B1 blogcsalád



A menekült gyerekeket bezárják Aszódra, Mészáros Lőrinc megkaphatja a fóti kastélyt

2017. október 11. - Mr Flynn Rider

Már annyira túlpörgött a gyűlölet a menekültekkel szemben, hogy az Orbán-kormány az Aszódi Javítóintézetbe dugná a menekült gyerekeket, minden szakmai koncepció nélkül. A csavar a történetben, hogy Mészáros Lőrinc még az árva gyerekeken is nyerészkedhet. menekult_gyerek_racs.jpg

Az eddig a Fóti Gyerekvárosban elhelyezett menekült gyerekeket az Orbán-kormány bezáratná, méghozzá az Aszódi Javítóintézetbe.Ezzel két legyet ütnek egy csapásra: valamelyik stróman, valószínűleg Mészáros Lőrinc teheti rá a kezeit a fóti kastélyra és a fideszes propagandán gyűlöletre nevelt szavazók is kiélhetik a gyűlöletüket a gyerekeken. 

Körülbelül két tucat kísérő nélküli menekült, illetve menedékkérő kiskorúról van szó, akiknek az országos "gyermekotthon korszerűsítő" program miatt kell elhagyniuk a fóti Károlyi István Gyermekközpontot – értesült a Népszava. Őket az aszódi intézmény (ahol fiatalkorú és gyermekkorú elkövetők töltik büntetésüket) területén, egy eddig használatlan iskolaépületben helyeznék el. Aki már járt hasonló intézményben, tudja: ez tulajdonképpen börtön fiataloknak. A kormány tervei szerint itt alakítanának ki számukra egy 48 férőhelyes szálláshelyet, ez mintegy 416 millió forintos központi költségvetési forrásból valósulna meg. Ehhez kapcsolódik mintegy 40 "ideiglenes befogadó férőhely" létrehozása is.

A lap értesüléseit megerősítette a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), de az nem derült ki, hogy miért pont az Aszódi Javítóintézetre esett a választás. Azt se indokolta senki, hogy mitől lesznek ott jobb körülmények között elhelyezve az érintett kiskorúak, hiszen Fóton parkosított környezetben, lakásotthonokban élnek, a városba is kimehetnek. Az SZGYF ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy a "kísérő nélküli kiskorúak gyermekotthoni ellátását a kormányzat a jövőben is gyermekotthoni keretek között fogja biztosítani". Tájékoztatásuk szerint Fóton a menedékkérő (vagyis kérelmük elbírálására váró), illetve már nemzetközi védelemben részesülő, kísérő nélküli gyerekek száma az elmúlt fél évben 18-37 fő között mozgott.

A fóti gyermekotthon bezárását idén januárban jelentették be. A tervek szerint jövő nyárra teljesen felszámolnák az intézményt, ahol nemcsak kísérő nélküli kiskorúakat, hanem különleges bánásmódot igénylő magyar gyerekeket is gondoznak. A kormány azt tervezi, hogy az épületet 2018 közepén kezdik el felújítani, majd kastélyként működtetik tovább.

Az üresen maradó épületről az államtitkár azt mondta, egyelőre még nem tudják, hogy pontosan milyen funkciót fog ellátni, de a helyi MSZP azt nyilatkozta a 24.hu-nak:

„A helyi fideszesektől azt hallottuk, hogy Mészáros Lőrincnek készítik elő a terepet.”

Fekete Zoltán szerint a városban már tudják, hogy Felcsút milliárdos polgármestere lesz a vevő a kastélyra és az egész, 60 holdas, egy helyrajzi számon lévő ingatlanra, de az adásvételt csak a választások után akarják tető alá hozni.

A különleges bánásmódot igénylő gyerekeket Kalocsára, illetve Zalaegerszegre költöztetik át, ám a menekült gyerekek elhelyezését eddig homály fedte. Noha a kormány rendszerint a "túlzsúfolt, több száz fős tömegintézmények" kiváltásának szükségességére hivatkozik, a fóti intézményt bárminek, csak épp túlzsúfoltnak nem lehetett nevezni. A 8-10 fős lakásotthonok kialakítása már évekkel korábban megtörtént a gyermekotthon területén, ráadásul kormányzati és uniós forrásból. A Népszava felhívta a figyelmet: az Aszódi Javítóintézetben tervezett 48+40 férőhely kialakítása is ellentmond a kormánykommunikációban megjelenő célkitűzésnek. 

A lap megkérdezett két szakértőt is a témában. Herczog Mária gyerekjogi szakértő szerint az aszódi javító „egy zárt, szigorúan őrzött intézmény, nyilván a szökéseket akarják megakadályozni”. Fóton valóban előfordult, hogy az idősebb, 15-17 éves kísérő nélküli gyerekek napokon belül továbbálltak, például amikor tudomást szereztek családtagjaik hollétéről.

Megint az a legnagyobb baj, hogy nem látni a szakmai hátteret, a szakmai indoklást, nem tudni, a személyzet hogyan tudja segíteni ezeket a gyerekeket, illetve azt sem, mennyire lesznek elkülönítve a fiatalkorú elkövetőktől

– fogalmazott Herczog. 

A Népszavának nyilatkozó civil jogász, a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) jogi szakértője szerint a kormány intézkedése nemcsak hazai, de európai szinten is botrányos. Szekeres Zsolt tudomása szerint eddig egyetlen európai országban sem próbálták a családjuktól elszakított, sokszor saját szüleik lemészárlását végignéző gyerekeket ilyen környezetben elhelyezni.

Lényegében egy büntetés-végrehajtási intézet hátsó kertjébe zárják őket, ami azt az üzenetet erősíti, hogy menekültnek lenni bűn, menedékkérelmet kérni bűn

– fogalmazott. Azt az MHB szakértője is elismerte, hogy Fóton többször sor került "szökésre", ám úgy vélte, erre nem jelent gyógyírt a kiskorú menekültek elzárása, elszigetelése.

Épp ellentétest hatást fognak elérni. Lehet, hogy fizikailag nehezebb lesz elhagyni az intézményt, de lélekben sokkal csábítóbb lesz a szökés gondolata

– mondta a lapnak Szekeres, hangsúlyozva: a kormánynak olyan biztonságos, törődő környezet kialakításán kellene fáradoznia, ahol figyelembe veszik a gyerekek sajátos igényeit. Ezáltal a bizalmukat is egyszerűbben lehetne elnyerni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9912954539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LKerekes 2017.10.11. 17:25:08

Istenem, de hülye vagy firkászkám!

