B1 blogcsalád



Megint kiderült: a Fidesz orbitális hazugságokkal akarja rettegésben tartani a választókat

2017. december 02. - ashwood

dszzs20170320012-e1491841711797-1024x579.jpgImmár két napja hivatalosan is tél van - a mögöttünk hagyott ősz minden volt, csak forró nem. Pedig Orbán és sleppje nyáron még polgárháborúval riogatott.

"… még forróbb ősz vár ránk. … Újabb kemény csaták elé nézünk, különösképpen, mivel közelednek a választások" – így adta meg a politikai alaphangot Orbán Viktor a nyár elején. Nem is kellett sokat várni: a Fidesz-slepp azonnal felzárkózott a vezér mögé. Rogán Antal Kötcsén beszélt arról, hogy ősszel a szerinte Soros György pénzelte szervezetek zavargásokat robbanthatnak ki. „Ennek a tervnek pedig a lényege az az, hogy elhárítsák az útból a Magyarország déli határainál álló kerítést. Ez a kampányban valószínűleg egy éles küzdelemhez fog vezetni, ezért én akár olyan eszközökre is számítok, amelyekkel még nem találkoztunk magyar választási kampányban: akár utcai zavargásokra és ehhez hasonló akciókra, például amelyek Hamburgban voltak legutóbb”. Sőt, a propagandaminiszter olyanokat is mondott: "vannak Magyarországon kiképzőközpontok, ahol már embereket készítenek elő, olyan aktivistákat, akiknek a polgári engedetlenség szervezése lesz a feladata ősszel. Új jelenség következik… majd el fognak foglalni közintézményeket, bankokat, aminek kifejezetten az a célja, hogy valamilyen rendőrségi attakot provokáljanak ki."

Kövér László, a parlament tekintélyére oly érzékeny házelnök a Felvidéki Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán kijelentette: "idén ősszel “forró időkre kell készülni” a magyarországi ellenzék és a Soros-féle, úgynevezett civil szervezetek összefogása miatt. (…)Megpróbálnak majd egy olyan hangulatot kialakítani, amiben mindent fölülír a polgárháborús pszichózis".

Persze a hivatásos iszapbirkózó sem maradhatott el a félelemkeltésben. Németh Szilárd volt az, aki megnevezte Gulyás Mártont, Schilling Árpádot és Vágó Gábort, mint lehetséges zavargók. A három aktivista nevét a nemzetbiztonsági bizottságban dobta be Németh, majd utána arról beszélt a sajtónak, hogy a titkosszolgálatok is megerősítették, hogy ők hárman erőszakos eszközökkel akarják ősszel elmozdítani helyéről a kormányt.

Hogy mi történt ősszel, pontosan mi nem történt, azt mindenki tudja. Se civil ellenállás, se épületfoglalás, se zavargás, se polgárháború. Csak a kormány háborítatlan uszítása és gyűlöletkeltése.

Az élet igazolta: hatalma megtartása érdekében Orbán és az élcsapat bármit képes szemrebbenés nélkül a választók arcába hazudni. A cél kizárólag saját táboruk rettegésben, és így egyben tartása. A háborús pszichózis pedig láthatóan akkor is működik, amikor az emberek saját tapasztalata szerint sincs háború. A verbális terrorizmus iskolapéldája Orbán Viktor uralkodása.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4613410747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hofipisti 2017.12.02. 12:27:55

"Se civil ellenállás, se épületfoglalás, se zavargás, se polgárháború. Csak a kormány háborítatlan uszítása és gyűlöletkeltése." Ez a jellemző - főként a langyos pocsolyában az ingyen élést élvező főállású ellenzéki "vezéregyéniségek" teljesítményére. A tárgyszerű, konkrét ismeretekkel alátámasztott harcos kiállás, érvelés, a számolatlan kormánypárti disznóságok, hazugságok valós tényekkel való bemutatása, avagy cáfolata lenne a feladatuk. Az idézett nyilatkozat szerint pártunk és kormányunk is erre készült, most pedig röhögve, elégedetten a pocakot simogatva ülnek foteljaikban, (jogosan) kavargatva kávéjukat várják a következő négy évre (?) szóló felhatalmazást, hogy új bútort kapjanak a fenekük alá, s kilophassák még mindazt a szemünk láttára, amit eddig a sietségükben ott felejtettek. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

schlumbergerna 2017.12.02. 17:45:36

Mikor jön már a Sakál?

werecke 2017.12.02. 19:27:04

Az őszi forradalom a fázós forradalmárok miatt elmaradt. Bulizni nem lehet nyolc fok alatt!

Alex Kadar 2017.12.02. 20:44:01

Orbán Viktor,meg a többiek nem gondolták,hogy az ellenzék ilyen szánalmasan gyenge.Még mindig csak saját magukkal vannak elfoglalva.Lesz összefogás???Nem lesz???Csak egy kicsit lesz???Nagyon nem lesz???Dilettáns söpredék! :)

sakkosfx 2017.12.03. 01:59:38

Azért borzasztó lehet úgy hazudozni, hogy már senki nem hisz a fidesznek, sem a többi pártnak! De legalább próbálkoznak!

NemodaBuda 2017.12.03. 08:52:02

Itt van ez a 4-es metro ! Bűn nincs, a magyar rendőrség és elfogulatlan pajtása a magyar ügyészség semmit sem talált, egyszerű igazgatási kérdéseket kellene tisztázni és elmúlna a baj - de ez nem érdeke a fidesz propagandának. Itt van tehát az évszázad legnagyobb, el nem követett csalása, lopása, stb. - minden amit a fidesz naponta követ el !

na4 2017.12.03. 16:01:43

Megvan a megoldás. Bukott Fleto seggét kell nyalni, és minden jó lesz. Jön a komcsi kánaán.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.12.03. 16:18:37

Rezsi Szilárdnak, majdnem kiesett a száján egy értelmes mondat.
Gyorsan elkapta!

látjátok feleim szümtükkel 2017.12.03. 16:24:51

@Hofipisti:

Ne tessél itten palgizálni, mert ezt hajrá Magyarország, hajár magyarok, "csak a fidesz" és vezérük, Or bán nertárs modhassa.:D

tingli-tangli 2017.12.03. 16:34:37

ez most stílusában nagyon Magyar Idők-ös lett

midnightcoder2 2017.12.03. 16:35:10

A post lényege egy mondatban: Lám, a gonosz Patás arra számított hogy majd micsoda tüntetéseket szervezünk, de mi jól átvertük és nem csináltunk semmit!

