B1 blogcsalád



A fideszes tanár ellopta az osztálypénzt, a rendőrség parádés magyarázattal mosta tisztára az illetőt

2017. november 15. - Mr Flynn Rider

Nem ellopta a pénzt, csak hazavitte.

nem_lopja_el.jpg

Innentől ha valaki ellop egy autót az utcáról és beáll vele a hátsó udvarára, majd visszaviszi, amikor az újságírók rákérdeznek, akkor „csak hazavitte” az autót. Legalább is a magyar rendőrség szerint, ugyanis nem találták bűncselekménynek, hogy egy fővárosi iskola tanára több millió forintot vett fel a diákok pénzéből, rendszeresn, hónapokon keresztül. A hvg.hu birtokába került a határozat, amiben ezt még meg is magyarázzák: a tanár azért vett ki folyamatosan pénzt az alapítvány számlájáról, hogy azt otthonában, egy „külön dobozban” tartsa.

A HVG csak kérdezve mer véleményt nyilvánítani:

vajon van-e köze annak, hogy a tanár fideszes és a belvárosi önkormányzat tagja volt, ahhoz, ahogy a rendőrség bánik vele?

Nézzük, mi történt:

  • Májusban a HVG megírta, hogy egy „fideszes tanár úr” - így emlegették a tanárt az iskolában - 3,2 millió forintot vitt haza apránként az osztálypénzből, a bankszámlán végül 1592 Ft maradt;
  • a pénz folyamatosan tűnt el majdnem egy év alatt bankkártyás kifizetések/kivétek formájában, miközben az egyetlen alapítványi bankkártya végig Király András kuratóriumi tagnál, az iskola napközis oktatójánál volt;
  • tanár egy darabig még Belváros-Lipótváros Önkormányzatában a jogi bizottság Fidesz–KDNP által delegált tagja is volt, emiatt sokáig az iskola és az önkormányzat megpróbálta eltussolni az ügyet (a tantestület tagjaival még egy titoktartási nyilatkozatot is aláírattak);
  • amikor a botrány kirobbant, a tanár fizetés nélküli szabadságra ment, tagadott, az iskola mentegetni próbálta, majd feljelentés történt a rendőrségen;
  • Király Andrást állítólag visszavitte a pénzt, de csak egy hónappal a botrány kirobbanása után; a Klik egy másik iskolába helyezte át (erről mi is bővebben írtunk),

A hvg.hu névtelenséget kérő, belső források segítségével hozta nyilvánosságra a történteket, a kuratórium feljelentése alapján eljárás indult „nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette” miatt az V. kerületi rendőr-kapitányságon. Ahogy a lap írja,

„a pofonegyszerűnek tűnő nyomozást határidejét meghosszabbították, informátoraink szerint így sem izgultak különösebben, csak sikerül "kinyomozni", hogy ha egyvalaki kezel egy bankban tartott vagyont, akkor vajon ki a felelős annak eltűnéséért”.

Ekkor jött a csavar: a rendőrség október 26-i határozata megszünteti a nyomozást arra hivatkozva, hogy a beszerzett „adatok alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”. Sőt, az eljárás folytatásától sem várható eredmény, így a továbbiakban nem kívánnak az üggyel foglalkozni, az eddigi bűnügyi költséget meg majd az állam fizeti.

A határozat indoklásra szerint ugyanis nem történt semmi.

Megállapították, hogy Király András pénzt vett fel a bankszámláról a kártyával, csak őt tehette, elhitték neki, hogy egy kazettában tartotta az otthonában. A rendőrség ezek megszüntette az eljárást, hiszen Király verziója alapján csak tartogatta, de nem használta saját részre a pénzt, ennek ellenkezőjére nézve pedig "nem rendelkeznek adattal”.

Azzal is magyarázzák a nyomozás megszüntetését, hogy a tanár-bizottsági tag visszafizette a „bankkártyával felvett pénzösszeget”.

