B1 blogcsalád



Bajnai egykori külügyminiszterét indítaná az MSZP Orbánnal szemben

2017. október 22. - nickgrabowszki

A 76 éves Balázs Péter lehet a közös lista vezetője. bp_1.jpg

Korábban írtunk egy posztot arról, hogy ismét Tarjányiék kasztingolják baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltjét. A Fühü alapján megírtuk, hogy már meg is van a jelölt, de Molnár Gyula nem árulja el a nevét. Majd csak november elején akarják bejelenteni. Viszont annyi kiderült, hogy nem pártpolitikust, hanem mindenképpen civil jelöltet akarnak, aki miatt egyik párt sem érzi majd legyőzöttnek magát. Főleg a DK.

Ezután felpörögtek az események, és az ellenzéki körökből a tárgyalások állásáról a következő információk jutottak el a B1 bloghoz:

1. Biztosra vehető az MSZP-DK közös lista.

Elvi megállapodás már van, de a listáról csak az egyéni képviselőjelölti helyek elosztása után tárgyalnak. Ez különösen annak fényében komoly fejlemény, hogy Gyurcsányék az év eddigi részében arra hivatkozva hárították el a közös lista tervét, hogy az már 2014-ben sem működött.

2. További ellenzéki ellenzéki pártok viszont nem csatlakoznak.

A MoMa Bokros Lajos révén ugyan a DK kontójára helyet kaphat rajta, de sem az LMP, sem a Momentum, sem az Együtt-P nem vesz részt benne. (Legalábbis jelen állás szerint.)

3. Az Együtt-P viszont legalább hajlik a koordinációra az evk-kban.

Az LMP és a Momentum erre sem hajlandó. A nekünk beszámoló források szerint viszont körvonalazódik egy megállapodás terve, amely szerint a 106 egyéni választókerületet olyan módon osztanák meg, hogy az MSZP és a DK jelölhet 70+ helyen, az Együtt-P viszont legalább 27 körzetet kap, ahol a szocialisták és Gyurcsányék nem indítanak velük szemben senkit. Így az Együtt-P tud saját listát állítani (ehhez 27 egyéni képviselőjelölt a feltétel), és egyetlen ellenzéki induló lesz (már legalábbis azok közül, akik ehhez csatlakoznak, mert az LMP, a Momentum és a Jobbik nem).

4. Az Együtt-P öt nyerhető körzetet kért, az MSZP sokallja.

A körzeteket az ellenzék esélyei szerint több kategóriába sorolják. A baloldali liberális ellenzék számára nyerhető körzetekből az Együtt-P ötöt akar, az Molnár Gyula viszont ez azzal dobta vissza, hogy az MSZP-DK támogatottsága a biztos szavazóknál 22 százalékos, az Együtt-P-é viszont csak 1-2; legfeljebb 2 esélyes körzetet kaphatnak.

5. Balázs Péter lehet az MSZP-DK miniszterelnökjelöltje.

Vagy legalábbis listavezetője. Az éppen aktuális tervek szerint.

Balázzsal Tarjányi Péter tárgyalt, minden bizonnyal a beleegyezését is megszerezte. Az MSZP vezetői még nem találkoztak vele, de feltételesen rábólintottak, most arra várnak, hogy Gyurcsány is megtegye ugyanezt. Egyelőre azonban az egyéni körzeteken csak osztozkodnak; a lista - és annak vezetője - csak informálisan került szóba.

Az 1941-es születésű Balázs Péterről azt kell tudni, hogy a Kádár-rendszerben külkereskedőként kezdte, majd a rendszerváltás után diplomataként folytatta. A 90-es években Koppenhágában, Bonnban és Berlinben is volt nagykövet, majd az MSZP külpolitikai kabintejét vezette. 2002 után külügyi államtitkár, majd a brüsszeli nagykövet lett, ő volt az első magyar tagja az Európai Bizottságnak (2004-ben néhány hónapig). Bajnai Gordon kormányában külügyminiszter volt 2009-10-ben.

Végzettségét tekintve közgazdász; tanít a Corvinuson és a CEU-n is.

6. Van B-terv is.

Jelen állás szerint a volt külügyminiszter lesz a jelölt, de van tartalékterv, ha Gyurcsány nem menne bele. Forrásaink szerint például Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány egykori igazságügyminisztere lehet még opció, akinek a fia, Gergely 2006 óta az MSZP országggyűlési képviselője. (Bár azt meg kell jegyezni, Bárándy azért kevéssé valószínű, mert 2004-ben Gyurcsány egyik első dolga volt az ő menesztése.)

Karácsony Gergely, akit korábbi cikkükben hiányoltunk, csak akkor merülhetne fel érdemben, ha az Együtt-P csatlakozna a listához is. Bár még akkor is kérdéses, hogy Gyurcsány beleegyezne-e.

Itt tartunk most.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8313049834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2017.10.23. 10:37:22

@VaradiJanos: te súlyosabb eset vagy, mint gondoltam.
te finkelstein szellemi örököse vagy.

Andy73 2017.10.23. 10:38:28

A színész Balázs Péter sokkal alkalmasabb lenne erre a komikus szerepre.

Janossz 2017.10.23. 10:40:09

@midnight coder: Kérdés, hogy egy falusi kőbánya művezetőjének gyereke fog-e még valaha egyetemet végezni Magyarországon. Ez kérdés.
És ha nem tud az oktatáshoz hozzáférni, akkor nem, vagy igen kevés GDP-t fog termelni, de majd lehet rá mutogatni: Ez is olyan, mint a fajtája, ugye?

ben2 2017.10.23. 10:40:28

@Janossz:

"Azért szögezzük le: Gyurcsány legrosszabb évében is nagyobb volt a gyermekvállalási kedv/hajlandóság, mint Orbán/Balog legjobb évében."

