B1 blogcsalád



Ha lázadást szerveznének, a magyar elítéltek ki is jönnének a börtönből

2017. december 11. - B1blog

borton.jpg

Büdös párizsi, havi egy csomag kintről, 3 négyzetméternyi hely sem jut egy főre. A magyar börtönviszonyok  embertelenek és feleslegesen megalázóak. Riport bentről. 

Soha nem volt népszerű a rabok jogaival foglalkozni Magyarországon. Még a higgadtabbak ingerküszöbét sem nagyon érte el, hogy a börtönben bántalmazások történnek és folyamatos a megaláztatás, hogy romlott a kaja, hogy az orvoshoz jutás lassú és hogy beszélő havonta csak egyszer van. Általános vélekedés, hogy “nem kell bekerülni”, de aki mégis így jár, az nem érdemel figyelmet, és ne is panaszkodjon, mert ilyen a börtön.

De milyen is? Mi zajlik ma Magyarországon a börtönökben? És kinek lesz ez jó? És voltaképpen mi is lenne a célja az egésznek?

1990-től a szabadságvesztés, majd a tényleges életfogytig (mondjuk ki: halálig) tartó szabadságvesztés a legszigorúbb büntetés Magyarországon. A büntetési formák bevezetése, használata kapcsán nem lehet megfeledkezni egy nép habitusáról. A halálig tartó elzárás bevezetése nem magától értetődő folyománya a halálbüntetés eltörlésének, nálunk azonban igény volt rá. Magyarországon általános volt a ‘90-es években az a vélekedés, hogy enyhék az ítéletek, illetve nem jó dolog az, ha többszörös visszaeső, erőszakos bűnelkövetőket visszaengedünk a társadalomba. A tényleges életfogyt elszenvedője soha nem fog kijönni a börtönből, és ha kezelhetetlenné válna, mert nincs vesztenivalója, akkor legrosszabb esetben össze lehet rugdosni, vagy le lehet depózni. Az előző mondatokból két szót vigyünk tovább, a kijönni-t és a vesztenivaló-t.

A több mint 18 ezer fogvatartott közt elenyésző azok száma, akik tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kapnak. Tehát mintegy 18 ezer ember ítélete egyszer le fog telni. Azt kell felfogni, hogy ezek az emberek egyszer kijönnek a börtönből, mellénk állnak a villamoson, és nagyon nem mindegy, hogy akkor ők milyen állapotban lesznek. Állapot. Mert mit tesz a börtön az emberrel?

Egy fogvatartottra 3 m2 se esik, az ablakon nem lehet kinézni

 

A börtön minden érzékszervre hat egyszerre. Cigaretta és vöröshagyma szag terjeng a szellőzetlen csarnokban. Ez a szag benne marad a hajban és a ruhában, de csak az veszi észre, aki a nap végén hazamegy. Visszhangoznak a csörrenések és a csapódások. Zár, rács, kulcs. Nem autó, lift vagy villamos. Ezek soha. Nem tudjuk bent, hogy esik-e vagy sem. A nap fénye alig látható (a hője persze érezhető), a levegő tisztasága alig jön át a szita-sűrűségű rácsozaton. Egy cella ablakán nem lehet csak úgy kinézni, gyakran magasan van és három rétegű: belülről rács, aztán üveg, aztán sűrű vasháló, hogy ne lehessen kidobni se tárgyakat. Ha nem lehet kinyitni, akkor nem lehet. Ha nyáron nem kap a zárka sötétítőt, akkor 40 fok van a helyiségben. Nem látjuk, hogy van-e még levél a fákon. Mindez nem szentimentalizmus. Érzékelésről beszélek, amely a világgal kapcsolná össze az embert, és amely ha hiányos, akkor az időérzék, az alvási ritmus esik szét. A bizonytalanságot növelik ezek a jelenségek.

A börtönök zsúfoltak, egy fogvatartottra 3 négyzetméternek és 6 légköbméternek kellene esnie.

Nem esik.

És ha esne? Akkor is 3-4 ember 10-12 négyzetméteren együtt él. Az egyik eszik, a másik székletet ürít egy függöny mögött (igen, van olyan börtön, ahol van ajtó). Az egyik olvasna, a másik tv-t nézne. Három aludna, egy horkol. Nem most horkol, mert megfázott, hanem mindig horkol. Figyelem, évekről beszélünk!

Aki sokat pofázik, átkerül a kannibál zárkába, ott majd lehiggad. A kannibál zárkában olyan erőszakos fogvatartottak vannak, akiket felhasznál a börtön egy-egy elítélt megtörésére, úgy, hogy szemet hunynak annak bántalmazása fölött. Az alacsony létszámú állomány kooperál a fogvatartottakkal a rend fenntartása érdekében. Egyszer egy smasszer azt mondta nekem, hogy az egyik legfontosabb kooperáció, az a ki nem mondott megállapodás, hogy a magyar elítéltek nem szerveznek lázadást. Ha szerveznének, ki is jönnének a börtönből - mondta. Elég lett volna szintenként egy-két smasszert ártalmatlanítania a százötven rabnak, és bejutnak a központi irányító helyiségbe, ahol már minden gomb mellé oda van ragasztva, hogy melyik emeletet és ajtót nyitja. Lám, micsoda biztonsági szabály. 

