B1 blogcsalád



Sok a kérdőjel az osztrák neonácik kormányzati részvétele miatt, de Orbán Viktor akár bizakodhat is

Szelestey Lajos összeállítása

2017. december 18. - Szelestey
  • Az EU fegyvertelen, meg az államok sem törik össze magukat a jogsértőkkel szemben, így a demagógoknak nem kell félteniük az álmukat.
  • Orbán Viktort megint meghívták a bajor keresztényszociálisok, amit Merkel aligha néz jó szemmel.
  • A TEK vérkomoly erődemonstrációján röhögnek Budapesten a turisták.

Libération

liberation_1.jpg

Az EU nem is akar, de nem is tud szembeszállni osztrák jobbratolódással, de ugyanez a helyzet Magyarország és Lengyelország esetében is. Pedig csaknem 80 évvel az Anschluss után neonácik rendezkednek be osztrák földön. Dehát az unió nem szövetség, hanem az államok egyszerű összefogása. Korlátok persze vannak : minden tagnak tiszteletben kell tartania az európai szerződéseket. De azok nem tartalmazzák, hogy milyen kormányzati típusok lehetségesek. Ha fasiszta, kommunista, vagy éppen demagóg pártok kerülnek hatalomra, az nem önmagában nem sért törvényt. Egy kormány elég messzire mehet a tekintélyelvűség útján, anélkül, hogy számolnia kellene a kizárással, vagy akár megtorló intézkedésekkel. Látni ezt a magyaroknál és a lengyeleknél, ahol a rendszer a török mintájú « demokratúra » felé tart. Európa a saját naivitásának az áldozata, mert annak idején az alapító atyák nem gondolták, hogy egy nap az emberek ismét olyan rezsimekre vágynak, amelyek tízmilliók életét követelték. A kommunizmus bukása pedig csak erősítette a hitet a demokrácia és a piacgazdaság győzelmében.

Az egyhangú döntés elve kizár minden gyakorlati lehetőséget, hogy fel lehessen lépni, ha bárki megszegi a jogállamot, a kisebbségi, illetve emberi jogokat. Négyötödös többséggel ugyan felügyelet alá lehetne helyezni a delikvenseket, ám ez sem a magyar, sem a lengyelek esetében nem jött össze. Az EU olyan szerveződés, amelyben a tagok éberen ügyelnek arra, nehogy olyan szövetség legyen belőle, amely kicsúszik az ellenőrzésük alól. A demagógok nyugodtan alhatnak.

Die Welt

die_welt_1.jpg

1. A német szociáldemokraták megdöbbenéssel fogadták, hogy létrejött az osztrák koalíció. Úgy értékelik, hogy Kurzzal, a szélsőjobbos diákszervezetektől induló Strachéval, illetve a bujtogató Orbánnal folytatódik a jobbra tolódás. És újra megalakult az Osztrák-Magyar Monarchia. Legalábbis így nyilatkozott az SPD helyettes frakcióvezetője, aki ezzel főként arra utalt, milyen közel áll egymáshoz az osztrák és magyar vélemény a menedékpolitika ügyében. A bajor keresztényszociálisok ezzel szemben úgy ítélik meg, hogy lett még egy szövetségesük, aki egyben példakép is. Egyúttal meghívták a magyar miniszterelnököt a jövő hónap elején esedékes, szokásos párttanácskozásukra. A gesztussal a CSU jelzést küld Berlinnek, mert ott egyszer már elégedetlenséget váltott ki Orbán Viktor látogatása. Az ugyanis két éve, épp menekültválság csúcspontjára esett és a kancellár úgy értékelte, hogy a szövetséges párt ily módon a hivatalos politikával szembeni bizalmatlanságát fejezte ki.

Az Európai Néppárt strasbourgi képviselőcsoportjának első embere úgy értékelte, hogy Kurz csupán fel akarja törni országában a régi, megcsontosodott szerkezeteket. Weber hozzáfűzte, hogy a polgári politikusok új nemzedékének egyik képviselőjéről van szó, akitől nem lehet elvitatni az Európa-barátságot. És egyébként is, már rég lekerült a napirendről a Szabadságpárt követelése, hogy az ország lépjen ki az EU-ból. A német zöldek vezére – Orbán Viktorra utalva – azt hangoztatta, hogy a nagy gondokat, mint a humanitárius és rendezett menekültpolitika, nem lehet a nemzetállamok csigaházából megoldani.

2. A lapcsalád kiadója szerint a visegrádi államok a jövőben tömböt alkothatnak, éspedig azon az alapon, hogy nemet mondanak a bevándorlásra. Thomas Schmid rámutat: már ez sem vált ki tiltakozást, de hát az utóbbi években igencsak feljöttek a nacionalista és idegenellenes pártok. Így azután elmaradnak a megmozdulások az osztrák koalíció miatt is, pedig mekkora volt a felzúdulás 17 éve, amikor az FPÖ először került be a kormányba. Persze lehet, hogy a feltűnő hallgatás mögött a lemondó belátás van, miután Kurz azzal akadályozta meg a szélsőjobb győzelmét, hogy a nyugati polgári politikusok közül elsőként állította politikája középpontjába a menekültek szigorú elhárítását. Majd meglátjuk, hogy eladta-e a párt lelkét. Egyelőre úgy tűnik, nem a megnyugtatást célzó taktika az ígéret, miszerint Európa-barát irányvonalat vesz. De bizonyítania kell, hogy képes megszelídíteni a Szabadságpártot, eltávolítva attól a választókat. Az eredményt két dolgon lehet majd lemérni: az egyik, hogy meg tudja-e vonni a táptalajt az idegengyűlölettől, a másik pedig, hogy – Orbántól eltérően – ne provokálja az EU-t, hanem annak partnereként lépjen fel. Érdekes lesz látni, hogy Ausztria tényleg hozzájárul-e a menekültprobléma megoldásához, az Alkotmányt és az európai szabályokat betartva.

