B1 blogcsalád



Kinyomozták, honnan vették Orbánék a „Soros-terv” kifejezést

2017. december 20. - Mr Flynn Rider

Ezt se a Fideszben vagy valamelyik közpénzből felfújt háttér-intézményében találta ki valaki, hanem egy Kreml-barát nyugati újságíró és az orosz propagandagépezet hozta össze – derítette ki az Átlátszó. soros-is-the-devils-boss-01_zps3800ad32.jpg

Feltűnt már valakinek, hogy Orbán sosem idéz a „Soros-tervből”? A kormány pedig kénytelen volt bevallani, hogy a „hatalmas sikerű” nemzeti konzultáció a Soros-tervről nem tényeket, hanem csupán a Fidesz véleményét tartalmazza?

Nos, mindez azért van, mert a Fidesz egyszerűen átveri az országot az ún. “Soros-terv” elnevezéssel.

Az Átlátszó oknyomozó portál járt utána a Soros-terv eredetének, a nyomok egy Kreml-barát nyugati újságíróhoz és az orosz propagandagyárhoz vezettek. A lap nem kevesebbet állít:

a Soros-terv és a Orbánék papagájszerű sorosozása a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb politikai blöffje.

A lap hosszasan ecseteli a menekült-válság főbb állomásait, aminek a végén levonja a konklúziót:

  1. Az Európai Unió – ellentétben Orbánék állításával – sikeresen kezelte a migrációt;
  2. Orbántól a válság megoldására az európai közösség nem várhatott konkrét javaslatot. 

Ellenben a válság „alternatív értelmezésének narratíváit” (gyk: hazugságait) nemcsak előállította, de előszeretettel terjesztette is. Tudatosan felépített gyűlöletkampányában kiemelt helyet kapott Brüsszel és Soros György, magyar származású, amerikai üzletember.

  • június: Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartani a kultúránkat!
  • május: “Üzenjük Brüsszelnek” és “Tudta?”
  • október: Megüzentük Brüsszelnek: 98% – Nem!
  • június: Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!
  • szeptember: Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről

Az Átlátszó a Soros-ellenes kampányt egy olyan információs hadműveletként írja le, ami egyben tudatosan felépített gyűlöletkampány és politikai mérföldkő a modern európai történelemben. Mindezt azzal magyarázzák: korábban, ha valaki magas kormányzati pozícióban szolgált, a nyilvánosság előtt tartózkodott összeesküvés-elméletek emlegetésétől, kivéve a politikai szélsőjobbot. Ha valaki meg akarta őrizni komolyságát, akkor nem magyarázta a valóságot összeesküvés-elméletekkel.

Minden autokrata, jobber vezető kitalálta már magának a „Soros-tervet”– időben, térben, egymástól függetlenül.

  • Volt ilyen Putyin zsebében,
  • de az amerikai republikánusok is kaptak egy példánnyal belőle.
  • Felbukkant Cipruson,
  • és nemrég Macedóniában is.

Ezt a toposzt mindig a nacionalista, vallási hívószavakat használó, rendpárti, autoriter jellegű hatalom használta narratívájában. Lényege, hogy a Soros teremtette állítólagos veszély ellen, a “leleplező” fél nyújthat ellenszert. A témában született konspirációs elméletek kialakításába még az is belefért, hogy különböző, egymásnak ellentmondó változatok is létrejöhettek.

A lap nyomozása szerint a Soros-tervet a menekültválsággal kapcsolatban először a Moszkva által működtetett álhírgyárhálózat sűrűn foglalkoztatott alkalmazottja, F. William Engdahl fogalmazta meg.

Magyarországi apologétája, Lovas István szerint Engdahl egy “brilliáns geopolitikai elemző”, tavaly ő javasolta Orbán Viktort a Nobel-békedíjra.

Valójában Engdahl egy rögeszmékkel teli, dezinformációs és propagandatroll, az alternatív média sztárja. Évtizedek óta a szélsőjobboldali amerikai Lyndon LaRouche-féle összeesküvés-hálózat egyik fontos részvevője. Írásaiban, könyveiben több, ma már klasszikusnak számító LaRouche narratívát újrahasznosított. Az Átlátszó hosszasan sorolja a nyilvánvaló hülyeségeket, amiket Engdahl terjeszt:

  • az 1960-as évekbeli New Age mozgalom egy CIA által támogatott projekt volt,
  • szerinte az olaj valójában korlátlan és nem egy fosszilis üzemanyag.
  • a New Eastern Outlooknak írt cikkében megállapította: nem a rák, hanem a kemoterápia öli meg az embereket.

Engdahl a LaRouche-féle Executive Intelligence Review folyóiratban 1996-ban foglalkozott először Sorossal. “A varárzsló Soros György mögött rejlő titkos pénzügyi hálózat” című írása indította el a Soros köré épülő összeesküvés-elméleteket. Engdahl volt az első, aki rendszerbe szedve “leleplezte” és ideológiailag ellenfélnek jelölte ki a magyar származású amerikai üzletembert az amerikai szélsőjobboldalon. Erre figyelt fel az orosz propaganda és a trollt, mint tudományos szakértőt szólaltatták meg; főleg a nacionalista, szélsőjobboldali médiában népszerű. Innen vette át a magyar  kormánypropaganda; felbukkant már a Pesti Srácok, a 888.hu, a Demokrata és a Magyar Hírlap felületén is.

Az Átlátszó nyomozása szerint a “Soros-terv” kifejezés először az Új Keleti Szemle (New Eastern Outlook, NEO) felületén 2016. április 27-én élesített Hogyan uralják a NATO-hoz becsatolt think tank intézetek az EU menekült politikáját? című F. William Engdahl írásban bukkant fel. Április 28-án a Globalizációkutató Központ (Centre for Research on Globalization, CRG) vette át ugyanezt a cikket.

Április 29-én a Sputnik news orosz hírportál írt egy összefoglalót az Engdahl-cikkről “Atlantista bábok: Ki áll a “Merkel-terv” és az európai menekültválság mögött?” címmel.

Magyarul először Lovas István blogján jelent meg április 29-án Engdahl cikkének szemlézése “Merkel terv = Soros-terv” címmel. Másnap, az RT magyar szakértő megszólalója, a Kreml-párti linzi Europa Forum magyar előadója, Őry Mariann “Kérdések a „Merkel-terv” ügyében” című cikkében foglalta össze Engdahl produkcióját a Magyar Hírlapban.

Innentől nem volt megállás, a kormánypropagandának megtetszett a szó, nyilván letesztelték és mivel tökéletesen lebutítva adott egyfajta magyarázatot a világ működésére, be is vetették.

“Létezik egy Soros-terv” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn, 2017. július 22-én. A toposz tizenöt hónappal az első Engdahl-cikk megjelenése után jelent meg a magyar kormány kommunikációjában.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6813514019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon. 2017.12.20. 12:41:54

" Ezt se a Fideszben vagy valamelyik közpénzből felfújt háttér-intézményében találta ki valaki, hanem egy Kreml-barát nyugati újságíró és az orosz propagandagépezet hozta össze – derítette ki az Átlátszó."

Mert ezek olyan hülyék, hogy maguktól még ezt sem tudták kitalálni! Gondolom különben amikor a "soros tervhez " érnének csak valami artikulátlan hörgést hallatnának eme zseniális kifejezés helyett ha nem alkotja meg a meg nem nevezett újságíró! :D
Ez a Kreml barát nyugati újságíró külön tetszik! Ez az egész ugyanaz amit a hülye komcsik nyomtak itt évtizedekig. Persze mi más lenne, alapjába véve ugyanazok csinálják!
Külön köszönet illeti az átlátszót a kiderítésért természetesen, nélkülük hol is tartanánk!

Helga Beauty Salon. 2017.12.20. 12:46:10

" egy Kreml-barát nyugati újságíró és az orosz propagandagépezet hozta össze "

Csapatmunkában! Összeültek és ezt hozták ki! Ezt a két szót! soros terv
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Chang Beer 2017.12.20. 19:46:12

Azt ugye senki sem gondolta, VITRIN egymaga ês magától találja ki a dolgokat, a csökött agyával hogyan lenne egy kommunikációs guru?!

Andras J Fazekas 2017.12.20. 22:05:47

Ti itt sík hülyék vagytok.

Önzsibbasztó téveszmékkel kábítjátok magatokat.

A Soros-szlogen arra való, hogy egy szóval lehessen kifejezni az egész európai életformát veszélyeztető migránsproblémát, és Brüsszel alattomos, lakoságcserére vonatkozó betelepítési kísérleteit.

Ti meg megpróbáljátok ostoba módon a problémát át-, szét-, meg félremagyarázni.

Csakhogy, ha valaki ezt egyszer átlátja, annak ti hiába magyaráztok …

Andras J Fazekas 2017.12.20. 22:17:37

@Chang Beer:

Az ellenfél alábecslése, öngyilkos stratégia.

Biztos sorsválasztás, garantált a bukás.

a nagy hohoohooo 2017.12.20. 22:52:12

@Andras J Fazekas: Höhöö....biztos jó lehet segghülyének lenni ha ennyire élvezed .....hehee...

a nagy hohoohooo 2017.12.20. 22:54:35

@Helga Beauty Salon: Miis volt az előző neved ?...és az azt megelőző kaparék?.....hehee...

különvélemény 2017.12.20. 22:55:51

"Kinyomozták, honnan vették Orbánék a „Soros-terv” kifejezést"

Nem kell kinyomozni, itt van:
"A Soros Plan" Bloomberg 2016
www.bloomberg.com/view/articles/2016-08-16/how-george-soros-threatens-to-make-israel-a-pariah

Jakab.gipsz 2017.12.20. 23:00:18

Kinyomozták, honnan vették Orbánék a „Soros-terv” kifejezést !

Ez egy nagy titok, ha nem vagytok pletykások és megígéritek, hogy közöttünk marad ez a dolog elmondom, de csak nektek, ezt a szigorúan titkos állam titkot.

Orbán elment a könyvtárba és kikölcsönözte Karl Popper " A nyitott társadalom és ellenségei" című könyvét továbbá, "A tudományos kutatás" logikáját.

Soros mentora és tanító mestere a Bécsi-Harvard körös filozófusok voltak, és persze élükön K. Popper.

