B1 blogcsalád



Bakondi vallott: összeomlott a sorosozós-migráncsozós gyűlöletpropaganda, méghozzá élőben, az M1-en

2017. december 04. - Mr Flynn Rider

Atyavilág, Soros-bérenc lett a menekültek ellen hergelő „belbiztonsági tanácsadóból”?!bakondi_m1.jpeg

Bakondi György vasárnap az M1-en

békülékeny hangnemben,

sőt, mondhatjuk,

pozitívan nyilatkozott

az észt elnökség menekültügyi javaslatáról – ilyenre évek óta nem volt példa, hogy egy magyar kormányzati politikus egy uniós javaslatot dicsérjen.

Sehol nem röpködtek olyan kifejezések, hogy

  • Soros-terv,
  • iszlám terroristák
  • miráncsos zombihordák
  • erőszakos betelepítés
  • Brüsszel

és még ki tudja.

Az egyszeri Fidesz-szavazó most nyilván csalódott, Habonyék pedig kénytelenek lesznek újabb mumust kitalálni Brüsszel helyett. (Brüsszel amúgy egy város Belgiumban, szögezzük le az egyszeri Fidesz-szavazók és trollok kedvéért.)

Bakondi az észt EU-elnökség javaslatát kommentálta, amely a dublini rendszer reformját jelenti és ahogy eddig sem,

a jövőben sem tartalmazna állandó, kötelező jellegű áthelyezési kvótákat.

A javaslatot az észt elnökség mutatta be pár napja és teljesen kihúzza a fideszes propaganda lába alól a talajt: ugyanis sehol sem szerepel benne az, hogy kötelező lenne menekülteket befogadnia bármelyik tagországnak. (Az aktuális „nemzeti konzultációs”, Soros-terves hazugságoktól pedig természetesen nagyon messze áll.)

Mit tartalmaz az új javaslat?

Az új tervezet elsősorban azokra a menekültekre fókuszál, akik már Európában vannak, és kérték a menedékjogot, vagyis a másik országba való áthelyezésükre kínál alternatívát.

A észtek ötlete értelmében az Európai Bizottság felállítana egy úgynevezett korai előrejelző rendszert, és az első fázisban, amikor a tagországok valamelyikében megnő a bevándorlási nyomás, az EU önkéntes anyagi vagy logisztikai támogatást kérne a társállamoktól. A második fázisban, ha a menedékjogi kérelmek száma átlépné egy, az ország teherbíró képességét figyelembe vevő, meghatározott mutató 150 százalékát, akkor kötelező lenne a segítségnyújtás. Ez azonban a menedékkérők áthelyezése helyett teljesíthető lenne például anyagi támogatással, esetleg szakemberek, felszerelések küldésével.

Jüri Laas észt uniós elnökségi szóvivő „tisztességes, kiegyensúlyozott és működőképes kompromisszumnak” nevezte országa javaslatát, amelynek szakértők szerint az a fő célja, hogy kimozdítsa a holtpontról a dublini szabályozás reformtervezetéről nagyjából másfél éve megrekedt tárgyalásokat. (A tárgyalások megrekedése elsősorban a magyar kormány sara egyébként, amely sosem akart megállapodni, hiszen akkor nem riogathatna a migráncsokkal.) A dublini rendszer átalakításáról az Európai Tanács, vagyis az egyes tagállamok vezetői fognak majd dönteni, várhatóan a jövő év folyamán.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tegnap este a királyi tévében, az M1-en kénytelen volt elismerni, hogy „a javaslat reménykeltő”. Mindez azért tragédia az Orbán-kormány számára, mert az utóbbi pár év kormányzását és jövőre az újraválasztásukat erre a konfliktusra építették fel: a nagy csatára „Brüsszellel” és Sorossal. (Említettük már, hogy Brüsszel amúgy egy város Belgiumban?) Az észt elnökség javaslata pedig pontosan ezt a konfliktust és az arra felfűzött politikai gyűlöletkommandót teszi okafogyottá.

Sőt: az egész fideszes gyűlöletpropaganda összeomlott abban a műsorban, hiszen kiderült: mégsem Soros György mozgatja egész Európát és mégsem kell menekülteket befogadnia az országnak (eddig se kellett).

Bakondi sajátosan értelmezte azért az egész javaslatot: az MTI szerint úgy fogalmazott, e felvetés azt jelzi, hogy Magyarország és a visegrádi négyek nem maradtak magukra álláspontjukkal (más kérdés, hogy a V4-ek semmiféle EU-s szolidaritás jelét nem mutatták eddig).

– Reményeket fűzünk az észt javaslathoz –

közölte a főtanácsadó, hozzátéve, hogy bár az Európai Parlament (EP) hozott már egy határozatot a kötelező szétosztást és a felső korlát nélküli beáramlást illetően, a nemzetállamok kormányait képviselő Tanács esetleg kompromisszumos vagy más megoldásra is juthat.

Borítékolható, hogy a Fidesz-kormány az észt javaslatot a saját sikerének állítja majd be, hiszen nem kell az országnak menekülteket befogadnia. Viszont ezzel a húzással az észtek kihúzták a méregfogát az egész konfliktusnak, így Orbánék migráncsozós kampánya végképp értelmetlenné válik.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1013427693

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ateizmus mint tagadásvallás képekben 2017.12.05. 12:22:51

  Isten = gyűjtőfogalom1. emberek által teremtett fő mítoszlények2. egy kényszerképzet                                            

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sinus67 2017.12.04. 16:30:14

@LKerekes:
Na! Mégegyszer végigolvastam!

Ami nincs benne az írásban - fidesz bukta - azt szóvá teszed! Örömteli, hogy a gyűlöletpropagandát és a többit nem! Mert azt tagadni sokkal gázabb lenne, mint el nem hangzottakat, le nem írtakat kikérni magadnak!
:)))

morpho 2017.12.04. 16:50:37

@LKerekes: A kommented teljesen fals iromány. Akkora ökörség, hogy arra nincs jelző! Javaslom, hogy kommentelés előtt mindig olvasd el a posztot!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.04. 16:57:03

Ez a blog mekkora faszságokat ír.

Az észt javaslatot cirka 2 éve Orbán is leírta, hogy a határokat kell védeni egymást segítve.

De ez mit semmit nem változtat a tényen, hogy az EP-ben a korlátlan kvóta ötletét szavazták meg (by Soros-Terv), és nem az észt javaslatot:
www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.04. 17:01:07

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Itt az Orbán terv 2015 szeptember:
index.hu/belfold/2015/09/23/megmagyarazzuk_orban_6_pontjat/
1. Határvédelem közösen: Nyerjék meg Görögországot, hogy engedje át határvédelmét az Európai Uniónak
2. A menekülteket és a gazdasági bevándorlókat már a schengeni határokon kívül válasszák szét.
3. A biztonságosnak tekintett országok listáját az EU határozza meg, értelemszerűen minden tagállam számítson biztonságos országnak. (Azaz szerbiából ne jöhessenek ide)
4. Pénz a migráció megfékezésére: Mindenki növelje meg befizetéseit 1 százalékkal és csökkentse kiadásait 1 százalékkal. Ezzel 3 milliárd eurót lehet a válságkezelésre fordítani.
5. Partnerség a közvetlen szomszédokkal: Hozzanak létre kiemelt partnerséget azokkal az országokkal, amelyek nélkül nem tudják kezelni a helyzetet, elsősorban Törökországgal, de újra kell gombolni a kabátot Oroszországgal is.

Okos Tóbiás 2017.12.04. 17:49:15

@Ballib cenzúrázók réme 25: A csüngőhasú először olyan javaslatokkal tetszelgett a "megváltó" szerepében, amelyek már egyébként is felvetődtek EU-szinten. Aztán gyorsan átment kussolóba, mert rájött, hogy a migráncs ellenesség meglovagolásával, légből kapott hazugságokkal, sikerülhet megtartania a hatalmat, és tovább lopni a közpénzt.

szárny 2017.12.04. 18:20:50

E cikk írója helyből hülyébb, mint hat pár rendőrcsizma nekifutásból. Vagy, és ez a valószínűbb, Soros-kápó.

2017.12.04. 18:59:59

@szárny: Ez a hivatalos álláspont vagy holnapra jobbra fordul?

sinus67 2017.12.04. 19:16:16

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"A biztonságosnak tekintett országok listáját az EU határozza meg, értelemszerűen minden tagállam számítson biztonságos országnak. (Azaz szerbiából ne jöhessenek ide)"

Javíts ki, ha tévednék, de Szerbia nem tagállam, csak jelölt.

sinus67 2017.12.04. 19:17:20

@csulla:
Majd reggelre csitul. Addigra hat a gyógyszer!
:)))))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.12.04. 19:31:42

@Ballib cenzúrázók réme 25: "minden tagállam számítson biztonságos országnak"

Magyarország nem biztonságos, német bírósági ítélet is van róla. Itt a geci parancsára verik, meggyilkolják, börtönbe vetik a menekülteket.

sinus67 2017.12.04. 19:44:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Magyarország csak a saját állampolgárai számára nem biztonságos. A "hatalmas terrorfenyegetettség" miatt, azok az emberek akikre a saját kormányuk hozta rá a frászt, saját polgártársaik tulajdonát verik szét és rongálják meg félelmükben.
A bűnözés tekintetében sem tud a hatalom felmutatni migránsok által tömegével elkövetett cselekményeket.
(Tudom, erre a trollok majd Ahmed-ezni fognak.)
Eddig még - aki félt - csak a "sajátjaiban" tett kárt. Pszichikailag és anyagilag egyaránt.
Ami még nincs biztonságban ebben az országban, az az EU-tól kapott milliárdok és a közpénz.
Úgy hogy a megállapítás igaz!
:))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.12.04. 20:04:41

@sinus67: Havonta tízezer nőt ér szexuális erőszak migránsok által.

...

Ja, nem, árja ősmagyarok által. Persze lehet köztük időlegesen hazatérő magyar migráns is.

