B1 blogcsalád



Ezt a 3 dolgot tanulta Orbán Trumptól

2017. szeptember 03. - ashwood

209134_orban_trump_es_a_soft_power_1.pngA kötcsei észosztáson is Donald Trumpot éltette, miközben a Nyugatot temette Orbán. Nem véletlen a töretlen, ám egyoldalú rajongás a világ első számú vezetője iránt.

Bár Orbán mindent bevetett, mindeddig nem jött össze a nagy találkozás az Egyesült Államok elnökével. Sőt, a kívülállóknak úgy tűnik, Trump egyenesen semmibe veszi Orbán iránta való rajongását. Ám a magyar kedves vezető érzelmei nem lankadnak, sőt.

Mutatjuk, miért e nagy rajongás a tengeren túli tanítómester iránt:

1, Nem számít, mint mond - Trump gondolkodás nélkül belemondja a kamerába a legvadabb ostobaságokat is, mint például a klímaváltozás tagadását. Nem számít, ha nyíltan röhög rajta a világ. Egészen addig, amíg azt mondja - függetlenül a tartalomtól -, amit a hívei hallani akarnak.

2, Bármit megtehet, amit csak akar - ez persze épp Trumpra nem igaz, hiszen az USA-ban az Orbán által gyűlölt fékek és ellensúlyok rendszere erősen megköti az elnök kezét. Ám idehaza ilyen szűkített pályára a kedves vezető nem számít, épp ezért ültette be a legfontosabb ellenőrző testületekbe kesztyűbábjait.

3, Nem kell figyelembe vennie szövetségesei véleményét - sőt, még azt is érdemes megkérdőjelezni, hogy a korábbi szövetségesek valóban az ő oldalán játszanak-e. Bármennyire is logikus a közös problémákat együtt megoldani, annak érdekében, hogy hívei számára erőt tudjon felmutatni, Orbán és Trump is inkább fejjel rohan a falnak, hogy utóbb elmondhassa: ellenükre törnek.

Azt pedig nekünk, választóknak kell megtanulnunk, hogy az USA évszázados demokráciáját saját rendszere, tehetetlensége megvédi az olyan alakoktól hosszú távon, mint Donald Trump. Magyarországot azonban sokkal könnyebb taccsra vágni. Ha hagyjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5112800014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaradiJanos 2017.09.03. 16:08:32

A kettes pont viccesre sikerült. Itt az egyik indok ami nondjuk itthon pont az ellenkezője - állítja logikus szerzőnk.

kunzoo 2017.09.03. 16:34:07

Aztán Obama idején bezárták Guantanámót? Lebontották a mexikói határkerítést? Felhagytak a palagáz és olaj bányászattal? Ugye nem.

Obama megkérdezte a szövetségeseit mielőtt káoszba taszította Szíriát, Líbiát, Algériát?

6.Lenin 2017.09.03. 17:06:27

"Trump gondolkodás nélkül belemondja a kamerába a legvadabb ostobaságokat is, mint például a klímaváltozás tagadását. Nem számít, ha nyíltan röhög rajta a világ."

"Ez a kutatók következtetése szerint azt jelenti, hogy a globális felmelegedéssel kapcsolatos változások elviekben függetlenek az emberi tevékenységektől, és mindenképpen bekövetkeztek volna. Gépük szerint ami globális felmelegedésként ismert, nem más, mint egy ismétlődő periódus, melynek ciklikussága száz illetve ezer éves nagyságrendben is kimutatható."

Más kutatások is igazolták már eddig is, hogy a felmelegedés egy periodikus folyamat.
(sarki jégrétegek vizsgálata is ezt igazolja)

+ egy ajándék

www.youtube.com/watch?v=NDgwrAxHoRA

chrisred 2017.09.03. 17:26:30

@kunzoo: Választási ígéret volt Obamától, hogy befejezi a kisebb Bush iraki háborúját és kivonja az amerikai erőket a Közel-Keletről. Tényleg hozzájárult vele a térség instabilitásához, de azért messze nem az egyedüli okozója volt.

