B1 blogcsalád



A Fidesznek a saját nyomozó hatóságától van hivatalos, pecsétes papírja arról, hogy hazudik

2017. november 28. - Mr Flynn Rider

Ügyes trükkel, a rendőrség felhasználásával húzta csőbe a Fideszt a jobbikos Mirkóczki Ádám. A Nemzeti Nyomozó Iroda kénytelen volt megcáfolni a Soros-terv létezését. 

nni.jpg

A Nemzeti Nyomozó Iroda nem indított eljárást a jobbikos Mirkóczki Ádám feljelentése nyomán Soros György ellen. A politikus – tisztán logikai alapon - vezető fideszes politikusok és kormánytagok kijelentései alapján

„Soros Györgyöt a magyar állami szuverenitásra kiemelten veszélyes személynek”

tartva a rendőrséghez fordult. Ennek alátámasztására idézte – mások mellett –

  • a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként tevékenykedő Németh Szilárdot; illetve
  • a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját, Bakondi Györgyöt.

(Idézhette volna bármelyik fideszes politikust, egyébként.)

Míg a Fidesz gyűlöletpropagandája ezerrel pörgött, az NNI-nél egy hónapig latolgatták, hogy egyáltalán elindítsák-e a nyomozást. Végül kénytelenek voltak arra jutni: nem.

Pedig a Fidesz – és annak politikusait idézve a jobbikos képviselő is – mindent megpróbáltak.

  • Volt plakátkampány,
  • tévé-kampány,
  • rádió-kampány,
  • internet-kampány
  • a Fidesz által elfoglalt, vagy felvásárolt média önti magából az egész oldalas hirdetéseket, politikai propaganda-cikkeket, naponta sok ezerszer.

(Mindezek összköltsége júliusig 4,9 milliárd forintunkba került, ahogy az Átlátszó kiderítette.)  

Mirkóczki Ádám sorra vette ezeket a nyilvánvaló hazugságokat (ha ön nem ebben az országban él, vagy eddig semmilyen médiát nem fogyasztott: a Fidesz és híveik szerint létezik az úgynevezett „Soros-terv”, amely károkat fog okozni hazánknak, illetve „Soros Györgynek van egy veszélyes terve, amelynek megvalósításán egy kiterjedt nemzetközi hálózat dolgozik”). A jobbikos képviselő ennek kapcsán változatos bűncselekményeket jelölt meg a feljelentésében:

  1. az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, vagy
  2. az alkotmányos rend elleni szervezkedést

Szerinte mindezek gyanúja felvetődik, legalábbis a kormánypárti nyilatkozatok alapján. 

Költői kérdés:

Érdekes, hogy eddig egyetlen fideszes politikusnak sem jutott az eszébe ezt a feljelentést megtenni. Vajon miért csak mindig beszélnek róla és miért nem tesznek ellene valamit, hiszen ők vannak erre felhatalmazva…? 

Mindenesetre az NNI a feljelentést Soros György ellen elutasította. A Magyar Nemzet birtokába került határozatban pontról pontra cáfolták, hogy a magyar származású amerikai milliárdos, a kormány által fő ellenségnek kikiáltott Soros bármi olyanra készülne, amit a Fidesz és a kormány állít.

Ezt pedig a fellelhető dokumentumokra, vagyis Soros György publikációira, illetve a veszélyt hangoztató fideszes megszólalásokra alapozták.

  • Az NNI álláspontja szerint Soros György – a kormánypártok által mindig idézett írásaiban –a véleményét mondja el egy adott jelenség, konkrétan a migráció kapcsán, ez pedig „nem tekinthető erőszakos, fenyegetéssel járó cselekmény előkészületének”.
  • Javaslatait elsősorban az EU-nak fogalmazta meg, így közvetlenül hazánkra nézve nincsenek utasításai sem.
  • Vizsgálták azt is, hogy Soros György a migrációval összefüggésben buzdít-e másokat erőszakos, vagy azzal fenyegető magatartásra, ám eddigi publikációi nem vetik fel ilyen típusú bűncselekmény gyanúját írta a lap.
  • Emellett – mint a rendőrségi határozatból kiderül – Soros György sem állítja, hogy akár az általa vezetett „Nyílt Társadalompolitikai Központ” (sic!), akár más szervezet azért jött volna létre, hogy Magyarország alkotmányos rendjét szándékosan, erőszakkal, vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa.
  • A kormányhoz köthető nyilatkozatok „Magyarország elleni politikai célokat emlegetnek, amelyek a nyilatkozók véleményét, szubjektív következtetéseit tükrözik”.

