B1 blogcsalád



Orbán a jelek szerint retteg a Jobbik választási sikerétől

Szelestey Lajos összeállítása

2017. december 10. - Szelestey
  • A magyar ellenzék csak akkor rúghat labdába, ha közös jelölteket indít.
  • Az új lengyel és cseh miniszterelnök Orbán Viktor helyett is szkanderozik Brüsszellel.
  • Úgy tűnik, Kelet-Európa Jeruzsálem ügyében is megtöri az EU egységét.

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

Magyarországon nagy feltűnést keltett a holokauszt-túlélő Heller Ágnes javaslata, miszerint Orbán Viktor legyőzése érdekében a demokratikus ellenzék fogjon össze a korábban szélsőséges Jobbikkal. A választások nagy esélyese a jobboldali-nemzeti Fidesz, a másik tábor ezzel szemben reménytelenül megosztott, így Orbán számára még a kétharmad sem kizárt. Annál is inkább, mert a politikus a maga javára változtatta meg a választási törvényt és az ellenfél csak akkor nyerhet, ha közös jelölteket állít. A filozófusnő a lapnak azzal indokolta véleményét, hogy itt már nem a jobb- és baloldalról, hanem a demokráciáról és jogállamról, illetve arról van szó, hogy az út a zsarnokságba vezet. A felvetés hatalmas vitát váltott ki, mármint hogy mennyire rossz a jelenlegi rendszer, és hogy mennyire hihető a Jobbik átváltozása. 

Abban sokan egyetértenek, hogy az országot már csupán korlátok között lehet demokráciának tekinteni. A Parlament a miniszterelnök minden kívánságát teljesíti, a sajtó és az igazságszolgáltatás szinte teljes egészében a hatalom ellenőrzése alatt áll. A civileket módszeresen zaklatják. A kormányfő időről időre rasszista és demagóg uszító kampányokat zúdít az országra a menekültek, az EU, vagy éppen meghitt ellenfele, Soros ellen. A hivatalos retorikához hozzátartozik a melegellenesség, a halálbüntetés visszaállításának követelése, valamint a romák jóformán kollektív megbélyegzése. A Jobbiknál ugyanakkor menetközben tabu lett a rasszista nyelvezet. Vona bocsánatot kért a korábbi sértő kijelentésekért. Nehéz megítélni, mennyire komoly az átalakulás, és hogy a pártvezetés mennyire tartja kézben a saját híveit. Krekó Péter azt mondja, a pártnak új vonalra kell ráállnia, mert a Fidesz sikerrel vette el minden témáját. Orbán a jelek szerint mégis páni félelmet érez vetélytársával szemben, ezért kétes eszközökhöz folyamodik. Most pl. anyagilag igyekszik romba dönteni a riválist. 

Die Welt

die_welt_1.jpg

Az újdonsült lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy országa nem hagyja zsarolni magát, és továbbra sem hajlandó menedékkérőket átvenni, mert a lengyel nép nagy, fontos és büszke. Morawiecki pár órával azután nyilatkozott, hogy átvette megbízatását, a kérdés pedig az volt, hogy mit gondol az unió fenyegetéséről, mármint hogy csökkentenék a brüsszeli támogatásokat, ha Lengyelország hajthatatlan marad a kérdésben. A belügyi tárca vezetője már napokkal ezelőtt egyértelművé tette, hogy Varsó nem változtat elhatározásán, még akkor sem, ha az Európai Bíróság arra kötelezné. Morawiecki ugyanakkor arról is beszélt, hogy elveszik a pénzt a maffiától és az adócsalóktól, és inkább az embereknek és a lengyel családoknak adják. A jelentés emlékeztet arra, hogy a varsói alsóház két napja, az Európa Tanács bírálata ellenére megszavazta az igazságügy reformját, amire válaszul a legnagyobb bírói szövetség azt közölte, hogy az utolsó független bíróig harcolni fog az emberi jogokért.