Süddeutsche Zeitung

sdz.png

1. Ausztria nagy kérdőjel lett az EU számára, pedig ideális hídépítőként szolgálhatna Európában, csak éppen, úgy tűnik, hogy új kormánnyal alighanem alkalmatlanná vált erre a szerepre. Az unió simán tudomásul veszi a koalíciót, pl. azért, mert a jobboldalon, a lengyel és a magyar kormány miatt sokkal nagyobb gondjai vannak. Ám nem lehet megítélni, hogy mit is jelent az osztrák kabinet európai irányvonala. Azt az összefogást támogatja-e, amelyet Merkel és Marcon hirdetett meg, vagy inkább a homlokegyenest ellenkező magyar törekvéseket. És úgy néz ki, hogy sokkal közelebb lesz az orbáni vonalhoz A Szabadságpárt ugyanis minden EU-hűségeskü dacára minimum euroszkeptikus, sőt időnként unióellenes. Képviselői pl. az Európai Parlamentben továbbra is a francia Front Nationallal ülnek egyazon frakcióban. Strache legszívesebben beléptetné országát a Visegrádi Csoportba. És akkor még itt van a barátsági szerződés, amelyet az FPÖ tavaly Putyin pártjával írt alá. Ez több mint zavaró, a kancellár mégis a szövetséges lidérces figuráinak engedte át az osztrák diplomáciát.

2. A lap úgy látja, hogy 2018 a döntés éve lesz Európa számára. Rengeteg a megoldatlan kérdés, amelyet nem lehet egyetlen nagy dobással rendbe tenni, viszont az idő szorít és Brüsszel nem várhat a végtelenségig Berlinre. A múlt heti csúcsértekezlet feltárta az igen mély árkokat, a Kelet és Nyugat között a migráció ügyében, de ott van az euróövezet reformja is. Ennek ellenére kínálkozik esély az átalakulásra. A gazdasági helyzet sok helyütt jól alakul és ez kedvezően hat az unió megítélésére. Ugyancsak kapóra jön a francia államfő lendülete. Persze minden mindennel összefügg, így a britek kilépésétől egyenes út vezet Magyarországig és Lengyelországig, a jogállamiságért vívott harchoz. Kaczynski és Orbán nem várhatja komolyan, hogy a tehetős tagok növeljék befizetéseiket, és közvetve ily módon erősítsék meg azok uralmát, akik gyakorta kinyilvánítják, mennyire megvetik a liberális nyugati demokráciák értékeit.

A migrációs válság kapcsán nem halnak el a hangok, hogy szükség van a szolidaritás minimumára. Az unió sorsa attól függ, sikerül-e mérsékelni a gazdasági egyenlőtlenségeket és politikailag is működőképes szervezetté átalakítani az eurózónát. A tét az államok Európája, amelyben a tagállamokat egyesíti a szándék, hogy egyben tartsák és előrevigyék az uniót. Viszont nem kellene rögtön kizárással fenyegetni azt, aki a kétségeit hangoztatja a mélyebb integrációval szemben. Ám aki folyamatosan megszegi a közös értékeket, vagyis az alapokat, annak fel kell tennie a maga számára a kérdést, hogy van-e még helye az EU-ban.

FT

financial_times.jpg

Ausztria álláspontja előreláthatólag jóval keményebb lesz a bevándorlás és a menedékkérők ügyében, mint idáig, mivel mától a kormánykoalíció tagja a szélsőjobbos Szabadságpárt, mégpedig úgy, hogy ellenőrzi a külügy, a belügyi és a védelmi tárcát. Hogy kisebbik erőként hatalomra került, az áttörés az euroszkeptikus FPÖ számára. Vezére, Strache, aki alkancellár lesz, máris figyelmeztetett az ország iszlamizálódására. Az egész EU igencsak figyelni fogja a bécsi politikát, mert aggodalmat kelt a nacionalista és populista erők felemelkedése. Moscovici, a gazdasági ügyekért felelős brüsszeli biztos arra figyelmeztetett, hogy a Szabadságpárt miatt ébernek kell lenniük mindazon demokratáknak, akiknek fontosak az európai értékek. Emlékeztetett arra, hogy sohasem számít hétköznapinak, ha hatalomra jut a szélsőjobb.

Ráadásul a párt szoros kapcsolatokat ápol a putyini Oroszországgal és ez csak fokozza az aggodalmakat, a többi közt a hírszerzési értesülések megosztása kapcsán. Egy osztrák elemző azonban arra számít, hogy az FPÖ igyekszik majd bizonyítani, hogy alkalmas a kormányzásra, ezért kerülni fogja a szélsőségesen provokatív lépéseket. Kurz, az új miniszterelnök külpolitikában erősíteni kívánja Ausztria hagyományos híd-szerepét a Kelet és Nyugat között. Azt reméli, hogy közvetíthet a bevándorlás ügyében Berlin és a Visegrádi Csoport között. De szigorítani kívánja a menedékérőknek járó juttatásokat. Emellett az érintetteknek le kell majd adniuk pénzüket és engedélyezniük kell, hogy kilétük megállapítására a hatóságok ellenőrizzék mobiltelefonjukat. Továbbá a kabinet harcot hirdetett a politikai iszlám ellen. A terror elhárítására további 2100 rendőr áll szolgálatba. A migráció lesz a fő téma, amikor a jövő év 2. felében Ausztria látja el az EU soros elnöki teendőit.

The Times

unnamed_8.png

A szélsőjobbos Szabadságpárt kezébe kerül az osztrák védelmi tárca, miközben az új kormányt rasszizmussal és idegengyűlölettel vádolják. Vagyis az az FPÖ felügyeli a hadsereget, továbbá a rendőrséget és a titkosszolgálatot, amely tavaly együttműködési megállapodást írt alá az orosz elnök pártjával és fel akarja oldani az Oroszország elleni szankciókat. Kurz kancellár azt közölte, hogy EU-barát irányvonalat kíván folytatni, de politikája arra összpontosít, hogy korlátozza Brüsszel jogkörét, és előreláthatólag keresztezi a francia államfő európai reformterveit is. Az FPÖ egyébként a párton kívüli hivatásos diplomatát, Karin Kneissl-t állítja a külügyek élére, akinek külön érdekessége, hogy beszél arabul, héberül, továbbá magyarul. Viszont hasonlóképpen kemény nézeteket vall a megvándorlásról és az unióról, mint a Szabadságpárt. Junckert pl. nagyképűnek és durvának nevezte. A belügyeket Herbert Kickl, a párt ideológusa veszi át, akit ellenfelei idegengyűlölőnek tartanak.