OK, vegyük úgy, hogy a gyermekvállalási kedv alakulása nem hosszú távú folyamat eredménye, ami ciklusokon átívelve érezteti a hatását, hanem a kormányzati intézkedések hatására azonnal.
Ezek alapján tehát azt állítod, hogy azért kellene a kormányzást az MSZP-DK-ra bízni, mert attól ismét nagyobb lenne a gyermekvállalási kedv?

midnight coder 2017.10.23. 10:42:05

@taga20: Ha nem lennének a külföldi multik, akkor itt az átlagpolgár kb. legelne. Köszönhetően annak, hogy a szocik a gengszterváltás után kb. két ciklus alatt elpárologtatták szinte az összes felhalmozott közvagyont úgy, hogy közben nem épült ki hazai gazdaság. Aztán Bokrosnak, majd Orbánéknak majdnem sikerült növekvő pályára állítani az országot, csak aztán jöttek a szocik és a jóléti rendszerváltás programja, amivel villámgyorsan sikerült felvinni a GDP arányos államadósságot 55%-ról 70% fölé, innen viszont már sokkal nehezebb visszabillenteni a tengeralattjárót emelkedő pályára, annál is inkább mert míg Bokros idején volt egy rakás lehetőség a megszorításoktól az energetikai szektor eladásáig, mára már nem nagyon van értelmesen eladható állami vagyon, és megszorítani sem nagyon lehet, mert akiket megszoríthatnál azok így is rohamtempóban hagyják el az országot.

A nép pedig nincs ugyan nagyon oda Orbánért, de még egy katasztrofális baloldali kormányt nagyon nem akar bevállalni. Esetleg, ha mondjuk Bajnai csinálna a egy jobboldali pártot, arra szerintem sokan szavaznánk.

1ghost 2017.10.23. 10:45:33

@VaradiJanos:

Te retkes ezernickű, bérhazudozó fidesztroll! Te még ebben az esőben is a tolvaj korrupt gazdád seggét nyalod?

midnight coder 2017.10.23. 10:45:53

@Janossz: Már mi a fenéért ne lenne képes egyetemet végezni ? Most is képes. Más kérdés, hogy ma egy jól menő maszek vízszerelő többszörösét keresi Budapesten mint egy egyetemi tanár vagy egy orvos, de még egy mezei szoftverfejlesztőnél is lényegesen jobban keres.

ben2 2017.10.23. 10:47:34

@taga20:

Senki sem kéri, hogy rizsázzál, csak támaszd alá érvekkel, hogy gazdasági szempontból mitől lenne jobb egy MSZP-DK kormány, mint a mostani?

Ami az EU-s támogatásokat illeti:
Lehet ugyan mondogatni, hogy az EU-s pénzek nélkül milyen szarul lenne az államháztartás, de ha belemegyünk a "mi lenne ha" találgatásokba, akkor következetesen vonjuk ki a külső gazdasági eszközöket a képletből.
Így viszont, ha az EU-s pénz nem számít, akkor az IMF hitel sem, azaz a szocialista kormányzás végeredménye egy remek kis államcsőd lenne.

MACISAJT 2017.10.23. 10:48:59

@Ad Dio: "Az "erős" ellenzéki párt pedig a Jobbik lesz, "

Az idézőjel jogos.

Ugyanis a zazrivecz-simicsek páros mindent feltett egy lapra, dupla vagy semmit játszanak.
És mivel semmi a vége, a választások után garantáltan szétesik a mostani formáció.

taga20 2017.10.23. 10:50:16

@midnight coder: "Köszönhetően annak, hogy a szocik a gengszterváltás után kb. két ciklus alatt elpárologtatták szinte az összes felhalmozott közvagyont úgy, hogy közben nem épült ki hazai gazdaság. "

ezt azé bontsd má ki, me a két ciklust nem vágom.

ja és annak a közvagyonnak a nagy rész

taga20 2017.10.23. 10:52:14

@midnight coder: "Köszönhetően annak, hogy a szocik a gengszterváltás után kb. két ciklus alatt elpárologtatták szinte az összes felhalmozott közvagyont úgy, hogy közben nem épült ki hazai gazdaság. "

ezt azé bontsd má ki, me a két ciklust nem vágom.

ja és annak a közvagyonnak a nagy része egy kalap szart ért.
nem tudom emlékszel még arra, mikor a két németországot egyesítették, akkor a kelet-német szocialistagyárakat 1márkáért adták el.

Janossz 2017.10.23. 10:58:29

@ben2:" Ezek alapján tehát azt állítod, hogy azért kellene a kormányzást az MSZP-DK-ra bízni, mert attól ismét nagyobb lenne a gyermekvállalási kedv? "
Nem. Azt állítom, hogy sikerpropagandád kicsit sántít, biceg. A hatalmas családbarát politika 7 év alatt (nem AZONNAL !) öt százalékos csökkenésre volt elég.

Egyébként nem gondolom, hogy veled lehetne értelmesen beszélni.
Beszűkült tudatú közgazdász lehetsz, könyvelőnek biztos jó, de a kutyámat nem bíznám Rád.

Ha egyszer felemelnéd fényes tekinteted a statisztikáidból az Excel-táblák mögül, még az is lehet, hogy rájönnél, a világ nem számsorokból, meg algoritmusokból áll.
Az emberek nem személyi számok, az Európai Unió sem egy vállalat, nem arra találták ki.
De lehet, hogy már öreg vagy ehhez, nem fog menni.

taga20 2017.10.23. 11:01:52

@ben2: egy: én nem mondtam, hogy a szocikat a dékával várom vissza.

kettő: szerinted attól lesz a haza felvirágoztatva, ha mészaros, tiborc, garancsi féle alakokat tömünk közpénzzel fullra? ezeknek az embereknek, ha egy tényleges piacon kellene helytállniuk, meghalnának az első héten.

három: szerinted rendben van az, hogy csak idén idáig cca. 40 csilliárdot basztak el a sorosozásra?

négy: sorolhatnám holnap reggelig, csak má fáj az ujjam.

midnight coder 2017.10.23. 11:04:28

@taga20: Igazából két és fél ciklusuk volt, mert a szétlopás már úgy 86 környékén elkezdődött, a spontán privatizáció idején. Utána Antallék orra előtt loptak szét mindent az elvtársi kapcsolatok segítségével, végül jött a Horn kormány. Antallék idején volt némi bágyadt kapálózás, hogy talán nem kellene hagyni hogy a jóelvtársak így lopják szét az országot, de elintézték a dolgot annyival, hogy nincs másik elitünk, így a volt elvtársakat nem lehet kimozdítani a pozícióikból, különben is, meg kell teremteni a hazai tőkés osztályt.