Sir Galahad 2017.12.03. 16:57:19

Az nem lehet, hogy miután nyilvánosságra került, hogy valami készülődik, a szervezők lefújták, mivel így már nem lenne hatásos?

libsi nóta bárki unja 2017.12.03. 17:00:56

A forradalom érdeklődés hiányában elmaradt

De sebaj, itt a következő: Heller Ágnes a komenistává átvedlett egykori cionista (saját meghatározása szerint, nem én ragasztom rá a címkét) a demokratikus ellenzék és a Jobbik összefogására hív fel a Mancsban:

„Fogják be az orrukat!
Heller Ágnes a Jobbikról és a 2018-as választások tétjéről
Ha az ellenzéki pártok nem képesek az együttműködésre, azzal beismerik, hogy nem akarnak választást nyerni – állítja Heller Ágnes. A filozófus nem foglalkozik a Jobbik múltjával, ..."

Van ennél lejjeb?

Janossz 2017.12.03. 17:03:31

@midnightcoder2: Nem jól értetted. A Patás azzal riogatott, hogy jönnek a gonosz vérszomjas liberálisok, akik, mint máskor volt már (?) lángba borítják a várost.
A sok hülye meg elhitte neki. Ennyi történt.

libsi nóta bárki unja 2017.12.03. 17:16:21

Itt az őszi forradalom legforróbb pillanata:

"Az étteremfoglalás ideje alatt a Közös Ország Mozgalom és A Város Mindenkié aktivistái szabadegyetemet tartanak: felváltva olvasnak fel korrupció témájú irodalmi alkotásokat és olyan filozófiai szövegeket, amelyek az erőszakmentes ellenállásról szólnak. Mivel a villanyt már órákkal ezelőtt lekapcsolták, az utcai lámpák ablakon beszűrődő fényénél olvasnak. "

www.facebook.com/kozosorszagmozgalom/photos/a.1568817119806495.1073741829.1251151831573027/1668784883143051/?type=3&theater

De a kommentek hevülete az igazán perzselő:
"Gáborné Rónyai Végre elkezdődött ! Millióknak kell melléjük állni , támogatni segíteni őket !!"

Kabarréééé

apro_marosan_petergabor 2017.12.03. 17:20:23

Ez a 118977. unalmas, sikertelen és hazúg, libero cikkecske. Még ugyanennyi fogja követni, hasonlóan hatástalanul.

Visceroid 2017.12.03. 18:01:23

"Megint kiderült: a Fidesz orbitális hazugságokkal akarja rettegésben tartani a választókat"

Na és? Ez a választókat piszkosul nem érdekli. Ők szeretnek rettegni.

taga20 2017.12.03. 18:06:59

@apro_marosan_petergabor: gabi manikürösnél voltál a héten?:)

hogy szakadtál volna anyádba te féreg!

6.Lenin 2017.12.03. 18:16:09

Eddig a hatalmas ellenzéki megmozdulásokból a Fidesz jött ki jól.
Az ellenzék nem koczkáztat többé.
1xűen ilyen balfácánok.
Már csodálkozni sem érdemes ezen, szánakozni meg minek.
Ennyit érnek.

panteon 2017.12.03. 18:18:50

Van egy baloldali csürhe amelyiket csak a meleg parlamenti helyek érdeklik, és van 1-2 millió sötét iskolázatlan paraszt amelyik mindent beszop....
Elég szarul állunk.

Janossz 2017.12.03. 18:21:13

@6.Lenin: Igen. Emlékszünk a netadós történetből milyen büszkén jöttetek ki.
Köszönjük, Emese!

Superuser 2017.12.03. 18:28:06

@panteon:

>meleg parlamenti helyek

csak nem jön az újabb kvóta?!? :D

Superuser 2017.12.03. 18:33:40

@Janossz:

kedves barátom, a netadó maga úgymond túl progresszív ötlet volt a maga idejében.
majd emlékezz szavamra, amikor a 20-as években egyre-másra vezetik be az államok a (nevezzük így) adatforgalmi illetéket :)))

két okból:

1. a villanyt nem lehet szőkíteni, márpedig az elektromobilitás miatt kieső jövedéki adó bevételeket be köll szedni valahonnan

2. teljes mértékben kontrollálható, könnyen mérhető, könnyen beszedhető, nehezen megkerülhető (mármint az adatforgalom sarcolása)

6.Lenin 2017.12.03. 18:34:11

@Janossz:

Szinte minden ilyen akció után emelkedett a Fidesz támogatottsága.
Fél évvel a választások előtt toronymagasan vezetnek.
Sokan kinyalnák a saját seggüket hasonló eredményekért.

mocser48 2017.12.03. 18:41:36

@apro_marosan_petergabor:

Ahhoz képest, hogy nem hatásos, ugranak rá a fideszes maffia agymosott droidjai..

Janossz 2017.12.03. 18:46:06

@Superuser: "Eddig a hatalmas ellenzéki megmozdulásokból a Fidesz jött ki jól."
Nekem vitám ezzel a nyilvánvalóan hazug állítással volt.
Üdv, barátom!