A biztonság a börtön alfája és omegája. Teljes alakban így használjuk: a fogvatartás biztonsága. Ennek a szent fogalomnak bármi alárendelhető. Ki mondja azt, hogy a tiltott tárgyak véletlenszerű keresése egy zárkában (szaknyelven: a "hippis") megkérdőjelezhető feladat? Senki. Hogy közben se képkeret, se virágföld, se kisrádió nem maradt egyben, azt csak egy hiteltelen rab állítja. Véletlen volt, nem kellett volna ellenállást tanúsítani. Hogy a hippis valójában a zárkalakók személyes terének lerombolására tett törekvés, ilyen formán a megtörés eszköze, bizonyíthatatlan.

A hozzátartozói csomagok - havi 1 tisztasági és 1 élelmiszer- a BV kiadásait csökkentik és hozzájárulnak ahhoz, hogy a megfelelő mennyiségű étel és tisztálkodószer, fehérnemű rendelkezésre álljon. Mert egyébként nem áll rendelkezésre egyik sem.

A néhányszáz forintos napi keretből nem lehet felnőtt embereket éveken át táplálni fogyás és megbetegedés nélkül.

Lehet, hogy büdös a párizsi? Sokszor. Ki kell egészíteni a benti élelmet. És ez csak a praktikus szempont. Mert a csomag és annak tartalma egy darab figyelem is. Kapcsolat a család és a fogvatartott között. Azt üzeni, hogy emlékszem még rád, törődöm veled és tudom, hogy mit szeretsz. Gyenge elítéltek számára a csomag a testi épségért fizetett természetbeli juttatás lehet. Mert mit tesz az a tagbaszakadt, akinek senkije és semmije? Sanyargatja a csicska gyereket. Senkije.

Három év után jelentősen erodálódnak a fogvatartottak kinti kapcsolatai. A barátok addigra rég eltűnnek, marad a család, de az is rohamosan távolodik. A fogvatartott kimarad a család problémáiból, döntéseiből. Egy pont után nem érti, hogy mi is van otthon, és ő maga is annyira beszorul a benti élet ingerei közé, hogy nem lesz miről beszélgetni a hozzátartozókkal. Végzetes állapotról beszélünk. Az ítélet egyszer ugyanis lejár. És akkor jön az ijesztő szabadulás. Kétszer van szükség erős családra, a bekerüléskor és a szabaduláskor. Hol tud aludni, mit tud enni, milyen ruhában fog járni a frissen szabadult? Ezek nem evidens dolgok, főleg egy hosszú ítélet után. Ismertem olyan hosszú ítéletet töltő embert (20 év, két ítéletből, kétrendbeli emberölésért), aki orvosi felügyelet mellett kezdhetett hazajárni havonta, mert a környezetváltozással járó sokkot nem bírta a szervezete.

A börtönre rá lehet szokni. Az ember nemcsak az önbecsülését veszti el, hanem az önállóságát is. Ha nem akkor kel és fekszik, amikor akar, nem azt eszi, amit kér és amiért megdolgozik, ha büntetik az önálló megnyilvánulásait, akkor infantilizálódik. Tíz évnél hosszabb ítéletek fölött ez már jól megfigyelhető. A szabadulók érzik ezt, és ha egyedül vannak a félelmeikkel, akkor nagy stressz a szabadulás. Az az ember, aki hozzászokott az intézményben éléshez és fél a felelős, önálló, szabad élettől, az többé nem fog félni a visszaeséstől. Ezt az állapotot nem volna szabad elérnie egyetlen fogvatartottnak sem, ez a társadalom számára is veszélyes. Márpedig a visszaesők ma többen vannak a börtönben, mint az elsőbűntényesek.

Ha tehát semmit nem teszünk a fogvatartottak szabadulásának előkészítéséért, és hagyjuk, hogy a börtönélet erodáljon, amit csak lehet, kapcsolatokat, önértékelést, egészséget és idegrendszert, akkor olyan emberek fognak rászabadulni a társadalomra, akik azt fogják érezni, hogy túlbüntették őket, haragot fognak érezni az őket ért igazságtalanság miatt és élő kapcsolatok híján semmi kötödésük nem lesz a szabad világhoz. Nem lesz vesztenivalójuk, könnyebben válnak ismét bűnelkövetővé.

Amikor börtönpártfogó voltam, akkor a bv-s kollégáimmal egyetértettünk abban, hogy mire volna szükség a biztonságon felül:

  • több külső kapcsolatra (munka, csoportos eltávozások, egyéni eltávozások, otthon töltött hétvégék),
  • több beszélőre a havi egyszer egy óránál,
  • a telefonálási idő drasztikus emelésére,
  • a szükségtelen megalázások gyakorlatának elhagyására,
  • több és jobb minőségű élelemre, akár csomagban beküldve,
  • több munkahelyre,
  • a legelesettebbek számára pedig pártfogói szállásra, készpénz segélyre.

