B1 blogcsalád



A gyerekeket az aszfaltra térdepeltető fideszes polgármester még büszke is a tettére

2017. december 15. - Mr Flynn Rider

Nem érti, hogy miért gáz télen a gyerekeket az aszfalton térdeltetni és politikai biodíszletnek használni. vlasich_krisztian_gyerekekkel.jpg

Akik a perzselt disznóra felírt, poénnak szánt egysorosra nem kiáltottak fasizmust, vagy éppen viccesnek találták, akkor jöjjön egy másik történet a vidéki fideszes polgármesterek mélysötét lelkivilágáról. Felújítottak egy utcát Csepregen, a polgármester az átadásra kivezényelték az óvodásokat és az aszfaltra térdepeltette őket, mert az

„egy kedves népszokás”.

gyerekek_az_aszfalon_terdelnek.jpeg

A kép jobb oldalán lévő CBA-szatyor különös ízt ad a képnek. Magyarország, 2017 , fotó: nyugat.hu

A polgármester szerint „nagy nap volt ez a Vas megyei település életében”. Vlasich Krisztián a nyugat.hu-nak arról beszélt, harminc éve várt minden csepregi arra, hogy végre megújulhasson a város ütőere. A polgármester azt is büszkén hirdeti a település honlapján, hogy Ágh Péter fidelitasos potentát segített kibulizni a forrást. A 444 felhívta a figyelmet: Vlasich onnan lehet ismerős, hogy ő az, aki fideszes polgármesterként felfüggesztettek, mert nem számolt el a város pénzével - majd újraindult függetlenként.

A térdeplés ötlete onnan jött, hogy az utcaátadásra két nappal Luca napja előtt került sor. Luca napjához számos népszokás kapcsolódik, ezek közül a városvezetők a kotyolást találták leginkább alkalomhoz illőbbnek. A kotyolás során a fiatal fiúk körbejárják a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígérnek, amiért ajándékokat kapnak. Ezt elevenítette most fel Csepreg, a polgármester szerint a gyerekek kifejezetten élvezték, hogy szerepelhetnek az avatón, örömmel jöttek szüleikkel együtt, teát is kaptak,

„minden rendben volt”.

Sőt, a fideszes politikus még helyreigazítás-félét is közzétett a saját Facebook-oldalán, ahol azt írja, a gyerekek kicsivel később még egyszer térdepeltek, sőt, önként:

"A gyermekek örömmel vállalták, hogy az Alkotmány utca átadóján szerepelnek. Sem részükről, sem a szülők részéről nem érkezett panasz a Luca-napi műsor kapcsán, amit az óvodás csoport egy órával később a városi adventi gyertyagyújtás keretében szintén előadott." 

A politikus a levelében azzal a nyilvánvaló hazugsággal próbálja kimagyarázni magát, hogy nem ő rendelte oda a gyerekeket az óvodából, hanem 

az óvodások „önként érkeztek az ünnepségre és képviseltették magukat”:  

 

A fideszes politikus vagy nagyon buta, vagy nagyon gonosz, ha úgy gondolja, hogy egy óvodás "képviselni tudja magát", meg "önként" jelentkezik arra, hogy a hideg aszfalton térdepeljen. 

 

Esetleg mindenkit hülyének néz. Pedig úgy gondolja: 

„Csepreg Városában hagyomány, hogy a település életében egy-egy fontosabb eseményen képviseltetik magukat a nevelési közintézmények, iskolások, óvodások egyaránt. Ennek megfelelően a polgármester jelen esetben is csupán ezen helyi szokásnak megfelelően, az átadót a Luca naphoz kapcsolódó városjárás műsorsorozatába beemelve, beszélte meg az óvoda vezetésével a rövid műsort.”

A polgármester az ovisokkal együtt vágta át a szalagot is az utca átadásán, itt érezte Vlasich Krisztián , hogy ez már elég egyértelműen a gyerekek politikai célra való felhasználása. Tagadta is: 

„Különösen visszautasítandó az az állítás, hogy a gyermekeket politikai díszletnek használta volna bárki is. A gyermekek az átadón az előre egyeztetettek szerint egy másfélperces műsorral működtek közre.”