Lévai András 2017.12.04. 20:13:47

A szerző nem tudja - vagy nem akarja tudni - ha adott állam kompetens vezetőjének / vezetőinek székhelyét említi valaki, akkor nem az adott konkrét településre vagy címre gondol?
Pl: Tel - Aviv elutasítja a palesztin rendezést - nem a város, hanem az állam vezetése cselekszik.
A Downing street 10 véleménye nem tükrözi a Buckingham palota álláspontját - A brit külügyminiszter és az aktuális angol uralkodó az adott kérdésben nem ért egyet, és nem egy cím rosszall egy épületet.
Tehát vagy nem tudja - ebben az esetben hiányosságok pótlandók - vagy tudja, de ebben az esetben trollkodással megvádolni azokat, akik Brüsszel álláspontját kárhoztatják tömény trollkodás.
No mindegy, érdeklődve figyelem a vihart a kanál vízben. :)

morpho 2017.12.04. 20:17:43

@Lévai András: Azt hittem, hogy ennyire korlátolt hülye, mint amilyen te vagy, már nincs is. Tévedtem :))
A legjobb az egészben, hogy fogalmad sincs, hogy miért röhöglek most ki! :)))) De nagyon!! :)))))

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.04. 20:49:53

@sinus67:

Ezek szerint nem megy a mondat értelmezés.

"A biztonságosnak tekintett országok listáját az EU határozza meg"..
Azaz az EU határozza meg hogy mely országokból értelmetlen a menekülés.
Pl Szerbia.

"értelemszerűen minden tagállam számítson biztonságos országnak."
Azaz EU-n belül ne lehessen menekült kérelmekkel operálni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.04. 20:52:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Hehe..

Nemrég Kanada adott menedékjogot a cigányoknak rasszizmus okán.

Azóta se győzik visszautaztatni az "odamenekült" romákat, bár ezt a menedékjog faszságot viszonylag gyorsan visszavonták és megállapíttották nincs is itt rasszizmus, viszont náluk egyre nagyobb igény lenne rá, az odaköltözések okán.

Kb ez lesz a helyzet a migránsokkal is.
Ha még odamenekül Ms Multikultihoz vagy két három millió gyanítom, akkor vagy gyorsan megváltoztatják az országok "biztonságos" minősítését, vagy elküldik az őslakosok Merkeléket a picsába.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.04. 20:55:06

@sinus67:

Hazugság..

2006-ig amíg lehetett etnikai alapon a nemi erőszak elkövetőkről statisztikákat készíteni, egyértelmű volt, a skandináv országokban, hogy a nemi erőszakok 80%-át migráns hátterű muszlimok követik el.

Azóta tiltják az ilyen statisztikák készítését, és Ahmednek az unokái, már nem is biztos hogy migráns hátterűnek számítanak.
De a kultúra nem változik, és a vallás se.

A nőket megerőszakolják, és savval locsolgatják, a más vallásúakat ha többen vannak irtják, és nem igazán akarnak integrálódni melózni.
Sehol.

Sir Galahad 2017.12.04. 21:06:27

Én meg azt olvastam, hogy ezt a javaslatot az EP-ben nagyrészt elutasítóan fogadták, tehát a konfliktusnak ettől még aligha lesz vége. Pedig tényleg értelmes javaslat.

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.04. 21:06:39

Robert Fico szlovak kormányfő alternatív megoldásként kínálta fel Szlovákia uniós elnöksége során az úgynevezett rugalmas szolidaritást. Ennek keretében Pozsony hajlandó lenne ideiglenesen menekülttáborokban elhelyezni a migránsokat addig, amíg kérvényeiket más országok nem bírálják el, illetve anyagilag hozzájárulna más országokban létesített táborok üzemeltetéséhez.

Cecilia Wikström svéd európai parlamenti képviselő, a liberális ALDO csoport tagja Fico rugalmas szolidaritását abszurdnak nevezte, s közölte, az új stratégiában ez a javaslat pontosan ott kapott helyet, ahova való, a szemétkosárban.

A Wikström Nagyasszony fújja a passzát szelet az EU-ban, nem az észt EU elnökség!

Indriq 2017.12.04. 21:09:22

@Ballib cenzúrázók réme 25: arra is emlékszel, hogy ovi aztán mégis beengedte őket ellenőrizetlenül? Mondjuk ki az igazat. Ovi miatt voltak terrortámadások az EU-ban. (Saját megjegyzés,mint talpnyalója neked is ott kéne lógnod mellette majf a lámpavason :) )

Brix 2017.12.04. 21:12:29

@Ballib cenzúrázók réme 25: Arról nem beszélve , hogy nàlunk elvileg még nagyon alacsony a migràciós hàtterű emberek szàma , mégis a police.hu oldalon tallózva , az " erőszakos közösülésért" körözöttek között 2 Mohamed nevű is van, és màs külföldiek is ...Szerintem jogos a félelem a nincstelen , kultúridegen, ismeretlen hàtterű és szàndékú emberek beengedésétől...Hiàba a nagy szigor, màris 10 ezrek vannak Magyarorszàgon...Azt azért làtni kell: nem oldottak meg semmit EU-s szinten migràció kérdésében...Sőt, most tàrgyaltak Junckerék Afrikàban , hogyan jöhetne még több fiatal Európàba, legàlis keretek között...Ez agyrém!

Indriq 2017.12.04. 21:13:25

Valaki segítsen,teljesenmindegy,birca vagy ballib akármi a Dalma néni? Vagy a fityisz propagandagépezete csak Dalma nénikből áll?

libsi nóta bárki unja 2017.12.04. 21:25:11

Este van este van,
Orbán hatalomban.
Feketén jósolgat Soros sajtója.
Zúg a libsimadár,
Nekimegy a NER-nak
Nagyot koppan azután óbégat

legeslegujabbkor 2017.12.04. 21:38:52

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"A nőket megerőszakolják, és savval locsolgatják, a más vallásúakat ha többen vannak irtják, és nem igazán akarnak integrálódni melózni."

Ne zavarjon, hogy Magyarországon egy konzervatív, fehér, keresztény férfi savazta le a barátnőjét a minap.

morpho 2017.12.04. 21:40:32

@Brix: Picit pontosítanék.
"nàlunk elvileg még nagyon alacsony a migràciós hàtterű emberek szàma "
Tévedés! Magyarországra évente migránsok millióit telepíti be Soros György! Már mozdulni sem lehet tőlük Csepelen!
"az " erőszakos közösülésért" körözöttek között 2 Mohamed nevű is van, és màs külföldiek is"
Ilyen korábban nem volt! Csak arabok és négerek erőszakolják meg lányainkat, asszonyainkat! Évente egymillióan!
" jogos a félelem a nincstelen , kultúridegen, ismeretlen hàtterű és szàndékú emberek beengedésétől"
A határt egymillió migráncs ostromolja naponta! A soroshuszárok segítségével karácsonyig megszállják Budapestet! Valamit tenni kell!!!
"Hiàba a nagy szigor, màris 10 ezrek vannak Magyarorszàgon" Százezrek, milliókl!!! Régen 10 millióan is voltak, de ez visszaesett 10 millió alá.
"nem oldottak meg semmit EU-s szinten migràció kérdésében"
Pedig Orbán Viktornak kitűnő javaslatai voltak/vannak!
"tàrgyaltak Junckerék Afrikàban , hogyan jöhetne még több fiatal Európàba, legàlis keretek között"
A "még több" nem igaz! Még sokkal-sokkal több! Így helyes!
A besenyőkkel is tárgyaltak anno! Akkor magyarokat akartak a Kárpát medencébe behozni!

Nem kukacoskodásnak írtam, csak a precizitás végett!

morpho 2017.12.04. 21:42:04

@libsi nóta bárki unja:

"Este van este van,
Orbán hatalomban.
Feketén jósolgat Soros sajtója.
Zúg a libsimadár,
Nekimegy a NER-nak
Nagyot koppan azután óbégat"

Ez valami picsa jó lett!!

jandera 2017.12.04. 22:03:21

@morpho:

"Ilyen korábban nem volt! Csak arabok és négerek erőszakolják meg lányainkat, asszonyainkat! Évente egymillióan! "

A magyarok meg kisfiainkat.
Apropó : elvileg már a te családod is sorra kerülhetett, már csak az egymillióból következően...

morph on deer 2017.12.04. 22:11:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
“...Ja, nem, árja ősmagyarok által.”

Hát ez az!
Azok mind úgy vándoroltak ide, egytől egyig!

morpho 2017.12.04. 22:17:13

@jandera: Az én családomat már rég végigerőszakolták a migráncshordák! Pedig kaláccsal, kakaóval vártuk őket, aztán mégis! Elképesztő mi?

morph on deer 2017.12.04. 22:22:15

@Brix:
" erőszakos közösülésért" körözöttek között 2 Mohamed nevű is van, és màs külföldiek is ...”
És:
“Hiàba a nagy szigor, màris 10 ezrek vannak Magyarorszàgon..”

Tehát azt akarod mondani, hogy Rogán ügyfelei közül néhányan - a 2 Mohamed nevű például - eleve álló faxszal érkeztek, belekóstoltak a vendéglátóikba, és most nem találni őket?
Legkésőbb a kötvényük beváltására elő fognak kerülni, ne aggódj!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.12.04. 22:26:52

@Ballib cenzúrázók réme 25:

megszereztük az erdeti orbán tervet 2015-ből:

1. verni a migránsokat
2. feltorlaszolni őket a Keleti pályaudvarnál
3. felrúgdosni a migránst a határon
4. hazudni Németországnak hogy Magyarország regisztrálja a migránsokat
5. lövetni a migránsra
6. a magadfajta 2 millió húgyaggyal megáldott fidiótának évi 200 milliárd forint közpénzből a nap 24 órájában nyomatni a migráns ellenes bérrettegést
7. mindeközben Mészáros Lőrinc, Tiborc által milliárdos tételekben lopni a közpénzeket
8. a bukás után Moszkvába menekülni menedékjogért

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.12.04. 22:31:13

@morpho:

"Este van este van,
Orbán ül a börtönben.
Soros New Yorkban jó nagyokat nevetget.
Nincs már birkamenet,
a NER kihalt, nincsen se híre-hamva
fidióta bértrollnok Gyurcsánynál net-propagandista állásért kopogtat"

morph on deer 2017.12.04. 22:34:28

Valaki tudja, hogy mennyi lehet valójában a “körülbelül 865 migráns,” amely adat a fenti képen olvasható?

