B1 blogcsalád



Melléfogott a rendőrség - véletlenül meghazudtolták a propagandát, miközben a dolgukat végezték

2017. december 18. - ashwood

image_6.jpegMa Magyarországon már az is kisebb csoda, hogy a rendőrség egyáltalán nyomozni kezdett egy olyan ügyben, amelynek létezését is tagadta a kormánypropaganda. De hogy eredményt is elértek, az maga a karácsonyi csoda.

Még szeptemberben történt, hogy Őcsényben vakációzott volna, egy helyi panzióban pár napig néhány, az országban legálisan tartózkodó, a kormány által menekültnek nyilvánított nő és gyermek. A helyiek – hála a kormány uszító és gyűlöletkeltő propagandájának – egyből terroristát látott a leendő vendégekből. Falugyűlés, migráncsozás, a leendő vendéglátó panziós életveszélyes megfenyegetése, majd kocsija kerekének kiszurkálása lett a dologból. Az ilyen erőszakot a világ nagyobbik részében az állami erőszak-monopóliummal felruházott rendőrség hivatalból üldözi.

Magyarországon azonban a rendfenntartók, az ügyészekhez és más, állami szervezetekhez hasonlóan a kormány kesztyűbábjaiként szoktak viselkedni - ezért is meglepő, hogy egyáltalán nyomozni kezdtek az ügyben. Ugyanis a kormány hivatalos álláspontja az volt: ilyesmi nem is történt.

Először Orbán Viktor rúgta jó messzire a pöttyöst Őcsénnyel kapcsolatban, amikor közölte: "Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket." Mármint az őcsényiek, halálos fenyegetésekkel és kerekek kiszurkálásával. Ez, bárhogy is nézzük, az önkényeskedés és az állampolgári erőszak legitimálása.

Minthogy arra nem volt mód, hogy Orbán szavait letagadják vazallusai, hát az esetet próbálták. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint "nem életszerű", hogy olyasmi történt volna, mint amiről az érintett panziós beszámolt. Németh Szilárd pedig már egyenesen odáig ment, hogy mindez csak provokáció, és persze Soros, Soros, Soros...

Nagyon úgy tűnik, mindez valahogy elkerülte a rendőrség figyelmét. A hatóság ugyanis nyomozni kezdett az ügyben, mégpedig olyan hatékonyan, hogy el is fogták a férfit, aki kiszúrta a panziós kocsijának gumijait. Vagyis minden jel szerint mégis csak megtörtént mindaz, amit a kormánypropaganda igyekezett letagadni, elhallgatni.

Így tehát vissza a történet elejére: egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán lelkesen támogatja a polgárokat, ha azok nyílt erőszakot alkalmaznak olyanokkal szemben, akik neki nem tetszenek. A kérdésünk – amelyet sokadszor teszünk már fel –: ki lesz a következő üldözött csoport?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1713508985

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: NAPI BÉRRETTEGÉS 2017.12.19. 2017.12.19. 12:48:24

A Kicsit alábbhagyott a kezdeti lelkesedés a bérrettegést illetően. Az Index címlapon alig van politikai tartalmú írás.Úgy látszik lassan kezdődik a két ünnep közötti pangás, és az agyatlan uszítás, mint olyan, kicsit parkolópályára kerül. Azért akad ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szkeptikus vekker 2017.12.19. 09:37:27

@midnight coder: "Mert hogy ha a te gumidat szúrja ki valaki, az kb. szart sem érdekel."
Minket viszont érdekel hogy apád gumiját kiszúrta valaki, mert most el kell viselnünk téged.

chrisred 2017.12.19. 09:37:36

@Womb Raider: "a magyarok külföldi munkavállalása arányaiban alacsonyabb mint a térség, a környező országoké".

És emiatt nem győzhetünk köszönetet mondani a Medgyessy-kormány száznapos programjának (meg előtte a polgári kormány utolsó éves jóléti intézkedéseinek), ami nélkül a magyar munkaerőpiac már régen összeomlott volna a gyurcsány-bajnai-orbán megszorítások alatt.

szkeptikus vekker 2017.12.19. 09:40:21

@Womb Raider: Nem volt semmiféle csőd, hazudsz. Volt 6 százalékos GDP visszaesés, amikor az európai átlag 4-5 százalékos visszaesésben volt. A kedvenceid viszont 2012-ben 2,7 százalékos visszaesést produkáltak európai konjunktúra mellett.

midnightcoder2 2017.12.19. 09:40:55

@chrisred: Igen. Tény, hogy Orbánéknak és a többi jobboldali politikusnak ez kimondottan jól jön. Na, ezért nincs belőle 10x ennyi. Azoknak, akik ezeket leszervezik meg kell találni a kényes egyensúlyt a honi közönség lelkesítése, és az európai jobboldal megerősödése között. Szerencséjükre, az elmúlt 70 év agymosása azért nem múlt el nyom nélkül, és az átlag európai elég toleráns lett ahhoz, hogy ne nagyon tiltakozzon addig amíg nem érinti közvetlenül a dolog. Akkorra pedig már késő lesz.

2017.12.19. 09:43:38

@DocBulywood: "Cavintont kéne szedned. 2008-as könyvelési móka, mond valamit számodra?"
No, lemaradtam valamiről?
Ugye nem várod el, hogy féloldalnyi csúsztatásodat egy oldalon át cáfolgassam?Ilyeneket pl:
" A másik: a munkaerőhiány? Akkor miért nem lehet elhelyezkedni?" Talán azért, mert nulla képzettséggel még a legjobb indulattal sem lehet munkát adni a jelentkezőnek (persze nem is jelentkezik, csak vinnyog... ) A statisztikák szerint a magyar vállakozások ~80-85%-a küzd munkaerőhiánnyal... az uniós átlag valami 15-18%. Tetszik vagy sem, ha nincs munka büfé-köldöknéző-gendermérnök-romkocsmalógus diplomával, akkor ki kell tanulni a cnc-programozó, programozó szakmákat és a padból a munkahelyre ülsz át, egészen meglepő fizetésekért. Múltkor volt az indexen egy ilyen sztori, na az példaértékű volt.
"A CSOK? Tudtad, h vissza is kell fizetni? Ingyen hitel nincs, de gondolom ezen apróság felett átsiklottál." Ingyen hitel nincs, de ilyen alacsony kamatok kb. a Kádár rendszerben voltak az OTP-nél és ne feledkezz meg a 600 ezer és 10 millió Ft közötti vissza nem térítendő állami támogatásról. Igaz, ehhez családot kell alapítani...de valamit, valamiért.

" a munkából élők jobban élnak. "
Akkor miért vannak még mindig kilakoltatások? Gondolom mert jobban élnek... vagy nem?"
Ne kínozz már ezekkel a faszságokkal. Hozzál konkrét példát, majd azt elemezzük. Attól, hogy vannak, akik a lehetőségeik felett költöttek, rossz döntéseket hoztak, az egyéni problémájuk. A munkából élők átlaga (írjam hangosabban?)jobban él. Nehogy már kommunizmust játsszunk... amúgy azért a kormány az idiótákat is megsegítette a CHF indexált hitelek kapcsán...

"HATnak. Békési, Sz-Sz-B, BAZ megyei nyugdíjasokra is gondoltál? Ja, 10k-nyi Böcseutalvánnyal be van tömve a szájuk? Ja, így értem! De csak arra a hónapra van betömve a szájuk, ugye?"
Már leírtam... a nyugdíjak reálértéke növekszik, százalékosan... nehogy ez ne legyen elég? Ennyit bír a 2 millió adófizető...

midnightcoder2 2017.12.19. 09:44:52

@chrisred: "És emiatt nem győzhetünk köszönetet mondani a Medgyessy-kormány száznapos programjának"

És annak, hogy kis hazánkban az emberek a saját ingatlanjaikban laknak, és nem nagyon beszélnek nyelveket.

Ráadásul az átlagpolgár azért nem keres annyira nagyon szarul, az igazán nagy gondok az állami szférában, elsősorban az egészségügyben és az oktatásban vannak.

DocBulywood 2017.12.19. 09:45:29

@midnightcoder2:

Most van egy kis dolgom, de azért Horn 100 milkás házát hoztad fel, így kénytelen vagyok:

444.hu/2017/12/19/kosa-lajos-nem-mondja-el-mibol-vett-meg-a-felesege-egy-120-millio-forintot-ero-ceget

Érted? Kósa feleségének miből volt 120 milkája? Feleségnek! Nem legalizált tolvajnak!

Később vagy itt, vagy a mhtb-n ütközünk! (Munkahelyi terroron, úgy értem.)

midnightcoder2 2017.12.19. 09:48:57

@szkeptikus vekker: "Lehet még egy picikét itt tesza-toszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük."