Mirkóczki Ádám alapos volt és a feljelentésében kitért arra is, hogy a már említett fideszes megszólalások szerint Soros Györgynek köze lehet magyarországi tömegzavargások szervezéséhez (lásd még „forró ősz”), vezetéséhez is, és a hazaárulás gyanúját is felvetette, amelynek lényege tulajdonképpen „Magyarország függetlenségének és területi épségének megsértése” lenne.

Nyilván senki sem lepődött meg: az NNI ennek kapcsán sem érezte indokoltnak, hogy nyomozást kezdjen az ügyben.

A jobbikos politikus a Magyar Nemzetnek azt mondta, a kormánynak és a Fidesz–KDNP-nek a saját nyomozó hatóságától van hivatalos, pecsétes papírja arról, hogy hazudnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7913399825

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: SOROS TERV az maga Orbán Viktor 2017.11.28. 17:17:02

Világnézetet, vallást, pártot, küzdő társakat, barátokat, politikai irányt váltani neki nem probléma. Persze sokan másoknak sem. Vona Gábornak - egykori tanítványának - például még nevet sem. (szül. Zázrivecz Gábor) Orbán Viktor szerintünk nemsokára ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZX 2017.11.28. 11:32:49

Nem baj, mindjárt jönnek a droidok, hogy különben is soros és az NNI is soros ügynökökből áll, meg egyébként is soros. Nincs itt semmi látnivaló mindenki oszoljon mert soros.

FCUK12 2017.11.28. 12:00:52

az NNI egyik kérdésben sem illetékes. plusz amiket Mirkóczki kérdésnek álcázva állított, azokat a kormány nem mondta.

ja: és ha nemzetbiztonsági kockázat miatt eljárás indul személy/szervezet ellen, akkor ezt a nyomozóhatóság természetesen letagadja, hisz az információ kiszivárgása meghiúsíthatja a nyomozás sikerét.

elég gyenge keddi próbálkozás, ebből nem lesz karácsonyi jutalom :D

ZX 2017.11.28. 12:15:23

@FCUK12: Hiába hazudsz fideszdroid. A rendőrség mindenben cáfolja a hazug orbánt.

Ha soros le akarná bontani a kerítést vagy idetelepíteni sokmillió migránst ahogy állították, az nemzetbiztonsági kockázat lenne. erre kijelentik, hogy soros nem nb kockázat. Ezt határozatban ki is adják.

"A rendőrség szerint a kormányhoz köthető nyilatkozatok „Magyarország elleni politikai célokat emlegetnek, amelyek a nyilatkozók véleményét, szubjektív következtetéseit tükrözik”."

morpho 2017.11.28. 14:10:08

@FCUK12: Igazad van pubi! Az anyád sem kurva!

FCUK12 2017.11.28. 14:30:38

@ZX: nem cáfolja semmiben, de idézheted, ha sikerül, a b1 már megpróbálta, nem ment :D

ZX 2017.11.28. 15:10:58

@FCUK12: Tudom tudom, a fránya alternatív valóság megint bekavart nálad. Óceánia pedig mindig is Eurázsiával állt hadban.

morph on deer 2017.11.28. 16:18:03

Most mi a furcsa ebben?

Látszik, hogy a NNI-nél még nem kapták el az az ‘orbanizmus’ nevű fertőző agysorvadást, és még képesek normálisan beszélni!

Hiszen közismert, hogy csak a betegek agyát sikerül módosítani a kék plakátokkal, normális, épeszű embereket nem befolyásol.
Azért bízom benne, hogy most már hamarosan sikerül a megfelelő gyógymódot megtalálni, mielőtt reménytelenül elhülyülnek a fertőzöttek...

Még jó, hogy online nem fertőz!

1ghost 2017.11.28. 16:23:02

Nagyon jó! A velejéig hazug fideszbűnözők akkorát buktak, mint az ólajtó! Tényleg pecsétes papírjuk van arról, hogy az egész fidesz nem más, mint hazug szaralakok gyülekezete.