Lesz ez még rosszabb is:

 

2017-ben augusztusában a magyar kormány, formálisan persze a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka felmondta az együttműkődést a börtönökben tevékenykedő civil szervezetekkel, köztük a Magyar Helsinki Bizottsággal, amely 18 éven keresztül monitorozta a fogvatartottak jogainak érvényesülését. Egy olyan totális intézmény esetében, mint a börtön, szükség van a túlkapások kiszűrésére, és ez főleg a rendszeren kívüli szereplőktől várható el, nem magától a börtöntől.

Az együttműkődést azonban lezárta a BVOP azzal, hogy a megoldandó problémák, amelyek miatt ez a program működött, már nem léteznek.

Ezzel párhuzamosan beindult egy központi irányítású ámokfutás. Az intézkedések egy része már megvalósult, egy másik része januártól lép életbe. A törvénymódosítás tervezet a parlament előtt van.

Már ebben az évben elterjedt a plexi üvegen keresztül megtartott beszélő. Kezdetben megtiltották a fogvatartottaknak, hogy bármilyen testi kontaktusba kerüljenek a hozzátartozóikkal. Van olyan család, amelyik úgy döntött, hogy nem viszi a gyerekeket a beszélőre, mert nem lehet elmagyarázni nekik, hogy miért nem puszilja meg őket az apjuk. A családi kötelékeket erősíteni szándékozó Fidesz-KDNP második lépése volt a plexi fal. Mikrofon, telefon nincs, vannak a plexin lyukak, amelyeken vagy átmegy a hang, vagy nem. A tiltott tárgyak bejutását természetesen régóta akadályozza a börtön. Ezért motozzák meg a beszélő előtt és után(!) a fogvatartottakat is és a hozzátartozókat is. Van olyan börtön, ahol a fogvatartottakat meztelenre vetkőztetve ellenőrzik a beszélő után.

Csomagokat idén még lehet küldeni a börtönökbe. Általánosan havi egy tisztasági csomagot és egy élelmiszer- és ruha csomagot engedélyeznek az intézetek. 2018. januárjától a törvénytervezet szerint élelmiszert, cigarettát, gyógyszert, tisztálkodási szereket, ruhát nem lehet majd beküldeni a börtönökbe. Papírt, írószert igen, tehát ha a fogvatartottnak panasza támad, lesz mivel leírnia. Tudunk olyan börtönről, ahol a januártól életbe lépő változást már kihirdették a rabok közt, nem számolva azzal, hogy még csak tervezetről van szó.

Megváltozott a telefonálás rendje. Régebben a folyosón volt egy telefon, amely a telefonkártyával működött, heti 5-10 perc telefonálási lehetősége volt az elítélteknek. Egy ideje már minden fogvatartot tarthat magánál mobiltelefont, amelyet az intézeten keresztül vásárolhatnak meg. Pontosabban letétbe kell tenniük 33-35 ezer forintot és megkapják a készüléket. Bármelyik szabad ember vehet ilyen telefont, az ára a boltban 16 ezer forint! Ha azonban a készülék elromlik, akkor 60 napig is eltart a szerelés, még tovább a cseretelefon igénylés. Ha valakinek nincs 35 ezer forintja, akkor nem telefonálhat. A szegények kapcsolattartáshoz fűződő joga sérül. Részletfizetési lehetőség van, az utolsó részlet befizetésekor kapja meg a fogvatartott a telefont. Egymásnak át nem adható, a heti telefonálási idő most is limitálva van. 93 forint a belföldi percdíj. Feketepiaca van a mobiltelefonnak is, akinek nincs rá pénze és erőszakos, az kizsarolja magának a gyengébbektől az árát. Ha bármi sérülés keletkezik a telefonon, akkor ugrott a zálogban hagyott pénz. Ha valakitől elveszik a társai a telefont, az nem tudja értesíteni a családját, mert köztelefon nincs. Különösen aggályos így az hogy az ügyvéddel történő kapcsolattartás esetleges megnehezülése, lehetetlensége. A folyosóra kihelyezett, és persze ritkán hasznláható kvázi fülkés telefonálás idejében ezek a problémák mind nem voltak. Szóval a korszerűnek és üdvözítőnek látszó változás is visszafejlődés csupán.

Mivégre ez az egész?

Nehéz komolyan venni azt az állítást, hogy a szabadságvesztésnek nem célja a megtorlás. Megtorlás. Így nyersen, azt feltételezve, hogy a börtön akkor éri el a célját, ha lényegesen rosszabb emlék, mint a szabad élet. A szabadult ember rezzenjen össze a börtön szó hallatán és akkor majd nem fog bűnözni. Mások - és ők a többség-, azt mondják, hogy az elrettentő hatás addig áll csak fent, amit tart a megtorlás. Tehát hamar “elfelejti” az ember és ismét azt gondolja, úgysem derül ki, hogy ő az adott bűncselekmény elkövetője.

A bűntudat és a bűnbánat a legfontosabb a bűntelkövető számára. Elsősorban ezzel kellene foglalkozni a fogvatartás ideje alatt. A reszocializáció csak ezután képzelhető el. Az a büntetés, amely nem helyez hangsúlyt a valódi, azaz a bűntudaton alapuló megbánásra, csak idő- és pénzpocsékolás. 