A polgármester szerint „a szalagátvágás pillanatához önként, örömmel álltak a gyermekek, szüleik részéről is jóleső érzést jelentett, hogy szerepelhetnek az ünnepi esemény részeseként.” 

Egy gyerekjogász egy nőknek szóló magazinban, a wmn.hu-n viszont alaposan kiosztotta a politikust:

„A legdurvább jogsértés, ami a gyerekekkel szemben elkövethető, amikor egy felnőtt a saját vágyaira és céljaira eszközül használja a gyereket”

írja gyerekjogász a wmn.hu-n, aki felháborodott történteken. Dr. Gyurkó Szilvia szerint ez egyszerűen nincs rendben. Bármelyik párt vagy önkormányzat képviseletében csinálja is bármelyik felnőtt. A gyerekeket ugyanis nem szabad biodíszletnek használni.

„Atyaég! Tényleg el kell mondani 2017-ben, hogy ez rohadtul nincs rendben? Hogy a gyerek nem biodíszlet? És nem is cuki sorminta a terem oldalában, az átadásra váró épület, úttest, szobor, stb… mellett?!

A gyereknek nem azért van keze, hogy átvágásra váró szalagokat fogjon. Egyetlen gyerek sem használható kampánycélra, vagy azért, mert jól mutat a fotókon. A gyerek nem használati tárgy, nem kellék és nem ingyen dekoráció.”

– írta a gyerekpszichológus.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6013501993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK13 2017.12.15. 12:00:47

a gyermek nem biodíszlet, írja Mr Flynn Rider, és ezer százalékig igaza van. Majd elmegy az iskolás rokon (gyerek, feleség, stb...) karácsonyi ünnepségére, és végignézi a rokon gyermek műsorát, ahol a kicsi mint biodíszlet szerepel. és véresre tapsolja a kezét.

ha nem lenne a b1, tényleg ki kellene találni, olyan szinten tudtok, srácok, gyomorfelfordulást okozni, hogy ez utolérhetetlen.

ja, és még valami: menjetek el néha vidékre, megtanulhatjátok, hogy ott fellépnek még a kicsik fontos alkalmakkor, és örül mindenki ennek, meg pl hogy a levágandó disznó a soros, és nem égetik hanem perzselik, stb.

2017.12.15. 12:44:02

Atyaég...ojróppasegíccs.. megdiktatúrázták szeginy gyerkőcöket.. Gyurcsány nem győzi menteni a gyerekeket, a fidesz meg megalázza őket. Fel kell háborodni, eftársak!
Gondolom a remek gyermekpszichológus és jogvédő azon is felháborodik, (néha..) hogy az alapítványa közhasznúsági jelentései 1db. 2012.-es jelentésből állnak..

kalapácstollú 2017.12.15. 12:45:59

Döbbenek! Komolyan, van Magyarországon olyan beteg elme, amely ezt a posztot, az abból sugárzó gyűlölettel össze tudta állítani?
Igaz, nem?

Helga Beauty Salon. 2017.12.15. 16:52:58

"polgármester átadás ünnepség népszokás csepreg térdelés fidezs biodíszlet kotyogás vlasich krisztián"

Tök jó! Folytatom! Soros, böllér véreshurka pörzsölt disznó, népszokás, biodíszlet.

Aztán: álhír kamu műbalhé képmutatás moralizálás erőlködés.

meszena 2017.12.15. 22:32:50

A cím nagyon durván félrevezető. Aztán meg kiderül, hogy az egész csak egy gyengén összetákolt álhír.
Kérem, itt botránygyártási kísérlet folyik.

taga20 2017.12.15. 22:36:57

@meszena: szerinted nem volt térdepelés droid?