Hofipisti 2017.10.11. 20:48:30

Lehet, hogy a vevő Mészáros, de ki lesz a tényleges tulaj?
És - mondjuk - az egyházak nem tudnák átvenni ezeket a gyerekeket, ha már a HATALOM kinyomja őket? Az egyházak kapnak annyi pénzt (az adófizetőktől), hogy abból bizony alapíthatnának egy ilyen befogadó és képző intézményt! Igaz, amelyik felvállal ilyen küldetést - Iványiék - az nem kap a mienkből.

Kővágó Edina 2017.10.12. 05:49:48

Kalocsa, Zalaegerszeg..nem Különleges, hanem Speciális. Nem keverendő a kettő.
Két külön Gyermekotthon.
László Kerekes meg egy bértroll

István Tamasi 2017.10.12. 08:18:56

Annyira erős és büszke a fideszmaffia rendszere, hogy gyerekeket zárna be büntetőintézménybe minden bírósági ítélet nélkül. Talán még Mengelét is alkalmazná a fideszmaffia ha még élne.

tótágas 2017.10.12. 11:40:46

"A kormány tervei szerint itt alakítanának ki számukra egy 48 férőhelyes szálláshelyet"

A szálláshely az nem otthon! ! !

John Nethem 2017.10.12. 11:47:08

@tótágas:

Az "otthon" attól otthon, hogy legalább ANYA is van benne... Nem egy, hanem több. Tehát család-szempontú. ( lásd SOS-gyermekfalu.)
A "szálláshely" meg tényleg az a puritán valóság, ahol van hol lehajtania az embergyereke fejét, meg a kis holmiját tárolhatja, kaját kap, fürödhet és ennyi...
Mivel szabadon mozoghat, ezért nem zárt intézmény.

Jakab.gipsz 2017.10.12. 12:45:53

@István Tamasi: Te nagyon hülye. Csak nem Sorostól kaptad az eszedet?

Egy kis korú azért kis korú mert nem képes önmagáról gondoskodni, és védelemre szorul.

Tehát nem döntés képes, ezért ön és közveszélyes. Amit itt Európában a szülői felügyelet pótol.

Ne Mengeléz te barom annak ehhez a témához semmi köze.

Ijedjünk meg mert azt mondtad Mengele . Juj rettegek.

Mi lesz a kóbor kölykökkel, ha nem gondoskodunk róluk, nyelv helyismeret nélkül, hogyan lennének képesek önmagukról gondoskodni.

Neked Mengele elvette az eszedet, Sorostól pedig csak ennyit kaptál.

Evel Knievel 2017.10.12. 12:55:36

Miért, hol máshol lennének biztonságban? Helyes és megfelelő módon gondoskodnak róluk. Valamelyik aberrált liberális pedofil szexuális ragadozó még fajtalankodna a kis retkes arabokkal. Így biztonságban vannak, amíg el nem küldik őket vissza , oda ahonnan jöttek.

zalcsi6 2017.10.12. 13:05:22

"Az üresen maradó épületről az államtitkár azt mondta, egyelőre még nem tudják, hogy pontosan milyen funkciót fog ellátni, de a helyi MSZP azt nyilatkozta a 24.hu-nak:"

„A helyi fideszesektől azt hallottuk, hogy Mészáros Lőrincnek készítik elő a terepet.”

:)))

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 13:12:13

@Evel Knievel: Elengedve a mocskos poénkodásodat a fülem mellett, én nem hiszem a hogy a hataloméhes fideszes politikusoknál és a gyűlölködésüket böfögő legalja híveiknél nagyobb szemétládák élnének ma Hazánkban. Ti már csak fizikailag vagytok emberek, ahogy mások (értsd nem fideszes) problémáihoz hozzááltok, az már nyomokban sem tartalmaz embert.

Cicmen. 2017.10.12. 13:16:37

Tehetséges gyerekek! Én kiskorúként nem tudtam volna több ezer kilométert utazni egyedül!

Cicmen. 2017.10.12. 13:21:54

@Én tudom jól: Miért cseszteted? Igaza van, a libbancsok a nagy gender barátok, beszervezik a nagyszemű szép arcú szomorú kisfiúkat aztán nyúlkálhatnak egymás gatyájába!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.10.12. 13:28:14

Vegyetek nekik hazat...fizessetek névelőt es meg van oldva.
Nyilvan KÜLÖN gyamugyet kellene nekik alakítani...igaz?
Egyenlo elbanas elvtársak ha a magyar allapolgat is odateszik ha kiskorú hova kene tenni a többit?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 13:33:51

@Cicmen.: Azért,mert mocskos gazemberek vagytok. Már nem csak gyűlölitek a menekülteket, hanem poénkodtok a nyomorukon. Ez nem csak hogy nem keresztényi, de már nem is emberi viselkedés. De a kérdésed jogos. A fidesz ennek a témának az eszkalálásával már olyam mélyre ásta az árkot a fideszesek és a normális emberek között, hogy már nincs miről beszélni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 13:35:42

@FILTOL: Javítóintézet = árvaház. Ugye? El van intézve. Te tudod, hogy milyen állapotok vannak egy javítóintézetben? Odakerül egy menekült kisgyerek akkor szerinted mi lesz vele? Hogy vagytok képesek ekkora aljadékok lenni egy tetves párt hatalmának a védelmében?

CM2131 2017.10.12. 13:46:53

Nem unjátok még ezt a gyűlöletbeszédet? Nekem pl. semmi bajom a lovakkal, nem gyűlölöm őket, mégsem szeretnék a hálószobámba egyet.
Aki itt végletekig gyűlölködik az Te vagy kedves poszter, aki nem bírja elviselni ha valaki másképp gondolkodik mint Te és ezt még ki is mondja

István Tamasi 2017.10.12. 13:55:40

@Jakab.gipsz:
Te álnév alatt bujkáló agyatlan fitymaszbirka!
Azok a gyerekek, akiket a fitymaszmaffia zárt büntetőintézménybe akar zárni csak annyi "bűnt" követtek el, hogy szeretnék túlélni a hazájukban folyó háborút. Olyan embertelenség őket bezárni mint amiket Mengele követett el gyerekeken folytatott gyerekeken. Persze a hozzád hasonló agyatlan fitymaszbirka bértollnokoktól nem is várok el emberséget.

Visceroid 2017.10.12. 13:57:23

"mégsem szeretnék a hálószobámba egyet."

Akkor rasszista vagy! Mondjuk a végső szólam nem az, hogy legyen ott a hálószobádban, hanem hogy add neki oda a házadat + életjáradék. És természetesen mosolyogva!

