B1 blogcsalád



Az UNHCR főnöke szégyellte a magyar-szerb határon, hogy európai

Szelestey Lajos összeállítása

2017. november 16. - Szelestey
  • A német és a francia kormány, öt másik tagállamma együtt, immár hivatalosan is felvetette, hogy vonják meg a támogatást Magyarországtól és Lengyelországtól, ha azok tesznek a jogállamra.
  • Orbán Viktor azonnal Putyin oldalára állt, amikor nagy pénzt kapott Paksért.
  • A Jobbik a 2. helyen végezhet a választáson, köszönhetően a cukiság-kampánynak

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

Németország és több más, európai tagállam immár hivatalosan is azt sürgeti, hogy az unió torolja meg a magyar és a lengyel jogsértéseket, és a jövőben kösse a támogatásokat a jogállami elvek tiszteletben tartásához. A követelést a német gazdasági tárca képviselője terjesztette elő Brüsszelben az Európa-miniszterek tanácskozásán. A kezdeményezést, miszerint a Bizottság vizsgálja meg a korlátozás lehetőségét a következő pénzügyi időszak előirányzatának megtárgyalásakor, támogatta Franciaország, Hollandia, Finnország, Svédország, Dánia és Belgium is. Az ülésen egyébként éppen az új kohéziós politikáról volt szó.

Washington Post

 wp.jpg

A magyar kormány anyagilag segíti szövetségeseit, hogy azok sajtóérdekeltségeket szerezzenek meg, ehhez bőségesen ad nekik állami hirdetéseket, amelyekből ugyanakkor független vagy ellenzéki orgánumok alig-alig részesülnek. A Népszabadság bezáratása azután vízválasztó volt, teljesen átalakította a sajtópiacot. Gyakorlatilag a fővároson kívül minden fontos újság hatalombarát kiadók kezén van, sőt tévék és rádiók is. Ezt annak kapcsán írja a hírügynökség, hogy Szíjjártó Péter azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az beleavatkozik az ország belügyeibe és a választási kampányba. Az USA előzőleg aggodalmát fejezte ki a sajtószabadság miatt és 700 ezer dollárt ajánlott fel a vidéki média céljaira. Emiatt az elmúlt hetekben kétszer is bekérették a Külügyminisztérium az amerikai ügyvivőt. Orbán Viktor gyakran hangoztatja, hogy magyar többségi tulajdont akar a sajtóban, valamint az energia- és a bankszektorban, valamint a kiskereskedelemben.  

Bloomberg

bloomberg.jpg

Lengyelországban kívánja alkalmazni a magyarországi tapasztalatokat Varga Zoltán, akiről a hírügynökség azt írja, hogy médiamogulként az Orbán-kormány és szövetségesei által uralt magyar sajtópiacon is sikereket tudott elérni. Az üzletember által vezetett Centrál Médiacsoport éppen akkor szerezte meg a finn Sanoma érdekeltségeit, amikor a magyar miniszterelnök elhatározta, hogy kiterjeszti befolyását a sajtóban. Azóta a Fideszhez közel álló körök újságokat, portálokat, rádiókat és tévéket vettek át, és becsukták a Népszabadságot. Varga nem tartozik a csókosokhoz, ám azt tervezi, hogy megjelenik Lengyelországban, ahol a konzervatív hatalom Orbánt követi az illiberális állam felé vezető úton. Azt mondja, a magyar sajtó csatamező, ám sokat tanultak általa a politikai kockázatokról.

Egyébiránt Kaczynski is azzal vádolja a külföldi tulajdonosokat, hogy beleavatkoznak a belpolitikába és ő szintén többségi tulajdont szeretne a hazai vállalkozóknak. Varga úgy gondolja, hogy ezek a nagy cégek távozhatnak Lengyelországból, ahogyan azt Magyarországon is tették, márpedig ez nagy lehetőséget kínál a Centrálnak. Az ugródeszkát egy ételekkel foglalkozó weboldal jelenti, onnan akarnak továbblépni, de újságban nem gondolkodnak. Egyébként pedig beszállnak egy újonnan induló telekom vállalkozásba. Különben úgy ítéli meg, hogy ha ők nem tudnak boldogulni a lengyel sajtópiacon, az sokat elmondana az ország állapotáról, ám jelenleg nem tapasztalnak ilyen veszélyt.

Guardian

guardian.jpg

Putyin azért avatkozik be a nyugaton, mert nincs vesztenivalója. Tudja, hogy Oroszország már nem szuperhatalom, odahaza viszont meg tudja erősíteni a pozícióit, ha megrendíti a Nyugat stabilitását. Az ő szemében a másik oldal folyamatosan megalázza az oroszokat. Viszont azt kérdezi, hogy ha az amerikaiak erőszakosan beleszólhatnak az európai ügyekbe, akkor ő miért ne tehetné meg ugyanezt? Csak persze ő sohasem ismeri be, hogy min mesterkedik. Egykori KGB-ügynökként tudja, miként kell ártatlan képpel hazudni, de Trump így sem hajlandó semmi sem tenni ellene.