2017.12.15. 22:40:36

Nagyon fontos képet láttunk: itt festették le, hogy mi vár a gyerekekre, ha itt maradnak: térdelő jobbágyok a fidesz földbirtokain.

meszena 2017.12.15. 22:43:35

Mit jelent a "térdepelés droid"?

2017.12.15. 22:43:39

Ja, és azongya a fideszes biodíszlet, hogy az ő gyereke nem biodíszlet.

meszena 2017.12.15. 22:44:21

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Ezt Rákosi apátok se mondhatta volna szebben :)

2017.12.15. 22:44:53

@meszena: Nem válaszoltál a kérdésre, kancsó. Csak szólok.

meszena 2017.12.15. 22:45:46

@meszena: Mit jelent a "térdepelés droid"?

2017.12.15. 22:46:05

@meszena: Mit, aranybogár? Idézni nem tudsz, ha már itt okádsz?

meszena 2017.12.15. 22:46:26

@taga20: Mit jelent a "térdepelés droid"?

taga20 2017.12.15. 22:47:29

@meszena: aszt bazdmeg, hogy neked simán belefér, hogy egy kibaszott szolga, egy polgármester, letérdelteti a kölködet.

én soha nem fogom elviselni!

hogy basznátok meg a gecit minden nap faszkalapok!

milyen ócska szarok vagytok???

ember100 2017.12.15. 22:47:45

Helló !

Gyűlnek itt a fityeszférgek mint légy arra a bizonyos dologra.
Menteni kell a "mundér becsületét" mert ugye egyik sem a legtisztább .Tudjátok feleim VAGY útavatás VAGY egy népszokás ! Elég gáz ha eze nem értitek , de végül is fideszdroidok vagytok :) Az értelem a legkevesebb.
De hogy elmúlt nyolcévezzek most bezzeg háborogtok amikor az úttörők , kisdobosok zászlóval integettek a küldöttségeknek MI ?
Ennyi agyatok van , illetve NINCS !

2017.12.15. 22:48:15

@meszena: "Ezt Rákosi apátok se mondhatta volna szebben :) "

Mit, fideszgyík?

meszena 2017.12.15. 22:49:26

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Nem értettem a kérdést, ha a droidosra gondolsz.
Mit mondtál olyan szépen, mint egykor a munkásmozgalom hősei szólottak?
Ezt:
"Nagyon fontos képet láttunk: itt festették le, hogy mi vár a gyerekekre, ha itt maradnak: térdelő jobbágyok a fidesz földbirtokain."

meszena 2017.12.15. 22:51:26

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Mi közöm a fideszhez? Nehéz követni a gondolkodásodat.

taga20 2017.12.15. 22:52:22

@meszena: bocs, de az olyan szervilis faszok, vagy pinák, mindig kihozzák belőlem az állatot.

na zene!:)

www.youtube.com/watch?v=hLhN__oEHaw

2017.12.15. 22:52:23

@meszena: Szöveget értelmezni tudsz? Nem úgy néz ki.

meszena 2017.12.15. 22:54:30

@ember100: Teljesen érthetőek az indulataid: Lassan nyolc éve a balliberális klientúra helyét a fideszesek vették át. Hát persze, hogy idegesek vagytok, hiszen most úgy néz ki, hogy még négy, húsosfazekaktól távoli év következhet...

.Gordon Gekko. 2017.12.15. 22:57:24

Hát úgy néz ki élvezik.

A helyiek meg jobban tudják, kicsoda, mint a 444 meg a féknyúz-lánc, ők újraválasztották, függetlenként is, ugyi?

Akkó, mi közöd hozzá?

A névtelen FB bejegyzést és a névtelen 'gyermekjogász' névtelen 'magazinban' levő cikkét meg ugyanaz a névtelen írta aki a posztot. Igy megyen, demokrata helyeken...

meszena 2017.12.15. 22:57:59

@taga20: ha így lenne, igazat is adnék neked. Csakhogy teljesen másnak néz ez ki. Volt egy műsor, amely részletéről készült ez a kép. És a kép alapján készült az álhír a blog botránygyárában. Ugye nem az zavar, hogy ezt észre lehet venni?