Janossz 2017.12.03. 18:47:30

@6.Lenin: "Sokan kinyalnák a saját seggüket hasonló eredményekért. "
Tedd azt!

midnightcoder2 2017.12.03. 18:56:06

@Janossz: Na ja, mert ha lenne forradalmi kormányváltó hangulat, akkor a balfékek nem vinnék ki a népeket az utcára.

rasztaszív 2017.12.03. 19:01:01

nyugi emberek,a fidesz bukni fog.
most olyan szart kavartak maguknak,amiből nem másznak ki.nem tudom,kinek mikor fog leesni a tantusz,de lenne egy hétköznapi kis kérdésem : mikor kaptatok szemétszámlát?
úgy néz ki,az idei év legnagyobb részében senki nem tudott fizetni,mert senkinek nem küldtek számlát.majd szépen egy összegben fogja mindenki kifizetni.lehet,pont karácsony előtt...de a választásokig már nem húzható a dolog!
na,ezt nevezik isteni igazságszolgáltatásnak!belebuknak a rezsicsökkentésbe...:)))

grafoguru 2017.12.03. 19:12:20

Azért nem volt zavargás, mert a FIDESZ idejében lelplezte a vérszomjas Gulyás Mártont, Schilling Árpádot és Vágó Gábort.
Ez nyilvánvaló.

6.Lenin 2017.12.03. 19:15:38

@Janossz:

A Fidesz nyerésre áll, miért kéne kinyalniuk a saját seggüket?
Nekem meg pláne mi közöm ehhez?
Nem vagyok teljesen elégedett, de szerintem jól mennek a dolgok. Lassan, de eddig biztos lábakon állunk.

Szerintem jó lenne egy normális ellenzék, de sajna ilyen jelenleg nincs.
Ez pedig nagyon nem jó.

Azért feltetted már magadban a kérdést, hogy mi lenne az országgal, ha valami fatális véletlen folytán a jelenlegi ellenzék nyerne?
(mondjuk volt 94, 2002, egyik se zárult valami fényes eredménnyel. Most még rosszabbak a kilátások)

taga20 2017.12.03. 19:20:31

@6.Lenin: 94-98 között rendbe rakták az országot. mi az anyádért hazucc fityeszdroid?

Janossz 2017.12.03. 19:23:10

@rasztaszív: Ugyan már! Én kaptam számlát. A múlt héten, az ELSŐ negyedévről...
Gondolom a többi majd májusban jön.:-)

rasztaszív 2017.12.03. 19:25:30

@Janossz: csak közben összeomlik a szemétszállítás...a cégek már most is ki vannak véreztetve

Janossz 2017.12.03. 19:26:00

@midnightcoder2: "mert ha lenne forradalmi kormányváltó hangulat,"
Ejnye, ejnye, hát te meg nem ismered a legnagyobb magyar innovációt?
Nagyobbat szól, mint a csodazongorátok! Úgy hívják: Fülkeforradalom.

Janossz 2017.12.03. 19:28:18

@rasztaszív: Gondolom, az volt a cél. Nem hülyék ezek. Letakarították a pályát, jöhetnek az új versenyzők, háromszoros áron. A szemét nagy üzlet.

rasztaszív 2017.12.03. 19:31:05

@Janossz: bizonyára volt egy ilyen szándékuk is,de ezt most elbaszták,nem is kicsit.hiába jöhetnek az új versenyzők,ha közben ez miatt elvesztik a hatalmat.

6.Lenin 2017.12.03. 19:31:08

@taga20:

Ja, Bokros+ Bajnai a rendbe rakók, bele is buktak, de nem kár értük.
Végre ott vannak ahová valók, a jelentéktelenségben.

taga20 2017.12.03. 19:34:41

@6.Lenin: miért hazucc geci? erre válaszolj!

Janossz 2017.12.03. 19:35:55

@6.Lenin: "A Fidesz nyerésre áll, miért kéne kinyalniuk a saját seggüket?
Nekem meg pláne mi közöm ehhez?
Nem vagyok teljesen elégedett, de szerintem jól mennek a dolgok. Lassan, de eddig biztos lábakon állunk."
Eddig értem, Uljanov Elvtárs.
Csak azt nem értem, ha tényleg így van, miért nem teszel be egy filmet, öntesz egy pohárka Jack Danielst, és dőlsz hátra elégedetten a karszékedben??
Akkor mire való ez a netes agitáció, ha olyan piszok jól álltok?

6.Lenin 2017.12.03. 19:47:44

@Janossz:

Agitálok? Megpróbáltalak valaha is rábeszélni valamire?
Csak szeretném megérteni, hogy miben is bíztok?
Eddig nem sikerült kibogozni.

Mellesleg itt ülök hátradőlve, szól a Blues, és semmi veszélyt nem látok a 18-as győzelemre. Miért is próbálkoznék agitációval?

Te nem szereted a blues-t? Én nem csak hallgatni, de kigombolni is szeretem.

rasztaszív 2017.12.03. 19:59:59

@6.Lenin: nálad a zenehallgatás szerves része az ellenzék fikázása?vagy ez hogy történt...?

HorseFucker 2017.12.03. 20:05:03

Amihez csak nyúl a csúti geci és szar rabló bandája mind becsődöl !
Még a foci is! :)
Az ország meg be fog kb. 19-23 között.
Akkor legyen nagy a pofátok senkiházi söpredék fidess-csicskák !

Hazaáruló pedofil geci bolgár hányadék Birca ma még nem ugatott ide ?
Csak megdöglik már végre.....

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.03. 20:06:42

Senki nem láthatta előre, hogy esni fog az eső és Soros Gyri hős forradalmárai ki sem merik dugni emiatt forradalom idején az orrocskájuk.

Mert lássuk be igény lett volna rá.

Mind a 200 ezer agyhalott Gyurcsány szavazó részéről.

HorseFucker 2017.12.03. 20:09:57

@Legeslegalja: A Soros bérenc anyád, az !
Aki megszült ide, hogy egy barommal több legyen az országban.
Nos sikerült neki....
Teeee legeslegalja !

Janossz 2017.12.03. 20:12:45

@6.Lenin: "Mellesleg itt ülök hátradőlve, szól a Blues, ..."
Jó irány. Bár nem tudom, ugyan minek hallgatsz olyasmit, amit nem értesz/élsz át, de legyen neked!
Most már csak a kikapcs gombot kell megtalálni a számítógépeden, és mindenki jól jár...

MACISAJT 2017.12.03. 20:14:06

" Németh Szilárd volt az, aki megnevezte Gulyás Mártont, Schilling Árpádot és Vágó Gábort, mint lehetséges zavargók. A három aktivista nevét a nemzetbiztonsági bizottságban dobta be Németh, majd utána arról beszélt a sajtónak, hogy a titkosszolgálatok is megerősítették, hogy ők hárman erőszakos eszközökkel akarják ősszel elmozdítani helyéről a kormányt.