New York Times/Reuters

reuters.jpg

A kijelölt cseh miniszterelnök óvja az uniót attól, hogy az megpróbálja sarokba szorítani országát a menedékkérők ügyében, mert az megerősítheti a szélsőséges pártokat. Mint emlékezetes, az EU jelezte, hogy az Európai Bíróság elé viszi a magyar, a lengyel és a cseh kormány ügyét, mivel azok nem hajlandók eleget tenni a kvótadöntésnek. Babis azonban úgy gondolja, hogy a keresetet bármikor vissza lehet vonni, mivel tárgyalni kell arról, miként lehet segíteni a bevándorlás által leginkább sújtott Görögországnak és Olaszországnak. Pl. úgy, hogy közreműködnek a külső határok védelmében, de migránsokat nem akarnak – tette hozzá. A kérdést a hónap közepén esedékes EU-csúcson vitatják meg, és azon ott lesz a cseh politikus is. Babis most azt is kifejtette, hogy ha Brüsszel kitart elképzelése mellett, akkor ily módon felhozhatja a radikális erőket, mint pl. a német AfD-t, noha az a hasonszőrűekkel együtt szét akarja verni az uniót.

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

Az unió azt szerette volna, ha a tagállamok közösen elítélik az Egyesült Államokat, amiért az Jeruzsálembe telepíti át nagykövetségét, ám ebből nem lett semmi, mert a keleti tagok a jelek szerint azt mérlegelik, hogy követik az amerikai elnök példáját. Vagyis az EU ebben a kérdésben is megosztott, ráadásul a kínos vita a nyílt színen zajlik. Magyarország szerdán megtorpedózta a közös nyilatkozat elfogadását. Orbán Viktor emberei egyértelművé tették, hogy nem tartják szükségesnek az állásfoglalást. A magyarok, a csehekkel együtt, állítólag szintén el akarják ismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg. Pedig az egységre nagy szükség volna, mivel egyre inkább látszanak a törésvonalak a transz-atlanti kapcsolatokban Európa és az USA között. 

The Times

 unnamed_8.png

A konzervatív lap úgy látja, minden pénzt megér, hogy ne legyen semmi az Európai Egyesült Államokból. Az ötletet legutóbb a német szociáldemokraták vezetője dobta be. Schulzot a kommentár haszontalannak és népszerűtlennek nevezi, és emlékeztet arra, hogy a politikus szerint kikerülnének a szervezetből azok az országok, amelyek nem kérnek a szuperállamból. Jó szerencsét, teszi hozzá a szerző, mivel úgy gondolja, hogy ezek után az EU – kis szerencsével – szét fog esni, igencsak hamar. Merthogy a szoros integrációt csakis a német és a francia vezérkar, illetve az unió bürokráciája akarja. A kontinens lakossága viszont nem szeretné, és az elmúlt években láthattuk, miként bánik Brüsszel a lázongó polgárokkal. Pl. amikor megfélemlítette a demokratikusan megválasztott magyar és a lengyel kormányt, miután azok más politikát követettek, mint amit a komikus Juncker jóváhagyott. Az egész kontinensen elítélik az átlagembereket, akik ragaszkodnak a nemzetállamhoz, az országhoz, amelynek büszke polgárai. Az elemzés ezek után bezárkózónak, mohónak és túlterpeszkedőnek minősíti az EU gépezetét, és úgy gondolja, már nem kétséges, hogy helyes döntés volt a brit kilépés. Végül pedig azt kérdezi, hogy nem kellene-e követniük a szigetország példáját mindazoknak, akik nem vágynak Európai Egyesült Államokra.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7913468035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kage kyōi 2017.12.10. 04:35:34

A Times is behülyült? milyen nemzetállam? eddig is voltak jogaik ! semmilyen húsbavágó büntetést nem kaptak- pedig tételesen megszegtek mindent !
Aki kilép: elpusztul. egy nagyobb állam szolgája lesz - lásd: 1933 után fél Európa a németeké lett, 45 után pedig a szovjeteké.
az eu gépezet pedig tehetetlenül nézi ahogy a renitensek szétverik!

libsi nóta bárki unja 2017.12.10. 18:05:42

"az egységre nagy szükség volna, mivel egyre inkább látszanak a törésvonalak a transz-atlanti kapcsolatokban Európa és az USA között. "