A büntetés akkor kelti az igazságosság érzését a bűnösben (amennyiben rendelkezik bűntudattal!), ha nem öncélú szadizmus, a hatalommal való visszaélés és az emberi tűrőképesség határának feszegetése érződik ki belőle. Ha igen, akkor haragot és bosszúvágyat fog kiváltani azzal az állammal és társadalommal szemben, amelyik ezt rajta elkövette, és nem tud érvényre jutni a Btk 79. §-a, amely szerint a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.

Az eszetlen izmozás, a kivagyi keménykedés, a rombolás tehát beindult a börtönben is.

A körülmények tapasztalható és tervezett változásai elmagányosodott, vesztenivaló nélküli, idegileg is agyongyötört, dühös emberek ezreit fogja ráengedni a társadalomra. Elmondaná nekem valaki, hogy ez kinek lesz jó?

 

Mándli Iván

 

(A szerző két évig volt tagja a Magyar Helsinki Bizottság börtönmegfigyelő programjának, azt követően hét éven át börtönpártfogó volt a Fővárosi Igazságügyi Hivatalban. A Budapesti Fegyház és Börtönből és a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetből szabaduló elítélteknek nyújtott segítséget a szabadulásuk nehézségeinek leküzdésében.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6113450033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emzperx 2017.12.11. 14:02:33

Vidám világ lesz amikor majd el kell a lopott pénzel számolni és a hóhért viszik a sittre.

commentes nikk 2017.12.11. 15:17:17

Ha van olyan szelete a társadalmi kérdéseknek, ami teljesen érdektelen, a többséget hidegen hagyja, és objektíven nézve is totálisan marginális, az a börtönben lévő rabok helyzete. A börtön nem wellness szálloda, nem rekreációs hely, nem pihenőszállás, hanem büntetés, ennélfogva a rossz körülmények éppenhogy erősítik a börtönnel fenyegetettség prevenciós hatását. Aki meg bekerült, az nem méltó semmilyen sajnálatra, szánalomra. Mellesleg a börtönlakók napi kosztpénze több, mint a gyermekvédelemben ellátott gyermekeké, és a börtönben előírt nm/ember adat nagyobb, mint kollégiumban a megszokott nm/diák. Szóval nem, nem sajnálja senki a rabokat, és felesleges ezzel foglalkozni.

kewcheg 2017.12.11. 15:33:14

Én még sovány rabot nem láttam...Pedig majdnem mindennap találkozom velük:(

Helga Beauty Salon. 2017.12.11. 15:35:03

A fogvatartottak helyzetét rendezni kell! Az után, ha a becsületes emberek problémáit megoldották! Jó pár nem bűnöző rosszabb körülmények között van!
A" Helsinki Bizottság" (?) meg pont lejáratja a jogvédelmet azzal amikor rablógyilkosoknak jár ki kártérítéseket! Bár a normális szervezetek nem jogot védenek, hanem embereket (állatokat, környezetet, stb.).

IdomitottFoka 2017.12.11. 15:39:35

@commentes nikk: Szar, fals és irreleváns érvek:
"teljesen érdektelen" - téged nem érdekel
"totálisan marginális" - sokan vannak börtönben és sok a hozzátartozó is, sőt a börtönben dolgozók is érdekeltek, de te őket is ignorálod
" éppenhogy erősítik a börtönnel fenyegetettség prevenciós hatását" - teljesen irreleváns abból a szempontból, hogy visszaesőképzést valósítanak meg jelenleg
"az nem méltó semmilyen sajnálatra" - ezt mindenki ítélje meg egyedül saját részre, mellesleg nem sajnálatra van szükség és nem is ez a cikkben írt cél
négyzetméter és kosztpénz - egyrészt forrás sem ártana mellékelni, és a ez inkább a gyermekvédelem és diákszállás fenntartás hibája, nem a börtönöké
"nem sajnálja senki" - egyrészt nem sajnálatra van szükség a cikk szerint, másrészt az állítás sem igaz

Mérnork 2017.12.11. 15:42:26

Jó látni, hogy balfaszéknak a bűnözők megint fontosabbak, mint a becsületes emberek....

commentes nikk 2017.12.11. 15:51:40

@IdomitottFoka: a te szöveged is erősen szubjektív. Érdektelen, mert a társadalmi támogatottsága a kérdésnek/problémakörnek gyakorlatilag nulla, ember nincs, aki ezt a dolgot fontosnak tartaná, ja de persze, kb egy tucat helsinkis arc plusz te. A társadalomnak kb kétmillió fontosabb problémája van, mint a törvény leszaró és ezért börtönbe kerülő emberek sorsa. Állj ki az utcára és kérdezz meg tíz random embert, hogy mennyire tartja fontosnak a rabok helyzetét. na majd meglátod az érdektelenséget. Pont ugyanezért marginális, amíg az oktatás, az egészségügy, a közbiztonság ésatöbbi problémák mindennaposak, addig rabok kényelme marginális. Tiltakozhatsz, de ez van. Visszaesőképzést említesz, közben irrelevánsnak tartod a kemény börtönkörülmények prevenciós hatását, ez masszív ellentmondás. Majd ha nem lehet gyúrni, tapasztaltabb rabtársaktól okosodni, meg jogvédőkkel parolázni odabent, akkor majd nem lesz visszaesőképzés. A sajnálatot ha mindenki ítélje meg maga, akkor én megítéltem, és aki annyit bűnözött, hogy bekerült, én azt semennyire nem sajnálom. És igen, van aki sajnálja őket, az anyukájuk meg a testvérük, de az az igazi irreleváns dolog.