Hogy mi történt ősszel, pontosan mi nem történt, azt mindenki tudja. Se civil ellenállás, se épületfoglalás, se zavargás, se polgárháború. Csak a kormány háborítatlan uszítása és gyűlöletkeltése.

Az élet igazolta: hatalma megtartása érdekében Orbán és az élcsapat bármit képes szemrebbenés nélkül a választók arcába hazudni. "

Hűha:P Már megint lebuktak a gonosz Orbánék...

De akkor hogyan számolnak el a (egyáltalán nem) kedvesch elvtársak az éppen ebben a blogban is terjesztett
országfelforgató programmal?:P
b1.blog.hu/2017/10/03/gulyas_marton_egy_maroknyi_orban-hivo_foglya_maradhat_az_orszag
Kardos Ernő interjúja a civil aktivistával
2017. október 03. - jdesi

Polgári engedetlenségi akciókat kezdeményez a Gulyás Márton alapította Közös Ország Mozgalom, ha a parlament október 23-ig a parlament nem fogadja el a választási rendszer megváltoztatását célzó ellenzéki javaslatot. "

Aztán ugyan ki tehet róla, hogy ebből lett egy darab ságváris cukrászdafoglalás, pukk nélkül?

Muhaha

Superuser 2017.12.03. 20:15:43

@HorseFucker:

ez a legendásan toleráncs , el- és befogadó vitakultúra , vagy csak szimplán túltoltad a kannásbort rivotrilra, így ádvent alkalmából? :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.03. 20:21:20

@6.Lenin: Ja. A fidesz lecsökkentette az államadósságot 19330 miliárdról 25600 milliárdra, miközben megvédett 3000 milliárd manyupot, 270 milliárd devizatartalékot, meg 600 milliárd adósságot az Eximbanknak felvett. Ennyire a metalkótól sem lehetsz hülye!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.03. 20:23:29

@Superuser: Idézzek tőled?

"mekkora egy nyomorult majomfasz vagy, baszki..."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.03. 20:24:30

@MACISAJT: Muhaha.. na mesélj arról a forró őszről! Volt, vagy hazudtatok?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.03. 20:26:14

@6.Lenin: "Én nem csak hallgatni, de kigombolni is szeretem."

blúz hallgatás közben kigombolod? És rá is rántasz?

taga20 2017.12.03. 20:31:22

@Superuser: mi van fityeszdroid, nem teccik a stílus amit a maffiád is nyom hét éve?

taga20 2017.12.03. 20:33:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: macilaci a langy meleg minisztériumi szobákról tudna mesélni:)

6.Lenin 2017.12.03. 20:37:17

@Janossz:

Zavar téged a blues amit hallgatok? Kicsit lejjebb vettem a hangerőt, így már jó?
Te nem zavarsz engem. Sőt.
Érdekelnek azok az emberek, akik mindenért másokat hibáztatnak. Szar életük lehet.

Azt mondja nekem 1x egy jehovista, hogy a túlvilágon megszűnik majd minden rossz, nem lesz betegség, éhezés, nem lesz Fidesz, csak csupa hepi lesz minden.
Mondom én a pacáknak, hogy honnan a faszból fogom tudni, mi a hepi, ha nem tudom, mi a szar? Vágod?
Ha vannak akiknek most szar (kicsit hosszú lenne részletezni, 1xűen mondva a ballibáknak), akkor vannak (jóval többen)akiknek most jó. A zenei is.

www.youtube.com/watch?v=aC6LaB3V5yw

maxvall bircaman tegnap földugtam aszt nem akar le 2017.12.03. 20:44:22

de még lehet! meg egyébként is egész november közepéig kellemesen meleg volt

BAZINGA2 2017.12.03. 20:51:15

Hűha! Van itt egy pár kamu béríró. Vajon, jól megfizetik, vagy csak hobbyból ír?

Janossz 2017.12.03. 21:02:01

@6.Lenin: Tovaris, erről nem nyitunk vitát. Csak remélni tudom, hogy oly sokáig lesztek lenn, hogy már emlékezni se fogtok rá, milyen fenn...
Akkor majd megértitek a bluest is talán.

Ez a ti muzsikátok: www.youtube.com/watch?v=Cc26dBwmJP8

Janossz 2017.12.03. 21:04:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Tipikus Fidesz. Belehazudunk valami orbitálisat a Galaxisba, aztán, ha nem következik be, froclizzuk vele azokat, akiket megvádoltunk a marhaságunkkal...

6.Lenin 2017.12.03. 21:14:09

@Janossz:

Azért ne ess tévedésbe, sajnálni soha nem foglak. Érdekel, hogy ki, miért is olyan, amilyen, de az az ő felelőssége. Ahhoz nekem semmi közöm.
Nem az érdekel amit mondasz(írsz), hanem ami mögötte lehet, amit rejtegetni próbálsz.
Zenei kísérettel nem is olyan rossz .
Mind1.
www.youtube.com/watch?v=nDXkd2NyCCE

guvat 2017.12.03. 21:15:42

Az ellenzék kihozta magából a maximumot, amikor csontgyenge csapatával beült egy budapesti étterembe! Van rá remény, hogy Gyuri bácsi anyagi és sajtó támogatásának köszönhetően össze tudnak toborozni egy olyan falkát, amelyik ugyanezt meg meri tenni valahol a kunok között egy kocsma elfoglalásával!
Drukkolok nekik, mert akkor igazi emberközeli tapasztalatot szereznek...

Janossz 2017.12.03. 21:19:18

@6.Lenin: Ki az a jó pétervári keresztanyád pályázna a szánalmadra, senkiházi?
Minek képzeled te magad? Analizálgatni meg talán azzal próbálkozz, ami egyidős veled!
Dr. Lenin! Beszarás!

6.Lenin 2017.12.03. 21:27:18

@Janossz:

Mi az, mi történt?
Ja, azt elfelejtettem írni, hogy nem te vagy itt a legérdekesebb, sőt, de, ha már megszólítottál.
Aki szeretné bizonyítani, hogy....annak több türelemre lenne szüksége. Hamar elborulsz.

