B1 blogcsalád



Meg kell büntetni azt, aki törvények felettinek érzi magát

Nemzetközi sajtószemle, 2017. szeptember 10.

2017. szeptember 10. - Szelestey
10045541_e547ecc27d39600da96d9e8202146143_wm.jpg
  • Magyarország csak ront Európa helyzetén a menekültválsággal kapcsoltban
  • Aki a menekültkérdésben felmondja az összefogást, az nem számíthat a többiek szolidaritására anyagi ügyekben
  • Európa csak együtt lehet erős.

    New York Times

new_york_times.jpg
A vezércikk úgy látja, hogy Magyarország csak ront az európai migrációs válságon. Nagy gond persze, hogy az EU miként telepítse át a befogadott menekülteket, de a helyzeten cseppet sem segít néhány közép-európai állam, ezen belül is főként a magyar kormány barátságtalan hozzáállása. Ami szégyen, hiszen 89-ben ez az ország járt az élen a határnyitásban. Úgy tűnik, Budapestet ma már nem az emberi jogi és humanitárius megfontolások vezérlik. Ám az Európai Bíróság eheti döntése a jelek szerint csak megkeményítette a magyar ellenkezést. Igaz, az egész program végrehajtása akadozik, de ezzel együtt Európa feladata, hogy keresse az emberbarát megoldást. Ebből, akárcsak a terhek megosztásából, minden tagállamnak ki kell vennie a részét, a nemzetközi jog és az európai értékek alapján, beleértve az idegengyűlölet elutasítását.
Persze a magyarok és szomszédjaik nincsenek egyedül, amikor távol akarják tartani az idegeneket. Trump botrányos példát mutatott a demagóg bevándorlási politikából. A populista és nacionalista pártok sok helyütt a maguk javára használják ki ezt a kérdést. Ám különösen szomorú látni, hogy néhány muzulmán menekült befogadását az európai törvények és értékek megszegésének állítják be olyan országok, amelyeket annak idején ünnepeltek a Vasfüggöny lebontásáért. A keményvonalas magyar Orbán Viktor odáig megy, hogy uniós pénzből akarja megerősíteni a határt. A bírósági ítélet legyen emlékeztető a térségben Magyarország és a hasonló államok számára, hogy nem szabadon választhatóak az emberi jogi elvek és a humanitárius megfontolások, amiket ezek a nemzetek egykor oly lelkesen átvettek.
suddeutsche.jpg
A német igazságügyi miniszter is csatlakozott azokhoz, akik szerint meg kell vonni Magyarországtól az uniós támogatásokat, ha az Orbán-kormány továbbra is ellenállást tanúsít a menekültválságban. Maas úgy fogalmazott, hogy fokozni kell a nyomást azokra az államokra, amelyek úgy gondolják, hogy túltehetik magukat a jogon. Mert meg kell büntetni, ha valaki figyelmen kívül hagyja a törvényt. Így anyagi következményekkel is kell járnia, ha nem számít az Európai Bíróság határozata. És aki a menekültkérdésben felmondja az összefogást, az nem számíthat a többiek szolidaritására anyagi ügyekben. Mert búcsút mond az összes jogállami elvnek az, aki nem tartja tiszteletben a független bíróságok ítéletét. A jelentés magyarázatként hozzáteszi, hogy Orbán Viktor az Európai Bíróság döntése ellenére is ragaszkodik a bevándorlás korlátozásához, ám ezt a német igazságügyi tárca vezetője nem akarja annyiban hagyni.
guardian.jpg
A világban az erőviszonyok Ázsia javára tolódnak el és ez ellen Európa csak akkor tud tenni, ha összefog és sikerre viszi a közös tervet. Az Észak-Koreából és Kínából érkező hírek állandóan eszünkbe juttatják, hogy a világ biztonsága, valamint a liberális értékrend mennyire függ olyan térségektől, amelyek igen távol vannak a legtöbb európai számára. Hiszen annyi minden történik errefelé is: pl. a migráció, Magyarország és Lengyelország visszalépése a demokrácia területén, és hogy Oroszország mutogatja az izmait. A továbblépéshez, Európa szerepének újramegerősítéséhez alapvető, hogy a közvélemény negatív beállítottságán kell módosítani. A migrációs kvóta ügye vagy az euróövezet baja nem oldódik meg magától.
Merkelnek igaza van, amikor azt mondja, hogy a németeknek csak akkor mehet jól a soruk, ha a földrész jó állapotban van. Macron a héten fontos beszédet tartott Athénban, kiemelve, hogy a múlt kudarcai aláásták a bizalmat a népek részéről. A kontinens még mindig a sebeit nyalogatja oly sok válság után, ám újak krízisek jöhetnek. De egyedül egyetlen nemzet sem képes felülkerekedni a gondokon. Európa csak együtt lehet erős. Ha nem sikerül igazi hatalommá válnia, akkor külső szereplők fogják megszabni a sorsát. Az uniót a liberális demokrácia, az egyéni szabadságjogok és a szociális piacgazdaság különleges ötvözete teszi rendkívülivé. A hangsúly a szolidaritáson és a szuverenitás egyesítésén van. Ázsia nagy részén egyébként irigylik ezért az öreg kontinenst. Szóval lehet, hogy az évszázad Ázsiáé lesz, de az EU-nak jó aduk vannak a kezében.
forbes.jpg
Próbára teszi a magyar-kínai kapcsolatokat, hogy az unió és Oroszország nyomást alkalmaz. Az biztos, hogy a kontinens középső és keleti részén Peking legfontosabb partnere Magyarország, csak éppen elemzők szerint a Kínai Kommunista Párt vezetőit sokkal jobban izgatja, hogy mi történik Londonban, Párizsban vagy Berlinben, mint Budapesten. Igaz, ami igaz, az éves magyar GDP mindössze a negyedét teszi ki a brit főváros gazdasági teljesítményének. De az is tény, hogy a magyar fél igencsak szorgalmazza az együttműködést.  Ideértve a letelepedési kötvényt, amellyel hírek szerint sok ezer tehetős kínai élt, miközben az Orbán-kormány az egyik legszigorúbb bevándorlási tilalmat rendelte el az EU-ban. Ugyanakkor késedelem és szerződéses problémák sora sújtja a kooperáció központi elemének számító Budapest-Belgrád vasútvonal megújításának tervét. Az uniós szabályok miatt a magyar részről elakadtak a munkák. Úgy tudni, Brüsszel most azt vizsgálja, hogy Magyarország nem írt ki versenytárgyalást, hanem kétoldalú egyezmények alapján adta oda bizonyos cégeknek a feladatot.
Az is biztos, hogy az európai kereskedelem messze felülmúlja a kínai kapcsolat jelentőségét Magyarország számára. Orbán Viktor hatalmas geopolitikai mozgások kellős közepén találta magát. Trump beiktatása óta nagyot javult az unió és Kína viszonya. Budapest viszont tovább távolodott a közösségtől. A magyar menekültpolitika pl. kiváltotta a legtöbb európai szövetséges megvetését, mint ahogy az ország tekintélyelvű eltolódása is. Ugyanakkor Oroszország hűséges euroszkeptikus támaszként tekint Magyarországra, amely itt megint csak nehéz helyzetben van. Az orosz-kínai kapcsolatok jövője bizonytalan. A keleti nyitás még inkább a margóra szorítja a magyar kormányt. És szemben Szíjjártó bombasztikus kijelentésével, minden valószínűség szerint a pekingi politikai döntéshozók szemében nem Magyarország az elsőszámú szempont Európában. Főként ha továbbra is akadályokba ütközik a Belgrád-Budapest vasút korszerűsítése.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9712818764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.09.10. 11:17:26

Nagy cucc... mivel mostanra olyan varázslatos metamorfózison ment át a múl, hogy bebizonyosodott, az utolsó két nagy világégés egyedüli felelősei/okai mi vagyunk, mit nekünk egy globális menekültügyi katasztrófa miatt elvinni a balhét.

