B1 blogcsalád



Tuzson körbenyalta azt a konzultációt, amelyről a bíróság is kimondta, hogy hazugsággal van tele

2017. december 10. - ashwood

ne_hagyju_szo_nelkul.jpgEzúttal Tuzson Bence szája volt az ügyeletes kormányzati kloáka, amelyen a világba áradhatott a propaganda-fekália. Gagyog, s ragyog - pedig papírja van arról, hogy hazudtak a konzultációnak csúfolt kérdésekbe burkolt állításaikban.

Nem kellett csalódniuk azoknak, akik még szeptemberben arra fogadtak, hogy a legújabb "nemzeti konzultáció" minden eddiginél sikeresebb lesz, a legtöbben töltik ki, a leginkább egyetértenek a kitöltők a kormány álláspontjával, és úgy általában is a leglegleg. Az is igaz: aki erre fogadott, most nem kaszál sokat. Egy a százmilliárdhoz volt az esélye, hogy bármi mást mondjanak, függetlenül a tényektől.

Márpedig a tények nem csupán makacs, de zavaró dolgok is. Itt van rögvest az a tény, hogy a bíróság kimondta: hazug állítást tartalmaz a szöveg. A Magyar Helsinki Bizottság ugyanis beperelt a miniszterelnökséget, mivel a rájuk vonatkozó, őket nevesítő konzultációs pont – szám szerint az ötödik – hamis, jó hírnevet sértő állítást tartalmaz. Jelesül azt, hogy Soros György és vele összefonódva a Helsinki Bizottság enyhébb büntetést akar elérni a menekülteknek bűnelkövetés esetén. Milyen remek, hogy az állampolgár nem kérdezhet vissza, csak ikszelhet. Sajnos a bíróság visszakérdezett: mégis, mikor mondta ezt Soros, mit tett ezért a Helsinki Bizottság? Mert a válasz csak süketelés, hamukázás, stb… - az ítélet pedig: ezt a pontot nem terjesztheti a kormány. Pontosabban: nem terjeszthetné, hisz a jó ütemű ítélet nyolc nappal a "konzultáció" vége után született.

Annyi azonban világos: hazugság bőséggel akad a "konzultáció" körül.

Meg aztán, ugyancsak tény, hogy az internetes felületen annyiszor lehetett kitölteni a kérdőívet, ahányszor a lelkes Orbán-hívő csak akarta. Mert nem tart még ott a számítástechnika, hogy egy ember csak egyszer ikszelhessen. Ja, de, tart már. Csak a kormányzatnak nem volt ez olyan fontos. Biztos azért, hogy így is emeljék ennek az ócska színjátéknak a bizalmi indexét.

Vasárnap Tuzson Bence, úgyis mint al-Rogán államtitkár nyalta körbe nemzetiesen a "konzultációt". Az előbb említett legek után jött a bűvös és roppant hiteles szám: 2,3 millióan küldték vissza az ívet vagy kattintottak helyesen a neten. Ez pedig több a soknál, a vak is láthatja.

Hogy mennyi a sok, azt nem tudjuk pontosan, de 8 millió állampolgár kapott segítséget a tűzgyújtáshoz szép, állami papírral. A visszaküldők száma épp megegyezik a stabilan Fidesz-szavazók táborával. Ha a kormány ebből akarja levezetni, mit akar a magyar nemzet – márpedig ezt szokta akarni –, akkor viszonylag egyértelmű a helyzet: magyar az, aki a Fideszre akar szavazni. A többi nem számít.

Azon sem kell meglepődni, hogy a visszaküldők egytől-egyig helyesen tippeltek - elutasítják, megvédik, egyetértenek, tiltakoznak. Épp, ahogy a kormány látszatvilágában ez elvárt. Most aztán biztos nem Soros nevet a végén. Elvégre nem az ő zsebében landolt ennek az égedelem marhaságnak a milliárdos költségvetése.

És amikor már azt hinnénk, hogy Tuzson szépen letudja a vasárnapi termelési riportot és megy haza mgiráncs-levest kanalazni, épp akkor vág bele teljes erőből a propaganda-fekáliába:

"Soros Györgyöt nem érdekli a magyar emberek álláspontja. Ez abból is látszik, hogy az utóbbi időszakban 4800 milliárd forintnak megfelelő összeget csoportosított át alapítványaihoz, amiből meg is indult az a tevékenység, amivel befolyásolni kívánja a magyar választásokat is".

– "Úgy viselkedik, mintha egy politikai pártot szervezne, pártként kívánnak fellépni és ezzel kapcsolatban már irodák felállítását is szervezik. A Soros-hálózat tehát egy pártszerűen működő szervezet".

