B1 blogcsalád



Rogán bevallotta, hogy 20 ezer lehetséges terroristát hozott Európába a Fidesz

2017. december 13. - Mr Flynn Rider

Meg azt is, hogy fogalma sincs, hogy ezek az emberek most merre vannak és mit csinálnak.

rogan_meghallgatas.jpg

A letelepedési kötvényről is beszélt Rogán Antal propagandaminiszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságának hétfő délelőtti meghallgatásán. A Magyar Nemzet beszámolója szerint a védjegyévé vált, faarccal előadott, automatikus válaszokkal a szokásos mantrát mondta fel:

  • a kötvény gazdasági siker;
  • személy szerint semmi köze a letelepedési kötvényeket forgalmazó offshore cégekhez;
  • nem tárgyalt az orosz törvényhozás a Duma képviselőjével a kötvényekről, mert „nem tartotta a legjobb szórakozásnak, ezért hanyagolta”;
  • tudomása szerint egyetlen ember sem telepedett le Magyarországon, aki a kötvény megvásárlásával letelepedési engedélyhez jutott.

Mindez azért is érdekes, mert korábban a B1 blog is megírta: összesen 19 885 külföldi állampolgár vett ilyen kötvényt. Az állam pedig mintegy 20 milliárd forintot bukott a kötvényhitelek kamatain. (Viszonyításképpen, a kvóta szerint 1300 menekültet kellett volna befogadnunk, emiatt balhézik és kampányol a Fidesz évek óta és ezzel ijesztgeti a hiszékeny embereket a félelempropaganda keretében.)

Ha kicsit visszanézünk az időben, Rogán a 2016-os karácsony előtt, a bukott népszavazási kampányban adott egy interjút a Magyar Hírlapnak, ahol ilyeneket mondott:

  • „Valójában a népszavazáson igennel szavaznának, elvennék az ország döntési jogát afölött, hogy kikkel éljünk együtt hazánkban.”
  • „… minden magyar településre jutna belőlük (a migránsokból), ha bevezetnék a kötelező betelepítést.”
  • „az európai emberek karácsonyfája alá meglepetésként néhány migráns is érkezhet.”

Rogán akkor kijelentette: csak azok nem beszélnek a  bevándorlás és a terrorveszély kapcsolatáról akik a politikai korrektségnek rendelik alá nyilatkozataikat.

  • „Mi viszont azt mondjuk, hogy őszintén kell beszélni a migráció következményeiről. Nyugat-Euró­pában már a hetvenes években megkezdődött a folyamat, mára kiderült, hogy sikertelen volt.
  • Megnőtt a terrorveszély, no-go zónák, tehát a bevándorlók által tömbben lakott városrészek alakultak ki, a közbiztonság is romlott.”

Rogán úgy látja, ha ez így megy tovább, Euró­pa hamarosan háborút fog vívni a terroristákkal, egyre több lehet a terrorakció, mert a migránsokkal sok potenciális terrorista is érkezett. Helyesnek tartja, hogy a magyar rendőrség vezetői nyugtatják az embereket, 

„de szembe kell néznünk azzal, hogy nálunk is bármikor lehet valamilyen terrorcselekmény. Brüsszel a korlátlan, ellenőrizetlen bevándorlás támogatásával, majd a kötelező szétosztási kvótával egyszerre ránk terhelte a terrorveszély lehetőségét.”

A Fidesz nemcsak a kvótát ellenzi, hanem az unió egész bevándorláspolitikáját is. Azt szeretné, hogy ne jöjjön egy migráns se, erősítsék meg a külső határokat, akik illegálisan Euró­pába jöttek, azokat vigyék el a kontinensen kívüli menekülttáborokba, amelyekben emberhez méltó körülményeket kell teremteni.

Ehhez képest Rogán gyakorlatilag a Parlamentben vallotta be, nyilvánosan, hogy

a Fidesz a kötvénybiznisszel engedett be ellenőrizetlenül 20 ezer embert az Európai Unióba.

Ha követjük és elhisszük Rogán és a kormány propagandáját, akkor ezzel az ellenőrizetlen bevándorlással megnőtt a terrorveszély az országban és Európában, azaz

Rogán a saját félelem-propagandáját hazudtolta meg a hétfői meghallgatásán. 

 

Hiszen a Fidesz (és nem Brüsszel!) támogatta ezeknek az embereknek a korlátlan beutazását, letelepedését. Ahogy korábban megírtuk, a letelepedési kötvényt ugyanis boldog-boldogtalannak árusították; aki ki tudott pengetni egy kis pénzt, azt ellenőrizetlenül engedték be az EU-ba. Rogán azt is beismerte, hogy nem tudni, hogy ezek az emberek hol vannak és mit csinálnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9213495441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kószák egyike 2017.12.13. 13:08:54

De hát nyilván a fidesz vallás hívői ezt a majd 20 ezer embert meg az kötvény mutyit is megmagyarázzak valahogyan...

Willkommenskultur 2017.12.13. 13:23:51

hat koszonjuk szepen a ballib migripropagandat, 3/4ra hajtunk

felső határ nincs 2017.12.13. 13:26:47

A B1 szerint ellenorizetlenul.....annyi tuti h penzuk volt, es h letelepedesi kotvenyt egy csomo EUs orszagban is vehetnek

Es mondjak a keritesbontok, muhahaha

Az a vicces hogy ti tenyleg ennyire kretenek vagytok.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.13. 13:36:59

Hihetetlen ez a ballib demagógia.