A rendőrség azt nem vette figyelembe, hogy erre közvetlenül azután került sor, hogy a hvg.hu kérdőre vonta Királyt, így valószínűleg a várható médiafigyelem hatására vitte vissza gyorsan a pénzt.

(A kár megtérítése legfeljebb enyhítő körülményként merülhet fel egy büntetőeljárásban, különben simán megúszhatná bárki, aki az általa elcsalt/ellopott/elrabolt pénzt a lebukása után visszajuttatja.)

Tragikomikus módon így most az iskolai alapítványnak kell küzdenie azért, hogy mégiscsak legyen felelősségre vonás: kedden a kuratórium tagjai úgy döntöttek, hogy panaszt tesznek a nyomozás megszüntetése ellen. Jogászra nincs pénzük, illetve nem szeretnék erre költeni a gyerekekre szánt alapítványi büdzsét, ezért maguk próbálták összeszedni a pénzt és az indokokat is. Beadványukban egyértelműen kimondják: a nyomozás nem volt kellő mélységű, be sem szerezték a releváns információkat, az indokolás pedig „nem felel meg a valóságnak”. 

„Nem életszerű, hogy Király András apránként pénzt vesz ki egy olyan időszakban, amikor nem voltak szükségesek kifizetések” a gyerekek számára, csak azért, hogy otthon őrizze

– hívják fel a rendőrség figyelmét. 

Ráadásul a tanárt úgy akarják futni hagyni, hogy még mindig tartozik 436 ezer forinttal a diákalapítványnak: csak 3 200 ezer forintot fizetett vissza, és közel 50 ezer forintos bankköltséget hozott össze azzal, hogy kivette a pénzt a bankszámláról. Ezt a máig ki nem fizetett összeget szerintük végképp nem lehet azzal magyarázni, hogy csak dobozban tartotta.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7013278165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Okos Tóbiás 2017.11.15. 13:42:44

Készítik elő a terepet(vélt jogalapot), a számonkérésükre. Csak "megvédték" az uniós pénzeket, "hazavitték dobozba", nehogy illetéktelenek ellopják, átvették "NER megőrzésre", stb.

and/or 2017.11.15. 14:30:55

Anno úgymondták, amikor valaki hazavitt valami értékeset a munkahelyéröl, hogy "szocialista megörzésre átvette". EZEK UGYANAZOK!

Shanarey 2017.11.15. 15:22:47

Orbanisztán 2017, s lesz ez még rosszabb is.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 15:25:01

A narancskullancsok minden fidesz geciséget bevédenek, legyen az tolvajlás, vagy gyermeklány megbaszása.

Hofipisti 2017.11.15. 19:45:36

Soroznak ezek a kis- és nagystílű disznóságok, s mégis a FIDESZ vezet a támogatottsági listán - igaz, 40% körüli a pártot nem választani tudók aránya. No ez az ellenzék értékmérője, s egyben elévülhetetlen felelő(tlen)sége!!!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 19:59:32

@Hofipisti: "a FIDESZ vezet a támogatottsági listán"

Igaz, hogy a többség nem rá szavaz. Mindezt úgy, hogy nincs jobboldali párt a palettán, a jobboldali szavazók vagy a szélsőjobbra szavaznak, vagy balra, vagy otthon maradnak. A kisgazdákat, MDF-et kinyírta a csúti geci.

morpho 2017.11.15. 20:06:31

@Hofipisti: Már bocs, de az ellenzék most hogy jön ide? Tényleg nem értem. Rávilágítanál?

Hofipisti 2017.11.15. 20:20:40

@morpho: Egyszerű. Ha lenne VÁLASZTHATÓ, vállalható, hiteles ellenzék, a FIDESZ egyeduralma, s ezzel együtt a pofánkba röhögése tüstént megszűnne.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 20:27:38

@Hofipisti: De nincs, mert minden jobboldali pártot kinyírt a csúti geci.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.16. 07:40:03

Az MSZP-s képviselő meg Csepelen besétált a suliba és meggyilkoltatta az iskola igazgatóját, hogy kussoljon a tolvajlásairól.