A közvagyon egy része valóban kalap szart ért, Pl. a sok kézimunkára alapozott szocialista nagyüzem, de azért volt ott sok minden ami ha értő kezekbe kerül, akkor arannyá válhatott volna. Ha ésszel és nem ragadós kézzel nyúlnak a dologhoz, akkor ma kb. ott tartanánk mint Szlovénia.

midnight coder 2017.10.23. 11:06:19

@Janossz: "az Európai Unió sem egy vállalat, nem arra találták ki."
Pedig de. Eredetileg szigorúan gazdasági dolog volt, az ideológiát csak később löttyintették mellé. Nem kellett volna.

MACISAJT 2017.10.23. 11:07:13

Jellemző hogy zazriveczről és általában az operettnácikról nem igazán jut az ember eszébe egyetlen cselekedetük sem, ami indokolná hogy miért is bíznák rájuk az ország vezetését...
Marad hogy zazrivecz buzi-e vagy sem. Vagy hogy simicsek megőrült-e teljesen, vagy csak félig( szerintem teljesen, holtrészegen festékszórozni éjjel Vezsprémben, muhaha).
Ennyi.

Az már csak ráadás hogy az agyonvert ballibák mára már úgy megkedvelték őt és simicseket, mint Kolompár Áléhándró a PISA tesztet..
Mert az nem vitás hogy mindkét oldal és holdudvara lop, csal, hazudik.

Csakhogy. Míg a ballibák hazaáruló lopásaiba az ország rendre tönkrement, amit aztán a magasságos IMF hitel mentett meg az államcsődtől...addig a jobboldal visszavásárol, kifizeti az önkormányzatok adósságait, fejleszt és még jut is adócsökkentésre, béremelésekre.
Kormányozni meg muszáj valakinek, mert különben jönne a kijevi anarchia ...

Ott van konkrétan Andy Vajna példája. Olyan ez az alak mint ahogyan a legalapvetőbb antiszemita toposzokban le van írva.Egy procc zsidó.
Csakhogy amióta ő átvette a filmipart, az virágzik, jut munka mindenkinek, ömlenek ide a hálivúdi produkciók, Oscar -díjat nyert egy film és többen más fontos fesztiválokat.
A Grünwalskiak idejében meg csak ellopták a pénzt.
Melyik jobb?
Vagy. Mit lát a polgárok józan többsége? Na, mit?

Elárasztja az országot az optimizmus - jövőre jobb lesz?
Privátbankár

Jaj és ajvé, (egyáltalán nem) kedvesch eftársak...:P

Hát mi lesz így, ha már vértes eftárs GKI-ja is ilyeneket mér?
"Elárasztja az országot az optimizmus "???? Uram, irgalmazz...

Vagy szintén nemrégi :

privatbankar.hu/makro/lesz-mibol-osztogatni-masfel-evtizede-nem-volt-ekkora-tobblet-a-koltsegvetesben-300540

És ezeket váltsuk le, mindenáron, mi?:P

Hogy kikre? Ja hogy a gyurcsányokra, kókákra, veressjánosokra, draskovicsokra,d209-re....
Vagy a simicsek támogatta operettnácikra, akiket a ballibák egészen megszerettek...

Na ne már.

midnight coder 2017.10.23. 11:10:44

@MACISAJT: "És mivel semmi a vége, a választások után garantáltan szétesik a mostani formáció."
A bal oldalon viszont ehhez még a választásokig sem kell várni.

Ezzel együtt a Jobbik valóban elég béna kacsa. Viszont ahogy én látom, életképes alternatíva csakis jobbról várható. Jelenleg nincs olyan baloldali forgatókönyv ami javítani tudna az ország helyzetén, még rövid távon sem, nem hogy hosszú távon. Ez amúgy egész Európára is igaz. Ha túl akar élni, meg kell szabadulnia a baloldaltól.

Az más kérdés, hogy valaminek kellene kerülnie a baloldal helyére, ami az átlagpolgárok érdekeit képviseli állam bácsival és a multikkal szemben. De erre az ipari forradalom hajnaláról itt ragadt, és azóta egy centit előre haladni nem képes "progresszív" baloldal teljességgel alkalmatlan.

1ghost 2017.10.23. 11:13:52

@MACISAJT:

Már megint lebuktál te ócska orbánista bérhazudozó!

A magyarok sokfélék, sok fajta véleménnyel, sokféle világnézettel, de egyben közösek: a korrupt, velejéig tolvaj fideszfajtádat a rács mögött akarják látni, az utolsó rohadt kollaboránsig bezárólag.

Mindegy mit hazudsz, te gerintelen orbánbérenc, mindenki csak röhög a szánalmas erőlködéseden.

midnight coder 2017.10.23. 11:14:36

@MACISAJT: Igazából egy normális jobboldal az, amire szükség lenne. Stadionok, nemzeti inzultáció és más hasonló baromságok nélkül, és némileg konszolidáltabb mértékű korrupcióval.

taga20 2017.10.23. 11:17:41

@1ghost: és mi van birkával? komolyan mondom má hiányzik a sok hülyesége:))

midnight coder 2017.10.23. 11:18:33

@1ghost: Ehhez képest most is kb. az a kérdés, hogy Orbánéknak kétharmada lesz-e vagy háromnegyede. És nem azért, mert az istenadta nép annyira szereti Orbánt. Csak senki sem hiszi el, hogy az a bolhacirkusz amit ma baloldalnak neveznek, egy pillanatig is kormányképes lenne. Fletóék idején sem volt az, pedig akkor még sokkal-sokkal kevésbé ugráltak szét a bolhák. És ami rosszabb: távol 's közel nincs senki a bagázsban akinek lenne valami ötlete azzal kapcsolatban hogy mit is kellene csinálni kormányon azon túl, hogy most már ők szeretnének lopni Orbánék helyett.