Viszont Európában igen is abba az irányba mutatnak a dolgok, amit a Kreml eltervezett. Magyarországgal megkötötték a paksi szerződést, és a nagyvonalú kölcsöntől Orbán Moszkva nagy barátja lett. Putyin örömmel láthatja, hogy egy ponton már megtörte az EU egységét. De az egyetértés megingatását célozta meg akkor is, amikor anyagilag támogatta Le Pen kampányát. Hírek szerint az orosz pénz ugyancsak közrejátszott a Brexitben. Mindenesetre az elnök úgy véli, hogy a politika nulla összegű játszma. Kóstolgatja, hol vannak a gyenge pontok Európában, ezt nem is titkolja. A Nyugatnak még bizonyítania kell, hogy semlegesíteni kívánja az oldószert, amelyet a Kreml fecskendezett a nyugati demokratikus folyamatokba.

NZZ

nzz.jpg

Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szégyenkezett, hogy európai, amikor a múltkorjában megnézte Magyarországon a kerítést. Mint mondta, három méter magas drótakadályt látott, egy teljesen militarizált övezetben. Európa azonban nem viselkedhet így, mert már volt idő, hogy ő maga is védelemre szorult az üldöztetésekkel szemben. Így most szem előtt kell tartani, hogy eljöhet az idő, amikor menekülni kell a nácik, a kommunisták vagy a diktátorok ellen. Akkor pedig jól jön a menedék. Filippo Grandi egyébként azt tapasztalja, hogy a politikusok félnek a migráció témakörétől, vagy éppenséggel pontosan ők öntenek olajat a tűzre.

Szerinte a menekültválság megoldása az lehetne, hogy a jelentkezők legális úton jussanak el Európába, ám egyes vezetők eszközként használják a kérdést. Mindenesetre ha 10 ország egyenként csupán 3 ezer embert fogad be, az összesen máris 30 ezer fő. Ennél persze sokkal többen jogosultak az oltalomra. Viszont fontos, hogy különbséget tegyünk a menekültek és a gazdasági migránsok között, utóbbiakat nem éri bántódás, ha visszaküldik őket hazájukba. Jelenleg őt teszik ki a várakozók 60-70 %-át. Az UNHCR vezetője megérti ugyanakkor, hogy sok európai fél a bevándorlóktól. Viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes politikusok rájátszanak az aggodalomra, mert felelőtlenség bűnbaknak megtenni a menekülteket. És ha Európa két éve összefogott volna, akkor nem alakult volna ki ilyesfajta válság.

Der Standard

der_standard.jpg

Orbán Viktorban és a leendő osztrák kancellárban sok a közös vonás, de sok minden meg is különbözteti őket. Újságírók szerint Kurz egyre inkább hasonlít nézeteiben arra, amit a magyar kormányfő testesít meg. Ezt már 2015 késő nyara, vagyis a menekültválság óta mondogatják. Azóta egyre több utánzóra talál a keményvonalas budapesti álláspont. Az osztrák politikus az elsők közt állt rá erre a vonalra, mégpedig a leghatározottabban. Azóta is úgy jelenik meg, hogy ő az, aki hajlandó kinyilvánítani a lehető legkeményebb dolgokat is. Az pedig, hogy az FPÖ-vel kíván koalícióra lépni, azokat erősíti, akik szerint Ausztria helye a Visegrádi Csoport oldalán van, nem pedig a mag-Európában. Ugyanakkor Orbán senkit sem akar beengedni Európa, ám Kurz ezt csupán az illegális migránsok esetében érvényesítené. Menekülteket viszont kész befogadni. Azon kívül sürgette Magyarországot, hogy tartsa be a kvótadöntést. A nyugaton dolgozó keleti munkavállalók ügyében ellenben kifejezetten vita van köztük.