Tehát a Sors által alapított, "Nyitott társadalom " alapítvány ezeknek az ütődött ateista-zsidó filozófusoknak az agyrémét és agymosását hajtja végre.

Azaz ember kísérletet folytatnak a Föld nevű, börtön bolygó lakóival.

Éppen azt tesztelik, hogyan lehet hét és fél milliárd embert, megfosztani attól a képességétől, hogy önállóan gondolkodjon.

A nyugati szövetségeseinknél már sikerrel jártak.

De ez maradjon közöttünk. Ez az Orbán meg különcködik.

Szóval csak ennyi baj van ezzel a renegát Orbánnal.

morph on deer 2017.12.20. 23:42:08

@különvélemény:
Nem kell kinyomozni, itt van:
"A Soros Plan"

Gondolom nem olvastad magát a cikket, mert akkor azt is tudnád, hogy az a ‘terv’ nem ez a ‘terv’!

Az még hagyján, hogy a cím nem azt jelenti, hogy “A Soros terv,” hanem “Egy Soros terv” - a lényeg viszont az, hogy az említett terv az amerikai-izraeli kapcsolatok és befolyás gyengítésére vonatkozik, és nem az orbáni agymenéste!

Tehát még egyszer: olyan, hogy “A Soros terv” nem létezik, csupán fikció!
Ezzel szemben ami VAN - az egy csomó különféle eképzelés, ötlet, alkalmasint megoldási javslatokkal aktuális problémákra, némelykor publikálva akár.

A Soros féle “mesterterv” legfeljebb csak a szerencsétlen orbánhívők tudatában létezik, de ott legalább nagyon, él és virul!
Kiírthatatlanul..!

morph on deer 2017.12.20. 23:51:49

@Andras J Fazekas:
“Brüsszel alattomos, lakoságcserére vonatkozó betelepítési kísérleteit.”

Igy igaz!
Arról van szó, hogy te költözöl Szíriába, ide meg cserébe jön egy szír menekült, világos. Ez annyira alattomban történik, higy még nem is hallottunk róla, amíg most le nem rántottad a leplet erről az alattomos kísérletről!

Éberség elvtársak, résen kell lennünk, mert esetleg még Soros nevet a végén (biztosan az a dolgok “boldogabbik vége”) - és mi lesz akkor?
Hajaj..!

Andras J Fazekas 2017.12.20. 23:53:00

@a nagy hohoohooo:

Az is jópofa dolog, ha valaki a tízéves nagy semmire veri a nyálát.

Önámításnak jó, de hatásában, a végeredmény nulla.

Andras J Fazekas 2017.12.20. 23:59:23

@morph on deer:

Szerinted a te, a témát szét-trollkodó beszólásodnak mennyi ráhatása van a valóságra?

Ezért nem fogtok ti soha itt kormányt váltani, mert nem a kormány valóságos tevékenysége ellen harcoltok, hanem az általatok hazudott virtuális valósággal.

Ilyen feltételek mellett esélyetek sincs a győzelemre.

Biztos a bukás.

morph on deer 2017.12.21. 00:21:57

@Andras J Fazekas:
Ki kell ábrándítsalak: sem én, sem a feleségem nem tervezi a kormányra kerülést, márpedig mi csak ennyien vagyunk.

(Igaz, a macskánkat nem kérdeztem, mert épp qrvázni ment..)

Az gondolom meg sem fordult a fejedben, hogy arra válaszoltam, amit írtál, - én válaszoltam neked, ez pont az, aminek látszik, - és eszem ágában sincs “harcolni”!
Se hintaló, se fakard és papírcsákó nincs itthon, - ezeket kölcsönadtam a viktornak. :)

Egyébként csak tájékoztatásul: a csótánnyal sem “harcol” az ember..!

Andras J Fazekas 2017.12.21. 00:24:34

@morph on deer:

Rossz ellenfelet választottál.

Nincs lehetőségem megadni az esélyt a győzelmedre.

morph on deer 2017.12.21. 00:27:40

@Andras J Fazekas:

Teljesen összetörtem, mi lesz most?

Lehet? Hogy még a “végén” se hagysz nevetni?
:)

bkkzol 2017.12.21. 02:14:09

Nem azzal kellene foglalkozni, hogy mi a neve az Európát kultúrálisan, gazdaságilag felszámoló cselekmény sorozatnak! Lehet az Soros-terve, Angela-ostobasága vagy Juncker -(szeszgőzös)álma.
Amerika azért hugy szemet Soros tevékenységén ,mert legalább nem náluk folytatja Istent játszó, elmebeteg tevékenységét. Különben meg nagyon jól jön nekik, hogy az erősödő (valamikor erősödött) Európát egységileg és gazdaságilag is meggyengíti.

incze 2017.12.21. 02:33:33

@morph on deer: ne legyél má' ilyen korszerűtlen. tények nincsenek, meg következtetések sincsenek, meg vélemény sincsen. csak győzelem van, meg vereség, nézd meg ezt a fazekast, nem is érti mit mondasz. a dumának két elfogadható formája, csatakiáltás, vagy csasztuska.

a ner-kampányok előképe (tankönyve) elég egyértelműen az 1984, a konkrét "tartalmat" meg mindig valahogy összekukázzák, elvégre bármikor bármiben meg lehet találni a mocskost.

"A HÁBORÚ: BÉKE: A SZABADSÁG: SZOLGASÁG: A TUDATLANSÁG: ERŐ"

Jakab.gipsz 2017.12.21. 05:16:41

@bkkzol: @incze:

A Soros-terv része, az amerikaiak agymosása, velük kezdték, nem velünk.

Amíg mi a marxizmussal kínlódtunk, addig az ateista-zsidó filozófusok, "liberális tudomány-filozófia" címszó alatt megszállták Amerikát és Kanadát, átprogramozták a protestáns etikát, lépésről-lépésre.

Csakhogy ez a "neoliberális globalista filozófia" társadalmi káoszhoz vezető zsákutca.

a nagy hohoohooo 2017.12.21. 06:24:57

@Jakab.gipsz: "neoliberális globalista filozófia"...hehehee...aki hülye hozzá ne babrálja .....

www.hitelintezetiszemle.hu/letoltes/13-pellenyi.pdf

Csaxólok hülyegyerek a FideSS is neoliberális gazdaságpol....na politikának nem nevezném ,inkább zabrálásnak harácsolásak...
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus a Mandinernek. A Nyugat-magyarországi Egyetem docense szerint az Orbán-kormány igenis neoliberális politikát folytat, a gazdasági növekedés ingatag alapokon áll,

mandiner.hu/cikk/20170913_olah_daniel_pogatsa_zoltan_interju_gazdasag

De ha pl. kezdetnek elmagyaráznád a tanulatlan ostoba Fidesz híveknek, hogy mi is az a liberalizmus, (SZDSZ)azzal valóban sokat nyerhetnék. Kevesebb lenne a tudatlan hülye, akik gondolkodás nélkül ismételgetik amit a vezér a szájukba adott - anélkül, hogy legalább főbb fogalmak jelentését ismernék.
.
Ha meg esetleg még azt is elmesélnéd nekik - afféle történelemóra gyanánt - hogy a Fidesz ultraliberális pártként látta meg a napvilágot és hogy maga Orbán Viktor volt a legnagyobb liberális Magyarországon - egészen 1994-ig, amikor a választási vereségből rájött, hogy populizmussal több szavazatot lehet nyerni, hisz megvezethető hülyéből mindig több lesz.
Itt az alkalom. Meséld már el nekünk, hogy mi a liberalizmus. Minden fejlődik/változik: Gondolom, már te sem Mosó Masa mosodáját olvasol, nem Halász Judit számokat hallgatsz, és nem Commodore 64-et használsz. Vagy igen?
A Fidesz-NER-Nemzetthy Elhülyítés Renccere is "liberális" - amolyan "nemzeti liberális". A klerikális irányzat pedig amolyan "keresztény liberális". Ma nincs olyan politikai irányzat Magyarországon, amely valamilyen formában ne lenne "liberális". Csakhogy ennek semmi köze a klasszikus liberalizmushoz, azaz a liberális szabadságeszméhez. Amihez köze van, az a "szabadosság", vagyis hogy NEKEM SZABAD, meg az engem támogato "hivek" körének szabad, a politikai ellenfélnek NEM SZABAD.

Ez a szabadosság nem liberalizmus, hanem NEOLIBERALIZMUS, mert nem szabadságeszmét tükrözz, hanem tisztán gazdasági érdeket - mégpedig egy nagyon pontosan körülirható érdekszféranak a gazdasági érdekeit.
A Fidesz előtti kurzus is tisztán csak gazdasági liberalizmusról szólt, azaz az sem más, mint vegytiszta neoliberalizmus. A Taigetosz-projekt mar akkor is működött, a koldusok és hajléktalanok mellett már akkor is mindenki elment, a munkanélküliekkel már akkor sem törődött a kutya sem. A liberalizmus az állítólagos baloldali kurzusban is csak szavakban (pontosabban szólva frázisokban) létezett csak.
A pont ott kezdődik, hogy a nagyonmélymagyar mindig szerette a segget. Legyen az külföldi vagy belföldi... pont 2. Ha valaki jobb vagy okosabb ,vagy van véleménye, esetleg még el is mondja, az eleve hülye vagy rossz... pont 3. Annyira hagyta magát megvezetni és félni eme csodás nép, hogy Orbánnak irtó egyszerű dolga van ezzel meg azzal riogatni a népet....
„Itt igaz a mondás: az én hátamon szántani is lehet, csak nemzetiszínű legyen az eke.” És Orbán az élő isten képe legyen rajta.
De azé'örömet okoznak ezek a beszólogató,elbutult szektás trollok ,Orbánhívők,nem kicsit,nagyot ,sose lesz végrendeletük,azt uis valahogy úgy kezdik :szellemi képességeim teljes birtokában..
Amúgy csaxólok veletek nemzetthymélymagyarokkal azzal játszik a pöcsével :

"Pistikéék dolgozatot írnak, címe: Hogyan kezdődik a napom?