Nyugat-Európában ez az első eset, hogy egy szélsőséges erő bekerül a kabinetbe, noha a populisták jól szerepeltek Franciaországban, Hollandiában és Németországban is. Kurz, aki jobbra vitte a konzervatívokat, összeáll majd a magyar, cseh és lengyel migráns-ellenes és eurószkeptikus körökkel. Emiatt várhatóan összetűzésbe kerül Macronnal. Ausztria jelentősége azonban jövőre megnő az EU soros elnökeként, éppen akkor, amikor döntő szakaszba jutnak a Brexit-tárgyalások. Strache bürokratikus szörnynek nevezte Brüsszelt, hozzátéve, hogy a britek valószínűleg jól járnak a távozással. A nettó befizető Ausztria nevében Kurz minden bizonnyal azon lesz, hogy csökkentsék a közös költségvetést, miután kiesik a szigetországi hozzájárulás.

Daily Telegraph

daily.jpg

Európában nincs vége a populisták megerősödésének, akik ezúttal Ausztriában léptek nagyot előre. Mostantól minden szem a Szabadságpártra irányul, miután annak vezére keményen kampányolt a bevándorlás és a menekültek ellen. A populisták és a középjobb erői annak köszönhetik sikerüket, hogy megértették: az embereket nem csupán a GDP és a gazdasági növekedés izgatja. Szenvedélyesen érdeklik őket a nemzeti értékek, a helyi közösségek és az életmód kérdései, miután veszélyben érzik ezeket. Az EU pár hónapja vízválasztóként üdvözölte Macron győzelmét, mondván, hogy a földrész visszatér a liberális értékrendhez és vége a populizmusnak. Hát, erről szó sincs. Az éles osztrák jobboldali fordulat mély és egyre növekvő kihívást jelez az unió számára. Európában konzervatív, euroszkeptikus és populista pártok kavalkádja igyekszik átvenni az ellenőrzést az uniós tervek fölött, hogy más irányba vigye azokat, már ha nem arról van szó, hogy teljesen megtorpedózza ezeket az elképzeléseket. 

A Szabadságpárt sikere egyáltalán nem egyedi, ilyen erők vannak kormányon, illetve támogatják azt a lengyeleknél, magyaroknál, szlovákoknál, dánoknál, norvégoknál, finneknél és a letteknél. Azokat a szavazókat nyerik meg, akik ellenzik a szervezet további bővítését, dühösek Merkel menekültpolitikájára, és aggódnak a tömeges bevándorlás, valamint az iszlám terrorizmus miatt. Az EU és a baloldal tévesen gondolta azt, hogy ez csupán a gazdasági bajok mellékterméke. Az FPÖ sikere egyébként azt példázza, hogy nem igaz az állítás, miszerint a populisták egyszer s mindenkorra leszerepelnek, ha valahol hatalomra jutnak. Ezzel együtt nem kétséges, hogy Brüsszel megkönnyítette a feladatot a Strache- és Kurz-félék számára, amikor a legalapvetőbb dolgokban sem tudott egyetértést felmutatni a menekültválság kapcsán, miközben megbüntette azokat az államokat, amelyek ellenezték a német kancellár nyitott kapuk-politikáját. 

Európa jobbra sodródása csak folytatódik 2018-ban, pl. a magyar választással, miután az feltehetőleg tömegtámogatást ad olyan erőknek, amelyek kevesebb menekültet, erősebb határokat akarnak, és szeretnék visszaszerezni a jogkörök egy részét az EU-tól. A baloldal újabb vereségekkel néz szembe, és ez megint csak azt támasztja alá, hogy ideológiaként szétesik a szociáldemokrácia. És ez mindaddig így is marad, amíg ezek az erők nem fogadják el, hogy az emberek félnek, és teljesen mindegy, hogy a menekültektől, a gyors etnikai változásoktól, az EU-tól vagy a távoli és közönyös politikai elittől. 

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Az elemzés megrója az Európai Tanács elnökét, amiért az a múlt heti csúcsértekezlet előtt menekültügyben lovat adott a renegát kormányok alá. Persze, teszi hozzá a kommentár, abban igaza volt Tusknak, hogy a jelenlegi rendszer megosztja a tagokat, csak éppen az egyik oldalon van az a pár kelet-európai állam, a másik térfélen az összes többi. Viszont hogy hatástalan lenne a kvóta, azt nem lehet állítani, hiszen 92 %-ot áttelepítették azok közül, akik ebből a szempontból szóba jöttek. Mindenki szolidáris volt, kivéve a magyar és a lengyel kormányt. Ugyanakkor nyílt vitában nem volt hiány Brüsszelben, csak éppen az nem segített Budapestnek, Varsónak és Prágának, bármennyire is szerette volna Tusk. A nagy többség amellett tette le a garast, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van a menedékrendszer megújítására. Ily módon új helyzet állt elő: aligha lehetséges egyhangú döntéssel megreformálni a dublini rendszert. Ez az Európai Tanács elnökének köszönhető. Ellenben a legtöbben legkésőbb júniusig határozni akarnak, és a többségi döntésre meg is van a mód. Ettől persze Magyarország, Lengyelország és Csehország nem fog menekülteket befogadni, csak éppen megfizeti az árát. Nagyjából 12 milliárd eurót, amelyet nem ők kapnak majd, hanem azok, akik hajlandóak menedékkérőket átvenni.

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

Magyarországon igen csekély a terrortámadás veszélye, a hatóságok mégis páncélosokkal felügyelik a karácsonyi piacokat. Egy bíráló szerint Orbán elhülyítő propagandája nyilvánul meg ily módon – teljes pompájában. Az állami TV beszámolt arról, hogy az orosz gyártmányú BTR-80-asok teljes fegyverzetben felvonultak a Vörösmarty térre és a Bazilikához, noha gyakorlatilag az országban nincsenek olyan bevándorlók, akik iszlám körökhöz kötődnének, a hatalom gyakorlatilag bezárkózik a menedékkérőkkel szemben. Ellenzékiek azt mondják, a jobboldali-nemzeti Orbán Viktor teljesen szükségtelen erődemonstrációjának vagyunk a szemtanúi, a látványon jól szórakozó turisták szelfiket készítenek.