Economist

economist_1.jpg

A Jobbik azon van, hogy mérsékeltebbnek tűnjön és ily módon a 2. legerősebb párt lehet belőle. Vona Gábor egykor kirohant a „cigány bűnözés” és az „izraeli hódítók” ellen, ám a választások közeledtével azt állítja, hogy mérséklődik és közmegegyezést akar. Boros Tamás a Policy Solutionstól úgy ítéli meg, hogy az elnök Le Pen nyomdokaiban halad, koppintja a Front National stratégiáját. Ugyanis rájött, hogy a társadalom nagy része nem radikális, a szélsőséges nacionalizmusnak korlátozott a felvevőpiaca. Csak éppen a Jobbikból nem mindenki követi ezt a vonalat, lásd Duró Dórát vagy Toroczkai Lászlót. A Fidesz szerint nem kell komolyan venni a változást, szerintük a párt kétségbe van esve, mert már nem tud mivel házalni. De azért a piacon tényleg van lyuk, szükség volna egy mérsékelt konzervatív erőre, mert sokan úgy gondolják, hogy őrület a Soros elleni szüntelen kampány. Jeszenszky Géza azt mondja, a kormány értelmetlen viszályokba bonyolódik. Ezzel együtt Orbán nem áll rosszul. Az ellenzék gyenge, a gazdaság viszont fejlődik, a fogyasztás erősödik. A Fidesz népszerűségét erősítette a propaganda, hogy az országot külső ellenség fenyegeti.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3113282921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK10 2017.11.16. 07:23:34

"és a jövőben kösse a támogatásokat a jogállami elvek tiszteletben tartásához" nem lehetséges, ugyanis a támogatási pénzek nekünk járnak, a csatlakozási szerződés alapján, és meghatározott feltételek szerint. újakat pedig ugye egy szerződésbe csak konszenzussal lehet rakni.

"Gyakorlatilag a fővároson kívül minden fontos újság hatalombarát kiadók kezén van, sőt tévék és rádiók is." akkor kinek írták ki a 200 millát az amcsik? mondom lén, hogy Vajna fogja megnyerni azt is :D:D:D

"Szerinte a menekültválság megoldása az lehetne, hogy a jelentkezők legális úton jussanak el Európába" ha a bejutás szó szerepel, akkor máris felejtse el. a megoldás az, ha nem jönnek el a lakhelyükről.

Az Economist pedig nagyon tájékozott :) a Jobbik már 2014-ben is a második legerősebb párt volt.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.16. 07:50:07

@FCUK10:

"és a jövőben kösse a támogatásokat a jogállami elvek tiszteletben tartásához"

A Soros által listázott EU-s képviselőkből álló frakció keményen dolgozik a pénzéért:
www.origo.hu/itthon/20170420-soros-gyorggye-a-legnagyobb-politikai-frakcio-az-europai-parlamentben.html
Nyilvánosságra került egy lista azokról a brüsszeli politikusokról, akik Soros György bűvkörében tevékenykednek. A milliárdos alapítványának belső adatbázisából kiszivárgott összesítésből kiderül: Soros több mint kétszáz európai parlamenti képviselőt képes mozgatni, ezzel pedig a legnagyobb uniós frakció "tulajdonosának" mondhatja magát. Minő véletlen, hogy éppen a listán szereplő képviselők közül estek neki a magyar kormánynak

NemodaBuda 2017.11.16. 09:05:55

@FCUK10: Gyenge vagy ember !
Ad 1. Ha úgy döntenek, hogy nem jár, akkor nem jár ! Mint nálunk.
Ad 2. Ahol lószar van, ott veréb is van ! Ennyit Vajnáról. AFüggetlen sajtó meg ott izzik a parázs alatt. Ember is van, téma is van, a pénz életet akaszthat !
Ad 3. A legális bejutás egyben szabályozást is jelent.
Ad 4. A Jobbik nem kisebb veszély, mint a fidesz, azaz a retrgrád neofasiszta szellemet képviseli. És éppen ezért nem Magyarország jövője ! Nem lehet az, vagy vége ennek a dalnak itt.

2017.11.16. 11:32:08

@NemodaBuda: " AFüggetlen sajtó meg ott izzik a parázs alatt. "

Ja... ööö... kitől független sajtó, kippajtás? Fel kellene hagyni a rögeszmével, hogy létezik (létezhet) független sajtó. Még a Dörmögő Dömötör is orosz befolyás alatt állt anno, ma sem más a helyzet, csak több érdekcsoport foglalkoztat propagandistákat. Persze, akad néhány lelkes amatőr, de azok is hamar betagozódnak, hiszen pénzért hülyének lenni még mindig nagyobb business, mint karitatív alapon...
Jövőre gyün az Ámerika Hangja magyar kiadása... szóval a parázs alatt semmi nem izzik.. de a hamu alatt se :)

FCUK10 2017.11.16. 11:55:21

@NemodaBuda: legális bejutás van most is. úgy hívják: vízum.