2017.09.10. 12:57:52

Nagy cucc... Ha Sarah Connor ma köztünk lenne, akkor a Terminátor béli szállóige valószínűleg így hangzana: A múlt nem végleges. Elnézve az eltelt 100 év történelmének metamorfózisát, ez teljesen egyértelmű. Mostanra jószerivel az utolsó két nagy világégés kizárólagos felelőseinek minket tettek meg. Mi vagyunk, akiknek a büntetése soha nem telik le... akkor hát emellé az életfogytiglan mellé nem gond bevállalni a jelenlegi globális menekült/migránsügyi válságért való felelősséget is....

2017.09.10. 12:58:32

Na... szuper.. :(

BAZINGA2 2017.09.10. 15:25:24

Ajajjjj! Akkor Magyarországnak annyi. Igaz, már etetik a jónépet, hogy saját magunknak köszönthetjük a gazdaság szárnyalását, nem az EU -s pénzeknek! Hiába adnak pénzt, ha nem sikeresen kormányozunk" ... mondta Orbán és Lázár. Na, próbálnának EU -s pénz nélkül sikeren kormányozni! Nálunk is kint vannak az óriás táblák, jóformán mindegyiken 90 % -os EU -s pénz szerepel, és csak 10 % -ot adott a kormány. Na, akkor ne adjanak több pénzt, majd meglátjuk, hogy milyen sikeresek lesznek? Rövid időn belül csődbe menne az ország. Egyelőre csak az EU -s pénzek miatt működik a gazdaság.

zsindex isis alkajda mind CIA projekt 2017.09.10. 15:54:13

A CIA- csicskasajtó megint nagyot alkotott.... Ki is verte szét Irakot, Líbiát, Jement, Szíriát ENSZ- felhatalmazás nélkül?

Remélem az összes CIA- spicli, ISIS- szonzor "újságíró" és összes rokona megdöglik végre Irma és José hurrikánban.
Mondjuk az áramellátás zavara miatt leolvadó atomreaktorok melett, súlyos sugárfertőzésben fog belefulladni saját okádékába.

Quadanium 2017.09.10. 20:23:55

Akkor nem lesz támogatás a sok itthon lévő német cégnek sem?

Evel Knievel 2017.09.10. 20:34:33

Szögezzük már le. Itt csak a kibaszott NÉMETEK érzik törvény felettinek magukat. Ki a fasz engedte meg nekik hogy eldöntsék akarunk e MI migránsokat a saját országunkban???? Remélem valaki megöli azt a vén kurvát a többi féreggel együtt.

ember100 2017.09.10. 20:42:52

@Evel Knievel:
Helló !

Azt ugye tudod hogy a stílus maga az ember :)
Mi ugye NEM vagyunk az EU tagja ?
Ja vagy mi CSAK a pénzt akarjuk a többi smafu ?

steery 2017.09.10. 20:55:18

Ha Hunnia nem kap több pénzt, akkor nem fogjuk a továbbiakban sok-sok pénzzel támogatni a rajtunk nyerészkedő érdekcsoportokat és ezek jól megszívják nyugaton. És ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek! :-D

Jakab.gipsz 2017.09.10. 21:02:14

A németek szerint az a szolidaritás, ha a magyarok melléjük ülnek egy kaktusz bokorba. Ezt egyszer már eljátszottuk. Mi voltunk az utolsó csatlósuk.

Kikel a németeket gyógyítani a Soros-CEU féle neoliberális filozófiából.

Európa sem bír eltartani ötszáz millió embert, más földrészek kirablása mellet sem.

Az elöregedés pedig egy természetes folyamat. Több élettér jut kevesebbeknek.

Behajtó70 2017.09.10. 21:14:29

"Meg kell büntetni azt, aki törvények felettinek érzi magát"

Úgy van! Nyilván az EU-s törvényeket semmibe vevő ILLEGÁLIS(!!!) BEVÁNDORLÓKRÓL van szó! És persze mindenkit, akik ezt támgatják, meg kell büntetni!

Behajtó70 2017.09.10. 21:17:37

@ember100: ja, az ostoba tudatlanság szokott-e fájni? Mi a piacainkat adtuk, az összes cukorgyárat, az olcsó munkaerőt. A csatlakozáskor voltak feltételek, de nem volt közte, hogy eladjuk az országunkat. Ugye, te istenbarma!

tutifruti22 2017.09.10. 21:17:46

@Jakab.gipsz: Ennél már csak az IVH volt murisabb, amikor az osztrákok hamarabb léptek ki az O-M Monarchiából, mint mi :) :)

Kegy 2017.09.10. 21:20:07

Most mar a nemetek dontenek az EU neveben? Vagy nekik szabad?

Mr. Waszabi 2017.09.10. 21:21:12

Már azt sem értettem, hogy Adolf Hitler mit képzelt magáról, lehetőségeiről. De ezt a szégyen-majmot pláne nem értem - egy picsányi nemzet miniszterelnökeként még is mi a fenét képzelt magáról? Már Kádár megmondta '62-ben, hogy egy ilyen pici ország ne ugráljon a nemzetközi politikában, mert súlytalan. Nagy baj az agybaj, amikor valaki összekeveri a fantáziáját a számára elérhető valósággal. Ceausescu is ebbe bukott bele.

vajdasagi 2017.09.10. 21:27:43

@steery: Jól megszorongatjuk őket. Nem lennék a nyugat helyében.

felső határ nincs 2017.09.10. 21:38:58

aszongya világos üzenet küldtek a németek

és jön egy NYT cikk Lol

felső határ nincs 2017.09.10. 21:40:13

@Mr. Waszabi: Kádárnak se sikerült más mint megnövelni az államadósságot, hallgassunk rá

Minek hallgassunk arra aki ennyit tud?

felső határ nincs 2017.09.10. 21:42:42

@BAZINGA2: 'Na, próbálnának EU -s pénz nélkül sikeren kormányozni! '

Az első Orbán kormánynak egész jól sikerült.

Evel Knievel 2017.09.10. 21:48:17

@ember100: Miröl beszélsz Te majom? Milyen pénzről? Többet visznek és vittek a 2004 óta eltelt időben mint amennyit az EU adott te isten barma. Fordulnál föl az összes hasonlóan gondolkodóval együtt Te hitvány gazember. Aki a hazája ellen szól az pusztuljon.

Mr. Waszabi 2017.09.10. 21:50:11

@felső határ nincs: persze, az előző Horn kormány kemény gazdaságpolitikájának hátára felkapaszkodva. Ha esetleg elfelejtetted volna az államadósság-törlesztést, vagy a Bokros-csomagot. Nem volt könnyű élet itt akkor, de nem volt más választása az országnak. Arról nem beszélve, hogy a lakáshitel programot ők csak elindították, de annak terheit a következő kormányokra hárították.
És persze arról se feledkezz meg, hogy miért bukott meg az első Orbán kormány. Az állami alkalmazottak fizetése szinte az éhezésre sem volt elég. Diplomával 35 ezer forint, miközben a piaci szférában ennek sokszorosát lehetett megkeresni diploma nélkül is? Gondolkodj, mielőtt nyilatkozol. Ha meg esetleg nem is éltél még akkor, inkább ne mondj butaságokat.

Brix 2017.09.10. 21:50:34

Ugyan màr! Nem szàmít mit ír a vadliberàlis média, nekünk nem kell foglalkozni semmivel, csak a sajàt érdekeinkkel, ami most megegyezik az összeurópaival...Kell, hogy legyenek konzekvensen illegàlis migràciót elutasító orszàgok, mert így formàlódik az európai migràciós politika. A Merkeli politika megbukott. Több szàz embert öltek meg migràciós hàtterű emberek, több ezer nőt erőszakolnak meg, és több szàzezer màs bűncselekményt követnek el éves szinten...Elég volt! Hiàba fenyegetnek , ebből nem kérünk! Az illegàlis migràcióra van megoldàs, minden csak politikai szàndék kérdése. 3 pontan foglalnàm össze mit kell tenni: 1. módosítani a marxista vilàglégkörben megszületett , elavult genfi konvenciót - nem kontinensek közti népvàndorlàsra talàltàk ki...2. Akik illegàlisan bejöttek, azokat zàros hatàridőn belül ki kell szàllítani EU- n kívüli menekülttàborokba 3. Keményen védeni kell a hatàrt...Még az " európai emerjogi bírósàggal és a civil szervezetekkel is leszàmolnék, bàr erre keves esélyt làtok...A lényeg: a migràciós vàlsàg a liberàlis nyugati politikusok miatt alakult ki...Sem Szaudiban, sem Katarban, Omànban Kuwaitban nincs EGY menekült sem, mert golyóval fogadnàk...

