B1 blogcsalád



Putyin hosszú távon megy szembe a világgal, és nem biztos, hogy rajta veszít

Szelestey Lajos összeállítása

2017. november 13. - Szelestey
  • Orbán be akarja végezni a nagy művet, ezért akar egyelőre további négy évet.
  • Ki fizesse a révészt? Vita Drezdában Orbán állítólagos magánútjáról.
  • Az általános magyar EU-ellenes roham közepette vannak azért unióbarát erők is Magyarországon.

Bloomberg

bloomberg.jpg

A hírügynökség arra figyelmeztet, hogy az orosz elnöknél többről volt szó, mint egyszerű taktikáról, amikor fontos nyugati választásokat trollkodott meg, mert bármennyire is hibának látszik a beavatkozás, Putyin jó ideje hátborzongató, magányos, hosszú játszmába folytat. Már uralma első 8 évében látni lehetett nála a stratégiai törekvést, noha a felszínen úgy tűnt, hogy igazodni igyekszik az amerikaiak által diktált világrendhez. De a belpolitikája már akkor sem volt liberális, nemigen különbözött attól, amit Orbán, Kaczynski vagy Beslusconi csinált. A második időszakban viszont elege lett a nyugati szabályokból és megpróbált egyenlő alapon tárgyalni az USÁ-val, illetve az európai hatalmakkal. Ám arra a következtetésre jutott, hogy a partnerségre alapuló stratégia sem vált be. Fontos azonban, hogy az államfő szinte sohasem cselekedett össze-vissza, vagy kiszámíthatatlan módon. Ezért nem valószínű, hogy uralma mostani, 3. szakaszában változtatna ezen.

Félelmetes útba vágott bele - az ismeretlen felé. Nem gondolja, hogy együtt lehet működni a Nyugattal. Azt igyekszik bizonyítani, hogy főleg az Egyesült Államok rendkívül ingatag és bármily kibillentheti egyensúlyából. A bemutatót a fejlődő világnak szánja, hogy az bátran szálljon szembe az amerikai hegemóniával. És ez be is jöhet. Az irányvonalától nem tér el, és a másik fél folyamatosan alábecsüli, mekkora fájdalmakat képes elviselni Oroszország. A legjobb válasz minderre az volna, ha sikerülne bizonyítani, hogy a demokratikus intézmények még működnek, képesek megfelelni annak, amit az emberek várnak tőlük. Vagyis hogy a Nyugat példa és erkölcsi irány lehet a 3. világ, de még az oroszok számára is. Ám idáig az USA és Nagy-Britannia elbukott a vizsgán. Európa már jobban teljesít, bár hibái azért látszanak. Putyin a megosztottságokat és kudarcokat alapválságnak igyekszik beállítani és úgy áll, hogy nem szükségszerűen veszít - egyelőre.

New York Times/Reuters

new_york_times.jpg

A jelentés azt emeli ki a Fidesz kongresszusáról, hogy Orbán Viktor szeretné visszafordíthatatlanná tenni az ország átalakítását, ezért fogadta el az újabb elnöki megbízatást. A hírügynökség megjegyzi, hogy a politikust, aki a bevándorlás ügyében szembefordult az unióval, megerősítette a hatalom ellenőrzését a sajtó fölött és ellenzi az EU-együttműködés elmélyítését, egyhangú döntéssel választották meg. De hát a párt magasan vezet a közvélemény kutatásokban, és a jelek szerint elsöprő győzelem elé néz. Az előrejelzések arra utalnak, hogy a középbalt megelőzi a választásokon a Jobbik is, amelyet úgy jellemeznek, hogy még inkább képviseli az etnikai alapú nacionalizmust, mint a Fidesz. Orbánt ugyanakkor széles körben bírálják a nyugati szövetségesek, mert úgy ítélik meg, hogy lebontja a demokratikus szabadságjogokat, amit azonban a kormánypárt tagad. Azt állítja, hogy a kritika része az összeesküvésnek, amelyek Soros György sző. Orbán a kongresszusi beszédben ki is tért arra, hogy harcol a „globalista” nézetek ellen, amelyek Európa keresztény nemzeteit, azok erkölcsi alapjait fenyegetik, és mindezért az üzletembert vádolta.