Továbbá, ha a legfőbb ügyész helyén nem a fidesz alapító tagja állna, akkor már rég a sitten rohadnak ez tolvaj, korrupt fidesz banda. Hiszen nem csak hazudnak, hanem kamionszámra lopják az adófizetők pénzét.

anyadmajma 2017.11.28. 16:31:22

@morph on deer: sajnos egyetlen gyógymód van már csak ezek ellen a hazaáruló bolsevik gecik ellen: Kalasnyikovnak hívják. A vége úgyis az lesz, de amilyen libsik vagyunk, képesek leszünk kivárni, hogy miután elzavartuk őket, elkezdenek lövöldözni, és vissza kell lőni.
Kevesebb lenne az áldozat, ha előtte lenne alkalmazva a gyógymód, de hát én is tudom, hogy nekik is vannak jogaik.
Bár ebben kezdek kételkedni.

anyadmajma 2017.11.28. 16:40:56

@FCUK12: te meg egy hazaáruló bolsevik geci vagy, és mint ilyen egyetlen igaz hang sem hagyja el a szád, egyetlen igaz betűt sem tudsz leírni.
Mondjuk ez attól is lehet ám, hogy akkor gyökér vagy, hogy az itteni bérkommentjeidet is kénytelen vagy diktálni:)

kószák egyike 2017.11.28. 16:43:02

Azért elképzelem azt a fejvakarást ami a NNI irodáiban folyt mire ezt megszülték. :D :D Izzottak a telefonok a Hungária krt meg a Kossuth tér között nagy valószínűséggel.

Ügyes trükk volt a Jobbiktól el kell ismerni.

Ej-ej ti kis naivak, minek győzköditek itt a fidesz hívőket? Tudhatjátok a fidesz és az orbánizmus egy vallás. Egy hívővel ne vitatkozz Istenről az nem tény hanem hit kérdése. Ma hazánkban kb. 1-1,5 milió embernek teljesen mindegy mi derül ki vagy mi nem. Bármit kiderülhet akkor is soros orbán meg isten és kész. Ha előkerülne egy olyan videó ahol orbán éppen a zsebébe tömi Jolika néni pénzét miközben a nyelve tövig van putyin seggében az se érdekelne senkit. Az lenne a válasz: soros. Ilyen az ész nélküli vak hit.

kb. 1,5 millió elvakult kritika nélküli agy mosott túszul ejtette az országot kb. 6 millió meg tátott szájjal nézni és asszisztál a hülyeséghez.

paveway 2017.11.28. 16:55:51

Pofára esés. Csak sajnos az adófizetők állják a számlát...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.28. 16:58:24

Mindig megdöbbenek, hogy a 2015-ben publikált Tervét Sorosnak 2 évvel később is vehemensen tagadják az agyhalott ballibek.
www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

Pedig már az EP is megszavazta szinte szószerint:
www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok

Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

FCUK12 2017.11.28. 17:07:11

@anyadmajma: az érvelés iskolapéldáját hoztad fel, mondjuk itt mind ezt csináljátok, csak nem értem, miért. az, hogy csak ennyire vagytok képesek, nem engem minősít, de magatokat milyen érzés égetni?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.28. 17:10:18

Néhány adalák:

Az itt leírt Dublini szabályozást:
www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok

Amit megszavaztak a Soros által listázott, és megbízhatónak titlulált EP képviselők 226-an itt:
legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

Az a Cecilia Wikström jegyzi aki ugyanezen listában vezető szerepet tölt be Soros potentáltjai között.

Soros úgy jár be az EP vezetőkkel randizni, mint más a szomszédhoz.

A Facebookot cenzúrázza, és az Open Society segítségével azt kutatja hogyan lehet politikai preferenciákat közösségi médiában manipulálni.

Egyértelműen kiderül, a terv az övé, amit az EP megszavazott, és amit a ballib agymosó médiája reklámoz, így a B1 blog is.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.28. 17:12:10

A magyar rendőrség nem illetékes nyomozni külföldi ügyekben, márpedig Soros gazda külföldi bűnbarlangjából gyűlölködik.

