B1 blogcsalád



Sztahanovista rekordot döntött a nemzeti konzultáció, de azért folytatni kell, elvtársak!

2017. november 23. - Mr Flynn Rider

Bár a magyarok véleményére a kormánypárt nem kíváncsi, a magyarokat se nagyon érdekli a gyűlöletpropaganda, de sztahanovista ipari termelési beszámolók hangulatában ünnepli magát és konzultációját a Fidesz.

sztahanovista_oklevel.jpg

 A pártállam (állampárt) összeszarta magát attól, hogy Soros György ellenkampányt indít a nemzeti konzultációval szemben és elkezdték csúcsra járatni a saját kampányukat. Tegnap Dömötör Csaba államtitkár a Facebook-oldalán jelentette be, hogy soha ennyien nem küldték még vissza a kormány konzultációs kérdőívét, mint most, a Soros-terv kapcsán: tegnap estig 1,7 millióan válaszoltak.

Mindez persze teljesen ellenőrizhetetlen információ,

 ugyanis az interneten keresztül bárki bárhányszor, bármilyen néven kitöltheti a kérdőívnek nevezett, irányított kérdésektől és hazugságoktól hemzsegő pamflettet (mi is megtettük már, Gipsz Jakab nevében), így a Dömötör Csaba által emlegetett szám és a „rekord” kifejezés is

hazugság.

Hiszen valójában a Fidesznek sincs fogalma arról, hányan töltötték ki az uszításra és manipulációra alkalmas förmedvényüket.

A fideszes politikus tegnap még indokolta is a „hatalmas sikert”: szerinte a rekord részvétel annak köszönhető, hogy Brüsszelben elkezdték végrehajtani azokat a terveket, amelyek a konzultációban szerepelnek. "Ha valaki megnézi az elmúlt napokban hozott európai parlamenti döntéseket, akkor azt látja, hogy egy állandó, kötelező eljárást akarnak bevezetni a bevándorlók szétosztására" - szögezte le.

Ez természetesen egy újabb hazugság, amiről az Index is írt pár napja. Csak arról döntöttek, hogy kezdődjenek el a rendszeres tárgyalások kvóta-ügyben, többek között Magyarországgal is. A sikerről pedig annyit: a magyarok háromnegyedét teljesen hidegen hagyja a képzelt veszély. 

Mindez nem számít abban az alternatív valóságban, amit a Fidesz épít Magyarország köré. Ma aztán újabb konzultációs hírt dobott be a Fidesz: annak ellenére, hogy rekordot döntött a kitöltők száma, Halász János „a Fidesz nevében” kérte a kormányt, hosszabbítsák meg a nemzeti konzultáció leadási határidejét. (Vajon miért van szükség a meghosszabbításra, ha már most rekordot döntött a kitöltők száma? - tehetnénk fel a kérdést, amire persze nincs igazán logikus magyarázat.

Mindez csak azért rendkívül vicces és szánalmas, mert

  1. a Fidesz és a kormány gyakorlatilag egy és ugyanaz nyolc éve lassan.
  2. ha valóban rekordot döntött volna a kitöltők száma, nem lenne szükség a hosszabbításra, nemde?

Akárcsak tegnapi papagájkommandós kollégája, Halász is elismételte a Fidesz és a kormány által hangoztatott, mások által teljesen ellenőrizhetetlen adatot, miszerint még el sem érkezett a visszaküldési határidő, de már több mint 1,7 millióan küldték vissza a sorosozós nemzeti konzultációt. Ugyanúgy elmondta, hogy ez mekkora rekord. 

Halász János szerint még most is százezres nagyságrendben érkeznek vissza a kérdőívek (ezt sem tudja ellenőrizni senki), és azt szeretnék, ha mindenki el tudná mondani a véleményét (amit senki sem tud igazán, hiszen a sugalmazó-manipuláló kérdésekre nincs olyan válasz, ami ne a Fidesznek kedvezne), ezért a pénteki határidő meghosszabbítását kezdeményezik a kormánynál.