Pistike a következőt írja:

Reggel fél hétkor anya felébreszt, sietek a fürdőszobába, megmosdok, fogat is mosok. Gyorsan megreggelizek, letörlöm a tefaszt, azután jókedvűen indulok az iskolába.

Tanító néni nem érti, meglátogatja Pistikééket. A kötelező kávé után megkérdi az anyukát:
- Kedves anyuka, Pistike ezt írta, és én sajnos nem tudom, mi az a tefasz.

- Jaj, drága tanító néni, ön nem is tudhatja! A férjem fidesz-jobbik szimpatizáns, és amióta ez kiderült róla, minden éjjel felfestik a kapunkra, hogy 'Te fasz!'"

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.21. 06:35:14

Soros neve rosszul cseng az egész világon, véletlen lenne?

Kevés ember szereti azt, ha valaki hatalmas anyagi lehetőségeit a szólásszabadság lerombolására, eszmék agresszív terjesztésére használja.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.21. 06:40:06

@a nagy hohoohooo:

Jelenleg nincs esély másra. Lassan kell csökkenteni a gazdasági liberalizmust.

Gondold el, mi történne, ha hirtelen szakítás lenne az 1990-ben bevezetett gyarmati modellel!

Azaz valóban igaz, hogy a Fidesz is a liberális modellt követi. Viszont egyes elemekben látszik a lassú fordulat:
- a manyup visszaszerzése,
- rezsicsökkentés,
- a devizahitelezés betiltása,
- sarcok kivetése egyes cégekre,
- nemzeti tőke létrehozása.

Igen, ez messze nem elég, ebben teljesen igazad van. De még ez is hatalamas javulás ahhoz képest, amit a ballibek javasolnak.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.21. 06:42:22

@morph on deer:

Hatalmas ember lehet ez a csúnya, cigány Zorbán, hogy képes a világ legkülönbözőbb országaiban az embereket a jóakaró Soros ellen fordítani...

He57u57 2017.12.21. 06:45:31

@Chang Beer: Bakker, tegnap pont ez jutott az eszembe, hogy Habonyt Vitrinnek kellene hívni az ominózus régi riportja miatt. De persze a Tied az érdem Chang

John Nethem 2017.12.21. 07:30:22

Ahogy a Móricka elképzelte.
Olyan jól sikerült kinyomozni , mint ahogy a soroksári gyilkosságot......

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.12.21. 07:38:37

Miért hazudsz???

George Soros: Here’s my plan to solve the asylum chaos

Published: Sept 29, 2015 11:14 a.m. ET

The European Union needs one comprehensive plan, with human rights at the core

Bloomberg
George Soros: The EU should provide 15,000 euros ($16,800) per asylum-seeker for each of the first two years to help cover housing, health-care and education costs.
By

GEORGE
SOROS
The European Union needs to accept responsibility for the lack of a common asylum policy, which has transformed this year’s growing influx of refugees from a manageable problem into yet another political crisis.

Each member state has selfishly focused on its own interests, often acting against the interests of others. This precipitated panic among asylum seekers, the general public and the authorities responsible for law and order. Asylum seekers have been the main victims.

The EU needs a comprehensive plan to respond to the crisis, one that reasserts effective governance over the flows of asylum-seekers so that they take place in a safe, orderly way, and at a pace that reflects Europe’s capacity to absorb them. To be comprehensive, the plan has to extend beyond the borders of Europe. It is less disruptive and much less expensive to maintain potential asylum-seekers in or close to their present location.

As the origin of the current crisis is Syria, the fate of the Syrian population has to be the first priority. But other asylum seekers and migrants must not be forgotten. Similarly, a European plan must be accompanied by a global response, under the authority of the United Nations and involving its member states. This would distribute the burden of the Syrian crisis over a larger number of states, while also establishing global standards for dealing with the problems of forced migration more generally.

Here are the six components of a comprehensive plan.

First, the EU has to accept at least a million asylum-seekers annually for the foreseeable future. And, to do that, it must share the burden fairly — a principle that a qualified majority finally established at a Sept. 23 summit.
these funds by issuing long-term bonds using its largely untapped AAA borrowing capacity, which will have the added benefit of providing a justified fiscal stimulus to the European economy.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.12.21. 07:39:31

It is equally important to allow both states and asylum-seekers to express their preferences, using the least possible coercion. Placing refugees where they want to go – and where they are wanted – is a sine qua non of success.

Second, the EU must lead the global effort to provide adequate funding to Lebanon, Jordan and Turkey to support the four million refugees currently living in those countries.

Thus far, only a fraction of the funding needed for even basic care has been raised. If education, training, and other essential needs are included, the annual costs are at least 5,000 euros per refugee, or 20 euros billion. EU aid today to Turkey, though doubled last week, still amounts to just 1 billion euros. In addition, the EU also should help create special economic zones with preferred trade status in the region, including in Tunisia and Morocco, to attract investment and generate jobs for both locals and refugees.

The EU would need to make an annual commitment to frontline countries of at least 8 billion to 10 billion euros, with the balance coming from the United States and the rest of the world. This could be added to the amount of long-term bonds issued to support asylum-seekers in Europe.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.12.21. 07:40:09

Third, the EU must immediately start building a single EU Asylum and Migration Agency and eventually a single EU Border Guard. The current patchwork of 28 separate asylum systems does not work: it is expensive, inefficient and produces wildly inconsistent results in determining who qualifies for asylum. The new agency would gradually streamline procedures; establish common rules for employment and entrepreneurship, as well as consistent benefits; and develop an effective, rights-respecting return policy for migrants who do not qualify for asylum.

Fourth, safe channels must be established for asylum-seekers, starting with getting them from Greece and Italy to their destination countries. This is urgent in order to calm the panic. The next logical step is to extend safe avenues to the frontline region, thereby reducing the number of migrants who make the dangerous Mediterranean crossing. If asylum-seekers have a reasonable chance of ultimately reaching Europe, they are far more likely to stay where they are. This will require negotiating with frontline countries, in cooperation with the UN Refugee Agency, to establish processing centers there — with Turkey as the priority.

The operational and financial arrangements developed by the EU should be used to establish global standards for the treatment of asylum-seekers and migrants. This is the fifth piece of the comprehensive plan.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.12.21. 07:40:38

Finally, to absorb and integrate more than a million asylum seekers and migrants a year, the EU needs to mobilize the private sector — NGOs, church groups and businesses — to act as sponsors. This will require not only sufficient funding, but also the human and IT capacity to match migrants and sponsors.

The exodus from war-torn Syria should never have become a crisis. It was long in the making, easy to foresee and eminently manageable by Europe and the international community. Hungarian Prime Minister Viktor Orbán has now also produced a six-point plan to address the crisis. But his plan, which subordinates the human rights of asylum-seekers and migrants to the security of borders, threatens to divide and destroy the EU by renouncing the values on which it was built and violating the laws that are supposed to govern it.

The EU must respond with a genuinely European asylum policy that will put an end to the panic and the unnecessary human suffering.

George Soros is chairman of Soros Fund Management and of the Open Society Foundations.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.12.21. 07:43:55

Baloldali liberális tetvek jól tudják hogy a magyar lakosság 90% nem beszél , ír vagy olvas idegen nyelven. A hazugságok olyan hatékonyan jelennek meg a még mindig túlsúlyban lévő baloldali liberális médiában mintha a CIA üzemeltetné őket. Szégyen és gyalázat hogy ilyen emberek nevezik magukat újságírónak. Le kéne tépni a pöcsötöket. Hazátlan férgek.

anyadmajma 2017.12.21. 08:00:18

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: te meg egy hazaáruló bolsevik geci vagy, te gyökér.

különvélemény 2017.12.21. 08:01:37

@morph on deer:
Tanulj már meg olvasni, és hagyd abba az árnyékbokszolást.

"Kinyomozták, honnan vették Orbánék a „Soros-terv” kifejezést"
A cikk a kifejezésről szólt, erre linkeltem a Bloomberg cikkét, ahol Orbán előtt használták a "Soros-terv" kifejezést.
Az "a" vagy "egy" itt lényegtelen, hiába próbálsz szómágiázni, az egy még jobb is, mert mondhatom azt, hogy a Bloomberg szerint több is van, tehát kamu az ellenzék "nincs semmiféle soros terv" mantrája.

Valamint a cikkből, ugyan más a témája, tökéletesen látszik, hogy Soros az alapítványait használja, álindokokkal (Izrael bűnei), hogy Izrael washingtoni!!! befolyását csökkentse, ezzel növelve saját emberei befolyását.
Szarik ő arra a több száz ENSZ határozatra, amit Izrael megszegett, úgy sem lesz belőle semmi, csak a hatalomszerzés a cél.

Ugyanezt csinálja a migránsokkal, az csak eszköz, nem érdeklik őt a migránsok, csak a hatalomszerzés és a nemzetállamok gyengítése a cél.

Tehát a cikk bebizonyít 2 dolgot, egy nehezen megkérdőjelezhető forrásból:
- Sorosnak vannak politikai tervei
- Soros ezek megvalósítására az alapítványait használja

Ennyi.

NemodaBuda 2017.12.21. 08:32:45

@Andras J Fazekas: Viccelsz ? Ezeket alábecsülni ? Mert annyira jók, csak titokban ? Na ne máááááá ..... A gátlásalanség, erkölcstelenség, orcátlanság nem egy szellemi truváj, hogy tévesztheted össze ? Ezért bünti jár, nem elismerés !

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.12.21. 08:35:11

@különvélemény: bemásoltam a teljes tervét, feketén fehéren ott van minden benne, aláírással együtt. Fölösleges ezekkel a hazátlan faszfejekkel vitatkozni, azokra kell hatni akik idejönnek olvasgatni a baromságaikat, nekik kell megmutatni hogy hazugság amit eléjük tesznek.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.21. 08:46:15

Én is kinyomztam honnan vették a Soros Terv kifejezést.

Onnan, hogy Soros 2015-ben leírt tervében ezt a szót használta a megvalósítandó TERV-re:

www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

The EU needs a comprehensive PLAN to respond to the crisis,
...
Here are the six components of a comprehensive PLAN.
...