Aha, tehát Orbán volna ezek szerint az amerikai Nato érdekek feltétel nélküli kiszolgálója, a brüsszeliták meg fordítva ... eddig pont fordítva hallottuk

libsi nóta bárki unja 2017.12.10. 18:18:52

@Kage kyōi:
Ismered a sztorit a békákról akik alatt melegítik az üstöt. Aki még időben kiugrik belőle az túléli, aki meg későn eszmél az már nem bír és megfől odabent. Lehet hogy az angolok lesznek az az egy

Most mintha direkt csinálnák a kísérletet az ördögképű Schultz meg a többiek. Az a fickó még a középiskolát se bírta befejezni de most egész Európát irányítaná benne közel 100 millió diplomással. Agyrém, ebben igaza van a cikknek

Anna Kisfaludiné Baán 2017.12.10. 19:37:05

egymástól veszik át az info-t és baromságokat firkálnak

werecke 2017.12.10. 20:37:19

Orbán valószínűleg aludni sem tud , úgy retteg.

Stephen Lakos 2017.12.11. 10:12:08

Nah. El sem olvasom a cikket szorri. Csak a cimre reagalva:
Nem kell bemagyarazni a nepnek, hogy itt jelenleg barki is be lenne szarva egy 10%-os kis nacipart valasztasi eselyeitol. Nem. Csak az senkinek nem jo, ha meg tud erosodni es esetleg esellyel indul 8-12 ev mulva (lasd 1932 kornyeket)

Duplaxiii 2017.12.11. 10:13:41

Én megvártam volna a solymári eredményeket...
Tehát - ahogy a harmadik oldal, a passzív 60% folyamatosan mondja - még a full egység esetén is kérdéses a dolog.
Most 40% lett a Jobbik nélkül, ha ők is beszálnak, a 40% fele nem ment el volna miattuk...
Szóval nem a csúti a gons, hanem az, hogy nincs HITELES ellenzék.
Egyszerűen nem fogom fel, hogy mire alapozza a momentum vagy az lmp, hogy a vidéki területeken az ő élveikkel szavazókat lehet szerezni?
Ez még a sokkal erősebb szdsz-nek (és 90-nem a fidesznek) sem sikerült, mivel vidéken az emberek nem a globalizált kozmopolita neoliberális elvekre szomjazik.
De ti tudjátok, remélem csak az ostobaság van a háttérben és nem a fizetett kollaboráció, hogy "innen" is becsaphassák a társadalom becsületes tönnségét.

MACISAJT 2017.12.11. 10:19:17

"Orbán a jelek szerint retteg a Jobbik választási sikerétől"

Fordítsuk le tényekre a Spiegel Online "ójság" Keno Verseck eftárs cikkét:

A ballibák ismét rettegnek Orbán újabb választási győzelmétől.
Így már helyes.

És emlékezzünk párás szemekkel pl. a 2008-as Hollán utcára :P
nol.hu/archivum/archiv-488178-288165
Magyarok a nácik ellen Budapest,
2008. április 11.

Ez volt az egyik fél ( mondjuk azóta sem tisztázódott hogy ezek voltak-e a "magyarok" , vagy a mégis inkább a "nácik"):
"A Hollán Ernő utca környékén megjelentek politikusok, közéleti személyiségek is, így például Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője, Pető Iván országgyűlési képviselő (SZDSZ), Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke, Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, valamint Aliza Bin-Noun, Izrael Állam budapesti nagykövete. Jelen vannak roma-, illetve zsidószervezetek képviselői is."
Ja és Gyurcsány meg Schröder..:P

A másik oldalon meg:
" Mára a flashmob szervezője, a Tomcat néven ismertté vált Polgár Tamás újabb akciót hirdetett és az interneten azt adta hírül, hogy kezdeményezéséhez csatlakozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete, a Nemzeti Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Hunnia Mozgalom, a Magyar Önvédelmi Mozgalom, a Lelkiismeret '88, a Szent Korona Rádió, valamint egy szélsőséges hírportál. "

Mára már az előbbiek "még többet kérünk az operettnácikból" táblákkal vonulnának, Heller Ágnes és Konrád György gárdamellényben, Zazrivecz és Simicsek meg egy-egy tollboával a seggében.
Hieronymus Bosch ilyet nemhogy lefesteni, még álmodni sem mert volna.