Janossz 2017.10.23. 11:20:26

@midnight coder: "Utána Antallék orra előtt loptak szét mindent az elvtársi kapcsolatok segítségével,..."
Azt is tudod, kinek a vezényletével történt mindez? Vagy nektek Matolcsy nevét nem szabad leírnotok? Államtitkárként "felelt" (bár felelt volna valaha!) a privatizációért.

ben2 2017.10.23. 11:20:33

@Janossz, @taga20:

Az eredeti felvetés az volt, hogy a jelenlegi kormánynál MINDENKI más jobban kormányozna.

Erre mondtam, hogy akkor nosza, ha _mindenki más_, akkor tessék tények alapján összehasonlítani az eddigi kormányzati ciklusokat.

Azaz szó sincs itt sikerpropagandáról, vagy hogy a jelenlegi kormányzat lenne az egyedüli üdvözítő megoldás.
Csak ha kormányt akarsz váltani, akkor mond meg, hogy mire, miért lenne az jobb és milyen tényekkel tudod megindokolni.

Persze lehet hőzöngeni, de a nettó tagadás max. a szekta összetartására lesz elég, a többséget nem fogja meggyőzni.

midnight coder 2017.10.23. 11:20:37

@taga20: A birkában az a vicces, hogy minden hülyeségével együtt ő baloldali, azaz többé-kevésbé a ti csapatotokban játszik, csak még a régi ligában.

midnight coder 2017.10.23. 11:22:42

@Janossz: Az egész Antall kormány egy nagy balfék volt, Matolcsyval az élen.

1ghost 2017.10.23. 11:23:34

@midnight coder:

Te tetves fidesztroll. Lassan már több nicked van, mint szavazótok.

Tapolca, Veszprém, Salgótarján lesz jövőre az egész ország, s hogy milyen sors vár rátok, most még elképzelni sem tudjátok.

Ám ez pont így van jól!

midnight coder 2017.10.23. 11:26:45

@1ghost: Már pár ezerszer megmondtam, hogy csak ez az egy nicknevem van a blog.hu-n, legfeljebb különböző számokkal a végén. Hacsak nem vagyok tudtomon kívül skizofrén, és amikor a másik énem átveszi az irányítást nem írok 1ghost néven hülyeségeket :-D

Morpheus. 2017.10.23. 11:35:26

Komolyabb esély csak akkor lehetne, ha Karácsony Gergely lenne a közös jelöltjük.

taga20 2017.10.23. 11:42:03

@midnight coder: ismerünk! álmodban két macska voltál:)))

ben2 2017.10.23. 11:47:30

@Morpheus.:

Karácsony Gergely mire lenne esély?

taga20 2017.10.23. 11:47:31

@VaradiJanos: na, ne szerénykegy!
ahogy itt riszálod magad, tisztán láccik, hogy látens búza vagy.

de én így is szeretlek, csak nem engedlek a hátam mögé!:)))

taga20 2017.10.23. 11:49:52

@ben2: talán arra, hogy a fityeszmaffia ipari méretű lopása megszűnne. és akkor egy helyiértékkel beljebb lennénk.

kezdésnek nem lenne rossz.

1ghost 2017.10.23. 11:54:14

@midnight coder:

Szedd már össze magát te retkes ezernickű bérhazudozó fidesztroll! Ha már éjjel nappal itt rohadsz a neten a korrupt gazdád seggét nyalva, próbálj meg legalább nagyobbakat hazudni, mert így jövőre aligha lehetsz egy cellában orbánnal.

Majd mehetsz a rezsiszilárd vagy a rogán mellé, oszt akkor majd főhet a fejed, hogy miért nem hallgattál rám. Világos?

1ghost 2017.10.23. 11:59:59

@ben2:

Na ja! Majd pont neked mint orbán gerinctelen talpásának fogjuk magyarázni, hogy korrupt, tolvaj, bűnszövetkezet vagytok, természetesen téged is ideértve.

Fiacskám, ez valami olyasmi, mintha a maffiának tartanánk előadást az erkölcsről.

Így hát nyugodtan visszabújhatsz a gazdád seggébe, mert normális ember aligha kíváncsi az orbánista hazugságaidra.

2017.10.23. 12:04:26

Nemzeti ünnepünk alkalmából a fideszes trollok tehetnek nekem egy szívességet (kinyalhatják a seggem). Arra a kettő gyíkarcra gondolok, aki hat másik nick-en is fut. Az orbánista szavazók egyenek szárított tehénszart. Ennyi jutott eszembe hirtelen.

taga20 2017.10.23. 12:07:02

@VaradiJanos: haver, én is az vagyok szerinted. nem vagyunk mi tezsvérek?:))

jani menyé ebédelni, az legalább megláccik rajtad!

2017.10.23. 12:11:05

@midnight coder: Szarházi, te még mindig az orbánnálnincsjobb mantránál tartasz? Nem lenne jobb, ha fideszgyíkok blogján adnád elő, mert itt szart se ér, mint ahogy te sem.

Cycmen 2017.10.23. 12:11:36

@taga20: :" szerintem a tizennegyedik havi nyugdíjat még nem vezették be.

Majd a ballibák bevezetik a tizenharmadik havi rezsit ti meg annak is örültök amilyen ütődöttek vagytok! :D

Mizantróp. 2017.10.23. 12:12:36

@Morpheus.: Igen, Karácsony Gergely lenne a legesélyesebb közös ellenzéki miniszterelnök jelölt. De ennek kicsi az esélye, mert a mögötte álló PM gyenge (1% körüli) és nem hivatalos csatlakozó az MSZP-DK összefogáshoz. Bár ez még változhat. Ugyanakkor kétlem, hogy a DK támogatná Karácsony jelölését (főleg Gyurcsány nem akarná). Mégis ő lenne a legjobb kormányfőjelölt, mert nem szoci, megnyerné magának az ingadozókat is és "tiszta arc", nincs múltbéli ügye, ami átnyúlna a szoci időkbe.