MDR

unnamed_1_2.png

A németországi Szászországban az egy héttel ezelőtti Orbán-látogatás utójátékaként még zajlik a vita arról, hogy ki fizesse a magyar vendég számára adott ebédet. Merthogy az út magánlátogatásnak minősült, a díszasztalnál azonban a tartományi miniszterelnökön kívül ott ültek más, magas rangú, helyi CDU-s politikusok is. Ezért az ellenzék azt mondja, állják csak a kereszténydemokraták a számlát, és ne az adófizetők. Hivatalos részről azt bizonygatják, hogy itt nem pártrendezvényről volt szó, amelyről egyébként magyar kívánságra nem készült jegyzőkönyv. Meg hogy más konzervatív méltóságok csak azért voltak jelen, mert szoros kapcsolat fűzi őket a vendéghez. A zöldek viszont a Balpárttal együtt nem értik, miért a közkasszából kellene kiegyenlíteni a kínos összeborulást egy jobboldali populistával, aki lábbal tapodja az emberi és szabadságjogokat. Az ebédet egyébként Orbán Viktor kezdeményezte, nem Tillich miniszterelnök hívta meg.

Deutschlandfunk

unnamed.png

Orbán Viktor a nemzetek Európájára játszik, amelybe Brüsszel nem tudna beleszólni, és jó esélye van, hogy jövőre nyer ezzel a programmal, de azért vannak Magyarországon Európa-barát erők is, ilyen pl. a Momentum. A miniszterelnöknél főleg a menedékpolitika ügyében az unió nemigen szólhatna bele a tagállamok döntéseibe, sőt a földrész elvesztené arcát, ha nő a migrációs nyomás. Majd meglátjuk, árt-e a választási esélyeinek, hogy hírek szerint igen szoros kapcsolatok fűzik az orosz elnökhöz. Épp ezzel könnyíti meg azonban a Momentum dolgát, amikor az a magyarok szabadságszeretetére apellál, mármint hogy az országot ne láncolják az orosz hatalomhoz. A pártelnök, Fekete-Győr András egyfajta reménysugár az EU-hívő politikusok új nemzedékén belül. De az nem generációs kérdés, hogy elutasítják az orosz uralmat a magyarok a kommunista időszak alávetettsége után. Hasonló nézeteket képvisel az Európa pulzusa elnevezésű, pártok fölötti polgári mozgalom is. Vezetője, Landwehr Klára azt mondja, hamis úgy feltenni a kérdés, hogy “Vagy Orbán vagy Európa”, mert a kettő tudna és képes is volna együtműködni. De azért a menekültek kapcsán jogos tartja a kormány bírálatát, mert a fanatizmus nem teheti tönkre az EU-t. És biztos abban, hogy az emberek többsége az unió mellett van.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6013257679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK10 2017.11.13. 09:30:43

A mai Európát liberális alapokra építették, és az első gyenge szellő épp összedönti. Mert a szakértők szerint az elmúlt években érkezett pármillió bevándorló csak egy kis fuvallat ahhoz képest, ami a következő 10-20 évben várható.

Márpedig ha egy gyenge szellő ekkora válságot okoz, akkor az Uniónak a jelenlegi formájában semmi értelme, hagyni kell bukni, és építeni valami újat és jobbat. Természetesen nem liberális alapokon, mert az már megbukott.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 09:53:22

@FUCK10: "A mai Európát liberális alapokra építették, és az első gyenge szellő épp összedönti."

Ah, ne aggódj már Európáért, te hazaáruló. A német GDP sokszorosa a magyarnak, és épp a bolgárok hagynak le minket.

Hruscsov óta hallgatom, hogy lehagyjuk a nyugati demokráciákat, de csak egyre jobban le vagyunk maradva. A rákosi, kádári, orbáni diktatúrák mind hazudtak és hazudnak, inkább a saját szemednek higgyél EGYSZER!

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2017.11.13. 10:11:32

"... és épp a bolgárok hagynak le minket. ..."

Bulgária annyira "hagy le minket", hogy Hollandia még mindig nem akarja beengedni a Schengenbe, mert az EU legkorruptabb államáról van szó. (Románia a második.)