Szóval látszik hogy a ballibek még ebben is sokkal szarabbak, és gennyesebbek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.16. 07:41:27

A Fideszes ha lebukik visszavizeti a lopott pénzt. Az MSZP-s ha lebukik gyilkol:

www.origo.hu/itthon/20150428-csepeli-kettos-gyilkossag-elkeszult-a-dokumentumfilm.html
"Kun Tamás közvetlen közelről bal halántékon lőtte Takács Józsefet, aki azonnal meghalt. A megrettent Papp László a pisztollyal a kezében feléje közelítő Kun Tamás elől az iroda hátsó része felé hátrált, és folyamatosan kérlelte, hogy ne lője le, de Kun nem könyörült. Később Kun észlelte, hogy Papp még lélegzik. Lehajolt a földön fekvő emberhez, és körülbelül 10 centiméterről fejbe lőtte. Papp még ekkor sem halt meg, hanem 11 percig élt.”

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.16. 07:42:51

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Boccs túloztam.. A ballibek nem gyilkolnak, hanem gyilkoltatnak bérgyilkossal..

"A gyilkosság során végig jelen volt Deme Gábor (MSZP), aki korábban az intézmény gazdasági igazgatója volt. Az indíték az a körülbelül hatmillió forint volt, amit Deme még gazdasági vezetőként elsikkasztott."

werecke 2017.11.16. 07:58:50

Milyen osztály ez hogy több millió forint volt a számlán ? Nálunk a havi 3000 forintért ugattak a szülők hogy sok. Kamu . Thank you Mr. Werber !

werecke 2017.11.16. 08:01:22

Jut eszembe az osztálypénztz nem is kezelheti tanár hanem a szülői munkaközösség megbízottja. Akit a többi szülő szavaz meg. Szóval nagyon kamu.

odod94 2017.11.16. 09:13:32

@werecke: nem osztálypénz volt, hanem az iskola alapítványa. Ennek a szervezetnek lehet utalni az 1%-ot, illetve rendszeresen felhívják a szülők figyelmét, hogy itt tudja támogatni az iskola felesztését, stb.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.16. 09:42:04

@Ballib cenzúrázók réme 25: "A Fideszes ha lebukik visszavizeti a lopott pénzt. Az MSZP-s ha lebukik gyilkol:"

Igen, ez a génjeikben van. Emlékezzünk meggyesi és demszki ámokfutására, mikor kiirtották fél Budapestet. Már várom, mikor a csúti geci kezdi a befizetéseket. Az első években elég lesz napi egymilliárd forint, hogy a befolyó hatalmas összegek ne tegyék tönkre a gazdaságot.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2017.11.16. 09:52:56