Talán 864,8, vagy esetleg 865,3 darab?
Vagy most mi van?
Csak mert ha azt látod, hogy “körülbelül 850-900” akkor ez nagyjából fedi a “körülbelül” értelmezési tartományát, ha már személyekről van szó, akiknek létszámát (többnyire) egész számokkal lehet meghatározni.

Ez majdnem olyan, mint a “több mint 12 sérült” kifejezés, amelyik éppúgy jelent 13 sérültet, mint 130-at...

Szép dolog a tájétoztatás, valóban!

2017.12.04. 22:38:16

@Ballib cenzúrázók réme 25: te nagyonhülye, amit Orbán javasolt, az nem más, mint a migráció kezelése. Tehát a biztonságos országba, mint Magyarország be lehet telepíteni a migránst...ekkora öntökönrúgást.

2017.12.04. 22:40:28

@morpho: azért a NER-nak az fájt!

teéjesenmindegy 2017.12.04. 22:41:27

1. Tehát a Brüsszel, ami egy város Belgiumban letett arról a tervről ami nem tetszett a patásnak.
2. Aztán az észtek -ami egy nép a Baltikumban (nyilván mint az 1.3 millióan tették le a javaslatot) kitalálnak valamit, ami tetszik a patásnak, és elfogadhatónak tartja.

Ez a blog agyament szerzője szerint hatalmas bukás, és összeomlás.
Okos vagy hülyegyerek.
Ha valaki eléri a célját, azt inkább győzelemnek szokták értékelni, azok, akiknek van esze.

2017.12.04. 22:42:58

@morph on deer: úgy kell értelmezni, hogy nem pontosan 865, lehet, hogy csak 860 migráns és 5 tigris.

morpho 2017.12.04. 22:44:45

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: A költészet lágy öle... Itt talán meg is állhatunk. A végén még néhány narancskullancs tényleg elhiszi magáról, hogy tud verset írni :)

@Könnyen elkaptuk, uram!: "azért a NER-nak az fájt!"
Remélem is!

2017.12.04. 22:46:38

@teéjesenmindegy: olvasd el figyelmesebben. A bukás abban áll, hogy a javaslat bármely javaslat elfogadása okafogyottá teszi a migránsokkal való riogatást. Tehát Orbán egy választási propaganda eszközt bukik el, kell valami más helyette. Tudod, a félelem együtt tartja a birkákat.

2017.12.04. 22:47:51

@morpho: miért akarsz nekem rosszat? Hát bántottalak én?

2017.12.04. 22:50:21

@morpho: hol vagy, Frady Endre?!

morpho 2017.12.04. 22:50:45

@teéjesenmindegy: Aztán van még Orbán Viktor, aki magyar miniszterelnök. A magyar szintén egy nép Európában. Magyarország tagja az Európai Uniónak. Az egy államszövetség, székhelye Brüsszel. Az egy város Belgiumban és nincsenek tervei. A városoknak nincsenek, mert városok. Viszont a magyar miniszterelnök ott ül az EU összes csúcsfórumán. A politikusoknak vannak terveik. A magyarnak is. Az észtek, mind az 1,2 millióan nem tették le a javaslatot, csak képletesen, mert nem fértek volna be a terembe. Viszont ha az észtek egy nép, akkor Brüsszel egy város. Annak az államszövetségnek a székhelye, melyben a magyarok (egy nép) szintén tagok. Tehát, mi következik ebből???

VaradiJanos 2017.12.04. 22:51:09

Nagyon polkorrekt, hogy csak kerekes hozzászólását törölte a nagyon demokjata posztoló, de az arra érkezett válaszokat nem.

2017.12.04. 22:51:58

@morpho: Figyelj, ha Arany kikerül a szöveggyűjteményből és ezt teszik be helyette, a te lelkeden szárad!

morpho 2017.12.04. 22:52:02

@Könnyen elkaptuk, uram!: Frady Endre! Tényleg hol van? Lehet, hogy éppen Németországba költŐzik... (bocs)

VaradiJanos 2017.12.04. 22:53:31

@Indriq: a lányodnak hol kéne lógnia? Melyik nigger faszán?

morpho 2017.12.04. 22:53:57

@VaradiJanos: ..ezért L kerekes most kénytelen volt visszajönni VaradiJanos néven. Hát ez tényleg szívás!

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem mind Arany...

morpho 2017.12.04. 22:55:07

@VaradiJanos: Neked már nem áll fel sajna... Van ilyen, de ezt titkolni szokták. Te meg itt reklámozod!

VaradiJanos 2017.12.04. 22:55:22

@morpho: te vagy anyadmajmakonnyenelkaptuk harmadik nickje? Magaddal levelezel, magadnak nyalsz, te szerencsétlen?

2017.12.04. 22:55:37

@morpho: Ebből az következik, hogy úszik a vizen, tehát fából van.

2017.12.04. 22:59:50

@VaradiJanos: vedd be a risperidont, meglásd, jobb lesz.

2017.12.04. 23:01:31

@VaradiJanos: férfiakra izgulsz? Te nem is a lányra figyelsz, hanem a négerfaszra!

morph on deer 2017.12.04. 23:02:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:
“...és 5 tigris.”
:)
Ja, és 15 “nopliz”...

(Az az, amelyik kicsi, fekete, így feltartja a kezét, és azt mondja nopliz...nopliz! - mint ismeretes.)

2017.12.04. 23:03:51

@morph on deer: na ugye, hogy nem könnyű megszámolni őket?

2017.12.04. 23:06:15

@morph on deer:
Azt hittem, az a váradijanos, amikor találkozott a muszlim négerrel. Ja, az a moreplíz!

2017.12.04. 23:06:51

@morph on deer: eleinte még mozogtak...

teéjesenmindegy 2017.12.04. 23:06:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: Meg az anyád tartja együtt, nem a félelem :D

Kispofám, nem fél senki senkitől. Ez a ti hülyeségetek. Nem akarunk ide migriket. Ennyi. A kormány megnyerte a csatát, áldassék a neve, ennyi.

morph on deer 2017.12.04. 23:07:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ez a klasszikus, amikor a rendőr meséli az afrikai szafarit és sorolja a vadászzsákmányokat...

morpho 2017.12.04. 23:08:28

@VaradiJanos: "Magaddal levelezel, magadnak nyalsz, te szerencsétlen?" Ez egy kérdés ha jól látom. A válasz: Nem. Te igen? Minden narancskullancs magából indul ki.

2017.12.04. 23:09:29

@teéjesenmindegy: Hiszen van egymillió migri. Te nagyonhülye, a pénzen vett állampolgárság az mi?

2017.12.04. 23:10:50

@morph on deer: ja, és vettem a lapot.(-:

morpho 2017.12.04. 23:10:59

@teéjesenmindegy: "Nem akarunk ide migriket. Ennyi." Nagyon sszerencsés helyzet állt elő! A migrik ugyanis nem akarnak idejönni. Ennyi.

teéjesenmindegy 2017.12.04. 23:11:16

@morpho: Az, hogy hülye vagy mint a segg.
"csak képletesen, mert nem fértek volna be a terembe" értem. Tehát az észtek tehetnek javaslatot, Brüsszel nem, mert az egy város. Ne menj bele ebbe. Szar dolog, hogy nem ismered a magyar nyelvet. Teljesen normális, a "Washington válasza, Moszkva szerepvállalása és Berlin tervei. Más nyelvekben is pont ugyanúgy megvan ez.
"Moscow says replied to Washington query on US vote hacking within a day

Read more: www.dailymail.co.uk/wires/reuters/article-4714460/Moscow-says-replied-Washington-query-US-vote-hacking-day--RIA.html#ixzz50KhJdaVR
Follow us: @MailOnline on Twitter | DailyMail on Facebook"
El tudjátok képzelni, hogy nem Moszkva és Washington, a két város beszéget?

teéjesenmindegy 2017.12.04. 23:12:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mutass egy állampolgárt aki pénzért vette az állampolgárságát, te romhalmaz.

2017.12.04. 23:14:22

@morpho: ne bántsd. Nem tudja ezt feldolgozni. Számára vannak ők, Jánoskák, meg az a másik. Nem hülye! Megmondták a hangok is a fejében!

teéjesenmindegy 2017.12.04. 23:15:11

@morpho: Remek. Ha nem akarnak idejönni, akkor ugyan miért ugrálnak át a határon, meg miért dobálták a rendőröket, plusz mi az istenért akarják kvóta alapján idebaszni őket. Hagyjuk a falhugyozó dumát, mindenki pontosan tudja, hogy a nemlétező kvóta mégis létezik.

De tessék, nesze még nyelvészkedés:
"Russia said the United States had formally asked Moscow about election hacking...
Nem akarjátok kioktatni őket, hogy mi az, hogy Oroszország mondott valamit, meg USA megkérdezte Moszkvát???

2017.12.04. 23:22:33

@teéjesenmindegy: 430 érdeklődőnek értékesített letelepedési államkötvényt az Államadósság Kezelő Központ Zrt. Ahhoz, hogy valaki ennek révén magyar állampolgárságot (letelepedési engedélyt) kapjon, fejenként kétszázötvenezer eurónyit kell venni, eddig ebből a forrásból a magyar költségvetésbe nagyjából harminckétmilliárd forint folyt be.
www.tozsdeforum.hu/uzlet/gazdasag/igy-vasarolhatsz-kulfoldon-allampolgarsagot-27260.html

Ismered a viccet? Szopjál, geci!

2017.12.04. 23:25:19

@teéjesenmindegy:
Megvilágosodtam! Akkor nincs is Soros terv, mert az New-York terv!
Orbán nem is tett látogatást Németországban, az Budapest volt!

