- A populisták új erőre kapnak az ausztriai sikerrel, bár az kétséges, hogy a leendő bécsi koalíció érdemben tudna hatni az EU politikájára.
- Ausztria nem számolt náci háborús múltjával, itt az eredmény.
- Orbán Viktor Magyarország ura és parancsolója.
Németország után nagy sikert arattak a választásokon az osztrák populisták is és ez várhatóan újabb lendületet ad nekik, noha a nacionalisták korábban vereséget szenvedtek Franciaországban és Hollandiában. Az eredmény bizonyosan örömöt szerez a jobbos vezetőknek Magyarországon és Lengyelországban, de kiélezheti a kapcsolatokat a franciákkal és a németekkel. A Zsidó Világkongresszus aggasztónak minősítette a választás kimenetelét és felszólította a Néppárt elnökét, hogy ne lépjen koalícióra a Szabadságpárttal, mivel az tele van idegengyűlölőkkel, illetve rasszistákkal. Tovább enyhén szólva lelkesedik az ország náci múltja iránt. A tudósítás megjegyzi, hogy Kurz képes volt megújítani a konzervatívokat, a szociális médián keresztül több százezer új támogatót vonzott magához. A kampány a bevándorlás korlátozására és a jóléti rendszer megszigorítására épített. Egyelőre nem közölte, hogy kivel kíván kormányt alkotni, de a legvalószínűbb partner a nacionalista-populista FPÖ. Vezéréről, Strachéről, aki ifjú korában a neonácikhoz csatlakozott, úgy gondolják, alig várja már, hogy bekerülhessen a kabinetbe.
Az osztrák választások azt bizonyították, hogy egyáltalán nincs vége a szélsőjobbos populizmusnak Európában. Hiszen az AfD jól szerepelt a múlt hónapban Németországban, most meg a Szabadságpárt alighanem minden idők legjobb eredményét érte el. Márpedig ez azt tanúsítja, hogy a két évvel ezelőtti menekültválság mély sebeket ejtett a szavazók lelkén. A menedékkérők száma tavaly nagy mértékben esett Ausztriában, mégis ez a téma uralta a kampányt. Cus Mudde a szélsőjobbos mozgalmak szakértője úgy látja, hogy a német választások visszahozták a populizmust a viták középpontjába, az osztrákok pedig csak ráerősítettek erre. Jól megmutatkozott, hogy elmosódóban van a választó vonal a középjobb és a szélsőjobb között, mi több, a fő áramlat erői sokkal keményebb álláspontot foglalnak el a bevándorlás, az iszlám és a belbiztonság ügyében. Márpedig ez más középpártokat is arra ösztökélhet, hogy ugyanezt a stratégiát kövessék. A bajor CSU egyik vezetője máris jelezte, hogy Kurzot modellnek tekintik a német konzervatívok számára. Az ÖVP-FPÖ-szövetség keményebb partner volna Merkel és Macron számára. Kurz különben dicsérte Orbánt a kerítésért, Strache pedig felvetette, hogy Ausztriának csatlakoznia kellene a visegrádiakhoz. Mindkét politikus elutasítja a szorosabb integrációt.
Ausztria jobbra billentette a mérleget Európában, az ország a jövőben várhatóan sprődebb partner lesz az EU számára. Merkelre nézve pedig az a következmény, hogy elveszti egyik legfőbb Európa-barát szövetségesét. Egy bécsi elemző úgy látja, hogy az FPÖ nem sürgeti majd a kilépést a szervezetből, de a kormány az eddiginél többször állhat össze a kelet-európai államokkal, amelyek szembemennek a kancellár politikájával, főleg a bevándorlás ügyében. Az új osztrák vezetés részéről fokozott ellenállás valószínű az integráció elmélyítésével, az oroszellenes szankciókkal, valamint azzal szemben, hogy a demokratikus szabadságjogok lerombolása miatt erősen ostorozzák a volt szocialista országokat.