2017.11.16. 14:08:00

@FCUK10: Ugyan... ócska szemforgatás vagy szimpla idiotizmus. Nincs olyan, hogy a Európa a saját biztonságát és stabilitását kötelezően fel kell áldozza a 'menekültekért'.
Értem én, hogy az ENSZ igyekszik jópontokat gyűjteni az USA-nál, és Grandi sem akar abba a kézbe harapni, ami enni ad neki, de nem kellene elveszíteni az ojjektivitását.
Majd, ha Mo. lesz az utolsó ország a földteként, aki a határait kerítéssel (esetleg fallal...) védi, akkor jöjjön sipákolni... addig javaslom a véleményének tapsolók számára, hogy rögvest döntsék ki otthon a kerítésüket és a bejárati ajtót is szereljék le. (Már, ha valódi európainak szeretnék érezni magukat...)

FCUK11 2017.11.16. 14:22:10

@Womb Raider: ugyan, te nem tudtad, hogy az elmúlt évtizedekben azért dolgoztunk, hogy amikor EZEK megunják majd otthon egymás lövését, és kedvük szottyan utazni egyet, fizethessük a számlát, meg élő céltáblákként éljük az életünk?

nem is értem, akik pártolják a népvándorlást, azok ennyire segghülyék, vagy volt az a pénz?

Scott Tenorman Must Die 2017.11.16. 19:41:18

ki nem szarja le, h szégyellte magát?

bordat 2017.11.16. 21:35:43

Unalmas lerágott csont

anyadmajma 2017.11.16. 22:31:20

Beszarás, csak agyatlan hazaáruló bolsevik geci fidesztrollok maradtak szinte?:)
Vagy kell a prémium, jön a karácsony:)

Scott Tenorman Must Die 2017.11.17. 07:02:23

@anyadmajma: szia könnyenelkaptuk, hh most ezt a nickedet használod?

igaz_ember 2017.11.17. 08:30:57

Az UNHCR főnöke szégyellte a magyar-szerb határon, hogy európai, ezért leterítette a kerevetett és imádkozott Allahhoz.

chrisred 2017.11.17. 09:04:04

@Womb Raider: A közhatalomtól független sajtó.

chrisred 2017.11.17. 09:06:26

@FCUK10: Már amennyiben valaki olyan országból jön, ahol létezik működő központi hatalom. Mert érvényes vízumot csak érvényes útlevélhez lehet kiállítani.

Beer Monster 2017.11.17. 09:12:33

@Womb Raider: "rögvest döntsék ki otthon a kerítésüket"

Ezt miért javasolod valakinek? Nálunk például a cigányok ellen van a kerítés, nem a menekültek ellen. Semmilyen segítséget nem kapunk a kormánytól.

2017.11.17. 09:17:38

@chrisred: Jaaaaa... de az ameriakiaktól már nem muszáj függetlennek lennie, ugye? Meg az sem baj, ha ha ki tudja milyen forrásból származó, liberális alapokon keresztül csorgatott, Sorosék koordinálta elosztásból jut forrásokhoz? Csak az a baj, ha magyar a függőség forrása. Német, francia, norvég, USA, lehet, orosz persze nem... hiszen ők szolgálják a legjobban a szabad véleménnyilvánítás, az igazság ügyét. Na, eridj mááá'!

"Már amennyiben valaki olyan országból jön, ahol létezik működő központi hatalom. Mert érvényes vízumot csak érvényes útlevélhez lehet kiállítani."
Há' kérem talán nem kellene eldobálni az útleveleket, nem kellene elzárkózni a biometrikus azonosítástól, nem kelle a fogatlan ősz ráncos kecskepásztornak behazudnia a 2000. január 1.-ét születési dátumnak... (Ja és a kapun kellene kopogtatni, nek a kerítésen átmászva követelni a jogokat...)

chrisred 2017.11.17. 09:23:23

@Womb Raider: Nem az a baj, hogy magyar, hanem hogy az állami közhatalomtól függ.

chrisred 2017.11.17. 09:24:49

@Womb Raider: Nem igazán értetted. Ahol az államhatalom nem funkcionál, ott útlevelet sem állítanak ki.

2017.11.17. 09:46:43

@chrisred: Ááá... akkor pontosítsunk... ha szoc/lib a kormányzat, akkor uralhatja a médiát, ha nem, akkor követeljük a függetlenséget. Csak azért írom ezt, mert akkoriban nem volt baj, hogy mindenhonnan a 'ti' igazságotok folyt.
"Nem igazán értetted. Ahol az államhatalom nem funkcionál, ott útlevelet sem állítanak ki."
Akkor is ott a szabvány út: kapu, menekültügyi szervek. Te a haverjaidhoz is a kerítésen, ablakon át (éjjel) közlekedsz? Másrészt lazán összemosod a gazdasági bevándorlókat a valódi menekültekkel... amikor még a boxos szubszaharai néger is szírnek hazudta magát, csakhogy kedvezőbb elbírálásban részesülhessen... (nem részesült)
Mindenkit egyenként kell elbírálni.
(Ja... és ott van pár feloldhatatlan kérdés... miért is van, hogy olyan rettentő veszélyes térségben csakis a családját meri hátrahagyni a szép szál dalia? Miért van, hogy a frissen befogadott szegény szerencsétlen menekült felveszi a segélyt, összecuccol és hazautazik 1-2 hétre a halálos veszélyeknek kitéve magát? )
Sok kérdés szorulna még tisztázásra, az ENSZ inkább ebben jeleskedn, nem az ilyen sültbolondokat kellene mikrofonközelbe engedni.