2017.12.15. 22:58:26

@taga20: És azoknak, akik ma a bűnözők ellen tűntettek:

www.youtube.com/watch?v=sIl8HA_496U

:)

meszena 2017.12.15. 22:59:33

@.Gordon Gekko.: Darabra fizethetik a blogereket, azért születnek ilyen silány írások. Kilóg a lóláb.

meszena 2017.12.15. 23:01:52

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Milyen szöveget? Az az érzésem, hogy másról beszélünk.

2017.12.15. 23:04:15

@meszena: " Mi közöm a fideszhez? "

Ezt magaddal beszéld meg, ez egyéni problémád és itt a kutyát sem érdekli (a dumád sem).

taga20 2017.12.15. 23:04:26

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: most nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.

szerintem dobj be egy másik tantuszt, me átbaszott a kintornás!:))

2017.12.15. 23:07:37

@meszena:

"Mit jelent a "térdepelés droid"?"

Nos, az egybites, narancsködös fidess troll agyaddal ezt hiába magyaráznám el.
Valószínűleg - legalábbis remélem - nincs gyereked, akit hidegben térdepeltet egy faszkalap az utcán.

Bár ismerve a gumigerincű alázatot kedvenc vezíred pártja íránt, még az is lehewt, hogy éppen te rugdosnád oda a flaszterra, hogy mindenki lássa:
igazi fideszes szarházi vagy.

Így már érthető volt gyíkarc?

2017.12.15. 23:07:40

@meszena: Nyilván másról beszélsz, mint bármelyik fideszes troll, tehát ne add itt a hülyét.

"Nagyon fontos képet láttunk: itt festették le, hogy mi vár a gyerekekre, ha itt maradnak: térdelő jobbágyok a fidesz földbirtokain."

Melyik részét nem értetted?

taga20 2017.12.15. 23:09:01

@meszena: a kiskölköket, bivalybasznákon, a helyi fityeszfasz letérdepelteti a nulla fokos aszfaltra, me fasza lett az aszfalt.

szerintem ez vért kíván, te pedig kitátod a szájad.

szerinted ki a hülye?

2017.12.15. 23:10:35

@meszena: "Darabra fizethetik a blogereket"

Aham, nem is a bérkommentelő fidesztetveket...

2017.12.15. 23:14:07

@morph on deer: Na de jó nézni, hogy latinul is tud...
:)

ember100 2017.12.15. 23:14:22

@meszena:
Helló !

Látom téged sem az aszedért fizetnek.
EGYSZERŰ HAZAÁRULÓ VAGY !
Hogyan védheted ezeket, szétlopják az országot , tönkreteszik a gyerekeink jövőjét , elsorvasztanak mindent ami előve vinné az országot , oktatás , egészségügy ....
De bezzeg szadion , kisvasút , nagyvasút , atom .... minden van ami nem kell és sokat lehet lopni belőle .
Csak egy kérdés 1 olyan szocit mondt akinek fele akkora vagyona van mint a ti nemzethy gázszerelőtöknek.
Ennek a lénynek több a vagyona mint az összes ellenzékinek már a simlicska sincs versenyben.
TE TÉNYLEG SZERETED HA KILOPJÁK A SZEMED ????

2017.12.15. 23:15:32

@meszena: Nem kellene nick-et váltanod, faszarc?

meszena 2017.12.15. 23:20:06

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Te hoztad szóba a témát.
Úgy gondolod, hogy itt csak egyetértő véleményeknek (papagáj kommandó) van helye?

meszena 2017.12.15. 23:22:18

@Látens Inszinuáció: Teljesen érthető az jellemrajzod. Tökéletesen ábrázoltad.
:)

2017.12.15. 23:22:24

@meszena: Melyik részét nem érted, fideszgyík? Tényleg hülye vagy?

taga20 2017.12.15. 23:23:47

@morph on deer: és ez legalább jó!

na küldök egy jobbat, egy vidámat!:)))

www.youtube.com/watch?v=j3qIBHStUc0&list=RDj3qIBHStUc0

meszena 2017.12.15. 23:24:37

@taga20: Ki hülyézett?
Itt nem hülyeség, hanem hazugság van. Egy kép alapján kicsavart történet.
Ha valóban probléma, hogy egy műsorban ilyen rész szerepelt, az nem politikai ügy. Csak egyesek szeretnék azzá formálni.