Die Presse

die_presse.jpg

Egy magyar történész adatokat talált arról, hogy annak idején a magyar titkosszolgálat beszervezte az osztrák kancellária egyik magas rangú munkatársát. Gecsényi Lajos a budapesti titkosszolgálati aktákban bukkant rá a 18 dossziére, bennük az időközben elhunyt „Livingstone“ jelentéseivel, az általa másolt okmányokkal, telefonlistákkal. Az illető 1965-től 82-ig kémkedett, főleg az állami iparról, az energiapolitikáról, a külkereskedelemről, illetve az EU elődjéről szerzett értesüléseket. Magyarország a Varsói Szerződésen belül a szociáldemokrata pártokra állt rá, egyébként a szóban forgó illető az SPÖ tagja volt. Szolgálataiért átszámítva évente 8 ezer eurót kapott.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2313508637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

indekzh ISIS AlQaida mind CIA termék 2017.12.18. 11:54:40

Ezen is röhöghetnek:

Mürkül NSA- spicli beismerte, hogy Németország tele van NO GO zónákkal

vilaglato.info/merkel-elismerte-hogy-vannak-no-go-zonak-nemetorszagban/

Brix 2017.12.18. 12:51:22

Jó hír, ha azt halljuk, hogy az emberek valahol kezdik visszavenni az orszàgukat a balliberàlis irànyítàsa alól. Ausztria most egy fontos lépés tett előre, Németorszàg még nem, ami nagyon kàros az EU jövője szempontjàból...Most üt vissza, a 2vh utàn oktrojàlt, a németeket gyereknek tekintő alkotmàny , és a demokràcia megcsúfolàsa: a baloldal és az (àl)jobboldal együtt kormànyzàsa...

nnnnnnnn 2017.12.18. 12:54:05

liberális újságok lapszemléje. már senkit nem érdekel különösebben, egy haldokló eszme, rég bebizonyította, hogy csak annyit ért el, hogy országokat adósságba vitt, európát pedig védekezésképtelenné züllesztette a barbár hordákkal szemben.

Bravehearth 2017.12.18. 12:59:50

Ha a szelestey sír, akkor az csak jót jelenthet a magyaroknak! :-)

"És újra megalakult az Osztrák-Magyar Monarchia. Legalábbis így nyilatkozott az SPD helyettes frakcióvezetője..."

Ez egy korrekt bizonyítéka az spd és politikusainak gyengeelméjűségére és teljes elhülyülésére! No és azokéra is, akik ezeket komolyan tudják venni!

Egyébként hol vannak osztrák nácik kormányközelben??? Csak érdekelne...

"...noha gyakorlatilag az országban nincsenek olyan bevándorlók, akik iszlám körökhöz kötődnének, a hatalom gyakorlatilag bezárkózik a menedékkérőkkel szemben."

A kerítés nem old meg semmit... Nincs is bevándorlás, az csak egy álprobléma... Semmilyen összefüggés sincs a bevándorlók és a terrorizmus között... Édes Istenem! Hogy nem szakad rátok az ég!

"Ellenzékiek azt mondják, a jobboldali-nemzeti Orbán Viktor teljesen szükségtelen erődemonstrációjának vagyunk a szemtanúi, a látványon jól szórakozó turisták szelfiket készítenek."

Melyik ellenzékiek...? Akik a cicával alszanak, vagy akiknek a forradalmát elmosta az eső? Vagy azok, akiknek a tagságából még egy bizottság se jön össze? Megalol...

Mi pedig rajtunk nevetünk jókat! Persze nevethetnénk a gyökér állampolgári németeken is, ahogy mossák a kamionok hűtőiről és a kőről a halottaikat, de azért az mégis durva lenne, igaz? ;-) Szánalmas ostobák...
B.

Bolshevik 2017.12.18. 13:42:55

Ez a nácizás már 2010 körül is kissé avétos volt, mára meg brutálisan röhögséges, de azért FOLYTASSÁTOK :D

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.18. 14:07:51

Erősen gondolkodom rajta, hogy a hazai bérrettegő versenybe nevezni kéne a Lajos által szemlézett ballib hírhamisítókat is.

Benne vannak a TOP 5-ben, de az első helyért még sokat kell küzdeniük:
berrettegok.blog.hu/2017/12/18/napi_berretteges_2017_12_880

Ekrü 2017.12.18. 14:39:22

"Ellenzékiek azt mondják, a jobboldali-nemzeti Orbán Viktor teljesen szükségtelen erődemonstrációjának vagyunk a szemtanúi, a látványon jól szórakozó turisták szelfiket készítenek."-Ha már szórakozó,szelfiző turistákról van szó,had említsem meg ,hogy 6 napja jöttem meg Rómából,ahol 4 napot töltöttem.Mivel mindenhova metróval mentünk volt alkalmam körülnézni.Az összes metróaluljáróban a belvárosban (az A-piros és a B-kék metró vonalán)kivétel nélkül 2 db géppisztolyos katona állt.Mellette még lent a metróperonon is rendőrök cirkáltak.A főbb megállóknál (Termini,Spagna,Colosseo stb.) mikor kijöttünk az aluljáróból ,kint katonai terepjárók álltak szintén gépfegyveresekkel.Ugyanez a főbb tereken is .(Piazza Venezia stb.)Készítettem én is képeket róluk,de nem volt szórakoztató,hanem sokkal inkább félelmetes...

élveteg 2017.12.18. 16:01:49

"Az EU nem is akar, de nem is tud szembeszállni osztrák jobbratolódással, de ugyanez a helyzet Magyarország és Lengyelország esetében is"

Még szép hogy nem akar. Jobba tolódnak ? És? Hol van az előírva hogy csak balra lehet tolodódni ?

morph on deer 2017.12.18. 16:09:41

@Ekrü:
“Mivel mindenhova metróval mentünk volt alkalmam körülnézni.Az összes metróaluljáróban a belvárosban (az A-piros és a B-kék metró vonalán)kivétel nélkül 2 db géppisztolyos katona állt.”