2017.10.23. 12:13:44

@Cycmen: Mi az a tizenharmadik havi rezsi, észkombájn?

taga20 2017.10.23. 12:17:05

@Cycmen: cicamica, szerintem a rezsi kamut hagyjad, me csak beégsz vele!

MET mond neked valamit droid?

taga20 2017.10.23. 12:18:44

@kutyás majmok népe: hagyjad, csak viccelni akart ez a sérült fityeszjobbágy!

de olyan vicces, mint balogpáter volt a mentősöknél:)))

Cycmen 2017.10.23. 12:21:23

@kutyás majmok népe: Ennyi jutott eszembe hirtelen.

Három sor! Mit akarsz a magadfajtától ez egész jó! :D

taga20 2017.10.23. 12:27:45

@VaradiJanos: jani ebéd meg volt? szád beletörölted az ingujjadba?

me mintha lenne egy kis fehérje a szád szélén!:)))

taga20 2017.10.23. 12:29:52

@Cycmen: mi van mirr murr? nem bírtad ki, mi? nem bírtad visszatartani, mi?

feszített!:)))

Cycmen 2017.10.23. 12:33:22

@Mizantróp.: . Mégis ő lenne a legjobb kormányfőjelölt, mert nem szoci, megnyerné magának az ingadozókat is és "tiszta arc", nincs múltbéli ügye, ami átnyúlna a szoci időkbe.

Ja! Nem tudott lopni, mert még csak óvodás volt! Becsületes ember véletlenül sincs köztük, csak olyan aki még nem bukott le! Értem!

MACISAJT 2017.10.23. 12:36:18

@midnight coder: "Igazából egy normális jobboldal az, amire szükség lenne. Stadionok, nemzeti inzultáció és más hasonló baromságok nélkül, és némileg konszolidáltabb mértékű korrupcióval. "

Persze. De valljuk be, ez még nálunk konszolidáltabb országokban sem sikerült(lásd Ausztria, ahol épp most dőlt össze az az évtizedes mutyi amivel szociáldemokraták és néppártiak felosztották az országot.)

Magyarországon ugyanis nem csak a politika velejéig rohadt. Az csak a jéghegy látható csúcsa.
Ami nem kevés, mert az hogy a teljes befizetett éves személyi jövedelemadó , kb. 1200 milliárd forint elmegy a korábban felvett hitelek kamataira, az persze a politikának köszönhető.
De igazából itt majdnem minden állampolgár adócsalásra játszik. Van jelenleg 4,4 millió bejelentett munkavállaló( ami még mindig remek adatnak számít, a libaszakértő 3,7 milliójához képest), de ebből is majdnem fele minimálbéres és közmunkás.
Durván 2 millió tartja el a maradék 8 milliót és közben mindenki sír hogy nincs nyugdíj, egészségügy meg oktatás csúcsszinten?
Egy országban ahol 845,5 ezer állami alkalmazott van?

Ki nem állna egy ilyen struktúrától fejre?

ben2 2017.10.23. 12:36:46

@taga20:

" talán arra, hogy a fityeszmaffia ipari méretű lopása megszűnne. és akkor egy helyiértékkel beljebb lennénk."

Tehát cseréljük le az egyik ipari méretű lopást egy másikra, de azok legalább a gazdaságot is ekúrnák és beengednék az arabokat?
Mert a jelenlegi ellenzéktől kb. erre számít a választók döntő többsége.

Ki kellene jönni a konstans tagadásból és érvelni egy másik kormány _mellett_ nem pedig csak hörögni a jelenlegi ellen.
Aki vevő az acsargásra, az már rég beállt ellenzékinek, felesleges tovább gerjedni, attól nem nő az ellenzéki tábor, legfeljebb szektásodik.
Az pedig sovány vígasz, hogy a kormánypárti tábor is szektásodik, mert ők elegen vannak hozzá.

taga20 2017.10.23. 12:48:03

@ben2: "Tehát cseréljük le az egyik ipari méretű lopást egy másikra, de azok legalább a gazdaságot is ekúrnák és beengednék az arabokat?"

most szerinted egy ilyen mondattal mit kezdjek? kezdjem el cáfolni?

az a baj veletek fityeszes jobbágyokkal, hogy ugatjátok az elemi humánumot is!

semmivel se vagytok jobbak, mint az általatok utált arabok!

taga20 2017.10.23. 12:55:24

@indeksz ISIS Al Qaeda mind CIA projekt: itt vagy például te is!

remélem nincs családod, és nem osztódtál még és nem is fogsz, mert annyira romlott, szervilis arc vagy, hogy hozzád csak a bohócos belpesti mérhető, vagy rezsiszilárd.

de van egy olyan sanda gyanúm, hogy te az a nyomorult géefgé lehecc!!

ben2 2017.10.23. 13:03:10

@taga20:

"most szerinted egy ilyen mondattal mit kezdjek? kezdjem el cáfolni?"

Hát barokkos jelzőket a másikra aggatni biztosan könnyebb, de ha komolyan vennéd a kormányváltást (és nem csak a saját szektádnak akarnál fröcsögni), akkor tényleg, miért ne kezdhetnéd azzal, hogy legalább megpróbálsz érvelni amellett, hogy:

- a jelenlegi ellenzék nem lenne _korruptabb_ a mostani kormánynál, amikor a múltban ennek pont az ellenkezőjét bizonyították?
- miért ne kúrnák el a gazdaságot megint, ha egyszer már megtették?
- miért ne engednék be az arabokat, ha folyamatosan ezt nyilatkozzák?

De továbbmegyek: ha komolyan gondolnád a kormány váltást (és nem csak a saját szektádnak akarnál fröcsögni), akkor nem csak amellett kellene érvelned, hogy miért nem _rosszabb_ a jelenlegi ellenzék, mint a jelenlegi kormány, hanem hogy mégis miben lenne _jobb_ ...