A Soros-félék elleni önvédelem az ország alapérdeke, ezt szögezzük le. De ez politikai harc, nem köztörvényes ügy.

morpho 2017.11.28. 17:13:11

@Ballib cenzúrázók réme 25: Most épp a rendőrség tagadta, nem az agyhalott ballibek, te buta olvasni sem tudó számozott narancskullancs! Még legalább negyvenszer linkeld be ma is ugyanazt a faszságot! Szorgalmas légy, megszámolom! :)) Szerencsétlen hülye :))

@FCUK12: "ennyire vagytok képesek"
Miért, te mire vagy képes? Te másik számozott kullancs! Te mi a faszra vagy képes, amitől le kéne, hogy essen a zoknim?

morpho 2017.11.28. 17:15:11

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Te Birka, ezt most engedd el! Nagyon kínos már az egész sorostervesdi. Lassan az agyhalottak is megunják (vagy elfelejtik). Nincs ezen mit védeni. Miért csinálsz hülyét magadból? Jó ez neked?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.11.28. 17:18:16

SOROS TERV az maga Orbán Viktor
Világnézetet, vallást, pártot, küzdő társakat, barátokat, politikai irányt váltani neki nem probléma.
erkolcstan.blog.hu/2017/11/01/soros_terv_az_maga_orban_viktor

Bafana 2017.11.28. 17:23:46

@FCUK12: Mirkóczki úgy tette a feljelentést, hogy csatolta az összes nyilvánosan megjelent kormány és Fidesz-közeli megmondóember nyilatkozatait.
Vagyis a sánta kutyát még kergetem, de téged már utolértelek.

Bafana 2017.11.28. 17:26:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Elfogadva a mondandódat, egy kérdést engedj meg: A titkosszolgálatok miért nem nyomoztak egy ilyen súlyos ügyben?
???
???
Miért véded a védhetetlent?
?
?
Bocs, ez két kérdés volt.

élveteg 2017.11.28. 17:27:31

"A Nemzeti Nyomozó Iroda kénytelen volt megcáfolni a Soros-terv létezését"

Az ne zavarjon meg hogy az NNyI semmi ilyet nem tett nem is tehetett mert az csak valamilyen büntetójogi kategória alapján indithatna nyomozást Az meg hogy létezik a vén fasznak terve vagy nem mi annak a tartalma ahhoz a nyomozóhatóságnak semmi így az NNYi se nem cáfolt se nem erősített meg semmit

csobi2011 2017.11.28. 17:32:59

A volt balos miniszterenök, aki most is ellenzéki vezetőnek hiszi magát meg egyenesen magnófelvételt készítetett arról, hogy mekkora egy hazug disznó. Na ezt a teljesítményt sose fogja tudni túlteljesíteni a fidesz. Csak nehogy történjen valami Gyurcsány elvtárssal, mert amíg ő aktív addig zsebben van a fidesz győzelem.

Bafana 2017.11.28. 17:33:52

@élveteg: Az ne zavarjon össze, hogy a hazaárulás, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, vagy az alkotmányos rend elleni szervezkedés büntetőjogi kategória.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.11.28. 17:38:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Te is a külföldi, a bolgár bűnbarlangodból uszítasz. A különbség közted és Soros közt az (is), hogy ő a demokráciáért tesz-vesz, te pedig ellene. :)

Bafana 2017.11.28. 17:43:42

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Gondolom, Kovács Bélával kapcsolatban is ez a sziklaszilárd álláspontod!
Ha meg így van, akkor te is elismered, hogy az egész Soros terv a politika része. Vagyis a választáshoz, a Fidesz hatalomban maradásához több köze van, mint a valósághoz. Nagyjából ezt mondja minden nem fidesz vallású.

Willkommenskultur 2017.11.28. 17:46:32

Nagyon fontos h a lippsik a valasztasokig minden feluleten falazzanak Sorosnak

Ez az Orban terv, jol felultetek neki megint he he

FCUK12 2017.11.28. 17:51:12

@morpho: nem anyázok, hanem vannak érveim, a szó jelentését megtalálod az értelmező szótárban.

@Bafana: én nem láttam Mirkóczki feljelentését, te igen? de nem érted a főproblémát: a rendőrség nem azt írja, amit a b1 mond róla, hogy írnak :)

midnightcoder2 2017.11.28. 17:54:13

Továbbá az ellenzéknek is papírja van arról, hogy az egész bagázsban egyedül a Jobbiknak van némi agya.