Megtudták, hogy magyar vagy?
Erről lehetett szó, jobb az óvatosság..!

morph on deer 2017.12.18. 16:23:04

@Bravehearth:
“...ahogy mossák a kamionok hűtőiről és a kőről a halottaikat”

Miért? Ott kéne hagyniuk?
Amúgy szerinted mi a faxt tud kezdeni egy harckocsi egy merénylővel - a karácsonyi vásárnan?!
Magadnál vagy?

Jön Abdul és szétlövi a kürtőskalácsost egy AK-val, majd a harckocsiból odapörkölnek neki a golyószóróval?
Vagy csak simán üldözőbe veszik, - a tömegben?
Mert ha egy teherautós, vagy bármilyen járművel elkövetni szánt merényletet sima útakadályokkal mondjuk biztosan meg lehet akadályozni, csak tájékoztatásul!

Közröhely tárgya, és joggal!
A hülyékkel együtt, akik ezt komoly intézkedésnek tekintik, nem csak a rendőrállam diszletének, mint ami valójában..!

Addig jó, amíg valamilyen baromnak valóban nem jut eszébe valamit is elkövetni a magyarok ellen, mert ezeknek a bohócoknak az életben nem lenne esélye bármit is megakadályozni!

NBarbieReloaded 2017.12.18. 16:34:44

"Ha fasiszta, kommunista, vagy éppen demagóg pártok kerülnek hatalomra, az nem önmagában nem sért törvényt. Egy kormány elég messzire mehet a tekintélyelvűség útján, anélkül, hogy számolnia kellene a kizárással, vagy akár megtorló intézkedésekkel. Látni ezt a magyaroknál és a lengyeleknél, ahol a rendszer a török mintájú « demokratúra » felé tart. Európa a saját naivitásának az áldozata, mert annak idején az alapító atyák nem gondolták, hogy egy nap az emberek ismét olyan rezsimekre vágynak, amelyek tízmilliók életét követelték."

Forditsuk le magyarra: a szelsoliberalis senkihaziak szerint, ha nem az o liblingjeik kerulnek kormanyra barhol a vilagon az egyet jelent azzal, hogy akkor azok fasisztak, demagogok es nyilvan tizmilliok elete van veszelyben.
Ezzel szemben ahol szelsoliberalis PC diktatura van, ott csupa orom, moka es kacagas az elet.
Na elmentek mostmar a jo qrva anyatokba libsik es meg van pofatok masokat demagogozni, mikor ennel nagyobb demagogia nincs a foldon.
Ja, persze arrol egy szo sincs, hogy ezek az emberek miert is vagyhatnak "rezsimekre" (talan mondjuk mert eleguk van a tobb evtizedes liberalfasiszta amokfutasbol), aaa, dehogy, azt nem lehetne kimagyarazni. Igy marad az utszeli suttyo fasisztazas meg nacizas. Onvizsgalat, ugyan minek, mi?

"Az unió simán tudomásul veszi a koalíciót"
Mert ugyan mit kene csinalniuk egy torvenyesen, demokratikusan megvalasztott kormannyal?
Vagy megint a regi lemez, ha PC libsik nyernek az rendben, mindenkinek kuss, ha megsem, akkor meg hajra ellenallas, elore szelsobalos, anarchista csurhe, randalirozzatok par honapig? Ilyen a libsi demokracia-felfogas?

"Az FPÖ sikere egyébként azt példázza, hogy nem igaz az állítás, miszerint a populisták egyszer s mindenkorra leszerepelnek, ha valahol hatalomra jutnak"
Na igen, ezert szoktam jokat kacagni, mikor a megelhetesi rettegok jonnek a szokasos riogato dumaval, hogy jajajaj ha a Jobbik kormanyra kerul, 2 nap mulva allamcsod, 3 nap mulva kilepunk az EU-bol, elszabadulo inflacio es meg kitudja mivel szoktak riogatni.

"Egy bíráló szerint Orbán elhülyítő propagandája nyilvánul meg ily módon – teljes pompájában. Az állami TV beszámolt arról, hogy az orosz gyártmányú BTR-80-asok teljes fegyverzetben felvonultak a Vörösmarty térre és a Bazilikához, noha gyakorlatilag az országban nincsenek olyan bevándorlók, akik iszlám körökhöz kötődnének"
Az elhulyito propaganda resz igaz. De az is, hogy az elmult evek tobb szaz halalos aldozatot koveteleo europai terror-tamadasoknal nem volt elore megszervezve a vedelem az esetleges ilyen cselekmenyek ellen, mindig cask utolag vezenyeltek ki par ezer rendort, katonat, mikor mar tokmindegy volt, a tamadas mar megtortent.
Szoval ilyen szempontbol meg inkabb ott legyenek a katonak meg a BTR-ek, mint a laktanyaban, ahol semmi hasznuk nincs.

Bravehearth 2017.12.18. 17:42:55

@morph on deer: "Megtudták, hogy magyar vagy? Erről lehetett szó, jobb az óvatosság..!"

A szokásos 'magyarozásod' megvolt, remek. Most már pihenhetsz...

"Miért? Ott kéne hagyniuk?"

Mármint a hulláikat? Nem. Nem kellene! Sőt! Talán meg kellett volna védeniük őket, nem pedig eltemetni őket! Mellesleg, milyen szép is volt pénteken a tudósítás, ahogy a német állam a költségeket szépen ráverte az áldozatok rokonaira...! Remek!

"Amúgy szerinted mi a faxt tud kezdeni egy harckocsi egy merénylővel - a karácsonyi vásárnan?!"

Egy merénylővel? Nagyjából semmit. Az továbbra is a személyzet dolga. Egy BTR azonban meg tud gátolni egy 6-8 tonnás gépjárművet abban, hogy bevágtázzon a térre. Továbbá elvitathatatlan a pszichikai szerepe. De azt hiszem, hogy erről nekünk kár vitatkozni, mivel se te se én, se ez a gyökér szelestey, se az a kisköcsög 'újságíró' nem terrorelhárítási szakember. Ergo én ezt szakemberekre bíznám.