----

Szóval amit Soros Gyuri saját maga Tervnek hív, és az általa listázott EU-s képviselőkkel végre is hajtat, azt okkal nevezhetjük Soros-Terv-nek.
Soros által listázott Ep képviselők:
legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.21. 08:47:41

@morph on deer:

Megdöbbentő, hogy az agyhalott ballibek máig tagadják a Soros Terv létezését is, holott bárki elolvashatja 2015 óta a neten:

www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

The EU needs a comprehensive PLAN to respond to the crisis,
...
Here are the six components of a comprehensive PLAN.
...

conchita wurst 2017.12.21. 09:33:07

Oszinten szolva erosen remelem h simicska es orr ban mubalheja csakis a ballib teljes kinyirasa erdekeben tortent.

Ugyanis, a 2/3 jovore mar nem eleg, a patkanyhorda ellen 9/10 lenne illendo.

Jakab.gipsz 2017.12.21. 09:41:11

@a nagy hohoohooo:

"TEFASZ" kifejezésed találó te vagy a faxorrú, mert olyasmibe ütüd, az orrod amit nem értettél meg.

Igen sok minden nem tetszik olyan süket rendeletek és törvények soros-zata, amit az Orbán kormány megszavaztatott, ez tény lehetett volna jobbakat is készíteni, sokkal jobb törvényeket.

De minden hibájával együtt is, ez egy keresztény identitású demokratikus kormány, ezt akarod lecserélni? Kikre ?

Egy skizoid Soros és egy nyócosztályos Schulz vízióira. Nektek elment az eszetek. Ezeknek az embereknek fingjuk nincs arról, hogy valójában mit művelnek.

Miközben csak a népet manipulálják.

2017.12.21. 10:00:14

@a nagy hohoohooo: kár volt ilyen hosszan leírnod, az átlag fideszes az első 2 mondat után feladja, mert már azt is nehezen olvassa el fél óra alatt :)
Kár velük vitázni, úgy se fogják fel, az emlékezőképességük kb 2-3 év, hogy az előtt viktorka mit csinált/mondott az náluk a homályba vész, ahogy a komplexebb szövegek értelmezése is. Cserébe betaníthatók pár szóra, mint ballibsi, sorosterv, elmult8év, migráncs, brusszel és ezt mint ügyes kis papagájok ismételgetik :).

conchita wurst 2017.12.21. 10:17:39

tehat raojttem

a demokrata humanistak 2 remenysege is NACI oligarcha

ki gondolta volna? lehet hogy ezert kezdtek gecizni orbant nacizas helyett. mik vannak

négyláb 2017.12.21. 10:46:59

Még mindíg azon rugóznak az idióták, hogy a leírt tényeket hogyan lehetne teljesen negligálni. A pontokba szedett SOROS-TERVET megpróbálják imamalomként hajtogatva letagadni. Azt hiszik, minél többször leírják, hogy nincs Soros-terv, annál jobban be tudják az emberek agyába drillezni. Most, a választások közeledtével gőzerővel folyik a hazudozás, ömlik a pénz a Soros fizetési listákon lévő "civilszervezetekhez". Mint a fába szorult férgek, úgy vergődnek, nehogy hatályba lépjen a törvény, amelyik átláthatóságot biztosítana a külföldről bezúduló finanszírozás eredetét illetően. Már ezzel is leleplezik magukat. Az LMP-nek is vajon miből telik Ron Werberre? Ugye, világos!
Egyébként lehet orbánozni, meg habonyozni, amíg ilyen nemzet-, (meg európavesztő) baloldallal állunk szemben, addig az emberek egyre inkább a jól felismerhető legnagyobb veszély ellen fognak össze. Ha valaki nézte a DK-s Niedermüller vagy Pardavi szereplését Brüsszelben, nem lehet kétséges, hogy ezeknek hol lenne a helyük....
Persze mi könnyű helyzetben vagyunk: világosak a frontvonalak! Nem úgy, mint Németországban, ahol a jobb- és baloldal egymással versengve próbálja az európai civilizáció gyökereit is eltüntetni. Reményt csak a szomszédban lezajlott események jelentenek, ahol a Kurz-Strache tandem végre átállítja a váltót és nem robog tovább az osztrák vonat a szakadék felé. Bécset így is szinte menthetetlenül felfalta a migráció, az osztrák főváros élhetetlenné válik. Ezt szeretnék ide importálni ezek a bitangok.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.21. 10:54:26

@négyláb:

Ez pontosan így van..

Igazán nagy pech számukra, hogy az EP döntései is hozzáférhetőek mindenki számára, így kiderül, hogy a 2015-ben leírt Soros Terv korlátlan kvótáról szóló részét, csont nélkül megszavazták a Soros által megbízhatónak titulált, általa listázott EP képviselők (azok terjesztették be egyébként):

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

Nati Walter 2017.12.21. 11:21:08

www.scribd.com/document/353883192/Bunyevacz-Zsuzsa-Az-uj-vilagrend-tizparancsolata-javitott-pdf

2009 jé,,,,, már akkor is léteztek ezek a dolgok...libbirkák most ezt kéne valahogy értelmiségi modon kimagyarázni :-)

libsi nóta bárki unja 2017.12.21. 11:25:48

Már Soros is az oroszok kezében van? Biztos ő is tőlük vette át a "tervet" amiről a saját úságjában írt

Wrex 2017.12.21. 11:26:27

"Kinyomozták, honnan vették Orbánék a „Soros-terv” kifejezést"
Kurva sokat kellett hozzá nyomozni tényleg, kb. fél perc guglizással kiderül hogy miszter Szorosz mondta (írta) személyesen:
"Here’s my plan"
www.marketwatch.com/story/george-soros-heres-my-plan-to-solve-the-asylum-chaos-2015-09-29

Komolyan, időnként igen erősen olyan érzésem van amit a medve érezhetett amikor azt mondta hogy "vadász, vadász"...

Wrex 2017.12.21. 11:31:37

@morph on deer: "Tehát még egyszer: olyan, hogy “A Soros terv” nem létezik, csupán fikció!"
Röviden és tömören: hazudsz. Soros személyesen írta hogy van terve ("Here’s my plan"). Komolyan nem értem hogy miért kell még mindig laposnak hazudni a földet...

libsi nóta bárki unja 2017.12.21. 11:32:26

@Legeslegalja:
Sorosnak sok mindent lehet a szemére vetni, de egy dolog a javára szól: kendőzetlenül kimondja amit gondol. Utána előrohannak lihegve a csicskák, hogy eltakarítsák a ...rt amit szertehintett. Ha kell megeszik, talán még élvezik is

libsi nóta bárki unja 2017.12.21. 12:04:34

@Legeslegalja:
Az EP által megszavazott csomag része, hogy az NGO-k is kapjanak szerepet az európai döntéshozatalban

Magyarán, a nemkormányzati szervezetek (akiknek egy részét az amerikai kormány fizeti, tehát eleve hazugság az elnevezés) rendelkezzenek kormányzati hatalommal az EU-n belül. Fából vaskarika, és ezzel a vasarikával akarják Európát szétverni

libsi nóta bárki unja 2017.12.21. 12:06:01

A poszt komolyságához meg egy idézet elég lesz:

"Az Európai Unió – ellentétben Orbánék állításával – sikeresen kezelte a migrációt;"

Willkommenskultur 2017.12.21. 12:30:34

@libsi nóta bárki unja: lagalabb tudjuk h mar az is siker hogy itt lett 2 milio irastudatlan segelyes terorista

Az EU almodhatna vmi nagyobbat is.

2017.12.21. 12:32:44

Dzsízisz... ómájgadd..
"A lap nyomozása szerint a Soros-tervet a menekültválsággal kapcsolatban először a Moszkva által működtetett álhírgyárhálózat sűrűn foglalkoztatott alkalmazottja, F. William Engdahl fogalmazta meg."

nemááá... akkor Soros ezt is lopta? Há' mer a saját szájtján úgy adja elő, mintha az ő szellemi terméke lenne a Soros Plan... mondjuk én sejtettem, hogy aki üzleti pályafutását már tolvajként indítja, az nem képes megválni rossz szokásaitól..

Habonynak már könnyű volt a dolga..bedugta a google translatorba, ost az séróból tolta a PLAN karakterláncok helyett a "TERV" sztringet.. lehet, hogy már a google is Mészáros nevére van íratva!

Andras J Fazekas 2017.12.21. 12:33:58

@NemodaBuda:

Nem velem van vitád, hanem a valósággal.

Az magasról tesz rád.

A valósággal meg hiába vitatkozol. Garantáltan veszíteni fogsz !

Dickon 2017.12.21. 12:41:34

Miután világossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc és a DK legyőzte és bedarálta az MSZP-t, nem csodálkozom, hogy csak ilyen posztokra telik. Ferenc győzelmével a Fidesz megnyerte a 2018-as választást....és az ellenzéki külön listás "össznemfogásos különegyüttindulással" a kétharmad is egyértelmű.
Már csak kapálózás és vergődés van.

a nagy hohoohooo 2017.12.21. 12:45:55

@Jakab.gipsz: Höhöö...derága baro...takonynáci ...demost télleg mindenáron még nagyobb mihígmélymagyar jobbikuSS hülyét akarsz csinálni magadból?.annyira lenézlek, hogy sajnálok minden betűt amit neked írok most..bunkócska ... lehetsz ostoba meg paraszt is. De legalább egyetlen sorban ne akard mindkettőt abszolválni.Háát mondottam volt:
"Hülyéket és orbánseggszolgálatos mihígmélymagyar takonynácikat nem tanítok ,de veled kivételt teszek mert 2 in-1 ben" hehe..e
A magyar kormánynak 1294 menekült státuszát kellene elbírálni! Nem befogadni!Orbán megint egy ótvaros nagyot hazudott.
Ezzel szemben az a valóság, hogy Soros írt egy cikket 2015-ben, miszerint Európának fel kell készülnie arra, hogy évente kb. egymillió menekült fog érkezni - ami egyébként nagyjából meg is felelt a valóságnak, 2015-ben és 2016-ban is nagyjából ennyien érkeztek.
Soros 2016-os eredeti riportjának a linkje.
foreignpolicy.com/2016/07/19/this-is-europes-last-chance-to-fix-its-refugee-policy-george-soros/

7 pont. ebből 5 pontot a V4 és Orbán enyhén szólva lenyúlta:. Soros kötelező kvóta ellen beszélt, Dublini III elavultnak tartotta, erős uniós határőrizetről beszélt,táborokat az unión KÍVÜL, Merkel migráns behívását kritizálta stb
Csak neked lefordítom ,nehogy megszakadj azzal az egy híján 20-"ÍKÚ"-al heheee...
Soros
1. pontja: A menekülteket a befogadó országoknak közvetlenül a
frontvonalban levő országokban kialakított központokból kéne
befogadniuk. Ott bírálnák el a kérelmeket, aki pedig nem ezeken a
központokon át érkezik Európába, az elveszítené a jogát a
menekültsátusra. Soros szerint Európának évi háromszázezer menekültet –
tehát nem bevándorlót, hanem üldözöttet – kellene befogadnia, mert ez
már elég nagy szám ahhoz, hogy a menekülők esélyt lássanak kérelmük
pozitív elbírálására, és ne próbáljanak illegálisan eljutni Európába....
EZT MONDTÁK A V4-ek és Orbán SOROS után!