2017.12.04. 23:28:21

@morpho: de ha nem jönnek, ki fogja megerőszakolni Vargajankót?

teéjesenmindegy 2017.12.04. 23:31:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mit szopjak? A letelepedési engedély nem egyenlő az állampolgársággal. Ha fejre állsz, akkor sem. HAZUDSZ hülye kutya. Szánalmas vagy.

teéjesenmindegy 2017.12.04. 23:32:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: Gecire szánalmas a nyelvészkedésetek.

2017.12.04. 23:34:11

@teéjesenmindegy: elolvastad?
Ahhoz, hogy calaki magyar âllampolgárságot kapjon...
Te tényleg NER pozitív vagy.

2017.12.04. 23:35:03

@teéjesenmindegy: én nem nyelvészkedek. Kiröhöglek.

2017.12.04. 23:41:10

@teéjesenmindegy: Letelepedési engedélyt 2249 személy kapott, az ő családtagjaik száma pedig - akik szintén letelepedhetnek az országban - 3871. A számokat Pintér Sándor belügyminiszter közölte két szocialista képviselő kérdésre válaszolva

Ez a Pintér! Miket mond? Biztos sorosbérenc libsibolsi.

teéjesenmindegy 2017.12.04. 23:41:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: Letelepedési nem egyenlő az állampolgársággal. Próbáld felfogni.
Unalmas a letelepedési kötvénnyel példálóznotok. Senki le se szarja az ugatásotokat. Senkit nem zavar néhány gazdag kínai, aki itt csinál céget, vagy vesz lakást. A retkes földönfutó tanulatlan nincstelen arabok meg nem kellenek. Megmondta 98%. Ez van.

teéjesenmindegy 2017.12.04. 23:43:09

@Könnyen elkaptuk, uram!: Igen. Letelepedési engedély még mindig nem ugyanaz mint az állampolgárság. De ha még leírom tízszer, te akkor sem fogod felfogni

2017.12.04. 23:53:48

@teéjesenmindegy:Európa számos országa nyitott az ügyben
Európában Máltán és Magyarországon kívül több országban is lehet állampolgárságot vásárolni. Nagy Britanniában például egymillió fontot szükséges befektetni ahhoz egy külföldinek, hogy állampolgárságot kapjon, e summa nagyobb részét állampapírokban és brit vállalatokban kell tartania.

A faszé nem olvasol?

morpho 2017.12.04. 23:55:18

@teéjesenmindegy:
"Tehát az észtek tehetnek javaslatot, Brüsszel nem, mert az egy város."
Te annyira buta narancskullancs vagy, hogy ez már lassan nekem kellemetlen. Az egész "irónia" a posztertől a kormányzati propaganda tökönszúrása. Orbán úgy csinál, mintha semmi közünk nem lenne Brüsszelhez, viszont azok ránk akarnak mindenféléket kényszeríteni. Csakhogy Brüsszel mi vagyunk, az Eu mi vagyunk! Ez egy államszövetség, amelynek a székhelyét "támadjuk" Lásd még: Nem leszünk gyarmat! Ez olyan, mintha Heves megyében a politikusok elkezdenének Budapest ellen kampányolni, mert az nem az ország fővárosa, csak ránk kényszerít egy csomó törvényt! Capito? Idióta kullancs! :) De ha akarod, hogy tovább röhögjek rajtad, akkor toljad még egy kicsit! Én nem bánnám :))
A kerítésen azért ugráltak át, mert át akartak menni az országon. Ez volt a legrövidebb út Németországba. Egy sem maradt ezen a szar helyen, ne aggódj!
Ami a kvótát illeti. Mindenki abban hisz, amiben akar. Van akai Jézusban, van aki a homeopátiában és van aki a kötelező kvótában. Én olyat is ismerek, aki Orbánban hisz...a szerencsétlen...

2017.12.04. 23:55:43

@teéjesenmindegy: ja, ha kínai próbálja fel a lányod, az rendben van? Az orosz meg még jól is jöhet később, igaz?

morpho 2017.12.04. 23:57:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: Vargajankót? Az Váradi nem? Amúgy mindegy is. Őt egy csapat eritreai fogja megerőszakolni, akit Soros személyesen, kézen fogva fog kezében véres lófejjel Jankó kórtermébe bekísérni. Megoldjuk!

2017.12.04. 23:59:36

@morpho: bocs, ezúton kérek elnézést minden Varga Jánostól..

2017.12.05. 00:00:58

@morpho: hagyd azt a lófejet, van neki elég baja saját magukkal.

2017.12.05. 00:04:39

@morpho: amúgy sincs itt. Elpilledt. Biztos bevette a gyógyszerét. Mégiscsak rendes gyerek ez.
Avagy más név alatt alkot? Teéljessen mindegy.

Indriq 2017.12.05. 00:06:14

@VaradiJanos: neki nem jut hely, te és a hasonszőrűjeid már mindegyik négert lefejtétek :)

Han Solo. 2017.12.05. 00:08:19

Egy a bibi: a Fidesz nem megoldani akarja a migráns-ügyet, hanem felhasználni. Belpolitikai célokra. Ennyi.

2017.12.05. 00:18:46

@Han Solo.: erről szól a cikk. Csak van ,aki nem hajlandó megérteni. Tudod, lehet még ebből azért pofáraesés. Emlékszem, hogy szidták az oroszokat, mielőtt Orbán ki nem egyezett Putyinnal.
Nomeg az angliás magyarokat. Akik bölcsész diplomával mosogatnak. Egész addig, míg Orbán ki nem jelentette, hogy mennyire becsüli őket....

2017.12.05. 00:27:53

@teéjesenmindegy:
ITTHON
Itt a lista, kiknek adott a kormány pénzért letelepedési engedélyt
ITTHON hvg.hu 2017. június. 05. 19:20
Itt a lista, kiknek adott a kormány pénzért letelepedési engedélyt
A kínaiak és az oroszok után ukránok, pakisztániak, irakiak, irániak és törökök a legaktívabb érdeklődők a magyarországi befektetési és tartózkodási, valamint letelepedési engedély iránt.

A január óta független, előtte szocialista országgyűlési képviselő, Demeter Márta kérdésére Pintér Sándor belügyminiszter közzétette azt a listát, hogy a letelepedési kötvényprogram beindítása, vagyis 2013 óta milyen nemzetiségű kérvényezők voltak, és közülük hányan kaptak tartózkodási, illetve letelepedési engedélyt.

2017. március 31-éig 3659 fö kérelmezett nemzetgazdasági érdekre tekintettel tartózkodási engedélyt befektetőként, és közülük 3649-en kapták meg az engedélyt. Ugyanebben az időszakban 6621-en kértek letelepedési engedélyt, és 4794-en kapták meg.

A legtöbben, összesen több mint 8 ezren a kínaiak közül érdeklődtek a lehetőség iránt, az őket követő oroszok még 900-an sem voltak.

A tartózkodási engedélyt kérők körében viszonylag sok szír, pakisztáni, iraki és iráni kapott lehetőséget, hogy Magyarországon éljen, legalábbis a családtagokkal együtt mindegyik nemzetiségű csoportból nagyjából százan-százan kaptak engedélyt.

Letelepedésre eleve kevesebben vágynak, és arányában kevesebben is jutnak hozzá az engedélyhez a kérelmezők közül, de ebben a kategóriában is több tucat olyan engedélyes van, aki a háborúk sújtotta, iszlámisták által terrorizált országokból, Szíriából, Pakisztánból vagy Irakból származnak.

Ja, az a muszlim, aki pénzért veszi, jó ...

morpho 2017.12.05. 01:14:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: Van, hogy az ember kapitulál...Ember...bocs. Narancskullancs! Még hogy ember... Néha én is elérzékenyülök...

2017.12.05. 01:21:01

@morpho: a mi korunkban ez már megbocsájtható.
Egyben megnyugtató is, hogy nem kell engedélyt kérned Habonytól.

2017.12.05. 01:27:06

@morpho: tudod, mindig eszembe jut egy régi szép emlék.
Külföldről jöttünk vissza egy buszos sport kirándulásról. Az első benzinkúton megállva a társaság fidesz aktív része azonnal a Magyar Narancs olvasásába kezdett. (akkor még).
A csoportvezetőnk fennhangon megkérdezte: na mi van, el kell olvasni, mi a véleményetek?
Ők valamiért nem röhögtek..

teéjesenmindegy 2017.12.05. 01:38:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: Eldönthetnéd, hogy akkor most letelepedés, vagy tartózkodási vagy állampolgárság. Látom nem megy még mindig.

És tényleg semmi különbséget nem érzékelsz a letelepedési engedélyt KÉRelmező, meg a rendőrök elől rohanó sáskahad között.
És ja, már mondtam, ilyen a világ, az ellenőrzött gazdag ember jöhet, a retkes nincstelen tanulatlan arabok pedig nem kellenek. Próbáld ki az értelmező olvasást

teéjesenmindegy 2017.12.05. 01:47:07

@morpho:
"Csakhogy Brüsszel mi vagyunk, az Eu mi vagyunk! Ez egy államszövetség, amelynek a székhelyét "támadjuk" Lásd még: Nem leszünk gyarmat! Ez olyan, mintha Heves megyében a politikusok elkezdenének Budapest ellen kampányolni, mert az nem az ország fővárosa, csak ránk kényszerít egy csomó törvényt! "
Van is rá példa, hogy vidéken azt mondják, hogy Budapest elmegy a francba a hülyeségeivel. Mindenki érti, hogy miről beszélnek, csak a magadfajta iróniában járatos balfaszok nem.

Ja? Csak arra volt a legrövidebb út? Akkor mingyá más, miért nem ezzel kezdted. Hiszen mindenkinek istenadta joga a legrövidebb úton mennie, ugye? Hát mit számít ott egy határ, vagy rendőr. Remélem egy-két hordának az anyád pont útjába esik, aztán átmennek rajt, mert az a legrövidebb.