1ghost 2017.09.03. 17:34:43

@6.Lenin: Te idióta bérhazudozó orbántroll! Hiába szennyezel mindent a tolvaj, korrupt gazdád hazugságával akkor sem ússzátok meg a sok gazemberséget. Felelni fogtok barátocskom, bő év és a sitten rohadsz!

Netuddki. 2017.09.03. 17:42:31

@VaradiJanos: A vicces te magad vagy, ahogy vergődsz a fórumokon, hogy minél közelebb kerüljél az orbán gazdád valagához.

1ghost 2017.09.03. 17:47:36

Kiváló írás! A kettes pontot illetően az amiknál a demokrácia baromi erős, a fékek és ellensúlyok jól működnek, továbbá a dolgoknak következménye van, nem lehet gerinctelen módon Trumph baromságait védeni, mert az illető kiírja magát nem csak a közéletből, de a privát szférából is.

Rengeteg ellenállási felület van, a sajtótól kezdve a szakmáig! Robert Reich hetente megjelenő Resistance Report sorozata pl. zseniális, a legújabb elérhető itt.

www.youtube.com/watch?v=JHod9i776LE

Emellett Nobel díjas közgazdászok naponta szedik szét trumph gazdaságpolitikai baromságait, nem véletlen ezért, hogy elnök népszerűsége még sohasem volt olyan gyenge a beiktatását követő fél évben, mint Trumpé.

Egy amerikai típusú demokráciában orbán már nem csak rég megbukott volna, de úgy nagyjából az egész fidesz frakció a sitten rohadna.

Persze a vége nálunk is ez lesz, csakhát 40 év kommunizmus után ugye mindez nehezebb, lassabb, s ami a legfontosabb orbán 2/3-dal rögtön szétbaszta a fékek és ellensúlyok rendszerét, vagyis a jogállamiság alapjait, de ami késik, nem múlik.

VaradiJanos 2017.09.03. 18:00:17

@Netuddki.: jól van na, kénytelen vagyok, mert gyuri bácsi metélt faszához már nem lehet odaférni tőled és a nejedtől

2017.09.03. 18:10:59

Ez a trump vajon hányszor bukik meg hetente?

Mert orbán ugye minden kedden szokott a liberók szerint.

Willkommenskultur 2017.09.03. 18:13:50

ballibből már nem lesz itt se fék, se egyensúly

kivágjuk a ballasztot, úgy gyorsabb az emelkedés

rasztaszív 2017.09.03. 18:15:23

@tamarisk: valahogy mégis mindig orbánistáktól hallani ezt a keddi bukás dolgot...

Attilajukkaja 2017.09.03. 18:27:37

@Willkommenskultur:
"kivágjuk a ballasztot, úgy gyorsabb az emelkedés"
Vagyis egymást akarjátok nyírni és pocskondiázni a jövőben?

Jakab.gipsz 2017.09.03. 18:34:15

@1ghost:
Nyugi, örüljetek, ha nem ti rohadtok a sitten,akik elherdáltátok a magyar nép vagyonát.

Willkommenskultur 2017.09.03. 18:38:26

@Attilajukkaja: már az idei választáson is a jobboldal megy a jobboldal ellen, úgyhogy igen

Orbáné még 4 vagy 8 év aztán jön még vagy 8 év lázár vagy vona, úgyogy nem aggódom a jövő miatt, mostnában nem lesz államcsőd

1ghost 2017.09.03. 18:42:09

@VaradiJanos:

Ez az! Sorossál bazdmeg, különben este nem nyalhatod ki a tolvaj, korrupt gazdád seggét! :)

1ghost 2017.09.03. 18:45:36

@Willkommenskultur:

Na ja bazdmeg, te szarházi fidesztroll!

