B1 blogcsalád



A hazai szakképzés annyira hatékony, hogy maga sem kér az általa képzett munkaerőből

2017. augusztus 26. - B1blog

A nemrég újraszervezett szakképzési rendszer sajátos módon bizonyítja sikerességét. Ahogy Woody Allen sem lenne tagja olyan klubnak, amely felvenné őt, úgy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal alá tartozó szakképző intézmények sem szívesen foglalkoztatnának olyan munkatársat, akit ők maguk képeztek.debr.jpg

Két éve már, hogy megalakultak a szakképzési centrumok Magyarországon. A lépést akkor azzal indokolták, hogy a szakmai és gazdasági egységbe rendezett szakképző iskolák összehangoltabban működnek majd, így jobban ki tudják szolgálni a munkaerőpiaci igényeket (és egyben a képzésre fordítható, jelentősebb összegű források is egy kézbe kerülnek, bár erről már akkor sem illett beszélni). Mivel a centrumok által koordinált képzések átlagosan 2 évesek,

nagyjából mostanra értek be az áldozatos munka első gyümölcsei.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően tehát ezekben a pillanatokban egy csomó csillogó szemű, jól képzett fiatal rajzik ki az alma materből, hogy piacképes tudásukat jobbnál jobb állásokban mutathassák meg.  Hogy ez mégsem teljesen így van, arra az egyik,  talán legkínosabb bizonyíték, hogy a képzésben résztvevő intézmények maguk sem vennének fel munkatársnak olyanokat, akik tőlük kerültek ki.

A Kecskeméti Szakképzési Centrum külön kihangsúlyozza a honlapján olvasható bemutatkozó szövegben, hogy egyik fő küldetése

a munkaerőpiac igényeinek és a munkavállalók elvárásainak megfelelő szakképesítés megszerzésére való felkészítés.

A centrum egyik tagintézménye esti tagozaton irodai titkárokat képez. Egy másik pedig éppen titkárt keresett nemrég. A kiírt pályázat külön kihangsúlyozta, hogy az állás betöltésénél előnyt jelent a főiskolai végzettség. Világosabban fogalmazva: a képző intézmény a saját maga által kibocsájtott oklevelet nem érzi elégnek a szakmában való elhelyezkedésre.

Persze egy irodai titkár feladatköre nagyon összetett. Talán egy kevésbé bonyolult munkakör esetén a képzők jobban bíznak saját munkájuk gyümölcsében, gondolhatnánk. De nem, ebben legalább következetesek. Szintén Kecskeméten

az elektronikai technikusokat képző intézmény több álláskereső portálon is hirdet, elektronikai karbantartót keresve.

Hogy mi a baj azzal a néhány tucattal, akiket maguk képeztek ki erre a feladatra, a hirdetésből nem derül ki.

A probléma, úgy tűnik, országos szintű.

  • A Miskolci Szakképzési Centrum, amely érettségire épülően képez többek között pénzügyi- és számviteli ügyintézőket, nemrég közzétett állásajánlatában kihangsúlyozza, hogy olyan munkaügyi-gazdasági ügyintézőt keres, aki lehetőleg felsőfokú képesítéssel rendelkezik.
  • De maga a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, minden szakképzési centrumok ura is úgy keres pénzügyi referenst, hogy a pályázatban kihangsúlyozza: előnyben részesíti azokat, akik felsőfokú végzettséggel és uniós pályázati rendszerekben való jártassággal rendelkeznek.

Ezt a szintű jártasságot a jelenlegi szakképzési centrumok által működtetett rendszerben nem lehet megszerezni.

Ha valaki mégis egy ilyen helyen szeretne dolgozni, ne adja fel a reményt!  Van egy bizonyos típusú munkakör, amelyre folyamatosan várják a jelentkezőket az összes állami szakképző intézményben.  Na  vajon mi az, amit minden szakképzési centrum folyamatosan keres?

Tanárt.

Kerényi Kata

(A képen a helyi szakképzési centrum kocsija a debreceni virágkarneválon, 2017-ben.)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr912778978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsaruvér 2017.08.26. 08:51:48

Valahogy nem lepődtem meg.

LKerekes 2017.08.26. 09:31:56

Ha megnéznétek, akkor látnátok, hogy két külön kategóriáról és más állásokról van szó.
Egy egészségügyi intézet sem veszi fel orvosnak az általa képzett ápolónőket.
Már megint hülyébbek lettetek egy nappal.