Muhaha

Hívő hitetlen 2017.12.11. 10:27:24

A Jobbik el sem indult pl. a solymári választáson. Ettől kellene rettegnie bárkinek?

EU zászlót mindenhova! 2017.12.11. 10:37:20

@Hívő hitetlen: Kíváncsi leszek erre a közös jelöltes magmozdulásra. Majd amikor a borsodi cigónak a helyi skinhead józsira kell szavaznia, érdekes pillanat lesz..:)))

EU zászlót mindenhova! 2017.12.11. 10:39:48

@MACISAJT: Egyébként meg semmi garancia nincs arra, hogy adott esetben a Jobbik össze ne állna a Fidesszel, ahogy azt tette '94 után a szadesz az Mszp-vel. Arra sem fogadott volna senki nagy tétben.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.11. 10:41:24

A napi bérrettegés a Jobbik és Simicska ingyen plakátjai kapcsán hiteltelnebb mint a többi.

A teljes összefoggás, pedig hétvégén maradt alul Solymáron, pedig a választáson bizonyosan nem lesz ilyen megállapodás, a Jobbikkal és Momentummal sem.
Még az Együtt is hiányzik eddig az MSZP-DK megállapodásból.

Medgar 2017.12.11. 10:56:52

@EU zászlót mindenhova!: a szadesz jó ... szokás szerint megzsarolta az mszp-t...

MACISAJT 2017.12.11. 10:58:36

@EU zászlót mindenhova!: "Egyébként meg semmi garancia nincs arra, hogy adott esetben a Jobbik össze ne állna a Fidesszel, "

Na tessék engem röhögtetni, mert cserepes a szám..:P

Te úgy ismerted Orbánt hogy bárkinek bármit megbocsátott volna, ha az illető szembefordult vele?
Úgy gondolod hogy simicsek a gecizős -holtrészeg festékszórós akciói után majd szépen belesétál egy kormánykoalícióba?

Ha ezt komolyan gondoltad, hülyébb vagy mint hellerék:P

Muhaha

Bravehearth 2017.12.11. 11:32:07

Úgy látom, ez a szelestey tényleg teljesen kész van, mint a kakaó... Sebaj, nem nekünk kellemetlen!

Ha már homár és a 'zállampolgári németek' szerint annyira retteg a hatalom, akkor küldd már át nekik ezt a két linket, kérlek!!! :-)
Te, Lajos! Számodra kifejezetten 'hiteles' helyről másoltam ide őket:

index.hu/belfold/2017/12/11/republikon_kozvelemeny-kutatas/

index.hu/belfold/2017/12/10/solymari_idokozi_onkormanyzati_valasztas_eredmenyegyozott_a_fidesz/

Olvassák már el, hátha kiderül, hogy melyik tükörkép a valódi! ;-) Örülök, ha segíthettem!
B.

torró 2017.12.11. 11:43:12

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Ebben a történetben még hab a tortán, hogy kit támogattak?"Független" jelöltet! A pofám leszakad, basszus 6-v, 7 párt támogatásával, hogy lehet valaki független? Amúgy jó volt ez, most kiderült, hogy mégsem olyan hülyék a választók, mint ahogy ezek beállítják!

flydomi 2017.12.11. 11:53:39

Bruahahhahahaha
Szegény Times. :)

Ha nagy xart kavartak,és nem akarják megenni,inkább másra akarják kenni. :)
Megy a hülye dumájuk arról,hogyan is baxták el az életüket. :) és ezt az EU-ra akarják fogni.

de let e ... 2017.12.11. 11:59:23

Érdekes , hogy a fidesznyikek hogy elfelejtették , hogy Simicska hány évig pénzelte a fidesz kampányait törvénytelenül ... , Egyébként meg meg kell nézni az egységes USA történetét a múlt században és a nemzetállamok Európájának a történetét ugyan azon időszakban ... az egységes Európának nincs alternatívája , ha békében szeretnénk élni a többi néppel .

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.11. 12:07:12

@de let e ...:

2010-ben és elötte, hála a szociknak nem volt ilyen törvény.
Úgyhogy marhaság amit mondassz.