Pont azé vagy itt nyóc nicken, de hiába, mert már ott a hurok a nyakatokon, és minden egyes nap szorítanak rajta egyet a magyarok, nehogy el tudjatok inalni a felelősségre vonás alól.

VaradiJanos 2017.09.03. 19:19:31

@1ghost: mi az a sorossál, vérgőzös butuskám?

VaradiJanos 2017.09.03. 19:20:28

@1ghost: Mi közöd neked a magyarokhoz, te parazita?

Attilajukkaja 2017.09.03. 19:30:07

@Willkommenskultur:
"mostnában nem lesz államcsőd"
Mostanában nem is volt.

Evel Knievel 2017.09.03. 20:02:47

Orbán több mint 20 éve politizál és szívatja a balos köcsögöket. Trump 2 perce van a politikában és máris mást mond mint a kampányban. Kb mint a balos köcsögök.

midnightcoder2 2017.09.03. 20:07:04

Az első kettőt a szociktól tanulta. Érdemi szövetségese pedig soha nem volt, a KDNP inkább afféle kabalaállatka mint szövetséges.

Kútmester 2017.09.03. 20:40:11

Már arról is a zorbán tehet, hogy itt gyengék a fékek és ellensúlyok.

vajdasagi 2017.09.03. 21:08:01

@Evel Knievel: Azért a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy:

1. orbán 20 éve valóban politizált, de liberális volt, később meg köpönyegforgató
2. orbán nem a balos köcsögöket szívatja, hanem a Te és az én gyerekeimet, azzal
feléli a jövőjüket, és ellehetetleníti a magyar népet.

$pi$ 2017.09.03. 22:17:45

"megvédi az olyan alakoktól hosszú távon, mint Donald Trump"

Hát jól megvédte, ez tagadhatatlan! A logikus érvelés bajnoka ez a blog.

2017.09.03. 22:52:18

Huhh hová tévedtem... ennyi büdösbunkó egy rakáson ritkaság.

Léptem.

6.Lenin 2017.09.04. 10:37:56

@vajdasagi:

Hmm!

Te és a gyermekeid képtelenek vagytok Orbán nélkül élni? Ennyire függtök tőle?
Csak sajnálni tudlak benneteket.
Önállóan sose próbáltátok?

Cicmen. 2017.09.04. 15:28:45

@1ghost: Kiváló írás!

Ja akinek van affinitása a hülyeségre, annak bejön!

vajdasagi 2017.09.05. 21:52:01

@6.Lenin: Már ne is haragudj, de te nagyon hülye vagy. Én és a gyerekeim tudunk élni. És amikor Magyarországon már majd nem lehet megélni, mert ez a bűnbanda feléli a Haza jövőjét, akkor én is, meg a gyerekeim is vagyunk elég képzettek, hogy megéljünk mondjuk Svájcban is. De ha nem veszed zokon, és mégis inkább Magyarországon élnék. Ezt azonban csak szegénységben lehet majd nemsokára. Ezt úgy nevezik, hogy "felélik a Haza jövőjét". De hát persze honnan is érthetnéd te ezt meg? Gondolom a Lenin-fiúk is annyit értettek a világból, mint te manapság. Annyi volt a hasznuk is, mint neked.

6.Lenin 2017.09.05. 21:57:27

@vajdasagi:

Gyere már ki te is a pincéből. Nézz körül, és csodálkozni fox.

vajdasagi 2017.09.06. 21:27:15

@6.Lenin: Én végig kinn vagyok. És látom, amit látok. Jobbára Magyarországon vagyok, de közben gyakran utazom a világban. Jelentem: mindenki elhúz, mi lemaradunk. Magyarország: ébresztő!
Mi van itt, hogy Lenin, meg Oroszország, meg azeri baltás gyilkosok meg ázsiai diktatúrák?
Hazám, hazám, te mindenem!!!

6.Lenin 2017.09.07. 09:56:11

@vajdasagi:

Bocs, de nem tudtam, hogy kezelnek. Jobbulást.
süti beállítások módosítása