Egészség világ 2017.08.26. 11:12:06

Érdekelnek otthoni munkák, pénzkeresési lehetőség? (Nincs MLM, piramis, egyéb visszataszító dolog :) ) Amivel találkozhatsz: YouTube partner program és nézettség növelés, Instagram Marketing, Fordítási Munkák, Freelancer munkák (bármi, programozástól kezdve, videó vágás, amit el tudsz képzelni), Ingyenes Domain szerzés, Ingyenes VPS :)..
Csekkold: valodi-otthoni-penzkereses.blogspot.com/

T2005 2017.08.27. 18:41:13

A rendszer szar! Az iskolák döglődnek a felesleges adminisztráció és a központosítás miatti lomhaságtól. DE! Például abban a szakképzési centrumban (illetve egy tagintézményében) amire rálátásom van, sok olyan rendszergazdát foglalkoztattak egymás után, akiket ott képeztek. Sajnos már nem dolgoznak ott, de ennek az az oka, hogy nem akartak tovább nettó 110 ezerért szívni. Elmentek cégekhez átlag nettó 2-300 ezerért.

mh1973 2017.08.27. 18:46:30

Aki szakmát tanul, annak meszeltek, a büdös életben nem fog egy másik szakmát elsajátítani, mert hiányozni fognak az alapok.

A bejegyzés írójának megsúgom hol keresgéljen még, az SZC-k által országosan 10000, kkv-s tanfolyamra beiskolázott személyeknél, nem hivatalos információk szerint, kb 30%-a fejezte be...

M_R 2017.08.27. 19:26:21

@LKerekes: Csak ez éppen arról szól, mintha azt általa képzett ápolónőt nem venné fel még segéd ápolónőnek sem...

M_R 2017.08.27. 19:30:26

@LKerekes:
"az elektronikai technikusokat képző intézmény több álláskereső portálon is hirdet, elektronikai karbantartót keresve."

Ki ne találd már hogy egy elektronikai technikus nem alkalmas elektronikai karbantartónak...

Vagy ha saját maguk olyannak ítélik meg a saját képzésüket, hogy nem alkalmas, akkor szart sem ér ez a 'szakképzési rendszer" - mint ahogy az várható volt. Amihez ezek hozzányúlnak az rögtön "nemzeti" lesz -ami egyet jelent a nem működik, drága, korrupt szavakkal.

Nincs közöttünk csicska 2017.08.27. 21:12:20

épp elég jó a szakképzés ahhoz hogy sose legyen többet bibsi libsi kormány

úgyiselfelejtem 2017.08.27. 21:23:27

Azt a rendszergazdát, aki 1,6-os programozás átlaggal fejezte be be az évet, én sem alkalmaznám. Az osztályátlag is 2 alatt volt. Aki nem AKAR, azt nem lehet tanítani.

2017.08.27. 22:12:16

@mh1973:

'Aki szakmát tanul, annak meszeltek, a büdös életben nem fog egy másik szakmát elsajátítani, mert hiányozni fognak az alapok.'

Mi a bánatnak kellene egy villanyszerelőnek másik szakma?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.08.28. 07:30:27

@mh1973: Tök minegy, az állások felére olyasvalakit vesznek fel, akinek nincs köze a követelményekhez, te meg ott állsz x év tapasztalattal, és pislogsz :D

@úgyiselfelejtem: Mondjuk a rendszergazda nem programozó...

Alhazred 2017.08.28. 09:03:46

ilyenkor azért nem árt tisztában lenni azzal, milyen gyerekanyag (oh, be csodás szó) érkezik ezekbe az iskolákba.

Peetee 2017.08.28. 09:32:30

@LKerekes: Az orvos és ápoló az egészen más, mást tanul, más ismereteket sajátít el. Viszont a titkár az titkár...és itt nem osztályvezetői fő-fő-fő titkárt keresnek extra követelményekkel hanem sima, normál, egyszerű ügyvitelhez titkári végezettségű alkalmazottat. Akiket kiképeztek az meg mehet a mekibe sajtbureszt árulni kábé, mert sosem törekedett az iskola / tanár / oktatási rendszer a minőségi aktív tudás átadására. A rendszeren belül minden fél abban érdekelt (kivéve a diákot) hogy a legkevesebb költséggel tudjon adni valamilyen éppenhogycsak' szaktudást és arról egy cirádás papírt.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.28. 10:05:34

Az azért megvan, hogy kötelező meghirdetni az állást, mert ha nem, akkor a b1 blog ordítani fog, hogy a csókosok kapják a jó állásokat (elektronikai karbantartó)???

És az is megvan, hogy a munkavállalónak is van némi beleszólása, hogy hol is akar dolgozni? Szóval fasza, hogy most végzett, de nem kötelezhető arra, hogy ott dolgozzon?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.28. 10:08:36

@M_R: Jogos. Pisztolyt az osztályelső fejéhez, aztán közölni vele, hogy honaptól a halálodig itt elektronikai karbantartasz, elvégre kiképeztünk. Beleszólásod nincs.

