B1 blogcsalád



Szakács Árpád: „Az alkoholista finn gyerekek templomokat gyújtanak fel”

2017. december 01. - Mr Flynn Rider

A Mediaworks-nél dolgozó, a megyei napilapok főszerkesztőjének kinevezett újságíró szerint a finn gyerekek tömeggyilkosságokat követnek el és templomokat gyújtanak fel. szakacs_arpad.jpg

Ha valakinek nem ismerős Szakács Árpád neve, akkor eláruljuk, ő az, aki át akarta nevezni a Szabó Ervin fővárosi könyvtárhálózatot. (2010-ben az Index azt írta róla: "enyhén jobbra helyezkedik el a Jobbikhoz képest.") Mielőtt a Fidesz propagandistájává vált volna és a gyilkos finn iskolásokról írt volna publicisztikákat, Székely a Nagy Magyarország, később a Történelemportál című folyóiratokat adta ki. Később mással is híres lett: a Magyar Időktől ejtőernyőztették át a Mediaworks-höz, hogy ott a megyei lapok főszerkesztőjeként biztosítsa a megyei lapok Fidesz-közeliségét. Tegnap a finn oktatási modellről elmélkedett a Bama portálon (Baranya megyei hírportál). 

Nem igazán értjük, mit akart a jó komisszár ezzel a 18 soros publicisztikával; valamit írni kellett, ami irányt ad a népnek, valószínűleg az lehetett az üzenet, hogy Finnországban és a Hanyatló Nyugaton sokkal rosszabbul élnek, mint mi, de az egész valahogy félresikerült. A cikk végére ugyanis kiderül, hogy

a finn iskolások tömeggyilkosságokat követnek el és templomokat gyújtanak fel. Részegen. 

 

Szó szerint: 

„Viszont a finn gyerekek állítólag nagyon boldogok, ebbéli örömük kifejezésére templomokat, katedrálisokat gyújtanak fel, néha véres utcai zavargásokat provokálnak és egyes iskolákban a szülői fegyverrel tömeggyilkosságokat rendeznek osztálytársaik körében”

– írja a főszerkesztő a finn modellről.

Ha mindez nem elég, Szakács Árpád úgy tudja, hogy

az iskolarendszerből kikerült nemzedék körében kimagasló lett a gyilkossági ráta, jelentős az öngyilkossági arány, súlyos probléma az alkoholizmus.

Ha csak a Youtube-on rákeresünk arra, hogy "finnish school", ilyen videókat találunk:

 

(Mintha nem az alkoholista finn gyerekeket látnánk templomokat felgyújtani, vagy tömeggyilkosságot elkövetni, de nyilván rossz videóra kattintottunk.) 

Ezt az embert az a Mediaworks foglalkoztatja és tette meg főszerkesztőnek, amely felvásárolta a megyei napilapokat és a Népszabadságot. Gyakorlatilag ennek a cégnek (és pár éve ennek az embernek) a kezében van a vidéki Magyarország informálásának kulcsa, a közmédián kívül (amely szintúgy a Fidesz propagandáját fújja) és az interneten kívül aki tájékozódni szeretne, az a Mediaworks által kiadott újságokból teheti meg, valamennyire.  

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5813408619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2017.12.01. 13:26:19

Szegény elmeroggyant. Azért tesznek oda ilyeneket, mert ezek ezt tényleg elhiszik, nem kell hazudniuk...

zsaruvér 2017.12.01. 18:34:55

A sok gyökér meg beszopja.

megamedve 2017.12.02. 06:08:48

Egyszer vagy így, vagy úgy, de meg fog bukni ez a gecirendszer. Ezekkel az emberekkel mi lesz akkor?
Börtönbe, vagy diliházba fogják-e őket zárni?
Vagy majd hirtelen megváltozik a véleményük, és gyorsan az új főnökök seggét kezdik nyalni.....

közép dunántúli régió 2017.12.02. 10:11:39

@megamedve: az utolsó opció a legvalószínűbb. Lásd például Bencsik elvtárs pálfordulását 90-ben.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.12.02. 10:50:53