FCUK12 2017.11.28. 17:54:15

@Bafana: teljesen igazad van, de a Soros-terv kormányzati propagandájának nem az az indoka, hogy baromságokat terjesszen, hanem hogy a másik oldal erre elmondja, mi a véleményük a dologról. ergo a választó látja, hogy a baloldal reménytelen.

ti meg próbáltok a Soros-tervre reagálni, tök feleslegesen.

ugyanolyan ez, mint a nemzeti konzultáció, ti próbáltok a kérdésekre érvelni, de nem ez a lényege, hanem csak annyi, hogy az emberek ki tudjanak állni az ellenzéki hangok ellen, a kormány mellett.

lassan 10 éve nem értitek a választópolgárokat, és szerencsére ez jó ideig már így is fog maradni :)

morph on deer 2017.11.28. 17:58:42

@anyadmajma:
“... ha előtte lenne alkalmazva a gyógymód...”

Hmm... Támogatjuk az orosz ipart?
Ez most divat errefelé..!
Tudom, hogy a termék népszerű, sőt, legújabb testvéreink, a kínaiak is gyártják, gondolom mi is fogjuk, sürgősen.

Gyógyászati alkalmazása azért felvet néhány kérdést! Például az adagolás kérdése sem teljesen tisztázott, aztán pedig jön a lényegi kérdés: a gyógyultak aránya vs. halálozási ráta... Igazából még étrend-kiegészítőnek sem alkalmazható megbízhatóan, szóval én szkeptikus vagyok.

morph on deer 2017.11.28. 18:07:15

@FCUK12:
“...nem az az indoka, hogy baromságokat terjesszen, hanem hogy a másik oldal erre elmondja, mi a véleményük a dologról.”

De azt teszi, ezek szerint indokolatlanul! :)

Ezen túl viszont teljesen igazad van abban, hogy az egésznek messze nem az a célja, ami ránézésre látszik, és ezt valóban kevesen észlelik.

rasztaszív 2017.11.28. 18:09:53

@FCUK12: "ugyanolyan ez, mint a nemzeti konzultáció, ti próbáltok a kérdésekre érvelni, de nem ez a lényege, hanem csak annyi, hogy az emberek ki tudjanak állni az ellenzéki hangok ellen, a kormány mellett. "

magyarán színtiszta propaganda.közpénzből.

Bafana 2017.11.28. 18:19:51

@FCUK12: Gondolom az Anktartiszt sem láttad még, de attól elhiszed, hogy van. Mirkóczki mondta, nyilatkozta a médiákban, hogy mit tartalmazott a feljelentése. Tehát valóban sem te sem én nem láttuk, de azzól még Mirkóczkinak el lehet hinni.
Amit meg b1 ír, azt nem mondja az NNI, abból csak következik belőle. Vagy neked mindenhez Szájbarágó Szilárd bácsi kell, hogy magyarázzon?

vwxyz 2017.11.28. 18:21:13

@FCUK12: "azokat a kormány nem mondta"
:))))
Te ellógtad a "lakossági fórumokat"?

FCUK12 2017.11.28. 18:49:27

@vwxyz: várom a linkeket.

@Bafana: Mirkóczkinak még lehet, hogy el is hinném, de miután a b1 hivatkozik rá, komolytalan lett az egész. Egyébként meg politikus, mint Fletó, minek hinnék neki?

@rasztaszív: dehogy. Beugratás, közpénzből. És ti ugrotok is rá, mint tyúk a takonyra. Viszont ezzel sok pénzt spórolunk, mert az igazi bukta anyagilag az lenne, ha a bal véletlenül újra hatalomra kerülne. Ha innen nézzük, a kormány még spórol is nekünk:)

morpho 2017.11.28. 18:54:47

@FCUK12: Érveid??? :))) Kiröhöglek számozott narancskullancs!! Muhahahahahahaha!! :)))
Érvei vannak! Neki! :) Eszem faszom megáll de tényleg! :))

rasztaszív 2017.11.28. 19:03:59

@FCUK12: na ja,úgy is lehet nézni,hogy a tolvaj csak sok pénzt spórol.nektek,tolvajoknak tényleg bukta lenne,ha nem lophatnátok tovább,nektek tényleg "spórol" a kormány.

wolves84lb 2017.11.28. 19:05:33

@FCUK12: aham...az NNI-nek valahogy nem jutott eszébe, hogy ők amúgy sem illetékesek...nem, ehelyett pontonként reagáltak. Ez teljesen hihető. Plusz szerencsére itt vagy te, egy ismert fideszes fizetett troll, és te megmondod a Zigazságot.

wolves84lb 2017.11.28. 19:09:00

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

"A magyar rendőrség nem illetékes nyomozni külföldi ügyekben, márpedig Soros gazda külföldi bűnbarlangjából gyűlölködik.