Cycmen 2017.11.17. 09:53:42

Az USA támogatja az "egyensúly" érdekében az ellenzéki sajtót?
Kibaszottul érdekelne hogy a rendszerváltás idején miért nem izgatta őket az egyensúly?
Mi a véleményük arról, ha küldenék támogatást egy Ku Klux KLlan újságnak? Már persze csak az egyenlő tájékoztatást segítendő!

chrisred 2017.11.17. 09:59:52

@Womb Raider: Nem tudom, ki az a "ti". Amikor a szocik voltak hatalmon, akkor is voltak az államtól független lapok. Miért ne lennének most is?

chrisred 2017.11.17. 10:02:10

@Womb Raider: Na, látom, már kezded érteni, nem csak a vízum az egyetlen mód, hogy legalizáld a tartózkodásodat egy másik országban. Pont ennyi volt, amit állítottam, nem több, és nem kevesebb.

Ekrü 2017.11.17. 10:16:47

@Scott Tenorman Must Die: "most ezt a nickedet használod?"-ha igen az csak egyet bizonyít.Mégpedig azt,hogy a "hűdenagyonfüggetlen" ,"hűdenagyondemokratikus" Indexen bizony cenzúráznak és kitiltják a nekik nem tetsző hozzászólókat.Gondolom mindezt a szólásszabadság jegyében...

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.17. 10:22:59

A Soros által mozgatott Brüsszel megint hatalmasat bukott amikor Orbán Viktortól el akarná venni a támogatásokat, mert Orbán Viktor 2010 óta nagyon okosan már annyi brüsszelita pénzt mentett ki a magyar nemzETi nagytőkés osztály számlájára, hogy most még kétezer milliárd forint ide vagy oda már rég nem számít.

Most érheti meg a magyar kisemeber is, hogy miért volt szükség a liberális támadások ellenében is felépíeni a magyar nemzeti nagytőkés osztályt Mészáros Lőrincből, Narancsi Istvánból, Andi Vajnából, Habony Árpádból, Rogán Antalból és a teljes Matollcsy rokonságból. Most már ugyanis annyi valuta tartalék van a nemzeti magyar nagytőkés osztály trezorjaiban, hogy az országot nem tudja semmilyen EU-s pénzügyi támadás bedönteni, hiába irányítja amSoros erre az EU diplomatákat, akiket épp most leplezett le egy orosz hírportál, hogy Soros három ezer brüsszelitát irányít közvetlenül, további öt ezerre pedig komoly befolyása van.

2018-ban szavazzatok Orbán Viktorra hogy kilépjünk a brüszelita EU-ból és megalakítsuk a sikeres magyar nemzetállamot az orosz és török szövetségeseinkkel.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.17. 10:23:18

Érthető, hogy szégyelli magát, hiszen nem tudta gazdája parancsait teljesíteni.

Cycmen 2017.11.17. 10:30:18

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Érthető, hogy szégyelli magát, hiszen nem tudta gazdája parancsait teljesíteni.

A mi politikusain ilyenkor táblát tesznek a nyakukba hogy "én is cigány vagyok" !
Érdekes módon " becsületes EMBER vagyok " táblát nem akarnak használni!

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.17. 10:32:45

@Womb Raider:

Ezeknek a migrisimagató liberálisoknak nagyon be fog tenni az új törvény, amit a Magyar Idők jövő héten fog lehozni, hogy minden magyar v´áros és falu köré 10 méter magas szögesdrót kerítést kell építeni 2018 áprilisáig, hogy a magyar családokat így védje meg a kormány a kövekező migráns hullámtól, amikor is 1 millió afrikai fogja Európát lerohanni jövő tavaszig.

Orbán Viktor meging nem csak hogy előre látta a jövőt, de ő az egyetlen kormányzó aki megvédi a népét ettől a Soros által üzemeltett migráns népvándorlástól. Jövő tavaszig minden egyes magyar falu és város röhögve figyeli majd a kerítésen belülről ahogy a nigériai kecskepásztorok millió lepergenek a kerítésről. Csak a magyar ember tud majd jövőre nyugodtan aludni, mert Orbán Viktor megint megvédte a biztonságát, miközben Európa elpusztul.