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ezzel szemben a fideszesek szintén részt vesznek gyilkosságokon (Tehát saját értékítéleted szerint, te egy gyilkosokat támogató sz@rcsimbók vagy, köszönjük a beismerést):
A bíróság a 44 éves Gál Antalt emberölés, kifosztás és magánlaksértés miatt mondta ki bűnösnek. A perben bűnpártolással vádolt két férfi, Szabó József, valamint Gál Roland volt dunaújvárosi fideszes önkormányzati képviselő három-három év börtönbüntetést kapott. Az ítélet szerint Gál Antal 2013. május 1-jén az otthonában megölte Molnár Antal 42 éves dunaföldvári vállalkozót, a bűncselekmény elkövetésében közreműködött a másodrendű és a harmadrendű vádlott. A holttestet egy dunaújvárosi ház pincéjében elásták és bebetonozták. Farkas László bíró, a büntetőtanács elnöke felidézte: Gál Antal és a későbbi áldozat üzlettársak voltak, de kapcsolatuk ellenségessé vált, miután Molnár Antal nem teljesítette hárommillió forint átadására tett ígéretét. Az elsőrendű vádlott megkérte a korábbi börtönbüntetése alatt megismert Szabó Józsefet, hogy figyelje Molnár dunaföldvári otthonát, és jelezze, ha egyedül van otthon. A bíró ismertetése szerint a gyilkosság napján, hajnalban Gál Antalt Gál Roland szállította a helyszínre, majd a közelben várakozott. Az elsőrendű vádlott egy betört ablakon át bemászott a házba, és megfojtotta Molnár Antalt. Gál Roland segített betenni a gépkocsiba a holttestet, amelyet Gál Antal édesanyjának felújítás alatt lévő dunaújvárosi házához vittek. Az első- és a harmadrendű vádlott a ház pincéjében befedte építési törmelékkel, másnap pedig Gál Antal bebetonoztatta.
24.hu/belfold/2017/10/27/gyilkossagi-ugyben-iteltek-el-a-fidesz-volt-dunaujvarosi-kepviselojet/

CoolKoon 2017.11.16. 10:12:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "vagy gyermeklány megbaszása" - Ó, egy bloggal arrébb (C:C) a Kevin Spacey-féle homoszexuális molesztálási ügyeket próbálják meg elkenni keményen. És én balga módon még azt hittem, hogy ezek nem szeretik a buzikat (vagy lehet, hogy csak azokat nem, akik nem erőszakoskodnak).

CoolKoon 2017.11.16. 10:16:10

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nekem személy szerint semmi kifogásom nem lenne az ellen, ha az illetőt felkötnék, de előtte még istenesen megkínoznák. Csakhogy ez a sikkasztó fityeszes patkányt egy kicsit se menti fel az alól, hogy ragasztóba mártsák, aztán meghempergessék tollban, ahogy az ilyenekkel szokás.

.., 2017.11.16. 10:20:46

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nem sikerült a lényeget fognod. A lényeg ugyanis nem az, hogy a fideszes vagy az mszps lop, hanem az, hogyha fideszes lop, akkor a rendőrség elkeni az ügyet. Érted már?

smartdrive 2017.11.16. 10:29:57

majdnem sikerült nem hülyeséget írnod. van olyan a büntetőjogban, hogy kölcsönvétel, csak pont autóra nem vonatkozik

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2017.11.16. 10:34:25

@Ballib cenzúrázók réme 25: De az a szemétláda börtönbe került, míg a Fideszes társa boldogan éli a világát, mert a moslék pártja bevédi bármit tett is. És a többi Fideszes bűnözővel is ez van. Soroljam a neveket, vagy tudsz egy párat te is felsorolni. Csak emlékeztetőül, Farkas Flórián, Simonka György, Mengyi Roland...

Emil Cziljak 2017.11.16. 10:54:46

A kormányszóvívő beszólása, miszerint " na dehát sikerült ? " beépült a magyar joggyakorlatba. Én is tele vagyok ilyen hivatalos szövegekkel és ezeken keresztül mutatom be a külföldi barátaimnak, hogyan is működik egy bábállam. Az orbán féle bábszinházban, amit mindenki tátott szájjal néz. De hát ehhez a magyar emberek messzeföldön híres gerinctelensége, opporzunizmusa és a hatalommal való kollaborációs készsége.

Etniez 2017.11.16. 11:18:45

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ahogy elnézem, ma nagyon felültél a szopórollelre.
Nem kell mindig nyalni a fideszes segget, a vállalhatatlan ügyeket el kell engedni és akkor nincs ekkora égés.

Zacskóstej 2017.11.16. 11:18:51

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ha az MSZP megetetett volna veled annó 90 deka sz@rt...most meg a Fidesz etetne veled 65 dekát...te vidáman falnád és dünnyögnéd hogy "de ez kisebb szar"....