Jakab.gipsz 2017.10.12. 13:58:45

@Én tudom jól:

Én pedig azt tudom jól, hogy egy gyereket az európai módi szerint meg kell tanítani írni olvasni + keresztelni.
Akinek ez ellen kifogása van az nem európai, és ne jöjjön ide.
A gyereket nem az utca neveli, tehát nem hagyjuk az utcán, akinek pedig kell fizesse ki a tárolási költsége, ha már egyszer hagyta, hogy elkóboroljon.

Ennyi. Nem szükséges politikai és ember jogi vitát kavarni a semmiből.

Willkommenskultur 2017.10.12. 14:03:15

jobb bezarni azt a migrit aki azt hazudja h gyerek vagy azt h veletlenul idegyalogolt nagy felelmibe

magyar gyerek kozelebe ne kerulhessen

Cicmen. 2017.10.12. 14:21:33

@Én tudom jól: Azért,mert mocskos gazemberek vagytok. Már nem csak gyűlölitek a menekülteket, hanem poénkodtok a nyomorukon. Ez nem csak hogy nem keresztényi, de már nem is emberi viselkedés.

Én nem poénkodok, csak nyomorogjon otthon, vagy tartsa el a nyugati pézháttérhatalom aki a nyakunkra akarja űzni meg telepíteni őket! Azokra miért nem ugattok "keresztényileg" hülye ballib szófosók? Nem is vagy keresztény , úgyhogy engem ne oktass ki!

Gábor Szögyéni 2017.10.12. 14:22:44

Örömhír a liberálisoknak! Ez egy komoly lehetőség azoknak, akik nemcsak blogolással, másra mutogatással, hanem valós tettekkel szeretnének a menekült hátterű gyerekeknek segíteni:
444.hu/2017/03/06/menekult-gyerekekhez-keresnek-befogado-szuloket-az-sos-gyermekfalvak

Cicmen. 2017.10.12. 14:54:04

@Gábor Szögyéni: Gondolom mit csinálnak! Ugyanazt mint a romajogokkal, hajléktalankérdéssel, természetvédelemmel! Addig és arra jók csak amíg balhézni lehet, azután le sem szarják őket!

élhetetlen 2017.10.12. 15:14:56

@Jakab.gipsz: Persze. „+ meg kell keresztelni”. És azokat a magyarokat, pl., akiket nem kereszteltek meg, talán egész Európából száműzni kellene? Attól érzed magad bárkinél különb embernek, mert pár hetes, hónapos korodban a fejedre öntöttek egy deci vizet? Ez elég egy életre az „emberséghez”? És ezt még komolyan is gondolod! Hát ez nem elég.

Evel Knievel 2017.10.12. 15:18:11

@Én tudom jól: Te most vagy baloldali liberális pedofil szexuális ragadozó vagy és siratod az elveszett lehetőséget a retkes kis arabok megrontására, lévén biztonságban lesznek Aszódon vagy baloldali liberális seggfej vagy mert nem tudod leváltani a népet, a kormányt, és a csillagokat az égről. Úgy szeretnék találkozni az ilyen férgekkel mint TE egy kiadós utcai bulin, miután soha többet nem lesz választás és visszaállíthatjuk végre a halálbüntetést és hazaárulásért is kötél jár>. Boldog napok jönnek hamarosan..a liberális baloldaliak meg mennek.. Mi is a problémád? Jahh nem vagytok elegen..

élhetetlen 2017.10.12. 15:25:09

@Cicmen.: Istenem, mi van az agyad, vagy az erkölcsi érzéked helyén, ha pár gyerek elhelyezéséről ez jut eszedbe „beszervezik a nagyszemű szép arcú szomorú kisfiúkat aztán nyúlkálhatnak egymás gatyájába!”, Erről fantáziálsz, és ezt vetíted ki másokra?

Jakab.gipsz 2017.10.12. 15:30:05

@István Tamasi:

Szállj le a magas lóról te takony agyú, áruld már el, hogy mit kifogásolsz?

Konkrétan, mond meg pontosan mit csináljunk az "égből pottyantott" gyerekekkel?

Cicmen. 2017.10.12. 15:35:52

@élhetetlen: , Erről fantáziálsz, és ezt vetíted ki másokra?

Nem! Így ismerem a ballib oldalt! Pride, melegházasság, gender jelenség, aberrált művészek, nagyfokú képmutatás! Ebből akár az is következhet amit írtam! Ja, @Gábor Szögyéni: írta hogy be lehet fogadni őket! Indulhatsz is, ha annyira együttérző vagy ne nekem magyarázz, bizonyíts! Majd tegyél fel szelfit, mert kíváncsi vagyok! :P

élhetetlen 2017.10.12. 15:38:32

@Evel Knievel: „Valamelyik aberrált liberális pedofil szexuális ragadozó még fajtalankodna a kis retkes arabokkal.” Megismétlem, amit Gipsz Jakabnak írtam „ Erről fantáziálsz, és ezt vetíted ki másokra? Tény, nem voltam sem Fóton, sem az aszódi javítóintézetben. De a cikk alapján nem úgy tűnik, hogy a tökéletes biztonság és védelem a javító intézet.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 15:39:00

@Jakab.gipsz: Emberség. Gyerekek. Menekültek. Kár beléd miden szó, nem baszom el ezzel az időmet... bár teljesen felfoghatatlan számomra, hogy egy ember hogy lehet ekkora mocsok, mint ti fideszesek.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 15:42:03

@Evel Knievel: Nem, a helyzetfelismerésed ismét cserben hagyott. Egyik sem vagyok. Egy olyan ember vagyok, aki aljas dolognak tartja, ha valaki mások halálból, nyomorából politkai tőkét kovácsol. Van ami nem fér bele nálam. Ez olyan. Már a menekültek és a migránsok szándékos összemosása is bűn. Ha nem emelném fel a szavam ez ellen, akkor gerinctelen takonynak érezném magam. Olyannak, mint a megmaradt fideszesek, akik a pokolba is követnék ész nélkül a vajdát.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 15:46:41

@Cicmen.: Csak szja-t 3 millió Ft-ot fizetek be évente. Áfát követni sem tudom, de valószínűleg ennél több. Termelem a GDP-t is, mert a versenyszférában dolgozom, nem fideszes bérkommentelő vagyok, aki csak viszi a közpénzt. Emellett rendszeresen támogatok segítő szervezeteket is. Ugye nem nekem kell megoldani az állam feladatát, hogy a nemzetközi szerződésekben foglalt kötelezettségeknek a hazám eleget tegyen? Milyen rossz duma már ez a "fogadj be menekültet". És persze te is tudod, hogy milyen álszent.