KissGecihuszár 2017.08.28. 10:11:22

és ezzel a kőkemény ténnyel el is jutottunk a jövőbeli gazdaságfejlődési kilátás(talanság) egyik, ha nem A legfőbb okához; nevezetesen, amennyiben olyan minőségű a hazai -tisztelet a kevéske kivételnek- szakképzés, mint amilyenről ezen blogbejegyzés tudósít, nos onnantól kb annyi esélyünk lesz tömegesen idecsábítani a real magas hozzáadott értéket előállító vállalatokat, hogy még Stewie Wonder is sikeresebben találja el a különböző csecse&becséket tartó hurkapálcákat a céllövöldében, mint amekkora eséllyel mi a fentebb említett, Hazánk jövője szempontjából fontos vállalatokkal sikeres tárgyalásokat folytassunk. Ezen kívül, amennyiben jövőre ismét a GECIK nyernek, elhúz innét még 3-500 ezer, (még) jól képzett szakember családostul, tokkal-vonóval, oszt lesz ám jónapot, meg game over, mert egy újabb ilyen mértékű népvándorlást már nem fogunk kiheverni, hiszen már most is számos iparágban, szolgáltatói, kereskedelmi szektorban súlyos munkaerő hiány áll fenn!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.28. 10:12:14

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

MIóta számított a ballib bérretegő oldalnak, akit az index promótál, hogy nincs értelme a cikknek ?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.28. 10:21:30

@KissGecihuszár:

Az elkúrók alatt kezdődött a kivándorlás, és jelenleg tőlün arányaiban jóva kevesebben mennek ki, mint a lengyelektől, románoktól, vagy szlovákoktól.

De egy ócska ballib Gyurcsnyista bérrettegőnek, így neked is, lételeme a hazudozás, bérrettegés.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.28. 10:33:53

@KissGecihuszár: Ühüm.
Tehát ha jövőre mondjuk a momentum nyert, akkor itthon marad a félmillió ember, ugye? :D:d

ursus artos 2017.08.28. 10:40:32

"az elektronikai technikusokat képző intézmény több álláskereső portálon is hirdet, elektronikai karbantartót keresve."

Teljesen felesleges hülyeségeket írni...
A végzett elektronikai technikusokat még lábon elviszik cégek. 2 éves gyakorlattal más nettó 350 ezret keresnek (Bosch Magyarország Kft.). Ehhez képest az iskola jó ha 120 ezer nettót tud fizetni.
Kata! Tájékozódj!

ursus artos 2017.08.28. 10:42:21

@mh1973: "Aki szakmát tanul, annak meszeltek, a büdös életben nem fog egy másik szakmát elsajátítani, mert hiányozni fognak az alapok."
Baromság.

ursus artos 2017.08.28. 10:45:06

@MikeBoy: "Mi a bánatnak kellene egy villanyszerelőnek másik szakma? "
Jellemző, hogy a vízvezetékszerelő elvégez egy villanyszerelő iskolát... és fordítva is...
A mechatronikai technikusokat sorra iskolázzák be a cégek villanyszerelőnek...

zsoci 2017.08.28. 10:59:30

@LKerekes: Csakhogy nem erről van szó. A szakképzési rendszer nem ér semmit. A most képzett fiatalok teljesn alkalmatlanok a munkvégzésre,de még ez a kisebb baj.

A fő gond az, hogy a rendszerrel van gond. Nem kell ennyi szakmunkást képezni, mert nincs rá szükség. Sokkal inkább van szükség technikusra, mérnökre de oda meg nem fognak eljutni soha. Én naponta szembesülök a frissen végzett fiatalok tudásával. Én sem venném fel őket.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.28. 11:07:16

@zsoci: Az apád faszát már.
Mérnök kell, szakmunkás meg nem, mi? Bazmeg, előbb találok embert arra, hogy megtervezzen egy nyolcemeletes irodaházat, mint olyat aki felhúz egy válaszfalat.
Egészen elképesztő, hogy vannak hozzád hasonló hülyék, akik ülnek valahol, aztán meg vannak győződve, hogy a megtervezett fal magától odaugrik, a gázcső beköti magát, az autó karosszériája meg a napfénytől visszaáll törés előtti állapotra.
NEM LEHET SZAKEMBERT TALÁLNI. Semmire.
És bazmeg, képzeld, nem, nem lehet mindenkiből mérnök. Mert van aki sötét hozzá. De marha szépen tud mondjuk vakolni, vagy hegeszteni.
Ja, a frissen végzettek régen sem voltak alkalmasak.