2013-ban született, a kampányfinanszírozás átláthatóságát illetően törvény:
mkogy.jogtar.hu/?page=show&docid=a1300087.TV

Aminek mellesleg már épp ideje volt, hisz minden párt milliárdokkal túl költekezett elötte.

felucca02 2017.12.11. 12:30:27

@MACISAJT: Annyira nem rettegek tőle, bár nem tudom, hogy ballib vagyok-e. De nem, inkább nem vagyok ballib, óvatosan konzervatív, becsület és igazságpárti vagyok.
Ha viszont az, hogy szomorú vagyok attól, hogy egy hatalommániás elmebeteg az emberekben lévő rosszra, irígységre, kárörömre és rosszindulatra maximálisan rájátszva akar még több hatalomhoz jutni, rettegést jelent, akkor inkább rettegek.

Nem tudom, ebből mi megy be a fejedbe, mert úgy látom, ott inkább rosszindulat van.

konrada 2017.12.11. 12:53:05

Na ja. Ma retteg.
Holnap meg kedd lesz és már meg is fog bukni....

EU zászlót mindenhova! 2017.12.11. 12:54:53

@MACISAJT: Koalíciós kényszer. Asszem ez a becsületes neve a jelenségnek. Ha a Fidesznek szüksége lenne koalíciós partnerre, és az LMP kevés lenne ehhez, akkor nem marad más, mint a Jobbik. A Jobbik pedig inkább kormányozna egy Orbán nélküli Fidesszel, mint Gyurcsánnyal és a szocikkal..

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.12.11. 13:01:04

nyilván maga a rettegés foka maga az olyan ellenfél aki még jelöltet sem indít ld. Solymár

Brix 2017.12.11. 13:19:15

Szerintem Orbán Viktor nem a Jobbiktól fél, hanem attól, hogy diszkreditálódik a Magyarországon felépített politikai rendszer. Ennek egy útja van: ellenzéknek gyűlöletet kell kelteni a rendszer haszonélvezői , a gazdagokkal szemben.." Míg ti dolgoztok, addig ők lopnak " Ez telitalálat volt , a Jobbik plakátkampányában... Ezzel már lehet valódi , negatív érzelmeket kelteni, ami megmozgathatja az inaktív szavazókat
Most a politikai közbeszédet az illegális migráció- és az EU központosító törekvései elleni harc határozza meg, ezért a jelenlegi kormánynak nyert ügye van
Az ellenzék nem tudott igazán gyűlöletet kelteni a rendszer haszonélvezőivel szemben, de a Jobbik plakátháborútól a kormány láthatóan megrettent...A kormány igazi adóssága , a kádári kisember anyagi felemelése elmaradt. Csak az szemfényvesztés megy minden szinten, lsd. egészségügyi béremelés... Az ellenzéki politikai út, ha még valamit akarnak kezdeni valamt 2018-ban is , ezen témák felvállalása lenne, és persze a "politikai " gazdagok elleni átfogó támadás...

MACISAJT 2017.12.11. 13:20:34

@MACISAJT: "Mára már az előbbiek "még többet kérünk az operettnácikból" táblákkal vonulnának, Heller Ágnes és Konrád György gárdamellényben, Zazrivecz és Simicsek meg egy-egy tollboával a seggében.
Hieronymus Bosch ilyet nemhogy lefesteni, még álmodni sem mert volna."

Ugye megjósoltam?:P
"Pénteken utcára megy a Jobbik a demokráciáért
Jámbor András
ma 13:10

Vona Gábor parlamenti napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy a párt az utcára hívja az embereket, hogy tiltakozzanak az Állami Számvevőszék a pártot érintő furcsa vizsgálata ellen."

Muhaha

MACISAJT 2017.12.11. 13:27:26

" felucca02
Annyira nem rettegek tőle, "

Van helyetted aki stabilan rettegjen:P Ez itt pl. 2014 január 8-án születette, majdnem négy évvel ezelőtt:
nepszava.hu/cikk/1007464-az-utolso-pillanatban-vagyunk---neves-kozeleti-szemelyisegek-felhivasa

Ott óbégattak szakmányban hogy az utolsó pillanatban vannak...
Jó, rendben, azóta néhányan közülük a Haza üdvére megmurgyeltek. Egyéb nem változott.
Most ismét rettegnek és óbégatnak.
Aztán jön 2018 április és dá kápó.