A Soros-félék elleni önvédelem az ország alapérdeke, ezt szögezzük le. De ez politikai harc, nem köztörvényes ügy."

Íme, a tipikus birka-féle terelés...rendőrség??? Ki beszélt itt rendőrségről?

wolves84lb 2017.11.28. 19:12:05

@FCUK12: neked is segítek, fidesztroll: az NNI nem egyenlő a rendőrséggel. Szívesen.

taga20 2017.11.28. 19:18:54

@wolves84lb: aszt vágod, hogy te egy mai donkehote vagy!?:)))

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.28. 19:27:34

@Frady Endre:

Én kisemberként részt veszek a közéletben, ennyi az egész.

vwxyz 2017.11.28. 19:35:39

@FCUK12: Te olvasol is, vagy csak írsz? De ne aggódj, segítek neked a Google használatában is, csak mondd meg, hogy mit nem találsz?

"Mirkóczkinak még lehet, hogy el is hinném, de miután a b1 hivatkozik rá, komolytalan lett az egész." Szóval nálad egy tény hihetősége attól függ, hogy ki mondja? És ezek után másra mondod, hogy komolytalan?

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te nem kaptál túl jó jegyeket angolból, ugye? Kérsz tolmácsot?

anyadmajma 2017.11.28. 19:38:15

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: részt a faszt, te csak a hazaárulásban veszel részt, üveggyöngyökért cserébe.
Egy sehonnani senkiházi vagy. Annyit is érsz. ahogy a gazdád is megmondta.

vwxyz 2017.11.28. 19:40:08

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Szóval szerinted a "hazaárulás, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, vagy az alkotmányos rend elleni szervezkedés" politikai ügyek. Szép véleményed van a Fideszről, mondhatom.

anyadmajma 2017.11.28. 19:40:28

@vwxyz: a faszt, ezek a hazaáruló bolsevik gecik csak a gazdájuk szavát hajlandóak hallani.
Azért vannak fizetve, hogy bértrollkodjanak. De attól még síkhülyék.
Nem érdemes velük foglalkozni.

taga20 2017.11.28. 19:42:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

te bazdmeg az egyik legnagyobb droid vagy lenyingrádból!

vwxyz 2017.11.28. 19:42:54

@Willkommenskultur: Az nem lippsi, te ostoba, hanem libsi. Nézd meg az értelmező szótárban a jelentését, legyen ez a szó, amit ma tanultál.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.28. 19:48:36

@taga20:

Tudom, hogy sok borsot török gazdád orra alá, erre büszke is vagyok.

taga20 2017.11.28. 19:51:30

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

te bazdmeg egy benihil vagy! pusziltatom a gazdádat, a csóró putyinevtársat!:)))

Jakab.gipsz 2017.11.28. 20:02:44

Eleve hazugság az, az állítás, hogy a Fidesznek saját nyomozó hatósága van.

A magyar államnak van nyomozó hatósága.

A magyar állam nyomozóhatósága pedig tudomány-filozófiai kérdésekben nem illetékes.

Soros György viszont az emberiség ellen követ és követtett el bűn cselekményeket, áltudományos filozófiai fantazmagóriát erőszakol rá, szövetségeseinkre.

Soros, és a Soros-terv, a "fenevad" a megtestesült "gonosz", meg kell ezt a pokolfajzatot állítani.

Orbán Viktor Magyarország aktuális miniszter elnöke nagyon helyesen járt el amikor Nemzeti Konzultációt hirdetett meg a Soros-tervel kapcsolatban.

Ámde az igazán releváns kérdést, a perdöntő kérdést, sajnos nem tette fel, azt a bizonyos nyolcadikat, ami leteríthetné a gonosz filozófust, Sorost.

Ez egy olyan kérdés amire a világon senki sem tudja a választ.

morpho 2017.11.28. 20:31:19

@Jakab.gipsz: "A magyar államnak van nyomozó hatósága."

Magyar állam = Orbán "fidesz" Viktor

A többi innentől okafogyott.

has 2017.11.28. 20:37:01

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Bocs, de értelmezd már a szöveget, ne csak a fityisz mantrát morogd. Nem a rendőrség vizsgálódott.