2017.12.15. 23:24:53

@meszena: Na jó, a kurva anyáddal szórakozz, tetves fideszdroid.

morph on deer 2017.12.15. 23:33:35

Azért a lényegre már megint nem figyeltek, de nem ússzétok meg, mert segítek! :)

“Luca napjához számos népszokás kapcsolódik, ezek közül a városvezetők a kotyolást találták leginkább alkalomhoz illőbbnek.”

Tehát a sokféle lehetőség közül pont ez illett az alkalomhoz. És mit gondoltok, miért?

“A kotyolás során a fiatal fiúk körbejárják a házakat, és LOPOTT fán vagy szalmán térdepelve...”

Lám, már a legifjabb fideszesek is ápolják a hagyományt, és LOPOTT szalmán térdepelnek, hiszen mi máson...

“ ...mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígérnek, amiért ajándékokat kapnak”

Mondjátok szépen utánam: tisztelt hölgyeim és uraim majd olyan, de olyan jó lesz, - csak ránk kell szavazni! Megvan?
Akkor Jöhet a jutalom...!

Szóval így készül az igazi fideszes!
És aki a ki si fideszest nem becsüli, az nem érdemli meg Németh Szilárdot sem, pedig nálanagyobbazt keresve sem találsz...

De az apróságok legalább „önként érkeztek az ünnepségre és képviseltették magukat”:

Vajon mi okból, és ki által képviseltették magukat? Valaki ezt érti is?

Előre is kösönöm, ha valaki ezt elmagyarázta!

.Gordon Gekko. 2017.12.15. 23:38:00

Azért vannak dolgok, amiket nem szeretek a demokráciában.

Ha már mindent lehet írásban hazudni, a szólásszabadság jegyében következmények nélkül, azért valaki kiszivárogtathatná a szerzőket, hogy a miheztartás végett valamelyik unatkozós péntek este fejbe rugdoshassam.

taga20 2017.12.15. 23:44:36

@meszena: még egyszer kérdezem tőled, te szerencsétlen fityesz szar.
ha a te purdéd térdepelteti le egy ilyen vidéki tróger, te mit csinálnál?

én a fejét verném bele a finom, új fityeszes aszfaltba!

taga20 2017.12.15. 23:45:53

@.Gordon Gekko.: és mit szerecc a illiberális szarkupacban? meséjj tetű!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.16. 00:18:42

@ember100: Ő annak is örülne ha a feleségét gerincre vágná valamelyik főfideszes, megtiszteltetésnek venné.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.16. 00:21:28

@FCUK13: Mi van faszarc? Te arra hajtasz, hogy amikor megy a körsms melyik posztban kell ugatnotok, te legyél az első?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.16. 00:23:35

@meszena: És te a seggüket is kinyalod, hogy utána az üres kondér alját hátha megnyalhatod. Te, gerinctelen fasz!

Csuti Ördögüző 2017.12.16. 00:40:27

Nahát, Orbán gyerekeket térdepeltetett.

Akkor megválasztjuk Gyurcsányt meg az MSZPt. Eszednél vagy?

taga20 2017.12.16. 00:47:59

@Csuti Ördögüző: nahát, a geci gyerekeket térdepeltetett.

akkor válasszuk meg kimirszemet!

eszednél vagy narancs szar?

meszena 2017.12.16. 01:11:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Valami színjáték? Nem voltam ott, honnan tudjam?
Van jelentősége?

meszena 2017.12.16. 01:13:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ez az alpári beszéd valami előírás, vagy így akarod a balliberális személyiséged kifejezni?
Fordulj szakemberhez, mert ez a nagyfokú gyűlölködés megmérgezi a lelkedet.

meszena 2017.12.16. 01:15:55

@taga20: Neked purdéd van? Hidd el, cigányként is beszélhetsz kulturáltan! Aki számít, az nem fog kinézni ezért!

meszena 2017.12.16. 01:19:30

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
Az alpári megnyilvánulás kötelezően használandó balliberális stílus? Komolyan, ennyire futja? Nézd, a politika (hacsak nem abból élsz), nem a legfontosabb dolog a világon.