... és általában itt akad el a fenenagy kormányellenes acsargás és megy át - jobb híján - nettó trágárságba.

2017.10.23. 13:07:11

@VaradiJanos: egyáltalán nem hiszem.
neki nincs szüksége érvekre.

taga20 2017.10.23. 13:12:59

@ben2: - "a jelenlegi ellenzék nem lenne _korruptabb_ a mostani kormánynál, amikor a múltban ennek pont az ellenkezőjét bizonyították?"

már itt hazucc! mesélj arról, hogy melyik kormányfő épített a kertje végébe stadiont?

melyik apja lett kitömve állami megrendelésekkel? melyik csinált szavazógépet a parlamentből és utólagos törvénykezést?

nincs kedvem felsorolni az összes szemétséget, amit a gazdád ránk zúdított.

döbbenet, hogy tolod itt ezerrel ezt a szennyet, döbbenet!

Janossz 2017.10.23. 13:13:40

@ben2: @taga20: Ti még mindig itt birkóztok?
Ilyenkor már rendes ember ejtőzik az ebéd után.
Na, kis szív küldi: egyiknek, mert szereti muzsikát, másiknak, mert számbuzi.
www.youtube.com/watch?v=RveOLsN9dRw

MACISAJT 2017.10.23. 13:16:12

@ben2:

De most tényleg, muszáj bármilyen szinten ezzel a manifeszt elmebeteggel foglalkozni?

Üsd be a gugliba a " csüngőhasú", a csuti geci , a grazi(gráci) stb. fordulatokat.
És megtalálsz egy darab nyomorultat aki évek óta több száz, de inkább több ezer nicken ontja ugyanazokat.

Amúgy IRL is ismert alak.

taga20 2017.10.23. 13:17:16

@MACISAJT: "Durván 2 millió tartja el a maradék 8 milliót és közben mindenki sír hogy nincs nyugdíj, egészségügy meg oktatás csúcsszinten?"

az azé szép, mikor egy olyan tag, aki szopja a közöst, mint te, ilyet leír!

azé van pofád a minisztériumból, mi?

hogy hűlne rád a bőr, rohadt fityesztalpas!

mh1973 2017.10.23. 13:19:57

Semmi újat nem tud ez a két megszűnés szélén lévő párt, legalább Karácsonyt jelölnék még elfogadnám és sok százezer ember oda szavazna, de így mit akarnak?

1ghost 2017.10.23. 13:20:32

@Cycmen:

Te idióta bérhazudozó orbánbérenc! Hát ezen a nickeden is bepróbálkozol? Már mindenki röhög rajtad, olyan messziről bűzlesz.

taga20 2017.10.23. 13:29:36

@Janossz: hát biztos jó, de én nem vagyok benne biztos.

viszont hamá ebéd utáni punnyadás, akkor ide kapcsolj, ez kurva jó:))

viasat3 13.40 jégvarázs. egy kis előzetes. nesze!:)

port.hu/adatlap/film/tv/frozen/event-tv-73939013/movie-142567#

2017.10.23. 13:35:04

@Morpheus.: lenyűgöző... ez most megint akkora bölcsesség, mint amikor kitaláltad, hogy magyarországon minden 5. ember gazdag?

Janossz 2017.10.23. 14:00:08

@indeksz ISIS Al Qaeda mind CIA projekt: "találkája van hamarosan az Ördöggel!"
Mi a fene van itt? A sátánizmust tette államvallássá a NER? Kicsit sokat foglalkoztok mostanában az Alvilággal...
Oda készültök tán?

taga20 2017.10.23. 14:01:10

@aleksz róz: és olvastad az előzményeket, vagy kügyek két farhátot, me aszt biztos érted?

ben2 2017.10.23. 14:18:21

@taga20:

Most komolyan bele akarsz menni, hogy melyik volt kormányfő korruptabb?
Ha csak a kormányra kerülésük előtti illegális meggazdagodásuk mértékét nézzük is lazán beelőzik Orbánt pár helyiértékkel.

Na de nem is ez a lényeg.

Minden fideszes genyóságra (akár van alapja a vádaknak, akár nincs) válaszként ugyan tíz szocit lehet rávágni, de a kölcsönös szardobálástól még érdemben nem változik semmi: amíg nem tudod egyszerűen és érthetően megindokolni, hogy az ellenzék kormányra kerülve mit csinána jobban és hogyan, addig az emberek többségébe unottan (esetleg frusztráltan) legyinteni fognak az ellenzékre.

Értelmetlen tehát mantrázni, hogy az ellenzék mit _nem_ csinálna, mert:
- az embereket nem az érdekli, hogy ki mit _nem_ csinál
- akit mégis, azt sem tudjátok meggyőzni, hogy ezúttal ugyanazok az emberek ugyanabban a pozícióban majd becs szóra másként viselkednek

taga20 2017.10.23. 14:24:51

@ulpius66: legalább te ne legyél má velem ilyen szemét!
nem én raktam ki a soros plakátokat, nem én idegenszívűzők, ráadásul filoszemita is vagyok.

ezé, ne báncsá má!:)))

taga20 2017.10.23. 14:26:38

@ben2: tudod mit? igazad van.

taga20 2017.10.23. 14:35:14

@ulpius66: haver, még az a szerencse, hogy belőled kurva sok van.

persze, az országnak nem szerencse, csak a gecinek, és a sleppjének az.

büszke lehecc magadra!

2017.10.23. 14:55:59

@taga20: az előzményekkel akarod mentegetni az antiszemitizmusodat, náci?

2017.10.23. 14:59:25

@taga20: és homofób is vagy.

taga20 2017.10.23. 15:02:33

@aleksz róz: elmész te a kurvaanyádba nyilasházmester!

innen indult az egész, ezt írta ez a féreg a másik féregnek.

"@ulpius66: egyébként sem értem, miért félnek az esőtől. Van annyi eresz a Kossuth téren, hogy mind a kétszázan elfértek volna alatta. Mondjuk taga nagy pofája kilógott volna .... és most nem a nagy orrára céloztam"

2017.10.23. 15:24:42

@taga20: na és? attól, hogy mások antiszemiták, te nem leszel kevésbé antiszemita.
úgy érzed, ha a többiek is nácik, a te antiszemitizmusod is jobban megbocsátható?