Etniez 2017.11.16. 11:34:12

Úgy tűnik, hogy kezdenek legatyásodni fideszék.

Elsőnek elloptál a nyugdíjvagyont.
Utána az EU-s pénzeket.
Házipénztárrá tették az MNB, alapítványait, utána az MKB.
Most már lehajolnak az apróért is, osztályokat fosztanak ki.

A felsorolás nem teljeskörű, csak a tendenciát akartam felvázolni :)

Zacskóstej 2017.11.16. 11:38:18

@Etniez: Majd mikor kopogtat a fradi security miszerint: "elnézést hogy megzavartuk a vasárnapi ebédet...a dézsmáért jöttünk."

nemecsekerno_007 2017.11.16. 11:59:02

Hát ez gáz, most már tényleg monnyon le a patás.

conchita wurst 2017.11.16. 12:40:43

HVG komoly sztorkat szokott osszerakni

bajai cigany vidiora emlexunk meg? ay hozta meg a 2/3ot a fidesznek a legyutobb

MIx 2017.11.16. 12:48:06

A fideszes lopás az nem lopás, hanem "megőrzés".
Emlékezzünk a magán nyugdíjpénztárak pénzének ellopására, "megőrzésére".
Megvan, valahol. Talán a pénztáros Lőrincnél.
A rendőrség helyesen döntött, ha fideszes lop, az nem bűn, ez politikájuk alapja, mint egy "neves" professzoruk (Lánczi?) kifejtette.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.16. 12:57:47

@megamedve:

Ezétrt lesznek jövőre választások, megnézni, ki mit akar.

Sir Galahad 2017.11.16. 13:07:52

A kedves tanár úrnak természetesen a jó édesanyját, meg azoknak is, akik mentegetik. Arra viszont szeretném felhívni a szerző figyelmét, hogy a bevezetőben említett példa pont nem jó, a magyar jog ugyanis - afféle kuriózumként - ismeri a "jármű önkényes elvétele" kategóriát, ami hivatalosan azt a szituációt jelenti, amikor a tettest nem vezérli tulajdonszerzési szándék, csak pl. az időleges jogtalan használat. A gyakorlatban meg azt, amikor ezt nem sikerül rábizonyítani.

BéLóg 2017.11.16. 13:16:40

Az hogy ennek a tanárnak mi a politikai beállítása, ló******szt sem jelent, Ezért aztán hangsúlyozni kell.
Ez az EMBER egy piti sikkasztó.
Ha valaha is olvasott Indexet, "hazavitte az Indexolvasó tanár..." A sort folytatva, a "a 168óra szimpatizáns hazavitte...". " B1 blogban rendszeresen publikáló tanár hazavitte..."
Akkora g-cikik vagytok, mint ide Lacháza!
Már várom a "vesszenek a TANÁROK" tüntetéseket, hiszen ez az ember ELSŐSORBAN tanár volt és mint TANÁR követte el a tettét és nem mint politikai szereplő.
Úgyhogy bekaphatjátok.

Etniez 2017.11.16. 13:52:06

@BéLóg: Igen, elsősorban, mint ember követte el a tettét.
És elsősorban azért ússza meg a felelősségre vonást, mert fideszes.

conchita wurst 2017.11.16. 14:01:12

ja csak az az aprosag maradt ki a HVGbol h mitol fideszes a faszi

Irbisz 2017.11.16. 15:12:09

@conchita wurst: "ja csak az az aprosag maradt ki a HVGbol h mitol fideszes a faszi"

ott van leirva világosan mitöl fideszes ez az enyveskezü alak, de ugy latszik az ertö olvasas manapság egyre ritkábbb fideszes körökben; igaz mivel a fidesz tarol az erettsegivel sem rendelkezö müveletlenek között, ezert nem olyan nagy meglepetes ez egy felkommunista lumpenpart nemgondolkodo fanatikus szavazojatol.
"tanár egy darabig még Belváros-Lipótváros Önkormányzatában a jogi bizottság Fidesz–KDNP által delegált tagja is volt,"

Terézágyú 2017.11.16. 15:16:10

@BéLóg:
"hiszen ez az ember ELSŐSORBAN tanár volt és mint TANÁR követte el a tettét és nem mint politikai szereplő."