Akik letelepedési kötvényt vesznek, azoknak sok pénzük van, és mindegyiknek javarészt van útlevele is az EU-ba, azaz akkor jönnek ide, amikor akarnak.

Valamint szinte egyik sem muszlim, mint a Soros Gyuri NGO-i által illeáglisan behurcolt nőket erőszakoló potenciális valódi terroristák.

morpho 2017.12.13. 13:37:33

@felső határ nincs: Nem van értelem írásodnak pubi!

morpho 2017.12.13. 13:38:28

@Legeslegalja: "Hihetetlen ez a ballib demagógia." :))))) Muhahhha :)))))))))

MACISAJT 2017.12.13. 13:38:57

"Az állam pedig mintegy 20 milliárd forintot bukott a kötvényhitelek kamatain. "

Lószart,mama.

A letelepedésikötvény-program 2013 júniusában kezdődött és valóban megérte az államnak ez a konstrukció. Az indulás évében a piaci 4 százalék helyett olcsóbban, 2,5 százalékért, míg 2014-ben 3,7 helyett 2,2 százalékos kamatra kapott pénzt a befektetőktől a magyar állam.

morph on deer 2017.12.13. 13:42:07

@Willkommenskultur:
“3/4ra hajtunk”

Ennyi ésszel nyugodtan hajthasz 6/4-re is, belefér. ;)

Meridian74 2017.12.13. 13:44:19

20ezer? Miért, 20 ezer kecske- és szamárbaszó vett volna letelepedési kötvényt? Hát nem. illenék tájékozódni ez ügyben, kedves libsi posztfirkáló. A 20ezer fő jelentős része kínai, a maradék meg orosz. Párszáz meg egyéb, köztük az arabokkal. A kínaiak és oroszok nem akarnak terrorizmusban részt venni, legfeljebb a maffiózás fogható rájuk, ha nagyon görcsölsz ezen a vonalon, libsi.

csobi2011 2017.12.13. 13:46:39

A cím után el se olvastam a cikket. Ilyen hatásvadász cím még a blikkben sem jelenhetne meg. A kötvényesek átvilágításon esnek át, kérvényt nyújtanak be az összes személyes adatukkal, hivatalos papírokkal. Még ennek a cikknek az írója is nagyobb potenciális veszélyt jelent, hiszen ellenőrzés nélkül írja ide a hülyeségeket.

Sexual Harassment Panda 2017.12.13. 13:47:10

@MACISAJT: plusz, amiről elfelejtenek beszèlni, azok a másodlagos 6ások:
Iszonyat sok pénzt költöttek el Magyarországon.

1 szó mint száz: teljesen felesleges a kötvényeseket a menekültekkel összemosni .

MACISAJT 2017.12.13. 13:48:16

haszon.hu/pr-cikkek/72396-letelepedesi-programok-modos-kuelfoeldieknek-europaban.html

Európában jelenleg Andorrában, Angliában (+Man-sziget, Jersey, Gibraltár, stb), Belgiumban, Bulgáriában, Cipruson, Észtországban, Franciaországban, Hollandiában, Lettországban, Litvániában, Luxemburgban, Írországban, Magyarországon, Máltán, Olaszországban, Spanyolországban, Svájcban és Portugáliában működnek sikeres és kevésbé sikeres programok. A befektetési követelmények csak kis mértékben térnek el, kivéve a magyar program esetében. A vagyonos külföldieknek általában a globális krízis által legjobban sújtott iparágat, az ingatlanfejlesztés és eladás szektorokat kell megtámogatniuk. Máshol cégalapításhoz és üzleti tevékenységek kapcsolódó költést kérnek vagy egyszerűen akkora jövedelmet, amelyből biztosan költeni fog az új adózó, ha átköltözik. Magyarországon mutatkozott be az a befektetési forma, melynek során államkötvényeket lehet vásárolni, majd az állam a teljes összeget 5 év után visszaadja.

Kik költöznek Európába befektetési programokon keresztül?
A gazdagabb bevándorlók jelentős többsége minden egyes program esetében Kínából és a volt szovjet térségből érkezik. Rajtuk kívül a közel-keletiek képviseltetik magukat nagy számban, de Máltára rengeteg dél-afrikai is költözik. Bonyolítja a helyzetet, hogy nem csak EU-n kívülről érkezők vehetnek igénybe befektetési programokat, hanem EU állampolgárok is, például Máltán vagy Gibraltáron. A részvétel legfontosabb indokai általában a biztonság, az EU-n belüli lehetőségek kihasználása, utazási szabadság és az adótervezés.

Melyik a legsikeresebb európai befektetési letelepedési program?
Minden program más és más előnyökkel büszkélkedhet és nincs egy olyan kizárólagos szempont, amelyhez köthetnék az eredményességet. Az biztos, hogy a teljes európai piac együttvéve is eltörpül az amerikai vagy kanadai programokban résztvevők száma mellett.