Soros
2. pontja : 2. Európának erős határőrizetre van szüksége!!!!Hogy az 1.
pont működhessen, annak feltétele az európai határok védelme. „Kevés
dolog rémiszti meg jobban a közvéleményt a kaotikus jeleneteknél” – írja
Soros, aki szerint a menekültválság
tavalyi képei nagyban befolyásolták a kérdés európai percepcióját. A
káosz felszámolásának részeként forrásokat kell biztosítani a
görögországi és olaszországi szükségtáborok feljavítására is, emellett
kompetens, összeurópai határőrizeti szervet is létre kell hozni. V4
átvette és Orbán.

Soros 3. pontja: 3. Megfelelő pénzügyi keretrendszert kell teremteni a válság kezelésére
Soros szerint rendkívül rövidlátó döntés volt, hogy 2014-ben a tagállamok
teljes GDP-jének 1,23 százalékában határozták meg az EU költségvetésének
felső limitét. Így a menekültválság
kezelését csak ad hoc pénzügyi támogatásokkal tudják megoldani. Soros
szerint a migrációs válság kezelése évi 30 milliárd euróba kerülhet, de
ez megtérülő befektetés: „A Bertelsmann alapítvány becslése szerint a
schengeni rendszer feladása évi 47-140 milliárd eurónyi GDP-kiesést
okozhat”. A pénzt európai adókból gyűjtené be. Ezt nem vették át.

Soros 4. pontja: 4. Egységes rendben kell elbírálni a menekültkérelmeket
Soros szerint a mostani rendszer, a Dublin III felett eljárt az idő. A
dublini rendszer szerint a menekültkérelmeket abban az EU-tagállamban
kell elbírálnia a helyi hatóságoknak, ahol
egy menedékkérő először az EU területére lépett. És minden felelősség
is azé az országé. Ehelyett Soros szerint egységes rendszer kell, ahol
nem nemzeti, hanem EU-s szervezetek döntenek a menekültkérelmekről, így
azok elbírálása nem a nemzetállamokon múlna, cserébe a felelősség sem
csupán rájuk hárulna a menekültekért.V4 és Orbán átvették,

Soros 5. pontja 5. Egyetértésen alapuló összeurópai rendszert kell kidolgozni a menekültek elhelyezésére
Enélkül az előző pont nem is működhetne. Soros szerint a jelenlegi kötelező
kvótarendszer kontraproduktív: jelentős ellenállást vált ki több tagorsszágban
is, amelyeket rákényszerítenek olyan menekültek befogadására, akiknek
amúgy eszükben se volna azokba az országokba menni. Ehelyett önkéntes
alapon kell működtetni a rendszert, hogy a menekültek is oda
kerülhessenek, ahova mennének is, és szívesen is lássák őket. NEM KELL
KÖTELEZŐ KVÓTA, Átvette Orbán és a V4-ek.

6. pontaj:6. Az EU-nak és a nemzetközi közösségnek sokkal bőkezűbben
kéne támogatnia a konfliktusövezetekkel szomszédos befogadó államokat
Soros szerint ezekben az országokban a töredékét is elég lenne elkölteni annak, amit most az EU a saját határain tervez elkölteni menekültközpontokra. Soros ugyanakkor bírálja azt az
európai ötletet, ami a gazdasági segélyek utalását a menekültek és
vándorlók feltartásához kötné: ez egyrészt szembemegy a segélyezés alapgondolatával, másrészt értelmetlen is, mert pont ezekből a
segélyekből lehetne javítani azon a helyzeten, ami a vándorlás alapvető kiváltó oka. Átvették és ez lett Törökország.mos tervezik Libíávál.,ezzel ott tartsák a menekülteket.

John Nethem 2017.12.21. 12:46:09

Europe: A Better Plan for Refugees

--------------------------------------------------------------
The New York Review of Books April 9, 2016
The asylum policy that emerged from last month’s EU-Turkey negotiations—and that has already resulted in the deportation of hundreds of asylum seekers from Greece to Turkey—has four fundamental flaws. First, the policy is not truly European; it was negotiated with Turkey and imposed on the EU by German Chancellor Angela Merkel.

www.georgesoros.com/2016/04/09/europe-a-better-plan-for-refugees/

Andras J Fazekas 2017.12.21. 12:50:03

@NemodaBuda: (!)

Nem velem van vitád, hanem a valósággal.

2010 óta a ballib által korábban elakasztott rendszerváltás befejezése folyik, te meg rossz időben álltál rossz rossz helyen, pedig szóltak előre, hogy ez lesz.

Csak magadat hibáztathatod.

Nem releváns, hogy a témával kapcsolatban milyen hazugságokkal meg rágalmakkal próbálod vigasztalni magad.

A Fidesznek semmi köze ahhoz, amit a ballib korábban neked ígért, vagy hazudott.

De egyébként is 2010-re csődbe mentek, és magukkal együtt csődbe vitték az országot.

Az ő áldozatuk vagy, nem a Fideszé.

Ami azóta épült a romokon, ahhoz neked már semmi közöd, kár ezen mérgelődnöd.

Ha gondjaid vannak, reklamálj a 2010 előtti kormányoknál !

John Nethem 2017.12.21. 12:53:21

@a nagy hohoohooo:

Írtad: "7 pont. ebből 5 pontot a V4 és Orbán enyhén szólva lenyúlta:."

Legalább nézd meg a kronológiát.

Orbán közzétett állításait követő 4-5 nap után jelent meg Soros "terve".....
Vagy Orbánnak nagyon jók az értesülései, de inkább az van, mint általában szokott lenni, hogy egyidőben többhelyütt is fölmerülnek ugyanazok a gondolatok.
Az más kérdés, hogy gyakorlati megvalósításukat egészen máshogy képzelik..

a nagy hohoohooo 2017.12.21. 13:10:44

@libsi nóta bárki unja: Gábor Farkaslaki Hints · Zugló,Budapest,Hungary romániai magyar megélhetési migráns ,egy romániai gyógyszertáros pereputty magyar betegeken hízott Orbán egyik szarcsimbókja akit a Népszaván a saját ostobasága miatt szarrá aláztak ,s érvelés helyett letiltott mindenkit hehee..... meteorológiai jelentéssel szólva hülyébb vagy a sokévi orbánseggszolgálatos átlagnál hehe...

"A poszt komolyságához meg egy idézet elég lesz:

"Az Európai Unió – ellentétben Orbánék állításával – sikeresen kezelte a migrációt;"

EU: kemény válasz érkezett az "Állítsuk meg Brüsszelt" kampányra
Az Európai Bizottság pontonként szedte szét a kormány nemzeti konzultációját.
TÉVES ÁLLÍTÁS: "A Magyarországra tartó illegális bevándorlókat az embercsempészek mellett bizonyos nemzetközi szervezetek is törvénytelen tevékenységre ösztönzik."

AZ IGAZSÁG: Az Európai Unió nem tolerálja az embercsempészetet, és sok éve küzd a bűnözésnek e kizsákmányoláson alapuló formája ellen.

A tengeri életmentés, a vérontás és a háború elől menekülő kiszolgáltatott, nemzetközi védelemre szoruló emberekről való gondoskodás nem egyenlő az illegális migráció támogatásával. Nincs bizonyíték arra, hogy civil szervezetek csempész bűnszövetkezetekkel működnének együtt annak érdekében, hogy migránsoknak segítsenek belépni az EU-ba. Bármilyen gyanú esetén a tagállamok - és nem az EU-nak - hatásköre nyomozást folytatni. Magyarország jogosan várja el, hogy törvényeit betartsák, és ezt a törekvést a Bizottság és az uniós ügynökségek - például az Europol - teljes mértékben támogatják. Az állítással ellentétben a civil szervezetek és egyéb nemzetközi szervezetek a menekültválság kezelésében a legmegbízhatóbb és legértékesebb partnerek között vannak. Tájékoztatást és jogi tanácsadást nyújtanak a menedékkérőknek, fogadó- és gondozó létesítményeket működtetnek, így könnyítik meg a tagállamok dolgát.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/eu_kemeny_valasz_erkezett_az_allitsuk_meg_brusszelt_kampanyra.635511.html

Több pénzt ad az EU a migráció kezelésére
Az Európai Unió 3,7 milliárd eurós többlettámogatást kíván biztosítani az EU-n kívüli migrációs kérdések kezelésére.
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/tobb_penzt_ad_az_eu_a_migracio_kezelesere.652305.html

Különös fordulat a bevándorlásban - elindultak a szírek haza
Különös helyzetbe került a Görögországban rekedt szírek egy része: nemrégen azért fizettek az embercsempészeknek, hogy Európába juttassák őket, mostanában viszont azért, hogy visszakerüljenek Törökországba. Akadt olyan szír család, amely Németországból fordult vissza.
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/kulonos_fordulat_a_bevandorlasban_elindultak_a_szirek_haza.623445.html

A magyar belügyminiszter, aki eddigi karriere során sem igazmondásáról vált híressé, és mi sem azért szeretjük, úgy idézte ezt a számot, amely a német Frankfurter Allgemeine Zeitung egy cikkéből kiszakítva csinált karriert, hogy elhallgatta azt a lényeges körülményt, hogy az ominózus 54 menekültet a német tőzsdeindexben szereplő 30 legnagyobb cégnél alkalmazták, nem ?a német cégek?-nél.
gepnarancs.hu/2016/09/pinter-sandor-hazudik/

A német cégek ugyanis eddig 150 ezer menekültet alkalmaztak, erre is van adat, ezt is meg lehetett volna említeni, ha a kedves magyar belügyminiszter nem menekültellenes kampányt folytatna, göbbelsi mélységekbe süllyedve, hanem valóban lakossági fórumot tartana és a lakosságot nem megdolgozni, hanem informálni akarná. Megismétlem: 150 ezer menekültet alkalmaztak a német cégek és nem 54-et. 54-et a kiválasztott 30 nagy cég alkalmazott.
Legyünk jóindulatúak! Lehet, hogy Pintér nem hazudik, csak a 888.hu-ból tájékozódik, ami nagy hiba. A portál ugyanis a témában a következőt írja: ?A Munkaügyi Hivatal szerint jelenleg 300 000 menekült keres állást. A DAX-konzorcium Németország 30 legfontosabb vállalatát tömöríti egybe (sic!), köztük olyan cégeket mint az Adidas, BMW, Deutsche Bank, Henkel, Lufthansa, Siemens vagy a Volkswagen. Tevékenységi körük igen széles, ezért tényleg rengeteg különböző pozícióra pályázhatnának a migránsok.