"Magadnál vagy?"

Veled ellentétben igen, teljes mértékben.

"Jön Abdul és szétlövi a kürtőskalácsost egy AK-val, majd a harckocsiból odapörkölnek neki a golyószóróval?
Vagy csak simán üldözőbe veszik, - a tömegben?"

Látod? Ezért jó, hogy ez nem rád van bízva. Gőzöd sincs az egészről, szerintem nyugodtan engedd el a témát! Ha valakinek nincs mitől tartania, akkor azt nem zavarja sem a BTR, sem a katonák, sem a rendőrök. Akinek pedig van miért tartani tőlük, az vagy kerülje el messzire az országot, vagy lőjék szarrá, ha már a drótra nem lehet őket géppuskázni.

"Mert ha egy teherautós, vagy bármilyen járművel elkövetni szánt merényletet sima útakadályokkal mondjuk biztosan meg lehet akadályozni, csak tájékoztatásul!"

Tájékoztatásul? Ez édes...! :D Ja, nem.

Keress rá arra a német kísérletre, amelyik azt volt hivatott igazolni, hogy egy 8 tonnás teherautót mennyire NEM állít meg néhány 2-3 tonnás betontömb! Úgy elviszi, mint a gyorsvonat...! Vagyis, nem! Nem lehet megakadályozni csak betontömbökkel. Azokkal, amelyeket idén év elején elkezdtek lepakolni a franciáknál és Berlinben, azokkal nem!

"Közröhely tárgya, és joggal!
A hülyékkel együtt, akik ezt komoly intézkedésnek tekintik, nem csak a rendőrállam diszletének, mint ami valójában..!"

Figyelj ide, kisautó! Ha neked itt valóban diktatúrában és rendőrállamban kellene élned, akkor már le se tudtad volna írni ezt a sok faszságot, amit sikerült idehánynod! Már hetekkel korábban néhány kommented miatt szépen megállt volna előtted éjjel kettőkor egy nagy fekete limuzin, te szépen beszálltál, majd eltűntél volna. A ház/lakás véletlenül fölgyulladt volna, a családod pedig eltűnt volna egy vagonban a sötétben! Na, AZ volna diktatúra és rendőrállam, kispajtás! Nem ez! Kérdezz rá olyan embereknél, akik már láttak közelről diktatúrát vagy rendőrállamot, sőt! Akár éltek is benne! Simán kiröhögnének a hülyeségeddel!

"Addig jó, amíg valamilyen baromnak valóban nem jut eszébe valamit is elkövetni a magyarok ellen, mert ezeknek a bohócoknak az életben nem lenne esélye bármit is megakadályozni!"

Gőzöd sincs róla, mit tudnak felderíteni, megakadályozni vagy elhárítani a szervek! Ez csak a tőled szokásos ostoba és gyűlölködő 'magyarozás'. Kár komolyan venni, ahogy téged is.
De abban igazad van, hogy addig jó, amíg egy koszhadék migrinek, vagy muszlim patkánynak se jut eszébe itt bármit elkövetni! Persze, az a legjobb, ha ide se jön, vagy nem tud bejönni! Menjen nyugodtan a fritzekhez, ott úgyis várják őket! Sok sikert, jó lét! Víg napot, polgár...
B.

morph on deer 2017.12.18. 18:46:47

@Bravehearth:
“Gőzöd sincs róla, mit tudnak felderíteni, megakadályozni vagy elhárítani a szervek!”

Valóban. Csak arról, hogy mit nem!
A körúti robbantót, például.
Vagy az öregurat a Kalasnyikovval, ahova még oda se találtak, bár megfigyelés alatt volt.
Amúgy én nem hivatkoztam a német útakadályokra, meg - még - másikra sem, viszont akkor az összes amerikai követséget is hülyék védik, akik nem tudják, hogy semmit nem érnek a megoldásaik, és sehol egy tekes legény, aki megmondaná nekik... Csoda, hogy él még valaki mondjuk a közelkeleti követségek személyzetéből!
Statisztikailag egyébként a merényleteknél fölényes túlsúlyban vannak az általad említett 6-8 tonnásnál jóval kissebb járművek, de sebaj, kell a hatckocsi

Mivel legutóbb (is) egy barom a metróban próbálkozott, evidens, hogy ahol valóban komolyan veszik a biztonságot, ott védik a metróvonalakat.
Nálunk nem, mert az nem mutatna olyan “elrettentően” a lakosság szemszögéből.

Vagy annyira röhelyesen, mint az enyémből!

Az gonfolom elment melletted, hogy a “magyaros” megjegyzésem a szarkazmus kategóriába tartozik, (magyar nő várost néz Rómában, és készültség van mindenhol, lol!) de mindegy, így is vállalom.
Az meg gondolom ugyancsak elkerülte a figyelmedet, hogy Magyarországon mindmáig csak a hibbantak, meg az ugyancsak zakkant nemzetvédő faszkalapok terveztek vagy követtek el merényleteket, kizárólag magyar származásúak.

morph on deer 2017.12.18. 18:48:41

Amúgy nyugodtan próbálj meg ”elrettenteni” egy halálra szánt dzsihadista merénylőt!
Sok sikerr..!

illaim 2017.12.18. 18:50:16

A 13 beírásból 11, 11 darab fidesses takonynáci hányása! lol

Európai téridő 2017.12.18. 18:51:19

Csak ismételni tudom: a nácizás, pláne a neonácizás kezd devalválódni, és egyre kontraproduktívabb. És kicsit elvtársiasult is.

morph on deer 2017.12.18. 18:53:51

Egyébként a ‘rendőrállamot’ illetően valószínűleg igazad van, ha azt mondod, nem tudom, milyen is az: én ugyanis csak a Rákosi rendszer óta vagyok képben, de csak a Kádár rendszerben lettem nagykorú, szóval van benne valami.