DFK 2017.12.11. 15:55:00

Hát, a balodal mindig a bűnözőket pártolja a becsületesekkel szemben.
A börtön bizony azért van, hogy az illetőnek szar legyen, mivel az egy büntető eszköz.

Lady Ann 2017.12.11. 16:24:27

Abban egyetértek a cikk írójával, hogy senkinek nem jó ha emberi roncsok és emberi hulladékok kerülnek ki a börtönökből, de érdemes megnézni a gyökerét is problémának, pl. oktatás, szegénység, intézetis gyerekek, bűnöző szülők. Itt is többet ér a megelőzés, az én szememben nagyobb probléma, hogy a szegényeket az út szélén hagyják, minthogy egy gyilkos nem kap hetente wc papírt.

commentes nikk 2017.12.11. 16:31:29

Különben érdemes megnézni az url-t, vicces :))))

satie · http://321.hu/sas 2017.12.11. 16:31:29

a bűnelkövetőkkel szembeni bűnöket (majd) megbánják, ugye?

Utó Pista 2017.12.11. 16:36:20

Kettős emberölés....20 év. Mindjárt sírva fakadok.

feketehun 2017.12.11. 16:39:42

Igazán nagyszerű, hogy egy szépen összerakott és igényes cikk végén 6 kommentből 5 darab nem más, mint trollkodás, vagy a probléma teljes meg nem értéséről tanúskodó hőbörgés. Emberek, itt nem az elítéltek sajnálatáról van szó és nem is arról, hogy a fogvatartottakat luxuskörülmények között kellene tartani. Nem propagál norvég szintű ítéletvégrehajtást maga a szerző sem.
Két dolgot kellene sürgősen megérteni:
1. A ti érdeketek is, hogy ne lelki-szellemi roncsok kerüljenek ki a börtönökből akárhány év után, mert a megnyomorított és jövőtlen emberek sokkal veszélyesebbek lesznek rátok és a családtagjaitokra. Lehet, hogy a ti vágyálmaitokban a büntetésvégrehajtás úgy néz ki, hogy a bűnöst kötélen leeresztjük egy föld alatti hasadékba, ahonnan többet elő sem kerül, ez az vágyatok azonban egyelőre nem realizálódott. Szóval igenis fontos, hogy emberként kezeljük őket, ha elvárjuk, hogy emberként térjenek vissza a szabad életbe és ne vadállatként.
2. Demagóg és színvonaltalan érvelés arra hivatkozni, hogy ennyibe és ennyibe kerülnek nekünk a rabok, miközben a cikk fele olyan tényeket rögzít, amelyek az ő szükségtelen megaláztatásukat állítja középpontba. Ha mondjuk nem szerelünk be teljesen felesleges plexifalat a beszélőszobába vagy nem tiltjuk be a hozzátartozók csomagküldeményeit, akkor éppen olcsóbbá és nem drágábbá válna a rendszer.

És csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem csak rablógyilkosok ülnek a sitten, hanem olyan emberek is, akik kisebb súlyú bűncselekményeket követtek el. Talán nem kellene kemény munkával belőlük is masszív bűnözőt faragni.

Kanyarfúró 2017.12.11. 16:40:34

@Helga Beauty Salon: Pont azért kellenek ezek a cikkek és az említett szervezet hogy Ön és a hasonlóan gondlokodók megértsék ez az Önök problémájuk (is). A közbiztonság azzal teremthető meg ha kevesebb bűnöző lesz. Kevesebb bűnözű pedig nem a szadista börtönviszonyoktól lesz, hanem mindattól amit a cikkíró javasol.
Érdemes megnézni a közbiztonság vs börtönviszonyokat Norvégia vs Oroszország között.

Kanyarfúró 2017.12.11. 16:44:45

@feketehun: Arról nem is beszélve, hogy normális esetben egy elítélt meg kéne, hogy termelje munkával azt a pénzt amibe az ellátása kerül. Nem lenne atomfizika találni ilyen munkát. Ehhez azonban emberszámba kéne venni a rabokat, mert a kőtörés nem tartozik a fenti nyereséges foglalkoztatási módok közé.

Helga Beauty Salon. 2017.12.11. 17:18:31

@Kanyarfúró: Én és a hasonló gondolkodásúak? Legyenek enyhébbek a börtönviszonyok?
Az lesz a visszatartó erő? És Oroszország összehasonlítása Norvégiával? Két teljesen más mentalitású nép! Na ez az esztelen inkompetens liberális ámokfutás az amire jogvédelem kapcsán utaltam! A közbiztonság pedig rendészeti és nem büntetés végrehajtási probléma.

2017.12.11. 17:20:11

A szégyen nem mardossa a képed, poszter? Ha ilyen jellegű problémáid vannak, javasold a leendő börtönlakóknak, hogy hozzanak amnesztiát, nehogy szegény bűnözők ott rohadjanak a börtönben. Sőt, hadd üssenek agyon védtelen öregeket, zsebeljenek ki utasokat és verjenek meg békés nem bűnözőket, de ha lehet, ne kelljen már ezért sittre menni. Nehogy emberi roncsot csináljon belőlük a rácson belüli élet, szegényekből...
Pedig ki lehetne vinni őket kubikolni a nagy pusztába, árkokat ásni belvíz elvezető munkálatokra. Kitermelhetnék maguknak az eltartást.