Ő ezt valószínűleg így is gondolja.
Fideszes, tehát szellemileg igénytelen. Számára, ha van egy esemény és beszámol róla a sajtó, majd utána csend, akkor az azért van, mert ez rendszeresen történik. Ha egy évben 3 gyilkosság történik, majd 362 napig semmi, akkor ő azt úgy értelmezi, hogy naponta gyilkolnak.
Pont az említett szellemi igénytelenség miatt hiszi azt, hogy az iskolarendszer miatt magas az öngyilkossági ráta és az alkoholizmus. Ami egyébként tényleg magas, épp csak a finn modell alig pár éves, míg a probléma évszázados. Viszont, ha van két dolog, akkor az az ő fejében szükségszerűen egymás okozója. Ezek ilyen emberek.

mojoking77 2017.12.02. 10:57:21

Ne szidjatok mar szegenyt. Hat ki tudja megkulonboztetni pontosan azt a sok eszaki suttyot egymastol.
www.youtube.com/watch?v=9gN9eorHBjM
Hat na.
Most az, hogy 2017 van es nem 1993, megint csak a Soros hadjarat resze.

morph on deer 2017.12.02. 11:38:25

Meg ugye ilyesmi nálunk nem fordulhat elő. Nem is csak azért, mert a magyar iskolas még a gyufát is fordítva fogná, hanem mert nálunk nem olyan alkoholgőzös anarchia van, mint a finneknél.
Ahogy például Szájer nertárstól megtudtuk:

“A rend, a stabilitás, a biztonság a jogokkal szemben”

Megvan?
“A JOGOKKAL SZEMBEN!”

Még jó, hogy ő skríbolta az ‘alaptörvény’ néven terjesztett dolgozat java részét, így nyilván tudja, mit miért mond...

Janossz 2017.12.02. 11:54:26

"Tegnap a finn oktatási modellről elmélkedett a Bama portálon (Baranya megyei hírportál). "
Elsőre Barma portálnak olvastam. Van ilyen a gyorsolvasásban...
És az volt a jó!! Isten barma.

Visceroid 2017.12.02. 11:59:14

Ja, azok a szemét szőke, kék szemű finnek, a Juszuf meg Ahmed meg a Mohamed, mind-mind nagyon finnek.

Dinkainka 2017.12.02. 12:00:45

Különben ez a Szakács Árpád román.Tarcaia-ban van az állandó lakcíme.

2017.12.02. 12:23:26

Gondolom a templomgyújtogatás híre homályos csatornákon jutott el Szakács Árpádhoz. Valóban volt ilyen, de nem Finnországban, hanem Norvégiában. Nem iskolás gyerekek, hanem a black metal szubkultúra elvetemültebb része. Nem a liberális oktatásnak köszönhetően, hanem szélsőjobbos, a germán és viking kultúrát felélesztő, újnáci, kereszténységet elutasító, idegengyűlölő eszmék hatására. Tehát a Szakács Árpád féle emberek kreatúrái. A vezéralak Varg Vikernes volt, aki elkezdte a gyújtogatást. Nem sok köze van a liberális, haladó oktatáshoz. Közel 50 templom, köztük 1000 éves fából ácsolt remekművek égtek le. A norvég társadalom egysége miatt viszont nem folytatódhatott ez az ámokfutás. Volt egy időszak amikor fekete ruhában, hosszú hajjal nem mert senki az utcára menni ha nem akarta hogy megkergessék. Csókolom Szakács Árpádot.

Fábián Csanád 2017.12.02. 12:42:29

óriási probléma, hogy az ilyen tipusú, nem túl okos, ellenben annál elvakultabb, szoponcok nem tudják, hogy hol a határ. ami ennél is nagyobb BAJ, hogy rendre kiderül, hogy nekik van igazuk. NINCS HATÁR! az EMBERI BUTASÁG HATÁRTALAN!

orbánnak egyet kellene futtyentenie, és fidesz szavazók ezre zúdulnának az utcára, hogy megvédjék Magyarországot a rettenetes, liberális, finn oktatáspolitikától.