A legdrágább program: az Egyesült Királyság Tier1 programja 2 millió fontos befektetés szükséges. A legnépszerűbb program: Portugál Arany Vízum, már az eredeti 300.000 eurónál jóval olcsóbb ingatlanvásárlással vagy felújítással is lehet tartózkodási engedélyhez jutni. A leggyorsabb program: letelepedési ügyekben fontos az idő, nem mindenki tud évekig várni. Ha megtörtént a szükséges befektetés és együtt van az összes szükséges irat, akkor a Magyar Letelepedési Kötvény Program keretében akár 8 munkanap alatt megszerezhető a belépésre jogosító engedély.
A legolcsóbb program: Máltán egy jobb lakás kibérlése mellett évi 15000 euró adót kell fizetni, de ezen kívül a “rezidens” minden külföldi jövedelme adómentes maradhat. Ez óriási lehetőség vállalkozók, de akár már az online-távmunkások (netnomádok) számára is.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.13. 13:48:18

ezt csak az ilyen taga, morpho, morphondeer meg 1ghost félék szopják be

morph on deer 2017.12.13. 13:52:31

@MACISAJT:
“Lószart,mama.”

Akkor valójában mennyit is?
Mert remélem, hogy nem azt akarod mondani, hogy ha 3,7 helyett 2,2 százalék kamatot fizetsz, akkor az nyereség?!
Legfeljebb kevesebb a veszteség, de veszteség, akárhonnan nézve is!

A “nyereség” egyébként sem az államkasszában landolt, hanem az offshore közvetítők zsebében, mert kell az a kis pénz a Habony meg a Rogán féléknek is, nem csak a (Hentes és) Mészárosoknak...

MACISAJT 2017.12.13. 13:57:53

@morph on deer: "Akkor valójában mennyit is?
Mert remélem, hogy nem azt akarod mondani, hogy ha 3,7 helyett 2,2 százalék kamatot fizetsz, akkor az nyereség?!
Legfeljebb kevesebb a veszteség, de veszteség, akárhonnan nézve is!"

Teljesen világos.

Ha 2013-ban 4,4%-os volt az un. piaci kamat és Magyarország ehelyett 2,5%-ot fizetett
2014-ben meg 3,7-os piaci kamat helyett 2,2%-ot a kötvények után..akkor mindkettő veszteség volt:P

Ha csak úgy nem.

Pan Modry 2017.12.13. 14:04:57

fasza, betelepult 20 ezer bunozo/kem teljesen nem transzparens modon, es a magyarok buknak rajta...

gratulalok...

Bar ha ma Magyarorszagon valaki bunozo, eleve erdemes belepnie a fideszbe, mert ugyis kimentik

morpho 2017.12.13. 14:27:02

@Legeslegalja: @MACISAJT: @Scott Tenorman Must Die: @csobi2011:

Kedves narancskullancsok!
Zseniális, ahogy ugyanazokkal az "érvekkel" véditek az egyébként védhetetlen letelepedési kötvénybizniszt, mint amikkel Sorost támadjátok. :))
Ha ezt a szocik csinálnák...megnézném a műsort, amit idetolnátok :))
Annyit még hozzátennék, hogy tényleg bevásároltak 20 ezer embert, akiről tényleg nem tudni semmit és tényleg bukott rajta egy az állam, azt ugyanis senki sem tudja, hogy pontosan minek kellett offshore cégeket közbeiktatni az egészhez. Az meg csakj hab a tortán, hogy Habony Árpádnak van egy Hong Kongban bejegyzett cége, amely kötődik a letelepedési kötvényprogramból legnagyobb húzó kínai üzleti körökhöz. Biztos Vajnától kapott rá kölcsön. Esetleg Rogántól :))
Na védjétek tovább ezt a trágyát skacok! Sok sikert! Muhahahha :))))

$pi$ 2017.12.13. 14:38:57

Úgy van, terroristák. Nem úgy mint azok, akik át akarnak jönni a zöldhatáron éjjel a sötétben. Azok egyike sem terrorista. Igaz, egy bérgyilkost megfogtak így, de az nem számít, mert az csak más kultúrájú, ezt el kell néznünk neki.

A fekete az valójában fehér, az igaz az valójában hazugság, a hazugság az igaz. A határsértők jók nekünk, a hivatalos papírral érkezők nem jók. Meglepő, de így van. Mert az orbán!

Spermahajder 2017.12.13. 14:46:50

@csobi2011: "...ellenőrzés nélkül írja ide a hülyeségeket..." Amiket te irogatsz, arról már nem is beszélve. Átvilágítás után, név-lakcím stb. megadása után? Konkrét esetekben azonosított orosz bűnözőket, prostituáltakat és hasonló szívesen látott kétes elemeket tömegével szabadítottak rá az Unióra. Számtalan esetben még lakcímet sem tudtak megadni ezek a derék befogadottak. Miről beszélsz te? Lövésed nincs semmiről, csak jártatod a szád.

felső határ nincs 2017.12.13. 14:51:26

@morpho: nekunk eros erdekunk h a ballibek tamadjak a letelepedesi kotvenybiyniszt hisz minnel tovabb van musoron a tema annal nagyobbat nyer a fidesz

hümhüm 2017.12.13. 14:56:05

@MrFlynnRider:"Rogán azt is beismerte, hogy nem tudni, hogy ezek az emberek hol vannak és mit csinálnak."
Ó, te marha...
Hát azt tudja-e bárki az államhatalom berkeiben, hogy te hol vagy és mit csinálsz? vagy mondjuk én hol vagyok és mit csinálok?
Ekkora baromságot.
Rogán egy seggfej, de honnan kéne tudnia, hogy XY letelepedési kötvényes hol van a nagyvilágban és éppen mit csinál....ha ezt tudná valaki, akkor lenne csak cudar világ. Nagy Testvér...

felső határ nincs 2017.12.13. 14:57:34

@Spermahajder:

amikor a szemet EUra szabaditasaval vadolja a szaroldal a Fideszt az majdnem olyan hasznos nekunk mint amikor penzrol es uzleti ugyekrol szakertenek

Abba nem hagyni tavaszig!