Na nem baj, jövő ilyenkorra mindenki más is tudni fogja, milyen is sz igazi, nem csak én..

illaim 2017.12.18. 18:57:05

@Bravehearth: te öntelt barom! vered itt a nyálad, közben még egy csúzlit se tudnál használni! lol

morph on deer 2017.12.18. 19:01:41

@Európai téridő:
“a nácizás, pláne a neonácizás kezd devalválódni”

De tudod miért?
Mert a nácik és a neonácik sem rendelkeznek semmi értékelhetővel, ezért aztán devalválódtak.
Az, hogy sokan vannak ne tévesszen meg, hiszen a többi hasonló karakterből is akad szép számmal, - lásd csótányok, meg házatlan csigák, stb, - és mégsem jelentenek megoldhatatlan problémát, szóval nyugodj meg, majd jön az extrrminátor és féregtelenít..!

Ekrü 2017.12.18. 19:27:47

@morph on deer: "Megtudták, hogy magyar vagy?
Erről lehetett szó, jobb az óvatosság..! " - Nézd, lehet ezen viccelődni,csak éppen nem érdemes.Lehet te szeretnél olyan országban,városban élni,ahol minden sarkon,aluljáróban gépfegyveres katonák (még csak nem is rendőrök) állnak,de én inkább kihagynám.És a gyermekeimnek sem ilyen világot képzelek el...

libsi nóta bárki unja 2017.12.18. 20:11:03

Hoppá, már a főcímnél elakadtam: az igencsak lájtosan szélsőjobb FPÖ ugye neonáci, a Jobbikra meg lassan angyalszárnyakat növesztenek

De ez gondolom csak addig tart, amíg ki nem kaparja nekik a gesztenyét, azaz segít bejuttatni a soroscsicska balllib pártokat a parlamentbe, aztán jön a műrettegés, kiphitsázás ezerrel

Bravehearth 2017.12.18. 21:33:07

@illaim: Nem csak a qrvaanyád méhét találtam volna el, ne aggódj! ;-) Hozzászólásod ismét hozta a szokásos szintet... Persze, az anyád bűne csak az volt, hogy élve szült téged.

@morph on deer: Folyamatosan 'magyarozol'! Mindenhol. De, a korodból legalább már le lehet vonni némely következtetést. Így csak még kínosabb, ha nem tudsz különbséget tenni egy valódi rendőrállam (a.k.a. '56 előtt) és a mai viszonyok között. Persze, ez nem annak kínos, aki olvassa az ostobaságaid! ;-)
B.

Európai téridő 2017.12.18. 21:41:39

@morph on deer: De lehet, hogy nem is náci, pláne nem neonáci az, akire ezt ráfogják.

morph on deer 2017.12.18. 22:17:33

@Bravehearth:
“Folyamatosan 'magyarozol'! Mindenhol”

Mindenhol, de nem mindenkinek!
A rászorulóknak viszont szivesen segítek, mert olyan kibaxottul kedves vagyok. Az nem tűnt még fel? :)
Ne hisztizz szivi, semmi értelme!

Egyébként nagyapámat ripityára verte az ávó, némi fogalmam van. Ha hiszed, ha nem, az az idő sem egyből úgy kezdődött, hanem olyanná vált! Fokozatosan.
Bár a háború utáni időkben teljesen mások voltak a körülmények, a mozgatórugók egyike ugyanaz: cezaromán hataloméhség. (Most ehhez a féktelen harácsolás is társult, - az nem volt az akkori idők jellemzője)

Lehet amúgy, hogy már régebben is kellettek volna harckocsik mindenfelé, akkor talán nem flangáltak volna olyan nyugodtan az országba ki-be Abdeslam és társai, nem?

Legalább kicsit idegesítette volna őket a TEK, - ha lépten nyomon kerülgetni kellett volna a rohadt harckocsijaikat...

Szerintem elrettentésnek elég lenne néhány orbán plakát is, váltakozva a Sorossal: mester-tanítvány-mester-tanítvány, stb, az összes teroristajelölt ott helyben harakirit követne el, garantáltan!

Megfontolandó, nem gondolod?

morph on deer 2017.12.18. 22:23:10

@Európai téridő:
“De lehet, hogy nem is náci”

Persze hogy lehet! Ahogy a libsik mindegyike sem az, a valódi komcsik meg kb a dinoszauruszokkal pusztultak ki, aztán mára már csak a megélhetési elvtársak meg a megélhetési forradalmárok maradtak.
Az utóbbiak kormányoznak, az előbbiek meg tanácstalanul állnak és nézik.

De majd elfogynak ezek is, előbb vagy utóbb, türelem...

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.12.19. 05:36:09

Ez a blog szépen összesöpri a nyugati újságírásnak nevezett szemetet. Mivel már a tények sem stimmelnek az írásokban, ezáltal a következtetéseik is badarságok. A szokásos megállapítás ebből, hogy vagy fizetett propagandisták, vagy lelkes retardáltak írják ezeket.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 05:58:59

Haynau, Hitler és Haider után az osztrákok újabb nácikkal boldogítják a világot. Ezek a mostani orrbánimádó faszfejek is Hamarosan az előbbi Három H betűs Hatökör sorsára jutnak.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 06:05:25

@Európai téridő: Az Ilyen emberek nácik. A 20. századi nagy gazdasági világválság létrehozta hitler nácijait, a 21. Századi meg orr bán és strache nácijait. A történelem kísértetiesen ismétli önmagát. Az újabb események során eme faszfejeket követők megtapasztalhatják a III.világháború ízét is. Mert a világ demokratikusabb fele nem fogja hagyni eme nácik dúlását.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 06:08:29

Az osztrák náci Hitler a fasiszta olasz Mussolini elveit gondolta tovább és tökéletesítette, a jelenlegi osztrák nácik pedig a fasiszta orr bán művét viszik tökélyre.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 06:15:54

Ezek a faszfejek bizony már a modern neonácik legújabb generációi. Orr bán, strache, kaczinsky és társaik hitlerhez hasonlóan a gazdasági világválság és menekültek megjelenésének traumáját nem tudták feldolgozni. Teljesen nem hasonlítanak hitlerhez, annak újabb mutációi. De az alapok ugyanazok.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 06:25:33

Ez a fasiszta, náci hajlam orr bán legújabb tettében is megnyilvánul: Pócs jános soros nevű disznójának égetésekor jóformán egyetértett vele, szinte semmi következménye nem lett. Ne tévesszen meg senkit a csuti geci kaján vigyora, mézes- mázos dumája. A sátán az álarca mögött, a lelkében lakozik. A nácik előszeretettel bújnak meg és tetszelegnek a hős megmentő szerepében.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.19. 06:46:39

Valóban sok a kérdőjel: a liberálisok már egyre nehezebben tudják átverni a népet.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.19. 06:47:52

@Bolshevik:

A nácizás 1990-ben indult. Úgy tűnik, túl fiatal vagy, nem emlékszel emiatt.

