B1 blogcsalád



Tudta? 1300 menekült miatt balhézik, de 18 ezer embert ellenőrizetlenül engedett be az Orbán-kormány

2017. szeptember 07. - Mr Flynn Rider

Még nem hallott róla? 18 ezer embert az Unión kívülről, teljesen ellenőrizetlenül engedett be a Fidesz, közben meglopta Magyarországot. Hát nem zseniális?

igazi_csata_kvotaper_fidelitas.jpg

Miután Magyarország tegnap elvesztette a kvótapert, a Fidesz ismét teljes harci fokozatba kapcsolt, hogy küzdhessen a gonosz Brüsszel, a még gonoszabb Soros és a ki tudja, még milyen pokoli erők ellen.

A Fidelitas egyenesen háborút vizionált a fenti, gyorsan elterjedő fotóval. (Mondjuk ahelyett, hogy a határon szolgálatot teljesítők nevében háborút hirdetnek, inkább dolgozhatnának azon, hogy a "határvadászok", akik "megvédik Európát" a "menekültáradattól" ne kukacos szalámit, romlott konzervet és mindenféle élelmiszeripari hulladékot kapjanak enni; vagy télen már ne szemétből ácsolt hajléktalan-kunyhókban kelljen meghúzniuk magukat.) 

Mindezt 1300 ellenőrzött menekült miatt teszik, amelynek számát az EU még mérsékelni is tervezi. Nyilvánvalóan egyszerre szeretnének a propagandával megfélemlített, bepörgetett választóiknak üzenni, jönnek a választások, kampány, miközben az is benne van a történetben, hogy Orbán előkészíti a kilépést az Európai Unióból.

A választók pedig rettegnek: néhány üdülő menekült, nem magyarul beszélő idegen óriási riadalmat kelt a vidéki falvakban. Vajon, ha ezek az emberek nem csak a kormányzati propagandából tájékozódnának, biztos, hogy Orbánt is az ország és Európa védelmezőjének tartanák?  

Van ugyanis egy másik program, amiről a Fidesz szinte sosem beszél idehaza, igazából szinte titkos. Csak külföldön reklámozzák: a letelepedési kötvény. Ez gyakorlatilag úgy ad az Uniós tagországon kívüli állampolgároknak

  • schengeni tartózkodási engedélyt, illetve
  • hat hónap után letelepedési engedélyt, hogy
  • szabadon utazhatnak,
  • céget is alapíthatnak a schengeni övezetben.

Az utóbbi érvényessége határozatlan idejű, élethosszig tart, továbbá családtagok is jogosultságot szerezhetnek családegyesítési céllal. A kötvény futamideje 5 év, amelyet lejáratkor egy összegben a Magyar Állam visszavásárol az eredeti névértéken.

A csavar a csavarban, hogy a letelepedési államkötvény forgalmazói kizárólag erre a célra jöttek létre, többnyire külföldi székhelyű, offshore országokban. A kereskedési jogot a Gazdasági Bizottság egyedi döntése alapján szerzik meg és általában Rogán Antalhoz köthetők. (Rogán Antal az országgyűlési gazdasági bizottságának elnökeként 2012-ben kezdeményezte a letelepedési kötvény-konstrukció kidolgozását. A törvényt egy Fidesz-közeli ügyvéd irodája szövegezte meg, mely azóta részt vehet az adminisztratív lebonyolítás intézésében is. A 2013-ban induló rendszer egyik haszonélvezője, a közvetítő Arton Capital Kft. is kötődik Rogánhoz: a cég politikus egykori egyetemi társáé, Balogh Radosztináé, akivel ma is kapcsolatban vannak, találkozni is szoktak.)

Magyarországon 2015-től 300.000 euróért lehet letelepedési kötvényt vásárolni (a kezdeti 250.000 eurós ár emelkedett). 2016. augusztus 31-ig 3915 személy számára összesen 12299 darab letelepedési államkötvényt jegyeztek le, de azt nem tudhatjuk, hogy pontosan mely közvetítő cégeknél: \"„az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-vel kötött szerződések részét képező adatok üzleti titoknak minősülnek”. A kötvényeket pályáztatás nélkül kiválasztott, jellemzően offshore hátterű cégek forgalmazzák. A rendszert úgy építették fel, hogy valójában soha egyetlen államkötvény sem kerül egyetlen letelepedni próbáló külföldi állampolgár tulajdonába, így a titokzatos közvetítőknek jelentős mozgásterük van - és magas profithányaddal dolgoznak.

Megírtuk azt is, miért hátrányos ez nemzetbiztonsági szempontból; elég csak arra az esetre gondolni, amikor kiderült, egy eredeti hazájában jogerősen elítélt orosz adócsaló is letelepedési lehetőséget kapott, gyakorlatilag a magyar állam kötvényeiben mosva tisztára a pénzét. Számára legutóbbi, karibi offshore-paradicsom-beli tartózkodási helye állított ki erkölcsi bizonyítványt.

Több olyan információ is napvilágot látott, hogy a Fidesz-dominanciájú gazdasági bizottság számos – részben vagy egészben magyar hátterű – offshore cégnek adott felhatalmazást a közvetítésre, amikor országonként leosztotta köztük a piacot. Az egyetlen magyarországi bejegyzésű a már említett Arton. A magasan legtöbb lejegyzést produkáló kínai \"piacon\" egy Nagy Kajmán-szigeteken bejegyzett cég közvetít, melyet az a kínai bankár képviseli, aki Habony Árpádnak foglalt helikopteres városnézést Hongkongban. A tulajdonosi, jövedelmi vagy adózási viszonyaiban áttekinthetetlen hálózat kitűnően alkalmas a letelepedni akaróktól beszedett pénz egy részének újraosztására, így kormányközeli figuráknál landol a profit nagy része. 

A Fidesz bevándorlásellenessége, háborúja tehát mindaddig tart csak, amíg minimális politikai haszonra lehet belőle szert tenni. A Fidesz szavazói, a félrevezetett, hiszterizált tömegek valószínűleg sokkot kapnának, ha megtudnák: 

A fizetős kiskapuval, annak bevezetése óta összesen 18.000-en szereztek magyar tartózkodási engedélyt – mindenféle ellenőrzés nélkül.

Ezek után komolyan elhiszi valaki, hogy csak Orbán kerítése védhet meg bennünket? 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2112810010

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Valahogy mindig kiderül, hogy a FIDESZ csinálja azt, amivel az ellenzéket vádolja 2017.09.08. 11:11:16

Persze tudom, hogy ha a FIDESZ-ről van szó, akkor értelmét veszti az "ennél már nincs lejjebb" kifejezés, de azért a Fidelitas alábbi posztja még ennek ismeretében is eléggé erősre sikerült.  Közbevetőleg: az milyen már, hogy az államkormánypárt i...

Trackback: A határon ebben nincs különbség rendőr és menekült között 2017.09.08. 11:10:41

Az alábbi poszt két napja került ki a Független Rendőr Szakszervezet honlapjára:   Miért kellett 300 próbaidős rendőrt hajnalban, megfelelő ellátás biztosítása nélkül a határra vezényelni?  A szakszervezetünkhöz eljutott információk szerint a Misk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2017.09.07. 16:22:28

Az EU tök hülye. Orbán baba és a rablóbandája csupán a pénz nyelvén ért. Az EU vízfejű bürokratáinak meg kellett volna üzenniük, hogy Tróger Tóni megkapja a fejpénzt az 1300 migráncs után is, oszt jónapot!
Én teljesen meg tudom érteni a társaság felháborodását azon, hogy valaki úgy akar rendezkedni a szemétdombjukon, amiből aztán ők nem látnak egy fillért sem. Hát milyen világ ez, kérem szépen? Meglopják a tolvajt???

sinus67 2017.09.07. 16:51:35

Véleményem szerint a Polt Péter vezette komédia banda nettó hazaáruló. De minimum dilettánsok gyülekezete.
Végül is mindegy melyik, a feladatuk ellátására tökéletesen alkalmatlanok. Az előbbi hozadéka, hogy börtönben lenne a helyük.
A korábbi információ áramoltatás - és, ha jól tudom feljelentés - következménye kellene legyen, hogy vizsgálatot, nyomozást indítanak az ügyben. Ezt nem tették. A titkosszolgálatokat is felelősség terheli. Ugyanis külföldi bejegyzésű cégek nyúlják le a hasznot a kötvények tekintetében. Ez esetben a Magyar Államot (a költségvetést, államkasszát) külföldről éri "támadás". Nem történt/történik semmi. A lenyúlás ugyanúgy folytatódik. Sok milliárd kárt okozva az országnak. /Ehhez képest a sukorói elmaradt ügy vádjaiban szereplő nem tényleges összegek kismiskák./

zsindex isis alkajda mind CIA projekt 2017.09.07. 17:11:55

Melyik zöldhatáron engedte be a kormány ezt a 18 ezer (többségében egyébként is kínai) embert?
Egyiknél se volt útlevél- mert mind szírnek vallja magát?

Melyikük robbantgatott, kamionozott a tömegbe vagy erőszakolt meg nőket csoportosan?

Egyik se jellemző a kínaiakra.

Csakis Samu Bácsi mérsékelt fegyveres lázadóira meg ISIS terroristáira és egyéb iszlámista mocskára.

wideshut.co.uk/gladio-b-the-origins-of-natos-secret-islamic-terrorist-proxies/

sinus67 2017.09.07. 17:54:15

@zsindex isis alkajda mind CIA projekt:
Annak idején a németek sem voltak nácik mindannyian. Sőt! Magyarországon sem mindenki fideszes! A többség itt is rendes ember!
:)))

sinus67 2017.09.07. 18:13:59

@zsindex isis alkajda mind CIA projekt:
"Melyik zöldhatáron engedte be a kormány ezt a 18 ezer (többségében egyébként is kínai) embert?"

Azon a zöldhatáron, amelyiken az azeri baltást hazaszállították. Igaz, a baltával történő emberölés nem jellemző az eszkimókra!

2017.09.07. 18:45:22

"A fizetős kiskapuval, annak bevezetése óta összesen 18.000-en szereztek magyar tartózkodási engedélyt – mindenféle ellenőrzés nélkül."
Azér a letett összeg némi szűrő, bár ennek sincs semmi jelentősége, mert a "betelepítettek" zöme szerintem csak papíron él itt, üzleti okok miatt szükséges a magyar (Eu ) állampolgárság. Kétlem, hogy segélyért folyamodna és esténként a környékbeli illatszerboltokat járná körömlakk-lemosóért.
Végül milyen hülye érvelés má' hogy ha Orbán elbaszta, hát ne álljunk meg itt, nem végezzünk fél munkát!

2017.09.07. 18:52:19

@sinus67: Mekkora szopatás... kifizet a kis kínai 300000EUR-t aztán még kerítésmászás, zsákban futás és vérengző határvadászok is várnakrá...

BAZINGA2 2017.09.07. 19:22:42

Ilyeneket állítani, hogy 18 ezer menekültet ellenőrzés nélkül engedtek be az országba!? Kész rágalom! Ellenőrizték mindet kivétel nélkül, és milliárdokat kerestek rajtuk. Így igaz!

Punxsutawney Mormota 2017.09.07. 19:41:38

@BAZINGA2: Rajtuk egy fillért sem keresnek, mert az kamatokkal együtt visszajár a triád kisfőnöknek, az orosz kémnek, vagy éppen az otthon is lelkes adófizető vietnámi csempénsznek. Ellenben rajtad, meg rajtam meg kb 4,6 millió egyéb hülyén, amelyből 2,1 milliónak még tetszik is, kerestek milliárdokat.

sinus67 2017.09.07. 22:06:57

@Dorottya Veres:
A szopatás nem ez. Hanem az, hogy ki jön be a "tiszta" kis kínai letelepedési papírjaival?
Olyan egyformák... Gondolom ujjnyomatolni meg nem kell őket!
:))))

2017.09.08. 09:08:46

@sinus67: Nem újdonság ez.. 2000. előttig volt egy félig meddig állandó ügyvéd nő, aki a céget képviselte. Na, ő kb 2000. környékén teljesen ráállt a kínaiak ügyeinek intézésére. Semmi mással nem foglalkozott, sőt azóta is kizárólag ebben utazik. A férje bíró amúgy :) Néha össze-össze futunk és bizony mesélt vicces dolgokat, pl. hogy hány kínai fér bele egy útlevélbe.. szóval a dolog nem újkeletű, kb mióta az első kis kínai betette a lábát, azóta így megy. Azért az hozzátartozik, hogy legalább erőszakos bűncselekményeket szinte kizárólag csak a saját nációjukon belül követnek el, elég zárt a közösség, a többi pénzügyi/kereskedelmi vonatkozású disznóság meg szintén nem mai keletű és kb a világon mindenhol hasonló szisztéma szerint megy.

2017.09.08. 09:10:33

@Punxsutawney Mormota: " az orosz kémnek"

Bezzeg az amerikai kémek! Vagy olyanok nincsenek is? Velük mindent önként megosztunk?

Punxsutawney Mormota 2017.09.08. 09:23:27

@Dorottya Veres: Értékelem az igyekezetét elvtársnő, de értőbb olvasást kérek, ha mindenáron kötekedni akar.

Alick 2017.09.08. 11:10:18

Nem probléma az 1300 menekült átvétele, másnap úgyis elkezdenek visszakolbászolni a németekhez. Különösen ha megtudják, hogy a szálláskérdést az őshonos rétinéger kisebbséggel kell testvéries osztozkodással lerendezniük - a multikulti jegyében.
:)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 11:17:07

Keverik a ballibek a szezont a fazonnal.
Migránseggnyalás rulez.

Régebben azt mantrázták a ballib bérbloggerek, és újságok hogy nincs is kvóta (a szavazás elött).
Aztán azt hogy nincs is Soros terv.

Ma már azt, hogy a 2015 év végiig érkezett migárnsok közül a ránk eső 2194 nem okoz gondot. HOgy az utána érkezettek hányan vannak, arról kussolnak.

A Soros tervről az index címlapon számol be, igaz minden mondatát fél oldalonn keresztül magyarázzák, azaz teszik emészthetővé a nagyközönség számára.

Előbb-utóbb minden agyhalott be fogja látni.
A kérdésben a Fidesznek van igaza.

És nem pártpolitikai hanem túlélési szempontok alapján.

Matróz Kommandó 2017.09.08. 11:33:28

Ugye ezeket a jóembereket itt is kell tartani. Ami csakúgy megy, hogy szögesdrót közé zárjuk őket, vagy kicsivel(sokkal) több segélyt kapnak mint pl. Svédországban. Első esetben tuti a botrány, második esetben a spontán népfelkelés, mondjuk a borsodban. Mert azért a nettó 1000 euróval a zsebében mászkáló migrik csak fogják szúrni a szemét a bennszülötteknek.
Mindegyik jó lesz valakiknek, de hogy nekünk nem az biztos.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 11:35:31

Tudta ?
www.migraciokutato.hu/hu/2017/04/19/az-iszlam-politikai-ternyerese-europaban/
A Hezbollah szellemi vezetőjeként ismert néhai Muhammad Huszain Fadlallah szerint a nyugatra vándorlás lehetőség az iszlám térhódítás számára. A muszlim soha nem fogadhat hűséget egy hitetlennek, de élhet vele egy országban.[39] Az államapparátusban és a közigazgatásban való munkavállalás javallt, ha ez az iszlám és a muszlimok ügyét szolgálja.[40] Követőit taktikai tanáccsal is ellátta, miszerint az érdekek érvényesítését nem konfrontációval, hanem „a rések megkeresésével” lehet megvalósítani.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 11:38:54

Tudta ?
harcunk.info/index.php/keleti-front/79-bulvar/1615-a-forgalom-koezepere-hasaltatta-csaladjat-a-migrans-mert-nem-kapott-eleg-nagy-hazat
A forgalom közepére hasaltatta családját a migráns, mert nem kapott elég nagy házat

----

Tudta ?
ripost.hu/cikk-150-millios-hazat-kapott-a-migrans-csalad
Nagy felháborodást keltett Nagy-Britanniában, amikor egy nyolcgyerekes migránscsalád visszautasított egy ötszobás lakást, mert abban nem volt ebédlő

nick papagiorgo 2017.09.08. 11:41:50

Minden pártpolitikát félretéve:
azért "nem túl szerencsés" összekeverni a kettőt, mert arról azért nem nagyon szólnak hírek, hogy a letelepedési kötvényesek késeltek, tömegbe hajtottak, netán másokat erőszakoltak volna meg.

Tudom, a migránsok se mind terroristák, persze. De mivel a mostanság Európa nagyvárosaiban elkövetett terrorakciók kb 90%-ról az derült ki, hogy az elkövetőnek "migránsháttere" van, teljesen nyilvánvaló, hogy az emberek ezektől félnek, a kötvényesektől meg nem. Ezen lehet rugózni, de ettől ez még így van - és az emberek nem "Orbán propagandájának" hatására félnek a migránsoktól, mert azok a népek is félnek tőlük, ahol pl. robbantottak (illetve főleg azok), az meg nem idehaza van.