A lehető legtöbb emberre van szükség, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől (amit amúgy Soros már nem is javasol), és attól a frontális támadástól, amit Soros György indított hazánk ellen kizárólag azért, mert nem akarunk bevándorlóország lenni (Soros nem indított semmilyen támadást Magyarország ellen) – írta a 444.

Halász újra behazudta, amit pártja hétfő óta harsog:

Soros György most már személyesen is támadást indított, a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, hazudik és fenyeget.

Bejelentette, hogy

  • kampányt indít az ország ellen (nem az ország ellen, hanem csak válaszolni akar az Orbán-kormány vádjaira),
  • ehhez médiát vásárolt magának (nem, azt a Fidesz csinálta),
  • rájuk uszította a brüsszeli szövetségeseit (nem),
  • a Soros-szervezeteket,
  • és a hírek szerint azok ügyvivői hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, hogy ott is lejárassák Magyarországot (???).

A történetben természetesen újabb rekord született (mintha az 50-es évek aratási / ipari termelési, sztahanovista rekordjait olvasnánk):

11:39-kor érkezett a hír, hogy a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatón arra kérte a kormányt, hosszabbítsák meg a nemzeti konzultáció visszaküldésének határidejét. A Kormányzati Tájékoztatási Központ 13:14-kor kiadott közleménye már az új határidőről szólt. (Az Index megjegyezte, hogy korábban Kósa Lajos is ugyanerre kérte a kormányt egy korábbi konzultációnál, akkor 24 óra alatt jutott el a kormány arra a döntésre, hogy meghosszabbítják a határidőt. Most viszont „korábbi rekordját” is megdöntve, mindössze másfél óra után helyt ad a kormány a kérésnek.) A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint

„mivel az állampolgárok változatlanul rengeteg kérdőívet küldenek vissza, ezért a kormány egy héttel meghosszabbítja a feladási határidőt. Ennek megfelelően december 1-ig (jövő péntekig) lehet feladni a válaszküldeményeket. A határidő meghosszabbítását az is indokolja, hogy az Európai Parlament múlt heti döntése alapján megindítanák a betelepítési program végrehajtását. Szeretnénk mindenkinek lehetőséget biztosítani arra, hogy a konzultáció keretében is elmondhassa ezzel kapcsolatos véleményét.”

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8513357285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2017.11.23. 16:56:40

Azért ez jó! Te Irénke, szerinted a harmadik kérdésre igen legyen, vagy nem?
Jaj nem is tudom Lajos! Aludjunk még rá párat, aztán majd meglátjuk.
Igazad van Irén! Pár hét gondolkodás biztos megoldja a problémát..

Igen, ez az egész olyan életszerű. Csak azt nem értem, hogy mi a fasznak gondolkoztak ezen másfél órát???

Okos Tóbiás 2017.11.23. 17:01:09

@morpho: Futottak még egy kört, nehogy kurvának nézzék őket.:)

kószák egyike 2017.11.23. 18:59:01

Mindezt adóforintokból. A birka nép meg hallgat és tűr. Nem baj legalább Lörincnek fussa még kenyérre.

sZulamith 2017.11.23. 20:03:13

Szerintem Szíjjártó Péter telefonos hívásának köszönhető, hogy alig pár napja még l.2 millióról 1.7 millióra nőtt a visszaküldött n.konzultáció száma. Mi más?

morpho 2017.11.23. 22:09:53

@sZulamith: Ha meghallom Szikkártó hangját, én is azonnal elkezdek konzultálni! Gyanítom vagyunk ezzel még félmillióan.

babbaba 2017.11.24. 09:34:28

@sZulamith: Hány éves vagy? Már, hogy még hiszel a mesékben.

rovid 2017.11.24. 10:01:17

életem legrettenetesebb másfél órája volt! Mi van ha a kormány nem enged a fideSS kérésének? azok a "százezrek" hiába éltek?!

sZulamith 2017.11.24. 13:38:40

@morpho: Talán 8 és fél milliót akartál irni, vagy nem értettem:)

sZulamith 2017.11.24. 13:40:29

@babbaba: Nem, nem hiszek a mesében. Úgy látszik nem volt érthető amit irtam. Vagyis kizártnak tartom, hogy pár nap alatt 500 ezerrel nőtt a visszaküldött vélemények száma.