Na, pont ezért nem történt ősszel semmi. Túlértékeli magát az ellenzék. Jön egy kis lóvé, külső támogatás, rögtön azt képzelik, hogy.....aztán kiderül, sima egy köcsög társaság.
Semmi izgalmas.

morph on deer 2017.12.03. 22:03:26

“Megint kiderült: a Fidesz orbitális hazugságokkal akarja rettegésben tartani a választókat”

Akarja?

Mert miért is hívják rá a rendőrt a gyászolóra, az önkéntes segítőkre, vagy a pécsi vizilabdacsapatra?

A zsugorított agyú fidesz-zombik már ma is épp eléggé rettegnek, mi kell még?

“... Egy Soros kinézetű személy, kezében egy ‘Uzi’ géppisztollyal épp most kúszik a susnyásban egy Cinege utcai cím felé..! “

“Mayday, ... mayday!
Minden fideszes, ismétlem: minden fideszes azonnal jelentkezzen a kiegészítő parancsnokságon, a “némethszilárd” nevű hadművelet végrehajtása céljából..!”

Tovább is van, mondjam még?

De most tényleg: valaki is meglepődött?
Most, hogy kiskorú szíriai migránsok százezrei ejtik teherbe a felcsúti szüzeket, egyetlen nemzethy érzelmű hímtag nem maradhat szárazon..!

Atyaég...
Elmebeteg ország.
Is there a doctor in da house..?

rasztaszív 2017.12.03. 22:12:07

@Janossz: de hiszen csak zenét hallgat...

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.12.03. 23:03:45

"Hogy mi történt ősszel, pontosan mi nem történt, azt mindenki tudja. Se civil ellenállás, se épületfoglalás, se zavargás, se polgárháború."

Pedig Soros Gyorgy, eppen most epit videken tobbszaz millio dollarert ellenzeki partkozpontokat.
Ezt azert mar nyugodtan lehet tamadasnak nevezni.

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.12.03. 23:09:10

" A háborús pszichózis pedig láthatóan akkor is működik, amikor az emberek saját tapasztalata szerint sincs háború. "

HÁBORÚ VAN !!!!!!!!!!!!!!!

A libsik arabokkal akarják elfoglalni az országunkat.
Iszlamizálni akarják az országot.
Le akarják mészárolni a keresztényeket.
Népirtást terveznek.

EZ HÁBORÚ !!!!!!!!!!!!!

miketbeszéltek 2017.12.04. 00:28:36

@guvat: Kedvenc, a rákosi időket is alulmúló propagandaoldalad, az Origo arról az "apróságról" elfelejtetett beszámolni a szokásos véresszájú lejárató cikkjében, hogy az ominózus "étteremfoglalás" a korrupció ellen (t.i. egy értékes ingatlan haveroknak történt potom pénzért való kiadása elleni tiltakozásul) történt....

BéLóg 2017.12.04. 01:47:31

@miketbeszéltek: ...amibe milliókat fektetett a tulajdonos hogy a szarból kivakarja. Amit jól lehet látni az előtte-utána fotókból. Ergo ha te a romhalmazból palotát csinálsz, másnap felrúgva a szerződést a PALOTA bérleti díját kéred, hiszen a SZOMSZÉD palotás is ennyit fizet.
Csak hát a MAGÁNTULAJDON meg a SZERZŐDÉS egyelőre még erősebb érték mint a magyar koncsíták hőzöngése.

BiG74 Bodri 2017.12.04. 05:13:20

Azt mondják az okosok, hogy hogy, kell a hülyéknek a maszlag. A gáz csak az, hogy ezt a maszlagot is az "okosok" terjesztik, meg védik.
A fityisz soha nem tud kijönni többet abból, hogy a hatalomért képes volt utcai zavargásokat kirobbantani, támogatni. Megpróbálta ezt az alja fityisz metódust az ellenzék nyakába varrni. Nem sikerült.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.04. 05:18:46

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: "Pedig Soros Gyorgy, eppen most epit videken tobbszaz millio dollarert ellenzeki partkozpontokat."

Konkrét címek?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.04. 05:19:49

@6.Lenin: "Na, pont ezért nem történt ősszel semmi. "

Tehát a fideszes vezetők hazudtak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.04. 05:21:07

@6.Lenin: Szerintem sajnálni a nővéreket kell akik az okádásodat takarítják fel a gerontológián.

guvat 2017.12.04. 07:22:19

miketbeszéltek
Csak annak fontosságára akartam felhívni a figyelmet, hogy lánglelkű forradalmárjaink hazánk jövője érdekében továbbra is helyezzenek nagy sújt drága egészségük és testi épségük megóvására. Hajnali harmat, eső, vagy ne adj isten hóesés idején semmiképpen ne vívják harcukat az elemek tombolásának kitéve!
Sokkal biztosabb néhány budapesti szórakozóhely üzemeltetőjét korrupcióval vádolni és a jó meleg étteremben a kényelmes széken forradalmat csinálni, mint mondjuk a haragos kunok elől menekülni az elmaradott, felvilágosulatlan vidéken, ahol nem fordulhatnak segítségért az orbáni diktatúra rendőrségéhez...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.04. 07:50:30

@Hofipisti:

Soros pechej, hogy 25 éve Orbán még az ő embere volt, így az ismeri minden trükkjét.

Lám, Soros hiába küldte el Bp-re a hétpróbás szerb CIA-ügynököt Szarna Popovicsot, semmit se tudott elérni.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.04. 07:54:45

@libsi nóta bárki unja:

Bulgáriában pár éve Soros helyi csicskásai kitalálták a lépcsőzetes éhségsztrájkot. Ennek az a lényege, hogy összejön 8 darab hétpróbás, bolgárellenes Soros-alkalmazott, s az egyik nem eszik semmit 6 órán keresztül, majd a másik nme eszik 6 órán át, s így tovább.