2017.12.16. 05:30:44

Sötét jövő közeleg...:( A fidesz kétharmados törvénybe fogja iktatni, hogy a falusi gyerekeket (hogy mindet-e, vagy csak a cigányokat) a Magyar Aszfalt által erre a célra lefektetett aszfaltcsíkokra kell térdepeltetni, ha az átlaghőmérséklet 0°C alá süllyed és szombatonként meg kell tizedelni azokat... a pesti gyerekeket csak simán a Dunába fogják lőni... ezt suttogják, ez lesz, ha megint nem nyernek a liberálbolsevik országmentők.

2017.12.16. 06:28:13

Ez mindig is így volt, hálát kellett adni a jótevőnek, a földesúrnak, a tanácselnöknek, a polgármesternek, országgyűlési képviselőnek, amiért kijárt valamit a falunak, városnak. SZDSZ-es meg MSZP-s városvezetők előtt is hajlongani kellett a gyerekeknek is.
A Fidesz csak újabb szintre emelte a feudalizmust.

2017.12.16. 06:30:07

Egyházi iskolában egy ilyen ünnepségen még egy pap is megfogdosta/megfenyegette/megpofozta volna a gyerekeket a térdepeltetés mellett. A fideszes polgi még finom volt.

taga20 2017.12.16. 06:54:13

@Womb Raider: ritka egy primitív élőlény vagy. ráadásul büszke is vagy rá!

fumerin 2017.12.16. 07:14:31

Óvónőként megtagadtam volna ezt a fajta "szereplést".
Szóval óvónéni is nyakig sáros. Nem kötelezhető, hogy vezényelje ki a kölköket térdelni, ha óvónéni térdelni szeretne, tegye...

taga20 2017.12.16. 07:28:19

@fumerin: ha egy fiatal óvónő térdelni akar, avval szerintem nincs semmi gond, me ott mindkét fél élvezi.

de a kiskölköket télvíz idején az aszfalton térdepeltetni, az tényleg beteg perverz elmére vall.

Tamas975 2017.12.16. 07:29:35

A gyerek nem azért kell, hogy a politikus vele szerepeljen, mindegy melyik pártról van szó. A gyerek fellépő azért kell, mert ha nincsen gyermekszereplő, akit elmegy megnézni munkaidőben a nyugdíjas nagymama, nagypapa, hétvégén meg a szülő is, hogy levideózza az ő kis drágaságát, akkor nem lesz senki, aki előtt átadhatnák amit át akarnak adni, itt egy kis utat.
Ha megnézzük a videót, rögtön látni, hogy az átadón megjelentek szinte kivétel nélkül a gyerekek hozzátartozói.
Egy politikus meg azt szereti, ha a tömeg mosolya árad felé. Van gyerek-van nézőközönség.

2017.12.16. 08:12:35

@meszena: Lehet, hogy elkerülte a figyelmed, tolvaj Orbán-troll, tehát újfent: a repedsarkú anyáddal szórakozz, lehetőleg a tusnádi fideszes partin, miután mindenki végigment rajta (meg rajtad is). Hazaáruló orbánista.

spellbinder 2017.12.16. 08:15:52

Őszintén remélem, hogy a XXI. századi Magyarországon az efféle velejükig rosszindulatú, gátlástalan, becsületdeficites, uszító, hazug fórumok működése nem mehet a végtelenségig megtorlatlanul.