morph on deer 2017.09.10. 21:51:01

Dicső vezérünknek csak-csak sikerül belavíroznia a két szék közé, pedig nem egy akármilyen feladat..:(

A közutálat meg lassan az egyetlen nemzeti "kincsünk" marad.
Igazi Hungarikum!

morph on deer 2017.09.10. 21:55:16

@Evel Knievel:
"Többet visznek és vittek a 2004 óta eltelt időben mint amennyit az EU adott"

Gondolom te most az orbánról meg a tolvaj bandájáról beszélsz, ugye?
Mert az úgy kábé stimmel...

morph on deer 2017.09.10. 21:57:31

A minap olvastam:

Erős a bors, de legalább kicsi..!

felső határ nincs 2017.09.10. 22:00:36

@Mr. Waszabi: hagyjuk a baromságokat

érdekes módon a 3 államcsőd mind szoci kormányzás közben jött össze 1990 1996 2009

és a Bokros miatt sikerült az első orbán kormánynak eu nélkül csökkenteni az államadósságot amit a köv szoci kabinet eu pénzzel együtt megint csődbe vitt de persze most meg Bajnai miatt meg az eu miatt csökken az adósság

hát ez qrva érdekes tényleg de elég szomorú hogy van aki ezt még beszopja

morph on deer 2017.09.10. 22:08:18

@Brix:
"Kell, hogy legyenek konzekvensen illegàlis migràciót elutasító orszàgok, mert így formàlódik az európai migràciós politika."

Anak valóban kéne formálódnia, de ki kell, hogy ábrándítsalak: a lengyeleken kívül senki nem az orbán-féle megoldást tartja helyesnek.

Legalább ezen illene elgondolkodni!

Egyébként, ha nem csupán egy kampány része lenne ez a kakaskodás, akkor talán még a viktor is rájönne, hogy annak valóban lenne támogatottsága, ha a merkeli bevándorláspolitika helyett valami annál jobbat tudna ajánlani, ami valóban a megoldás felé visz.

Ezzel a mostani viselkedéssel csak a sarokba sikerül betuszkolnunk saját magunkat, és csak onnan tudunk vicsotogni mindenki másra, mert nem marad mozgástér!

Itt most politikusként kéne gondolkodni - és viselkedni - és nem botcsinálta hadvezérként csatározni..!

eßemfaßom meg áll 2017.09.10. 22:08:51

"A keményvonalas magyar Orbán Viktor odáig megy, hogy uniós pénzből akarja megerősíteni a határt. "

Milyen geci már, uniós pénzből akarja megerősíteni az uniós külső határt.

Mr. Waszabi 2017.09.10. 22:10:14

@felső határ nincs: nem baromság az, hanem az általad állított fél igazság másik fele.
Itt két féle politika valósult meg az elmúlt évtizedekben. Egyik sem volt jó, hozzá teszem. Az egyik, amelyik a népet zsigereli ki közvetlenül - ilyen volt a Rákosi és az Orbán kormányok. A másik, amit a szocialisták csináltak, hogy az államot adósították el, cserébe nem fájt annyira a népnek.
Ha az Orbán kormányt favorizálod, akkor tessék megemlíteni az orbitális baromságokat,megtérülés nélküli gigaberuházásokat, amikre a közpénzt költik. Az autópályáknak van hasznuk ma is, amit az szocik EU támogatás nélkül is építettek. A stadionoknak, amiket eu pénzből épít az Orbán kormány, nos, azoknak meg nincsen.

Egyébként eleve a személeted, hogy az államadósságban méred a kormányok teljesítményét, egy faszság mindebből kifolyólag. Féligazság, ugye. Próbálsz leguggolni, hogy magasabbnak lásd a teljesítményt. Ez hülyeség.

felső határ nincs 2017.09.10. 22:16:08

@Mr. Waszabi: a népet az zsigereli ki és veri szolgaságba aki eladósítja - kádár, gyucsány, bajnai, soros, meggyesi

2010 óta az átlag reálbér annyit nőtt mint 2010 előtt 20 év alatt, miközben az adósság csökken, és az adóék is csökken

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.09.10. 22:19:38

@Jakab.gipsz: Kétszer játszottuk el. Az eredmény ismert. Trianon kommunista megszállás.

2017.09.10. 22:20:10

Mindig jót nevetek, mikor idetévedek. Nektek akkor jobb, ha minél rosszabb, hazaáruló gecik?

morph on deer 2017.09.10. 22:33:21

@Könyveslány:
A spermáról vagy jót, vagy semmit :))

Hozzászólok 2017.09.10. 22:37:39

@ember100: a tamogatas amit kapunk nem ajandek. Azert adjak mert hasznot remelnek tole. Ahogy mi is ezert egyeztunk bele anno. Szuper pl hogy eus fejlesztesbol van egy magyar falu, ahol van 5 kilato, mert az eu erre adott tamogatast. Haaaat, ha a jovoben nem ad, nem fakadok sirva. Cserebe viszont, nem zarhatjak be a gyarainkat hogy aztan importaljuk az o termekeiket, amit persze a feleakkora fizetesunkbol veszunk... es ha bizony merkel mami aszondta hogy wir schaffen das, akkor oldja is meg. Nelkulunk. Es a gorogok, meg olaszok akik behajokaztattak 2 mio menekultet, aztan meg legyunk veluk mi szolidarisak... lettek volna ok azok. Vedtek volna meg Europa hatarait. Ha segiteni akartak volna hajokaztattak volna a segelycsomagokat Afrika fele. Es nem az embereket ide. Aztan meg minositett tobbseggel megszavazzak hogy mi megis hany embert fogadjunk be. Majd mi eldontjuk. Sok hibat kovetnek el Orbanek, de ezt az egyet nagyon jol csinaljak.

Hozzászólok 2017.09.10. 22:45:44

@morph on deer: ez nem kozutalat. Hanem bizonyos sajtoorganumok szovege. Amit persze sok naiv elhisz.
De a bajor parasztbacsi, meglengette a kalapjat, mikor halotta hogy magyarok vagyunk. Hogy eljen Orban...
Biztos nem olvasta ezeket a cikkeket..

Mr. Waszabi 2017.09.10. 22:46:05

@felső határ nincs: mondtam, hogy ne legyél hülye.
Aki 7 év alatt nem tudja elérni, hogy a GDP érdemben növekedjen - ma is annyi, mint 2008-ban -, és reál értéken a béreket hiába emelketék, mert közben a fogyasztási oldalon jobban terhelik az adófizetőket, nos, aki emellett azt mondja, hogy itt fejlődés történt, az átbaszott.
És akkor még nem említettük az éves szinten 1000 milliárdra tehető pénzszivattyút olyan haverok zsebébe, akik ezt a pénzt nem a magyar gazdaságba forgatják vissza, hanem külföldi számlákra menekítik.
Meg lehet nézni, hogy Orbánék milyen új beruházásokat adtak át az elmúlt 7 évben. 10-ből 9 külfödi volt, a nagy volumenűek meg egytől egyig, kivétel nélkül. Kérdezem, hogy például hol vannak azok a cégek, azoknak a hazai beruházásai, új munkahely teremtései, amelyek évente 1000 milliárdnál is több állami megbízást kapnak 2010 óta? Sehol. Megbízzák a piac nagy szereplőit az alvállalkozói munkákkal - a többségük külföldi cég. Pénzmosoda, erről van szó.
Meg hát érdekes az is, hogy lassacskán miért már csak Bulgáriával versenyzünk a volt cicalusta államok közül, hogy sikerült a kormánypropaganda ellenére tényszinten lemaradnunk a szomszédos államoktól gazdasági növekedésben? Soros, mi? Ne már.
Úgy hogy ne gyere nekem ezzel a kopírozott őskomcsi dumával, mert csak magadból csinálsz hülyét.