Vagy te hazudsz, vagy a gazdád tette ezt, vagy mindketten. Ráadásul ez még 2006-ban mondta, a 2007-es visszaesés és a 2008-as válság előtt. Tudod, ez volt az Igazságbeszéd, ahogy akkoriban hívtátok.

szkeptikus vekker 2017.12.19. 09:51:31

@midnightcoder2: Nem tudsz olvasni köcsög? Azt írtam hogy nem volt csőd. Tudod egyáltalán hogy mi az?

2017.12.19. 09:51:55

@szkeptikus vekker: Hahhaha... gondolom az IMF hitel is csak azért kellett mert... ööö... miért is kellett 1.5 Paks II-nyi pénzt kikunyeráéni? Miért is volt, hogy nálunk már akkor zuhanni kezdett a GDP, jó egy-másfél évvel az előtt, hogy Európát is leérte volna a válság? Tán csak nem azért, mert lovak közé dobták a gyeplőt és hazudtaak éjjel, hazudtak nappal és este. Sodródott, zuhant az ország.

szkeptikus vekker 2017.12.19. 09:52:52

@midnightcoder2: Mihez képes nem keres szarul? A reáljövedelem most érte utol a 2005-ös szintet.

2017.12.19. 09:54:45

@midnightcoder2: "És annak, hogy kis hazánkban az emberek a saját ingatlanjaikban laknak"
Na, ez nagyon b@ssza a csőrét a nyílt társadalom híveinek..

szkeptikus vekker 2017.12.19. 09:55:15

@Womb Raider: Látom fogalmad sincs a pénzügyekről. Alapvetően biztonsági tartaléknak kellett, még mielőtt beállt a hitelválság. De most a gumikiszurkálásról van szó, hiába is terelsz ezerrel. Kár hogy apádét kiszúrták.

szkeptikus vekker 2017.12.19. 09:56:22

@Womb Raider: Látom az értő olvasásnak híján vagy.

2017.12.19. 10:03:15

@szkeptikus vekker: Vicces gyerek vagy te... biztonsági tartalék... vagy inkább nevezzük sunyi aknának, amit a következő kormányzat terepére telepített a jó szoclib csapat, mielőtt az emberek elküldték őket a picsába? (© Horn Gábor)

2017.12.19. 10:08:07

@szkeptikus vekker: "De most a gumikiszurkálásról van szó, hiába is terelsz ezerrel."

Akkó' mit tanácsolsz? A kormány monnyon le!? Nyugat-Európában menekültszállásokat gyújtottak fel... de nem hallottam, hogy ekkora paláver lett volna...
Gyanítom, hogy az egész a szokásos blib műbalhék újabb példánya. Mint Köteles Laca... aztán majd kiderül, hogy kontextusából kiragadott mondatokon rugózik a minden szalmaszálba kapaszkodó ellenzék.

midnightcoder2 2017.12.19. 10:11:08

@szkeptikus vekker: Hozzád például. Ha nem hiszed, hívj ki Pesten egy villany, gáz vagy vízvezeték szerelőt. Vagy ácsot, kertészt...

konrada 2017.12.19. 10:13:49

@DocBulywood:
Na ja. Tényleg érezhető a különbség.

...csak nem az, amit te írsz. Azok megfoghatatlanok, a mindennapi életben legfeljebb a média keverésében láthatóak.

..viszont amit lehet érezni:
Például az, hogy amikor elfogy valahol a munka, akkor nem a mindennapi rettegés vár az ott dolgozóra, hogyan tud majd elhelyezkedni...
...vagy azt, hogyan veszítette el a januárban félretett pénze karácsonyra közel a tizedét...
...vagy azt, hogyan nő hónapról hónapra a törlesztőrészlete...
...vagy azt, hogy az évvégi esetleges prémiumából jó esetben minden 100 Ft-ból több mint hatszázat elvitt az adó (a jó eset az volt, ha betudta lőni előre, hogy kap és nem azt írta be évelején, hogy nem lépi át a kedvezményes határt, mert egyébként néha 100 Ft-ot is alig kapott meg belőle...)
...esetleg még: ha minimálbér-átlagbér között keresett és családos, elgondolkodhatott azon, nem-e jár jobban, ha segélyt kér, és feketén dolgozik...

Szóval ilyeneket az átlagember érez. De hogy ki mit lop el a közösből, azt nem. Legfeljebb akkor, ha annyira nem marad neki, hogy egyre rosszabb, kilátástalanabb lesz a helyzete...

chrisred 2017.12.19. 10:16:38

@midnightcoder2: Ja, spekulálni minden irányból lehet. A napnál is világosabb, hogy az Európát muszlimizalni akaró görbeorrúaknak az lett volna az érdeke, hogy pont ez az időszak teljesen merényletmentesen alakuljon. Viszont mégis lettek merényletek, de éppen csak annyi, hogy az egyszeri európai polgár a hírektől elbizonytalanodjon, és a szavazófülkében ne a racionális gondolkodás, hanem az érzelmek vezéreljék a kezét, amikor a radikális-populista erők mellé húzza az ikszet.

midnightcoder2 2017.12.19. 10:17:34

@CoolKoon: "Hmm, asszem, van rá még egy szakkifejezés is. Úgy hívják, gyarmatosítás, idegen szóval kolonizáció."

Ja. Anno a derék balliberráltak lelkesen támogatták a gyarmatok megszűnését, és hogy Afrika az afrikaiaké. Aztán, hogy a fehér ember hazament a néger pedig elkezdett veszettül szaporodni odahaza, annyi lett hogy már nem fér el, és jön át Európába, az aki azt mondja hogy Európa az európaiaké ugyanezen balliberáltak szemében csúnya gonosz rasszista.

konrada 2017.12.19. 10:19:12

@Womb Raider:
Mondjuk azért kiváncsi volnék kit fogtak el, és milyen indíttatásból: hátha mégsem zorbán összessel ment szúrkálni a paciens, hanem csak egy sima elszámolási vita volt valami üzleti ügyben...

Mert erről nem szól a fáma, pedig ha egy zorbánt magára varrató lett volna, az régen kiderült volna. (Mindazonáltal könnyen lehet, hogy egy megvadított zakkant volt az elkövető, mert ez a sorosozós hülyeséggel lehet vadítani, de gyanús, hogy a máskor olyan friss B1 a károkozó személyét, és az indokát nem siet kideríteni...

midnightcoder2 2017.12.19. 10:20:16

@chrisred: Nyugat-Európában nincs ilyen elbizonytalanodás, lásd Merkel néni, Makaróni, az meg hogy keleten mi van, jelenleg különösebben nem izgatja a betelepítésben érdekelteket. Akiknek nem tudom milyen az orruk, de ebben az ügyben szerintem a zsidók pont ellenérdekeltek. Inkább Szaud-Arábia irányából fújják szerintem a passzátszelet. Ott a pénz is megvan ehhez, és a jóakarat is.

2017.12.19. 10:23:22

@DocBulywood: "- TAO támogatások 300+ milliárdnál több!"

JA... hat év alatt. A teljes TAO bevétel 10%-a... és ennek talán ha 40%-a vándorolt a fociba... mert tudodm, hogy eza szálka a szemedben. A többin 4 másik sportág osztozott.. amikbe amúgy ugyanabból a kasszából döntötték volna a pénzt..csak előbb beszedték volna .
Számolj..éves szinten átlag 50milliárd, az ország költségvetése meg valami 26 000 milliárd. (A szent tehén EÜ 2000 milliárd felett van...)

2017.12.19. 10:25:30

@konrada: Na ja... már mindegy... ennek a Zorbánnak vót valami kabárlopási ügye... hiszen az interneten is bemonták.. a 444 meg a B1 is.

konrada 2017.12.19. 10:26:10

@konrada:
...minden 1000 Ft-ból...

chrisred 2017.12.19. 10:27:10

@midnightcoder2: AfD, Le Pen, FPÖ, Farage és a brexit? Merkel néni még mindig próbál kormányt alakítani. Macron nálam szintén az elitellenes irányzatokhoz tartozik.

Európai téridő 2017.12.19. 10:27:32

@CoolKoon: Hát ezért kelene az a vágatlan videó a hírhedt falugyűlésről. Az sok mindent tisztázna. De ha nincs, ....

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 10:33:53

@chrisred: Nem, a terrortámadások olyan emberek által történtek, akik abban az országban éltek és valószínűleg nem érezték ott jól magukat, ezért robbantottak. De a mostani bevándorláshoz köze nincs, mert az adott ország más nézetű, de évek óta azadott országban élő és saját állampolgárságú személyei követték el a cselekményeket. Mint Abdeslam például, aki eu ország állampolgára már évtizedek óta.

2017.12.19. 10:35:35

@Európai téridő: Amúgy is... a megdobált TH faláról le lehetett mosni a festéket, a gumit meg be lehet ragasztani. A Banggoodon 1 631Ft-ért kapható gumijavító készlet :P

chrisred 2017.12.19. 10:37:38

@midnightcoder2: Kicsit nem figyeltem oda, és Soros arabbá változott?

2017.12.19. 10:38:15

@bluebear: "Mint Abdeslam például, aki eu ország állampolgára már évtizedek óta."