Látens Inszinuáció 2017.12.13. 15:04:34

@felső határ nincs:

Öcsém, te olyan hülye vagy, hogy ha a jobb kezemben narancshéjba csomagolt szar, míg a balban mikuláscsomagba rejtett arany van, te akkor is a jobb kezemet választod, mert csak.

Hogy szakadt volna anyádba a fejed, mikor megszülettél, fidess troll.

A sok fitymasz nem érti, hogy a gazdag migráns ugyanolyan veszélyes lehet, mint a szegény. Azt sem érti a narancsbirka, hogy a kötvénybiznisz a fitymaszbarát oligarchákat gazdagította, és nem az államot.

Az összes fityiszbuzi bekaphattya...

n3spr3ss0 2017.12.13. 15:11:10

Ha a jobbik megígéri hogy ezeket a geciket börtönben rohasztják, isten bizony rájuk szavazok,pedig nagyon utálom a nácikat.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.13. 15:16:47

@Látens Inszinuáció:

Te szerencsétlen Gyurcsány féle végbélszökevény.

A gazdag arab terroristának van útlevele, és oda utazik ahova akar.
Azaz az EU-ba jövetelét, nem gátolja vagy segíti semmilyen állampolgárság.

A papírok nélkül Soros NGO-i által idecsempészett muszlim terrroristák, akik a gazdag terroristák parancsait végrehajtják, azok jönnek át a ballib seggfejek miatt az EU-ba számolatlanul.

agapornisz 2017.12.13. 15:18:50

Aki 300 000 eurót tud fizetni, az nem terrorista. Esetleg egy-két ilyen góré elvileg lehet köztük, de a többség nem. Ráadásul nagy részük kínai, ami nem kifejezetten terrorpista. Mivel ezek, már csak a pénzügyi folyamatok révén is identifikáltak, szintén nem hasonlíthatóak a nehezen azonosíthatóakhoz. Arról nem is beszélve, akinek van ennyi summája, az nem szorul támogatásra. Szóval a cikk realitása a hajdani jereváni vicceket juttatja eszembe. Pölö: "Tegnap azt jelentettük, hogy Moszkvában Fiatokat osztogatnak. Ez nem teljesen igaz. T.i. nem Moszkvában, hanem Leningrádban, valamint nem Fiatokat, hanem Moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Minden más tekintetben a hír igaz." Ennyi- Üdv.

Pan Modry 2017.12.13. 15:29:03

@agapornisz:

errol kerdezd meg sama bin ladent

sumes67 2017.12.13. 15:29:27

@MACISAJT: 2015? 16? 17?
De ez oké, én is csinálok szar üzletet. De! 7309 fizette ki a kötvény ügyintézést (13171 csak családtag)
Ha csak az idei akciós közvetitői árat nézzük 125000x7309= 913 625 000
913 millió.
Na ezt szorozd meg 300-zal, csak hogy egyszerű legyen, mert a közvetitői díj 125 000 euró.
Ez vékonyan is 270 milliárd.
Mondjuk 40 millás házból 6750db
Hidd el olcsón szopod a tóni faszát , kérhetnél többet is, ban ott bőven.

sumes67 2017.12.13. 15:35:33

@agapornisz: 300 ezret visszakapja 5 év után, az állam visszafizeti
A 125-150 ezret fizette közvetitői dijnak. Az a költsége. Az a tóniéké.

Pan Modry 2017.12.13. 15:40:03

@MACISAJT:

legalabb sok penzert csinalod ezt a fos melot?

morph on deer 2017.12.13. 15:43:36

@MACISAJT:
“akkor mindkettő veszteség volt:P”

Ahogy mondod, szivi!

Eladósodni talán mégsem annyira hatalmas biznisz, nem gondolod?

Itt most csak azon győzködsz, hogy többet vagy kevesebbet kell az államnak - nekünk - kifizetnie az orosz/kínai/arab hűdebecsületes kölcsönadóknak!

Mert mi ezen a magyar állam haszna, okoska?

Nagyüzemi módon mossuk tisztára a pénzét egy sereg “üzletembernek” - és még fizetünk is a lehetőségért!

A bolondnak (is) megéri, nem?
Főleg, ha ‘magyar adófizetőnek’ hívják a bolondot...

Mert azt tudjuk, hogy Habonyéknak meg Rogánéknak megéri..!

Ugyanis pártunk és államunk van annyira hülye, hogy még azt a nyereséget is kiengedi a kezéből, ami csökkenthetné az adósságunkat - a derék kínai/orosz/arab “üzletemberek” felé!