– Tuzson "a leghatározottabban" visszautasította, hogy Soros antiszemitizmussal vádolja a nemzetki konzultációt. "Nem megengedhető, hogy ha valaki, valamilyen kérdésben megkérdezi a magyar emberek álláspontját, akkor a másik oldalon ilyen típusú vádakkal illessék. Nagyon rossz emlékeket idéz, ha valaki a magyar kormányt antiszemitizmussal vádolja, amikor a magyar emberek érdekében lép fel."

Jólneveltségünk okán jelzők nélkül tesszük helyre Tuzsont, bár nem reménykedünk benne, hogy képes mást is felszívni magába, mint amit az orra alá tol Habony vagy Rogán.

– Soros hónapokkal ezelőtt helyezte át személyes vagyona nagyobb hányadát a Nyílt társadalom alapítványba – szinte bizonyosan adózási szempontokat figyelembe véve. Nem Tuzson és a "magyar emberek" – mármint a Fidesz szavazók – bosszantása végett.

– Pártként kívánnak fellépni? Mert egy civil szervezet bérelt egy irodát? Irodája csak pártnak van? Soros indul a választásokon? Ugyan már! Megint értelmetlen, megfoghatatlan szövegek, amelynek a lényege: a közügyekkel csak a Fidesz foglalkozhat. Már az is gyanús, aki pártot csinál – a kormányt hagyni kell kormányozni, úgy is jobban tudja azt csinálni, mint bárki más. Lassan már pártokra sem lesz szükség, nemhogy civilekre.

– Az antiszemita vád abban a formában, ahogy Tuzson visszautasítja, el sem hangzott. Ezt nevezik szalmamáb-érvelésnek: olyasmit cáfolni, amit a vitapartner nem is állított. Viszonylag olcsó húzás. Soros ugyanis azt írta a minap: "Voltak olyan plakátok is, amelyek azt a képzetet keltették, mintha bábként mozgatnám az ellenzéki politikusokat. Mint arra sokan rámutattak, a száját nevetésre húzó zsidó, a bábmester, a harmincas évek náci antiszemita propagandájának meghatározó elemei voltak."

Szövegértés, Bence, szövegértés!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7113469843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2017.12.10. 17:34:33

ennek a tuzson gyereknek ömlik a fos a szájából rendesen.

ha csaj lennék, bottal se piszkálnám ezt a gennyes kelést!

2017.12.10. 18:42:10

@taga20: Én azt hittem, mint rokon lelket, szimpatikusnak fogod találni.

taga20 2017.12.10. 18:44:30

@Womb Raider: ebola fene a bundádat, ne szívass!:))

BAZINGA2 2017.12.10. 19:38:10

Ma még csak próbál beilleszkedni a srác, de ha maradnak még hatalmon egy kicsit, utoléri Rogán Tónit is! Arról sem tételezte volna fel senki, hogy ilyen sokra viszi! Na, de vitte! :)))

FCUK12 2017.12.10. 20:15:04

Már érint az a konzultáció:) csináljatok sajátot, és amikor majd arra többen válaszolnak, örülhettek. Addig viszont savanyú a szőlő:)

Jut eszembe, a cím kapásból nem igaz.

indekssz ISIS AlQaida mind CIA projekt 2017.12.10. 20:32:49

Annyira de, annyira setétek a ballippsik...

www.valasztas.hu/hu/ref2016/1154/1154_0_index.html

NEM szavazat
3 362 224
98,36 %

Erre most 2,3 milliót nem képesek felfogni, hogy simán összejött.

morpho 2017.12.10. 20:59:06

@indekssz ISIS AlQaida mind CIA projekt: Miért nem rakják ki egy raktárba? Tessék, itt a két millió kétszázezer cetli, nesztek, számoljátok meg! Pedig milyen egyszerű lenne nem? A fideszt ismerve már rég megtették volna, ha tényleg lenne ennyi visszaküldött szar.
Viszont attól még kamu az egész és ezt biza már a bíróság is kimondta. Ez biztos elkerülte a figyelmedet pubi!

Gábris szomszéd 2017.12.10. 23:04:31

@taga20: Mi van haver a varánuszt már le sem szarod? :)

2017.12.11. 05:47:52

@morpho: "Viszont attól még kamu az egész és ezt biza már a bíróság is kimondta"

Az nem leheccségess... a bíróságot (sőt mindent is) a fidesz felügyel, hogyan mondanának ki ilyesmit?
Az a baj a ti kis alternatív univerzumotokkal, hogy magatok is képtelenek vagytok ellentmondások nélkül leírni. Belegabalyodtok, hol így, hol úgy... ez a bíróság téma amúgy is érdekes, merrt egészen Brüsszelig szaladt a díszes brigád, hogy a fidesz támadja a bíróságokat... há' de minek, amikor előtte alról regéltetek, hogy mindeütt a saját emberei ülnek az igazságszolgáltatásban...