Ambiorix 2017.12.16. 08:26:09

@taga20:
Érdekes, a telibe baszott félszemű kurva anyádnak még semmi kifogása nem volt a térdeplés ellen, amikor tegnap leszopott a kiserdőben egy fél uborkás szendvicsért. :D

taga20 2017.12.16. 08:46:43

@Ambiorix: jó reggelt kívánok!

te most beszélgetést próbáltál kezdeményezni?

me viccnek durva volt az antréd haver:)

blog pszichiáter 2017.12.16. 08:53:57

@Ambiorix: Az a te anyád volt. Nem kellene annyit innod!

blog pszichiáter 2017.12.16. 08:54:52

@taga20: Csak villantani akarta hogy mennyire szellemes. Ennyi telik tőle.

blog pszichiáter 2017.12.16. 08:55:29

@Sütemény1975: Jó az aláírásod. De azért valamit írhattál is volna!

blog pszichiáter 2017.12.16. 08:56:25

@fumerin: Óvónéninek kell az állás az önkormányzatnál.

blog pszichiáter 2017.12.16. 08:57:48

@Colonel H. Stinkmeaner: Jut eszembe! Most olvastam a fácsén.

Mi marad ha Betlehemből elűzzük a zsidókat, négereket és migránsokat?
A birkák és a szamarak.

blog pszichiáter 2017.12.16. 09:00:05

@meszena: Volt nálam. Mondta hogy élvezi basztatni az ilyen sötéteket mint te. Magyaráztam neki, hogy annyira felettetek áll intelligenciában, hogy ez nagyon sekélyes szórakozás.

taga20 2017.12.16. 09:09:53

@blog pszichiáter: az a baj az ilyenekkel, hogy annyira túltolják, hogy nem tud haragudni rájuk az ember.

azé persze rájuk hűlhet a bőr:)))

Aser Tzuiko (törölt) 2017.12.16. 09:26:56

Önként és dalolva. Ez az ovi legalább felkészít az életre. Térden állva jön a jövő. Csepregi szokás.

2017.12.16. 09:36:34

Nekem az a véleményem, hogy Mészáros Lőrinc egy tehetséges ember.
Nem Orbán Viktor kegyéből lett milliárdos és az ország egyik leggazdagabb embere néhány év alatt, hanem azért, mert egy vállalkozó, gazdasági zseni.
Ha több ilyen ember lenne az országban már Svájc és Norvégia sarkát taposnánk.....

BiG74 Bodri 2017.12.16. 12:51:12

A fityisz és holdudvara szarházi, hazaáruló mocskok gyűjtőhelyévé kezd válni. Minden szar ami felúszott áldásos kavaró teljesítményük következtében kezdi lefedni a szabad vízfelszínt, és lassan elfogy az oxigén alattuk. Csak a gerinctelen fajták bírnak majd fennmaradni, akik majd lassan felzabálják a felettük úszó szart is.

Amúgy a tolvajnak kikiáltott polgármestert miért választották meg még egyszer?
A néphagyományok közül miért az ilyen durva áthallással bírót kellett interpretálni?
Hol vannak a felháborodott szülők? Nincsenek? Miért?

BiG74 Bodri 2017.12.16. 12:52:50

@MikeBoy:
Egen és már rég a víccbő vonnánk az okcigént!

Pan Modry 2017.12.16. 13:16:03

Baszod, ha az en gyerekemet terdepeltette volna ez a fideszes genetikai hulladek, akkor utana en terdepelteten de szogegen es kukorican.

Pan Modry 2017.12.16. 13:18:26

@Csuti Ördögüző:
Erre nem ez a valasz seggfej, te miert nem mentel el terdepelni? Gondolom terdeples kozben szivesen leszoptal volna nehany fideszes dákot is, nemde?