Jakab.gipsz 2017.09.10. 22:57:43

@Mr. Waszabi:

Tudomány-filozófia hatáskörébe tartozó kérdések esetében nincs különbség kis és nagy országok között.
Jelenleg az EU-t egy hazug és hamis diszciplína alapján próbálják meg működtetni, tehát nekünk magyaroknak is lehet ehhez a Soros-CEU féle áltudományos baromsághoz néhány szavunk.

zenitó 2017.09.10. 23:03:05

Pedig olyan egyszerű lenne kiírni egy összeurópai népszavazást és nagyon demokratikus módon kiderülne,hogy kérnek-e az őslakosok a betolakodókból.
Persze ennek semmi esélye sincs, miután a brüsszeli főnökséget sem választotta meg soha senki.

felső határ nincs 2017.09.10. 23:03:09

@Mr. Waszabi: A GDP érdemben növekszik mégpedig adósság leépítés közben.

te miről beszélsz?

A zembereket különben sem a GDP izgatja hanem a reálbérek alakulása és az adó.
Az adóék eddig lecsökkent 48%ra 53%ról, és 2018 jan 1-gyel megint csökken a munkáltatói járulék és nő a családi adókedvezmény.

Mr. Waszabi 2017.09.10. 23:12:02

@Jakab.gipsz: no, ez egy kurva nagy bullshit, látom te is bekaptad tövig. A nyugat-európai országok már '56-ban sem mutogattak ujjal senkire, amikor be kellett fogadni az innen menekült magyarokat, hanem befogadták őket. Pedig voltak köztük bűzözők, és segghülyék is, meg élősködők is.
Nos, az EU nem volt felkészülve menekült hullámra, ez a helyzet menet közben adódott, úgymond már "közös" életünkben. Be kell fogadnunk 1300 menekültet és a magyar kormány szégyent hoz minden magyarra gerinctelen magatartásával. Azt nem mondta meg ugyanis az EU, hogy miként helyezzék el a tagországok a rájuk rótt menekültetek. Tehát simán el lehet osztani őket úgy a mintegy 3000 magyar település között, hogy abból egyiken se legyen se tömeges atrocitás, se semmi hasonló. Számold ki. Egy pár tagú család egyik faluban sem fog rátámadni senkire. Ergo nettó hazugság, amit az Orbán kormány nyom a témában. A másik hazugság, hogy ők engedték be az illegális bevándorlókat számolatlanul, több tízezret, és tovább talicskázták őket Ausztriába.
Nos, mindezekhez képest az EU támogatásokat szépen elzsebelték, de amikor valami feladat adódik, akkor menekülnek, mint a mérgezett patkány. Picit ki kéne egyenesíteni a gerincet. Orbanescu elvtárs nem nyert eddig sem az EU ellen, mondva csinált lázadásaival, és ezután sem fog. Az egész hirig csak a belső szavazótáborának megtartásáról szólt - magyarul néphülyítésnek hívják az ilyet. Melyik részét nem érted?
Amennyiben a kormány kirúgatja az EU-bó Magyarországot, az esetben nem csak a földalapú- és egyéb, meg nem szűnő, folyamatos támogatásoktól esik el, hanem a vámkedvezményektől is. Aminek meg az lesz a rövidtávú eredménye, hogy innen a külföldi cégek elhúznak a szomszédos államokba, amelyek nem viselkednek hülyén.
Ez pedig a magyar GDP 30-50%-os csökkenésével jár.
Nos, szerinted, ezt meg akarja lépni Orbanescu elvtárs? Akarja ennek következményeit, pláne kormányon? Szerintem nem. Ez csak jól hangzó népbutítás választási évben, nem egyéb. Oroszország nem fizetett nekünk apanázst eddig sem, és ezután sem fog. Tessen gondolkozni picinyt.

conchita wurst 2017.09.10. 23:13:55

@Mr. Waszabi: "Meg hát érdekes az is, hogy lassacskán miért már csak Bulgáriával versenyzünk a volt cicalusta államok közül, hogy sikerült a kormánypropaganda ellenére tényszinten lemaradnunk a szomszédos államoktól "

Az apád faszát te tetvedék szoci!

cseh átlagkereset 2017 28000 czk
magyar átlagkereset 2017 300ezer Ft

átváltási arány 11,5 ft/czk

Ez a kis különbség is a retkes fajtád miatt van, amit aztán a hozzám hasonlóan normálisan dolgozó, normálisan kereső, normálisan adózó, gyereket nevelő FIDESZ SZAVAZÓKNAK kell megfizetnünk az elqrt balfaszságaitokat!

Mr. Waszabi 2017.09.10. 23:15:45

@felső határ nincs: mellébeszélsz egyébként. A probléma az, hogy 7 év alatt nem a 2008-as GDP szintet kellett volna elérnünk, hanem annál többet. Csak sikerült agyonadóztatni a gazdaságot, ezért nem tudott úgy nőni. A bevett pénzt pedig meg nem térülő beruházásokra költötték számolatlanul az államadósság csökkentése helyett. Ha még emlékszel az Alaptörvénybe Orbán maga tette be a 60%-os passzust, amit aztán ki is vetetett abból. És hol tart ma a magyar államadósság, így 7 évvel később? Sikerült 76%-ra letornászni, miközben minden pénzre rátette az állam a kezét? Számolni kéne tudni, nem a kormánypropagandát tolni. Utóbbi nem segít a matekban.

felső határ nincs 2017.09.10. 23:16:57

@Mr. Waszabi: már a 2014es GDP szint is meghaladta a 2008ast mit hazudozol

Mr. Waszabi 2017.09.10. 23:22:04

@conchita wurst: mosd ki szappannal a szádat, gyorsan.
Egyrészt nem vagyok szoci, csak nem komálom a hazugokat és a tolvajokat. Amazokat se, de ezeket meg pláne. Mert ezek többet lopnak és többet is hazudnak 2 nagyságrenddel. Tényeket írok, lehet ellenőrizni. A komcsi állampropagandát meg évtizedek óta nem bírom, ma meg különösen nem. Akkor sem, ha ma a Párt = FIDESZ, és nem MSZMP.Innen tudni, hogy komcsi a FIDESZ.

Másrészt, nem hiszem, hogy régebb óta dolgozol s fizetsz itt adót, mint én, tehát ezen ne akarják farokhossz versenyt nyitni. Én sem most jöttem a falvédőről.

Ami az országok életszínvonalának összevetését illeti, légyszi az egy főre eső GDP-t összevetni vásárlói paritáson, ahelyett, hogy féligazságokat tálalsz, mint tényeket.
Ennyit erről.

Mr. Waszabi 2017.09.10. 23:22:49

@felső határ nincs: hát, előfordulhat, hogy nem voltam pontos. Idéznéd a tényeket, ha már észrevételezted? Köszi.

2017.09.10. 23:24:06

Erre valszeg Petofi azt mondana: inkabb leszek egy szegeny szabad, mint jomodu rabszolga. Szvsz mondjuk az a szegeny is inkabb atlagos es az irany is jo a realberemelkedest elnezve...

Mr. Waszabi 2017.09.10. 23:31:11

@felső határ nincs: hát,már megint mellélőttél. Hányszor kérjelek, hogy ne told a kormánypropagandát, ha nem érted a lényegét?
Amiket írtál, fél igazság. Mert a kormány tudatosan gyengítette a forintot 2010 nyara óta, és hiába az adócsökkentés, az csak bullshit. Ugyanis az itteni fogyasztás nagyobbik hányada importból származik, ami meg drágult a gyengített forint miatt.
Ezért van az, hogy ugyan tolja a kormány a bullshitet, de itt még sem magasabb az életszínvonal. Ennyit a propagandáról.

Mr. Waszabi 2017.09.10. 23:35:00

@felső határ nincs: érdekes, én egy egyszerűbb ábrát nézek, ezen még mindig csak 125 mrd USD a GDP-nk. Szemben pl. Csehországgal, ugye.

www.google.hu/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&met_y=ny_gdp_mktp_cd&idim=country:HUN:CZE:SVK&hl=hu&dl=hu

felső határ nincs 2017.09.10. 23:35:01

@Mr. Waszabi: te érted a reálbér kifejezést te balfasz?

Mr. Waszabi 2017.09.10. 23:37:10

@felső határ nincs: sztem te nem érted, hogy a KSH hogyan állítja össze azt a vásárlói kosarat, amihez képest a reálbért számolja. Mondjuk, hogy nem keveset csalnak. De ez nem újság, ez régen is így volt, aktuális politika igényei szerint manipulálták az adatokat.

felső határ nincs 2017.09.10. 23:38:05

@Mr. Waszabi: az előbb azt hazudoztad hogy nincs 2008as szinten a GDP most

Egyszerre egy irányba hazudozz, mert követhetetlen!

