- A populizmus célja, hogy a népre hivatkozva megszerezze és megtartsa a hatalmat.
- Magyarország csúszik a szélsőjobb felé.
- A magyar kormány már nem akarja megszerezni a jeruzsálemi osztrák zarándokvendégházat.
A német Alkotmánybíróság elnöke arra figyelmeztet, hogy a populisták a demokrácia ellenségei. Azt hirdetik, hogy ismerik a nép valódi akaratát, csak éppen nincs egységes nép, és nincs abszolút igazság sem. Hosszú tanulmányában Andreas Voßkuhle két receptet ajánl azoknak, akik meg akarják védeni a demokratikus vívmányokat. Ehhez azonban először azt veszi górcső alá, miért is rossz a populizmus és milyen veszélyeket rejt magában. A lényeg az, hogy itt egy stratégiáról van szó, a cél a hatalom megszerzése és megtartása, a tartalom ezek után már szinte tetszőleges. Nagyobb különbséget pl. már jóformán el sem lehet képzelni, mint amekkora Chavez és Trump céljai között húzódik. Fontos ugyanakkor, hogy a populizmus kibékíthetetlen ellentétet hirdet a tiszta nép és a korrupt elit között, és a figyelem középpontjába a pluralista-ellenes, antidemokratikus csapásirány kerül.
A jogász a demokrácia és a populizmus közötti alapvető különbségnek nevezi, hogy a populisták számára fogalmilag illegitim bármiféle ellenkező vélemény, hiszen csakis ők testesítik meg az erkölcsileg homogén nemzetet. Az sem zavarja őket, ha éppen elvesztenek egy-egy erőpróbát, lásd Orbán Viktort, aki 2002-ben kijelentette, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Azt hirdetik, hogy egyedül ők képviselik az egész népet, legalábbis a lakosságnak azt a részét, amely a szemükben a népet alkotja. A felsőbbrendű tudás hordozója gyakran a vezér, az ilyen pártoknál a legtöbbször nincs igény belső pluralizmusra. A cél, hogy a nép közfelkiáltással őket törvényesítse új elitként, amely azután a képviseleti demokrácia kiiktatásával fölülről lefelé irányítja az országot.
A populisták azt állítják, hogy a nép képviselőinek egyszerűen a polgárok szándékait kell követniük. Csakhogy nem ritkán épp ők sugallják, hogy mit akarjanak az emberek, a parlamentet pedig igyekeznek jelentéktelenné tenni. Lényeges jellemzőjük egyébiránt, hogy szét akarják verni a demokratikus intézményeket. A populista államot azzal a felkiáltással alakítják át tekintélyelvűvé, hogy kizárólag ily módon lehet végrehajtani a nép igaz óhaját. Ezt lehet látni Magyarországon, Lengyelországban és Törökországban. Nem véletlenül védi ennyire a német Alkotmány a sajtószabadságot. A populisták számára a demokratikus jelszavak csak arra szolgálnak, hogy leplezzék általuk a csírázó önkényuralmat.
Nem szabad félni a nyílt vitáktól, ideértve az erős megfogalmazásokat. Hiba ugyanakkor, ha bárki megpróbálja kizárni a populizmus szószólóit a nyilvános szócsatákból. Azzal is számolni kell, hogy ezek az erők sokáig hatalmon tudnak maradni, amint azt megint csak a kelet-európai példa mutatja. Akkor pedig nem riadnak vissza attól, hogy felülről lerombolják a demokratikus-jogállami rendet. Az ellenszer először is az, hogy következetesen büntetni kell, amikor megsértik a jogi kereteket. Ez leginkább az állami intézményekre, illetve a független bíróságokra hárul. Ha ezeket az adott hatalom megvesztegeti vagy elfoglalja, akkor az EU-nak kell közbelépnie. Nem szabad engedékenynek lenni, mert a pusztulásba vezet. A másik, hogy meg kell vívni a populisták követeléseivel, be kell mutatni az alternatívákat, hogy a polgárnak legyen választási lehetősége. Egyúttal bizonyítani kell, hogy a másik oldal miért fűrészeli folyamatosan a demokrácia alappilléreit.
A vezércikk úgy látja, hogy a németeknél új választást kellene kiírni, mert a bizonytalanság nem jó sem az országnak, sem Európának. Sokan azt remélték, hogy Merkel ellenáll a populizmusnak, Macronnal együtt átveszi a vezetést a földrészen, miután az amerikaiak kivonulnak, az oroszok viszont nyomulnak befelé. Továbbá megerősíti az uniót, ám a német szavazópolgárok ezt másként gondolták. A kancellár vészesen meggyengült, saját hazájában a háború óta először kezd szétesni, zátonyra futott a politika. De az új kabinet csak májusban, júniusban alakulhat meg, ám semmi biztosíték sincs arra nézve, hogy a politikai helyzet akkor átláthatóbb lesz, mint most. Viszont a kampány lehetőséget kínál arra, hogy megvitassák pl. hogy mi legyen az EU-val, mert erről az előző hadjárat során nem sok szó esett. Németország gazdag és stabil, nem kell félnie attól, hogy az urnákhoz hívja az embereket. Viszont Merkelt az sem kecsegteti túl sok jóval. Már így is rávetült a gyengeség árnyéka. Akárhogy is dönt, politikai pályafutása utolsó szakaszát kezdi.