Ennyi erővel az egyéb, Magyarországon lakó külföldiekkel is összehasonlíthatnánk őket (pl. amerikai, orosz, japán céges fejesek stb. stb),, azokat is "beengedtük" és azok se jelentenek semmilyen veszélyt, sőt.

A letelepedési kötvény ráadásul egy nemzetközileg, több ország által is alkalmazott gyakorlat, kb befektetők toborzására. Lehet őket a migránsokkal összemosni, de ezzel szerény véleményem szerint több kárt okozunk, mint hasznot.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 11:45:44

Tudta ?
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Migration_and_migrant_population_statistics/hu
2016. január 1-jén 35,1 millió olyan ember élt az EU-28-ban, aki e területen kívül született, 19,3 millióan pedig az Unió területén születtek ugyan, de később másik uniós tagállamba költöztek. Az EU-28 tagállamok közül csak Magyarországon, Írországban, Luxemburgban, Szlovákiában és Cipruson haladta meg a más uniós tagállamokban született lakosok száma a harmadik országban születettekét.

legális 2017.09.08. 11:47:57

Csak úgy tájékoztatásul a minden ellenőrzés nélkülhöz

A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és hat éves kor feletti kérelmező esetén ujjnyomat rögzítésére kerül sor, amelyet a harmadik országbeli állampolgár tűrni köteles.

Nem kaphat nemzeti letelepedési engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár,
· akinek a letelepedése veszélyezteti Magyarország közbiztonságát vagy nemzetbiztonságát;
· aki kiutasítás vagy beutazási és tartózkodási tilalom, illetve beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll;
· aki az engedély megszerzése érdekében hamis adatot, valótlan tényt közölt, vagy az eljáró hatóságot megtévesztette;
· aki büntetett előéletű, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült.

Peetee 2017.09.08. 11:57:00

@zsindex isis alkajda mind CIA projekt: A ferihegyi reptéren át engedték be őket. Volt útlevelük, reménykedjünk, hogy valós és nem hamis, hiszen csak formaiságból kellett nekik kivillantani a pénzköteg mellől...vagy még azt sem. Te tudod, hogy ezt tényleg leellenőrizte valaki? MÉG nem robbantgattak, de ki tudja, hogy befizetett-e valakit egy terrorszervezet? Te talán tudod garantálni, hogy nincs közöttük egyetlen egy sem, akit szépen befizettek a magyar buliba, szépen mosolygott, a nokiásdobozt lóbálta, így senki nem kérdezte meg tőle, hogy miért akar Iránból/Afganisztánból/stb. idejönni, és ilyen szakadt kinézettel és nylevtudás nélkül honnan van ennyi pénze...?! Tőlünk meg már legálisan, magyar vízummal turnézhatja körbe egész Európát! Mi lesz, ha kiderül, hogy egy jövőbeni merénylet megtervezője / végrehajtója azért nem került a hatóságok látókörébe, mert legális magyar vízummal mászkált jobbra-balra és építette a sejteket, készítette elő a terepet...stb. Ugye-ugye, hogy nem úgy van az....

csobi2011 2017.09.08. 12:03:04

Tudta? A fidesz 47%-on, a jobbik 19%-on áll (ez összesen 66%) a közvéleménykutatási adatokban. Ezért a magát demokratikus ellenzéknek nevező banda most olyan választási rendszer kidolgozásán fáradozik, hogy a választáson rájuk szavazó néhány 10 százalékos eredményből, hogy lesz 2/3-os rendszerváltó erő.
A b1 blogtól azt kértném, hogy sűrűben írjon ilyen és ehhez hasonló hazug cikkeket és akkor a fidesznek a végén még a végén a 4/5 is meglesz. Az ilyen blogok, valamint az atv-hez és klubrádióhoz hasonló szemétgyárak az elmúlt évek kitartó munkájával már most is elérték, hogy tuti a fidesz győzelem. De ha még kicsit rákapcsoltok, akkor totális fidesz győzelem jöhet. Szóval hajrá, ne fáradjatok, dubla ennyi hülyeséget írjatok.
Egyébként a cikk annyi baromságot és csúsztatást tartalmaz, hogy ahhoz hozzá se kívánok szólni.

nick papagiorgo 2017.09.08. 12:06:26

@Peetee:
á, az emberek úgy jönnek ide repülővel (úgy általában), hogy formaiságból kivillantanak valamit a nokiásdoboz mögül, és nem ellenőrzi őket senki, felszálláskor se :) Némelyiknél esetleg nem csak nokiásdoboz, de Kalasnyikov is van, mert nem ellenőrizték.

Mondd, utaztál te valaha repülővel? :)

Ennyi erővel lehet a hangulatot kelteni a Magyarországon élő kínaiak ellen is, többszázezren vannak. Mégse "fél" tőlük senki, és nem törpöl azon, hogy mi van, ha ők mind a kínai maffia, vagy titkosszolgálat stb. ügynökei, akik csak az alkalomra meg a jelre várnak, hogy mikor kezdhetik el a magyarok tömegmészárlását :)

(Arról már nem is beszélek, hogy a migránsok meg eldobálják az útiokmányaikat, más országba valónak, meg gyereknek meg ilyeneknek hazudják magukat, aztán derítsd ki, ha tudod. Röszkénél pl. bokáig lehetett járni az ilyen eldobált papírokban).

Cycmen 2017.09.08. 12:10:12

@morpho: Már a nickneved is náci! Ennyi.

Könyörgöm te hülyeség világbajnoka! Egy nicknév hogy lehet náci? Egyáltalán neked hol kezdődik a nem náci nicknév Grűnspanfelder Manó Izidor mi?
Ja, ne fáradj náci és antiszemita vagyok! :P

ZX 2017.09.08. 12:11:50

@nick papagiorgo: "elkövetett terrorakciók kb 90%-ról az derült ki, hogy az elkövetőnek "migránsháttere" van," Szerintem egyikről sem derült ki, mert a terroristák mind másod-harmadgenerációs, nyugati meséken nyugati iskolákban szocializálódott patkányok voltak. Csak ők a nyomorukban nem a kábítószerhez fordultak, hanem a sokkal veszélyesebb vallási ideológiához.

Cycmen 2017.09.08. 12:17:48

@Dorottya Veres: @Punxsutawney Mormota: " az orosz kémnek"

Bezzeg az amerikai kémek! Vagy olyanok nincsenek is? Velük mindent önként megosztunk?

Nem, az amcsik lehallgatnak minket azzal a picsa Merkellel együtt mint a sicc!
Erről jutott viszont eszembe az hogy nagyeszű Gyurcsányék az oroszokkal világíttatták át a titkosszolgálatot! Na az volt még a jó móka!

ZX 2017.09.08. 12:20:15

@Cycmen: Hahhaha! Na igen, ma már legalább előreléptünk és önként átadjuk az állampolgárok adatat a ruszkiknak.

Peetee 2017.09.08. 12:21:02

@nick papagiorgo: Hamis okmányokról beszéltem, nem okmányok nélküliségről. Akik negyedmillió dollárt tudnak villantani (vagy valamelyik terrorista csoport befizeti őket) azok nem ott járnak, ahol Te, nem fapadossal jönnek, hanem magángéppel. Nálunk nem úgy néz ki az ellenőrzés, mint amikor Te utaztál Moszkvába még a Tupoljevekkel... Roppant érdekes, hogy a migránsokat kivétel nélkül anyab@szó, tömegmészáros terroristának bélyegzed meg 0-99éves korig. Eközben egy kínairól, vagy bármilyen más nációról, aki letelepedési kötvényen keresztül kilóra vásárolt magának vízumot egész Európába, arról meg elképzelni sem tudod, hogy bármi rosszat akarna, sőt, mindegyik józan életű, becsületes és tisztességes üzletember, aki csak építeni akarja ezt az országot...a sajátja helyett, és csak azért jön ide hogy nekünk segítsen. Ezt hívják kettős mércének. Nálad ez elképesztő méreteket ölt. Leragadtál a kynaiaknál, de van ám abban a 18000ben több száz Afgán, tucatnyi iráni, iraki, kirgiz...stb. állampolgár is. Azon nem gondolkodtál még el, hogy ezeknek miért kell trükközniük, és miért nem utazhatnak az egyébként 7milliárd ember számára elérhető legális és tiszta úton?! Ez neked kicsit sem furcsa, ugye?

zsindex isis alkajda mind CIA projekt 2017.09.08. 12:21:18

NINCS IS KVÓTA

írta (hazudta) a CIA- csicskablog egy éve, a népszavazás előtt.

Most akkor melyik igaz, CIA- spiclik?
Nagyon kellenének azok a Nyugat mérsékelt fegyveres lázadói, terroristái Magyarországra is, ugye...

wideshut.co.uk/gladio-b-the-origins-of-natos-secret-islamic-terrorist-proxies/

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 12:24:11

@ZX:

Tévedés.

Az igaz hogy másod harmad generációs muszlim patkányok az elkövetők zömében.

De éppen azért lettek terroristák és elkövetők, mert nem a Nyugati Civilizáció szocializálta őket, hanem a szélsőséges muszlim hittestvéreik.

Megjegyzem semennyivel sem vagyok és leszek boldogabb, ha nem Abdul robbant fel közvetlen Szíriából, hanem az unokája.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 12:26:18

@Cycmen:

"nagyeszű Gyurcsányék az oroszokkal világíttatták át a titkosszolgálatot!"

Hát igen.. És ezután van képük a ballibeknek Orosz kémekkel példálózni, hogy a teljes magyar titkosszolgálatot kiszolgáltatták az oroszoknak Gyurcsányék.

Megjegyzem a Paks2 előkészítését is ők írták alá, akkor 99%-os parlamenti felhatalmazással.

ZX 2017.09.08. 12:29:42

@Ballib cenzúrázók réme 25: Muszlimot maximum képeslapon láttál. Akiket te hittestvéreiknek nevezel azok csak névleg muzulmánok. Elhitetik velük, hogy ez a muszlim vallás. Éppen ezért nem csak Abdul lesz terrrista, hanem bármely más fehér ember is. Nézd meg hány náció harcol Szíriában.

nnnnnnnn 2017.09.08. 12:31:40

sajnos itt elvi kérdésekről van szó. magyarország egyetlen menekültet nem hivott ide, németország hivta őket, ez az ő felelősségük. a németek senkit nem kérdeztek meg, behivhatják-e ide a fél muszlim világot egy rakás terroristával egyetemben. az ő felelősségük megoldani a saját maguk által kialakított helyzetet. a magyar nép meg lett kérdezve és nem kér a migránsokból. innentől kezdve nincs miről beszélni. ide egyetlen egy sem jön csak ha mi úgy döntünk. senki nem kényszeríthet ránk egyet sem, mert semmi joga nincs hozzá.

2017.09.08. 12:31:55

És még mindig tövig kell szopnotok a migráns f@szt azért, mert "Orbán".

Elképesztőek vagytok b@zd meg....

dare 2017.09.08. 12:41:51

"Ezek után komolyan elhiszi valaki, hogy csak Orbán kerítése védhet meg bennünket"

Elhiszik, kétség sem férhet hozzá.
Vannak akik szerint ez a gyógyír minden létező problémára.
Szökőár, árvíz, klímaváltozás,vallási-faji gyilkosságok, háborúk, terrorizmus, sivatagosodás, ivóvízhiány, meteorbecsapódás, Bözsi néni itt a tyúk...
A végtelenségig lehetne sorolni milyen jó dolog a kerítés, még akkor is, ha éppen rengeteg problémára közösen kellene megoldást találni, de ezek így könnyen elkerülhetőek a kerítésépítéssel.
Mi lehet a kerítésen túl?
Nem annyira érdekes ez, az egy rossz és gonosz világ, csak az számít lényegesnek és fontosnak ami a kerítésen belül van.
Mindenki hülye, csak mi vagyunk helikopterek.
Mi aztán tudjuk mi az a válságkezelés, mi tudjuk mi kell ide, majd mi diktáljuk a tempót, egyetlen megoldás létezik csak, ami a bezárkózás.
Bezárni minden és mindenki előtt az ajtót, abból nagy baj nem lehet.
Majd olyanok leszünk mi is mint Észak-Korea, körbepakoljuk magunkat katonákkal, felhúzunk egy kerítést, hébe-hóba kilövöldözgetünk egy rakétát tetszőleges irányba a miheztartás végett, és olyan magasról teszünk az egész világra, mintha egy Svájc kaliberű ország lennénk.
Amúgy jó dolog a kerítés, én sem Rousseau-i elveket vallok, de nem okos ötlet összekeverni gizikét a gőzekével, ami közös megoldást igényel, az elől nem húzhatjuk ki magunkat.
Én sem akarok itt menekülteket látni (eltérő okok miatt), viszont nem rajtunk fog múlni a menekültkérdés megoldása, ezért ez a melldöngetős hazafiasság nekem kicsit erős, ha lehetne mérsékelni az uszítást, az már sok embernek megnyugvást jelentene.
Igen tudom, jó lenne lelőni valakit, jó lenne lelőni mindenkit, jó lenne ha olyan világban élhetnénk amelyben nem gyűlöljük azokat, akik mások mint mi (vagy éppen egymást), és különböző nációjú- vallású emberek békében élhetnének egymás mellett vagy éppenséggel egymással.
Ez nekem is nagy vágyam, viszont a realitás talaján maradva tudom, hogy ez nem lehetséges.
De tényleg, mi ellen védekezünk most?
Nyitott kapuk politika van és mindenkit befogadunk, vagy szeretnénk megőrizni identitásunkat?
Országon belül nem akarunk kerítéseket, amolyan gettókat, ahová el lehetne különíteni bizonyos embereket (akiket nem szeretünk).
Ne már, hogy ezt tényleg ennyire ki lehet futtatni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 12:42:15

@ZX:
Tény hogy lázadó kamaszokat el tudnak csalni Szíriába, de robbanőövet eddig csak muszlim kötött magára, ahogy más terror cselekményeket is csak muszlimok követtek (fegyverrel, gázolásassal) el, nem pedig meghülyített lázadó kamaszok.

A muszlim hitről, és közvetlen fordításokat forrásmegjelöléssel a koránból, részleteket itt találhatsz te is, és mások is:

www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201508/kafirok_gyaurok_ellensegek
A kafírokat ezért ki lehet gúnyolni: „Azon a napon [ítélet napján] a hívők ki fogják gúnyolni a kafírokat, miközben nászágyukon ülnek, és nézik őket. Vajon megkapták-e a kafírok a fizetségüket azért, amit cselekedtek?” [Korán 83:34] A kafírokat le is lehet fejezni: „Ha a csatamezőn találkoztok a kafírokkal, vágjátok le a fejüket, míg fölényesen le nem győztétek őket, majd fogjátok a rabokat, és szorosan kötözzétek meg őket.” [Korán 47:4]

----

iszlamallam.blog.hu/2015/09/13/tudta_hogy_a_koran_nagy_resze_onrol_szol

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 12:46:13

@dare:

Arra válaszolnál, hogy miért lenne jó befogadni több ezer intágrálhatatlan, képzetlen muszlimot ?

Milyen hasznunk lenne, Soros Gyuri válveretégésén, és atyai mosolyán túl, ezen cselekedetből ?

Csipyke 2017.09.08. 12:46:17

@Dorottya Veres: "a letett összeg némi szűrő". Ja, főleg ha bűncselekményből van, aminek a valoszinusege kb 90%... vajon miért lopták el a széfet???

nnnnnnnn 2017.09.08. 12:49:50

@dare: nagy hülyeség amit írsz. az hogy nem akarjuk befogadni a terroristákat (és nem is fogjuk) semmilyen viszonylatban nem áll azokkal a hülyeségekkel (bezárkózunk, olyanok leszünk mint észak kórea és a többi gagyi szöveg) amiket leírtál. a turizmus virágzik, rengeteg náció vallás szexuális kisebbség szabadon jár kel nálunk az országban, amely jelenleg sokkal biztonságosabb mint a tőlünk nyugatra lévők.

Csipyke 2017.09.08. 12:50:00

@nick papagiorgo: mert kormánypropagandának hála a migráncsról tud, a kötvényeseől meg a koptokról meg nem feltétlenül...

dare 2017.09.08. 12:51:03

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Arra válaszolnál, hogy miért lenne jó befogadni több ezer intágrálhatatlan, képzetlen muszlimot ?"

Arra válaszolnál, hol írtam én ilyet?
Jól tudom, hogy nehéz összeegyeztetni a kereszténységet a muszlim hittel, nem szükséges szikrát gyújtanod bennem.

nnnnnnnn 2017.09.08. 12:51:11

@dare: amúgy ezeket a mantrákat valahol oktatják? illetve te elhiszed ezeket a totális sületlenségeket?

konrada 2017.09.08. 12:52:09

Nem tudtam!!!
Ó én szegény megtévesztett! Fingom sem volt arról, hogy ezek az emberek zöldhatáron, ladikokon jöttek át, és azért kellett idejönniük, mert annyira zavarosak a papirjai, annyira nem megállapítható a kilétük, hogy úgy kellett őket szétosztani az EU-ban, mert nem képesek az információk hiánya miatt ezt sok-sok hónapon keresztül eldönteni a helyi hatóságoknak!!