Az meg ismét a te agyadat dicséri, hogy nem hiszel a kvótában. Hiszen végül is, visszavonták. Azt ami sose volt. Vagy nem is vonták vissza, de akkor sincs. Ami van az meg nem kvóta. Jól van. Azt mondjuk nem értem, hogy akkor milrt fenyegetőznek, meg mikkel, ha ez nem is kötelező. Meg nem is kvóta, csak számszerint meg van adva.
A szlovákok, csehek meg lengyelek is biztos csak álmodtak ilyenről

LKerekes 2017.12.05. 03:21:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Apád faszát szopogasd, geci hazudozó. Elmebeteg vagy?

LKerekes 2017.12.05. 03:25:12

@Indriq:
Gecikém azért engedte, mert a liberálisok sírtak ezért. Emlékszel köcsög? Még autókaravánokat is szerveztek , hogy nyugatra vigyék őket.

LKerekes 2017.12.05. 03:27:40

@morpho:
Te meg hiszel a kurva anyádban.

babbaba 2017.12.05. 04:16:51

@LKerekes: Te vagy gyerek vagy, vagy retardált. Nem lehetne értelmesen írni?

babbaba 2017.12.05. 04:22:52

@teéjesenmindegy: "Van is rá példa, hogy vidéken azt mondják, hogy Budapest elmegy a francba a hülyeségeivel. Mindenki érti, hogy miről beszélnek, csak a magadfajta iróniában járatos balfaszok nem."

Pedig Budapest (és még pár nagyobb város) adói nélkül a magyarok életszínvonala a negyede lenne, mint a mostani. Akkor jó lenne? Sok okos, aki segélyt kap, de állandóan szarozza aki adja. Miért nem mondják, hogy nekik ugyan nem kell?

És ezt egy "Jobbfasz" mondja neked.

Hajrá Magyrország! Hajrá magyarok!

Nagyorrú Barbi 2017.12.05. 06:17:18

Mr Flynn Rider ragadj össze az általad csodált metélttel.

midnightcoder2 2017.12.05. 06:59:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Magyarország nem biztonságos, német bírósági ítélet is van róla. Itt a geci parancsára verik, meggyilkolják, börtönbe vetik a menekülteket."

Nagyon helyes. Majd amikor Nyugat-Európa is olyan remek hely lesz a fehérek számára mint Dél-Afrika - sőt, még olyanabb, akkor át fogják látni az ottani libbantak is, hogy ez volt a nyerő startégia, és nem az hogy önként odaadjuk az országot a nyam-nyamoknak.

midnightcoder2 2017.12.05. 07:09:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Emlékszem, hogy szidták az oroszokat, mielőtt Orbán ki nem egyezett Putyinnal."

Tudod, 89 óta azért elég sok minden változott a világban és itt is. Pl. anno mindent a Bécsi út túloldaláról kellett beszerezni. Ma a Bécsi út túloldala Kínában van. Anno az emberek elhitték, hogy ha elmennek az oroszok és bevezetjük a kapitalizmust, eljön a Kánaán, és gyorsan beérjük a nyugati életszínvonalat. Aztán az oroszok elmentek, a kapitalizmust bevezettük (értsd a kommunisták szétlopták az országot és ők lettek a kapitalisták), sőt az EU-ba is beléptünk, úgy hogy ma már a magyar cukrász is nyithat boltot Bécsben - de szembesülni kellett azzal, hogy a magyar cukrásznak soha nem lesz pénze erre, az akkori nyugat-európai életszínvonalat pedig nem csak mi nem fogjuk soha elérni, de a mai nyugat-európai polgárok sem.

"Nomeg az angliás magyarokat. Akik bölcsész diplomával mosogatnak. Egész addig, míg Orbán ki nem jelentette, hogy mennyire becsüli őket...."

Simán igaz lehet mind a kettő. Olvasgasd időnként a Határátkelőt.

sinus67 2017.12.05. 07:34:42

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Úgy látszik gond van a szövegértéseddel..

Magyarországról írtam. A svéd - sem más - bűnügyi statisztika nem esett szóba.

Az előzőnél pedig egy mondaton belül írtad a biztonságos országokra való meghatározást, majd zárójelben: azaz Szerbia...
Ez kb. olyan volt, mint a viccben.
- Hozzál egy liter tejet, ha van tojás hozzál tizet.
- Miért hoztál 10 tejet?
- Mert volt tojás.

apro_marosan_petergabor 2017.12.05. 07:36:42

Tisztázzunk pár apróságot.
A kormány sosem folytatott gyűlölet propagandát. Ezzel szemben nyíltan hirdette és csinálta a határvédelmet, s az első pillanattól kezdve jelezte, ezt kell tennie Európának is. Másrészt felhívta a figyelmet arra, hogy az iszlám sem Mo-ba sem az EU-ba nem integrálható be, s terror veszéllyel jár, ezért az illegális bevándorlást meg kell állítani, a kiindulási országok támogatásával is. Kimondta azt is, hogy Soros - a vitatott előéletű tőzsde spekuláns mindent elkövet civil szervezetein keresztül a bevándorlás erősítésére.
Az, hogy a libero (szdsz-es) gondolkodású ellenzék kedveli a rákosista, kommunista - mozgalmár - hazug címkézést, s erre megszokott módon kifejezéseket gyárt (másra sem képes): ilyen a "gyűlölet-beszéd" is - az csak ezt a primitív csapatot és technikáit minősíti, s azt is jelzi még mindig az ávós-kommunista örökség a meghatározó bizonyos körök gondolkodásában.
De ez nem zavart 2,2 millió állampolgárt abban, hogy kifejtse, nem kér a Soros által ösztönözni kíván bevándorlásból. Emellett a magyar kormány támogat és befogad közel-keleti és más keresztény menekülteket. Ahogy kell.

Vincenzo6 2017.12.05. 07:48:13

Muszáj még mindig jobboldalnak nevezni ezt a szélsőbalos brigádot? Magyarországon nincs jobboldal.

Gedeon Vinklmann 2017.12.05. 07:57:10

Jéééé...tényleg összeomolhatott, mert nincs is.

Vincenzo6 2017.12.05. 07:57:35

@apro_marosan_petergabor:

1. Magyarország kormánya (a magyar kormány túlzó lenne ezekre a nemzetáruló tolvajokra) nem állította meg első pillanattól fogva a bevándorlást. Sőt! A kerítést felvető ellenzéki hangokra elsőre cinikusan reagáltak, majd miután a Keletihez szállítottak egy rakás szerencsétlent, hogy megmutassák a népnek, hogy ezek igénytelenek, hirtelen mégis kerítést építettek.

2. A liberós, rákosistás szöveggel pont úgy cimkézel, mint... Ja, nem, csak te cimkézel és a legszebb, hogy meg is magyarázod. Igen, rákosista. A Fidesz egy szélsőbalos párt. Vesd össze a kormánysajtót 50 évvel ezelőtti peopagandakiadványokkal és el fogod szégyellni magad, amiért egy szocialista kormányt támogatsz. A rezsicsökkentés-féle hazug és demagóg látszatintézkedésekről nem is beszélve.

3. A vén hülye spekuláns Soros barátotoknak kb egy napba telne megborítani a magyar gazdaságot, ha el akarná tenni az útból a Viktort. A valóság az, hogy szarik rá. Támogat szervezeteket akik azt képviselik, amiben hisz. Nem nagy bűn. Jönnek a Soros-tervvel egy több éves interjúra hivatkozva. Az már nem zavarja őket, hogy azóta száz helyen százféle véleményt mondott a szenilis vénember... Az idiótáknak célpont kell és ellenség. Meg egyszerű címkék. A Soros terv speciel olyan szépen hangzik, hogy Rákosi elvtárs is megirigyelné.

VaradiJanos 2017.12.05. 08:15:45

@morpho: vagy alszik. Azért mert nem tudsz aludni kettőkor az anyadmajmakonnyenelkaptukuram àltal előidézett erekciódtól, arról én nem tehetek

VaradiJanos 2017.12.05. 08:17:03

@Nagyorrú Barbi: szerintem legyen Soros a következő pápa

LKerekes 2017.12.05. 08:27:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Hú de kibaszottul megmagyaráztad a hülyeségedet!

John Doe3 2017.12.05. 08:41:36

@morpho: az, hogy az észt rokon nép, mert az észt osztják. A vogul-osztják rokonságot pedig még a legelvakultabb antifinnugrista sem tagadja annyira.

John Doe3 2017.12.05. 08:45:49

@teéjesenmindegy: nem. Hiszen "mondjuk meg Brüsszelnek". Márminthogy melyiknek? A városnak? A belga kormánynak (akikről nem tudjuk, hova is álljanak)? Ha az Unió vezetésére gondolsz, az elég komoly tudathasadásról árulkodik, hiszen Brüsszel mi is vagyunk. Próbáltál volna anno Varsónak üzenni, ha gondod volt a VSz-szel....

midnight coder 2017.12.05. 09:03:16

@Vincenzo6: Ahogy baloldal sincs - ennek elvileg a dolgozók érdekeit kellene védenie, ehelyett ez ellen dolgozik - valamint liberálisok sincsenek: az európai úgynevezett liberálisok a legnagyobb ellenségei a szólásszabadságnak, ami a liberalizmus alapja.

felső határ nincs 2017.12.05. 09:24:53

Mi az hogy Bakondi! Kedd van, ma az Orban rendszer omlott ossze igen?

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.12.05. 09:33:10

@apro_marosan_petergabor: Tisztázzunk pár apróságot.
A kormány sosem folytatott gyűlölet propagandát.

Hát ez az! De ezek a Soros bérenc álmigráns imádó ballibek rögtön az Euhoz rohannak, ha honvédelem okán Orbán Viktor a sínek közt vereti a migriket vagy ha a határvadászok lövésre készen állnak vagy ha az M1-en és az összes nemzeti híradásban reggeltől estig megy a felvilágosító munka hogy évi 1 millió migránsnak álcázott terrorista akar Magyarszágra jönni hogy felrobbantson, úlszaporodjon minket meg hogy megerőszakolja a magyar anyákat és lányaikat, akiktől meg egyébként elvették a munkáikat.