Csodálkozom, hogy Soros magyar csicskásai még nem vezették be ezt a "tiltakozási" módszert.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.04. 07:55:59

@Janossz:

A netadó hatalmas ballib bukás lett. Függünyt tépve tombolt is akkor Soros.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.04. 07:58:12

@6.Lenin:

Amióta Gyurcsány meghívta egy mandátumra, Bokros láthatóan lenyugodott. Már készül a 4-éves. államilag finanszírozott parlamenti alvásra 2018-2022 között.

nu pagagyí 2017.12.04. 08:05:45

A Fidesz elég átlátszóan, de meglehetősen hatékonyan dolgozik. Jól kidolgozott provokációkkal operál. A célpont változó, de egyszerre csak a társadalom egy kisebb szelete ellen kelt hangulatot. Felkészül a kiszámítható felháborodásra, majd mozgósítva zombisított híveit és a hatalmi eszközeit kíméletlenül leveri a tiltakozást. A cél, az adott terület vezetésének megszerzése, a szakmai, társadalmi elismertséget élvező és éppen ezért, a hatalomra veszélyes függetlenséget tanúsító, természetes módon kiválasztódott vezetők eltávolítása, megfélemlítése, seggnyalókra való lecserélése. A cél tehát a totális hatalom megszerzése, nem tudni milyen cél érdekében. A Fidesz nem éri be az állam totális kontrolljával, az egész társadalmat akarja kontrollálni, ha másképp nem megy félelemben tartani.

pinkfloyd 2017.12.04. 09:02:12

@schlumbergerna: Ha jól emlékszem, neki nem sikerült.

6.Lenin 2017.12.04. 09:16:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"@6.Lenin: "Na, pont ezért nem történt ősszel semmi. "

Tehát a fideszes vezetők hazudtak. "

-Kedves 1bites, zsugorított agyú 6.lenin, mi a véleménye a 18-as választások kimeneteléről?
-Őszintén szólva tele a gatyám, sőt a zoknim is, mert félek, hogy ez a nagyon okos ellenzék, élén a kurt úrfival legyőzik a kedvenceimet.
-
-
-Kedves 1bite 6.lenin nem az ellenzék győzött, ön egy nagyot hazudott, mikor a győzelmüket jósolta.
-Miért hazudtam? Hiszen állandóan a győzelmükről áradoztak. Nem gondoltam, hogy ennyire hülyék. Még a forradalmat se tudták megcsinálni az eső miatt. A faszom se hitte, hogy ennyire balfaszok. Miért én hazudnék?
Ekkora köcsögök, most már én is látom, még az 1bites zsugorított agyam is elég hozzá.

vanRob 2017.12.04. 09:18:39

Hát igen, amióta viktor hatalmon van, egy tisztességes utcai zavargást sem sikerült összehozni. Az utóbbi idők egyetlen valamirevaló demonstrációja (a fidesz által bevezetendő internetadó ellen) is elegendő volt, hogy vityáék becsokizzanak. Persze, hogy fosnak egy komolyabb megmozdulástól, pontosan tudják, hogy az ország nagyobb része egyáltalán nincs mellettük. De a hatalomért (és a lenyúlható milliárdokért) bármit megtesznek.

felső határ nincs 2017.12.04. 09:19:10

Nagy szerencse hogy Orban a kiraly.

felső határ nincs 2017.12.04. 10:14:54

Orban messze a legjobb miniszterelnok 1989 ota.

Azon kivul messze foldon is a legjobb miniszterelnok.

Ugyhogy en nagyon boldog vk hogy ennek az orszagnak az a legnagzobb gondja h Orbannak 4 vagy 8 evet szavayyunk e meg meg.

agapornisz 2017.12.04. 10:19:46

Hááát, gyerekek! Azér' emlékszekk ám olyan ellenzéki kijelentésekre nyár idusából, hogy forró őszet tsinálnak. Ebbe kapaszkodtak bele Orbánciék. Mindenesetre, jobb lenne átgondolni a a lehetőségeket odaát is. Hja, és nem ezt a szájkarate műsort valami épeszű stratégia helyett. Mondom én meglepő jóindulattal, mintegy.

agapornisz 2017.12.04. 10:25:25

@NemodaBuda: Akkor a kinti jelentés humbugocska? Tán le lettek pénzelveodaki'? valami pici kloáka potyadék csak lehet ottanság abban az ügyben. Vagy nem-é?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.04. 10:56:55

Ugye nincs is Soros Terv, amit 2015-ben publikált az öreg a saját médiájába, és szavaztatta meg a minap az EU csicskásaival ?

Ugye nincs is kvóta, ami különben is van, de csak 1294 emberről szól, de biztos ami biztos a korlátlan változatot terjesztették be az EP-ben ?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.04. 10:58:59

@vanRob:

Bizony.. Ezek ilyen genyák.
Ha az istenadta nép akar valamit, vagy tiltakozik valami ellen, akkor engednek neki. Ilyen mocskok.

Bezzeg az elkúrók milyen szépen leszarták a népakaratot, KÁP ügyben, Vizit díj esetén, vagy nem lesz gázáremelésnél is.
És milyen jól jártak.. :DDDD

agapornisz 2017.12.04. 11:05:36

@vanRob: Há' akkor rajta! Mutassa meg a kvázi 8 milliós elnyomott, kizsigerelt, jövőtlenített, stb. forrásból táplálkozó ellenzék, hogy van ám ott kurázs, meg minden. Mellesleg, össze is foghatnának, példul. Let'szíí!

orgoványi erdőjáró 2017.12.04. 11:27:04

Ahogy elnézem, az ország gazdasága szépen talpra állt, az elmúlt pár évben nő a vásárlási kedv, az emberek többsége egyre jobban él. Ilyen körülmények között meglehetősen nehéz az utcára vinni az embereket.

konrada 2017.12.04. 11:45:26

...ebből látszik, hogy a választók hülyék.
Hiába fogja vissza magát az ellenzék, hiába tesznek úgy, mintha nem is léteznének, maradnak csendben,
a választók mégis azokat preferálják - legalábbis a közvélkutatások szerint - akik hangot adnak, erőt mutatnak fel, pedig választhatnák a csendes, semmit mondó - legfeljebb önmagukkal vitatkozó - nihilt is...

libsi nóta bárki unja 2017.12.04. 12:09:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
A nagy dobás ősszel a romániai mintára tervezett korrupcióellenes zavargás lett vóna, de az befuccsót. Most lázasan dolgoznak a központban a következőn

2017.12.04. 12:27:09

@libsi nóta bárki unja: Érdeklődés (bizonyíték ....) hiányában elmaradt :)
@orgoványi erdőjáró: " Ilyen körülmények között meglehetősen nehéz az utcára vinni az embereket."