Szíjjártó egy csettintésre berendelné a dán nagykövetet, hogy megtiltsa a finn nyelv használatát, ami egyértelműen nem rokon a magyarral, a dán nagykövet persze nem esne kétségbe.

Simicskó elkezdene álcaruhákat vásárolni 100 milliárdokért a "Nagy Izlandellenes Honvédőháborúhoz", és akár egy évbe is beletelne, mire rájönne, hogy hajók nélkül nem tudja lerohanni Izlandot.

Matolcsy vadul harcba indulna a finn korona ellen, mire fél év múlva rádöbbenne, hogy Euro-val fizetnek.

a MOL nekiesne az északi-tengeri finn olajfúrótórnyok felvásárlásának, és a Norvégok nem is értenék, miért beszélnek hozzájuk magyar tolmácsok finnül, mert hogy a fúrótornyok a norvégokéi.

és mindezt 2, 3 millió tapsolná végig dagadó honfiúi, és honleényi kebellel, kolbászzsíros pofával, áldva orbán mindenható nemzetvédő bátorságát.

flamer 2017.12.02. 12:58:22

@Visceroid: Na, megvolt a kötelező migráncsozás is. Szóval szerinted Varg Vikernes (a templomgyújtogató norvég, aki valahogy finn lett) muzulmán bevándorló? Vagy Matti Juhani Saari? Ő ráadásul tényleg finn volt, tényleg iskolában lövöldözött (tíz évvel ezelőtt)?
Egyébként történetesen mindketten szőkék (illetve Saari már csak volt, mert a lövöldözéskor öngyilkos lett).

mojoking77 2017.12.02. 13:13:30

@dr kotász: Az irasod egy resze igaz, csak epp akkora felreirasokkal, hogy egyszer ketszer lefejeltem a klaviaturat. Reszleteznem:
-szélsőjobbos -> ultra szelso balos, verkommunista
-A vezéralak Varg Vikernes volt, aki elkezdte a gyújtogatást. -> Az egesz vezere Oystein Aarseth (Euronymous) volt, a Mayhem egyik alapitoja, es a Helvete tulajdonosa, ahol is az egesz blackmetal orultekhaza futott. O utasitott tobbek kozt a templomok felgyujtasara, gyilkossagra, es kvazi egy magan"hadsereg" - kb 100 ko idiota blackmetal rajongo panda gyulekezete - vezere.
Az o egyik projectje volt a Burzum, aminek az enekese volt (meg most is az) Varg Vikernes, aki a rendorsegen feldobta az egesz brigadot, majd egy veszekedes utan hatulrol lelotte Oysteint. 13 evet ult erte, a sitten csinalt ket black metal torteneti alapmuvet, azota Franciaorszagban farmerkedik :)
Nem baj, ha nem tudsz mindent, reszletesen, de ne irj hulyesegeket, csak mert jol hangzik.
A mai tortenelemora ezzel veget is ert, koszonom a figyelmet

közép dunántúli régió 2017.12.02. 13:27:54

@mojoking77: a Burzum nem Euronymous projektje volt, hanem Vikernesé. Konkrétan ő volt az egyetlen tagja. Nem lőtte le Oysteint, hanem leszúrta. A templomgyújtogatás pedig alapvetően az ő ötlete volt, a kivitelezés is: a büntetésébe azt is belevették. Mint főbűnös, természetesen nem dobott fel senkit a rendőrségen. 21 évet kapott, 15-öt ült le belőle. Abszolút nem szélsőbalos, csak bele kell olvasni egy tetszőleges interjújába: olyan náci, hogy ihaj. Nem véletlen, hogy a Breivik-üggyel kapcsolatban is elővették.
Mindezek az információk még a magyar Wikipedia-oldalán is megtalálhatóak: az angolon még részletesen ki is vannak fejtve. Nem tudom, hogy honnan vetted a tieidet, de nagyon el vagy tájolódva.