élhetetlen 2017.10.12. 15:47:57

@Cicmen.: Hát igen, a melegházasságnak sok köze van a pedofíliához, de csak szerinted. És a hírek tele voltak az elmúlt időkben a ballib oldal pedofil eseteivel. Ez is csak a te agyadban. Azon meg nem tudok segíteni, hogy nem érted, mi a különbség aközött, hogy egy magánember fogadjon be, és kezeljen normálisan 30 gyereket, vagy egy ország. Biztosan nehéz, és úgy tűnik, neked nem fog menni.

Cicmen. 2017.10.12. 15:49:14

@Én tudom jól: Fogadd be őket! Vidd haza őket! Ne itt pofázz nekünk, ezalatt befogadhatnál egy csomót! Nyomás, ne másnak ugass! Mire vársz? Ki tart vissza? Küldtél nekik ruhát, élelmet, vizet, játékot? Rajta szemétláda hangember! Itt a tettek órája!

Evel Knievel 2017.10.12. 15:50:42

@Én tudom jól: Nézd, nem a te politikád van fősodorban, nem a te pártjaid nyertek, nehéz ezt elviselni. Nekem is nehéz volt a faszfej baloldali kormányokat elviselni. De most az van amit mi akarunk. Talán nem kellene minden alkalommal belerúgni az emberekbe ha egy "ellenzéki" képviselő kinyitja a száját. Akkor lehet tudnátok szavazatokat szerezni. Ebben az országban se az arabok se az afrikai feketék nem tudtak megmaradni, még akkor sem amikor a kommunista kormány szállította ide őket egyetemre. Ezek sem maradnának itt. De nem is ez a lényeg. A lényeg hogy nem is akarjuk itt látni őket. És ezt nem csöpögtette valami gonosz Orbán az emberek fejébe, ahogy ti állítjátok. Nem akarunk se arabokat, pakisztániakat, afgánokat, szomáliaiakat, nigériaiakat, bangladesieket itt látni ebben az országban. Mi itt a baj? A baj hogy az ellenzéki faszfej "politikusok" nem értik meg. A nép ellen beszélni sosem jó ómen, főleg nem egy választás előtt.

Gábor Szögyéni 2017.10.12. 15:51:06

@Cicmen.: Igen, és látjátok, rá lehet kattintani, valós cikk, valós hivatkozás, nem kamu, lehet jelentkezni befogadószülőnek. Utána szívesen elolvasnánk a tapasztalatokat, hogyan sikerült az integráció, hogy tanulnak a gyerekek, stbstbstb...

Cicmen. 2017.10.12. 15:51:06

@élhetetlenHát igen, a melegházasságnak sok köze van a pedofíliához, de csak szerinted.

Egyik sem vagyok nem nagyon értek hozzá! Megkérdezem egy bennfentestől!
MESÉLJ!

élhetetlen 2017.10.12. 15:55:11

@Cicmen.: „Nem is vagy keresztény , úgyhogy engem ne oktass ki!”. Ez jó, mert te az vagy, mert a fejedre öntöttek egy deci vizet, és ez elég egy életre. Legalább annyit ér, mint a vásárolt diploma, csak olcsóbb volt. Nem tudom, mennyi egy keresztelő ára, de nem túl sok. És egy életre kaptál papírt arról, hogy te már erkölcsös vagy. Pedig nem vagy az.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 16:04:07

@Evel Knievel: Ne magadból indulj ki, nekem nincsenek "pártjaim". Én a menekültkérdésről beszétem. Arról amivel kapcsolatban egyébként az ellenzéki pártok is mélyen hallgatnak, gondolom azért, amit írtál. Nem tűnt fel. De egy fideszesnek csak ennyire futja. Aki nem fideszes, az baloldali, meg soros. Oszt jónapot.

A menekülteket nem akarja / szereti senki. Ahogy utcán újraéleszteni sem szeret senki. Azonban attól ember az ember, hogy segít, ha kell. A menekülteket és a migránsokat pedig a fidesz mosta össze direkt, nem én. A fidesz retorikában mindenki migráns.

élhetetlen 2017.10.12. 16:09:35

@Cicmen.: Mit meséljek én? Te írtad, „Nem! Így ismerem a ballib oldalt! Pride, melegházasság, gender jelenség,”, „beszervezik a nagyszemű szép arcú szomorú kisfiúkat aztán nyúlkálhatnak egymás gatyájába!”, tehát azt írtad, neked vannak ismereteid ilyen dolgokról, te vagy a bennfentes! Mit meséljek én, aki ilyenekről nem tudok? Logika? Vagy az nem játszik? Persze, az felesleges.

Evel Knievel 2017.10.12. 16:11:55

@Én tudom jól: Te beteg vagy, neked mindenki fideszes aki nem szereti a niggereket meg a retkes arabokat? Nem vagyok fideszes :) nem szeretem a niggereket és a retkes arabokat sem. Ki nem szarja le hogy mit akar a fidesz?????? Nem érted a lényeget, mert ostobenkó vagy, magyar ember leszarja hogy migráns vagy menekült, a lényeg hogy nem fehér ember

Jakab.gipsz 2017.10.12. 16:20:18

@Én tudom jól: Emberség, emberség, emberség!

Ennyit még egy papagáj is tud, vagy egy diplomás CEU-s, politológus

Azt mond meg pontosan mit kezdjünk a "magányos égből pottyant gyerekekkel" aki nem ismernek egyetlen egy európai nyelvet sem talán még a sajátjukat sem. Jé egy beduin, jé egy szir, jé egy tuareg, jé egy szomáliai, jé egy pakisztáni, jé egy afgán, és akkor most mi legyen.
Emberség emberség emberség.

Cicmen. 2017.10.12. 16:23:01

@Én tudom jól: Leírtam, te köcsög. Olvassál.

Na itt meg kvótanépszavazás alkalmával 3200000 ember azt mondta hogy nem jönnek ide te köcsög és ha nem értitek meg akkor a migránsokkal együtt lesztek ti is kibaszva innen mocskos férgek! Egyből megmagyarázod hogy TE miért nem fogadsz be magadhoz egyet sem te tetű, akkor másokat hagyjatok békén a hülyeségetekkel!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 16:24:14

@Evel Knievel: Ismétlem mert nem érted: a menekülteket nem szeretni kell. Senki sem várja, hogy szeressed. Aki rászorul, annak segíteni kell. Nem gyűlöletet kelteni ellene, hogy a beszariak ránk szevazzanak. Érthető így? Nem tudom, hogy még hányféleképpen írjam le, hogy milyen hitványak vagytok ti fideszesek. És nem, nem a magyar ilyen. Bármely nép arra fogékony része (itt főleg a fideszesek) lehet ilyen beszari idegengyűlölő, ha erre hergelik, nem Viktor az első a történelemben, aki erre játszik.