Ha meg nem annyira hülyék, akkor viszont tudatosan veszik ki az államkasszából - azaz a te zsebedből meg az enyémből - azt a 180 milliárdot, amennyit a nepperek kerestek a bulin!

Az bőven még egy úszó VB, - csak hogy legyen fogalmad - ami ahaveri offshore üzleteknél landolt, ugye tudod?

Na lehet tovább örülni, hogy már megint át vagytok cseszve a vezéreitek által, - és még büszkék is vagytok rá!
Lehettek is :)))

Pan Modry 2017.12.13. 15:45:29

@MACISAJT:

legalabb sok penzert csinalod ezt a fos melot?

gyurmicsek 2017.12.13. 15:46:29

Higgyünk Tóninak, hiszen, igaz volt az is, hogy nem látott még helikopert.
Én azóta hiszek neki.

nu pagagyí 2017.12.13. 15:55:52

@MACISAJT: Kár, hogy a kötvényvásárlással csak kölcsönt adtak a külföldi bűnözők, így majd kamatostól kell visszafizetni az adófizetők pénzéből a stekszet. Ráadásul még tisztára is mosódik a "vásárlók" pénze. A projekt eredménye tehát bünözők pénzének tisztára mosása negatív haszonért. Ne feledkezzünk meg a járulékos következményekről se, a bűnözőkön kívül, sikerült orosz és kínai ügynököket az EU-ba való betelepíteni. Pedig a törvény kifejezetten a Rogán-Habony üzletkör ingyen milliárdokkal való kitömésére született, ők zsebelték be ugyanis az offshore cégeken keresztül lebonyolított üzlet díjait. A hatástanulmány sajnos ezúttal is elmaradt a nagy kapkodásban. Maradt a hatás.

morph on deer 2017.12.13. 15:56:25

@agapornisz:
“Aki 300 000 eurót tud fizetni, az nem terrorista.”

Az CSAK esetleg finanszírozza, igazad van. Vagy CSAK fegyverkereskedő, mint Pharaon barátunk volt, de lehet CSAK simán kábítószerkereskedő, vagy CSAK emberkereskedő, esetleg CSAK embercsempész, aki mondjuk a sok szerencsétlen szállítmányozásán keres milliárdokat.
Tudod, akik ellen tiltakozni szoktál a plakátokkal...

De “terrorista”..? Az kizárt, hiszen a Rogán most mondta, hogy á, dehogy...
Naugye!

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.13. 16:05:02

"A Fidesz nemcsak a kvótát ellenzi, hanem az unió egész bevándorláspolitikáját is. Azt szeretné, hogy ne jöjjön egy migráns se........."

Tévedés! Először is tegyük hozzá, hogy a kvóta esetében a kormány annak kötelező voltát nem fogadja el. Masodsorban a bevándorlas politika tagallami hataskör es abba az unionak semmi beleszólasa nincs. A kormány a bevandorláspolitikát továbbra is sajat kezben akarja tartani. Mindig is az illegalis migracio ellen lépett fel és nem altalaban a bevandorlas ellen.

Akik azt allítjak, hogy a letelepedesi kötvény keretében az unió teruletere lepett szemelyek között lehet terrrorista, lenyegeben megkerdőjelezik a menekültühyi eljarast is. Gyorsított eljarasban 8 nap alatt lehet dönteni egy menekült statuszról, míg a letelepedesi kötvénynél 30 nap all rendelkezesre az ellenőrzesre, ami egyebkent negyszeres szűrőt jelent. /ellenőrzi őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a Terrorelhárítási Központ, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a rendőrség./

Tehat, aki megkerdőjelezi a letelepedesi kötveny keretében beerkezettek ellenőrzeset, az megkerdőjelezi a menekeültügyi rendszert is.

Vagyis az aggályok miatt menekült-es oltalmazotti statuszt sem adhatnank!

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.13. 16:19:06

@morph on deer:

Te egyébként olvastad a Pharaonról szóló ballib újságban a tényeket, amint kifejtik hogy a CIA bábja volt ?

444.hu/2016/11/24/orbanek-amerikai-csapdaba-setalhattak-bele-amikor-beengedtek-pharaont-magyarorszagra
Orbánék amerikai csapdába sétálhattak bele, amikor beengedték Pharaont Magyarországra

Pan Modry 2017.12.13. 16:21:58

@Legeslegalja:

oops, akkor megsem mukodik annyira az orbanos magyar furfang? :DDD

monddazigazatmar 2017.12.13. 16:23:11

Miért ellenőrizetlenül, te agyatlan barom?
Nem útlevelet villogtat a határon? (Az olyanokat hagyjuk, hogy erkölcsit kérnek tőlük, meg esetleg a titkosszolgálatok utánuknéznek)

morph on deer 2017.12.13. 16:51:50

@Legeslegalja:
“hogy a CIA bábja volt”

És bevált.
Ebből is látszik, hogy ez egy elég kényes terület, szerintem.

Mit gondolsz, hány hasonló, ilyen-olyan “mellékfoglalkozású” kedves vendéget engedtünk/engedünk be, a 300 ezres kölcsönért?
Szerintem senkinek fogalma sincs, akármilyen “átvilágításra” is hivatkozik valaki, hogy ki milyen - esetleg titkosszolgálati - háttérrel rendelkezik valójában.
Arról már nem is beszélve, hogy nagyjából csupán pénzkérdés, hogy ki milyen referenciákat tud felmutatni az anyaországi hatóságoktól.

