, mert látni kell, hogy a gesztusnak jelzésértéke van. Az SPD mindenesetre egyértelműen Európa pártján áll. Schneider hozzátette, hogy az uniópártoknak is tisztázniuk kellene, hol látják a helyüket az európai politikában. Az Európai Néppártban mindenesetre eddig nem találták meg a módját, hogy hatni tudjanak a magyar vezetőre. Kurzzal pedig az a baj, hangsúlyozta a politikus, hogy jobbra tolta az osztrák konzervatívokat, és összeállt egy jobboldali-populista, sőt szélsőjobbos erővel.

 

Die Presse

die_presse.jpg

A kívülálló Karácsony Gergely a súlyos vezetési válságot átélő szocialisták utolsó reménye. A párt népszerűsége a mélybe zuhant, jelenleg 7 %-on áll. A bírálók szerint ezt tükrözi az is, hogy az MSZP-nek a miniszterelnök-jelöltet a Párbeszédtől kellett kölcsönvennie. Megfigyelők úgy látják, hogy a párt ezzel beismerte, hogy nem tudja legyőzni a Fideszt. Karácsony ugyan úgy nyilatkozott, hogy elképzelhető a hatalomváltás, a közvélemény kutatási adatok viszont másról árulkodnak. Maga, a kiszemelt ellenzéki vezető ugyanakkor a legkedveltebb politikusnak számít, köszönhetően polgárbarát politikájának és az általa szorgalmazott társadalmi felzárkóztatásnak. A zuglói polgármester azt veti az együttműködésre nem hajlandó pártok szemére, hogy elárulják a választókat. Abban bízik, hogy ésszerű kompromisszumokkal sikerül érdekszövetséget tető alá hozni más balliberális pártokkal, ám ebben jelen állás alapján nem kapna helyet a Jobbik. Karácsony szerint azonban Vonáéknak is ajánlatot kellene tenni.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8013517659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK13 2017.12.22. 08:37:44

az Unió Lengyelország elleni hadjárata újabb szög az EU koporsójába. ráadásul tök feleslegesen.

indekzh ISIS AlQaida mind CIA termék 2017.12.22. 09:06:56

Már a lengyelek elleni jelentést is megvétózhatja- és meg is fogja- egyetlen egy darab kormányfő az Európa Tanácsban.

Úgyhogy mindez csak lippsi vágyálom.

Komodoi23 2017.12.22. 09:07:26

Az "európai értékek" álarca mögül Sztalin hangja hallatszik:

www.c3.hu/~eufuzetek/index_22.php?nagyra=22/22_A02_Fejto.html
Fejtő Ferenc
“Egy este Gyilasz Sztálin dácsájában vacsorázott, „négyszemközt” beszélgettek, amikor a generalisszimusz a közép-európai ügyekre terelte a beszélgetést. „Tudod, Milovan – mondta –, Közép-Európában mindössze két igazi nemzet van.” Milovan bevallotta nekem: „Természetesen arra gondoltam, hízelegni akar, ezért Szerbiát fogja megnevezni.” „Melyik az a nemzet?” – kérdezte Gyilasz. „Hát a lengyel és a magyar.” Gyilasz meglepődött: „Miért pont ők?” – Sztálin, aki büszke volt arra, milyen jól ismeri az igájába hajtott országok történelmét, tudálékos képpel a következőket mondta: „Mert ebben a két országban igen népes volt az arisztokrácia és a nemesség. Ez az arisztokrácia és ez a nemesség pedig konokul ragaszkodott az előjogaihoz a saját királyával és az idegen uralkodókkal szemben, és ezt a minden központi hatalommal szemben támasztott függetlenségigényt átadta a népének, még a parasztoknak is.'' Majd Sztálin mosolyogva hozzáfűzte: ,,Ezért akarom megtörni e két nép gerincét.''”

Mégegyszer a lényeg:

"Közép-Európában mindössze két igazi nemzet van"
"a lengyel és a magyar"
"Ezért akarom megtörni e két nép gerincét"
(Sztalin)

Okos Tóbiás 2017.12.22. 09:12:42

Amely országok képtelenek az együttműködésre, kompromisszum keresésre, mehetnek a szemétdombra. Nem kár értük.