Cicmen. 2017.10.12. 16:26:20

@élhetetlen: te az vagy, mert a fejedre öntöttek egy deci vizet,

Nekem öntöttek, téged meg megrövidítettek!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 16:27:13

@Jakab.gipsz: Próbáljunk hasznos embert faragni belőlük. Sokkal egyzerűbb, mint egy felnőttet integrálni. Fogyunk, értékes lenne az országnak egy ilyen pogram, akár orvos, akárkőműves lenne egy ilyen gyerekből. A javítóintézetben ez nem fog menni, az inkább a börtön és a bűnözés előszobája.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 16:30:14

@Cicmen.: Nézzenek oda, hogy beindult a kis köcsög zsebhuszár. Már engem is ki akarsz saját hazámból vágni bazmeg? Aztán akkor kinek az adójából fizetnek meg, he?

Nyilván ha kigyullad a házad, azt is magad oltad el, ugye? Nem a tűzolókra bízod. Érted az analógiát? Egyáltalán érted ezt a szót, kis gyűlölködő?

Cicmen. 2017.10.12. 16:34:01

@élhetetlen: Azon meg nem tudok segíteni, hogy nem érted, mi a különbség aközött, hogy egy magánember fogadjon be, és kezeljen normálisan 30 gyereket, vagy egy ország.

30 gyereket. Na elmész a jó édesanyádba a 30 gyerekkel együtt te kretén! Hány milliót engedtek be a hozzád hasonló genyók? Harminc jut abból ide mi te állat!

Cicmen. 2017.10.12. 16:39:38

@Én tudom jól: Nyilván ha kigyullad a házad, azt is magad oltad el, ugye? Nem a tűzolókra bízod. Érted az analógiát? Egyáltalán érted ezt a szót,

Jaj marha művelt vagy, de értem! A hülye hasonlatot nem értem, semmi köze a jelenlegi helyzethez, csak arra bizonyíték hogy debil vagy!

élhetetlen 2017.10.12. 16:39:44

@Evel Knievel: „A nép ellen beszélni sosem jó ómen”. A baj csak ott van, hogy kineveztétek magatokat „népnek”. Nem vagyok hajlandó szégyellni, hogy engem cseppet sem zavar a szemben levő szír boltos, akinek ragyogó áruja van, és még egyszer sem találtak rohadt árut, vagy patkányt nála, mint sok magyar cégnél, ahol nem törődnek semmivel, csak megvettük, kivesszük a pénzt, eladjuk, a vevő meg nem számít, a nevünk sem, mert nem is adtuk a céghez, csak megvettük a márkanevet, és lerohasztottuk. Igen maradtok, ezzel az országmegosztással, hogy az ország fele nem számít, mert szegény, a másik negyede meg ellenség, mert nem hajlandó gyűlölni még harminc gyereket sem (Őcsény). Éljen az erős Magyarország. Így kell csinálni. Ez már magánügy, hét végén itthon volt az unokahúgom Angliából, egy fekete fiúval, aki el tudná még azt is képzelni, hogy Magyarországra költözik a kiscsajjal. Rendezvényszervező, itt is működhetne. Nem mondtam neki, hogy nem jó ötlet, mert esetleg megverik az utcán, vagy nem tudnak lakást bérelni (volt ez a várban olasz férj, magyar feleség, addig béreltek volna, míg a szintén a várban levő lakásukat felújítják, és egy ügyvéd végzettségű lakó tiltakozó levelet írt a polgármesteri hivatalnak, hogy mi az, hogy egy nála barnább bőrű embert beengedtek a házba?). Ez szerinted normális? Ettől lesz majd erős az ország?

élhetetlen 2017.10.12. 16:48:27

@Cicmen.: Kezdjük úgy, hogy a saját jó édesanyáddal foglalkozz, nem az enyémmel. Ez még megy? Attól, hogy kreténezel, meg állatozol, ez a cikk csak ennyi gyerek jó, vagy rossz elhelyezéséről szólt. Nem érted, mi? Persze, hogy nem. Ahhoz ész kéne, nem bunkóság.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.12. 16:49:12

@Cicmen.: Az, hogy te nem értesz valamit nem arra bizonyíték, hogy én debil vagyok, hanem valami másra. A válaszodból azt látom, hogy vagy egy kis trollkodó általános iskolás vagy, vagy nagyjából megragadtál azon a szinten.
De elmagyarázom, mert látod, ilyen segítőkész vagyok, és úgy tűnik, hogy te is rászoruló vagy, csak mentálisan. Vannak olyan funkciók, amiket az állam átvesz az állampolgároktól és az adóbevételekből fedez. Ilyen például a honvédelem, a tűzoltóság is, és a rászorulók segítése. Egyik sem megy igazán jól az államnak, de még mindig jobban, mintha az állampolgárok maguk csinálnák. Így már világos?

élhetetlen 2017.10.12. 16:54:54

@Cicmen.: @Én tudom jól: Na, már ebbe is beleszólok. „A hülye hasonlatot nem értem, semmi köze a jelenlegi helyzethez, csak arra bizonyíték hogy debil vagy!”. Csak arról van szó, hogy nem egy magánembernek kell megoldani azt, amit egy országnak kellene. És persze, nem te vagy a debil, hogy ezt nem érted, csak az, aki megpróbálja elmagyarázni neked ezt. Ja.

bkkzol 2017.10.12. 17:06:21

@élhetetlen: nem az a kis víz.... , de nem tekeri a bombát az anyád a hasadra mikor ki mész a piacra. Ez a különbség.

élhetetlen 2017.10.12. 17:07:51

@Cicmen.: „Nekem öntöttek, téged meg megrövidítettek!”. Mit tudsz? Mert az én fejemre is öntöttek, kettőnk között csak annyi a különbség, hogy én nem hiszem, hogy ettől okosabb, erkölcsösebb lettem, tudod, ez már életvitel, gondolkodás kérdése. Neked elég volt ennyi, és maradtál hülye, mert elég volt az egy deci szentelt víz szerinted, hogy normális legyél. Hát, sajnálom, nem volt elég.

bkkzol 2017.10.12. 17:09:08

Ha nem zárják be a kiskorúakat akkor hova tartanak a 30 éves tinik???? A 10 éves gyerekét se zárhaja be az anyja vagy az édesapja ?????