Végülis arról nem Pintér Sándor tehet, hogy a kormányhoz hű sajtó színvonala ennyire pocsék. A 888.hu munkatársa ugyanis nem tudja, hogy a DAX az nem egy konzorcium, hanem a német tőzsdeindex.A konzorcium (latin eredetű szóból) bizonyos vállalkozói vagy banki befektetői csoportok alkalmi, szerződéses együttműködése nagyobb pénzügyi műveletek lebonyolítására (pl. jelentősebb összegű hitelek együttes nyújtása, vállalatok finanszírozására, új részvények kibocsátása). Alakítására többnyire akkor kerül sor, amikor egy tranzakció nagy tőkeerőt igényel és/vagy jelentős kockázatot hordoz, amely így megosztható.

Ha lehet magyar zenekarra mondani, hogy értékteremtő, az Ismerős Arcok az.
Nekem egy daluk egyik sora dübörög folyamatosan a fülembe: "A hülyék mondják meg mi legyen". Sosem hittem volna korábban, hogy ez ilyen időkben is ennyire aktuális lesz. hehee..

John Nethem 2017.12.21. 13:25:31

@a nagy hohoohooo:

"Nincs bizonyíték arra, hogy civil szervezetek csempész bűnszövetkezetekkel működnének együtt annak érdekében, hogy migránsoknak segítsenek belépni az EU-ba..."

Khm....... A sziciliai államügyésznek erről merőben más a nézete....

John Nethem 2017.12.21. 13:27:30

@John Nethem:

És akkor még a többit ki sem veséztem.....

Az lehet, hogy az EU nem tolerálja az embercsempészetet, csak éppen az EU cselekedetei és intézkedései nagyon jól támogatják és felvirágoztatják az embercsempészetet....

John Nethem 2017.12.21. 13:31:55

@a nagy hohoohooo:

Írtad:" TÉVES ÁLLÍTÁS: "A Magyarországra tartó illegális bevándorlókat az embercsempészek mellett bizonyos nemzetközi szervezetek is törvénytelen tevékenységre ösztönzik."
AZ IGAZSÁG: Az Európai Unió nem tolerálja az embercsempészetet, és sok éve küzd a bűnözésnek e kizsákmányoláson alapuló formája ellen.

A kettő állítás egy pontban kapcsolódik csak egymáshoz: a MIGRÁCIÓ.

Az , hogy az EU nem tolerálja, az egyáltalán nem zárja ki, hogy az NGO-k viszont nagyonis törvénytelen tevékenységre ösztönzik az embercsempészeket...
Ahhoz képest, hogy az embercsempészet nem hogy visszaszorult volna, hanem inkább növekszik, ez erősen megkérdőjelezi az EU hatékonyságát és naprakész voltát e kérdésben....

a nagy hohoohooo 2017.12.21. 13:35:35

@John Nethem: Mondottam :"hülyéket és orbánseggszolgálatos takonynácikat nem tanítok ,de veled kivételt teszek ,mert 2 in 1-ben" hehee

Soros-terv? Olyan van, csak nem úgy, ahogy Orbán Viktor elképzeli.
Soros György két hosszú cikkben fejtette ki javaslatait a menekültkérdésről 2015-ben és 2016-ban, vagyis a Soros-terv létezik.
A magyar származású milliárdosnak határozott nézetei vannak a menekültek befogadásáról, de az az ő véleménye, az EU döntéshozatali rendszere ennél sokkal bonyolultabb.
Ha jobban megnézzük, helyenként konkrétan hazudnak a magyar kormánypárti prominensek, Soros például egyértelműen elutasítja a kötelező kvótarendszert.
A 2015-ös migrációs krízis bebizonyította, hogy az EU menekültügyi rendszere nem működőképes. Az úgynevezett Dublin III. rendelet értelmében a menedékkérőknek ott kellene maradniuk, ahol beléptek az EU területére, vagyis praktikusan Olaszországban és Görögországban kellene elbírálni a kérelmüket. Ez azonban szinte lehetetlen, és ők maguk sem akarnak ott maradni. A rendszer nyilvánvalóan összeomlott, és kell helyette valami más. Vannak is tervek – erre mondja Orbán, hogy „az asztalon a bizottság menekültrendszer-reform javaslata”.
Soros Györgyről régóta ismert – ő maga is megírta több helye, hogy támogatja a menekülteket és a legális migrációt, mert azt hasznosnak gondolja. A magyar kormányzati kommunikációt az elmúlt hetekben teljesen kitöltő „Soros-terv” közvetlen előzménye azonban itthon keresendő: Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2015. szeptember 23-án a bajorországi Banz kolostorban, a CSU kihelyezett frakcióülésén fogalmazta meg hat pontba szedett javaslatait a migrációs válság kezelésére. Ebben a következők szerepeltek:
mno.hu/kulfold/hat-megoldasi-javaslatot-visz-orban-brusszelbe-1305644

Az első Soros-cikk

Erre reflektált Soros három nappal később, szeptember 26-án,a Project Syndicate oldalon megjelent írásában, amelyben azt írta: Orbán terve „alárendeli a menedékkérők emberi jogait a határok biztonságának, és azzal fenyeget, hogy megosztja és megsemmisíti az EU-t, feladva azokat az értékeket, amelyre épül, és megszegve a törvényeket, amelyeknek vezetnie kellene”.

www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09
Soros ugyanakkor kifejezetten azt írja, hogy a menedékkérők elosztásánál a lehető legkisebb kényszert kell alkalmazni, vagyis figyelembe kell venni, hogy ők hová akarnak menni, illetve az államok kiket akarnak fogadni.

„Oda helyezni a menekülteket, ahová menni akarnak – és ahol akarják őket, ez a siker sine-qua-nonja” – írja Soros, és ez alapvetően ellentmond a magyar kormányzati kommunikációnak, amely „kötelező betelepítésről” beszél.
Soros ugyanakkor kifejezetten azt írja, hogy a menedékkérők elosztásánál a lehető legkisebb kényszert kell alkalmazni, vagyis figyelembe kell venni, hogy ők hová akarnak menni, illetve az államok kiket akarnak fogadni.

„Oda helyezni a menekülteket, ahová menni akarnak – és ahol akarják őket, ez a siker sine-qua-nonja” – írja Soros, és ez alapvetően ellentmond a magyar kormányzati kommunikációnak, amely „kötelező betelepítésről” beszél.
A második Soros-terv
foreignpolicy.com/2016/07/19/this-is-europes-last-chance-to-fix-its-refugee-policy-george-soros/
Hogy még bonyolultabb legyen a kép, Soros György 2016. július 19-én publikált egy második cikket is a Foreign Policy oldalán, Ez Európa utolsó esélye, hogy megjavítsa a menekültpolitikáját címmel. Ebben egy sor, a korábbi cikkből már ismert gondolat visszatért, de látszik, hogy az eltelt közel egy év tapasztalatai is beépültek, beleértve a brit kilépésről a népszavazáson született döntést is, de a bevezetőben Soros megemlítette a magyar kerítést és az október 2-re időzített népszavazást is. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy ahelyett, hogy egyesítették volna erőiket, az EU-tagállamok egyre nehezebben tudnak együttműködni.

Soros ebben a második cikkben már azt írja, az EU-nak és a világ többi részének is kötelezettséget kellene vállalnia arra, hogy érdemi mennyiségű menedékkérőt fogad be a frontországokból – ez meglepő módon egybevág Orbán világkontingensekről szóló ötletével –, pozitív példaként pedig Kanadát emlegeti. Ha az EU vállalna egy 300 ezres kvótát – írja Soros –, és a világ más országai is hasonlóan, akkor a menedékkérőknek lenne esélyük eljutni a célországokba, és jóval kisebb eséllyel indulnának neki Európába illegális utakon.

Ezzel szorosan összefügg, hogy Soros azt írja: az EU-nak vissza kell szereznie az ellenőrzést a határai felett. Az üzletember elsősorban a Görögországban uralkodó káoszra és a tengerbe fulladó emberekre gondolt, és nem úgy értette a határok ellenőrzését, mint a magyar kormány: szerinte ugyanis nem védeni kell a határokat, hanem kimenteni a tengerből a menekülteket, és áthelyezni őket más tagállamokba.

A kötelező kvótákat azonban mindennek ellenére elutasítja Soros is, pontosan azért, mert nem önkéntes.

John Nethem 2017.12.21. 13:38:11

@a nagy hohoohooo:

"..Tájékoztatást és jogi tanácsadást nyújtanak a menedékkérőknek, fogadó- és gondozó létesítményeket működtetnek, így könnyítik meg a tagállamok dolgát..."