Aha.. és az identitása? Azzal mi a helyzet? Kereszténnyé lett?
Tudod, a kisegér, ami az istállóban születik, még nem valószínű, hogy ló lesz, mire felnő.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 10:40:31

A fasiszta, idegengyűlölő országokba, mint amilyen orrbanisztán én sem javaslom a menekültek betelepítését. Szerencsétlen menekülteket az ilyen rasszista országokban nem fogadják szívesen. Megkéselik őket és autójukat, elüldözik. Az meg senkinek nem jó. Az ilyen országokat magukra kell hagyni. Boldoguljanak maguk.

2017.12.19. 10:41:33

@chrisred: "Ha a cigányokat bántják, cigány vagyok, ha a zsidókat bántják, akkor zsidó vagyok"
...ha az arabokat, akkor arab!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 10:43:29

@Womb Raider: Miért kéne kereszténnyé válnia? Tettét nem a vallása miatt követte el, hanem mert bűnöző, rosszlelkű, idegengyűlölő ember. Ilyen a keresztények között is van. Lásd kerekeket szurkáló őcsényi lakos. Ez nem vallásfüggő.

Helga Beauty Salon 2017.12.19. 10:49:03

Azt kéne elfogni aki az itt kommentelő sorostrollok apjának lyukasztotta ki a farokvédő gumiját! Már rég elhagytuk volna fejlődésben Japánt és a svájciak magyar forintban lennének eladósodva!
Na mindegy, a lényeg hogy azért akad egy két tökös őcsényi, meg László Petra, hogy ezek a szemetek nehogy nyugodtan aludjanak!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 10:50:07

@Womb Raider: És mit bizonyít, hogy évtizedek óta az eu- ban élő személy nem találta meg a számítását, nem lett boldog és jómódú? Azt, hogy az adott ország nem jól fogadta be, nem asszimilálta ezeket a kisebbségeket, kiközösítette, elnyomta. Ahogy a magyar sem tudja a cigányt magába olvasztani. Inkább gettósítja, elkülöníti őket, amivel csak fenntartja helyzetüket. Ugyanez történt Abdeslam esetében is.

CoolKoon 2017.12.19. 11:02:00

@Womb Raider: "a magyarok külföldi munkavállalása arányaiban alacsonyabb mint a térség, a környező országoké" - Mondjuk Szlovákiához képest pont nem, de mindegy.

"Mindegy... a ballibek mit tudtak felmutatni?" - Hmmm...Bokros-csomag?

"JOBBAN CSINÁLJÁK MINT TI CSINÁLTÁTOK!" - Csináltuk? Hahahahahahaha :D

"ezért sem lesz kormányváltás." - Elsősorban azért nem lesz kormányváltás, mert a maroknyi hívőn kívül mindenki jobban fél attól, hogy visszajön a Gyurcsány (mivel ugye a mai napig nem vonult vissza), mint Vityacsászár populista-kommunista-demagóg uralkodásától. Viszont nem kell sok ahhoz, hogy ez megváltozzon: elég, ha Pintér papa is a tömegbe lövet, aztán kitüntetést kap, és villámgyorsan megváltozna a közhangulat, ne félj (bár - egyelőre - úgy néz ki, Pintérnek ennél sokkal több esze van, rafinált egy fickó, azt meg kell hagyni).

"arra is kitérhetnél, mi is a pontos oka, hogy az általad emlegetett nyugdíjas megfagyott?" - Szerintem az, hogy nem volt pénze már a fűtésre sem.

"Ugye nem vagy annyira demagóg, hogy mindenkinek minimum 150000Ft-os nyugdíjat fizetnél?" - Nem, én csak annyira vagyok demagóg, hogy nem nyúltam volna le az emberek nyugdíjra félretett pénzét.

"Amúgy az átlag nyugdíj a 2009-es ~90 000Ft-ról 120 000 Ft-ra nőtt.. és reálértéken is emelkedett.." - Egyrészt abban az átlagban benne vannak a komcsi pártkáderek óriásnyugdíjai is, másrészt valójában a kisnyugdíjasok számára gyakorlatilag alamizsna-szerűnek hatott az összes nyugdíjemelés (vsz. azért, mert az is volt).

"Tökmindegy. Valamivel legalább hozzájárulnak a közös kasszához." - Ja. Ha már úgyse csinálnak semmit, csinálják azt legalább a "friss" levegőn, vagy bent, az önkormányzat irodáiban. Világos, mint a vakablak.

"Másrészt errefelé, NyMo.-n meggebedsz, ha épkézláb munkaerőt próbálsz találni." - Hát igen. Az ottani elégedetlenkedők mentek az elsők közt Ausztriába (és Szlovákiába) dolgozni.

"Amúgy a közfoglalkoztatottak száma csökkent, ahogyan a külföldön dolgozóké is :)" - Kifutóban lenne már a közmunka-program? Ami pedig a külföldi dolgozókat illeti, az, hogy csökken a kivándorlók száma, még nem jelenti azt, hogy azokból is kevesebb van, akik kint maradtak (sőt!)....

"Akárhogyan is nézzük, fél millióval több embernek van munkája, közel 4.5 milliónak és a munkanélküliség 4 %-ot súrolja alulról." - Imádom ezt, amikor olyan statisztikákkal jön nekem valaki, amely első ránézésre szép eredményeket mutat (pont ilyesmivel hülyítették az indiaiak is a sóher amerikai menedzsereket az előző munkahelyemen). A baj csak az, hogy a (nagyon komoly) gondok ezekben a számokban egyszerűen nem jelennek meg (mert - közvetlenül - nem is jelenhetnek meg). Az, hogy a funkcionális analfabéták aránya az eget veri, hogy az emberek átlagos iskolázottsága csapnivaló, hogy a munkanélküliek jelentős része még kétkezi munkára is használhatatlan, hogy az oktatási rendszer már most tökéletesen versenyképtelen végzősöket termel, hogy az emberek a legkisebb nyavalyától is ott rohadnak meg a kórházban stb. az a mostani számokban nem fog megjelenni, a későbbiekben viszont nagyon is.

VaradiJanos 2017.12.19. 11:02:46

@morpho: “: Te narancskullancs! Egyszer kipróbálhatnád, hogy milyen az, amikor a poszthoz szólsz hozzá! Tök komolyan!”
Mint te?

chrisred 2017.12.19. 11:06:11

@Womb Raider: És ha a nácikat bántják? :)

chrisred 2017.12.19. 11:10:54

@bluebear: Érdekelne, hogyan lehet gettósítani egy olyan népcsoportot, ami abból tartotta fenn magát, hogy állandóan vándorolt.

konrada 2017.12.19. 11:19:33

@CoolKoon:
...de speciel pont Szlovákiához képest is (meg románokhoz, horvátokhoz, bulgárokhoz, lengyelekhez képest is).... ...de tényleg mindegy...
www.mnb.hu/letoltes/benk-szilard-gabriel-peter-munkaero-vandorlas-az-europai-unio-tagall.pdf

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.19. 11:24:59

Majd megnézem orr bán pofazacskóját, amikor a haveri náci ausztria pároslábbal fogja kirugdosni a hazájukban a munkájukat elvevő idegen magyar vendégmunkásokat. És majd azt is megnézem, mit fog szólni hozzä, amikor ugyanezen näcik a magyar vendégmunkäsok beutazását, ingázását fogják akadályozni a határon menekültek után kutatva. Esetleg még szögespengésdrótot is emelnek a kőszegi hegységben.

VaradiJanos 2017.12.19. 11:27:43

@bluebear: nyugi, a lányodért átjönnek majd a kuncsaftok

blog pszichiáter 2017.12.19. 11:32:46

@VaradiJanos: Persze, ismert, sikeres pszichiáter. De hányingere volt tőle ezért nem vállalt el téged. Én is csak egy extra adag B6 vitaminnal tudlak kezeli.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.12.19. 11:35:48

@Womb Raider: "Amúgy az átlag nyugdíj a 2009-es ~90 000Ft-ról 120 000 Ft-ra nőtt.. és reálértéken is emelkedett.." - Egy qrva nagy hazugság, én konkrétan látom a számokat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.12.19. 11:36:53

@Helga Beauty Salon: " Már rég elhagytuk volna fejlődésben Japánt és a svájciak magyar forintban lennének eladósodva!"