2017.11.17. 10:36:18

@chrisred: Nézd, szerintem most is van kormánytól független sajtó... más kérdés, hogy képtelen önmagát eltartani, így pusztulásra van ítélve. Talán ha jobban koncentrálnának a megcélzott olvasótábort érdeklő írásokra és kevesebbet foglalkoznának a szélső liberális agymosó propagandával és ne adj isten, nem köpködnék azokat, akiktől a lap fennnmaradását várhatnák, talán jobban meglennének. Ám ők csak abban bíznak, hogy majd innen-onnan csurran-cseppen támogatás, hol az USA ad 190 milliót, hol valami liberális alapítvány...
Amúgy én teszek arra, ki, hol ír. Lényeg, hogy igaznak érezzem és az is legyen, amit ír. Most komolyan... szerinted valaki adna pénzt ilyen szutyok cikkekkért, ami itt is megjelenik, mint pl. ez is? Ugyan... és legyünk őszinték...ha piacgazdaságot akartunk, akkor abba sajna az újságok is bele kell tartozzanak...

"Na, látom, már kezded érteni, nem csak a vízum az egyetlen mód, hogy legalizáld a tartózkodásodat egy másik országban. Pont ennyi volt, amit állítottam, nem több, és nem kevesebb."
Nos, ez nálunk is adott , szóval nem kell senkinek szégyenkeznie. ;) A cikk ócska hangulatkeltés...

FCUK11 2017.11.17. 10:37:00

@chrisred: te láttad az eldobált útleveleket a határ szerb oldalán 2 éve? neeem?

Cycmen 2017.11.17. 10:37:41

@chrisred: Amikor a szocik voltak hatalmon, akkor is voltak az államtól független lapok.

Igazad van, te nyertél! Én is emlékszem rengetegre, ime a teljesség igénye nélkül!
Hahota, Dörmögő Dömötör, Nők Lapja, Fürge ujjak, Autó Motor, Pina Magazin, Express hirdetés!
Úgyhogy, tényleg voltak!

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.17. 10:38:55

@Cycmen: "Érdekes módon " becsületes EMBER vagyok " táblát nem akarnak használni!"

Én is röhögöm ezt, képzeld el, ahogy ott állnának a ballibek a táblával a nyakukban. Hát ezen egy egész ország röhögne!

Ez a különbség a ballibek meg a Fidesz között. Jó ötletet adtál, jövőre Orbán Viktor és minden fideszes képviselő ezt a táblát fogja a nyakába akasztani és úgy fog az emberek közé menni kampányolni, hogy a kisember testközelből lássa, hogy milyen emberek vannak a Fideszben.

Bicepsz Elek 2017.11.17. 10:57:59

1, Szegyenkezhet, hogy EU ropai, mi meg buszkek lehetunk a keritesre es a magyarsag karakan kiallasara!!
2, Folyik az elhallgatas es hazudozas:
www.europarl.europa.eu/unitedkingdom/en/media/news/2017/november17/dublinsystem16-11-17.html
Vagyis Wilkstorm javaslata szerint eltorlik a kvota-plafont, mostantol korlatlanul kell "aranyosan befogadni" a menekulteket, regisztralni es segiteni oket. Aki nem igy tesz, azt nem segelyezik az EU alapokbol tobbet. Persze keritest huzni stb majd tilos lesz!!

chrisred 2017.11.17. 10:58:06

@Womb Raider: Nem adnék egy fillért sem egyik oldal propagandájáért sem, más kérdés, hogy a kormánypropagandát köteles vagyok támogatni. Ebből következően nem érdekel, hogy mások honnan szedik rá a pénzt, amíg a zsebembe nem nyúlkálnak.

Bicepsz Elek 2017.11.17. 10:59:10

@Cycmen: Ja es a Pannon rafiot js a szocik lehetetlenitettek el. A kuruc.infot is probaltak betiltani csak a neten nem sikerult az USA miatt

2017.11.17. 11:11:07

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Gyenge ... szögesdrót köréd kéne. Mázlid, hogy a többség ösztönösen védekezik és ezzel közvetve a hozzád hasonló hülyék is biztonságban érezhetik magukat. Mázlid az is, hogy nem vagy korlátozva, bármikor elköltözhetsz a Közel-Kelet bármely számodra szimpatikus és liberális államába... vagy bárhová, ahol jobban érezheted magad. Szerintem használd ki a lehetőséget, indulj! Neked is jobb lesz, talán nekünk is... win-win.

legális 2017.11.17. 11:14:17

Bocsánat, rosszul tudom, hogy Magyarország és Lengyelország is jogállam és akként is működik?
Akkor meg az a felvetés, hogy "az unió torolja meg a magyar és a lengyel jogsértéseket, és a jövőben kösse a támogatásokat a jogállami elvek tiszteletben tartásához" legfeljebb annyit jelent, hogy van olyan akinek ez nem teszik. És akkor neki a többi jogállam működése sem tetszik?
Marhaság ez így. A jogállam saját rendje szerint jogállam, nem egyes politikusok, vagy újságírók véleménye szerint. Ráadásul ez nem is azonos az egyes országokban.