Cycmen 2017.11.24. 14:20:14

@kószák egyike: Mindezt adóforintokból.

Mostmár van adóforint. Visszafizettük az IMF hitelt amit a mocsok ballerek felvettek! Tényleg az hol van? Nem érdeklődtél az után is véletlenül?

captaing (törölt) 2017.11.24. 14:26:43

Nemertem miert Sorosrol konzultalunk amikor a Kalergi fele Nemzetközi Páneurópa Uniórol kene. Persze az igaz hogy utobbi elobbit probaljha vegrehajtani, csak ne tulajdonitsunk mar neki akkora eszt, nem o volt az ertlemi szerzo. Csak penze van, es o all nyilvanossag ele. (A Rotschildok, Rockefellerek es tarsaik neveben :) ). Persze emiatt jo is bunbaknak... Huuu de megneznem per pill mi lesz europaval 2050-ben :).

morpho 2017.11.24. 15:04:56

@Cycmen: IMF hitel? Amit a lerabolt manyup pénzből fizettek vissza? Az azóta Mészáros Lőrinc bankszámláján van. Indulhat a Mészáros védelmi akcióterv! Hajrá pubi!

n3spr3ss0 2017.11.24. 15:17:20

@Cycmen: Tájékozódj,nem maradsz hülye.

Duplaxiii 2017.11.24. 15:18:14

Megint nem értem a dolog értelmét?
Amikor ebbe belefogtak, akkor minden értelmes ember tudta, hogy ebben a formában semmi garancia, ellenőrzés és valóság nincs a folyamatban.
Azóta többször ismételtek, ami kizárólag a ráfordítandó közpénz kilapárolása és nem véleménykérdezés.
Egy alap postai levélnek NINCS semmiféle jogi garanciája, miért lenne akkor az ezekből készült statisztikának? Kinek küldték? Ki küldte vissza? Már ezek nem definiáltak.
A megoldás ismert, de mivel nem ez a cél, soha nem fogják alkalmazni (online ügy a magyarország.hu-n, regisztráltak adott időszakban válaszolhatnak EGYSZER!)
Ma ilyen elvek mellett működik az összes közvéleménykutató, a tévék vetélkedőinél a szavazás, a politikai adások kérdései stb.
Mert nem lehet hiteles adatokból HAZUDNI!
Vajon az ATV napi kérdésére honnan tudhatjuk a valós számokat? Hiszen még az online telefonos Fórumuknál is ők válogatják a telefonálókat és érdekes, hogy a kedvencek kétnaponta szerepelhetnek, mások még emailt sem küldhetnek a televíziónak.
A lényeg, hogy a műsorban egy vetített kamugrafikonnal alátámaszthassák a napi hazugságaikat.
A csúti a mai napig azt hirdeti, hogy a magyarok 98%-a elutasította az idegeneket.
Ha egy miniszterelnök, egy kormány, egy párt a Bolyai matematikai alapokat lesöpörheti, ezt kikerülve hazudhat, miért tételezet fel bárki is, hogy ez a kommunikációs pénzmosoda bármiben is hiteles?

bernivan 2017.11.24. 15:20:32

Ez a konzultáció nagy marhaság, a neten bejelentkeztem azzal, hogy akasszukfel@viktort.hu /elvégre az embert álmok is vezérlik/ és elfogadta.

Cycmen 2017.11.24. 15:23:05

@morpho: IMF hitel? Amit a lerabolt manyup pénzből fizettek vissza? Az azóta Mészáros Lőrinc bankszámláján van.

Visszafizették az IMF-nek és így most Mészáros számláján van? Te most valamiféle hülyeségrekordot akarsz felállítani?

Cycmen 2017.11.24. 15:26:00

@n3spr3ss0: Tájékozódj,nem maradsz hülye.

Erre te vagy az intő példa! :D Bár annyira nem aljasodok le hogy libbant legyek!

Cycmen 2017.11.24. 15:29:33

Elutasítom Sorost! Elutasítom a migránsokat! Elutasítom az itt megjelent soknickű liberokommentelőket!
Hajrá Viktor! Hajrá Lőrinc!