Az újság már azon tanakodik, hogy ki léphet Merkel helyére, ha a kancellár távozik a színről, nehogy válságba süllyedjen az unió. A német politikus maga volt a megtestesült józan ész és mérsékletesség a közös ügyekben, de a szikla leomlóban van. Egyik pillanatról a másikra ellene fordultak az alkotmányos szabályok, amelyek koalíciót irányoznak elő. Németország megingása azonban veszedelmes. A kormányfő tojáshéjon lépdel. Meggyengült az EU és az euróövezet reformja ügyében. Olyan uniót irányít, amely olyan fokon népszerűtlen, hogy egyetlen tagország vezetője sem merné népszavazásra feltenni a tagságot. Egyébként pedig csak a nacionalizmus erősödését látni, Magyarországtól kezdve, Lengyelországon, Csehországon, Spanyolországon át, Észak-Olaszországig.
A politikai közép nem tudja megőrizni állásait, a vezetők a nemzeti tudatalattiban bányásznak, és a populista hatalmat hozzák felszínre. Így azután még jobban széttöredeznek az államok közti kapcsolatok. Hogy ki léphet ebben a helyzetben Merkel helyére? Bizonyosan nem az egoista Macron. Nagy-Britannia magához ragadhatta volna az irányítást, ha nem száll le menetközben a hajóról. Ám gyorsan be kell fejeznie a kilépési tárgyalásokat és követnie kell a norvég példát. Utána pedig meg kell győznie az Európai Tanácsot, hogy konferenciát kell tartani a reformokról. Ez lehet a kiindulópont a szuverén államok Európájához, ebben segíthetnek a britek, később pedig csatlakozhatnak is a közösséghez.
Holtponttól félnek az unióban, miután Berlin jelenleg nem tudja betölteni központi szerepét. A nyilatkozatok arra utalnak, hogy a legtöbben nem tartanák jónak a német hegemóniát, ám tartanak attól, hogy meggyengül a német vezetés. Azt persze senki sem gondolja, hogy Németország miatt végveszélybe került volna az EU. A gondok leginkább ott mutatkoznak, ahol a szervezet jövőjéről van szó. A Tusk által vázolt reformterv szétporladhat, ha kicsúsznak az időből. Ha a német kormány hónapokon át passzívnak bizonyul, mások próbálhatják meg, hogy kitöltsék a légüres teret. Macron máris úgy érzi, hogy neki áll a zászló. Sokatmondó, hogy Londonból Párizsba, és nem Frankfurtba költözik az Európai Bankfelügyelet. A német város meglepően kevés voksot kapott a titkos választáson.
A döntés nagy keserűséget váltott ki Kelet-Európában, Szlovákia úgy értékelte, hogy polgárai egyre kevesebb bizalommal tekintenek Brüsszelre, mivel úgy érzik, hogy csupán másodosztályú tagok az unióban. A Carnegie Europe kutató intézet igazgatója, a korábbi szlovák NATO-nagykövet azt mondja, egyre nagyobb a megosztottság a kontinens két fele között. Keleten is sokan elhatárolódnak a nemzeti-konzervatív magyar és lengyel kormánytól, ám a választóvonal már rég nem csupán a kvóták ügyében alakult ki. Mind határozottabban jelentkezik a következő pénzügyi időszak költségvetése és a külföldi kiküldetések anyagi feltételeinek megszigorítása miatt is. A kétsebességes Európa lehetősége pedig a Vasfüggöny emlékét idézi fel.
A lap lehozza az unió jövőjéről kiírt diákpályázata magyar győztesének írását, amelynek lényege, hogy az EU csak akkor maradhat fenn, ha szorosabb integrációt alakít ki, ám ezt csakis a tömegek támogatása szavatolhatja. Kerpel Áron, aki hat évig tanult Londonban, jelenleg pedig a krakkói Jagelló Egyetemre jár, kiemeli, hogy éppen azt a három államot ismeri igen jól, amely a legborúlátóbban áll hozzá a szervezethez, pedig hasznot húztak, illetve húznak a tagságból. Mint írja, a magyaroknál és a lengyeleknél populista mozgalmak és pártok sikeresen gerjesztettek unióellenes hangulatot, nemzeti jelképekhez és mítoszokhoz nyúltak vissza,a vitákból száműzték a statisztikákat és a józan észt. Mind a Fidesz, mind a PiS teljesen beágyazódott a jobboldali civil társadalomba: meneteket szervez, a közös cél érzetét koholja, ideértve, hogy igencsak bátorítja az euroszkepticizmust.