Ahogy az ERM-II-be se akarják felvenni, mert az EU legszegényebb állama is.

FCUK10 2017.11.13. 10:29:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: én nem aggódom Európáért, gyors és viszonylag fájdalommentes kimúlást kívánok neki. hogy aztán a romjain lehessen valami jobb.

indekssz ISIS Alqaida mind CIA termék 2017.11.13. 10:52:56

Önök a

hahota magazin

nemzetközi sajtószemléjét olvashatták.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 11:41:33

@indekssz ISIS Alqaida mind CIA termék: Persze, Bloomberg, NewYork Times, vicclapok. Neked a Prostisrácok az Origó. Háááhááháháháááh hááhhháháá h hááhhháháá hháhá há áháá á há áháháh áhháh hááhh hááhhháháá h hááhhháháá hháhá há áháá á há áháháh áhháh hááhhháháá hháhá há áháá á há áháháh áhháhááhá h háhááh h ááhá h háhááh h háhá há áháá á há áh hááhhháháá h hááhhháháá hháhá há áháá á há áháháh áhháh hááhhháháá hháhá há áháá á há áháháh áhháhááhá h háhááh h ááhá h háhááh h háhá há áháá á há áháháh áhh hááhhháháá hháhá há áháá á há áháháh áhháhááhá h háhááh h áhááhá h háhááh áháh áhh hááhhháháá hháhá há áháá á há áháháh áhháhááhá h háhááh h áhááhá h háhááh háháá hháhá há áháá á há áháháh áhháhááhá h háhááh h ááhá h háhááh h háhá há áháá á há áháháh áhh hááhhháháá hháhá há áháá á há áháháh áhháhááhá h háhááh h áhááhá h háhááh h hhááháháh á!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 11:48:22

@FCUK10: "kimúlást kívánok"

Bolsevik álmok... Száz év alatt nem jöttek be, de talán MOST!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.13. 11:52:02

Putyin harcol a liberális világelnyomás ellen, s ez a mi érdekünk is.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.13. 11:52:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"épp a bolgárok hagynak le minket"

A bolgár életszínvonal kb. a magyar háromnegyede.

Shish Yakoo 2017.11.13. 12:09:53

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: De életminőségük eléri a magyarokét. Plusz remek tengerpartja és a világ legjobbjai közé sorolt síközpontjai egész évben élvezhető kikapcsolódást nyújtanak.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 12:10:28

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "A bolgár életszínvonal kb. a magyar háromnegyede. "

Hát pont ez a TRAGÉDIA!!! A románok már lehagytak, a bolgárok következnek.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.13. 12:11:02

@Shish Yakoo:

Öreg, én BG-ben élek, elhiheted nekem, hogy az átlagszint alacsonyabb a magyarnál.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 12:11:28

@Shish Yakoo: Azt ő pontosan tudja, jobban is, mint mi. De nem ez áll a silabuszban.

nemecsekerno_007 2017.11.13. 12:16:14

Meglátjuk mi lesz. Az ex-MSZMP-s ellenzék szervilizmusa nem hiányzik, amúgy se támogatja őket szinte senki. Így viszont a Fidesz-kormányé lesz minden felelősség, ha van egy kis eszük akkor megpróbálják megosztani kicsit mert akkor mindenki számára elfogadhatóbb megoldások születnek és talán a közhangulat is veszít a hisztérikus jellegéből. Persze az eü magánosítása meg a nyugdíjrendszer gyökeres átalakítása még hátra van.

rasztaszív 2017.11.13. 12:20:04

a mai európát azok támadják,akiknek a liberális alapokkal van bajuk.ezek pedig a reakciós klerikálisok.nekik van valódi,működtethető hálózatuk,nem Sorosnak.
ÉBRESZTŐ!!!

Shish Yakoo 2017.11.13. 12:22:19

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Életminőségről írtam, nem életszínvonalról, maxval bátyám.