De mint "politikai szereplő" kapott felmentést a büntetés alól. Egyelőre.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.16. 16:02:42

@The Ghost Wolf O1G:

A Gyurcsány nevű főtolvaj börtönbe van ?

Nem.
pedig nem is fizette vissza a lopott pénzt.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.16. 16:03:35

@Etniez:

Akkor Gyurcsány hogyan úszta meg a felelősságre vonást ?

Ő is Fideszes ?

actsy farang 2017.11.16. 16:28:48

Jó, szóval nem osztálypénz volt, hanem alapítványi befizetés. Csak azért, mert a cím még mindig fennen hirdeti, hogy a tanár ellopta az osztálypénzt. Nem mintha ez mentené az iskolai vezetőt, hogy visszaélt a pozíciójával, de azért az is bűnös, aki úgy szervezi meg egy számla kezelését, hogy nincs fölötte semmilyen rendszeres kontroll.
(Tehát itt nem osztálypénzről van szó, de megjegyezném, hogy régebben nem volt tiltva, hogy az osztályfőnök kezelje az osztálypénzt, de azért az mindennek az alja lenne, ha egy ofő, akinek az a dolga, hogy nevelje is a gyermekeket, meglopná a saját tanítványait. Nálunk ez úgy volt megoldva, még a bankkártya előtti időkben, hogy a helyi takszövben nyitott az ofő egy betétkönyvet, amikor betettek-kivettek mindig együtt mentek az osztály gazdasági felelősével és minden szülőértekezleten ott volt a betétkönyv. Azzal is lehet nevelni, hogy jól láthatóan nem lopunk.)
Az, hogy hazavitte megőrzésre, nem életszerű. Valakik hülyének vannak nézve. Nem emlékszem az utóbbi 50 évből olyan pillanatra, amikor ne így lett volna.

anyadmajma 2017.11.16. 16:49:20

@Ballib cenzúrázók réme 25: A Gyurcsány úgy úszta meg, hogy nem csinált semmit, te hazaáruló bolsevik geci. Úgyhogy mehetsz a ferde faszba.

georgenius 2017.11.16. 16:50:08

Szerintem a "tanár úr"(?) egy tolvaj. A rendőrség szerint „az adatok alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”. A kapitányság vezetője mondjon le, illetve legjobb lenne fegyelmit indítani ellene. A kuratórium tagjainak drukkolok, remélem megtudjuk majd a küzdelmük végeredményét is.
Én, mint "Szemere utcai" öregdiák jó emlékekkel gondolok vissza az (akkor még külön fiú-, és leány) iskolámra. (A tanárok többsége kiváló volt. Magas szintű matematika és magyar nyelv oktatás volt. Nagyon jó volt testnevelés. Híres volt az énekkar, Ugrin Gábor és felesége jóvoltából. János bácsi pedellus meg minden télen fellocsolta az udvart, hogy korcsolyázhassunk.)
Szóval a tolvaj az tolvaj. Ha elkapták (lebukott), akkor büntetés jár.

conchita wurst 2017.11.16. 17:06:13

@Irbisz: ami egy ballib blogon le van irva az semmit nem jelent

sot meg a videoik meg az utleveleik is hamisak bar az nem tartozik ide

hol van vmi arrol hol lehet utananezni mekkora FIDESZES A ZEMBERUNK?

anyadmajma 2017.11.16. 17:07:48

@conchita wurst: neked mindegy, te hazaáruló bolsevik geci, te úgysem a saját szemednek hiszel, hanem a gazdád hazugságainak.

conchita wurst 2017.11.16. 17:10:14

@Irbisz: ami egy ballib blogon le van irva az semmit nem jelent

sot meg a videoik meg az utleveleik is hamisak bar az nem tartozik ide

hol van vmi arrol hol lehet utananezni mekkora FIDESZES A ZEMBERUNK?