KissGecihuszár 2017.08.28. 14:09:09

@Ballib cenzúrázók réme 25: TE IDIÓTA, ezt honnét vetted, hogy én gyurcsányista bérrettegő vagyok??? Ja, ha valakinek nem tetszik ez a nettó sógor-komázós maffiabanda, mert a classic keresztény-konzervatív neveltetésével nem fér össze, amit ez a FŐGECI és bandája leművel, na az akkor már egész biztosan a ballibsik seggét nyalja, igaz??
Gratulálok az IQ mértékedtől, sajnos van a magadfajtából még vagy 1.5 millió!

KissGecihuszár 2017.08.28. 14:15:13

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Esetleg nem megy ki mind a félmillió, ugyanis -tudom, ez sokatok számára már túl magasröptű téma- számosaknak a gyűlölködésből, illetve az állami szintre emelt, törvényekkel elősegített szabad rablásból, az intézményesített mikszáthi sógor&koma mutyivilágból van végképp elegük, melyre persze lehet mondani, hogy "mér, a többi nem ugyanezt csinálná?", én erre aszondom, hogy ilyen mértékben, mint ahogy a GECIfidesz csinálta, csinálja, nos ilyen méretekben sem a fidesz előtt eddig,sem pedig majd a fidesz után ezt nem lehet csinálni, mert akkor könnyen lehet vmi jóféle balhé!

2017.08.28. 14:52:54

Hmmm... a címből kimaradt a hét kedvenc jelzős szerkezete: "Az Orbán -rezsim"
Magyarügyvéd és a Hírolvasó legalább odafigyelt az eligazításon... de itt? Megengedhetetlen ez a lazaság, eftáásak.

2017.08.28. 15:19:25

@Dorottya Veres: Bocsánat... az Index ügyel a részletekre :) Mea culpa.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.28. 20:53:44

@KissGecihuszár: Persze, persze.
Nem azért megy ki, mert háromszor akkora fizetést kap, hanem mert elege van a sógor-komaságból. hogyne.

KissGecihuszár 2017.08.28. 22:11:22

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: akkor egész konkrétan beszéljünk rólam, aki több, mint 2 éve van kint és amennyiben a GECIfidesz veszít, tutifix, hogy visszajövök, mert szeretem a Hazám! Azonban, ha ezek ismét csont nélkül nyernek, nos ez esetben messzebbre megyek, mint Európa, ez is fix, mert én nem vagyok kíváncsi még 4 évig erre az abszurdisztáni mutyilandre, ahol továbbra is garantált lesz a permanens feszkó a fidesz faszszopók és a többségi társadalom közt...

2017.08.29. 07:46:18

@KissGecihuszár: Te nem a hazád miatt jönnél haza, hanem feltételezhetően a húsosfazékhoz való közelebbi elhelyezkedés reményében. Az, aki pont olyankor lép le, amikor (elvileg) a hazának szüksége lenne rá, az éppen akkora szarzsák, mint akikre próbálja rátolni a felelősséget.

KissGecihuszár 2017.08.29. 22:18:35

@Dorottya Veres: édesem, halovány fingod nincs róla, miért, milyen körülmények közt KELLETT elhagynom a Hazám (nyilván ezért is írtad a "feltételezhetően" szót), mert 2010 után mindenütt csak rám baszták az ajtót és 1 méretes fityiszt mutattak mellé és valahogy nem szerettem volna még tovább nélkülözni, vagy mondjuk kukásnak állni, netán éjjeli árufeltöltőnek a tecsóba, mert annál azért többet tudok, többet érek, úgyhogy csak óvatosabban a szarzsákozással...

2017.09.01. 19:04:44

@KissGecihuszár: Minden lúzernek van egy frappáns története a saját üldöztetéséről..
Én messze többre tartom azokat, akik szimplán a jobb fizetésekre és a szélesebb perspektívákra hivatkozással nem pedig a fidesz diktatúrával magyarázzák elvándorlásukat. Azok előtt meg megemelem a kalapom, akik azt is elismerik, hogy nem az ország kormánya(i) elsődlegesen a felelősök a kialakult helyzetért, hanem hosszú évtizedek hordaléka temet maga alá minket. Nincs jelenleg hatékony eszközünk arra, hogy ezen gyökeresen és főleg gyorsan változtasunk. Ráadásul másoknak ez pont kapóra is jön.. nekik bezzeg van lehetőségük ezt a szituációt konzerválni. A mi nyomorunk az ő profitjuk forrása.
De azért nyugodtan játszd a politikai menekültet. Bár ezt nem szopja már be senki, se ott, se itt :)
süti beállítások módosítása