A konzervatív újság nem tartja túlságosan meglepőnek az osztrák szélsőjobb sikerét, mert az ország soha nem vezekelt a náci múltjáért. A FPÖ ennélfogva várhatóan fontos szerepet kap majd a kormányban, ami baljós képet vetít előre egész Európa számára. Ausztriát idáig gyakran kifelejtették, amikor a földrészt emlegették, de ez most változni fog, hiszen az osztrákok a jelek szerint igencsak jobbra kanyarodtak. Mindig is előszeretettel viseltettek az olyan erők iránt, mint a Szabadságpárt, annak a csillaga messze nem csak a menekültválság miatt ragyogott fel. Az országot 45 után nem tisztították meg a náciktól, nem úgy, ahogyan az Németországban történt. Bécsben a történtekért rátolták a felelősséget a németekre. A szélsőjobbos nacionalista pártokat sosem övezte olyan stigma, mint másutt.
A Szabadságpárt most itt van, teljes vértezetben. Valószínűleg a királycsináló lesz az új kabinet megalakulásakor. Tömegbefolyása főként abból ered, hogy elutasítja a bevándorlást és izzítja az idegengyűlöletet a lakosság jelentős részében, amely egyébként is fél, hogy elveszti jelenlegi helyét a ranglétrán. És itt is jelen van a riadalom, hogy oda lesz a nemzeti kultúra, elveszik azt a „mások”. Miközben az osztrák idegenforgalom nemigen tudna működni a vendégmunkások nélkül. Vagyis az FPÖ sikerében nagyban közrejátszott a félelem és a kiábrándultság.
Jobboldali-nacionalista kormány van kialakulóban Ausztriában, de Kurz számára a neheze még csak most jön. Először is a szociáldemokraták a vártnál jobban szerepeltek, és bár az SPÖ-FPÖ-koalíció nem valószínű, de azért a kancellári szék várományosa addig nem lehet nyugodt, amíg ezt az akadályt fel nem számolja. Másodszor komoly gátat jelent a Szabadságpárt maga, amely jelentősen befolyásolni akarja majd az osztrák külpolitikát, miközben az ország lesz jövőre az EU soros elnöke. E küzdelem dönti el, hogy Ausztria mennyire billen el kelet, vagyis az olyan reakciós visegrádi tagok felé, mint Magyarország és Lengyelország. Merkel fejfájásai alighanem megszaporodnak. Kurzra pedig előreláthatólag folyamatos nyomás fog nehezedni, hogy menjen még tovább jobbra. Végül pedig a legnagyobb nehézséget a Néppárt jelenti, mert annak legbefolyásosabb figurái vélhetően ragaszkodnak a proporzrendszerhez, azaz ahhoz, hogy az állami tisztségeket továbbra is pártalapon osszák el. Vagyis a leendő kormányfőnek meg kell vívnia az érdekképviseletekkel és a tartományfőnökökkel.
Nem lehetetlen, hogy az osztrák politika jobbra tolódását a keleti kapcsolatok megélénkülése kíséri, mert Strache szívesen látná Ausztriát a bevándorlás-ellenes Visegrádi csoportban. Csak éppen ez nem ígérekezik egyszerűnek, függetlenül attól, hogy mind az ÖVP, mind az FPÖ jobboldai véleményt képvisel a migráció ügyében. Vagyis az ország már eddig is közelebb került a V4-ekhez, amelyek idáig a közös menedékpolitikát illetően a legfőbb bírálók voltak az EU-ban. Kurz az egyik utolsó tévévitában felajánlotta Strachének, hogy szerez neki időpontot a budapesti látogatáshoz, de riválisáról már magyar források is megerősítették, hogy nem hivatalosan ugyan, de nemrégiben járt a magyar vezetőknél. A négyek örömmel vették a szabadságpárti politikus kezdeményezését. Csakhogy gyakorlati ügyekben több minden választja el a négyeket Ausztriától, mint amennyi összeköti őket, ideértve a migrációt is.