Medgar 2017.11.17. 11:17:10

@chrisred: https://www.google.hu/search?q=german%20embassy%20belgrade&oq=germany+embassy+in+beog&aqs=chrome.1.69i57j0.12231j0j7&sourceid=chrome&ie=UTF-8&num=40&npsic=0&rflfq=1&rlha=0&rllag=44789547,20456969,1381&tbm=lcl&rldimm=6194400292142857213&ved=0ahUKEwjq_svEsMXXAhUMZ1AKHajgDAgQvS4INzAA&rldoc=1&tbs=lrf:!2m1!1e2!3sIAE,lf:1,lf_ui:2#rlfi=hd:;si:6194400292142857213;mv:!1m3!1d13626.882085721365!2d20.4590916!3d44.789774949999995!2m3!1f0!2f0!3f0!3m2!1i114!2i462!4f13.1;tbs:lrf:!2m1!1e2!3sIAE,lf:1,lf_ui:2

2017.11.17. 11:18:06

@chrisred: Már csak az a kérdés, hol húzódik a határ a propaganda és a tájékoztatás között.
Pl... propaganda az, amikor a magyar sajtó ballib oldala leközli a hírt: Magyar nő rabolt ki 74 éves szélütött férfit Angliában. O. Mária aljas módon megkárosította beteg áldozatát. Tájékoztatás: Amikor az újság megírja: Orsós Mária kirabolt egy szélütött 74 éves férfit Angliában... az angol lapok annyival finomították, hogy Mária Orsós, Magyarországról...
Érzed a különbséget? Mert ez napi szinten megy.

chrisred 2017.11.17. 11:41:19

@Womb Raider: Ez a hír egyik formájában sem derít jókedvre.

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.17. 11:57:50

@Womb Raider:

te hazaáruló Gyurcsány csicska, igenis kell a kerítés Magyarország meg a magyar települések köré, mert ezek a migránsok úton útfélen az életünkre törnek, úgy mint egykor a tatárok. Nyugateurópába már ki se lehet menni megy no gó zóna, te meg itt ügyködsz azon, hogy Európa egyetlen védelmét, Orbán Viktor kerítését lebontanád? Hogy ezzel megakadályozd, hogy mi magyarok mentettük meg megint Európát a kipusztulástól?

Nem fog ez neked sikerülni te Soros terv végrehajtó, mert figyelünk rátok, ezért is van húszezer magyar migráns vadász a határon, hogy a magad fajta migri simogató liberálisok se tudjanak betörni a magyar földre. Szerencsére Orbán Viktor megvéd minket tőletek Soros bérenc, EU seggnyaló fajtáktól.

MINDENKI ÍRJA ÖSSZE A SZOMSZÉDJÁT AKI MIGRÁNS SIMOGATÓ!

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.17. 12:00:34

@Womb Raider:

Ha már nincs érved, akkor Orsósozol te liberális? Így célozgatsz Orbán Viktorra? Azt akarod hazudni hogy külföldön a tolvajok Orbán rokonok?
Hát ezért is kell a ti ballib álcivil fajtátokkal 2018 után leszámolni hogy végre tisztuljon a levegő a magad fajta liberális Soros bérenc hazudozóktól.

Killary Fucking Clingon 2017.11.17. 12:01:04

A liberális globál "demokrácia" bullshitnek vége van.
Az amerikai hegemóniának is vége van. Ratyi liberálisoknak is végük van.
Erős nemzetállamok emelkednek és a totális rend lesz a jövő. Deviánsok nélkül.

Brix 2017.11.17. 12:02:04

Az EP a tömeges illegális migráció problémáját ezzel a javaslattal nem oldja meg, sőt, a lehető legrosszabb úton járunk a megoldás útján. KI kellene végre mondani, hogy egy olyan jelenséggel állunk szemben, amely káros, veszélyes és az itt élő emberek akarata ellen történik. A bullshit duma már nem megy, hiszen senki sem hiszi el, hogy ez jó az egyes tagállamoknak, de polkorrekt megoldásként úgy kezelnék , hogy szétterítik a bevándorlókat...Nyilván ez nem fog működni, mert a migránsok eddig is oda mentek ahová akartak, és ezután is így lesz. Senki sem parancsol nekik...
Viszont, arra jó , hogy még tovább mélyítsék a szakadékot a magországok és a V4-ek között...
Pedig lenne közös megoldás: egyszerűen meg kell védeni a külső határokat, módosítani a nemzetközi menekültjogot jogot, felgyorsítani a kitoloncolásokat, és megállapodást kötni a transzfer országokkal..
Ezen felül meg minden tagállam annyi embert fogadhat be legális keretek között , amennyit akar... Erre most is meglenne a lehetőség, de senki akar...DE másokat NE kényszerítsenek erre...