...jaj de jó, hogy most már ezt is megtudhattam!

dare 2017.09.08. 12:52:10

@nnnnnnnn: Nem a jelenről beszéltem, nem tudom...szövegértés?

Cycmen 2017.09.08. 12:53:27

@Ballib cenzúrázók réme 25: Az igaz hogy másod harmad generációs muszlim patkányok az elkövetők zömében.

Ez a második bizonyíték, hogy miért nem kellenek ide! Az első, hogy a cigányok akik beszélnek magyarul és még több generáció óta itt élnek szintén alig integrálódtak!

dare 2017.09.08. 12:53:39

@nnnnnnnn: Érdekelne, hogy te mit hiszel, ha már így belemegyünk, tettem fel kérdéseket is, ha válaszolsz rájuk talán képbe is kerülhetek,

nnnnnnnn 2017.09.08. 12:54:37

@dare: persze hogy nem a jelenről beszéltél. hülyeségekről beszéltél leginkább. azt nem tudom hogy te ezeket úgy el is hiszed magadnak? hogy mi majd rakétákat fogunk kilövögetni meg olyanok leszünk mint észak kórea? :D

nick papagiorgo 2017.09.08. 12:54:55

@ZX: nem mind másod-harmadgenerációsok voltak.
Az Abdeslam gyerek pl. nálunk jött át a határon.

dare 2017.09.08. 12:57:52

@nnnnnnnn: :DDDDDDDD
Erre már én is csak ezt tudom válaszolni.
Nyugalom, nyugalom, levegőt beszív, benntart kicsit, kifúj, újrakezdjük...

nnnnnnnn 2017.09.08. 12:57:59

@dare: én nem hiszek, hanem látok. azt látom hogy ahova beengedték ezeket a jóravaló mérnököket-orvosokat, ott teherautóval trancsírozzák le az embereket. úgyhogy teljes mértékben tiltakozom hogy akár egyetlen egy is magyarország területére betegye a lábát.

nick papagiorgo 2017.09.08. 12:58:34

@Peetee:
teljesen fordítva ülsz a lovon.
Korábban már leírtam (görgess feljebb), hogy szerintem a migránsok nem mind tömegmészáros terroristák. Viszont a terroristák egy része közülük kerül ki, és nem pl. a zsidók, kínaiak vagy bármilyen egyéb kisebbség közül.
Ez az oka annak, hogy az emberek (úgy általában) a migránsoktól félnek, a letelepedési kötvényesektől, zsidóktól, kínaiaktól stb. meg nem.
Az tény, hogy a "minden migráns tömeggyilkos" egy túlzó sztereotípia, de - mint majd minden sztereotípiának - ennek is van egy valóságmagva.

postumus mumus 2017.09.08. 13:00:36

Ezek a felfuvalkodott fideszhólyagok, pattanások, kelések, orbáncok komolyan azt gondolják, hogy a társadalom többségének imponál a folyamatos szabadságharcuk, áskálódásuk, ellenkezésük, lázadozásuk? Pont ellenkezőleg. A rájuk szavazó kisebbségen kívül irritál mindenkit az arroganciájuk, önéltetésük, beképzeltségük, egoizmusuk, és mindenben ellenségkeresésük. Az emberek többsége békét, nyugalmat, jólétet, és fideszeltakarodást kíván. Én azt vettem észre, hogy ezek a fideszpatkányok, mindenben az elégedetlenséget keresik, sőt egyre jobban szítják a feszültséget. 8 év korlátlan hatalom, és mérhetetlenül sok milliárd ellopása után még mindig szítják a feszültséget. Ha valami a tevékenységükkel kapcsolatosan kritika érkezik, azonnal kikérik maguknak, és tovább szítják az indulatokat, ahelyett hogy megbecsülnék amilyük van. nekem nemhogy imponál ezafajta magatartás, hanem kifejezetten taszít, és gondolom nem vagyok egyedül. Remélem hamarosan vége lesz ennek a rémálomnak, mert az országnak végre békés építkezésre lenne szüksége.

nick papagiorgo 2017.09.08. 13:03:13

@Csipyke:
itt a hiba
nem (csak) a kormánypropaganda az oka, hogy a migráncsoktól tudnak, a kötvényesekről meg nem.
Az az oka, hogy a migráncsok egy része azért tűrhetetlen dolgokat enged meg magának (pl. nőket fogdos) vagy terrorista cselekményeket hajt végre (pl. Abdeslam), amiről az egész világsajtó hírt ad.
A "köszvényesek" meg nem érdekelnek ilyen B1 blogon meg hasonlókon kívül az égvilágon senkit :)

Ezért van az, hogy az egyikről tudnak, a másikról meg nem.

nnnnnnnn 2017.09.08. 13:06:00

@postumus mumus:

"Remélem hamarosan vége lesz ennek a rémálomnak, mert az országnak végre békés építkezésre lenne szüksége. "

el kell keserítselek, jövőre újra kétharmaddal nyer a fidesz. remélem készülsz rá lelkiekben hogy ne érjen olyan fájdalmasan.

postumus mumus 2017.09.08. 13:07:23

És engem kurvára nem érdekel amit ezek a rothadt kelések, jogászpatkányok a társadalom pofájába vágnak nap mint nap, kutyacsontként odabaszva egy-egy témát az ország elé: "hogy nesztek, rágjátok". Kurvára nem érdekel már mit pofáznak nap-mint nap, főleg mióta a törpeführerük, zsebdiktátoruk hazaérkezett pöcsének lógatásából. Azóta felébredt a birkahad, egymás szavába vágva hőzöngenek az EU-n, Soroson, a menekülteken, vihognak a kormányinfón és a parlament ülésein.

ZX 2017.09.08. 13:07:50

@Ballib cenzúrázók réme 25: @nick papagiorgo:
Salah Abdeslam
Született 1989. szeptember 15. Brüsszel

Nem ártana tájékozódni mielőtt hülyeséget írsz.

nnnnnnnn 2017.09.08. 13:09:02

@postumus mumus: rossz lesz neked még legalább 4 és fél évig a fidesz kormányozta magyarországon élni?

ZX 2017.09.08. 13:09:03

@Cycmen: Talán esetleg feltehetnéd a kérdést aztán megpróbálhatnál rá választ találni, hogy miért is nem integrálódtak?

konrada 2017.09.08. 13:09:44

@Peetee:
"Azon nem gondolkodtál még el, hogy ezeknek miért kell trükközniük, és miért nem utazhatnak az egyébként 7milliárd ember számára elérhető legális és tiszta úton?! Ez neked kicsit sem furcsa, ugye? "

Valószinűleg ő tudja azt, amit te nem:
Magyarország az EU tagja, ezért az attól útlevelet kapók -állampolgárok, letelepedési engedélyesek - szabadon mozoghatnak vízum nélkül nem csak az 500 millás Európában, de a vizummentességet élvező - sokszor nem is kölcsönös - országokba is, mely gyakorlatilag felöleli a fejlett világot.
Azaz: tagja egy olyan közösségnek, amely kb 1/7-e az általad felmlegetett 7 mrd-nak.

...s ha te áltál sorban egyszer is olyan ország követségén, nem kevés pénzért, amely vagy megadja neked a vizumot, vagy nem, s ha a vizumban foglalt határidőt meghaladóan maradsz, úgy többet nem kapsz, de egyébként se adnak ki állandóra vizumot, akkor megérted, miért nem akar a maradék 6 mrd-ba tartozni az, aki Európában nyugodtan élni, tanulni akar, pláne ha olyan export-import ügyletei vannak, amely igényli a személyes jelenlétet.

...na erre találták ki az országok - nem csak a magyar, de szinte minden EU-s, ezen kívül USA, stb.. - hogy mintegy óvadék ellenében - ami már magában is hasznos - kiadják a letelepdési engedélyt azoknak, akik azzal, hogy ekkora összeget képesek befizetni, determinálhatóan eleve pénzt hoznak a megélhetésükre, és nem azért tettek le ennyi pénzt letétbe, hogy a magyar (de akár egyéb EU-s) szociális hálón élősködjenek.

...szóval aki ezeket tudja, azoknak nem furcsa...

dare 2017.09.08. 13:10:44

@nnnnnnnn: Elbeszélünk egymás mellett, ezért járjuk körbe a témát más irányból.
Gyűlölöd ezeket az embereket, akik be akarnak jönni Európába?
Van-e ellenérzésed más vallású, esetleg más bőrszínű emberek irányába?
A tettei alapján ítélsz el embereket, vagy érzéseid alapján?
Általánosítasz egy ember miatt egy közösséget, vagy meg szoktál hallgatni más véleményt is?
Melyik érzésből van benned több: szeretet vagy gyűlölet?

Singerkém 2017.09.08. 13:11:03

@ZX: " Szerintem egyikről sem derült ki, mert a terroristák mind másod-harmadgenerációs, nyugati meséken nyugati iskolákban szocializálódott patkányok voltak. Csak ők a nyomorukban nem a kábítószerhez fordultak, hanem a sokkal veszélyesebb vallási ideológiához. "

Szóval mégiscsak migráns hátterük van, csak éppen úgy, hogy 30-40-50 éve jöttek a szüleik és őket pedig két -három generáción keresztül sem sikerült őket a társadalomba integrálni. Miből gondolod, hogy a most érkezőket sikerül, miközben egyre nagyobb részét képzik majd az európai társadalomnak?

ZX 2017.09.08. 13:11:08

@nick papagiorgo: A probléma az, hogy aztán ezek a kötvényesek pénzelik a következő terroristákat, hogy aztán újra tudj fröcsögni a migráncsokra.

postumus mumus 2017.09.08. 13:11:40

@nnnnnnnn: Én már 10 éve felkészültem arra hogy ezek a hólyagok átveszik a hatalmat. Meg amúgyis nem szenvedek semmiben hiányt, jólétben élek, csak az országot sajnálom, hogy populista gecik madzagként rángatják őket, mint a múltban. Én már rég kialakítottam a magam világát. Ha nem vetted észre húgyagy, nem magamról írtam, hanem az országról. Ebben kurvára különbözünk.

nick papagiorgo 2017.09.08. 13:15:34

@ZX:
bocs, korrigálok:

" Az algériai származású, 29 éves Omar Mostefai és a 28 éves Samy Amimour, valamint a 23 éves, marokkói származású Fouded Mohamed-Aggad hamis szíriai útlevéllel érkezett a szerb-magyar határon át Budapestre, dacára annak, hogy mindhárman Franciaországban születtek".

hu.wikipedia.org/wiki/Salah_Abdeslam

Ezt amúgy egyébként sosem értettem teljesen, hogy miért álcázza magát valaki migránsnak, amikor egy EU ország állampolgára. No mindegy.

postumus mumus 2017.09.08. 13:15:39

@nnnnnnnn: Nem lesz rossz, mivel jelenleg is jól élek. Nem is azért írtam ezeket, hanem az ország jövőért aggódom. De nem, nem, félreértés ne essék nem a nemlétező menekültektől rinyálok, mint a csuti geci. Mégcsak nem is a szövetségesünktől az EU-tól, de még csak nem is egy aggastyán spekulánstól. Nem, én az ilyen felfuvalkodott férgektől tartok, mint amilyen ez az orbánkelés, és a seggnyaló csapata.

nnnnnnnn 2017.09.08. 13:16:17

@dare: semmi bajom ezekkel az emberekkel. közömbös vagyok irántuk. ahol megjelentek, ott megjelent a terrorizmus. ezért ide nem jöhetnek. ahogy a házamba sem engedem be az utcán lakó hajléktalant, akármilyen nyomorult is, így az országba sem engednék be egyetlen migránst sem. de ha nagyon engedékeny akarok lenni, akkor a nőket beengedném, ha felveszik a keresztény vallást.

ZX 2017.09.08. 13:16:50

@Singerkém: Érdekes, a nagyapját meg az apját sikerült integrálni? Azok nem robbantgatnak? Akkor valahol máshol kellene keresni a problémát.

nick papagiorgo 2017.09.08. 13:18:12

@ZX:
tisztázzunk már valamit, én nem fröcsögök a migránsokra, tényeket közlök.
Az viszont, amikor azt állítod, hogy a letelepedési kötvényesek finanszírozzák a következő terroristákat, kb a sci-fi kategóriába tartozik :)

postumus mumus 2017.09.08. 13:18:24

@nick papagiorgo: Azért mert körözik. Mi ebben az olyan nehéz megérteni? Több ezer körözött személy flangál jelenleg is az utcákon, akiket még nem fogtak el. De azoknak közük sincs a menekültekhez. Összemosni őket velük csak az orrbáni populista náci féreg politika része. A körözött személyek nem egyenlők a menekültekkel.

ZX 2017.09.08. 13:19:24

@nick papagiorgo: Pont ez a célja, hogy ékeet verjen közéd meg a menekültek közé. Sajnos minél több a merénylet, annál kirekesztőbb a társadalom a menekültekkel (látszik is). Minél kirekesztőbbek, annál könnyebb lesz majd radikalizálni őket és újabb terroristákat toborozni.

ZX 2017.09.08. 13:20:18

@nick papagiorgo: Bizonyítsd be, hogy nem. Lehet, hogy ha élne még Osama Bin Laden is vett volna.

nnnnnnnn 2017.09.08. 13:21:40

@ZX: "Sajnos minél több a merénylet, annál kirekesztőbb a társadalom a menekültekkel (látszik is). Minél kirekesztőbbek, annál könnyebb lesz majd radikalizálni őket és újabb terroristákat toborozni. "

viszont egy olyan országban mint nálunk, ahol gyakorlatilag egy sincs belőlük, ez hatástalan módszer. ezért nem jöhet ide egysem.

Cycmen 2017.09.08. 13:21:47

@ZX: Talán esetleg feltehetnéd a kérdést aztán megpróbálhatnál rá választ találni, hogy miért is nem integrálódtak?

Mert nem akarnak és a fennálló liberálisok által befolyásolt rendszer nem képes kellő eréllyel kényszeríteni őket! Kapnak segélyt és amennyire igénytelenek beérik vele .
A gyerekeket tanulásra kellene kényszeríteni, a felnőtteket munkára! Segíteni annak aki tanulni, dolgozni akar, aki nem, azt elkapni! Ennyi!

konrada 2017.09.08. 13:22:59

@ZX:
...én jól nevelt - szocializmusban felnőtt, utolsó csatlós, rasszista náci önmeghatározásban magát cincáló országban tanulva, és a "merjünk kcsik lenni" világba belenőve tudom, a hiba természetesen bennünk van, és nem a szerencsétlen sorsú kisebbségiekben.

...DE! Biztos hogy szabad egy ilyen náci országba betelepíteni olyan felvilágosult kultúrájú embereket akiket még nem rontott meg a keresztény maszlag - mint a kisebbségieket, akik nem hiszik el már azt, hogy létezik a hurikkal töltött paradicsom (na jó némelyik a rizses hússal töltött paprikát se) -
hogy aztán szembesülve rádöbbenjenek, a magyarok semmi jót nem érdemelnek, és emiatt radikalizálódjanak??
Úgye nem! Menjenek csak oda a felvilágosult országokba, ahol nem a többség miatt olyan a kisebbségi, hanem maga miatt...

nick papagiorgo 2017.09.08. 13:30:14

@ZX:
ez tény.
Egyébként nem hinném, hogy ez a céljuk, szerintem nincsenek ilyen magasztos céljaik. Egész egyszerűen meglátták a lehetőséget, hogy egy nagy tömegben, arctalanul sokkal könnyebb tevékenykedni, illetve ha ellenőrizni akarják, akkor csak felvisít, hogy "no fingerprint germany", és akkor majd továbbmegy. Ez így nekik nagyon kényelmes.
Az meg, hogy a tényleges menekültekkel mi történik, azt kb leszarják. Illetve, belőlük tudnak toborozni esetleg.

Ez amúgy egy "mi volt előbb: tyúk vagy tojás" probléma, hogy azért kirekesztőek az emberek, mert ezek idejöttek, vagy ezek azért radikalizálódnak, mert az emberek kirekesztőek. Nézetem szerint egyes népek (pl. a magyarok) alapból kirekesztőbbek, mint mások (mondjuk a németek vagy hollandok), ezzel sokat nem lehet tenni, társadalmi-történelmi gyökerei vannak, amire Orbán max rájátszik, felerősíti, de a népességben ez alapvetően megvan magától is.

A sors történelmi fintoraként a "kirekesztő" helyeken, pl. nálunk, vagy a szlovákoknál, lengyeleknél stb. nincs is sok migráns (kirekesztettük őket, hehe). Elmentek oda, akik befogadóak, nem utolsósorban azért, mert ott a mennyei manna is sokkal több. Aztán ott jöttek rá, hogy ellentétben azzal, amit odahaza mondtak nekik, itt sincs kolbászból a kerítés, meg az írástudatlan, nyelvet nem beszélő, szakmát nem ismerő embert itt se dédelgetik sokáig, ezért aztán csalódtak, és ezért radikalizálódtak. A radikalizálódottak aztán könnyen beállnak terroristának, és beindul az öngerjesztő folyamat ill. mókuskerék.