BiG74 Bodri 2017.12.16. 13:26:49

@Pan Modry:
Moderáljunk kérem! Elég nagy bánat ez számára kimondatlanul is, hogy túl nagy volt a nyilvánosság kedvenc elfoglaltságukhoz!

csobi2011 2017.12.16. 14:11:00

Gyerünk libsik, gúnyolódjatok egy népszokáson. Ez tellik csak tőletek, minden a magyarságra jellemző szokást tűzzel-vassal írtani, a magyarságot felolvasztani az európai unióban. Csak így tovább. Nekünk nemzeti érzelműeknek fontos a kétharmad. Szóval csak egyre több ilyen cikket kérnék ide, hogy a fidesz szavazók aktívak maradjanak. Gondolom az összes templomot is bezáratnátok, mert ott is térdepeltetik az embereket.

csobi2011 2017.12.16. 14:16:25

@Pan Modry: látom neked a térdeplésről egy dolog jut csak eszedben. Szóval az asszony nem hajlandó rá, így igaz libsi mondjára te szopod le a többi buzi libsit. Szerencsére mára az ilyen viselkedés megvetés tárgya nem úgy mint 2010 előtt.

2017.12.16. 14:16:35

@Colonel H. Stinkmeaner: "Egyházi iskolában egy ilyen ünnepségen még egy pap is megfogdosta/megfenyegette/megpofozta volna a gyerekeket a térdepeltetés mellett"

Ejj... uszítgatunk, uszítgatunk? Tudod, nem lehet mindenki Halivudi prodjuszőr, rendező, meg standup komédiás.. meg még az is jobb, mintha a szerveikkel bótolnának.. mint New Jersey-ben a szakállas bácsik :)

meszena 2017.12.16. 19:14:32

@blog pszichiáter: Ugyan már, csak képtelen volt megvédeni ezt a hazugságot :)
Mondjuk nehéz is, mert színvonal alatti a megalkotása.

meszena 2017.12.16. 19:15:37

@csobi2011: Ez tényleg egy népszokás? Van valahol erről leírás?

meszena 2017.12.16. 19:17:11

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Nem gondoltál már arra, hogy ha úgyis rakod egymás után a szavakat, megpróbálsz valami értelmeset is kihozni belőle?

taga20 2017.12.16. 20:29:42

@meszena: "Nem gondoltál már arra, hogy ha úgyis rakod egymás után a szavakat, megpróbálsz valami értelmeset is kihozni belőle?"

te nem gondolod, aszt látom!

2017.12.16. 20:36:44

@taga20: Éééés? Mondtam én, hogy nem történtek ilyen esetek? Legalább eljutottunk oda, hogy nem igyekeznek takargatni.
Azé' most áljak neki linkelgetni ortodox vallási közösségek vezetőinek nemkevésbé aljas cselekedeteiről? Átlagosan két évente kibukik ilyen disznóság , pedig azért egészen rendesen összezár a közösség és takargatják, amíg csak lehet. Pedofília, gyerekpornó.. molesztálás. A repertoár semmivel nem szűkebb, mint a keresztény egyház esetében. Ha a létszámarányt nézzük, akkor még érdekesebb a történet.

taga20 2017.12.16. 20:46:15

@Womb Raider: ééééés ezt mondtad!

"Ejj... uszítgatunk, uszítgatunk?"

miről pofázol droid?

2017.12.16. 20:52:43

@taga20: Szimplán jeleztem, hogy az Colonel olvtárs orbitális hazug rágalma kb. a kereszténység elleni hangulatkeltésre alkalmas, de a valósághoz úgy általában ne sok köze van.

taga20 2017.12.16. 21:47:35

@Womb Raider: aszt ménem jelzed csak úgy szimplán, hogy a geci nap-nap után hazudik?

2017.12.17. 08:43:12

@taga20: Majd, ha Orbán is kommentel ide, és valóban hazugságon csípem, akkor nyugodt lehetsz, majd jelzem. Azé' te , morpho, a hohoohooo, a haverjaitok bőven adtok feladatot, nap mint nap. Gondolkodtam, talán energiatakarékosabb lenne azt megünnepelni amikor ritkán igazat mondtok (amúgy ezt pont veled kapcsolatban meg is tettem a minap..)
süti beállítások módosítása