$pi$ 2017.12.13. 17:06:25

@sumes67: "Ha csak az idei akciós közvetitői árat nézzük 125000x7309= 913 625 000
913 millió."

"az Arton Capital idén februárban már akciósan, közvetítői díjjal együtt 125 ezer euróért árulta a kötvényeket"

Eszámótad!

$pi$ 2017.12.13. 17:15:07

@sumes67: "A 125-150 ezret fizette közvetitői dijnak."

"Buzgalmuk érthető, hiszen a közvetítők akár 70 ezer eurót is kereshetnek egy ügyfélen. Ebből 40–45 ezer euró a közvetítői díj, és a kuncsaft által letétbe helyezett 250 ezer euróból is mintegy 30 ezret lecsippentenek, amikor az ÁKK-tól névérték alatt veszik meg a kötvényeket."

A töredéke annak, amit mondasz.

sumes67 2017.12.13. 17:17:42

@$pi$: hol?
Hány milliárdot tévedtem?
Ird ide szerinted mennyi

$pi$ 2017.12.13. 17:19:36

@sumes67: Idéztem, guglizz rá! Mindenütt ennyit írnak, nem annyit mint te.

Janossz 2017.12.13. 17:21:22

" Rogán azt is beismerte, hogy nem tudni, hogy ezek az emberek hol vannak és mit csinálnak."
Honnan tudná a szerencsétlen? Ezek nem magyar letelepedési kötvényt vásároltak, hanem szabad belépési-mozgási lehetőséget az Unióba. Nem Orbanisztán nagyszerű lehetőségei vonzották ide őket.
Magyarán egy olyan klubba adtunk nekik belépőt, ahonnan szemlátomást kiáll a rudunk..Szép.
Sovány vigasz, de ha ezek a senkiháziak kikormányozzák az országot az EU-ból, ezek a kötvényesek elég durván fognak reklamálni a semmire se jó bérleteikért, attól tartok.

sumes67 2017.12.13. 17:24:05

@$pi$: oké. Ird ide, hány milliárd! (Szerinted)

agapornisz 2017.12.13. 17:27:01

@Pan Modry: Ha figyeltél kedves, akkor azt írtam, hogy talán egy-két lehet köztük. Szövegértés!? Üdv.

agapornisz 2017.12.13. 17:33:10

@sumes67: Kicsit pontosítok, ha már nem néztél utána. A 300 000 euró kamattal jár vissza. Ez, ti. a kamat akkor jó volt, ma sok, de sajna akkor nem lehetett sejteni hol lesz a kamat mára. Ugyanakkor talán lehetett volna még kisebb kamatot adni?!.A közvetítői díj nem a visszaadott kamatos tőkéből jött, hanem külön 60 000 euró volt. Ez valóban necces minimum, de nem az ország kára, csak a közvetítő pofátlanul nagy díja. Szóval, nekem sem klappol az ügy, noha echte droid-birka vagyok.

FCUK13 2017.12.13. 17:34:53

a b1 már megint úgy megírt egy témát, hogy a fal adja a másikat.

nekik, mert megérdemlik.

lutria 2017.12.13. 17:46:15

De vajon ennek ~20.000 embernek miért érte meg ilyen módon bevásárolnia magát az EU-ba,más módon,"hivatalosan" nem engedték be őket az EU országokba ezért a kiskapun mentek be?
És még pénzüket is visszakapják kamatostól...

agapornisz 2017.12.13. 17:48:55

@morph on deer: Kedves kommtárs! Neeee! Először is írtam, hogy egy-két ilyen előfjordulhat, noha jobban képben voltak mint a mezei begyüvők. Másrészt 17 000 terrorista szervező(?) még összevesznek, hogy ki a góré. Különös tekintettel a legnagyobb részt kitevő kínai terrorpistákra. Aber was(?!), mondotta annó apai nagymamám. A dolognak van megkérdőjelezhető része( sőt részei). Egyrészt, bár akkor jó volt a kamat feltétel, de a nyújtott lehetőségért lehetett volna kisebb, ha nem is 0, mert azt a jog tiltja internacionálisan, tudtommal. A KÖZVETÍTŐI DÍJ VALÓBAN POFÁTLANUL NAGY . Nekem, droid/birkaként sem tetszik, de nem az idióta (bocs) terrorista hivatkozás maszlag okán. Szóval, valóban lenne mit bolygatni ezen, de nem hülye okok, jelzők segélyével. Szerencsénkre az ellenzék -és hatására szimpatizánsai, bizony gyakran szarva közt a tőgyet keresik/találják. Talán még nekünk is kár. Üdv.

Bolshevik 2017.12.13. 17:54:20

@morph on deer: "Mert remélem, hogy nem azt akarod mondani, hogy ha 3,7 helyett 2,2 százalék kamatot fizetsz, akkor az nyereség?!"

Loál a balos agyhalál végstádiumát láthatjuk.