FCUK13 2017.12.22. 09:18:02

@Okos Tóbiás: a németekre, franciákra gondolsz? egyetértek :)
vagy a kompromisszum az, amikor a nyugat diktál, a kelet meg bólogat? :D:D:D

Okos Tóbiás 2017.12.22. 09:20:56

@FCUK13: Hülye vagy fiam, ülj le. Küld be apád, anyád.

Európai téridő 2017.12.22. 09:26:02

Netán örülsz, Szelestey Öcsi,/Hogy a cipőd Szelestey Fröcsi?

2017.12.22. 09:58:36

"Fordulóponthoz érkezett Európa: kivágják a lengyeleket és a magyarokat vagy sem?"

Osztán ti, akik ilyen címet vagytok képesek megfogalmazni, ti kiknek drukkoltok?

Szilágyi Imre 2017.12.22. 11:09:17

Ennyi hülyeséget, amit Szelestey elvtárs összeszed nincs értelme elolvasni.
Csak a címhez.
Dehogy vágják.
:)
Szelestey elvtárs összekeveri az álmait a realitásokkal.
:)
Ennyi.

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.22. 11:46:21

"........aki nem tartja be a szabályokat, annak nincs helye Európában"

A jogállamiság nem egzakt pontossággal lefektetett "gumiszabályait"?

"Az orbáni rendszer lényege, hogy szétveri a liberális kereteket......"

A liberális felfogáson kívül más politikai irányzat is létezik széles e világban. Egy nem liberálisnak miért kellene betartania a liberális kereteket?

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.22. 12:00:11

Hosszú és szövevényes az az út, ami ahhoz vezetne, hogy Lengyelországot ki lehessen léptetni az unióból.

A legvégén az USA szólna bele a dologba. A lengyelek oldalán.

Okos Tóbiás 2017.12.22. 12:33:13

Az lesz az ideális orbáni Mo., amikor már csak ő és a 2 Milla híve marad az országban. A többi kihal, vagy kivándorol.

Dickon 2017.12.22. 13:08:26

"De a brüsszeli lépésben benne van düh is, mivel Lengyelország, más közép-európai államokkal együtt nem volt hajlandó elfogadni a kvótákat. Csak éppen a harag rossz tanácsadó. Az EU-nak szem előtt kellene tartania, hogy a lengyelek nem szorulnak kioktatásra a tekintélyelvűség ügyében. ....Ehelyett Brüsszel olyan erőpróbába kezdett, amelyet nem nyerhet meg."

"Ám Lengyelországnak nem kell túlságosan aggódnia a 7-es paragrafus miatt, hiszen a szintén tekintélyelvű Orbán Viktor már belengette a vétót. Az unió csak veszíthet..."

"A lengyelek közül sokan szintén nagyképű, elitista okostojásoknak tekintik a nyugatiakat, akik elő akarják írni számukra, hogy miként éljenek és gondolkodjanak – hangoztatja Waszczykowski, a varsói diplomácia vezetője. Ugyanebbe az irányba hatott a kvóta döntés is, valamint az is, hogy sok százezren vándoroltak nyugatra, de a legtöbbjük ott csupán alacsony rendű munkát végez. ... Az orbáni illiberális demokrácia lényege, hogy abban a liberális demokrácia intézményei már nem játszanak központi szerepet. A miniszterelnök szabad kezet akar magának a kormányzáshoz. A nemzeti konzultációk ezt a vonalat legitimálják, noha az alaptörvényben szó sincs róluk. A kormányfőnek sikerült a menekültválságot meglovagolva Merkel legfőbb európai ellenlábasává előlépnie."

"Románia egy sorba került Magyarországgal és Lengyelországgal, ahol a populista vezetők szintén igyekeznek ellenőrzésük alá vonni az igazságszolgáltatást..."

"Az Európai Néppártban mindenesetre eddig nem találták meg a módját, hogy hatni tudjanak a magyar vezetőre. Kurzzal pedig az a baj, hangsúlyozta a politikus, hogy jobbra tolta az osztrák konzervatívokat, és összeállt egy jobboldali-populista, sőt szélsőjobbos erővel."