Mr. Waszabi 2017.09.10. 23:40:18

@felső határ nincs: nem hazudtam, csak már idegességedben nem jut jobb eszedbe. De ez a te problémád. Szép estét kívánok :)

Mr. Waszabi 2017.09.10. 23:42:35

@felső határ nincs: ha a másik ábrát nézed, akkor nincs azon a szinten. Legalábbis, ha jól nézem a görbét, akkor a 153 mrd USD 2008-ban az több, mint 2016-ban a 125. Milyen színűt hazudtam tehát? Semmilyet, csak idegbeteg vagy.

felső határ nincs 2017.09.10. 23:48:52

@Mr. Waszabi: Ja, közben az euró kicsit berogyott a dollárhoz képest az meg a te görbéden dollárban számolt GDP, de ne foglalkozz vele, ennyi erővel a csehek sem érték el a 2008as szintet.

Csakhogy mi szinte semmiért nem fizetünk dollárban, ahogy a csehek se.

Mr. Waszabi 2017.09.10. 23:55:54

@felső határ nincs: hát, ez a hivatalos, ha nemzetközi összehasonlítást akarsz végezni.
Ha már előveszel más paramétereket is, akkor nem ártana azzal is kalkulálni, hogy az EU támogatások sokkal nagyobb mértékben befolyásolták a 2010-2017 közötti GDP alakulást, mint előtte. Mivel hogy a nagyobbik hányadát ebben az időszakban hívta le az állam, nem 2008 előtt. Az is jó pár milliárd euro, ugye. És ami nem lesz, ha lejár a felzárkóztatási támogatás időszaka. Ergo, a valós GDP-nk még annál is rosszabb, mint amit akármiben kimutatsz. Nem alakul jól ez sehogy sem, hiába kanyarítod. A kormány HAZUDIK. Ennyi.

felső határ nincs 2017.09.11. 00:16:28

@Mr. Waszabi: Az az állam jó, amelyik lehívja a támogatásokat, nem az amelyik nem hívja le.

2. Mi hivatalos? Az hogy a csehek és a szlovákok nem érték el a 2008as GDP-t a MAI dollárárfolyamon? Mi közünk nekünk a dollárhoz?

morph on deer 2017.09.11. 01:11:01

@Hozzászólok:
"De a bajor parasztbacsi, meglengette a kalapjat, mikor halotta hogy magyarok vagyunk. Hogy eljen Orban..."

Gondolom a karját is meglengette ugyanakkor, merő rutinból ... mert az illik a "heil orbán" mellé, mint tudjuk.

VaradiJanos 2017.09.11. 01:17:50

Ez mán a hányadik paksi pofon nektek, kutyák?

ember100 2017.09.11. 01:18:14

@Evel Knievel:
Helló !

Te sem vagy egy lángész !
Beléptünk egy klubba EU de mi NEM akarunk a klubba tartozni mi ?
Mi a fene van ? Senki sem kényszerített hogy belépjünk az Eu ba.
Nyitott piac és hogy többet visznek mint amennyit kapunk ??
Nevetséges mit visznek ki ????? Az olcsó munkaerőt , vagy hogy befektetnek gyárba , kereskedelmi láncba és a hasznot kiviszik. ....Ha vállalkozó lennél akkor ugyanezt csinálnád csak kicsiben !
Ja meg ugye hogy az EU is megnyitotta a piacait számunkra , csak ugye nem annyira versenyképes a magyar árú.
A vezíred adogatja nyakra főre a multiknak a kedvezményeket , kokakóla , gumigyár ....
Imádom ezt a cukorgyár , mezőgazdaság , vízművek....mantrát .
Ki akadályozta meg hogy TE vedd meg és költs rá milliárdokat ?
És ki kötelezte az akkori MAGYAR tulajdonosokat hogy eladják.
Ja kérem a paraszt a ma kedvéért és némi baksisért kivágta a gyümölcsfáit Carpe diem , a többiek dögöljenek meg .
EZEK MIND MAGYAROK VOLTAK !!!!!
Ja a trágár beszédet meg hagy meg a barátaidnak , ismerőseidnek a családodnak !!!!!

ember100 2017.09.11. 01:23:26

@Hozzászólok:
Helló !

Csak azt tudom mondani beléptünk egy csapatba EU akkor el kell fogadnunk a játékszabályokat és nem CSAK azokat ami számunkra kedvező hanem a kevésbé kellemeseket is .
1.300 menekült státusz ELBÍRÁLÁSÁRÓL megy a hiszti !
NEM illegális menekültek befogadásáról .
Aztán ha befogadjuk őket és 5 ösével szétosztjuk pl. borsodi szabolcsi falukba akkor nem lesz olyan nagy erejük szájuk !
Persze tudom ha a lakásomba kellene befogadnom őket akkor bajba lennék :)
Kicsit nehezen férne el 1.300 ember.
Tudomásul kell venni egy tagságnak KÖTELEZETTSÉGEI IS VANNAK !

felső határ nincs 2017.09.11. 01:28:16

@ember100: Az EU belépéskor nem írtuk alá hogy akár 1 kokszost is befogadjunk.

Azaz ilyen szabály sosem volt. Ellenben a legelejétől azt mondtuk hogy nem kell migráns ellentétben azokkal, akik azt mondták hogy befogadják őket most meg inkább idetoloncolnák őket.

Kapják be és fizessék ki a kerítést!

Hozzászólok 2017.09.11. 01:43:58

@ember100: fizesd ki te az ELBIRALAS koltsegeit, tolmacsostul szallasostul, fellebezesestul, dns vizsgalatostul.
Aztan ha kesz az elso 120 ezerbol rankeso 1300, fizesd a tobbi 2 miobol rankesot. Meg az azota bejotteket, meg a csaladegyesitest, nyelvtanfolyamot, szallast, munkanelkuli segelyt. Aztan a repulo utat haza. De elotte meg menjel el harcolni helyettuk bekefenntartonak. Meg epitsed fel ujra a hazaikat hogy kedvuk legyen hazamenni.
A KOTELEZETTSEG ott lett volna hogy nem engedik be oket az olaszok, meg a gorogok.

Hozzászólok 2017.09.11. 01:50:15

@morph on deer: hatigen elhangzott az ultimativ erv. NACI, aki nem ugy gondolja mint te most eppen.

morph on deer 2017.09.11. 01:57:42

@Hozzászólok:
"aki nem ugy gondolja mint te most eppen."

Vigasztalásul: én sohanem gondoltam úgy min ő, soha nem is fogom, tehát a 'mist éppen' nem stimmel.
A jó hír viszont az, hogy az öreg minden kétséget kizáróan felismerte és azonosította orbánt, - ő nyilván tudja, hogy mit is lát már megint..!

Hozzászólok 2017.09.11. 02:03:56

@ember100: nem melleseg, nem arra mondtunk igent, hogy aztan Europa tobbi orszaganak belugyminiszterei eldontsek, tobbsegi szavazassal, hogy marpdedig Magyarorszagra kuldunk1300 menekultet. Akihez majd csatlakozik kesobb a fejenkent 6 fos csaladjuk. Mindannyian ertjuk, ami mondasz. De ha tobbiek csalnak a jatekban, nekunk se kell betartani a szablyokat. Mas kerdes hogy csinalhatnank sunnyogva, azaz politikusabban, mint a tobbi orszagok. Csak tudod ha mindenki sunyit es senki nem vallalja a cirkuszt meg mindig ozonlenenek erdon mezon altal.