Jó, ez volt a hét vicce. :-))

CoolKoon 2017.12.19. 11:37:18

@midnightcoder2: Már megint a másik fiókoddal válaszolsz?! Ez nálad valami furcsa fétis, vagy mi a franc?
"az aki azt mondja hogy Európa az európaiaké ugyanezen balliberáltak szemében csúnya gonosz rasszista." - Nos, én személy szerint mindig is lelkes támogatója voltam a kultúrmarxizmus (meg a kommunizmus egyéb, hasonlóan káros irányzatainak az) üldözésének és ellehetetlenítésének. A gond csak az, hogy ezek az eszmék nemcsak az általad "balliberáltnak" mondott irányzatokban vannak meg, hanem Vityacsászárod populista szólamaiban (sőt, a magukat szélsőjobbosnak mondó tömörülések irányzataiban is). Ez pedig azt jelenti, hogy az ostoba tömegek továbbra is vevők rájuk, úgyhogy a gyarmatpolitikából (nálunk legalábbis) bizony semmi sem lesz. Úgyhogy marad az ütközőállamok kormányainak a lefizetése.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.12.19. 11:40:57

@Womb Raider: "az ország költségvetése meg valami 26 000 milliárd"

Ez jellemző rád. Itt pofázol, vircsaftolsz, közben kiderül hogy fogalmad sincs a valódi összegekről. Csak 10000 milliárdot tévedtél.

CoolKoon 2017.12.19. 11:42:25

@bluebear: "És majd azt is megnézem, mit fog szólni hozzä, amikor ugyanezen näcik a magyar vendégmunkäsok beutazását, ingázását fogják akadályozni a határon menekültek után kutatva." - Mondjuk már most is ezt csinálják....

CoolKoon 2017.12.19. 11:50:37

@konrada: Oké, ami statisztikát én néztem, abban Szlovákia pont Magyarország mögött volt. De való igaz, elismerem, hogy ez csak mellébeszélés, mert igazából nem ez a gond.

midnightcoder2 2017.12.19. 12:00:14

@CoolKoon: Ha kicsit figyelnél, látnád hogy nem vagyok annyira Vityka nagy híve sem, csak épp nem úgy működök mint egy balliberós aki ha Viktor azt mondja hogy a balliberósoknak tilos a kútba ugrani, akkor másnap lehet kihúzni az összeset. Én úgy tartom, hogy még Hitlernek is voltak jó gondolatai, és bizonyos kérdésekben volt is igaza (lásd Pl. a dohányzás elleni fellépése). Ezzel szemben egy vérbeli fanatikus ezt a büdös életben nem vallja be.

A másik fióknak pedig az az oka, hogy pár helyről ki vagyok tiltva, természetesen csak a nagyobb szólásszabadság érdekében - ezek persze többnyire liberrált blogok, ahol lehet cigányozni, zsidózni, kurvaanyázni, de ha linkekkel alátámasztva bebizonyítod hogy a post mondanivalója marhaság, nos akkor repülsz. Amúgy a B1-ben azt becsülöm, hogy ők legalább nem ilyenek. Ezért szoktam váltogatni, ha néha olyan oldalra megyek ahol a másik kitiltódott, aztán pedig úgy marad az indapass-ban a nick amíg olyan helyre nem megyek ahol ismét váltani kell.

konrada 2017.12.19. 12:05:17

@CoolKoon:
valszeg darab/főt néztél, csak hát kisebb országnál az lehet nagyobb az arányban.
...de egyébként igaz, tényleg nem ez a gond, hanem az ok: a kelet-európai bérek mesterséges lenttartása.
Érdekes, a nagy ejrópás szolidarítási szólamokba ez nem fér bele, abban csak az a fontos, hogy ne csak ők szívjanak, ha mások szívnak, már nem is olyan fontos a szolidarítás...

midnightcoder2 2017.12.19. 12:07:43

@bluebear: "Majd megnézem orr bán pofazacskóját, amikor a haveri náci ausztria pároslábbal fogja kirugdosni a hazájukban a munkájukat elvevő idegen magyar vendégmunkásokat."

Ettől annyira nem tartanék. Az a helyzet, hogy sem az osztrákoknál, sem nálunk nem az a probléma, hogy nincs munka, sokkal inkább az, hogy nincs munkaerő. A gond ott kezdődik, amikor beimportálsz egy rakás olyan nyelvet nem beszélő, kultúrát nem ismerő, azt el nem fogadó, értékelhető végzettséggel nem rendelkező embert, aki ezek után csak a bűnözési statisztikát rontja, illetve a szociális rendszert terheli. Lásd a mi legnagyobb kisebbségünk akiknek több mint 100 év alatt nem ment a beilleszkedés - pedig ők azért több nagyságrenddel kevésbé problémás társaság mint a migrik.

midnightcoder2 2017.12.19. 12:09:38

@konrada: A kelet-európai béreket a piac tartja lenn. Ami inkább mesterségesen magasan van tartva, azok a nyugati bérek. És ez az, ami hosszú távon nem lesz fenntartható. Amúgy szerintem még a magyar bérszínvonal sem, de a magyar melós annyival nem kap többet ugyanazért a melóért mint a világátlag.

Helga Beauty Salon 2017.12.19. 12:30:06

@bluebear: " a magyar sem tudja a cigányt magába olvasztani."

Nem bazmeg! A geci magyar csak lakást ad neki, dolgozik helyette, egy csomó bűncselekményét már megélhetési bűnözésnek tekinti!
Menj már a sunyiba a hülyeségeddel, egyszerűen nem hajlandók beilleszkedni! Ha nem hiszed sétálj fél órát az általam megjelölt helyen és utána beszélgetünk te majom! Mármint ha még élsz!

2017.12.19. 12:37:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Áááhhh... KONKRÉTAN látod.. az jó!!! Akkor ugye nem nagy gond leírni...
("Ez jellemző rád. Itt pofázol, vircsaftolsz, közben kiderül hogy fogalmad sincs a valódi összegekről. Csak 10000 milliárdot tévedtél."
A költségvetést tényleg elírtam... azért ennyire nem vagyok hülye, de ha örömet okoz, akkor azt gondolsz, ami jólesik)

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.19. 12:49:38

Megvan az eredmény.. Ez a bejegyzés nyerte a mai napi bérrettegést.

berrettegok.blog.hu/2017/12/19/napi_berretteges_2017_12_506

Gratulálunk.

2017.12.19. 12:57:52

@CoolKoon: "Viszont nem kell sok ahhoz, hogy ez megváltozzon: elég, ha Pintér papa is a tömegbe lövet, aztán kitüntetést kap, és villámgyorsan megváltozna a közhangulat, ne félj (bár - egyelőre - úgy néz ki, Pintérnek ennél sokkal több esze van, rafinált egy fickó, azt meg kell hagyni"
Aha... ha a mamámnak áramszedője lenn, ha kötött pályán közlekedne, sárga lenne a színe, ha időnként elrepedne a forgózsámolya, akkor ő lenne a Combino.
Majd akkor brekegj, ha tényleg bekövetkezik, amit most félrészegen vizionálsz. 8 év alatt egy pofon nem csattant el a rendőrök részéről, szóval pofa súlyba.

" Szerintem az, hogy nem volt pénze már a fűtésre sem."
Nos, amennyiben a munkájából fakadóan ennyi nyugdíjra jogosult, akkor mit kéne tenni? Játszunk megint kommunizmus lightot? Amúgy még adós vagy a konkrét hírrel, ami a megfagyott nyugdíjasról szól.Vagy ez is fikció? A meteorokkal kapcsolatban nem tudsz valami tennivalót a kormány részéről?

"Kifutóban lenne már a közmunka-program? Ami pedig a külföldi dolgozókat illeti, az, hogy csökken a kivándorlók száma, még nem jelenti azt, hogy azokból is kevesebb van, akik kint maradtak (sőt!).."
Állítottam valhol ilyet? Most komolyan erre futja? Szalmabábot püfölsz, izomból? Vitakozzál már olyasmivel, amit én mondtam.
Amúgy szánalmasak vagytok. A volt szoci országokból a munkavállalási lehetőségek megnyílásával azonnal jelentős számú ember indult meg a jobb fizetéseket kínáló országok irányába. Nem azért, mert Orbán karmaiból menekülnének. Valamint arról sem kéne megfeledkezni, hogy Gyurcsányék alatt kezdődött a folyamat és ahogyan nyíltak új lehetőségek, úgy növekedett a kivándorló munkaerő létszáma. Ennél fontosabb lenne látni, hogy nincs és egyelőre nem is nagyon lesz eszköze a kormányak (se ennek, se másiknak) ez ellen effektíve tenni valamit. Vásárlóerő paritáson nézve amúgy csökkennek a különbségek, de ez nagyon lassú folyamat. Egyszerűen képtelenség központi beavatkozással erre hatni. Megemelheted parancsszóval a béreket, ám az árak pillanatok alatt követni fogják és az itt bérmunkáztató multik megfontolják, hogy ugyanazon bérért talán inkább a saját nációjuknak adnak munkát, vagy továbbállnak olcsóbb helyek felé.
De szerintem veled felesleges vitába bocsátkozni, mert 5ből 5ször önmagad kreálta állításokkal vitázol.

konrada 2017.12.19. 13:05:53

@midnightcoder2:
Ok, ok... tudom én ezt. S mivel nincs más választás, tudomásul is veszem.
...csak azon berzenkedtem, hogy az ejrópai szolidarítás kiterjed az illegális gazdasági bevándorlóra - ha a nyugat érdeke azt kívánja - de már az eu-s állampolgárok nem férnek bele, ha más a nyugat érdeke...