Én tulajdonképp sajnálom őket. Szerintem az egészről az tehet, aki őket megetette, hogy jöjjenek ide százezer vagy milliószám, majd milyen jó lesz.

ZX 2017.09.08. 13:30:48

@nnnnnnnn: Nem is ide jönnek. Csak rajtunk keresztül. Nagy különbség.

@Cycmen: Annak ugye semmi szerepe nincs, hogy az ÖSSZES felzárkóztatásra adott pénzt ellopták?

nick papagiorgo 2017.09.08. 13:32:07

@ZX:
Azért játsszuk már inkább úgy, hogy ha Te állítasz valamit, akkor Te bizonyítod be, hogy igaz, nem nekem kell bebizonyítanom, hogy nem igaz :)

Egyelőre (hansúlyozom egyelőre) senki se talált semmilyen összefüggést letelepedési kötvényes és terrorista között. Ez így elég? Most Te jössz :)

ZX 2017.09.08. 13:33:57

@nick papagiorgo: Nem találod furcsának, hogy ott a kireszketőbbek ahol nem is találkoznak velük? Esetleg pont amiatt mert max. hallottak valamit amit a szomszéd szomszédjának a barátjának a haverja mesélt, hogy ő álítólag már látott...
A félelmektől úgy lehet megszabadulni ha megismered amitől félsz.

ZX 2017.09.08. 13:36:18

@nick papagiorgo: Tudtommal nem mondják meg ki vett ilyet. Akkor hogyan derítsem ki, hogy nincs-e köztük bárki érintett?

konrada 2017.09.08. 13:37:36

@ZX:
...vagy mégsem. Azt látják, hogy szülei - akár kitaszítottságból, akár maguk okán semmire sem jutottak - viszont neki már nem menedék egy szegényes élet után a gazdag nyugat, hanem az ők annak lenézett páriái...
...akkor visszanyúlnak ahhoz, amit szüleitől, őseitől tanultak: hogy a kafirokkal nem lehet, nem szabad együttműködni, mert elnyomják őket, és ha Allahnak tetszően cselekednek, úgy a nyomorúságukból a legszebb paradicsomba jutnak, ezért radikalizálódnak.

...s erről írtam: még a nem náci, nagyon liberális willkommentes nyugaton is ez az útjuk, mi lenne akkor egy ilyen nácikos országban??? Biztos meg akarjuk ezt tudni???

dare 2017.09.08. 13:40:22

@nnnnnnnn: A terrorizmus bárhol megjelenik, ahol igazságtalanság van, ez sajnos a jövőben is elő fog fordulni, lehetetlen megjósolni kik és miért fognak akkor lenni terroristák.
A közömbös érzés az jó, érzelmek nélkül lehet igazán beszélni erről az egészről, mert ha az érzések eluralkodnak rajtunk, akkor már nem tudunk józan döntéseket hozni, az érzelmek befolyásoltsága az egyik legrosszabb dolog a világon.
Kevesen gondolkoznak hideg fejjel, szóval a közömbös érzés a legjobb ha egy témában állást foglalunk.
Engem nehéz lenne fajgyűlölettel megvádolni, mivel nekem már volt színesbőrű barátnőm, volt egy nagyon jó arab barátom mindaddig, amíg haza nem költözött,volt (és van) sok roma származású ismerős, szóval sok embert ismertem már meg, és noha alakult már ki bennem ellenérzés roma származású emberek iránt, azért még nem ítéltem el érte egyetlenegy ismerősömet sem miattuk.
Egyébként nem kell engedékenynek lenni, nem azonos a kultúrkör, érthető okok miatt ódzkodik az emberek többsége az együttélés szabályai miatt, de ez nem jogosít fel senkit se arra, hogy gyűlöljön.
Nem akarunk másokat itt látni, ennyi.
A háborús retorikától viszont feláll a szőr a hátamon.
Kicsit konszolidáltabban is lehetne kinyilatkoztatni az érzéseket (ami közömbös).

Cycmen 2017.09.08. 13:40:49

@ZX: Meddig vergődsz még azzal az értetlen kevéske agyaddal? Pont azt ugatom, hogy el kell kapni őket és dolgozni, tanulni és börtönbe küldeni melyik mire való! Nem pedig hülye libbant módra pénzzel tömni őket amit csak elbasznak!
Röhej volt a programjuk neve is hogy mennyire találó "Híd a munka világába" ! Tényleg egy szakadék választja el őket a munkától!
Figyu te különben hol laksz külföldön, vagy itt, de egy pincében? Mert semmit nem tudsz, semmit nem értesz!

ZX 2017.09.08. 13:42:40

@konrada: Na ezt nagyon jól látod. De ha hazaküldöd akkor meg otthon radikalizálódik. Esetleg ezért kellene megfelelő oktatással, munkával és bérekkel felzárkóztatni őket. Ez egyébként a befogadó ország gazdaságára is élénkítően hathat.

konrada 2017.09.08. 13:44:01

@ZX:
...talán az az oka, hogy ahol nincsenek, azok az európai országok történelmük során nagyon sokáig voltak megszállva - a többségük még nem alig egy emberöltővel ezelött is - így ők tudják, milyen a megszállás, milyen az, ha idegen kultúrával keverednek...

...de ezt csak úgy tippelem...

nick papagiorgo 2017.09.08. 13:44:18

@ZX:
nem. A magyarok nem a migránsokkal szemben kirekesztőek, hanem általában az idegenekkel szemben. A cigányokat is utálják pl. (akinek nem inge, ne vegye magára).

Továbbá, minden kirekesztésnek van valami oka, vagy alapja. A migránsokat pl. azért utálják, mert úgy gondolják, hogy a magyaroknak amúgy sem megy olyan jól, hogy az "ingyenélőket" csucsujgassa. Illetve, úgy vélik, hogy nem tudnának beilleszkedni a társadalomba, és (pl. a kínaiakkal szemben) jogokat követelnének maguknak, aminek megint van alapja.

Nézd meg, a kínaiakat nem utálják. Azok is bejöttek tömegesen, csencselnek, kereskednek, kajáldákat nyitnak stb, az emberek azt látják, hogy dolgoznak, tesznek-vesznek, a magyarok ügyeibe nem szólnak bele, és nem állnak sorba segélyért meg egyebekért. Ezért nem is utálják őket.

A cigányokat meg utálják, pedig azok nem is jöttek be, mindig is itt voltak. De "nem dolgoznak", meg "ingyenélők", meg a "segélyért szülnek", lopják az áramot, bűnözők, folyton plusz jogokat akarnak, stb. stb. (Persze ezekben is sok a túlzás, de valahol valami alapja mégiscsak van). Ezért utálják őket.

És a magyarok szerint a migránsok inkább a cigányokhoz hasonlítanak, mint a kínaiakhoz :)

nick papagiorgo 2017.09.08. 13:44:47

@ZX:
hát, ez már a Te bajod. Te állítottad :)

ZX 2017.09.08. 13:49:57

@Cycmen: Jah, mert nem vagyok egy agyatlan náci mint te? Érdekes módon ahol dolgoztam egy cigány szakácsunk volt. A korábbi szakács fele annyit sem tudott mint ő, és pörgött ezerrel. Baszd meg a sztereotípiáidat. Gondolom te valahol Borsodban egy gettóban élsz.

konrada 2017.09.08. 13:51:57

@ZX:
Csak azt kell hazaküldeni, aki nem jön. Ha tudatosítjuk bennük, hogy ne is jöjjenek, úgy az kilőve.

...s igen: otthon radikalizálódnak majd. Ami szívás. De inkább ott vívják meg a százéves háborúikat, játszák le a huszíta felkeléseiket, vívják meg a Szent Bertalan- meg Kristályéjjeleiket és egyéb progromokat, mint itt Európában.

...aztán ha felnőnek odáig, hogy a tollerancia, a munkaalpú társadalom vallásuk, hítviláguk, azaz erkölcsi alapjuk lesz, jöjjenek.
...addig meg: tán ne karjuk, hogy ahogyan a maradék indián José, John, Martinez lett, a mi gyerekeinket Mohamed, Ali néven anyakönyvezzék...

konrada 2017.09.08. 13:56:11

@nick papagiorgo:
Jól látod, az átlagmagyar mindenkit utál, csak legyen elég sok belőlük, vagy mondják annak. (Lásd. 23 millió román.)

A kínaiakat is utálja az átlag, ha elég sok van belőle. (Laktam a Józsefvárosi piac közelében, hallottam elég sok ugatást...;)

nick papagiorgo 2017.09.08. 13:56:27

@ZX:
egyfelől nem tudod, hogy amikor bejött, akkor nincs-e már radikalizálódva, és ha igen mértékben.

Másfelől lehet, kicsit gonosz, de inkább otthon radikalizálódjon, mint itt.

Harmadrészt, Európának is megvannak a maga szegényei, akiket el kellene látni oktatással, munkával stb, nem kellene még "importálni" is őket. Magam részéről azt a pénzt inkább a magyar szegényeknek adnám, ők is vannak elegen (tudom, egy náci vagyok:)

Az meg egy szép szólam, hogy majd lendítik a gazdaságot, de a tény az, hogy pl. Németországban is 2 év alatt valami százas nagyságrendeben találtak munkát, úgy hogy az állam még támogatta is őket. Viszont milliószám vannak. Tisztán közgazdaságilag, vajon mikor térül meg a beléjük fektetett pénz? :)

ZX 2017.09.08. 13:59:31

@konrada: Én nem hiszem, hogy ezek majd akkor otthon háborúznak. Simán átjönnek akárhogyis. Nem hiszem, hogy ezt meg kellene várnunk.

nick papagiorgo 2017.09.08. 14:02:12

@konrada:
hát igen. Egy csomónak amúgy történelmi gyökere van, pl. Trianon meg ezek. Az osztrákok meg itt élősködtek rajtunk évszázadokig, a németek meg berángattak a háborúba, az oroszok megint rajtunk élősködtek stb, tehát szinte minden mögött van valami ok.

Az mondjuk egy hülyeség, hogy azért utál mondjuk ma egy 20-30 éves ember egy oroszt vagy németet, hogy a nagyapja mit követett el az ő nagyapja ellen, dehát ez már csak egy ilyen dolog, sajnos....

nick papagiorgo 2017.09.08. 14:04:00

@ZX:
azt kell látnod, hogy ezek már évszázadok óta háborúznak odahaza, meg ölik egymást.
Ennek ellenére 2015-ig a kutyának nem jutott eszébe, hogy ide jöjjön. Vajon miért? :)

Egyszerre csak támadt egy ilyen gondolatuk, és elindultak.
Na ezt kellene a fejükből kiverni, és máris meg lenne a megoldás :)

konrada 2017.09.08. 14:07:50

@ZX:
...azzal, hogy idehozzuk????
...mert egyébként nem hinned kell, csak ismerni az utolsó 100 év közel-keleti történelmét. (Mondjuk a többi is érdekes, de hát azok már nem hiradó-témák.)

...tudom, integrálás. ...de most pont annak sikertelenségéről, meg okairól beszélgettünk....

(Teszem hozzá, nem véletlen bombázták ki Libiát, Irakot, Iránt, Sziriát a modernebb hadi létesítményeikből. ...mert még ha sikerülne is összefogniuk: amíg csak talpasokkal tudnak jönni, azt kezelni lehet technikai fölénnyel...)

ZX 2017.09.08. 14:08:37

@nick papagiorgo: részben igazad van. De ha otthon radikalizálódik milyen garancia van rá, hogy holnap nem Európában robbant?

"pl. Németországban is 2 év alatt valami százas nagyságrendeben találtak munkát, úgy hogy az állam még támogatta is őket. "

Ez is igaz, de ennek az oka, hogy latin betűkkel kevesen tudnak írni olvasni. Viszont a Németek a rinyálás helyett nagy számban elkezdték őket beiskolázni. Egyik ismerősöm is szíriaiakat tanít kint. (Ja és még nem erőszakolták meg és robbantották fela lányával együtt.)

ZX 2017.09.08. 14:10:20

@nick papagiorgo: Hallottál már róla, hogy szíriában háború van?

konrada 2017.09.08. 14:10:53

@nick papagiorgo:
Persze hogy hülyeség!
...de pont egy olyan blogban társalgunk erről, ahol olyan népekről van szó, amely egymást is azért utálják, mert nem tudják eldönteni, Krisztus után 700 körül Mohamed veje, vagy sógora mutatta a helyes utat?;))

ZX 2017.09.08. 14:12:02

@konrada: Majd meglátjuk, hogy mi lesz ha a németek végiviszik azt az integrálási tervet amit a törökök integrálásának sikertelensége miatt dolgoztak ki. Vagy működik vagy nem, meglátjuk, de nekik már csak előremenet van út.

nick papagiorgo 2017.09.08. 14:12:57

@ZX:
De ha otthon radikalizálódik milyen garancia van rá, hogy holnap nem Európában robbant?
- erre a határvédelem a megoldás. Igen, az a bizonyos kerítés :) meg bármi más, ami megakadályozza, hogy százezrek-milliók csak így beláboljanak a zöldhatáron. Mint fentebb beszélgettük, a terroristák is így jöttek ugyanis.

Viszont a Németek a rinyálás helyett nagy számban elkezdték őket beiskolázni.
- ez derék dolog, de erre kérdezem, hogy ez a befektetés mikor térül majd meg?

konrada 2017.09.08. 14:13:22

@ZX:
Ja. Azt várjuk ki, és ha sikeres, küldhetik a kvótát!;)

nick papagiorgo 2017.09.08. 14:17:15

@ZX:
"Hallottál már róla, hogy szíriában háború van?"
tényleg? :)
Szíria 1946 óta létezik mint önálló állam, azóta ott folyamatosan háború van, háborúztak Izraellel, benne voltak a libanoni polgárháborúban, benne voltak az Öböl-háborúkban, és konkrétan 2011 óta van ott polgárháború. (amikor nem Szíria volt, 46 előtt, akkor se a béke szigete volt a terület).

Ennek ellenére 2015-ig senkinek nem jutott eszébe, hogy onnan ide jöjjön. Vajon mi hozhatta az ötletet, gondolkodtál már rajta? :)

2017.09.08. 14:25:04

@nnnnnnnn: Tokeletes osszefoglalas. Koszonom.

ZX 2017.09.08. 14:25:56

@nick papagiorgo: " erre a határvédelem a megoldás. Igen, az a bizonyos kerítés :) meg bármi más, ami megakadályozza, hogy százezrek-milliók csak így beláboljanak a zöldhatáron. Mint fentebb beszélgettük, a terroristák is így jöttek ugyanis."

Az USA-nak elég kemény határvédelme van mégis bejutottak terroristák. Egy szaros kerítés nem állítja meg őket. Pláne az igazi terroristáknak van pénzük akár letelepedési kötvényeket venni. És vissza is jutottunk oda ahonnan elindultunk.

"ez a befektetés mikor térül majd meg?"

Amikor majd fizetik a német nyuggereknek a nyugdíjat. Mi meg majd 90 éves korunkban is dolgozni fogunk.

Behajtó70 2017.09.08. 14:27:10

Ha ez szerintetek összehasonlítható, akkor nyilván semmi gond, mart bőven túlteljesítette az Orbán kormány az 1300-as kötelezettseget. (A fenti hazug és ostoba cikkről: aki állampolgárságot vett, az nyilvántartott, ismert és ellenőrzött. Ez rajtatok kívül mindenkinek teljesen világos. Ezzel szembeállítjátok az illegálisan, ellenőrizetlen módon ideszökötteket. Tényleg legalja, szánlalom a köbön a gondoltvilágotok!)

ZX 2017.09.08. 14:28:18

@nick papagiorgo: Szíria a háború előtt nem volt éppen szegény ország, jelentős idegenforgalommal bírt. 2015-ben a török menekülttáborokból indultak meg a menekkültek, mert elegük lett a török hatóságok baszakodásaiból.

Behajtó70 2017.09.08. 14:28:26

@ZX: és te arról, hogy miért van ott háború! Szánalmas tufa barom!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 14:33:06

Tudta ?
888.hu/article-a-muszlim-tolmacsok-szandekosan-felreforditjak-a-keresztenyhitre-attert-bevandorlok-szavait#
A muszlim tolmácsok szándékosan félrefordítják a keresztény hitre áttért bevándorlók szavait

ZX 2017.09.08. 14:34:40

@Behajtó70: Képzeld el igen, faszkalap!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 14:35:47

Tudta ?
www.jozan-katolikus.hu/2016/11/24/a-muszlim-menekultek-gyulolik-a-keresztenyeket-es-megkiserlik-oket-tulszaporodni/
Megszokott, hogy a keresztényeket a muszlim menekültek elnyomják, megfélemlítik és terrorizálják. – A biztonsági emberek és a tolmácsok legtöbbje muszlim, akik többnyire Németországban nőttek fel, tanultak, foglalkozásuk van, és elsőre beilleszkedettnek tűnnek. Amikor azonban maguk között vannak, felfedik valódi természetüket, és kijelentik, hogy Németországot iszlamizálni kell; megvetik Németországot és értékeit. – A németországi mecsetekben a más vallásúakkal szemben színtiszta gyűlöletet prédikálnak.
– Ötéves muszlim fiúk megtagadják, hogy keresztényekkel játszanak, majd elmondják, hogy ők is, akárcsak a szüleik, gyűlölik a keresztényeket.

zokogjatok 2017.09.08. 14:40:51

"18 ezer embert az Unión kívülről, teljesen ellenőrizetlenül engedett be a Fidesz"

Ez mekkora marhaság, rohadt sok minden kell hozzá, személyes okmányok, születési anyakönyvi kivonat, erkölcsi, na meg egy csomó pénz.