élhetetlen 2017.10.12. 17:16:09

@bkkzol: Igen, te tudod jól , Minden muzulmán bombát teker a gyereke hasára, ha kimegy a piacra. Ja. És egyetlen európai, vagy magyar soha nem gyilkol, mert tiltja a a katolikus vallása. Na, erre, ha kérhetlek, ne válaszolj, mert nem akarok agyvérzést kapni. Szélsőségeket összemosni a tömeggel nem ér!

élhetetlen 2017.10.12. 17:26:00

@bkkzol: „A 10 éves gyerekét se zárhaja be az anyja vagy az édesapja ????? „ Hát, jobb, ha tudod, hogy nem zárhatja be a gyerekét, nem tarthatja pincében, vagy ketrecben sem. A szülő feladata az, hogy megértesse a gyerekével, hogy miért nem kell elszöknie, nem a bezárás. Az már komoly probléma, hogy, ha ilyen eset kapcsán kiemelik a gyereket a családból, akkor az államtól sem kap jobb ellátást, ott is „bezárják”, nem foglalkoznak vele.

Európai téridő 2017.10.12. 17:45:56

@LKerekes: Vajon a firkász vette a fáradságot és megnézte azt az aszódi szálláshelyet, ahová kerülnének ezek a gyerekek? Kétszemélyes kulturált szobák heverőkkel, nem hálótermek vaságyakkal. A nevelőintézeti szakképzett nevelő itt is segíthet a beilleszkedésben. Arról sincs infó, hogy ki üzemelteti ezt az eddig üresen álló, átadott szálláshelyet. Szóval, már megint elkapkodták firkászék a dolgokat.

élhetetlen 2017.10.12. 17:46:39

@Cicmen.: „Na itt meg kvótanépszavazás alkalmával 3200000 ember azt mondta hogy nem jönnek ide te köcsög és ha nem értitek meg akkor a migránsokkal együtt lesztek ti is kibaszva innen mocskos férgek!”. Hány ember él ebben az országban, aki nem szavazott a kvóta ügyben, mert őket nem zavarta. Ki lesznek baszva? Itt maradtok ennyien, és új országot építetek ennyien? Hú de szép elképzelés. Most csak próbálom elképzelni, amint 3 millió agyament virágzó Magyarországot teremt ennyi ésszel.

élhetetlen 2017.10.12. 17:58:55

@Evel Knievel: „miután soha többet nem lesz választás és visszaállíthatjuk végre a halálbüntetést és hazaárulásért is kötél jár>. Boldog napok jönnek hamarosan..”. Szép jövő, csak azért gondold át, hogy lesz valaki, akinek az útjában állsz, és téged minősít hazaárulónak, és te lógsz a kötélen, vagy a családod is. Vagy azt hiszed, te mindenható vagy? Hát remélem, még te sem fogsz lógni, és több tucat ártatlan sem.

Ambiorix 2017.10.12. 18:48:49

Mocskok. Ahelyett, hogy a Ritz-Carltonban foglalnának néhány lakosztályt a számukra. Fú, ezen most nagyon kiakadtam.

Cicmen. 2017.10.12. 18:55:46

@élhetetlen: Hány ember él ebben az országban, aki nem szavazott a kvóta ügyben, mert őket nem zavarta. Ki lesznek baszva? Itt maradtok ennyien, és új országot építetek ennyien?

Igen és az a java lesz ! Egyszer 2000 egri ember megvédte Európát. Már az ő tiszteletükre is kussolni kéne az ilyen szaroknak mint ti!

Cicmen. 2017.10.12. 19:00:49

@Evel Knievel: visszaállíthatjuk végre a halálbüntetést és hazaárulásért is kötél jár>

Mi más járna?
Görgey Artúr még őrnagyi rangban volt amikor felakasztatta Zichy Ödön főnemest mint a szart mert egy Jellasics által, a császárnak küldött levelet találtak nála!

illaim 2017.10.12. 19:14:02

Ennyi degenerált fidesstálibot hordott össze a NER! ti valláskárosult barmok! Nagyon remélem, egyszer lesz annyi merszetek, hogy megkülönböztető jelzést is kitesztek, ha az
utcára léptek! Már csak azért is, hogy tudjam kit kell felrúgni, vagy átlépni, ha éppen segítségre szorulna! ti nemzetünk szégyenei!

Cicmen. 2017.10.12. 19:39:19

@illaim Már csak azért is, hogy tudjam kit kell felrúgni,

Te utoljára a 2004-es MSZP majálison rúgtál fel valakit, mert eléd állt az ingyen virsli sátornál!

élhetetlen 2017.10.12. 22:42:38

@Cicmen.: Na, próbáld meg összeszedni a maradék eszedet. Én egy ember vagyok, nem szenvedek nagyzási hóbortban, mint egyesek, nem kell többes számban megnevezned. Más. Ugye nem gondolod komolyan, hogy azzal megvédted Európát, hogy engem szarnak neveztél? Hú, mekkora hős vagy! Vagy nagy hazafias érzelmedben büszkén kocsikerekeket is szurkálsz ki esetleg? „Igen és az a java lesz !”. Ki mondta, vagy gondolta rajtad kívül, hogy te a magyarok java közé tartozol? Tudod, öndícséret büdös! Attól nem leszel különb, hogy engem, vagy másik magyart szarnak nevezel, de még attól sem, ha azt hiszed, hogy a más bőrszínű ember nem érhet annyit, mint te. Ez csak azt jelenti, hogy ostoba vagy, semmi többet.

élhetetlen 2017.10.12. 22:54:48

@Cicmen.: „Mi más járna?”. Na, már csak az kéne, hogy a hozzád hasonló sötét elmeháborodottak még akasztathassanak is! Csak, mert úgy gondolják, hogy éppen nekik van igazuk. Kicsit leragadtál Egernél, meg Görgeynél, gondolom, most az a hazaáruló, aki fogadna 10 gyereket pár napra, vagy én, akinek a hét végén egy néger vendége volt. Fölakasztani bennünket, csak te maradjál, mint a magyarok ékessége! Így gondolod?

István Tamasi 2017.10.13. 08:04:10

@Jakab.gipsz:
Te gipszagyú!
A hozzád hasonló agyatlan fitymaszbirkák számára ismeretlen fogalom az emberség. Na ezt kifogásolom. Meg azt, hogy szerencsétlen sorsú, a háború, nélkülözés elől menekülő GYEREKEKKEL még ötlete sincs mit kezdeni a hozzád hasonló agyatlan fitymaszbirkáknak.
Bezzeg arra van ötlete a fideszmaffiának hogy elvegye az árva gyerekek menedékét jelentő fóti gyerekvárost és átjátssza a nemzetthy oligarchának.