De, kapaszkodj meg, ha több pénz helyett kevesebbet kell fizetned, az nyereség.

sumes67 2017.12.13. 17:59:01

@agapornisz: írtam, én is csináltam már szar üzletet, nem a kamat a bajom. Ezen felőlem túlléphetünk.
Csináltak (már a törvény elfogadása elött) egy offshore céget a forgalmazásra Miért? Hogy ne a magyar adózási , pénzügyi előirásokat kelljen betartani? Mi másért offshoroznak a világban? Jó volt ez az államnak, tagjainak , neked?

HorseFucker 2017.12.13. 18:07:05

Mi van batyu, a kurvaanyád ?! Ideevett a fene a többi fidess bértroll állattal ?
Gyere ki pénteken a tüntetésre és kiszedem a beled és lenyomom a retkes fidesses pofádon te szarfaszú anyabaszó nyomorult féreg.
Ti is többi bérenc lassan jobb ha elkezdetek félni, mert a Dunában fog úszni a megcsonkított hullátok ! Kurva anyátokat !

Scott Tenorman Must Die 2017.12.13. 18:10:28

@HorseFucker: jaj jaj egyszer már lett volna ilyen matek, a kedves libsi blogtárs még az öltözködését is megmondta, h mibe lesz, de nem találta senki sehol. te voltál más nicken?

Lajos Csánó 2017.12.13. 18:20:22

@Legeslegalja: Akkor miért fizettek volna a letelepedési kötvényért,ha van útlevelük?!

agapornisz 2017.12.13. 18:21:32

@sumes67: O.K Konszenzus: Nekem sem kóser a terrorista baromságtól eltekintve. Lehetett volna kisebb a kamat., valamint pofátlanul nagy a közvetítői díj, offshore-tól eltekintve. Sajna egész Nyugat Ajrópában, sőt amcsiéknál is dívik az offi. A kurva államok nem tesznek semmit. Büdös ez mindenütt. persze, ez nem csökizi egy itteni ügy megítélését. Üdv -jobbról-.

HorseFucker 2017.12.13. 18:28:42

@Scott Tenorman Must Die: Nem voltam más nicken te állat és nem vagyok libsi te rohadt hazaáruló fidesses állat !

Stenonis 2017.12.13. 18:29:16

@MACISAJT:
Basszus.
Itt a letelepedők kölcsönt adtak a magyar államnak.
Amiért a magyar állam kamatot fizet nekik és a lejárat végén a tőkét is kifizeti.
Hol érte meg ez nekünk össztársadalmi szinten?
Mert rogán és haverjai offshore cégeken keresztül gennyesre keresték magukat, de azért a magyarok buktak vele.

Helga Beauty Salon 2017.12.13. 18:30:51

********"@HorseFucker: Mi van batyu, a kurvaanyád ?! Ideevett a fene a többi fidess bértroll állattal ?
Gyere ki pénteken a tüntetésre és kiszedem a beled és lenyomom a retkes fidesses pofádon te szarfaszú anyabaszó nyomorult féreg.
Ti is többi bérenc lassan jobb ha elkezdetek félni, mert a Dunában fog úszni a megcsonkított hullátok ! Kurva anyátokat!"**************

Ballib erőforrás kommentel! :D

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.12.13. 18:37:46

a ballib bloggereknek és bértapsolóiknak egyre jobban elmegy az esze ahogy közelednek a választások. Amikor az ember azt hiszi, hogy nem lehetnek már hülyébbek akkor jön egy ilyen poszt. Hihetnénk, hogy ez a legalla de biztos, hogy napokon belül alálicitálnak.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.12.13. 18:38:57

@Stenonis: ha szükséged van hitelre és a hitelt megkapod alacsonyabb és magasabb kamattal, te melyiket választod?

sumes67 2017.12.13. 18:46:12

@agapornisz: a közvetitői díj piacfüggő, nincs olyan, hogy pofátlanul magas. Az a baj, hogy miközben árulták a Földünket, mi, akik itt élünk semmi hasznát nem látjuk. Pl áfa , járulékok, jövedelemadó, stb. Beszedtek közel 300 milliárdot, (más szerint 180-at), legyen 150, de a 6.os lányom osztályában még mindig nincs digitális tábla. Ebből a pénzből azt is lehetett volna.Pl. (E napló lett októbertől)

morph on deer 2017.12.13. 18:59:52

@agapornisz:
“Másrészt 17 000 terrorista szervező(?)”
Á, dehogy, nincs az több 16 999-nél! :)

Amúgy nem azt mondtam, hanem azt, hogy az, ha valaki kölcsönad 300 ezret a magyar államnak, az nem garancia arra, hogy “nem terrorista,” avagy nem profi bűnöző, hogy a különféle titkosszolgágat ne is említsem.
Igazából fogalmunk sincs a valós helyzetről, se pro se kontra, de ismerve a korrupció működését, különösen korrupt politikusok hajlandóságát a jól fizető bűnözőkkel való együttműködésre, - nem csupán nálunk, nemrég egy szaudi herceg bukott meg - egyáltalán nem kizárható, hogy számos kétes hátterű személyt sikerült EU-s magyar dokumentumokhoz juttatni.

Azon felül, hogy a konstrukció pénzmosodának sem utolsó.

morph on deer 2017.12.13. 19:10:30

@Bolshevik:
“...ha több pénz helyett kevesebbet kell fizetned, az nyereség.”