2017.10.23. 15:26:03

@taga20: hőbörgés helyett talán inkább nem kéne homofób hozzászólást írni.

taga20 2017.10.23. 15:29:51

@aleksz róz: nézz bele a tükörbe, te tróger, ott majd meglátod!

2017.10.23. 16:13:34

@taga20: a finkelsteines hozzászólásod homofób is, nem csak antiszemita

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.23. 16:16:57

Nagy baj van emberek.

Diktatúra van.

Plussz, a forradalom eső miatt elmaradt !

Emiatt az MSZP-sekből előbújt nosztalgia, az 56-os ellenforradalmár ÁVH dicsőítésében nyílvánult meg.

:D

midnight coder 2017.10.23. 16:34:39

@MACISAJT: Ja. És Orbánék idején mennyivel is csökkent az állami csöcsön lógó alkalmazottak száma ? Ja, hogy semennyivel. A közmunka pedig ugyan előrelépés ahhoz képest, hogy Gipsz Jakab otthon ül, és várja a segílykét, esetleg lovaskocsira pattan és járja a vidéket hogy hol-mit lehetne "szerezni", de a legtöbb delikvenst aligha tudná bárki értelmes munkára fogni a versenyszférában. Ami sajna igaz a legtöbb állami bürokratára is.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.23. 16:47:06

@midnight coder:

2016-ban 600 ezerrel dolgoztak többen, mint 2010-ben.
Ebből 250 ezer volt a közmunkások száma.

2017-ben 700 ezerrel dolgoztak többen, mint 2010-ben.
Ebből 180 ezerre esett vissza a közfoglalkoztatottak száma.

KSH adatok.

Janossz 2017.10.23. 16:50:05

@midnight coder: "... Gipsz Jakab otthon ül, és várja a segílykét..."
Tévadsz. Gipsz Jakab idejár folyton, és valami nehezen érthető újmagyar nyelven kommentel kényszeresen. Szerintem segélyt se vár, csak utasításokat, kár, hogy nem sokat ért belőle.

ben2 2017.10.23. 17:01:30

@midnight coder:

Ha jól értem akkor azt várnád egy új kormánytól, hogy csökkentse az állami szférában dolgozok számát?
Oké, vegyük végig...

- Leszámítva a szokásos pártközeli, alibimunkát végző léhűtőket, akiket minden kormányváltáskor kirúgnak, hogy a helyükre a saját pereputtyukat ültessék, hol és mennyi állami alkalmazottat kellene elbocsátani?
- Mennyibe kerülne a végkielégítésük?
- Milyen gazdaságpolitikai intézkedésekkel teremtenének elegendő munkahelyet a számukra a magánszférában?
- Milyen eszközökkel (képzési programok, célzott állami támogatás, stb.) segítenék a minél hamarabbi elhelyezkedésüket a magánszférában?
- Mennyi pénzt szánnak erre?

És így tovább...

Lehet tehát kajabálni, hogy a zorbánék hú mennyi léhűtőt foglalkoztatnak, de ez így önmagában pusztába kiáltott szó.
Az ellenzék kezdjen el lózungokon túl komolyan vehető javaslatokkal előállni, hihető válaszokat kidolgozni a felmerülő kérdésekre és azokat hiteles személyekkel előadni.
Ne pedig leárulózni, aztán trágár kifejezésekkel elküldeni mindenkit, aki rákérdez, hogy mégis hogyan képzeli el az ellenzék a kormányváltást.
Amíg csak a nettó acsargás megy, addig hasonló acsargás lesz rá a válasz, ami per pillanat pont jól jön a Fidesznek.

2017.10.23. 17:37:54

@VaradiJanos: @Cycmen: "Többet nem is vártunk tőled"

Igazán? Hát ilyen bekiabálos fideszes ganajoknak nem jár több. Meg mi az, hogy "vártunk"? Ez nem egy fideszes blog, te szerencsétlen abortált droid. Mit keresel itt, talán a libsik farkát szeretnéd kényeztetni? Vagy azért visítasz itt, mert téged nem fognak lerántani a hajadnál fogva, mint azt a lányt a románok a tusnádi fidesz pride-on?

Alick 2017.10.23. 17:39:31

@taga20: A paksi célzatú putyinsimogatást Fletó elvtárs kezdte, Orbán elvtárs átvette és - saját zsebek felé irányítva - az őt leváltó elvtárs is vinné magával.
Mikor a sárkány egyik feje beszól a másiknak: ha befejezted, átveszem a tűzokádást!
:)

2017.10.23. 17:47:20

@midnight coder: Az már megvan, gyökér, hogy miről szól ez a cikk? Mert ha igen, gyorsan rájössz, hogy semmi közöd hozzá. Balázs Pétert urat nem a fideszmaffia indítja, tehát nem értem, hogy mit akarsz itt (trollkodáson kívül). Szeretnéd inkább Orbán helyett indítani? Szerinted elvállalná?

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.10.23. 18:00:01

@taga20: Sorosozás fontos, ahogy a magyar milliárdosok is fontosak. Hogy lehet hogy nem Váradi Józsizol csak Mészáros Lőrincezel? Nem tudod ki a Váradi Jocó?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.23. 18:07:36

@Alick:

Ez egész pontosan úgy zajlott, hogy 2007-ben amikor Gyurccsányék az első megállapodást megkötötték Paks2 kapcsán, majd 2009-ben amikor a másodikat is, akkor a társadalom és parlament elsöprő része tudta azt, amit minden mérnök és értelmiség tud ma is, egy elhanyagolható zöld kisebbséget leszámítva.

Nevezetesen hogy az atomenergiának nincs alternatívája.

Csakhát az elkúrók politikai szintre emelték az atomenergia ellenességet, dacára annak, hog ysegget csináltak a szájukból, felköptek és aláálltak, és ellentmondanak az észérveknek.