Csaba Szikora 2017.12.11. 07:55:54

Melyik bíróság,mit mondott ki?
Annó gyuriferi mondá."Akinek nem tetszik,el lehet menni kéremszépen"

morpho 2017.12.11. 12:49:56

@Womb Raider: Lófaszt pubi! Itt most konkrétan te próbálsz ellentmondást kreálni. Ráadásul amit művelsz, az átlátszó és harmatgyenge! Buta narancskullancs. Miért nem arról írsz, ami az ítéletben van? Ja mer az arról szól hogy a fidesz hazudik és rágalmaz?

morpho 2017.12.11. 12:50:50

@Csaba Szikora: Oszt tudod, hogy ezt kinek mondta és miért?

bundazsák 2017.12.11. 14:05:12

Bencének nem megy a szövegértés. A PISA teszten is megbukott...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.11. 15:07:53

A migránsseggnyaló Soros csicskáknak, még minidg nem esett le, hogy a magyarok nem kérnek az integrációra alkalmatlan muszlim nőket erőszakoló potenciális terrorsitákból.

Folytatják a Soros-Terv megvalósítását, a Korlátlan kvótát illetően.

Nem fog menni.

2018-ban is szopni fogtok.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.11. 15:09:51

@indekssz ISIS AlQaida mind CIA projekt:

Pontosan erről van szó... Az a 3 millió 364 ezer ember itt él, aki bement szavazn, és nemet mondott a Soros-Tervre..

Az a 200 ezer is, aki bement és érvénytelenül szavazott, csakhát az arányok ugye... :)

2017.12.11. 15:21:54

@morpho: Belegabalyodtál, mi?
No, a kályhától... mit mondott ki a bíróság?

dare 2017.12.11. 15:36:46

Az a konzultáció 2,3 millió visszaküldést eredményezett a kormánynak.
Most olvasom a republicon 57%-ra méri a Fideszt.
Nagy számok ezek kérem, nagyon nagy számok, amit persze meg is kell védeni, ezt kell tennie egy "néppártnak".
Valaki merne arra fogadást kötni, vajon hány %-on fog állni a Fidesz támogatottsága a választások előtt?
98% ?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.12.11. 15:45:10

@dare: "a konzultáció 2,3 millió visszaküldést eredményezett"

23 millió lesz az.

Lajos Csánó 2017.12.11. 16:18:13

" millióra gondoltam,de engem is meglepett Orbán a 2,3 millióval!Februárban jön egy másik,ott már közel lesz a 3 millió! Ugyanis azt mondanak amit akarnak,azt senki nem ellenőrizheti!

morpho 2017.12.11. 16:25:12

@Womb Raider: Gabalyodtam? Na ne bassz! Ez a mellévaker mindig bejön?

" A bíróság megalapozatlannak találta a kormány állítását, és ideiglenes intézkedésként megtiltotta, hogy a továbbiakban internetes oldalakon elérhető legyen a konzultáció 5. pontja, és megtiltja a Miniszterelnöki Kabinetiroda számára azoknak a kiadványoknak a további terjesztését, amely tartalmazza ezt a részt."

Még valami? Elmeroggyant narancskullancsoknak mindig szívesen segítek.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.12.11. 16:44:13

Tuzson, 1996-ban végzett az ELTÉ-n.
Megfeszített munkával az alábbi pozíciókban " dolgozott ":

1989–1996 között az MDF I. és XII. kerületi szervezetének tagja, választmányi titkár, elnökségi tag.[forrás?]

1996-tól 1999-ig az Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) tagja, I. és XII. kerületi alelnök, a Fidelitas tagja.

1998–2006 között Budapest XII. kerületi önkormányzatának fideszes önkormányzati képviselője.

2013 óta Fidesz választókerületi elnök Pest megye 5. számú választókerületében.

2014 őszétől 2015. októberig a Fidesz frakció szóvivője.

2015. október 21-én Áder János köztársasági elnök a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációs államtitkárává nevezte ki.