Ezt összemosni a zöldhatáron átzúduló képzetlen illegális százezrekkel még a szokásos hazugságaitoknál is nagyobb.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 14:45:44

@ZX:
"de ennek az oka, hogy latin betűkkel kevesen tudnak írni olvasni. "

Nem németül, hanem saját nyelvükön se tudnak írni meg olvasni.

www.origo.hu/nagyvilag/20170621-a-menekultek-haromnegyedenek-5-ev-mulva-sem-lesz-munkaja.html
A migránsok integrációjáért is felelős német miniszter szerint túl sok ideig tart, hogy a migránsok munkát találjanak, illetev nagyon kevesen képzik magukat. A német statisztikák szerint az országba érkező szíriaiaknak csak a 45 százaléka járta ki az iskola kötelező osztályait.
...
Aydan Özoguz, a befogadott migránsok integrációjáért is felelős miniszter szerint Németországnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a befogadott menekültek háromnegyede talán még öt év múlva sem találna majd munkát – írja a Financial Times.

zokogjatok 2017.09.08. 14:47:00

@ZX: "Sajnos minél több a merénylet, annál kirekesztőbb a társadalom a menekültekkel "

Érthetetlen!

nick papagiorgo 2017.09.08. 14:48:05

@ZX:
jó, bejutottak, de nem mindegy, hogy őrzöd a határt, és ennek következében mennyi terrorista jut be.
Az USÁ-ban a 2009-es eset óta nem volt terrormerénylet. Hozzánk meg százezrek mozogtak be minden ellenőrzés nélkül. Plusz a további százezrek, akik máshol jönnek be. Szerinted, akiket a Földközi-tengeren pecáznak ki, azoknak van iratuk? Mindenki azt mond, amit csak akar.....

Buchhalter 2017.09.08. 14:49:31

@ZX: te úgy alapból balos migráns védelmező vagy? A szófosataidból az jön le többeknek,hogy bármit amit Orbán tesz az csak és kizárólag szar. Ez elég egy síkú ,nem? Fingod sincs a Németországi helyzetről csak a balos sajtóból szöszizgetsz ide.Pár éve kint éltem fél évet Kölnben.Már akkor rengeteg gond volt a kis kedvenc migrijeiddel. Tudom,mer veled ellentétben beszéltem helyi őslakos németekkel.És egyre jobban utálják a kormányukat aki az ő beleegyezésük nélkül 2 millió segélylest hívott be Németországba az ő adójuk rovására. A 90% nem integrálható,nem hajlandó sem német nyelvet sem piacképes szakmát tanulni.Csak élősködni szeretnének : segély és ingyen lakás.

ZX 2017.09.08. 14:49:53

@nick papagiorgo: Na mondjuk akit a tengerből pecáznak ki azt simán visszavinném oda ahonnan kiindult.

zokogjatok 2017.09.08. 14:50:25

@ZX: "Szerintem egyikről sem derült ki, mert a terroristák mind másod-harmadgenerációs"

Az jó, azokat csak úgy odaejtette a tündérke felülről, a levegőből.

nick papagiorgo 2017.09.08. 14:51:49

@ZX:
nem, azért indultak meg, mert "valakik" azt mondták, hogy induljanak meg, mert ez milyen jó lesz. És az a szegény Merkel is csak biztatta őket erre.
Volt ebben némi biznisz is dögivel, gondolj csak a megtollasodó embercsempészekre.

Ez nem így megy, hogy egyszerre úgy gondolják százezrek, hogy elegem van a törökök baszakodásaiból, és nézzük meg, milyen az élet a napfényes Németországban :)

Ha szépen lassan, folyamatosan, pár ezresével jöttek volna, akkor elhinném, hogy csak ez az ok. De egyszerre felkerekedik többszázezer ember? Ne már....

ZX 2017.09.08. 14:55:55

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"„A menekültkérelmet beadók negyedének van felsőfokú végzettsége. Nagyjából negyede végzett középfokú tanulmányokat. Negyedük viszont nyolc évet vagy csupán négy évet járt iskolába” – mutogatta a grafikonjait Stephan Sievert."

index.hu/kulfold/2017/05/02/nemetorszag_menekultek_menekultvalsag_megoldasa/

index.hu/kulfold/2017/05/03/menekultek_nemetorszag_bevandorlas_menekultvalsag_riport_masodik_resz/

Cycmen 2017.09.08. 14:57:12

@ZX: Érdekes módon ahol dolgoztam egy cigány szakácsunk volt.

Nocsak labdát varrtál a börtönben? Ott van cigány szakács. :D

No és ez :" Baszd meg a sztereotípiáidat. Gondolom te valahol Borsodban egy gettóban élsz."

Te egy akkora ostoba alak vagy ami már párját ritkítja! Ha sztereotípiázol, akkor legalább ne gyere a következő sorban sztereotípiával! Persze így is vered Ghost, meg Postumus kollégádat mert azok tajtparasztok, de azért ne vágj fel, volna hova fejlődnöd!

ZX 2017.09.08. 14:58:03

@nick papagiorgo: Megindultak páran aztán feltették a faszbúkra, hogy nekik milyen jó ott ahol vannak az meg futótűzként terjedt tova. De nyilván azért volt neki ott jó, mert a törököknél szar volt. A törökök utálják az arabokat, ennek megfelelően is bántak velük.

nick papagiorgo 2017.09.08. 14:59:01

@ZX:
hát igen, de ezen is csak most, 2017-ben kezdtek el gondolkodni.
Ehhez is az kellett, hogy Olaszország bekeményítsen, mert szerintük egy csomót szimplán csak taxiztatnak.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 15:01:33

"Tudta? 1300 menekült miatt balhézik, de 18 ezer embert ellenőrizetlenül engedett be az Orbán-kormány"

ilyet is csak ti tudtok magyar libsik. Először támadjátok a határzár felépülését, majd egy huszáros fordulattal számon kéritek, hogy 18 ezer migri bejött. (Akiket egyébként először az EU tag görögöknek kellett volna megállítani..)

HUNGARICUM VAGYTOK BAZMEG ! :)))

Egyébként meg:

TUDTA?

MAGYARORSZÁGON TÖBBEN SZAVAZTAK A BETELEPÍTÉSI KVÓTA ELLEN, MINT AZ EU-BA VALÓ BELÉPÉS MELLETT...

---

ZX 2017.09.08. 15:01:50

@Cycmen: Honnan tudod hogy ott van cigány szakács? Az volt a spanod a csillagban?
Hihetetlen egy faszkalap vagy ugye tudod?

nick papagiorgo 2017.09.08. 15:04:19

@ZX:
jó, de ilyen nincs, hogy ilyen gyorsan ilyen tömegek meginduljanak.
Azok, akik ott voltak, általában már évek óta dekkoltak a török táborokban.
Aztán amúgy rengetegen vannak Jordániában is (Jordánia legnagyobb városa Amman, a főváros, a második meg egy irgalmatlan nagy menekülttábor a szír határon), de onnan érdekes módon nem jött senki.
Aztán nem csak szírek jöttek, hanem afgánok is, meg mianmariak stb. (nézd meg a térképen, azok mennyit tettek meg... miért?), ezeknek mind egyszerre jutott eszükbe elindulni?
Ráadásul azon kevésről, akit sikerült igazoltatni, ki is derült, hogy egy részük egyáltalán nem is szír, csak annak hazudja magát, mert a németek a szíreket beengedik, az egyiptomiakat meg pl. nem, mert nem háborús ország. Ezért mindenki szírnek mondta magát, még tök fekete núbiai négerek is :)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 15:07:21

@ZX: Miért nem költözöl a Szigony utca környékére, ha ennyire bírod őket? A tipikus magyar libsi a Lipótvárosból szereti őket nagyon. Tessék közelebb fáradni !;)

ZX 2017.09.08. 15:08:23

@nick papagiorgo: Mondjuk az számomra is felfoghatatlan, hogyha nemzetközi vizekről szedsz fel valakit mitől evidens, hogy a célországba vidd, pláne ha az messzebb van mint a kiinduló hely.

ZX 2017.09.08. 15:09:31

@EU zászlót mindenhova!: Nem vagyok pesti, és kösz itt is van elég. Ja és jártam még a legdurvább arcok közt is, szóval te nekem ne!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 15:09:45

@ZX: Arról hallottál, hogyha az USA-ban nyilvántartásba vesznek egy gyanúsítottat, akkor az első, hogy besorolják valamelyik etnikumba, és ezt rávezetik a jegyzőkönyvre. Ők vajon honnan tudják, nagyokos?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 15:11:15

@ZX: Egy faszt. Az Aczél bácsitól kapott belvárosi kéródból véded a cigókat..:) Kívánok neked néhányat szomszédnak..! :))

ZX 2017.09.08. 15:12:27

@nick papagiorgo: A Myanmariak Indonéziába és Malajziába tartanak. Lehet egy kettő eltévedt max. :) A mai tömmegkommunkációval semmi sem elképzelhetetlen, még több százezres tömegek nekiindulása sem.

ZX 2017.09.08. 15:13:52

@EU zászlót mindenhova!: Fehérváron a rádiótelepről hallottál? Majd akkor lett volna nagy pofád ha eljöttél volna oda velem.

postumus mumus 2017.09.08. 15:16:45

"ORBÁN VIKTOR: TUDOMÁSUL VESSZÜK A KVÓTAPERBEN SZÜLETETT ÍTÉLETET"
Tudomásul veszi, de nem hajtja végre. Ezt tegnap mondta. Még mindig eteti a szavazóit hülyeségekkel, és azok a birkák el is hiszik neki. Kiváncsi leszek az EU mikor elégeli már meg ezt az össze-vissza hazudozást. Szerintem hamarosan.

ogli dzsí 2017.09.08. 15:17:02

ellenőrizetlenül

meglopta

megint hazudoztok, sírás lesz a vége

ZX 2017.09.08. 15:19:21

@EU zászlót mindenhova!: Amúgy meg nem védek senkit. Aki normális az normális függetlenül attól miilyen szármású, aki meg nem az dögöljön meg. De ez ugyanúgy igaz a magyarokra az arabokra a cigókra meg a norvégokra is.

zsindex isis alkajda mind CIA projekt 2017.09.08. 15:19:30

Semmi szükség itt is Ámeriká mérsékelt fegyveres lázadóira, ISIS- terroristáira és olajháborúinak egyéb mocskára!
Az NSA spicli Mürkül, Makaron, Kunker megtarthatja magának az összeset.

www.youtube.com/watch?v=f0CF9c8B_3M

postumus mumus 2017.09.08. 15:20:13

Ez a jogászpatkány úgy csűri-csavarja a szavakat, mint ahogy a törvényeket is kutyulja az álomországa parlamentjében. A gond ott van hogy semelyik európai nyelv nem ismeri az effajta szófosást. A németben például az Á betű az tényleg Á betű. Orr bán szófosásában ellenben az Á lehet B betű is.

nick papagiorgo 2017.09.08. 15:22:22

@ZX:
nézd, ha lett volna példa akár előtte, akár azóta arra, hogy egyszer csak többszázezer ember elindul, mint a zsidók Mózes után, az ígéret földjére, akkor elhinném, hogy spontán alakult ki.
De ilyen nincs. Előtte se volt, azóta sincs.

Háború előli menekülés van (az mindig van), de azok jó része kb a szomszédos államig fut, és várja, hogy mikor ér véget a háború, mikor térhet vissza. Olyan is van, hogy az értelmesebbek (az elit) kimennek Nyugatra, mert ott jobban megél, és nyelvet is beszél, meg szakmája is van. De azok meg kb pár tucat, max pár száz.

De itt? Többszázezer ember, jó részük írni-olvasni se tud, és egyszerre elindulnak, gyalog, kb egy másik kontinensre? Ilyen magától nincsen.

nick papagiorgo 2017.09.08. 15:24:21

@postumus mumus:
a németben nincs is Á betű, bazeg, csak A :)

ogli dzsí 2017.09.08. 15:25:07

@ZX: a szomszéd ukrajnában háború van

onnan senki nem menekül ide

úgyhogy húzzanak az arabok a retkes qrva annyukba

ZX 2017.09.08. 15:28:33

@ogli dzsí: Nem, valóban. Onnan csak a nyuggerek jönnek pénzt felvenni.

ogli dzsí 2017.09.08. 15:35:59

@ZX: ne feledjük el z MSZMP miatt

ZX 2017.09.08. 15:36:58

@nick papagiorgo: " jó részük írni-olvasni se tud," Már ne haragudj de ezt honnan veszed? Persze, arab tavaszt lehet pikk-pakk szervezni de neki indulni nem? Ugyan már, ezt te sem gondolod komolyan.

ZX 2017.09.08. 15:39:54

@ogli dzsí: Ahha. Semmi köze ennek ahhoz, hogy orbánék magyar útlevelet adtak nekik. Sokszor olyanoknak, akik nem is magyarok.

ogli dzsí 2017.09.08. 15:43:09

@ZX: orbánék senkinek se adnak magyar útlevelet

kérni lehet a honosítást egyénileg

utána kérni lehet az útlevelet egyénileg, akárcsak a magyarországiaknak

de az állampolgárságnak semmi köze a nyugdíjjogosultsághoz, az ukránok nyugdíjjogosultsága egy ős-öreg szovjet-magyar szerződésen alapul, amit 40 éve kötöttek az mszmp-vel /és kölcsönös, tehát magyarok is kapnak nyögdíjat onnan/

ZX 2017.09.08. 15:57:38

@ogli dzsí: Igaz, ha lemondanak a magyar nyugdíjról és átköltöznek. Amúgy 55 éve kötötték meg. De ahelyett, hogy ezzel csinálnánk valamit inkább brüsszellel hadakozunk. Ebbe miért nem fektetnek annyi energiát?

nick papagiorgo 2017.09.08. 16:00:09

@ZX:
hát abból a cikkből amit Te magad linkeltél be :)

"Még sötétebb képet festett a berlini köztisztasági vállalat egyik vezetője, akit azért kerestünk meg, mert a cég külön programot indított direkt a menekültek foglalkoztatására. „Nem igaz, hogy a menekültek többsége diplomás. A munkaügyi központ adatai szerint a hetven százalékuk írástudatlan.” A Berliner Stadtreinigung munkatársa úgy vélte, a hivatalos adat a latin betűk olvasására vonatkozik, azaz saját nyelvükön nem ilyen rémisztő az arány."

ogli dzsí 2017.09.08. 16:03:02

@ZX: szerintem azért nem foglalkoznak vele mert az ukránok az ottani magyarokon bosszulnák meg

nemecsekerno_007 2017.09.08. 16:07:40

- Az okokat kéne megszüntetni ami miatt el kell hagyniuk a helyet ahol éltek.
- Ez időbe telik, addig viszont a határokat kell megvédeni
- Meg kell nézni mely országok kerestek legtöbbet az adott térségekbe történő fegyvereladásokból, ezek arányában kell befogadni a menekülteket.

Lehet bennünket totál hülyének nézni, de ne csodálkozzon rajta senki, hogy nem mosolygunk hozzá. Az Eu nem értékek hanem érdekek mentén működik. A többi bullshit.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2017.09.08. 16:08:04

@zsindex isis alkajda mind CIA projekt:

@zsindex isis alkajda mind CIA projekt:

"Melyikük robbantgatott, kamionozott a tömegbe vagy erőszakolt meg nőket csoportosan?

Egyik se jellemző a kínaiakra."

Egész pontosan eddig Magyarországon.

1) Menekült nem robbantgatott, de magyar igen.

hu.wikipedia.org/wiki/Ter%C3%A9z_k%C3%B6r%C3%BAti_robbant%C3%A1s

2) Menekült nem erőszakolt és ölt meg npket, kínai igen.
nepszava.hu/cikk/1058104-o-nancy-gyilkosa-szerelmes-lehetett-a-prostitualt-lanyba-foto

Tehát pont fordítva van a dolog, de ostoba!

ZX 2017.09.08. 16:08:36

@nick papagiorgo: Vagyis 70% írástudatlan ha a latin betűket nézzük. Miután 75%-uk járt iskolába (szintén a cikkben van), max 25% az írástudatlan. Abból is van pár % gyerek akik még nem is iskoláskorúak. Tehát arab nyelven a nagy többség faszbúkozhat és terjesztheti az infót. Nem így gondolod?