Hozzászólok 2017.09.11. 02:15:48

@morph on deer: jaj ne mar. A bajoroknal altalanos nezet hogy egyetertenek Orban politikajaval. Orban nem az antikrisztus, nem is hitler, ne essunk hiszterikus tulzasokba. Egy politikus, egyetlen, Europaban, aki merte azt mondani, hogy ozonlenek? Akkor keritest epitunk. Az osztrakok meg szarnyas kapukrol zagyvalnak, meg megfontolas targyava teszik, hogy az iszlamofobiat enyhitendo nem kene e az osztrak noknek is fejkendot viselni.
Sajnos, engem is bant a sok visszassag, stadion, trafik, oktatas es tarsai, de eltorpulnek amellett, hogy osszekeverik a lakossagot es pontosan az a tobbgeneracios feszultseg jon letre, ami robban. Szo szerint. Nalunk még olyan gazdasagi szocialis tartalekok sincsenek, amivel tobb generaciora el lehet odazni. Megvannak a sajat szegenyeink, inkabb rajuk koltenék, ha megengeded.

$pi$ 2017.09.11. 06:40:21

@Mr. Waszabi: "egy ilyen pici ország ne ugráljon"

Magyarország egy közepes európai ország. Nem "pici", méretben a középmezőnyben van.

$pi$ 2017.09.11. 06:45:24

@ember100: "kereskedelmi láncba és a hasznot kiviszik"

Nyereségnek hívják, senkit sem zavar az, hogy kiviszik. A gond az, hogy
1. Nem akarnak nyereségadót fizetni, inkább elköltségelik a svájci anyavállalat felé kiállított fiktív számlákkal.
2. Szolidaritásról papolnak, miközben ötöd annyi fizetést adnak itt, mint otthon a sajátjaiknak.

ember100 2017.09.11. 07:56:22

@felső határ nincs:
Helló !

Amikor beléptünk akkor egy közösségi , egybetartozási , szolidaritási szerződést írtunk alá !
Tudod egy család.
Ja ha az EU kifizeti a kerítést akkor mi kifizetjük az Olasz , Görög , Török , Francia... költségeket ?

ember100 2017.09.11. 07:58:53

@Hozzászólok:
Helló !

Nem csalnak , egyszerűen most ez a helyzet és meg kell oldani KÖZÖSEN !
Az meg csak a fidesz sajtó vizionálja hogy jön a család , meg ilyesmi szó sincs erről.
Ezeket a menekülteket meg egybemosni a terroristákkal merő hazugság !

ember100 2017.09.11. 08:03:36

@$pi$:
Helló !

1. Meg kell szigorítani az adózási ellenőrzést ,morált , mert ugye a Magyar vállalkozó nem viszi ki a pénzt , meg ha már itt tartunk mi a véleményed a MOL horvátországi kútjairól , OTP fiókokról..... Akkor ott mi vagyunk a gaz multi ?????
2. Az hogy melyik országban mennyi a fizetés az adott ország gazdaságától , kormányától függ. Látod a fidesz ezért NEM akarja bevezetni az ejrót Magyarországon , meg gyengítik a forintot.....

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.11. 08:58:27

Azért valahol nagyon vicces a Soros csicska méda hazugsága.

Szóval aki megállítja a migránsokat az ront a helyzeten, aki hajókon ideszállítattja őket, mint soros zervezetei, aki segéllyel és lakással látja el a képzetlen integrácira képtelen muszlimokat, az meg javít a bevándorlás akadályozásán.

Elvezstették már minden realitás érzéküket Soros csicskái !

Jakab.gipsz 2017.09.11. 09:18:42

@Mr. Waszabi: Elmondom neked a frankót!

Soros Gyuri egy cinikus genyó, egy áltudományos elmélettel szélhámoskodik, illuzionista, csaló hazug, szemétláda.

Igen lesz európai unió, ha azt mi magyarok megcsináljuk, ezt a munkát nem szabad szélhámosokra bízni.

zsindex isis alkajda mind CIA projekt 2017.09.11. 09:41:38

ISIS= CIA- Pentagon- NATO- projekt:

linkbun.ch/057kv

csobi2011 2017.09.11. 10:12:42

Mivel alapvetően itt csak a ballibsik mocskolódása megy, ezért csak egy aktuális információt szeretnék megosztani veletek. Pakson (ami nem egy apró falu) úgy nyert a fidesz közel 70 %-al, hogy az ellenzék (köztük a jobbikkal) még jelöltet sem mert állítani. De az ellenzék csak tanácskozzon az agórában (ezen a megnevezésen is csak röhögni lehet) hogy milyen választási rendszert kellene kialakítani, amelyben a néhány 10 % szavazat kétharmadot eredményez. Közben nem veszik észre ezek a buzeráns libsik ott a fővárosban, hogy vidéken (ahol a 106 egyéni képviselői hely többsége eldől) a fidesznek jóval 50 % feletti a népszerűsége. Tehát teljesen mindegy hogy milyen közös jelöltet állítanak, mert egy-két helytől eltekintve a fidesz maga több mint 50 % szerez. Ezek a fiatalok jobb ha matek órára bejárnának, ahelyett hogy az utcán csöveznek és forradalmárnak hiszik magukat. Mindenesetre az ember legalább nyugodtan hátradőlhet és kacagva nézheti ezt a budapesti libsi kínlódást. Ha így megy tovább nem csak 2018-ban nyer a fidesz, hanem zsebben lesz az elkövetkező 12 év. Szóval csak kitartást az itt kommentelőknek, nálatok több fidesz szavazót még a fidesz propaganda sem képes bevonzani.

2017.09.11. 10:50:12

@csobi2011: Szerinted miért vernyákolnak, hogy nem jó ez a választási rendszer? Miért jött a korszakalkotó ötlet, hogy a teljes ellenzék (balszéltől a jobbszélig) rendkívüli összefogásban alakítson előrehozott választásokat követően kormányt és azonnal 'reformálja' meg választási törvényt és rögtön írjunk ki új választást...
Arról nagyvonalúan megfeledkeznek, hogy jelenleg nem a 2/3, de az 1/2+1fő sincs meg :) Innetől tudománytalan fikció az egész. Jelenleg a világon nem találni demokráciát, ahol a szavazatot leadók szavazatainak kisebb hányadát birtokló párt(ok) működőképes kormányt lennének képesek alakítani és fenntartani.

2017.09.11. 11:01:55

@ember100: "Az meg csak a fidesz sajtó vizionálja hogy jön a család , meg ilyesmi szó sincs erről..."

Muhaha...www.dw.com/en/many-more-family-members-join-refugees-in-germany/a-37186133 .... százezres nagyságrendben gondolkodj..

"Ezeket a menekülteket meg egybemosni a terroristákkal merő hazugság !"
Az európán belül eu állampolgárként más országokban munkát vállaló és végző magyarokat egybemosni a migránsokkal, az mi?

morph on deer 2017.09.11. 12:07:20

@Hozzászólok:
"Megvannak a sajat szegenyeink, inkabb rajuk koltenék, ha megengeded."

És akkor miért nem?
Talán mert a vajnák, mészárosok, matolcsyk, stb. kielégítése után már csak néhány fillér marad a ficira is, az meg ugye a legfontosabb..?

Szerinted a sorosozós plakátok árából hány szegény gyerek étkeztetését, iskoláztatását lehetett volnamegoldani?
Valakinek is rosszabb lett volna az élete, ha nem ragasztják tele az országot?

Ugyanez vonatkozik a migránsozó riogatókampányra: a töredékéből emberi ellátást lehetne adni azoknak a szerencsétleneknek akik a sorukra várnak, - és a nyomorult "határvadász" népségnek, akinek majdnem ugyanolyan a sorsa!
De nekünk "mindent elsöprő" népszavazás kell, nem pedig normális megoldás egy problémára!
És ez mindig, mindennel így van.
Nekem meg ez a gondom, ha megengeded...

$pi$ 2017.09.11. 12:58:25

@morph on deer: "Ugyanez vonatkozik a migránsozó riogatókampányra: a töredékéből emberi ellátást lehetne adni azoknak a szerencsétleneknek akik a sorukra várnak,"

Azon a vidéken, ahonnan jönnek évente cirka 80 millió gyerek születik a nyomorba. Mégis hogyan akarsz nekik "emberi ellátást biztosítani"?

Vagy csak azoknak akarsz, akik idejönnek? De akkor egyre többen fognak jönni, nem?

Meddig akarsz nekik "emberi ellátást" biztosítani? Három év? Öt? Húsz? Amikor majd azt mondják, hogy "köszi, már eleget adtatok"?