"A kívülálló Karácsony Gergely a súlyos vezetési válságot átélő szocialisták utolsó reménye. A párt népszerűsége a mélybe zuhant, jelenleg 7 %-on áll. A bírálók szerint ezt tükrözi az is, hogy az MSZP-nek a miniszterelnök-jelöltet a Párbeszédtől kellett kölcsönvennie. Megfigyelők úgy látják, hogy a párt ezzel beismerte, hogy nem tudja legyőzni a Fideszt. "

Röviden összegezve az van, hogy nem rugnak ki senkit az EU-ból. Nem tudnak mit kezdeni Orbánnal és most már, a menekülthelyzet kezelhetetlensége miatt, a seggét félti néhány vezető nyugati politikus. Hiába a kötelező kvóta terve...Folyamatosan bővül a klub: M.ország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Románia...és lesznek még többen is. Orbán nyeri a választást jövőre, mert az ellenzéki oldalon harc folyik a vezető szerepért, melyet láthatóan a DK és Gyurcsány Ferenc nyer meg. Tehát a balliberális oldalon sírás-rívás van, szopóroller, meg fogaknak csikorgatása.
Boldog Karácsonyt!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.12.22. 14:09:31

@Szilágyi Imre: "Ennyi hülyeséget, amit Szelestey elvtárs összeszed "

Ne a hírnököt hibáztasd!

Anna Kisfaludiné Baán 2017.12.22. 17:52:33

Szelestey magát kéne kivágni, mint a macskát sz...ni!

2017.12.22. 18:00:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Naaaaa... azé, ha má' így egymás között vagyunk, elmondhatjuk, hogy ezekben a lapszemlékben az egy icipici tendenciózusság tettenérhető :) Értem én, hogy már annyi sok hír gyártódik a hírgyárakban, hogy ezeket nem képes mindet idecipelni, ezért csak a legjobb híreket hozza el..
Nem baj, holnap új nap virrad, új hírekkel és ha jók a prognózisok, már csak négyet kell aludni, mire Orbán újra megbukik.. ahogy minden kedden, lassan 8 éve..

NemodaBuda 2017.12.22. 18:42:08

Farkak, feleim ! Nem Szelestey miatt rúgnak ki benneteket (és veletek együtt, sajnos, minket is) az EU-ból, a világ leghaladóbb, legnagyobb reményű politikai szövetségéből ! Hanem a ti hülyeségetek miatt, mert nem értitek a történelmet, a nemzetet. Ha megkérdeznétek valamelyik Zrínyit, Rákóczit, egy Kossuthot vagy Széchenyit . egyik sem tudna veletek közös nevezőre jutni ! De a gályarabok sem, a sok vándordiák sem, már Janus Pannonius sem ! Petőfi, Arany, Ady, a többiek - nem is értenék egészen, hogy mit akartok itt. Gondoljatok csak bele !

AussieBloke 2017.12.22. 19:06:06

Hitler ellen is közel 10 év kellett, hogy összeszedje magát a liberális demokrácia békéjébe kényelmesedett civilizált polgári demokrata világ. Csúnya vége lesz, de nem az orbánoké a jövő.

werecke 2017.12.22. 20:16:17

Szóval a liberálisok fő feladata hogy Orbánt ellenőrizzék ? Ki bízta meg őket ezzel ?

a nagy hohoohooo 2017.12.22. 20:55:43

@werecke: Többek között Orbán maga és a FideSS -jobbikuSS euképviselő tolvajsöpredék heheee..szellemi korlátolt takonynáci hehee..

europa.eu/european-union/about-eu/institutions-bodies/european-parliament_hu

a nagy hohoohooo 2017.12.22. 21:04:25

@Womb Raider: Mekkhattótam....brhühüü...könyekigg biftos igazmihígméljmagyar vagysz.....azösszesíkúddal...19-re hútáálapott.....

2018.01.02. 08:44:05

@a nagy hohoohooo: Bárgyú vagy a gügyögéseddel... próbálod eladni, mint felvett pózt, pedig csak önmagad adod. A broSSúráid sablonjait tolod.. FideSS, takonynáci, méjmagyar, stb... lapozzá' má', bunkókám, a magyargyűlöleted már divatjamúlt..
süti beállítások módosítása