ZX 2017.09.08. 16:10:29

@ogli dzsí: És nem lehetne ha csak az ottani magyarokon segítenénk ahelyett hogy teljes ukrajnán?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2017.09.08. 16:12:50

@Matróz Kommandó: "Első esetben tuti a botrány, második esetben a spontán népfelkelés, mondjuk a borsodban. Mert azért a nettó 1000 euróval a zsebében mászkáló migrik csak fogják szúrni a szemét a bennszülötteknek."

a nettó 100 millióval a zsebében sétáló gázzszerelők sem okoznak népfelkelést, hülye vagy. ráadásul a bevándorlók pénzét az EU adja, az sose szúrja senkinek sem a szemét. ostoba vagy, de nagyon!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2017.09.08. 16:14:36

@nick papagiorgo: " arról azért nem nagyon szólnak hírek, hogy a letelepedési kötvényesek késeltek, tömegbe hajtottak, netán másokat erőszakoltak volna meg. "

ha volt ilyen, az újságok nem tudnának róla, te szerencsétlen!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2017.09.08. 16:15:40

@nick papagiorgo: " arról azért nem nagyon szólnak hírek, hogy a letelepedési kötvényesek késeltek, tömegbe hajtottak, netán másokat erőszakoltak volna meg. "

biztos volt ilyen, de az újságok honnan tudnának róla, te szerencsétlen?!

ogli dzsí 2017.09.08. 16:17:39

@ZX: de, az nagyon jó lenne

már csak ezért sem szabad semmilyen magát baloldalinak nevező vagy velük szimpatizáló formációra szavazni

nick papagiorgo 2017.09.08. 16:18:07

@ZX:
erre azt tudom mondani, hogy azért a magyarok között is van nagyon sok, aki faszbúkozik, pedig gyakorlatilag írástudatlan :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2017.09.08. 16:18:41

@nick papagiorgo: "Ennyi erővel lehet a hangulatot kelteni a Magyarországon élő kínaiak ellen is, többszázezren vannak. Mégse "fél" tőlük senki,"

így van, ez a hülyeség a náci rémisztgetésben. pedig ezek a kínaiak több kárt tesznek, mint a menekültek. igaz, kevesebbet, mint a magyarok.

a nácik valahogy a legkevésbé veszélyes rétegtől félnek. mert ostobák.

nick papagiorgo 2017.09.08. 16:19:19

@math_0:
arról honnan tudnak, hogy aki késel meg tömegbe hajt, az kicsoda?
Mindegyiknek kiderítik még a nevét is :)

...és én vagyo ka szerencsétlen :)

ogli dzsí 2017.09.08. 16:19:36

@math_0: és az EUnak ki adja a pénzt amit a migrikre költ?

ogli dzsí 2017.09.08. 16:21:47

@math_0: na ne röhögtesd ki magad

az újságok mind utánanéztek utólag az erőszakos migriknek, mind illegál bokorugró volt /sőt sok már ki volt utasítva csak nem sikerült fizikailag kidobni/

Singerkém 2017.09.08. 16:22:48

@ZX: Ha ilyen purdékat neveltek, akik robbantgatnak, akkor a szülőket sem sikerült teljes mértékben integrálni, bocs.

zokogjatok 2017.09.08. 16:24:06

@math_0: "ráadásul a bevándorlók pénzét az EU adja"

az EUnak meg onnan van pénze, hogy nő az eurófán.

zokogjatok 2017.09.08. 16:24:52

@math_0: "pedig ezek a kínaiak több kárt tesznek, mint a menekültek. igaz, kevesebbet, mint a magyarok."

Nyilván ha 0 magyar élne Magyarországon, akkor 0 kárt okoznának, ilyen erős logikával nem csoda hogy migrisimiző vagy :D

Singerkém 2017.09.08. 16:26:30

@ZX: "Ez is igaz, de ennek az oka, hogy latin betűkkel kevesen tudnak írni olvasni. Viszont a Németek a rinyálás helyett nagy számban elkezdték őket beiskolázni. Egyik ismerősöm is szíriaiakat tanít kint. "

Hát Németország arra hivatkozik, hogy kell neki a munkaerő.
Nem lenne egyszerűbb Spanyolországból, ahol minden második fiatal munkanélküli behozni a munkaerőt, aki valószínűleg frankón beszél angolul és hasonló kultúrkörben nevelkedett?

zokogjatok 2017.09.08. 16:28:45

@ZX: "Az USA-nak elég kemény határvédelme van mégis bejutottak terroristák"

érvelési hiba

hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv

"Nem kötöm be a biztonsági övet, hiszen attól még ugyanúgy meghalhatok egy balesetben."

ZX 2017.09.08. 16:32:49

@Singerkém: Én abban nem bíznék, hogy olyan jól beszél angolul, de ám legyen. Németül akkor is kevesen beszélnek, márpedig ott inkább az kell. Még ez sem lenne probléma, de valószínűleg pont a spanyolok azok aki nem akarnak németországba menni. (Lehet kevés a katolikus templom :D)

ZX 2017.09.08. 16:36:27

@zokogjatok: Ezt olvasva azt látom, hogy ez meg is fordítható és pontosan ráhúzható viki kampányára. :D

ogli dzsí 2017.09.08. 16:38:23

@Singerkém: a spanyolokat eddig se akadályozta meg semmi h németországba menjenek melózni

azaz nem akarnak melózni, olyan meg sehol nem kell németországban főleg

én prágában dolgozom, itt a köv. sorrendben vannak a bevándorlók mennyiség szerint 1. ukrán /akit ismerek mind keményen dolgozik/ 2. szlovák 3. orosz 4. olasz, görög 5. egyéb nyugati

a lakásomat felesbe bérlem egy szicíliaival, előtte is szicíliai lakótársam volt

- olaszok megelégednek a legszarabb munkákkal, ambíció nulla, mennek pincérnek, portásnak akárhova holott csak az olasz nyelvtudásból is meg lehetne normálisan élni itt

Singerkém 2017.09.08. 16:47:37

@ZX: "Németül akkor is kevesen beszélnek, márpedig ott inkább az kell. Még ez sem lenne probléma, de valószínűleg pont a spanyolok azok aki nem akarnak németországba menni. (Lehet kevés a katolikus templom :D) "

Eddig bármely német céggel kapcsolatba kerültem -pedig hidd el azok száma több százra rúg - mindenhol beszélt szinte mindenki angolul. Gondolom a szíriai meg eritreai nyelveket is ennyien beszélik, mert miért ne? :-)

Ha a spanyolok nem akarnak, Kelet-Európa még mindig akar. Ők is beszélnek angolul és szintén nem kultúridegenek.

Egyszerűen hülyeség kultúridegen, európai nyelvet nem beszélő, iskolázatlan emberek millióit beengedni mondvacsinált humanitárius okokra hivatkozva.

De hogy ne higgy nácinak (úgyis tudom, hogy annak hiszel, de nem érdekel):

Részemről pl. jöhetne az, akinek szükség van a munkájára, beszél európai nyelvet és elfogadja, hogy beilleszkedik ide. Az is jöhetne, akinek VALÓBAN veszélyben az élete. Ezekkel semmi bajom, ahogy azzal az arab orvossal sincs, aki mindkét gyerekem a világra segítette.

A többieket viszont haza kellene rugdalni, abszolút nem etnikai alapon.

Singerkém 2017.09.08. 16:51:00

@ogli dzsí: "a spanyolokat eddig se akadályozta meg semmi h németországba menjenek melózni"

Ha ez igaz lenne még akkor is több értelme lenne, ha a német kormány a saját népességének növekedését ösztönözné, mint annak, hogy vadembereket importál.

ZX 2017.09.08. 16:57:41

@Singerkém: Nem haza kell rugdalni, hanem végre valahára rendet kellene teremteni ott. Nem 2-300 katonával, hanem több százezres seregekkel. Ahogy Hitler is picsán lett rúgva. Lehet bohóckodni ott légicsapásokkal meg pár tízezer emberrel, de látjuk, hogy az csak destabilitást okoz. Persze ehhez az kell, hogy a NATO végre olyan erőt mutasson, hogy a ruszkikban még csak fel se merüljön, hogy nekik ott keresnivalójuk lenne. De úgysincs olyan tökös senki, hogy ezt bevállalná.

ogli dzsí 2017.09.08. 16:59:56

@Singerkém: tény hogy a német gazdaság bevándorlóimportra szorul, és ez hosszú távon is így lesz

de lehetne ezt ausztrál-kanadi-amerikai módra is intézni vagyis csak azt beengedni aki szakképzett, esetleg csak azt aki konkrét állásra jön és már felvették

a multik is nyomást gyakoroltak merkelre hogy engedje be a négereket persze amikor már ott voltak basztak felvenni őket melózni....szóval a multik menjenek recruitelni a menekülttáborokba aztán intézzenek papírt annak akit tudnak használni

ennyi a tanulság

Singerkém 2017.09.08. 17:00:00

@ZX: A Nato 85% -ban Amerika. Szarik rá, hogy nekünk milyen problémáink vannak, sőt még lehet, hogy jól is jön nekik ez az európai káosz.

Singerkém 2017.09.08. 17:00:48

@ogli dzsí: ezek szerint van amiben egyetértünk, ugyanis valami hasonlót írtam feljebb:

"Részemről pl. jöhetne az, akinek szükség van a munkájára, beszél európai nyelvet és elfogadja, hogy beilleszkedik ide. Az is jöhetne, akinek VALÓBAN veszélyben az élete. Ezekkel semmi bajom, ahogy azzal az arab orvossal sincs, aki mindkét gyerekem a világra segítette."

ZX 2017.09.08. 17:03:07

@Singerkém: Hát azért az amerikaiaknak elég erős a gazdasági kötődésük, szóval azét annyira nem szarnak le minket mint gondolod. Az olaj meg ott van, szóval a rend nekik is hiányzik onnan.

Singerkém 2017.09.08. 17:08:00

@ZX: Akkor miért nem tesznek rendet?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 17:08:36

@ZX: Naív vagy.. Eleve, amíg 14 orosz atomtengeralattjáró cirkál a világ óceánjain százas nagyságrendú számú atomrakétával a puttonyában, szóba sem kerülhet, hogy konvencionális támadás érje bárki részéről is.
Ezenkívül éppen akkor volt rend Szíriában, amikor az oroszok által támogatott Asszad rezsim volt uralmon. Aztán az arab-tavasz nevű felelőtlen CIA projekt elszabadította az Isis-t.
Az oroszok pedig nyilván nem akarták elveszteni földközi-tengeri bázisukat, és beavatkoztak, megőrzendő a status quo-t. Erőt mutattak, és úgy tűnik az amik nem akarják élezni a dolgokat a térségben. (Jobb félni mint megijedni..)

ogli dzsí 2017.09.08. 17:11:26

@Singerkém: más kérdés hogy ez tényleg szét fogja vágni azt az európát amit ismerünk

A magyarok azért paranoiásak a migrincekkel mert Magyrországgal már megtörténz ami Európával fog történni.

Az olcsó bevándorlók importja nem a politikusok 5lete hanem a multi-gazdaság igénye, mert túl mgasak a nyugati bérek és szakszervezeti kultúra is van, ezeket a béreket krják letörni.

Mo-n ez úgy nézett ki hogy a török háborúk idején a falvak fele elnéptelenedett, de amikor elhúztak a törökök a földesúrnak valamit csinálni kellett hogy pénzt keressen, ezért tótokat, szerbeket meg románokat hozattak be részben azért mert igénytelenebbek voltak mint a magyarok részben azért mert nem volt elég magyar, vagy volt egy kis földje és nem volt kedve vándorolni.

Ennek a vége lett trianon.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 17:13:10

@ZX: "Az olaj meg ott van, szóval a rend nekik is hiányzik onnan."

Trump épp a hazai készletek felhasználát akarja növelni. Egyébként jól látható az amerikai külpolitika irányváltása: elkezdtek a távol-kelet felé fordulni, valamelyest hanyagolva a közel-keletet és különösen kelet-Európát, ami Hillary külügyminisztersége idején igencsak a fókuszba került.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 17:35:11

@ZX: Érdemes elolvasni egy magyar önkéntes nyelvtanárral, Bitter Andrással készült interjút, aki 2015-ben Németroszágba került migránsokat tanított németül, (illetve próbálkozott ezzel).
Ezek az afgán migráns fiatalok egyszerűen az individuális tanulás , és az individuális számonkérhetőség fogalmával sem voltak tisztában. Bitter szerint az illegális migránsok jó, ha egy tizede lesz képes a munkavállaláshoz szükséges német nyelvismeret elsajátítására.
Véleménye szerint az alapvetően eltérő munkakultúra miatt sem vehető komolyan az az elképzelés, miszerint a muzulmán világból érkezettekből tömegesen lehetne a gyártósorok mellett precízen dolgozó munkásokat faragni. Ez illúzió. Ezek a srácok abban nőttek fel, hogy a férfi családi -törzsi kapcsolatait használva ügyeskedik, seftel.
Az órákon is egyfajta bazári hangulat uralkodott, ami nagyon megnehezítette a normális hatékony tanulást.
Érdekes egyébként, hogy elondása szerint a csoportjában az afgánokon kívül keresztény nyugat-afrikai feketék is voltak. Ők szerettek volna figyelni, tanulni, és állandóan balhéztak az afgánokkal, akik miatt ez nemigen volt lehetséges. A magyarázat egyszerű. Ezek a feketék korábban a katolius egyház által fenntartott misszós iskolahálózatban hozzászoktak az európai értelemben vett tanuláshoz és számonkérhetőséghez. Később a Boko-haram miatt kellett menekülniük.

élhetetlen 2017.09.08. 18:15:47

@nick papagiorgo: Nem vitatkozom, csak kérdezek. Te komolyan gondolod, hogy az egy szál gatyában, több hónap után ideért migránsoknak van pénzük a terrorakciókra? (persze, a Soros adja, de ezt felejtsük el egy időre). Miből gondolod, hogy a pénzes kötvényes nem pénzeli őket? „Arab befektető vette meg az Orbán-házzal szemközti villát. Ghaith Pharaonról azt beszélik, hogy terroristák pénzét kezelte, most mégis a Cinege utcában vett villát a cége.”, Persze, nem veszélyes, mert időközben meghalt. „A letelepedési kötvény ráadásul egy nemzetközileg, több ország által is alkalmazott gyakorlat, kb befektetők toborzására.”. És légy szíves, mondj egy országot, ahol nem az állam adja el, és nem az állam ellenőrzi, hogy kinek, hanem öt átláthatatlan cégnek adja el discont áron, az vállalva, hogy teljes áron veszi vissza, a különbözet az öt cégé. És kérlek, mutass egy kötvényest, aki idejött, és céget alapított. Ha egy is lenne, akkor az főcím lett volna, mert mekkora siker.

élhetetlen 2017.09.08. 18:47:35

@dare: Nagyon megértelek, igazad van. De be kellene látnod, hogy a kerítés megállította az Európába induló migráns áradatot. Azóta is ott áll több ezer migráns ledermedve a kerítés előtt. Ja. És ezért az EU fizessen. Mert egy darabbal kevesebb migráns sem szorult ki ugyan, de Magyarország megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Európa védelmében. Tényleg ijesztő!

élhetetlen 2017.09.08. 19:02:36

@Behajtó70: „aki állampolgárságot vett, az nyilvántartott, ismert és ellenőrzött.”. Csak kérdezem. Ezt miből gondolod? Az állam eladja discont áron öt cégnek a papírokat, ők adják tovább teljes áron, a különbözet az övék. Az ötből négy ismeretlen hátterű, de tény, hogy Rogán javasolta őket, tehát megbízhatóak. Nagyon ellenőriznek nemzetbiztonsági szempontból, csak erről a kormány sem tud. Ahogy azt sem tudják, hogy hogyan lehet több kötvény, mint ahány bejelentkező. Lehet, hogy álnévre, maguknak is vásárolnak a cégek, mert megéri? De legalább a gondolatvilágod rendben van, ha más nem is.

ogli dzsí 2017.09.08. 19:06:03

@élhetetlen: maradjunk abban h a demenciás 80 éves dk-s néniken kívül senki nem szopja be a komcsi popagandát h a letelepedési kötvényesek terror vagy bármi veszéllyel járnának

élhetetlen 2017.09.08. 19:11:21

@zokogjatok: Zokogj te, ha nem tudod, hogy hamis iratok is léteznek, erkölcsi az isten tudja honnét, és már pénz sem kell, van, ahol kölcsönt lehet felvenni rá, mert majd a Magyar állam fizeti. És mutass egy kötvényest, aki idejött, és céget alapított. Ha egy is lenne, akkor az főcím lett volna, mert mekkora siker.

élhetetlen 2017.09.08. 19:23:02

@ogli dzsí: Igazad van, a letelepedési kötvényesek, akikről semmit nem tudunk, hozzák el az ország fellendülését, csak mutass egy kötvényest, aki idejött, és céget alapított. Ha egy is lenne, akkor az főcím lett volna, mert mekkora siker. Persze, nem csak Európába akarnak bejutni, mindegyik célja Magyarország felvirágoztatása. Ja. És tudom, azt a kétszázezer sim kártyát is Soros vette meg, nem valamelyik gazdag fanatikus. Ja.