2017.12.19. 13:11:03

@bluebear: "És mit bizonyít, hogy évtizedek óta az eu- ban élő személy nem találta meg a számítását, nem lett boldog és jómódú? Azt, hogy az adott ország nem jól fogadta be, nem asszimilálta ezeket a kisebbségeket, kiközösítette, elnyomta. Ahogy a magyar sem tudja a cigányt magába olvasztani. Inkább gettósítja, elkülöníti őket, amivel csak fenntartja helyzetüket. Ugyanez történt Abdeslam esetében is."

Vagy végtelenül cinikus , uszító szarházi vagy, vagy egy elvakult elmeroggyant liberálfasiszta provokátor.
Miért is kellene beolvasztani a kisebbségeket? (Meg hogyan?) Bármi ilyen irányú törekvés azonnali ajvékolást vonna maga után. A lehetőség adott, a társadalom nyitott, a kisebbség tagja meg képes eldönteni, hogy elfogadja-e a többség értékrendjét, kulturáját, normáit és máris megszűnt minden feszültség. A cigányság a saját habitusának, a szocik inkubátorának és a liberálisok árokásó politikájának áldozata. Súlyos milliárdokat költ az ország az adófizetők pénzéből, hogy minél jobban megkönnyítse a kezdetektől a beilleszkedésüket, de a pozitív diszkriminációnak is vannak határai. Nem adhatsz neki munkát, csak azért mert cigány, nem kaphat diplomát csak azért és nem kaphat fizetést pusztán emiatt.
Mi az, hogy jól befogadni? Meg kellene a többségi társadalomnak is körülszarni a lakhelyét? Vagy hozzá kellene szoknunk az olyan "kulturális sajátosságokhoz" miszerint az "apuka" felpróbálja (rendszeresen) a 8 éves lányát? Vagy, hogy a konfliktuskezelés módjai közé be kellene iktatni a késelést és a csoportos erőszakot?
Nem, kispajtaás... ezek a népek semmi jelét nem mutatják (de nem csak nálunk, ha a cigányságot nézed) annak, hogy feladják a saját, néhol egészen középkori szokásaikat, vagy éppen a vallásukat... aminek hatását egészen jól szemlélteti az, hogy az arab muszlim világ klasszul egrekedt a középkorban. Mindent maga alá gyűr a vallás, a félidióta elvakult vallási vezetők tömegpszichózissal tartják láncon a műveletlen, analfabéta tömegeket és hagymázas elképzeléseik megvalósításához használják tagjaikat.

konrada 2017.12.19. 13:12:33

@Womb Raider:
"és az itt bérmunkáztató multik megfontolják, hogy ugyanazon bérért talán inkább a saját nációjuknak adnak munkát"
Hát ezt meg hogy gondolod?? Csak nem azt akarod mondani, hogy csúnya protekcionisták lennének, mikor itt a B1 blogon mindenki tudja, hogy ilyet csak a törpe viktátor csinál, nem pedig azok a jóságos multik - és azok anyaországai - akiknek mindent oda kéne adni újból és többedszer is, hogy jótékonykodni tudjanak velünk!

2017.12.19. 13:12:53

@konrada: Ahhh... amikor arról volt szó, hogy romániai, ukrajnai magyarok kapjanak letelepedési, állampolgári jogokat, mekkora kajabálsá kerekedett.
23 millió románnal riogatott a jóságos Kovács Laca..

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.19. 13:13:28

@Womb Raider:

A ballibek rendszeresen vízionálják a saját kis diktátoraik által elkövetett tettek bekövetkezését.

Pl Gyurcsány tényleg a tömegbe lövetett 2006-ban Gergényi pribékjeivel, akit ki is tüntetett.

2017.12.19. 13:15:13

@konrada: :) Pedig de. Amióta a jóságos német multik eljöttek, hogy felemeljenek bennünket, azóta a kolbász is kerítésből van! Én minden ebédnél elmondok egy imát az lelki üdvükért is.

CoolKoon 2017.12.19. 14:20:44

@midnightcoder2: "Ha kicsit figyelnél, látnád hogy nem vagyok annyira Vityka nagy híve sem, csak épp nem úgy működök mint egy balliberós" - Neeem, de azért a véleményeid (társadalmi kérdésekben) eléggé feltűnően Fidesz-konformak és a Fityeszes retorikát is úgy forgatod, mint jezsuiták a Bibliát.

"lásd Pl. a dohányzás elleni fellépése" - Kissé ironikus, hogy ebben a kérdésben Európa már-már nála is radikálisabb (ami nem feltétlenül rossz dolog, de ugye az elv...).

"A másik fióknak pedig az az oka, hogy pár helyről ki vagyok tiltva" - Óh, milyen meglepő. Érdekes, én kimondottan utálom a kommunizmust (és minden, hozzá köthető ideológiát), mégse tiltottak ki az elmúlt kb. 10 évben egyetlen blogról se (se baloldaliról, se jobboldaliról, vagy legalábbis nem tudok róla).

"ezek persze többnyire liberrált blogok" - Megint egy Fideszes/szélsőjobb kreálmány ("liberrált"). Ugye ha úgy hápogsz, mint egy kacsa, úgy totyogsz, mint egy kacsa, és még (messziről) úgy is nézel ki, mint egy kacsa, akkor ne csodálkozz, ha kacsának néznek.

"ha linkekkel alátámasztva bebizonyítod hogy a post mondanivalója marhaság, nos akkor repülsz" - Már nem azért, de vannak linkek, amiket én se tartanék hiteles forrásnak (pl. kurucinfó, metapédia stb.).

"Ezért szoktam váltogatni, ha néha olyan oldalra megyek ahol a másik kitiltódott" - "kitiltódott" LOOOOL Ugye adja magát a kérdés, hogy hogyha valahonnan kitiltottak, akkor minek mész oda vissza? Te olyan étterembe/üzletbe is visszamész, ahonnan kidobtak már egyszer?

2017.12.19. 14:31:31

@CoolKoon: " Már nem azért, de vannak linkek, amiket én se tartanék hiteles forrásnak (pl. kurucinfó, metapédia stb.)."
Aha... há' ne is a Kurucinfót tartsd hiteles forrásnak, hanem pl. azon orgánumokat, amiket az adott írás végén megjelölnek. Tudom, egyik sem ér fel a Der Standardhoz, meg Póllendvaihoz.. de derítőfénynek azért megteszik..
"Ugye adja magát a kérdés, hogy hogyha valahonnan kitiltottak, akkor minek mész oda vissza?"
Talán azért, mert úgy gondolja, fel kell emelnie a szavát a nyilvánvaló hazugságok ellen. :) Ééétteeed? Abban amúgy maximálisan igaza van mncoodernek, hogy a ballib oldal bort iszik, de vizet prédikál. Mesélnek a véleményszabadség mindenek feltt állásáról, közben nem riadnak vissza attól, hogy a számukra kellemetlen véleményt megosztókat szimplán kimoderálják. Ez előfordul a 444 facebookos oldalán, a bívanon, a vinszenten... meg vannak a kinyilatkoztatós blogok, ahol már hozzászólni sem lehet. EZ persze nem magyar sajátosság, a németeknél is kb ez van.

CoolKoon 2017.12.19. 14:35:35

@Womb Raider: "Majd akkor brekegj, ha tényleg bekövetkezik, amit most félrészegen vizionálsz. 8 év alatt egy pofon nem csattant el a rendőrök részéről, szóval pofa súlyba." - Attól tartok, hogy akkor már késő lesz. És amúgy meg ez az érvelés pont annyira fals, mintha Haynau vérengzése után azzal érveltél volna, hogy a Bach-korszak mennyire humánus, hiszen már nem végzik ki bírósági tárgyalás nélkül a főurakat.

"Nos, amennyiben a munkájából fakadóan ennyi nyugdíjra jogosult, akkor mit kéne tenni?" - És ha a munkája az volt, hogy közhivatalnok volt?

"Játszunk megint kommunizmus lightot?" - Érdekes, én azt hittem, hogy a "Magyarország jobban teljesít" és a "Ne az emberekkel fizettessék meg" lózungokba az is beletartozik, hogy a nyugdíjasokat ne hagyja a keresztény-komcsi kormány a saját lakásukban megfagyni.

"Amúgy még adós vagy a konkrét hírrel, ami a megfagyott nyugdíjasról szól.Vagy ez is fikció?" - Most komolyan álljak neki egy erről szóló hírt keresni? Minden évben van ilyen, több is.

"A meteorokkal kapcsolatban nem tudsz valami tennivalót a kormány részéről?" - Ja. A kisnyugdíjasok megfagyása ellen pont annyira tehetetlen a kormány, mint egy meteorral szemben, ugye?

"Amúgy szánalmasak vagytok." - Nem tehetek róla, de ez a "királyi többes" valahogy mindig megnevettet :D :D :D

"Nem azért, mert Orbán karmaiból menekülnének." - Soha, senki se állította, hogy a kivándorlással OV karmaiból menekülnének az emberek.