Cycmen 2017.11.24. 15:31:42

Hajrá konzultáció! Küldjétek ti is vissza fattyúk, mert úgy jártok mint a vak zongorista!

Cycmen 2017.11.24. 15:34:27

A csúti a mai napig azt hirdeti, hogy a magyarok 98%-a elutasította az idegeneket.

Forever Ellen Ripley!

Cycmen 2017.11.24. 15:35:35

Na megyek a klotyóra, megformázlak benneteket!

Tom66 2017.11.24. 15:47:23

Aljas és hazug, kis zugfirkász vagy. Mondjuk nem is csoda, mert te és a csapatod is a „Godfather” köldökzsinórján lógtok.

Netuddki. 2017.11.24. 15:54:48

Megint átbaszta a fidesz a magyarokat: index.hu/belfold/2017/11/24/hadhazy_kamu_hogy_1_7_millioan_kulstek_vissza_a_konzultaciot/

Igen, titeket is narancszombik.
Nem mintha ez akkora újdonság lenne, csakhát az eszetlenül kiszórt milliárdok...

panteon 2017.11.24. 16:13:01

Ebből az 1.7 millióból én küldtem be 600.000-et: kapdbeviktor@freemail.hu, rohaggyámeg@gmail.com..stb és mindegyikre igen-t válaszoltam, és mindegyiket megköszönték.
A forráskódból látszik, hogy az oldal nem mutat sehova csak átlinkel egy sima "Köszönjük.html" oldalra.
Sok sutyerák meg bőszen töltögeti:-))))))))

felucca02 2017.11.24. 16:34:41

@Cycmen: Na, itt a vég, feltörték cycmen nickjét, asszem....

közép dunántúli régió 2017.11.24. 16:50:08

@Cycmen: kicsit túlpörögtél, nem? Kevesebb kokain kellene, a végén még megárt.

Weißkopf 2017.11.24. 17:15:36

Flynn Ridernek teljesen igaza van, lásd Hadházy esetét, aki megpróbált betekinteni a visszaküldött konzultációs kérdőívek millióiba, oszt semmivel sem lett okosabb. Fideszék annyit hazudnak, amennyit nem szégyellnek, és tudjuk, hogy ők nem az a szégyenlős fajta...

de let e ... 2017.11.24. 17:18:09

@Cycmen: Nézz már utána , hogy kik mikor és mire költötték a felvett hitelt ... és csodálkozz ;-P

morpho 2017.11.24. 18:05:09

Hát most, hogy Cycmen elment gyurmázni, én is konzultálok egy kicsit. Sokat hezitálok, de most hogy elsejéig meghosszabbították, azért egy kicsit könnyebb lett minden! Még a klotyón is.

efi 2017.11.24. 18:19:14

De mégis milyen érzés lehet a sok fidesz-birkának, amikor ennyire nyilvánvalóan totál hülyének nézik őket? És nem veszik észre ezt. Vagyis tényleg hülyék.

sumes67 2017.11.24. 18:32:56

Csak most ne. Csak most fel ne dobja a pacskert a gyuribá. Beláthatatlan lenne a következmény . Drága barátom a gyurcssány azonnal betolná a patás lábát az ajtórésbe. Ja nem, az enyém patás, űgy mondják. Fene megeszi, ha bekrepál. Találhatunk ki valami újat kokós hablonnyal, hogy tudjunk plakátozni. De jó buli, piszok sok dellát hoz. Kell is nagyon, mert ezek a genyók addig basztatták a kötvénybiznicemet, hogy azzal muszáj vót leállni. Kis köcsög tóninak meg helyet csinálni. Propagandista, balfasz, állandóan megbukik valamivel. repülni fog, helikopival. De legalább a szomszédja hozza a pizt, de figyelnem kell, sunnyognak még a szemük sem áll jól, na néd oda, errő beszélek nida ott a kacska. Eriggy , fizes ki a fletót, igen muszály, ő is adott a metróból.
Csak az én földim, csak benne lehet bizni, eggyütt szotyizni, az én drága pinztárnokommal. Jáj lőrincz, de jó cimbim vagy!
süti beállítások módosítása