Cicmen. 2017.10.13. 09:08:44

@István Tamasi: Bezzeg arra van ötlete a fideszmaffiának hogy elvegye az árva gyerekek menedékét jelentő fóti gyerekvárost és átjátssza a nemzetthy oligarchának.

Hát egyenlőre nincs átjátszva, úgyhogy a semmiről beszélsz húgyagyú libbancs! Viszont a Csillebérci gyermektábort ténylegesen elvettétek a szegény gyerekektől mocskos nyomorult tolvajok! Hova az anyátokba tüntettétek el azt a pénzt és hol nyaralhatnak ezután a gyerekek!

Cicmen. 2017.10.13. 09:21:51

@élhetetlen: most az a hazaáruló, aki fogadna 10 gyereket pár napra, vagy én, akinek a hét végén egy néger vendége volt.

Nem, én vagyok náci mert nem fogadok be arab gyerekeket, meg fasiszta is vagyok, mert a családommal töltöm a hétvégét négerek helyett!

indeksz ISIS Al Qaeda mind CIA projekt 2017.10.13. 10:38:55

Még mindig van, akinek nem esik le, 2 év alatt sem, hogy a magyar- szerb határon nem érkezett/ zik egy menekült sem.

Görögországtól mindegyik csak illegális bevándorló, a Genfi Konvenció alapján.
Úgy is viselkednek:

www.youtube.com/watch?v=f0CF9c8B_3M

István Tamasi 2017.10.13. 11:02:58

@Cicmen.:
Ugye ki fogsz állni ország-világ elé és húgyagyúnak fogod nevezni saját magad amikor kiderül, hogy a nemzetthy oligarcháé lesz a fóti gyerekváros?

Cicmen. 2017.10.13. 11:14:10

@István Tamasi: Ki öcsém, kiállok! Nehogy azt hidd hogy támogatom a harácsolást!

Cicmen. 2017.10.13. 11:17:58

A következő lépés különben mi lesz? Nílusi krokodilokat hozattok be , mert azoknak milyen szar, meg nincs kajájuk, de persze a Balatonba azt is, nem a saját fürdőkádatokba, hogy dögölnétek meg mindahányan vagytok!

élhetetlen 2017.10.13. 15:39:37

@Cicmen.: Érdekes. Senki nem kérte, hogy fogadj be arab gyerekeket, Őcsényben sem az volt a probléma, hogy a kocsikerék kiszurkálóknak be kellett volna bárkit fogadni a házába, hanem, hogy ezt másnak tiltották meg, erőszakosan. Te sem érted, Orbán sem érti. Ez viszont sokat elmond rólad: „mert a családommal töltöm a hétvégét négerek helyett!”. Mert te „rendes ember” vagy, gondolati szinten sem merül fel benned, hogy egy színes bőrű bekerülhet a családodba, mert az nem „olyan”, mint te. Hogy esetleg okosabb, műveltebb, rendesebb, mint te, az nem számít. És persze, ezzel a begyepesedett aggyal te fogod megváltani az országot, és Európát. Ja.

élhetetlen 2017.10.13. 15:50:26

@Ambiorix: „Ahelyett, hogy a Ritz-Carltonban foglalnának néhány lakosztályt a számukra.”. Ahhoz, hogy ott foglaljanak számukra, legalább olyan hülyének kellene lenni, mint amilyen az emberminiszter, (Balog Zoltán), aki a Hiltonba viszi a hátrányos helyzetű gyerekeket, ahelyett, hogy egy Mekibe, vagy egy Trófeába vinné őket, ami szintén újdonság lett volna nekik, csak nem annyira feszélyező.

2017.10.14. 13:43:49

@élhetetlen: az a baj, hogy ha a saját házába fogadja be, akkor is itt él az országban. úgyhogy gyakorlatilag teljesen mindegy.
amúgy meg, ha már demokrácia, saját jövőjéről hadd döntsön a paraszt, döntse el ő, hogy kivel akar élni. nyilván senkivel nem akar, lásd pirézek. meggyőzni úgyse tudod.
(elfogadni meg nem akarod, hogy hülyeség lenne európából közel-keletet csinálni)

2017.10.14. 14:18:45

@élhetetlen: hát ez pont ugyanolyan megalapozatlan kijelentés.
pár ezer ember szeretné csak, hogy ide jöjjenek. annyian szavaztak arra.
nemcsak azok nem szeretnék, hogy ide jöjjenek a migrik, akik elmentek a népszavazásra. aki nem szavazott, az néhány kivételtől eltekintve nem azért nem szavazott, mert azt szeretné, hogy jöjjenek. vesd ezt össze azzal az állításotokkal, hogy kétmilliópárszázember kivételével senki nem szeretné, hogy fidesz legyen kormányon. akkor ők meg a fenti logika szerint teljes joggal állíthatják, hogy nem is kétharmaduk van, hanem négyötödük, mert akik nem mennek el az ellenzékre szavazni, azzal azt a kifejezett akaratukat nyilvánítják ki, hogy maradjon az orbán kormány és lopjon

élhetetlen 2017.10.14. 14:35:50

@aleksz róz: Igazad van, nem tudok senkit meggyőzni, csak az a kényszerképzetem, hogy, ha mindenki hallgat, aki nem ért egyet a nagy honvédőkkel, akkor tényleg azt hiszik, hogy mindenki egyetért velük. Így is ők a nép, ők a magyarok, én legfeljebb hazaáruló vagyok, (és vannak, akik már akasztanák a hazaárulókat), mert nem hiszem, hogy tíz gyerek pár napos ottléte tönkre tenné egy falu életét. Vagy nem hiszem, hogy egy javító intézet személyzete kezelni tudná az ott elhelyezett gyerekeket, mert a már ott levőket sem tudják kezelni, a nyelvet nem beszélőkkel meg nehezebb, Nem lesz tíz különböző arab nyelven beszélő tanár, ahhoz, meg, hogy a gesztikulációtól eljussunk a verbális kommunikációig, nagyon sok idő és türelem kell. „ha már demokrácia, saját jövőjéről hadd döntsön a paraszt, döntse el ő, hogy kivel akar élni”. De ne döntse már el, hogy én kit láthatok vendégül. Ez nem a demokrácia része. Persze, más cikkek alatt is megy ez, és azért ijesztő, mikor valaki arra hivatkozik, hogy joga van meghatározni a lakókörzete utcaképét, ami alatt azt érti, hogy ne jöjjön szembe egy sötét bőrű ember az utcán. És, ha a többségben levő szőkék és barnák a vörös hajúakat akarnák kitiltani, kiírtani? Van, aki a jogos önvédelemre hivatkozik. Önvédelem az, hogyha megtámadnak, akkor védekezel. Az, hogy kimész egy betárazott fegyverrel az utcára, és minden szembe jövő színes bőrűt lelősz, mert azt gondolod, hogy megtámadna, az nem az. Tudom, sarkítok, de majdnem itt tartunk.