Helga Beauty Salon 2017.12.11. 13:36:43

Orbán Viktort különjárati repülővel vitték ma reggel Grazba, ahol megpróbálják csillapítani a rettegését !

Jakab.gipsz 2017.12.11. 13:43:32

Egy szó több mint száz kommentár, "ki kell józanítanunk", nekünk a magyaroknak nyugati szövetségeseinket, mert a vég veszélybe sodorják önmagukat és az emberiséget.

Ez pedig tudomány-filozófiai kérdések megválaszolásán keresztül lehetséges békésen nyugodtan és barátságosan.
A tudomány nyelve pedig a matematika. Első lépésként, csak a Millenniumi problémákat (23+1) kell magyarul megfogalmazni.

Tehát a politikailag korrekt új-beszéd értelmetlen, a behaviorizmus ami az alapja, pedig egy politológiai zsákutca.

Ezen okok miatt, nincs miért, a demokratikusan megválasztott magyarországi Orbán kormánynak, sem meghátrálnia a brüsszeli bürokraták ellőtt, sem pedig kompromisszumot kötnie a Soros-féle neomarxista férgekkel.

Nincs alku és nincs kegyelem. Ha harc ám, legyen harc.

Ezt a harcot a "Soros Gyuri a fenevad" kezdte.

A magyar tudósok pedig ezt a harcot, a lovagiasság szabályai szerint szépen és elegánsan dűlőre viszik, befejezik.

Egy új világot teremteni a semmiből, nos az észjáték nem pedig nyelv játék, ebben pedig a tudósainiak a legjobbak.

Egy Bólyai és Neumann, nem tévedett. Erre pedig akár mérget is vehettek. A paradigma váltást pedig ott folyatjuk ahol a Polányi-Kuhn vita megfeneklett.

Nem vagyunk fegyvertelenek. Talpra Magyar! Munka van!

Eljött a harc ideje, kezdődjön a csihi-puhi, ne várjunk március idusáig.

U.i. : Kösz a lapszemlét Lajos roppant szórakoztató volt. Az pedig, hogy ki retteg kitől, majd kiderül, a jóslást bízd a jósokra. Új játékhoz, új szabályok kellenek, a régi játék, unalmas és kiüresedett.

EU zászlót mindenhova! 2017.12.11. 13:44:28

@Helga Beauty Salon: Hogyhogy nem Moszkvába? Ellentmondás került a konteoba..:)

KUHULIN 2017.12.11. 13:46:33

Eddig ügye voltak a demokratikus ellenzéki pártok (SIC!), meg a jobbik! Most akkor demokratikus / anti-demokratikus összefogásra lesz szükség??? :)

hansoloo 2017.12.11. 13:47:32

Ez a “teljes összefogás” duma eleve egy óriási csúsztatás. Ezek a vidéken nem létező szervezetek Solymáron nem összefogtak, hanem mivel jobb híján még csak jelöltet sem tudtak állítani, ezért beálltak egy független ember mögé. Kiváncsi lennék, hány fős alapszervezete van Solymáron az LMP-nek, vagy az Együtt-Párbeszéd brigadnak, vagy a Jobbiknak...

Helga Beauty Salon 2017.12.11. 13:49:46

@EU zászlót mindenhova!: : Hogyhogy nem Moszkvába? Ellentmondás került a konteoba..:)

Grazban kezelik, Moszkvában a parancsokat kapja, itthon meg megbukik hetente többször! :D

Helga Beauty Salon 2017.12.11. 13:52:45

@KUHULIN:" Eddig ügye voltak a demokratikus ellenzéki pártok (SIC!), meg a jobbik! Most akkor demokratikus / anti-demokratikus összefogásra lesz szükség??? :)"

Népi Demokratikus, apukám! :))))))))))))))

Willkommenskultur 2017.12.11. 14:11:30

Orban nemigen retteg semmitol.

A B1 viszont nemreg a Jobboktol meg Simicskatol is rettegett meg....de az idok valtoznak.

citrix 2017.12.11. 14:35:07

Orbán = Szovjetoroszország, alias Putyin. Tőle másol mindent. Ha megint a szovjetek hűbéresei akarunk lenni és harcolni a hanyatló nyugat ellen (a pénzük persze kell) akkor hajrá Orbán.