Az EU idáig semmit sem tudott kitalálni ez ellen. Nem talált olyan jelképeket és mítoszokat, amelyek mellé odaállhatnak az európai polgárok. Nincsen egységes identitás a földrészen. Az unió elkülönült a saját lakosságától. Az embereknek fogalmuk sincs, hogyan működik az integráció. Az irányító elit által indított nagy tervek kulturálisan visszaüthetnek és másutt is kilépésekhez vezethetnek, brit példára. Vagyis Brüsszelnek sürgősen a tömegekhez kell fordulnia, be kell vonnia azokat, olyan légkört kell teremteni, ami segít népszerűvé tenni a szervezetet. Ám idáig nem sok történt ez ügyben, és ez lényegesen hozzájárult az EU-ellenességhez Magyarországon, Lengyelországban és Nagy-Britanniában. Ezért hatékony mondandót kell szembeállítani a nacionalista pártokkal szemben, egyben javítani kell az oktatáson és jobban be kell vonni az embereket az unió tevékenységébe. Csak ez esetben lehet érdemi párbeszédet folytatni arról, miként lehet sikerre vinni a jövőben az összefogást.
Bezárkózás, EU-ellenesség és az ellenségkép keresése. Ez jellemzi a magyar szélsőjobbot. Kicsit részletesebben: a menekülteket szögesdróttal tartják távol, Soros egykori hazája ellenségének számít, a kormány szívesen összeakaszkodik Brüsszellel és megerősödnek a jobboldali-radikális mozgalmak. Egyszóval: Magyarország a szélsőjobb felé tolódik. Az október 23-i ellenmegmozdulás egyik részvevője ugyanakkor azt mondja. a korrupció, a kialakuló rendőrállam, a polgárjogok korlátozása ellen tiltakoznak. Az egyik vadonatúj radikális párt képviselője viszont azt hangoztatja, hogy a cigányok és a muzulmán, illetve afrikai migránsok miatt Európa népessége 50-60 éven belül teljesen kicserélődik. Azaz, ha így megy tovább, kihalnak a fehérek.
A kormány is azt írta a zászlajára, hogy meg kell védeni a magyar identitást a külföldi invázió ellen. Épp ennek kapcsán indult a legújabb harc Soros György ellen. Közvetve ő a célpont a civil szervezetek kapcsán is. A Nyílt Társadalom Alapítvány egyik szóvivője arra panaszkodik, hogy a törvény gátolja sok jótékonysági egyesülés munkáját is. Merthogy sokan nem akarnak olyanokat támogatni, akiket külföldi ügynökökként bélyegeznek meg. Azt is hozzáteszi, hogy az ellenségeskedés remélhetőleg nem csap át erőszakba. Ásotthalmon ugyanakkor arról beszélnek a helyiek, hogy a másként gondolkodók közül először az öregeket kellene agyonlőni. Egyesek azt is tanácsosnak tartanák, ha a menekülteket kikötöznék a kerítésre, végeznének velük és elriasztásul ott hagynák őket lógva. A település egyik újdonsült, hasonló gondolkodású német lakosa Merkelt és Sorost sátánnak, trójai falónak minősíti. Kübekházán viszont alig látni Soros-ellenes plakátot. A polgármester, Molnár Róbert dühös Orbán Viktor bezárkózási politikája miatt. Azt mondja, a miniszterelnök csak elszigeteli és megosztja az országot, közben pedig nem törődik a fontos célokkal. Pedig az igazi gond az oktatás, az egészségügy helyzete, a kivándorlás. De manapság mindenről szó van, csak a népről nem.
Magyarország visszavonta igényét a jeruzsálemi osztrák zarándok vendégházra. Az intézmény vezetője szerint magyar kormánytisztviselők azt közölték az osztrák katolikus egyház fejével, hogy félreértés történt. Az épületet a KuK-időben osztrák-magyar hospice-nak nevezték, de ez semmit sem változtatott a tulajdonviszonyokon. A Szentszék ugyanis már 1895-ben Ausztriának ítélte oda a házat. A magyar fél azért gondolta az utóbbi időben, hogy ez mégsem így van, mert az Anschluss után formálisan Magyarországra ruházták át a tulajdonjogot, hogy elkerüljék ezáltal a rekvirálást. Csakhogy 1941-ben a magyarok is beléptek a háborúba, ezét feleslegessé vált ez a konstrukció, a zarándokok kedvelt célpontját pedig bérbe adták Nagy-Britanniának. Egyébként azóta is szívesen fogadják a magyar vendégeket.