élhetetlen 2017.10.14. 15:57:10

@aleksz róz: A ki, miért nem szavaz, a bonyolultabb kérdés. Kezdjük kicsiben, pl. Őcsény. „aki nem szavazott, az néhány kivételtől eltekintve nem azért nem szavazott, mert azt szeretné, hogy jöjjenek”. Így van. Pl. azért nem szavazott, mert édes mindegy neki, hogy jön-e 10 gyerek, vagy nem, nem érinti, nem zavarja. Nem azt akarja, hogy jöjjenek, miért akarná, de nem zavarja, ha jönnek. Mondjuk, a szomszéd iskolában akarnak építeni még egy vécét. Miért kéne elmenni tüntetnem, hogy akarom a wc-t, mikor nem zavar, nem érdekel. Az már érdekesebb, hogy hogyan állt össze ez a száz fős tömeg? A sarki boltban megbeszélték, hogy hívjunk össze falugyűlést, és tiltakozzunk, mert azt hallottuk, hogy majd jönnek tízen, vagy az alpolgármester akart polgármester lenni, és egy kicsi besegített? Országos szinten sem népi kezdeményezés volt a migránsok elleni népszavazás. Sarkítva, ha négyen mennek el Őcsényben a falugyűlésre, és mind a négyen elutasítják a gyerekeket, ez a falu akarata? Összegezve, egy olyan szavazás, amire az érintettek fele sem megy el, azt érvénytelennek kellene tekinteni, mert aki nem ment el, az vagy azért nem ment el, mert nem érdekli, vagy, mert tehetetlennek érzi magát. De ez nem jelenti azt, hogy a valamit nagyon akaró kisebbségnek igaza van. Ez még a katalán népszavazásra is érvényes, nem csak a magyar migránsellenesre. Miért ment volna el egy Spanyolországban maradni akaró ember egy alkotmány ellenes szavazásra?

2017.10.14. 17:18:15

@élhetetlen: hát ebben az egy kérdésben tényleg szinte mindenki egyetért velük, ezt kár tagadni...
(részvételi adatokkal való bűvészkedés ellenére meg az arról való tippelgetés ellenére, hogy ki mit gondolt amikor nem ment el szavazni ide vagy oda)

nyilván egy ilyen álláspontnak önmagában nem kellene magával hoznia a hisztériát... lásd pl. spanyolország, ahol van kerítés és a tömeges muszlim bevándorlással szembeni álláspont is

az egy érdekes kérdés, hogy mennyire, milyen részletekre kiterjedően és milyen "mélységben" van joga az embernek eldönteni, milyen jövőt szeretne.
itt a kormányzati hisztitől szigorúan eltekintve az lenne az alapvető kérdés, mint már említettem, hogy akarunk-e az országból (vagy európából) közel-keletet csinálni... ugyanazokkal a viszonyokkal, amik ott vannak. ezt azért joga van a parasztnak eldönteni.

2017.10.14. 18:37:33

@élhetetlen: "ha mindenki hallgat, aki nem ért egyet a nagy honvédőkkel" - amúgy meg nem is hallgattok, itt vagytok és kiabáltok mind a 237-en :-)

élhetetlen 2017.10.14. 23:10:26

@aleksz róz: „hát ebben az egy kérdésben tényleg szinte mindenki egyetért velük, ezt kár tagadni...”, de azt is át kellene gondolni, hogy azok az emberek miért rettegnek egy színes bőrűtől, akik még soha nem találkoztak eggyel sem. (Tudod, a palóc néni, aki elmondja, hogy őt már biztos nem, de szomszéd lányát biztosan megerőszakolnák). Ebben azért benne van a kormányzati hiszti, sőt, nem hiszti, az uszítás. Én még mindig csak a magam nevében beszélek, akkor is, ha csak a falnak, de komolyan gondolom, hogy ha öt, hat arab nyelvjárásban szórólapokat készítettek volna, és azt osztogatják a migránsoknak, pl. arról, hogy Európában nem azért van kinn a nők fele melle a ruhából, hogy megfogják, lehet, hogy a fele megértette volna. Az országot teleplakátolták magyar nyelven, hogy mit nem szabad nekik. Ebből mit kellett volna megérteniük? Apróság, eddig is éltek az országban muszlimok, eddig is volt mecset is. Kit zavart? Most Zuglóban tömeghiszti, mert akartak egy közösségi házat egy imateremmel. Mert most aztán jön a világ vége, mi lesz ott? Egyébként, ha nem pár tíz, vagy pár ezer, hanem ötvenezer ellenőrzött muzulmán telepedne le az országban, és a tíz millás ország ettől összedőlne, közel keletté válna, akkor már régen rossz. Így is rossz, mert az ország lakosainak több, mint a fele azért nem számít, mert szegény, jó része meg hazaáruló, hol van itt már ország, vagy valami, amit az országnak, a hazámnak jelenteni kéne?
A másik dolog. „amúgy meg nem is hallgattok, itt vagytok és kiabáltok mind a 237-en :-)„. Én csak azt írtam, hogy miért írok én, de legyen még 236, aki velem ért egyet. Mi kiabálunk, nem az akasztani kívánók, nem az önkéntes utcakép meghatározók? Nem azok, akik százan meg akarják határozni, hogy egy 2500 fős faluba ki mehet be? Vagy aki ezt írta: „akkor a migránsokkal együtt lesztek ti is kibaszva innen mocskos férgek!”. Én kiabálok? Érdekes meglátás. Nem érdemes folytatni ezt a meddő beszélgetést.

2017.10.15. 00:24:55

@élhetetlen: abban nincs vita, hogy benne van a kormányzati uszítás is, abban van a vita, hogy ez egy eleve meglévő dolog-e.

a másik dolog: attól még kiabálsz, hogy ők is kiabálnak. az más kérdés, hogy elvész a hangotok azok a hangok között, akik amúgy tök véletlenül éppen az emberek kilencvenvalahány százalékának véleményét képviselik...

tótágas 2017.10.21. 09:39:44

@élhetetlen: De igen, érdemes! Mert a te szempontodból nézve neked van igazad. Lehet, hogy még kevesebben vagyunk, akik így látjuk a dolgokat, de akkor is szólnunk kell. Mert ha egyet is megmenthetünk közülük, már akkor is megérte.
süti beállítások módosítása