"Ennél fontosabb lenne látni, hogy nincs és egyelőre nem is nagyon lesz eszköze a kormányak (se ennek, se másiknak) ez ellen effektíve tenni valamit." - De, lenne, csak az nagyon hosszadalmas folyamat, és igen sok szakértelem is kell hozzá (ami ugye pártunknak és kormányunknak -a kontraszelekciónak hála- nincs): az oktatás fejlesztése, valamint (általánosan) vállalkozóbarát környezet megteremtése nagyot lendítene a lehetőségeken. Ugyanis Mo-nak csak akkor van esélye, ha versenyképes más országokkal, ennek pedig a magasan képzett munkaerő és a vállalkozóbarát szabályozás az alfája és omegája.

"Vásárlóerő paritáson nézve amúgy csökkennek a különbségek" - Az a baj, hogy szerintem a vásárlóerő-paritásban számított adatban az állami kiadások is benne vannak vastagon, bármennyire fenntarthatatlanok is.

"Megemelheted parancsszóval a béreket," - Isten őrizz!

"és az itt bérmunkáztató multik megfontolják, hogy ugyanazon bérért talán inkább a saját nációjuknak adnak munkát, vagy továbbállnak olcsóbb helyek felé" - Pontosan.

CoolKoon 2017.12.19. 14:40:34

@Womb Raider: "Aha... há' ne is a Kurucinfót tartsd hiteles forrásnak, hanem pl. azon orgánumokat, amiket az adott írás végén megjelölnek." - Érdekes, akárhányszor olvastam ott valamit (mindig oda megyek, ha rossz a kedvem, mert kevés olyan oldal van, amely viccesebben fröcsögne náluk :D ), ilyesmit ott valahogy sose láttam. De persze, biztos bennem van a hiba....

"Tudom, egyik sem ér fel a Der Standardhoz, meg Póllendvaihoz.. de derítőfénynek azért megteszik.." - És honnan veszed, hogy nekem egy vén komcsi a példaképem? Neadjisten magadból indulsz ki? Amúgy meg vannak állítások (pl. a fenti Erdő Péter-ügy), amiket még száz forrás se tudna igazolni, mivel úgy baromságok, ahogy vannak.

CoolKoon 2017.12.19. 14:48:09

@Womb Raider: "Talán azért, mert úgy gondolja, fel kell emelnie a szavát a nyilvánvaló hazugságok ellen. :)" - Aha. Mindezt természetesen a Fideszes szitokszavak teljes tárházával, még véletlenül se kerülve őket. Vagy ez egyfajta inkontinencia esetleg? Érdekes, hogy én pl. úgy utálom az Orbán-rezsimet, mint a szart (kb. mint amennyire Gyurcsány garázdálkodását is utáltam), mégse szoktam (a témához nem kapcsolódóan) a keresztényeket szidni, meg egyéb (a Fidesz és bűntársaik által aljas célokra felhasznált) fogalmakkal össze-vissza dobálózni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.12.19. 14:55:02

@Womb Raider: Azt gondolom ami jól esik, ebben biztos lehetsz. :-))

2017.12.19. 15:11:16

@Womb Raider: elég egyértelmű. Magyarország területén csakis engedéllyel építkezhetsz. Akkor is, ha Trump vagy.
Ha nem elrettentés, hanem hergelés, akkor még rosszabb. A magyar kormány partner az oroszok hergelésében?

A menekültekről: senki nem mondta, hogy be kell fogadni mindenkit. Talán elkerülte a figyelmebet, hogy a németek is tömegével toloncolnak vissza menedékkérőket.

Pharaon az INTERPOL körözési listáján volt.

2017.12.19. 15:11:19

@Womb Raider: elég egyértelmű. Magyarország területén csakis engedéllyel építkezhetsz. Akkor is, ha Trump vagy.
Ha nem elrettentés, hanem hergelés, akkor még rosszabb. A magyar kormány partner az oroszok hergelésében?

A menekültekről: senki nem mondta, hogy be kell fogadni mindenkit. Talán elkerülte a figyelmebet, hogy a németek is tömegével toloncolnak vissza menedékkérőket.

Pharaon az INTERPOL körözési listáján volt.

midnightcoder2 2017.12.19. 16:29:40

@CoolKoon: "Neeem, de azért a véleményeid (társadalmi kérdésekben) eléggé feltűnően Fidesz-konformak és a Fityeszes retorikát is úgy forgatod, mint jezsuiták a Bibliát."

Igen, társadalmi kérdésekben valóban sok mindennel egyetértek azzal amit csinálnak. Akár Pl. a közmunkaprogrammal ahelyett hogy a büszke hátrányos helyzetű a farkából és megél, akár a migrik európába telepítésével kapcsolatban. És nem azért, mert Orbánék plakátjai hatottak rám átütő erővel, hanem mert megfordultam már pár iszalmista országban, és nem szeretném ha itt is olyan lenne, azontúl pedig olvastam a témában ezt-azt, és itt nem Orbánák propagandaanyagaira gondolok. Más dolgokban viszont másképp gondolkodom mint Orbánék, lásd Pl. a hajléktalanprobléma kezelése, vagy Pl. a stadionépítési buzeranciájuk.

"Megint egy Fideszes/szélsőjobb kreálmány ("liberrált")"
A FIDESZ és a szélsőjobb nagy kettő. Amúgy ha belegondolsz, az amit nálunk és általában Európában liberálisnak hívnak nem kicsit van messze a valódi liberalizmustól. Ezért liberráltak és nem liberálisok.

"Már nem azért, de vannak linkek, amiket én se tartanék hiteles forrásnak (pl. kurucinfó, metapédia stb.)."
Kurucinfót őszintén szólva talán csak egyszer linkeltem és azt sem blogba, a metapédiáról eddig nem hallottam, de most hogy mondod megnézem mi az :-)

"LOOOOL Ugye adja magát a kérdés, hogy hogyha valahonnan kitiltottak, akkor minek mész oda vissza?"
Van olyan hely, ahonnan úgy tiltódtam ki, hogy előzőleg még nem is jártam ott. Ami elég vicces: nyílik egy vadiúj blog, ki tudja miért máris felkerül az index címlapjára, írsz egy hozzászólást és lám, mi derül ki a az elküldés után ? Az, hogy ebben a blogban jelenleg nem kommentelhetsz. Ami amúgy a blogmotor íróinak is a hibája: ezt az infót esetleg netán a hozzászólás megírása előtt is közölhetnék. Na, erre az esetre van a tartaléknick. Amúgy van olyan hely is, ahonnan szerintem véletlenül raktak ki, amúgy konzervatív blog és más nicken azóta is kommentelek, többször vitatkoztunk már a blog gazdájával is.

DocBulywood 2017.12.20. 08:27:31

@Womb Raider:

A többit tudod - értelmesen - cáfolni?

Ezek szerint nem. Gondoltam.

De segítek még egy kicsit: Zuschlagot 70 misiért elítélték, igaz 50-et visszafizetett.

Matekszakosoknak:

Ha Zuschlag-ot 70 millióért 6 évre ítélték, akkor hány évre kell ítélni:
- Orbán Vikit
- Mészáros Lölőt
- Matolcsy-t
- és a többi fide$$-est?

Ha nem értenéd: ML vagyona több, mint 200mrd vs 70 millió - na, ezt kiszámolom a kedvedért:
200 000 000 000 / 70 000 000 = 2857. Tehát 6 év x 2857 = 17142 év, de elég, ha a harmadát leüli: 5714 évet.
Persze annyival csökkentheti, ahány gazember geciláda társát feladja.

Azt hiszem így fair.

De ha nem: a viszkis 140 misiért 17 évet kapott, ebből 12-t leült. Vagyis 1 év = 11 millió - kerekítettem.

Tehát Lölő 200mrd-ja / 11 millió = 18181 év letöltendő. A többit magadtól is kitalálhatod.

2017.12.20. 13:43:36

@DocBulywood: Azt azért talán még te is tudod, hogy a jogszolgáltatás nem szorzótábla..
(ez pl. egészen jól tettenérhető egy bizonyos népcsoport életvitelszerű bűnelkövetéseinek ellentételezésekor)
Szóval matekozgass, de hogy teljes legyen a kép, kezd el kimatekozgatni, hogy a szoci-liber bagáézs a rablóprivatizáció során mekkora vagyont hagyott széthordani a külföldi "befektetők" által. Ja.. hogy ők nem (csak) maguknak loptak, csak nem óvták meg a rájuk bízott vagyont.. az más?

2017.12.20. 13:54:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hááát tudtommal Pharaon nem kapott állampolgárságot, másrészt ne nézzük egymást hülyének.. 25 éve keresi az FBI meg a IP.. te elhiszed, hogy nem sikerült volna levadászniuk, ha tényleges akarják..és ha nem áll mögötte a CIA?