Dan da Man 2017.11.28. 21:30:43

@FCUK12: Áruld már el buzimókus, hogy mivel foglalkozol szabadidődben?

Mert egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért éri meg neked 10, meg 11, meg 12-es verziószámú nicket csinálni.

Mert mindenhonnan kibasznak?
Akkor viszont tényleg ennyit ér neked, hogy ideböfögd a semmit, és azt mondhasd, hogy "akkor is ti vagytok a hülyék nyenyenyee"?
Mert, hogy az érvelésed nagyjából ezen a szinten mozog.
Ahogy az értelmi szinted is.

De tényleg magyarázd már el, hogy miért jó ez neked?
Vagy bárkinek! (Van még az a cenzúrázó majom is, aki már 25-nél tart)

morpho 2017.11.28. 21:35:42

@Dan da Man: Pénzért csinálják. Semmi magasztos ügy, vagy logikai rendszer nincs mögötte. Csak a zseton. Árulják a hazát a fidesznek jópénzért. Egyébként ez a téma elég problémás nekik, mert alig mozdultak rá. Szemmel láthatóan a pártközpontban sem számítottak erre az egészre, mert a központi reakció is erőtlen és/vagy nincs is. Eszem a kis örökké igazmondó zúzájukat!

vptk 2017.11.28. 22:36:13

Az egész konzultáció több okból is egy nagy képmutatás:
1. Tele van félremagyarázásokkal, hazug állításokkal, előre megelőlegezett válaszokkal.
2. Abban a naív hitben ringatja a saját szavazóit, hogy ennek eredménye bármilyen hatással is lesz az ország alakulására.
3. Ha VALÓBAN az emberek véleményére lettek volna kíváncsiak, akkor egy tisztességes népszavazást írtak volna ki. Ellenőrizhető lett volna. Az eredménye persze pont megegyezett volna a mostanival (0).
Reméljük ez az arc lesz a végső...

morpho 2017.11.28. 23:06:40

@vptk: Ez az egész "konzultáció", akárcsak a "Soros terv", nem létezik. Az egész egy politikai termék, így nem lenne miről népszavazni. A legnagyobb baj az, hogy a fidesz választási propagandája ki is merül ennyiben, miközben kurva súlyos problémák nyomasztják az országot, amit leszarnak. Elvándorlás/munkaerőhiány, egészségügy, oktatás, nyugdíjrendszer, stb.

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2017.11.28. 23:49:19

"A Fidesznek hivatalos, pecsétes papírja van arról, hogy hazudik "

A libsiknek errol nem kell papir, mert roluk soha senki sem feltetelezte, hogy barmikor is igazat mondtak volna.

morpho 2017.11.29. 00:02:53

@Libsik visítanak de az ország a miénk !: Ha a libsik hazudnak, akkor a fidesz hazudozását ez felmenti narancskullancs? Csak hogy értsem. Mert ha nincs kapcsolat a kettő között, akkor csak oda jutottunk, hogy megerősítetted a poszt állítását, miszerint:" A Fidesznek hivatalos, pecsétes papírja van arról, hogy hazudik "

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2017.11.29. 00:14:50

@morpho: En a fideszt vagy a kormanyt MEG SOHASEM HALOTTAM HAZUDNI.
Ezzel szemben, az elmult 7.5 evben, az ellenzek, barmelyik megnyilatkozasa, az elso betutol az utolsoig szemenszedett hazugsag volt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.11.29. 09:47:17

@Libsik visítanak de az ország a miénk !: "En a fideszt vagy a kormanyt MEG SOHASEM HALOTTAM IGAZAT MONDANI."

Én sem. :))

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.11.29. 12:20:39

Vegyük észre, hogy nem jellemző Sorosra bűncselekmények elkövetése, inkább erkölcsileg helytelen tettei vannak és a törvényeket próbálja a saját hasznára kijátszani vagy átalakítani. Pont ezt csinálja kicsiben Simicska, Mészáros, stb.

megamedve 2017.12.08. 05:40:38

@taga20: ha nem tudod hogyan kell leírni, akkor inkább írd fonetikusan:
donkihóte.

megamedve 2017.12.08. 05:43:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: én sem.

Már félek hallgatni őket, mert olyankor nem tudok eleget enni ahhoz, hogy eleget tudják hányni.....
süti beállítások módosítása