A rendőrség szézezer számra osztogatta a sendvicseket. Vizet, tejet, ételt osztott. Mit akarsz még adni nekik, mi az ami még beletartozik az "emberi ellátásba"? Ruha? Cipő? Lakás? Költőpénz?

Mégis hogyan akarod elmondani a magyar polgároknak, hogy ők nem kapnak "emberi állátást", mert ők állampolgárok és azoknak nem jár?

"Szerinted a sorosozós plakátok árából hány szegény gyerek étkeztetését, iskoláztatását lehetett volnamegoldani?"

Magyarországon a "szegény gyerekek" ingyen járnak iskolába és ingyen kapnak ételt is az iskolában. Napi háromszori étkezést kapnak a rászorulók? Mit akarnál a plakátpénzből, napi ötszöri étkezést? Dupla adagokat?

Az útépítésre költött pénzt miért nem adjuk oda a szegény gyerekekre? A négyes metró árából miért nem akarsz a szegény gyerekeknek adni?

$pi$ 2017.09.11. 13:07:21

@ember100:

"1. Meg kell szigorítani az adózási ellenőrzést ,morált ,"

Az "elköltségelésről" volt szó, azt az "adózási ellenőrzés" semmi módon nem befolyásolja. Nézz utána, hogy mi ez, nézz utána, hogy pl. a tesco hogyan szokott annyi adót fizetni mint egy átlagos 5 fős magyar kft.

" mert ugye a Magyar vállalkozó nem viszi ki a pénzt ,"

Ha a magyar vállalkozónak nincs külföldi vállalata, akkor nem tudja elköltségelni a nyereséget és megkerülni a nyereségadó kifizetését ezzel a módszerrel. Ha van, akkor a magyar vállakozónak multinacionális vállalata van.

"meg ha már itt tartunk mi a véleményed a MOL horvátországi kútjairól , OTP fiókokról....."

Más ország gazdasági helyzetébe nincs beleszólásom. Oldják meg ők.

"Akkor ott mi vagyunk a gaz multi ?????"

Nem mondtam, hogy "gaz multi". Ezt te képzelted hozzá.

"2. Az hogy melyik országban mennyi a fizetés az adott ország gazdaságától , kormányától függ. Látod a fidesz ezért NEM akarja bevezetni az ejrót Magyarországon , meg gyengítik a forintot..... "

Nagyon buta elképzelés az, hogy a magyar kormány képes "gyengíteni" a forintot. Még a svájci jegybank sem tudta megtenni a frankkal. Ezért is törölték el az árfolyamcélt az mszp kormány idejében.

A forint ráadásul nem "gyenge". Az mszp alatt igen-igen magas alapkamattal és hatalmas külföldi kölcsönök forintra váltásával volt mesterségesen erős a forint, mégis elugrott 310 forintra az euró, amikor beütött a krach.

$pi$ 2017.09.11. 13:11:04

@ember100: "Amikor beléptünk akkor egy közösségi , egybetartozási , szolidaritási szerződést írtunk alá !"

Nem, semmi ilyesmit nem írtunk alá. Meg sem említették a szír menekülteket.

"Tudod egy család."

Nem, nem család. Hogy a fenébe lenne az?! Ez egy államszövetség, nem alszunk egy ágyban.

"Ja ha az EU kifizeti a kerítést akkor mi kifizetjük az Olasz , Görög , Török , Francia... költségeket ? "

A határvédelemre költött pénzt természesen közösen kell állnia az államoknak, ezt így beszéltük meg. Azt, hogy nem védik a határt inkább beengednek mindenkit nem támogatjuk anyagilag, arról szó sem volt.

morph on deer 2017.09.11. 14:45:09

@$pi$:
"Az útépítésre költött pénzt miért nem adjuk oda a szegény gyerekekre?"

Mert szerinted az útépítés ugyanolyan fontos, mint a sorosozós óriásplakát, vagy a Brüsszel elleni hisztikampány?

Ha jól értem, akkor a szegény gyerekekre nincs mit költeni, hiszen mindent megkapnak egyébként is - ugye?

Meg azoknak a szerencsétleneknek sem kéne emberhez méltó körülményeket teremteni, akik a 'hivatalos' úton kértek bebocsátást Magyarországra, és azóta is fogva tartjuk őket, télen fűtés, nyáron hűtés nélkül, - ellátás meg amúgy "nem jár", mert ugye nem "rabok"...
Bár ez az utóbbi nem igazán nyilvánvaló, már ha csak a megbilincselve orvoshoz vitt terhes nőt nézzük sem, de azt már igazán megtanulhattuk mostanára, hogy ne a szemünknek higyjünk, hanem a propagandának... Az is igaz, hogy azt is hallottam már, hogy "ne arra figyeljenek amit mondok," - de most miért pont ehhez kéne ragaszkodni miközben ma annyi mindennek az ellenkezőjét halljuk, mint korábban, nem igaz?

Tehát azért ne viselkedjünk emberhez méltó módon, mert akkor biztos többen akarnak idejönni?

Ne aggódj, ha az 'emberségen' múlik, akkor egy lélek sem, lehet megnyugodni!

Azért most drukkolok, hogy a viktor kapjon még lóvét határvédelemre, mert abból talán jut majd a határőrök normális élelmezésére is, meg az egy kicsit jobb körülmények biztosítására is most, hogy jön az ősz, - mivel abból a nyomorult 400 millió euróból nem telt...

Igaz, most meg kell minden fillér a kampányra, meg az újabb hülye stadionokra, a méghülyébb focbuziknak, szóval lehet, hogy a határőrőkre majd csak tizennyolc után kerül sor, ha valami sportesemény nem jön közbe..!

zsindex isis alkajda mind CIA projekt 2017.09.11. 16:01:08

Brüsszelben már a Saría és az Európai Jogrend összeillesztésén dolgoznak:

www.facebook.com/hollik.istvan/posts/10213576218589620

Hozzászólok 2017.09.11. 16:19:37

@morph on deer: kedves Morfondir. Kerlek, nezd meg Pelle Neroth dokumentumfilmjet a svedorszagi migraciorol.
youtu.be/z7mLP5ioBQs.
Valahol megvan magyar felirattal is ha ugy könnyebb belinkelem. Ezt mindenkinek meg kellene néznie, akinek a Keleti pu jelenetsor nem volt elég, és bagatellizálni szándékozza a problémát.
Utana szivesen meghallgatom a benyomasaidat.
Az Orbankormany hibaival kapcsolatosan pedig nyitott kapukat dongetsz. Szerintem is felhaborito. Azert szavazok megis őrájuk mert mindegyik másik párt már ugyanazt hozta volna létre Magyarorszagon is a bevándorlás ügyében, mint ami Svédországban van, csak agyonhallgatjak. Nincs az a stadion, ami ne törpülne el amellett a probléma mellett.

Hozzászólok 2017.09.11. 16:30:38

@ember100: te is nézd meg a filmet kérlek, amit belinkeltem. Itt van magyarul is.
youtu.be/zfCgLmifahc
A csalás, amire céloztam pedig úgy történt, hogy betelepítésről, lakosságcseréről nem volt szó, mikor beléptünk a játékba, azaz EUba. Ugye te sem szavaztál volna erre anno. Aztan a nagyfiúk szavazassal módosították a játékszabályokat, hogy márpedig van. Lásd belügyminiszterek tanácsa kvótadöntés. És még mindig van egy két buta kisfiú aki azt hiszi tartania kell magát hozzá, mert akkor ő tisztességes. Nem így van. Egyenesen felháborító hogy a görögök és olaszok nem védték meg Európa határait, 2 mio ember az nem egy két elkóborolt határátlépő, hanem invázió. Merkel meg egyenesen hívta őket. Most meg ránk mutogatnak hogy mi jaj de csúnyák vagyunk. Térjünk már észhez.

2017.09.11. 16:55:15

@Hozzászólok: Ááá... ez valami fideszcsicska lehet...

(Köszönöm a linket, érdekesek a párhuzamok...)

Hozzászólok 2017.09.11. 17:11:30

@Dorottya Veres: kedves Dorottya. kire gondolt csicska alatt? Remelem nem ram, kulonosen az ez nevelovel.
Ugy gondolom, hogy ha megerteni es meggyozni szeretnenk egymast a lekezelo szemelyeskedest ki kene hagyni.