Mi mást vártok tőle????

vackor1 2017.12.11. 17:09:27

Na, ma "belefutottam" a kommentelésbe - bár ne tettem volna :)) - így ha már lúd....
:))
Tisztelettel kérem , hogy vmelyik okos , mondja már meg nekem , mi az a szó / kik azok a liPsik ( sic! ) ? Pláne a balosok ? Akkor vannak jobbos liPsik is ? És ők kik lennének ?
És ha nincs ilyen , akkor miért érzik szükségét néhányan , hogy a sötétségüket állandóan közkinccsé tegyék ?
Na, nem mintha páran nem ugyanezt tennék folyamatosan , általában ugyanazok , akik egyet szoktak érteni a liPsizőkkel.....

morpho 2017.12.11. 18:15:32

@vackor1: Ez a kérdés sokszor felmerült már. Válasz sosem érkezett a narancskullancsoktól. Nekem a kedvencem a "ballib", ami teljes képzavar. Pedig rendszeresen használják. Ők sem értik, csak tetszik nekik. Az meg a kedvencem, hogy a liberális szitokszóként szerepel az étlapon és aki liberális, az egyben nyilván zsidó is. Na ebből lett a lipsi. Hogy miért azt sajna nem tudom. Gyanítom a biboldót "becézik" bibsinek aztán ezt keresztezték a liberálbibsivel és ebből lett a lipsi. Tehát a lipsi tulajdonképpen a liberális zsidó. (vannak ortodox zsidók, de gyanítom, hogy itt nem erre gondolnak) De az egésznek pont annyi a relevanciája, mint a "Soros tervnek"

vackor1 2017.12.11. 18:24:50

@morpho: Ohhh, köszönöm - bár nem számítottam válaszra "erről" az oldalról :) - de ez valóban "logikus" . Kár , hogy leírtad , innentől lesz válaszuk . Saját kútfőből .. áhhhh, hagyjuk ( legyint ) :)) ...

2017.12.12. 06:20:08

@morpho: :))) A valóság kreatív értelmezése...
A cikk címe ezt tartalmazza:
"amelyről a bíróság is kimondta, hogy hazugsággal van tele" majd a cikkben:
"a bíróság kimondta: hazug állítást tartalmaz a szöveg. "
Ami végül konkréttá válik: a bíróság egyetlen pontot kifogásol, annak felvetését tiltotta meg.
Tele van hazugsággal>tartalmaz hazugságot>egy hazugság (ez is csak a bíróság szerint... amit amúgy a Fidesz kézivezérel... biztos elszakadt az egyik vezérlőkábel!!!!)
Az állítások evolúciója amúgy többször jól tettenérthető az ellenzék kommunikációjában. A menekültválság kapcsán tökéletesen :)
No, de hiszen nagy vezéretek is megmondta, ők meg tapasztalataira támaszkodott: Hazudtatok napaal és éjjel... az álmaitok is hazugok.

morpho 2017.12.12. 13:47:19

@Womb Raider: A poszt tökéletesen fogalmaz! Tele van hazugsággal. Máshogy fogalmazva: egy kurva szó nem igaz az egészből. Ezt minden értelmes ember látja, csak az egybites droidok és a narancskullancsok "látnak" mást. A bíróság csak egy pontról mondta ki, hogy hazugság, mert azt támadta meg a Helsinki bizottság. A többiről ugyanezt mondanák ki, mert ha az 5-ös pont hazugság, akkor az egész "Soros terv" hazugság pubi! Itt van a meséd vége!

2017.12.12. 14:25:17

@morpho: Ohh.. te tisztánlátó :)

Vegyük újra: azt állítja a cikk (meg te is), hogy a bíróság szerint hazugsággal van TELE.
Ellenberger a bíróság ilyenről már csak azért sem nyilatkozhatott, nem ítélkezhetett, mert a MHB-t csak egy pont érdekelte, amiben a "civil" szervet eléggé el nem ítélhető ténykedéséről lebbent félre a fátyol és semmi több. A jogvédelem csak addig érdekli őket, amíg cigányokról, menekültekről, meg magukról van szó... hiánypótló kis szerveződés. Nem nagyon értem, minek is szerepel a nevükben a "Magyar" megnevezés... vagy miért nem szerepel az "Ellenes"..
Szóval hazudsz, ahogyan már megszoktuk. A kérdőív többi kérdése kapcsán nem született állásfoglalás, tehát az állításaid pusztán a te bérből-fizetés-júdáspénzből táplálkozó véleményed, s mint olyan, szóra sem érdemes.

morpho 2017.12.12. 19:48:04

@Womb Raider: Amit idetoltál az mezei fingfűrészelés. Odáig olvastam, hogy Ellenberger... Ez viszont egy nagyon eredeti poén. Szép volt pubi!
süti beállítások módosítása