Larry Silverstein 2017.09.08. 19:25:23

@élhetetlen: miért kellett volna a letelepedési kötvényesnek céget alapítani, hol volt ez cél?

a cél az hogy az ország olcsón vonjon be tőkét azaz kevesebbet kelljen fizetnie a pénzért mint a piacon, ez megvalósul a kötvényekkel

Magyarország meg elég rendesen virágzik, szvsz. A bérek utolérték a szlovákokét és a csehekét hosszú idő után.

élhetetlen 2017.09.08. 19:35:55

@Singerkém: Ha két hülye mondja ugyanazt, akkor automatikusan igazuk van? Én csak az látom, hogy Orbán mondja, megállította a kerítésnél a bevándorlókat, de nem látom, hogy azóta is ott áll több ezer migráns ledermedve a kerítés előtt. Ja. És ezért az EU fizessen. Mert egy darabbal kevesebb migráns sem szorult ki Európából, csak más útvonalon jutott be. Miről beszélsz?

Larry Silverstein 2017.09.08. 19:37:13

@élhetetlen: kit érdekel mire ad kölcsön a kínai bank? az a kínai bank baja.

ha tőlem autót vesz a bantu néger és az ukrán adja neki a pénzt rá az hol érdekel engem?

$pi$ 2017.09.08. 19:43:38

@élhetetlen: "Én csak az látom, hogy Orbán mondja, megállította a kerítésnél a bevándorlókat, de nem látom, hogy azóta is ott áll több ezer migráns ledermedve a kerítés előtt."

Úgy van! A történészek is azt mondják, hogy moszkva előt megállították a ruszkik a németeket, de ott vannak? Hány német katona álldogál ott? Na ugye!

"Ja. És ezért az EU fizessen. Mert egy darabbal kevesebb migráns sem szorult ki Európából, csak más útvonalon jutott be. Miről beszélsz? "

Nekem is azt mondja azik egyik szaki, aki megcsinálta a bejárati ajtómat, hogy fizessek. És? kevesebb a betörés? Egyetlen egy betüréssel kevesebb van európában? Akkor mire fizessek?

élhetetlen 2017.09.08. 19:48:18

@Larry Silverstein: Hogyan magyarázzam el, hogy, ha az ország kiad egy letelepedési kötvényt, de nem a vevőnek, hanem sokkal olcsóbban egy (öt) közvetítő cégnek, és azt majd öt év múlva teljes áron vásárolja vissza, az nem az „olcsón vonjon be tőkét „ esete. Nem fogod megérteni. Ehhez még kell egy Varga Mihály, aki azt mondja, hogy mennyi bevételünk volt a letelepedési kötvényekből. Nem azt, hogy ezentúl ennyivel tartozunk, és azt sem tudjuk, kinek, de öt év múlva teljes értéken vissza kell fizetni. Ha lehet, befejezném a beszélgetést veled, te zseni! De ahhoz az kell, hogy ne írj több baromságot nekem.

dare 2017.09.08. 19:51:03

@élhetetlen: Ha tudom hogy ezt idáig kifuttatják, tuti nem támogattam volna egy másodpercre ezt a kerítés témát.
Sajnos az ember nem lát mindent előre, legvadabb álmaimban sem...
Az itt élő magyarok véleményem szerint úgy kb.60- 70%-a (óvatos becslés) nem akar látni semmilyen más nációjú embert sem a háza környékén.
Senki emberfia nem tudná őket meggyőzni az ellenkezőjéről, ezért nem is nagyon próbálkoznak vele, vannak ugyan szolidaritásra buzdító felhívások, de szerintem azok akik mondják ezeket azok is jól tudják , hogy senkit se fognak meggyőzni vele, inkább csak mérsékelni szeretnék vele az indulatokat.
Vannak-e akik hasznot akarnak belőle kovácsolni,mármint a szolidaritás témakör csúcsra járatásából?
Ha van is ilyen párt, az tuti nem tudja mi fán terem a magyar néplélek, idővel majd megtanulják (ha lesz még rá idejük).
Szóval vagyunk mi magyarok, akik nagyon is jól tudjuk mit szeretnénk, milyen érzéseink vannak, akarunk-e gyűlölni vagy nem akarunk, át akarjuk-e adni a helyet a buszon vagy nem akarjuk, akarunk-e másokkal együtt élni vagy nem akarunk...stb.
Viszont ez nem jelenti azt, hogy ha pl. elmondom valakinek az érzéseimet, az utána következetesen visszaéljen vele, és saját kútfőből való kinyilatkoztatáskánt szabadalmaztassa.
Mintha mi nem tudnánk mit akarunk, kell valaki, aki mindig emlékeztessen minket a saját gondolataikra, érzéseinkre.
És ami a legrosszabb ebben a sztoriban, az sajnos azok az egyének, akiket még fanatizálni is lehet a saját gondolataival.
Mert mondjuk 70-nek a 40 vagy kicsit több százaléka ebben a kérdésben nem hajlandó a végtelenségig feszegetni ezt a témakört, lezártnak tekinti, elmondta a véleményét, hagyják őt békén ezzel, meghagyta már a kormánynak miszerint cselekedjen és tartsa is be a játékszabályokat.
Nem akarnak teleképeket bámulni, ahol csak ez jön velük szembe.
Az a 30% viszont remekül szórakozik, ha másnak nem is, ennek a ténynek azért örülhetünk.
A kerítés mindent felfog, ezen ugyan nem tud átjönni még egy értelmes hang se, nemhogy egy burmai mosónő.
És még ezért az Eu fizessen is.
-Hé, adjá má egy kis lóvét, hadd tudjunk még egy kicsit harcolni ellened.
Lassan röplapokon fogjuk terjeszteni a náci ideológiát (majd ráfogjuk a kampányra) és még ezért pénzt is akarunk követelni?
Pofátlanság rulez.
Tényleg nem értem mit meg nem engedünk már magunknak, mert mi megmondtuk má előre alapon, mert mi ilyen okosak vagyunk.
-Mondtam ne dohányozz mert tüdőrákos leszel, na adj egy kis pénzt, nekem még élnem kell.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 19:53:40

@élhetetlen: Még ha igazad is lenne, akkor sem rajtunk keresztül özönlik az áradat, nem basszák szét a közparkokat, közlekedési csomópontokat, nem rabolják le a gyümölcsösöket, nem teszik pokollá a déli határon élő falvak lakóinak életét, nem kell őket buszoztatni, egészségügyi ellátást biztosítani (már csak az esetleges járványveszély miatt is..) stb..
A magyar kerítés érezhetően visszaszorította a balkáni illegális migráns útvonalat, márcsak azért is, mert amíg nem épült meg, addig a horvátok és szlovének röhögtek a markukba, hisz őket elkerülte a vonulás. Így viszont nekik is el kellett gondolkodni a határvédelmükön. És ne feledjük az EU-török megállapodás nem feltétlenül örökéletű. Ha az olaszok és a spanyolok is komolyan veszik az illegális migráció blokkolását-pl. alapul véve az ausztrál mintát-akkor drasztikusan vissza lehet szorítani ezt a kártékony folyamatot.
Ha egy több helyen is lyukas bárkában ülsz, akkor megpróbálod megszüntetni a szivárgásokat, amennyire lehet, nem pedig megvárod míg elsüllyed..

Larry Silverstein 2017.09.08. 19:54:52

@élhetetlen: 'ha az ország kiad egy letelepedési kötvényt, de nem a vevőnek, hanem sokkal olcsóbban egy (öt) közvetítő cégnek, és azt majd öt év múlva teljes áron vásárolja vissza, az nem az „olcsón vonjon be tőkét „ esete.'

de, pontosan annak az esete, ugyanis a kamata alacsonyabb mint a sima 5 éves államapíré

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 19:57:11

@dare: A bolgár kerítéshez hozzájárult az EU..

Larry Silverstein 2017.09.08. 19:58:01

@dare: te se vagy egy bonyolult lélek

az EU erőszakkal ide akar lapátolni migriket, közben szerinte ne védekezzünk kerítéssel, ahogy ők

ők nem védekeztek kerítéssel odamentek a migrik azokat meg nekünk adnák erőszakkal

ez szerinted így kerek? még jó hogy fizetni fognak basszameg!

élhetetlen 2017.09.08. 19:58:30

@Larry Silverstein: Jaj, mondtam, hogy ne írj többet, mert fogy a türelmem. A hitelből vett letelepedési csak az ellen szól, hogy a szuper gazdag, jól ellenőrzött jön ide, mint ahogy többen mondják. Itt csak arról van szó, hogy, ha az állam sokkal olcsóbban adja el a kötvényt, és a közvetítő cégé a különbözet, és az állam a névértékén vásárolja vissza, az nem biznisz az államnak, csak a közvetítő cégnek. Ha nem érted, hát nem érted.

dare 2017.09.08. 20:00:03

@EU zászlót mindenhova!: Hol is van Bulgária?
Ne Európa közepén legyünk már Garibaldik, nem azt mondom hogy bólogassunk, de azért valami ésszerű határok között jó lenne mozogni.

$pi$ 2017.09.08. 20:02:08

@élhetetlen: "Hogyan magyarázzam el, hogy, ha az ország kiad egy letelepedési kötvényt, de nem a vevőnek"

Azt ugye tudod, hogy európában egyetlen jegybank, egyetlen "állam" sem adhat el kötvényt kizárólag pénzintézeteknek ugye? Két éve követeli az index ellenzéki rajongótábora, hogy közvetítő nélkül adják el a kötvényeket, mintha nem tultanák rohadt szigorúan az eu-s törvények. :D

Hát most már ezt is tudod. :D

dare 2017.09.08. 20:02:50

@Larry Silverstein: Az tuti, hogy tőled nem vagyok bonyolultabb.
Kérdésem a következő:
Meddig akarunk elmenni a témában?
A fenti kép már ezt illusztrálja?

Larry Silverstein 2017.09.08. 20:03:21

@dare: jó 5let, basszák a migriket a görögökhöz és húzassanak fel velük kerítést vihetik a miénket

Larry Silverstein 2017.09.08. 20:04:57

@dare: nyugodtan lehet nemet mondani

mit csinálnak beszarnak? eddig se csináltak semmit pedig nem tetszett nekik eddig se a kerítésünk - meg a migrik se.....hát találják ki maguknak mit akarnak nem a mi dolgunk.

dare 2017.09.08. 20:06:39

@Larry Silverstein: Nagyon szereted a görögöket, ezt le se tagadhatnád.
Milyen egyszerű ez, nem is értem hogy nem gondoltak még erre.

Larry Silverstein 2017.09.08. 20:09:31

@élhetetlen: a közvetítő cég kötelező, az EU törvényei alapján a jegybank nem adhat el kötvényt csak pénzintézetnek

minden magyar állampolgár jól jár vele mert az állam olcsóbban kap pénzt

egy kínai bank problémája, hogy kinek ad 300ezer eurót, nem a mienk. Nyilván a kínai terroristáknak adják.

másrészt csomó másik EU állam is csinálja, ez egy biznisz

dare 2017.09.08. 20:11:00

@Larry Silverstein: Én se azt állítom, hogy atlaszként a hátamra kapnám a világot, de azért nem szeretnék tapsolni a világ pusztulásának se.
A krízis jelenleg orvosolva van, igaz nem általunk, de jelenleg nincs veszély.
Nem akarok látni veszélyre figyelmeztető táblákat olyan helyeken ahol már nincs veszély.
Zavarja a közlekedést.

morph on deer 2017.09.08. 20:17:40

@élhetetlen:
"Persze, nem veszélyes, mert időközben meghalt."

- A megfelelő időben, mit is is mondjak..!
Amikor kezdett már kellően kényelmetlen lenni a nagy barátság egy ismert támogatójával bizonyos 'nehezen vállalható' szervezeteknek.
Bár nem hiszem, hogy "halála" sokakat gyászra késztetett...

Persze mit is csodálkozunk?
Ha valaki(k) képes(ek) masszív pénzeket keresni akár a baltás gyilkos eladásával is, miért zavarná (őket) egy s más pénzügyi segítség, amit egy hasonló mentalitású személy (Pharaon) nyújtott néhány másik gyilkosnak..?
Ugyan!

Épp elég, ha nyílt színen elitélik a terrorizmust, épp elég, ha minden nyomorultat "terrorista" cimkével látnak el, csak jöjjön a lé, bárhonnan, bárkitől!

"Ó, hát nem is gondoltuk, hogy a gyilkosból nemzeti hős lesz, hiszen csupán két milliárd érv szólt emellett..."

Cinege utca reloaded ...

morph on deer 2017.09.08. 20:19:21

@Larry Silverstein:
"minden magyar állampolgár jól jár vele mert az állam olcsóbban kap pénzt"

Majd keresd ki a szótárból

Larry Silverstein 2017.09.08. 20:20:18

@dare: inkább a táblák mint a bantu-arab gettók, baszki

morph on deer 2017.09.08. 20:21:14

@morph on deer:
Szóval:
Majd keresd ki a szótárból a "bullshit" jelentését!

Minél jár jobban a magyar állampolgár, meséld el, légyszives!

Larry Silverstein 2017.09.08. 20:25:10

@morph on deer: az államadósság kamatait a te adódból fizetik

az állam a finanszírozását államkötvénnyel oldja meg, ez a letelepedési kötvénynél -ami 5 évre szól- 2%. A piaci 5 éves állampapír kamat meg magasabb ennél.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 20:28:18

@dare: A bolgár kerítésre is lehetne mondani, hogyhát mi a fasznak fenntartani, úgyis megkerülik Görögország felől.
A magyar határzár felépítésére elsősorban azért volt szükség, mert Görögország nem volt hajlandó megvédeni az EU külső határát.

dare 2017.09.08. 20:33:05

@Larry Silverstein: Annyi tábla van, mint fa az erdőben.
És már leírtam korábban, miért indokolatlan ennyi táblát kitenni.
Értem mit szeretnél, sokan mások se szeretnék ezt, viszont nem akarnak már ezzel tovább foglalkozni ebben a formában.
Senkit se kell meggyőzni semmiről, én is csak véleményt mondok, nem akarok senkit sem befolyásolni, mivel szerintem nem is lehetséges., pláne nem ilyen eszközökkel.

@EU zászlót mindenhova!: Egy szóval nem állítottam azt, hogy a magyar határzár nem volt hasznos.
Lapozhatunk?

dare 2017.09.08. 20:36:32

@EU zászlót mindenhova!: Ja, most nézem mit írtál, "nem volt hajlandó megvédeni".
Az értelmezésen van a hangsúly, végül is ez a nézőpont is magyarázható. :D

élhetetlen 2017.09.08. 20:46:32

@EU zászlót mindenhova!: „ha igazad is lenne,”, azaz, szerinted nincs, induljunk innét. Magyarország a maga módján megvédte Magyarországot, mondod te, de, mivel ez nem akadályozta meg a migránsok bejövetelét Európába, csak Magyarországra, mire fel kérjük erre a közös pénzt? Ha magánügyünk, akkor magánügyünk. Nem védtük meg Európát.

élhetetlen 2017.09.08. 20:49:55

@$pi$: Igen, és tudomásul veszem, hogy Magyarországon van öt kijelölt pénzintézet, amit Rogán választott ki, Nem baj, hogy többek szerint négynek a tulajdonosi háttere ismeretlen, és nyilván a z EU mondta meg, hogy milyen áron kapják a névértéken visszavásárlandó kötvényeket. Ja.

Larry Silverstein 2017.09.08. 20:54:16

@élhetetlen: na és kinek hiszünk, Rogánnak vagy a komcsi suttogó propagandának?

itt el is dőlt a dolog

élhetetlen 2017.09.08. 21:02:11

@morph on deer: Csak ne felejtsd el, hogy itt demokrácia van, ilyen dolgokat felesleges feltételezni, és minden a nép érdekében történik. Szó nincs itt gátlástalan pénzszerzésről, ebből fakadó szerződésekről. Vegyük tudomásul, hogy mit aptyuk tész, mindig jó az. Ennyi nekünk.

Laciii 2017.09.08. 21:02:45

NULLA menekült, illegális bevándorlót meg befektetőt akartál írni. Egyik se akar ide költözni. Az utóbbi nem robbangat meg erőszakol, hanem befektet, jaj de szörnyű. Osztrákok amúgy állampolgárságot árulnak jó drágán.

morph on deer 2017.09.08. 21:03:54

@Larry Silverstein:
"A piaci 5 éves állampapír kamat meg magasabb ennél."

Ha te mondod. :)
Valahogy azért nem esik egybe a "nemzethy" lózungok, meg az "etnikai homogenitás"(!!!) hangoztatása ezzrl a politikával.

Mivel ez azt jelenti, hogy "pénzért mindent!"
Vagy: "amennyi pénzed van, annyit is érsz!"

Ha tejelsz, akkor jöhetsz, annak ellenére is, hogy az FBI köröz!

Ha meg egy vasad sincs - nekem, a viktornak, - akkor dögölj meg a szögesdrót túloldalán, vagy bezárva sz innensőn, mert kit érdekel..!