2017.12.02. 13:32:13

@közép dunántúli régió: gondolom fájnak neki a tények, valamit bele kellett böfögnie.

2017.12.02. 13:35:01

@mojoking77: haver, különösen az ultra szélsőbalos dolgon hangosan felröhögtem. az meg hogy euronymous kezdte a gyújtogatást... Vikernes vallomása részletezve talán neten is fent van. you made my day :DDD

mojoking77 2017.12.02. 13:41:21

@dr kotász: Javallom megnezni a meg elo tagok altal keszitett dokumentumfilmet, amiben benne van tobbek kozt, hogy az elso bevetelek kb 100%-a ment el a kulonbozo kommunista orszagokba kuldott levelekre-uzenetekre, amikkel a kapcsolatot szerette volna felvenni. A linket lasd kicsivel feljebb.
Tenyleg nem lelotte, 23-szor megszurta, erre rosszul emlekeztem.
Varg Vikernes szeretett volna felnoni hozza, ezert is tortent, ami tortent.
Orulok hogy kicsit helyre rakhattam a dolgokat a fejedben.
Udv:

flort 2017.12.02. 16:21:59

Helsinki nyugatra van?

krferi 2017.12.02. 17:26:03

@mojoking77: tökmindegy, hogy Euro szélsőbalos vagy szélsőjobbos volt-e, hogy liberális nem, az viszont holtbiztos. Varg bácsi meg mindig egy igazi náci volt.

dr kotász (törölt) 2017.12.02. 18:56:48

@mojoking77: csak pár rákeresés és kiderülhet hogy Vikernes állt a gyújtogatások mögött és félreérthetetlenül a náci ideológia mozgatta. Holnap mi lesz? Bemész az elte ttk-ra és előadást tartasz hogy a halaknak tüdejük van? Majd végül odaszólsz a tanároknak hogy rendet raktál a fejükben? :DDD

ja és így néz ki egy kommunista:

www.thelocal.no/userdata/images/article/410e75132cc0b50bf77fc50f5c7a3643202b43e1becbe77e0079f3a6c829894d.jpg

és így:

i.warosu.org/data/fa/img/0081/70/1398981938835.jpg

i.warosu.org/data/fa/img/0081/70/1398981938835.jpg

:DDD

dr kotász (törölt) 2017.12.02. 18:57:49

@krferi: vigyázz vele, rendet rak a fejedben...:D

Tralfamador75 2017.12.02. 19:17:18

"Mielőtt a Fidesz propagandistájává vált volna és a gyilkos finn iskolásokról írt volna publicisztikákat, Székely a Nagy Magyarország, később a Történelemportál című folyóiratokat adta ki."

Szakács vagy Székely?
Vagy csak funkcionális analfabéta vagyok?

mojoking77 2017.12.02. 20:43:37

@dr kotász: Faraszto vagy kicsi trollocska.
A hangos rohogest nyugodtan abbahagyhatod, bar ha jobban erzed magad tole..
Nem szivesen szemelyeskedek, de nincs ideje lassan visszaterned a panda orsbe elkarogni a Falu vegen kurta kocsmat?

mojoking77 2017.12.02. 20:48:07

@krferi: Varg igen, bar ha jol szamolom volt kb 20 korul jarhatott, mikor lesitteltek, igy valoszinu, hogy tenyleg o volt a felelos az elozo par evben elkovetett templom gyujtogatasert, es nem Aarseth, aki az egesz brigad mogott allt.
Mindegy, felesleges belemenni, reg volt, talan igaz sem...

dr kotász (törölt) 2017.12.02. 23:10:25

@mojoking77: én csak a nyilvánvaló faszságodon röhögtem és ahogyan kötöd az ebet a karóhoz, személyeskedni te kezdesz, úgy néz ki, nekem te vagy kisfiú pubi:)

mojoking77 2017.12.03. 11:35:07

@dr kotász: Jol van kicsi rollocska, ugyes vagy (virtualisan megsimgattam a kis panda buksidat)