"tanár egy darabig még Belváros-Lipótváros Önkormányzatában a jogi bizottság Fidesz–KDNP által delegált tagja is volt"

TEHAT MEG HA EL IS HISSZUK A BLOGGERNEK EZT IGY HUZORA, AKKOR IS VOT VALAMIKO OLYAN H A FIDESZ TAMOGATTA OT 1 DB. ONKORMI BIZOTTSAGBAN

tekintve h jo 10 eve minden onkormi fideszes az orszagban, ezzel azert nem szukult nagyon a kor orbanra

kapjatok ossze magatokat a kurva anyatok mert soros nem tartja fenna fosblogotokat ezert a szinvonalert

Republic Forever! 2017.11.16. 17:43:44

@Ballib cenzúrázók réme 25: Valamit esetleg a szóban forgó esetről gyurcsányozás helyett?

Republic Forever! 2017.11.16. 17:48:15

@conchita wurst: Kár a gőzért, szarfaszú, hazug mocskos fidesztroll. Ez a tanár fideszes kötődésű és a NER megvédi a kölykeit a jogi felelősségre vonástól. Ennyi.

Amíg hagyjuk...

Republic Forever! 2017.11.16. 17:55:11

@conchita wurst: "TEHAT MEG HA EL IS HISSZUK A BLOGGERNEK EZT IGY HUZORA,"

Mert szerinted csak ez az egyszem blog állítja a tanár fideszes kötődését, te istenverte barom?!

Ez is csak lehozta a hírt, te barom, és posztot szentel neki.

sutyerák 2017.11.16. 18:00:23

volt egyszer egy kollégám egy munkahelyen. sok szerszám eltűnt. egy idő után már gyanús lett,így isten bocsássa meg,-álkulccsal kinyitottuk a szekrényét amikor nem volt ott. -és ott volt kb. hét eltűnt dolog. -később megkérdezték hogyezháthogyvan?
azt mdta,hogy azért rakta el,nehogy eltünjenek,vagy valaki ellopja. -és nem csinált belőle a főnökség ügyet. ez a mkahely olyan volt,hogy kb.5-6an dolgoztunk egy műszakban,-4műszak váltva egymást.

Cycmen 2017.11.17. 17:21:43

@..,: A lényeg ugyanis nem az, hogy a fideszes vagy az mszps lop, hanem az, hogyha fideszes lop, akkor a rendőrség elkeni az ügyet.

Az MSZP majomét meg a bíróság! Van rá példa és nem is rendHagyó!
Értede!

Cycmen 2017.11.17. 17:29:20

Na mostan olyan létezik, hogy ha a tolvaj megtéríti a kárt és a sértettel megegyezik, akkor megszüntethető az eljárás. Attól még lopás!
Annyi különbség azért van, hogy effektive nem politikusként lopott, hanem tanárként, Hagyó meg nem, persze ez magát a tényt nem érinti.

Cycmen 2017.11.17. 17:35:12

@Republic Forever!:
" a NER megvédi a kölykeit a jogi felelősségre vonástól. Ennyi
Amíg hagyjuk..."

Persze a NER vót te tisztánlátó!
Meg hogy amíg hagyjátok! Cöcöcö! Mit hagytok? Mi függ tőletek? Neked még a kutyád sem fogad szót szerintem!
Jenőke hülye vagy! :DDDDDD

werecke 2017.11.21. 09:23:30

@odod94: Az más , a címben osztálypénz van írva. Végülis mindegy , jönnek a választások , jól hangzik hogy ellopta.