Kis kiváncsi 2017.12.11. 17:27:52

Elég érdekes és változatos a hozászolások fele. Szóval ha valaki bekerül az meg is érdemli ez félig meddig igaz. DE azért került be mert vétett a törvények ellen!!!! Menyivel különb az ha a egyenruhások, ügyészek, bírok teszik vagy maga a kormány. Mert a kormány hozta a jogszabályokat amiket nem tart be. Pont ezért zárja el a embereket mert ők sem tartják be a törvényeket.Igaz a kormány más szerepkörökben sem remekel de Magyarországon 80% feletti a visszaeső bűnözés talán pont ezért? Nincs lehetősége normális szakmát tanulni soknak 8 általánosa sincs.Nem képesek a saját lábukon megállni ha szabadulnak mert éhbérért dolgoznak. Igaz kinti világban is ott a közmunka ami éhen halni is kevés. Ilyen szemlélet mellet elég valakit egyszer megfogni gyorshajtáson majd minden reggel lehet menni a háza elé a bírságért mert biztos máskor is ment már gyorsan. Az pedig még rosszabb hogy a roma származásúak vannak túlsúlyban ők is iskolázatlanok. Ez kinek is a felelőssége? Lehet szidni a civileket meg a rabokat de igazából itt is a kormány a igazi hibás.

2017.12.11. 17:31:00

Egyébként nem alaptalan az aggodalom a benti életkörülmények miatt: maholnap tele lesznek a börtönök fideszes bűnözőkkel, akiket ugyebár nem lehet snassz helyen pihentetni. Szóval, én kinézek ezekből egy kétharmados luxus-börtön törvényt, biztos ami ziher alapon.
:)

2017.12.11. 17:36:53

@Kis kiváncsi: "Az pedig még rosszabb hogy a roma származásúak vannak túlsúlyban ők is iskolázatlanok. Ez kinek is a felelőssége? Lehet szidni a civileket meg a rabokat de igazából itt is a kormány a igazi hibás. "

Nem minden cigány bűnöző és nem minden fideszes lop, csak az a baj, hogy ezekből van nagyon kevés. Nem iskolázottság kérdése.

Párhuzamos 2017.12.11. 17:43:57

Nehéz ebben igazságot tenni, pláne úgy okosat mondani, hogy az itteni plénum is megértse.

Nyilván nem azért vannak bent az elítéltek, hogy jól érezzék magukat, és az ilyen álszenteskedve aggódó helsinkis jogvédő vonalat én se szeretem, ha túltolják.

Amit a telefonálással csinál a bv. az ritka nagy disznóság, más kérdés, hogy ettől még nem hogy az átlagpolgár, de én is nyugodtan alszom.

A fogvatartás minimálisan emberi körülményeit mindenképpen jó lenne végre biztosítani, mert elég sokba került Strasbourgban, és most is hatalmas kártalanításokat fizet az állam lényegében automatikusan. A bv-nek meg mégiscsak nevelnie kellene a fogvatartottakat, hogy aztán ez munkával, iskolával, színjátszókörrel vagy istentiszteleten történik, az mindegy, de arra valóban üdvös volna törekedni, hogy legalább amelyikben egy kis jó érzés van, az jobb emberként jöjjön ki, mint ahogy bement, legalább valami esélye legyen. Mert a nagy részük valóban kijön, és a többség ilyen fisz-fasz lopásokért ül, talán nem is lenne reménytelen, hogy nem kerülne vissza, ha tudna valami értelmeset kezdeni magával idekint.

Egyébként amelyik egy kicsit is értelmesebb, annak az igazi büntetés nem a büdös parizer, hanem a cellatársai. Meg aztán van egy olyan réteg is, amelyiknek kb. teljesen mindegy, hogy kint vagy bent van.

John Doe3 2017.12.11. 18:18:30

Egyszer egy bíró azt mondta nekem: a független magyar bíróságon mindenkinek borítékolva van az öt év. És igaza volt! Elég, ha eléd kanyarodik egy kivilágítatlan, és a mai jogrend szerint megengedetten (!) ittas kerékpáros... De sorolhatnám ide a Btk. 385.§-át is. A t. fórumozók zöme is érintett lehet (statisztikailag mindenképp). Nagy ám a Btk, sok tényállás van benne.

commentes nikk 2017.12.11. 18:21:23

@feketehun: egy alapvetően téves alapállásból érvelsz, ugyanis úgy veszed, hogy a börtönbe kerülők alapvetően menthető, törődésre érdemes figurák. Nem tudom, tudod-e kik ülnek börtönben, én nagyjából tudom, és a nagy százalékuk eleve azért került be, mert antiszociális, erőszakos, kezelhetetlen alja szemét népség, ezeket nevelheted míg kinő a szakállad, rehabilitálhatod, beszélhetsz a lelkükre, rajzolhatsz nekik virágot, leszarják, ezek gyúrni akarnak, zabálni, tanulni a tapasztaltabb bűnözőtől, és legközelebb ügyesen csinálni. Ezekből te nem csinálsz rendes embert, ezekre kár energiát pazarolni, ezeket fegyelmezni kell vaskézzel, beléjük verni az alapvető szabályokat. Ez a börtönben lévő elítéltek döntő többségére igaz, de főleg az erőszakos bűncselekményeket elkövetőkre. Nem jár ezeknek lófasz se, csak minimális ételadag, és napi egy óra séta, ennyi járna nekik, nem telefonálgatás meg kondizgatás.