De legalábbis nem olcsó :) Gyuri bácsi meg sóóóher. Túl sokan pumpolták már, 'civilek' és hivatásosok, oszt megunta.
@Ballib cenzúrázók réme 25: "Ugye nincs is kvóta, ami különben is van, de csak 1294 emberről szól, de biztos ami biztos a korlátlan változatot terjesztették be az EP-ben ?"
Mint a farkas a mesében... kismalac, malacka, csak a hátsó lában ereszd be, nagy a hideg idekünn... mindig így kezdődik

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.04. 12:30:28

@libsi nóta bárki unja:

A románokat könnyebb volt átverni, ez tény.

Viszont a feltételek is mások. Ott akadtak hű, új emberek, a nyugat csicskásai, aki le tudták vezenyélni a törvénytelen tisztogatásokat mindenki ellen. De Mo-on mi lett volna? Gyurcsny bebörtönzi pl. saját magát? Mert a korrupcióban mindeki érintett.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.04. 12:32:17

@libsi nóta bárki unja:

Az én jóslatom: a szerb módszer.

Azaz a Jobbik lesz a háttérhatalom fő támasza, belőle lesz kiépítve az új, nyugatpárti ellenzék. Ez mindenképpen jobban eladható, mint az, hogy Gyurcsány, Bajnai és társaik az új tiszta erő.

jolka40 2017.12.04. 12:42:05

A lázadás zöld még és savanyú. Meg fog érni! Türelem!

nemecsekerno_007 2017.12.04. 12:48:36

Hát gyerekek ez a modell már az általánosban se működött amikor azzal próbáltátok otthon magyarázni az egyest, hogy dehát a Józsika is 1-est kapott. Mer' lehet pofázni a kispadról, hogy szarul játszanak a pályán, de ettől még nem lesz hihetőbb, hogy nektek kevésbbé menne szarul ha bejutnátok.

orgoványi erdőjáró 2017.12.04. 13:00:49

@Womb Raider: Nekem is mindig az a mese jut az eszembe, amikor az EU ügyeletes barmai a migránskvótákról hazudoznak :-))))

ljubityel 2017.12.04. 13:15:15

Sokat látom leírva az "ellenzék" szót. Az a baj, hogy nem értem ilyenkor miről vagy kiről van szó. Most akkor én vagyok a hülye?

2017.12.04. 13:25:04

@ljubityel: Hát... nem olyan bonyolult ez, ha abból indulunk ki, hogy a Haza nem lehet ellenzékben ;)

Cycmen 2017.12.04. 13:58:22

Jájj a faszom ebbe a reklámba má!!!!

DR. Smit Pal 2017.12.04. 14:00:56

@ljubityel: " Az a baj, hogy nem értem ilyenkor miről vagy kiről van szó. Most akkor én vagyok a hülye? "

TENYLEG NINCS ELLENZEK, mert nincs ra szukseg. Az orszag eros egyseges, NINCS MI ELLEN KUZDENI.
Az orszagot csak kulfoldrol tamadjak, akik felhasznaljak a kis szamu kollaboranst.
Nevetseges hogy egy amerikai uzletember kinevezete magat a magyar kormany ellenzekenek, es droton rangat par szerencsetlen politika kalandort, ilyen Szel Bernadett-hez hasonlo agyalagyultakat.

DR. Smit Pal 2017.12.04. 14:03:55

Szoval NINCS hazai ellenzek, csak kulfoldrol iranyitott babok. Talan Gyurcsany Ferenc nevezheto egyedul onjaronak, de o is csak azert, mert olyan sullyosan elmebeteg, hogy vele mar Soros sem tud mit kezdeni.

Cycmen 2017.12.04. 14:15:03

@DR. Smit Pal: Tekintsed meg a Schiffert, ő normális, bár párthoz most nem köthető!

vanRob 2017.12.04. 14:44:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Bezzeg ezek nagyon figyelembe veszik, hogy a szavazóiknak, meg a maradék 8 milliónak milyen véleménye van a 3-as metró felújításról, Paks 2-ről, a manyup pénzek lenyúlásáról (tényleg, hogy is van ez az egyéni nyugdíjszámla...?), a vasárnapi boltzárról, a KLIK-ről, a trafikmutyiról... És még hosszasan folytatható lenne a lista. Te is tudod...

vanRob 2017.12.04. 14:50:20

@agapornisz: nincs alternatíva sem baloldalon, sem jobb oldalon, sem sehol máshol. Mindenki tudja, ezért is marad vitya még hatalmon jó darabig. Ügyesen lavirozta magát a hatalom közelébe, és amíg él nem ereszti ki a kezéből, ebben biztos lehetsz. Ha kellett, Soros milliókból (olvass utána...) építette a klientúrát, ha kellett liberális pártból átkeresztelkedett demokratává. Ha kellett szövetségre lépett a kisgazdákkal, a keresztényekkel, tán még az ördöggel is, ha előnye származik belőle.
Jobb oldalon sincs alternatívája, kivéreztette a jobb oldali pártokat, maga körül ostoba vazallusokból épített bólogató klubot.
És ez legalább olyan káros, mint az, hogy baloldalról nincs komoly kihívója.

vanRob 2017.12.04. 14:55:12

@DR. Smit Pal: Igazad van, külföldről támadnak. Az a gaz brüsszeli gépezet is csak önti ide az euró milliókat. Meg kéne állítani Brüsszelt, nem...? Vagy ez a szlogen már nem trendi? Jó, jó, tudom, most Sorost kell megállítani. A patás gonoszt. Aki a világ legbefolyásosabb milliárdosa lévén csakis kis hazánkat akarja minden eszközzel nyomorba dönteni, és vityától elragadni a varázspálcát...? Hát tényleg nincs más dolgotok ott jobb oldalon? Kell az ellenségkép, anélkül céltalan az életetek?