A kommentár azt tartja az osztrák választások legfőbb tanulságának, hogy az ország belesüppedt a populizmusba, mert a jobboldallal szembe kell szállni, nem lehet hízelegni neki. Aki mégis ez utóbbi csinálja, az úgy jár, mint Ausztria. Ott mind a konzervatívok, mind a szociáldemokraták udvaroltak a Szabadságpártnak, márpedig ennél kedvezőbb táptalaj nincs is a szélsőjobb számára. Azt nem lehet úgy megállítani, hogy az ellenoldal maga is bűnbe esik. Így azután az ország rendesen jobbraátot mutatott be. A fő témát, a bevándorlást illetően a lakosság elsöprő többsége a védekezést támogatta. Ily módon a színtiszta populizmus lett a nyertes. A politika persze másutt is bőven sütögeti a pecsenyéjét az idegengyűlölettel, az iszlámellenességgel és azzal, hogy gonosz módon rájátszik a lecsúszástól való félelemre. Ebben Orbán Viktor jár elöl, aki ily módon biztosítja be hatalmát. Félő, hogy ez a széljárás csak erősödni fog.
Látnivaló az osztrák eredmény ismeretében, hogy még messze nincs meg az ellenméreg a jobboldali populizmussal szemben. Csak átmenetileg lehetett fellélegezni. Az FPÖ útját az eddigi nagykoalíció egyengette, amely nem kormányzott, inkább csak rágta a gittet. Így azután a Szabadságpárt nyugodtan ostorozhatta a hatalmon lévő rablólovagokat. Hogy a két párt politikailag mennyire kiüresedett, az látszik azon, hogy nem is harcoltak a rivális programja ellen. Az ÖVP pedig teljesen átadta magát a jobboldali populizmusnak.
A gráci egyetem egyik politológia professzora nem fél attól, hogy az osztrák változások döntően befolyásolnák az európai politikát. Peter Filzmaier azt mondja, a konzervatívok uniópártiak és nem érdekeltek abban, hogy erős szövetséget formáljanak a magyarokkal vagy a lengyelekkel. Ez sokkal inkább igaz megfordítva. Kurz az EU-t a megoldás és nem a probléma részének tekinti. Minden partnerétől azt fogja követelni, hogy álljon ki a szervezet mellett. A szakember úgy véli továbbá, hogy az ÖVP még inkább igazodik Németországhoz, noha Kurz gyakran bírálja Berlint. Viszont az FPÖ előreláthatólag okoz majd jó pár diplomáciai felfordulást. De a párt igyekszik visszafogni magát, nehogy rossz színben tűnjön fel.
A lap úgy ítéli meg, hogy Paul Lendvai alaposan átgondolt és szórakoztató könyvet írt Orbán Viktorról, Európa új erős emberéről, az illiberális Magyarország vezéréről. Az unión belül egyetlen más vezető sem uralja oly mértékben országát, mint éppen ő, aki ura és parancsolója a rendszernek. Az utóbbi hét évben szamárfület mutatott az uniónak, módszeresen lebontotta a fékeket és ellensúlyokat. Nemigen képzelhető el, hogy elveszti a választásokat. Az ellenzék megosztott és demoralizált. Orbán arcátlanul a Fidesz javára módosította a választási törvényt. Hogy milyen is a rendszer, az ügyben alighanem Magyar Bálint találta a fején a szöget, amikor maffiaállamnak nevezte. Putyin Oroszországával ellentétben nálunk nem teszik el láb alól az ellenfeleket. Vannak ellentüntetések, az ellenzék kezében tartja a sajtó elenyésző bugyrait. De az igazi hatalom 2010 óta egy kézben összpontosul.
Lendvai azt írja, hogy a kormányfő a rendszerváltás óta mindenkinél jobban hozzájárult a társadalom katasztrofális megosztottságához. Hogy a demokratikus intézmények ennyire sebezhetőnek bizonyultak, annak a szerző 4 okát látja: 1. Orbán sötét tehetsége 2. a baloldal korruptsága és gazdasági hozzá nem értése 3. a magyarok úgy érezték, hogy cserben hagyták őket a demokratikus átmenet során 4. Trianon utóhatása. Lengyelország nagyobb, ezért az EU hajlik arra, hogy Varsóban komolyabb veszélyt lásson az EU jövőjére nézve. De a magyar miniszterelnök egyáltalán nem kertelt, hogy mit kíván tenni a nemzeti gondolat és a liberális politikai rend jövője ügyében.