commentes nikk 2017.12.11. 18:29:11

@John Doe3: vagy nem volt az bíró, vagy jó nagy baromságot mondott neked, és a kerékpáros ittasságot se jól tudod, látom az a típus vagy, aki szeret hőbörögni a közértben a nyugdíjasoknak, de ez itt inkább vicces, mintsem komolyan vehető.

commentes nikk 2017.12.11. 18:34:15

@Helga Beauty Salon: akik ezzel a eszetlen norvég rendszerrel jönnek, elfelejtik, hogy Norvégia egy kibaszott jóléti állam, ahol egész más a bűnözés jellege, meg pluszban nincs egymillió cigójuk például (arabuk lesz hamarosan jóval több :). Szóval Norvégiát felejtsük el, mert más világ ebben a tekintetben.

Kis kiváncsi 2017.12.11. 18:41:15

@kopasz barmok mindenhol: Igazad van bár én most inkább a cigányokat védem meg mert köztük sok a rendes ember.A Fidesznél ez a egyre szavazok amit a Viktor mond nálam nem jön be.Azt se tudják mire szavaznak csak igen és minden rendben főnök.

Kis kiváncsi 2017.12.11. 18:48:41

@commentes nikk: De azért egy jóléti állam mert ott a adópénzeket jól költik el. Nem a haverok család kap üzletet hanem aki jó és olcsó ajánlatot tesz. 3-5 % al fizetünk kevesebb adót mint a Norvégok Áfát magasan többet és még sincs egyetlen olyan állami terület oktatás, óvodák,bölcsődék, kórházak ahol meg közelítjük őket. Se közutak se tömegközlekedés. Talán ott nem lopnak ennyit? Pár éve lemondott egy miniszter Norvégba mert 50 euróért vett a sofőrjének ajándékot a állami kártyával. Nálunk ki is mondott le a elmúlt 30 évben?

commentes nikk 2017.12.11. 18:55:32

@Kis kiváncsi: ebben nincs vita, Norvégia csaknem minden tekintetben fejlettebb nálunk.

Párhuzamos 2017.12.11. 18:56:33

@John Doe3: hát azért azt követve hiszem, vö. Btk. 385. § (5) bek.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2017.12.11. 19:39:01

A romlott kaja nettó hazugság--a kevés kaja is nettó hazugság. Rosszak a körülmények?--nem kell bejáratosnak lenni a kaptárba. A szar kaja az a kórházban van, oda meg többnyire becsületes emberek járogatnak

John Doe3 2017.12.11. 19:42:58

@Párhuzamos: igen, csakhogy én az alapesetre gondoltam (ld. BSA).

John Doe3 2017.12.11. 19:44:59

@commentes nikk: nyilván te tudod jobban, és ez sincs: 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet
11/D. melléklet. Álmodj, királylány...

commentes nikk 2017.12.11. 19:51:02

@John Doe3: nem tudom értelmezni, mi a péniszt akartál linkelni, az említett melléklet a közúti fuvarozásról szól, annak mi a péló köze van itt bármihez???

monddazigazatmar 2017.12.11. 20:38:45

@feketehun: "1. A ti érdeketek is, hogy ne lelki-szellemi roncsok kerüljenek ki a börtönökből akárhány év után, mert a megnyomorított és jövőtlen emberek sokkal veszélyesebbek lesznek rátok és a családtagjaitokra."
"És csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem csak rablógyilkosok ülnek a sitten, hanem olyan emberek is, akik kisebb súlyú bűncselekményeket követtek el. "

Az esetleg megfordul a fejedben, hogy a szar körülmények után a nem rablógyilkos mindent meg fog tenni azért, hogy nehogy visszakerüljön?

monddazigazatmar 2017.12.11. 21:19:15

Egyébként, egy ilyen cikk szerzője mire számít, miért írja meg?
Szerintem a társadalom nagyobbik része pont szarik a sittesekre, és a rohadjanak ott meg ahol vannak a hozzáállásuk.
Ha esetleg meg is győz valakit a leírtakkal akkor az jó eséllyel legyint, és úgy gondolja, hogy ez a BV szakmai belügye, ha igaza is van a szerzőnek, akkor is oldják meg.