Igen... Ezért nagy biznisz Olaszországban a menekülteket elhelyezni, mert az önkormányzatok privátba adták ki ezt, ők csak a cehhet állják. Így aztán erre idejekorán rájött a maffia is, ( akit meg az afrikai maffia szépen kitúrt a dél-olasz részekről), halomba vásárolták föl a leromlott épületeket, ahova a menekülteket szállásolják el jópénzért, közösből finanszírozva .... Így aztán a olasz átlagpolgárnak vagy éppen a kormánynak hiába érdeke hogy ne jöjjön több menekült már, ha az erre épülő rendszernek meg éppen ez a jó üzle, mindent elkövet, hogy a folyamat folyamatos legyen.

a nagy hohoohooo 2017.12.21. 13:39:27

@John Nethem: Tanulj meg érvelni is ...hehee..mert már újfent szarrá aláztad magad

John Nethem 2017.12.21. 13:47:15

@a nagy hohoohooo:

Én erre csak azt válaszolom, ha SOROS azt a pénzt, amit kommunikációra, és a NYÍLT TÁRSADALMA ideológiájának terjesztése helyett Szíria helyreállítására használná fel, akkor semmiféle migrációs útvonalakra nem lenne szükség EURÓPÁBA, mert HELYBEN sokkal hatékonyabban használható fel az a pénz, mint amiért idehozzák, integrálják azt az egy embert, akinek az ellátásáért, integrálásárt és oktatásáért két éven át 9 millió forintnyit áldoznak teljesen BIZONYTALANUL, az a pénz Szíriában is 4-5 ember, Afrikában pedig 10-15 ember ellátására lenne elegendő a saját környezetükben.

a nagy hohoohooo 2017.12.21. 13:50:32

@John Nethem:"A kettő állítás egy pontban kapcsolódik csak egymáshoz:"

Ja,elméletileg az sem zárható ki, hogy a pap akinek krumpli volt a seggében valóban a pulpitust, vagy mit takarította mezíttelenül, mikor megcsúszott és a pulpituson felejtett, gondolom ebédre odakészített krumpli, belecsúszott a seggébe.
Piszok nagy pech....hehee...

János Dunai 2017.12.21. 14:52:47

TÖBB IDÖTÖK VOLT MINT EZEKNEK A MOCSKOKNAK MEGSEM TETTETEK SEMMIT CSAK LOPTATOK A NÉP NYAKÁN RUGOZTATOK EHBÉRÉRT DOLGOZTATTATOK FEKETEN ZÖMÉBEN TUDVA HOGY A NYUGDIJJAL BUKTA LESZ A MIN.BEREKKEL A KUTYAKAJARA SE ELÉG PÉNZEKKEL.A REZSIVEL.ELMENTEK A PICSABA VELUK.NEPSZAVIS VALASZTAST EGY EMBERT!ES NEPSZAVIS ELLENÖRZEST.RABLO MUTYIS PARLAMENT OKET KULDO NEMZETKOZI BEKOTESU HORDÁK NYET.

John Nethem 2017.12.21. 16:29:55

@a nagy hohoohooo:

Nem csak elméletben, hanem gyakorlatban sem zárható ki, hogy nem vagy egészen komplett. Akit szarrá aláznak, az éppen te vagy, és nem más, mint a horgodon a kukac....

John Nethem 2017.12.21. 16:31:56

Meg egyébként is:

Steinbach bácsi, a körúti pertligumi árus életfilozófiája érvényes az egész világra is:

HA NINCSEN GUMI,
LECSÚSZIK A BUGYI !

John Nethem 2017.12.21. 16:42:46

@a nagy hohoohooo:

Elemezd a két állítást, aztán rájöhetsz, hogy köszönőviszonyban nincsenek egymással. Ugyanis nem ok-okozati viszony áll fönn köztük.

Az, hogy "bizonyos nemzetközi szervezetek is törvénytelen tevékenységre ösztönzik"

és az hogy " Európai Unió nem tolerálja az embercsempészetet" KÉT KÜLÖN ÁLLÍTÁS.

ÉS MINDKETTŐ IGAZ !

Indriq 2017.12.21. 17:56:19

Tegye fel a kezét,aki meglepődött, hogy a híres putyonka-ovi moszkvai találkozó után nem lehetett ovinak Moszkva által jóvá nem hagyott mondata.

libsi nóta bárki unja 2017.12.21. 18:04:40

@a nagy hohoohooo:
"kulonos_fordulat_a_bevandorlasban_elindultak_a_szirek_haza"

Ehhez képest itt fűbe-fába kapaszkodnak hogy ne lehessen visszaküldeni őket, és nem csak a szírek hanem azok is akiknek az országában semmi hasonó konfliktus nincs. Soros szervezetei osztják nekik a tanácsot, hogyan lehet a kitoloncolást elkerülni

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.12.21. 18:40:49

Lehet itt emberkedni, politizálni meg oldalakat választani, egy dolog számít csak.

A NÉP NEM AKAR SE NIGGEREKKEL SE ARABOKKAL EGYÜTT ÉLNI

Ez a lényeg, a többi nem számít.

John Nethem 2017.12.21. 18:46:59

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:

És ez nem egy illiberális gondolat, hanem a józan paraszti ész :-)

Európai téridő 2017.12.21. 19:55:48

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Mi lenne, ha ennek a sok angol nyelvű nyilatkozatnak a velejét magyarul is elmondaná Soros a következő videóüzenetében ?

morph on deer 2017.12.21. 21:28:36

@Európai téridő:
Hát hiába fizette vezéred legendás angol tanulmányait?
Még ilyet..!

morph on deer 2017.12.21. 21:32:36

@Wrex
“Röviden és tömören: hazudsz.”

Csakúgy, mint a fidesz korábbi alelnöke és frakcióvezetője?
Nem mondod..?

mno.hu/belfold/navracsics-szerint-nincs-soros-terv-2427126

Európai téridő 2017.12.21. 23:16:35

@morph on deer: "Az én vezérem bensőmből vezérel !" (József Attila: Levegőt !) és nincs külön neve, nem OV az. Soros György pedig már-már Nagy Testvér szeretne lenni.

morph on deer 2017.12.21. 23:41:56

@Európai téridő:
Hát irígy nem vagyok, - ha JA esetedben is igazat mondott, - de természetesen tiszteletben tartom, ahogy a természeti népek is teszik a hasonló esetekben.

Ha viszont Soros még nem a ‘nagy testvér,’ akkor mitől sikítozunk?
Főleg miért ilyen balfax ördögűzős hisztivel?
Mer ugye ha az integritásunkat fenyegetné, akkor az ENSZ elé kell citálni, és formálisan elégtételt kell venni az ország kárára történt mesterkedései miatt, - de én még egy mukkanást sem hallottam erről, még akkor sem, mikor Szijjártó ott szónokolt!
Hogyhogy?

Mari néni visszaküldött válasza bezzeg qrva fontos, de a külügyminiszter kussban van, amikor beszélnie kéne?
Vagy most mi van?

Egyébként sürgősen újabb Sorosos óriásplakátokra lenne szükség, mert a jelek szerint még a TEKes fiúk sem képesek megvédeni bennünket!
Nézd csak meg a harckocsijukat, - szerintem azt is a Soros firkálta össze, amekkora svihák az öreg!
Rá sem merek gondolni, hogy mi történne, ha betán a Cinege utca felé venné az útját..!
Most, hogy már a Pharaon sem lakik ott, aki megvédhetné a viktort..!
Juj!

Európai téridő 2017.12.22. 01:32:31

@morph on deer: Én úgy vélem, hogy mondjuk ha egy magyar nyelvű videóüzenetben cáfolta volna/cáfolná tételesen a nemzeti konzultáció kérdéseit, és én tévén vagy Youtube-on ezt meg tudnám nézni, előbbre jutnánk. Azok a hazai civilek, akik állítólag hozzá "kötődnek", harmatgyengék. Szívja csak meg magát az öreg és csinálja meg ezt a videóüzenetet.

négyláb 2017.12.22. 08:06:59

Én a szabad gondolatcserének vagyok a híve és nem szeretném, ha valakit korlátoznának a véleménye kifejtésében.Azonban mindennek van határa: az olyan véglényeket, akik normális kommunikációra képtelenek és az agyuk helyén lévő fekáliát okádják ki az érveiket tisztességes hangvételben ütköztetőkre, miért nem zárják

négyláb 2017.12.22. 08:10:28

ki? (Hogy ne legyen szükséges visszakeresni, kire gondolok: A NAGY HOHOOHOOO)

Helga Beauty Salon. 2017.12.22. 09:08:09

@a nagy hohoohooo: Cicmen volt a másik, csak tiltották. Több nem volt, ne szenvedj nem variálok a nickekkel, nem látom értelmét.

2017.12.22. 09:51:51

Terv.. terv az nincs. Forgatókönyv van.

morph on deer 2017.12.22. 14:19:30

@Európai téridő:
Igazad van, ezt érdemes lett volna tisztázni még időben. Igazi megoldást nem hiszem, hogy jelentett volna, mert jónéhány fanatikusnak semmi sem segít, de legalább nem csak az egyoldalú szardarálás zajlana.
Mintha nem lenne fontosabb dolgunk...

A fideszes kommunikációval szemben Mari néninek esélye sincs, különösen ott, ahol csak az az elérhetô,- vagyis az ország legnagyobb részében, - ezért hívják rá a temető látogatóira a rendőrt, hogy “migránst láttak” és hasonlók.

Jellemző, hogy mi - mint Magyarország - teljes erővel egy 86 éves öreg ellen “harcolunk” ahelyett, hogy a jobb, élhetőbb, gazdagabb országért “harcolnánk,” annak még talán valami értelme is lenne.
De hát a vaknak se jött össze a napkeltében való gyönyörködés, ugye.

John Nethem 2017.12.22. 14:25:28

@morph on deer:

"..ahelyett, hogy a jobb, élhetőbb, gazdagabb országért “harcolnánk,” .."