Az agyhalott GYurcsány csürhe pedig egyik-napról a másikra véleményt változtatott a főnök után parancsra.

Janossz 2017.10.23. 18:10:26

@ben2: -" Mennyibe kerülne a végkielégítésük?"
Ez a demagógia világcsúcsa!
Tehát tartsunk százezer léhűtőt még harminc évig, csak azért, mert sokba kerülne a végkielégítésük?
Visszavonom a délelőttit, könyvelőnek is nagyon silány lennél. Trollnak még elmész, úgy-ahogy. Ott nem túl magas a mérce, ahogy elnézem.

Alick 2017.10.23. 19:11:20

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nekem szimpatikusabb lett volna, ha még korábban nekigyürkőzünk a geotermikus erőművi technológiának - lévén ehhez jó adottságaink is vannak -, de az egy másik történet.
Energiatermelésre pedig egyre nagyobb szükség lesz, már csak a villanyautók miatt is.

csobi2011 2017.10.23. 20:07:29

A mai nap mindent elmondott a valós helyzetről. Az ellenzéki tüntetések 50-100 fős résztvevői és a fidesz tízezres ünneplése. Ez tökéletes lenyomata a valós magyar helyzetnek, mint az is, hogy a hvg.hu beszámolója szerint Orbán Viktor a kis létszámú tömeg előtt mondott beszédet. Hogy lehet egy tömeg kis létszámú? Persze ez a libsiknek nem probléma. Miközben egyetlen ellenzéki párt sem volt képes 100 embernél több hallgatóságot összehozni, a fidesz tízezer fős hallgatóságát kell rúgdosni. Az ellenzék képtelen szembe nézni a valósággal. Semmit nem tanultak az elmúlt közel 8 évből. Remélem ez így is marad az elkövetkező 6 hónapban. Ez a garancia a fidesz nagy arányú győzelmére. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Világít a torony 2017.10.23. 20:27:55

Balázs Péter jó megoldás lenne. Pont semennyi vizet nem kavarna meg. Valamint azt sem gondolom, hogy egyáltalán komolyan szóba jöhet.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.23. 20:36:24

@Világít a torony:

Falus Ferencet még visszasírják majd, a mostani jelöltállítási paródia után. :)

Világít a torony 2017.10.23. 20:39:25

Még a többi után beszúrom, hogy mennyire gáz az a viselkedés, melyet páran mutatnak be itt. Simán alázni próbálják a másikat egy ostoba politikai csatározás közben, melyre igazán egyikőjüknek sincs befolyása.
Tudom, hogy ßar és fáradságos dolog gondolkodni, ám nem természetellenes. Nem emberi természet ellenes.

Morpheus. 2017.10.23. 20:56:15

@aleksz róz: arról nem tehetek, ha annyira tájékozatlan vagy, hogy rácsodálkozol arra, ha másoktól hallasz újdonságokat. Mint a felső 20% anyagi helyzete Magyarországon. Egyébként -- és ez lehet megint új lesz számodra -- a "gazdag" relatív fogalom. De a leggazdagabb 20% olyan szintű anyagi jólétben él, mint a leginkább nyomorgó legalsó 20% (a javak szempontjából leginkább deprivált) jövedelmeinek sokszorosa. Ezt nevezhetjük "gazdagnak" is.

Jerico 2017.10.23. 21:11:04

@Mizantróp.: nem biztos, hogy a legesélyesebbet választják sajnos. De az Karácsony lenne. Ebben egyetértünk.

teéjesenmindegy 2017.10.23. 21:26:18

"Az Együtt-P öt nyerhető körzetet kért, az MSZP sokallja."
Öt körzetet? Vannak öten? Kitől kérik a nyerhető körzetet? Ki ellen tud nyerni egy Berkecz vagy egy Juhászpéter?

Egyébként jól értem, hogy a dk meg az mszp összeáll? Ez az a dk aminek a vezetője az a gyurcsány aki azért alapította a dk-t mert tele volt a töke az mszp-s idiótákkal?
Magyarán kivált a pártból, alapított újat, azért, hogy összeálljon velük újra? ENNEK MI AZ ÉRTELME?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.10.23. 22:33:32

Hát mit ne mondjak.hetvennyolc?dinamikus es vonzó.kb mint csernyenko volt anno.

al Dajjal 2017.10.23. 22:56:58

@teéjesenmindegy: Az az értelme, hogy az mszp-ben már nem lenne senki sem. A saját kis szektájában viszont vezető marad örök életére.
Most viszont az 5% környékén billegnek. A biztos bejutáshoz szükséges, hogy az mszp bevigye a hátán a parlamentbe.
Vajon mi másért foglalkoztak az elmúlt 9 hónapban nap mint nap Botka gyalázásával a blogjaikon, miközben a "Nagy Sátán" Orbánról egy szót sem ejtettek?

2017.10.24. 00:41:44

@Morpheus.: menekülnél már a hülyeségből, mi? :-D relatív? olyan konkrét jövedelmi adatokat és életviteli sajátosságokat tulajdonítottál minden 5. embernek, ami a valósággal köszönő viszonyban sincs.
mindegy, offos a téma, csak a tájékozatlanságodra példa.
aztán jössz a tájékozatlanságoddal és megmondod a tutit, karácsony gergely kell ide, csak vele lehetnek komoly esélyek. hát megsúgom, hogy pont ugyanannyira kevés az esély. itt komoly társadalmi elutasítottsággal "büszkélkedő" pártokat kéne lenyomni az emberek torkán, és az a legnagyobb problémátok, hogy kéne egy fasza közös jelölt...

2017.10.24. 00:52:09

kíváncsi vagyok hány százalék tudja pontosan, ki az a karácsony gergely és mit is szeretne valójában csinálni

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.24. 02:22:21

@aleksz róz: Én például nem tudom, pedig nem vagyok egy ignoráns nyugger. Illetve azt tudom, hogy ő egy kis párt miniszterelnök jelöltje. Talán az Együtté.
süti beállítások módosítása