Mert mi bizony válogatunk itten Hunniában, nem igaz, hogy csak a ronda germánok mazsolázhatnak a külföldiek közül!
Oh, no!
Csak pénz kérdése, és Magyarország tárt karokkal vár!

Felfogtátok, orbánhitű nyaloncok?
Nem remélem, csak kérdem, für alle fälle...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 21:05:31

@élhetetlen: Betömtünk egy rést , elvégeztük azt a feladatot, amit a görögöknek kellett volna.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 21:11:55

@dare: "Hol is van Bulgária?
Ne Európa közepén legyünk már Garibaldik, nem azt mondom hogy bólogassunk, de azért valami ésszerű határok között jó lenne mozogni."

Tehát ebből a kommentből az olvasandó ki, hogy hasznos volt a magyar kerítés. OK Lényeg, hogy egyet értünk..;)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.08. 21:14:49

@Laciii: Észtországból visszahúzott szinte az összes nyugatra. Szóval valójában csak teoretikus vita ez a kvóta..

nick papagiorgo 2017.09.08. 21:15:58

@élhetetlen:
" Te komolyan gondolod, hogy az egy szál gatyában, több hónap után ideért migránsoknak van pénzük a terrorakciókra? (persze, a Soros adja, de ezt felejtsük el egy időre). "
- az "egy szál gatyában" jött migránsok a legújabb iphone-okkal tartották a kapcsolatot, továbbá lehet, hogy egy gatyájuk volt, meg mellette X mennyiségű készpénz egy nejlontasakban, ami a dott esetben több, mint a Te vagyonod. Ennyit erről. Tehát ennyi erővel mondjuk ők is finanszírozhatták volna. Ennek ellenére nem ők finanszírozták, hanem azok a sejtek, akik már régen itt voltak Európában, és a bejötteket, mint önkéntes/öngyilkos merénylőket alkalmazzák.

Miből gondolod, hogy a pénzes kötvényes nem pénzeli őket?
- Miből gondolod, hogy igen? Te is abban téveszmében élsz, hogy állítasz valamit, és akkor az én kötelességem azt megcáfolni, különben neked lesz igazad. Nem, ezt már elmondtam: először te bizonyítsd be, hogy amit te mondasz, az igaz. Bármilyen cikk, hivatkozás, stb. megfelel. Sok sikert.

morph on deer 2017.09.08. 21:27:12

@Larry Silverstein:
Míg el nem felejtem!
Az én koromban már a kéményseprők is felejtenek, szóval:

"az államadósság kamatait a te adódból fizetik"

Ezzel szemben a haszon hova is kerül?
Na hova?
Hát a Tóni haveri köréhez, és rajtuk keresztül jó része - nem, nem az adófizetőkhőz, nem hozzám, nem hozzádd - kedves vezetőink magán zsebébe!

Mert azt ugye nem akarod mondani, hogy "csak úgy", mondhatni habókra kaptak több tízmilliárdos üzletet noname strómanok?

Tudom, minden fillérnek helye van, meg az esküvő is többe került, mint az a rongyos hétszázezer, na de mégis, szerinted nem ciki ez egy kicsit?
Vagy nagyon?

Larry Silverstein 2017.09.08. 21:30:43

@morph on deer: bekadt a lemez?

mi közöd neked a tóni haverjainak az extra hasznához, amikor NEKED kerestek pénzt?

te ingyen szoktál dolgozni?

nick papagiorgo 2017.09.08. 21:30:55

Egyébként (most mindenkihez szólok), felejtsük már el azt a vitakultúrát, hogy "én" mondok valamit, és ha "te" nem tudod megcáfolni, akkor "te" vagy a hülye.
Ez kb a Makkhetesben egymással vitatkozó tökrészeg kőművesek színvonala.

Tehát "te egy büdöscigány ufózsidó vagy, bizonyítsd be, hogy nem",..... és általában ez után tör ki a verekedés.

Nem, aki normálisan szeretne vitatkozni, az legyen oly kedves, és az állításait támassza már tényekkel alá, ne tőlem várja, hogy én cáfoljam meg azokat. Elvégre ő állított valamit, nem én kértem rá. Lehet, hogy ez nehéz, tudom én ezt. Sokkal komolyabb elmék sem tudták az ilyen hülye állításokat alátámasztani. Csak ne tőlem várja már itt mindenki hogy a különféle, hülyébbnél hülyébb összeesküvés-elméleteket én cáfoljam meg egyesével tételesen, mert az számomra kicsit fárasztó :) Viszont az "állampógár" végig abban a hitben él, hogy amíg én nem cáfolom meg, addig igaza is van.

morph on deer 2017.09.08. 21:32:42

@nick papagiorgo:
Csak egy elvi kérdés:
Te azt mondod, hogy "Te is abban téveszmében élsz, hogy állítasz valamit, és akkor az én kötelességem azt megcáfolni," - eközben olyan állításokat teszel, amikre nézve semmilyen bizonyítékod nincs:

"...meg mellette X mennyiségű készpénz egy nejlontasakban, ami a dott esetben több, mint a Te vagyonod."

Vagy van, csak én kihagytam volna valahogy? Mert akkor elnézést!
Egyébként meg gondolom nem okoz problémát alátámasztani ezt a kijelentést, ugye?

élhetetlen 2017.09.08. 21:36:38

@Larry Silverstein: Na, most hosszabban írok. Rogán, vagy a komcsi suttogók? Rogán bartelben helikoterezett szerinte. Bartel Magyarországon nincs törvényesen. Nincs olyan, hogy kiadjuk a házmesteri lakást takarításért. Le kell számlázni a bérleti díjat, a járulékokat, a takarításért kifizetett bért, és a járulékokat. Láttál te egy közzétett számlát ezekről, mikor Rogán bartalben helikopterezett? Szerinted kijön az életvitele a nem kevés fizetéséből, és csak a neje piacképes cége hozza a többit? Higgyél továbbra is Rogánnak! Sőt, hidd el, hogy Mészáros Lőrinc gazdagodásának semmi köze a FIDESZ-hez, csak zseniális üzletember, és aludj jól.

morph on deer 2017.09.08. 21:38:45

@Larry Silverstein:
"...mi közöd neked a tóni haverjainak az extra hasznához, amikor NEKED kerestek pénzt?"

Te figyelj, ha az állam adja ki az én zsebemre a kötvényt, akkor miért nem egy állami cég forgalmazza?
Neked itt nincs ellentmondás

Nekem "kerestek" pénzt?
Magadnál vagy, darling?
Amikor egy csomó helyen negatív a kamat, akkor szerinted a -2% az nyereség?

Ja, hogy mi közöm hozzá?
Én fizetem, szivi, mindössze annyi!

Larry Silverstein 2017.09.08. 21:43:03

@morph on deer: hol negatív a kamat?

mutass magyar 5 éves államkötvényt negatív kamattal

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.08. 22:03:01

@zsindex isis alkajda mind CIA projekt: Miért kommenteli az összes tetves fideszes nick mindig tök ugyanazt?

morph on deer 2017.09.08. 22:08:26

@Larry Silverstein:
Hát ez az!
A magyar államkötvényt bizony meg kell fizetni!
A magyaroknak!
Mert ugye viktorka a fejébe vette, hogy őt bizony senki se ellenőrizze, hogy hova cseszi el a százmilliárdokat, inkább kerüljön többe!
És kerül is, szép rendesen...
Mert ő ért hozzá!
Ehhez is!

A zsenije például ma elmagyarázta, hogy a "magyar siker" nem azért van, mert ömlik az EU-s lóvé, hanem csak mert olyan qrva jók vagyunk.
"... a magyar költségvetés az körülbelül lehet 18 ezer milliárd forint, az eu-s támogatások meg lehetnek 1000-1500 milliárd forint nettóban számolva." - mondta viktorka.

Hány százalék is ez?
És, ha nem kapnánk, akkor hány százalék is hiányozna?
És akkor hányadán is állnánk a "magyar sikerrel" ?
Esetleg a másik zseni meghatározása szerint a "magyar modell" sikerével?

Na, lehet számolgatni fiatalok, meg teleharsogni a világot a gazdasági "csodával"..!
:(

Larry Silverstein 2017.09.08. 22:14:11

@morph on deer: mit hablatyolsz?

maradj a kérdésnél, rogán haverja neked keres erről ugass barom

taga20 2017.09.08. 22:18:44

@Larry Silverstein: a kurvaanyádat te tróger, remélem egy ilyen letelepedési szardarab fog kicsinálni!

nektek mi a kurvaisten kell történni, hogy nem szopjátok telibe a gecimaffiát????????????

Zsoltbacsi 2017.09.08. 22:58:22

@nick papagiorgo:

"Ezt amúgy egyébként sosem értettem teljesen, hogy miért álcázza magát valaki migránsnak, amikor egy EU ország állampolgára. No mindegy."

Azért mert, a Charlie Hebdo óta a szolgálatok figyelik a nyugatról a közel keletre utazó büntetett előéletűeket. Abdeslam igaz hogy Brüsszelben született, viszont elrepült szíriába, hogy megkapja a kiképzését. Namármost ha repülővel ment volna vissza is, akkor szépen kigyulladt volna a neve mellett a piros gomb a tisztviselő monitorján, ezért vegyült el a "menekültek" között. Pont ezért volt végtelenül hazug Papp Réka Kinga "az igazi terroristák repülővel jönnek" című magánszáma!

Itt meghallgathatod/megnézheted (50 másodperc az egész):

www.youtube.com/watch?v=BTfX92umWqk

A címe: Papp Réka Kinga: Elképzelhetetlen, hogy terroristák legyenek a migránsok közt

Természetesen utána letagadta a beszélgetést, szerinte az egész monológot csak a szájába adták, ő ilyet sose mondott :)))

taga20 2017.09.08. 23:08:25

@Zsoltbacsi: alf, én meghúznám a helyedben magad, mert a melmacról van még
tartozásod!

szerinted rogántonyo nem fog mekmenteni!:))))

taga20 2017.09.08. 23:13:21

@Zsoltbacsi: szerintem dobjál be egy macskadzsúzt!:)) és mindent érteni foksz!

taga20 2017.09.08. 23:22:44

@Zsoltbacsi: mi van droid, megakatt?

keresgélsz?:)))

Zsoltbacsi 2017.09.08. 23:24:19

@taga20:

Elhiszem hogy megartott neked Paprika Kinga. Bocsanatot kerek, hogy lesokkoltam vele az agyad!

morph on deer 2017.09.08. 23:27:03

@Larry Silverstein:
"maradj a kérdésnél, rogán haverja neked keres erről ugass barom"

Mit keres, faxfej?
Az évi 2% kamatot nem nekem keresi, picicsillag, hanem én/te/ő fizetjük!
Ezen túl már csak az egész összeg visszajár!

Qrva nagy üzlet, valóban!
Te is olyan észlény vagy a jelek szerint, mint a felcsúti ganajtúró!

Na mondjad szivi, mi az amita tóni haverja nekem/neked/nekünk keres?
Ne kímélj!

taga20 2017.09.08. 23:33:20

@Zsoltbacsi: a te agyad kósalala sokkolta le. szerintem te és ő, egyek vagytok.

ember, te mi a kurvaanyádért égeted itt magad. értem én, hogy fidelitászos féreg vagy, de akkor is. neked is kell borotválkozni, és a kurvatükör a retkes pofádat, a szájad szélén a geci betyárkörtéivel, a pofádba dobja. nem?

ti mindent benyeltek? ennyi az amik vagytok? ha a geci aszt pofázza, hogy te egy kibaszott sorosbérenc vagy, akkor bevállalod?

morph on deer 2017.09.08. 23:44:26

@Zsoltbacsi:
"Namármost ha repülővel ment volna vissza is, akkor szépen kigyulladt volna a neve mellett a piros gomb a tisztviselő monitorján, ezért vegyült el a "menekültek" között."

Assszta!
Hogy te milyen tájékozott vagy!
És mindezt honnan tudod, ha szabad kérdeznem?

Egyébként nem Abdeslam volt az, aki
kétszer is járt kocsival Magyarországon, hogy felvegyen néhány 'kollégát' meg pár száz SIM kártyát, közben szállodákban lakott, és ez nem zavart senkit.
Jól emlékszem?

Ahogy tudom, ő Belgiumból jött ide, nem innen gyalogolt arrafelé, akkor ez hogy lehet? Azaz ő nem a menekültekkel érkezett, hanem pár másik bolt az, akiket aztán Magyarországról zavartalanul sikerült elszállítania, nem is egyszer!

Valamit rosszul tufok?

morph on deer 2017.09.08. 23:46:31

@morph on deer:
Nem is "tufok", hanem "tudok" - a "tufok" csak a terroristák megtévesztését szolgálta..!

Zsoltbacsi 2017.09.08. 23:50:29

@morph on deer: Igazad van, nem Abdeslam volt, hanem a tobbi Parizsi terrorista. (gondom ezeket vette fel Abdeslam)
A tortenetet tobb ujsag is megirta

Viszont mit szolsz PRK monologjahoz?

Larry Silverstein 2017.09.09. 00:15:37

@morph on deer: te tényleg hülye vagy, vagy csak úgy teszel?

a 2 % és a piaci kamat különbözetét keresi meg neked a Rogán haverja

te meg ugatsz itt te barom hogy nem ingyen csinálja

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.09. 00:28:04

@morph on deer: Mert olyanról még nem hallottál, hogy az állam nem maga csinál valamit, hanem kiszervezi a feladatot magáncégeknek. Ilyen még tényleg soha sem volt, különösen 2002-2010 között. Lehet, hogy Orbánék feltalálták a meleg vizet?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.09. 00:35:17

@Zsoltbacsi: Jaja, emlékszem, 2015-ben még simán "buta nácinak" titulálták azt, aki az illegális migráció és a terrorizmus közti kérdést egyáltalán felvetette. Aztán a valóság rájuk vigyorgott, a dogma megdőlt..:)

morph on deer 2017.09.09. 00:47:18

@Larry Silverstein:
"a 2 % és a piaci kamat különbözetét keresi meg neked a Rogán haverja"

Ami mennyi is?
Nyugodtan világosíts fel, biztos más is fog örülni a hírnek, hogy milyen qrva jól jártunk!
Előre is köszönöm!

morph on deer 2017.09.09. 00:54:25

@EU zászlót mindenhova!:
"az állam nem maga csinál valamit, hanem kiszervezi a feladatot magáncégeknek"

Ó, hát hogyne!
Hadd keressenek már pár tízmilliárdot, hiszen nyilván az ő lakásuk is tágul, szóval kell a lóvé, mert csak úgy 'repkednek' a milliók..!
Igazad van, meg lehet érteni az ilyet, csak a szándékon múlik!

Ja! Azért akarni is kell qrvára, mert csak úgy magától nem igazán érthető, de sebaj, majd gyakoroljuk..

morph on deer 2017.09.09. 00:56:05

@Zsoltbacsi:
"Viszont mit szolsz PRK monologjahoz?"

Nem hallgattam még meg, de pótolni fogom, igérem!

Singerkém 2017.09.09. 10:42:37

@élhetetlen: Szóval akkor a bajor miniszterelnök is hülye, nem csak Orbán. Gyakorlatilag mindenki hülye, aki nem osztja a te álláspontodat. A komplett magyar nép is hülye, pár kivételtől eltekintve. Na ezért tart ott az ellenzék, ahol. :-)

2017.09.09. 15:55:54

Az orosz adócsaló azért nem érdekli a magyart, mert ő a bizonytalan hátterű, kinézetre is láthatóan idegen kultúrális közegben élt, többségében szegény, képzetlen, a nyugati példák szerint radikalizálható, hosszú távon több problémát jelentő emberek tömegeitől tart. Ezt nehéz azzal tromfolni, hogy jó pénzért állampolgárságot vehetnek külföldiek.

morph on deer 2017.09.09. 19:06:18

@Zsoltbacsi:
Meghallgattam.
Csak lehet, hogy nem ugyanazt hallottuk ki belőle. Ugyanis azt én sem hallottam a PR Kingától, hogy azt mondta volna, hogy "Elképzelhetetlen, hogy terroristák legyenek a migránsok közt" - teljes joggal tagadta!
Ez a kérdező megfogalmazása, amire PR Kinga úgy kezdte a válaszát, hogy: "Oké, egy gondolatkisérlet... stb.

Egyébként abban én is egyetértek vele, hogy a valamennyire is fontos "akciókhoz" hétszentség, hogy nem gyalog indítják útnak a kiképzett merénylőket abban bízva, hogy hátha átcsúsznak a határokon meg a szögesdróton valahogy... Úgy csak a "fogyóanyag" közlekedik, meg olyan szimpatizánsok, akiket bele lehet rángatni a dolgokba a helyszínen.

Mert szerintem az is bztos, hogy mikor az Abdeslam féle jövés-menés zajlott, már volt valahol az országban olyan személy, aki ellátta őket papírokkal és pénzzel - forinttal - a telefonkártya vásárlásokhoz, stb.
Kötve hiszem, hogy az is a zöldhatáron érkezett előzőleg, vagy bármikor is...
Aztán lehet merengeni, hogy akkor az hogyan lehetséges.
süti beállítások módosítása