Ha a "harc" helyett inkább dolgoznánk, az eedményesebb lenne :-)

A harc az mindig valami/ki ellenében van, az pedig mindig több energiát emészt föl, mint amennyi rendelkezésre áll, illetve az általa okozott romokat dupla annyi energiávan lehet eltakarítani....

libsi nóta bárki unja 2017.12.22. 14:47:23

@morph on deer:
Sorost az ENSZ elé állítani, ez ám a nagy 5let. Csakhogy mint a nevében is benne van, az ENSZ a szuverén nemzetek egymás közötti viszonyát rendezni hivatott szervezet. Nem állítható pl. az ENSZ elé az IS, Bin Laden de Soros sem, mert legalábbis egyelőre nem önálló nemzet. Bár ahogy fogadták Brüsszelben állami vezetőként az elgondolkodtató

2017.12.22. 18:09:44

@morph on deer: "Jellemző, hogy mi - mint Magyarország - teljes erővel egy 86 éves öreg ellen “harcolunk” ahelyett, hogy a jobb, élhetőbb, gazdagabb országért “harcolnánk,”

Most őszintén... mi jelentősége is van az adott helyzetben a korának? Másfelől nem egy emberről van szó, hanem egy irgalmatlanul szövevényes, kiterjedt és a társadalmakba mélyen beolvadt alapítványi/szervezeti hálóról, amit történetesen egy 86 éves ember testesít meg. Ő is alkotta..(némi segédlettel) de nyugodt lehetsz, lesz aki majd a helyére áll és a "gépezet" eléggé önjáró is tud lenni.
Te amúgy ezzel tisztában vagy, csak játszod a naivat.. "Há nézzék má meg ezt a tündéri apókát... van 5 gyereke, 26 unokája, 12 dédunokája. A család nevében küldjük neki és mindenkinek aki szereti, a következő dalt..."

Európai téridő 2017.12.22. 19:48:50

@morph on deer: A jobb. élhetőbb Magyarország megalkotásának számos ellenérdekeltje akad, ha jól körülnézünk. OV szerint ezek egyike is a 86 éves vénember, mert egy fejlett, erős, büszke, gazdag Magyarország neki nem bolt. OV miatt pedig bármilyen fajta harc szükségességét is tagadják sokan, hiszen béke van, meg orbánfóbia - részükről.

morph on deer 2017.12.22. 20:49:36

@libsi nóta bárki unja:
“Nem állítható pl. az ENSZ elé”
Igazad van, erre nem gondoltam!

Csak nem tudom elképzelni, hogy ne lenne valami formális elintézési mód, csak az óbégatás meg a plakátolás!
Fel lehetne jelenteni nemzetközi bíróságon, nem?

Mert ez ami itt történik a gyerekes duzzogás országos megfelelője!
Tudod, felírom a falra, hogy “a pizti hüjje!” - és attól majd mindjárt minden jobb lesz: én győztem?

morph on deer 2017.12.22. 20:58:56

@Európai téridő:
“OV szerint ezek egyike is a 86 éves vénember, mert egy fejlett, erős, büszke, gazdag Magyarország neki nem bolt.”

Ez úgy marhaság, ahogy van.
Egyrészt azért, mert olyan, hogy “fejlett, erős és gazdag Magyarország” csak a mesékben létezik, - következésképpen csak a meséinkre lehetünk büszkék - másrészt miért költött volna Soros egy tonna pénzt az ország kulturális, tudományos, jótékonysági, meg még a jóég tudja hányféle alapítványra, ha ellenség lenne?

Jó, mondjuk a viktor támogatásával túllőtt a célon, de ettől eltekintve?

Mi lett attól jobb itthon, hogy “csapataink harcban állnak”- Sorossal?

Ez az egész nonszensz. Komolyan.

morph on deer 2017.12.22. 21:02:38

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
“A NÉP NEM AKAR SE NIGGEREKKEL SE ARABOKKAL EGYÜTT ÉLNI”

Akkor azonnal tépd ki Rogán kezéből a letelepedési kötvényeket, mielőtt még valami szaudi millionos is venne házat a Cinege utcában!
Nehogy mááá..!

libsi nóta bárki unja 2017.12.22. 21:09:04

@morph on deer:
Ami politikailag bejön az nem biztos hogy jogilag keresztülvihető. Még a hetes cikkely alkalmazása is csak egy blöff, Sorost ennél is kevésbé lehetne jogilag megtáncoltatni

Orbánnak az a legjobb, ha tovább tekeri az öreg a verklit, ezzel csak alája játszik a kampányban

morph on deer 2017.12.22. 21:27:29

@Womb Raider:
“Te amúgy ezzel tisztában vagy, csak játszod a naivat..”

A baj az, hogy én Sorost és az általa támogatott szervezeteket nem az országra nézve tartom veszélyesnek, hanem az orbáni autoriter rendszerre nézve, és ez kettő messze nem fedi egymást!

Az ugyanis nem érdeke egy teljhatalmat elérni kívánó hmm... ‘személynek’ sem, hogy a civil társadalom, azaz az átlag lakos ne legyen teljesen kiszolgáltatott neki, azaz legyen valamiféle csoport, szervezet, stb. amely adott esetben segít eligazodni a jogi kérdésekben, próbál eljutni azokra a helyekre is, amelyek szinte a térképen sem szerepelnek, és számtalan esetben átveszik a szociális szolgáltatók szerepét, vagy kiegészítik azt.

“Mindenható” szerepben tetszelgő személyek kifelyezetten rossznéven veszik, ha rajtuk kívül más is “oszt” pénzt, - mert akkor oda a totál kontroll!
Az meg ugye megengedhetetlen!

Mégis, mit gondolsz, mi motiválja pl az ételosztások megnehezítését?
Csak gondold végig: ha az állampolgár nem igazán éhes, akkor nem adja el a szavazatát egy tál lencséért..!
Mi? Hát ki hallott még ilyet!
(Még a végén két tál lencsét akar, az arcátlanja! Virsli nem kéne?!)

Tehát jobb, ha nincs más kezében egyetlen ellenőrizetlen fillér sem, mert még a végén kiderülne, - láss csodát, -hogy a viktoron túl is van élet..!
Na még mit nem!

Európai téridő 2017.12.23. 01:51:27

@morph on deer: Mivel neki nem bolt, nem is akarja, hogy megvalósuljon. A drága protezsáltjai már 2010 előtt is ott tettek keresztbe fontos projekteknek, ahol lehetett. A civilszférának is megvan ám a maga alvilága. Túlfékezték és túlellensúlyozták ezt az országot a rendszervált(oz)ás első 20 évében. Az a pénz pedig, amit az elvtársak alatt és azután betolt a jóég tudja hány magyarországi alapítványába, időnként ugyanúgy gellert kapott mint, ahogy ezt az EU-s pénzek felhasználásáról állítják politikusok, médiamuksók.

John Nethem 2017.12.23. 08:43:23

@Európai téridő:

Jó a párhuzam.

Attól hogy egy gazdasági konglomerátum ( MULTIK vagy éppen a SOROS-BIRODALOM) nincs az országok listáján, még simán úgy működik, mint egy állam......
Sőt, ezek a szerveződések a leghierarchikusabbak és humánum szempontjából a legkegyetlenebbek a hadseregek után....

Európai téridő 2017.12.23. 09:18:41

@John Nethem: Minden állam multik nélkül így kezdte, a bezzeg-államok is, ki korábban, ki később. Merülj csak szépen el a bezzeg-országok nem agitprop történelmében.

John Nethem 2017.12.23. 11:51:33

@Európai téridő:

Azért a ma fönnálló államok létrejöttének alapja inkább nyelvi és kulturális (= nemzeti ) érdek , aztán gazdasági.... ( Gondolj csak arra, hogy Trianon kapcsán Sopron hova is szavazott, kihez tartozzon inkább... pedig gazdaságilag jobban megérte volna neki akkor éppen az ellenkezője..... )

Európai téridő 2017.12.23. 18:31:04

@John Nethem: Sopron luteránus többségű, Ausztria meg nagyon katolikus. Sok "osztrák" a valláskülönbség miatt menekült Sopronba a Habsburg-korszak korai szakaszában és aztán ott élt és alkotott, ma már az osztrákok is magukénak mondják őket. Ezt bármelyik ottani idegenvezető elmondta volna neked. A ma fönnálló államokról beszélsz, de pl. a 400 éves Habsburg-uralom idején azért nagyon nem így volt. Eckhart Ferenc: "A bécsi udvar gazdaságpolitikája Mária Terézia korában" c. monográfiája fenn van a neten az MTDA-ban, fussad át.

John Nethem 2017.12.23. 20:30:11

@Európai téridő:

Akkor voltaképpen most alátámasztottad az állításomat ?
Még Eckhart Ferenc munkájával is ? ( Mondjuk Kosáry 1975-ben már másként értékeli Eckhart szemléletét....)

Európai téridő 2017.12.23. 21:53:11

@John Nethem: Mármint ezzel az 1922-es monográfiával kapcsolatban? Pedig nem ok nélkül kapcsoltak kettes fokozatra ennek a könyvnek a közgyűjteményekből való kilopatásával kapcsolatban nagyjából akkortájtól fogva a magukat találva érző országok politikusai. Mára szinte az összes példány az OSZK tőpéldányáról készült fénymásolat. Ezért is került fel a netre, mert a sorozat kb. 4 évtized késéssel folytatódott, ezt azóta nem adták ki. Persze Mária Terézia, aki protekcionista gazdaságpolitikát folytatott és Magyarország ellenében, annak kárára fejlesztette az örökös tartományok iparát a trükkös vámtarifák és gyártelepítési engedélyezések, azaz inkább tiltások, illetve a Magyar Királyság egyes részeinek előnyhöz juttatásával - minő ünő, ezek az országrészek Trianonnal mind a határon túlra kerültek -, segítségével. Ezért és ily módokon akadályozták meg Magyarország iparosodását. Az örökös tartományok osztrák identitását is pártolta, de azért itt nemzetről még nemigen eshetett szó, egy abszolutista birodalomban inkább alattvalók voltak. Az örökös tartományok közé Csehországot is beszámíthatjuk, ott Szilézia elvesztése miatt többletkompenzációra is jutott a magyaroktól kicsikart vámokból. Ezért valószínűleg a csehszlovákok szorgalmazták legjobban a könyvlopásokat. Eckhart azt is megállapította, hogy Magyarországot Mária Terézia, az ő cseh-osztrák kancelláriája, államtanácsa (Reichsrat?), és egyéb szervei, hatóságai, de facto gyarmatként kezelték, és a helyzet fő haszonélvezői az örökös tartományok mellett Bécs kereskedői és lakói voltak.
süti beállítások módosítása