Csak nem “eladósítják az országot?”
Hát hová jutottunk? :))

Amúgy: de, eladósítják az országot!
Ez színtiszta piramisjáték, akárhonnan nézve is. Tudod, van a ‘nagy piramis,’ meg a mégnagyobb piramisok, vslamint számtalan kissebb-nagyobb piramis, amerre csak nézel!

“Állítsuk meg Felcsútot!”

Helga Beauty Salon 2017.12.13. 19:14:15

@morph on deer: “Állítsuk meg Felcsútot!”

Ugorj a kisvonat elé! :D

taga20 2017.12.13. 19:35:09

@morph on deer: inkább szójá matuskaszilveszternek, ő profi volt a maga korában!

hátha él még:)))

taga20 2017.12.13. 19:44:05

@Scott Tenorman Must Die:

na kiszólt a juk a gödörből, a legéletlenebb kés a fityesz kredencből:)))

mit kéne megértenünk az ofsor lopásotokon, te istenbarma, mit???

Scott Tenorman Must Die 2017.12.13. 21:47:01

@HorseFucker: le merem fogadni, h nem érzed mennyire végtelenül primitív és kegyeletsértő ez a fideSS-ezés a holokauszt áldozataira nézve. komolyan mondom elképesztő, h nektek semmi nem szent amikor a mocskos kis önös érdekeitekről van szó.

@taga20: szia emo-s

Zsoltbacsi 2017.12.13. 21:52:50

@Lajos Csánó: @lutria:

Próbálj meg kínai papírokkal bankszámlát nyitni, vagy céget alapítani...

Stenonis 2017.12.13. 22:50:29

@eßemfaßom meg áll:
Elolvasom az apróbetűs részt is ;)

Egyébként miért nem tudta a magyar állam közvetlenül, mondjuk a nagykövetségeken keresztül értékesíteni a letelepedési kötvényeket? Idehaza simán tudja a Magyar Államkincstáron keresztül fogalmazni az állampapírokat.
Miért kellett offshore hátterű cégeket megbízni a közvetítéssel? Akkor most jók az offshore lovagok?
Miért nem értelmes dologért - pl. tényleges gazdasági befektetés - adtunk letelepedési jogot?

Zsoltbacsi 2017.12.14. 07:57:26

@Lajos Csánó: Helyettesítsd be a kínai helyébe az oroszt/arabot/stb...
De ha nem hiszel nekem, akkor próbálj meg Te céget alapítani*/bankszámlát nyitni** a magyar papírjaiddal bárhol az unión kívűl....

* Megoldható, csak drágább és macerásabb
** Sőt, ez még az unión belül is necces. Nekem például az osztrákok nem voltak hajlandók bankszámlát nyitni, amíg nem vittem a papírt hogy bejelentkeztem (olyasmi, mint nálunk a lakcímkártya).

monddazigazatmar 2017.12.14. 20:46:34

@Janossz: "" Rogán azt is beismerte, hogy nem tudni, hogy ezek az emberek hol vannak és mit csinálnak."
Honnan tudná a szerencsétlen? Ezek nem magyar letelepedési kötvényt vásároltak"

Ejj, a régi szép idők mi, elvtárs? Amikor pontosan tudtátok, hogy ki hol van és mit csinál. Azok voltak a daliás idők, mi, komcsi?
Írd ide, hogy azt akarod visszahozni, amikor a hatalom pontosan tudta, hogy ki merre jár.

monddazigazatmar 2017.12.14. 20:53:18

@Stenonis:
"Egyébként miért nem tudta a magyar állam közvetlenül, mondjuk a nagykövetségeken keresztül értékesíteni a letelepedési kötvényeket?" A nagykövetségnek nem ez a feladata. Mellesleg reklámozni kellett, felvilágosítást adni, adott esetben helyi jogászokat alkalmazni. Ha jól tudom, területeket kaptak az ügynökök, nem országokat. Az afrikai ügynök helyett 30 követségen kellett volna ezzel foglalkozni.
"Idehaza simán tudja a Magyar Államkincstáron keresztül fogalmazni az állampapírokat." - Kicsit bonyolultabb azért.
"Miért kellett offshore hátterű cégeket megbízni a közvetítéssel? Akkor most jók az offshore lovagok?" - passz.
"Miért nem értelmes dologért - pl. tényleges gazdasági befektetés - adtunk letelepedési jogot? - Ez is eléggé értelmes dolog. Amikor kezdték 2% kal kevesebbet fizettek mint az állampapírokra.

Lamlam 2017.12.16. 22:51:44

@Látens Inszinuáció:
Az már az állam sara ,hogy tonyoékat hozta helyzetbe maga helyett, de mitöl lennének veszélyesek ?

Zsezse60 2018.03.20. 15:13:45

@Pan Modry: Pan Modry
0 bejegyzést írt és 4416 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Zsezse60 2018.03.20. 15:14:24

@Zsoltbacsi: Zsoltbacsi
0 bejegyzést írt és 2547 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2016.08.24. óta tag.

Zsezse60 2018.03.20. 15:14:56

@monddazigazatmar: monddazigazatmar
0 bejegyzést írt és 7265 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2012.01.10. óta tag.

Zsezse60 2018.03.20. 15:15:38

@Stenonis: Stenonis
0 bejegyzést írt és 1177 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2009.03.23. óta tag.