Willkommenskultur 2017.12.11. 14:39:29

Jobban elszorakoztatnak a maradek ballib politikusok mint a karacsonyi TV muosr

"Nem is ertem mert hagytam magam rabeszelni" - mondja a MINISZTERELNOKJELOLTSEGENek a MASNAPJAN okos ballibank.....

Tok jo lenne ezek kormanyoznak, nem? Tok gaz h hagytam magam rabeszelni, hogy az USA atomraketakat telepitsen a Bakonyba, tok gaz h hagytam magam rabeszelni az allamCSODre.

Miafasz?

dare 2017.12.11. 14:49:17

Orbán a centrális erőtér felborulásától retteg.
Az elmúlt hónapokban sokat is tettek ezért, ha akarták ha nem, akarva-akaratlanul, de sikerült addig elmenni nekik a gyűlöletbeszédben és a vállalhatatlan viselkedésben, ami már a jóérzésű Fidesz szavazóknál unszimpátiát váltott ki.
Elérkeztek arra a pontra, ahonnan már nem lehet retorikával, vagy múltba való visszamutogatással (ők olyanok, mi ilyenek vagyunk) a fiatalabb vagy a megfáradtabb szavazók fejében azt a tudatot kelteni, miszerint mi egy polgári középpárt vagyunk.
Úgy tudnám ezt szemléltetni, ami legjobban bemutatja az elmegyünk a falig politikát, hogy képzeljünk el 2 embert akik egy folyóson egy irányba tartanak (mondjuk a lift felé).
Az elől lévő személy középen lassan halad, a hátulról érkező jobbról vagy balról tudja csak megelőzni, mert nagyon siet valahova.
Balról nem akarja, mert azzal a kezével húzza a bőröndöt, ezért úgy van vele ha mögé ér, akkor majd azt mondja:
-elnézést, sietek
és az illető kicsit lehúzódik, és ő el fog férni mellette a jobb oldalon.
Mögé ért, megkérte engedje el, de az illető jobbra tért ki előle.
Akkor úgy volt vele a hátul lévő, talán gyorsan míg fordul befurakszik a háta mögé, és abból érteni fogja az előtte forgolódó személy a helyzetet, visszalép majd középre, és ő el tud majd slisszanni a jobb oldalon.
De ehelyett a középen tébláboló személy elkezdte őt a falhoz szorítani, mert nem akarta hagyni, hogy őt a jobb oldalon előzzék meg.
Ez a kis jelenet jutott el most a való életben arra a pontra, amikor is az elől lévő személy már a falnak veti a vállát, és őt már csak úgy lehet őt ott megelőzni, ha a hátul lévő a kofferjével együtt átüti a falat, vagy szépen lehúzódik bal szélre. Nem középre, mert azt se szeretné hagyni az első ember, hogy őt középen megelőzzék (ezt akarja a legkevésbé), kizárólag amit engedélyez az a bal oldal széle, és a jobb oldalon a fal áttörésével való előzés.
Ezt a helyzetet sikerült a középen elől haladó félbolond idiótának teremtenie, és most nem lehet tudni, mi fog ebből kisülni.
Nincs idő visszamenni a szobába, szólni a portásnak küldjön már valakit, mert azzal értékes idő veszne el, és valószínű késés lenne a történet vége.
Így viszont marad a bal szélen az oldalon egy szűk résen való átlavírozás, vagy a jobb oldalon a fal áttörésével való előzés.
Egyik se tetszik.

EU zászlót mindenhova! 2017.12.11. 16:55:23

@Helga Beauty Salon: Már megint megbukott? Kedden szokott nem?

EU zászlót mindenhova! 2017.12.11. 17:02:15

@citrix: Ez csak a ti fejetekbenlétezik, hogy feltétlenül valkinek a hűbéresévé kell válni. Másban nem is tudtok gondolkodni. A magyar baloldal mindig is csak külső segítséggel volt képes hatalomra jutni, illetve ott maradni, ezért ilyen a gondolkodásotok..