$pi$ 2017.09.11. 17:52:26

@morph on deer: "Meg azoknak a szerencsétleneknek sem kéne emberhez méltó körülményeket teremteni, akik a 'hivatalos' úton kértek bebocsátást Magyarországra, és azóta is fogva tartjuk őket, télen fűtés, nyáron hűtés nélkül"

Nincs fűtés télen? Ez konkrétan elég nagy marhaságnak tűnik mondjuk. Biztos vagyok benne, hogy nem igaz.

A hűtés meg megint marhaság. Miért kellene már az afrikaiaknak, magyarországon állami légkondit élvezni? Ez már mekkora!

"Ha jól értem, akkor a szegény gyerekekre nincs mit költeni, hiszen mindent megkapnak egyébként is - ugye?"

Mindent? Miért, ki a fene kap meg mindent?! Azt mondtad, hogy ételt kellene adni az iskolásoknak, de világos, hogy napi háromszori ingyenes étklezést biztosít az iskola. Akkor most már "mindent" kellene adni? Mi mindent?

1) Oktatás: megkapják.
2) Egészségügyi ellátás: megkapják.
3) Étkezés: iskolaidőben megkapják, utána meg családi pótlék.

Mi a fene kellene még?

2017.09.11. 19:41:25

@Hozzászólok: Nem értettél..illetve félreértettél. Egy oldalon állunk, ha ez eddig nem látszott volna.

2017.09.11. 19:44:48

@$pi$: 4) Tankönyv: megkapják :)

iPhone+ingyen wifi+örök térerő ? ...???

morph on deer 2017.09.11. 20:12:05

@$pi$:
"Biztos vagyok benne, hogy nem igaz."

Az elmúlt télen ez úgy volt, hogy a katonai sátrakba tettek egy bádogkályhát, ami addig melegít, amíg tüzelsz benne. Ha aludni is akarsz, akkor elcseszted, mert kialszik a tűz. Bár az is igaz, hogy a vacogástól nem biztos, hogy tudnál aludni egyébként is...
Ezt mondjuk én nem nevezném fűtésnek.
Ahogy a körmendi plébános sem nevezte annak, azért fogadta be őket a sátorból.

Csak szólok, hogy Szíria nem Afrikában van, ahogy Pakisztán, Afganisztán vagy Irak sem, de ebből ne csinálj gondot: gondolj Németh Szilárdra. Na látod..?

Egyébként mindössze azért kéne "állami légkondit élvezniük", mert épp az állam az, aki korlátozza a szabadságukat, azaz bezárva tartja őket, holott azok például nem követtek el semmi törvénybe ütközőt, akik a kapuknál jöttek be, de ez nem zavarja fogvatartóikat különösebben.
Ahogy az sem, hogy betartsák a rájuk vonatkozó ítéleteket, vagy akár a saját törvényeiket, úgy általában.

Voltál te már mondjuk kánikulában egy olyan egyszerűbb konténerházban?
Én igen.
Amikor a teteje átforrósodik, akkor bent lehet akár tíz fokkal, vagy még többel is melegebb, mint kint, akkor is, ha ajtó-ablak nyitva.
36-38 foknál vígan lehet ötven árnyékban egy ilyen konténerben, ehhez képest meg még mehetsz a napra...

Remélem a döntéshozóknak is lesz módjuk mihamar megtapasztalniuk ezt az érzést! Rájuk férne.

"Mi a fene kellene még?"
Nem tudom, ezt kérdezted már Hegedüs Zsuzsa kormánymeggbizottól is?
Mert neki többek közt feladatai közé tartozik a gyermekéhezés leküzdése is...
Akkor az egy kamu állás lenne, mert nincs is olyan, mi?
A "minden gyermek lakjon jól" meg csak egy tréfás jókívánság a vacsora mellé, ugye?
Vagy csak gyakorolnak, mi, hogy szokják a koplalást, ha netán rendőrnek mennének "határrendészeti" feladattal..!

morph on deer 2017.09.11. 20:14:54

@Hozzászólok:
"nezd meg Pelle Neroth dokumentumfilmjet"
Kösz a linket, valamikor este megnézem és referálok.

ember100 2017.09.11. 20:24:07

@$pi$:
Helló !

Belemehetünk az "elköltségelés " stb. fogalmakkal DE ugye azt te is tudod hogy pl. a cba főnök még a OTTHONI WC papírt is elkönyveli ami ugye nem elkönyvelhető kiadás, meg aztán ott vannak az off shore cégek is , ne vicceljünk :)
A kosalala egyedül saját bevallása szerint is "CSAK " 2 forinttal gyengítette a forintot egy mondatával.

ember100 2017.09.11. 20:28:36

@$pi$:
Helló !

Talán mert akkor még NEM voltak menekültek ?
De az jó volt hogy rengeted Magyar mehetett ki alanyi jogon külföldre dolgozni .
Pl. a törökök nem védik eléggé a határt vagy az olaszok ?
Lehet szépen fizetni nekik :)
Azt meg inkább hagyjuk hogy mi került a kerítésbe annyi pénzért , mintha egy kicsit túl lenne árazva talán korrupció ? ááááá NEM IS :)

2017.09.12. 11:56:14

@morph on deer: "mert épp az állam az, aki korlátozza a szabadságukat, azaz bezárva tartja őket, holott azok például nem követtek el semmi törvénybe ütközőt, akik a kapuknál jöttek be, de ez nem zavarja fogvatartóikat különösebben. "

Ja... csak semmi papírjuk, piszok nehezen lehet beazonosítani a személyazonosságukat, nyávognak, ha ujjlenyomatot kell adni... Mutass olyan nyugati (demokratikus) országot, ahol ilyen paraméterekkel belépve a határon, bemondásra kapsz lehetőséget szabad mozgásra az ország területén. Hogyan is megy ez a demokrácia etalonjaként ismert USA-ban?
Szasztok jenkik! Gyüttem Szíriából szerencsét próbáni, jó csákó vagyok ám én (és 17 éves), meg amúgy is menekülnöm kellett a háborúság elől, hun a lakosztály kulcsa és melyik limuzinnal leszek odaszállítva?

morph on deer 2017.09.12. 17:44:25

@Dorottya Veres:
"Hogyan is megy ez a demokrácia etalonjaként ismert USA-ban?"

És mennyiben is relevánsak az amerikai szokások itt és most?
Ott az elnököt is vígan prelheted és bíróság elé állíthatod, a kongresszus is számon kérheti, stb., szóval ezt az összehasonlítást nyugodtan elfelejtheted.

Azt mégis miből gondolod, hogy ha a menekült bezárásával szemben csak az a lakosztály és a limuzin van?
A normális, civilizált emberhez méltó viselkedés már ennyire ismeretlen számodra?
Vagy mi van?

2017.09.12. 19:02:08

@morph on deer: Értem... tehát akkor legközelebb is lehet mazsolázgatni a nekünk tetsző és a kevésbé tetsző példák között?? (Azé' nagyon bele ne éld magad, abba, hogy Átlag János mondjuk háborús bűnök miatt pellengérre állíthatja az elnököt... )
Amúgy meg miért is ne vehetnénk át szépen a jó példákat a nálunk évtizedekkel fejlettebb demokráciáktól? Miért ne lehetne ezt a mindent vagy semmit elv mellőzésével tenni?

morph on deer 2017.09.12. 20:01:47

@Dorottya Veres:
"nekünk tetsző és a kevésbé tetsző példák"

Nem a "tetszik-nem tetszik" a szempont, hanem a példa relevanciája.

Ha valóban csak a példa hiányzik, akkor némileg több értelmét látnám, ha európai, és legalább a miénkhez valamennyire is hasonló kulturális- és történelmi háttérrel rendelkező helyről próbálnánk példát venni, és nem egy alig 250 éve létező, és teljesen más alapokra épített társadalmat vennénk mértékül, - szerencsésebb próbálkozás lenne.
Nem másról van szó, felesleges próbálkozni "magyarázatokkal" :)

Engem főleg a realitásérzék teljes hiánya aggaszt dicső vezetőink részéről. Valahogy a lónak csak túlsó oldala van, bármiről legyen is szó, úgy látszik.
Pedig még sohasem volt jó vége ennek a stílusnak, és most sem lesz.
süti beállítások módosítása