Európai téridő 2017.12.19. 07:56:18

@bluebear: A kommentem fölött van Bircaman Bolsheviknek írt válasza. Akár én is mondhattam volna. A nácizás mélyebb megismeréséhez ajánlom minimum a Wikipédia NSDAP szócikkét, mert a Német Nemzetiszocialista Munkáspártot és tagságát hívták náciknak Németországi Kommunista Párt tagsága, szimpatizánsai, és a többi párt, a korabeli sajtó, "politológusok, szóval sokan, hisz benne volt a nevükben. Melegen ajánlom, csekélyke német tudással a KPD szócikket is. Ők is 1918-ban, az elvesztett háború okozta körülmények közepette alakultak meg. A németek nem számítottak a bolsevizáltan hazatérő német hadifoglyokra, amikor 1917-ben becsempészték Lenint Oroszországba. Az NSDAP programja is Google-os szókapcsolat, is átnézheted, ugyancsak a FPÖ Parteiprogramm-ot. Sajnos ehhez németül kell tudnod. Ha ez nem gond, összeveted a kettőt és rá fogsz jönni, hogy nem azonos a mai FPÖ célja a valahai NSDAP-éval.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 08:25:47

@Európai téridő: Leírtam. Az alapok ugyanazok. Mára természetesen mutálódott, modernizálódott, de a sátán nem alszik, a nácik évezredek óta jelen vannak. Ez pedig nem más mint az emberutálaton alapuló rasszista felfogás. Orr bánnál még kiegészül azzal is, hogy saját nemzettársait is rühelli.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 08:27:01

@Európai téridő: Egyedül szeretett seggnyalóit, fideszes párttársait és ruszki elvtársait szereti.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 08:38:43

@Európai téridő: Egyébként ismerem a nácikat: mindenki felett álló, magukat felsőbbrendűnek valló, önimádó, önelégült, egoista, kapzsi faszfejek, alik más népeket, vallásokat, értékeket lenéznek. Nem kell bemutatni, ilyenek mindenhol vannak, csak nem mindenhol van korlátlan hatalmuk. A válságok azonban megerősítik őket, a butákat pedig ideig óráig félre tudják vezetni a populista politikájukkal.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 08:44:46

@Európai téridő: A kommunisták teljesen más patkányok. Azok nem nemzeti alapon szerveződnek és végzik bűntetteiket, hanem világnézeti alapon, annak erőszakos termesztése útján irtják ember és nemzettársaikat. Orrbánól szorult eme fattyak magatartásából is egy kicsi. Mondhatjuk, hogy félelmetes mutáció.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 08:51:43

@Európai téridő: Orr bán az illiberalista világfelfogását próbálja erőszakkal másra kényszeríteni. Eddig kevés sikerrel, ezért egyre erőszakosabb lesz. Most már elkezdte politikustársai kinyírását is. És minél nagyobb vagyona lesz a lopott szajréból, annál erőszakosabban akarja azt másoktól megvédeni. Ez egy öngerjesztő, az inga egyre fokozódó lengéséhez hasonlatos folyamat, aminek a vége mindig a robbanás.

Európai téridő 2017.12.19. 09:08:20

@bluebear: Kékszakáll, ennyi mindent hogy tudtál összehordani? Zavarosak a fogalmaid, de nem te tehetsz róla, hanem azok a szintén nagyokos egoista megmondóemberek, akik nem is veszik észre, hogy ellen-nácik, mert szinte eszelős internacionalista nemzetellenes, elvtársszerű hozzáállásuk ezt megakadályozza őket ebben.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 09:13:15

@bluebear: Természetes az inga légüres térben történő mozgásához viszonyítottam, ahol nincs semmilyen ellenállás. Ha a nácik is ellenállás hiányában végezhetik kártékony tevékenységüket, annál ártalmasabbak. És ez egyre fokozódik. Most még csak az inga apró mozgásánál tartunk, az inga még megállítható. Azonban ha eléri a kritikus pontot, utána már csak jelentős áldozatok árán. És a baljós árnyak egyre csak gyűlnek, mert a gonoszság ragadós. Egyre többen csatlakoznák hozzá kezdetben.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 09:32:50

@Európai téridő: Nem a fogalmaim zavarosak, hanem a te gondolataid. Plusz még magyarul sem értesz. Csoda hogy ennyien követik a nácikat, akik az egész nácizmus lényegét nem értik? Azt képzelik ezek a náci eszmék az ő megmentőik. Hány ilyen ember volt hitler idejében is, te jó ég. Rengeteg. Most ugyanez játszódik le, csak más a szereposztás.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 09:35:33

@Európai téridő: Egyébként nyugodtan nevezhetsz felelősnek, mert ezek a saját gondolataim. A gonoszság örök. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy tudjam. Gonosz emberek, akik embertársaikat nem tisztelik, rengetegen vannak. Sokszor a gonoszságuk pedig hatalommal párosul.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 09:44:53

@Európai téridő: Most nácinak vagy másnak nevezzük egykutya. Az emberi gonoszság határtalan. A rómaiak keresztre feszítették a máshogy gondolkodókat, az inkvizítorok kínozták és megégették az ártatlanokat, a jakobinusok meg lenyakazták. Ők voltak hitler dicső elődei, a náci eszmék ősei. És a náci eszméknek lesznek utódai is, ahogy láthatjuk a jelenben.

Európai téridő 2017.12.19. 10:29:59

@bluebear: Kékszakáll, azért ajánlom, hogy kajtasd föl az FPÖ pártprogramját és vesd össze az NSDAP 99 évvel ezelőtti pártprogramjával. Mert a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt volt a náci párt.
süti beállítások módosítása