Nekem fanyaloghatsz... ha nem hagynánk az amerikai hódítókat hódítósdit játszani, már állna a bál, jajongana a szervilis ballib szektopr, ha meg hagyjuk, akkor az a baj. Elmentek ti a picsába. Az USA a világ tetszőleges pontján azt csinál, amit akar. Majd pont mi, egy porbafingó NATO csicska ország leszünk, aki az orrukra koppint? Még ha a kormány mögé felsorakozna a nagypofájú ellenzék, akkor se hiszem, hogy megtilthatnánk. Jogilag talán lehetséges lenne... de a valóságban nem ajánlott. (De tudod te ezt, csak játszod a naivat)

2017.12.20. 13:58:11

@CoolKoon: Te beszélsz a fideszes szitokszavak elfogadhatatlanságáról? Mikre gondolsz?
Meg kikre, akik szerinted ennyire szitkozódnak?
Talán taga20 verte ki a biztit? Vagy 1ghost? Esetleg a többi narancskullancsozó, takonynácizó, nácizó, fideszbérencező, csútivajdázó, meg hosszan sorolhatnám (már terveztem, hogy egyszer összegyűjtöm az összesdet, ami fel van vonultatva egy bőlevű topicban)
A jobboldal ehhez képes elég gyenge, maximum válaszreakciókat ha látsz.

2017.12.20. 14:13:38

@CoolKoon: "Attól tartok, hogy akkor már késő lesz. És amúgy meg ez az érvelés pont annyira fals, mintha Haynau vérengzése után azzal érveltél volna, hogy a Bach-korszak mennyire humánus, hiszen már nem végzik ki bírósági tárgyalás nélkül a főurakat."
Szóval nem tudsz erről leszakadni... hol és kit is ért valamiféle inzultus? Kit végeztek ki? Ocsmány csúsztatás, amit írsz, továbbra is. Te kezdtél el arról képzelődni, hogy mi lesz majd, ha a tömegbe lövetnek a Viktátorék... miközben ebbe, meg ennek folyományaiba éppenhogy az oly törvénykövető ballib banda bukott bele. Egyelőre ennyi a tény. Ha majd hasonlót tapasztalsz, jogtalan bebörtönzéseket akkor, de csak akkor szólj. Az elsőnél.. nem késő hidd el. Uszítani, viszont, hamis vádakkal, az nektek soha nincs elég korán.

" Most komolyan álljak neki egy erről szóló hírt keresni? Minden évben van ilyen, több is." Igen, kerss, vagy csak megint állítottál valamit, ami kamu. Kérek minden évre egyet, oké?
Amúgy a kormány közel egymillió emberről gondoskodik, akik a többség és ezen belül az adófizewtők támogatása nélkül nem híznának olyan szép kövérre (bár biztos vannak más forrásaik is) ugye nem gondolod, hogy célszerű még több bőrt lehúzni rólunk? Munkalehetőség bőven akad, a támogatottak fele simán munkaképes, találhatna a lopáson túl más módot is a támogatás kiegészítésére.

"Érdekes, én azt hittem, hogy a "Magyarország jobban teljesít" és a "Ne az emberekkel fizettessék meg" lózungokba az is beletartozik, hogy a nyugdíjasokat ne hagyja a keresztény-komcsi kormány a saját lakásukban megfagyni."

A kormány nem fog (nem várható el) minden (a meséidben szereplő megfagyni készülő, volt tisztviselő kisnyugdíjas) mellé őrt. Meg azokkal sem lehet mit kezdeni, akik valami istenháta mögötti viskóban terngődnek, nem jelzik (mert büszkébbek, mint a merdzsós cigányok) hogy segélyre volna igényük, vaghy azokkal, akik a hajléktalanságot választják, mert nekik kell a szabadság és joguk van a hajléktalan szállókon elvárt viselkedési normákat megtagadni..
Jó lenne, ha mellékelnél egy statisztikát, melyik évebn hány ilyen eset volt.. mert az összehasonlítás tenné igazán érdekessé az általad sejtetett számokat és a valóságot.
"Ja. A kisnyugdíjasok megfagyása ellen pont annyira tehetetlen a kormány, mint egy meteorral szemben, ugye?"
A megoldási metódusodon: Adjunk mindenkinek nagy nyugdíjat, egy kazánfűtőt, 30öl tölgyfát kuglizva, na ezen kívül azért sok egyéb más is létezik. Amihez nem árt, ha a kritikus helyzető kisnyugdíjas is kompromisszumképes.
Mondom, te szeretnél alanyi jogon kényelmes körülményeket mindenkinek... de ennek forrásai nálunk tehetősebb országokban sincsenek, másrélszt elég rossz üzenete van a kommunizmus lightnak a 40-50 éven át szorgalmnasan gürcölők irányába.

CoolKoon 2017.12.20. 15:45:30

@Womb Raider: Na jó, erre nekem tényleg nincs időm.

CoolKoon 2017.12.20. 15:59:57

@midnightcoder2: "Igen, társadalmi kérdésekben valóban sok mindennel egyetértek azzal amit csinálnak." - Itt nem a sima egyetértésről van szó, hanem a buzgó bólogatásról, és arról, ahogy néha (egészen vehemensen) védelmedbe veszed a viselt dolgaikat.

"mert megfordultam már pár iszalmista országban, és nem szeretném ha itt is olyan lenne" - Szerintem a "Lányom nélkül soha" c. filmet/könyvet is épp elegen olvasták/látták ahhoz, hogy tudják, mi fán terem egy iszlamista társadalom. A plakátok nélkül is. Mellesleg hozzátenném, hogy az értelmesebbje eddig is inkább arról beszélt, hogy semmi értelme a kerítésnek, mert a határőrök a kerítés előtt is MINDENKIT feltartóztattak/elfogtak, és a kerítés önmagában senkit se akadályoz meg a továbbjutásban/visszafordulásban (addig legalábbis, amíg nem kapcsolnak rá pár tízezer voltot ugyebár). De hát ugye ezt könnyű volt lefordítani arra az értelmetlen zagyvaságra, hogy "mert !soroS"...

"A FIDESZ és a szélsőjobb nagy kettő. Amúgy ha belegondolsz, az amit nálunk és általában Európában liberálisnak hívnak nem kicsit van messze a valódi liberalizmustól." - Én ezzel tökéletesen tisztában vagyok, ezért se hívom az ilyeneket liberálisnak (vagy bármilyen arra utaló dolognak), hanem annak, amik(=komcsiknak). A Fidesz (meg a Jobbik is amúgy) viszont direkt mossa össze a kettőt, mert ők a valódi liberálisoktól is úgy irtóznak, mint ördög a tömjénfüsttől. Ebből pedig két lehetőség következik: akik az ő nyelvezetüket használják, vagy azért csinálják, mert (ebben legalábbis) egy követ fújnak velük, vagy azért, mert fogalmuk sincs arról, hogy miért "libbant" meg "liberrált" az, akiről ők ezt állítják.

"a metapédiáról eddig nem hallottam, de most hogy mondod megnézem mi az :-)" - Egy csomó "érdekes" dolog található rajta. Többek között a "közéleti zsidók listája", mely szerint lényegében mindenki zsidó, aki a szélsőjobbosokkal nem ért egyet (természetesen akkor is, ha az illető történetesen amúgy nem az).

"Van olyan hely, ahonnan úgy tiltódtam ki, hogy előzőleg még nem is jártam ott. Ami elég vicces: nyílik egy vadiúj blog, ki tudja miért máris felkerül az index címlapjára, írsz egy hozzászólást és lám, mi derül ki a az elküldés után ? Az, hogy ebben a blogban jelenleg nem kommentelhetsz." - Meglehetősen paranormális fiókod lehet. Velem pl. ilyesmi még sose fordult elő, pedig már vagy 10 éve baszom itt a rezet...

2017.12.21. 01:26:01

@Womb Raider: fordítva ülsz a lovon. A fidesz fiúk kajabálják, hogy az orosz az új barát. Te ellent mondasz Orbánnak? Vagy szerinted hazudik?
Nem kell EU, nem kell nato.....ki néz naivnak és kit?
Majd az orosz épít nekünk atomerőművet...erre az amerikai gm szállítja a turbinákat. Aztakurva!

2017.12.21. 01:30:30

@Womb Raider: Talán azért nem csattant el egy pofon sem a rendőrök részéről, mert a momentum nem gyújtotta föl a tv épületét?
Avagy nem támadták meg a tv1 közvetítőkocsiját? Esetleg nem dobálták a rendőröket molotov koktéllal? Avagy nem törték el egy rendőrnő lábát téglával?
Kit nézel naivnak?

2017.12.21. 01:33:11

@Womb Raider: egyébként mi az a ballib?
Ja, fingod sincs, csak a habonyi lózungot böfögöd vissza.

2017.12.21. 11:38:40

@CoolKoon: Ja... a hülyeségeidet ideborítani bezzeg volt..:) Te, kis fontoskodó elfoglalt ember.