Scott Tenorman Must Die 2017.11.17. 13:45:09

@Ekrü: nem. anyadmajma + könnyenelkaptuk uram ugyanaz a libsi, csak több nickje van. múltkor lebukott.

2017.11.17. 14:19:56

@chrisred: Engem sem... ám mégis , óriási a különbség. Az egyik jokorát rúg azokba, akiket tájékoztatni igyekszik és aztán sopánkodik, hogy ugyanezen leköpködött magyarok nem akarják venni a lapjukat, nem akarnak előfizetni az internetes felületen.

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Tényleg ne erőltesd... fullba nyomod a kretént és mint azt tudjuk, az sosem produktív. Pontosan tudja mindenki, hogy semmi közöd "Ballib Cenzúrázók Réme 25"-höz, csak bárgyú paródia/provokáció, amit művelsz. Persze arra onanizálsz, amire jólesik, kicsi liberális :)

Nagyorrú Barbi 2017.11.17. 15:26:36

Ki az eu-ból! Ezek a szarházi, belterjes tenyészetből származó nulladékok nehogy már megmondják, hogy itt hogyan legyen!!

csillagkutya seven 2017.11.17. 15:33:29

Micsoda borzalom, egy agymosott szégyellte magát...a gazdái bizonyosan megjutalmazzák majd ezért!

Demokrata Hungarofil 2017.11.17. 17:51:43

Nagyon jól csinálunk valamit, mert a Nemzetközi Zsidó Maffia toporzékol dühében! :)))

chrisred 2017.11.17. 19:04:33

@Womb Raider: Az angolok nem azokba akarnak belerúgni, akiket tájékoztatnak?

api99 2017.11.18. 00:01:40

"Varga úgy gondolja, hogy ezek a nagy cégek távozhatnak Lengyelországból, ahogyan azt Magyarországon is tették"
WTF ? Mégis kik távoztak ov politikája miatt??

api99 2017.11.18. 00:03:42

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:

Te egy provokátor vagy.
A szövegedből nagyon kilóg a lóláb. Próbáld megérteni azt, aminek itt láttatni akarod magad. Persze, ha megértenéd, még a véleményed is megváltozna :-)

api99 2017.11.18. 00:19:13

@api99:
továbbolvastam.... bocs, tévedtem, meg sem próbálod fenntartani a látszatot.
Segghülye ballibantifa... vagy.

Beer Monster 2017.11.18. 09:17:31

@Demokrata Hungarofil: "Nagyon jól csinálunk valamit, mert a Nemzetközi Zsidó Maffia toporzékol dühében! :)))"

Rossz hírem van, kurva szarul csináljátok, valójában a magyar ember a dühös, mert a cigány maffia azt csinál az országunkban, amit akar és ti nem vagytok képesek semmit tenni. Sajnos ez a szmájli nélküli valóság.

2017.11.20. 08:41:09

@chrisred: A BBC-től ritkán hallod/olvasod, hogy "az angolok"... mármint pejoratív éretelemben. Nálunk meg ballib oldalról ez az alapfelállás. Ha valami rossz az csakis 'a magyarok'-hoz köthető, illetve általában minden rossz, ami magyar... Német, francia, amerikai kivitelben viszont szuper, jópofa, követendő... de mindegy, lassan úgyis a helyükre kerülnek.

chrisred 2017.11.21. 05:25:17

@Womb Raider: A BBC pártsemleges közmédia, igyekszik semleges maradni. Magyarországon ilyen nincs, a közmédia is pártpropagandát nyom, mindegyik oldal a másikat ekézi. Ilyen értelemben tényleg nincs itthon olyan média, ami a magyarok, vagyis a polgárok szemszögéből nézné a világot.

2017.11.21. 06:08:12

@chrisred: Nos, ezzel nem tudok vitázni. (Nem is szándékozom, mivel nagyjából egyetértek a leírtakkal... talán annyit... néha arra gondolok, a BBC könnyen pártsemleges, mivel akármerről nézzük, mindkét angol párt végső soron az angol érdekeket érvényesíti.. ha nem is egyformán....
süti beállítások módosítása