Банско е вече утвърдено име на световната карта на зимните курорти, след като и британският "Мирър" го постави на седмо място сред най-препоръчваните 15 скидестинации в света.

trip.dir.bg/news.php?id=26555917

Evel Knievel 2017.11.13. 12:51:48

Szóval a liberálfasiszta fanatizmus tönkre teheti a homogén etnikumu ketesztény értékrend alapján müködő nemzetállamokat, védekezni tilos, aki másként gondolja az pusztuljon mert az EU fontosabb mint a Magyar Köztàrsaság...
Nice..na ezért a gondolkodásért veszít a balliba oldal minden választáson. Szervilis, merjünk kicsik lenni gecik.

Bolshevik 2017.11.13. 13:14:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Hruscsov óta hallgatom, hogy lehagyjuk a nyugati demokráciákat, de csak egyre jobban le vagyunk maradva"

Akkor ez valami olyasmi, mint hogy Orbán minden kedden megbukik, de most fog harmadszor is nyerni kétharmaddal, nem? :D

GGy 2017.11.13. 13:14:26

Lemaradt a cikk végéről az (x).
Mi az a "Momentum" meg az "Európa pulzusa"?! Ne vicceljetek már....

VaradiJanos 2017.11.13. 13:43:04

@rasztaszív: igazad van libejális demokjata elvtájsam, tissztel bened hogy enyi év után sem adod fel a harcot a kleriqális öszeesküvés elen, bár nem bisztos hogy a vatikán keze is bene volt hogy nem engedte a pap hogy harangozz

Cinkes 2017.11.13. 13:43:40

@FCUK10: mintha az a gyenge szellőcske a konzervatívok agyatlan részét ingatta volna csak meg, hogy reflektáljak az egyik felére a hazugságodnak...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 13:48:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "A román szint a magyar 90 %-a. "

Na látod! Hol voltak még a csúti geci uralkodásának kezdetén? És már le is hagytak minket.

Ha veszed a magyar, szlovák és román gazdasági mutatókat EGY sincs, amiben a magyarok vezetnének.

Nah, többet engem nem kell igazolnod, nem szívesen beszélgetek egy csetrobottal.

VaradiJanos 2017.11.13. 13:49:29

@Bolshevik: te szemét trol te is tudod hogy csak azé nyert mert a putyin meghekelte az emiliát és különben is csak azé szavaz bárki demokjata a fideSSte mer félnek hogy az orr bán megon kilöveti a szemüket

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 13:50:04

@Bolshevik: Amennyi választási csalást követ el a fideSS, nincs kizárva.

VaradiJanos 2017.11.13. 13:51:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ez tökéletes indok lenne, hogy költözz szlotàkiába vagy oláhiàba

VaradiJanos 2017.11.13. 13:52:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: mán nem csak antidemokjata a rendszer, de mán csalnak is? Holnap holocaust?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 13:53:03

@VaradiJanos: "költözz szlotàkiába vagy oláhiàba"

Nem szívesen kölöznék, én szeretem a hazámat, nem vagyok olyan hazaáruló geci, mint te, meg a gazdád.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 14:01:46

@VaradiJanos: "Holnap holocaust? "

Azt már elintézte a csüngőhasú eszményi példaképe, a töketlen horti. Még egyet szeretnél, geci?

VaradiJanos 2017.11.13. 14:05:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem szeretnék, nekem semmi bajom a fajtáddal, bár a nőitek elég rusnyák, főleg öregen, de ez apróság és úgyis neked kell tolnod őket, nekünk csak el kell viselnünk titeket, de szerencsére ki lehet kapcsolni a tv-t és nem közelező az index olvasása sem

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 14:24:57

@VaradiJanos: "a nőitek elég rusnyák"

A magyar nők híresen szépek. Te a szőrös latin csajokra bux? Egészségedre, geci! :))

VaradiJanos 2017.11.13. 14:39:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: engem nem érint a kérdés, meleg vagyok .... és demokjata

rasztaszív 2017.11.13. 15:31:55

@VaradiJanos: te közben néha tényleg elhiszed,hogy csak játszod a hülyét...?:)

Mano1970 2017.11.13. 17:09:34

@Evel Knievel: Baszod!MÉG az országunk nevét sem tudod!Ha nem csak rubel csörögne a zsebedben,megnézhetnéd!!
süti beállítások módosítása