2017.12.21. 11:42:20

@Könnyen elkaptuk, uram!: Látod, annyira ostoba vagy... az megvan, hogy az EU és az USA csak úgy hagyta jóvá a saját országunkban, a saját pénzünkön építeni szándékozott erőművet, ha német, francia, usa beszállítóknak is lepotyog egy kis ez-az. Addig ment a hőbörgés, meg a tiltakozás. Erről beszélek, hogy itt semmi nem történhet a főcsendőr őrmester bólintása nélkül.

"egyébként mi az a ballib"
A magát baloldalinak és magát liberálisnak hazudó politikai kalandorok gittegyleteinek összessége. :)

2017.12.21. 16:22:03

@Womb Raider: a liberális nem lehet baloldali.

2017.12.21. 16:26:49

@Womb Raider: tehát Pharaon azért kapott letelepedésit, mert az europol nem vadászta le. Logikus...

CoolKoon 2017.12.21. 22:27:00

@Womb Raider: "Ja... a hülyeségeidet ideborítani bezzeg volt..:)" - Mondja ezt nekem az, aki lényegében az ez év áprilisi regisztrációja óta hozott össze annyi kommentet, mint amennyit én az elmúlt 10 évben. Kilóg a lóláb, nem is kicsit.

"Te, kis fontoskodó elfoglalt ember." - Igen. Karácsony előtt pár nappal bizony az ilyen " Igen, kerss, vagy csak megint állítottál valamit, ami kamu. Kérek minden évre egyet, oké?" és "Jó lenne, ha mellékelnél egy statisztikát, melyik évebn hány ilyen eset volt.." dolgokat nem áll módomban teljesíteni. Engem ugyanis (egyesekkel ellentétben) bizony nem a kommentelésért fizetnek.

2017.12.22. 09:42:16

@CoolKoon: Muhaha.. szóval nincs adat, csak a pofátlan hazugságod.. Addig nem zavart, hogy oldalakat "kellett" írnod, amíg a hülye propagandádat toltad. Mihelys belekérdeztem, hogy hol is fagynak halálra a nyugdíjasok, rögtön nagyon fontos egyéb dolgod akadt :))))))))))))
Azé egy szaftos személyeskedésre futotta a drága idődből.. nos, ha valaki csak pár kommenttel rendelkezik, azt a nagyhohoohoo rohanja le, ha sok a komment, azt te kifogásolod.. sapka/nincs sapka. Hatékony..
Szóval kilóg a lóláb, hogy a handabandád mögé adat , tény az nincs, az nem szerepelt a brossúrában.... és valahol felsír egy kisgyerek...

2017.12.22. 09:46:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Pontosan :) Na, de a magyar"baloldal" nem bal.. a magyar "liberálisok" meg nem a liberalizmus eszméinek követői... oszt akkor ez így renden is van. Amúgy meg, ha figyeltél volna: a baloldal ÉS A liberálisok hatalomvágy motiválta összeborulása. Majd , ha szerencsénk lesz, jövőre láthatunk bal-lib-náci összeborulást is :) Szintén a hatalom irányti olthatatlan vágy okán.

Arról meg nincs infóm, hogy Pharaon letelepedésit kapott volna. Beutazott többször is, de ennyi.

CoolKoon 2017.12.22. 11:18:30

@Womb Raider: "Mihelys belekérdeztem, hogy hol is fagynak halálra a nyugdíjasok, rögtön nagyon fontos egyéb dolgod akadt :))))))))))))" - Nos, mivel látom, hogy nem bírsz magaddal, hát rákerestem. És dik, mik voltak az első találatok között: "Kartellben titkolják, hányan fagytak halálra idén Magyarországon" (hvg.hu/itthon/20170302_emmi_orfk_omsz_fagylalal_hajlektalanok), "Kihűléses halál: elsumákolták a választ Rétváriék, nem tudni, hány halott van" (hvg.hu/itthon/20170123_kihuleses_halal_elsumakoltak_a_valaszt_retvariek_nem_tudni_hany_halott_van). Tehát az elmúlt télre vonatkozóan nincs adat/statisztika, így a jelenség nem is létezik. Ó, de kényelmes, ugye? A hullaház lakói pedig már nem panaszkodnak. De hogy kielégítsem a kíváncsiságodat, találtam egy "színes" kis rövidhírt is a témában (a két évvel ezelőtti télről): hvg.hu/itthon/20160112_75_ember_fagyott_meg_Magyarorszagon_janua De persze te csuklóból vágod majd rá a konzervválaszt, miszerint "az nem igaz, mert Soros". Hiszen olyan ez, mint a jolly joker: mindent visz, még azt is, amit történetesen nem.

"nos, ha valaki csak pár kommenttel rendelkezik, azt a nagyhohoohoo rohanja le, ha sok a komment, azt te kifogásolod.." - Hát ugye a pár (10-20) komment azt jelenti, hogy "eldobható" fiókról van szó, a túl sok pedig azt, hogy az illető vagy megszállottan mániákus kommentelő, vagy nem ingyen (de mégis bután) csinálja. Ez nem "sapka/nincs sapka", hanem egyszerűen csak tény, ami mindenkinek feltűnik, aki egy kicsit is aktív volt bármiféle közösségi oldalon (pl. fórumon, 4chan-en, 9gag-en, akárhol).

"a handabandád mögé adat , tény az nincs, az nem szerepelt a brossúrában" - Az marha vicces amúgy, amikor önálló gondolatot nem, pártpropagandát viszont ezerrel toló trollok brossúráznak meg bérkommentelőznek/sorosoznak (ízlés szerint) engem :D
De csak hogy szemléltessük, mennyire "intenzív" a kommentelgetésed, osszuk már le a regisztrációd óta eltelt idővel a kommentjeid számát: kb. 3100 komment 8 hónap alatt, az annyi mint kb. 13 komment naponta (minden áldott nap, hétvégenként és ünnepnapokon is) vagy kb. 19 komment hétköznaponként. Való igaz, egy fizetett trolltól ez kevés. Viszont a kezdő trollok szintjét megüti, és további fiókok meglétét se zárja ki.

CoolKoon 2017.12.22. 11:21:30

@Womb Raider: "a magyar "liberálisok" meg nem a liberalizmus eszméinek követői... oszt akkor ez így renden is van" - Rendben hát. Ugyanis attól, hogy az eligazításon nektek ezt nem kötik az orrotokra, még a "tieitek" is nagyon jól tudják.

2017.12.22. 15:51:34

@Womb Raider: a tek szerint kapott, a hivatal szerint nem. Nem bizonyítják, csak nyilatkoznak. Ami tény: Orbánnak együtt vacsorázott, házat vett és a kérvénye szerint a nagykövet tartja el...

2017.12.22. 15:53:55

@Womb Raider: egyébként a megnevezést, hogy ballib, mostmár értem. Ezek szerint nem rám gondoltál. Csak ez olyan fideszpropagandasztikus.
Akkora nonszensz, mint a keresztény-demokrata...

2017.12.22. 17:46:07

@CoolKoon: Te a fagyott nyugdíjas tisztviselőkről mesélj, te kis mesemondó. Egyelőre még mindig nem prezentáltál egy lefagyott bütykös lábujjat sem...

2017.12.22. 17:55:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: Tisztára olyanok, mint CoolKoon... ja..mégsem. A TEK egyet állítotott: kérvényezte az állampolgárságot..nos, ebben ugye nem tudtuk megakadályozni, maximum egy megelőző csapás lett volna alkalmas eszköz, de az olyan amerikai .. szóval kérelmezte az állampolgárságot, ám nem kapta meg. Ezt meg a belügyminiszter állította. Ahhoz, hogy itt tébláboljon és mindenféle emberekkel üzleti kapcsolatot ápoljon, nos ahhoz nem kellett állampolgárság. Maradjunk annyiban, hogy ezzel a faszival kapcsolatban kb. semmi ellenőrizhető információja nincs a hozzád és hozzám hasonló eccerű népeknek. Az sokatmondó, hogy a világ két hatalmas bűnüldöző szervezete 25 éven át nem kapta le. Talán a Moszadra kellett volna bízni a melót..

2017.12.22. 18:36:16

@Womb Raider: állítólag jó kapcsolatai voltak.

CoolKoon 2017.12.22. 19:40:09

@Womb Raider: Mi van, az etilizmus szövődményei megakadályoztak abban, hogy beleolvass a linkelt cikkbe? Vagy csak a funkcionális analfabetizmusod miatt siklottál át rajta? Na akkor segítségképp idézek belőle egy kicsit: "Az óév utolsó napjaitól január 10-ig tartó hidegben 35 ember halt meg kihűlés miatt, a többségük saját fűtetlen otthonában vesztette életét." Na, még mindig semmi? Vagy legalább már Soros?

CoolKoon 2017.12.22. 19:43:09

@Womb Raider: "Tisztára olyanok, mint CoolKoon... ja..mégsem." - Te mégis miről beszélsz?! o_O