agapornisz 2017.12.04. 15:03:05

@vanRob: A Soros ösztöndíj megvan. A Soros pénzek hatalom építésre, nem látszanak. Forrás? Kösz előre is. Aga, a pornisz

libsi nóta bárki unja 2017.12.04. 15:13:11

@ljubityel:
Minden politikai erő számára van egy olyan szint, ami alatt már nem lehet magyarázkodni a választóknak. Vona kokettálása a Heller-félékkel nem adható be a Jobbik-szimpatizánsoknak semmilyen tálalással. Érthető Morvai Krisztina visszavonulása, aki emlékezetes csörtét folytatott at EP-ban Hellerrel és erre most a saját pártvezetőség tolja a vén boszorkát

Heller számára pedig mi lehet lejjebb, mint az eddigi életútja? Az arcára van írva minden

magyarnarancs.hu/archivum_reszletes/2017/48#

libsi nóta bárki unja 2017.12.04. 15:19:13

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Lehet benne valami, mert Ukrajnában is ezt a receptet főzik Sorosék. Megtalálja a helyét a fazék mellett az ottani, a Jobbiknál messze radikálisabb náci ellenzék, a kezéből etetett sajtó pedig csupa szépet és jót ír róluk

vanRob 2017.12.04. 15:21:14

@agapornisz: Na, akkor kapott-e Soros pénzt vagy sem? Felhasználta-e az tanulmányai során szerzett kapcsolatot és tudást arra, hogy pozíciót erősítsen vagy szerezzen...?
Bocs, hogy nem vázoltam fel minden apró lépését.

vanRob 2017.12.04. 15:29:40

@libsi nóta bárki unja: Óóóó, ezek szerint már Ukrajnában is ott a Soros terv? Tudnak róla? Kéne szólni nekik... Amúgy a Soros-terv szerint a nőkből is fériakat fognak operálni (vagy fordítva) és minden, értsd minden menekült kap 9 millió forintot. Lehet még vasárnapi ebédre is vendégül kell látni minden magyar családnak 4-5 menekültet. Ki tudja mi van még a Soros tervben...? Istenem! Szegény kis hazánk áll itt, mint kőszikla a háborgó óceánban. Magányosan a Soros féle világuralomra törő gonosz milliárdos bácsik ellen. De jó, hogy itt van nekünk viktor ez a géniusz, ez az Isteni csoda, ez a Földre hullott Megváltó. Az Egyetlen aki átlát a gonoszságon, és képes követni a fényt. Vagy csak szimplán oda törleszkedik, ahonnan pénzt remél...?

libsi nóta bárki unja 2017.12.04. 15:41:30

@vanRob:
Soros még csak nem is hallott Ukrajnáról, semmi köze a narancsos forradalomhoz

Migrincsek pedig nincsenek, egyébként se akarnának Magyarország felé jönni, de ha mégis akkor nem lehet feltartóztatni őket, felesleges a kerítés

2017.12.04. 17:19:01

@vanRob: "Bezzeg ezek nagyon figyelembe veszik, hogy a szavazóiknak, meg a maradék 8 milliónak milyen véleménye van a 3-as metró felújításról, Paks 2-ről, a manyup pénzek lenyúlásáról (tényleg, hogy is van ez az egyéni nyugdíjszámla...?), a vasárnapi boltzárról, a KLIK-ről, a trafikmutyiról... És még hosszasan folytatható lenne a lista.
Persze... osztán mit kéne tenni? Parancsba adni mindenkinek, hogy menjen el ezen kérdésekről népszavazni? Talán még azt is elképzelitek, hogy az ellenzék, (azé ugye nem vagy olyan botor, hogy a jelenleg nagyhangú ellenzéket 8 millió nemfideszre szavazó 'magyar hangjának véled? Már csak azért, mert a jelenleg szavazásra jogosultak összessége valami 8 millió...) szóval azt is elképzelitek/elvárjátok, hogy az ellenzék állítsa össze a kérdőíveket?
Meg vagytok ti húzatva... lehet, a választásokon a fideszre csak 2-2.2 millió ember szavaz... rátok ellenben még annyi se :( Másrészt a most is erőltetett migri/soros témában még a túlsó oldalról is jó 1 millió ember szavazott át.. biztos jó taktika, hogy nem tudtok lejönni soros pöcséről és a migrikről?

DR. Smit Pal 2017.12.04. 17:35:10

@vanRob: " Hát tényleg nincs más dolgotok ott jobb oldalon? Kell az ellenségkép, anélkül céltalan az életetek? "

Ez nem kicsit vicces, hogy Soros bejenti, hogy O a magyar kormany ellenzeke, es tobb szaz millioert ellenzeki partkozpontokat letesit szerte az orszagban, es akkor mi keresuk az ellenseget .
Szoval nem Orban ment amerikaba agitalni, a migransimogato genderista civiljeivel, hanem Soros jott ide.

agapornisz 2017.12.04. 17:43:17

@vanRob: Kedves Rob! Az, hogy egy amcsi az "átkosban" a fellazítás részeként ilyen lehetőséget adott, mások-pl. Fulbright - mellett, még nem kötelezi el a kint 1/2-1 évet tanulót semmire. Ezen az alapon az Erasmus is jelentene valami kötelezettséget. Ha alapítványt teszek, az nem láncolja hozzám, véleményem mellé a kedvezményezettet. Az, pedig, hogy milyen "kapcsolati hálót " alakított ki Orbi odaki'... hát ez nem nagyon látszik, legalább is pozitíve. Az itteni kapcsolati/érdek háló kialakítása, erősítése egészen más gyökerű. kKanyarban sincs ebben Soros bá'.

apro_marosan_petergabor 2017.12.05. 07:46:01

Libero csapat, lassan elfogytok, mint a trágya ősszel. De a trágyának is van fontos feladata, ez vigasztaljon benneteket - amellett mindig újra termelődik.
süti beállítások módosítása