A mindenben hazudozó ballib propaganda gépezet Orbán Viktor eme hazafias cselekediteit hazudja gyűlölet kampánynak csak hogy ne siekreükjön Orbán Viktor terve hogy egyedül mementi nem csak a magyarokat hanem egész Európát.

MINDENKI ÍRJA ÖSSZE A SOROS TERVET VÉGREHAJTÓ CSALÁDTAGJAIT, ROKONAIT ÉS MUNKATÁRSAIT ÉS KÜLDJE EL A LISTÁT ORBÁN VIKTORNAK HOGY MEGVÉDJEN MINKET TÖLÜK!

vanRob 2017.12.05. 09:54:28

@apro_marosan_petergabor:
"A kormány sosem folytatott gyűlölet propagandát." Ahan... Persze azért illenék tudni, hogy mi a Btk szerinti meghatározása a gyűlöletkeltésnek...

"De ez nem zavart 2,2 millió állampolgárt abban, hogy kifejtse, nem kér a Soros által ösztönözni kíván bevándorlásból."
Honnan tudod hányan küldték vissza? Honnan tudod milyen eredménnyel? Akkor baromságokat írsz, hogy be kellene kereteztetni és kiakasztani minden buszmegállóba.

"felhívta a figyelmet arra, hogy az iszlám sem Mo-ba sem az EU-ba nem integrálható be" mint ahogy a kereszténység nem integrálható az Iszlámba, a lengyelek Angliába, a Magyarok Németországba... Ja, meg a cigányság úgy nagyjából sehová.

Bocs, de annyit faxságot firkáltok itt össze, hogy nem lehet titeket komolyan venni.

vanRob 2017.12.05. 10:00:06

@midnight coder: ki dolgozik a munkavállalók ellen? Munka Törvénykönyve módosítására emlékszel még? A munkaadók és a munkavállalók is együtt kérték, hogy légyszi, ne csináljatok már ekkora faszságot. De csakazértis.
Hány trafikost és kisboltos is semmiztek ki a trafikmutyival?
Ne szövegelj itt senkinek sem arról, hogy mi lenne a dolga a baloldalnak. A jelenlegi kormány magasról szarik arra, hogy mi lenne a dolga, csakis a saját gazdagodása mozgatja a döntéseiket. Te is tudod, senkiből sem lesz 3 év alatt többszörös milliárdos, pláne egy felcsúti gázszerelőből. És senkiből sem lehet csak azért többszörös milliárdos (Tiborcz) mert az aktuális kormányfő lányát veszi el feleségül.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.05. 10:11:27

@vanRob:

Pontosan tudjuk hogy a népszavazáson 3 millió 200 ezer ember mondott nemet a kvótára.

Pontosan tudjuk hogy igent meg csak 200 ezren mondtak.

Azaz a ballib hazaáruló majmok elmehetnek a picsába, mert szerencsére ezek az álláspontok 2018-ig már biztosan nem változnak.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.05. 10:12:37

@apro_marosan_petergabor:

A ballibek napi bérrettegéséhez kell ez a mantra, hogy a migránsok elutasítása gyűlöletpropaganda.

Holott pont fordítva.
A Soros féle kvóta pártiak nettó hazaárulást követnek el.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.05. 10:13:50

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:

Morpho... Próbáls meg saját nicken leírni a gondolataid, nem kell nicket hamisítani, bármilyen nagy is a kényszer a ballibeknél a csalásra.

fidesz maszop dk egykutya 2017.12.05. 10:20:32

@midnightcoder2: "elvtárs" nem csak 89 ben szídta nagyban az oroszokat, hanem majd 20 évvel később, 2007-ben is ;)
Egyébként ja, változott sokminden oroszországban, de putyin elvtársaddal visszatértek a szovjetúnióba :)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.05. 10:50:10

@fidesz maszop dk egykutya:

2007-ben a parlament egésze támogatta a Paks 2 projektet, hisz akkor az ország érdekét, a mérnökök véleményét, a valóságot nem írták felül politikai érdekek.
Így eshetett meg, hogy Gyurcsány kétszer is vacsizott Putyinnal, miközben aláríták és titkosították a Paks2 projektet a ballib elkúrók, a lakosság és parlament jóváhagyásával.

Mára a ballibek szembe mentek a szakma, és ész - érvekkel, politikai kérdéssé silányították azt a Paks2 projektet, aminek alapjait ők maguk készítették elő.

Nevetségesek vagytok.

Anna Kisfaludiné Baán 2017.12.05. 10:51:26

@legeslegujabbkor: az a minap néhány éve történt kb 4-5 éve csak a bíróság kotlik rajta

agapornisz 2017.12.05. 11:03:26

Hát ez jópofa érvelés a posztolótól. Példul: azt panaszolom egy közösségben, hogy ne kelljen felcígőlnöm 20 liter tejet az emeletre, és emiatt áll a bál. Én sem engedek és a közösség sem. Ekkor egy prominens tag azzal áll elő, hogy nem kell nekem felvinni, legfeljebb valami kis szívességgel tartozom, ha másnak is nehéz. Ezt miért nem tekinthetem egy jó kompromisszum felé tett lépésnek?

babbaba 2017.12.05. 11:25:02

@apro_marosan_petergabor: Te hány éves vagy, hogy mindet elhiszel?

$pi$ 2017.12.05. 11:46:30

@John Doe3: "Márminthogy melyiknek? A városnak? A belga kormánynak (akikről nem tudjuk, hova is álljanak)? Ha az Unió vezetésére gondolsz, az elég komoly tudathasadásról árulkodik, hiszen Brüsszel mi is vagyunk. Próbáltál volna anno Varsónak üzenni, ha gondod volt a VSz-szel.... "

A híres "nincsisbrüsszel" érv! :D Jól illeszkedik a libbant érvek sorába:

* Nincs is bevándorlás.
* Van, de nincs is gond.
* Van, de nincs is kvóta.
és most
* Van kvóta, brüsszel nincs!

Nagyon jól szórakozok... :D

2017.12.05. 12:02:09

@midnightcoder2: tudod, 2010-ben volt, amikor Putyin magához rendelte a gazdit. Akkor tört el benne valami...egész addig az volt a fidesz propaganda, hogy a Jobbikot az oroszok pénzelik, undorító beavatkozás belügyeinkbe.

A londoni példa pedig arról szôlt, hogy Orbán, majd később Matolcsy megnyilatkozásáig a külföldön munkát vállaló a haza ellensége. Orbán általi bevédésük óta kuss....

konrada 2017.12.05. 12:10:05

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...s erre te természetesen tudsz is linket adni, hiszen csak nem beszélsz bele a vakvilágba, szándékosan szítva a gyűlöletet, hiszen te nem olyan vagy, mint tudjuk!;))

konrada 2017.12.05. 12:17:56

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...ja és még:
Próbálkozzunk egy példával:
Van mondjuk egy házad, s benne olyan szobák, amiben nem laksz.
...s mondjuk pénzre van szükséged, mert adóságaid, költséged van.
Ilyenkor mit tennél te személy szerint?:
Kiadnád pénzes bérlőknek, avagy kimennél az utcára, és befogadnál az aluljáróból pár leépült csövest, akiket egyébként neked kéne még ellátni is?

Ha megvan magadnak a válasz, ne tedd közzé, csak gondold át magadban, biztos hogy az országnak - közös házunknak - az utóbbit kéne tennie?

...s ez a cinikus igazi válasz. A többi meg rizsa. Rizsa az ellenzéktől, rizsa a kormányoldalról....

öt görög 2017.12.05. 12:22:29

Sosem működött, az emberek nem hülyék. Csak titeket, szerencsétlen nyomorultak, náluk is jobban rühellnek.

2017.12.05. 12:32:00

@konrada: gondolom elvárod, hogy kronologikus sorrendben keressek vissza a neten...amit te azonnal ignorálnál...
A másik: Németországnak munkaerőre van szüksége. Ezért beengedi a menekülteket, kiválogatja, majd a maradékot szétzavarja. Amit leírtál a lakás példáján azt mutatja, hogy ez így van jól.

$pi$ 2017.12.05. 12:40:41

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Németországnak munkaerőre van szüksége. Ezért beengedi a menekülteket, kiválogatja, majd a maradékot szétzavarja."

Hát a "szétzavarja" az a következőképpen néz ki:

* Megfenyegeti a szomszédokat, hogy fogadják be akik neki nem kellenek.
* Nyavajog, hogy a szomszédok nem szolidárisak vele.
* Könyörög nekik, hogy menjenek haza.
* Fizet nekik, hogy menjenek haza.

:D

konrada 2017.12.05. 12:43:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:
S akkor mi van?
Legalább a többiek látnák, hogy én vagyok a szenilis hülye, aki elszalad, ha bizonyítékot adnak kérésére,
és nem te vagy az, aki szándékosan félremagyarázva akarsz gyűlöletet kelteni, s aki ha bizonyítékot kérnek állítására, egyből támadással akarja azt elkerülni...;))

...egyébként meg - akkor érted a példám: szerinted is az a jó, ha a pénzt hozókat választják, nem pedig azokat, akiket mások akarnak berakni - mert nekik nem kell - és csak költeni kéne rájuk...

konrada 2017.12.05. 12:45:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Bocs, második pontra kértem választ, a londonira.
Az első nekem is evidens, az oroszokat mindenki csak addig akarja elkerülni, míg nincs hatalmon, amikor ott vannak, akkor jól jön a pénzük, lehet az magyar, német, amerikai kormánypárti...

2017.12.05. 12:50:00

@konrada: londoni: a mosogató bölcsész megvan?
Amikor Ca.eronnal tárgyalt Orbán, amikor kijelentette, hogy a gdp-ben jelentős a hazautalás?