Kizárt, hogy tömegek vonulnának az utcára, követelve hogy szegény raboknak jobb legyen. Az meg még kizártabb, hogy ilyen dolgokat programba szedve nyerni tudjanak.
Akkor?

eßemfaßom meg áll 2017.12.12. 08:04:23

.../2017/12/11/olvasatlan_szerkesztetlen_bortonos

eßemfaßom meg áll 2017.12.12. 08:06:58

@feketehun: "1. A ti érdeketek is, hogy ne lelki-szellemi roncsok kerüljenek ki a börtönökből akárhány év után, "

Mivel eleve lelki-szellemi roncsok mennek be a börtönbe elég kicsi a valószínűsége, hogy majd szuperemberré változnak attól, hogy paradicsomi állapotokat fizetnek nekik az adófizetők.

eßemfaßom meg áll 2017.12.12. 08:10:29

@Kis kiváncsi: "De azért egy jóléti állam mert ott a adópénzeket jól költik el."

meg azért mert kurvanagy olajmezőn ülnek amiből annyi pénzük van hogy belefulladnak a jómódba és kb ingyen van nekik az energia mert vízerőműhöz ideális a természeti adottséguk.

eßemfaßom meg áll 2017.12.12. 08:18:03

@Kanyarfúró: "A közbiztonság azzal teremthető meg ha kevesebb bűnöző lesz. Kevesebb bűnözű pedig nem a szadista börtönviszonyoktól lesz, hanem mindattól amit a cikkíró javasol."

Egy ideális világban esetleg, a mi létező valóságunkban viszont még jelen állapotában is sokaknak jobb mint otthon, ráadásul még menő is sittesnek lenni.

eßemfaßom meg áll 2017.12.12. 08:20:42

@Kis kiváncsi: "Nincs lehetősége normális szakmát tanulni soknak 8 általánosa sincs."

Mindenkinek van lehetősége normális szakmát tanulni.

Persze ehhez tanulni kell, nem lopni járni már kiskorúan

2017.12.12. 08:38:24

@Mérnork: "Jó látni, hogy balfaszéknak a bűnözők megint fontosabbak, mint a becsületes emberek...."

Remélem valahogyan beilleszti az ellenzék a kampány-programjába ezt is, ahogyan a migránsok sorsa feletti aggódás is fontos része a létezésüknek. Praktikusan mindig kiválasztana erősen kisebbségi /szubkiulturális/deviáns kérdéseket, problémákat és teljes vállszélességgel belefekszenek, szembemenve a többségi társadalom által deklaráltan fontosabb témákkal, ignorálva a többség nézeteit, értékrendjét.

Néha komolyan azt gondolom, hogy ahogyan mostanában szárnyrakapó nézetek szerint Simicska csak alvó ügynök, vakond , amely Orbán stratégiája részeként aláaknázza az ellenzéki tömörüléseket, bomlaszt, rothaszt, úgy valójában Soros is az ő embere. (Nem pedig fordítva...) Soros azzal, hogy a civil zsoldosain keresztül folyamatosan olyan ügyeket erőltet, amit a többségi társadalom ösztönösen de tudatosan is egyaránt elutasít, azzal semmi egyebet nem tesz, csak kontroll alatt tartja a magukat progresszívnek gondoló, de beteg, mutáns marginális ágenseket, közben folyamatosan trenírozza a társadalom immunrendszerét, ami így , mintegy rendszeres , a mutációt folyamatosan lekövető 'oltásokra' hatásos immunnválaszt produkálva sikeresen védekezik, ellenáll, megerősödik.
Kezdem belátni, hogy Soros tevékenysége, minden ellenkező látszat ellenére nem hogy gyengítette volna az uurópai országokat, sokkal inkább felpiszkálta, mozgósította, felszította azok csenben szunnyadó védekezési ösztöneit, beindult a fertőző beszivárgók felderítése, elszeparálása, majd eliminálása. ;)

Maretz 2017.12.12. 15:38:19

Az a baj, hogy az ilyen cikkek (meg ilyen figurák, mint a szerző) még alapvetően racionális dolgokat is képesek elfogadhatatlanná tenni. Így tehát -- akár csak szerintük a börtönökben tapasztalható körülmények hatásai -- ők is kontraproduktívak.

Az egyedüli érv, ami a témában felmerülhet az az, hogy bizony előfordul, hogy börtönbe ártatlanok is bekerülnek. Hiszen egyetlen igazságszolgáltatás sem bombabiztos. Innentől kezdve törekedni kéne, hogy az emberi minimumot megadjuk a raboknak, mivel inkább kevésbé bűnhődjön 99 rab, minthogy 1 ártatlan is igazságtalanul szenvedjen.

Ezzel együtt a börtön nem szanatóriumnak van kitalálva. A bentlakók (elsősorban etnikai kisebbséghez tartozó) többsége sajnos olyan élethelyzetből származik, amelyekhez képest még a fent vázolt körülmények is előrelépést jelentenek. Ha a helyzeten javítunk, akkor sajnos szembe kell néznünk azzal, hogy egy bizonyos kezelhetetlen kisebbség számára még tovább csökkentjük az elrettentési potenciált.

Ezzel együtt a túlzsúfoltságot érdemes lenne orvosolni, és megfelelő képzést -- és ellenőrzést -- biztosítani a BV személyzetnek, hogy a jogállamot a börtönön belül is tartsák fenn. Nem elfogadható, hogy a börtönőrök szemet hunynak, a falakon belül pedig a dzsungel törvényei érvényesülnek.

Nzoltan 2017.12.13. 08:15:44

@Kanyarfúró: Szerintem Svédország a legjobb példa. Öslakosok vs migránsok.
süti beállítások módosítása