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.12.05. 13:22:46

Úgy látszik hogy a hazudozó álballib nickek nem riadnak vissza semmiféle hazudozástól, így még egyszer el kell mondani: a ballib álhít terjesztéssel ellentétben Orbán Viktor nem adja fel a harcát hogy minden nap megharcoljon a Soros terv ellen és hogy a büsszeliták is belássak, hogy Soros terv tényleg van és ez nem Orbán Viktor előrehaladott szellemi leépülésének a szüleménye, hanem valóság.
Azon a napon amikor a brüsszeliták is belátják hogy ők is a Soros terv része, akkor nem fogják többé Orbán Viktort a háta mögött kiröhögni meg magyar bolondnak csúfolni.

MINDENKI ÉPÍTSEN KE´RÍTÉST A HÁZA KÖRÉ, HOGY ORBÁN VIKTOR MÉG JOBBAN MEGTUDJA ÖT VÉDENI!

Bolshevik 2017.12.05. 13:32:15

@$pi$: "* Nincs is bevándorlás.
* Van, de nincs is gond.
* Van, de nincs is kvóta.
és most
* Van kvóta, brüsszel nincs!"

:DD ezen felröhögtem :D

Bolshevik 2017.12.05. 13:34:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Ja, az a muszlim, aki pénzért veszi, jó ... "

Ja, ez mágikus, hogy aki legálisan és a törvények betartásával jön, az jó, aki meg a zöldhatáron kúszik át és nyomokban terroristát tartalmaz, az meg nem jó. Bazd meg, komolyan a kormány meg a propagandája az egybites, mikor ilyet sikerül felböfögnöd?

Magyarulaszlo 2017.12.05. 13:39:13

@apro_marosan_petergabor:
Azt látom 2 éve mindenhol, hogy:
- egy amerikai-magyar állampolgár zsidú a magyarság főellenség,
- a migránsok elveszik a földemet, munkámat, megdugják a nőimet
- aki mást mer mondani, az alávaló hazaáruló,
- aki szolidáris a menekültekkel, az gyenge és meg van tévesztve
- aki nem magyar pénzből segít, az pedig egyenesen külföldi ügynök.

SZERINTED EZ NEM GYŰLÖLETKAMPÁNY?
akkor mi?

Adolf Hitler pedig Németország békekövete volt, mi?

Bolshevik 2017.12.05. 13:43:25

@Magyarulaszlo: Nézd, az "orbán az antikrisztus" gyűlöletkampány még régebb óta megy, oszt közben jól láthatóan egyre népszerűbb :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.05. 13:49:49

@Magyarulaszlo:

Vannak akik a muszlimoktól akarják megvédeni az országot, és vannak akik a határontúli magyar honfitársainktól.

Az indokok és gyűlölet kampány is szinte ugyanaz betűre, ami az egzisztencia, szolidaritás és egyéb fenyegetettségekkel operál.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.05. 13:53:10

@$pi$:

Na ja..

2015 október: Soros megírja a Tervét.
Kvóta népszavazás elött: 2016 - Senki nem akar kvótát bevezetni ! Nincs Soros Terv!
Kvóta népszavazás utám 2017: Van kvóta, de csak 1294 ember.
Korlátlan kvóta megszavazása után az EP-ben: Aki nem hajlandó az EU nehézségeiben osztozni, az ne kapjon támogatást.

konrada 2017.12.05. 13:54:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Orbán, majd később Matolcsy megnyilatkozásáig a külföldön munkát vállaló a haza ellensége"
Én erre kértem linket, s amit beraktál, azokban ez - amivel hangulatot próbálsz kelteni - nincs meg...

...mert tényleg én is tudok keresni, de inkább csak olyant, ami fellelhető, olyanra bizonyítékot nem lehet találni, amit más olvas ki a saját értelmezése szerint, ezért kértem rá linket.

Hogy értsd: ha én leírok olyant rólad, amit én gondolok-vélek, de nem igaz, nem fogod azt elfogadni te sem, hogy te keress rá a neten, ne nekem kelljen már megtalálnom...;))

Bisi 2017.12.05. 13:57:02

Ez a blog olyan szellemi szinten van, mintha Gyurcsány írná személyesen. A 444.hu, a blikk és a kuruc.info együtt nem hord össze annyi hülyeséget, mint itt. Vannak értelmes liberális vagy baloldali blogok, de itt úgy néz ki, hogy csak azokat a szavazókat akarják megszólítani akiknek nem sikerült befejezni a 8 általánost.

sinus67 2017.12.05. 14:00:57

@apro_marosan_petergabor:
Tisztázzun egy-két apróságot.

Mikor épült a kerítés?
Mikor kezdődött a plakátolás? (Tartsd tiszteletben a kultúránkat! Stb. Magyarul.) Aztán folytatódott a többivel. Plakátkampányok, nemzeti konzultációk, népszavazás...

Szóval akkor hogyan állunk a gyűlöletkeltéssel?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.05. 14:03:47

@sinus67:

Most hogy kiderült a migránsseggnyalás nem kifizetődő, és 3 millió kétszázezer ember egyértelműen kifejzet óhaját, miszerint nem kell kvóta, az ember azt hinné, befejezetik ezt az átlátszó hazudozást.

Persze van még lejebb a ballibek népszerűségben, így szerintem ne hagyd abba !

$pi$ 2017.12.05. 14:06:57

@sinus67: "Szóval akkor hogyan állunk a gyűlöletkeltéssel? "

Attól még, hogy te egy plakátra azt mondod, hogy szerinted gyűlületet kelt nem lesz gyűlöletkeltés. Attól lesz gyűlöletkeltés, hogy "fideszpatkány", "náci", "fideszes tetvek" meg ilyenek vannak benne.

Vili?!

Hozzászólok 2017.12.05. 14:26:55

Jezusom elhangzik egy javaslat a menekult kerdes egy reszlet elemenek szabalyozasara. De nem tudunk meg semmit arrol hogy mi az észtek allaspontja az automatikus elosztasrol. A cikkiró euforikus mámorban fetreng, hogy szétesett a kormány álláspontja.

2017.12.05. 14:29:57

Juncker mégis kötelező kvótákról álmodozik. Az észt elnökség fél elvig tart. A brüsszelita elitek meg maradnak utána is.

BéLóg 2017.12.05. 15:00:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: Persze hogy jó TEFASZ!
1. MI választjuk ki.
2. Papírokkal jön, hivatalosan a határon át.
3. Kurva sok pénze van.
4. Még soha egy ilyen faszi nem robbantotta fel magát.
5. ÁTESNEK egy biztonsági átvilágításon.
6. Jótt tesznek a magyar gazdaságnak és a költségvetésnek.
7. Akkora fsza vagy mint ide Lacháza!
8. Aki egyenlőségjelet tesz a határon átronygyoló, iratait eldobó, magát eritreai szír kiskorúnak hazudó emberek és a PÉNZÉRT idejövők közt, az BAROM.
9. Ez vagy te könnyen elkaptunk feggsej!

kalapácstollú 2017.12.05. 15:28:00

Ha a cikk (bocs, fiúk! poszt!) szerzője szerint a Brüsszel kifejezés nem lehet az Európai Unió vagy annak bármely szervezetének köznyelvi szinonimája, akkor miért használ olyan kifejezést, hogy pl. "észt elnökség"? Az észt az egy nyelv vagy egy nép/nemzet elnevezése. Szerinte az észt nyelv elnököl vagy az észt nép/nemzet (állampolgárságtól függetlenül)? Bár nekem semmi bajom nem lenne a roppant praktikus "észt elnökség" kifejezéssel, de ha a "Brüsszel" esetébe ragaszkodnak ahhoz, hogy az nem az EU, hanem egy város Belgiumban, akkor itt is ragaszkodni illene ahhoz, hogy az elnöki tisztet az Észt Köztársaság tölti be - nem pedig teszem azt az észt (nyelv).
Pont.

2017.12.05. 15:41:40

@BéLóg: aki egyenlőségjelet tesz a menekült és a terrorista közt, a betelepítés és a kérelem elbírálás közt, az NER intelligens.

2017.12.05. 15:43:30

@BéLóg: ja, úgy átesnek az átvilágításon, mint az a kormányközeli körözött arab?

2017.12.05. 15:45:58

@kalapácstollú: te sem érted. Brüsszel mi vagyunk.

2017.12.05. 15:50:56

@BéLóg: egyenlőségjelet csak te tettél. Németország az elbírálás után ezreket toloncol ki.

2017.12.05. 15:53:08

@BéLóg: ugye, az megvan, hogy a terrorista cselekményeket leginkább Európában születettek hajtották végre? Tán egy szír volt köztük...

midnight coder 2017.12.05. 17:20:31

@vanRob: Én az európai baloldalról beszélek, bár a magyar baloldal is megérne egy misét. "Munka Törvénykönyve módosítására emlékszel még?". Ja. Azóta javult a munkavállalók helyzete ? És a Fletó kormányzása alatt ? A munkaadók helyzete ebben az országban egy dologtól függ: a munkaadók és a munkavállalók aránya. Eszkimó vs fóka. Ha ez jó, akkor a dolgozó jól él, ha nem akkor a szakszervezet kitörölheti a seggét a munka törvénykönyvével.

kalapácstollú 2017.12.05. 17:29:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: Attól tartok, hogy te nem érted - ugyanis ezzel a kommenteddel nekem adtál igazat, duplán is - miközben láthatóan cáfolni igyekeztél ("Te sem érted...").

Janossz 2017.12.05. 17:32:00

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Vannak akik a muszlimoktól akarják megvédeni az országot, és vannak akik a határontúli magyar honfitársainktól."
Ha a te honfitársaid a határon túl vannak, igazán meglátogathatnád őket, jönnek az ünnepek! Egy fél évre elférsz ott, majd a választások után hazajössz, nem fogsz hiányozni.

anyadmajma 2017.12.05. 18:20:14

@BéLóg: mivan, te hazaáruló bolsevik geci, megint idejöttél? régen szoptál már, hiányzik?

János Dunai 2017.12.05. 18:28:24

A ZOLDHATARON LÖNI FELSZOLITAS NÉLKUL ES TEPSIBE MIND.NINCS MENEKULT CSAK A SZOMSZEDOS TAGALLAMIG.AKI EGYUTTMUKODIK SZÓBAN CSAK AZT IS TEPSIBE.STATARIUMOT MEG AZ EU NEM KOVET.OROSZ FEGYVEREKET CSAPATOKAT NATO NYET KAMAT NYET,NÉPSZAVIS VALASZTAST ELLENÖRZEST.FEGYVERT KIOSZTANI.A ZSIDOK BIZONYITHATNAK KIVEL VANNAK.

anyadmajma 2017.12.05. 18:51:02

@János Dunai: anyukád szeme most könnybe lábadt, mert biztos nagyon büszke rád.

L von Richthoven 2017.12.05. 19:00:10

@János Dunai:
mennyi időt fektettünk be a feket lyukak kutatásába.. pedig egy villamosjegy árából is megtalálhattunk volna tégedet...

Peetee 2017.12.05. 19:24:22

Majd jön a következő propaganda-maszlag, amitől megment/megóv/megvéd minket meg a Zembereket...

midnightcoder2 2017.12.05. 19:27:41

@sinus67: Miért gyűlöletkeltés az, ha nem akarom hogy valaki idejöjjön Európába ? Anno, amikor valamelyik néger kijelentette, hogy Afrika az Afrikaiaké, az összes liberós helyeselte, ahogy azt is, hogy a gyarmatokról elzavarták a fehér telepeseket. Na most, Ok, teljesen jogos, legyen Afrika az afrikaiaké, Közel-kelet a közel-keletieké, de hadd legyen már Európa is az európaiaké. Én nem gyűlölök egyetlen szírt sem, de maradjanak meg szépen a saját kis földrészükön. Ott a lehető legjobbakat kívánom nekik, ha idejönnek mint turisták vagy mint diákok, vagy akár pár százan olyan melóra amire itt nincs ember akkor számíthatnak a vendégszeretetünkre is, de nagy tömegben, lakni ugyan ne. És ugyanez fokozottan igaz az afrikai négerekre is. Egy dolog, hogy valakinek a legjobbat kívánom odahaza, és egy másik hogy átadom nekik a hazámat, hogy lakjanak ezentúl itt, hogy feladom az európai civilizációt és hosszú szakállat növesztek hogy ne vágja át valamelyik fanatikus a torkom.

Aki ezt gyűlöletnek hiszi, az hazátlan, gyökértelen senki, ráadásul hülye is, mert az első akit agyonvernek a szent multikulti nevében, az jó eséllyel ő vagy a gyereke, unokája lesz, mert hogy nem a konzervatívok viselkedésmintái ütköznek a legdurvábban az iszlamistákéval.

siriq111 2017.12.05. 19:37:29

@midnightcoder2: Telefonalok a kinti haverral, angolul es egy oreg papi megallt mellettem es szuros szemekkel bambult ram tobb percen keresztul. A felesege rancigalta el. Nincs gyulolet? Az a ficko ha kes lett volna nala meg ram is tamadott volna. Agymosott idiota orszag ez.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.12.05. 20:02:42

Nincs Soros terv, nem is volt. A fideszes hazugsággyár kitalálmánya, hülye, aki beveszi. .

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.05. 20:40:59

@Én tudom jól:

Bizony hogy nincs...
Igaz 2015-ben írta le a saját kezével, és ma is fent van a neten, igaz listázza az EP képviselőket az Open Society nevű alapítványa segedelmével, mint a 226 darabot, akik törvénybe önöttték a tervet, és a korlátlan kvóta tervezetét 2 hete az EP-ben megszavazták.

De azért hülyének lenni nem tilos, lehet tagdni a zsiráf, és elefánt létezését is, ahogy a Soros Tervet is, bárkinek.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.05. 20:42:52

@midnightcoder2:

Azért mert ha nemzetállamokban gondolkodsz, akkor náci pöcs vagy, aki egyébként yűlöletkeltő.

De ha ballib vagy aki nőket erőszakoló muszlimokat akar az EU-ra erőltetni, és közben izomból lehülyézel, lenácizol mindenkit, és elküldessz a picsába minden másként gondolkodót, akkor haladó ballib vagy aki nagyon demokrata, csak szavazás ne legyen semmiképp !

Hozzászólok 2017.12.05. 21:01:41

@midnightcoder2: ott a pont. Ne torodj a provokalo @siriq111: kel. Ő az agymosott, nem az orszag. Menjen ki Angliába, ott már komplett muzulmánná lett angol kisvárosok vannak.

Hozzászólok 2017.12.05. 21:04:44

@Én tudom jól: szerintem meg az az agymostt aki nem veszi észre, hogy ez egy jelenség, tök mindegy milyen nevet adunk neki.
Reális ötlet, hogy egy jelentősen finanszirozó magánszemélyhez kötik, aki nemmellesleg egy írást is megjelentetett a javaslataival.
Ha véletlenül elpatkol végre az öreg a jelenség akkor sem fog megszünni.

Hozzászólok 2017.12.05. 21:08:18

@Legeslegalja: :) igen.
Viccesen irtad, de van sajnos aki komolyan eszerint él és gondolkodik. Magát jószivű kultúrembernek tartva. Európainak.

siriq111 2017.12.05. 22:39:46

@Hozzászólok: Eltem ott :D
Sot a kedvenc fodraszom egy ilyen negyedben volt es nekem mindig adott idiopontot. Meg a leglehetetlenebb helyzetben is. Tobb evig jartam oda.

siriq111 2017.12.05. 22:42:58

Egyebkent nem tudom miert lenne provokacio egy megtortent eset amit leirtam. Most volt, a nyar vegen.

apro_marosan_petergabor 2017.12.06. 06:57:05

@Vincenzo6: A vén hülye spekuláns megpróbálta megpróbálta megborítani a magyar gazdaságot, amikor be akarta dönteni az OTP-t. Nem ment neki, mert mögé állt az MNB(is)... Ehhez még ő is kisfiú (elég sokba került neki...:). Ennyit ér a többi hozzászólásod is...

apro_marosan_petergabor 2017.12.06. 07:00:38

@sinus67: Fogalom zavarban vagy. A tényfeltárás és érdekvédelm az nem gyűlöletkampány. Minden országnak joga van megvédeni határait, identitását, nyelvét, kulturáját - jólétét és lakosai nyugalmát, jó közérzetét - ezt tesszük most. Felvilágosítással.

apro_marosan_petergabor 2017.12.06. 07:02:29

@vanRob: Tőled egyelőre nem is várok semmit, de azért néha próbálj a saját agyaddal gondolkodni - hátha sikerül...

apro_marosan_petergabor 2017.12.06. 07:05:03

@babbaba: Elég tapasztalt ahhoz, hogy átlássam a dolgokat, ami még neked - úgy látszik - nem megy...

apro_marosan_petergabor 2017.12.06. 07:09:05

@Magyarulaszlo: "zsidu" az mi?
Ki érdekel, hogy soros milyen állampolgár? Az számít, mit csinál. Amit csinál, az pedig az EU és Magyarország érdekei ellen van. Mellesleg Sorost Izraelben, másik állampolgárságának államában sem látják szívesen - mert ott is felforgatással foglalkozik...
(Hogy jön ide Hitler? - szoktál néha önállóan gondolkodni? Próbáld meg egyszer, hátha menni fog...)

2017.12.06. 09:32:06

@konrada: kormányfő azt is mondta, hogy a külföldön vendégmunkásként dolgozó magyarokról csak a legnagyobb elismerés hangján szokott beszélni, mert tiszteletreméltónak tartja, ha valaki belevág abba, hogy megpróbál egy idegen világban boldogulni. Kiemelte egyúttal, hogy a külföldön dolgozó magyarok évente körülbelül ezermilliárd forintot küldenek haza, vagyis "ők a magyar gazdaság fenntartásában (...) nagyon komoly szerepet vállalnak".magyarhirlap.hu/cikk/71190/Orban_Viktor_Teljesen_megvaltozhat_a_magyaramerikai_politikai_egyuttmukodes
kolozsvaros.com/2017/04/18/persze-hogy-itt-jobb-az-elet-csak-a-sok-hulye-elmegy-inkabb-rabszolganak-kulfoldre/

A londoni pultos bölcsész kifejezés meg talán neked is ismerős.

siriq111 2017.12.06. 16:13:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: A GDP kozel 3%-t kuldik vissza kulfoldrol. Az elejen meg csak 1% volt. Bar szerintem 3.5%-t is eleri mar.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.12.07. 08:13:52

@Legeslegalja: Nincs Soros terv.

Amúgy ez a "listázza az EP képviselőket" szófordulat elég valószínűtlen és hülyén is hangzik. Mégis furamód gyakran előfordul a narancskommunista fideszes nicknevek mantráiban, amit ide böfögnek. Kérdés, hogy akkor valóban egy ember áll a számos fideszes nick mögött, aki próbálja trollkodni az indexes blogokat, vagy valóban a párszékházból irányított habonykommandóról van szó, és ezt a hülye szófordulatot ott találták ki? Más opció nem nagyon van.

2017.12.07. 22:47:10

@siriq111: más-más forrás alapján 3.8- 4 %.
Nehéz megítélni, mert nincs pontos statisztika. Az sem tiszta, hány főről beszélünk.

2017.12.07. 22:52:04

@Hozzászólok: segítek: nimcsenek muzulmán kisvárosok. Sőt, no-go zóna sincs. Viszont a fiatalok kezdenek beidomulni. Lutonban érdemes körülnézni.

Hozzászólok 2017.12.08. 02:41:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: Luton is known as a heavily muslim colonised town.
De persze ezek csak a jobboldali megfogalmazas.
Arra mi a megfelelő szó, ha a hazatero brit katonákat támadják a szakállas tüntetők....

2017.12.08. 23:50:37

@Hozzászólok: Lutont elég jól ismerem. Igen, sok ott a muszlim. Pár éve 10-15 még jamaikai volt.
Láttam már bekötött fejű lányt farmer dzsekiben, a csadorba öltözött anyjával. Láttam már éjszaka bulizni muszlim lányokat, hajadonfőtt, erősen ittak. Gyümölcslevet...szóval ott is elkezdődött egy konszolidáció.
süti beállítások módosítása