B1 blogcsalád



Monoszló visszartarthatatlanul elindult a fejlődés Mészáros-féle útján

2017. augusztus 20. - B1blog

Kis falunk végre az országos érdeklődés középpontjába, mondhatni fókuszába került.mono.jpg

Minek köszönhetjük ezt? Nyilvánvaló, hogy mindenekelőtt a NER áldásos tevékenységének, amely a korábbi rablókapitalista szemlélettel gyökeres ellentétben ingyenes vagyontárgy-osztással támogatja az arra érdemeseket, esetünkben a katolikus egyházat, illetve a szeged-csanádi egyházmegyét, és annak zavaros alapítványi ügyeit.

Ne kerteljünk, arról van szó, hogy a korábbi zánkai gyermektábort, amelyet még annakidején az embertelen kommunista vérelnyomó rezsim afféle

magyar Artyekként

a kis úttörők ideológiai indoktrinálására használt, mondhatni honi pionyír-lágerként, nos, ezt a kellemes elhelyezkedésű, nagy alapterületű nyaralótelepet egy rapid kormányhatározattal – még tavaly – átpasszolták a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálatnak. A tábor így Kádár Jánostól, aki 1975-ben avatta fel a Balaton-parti úttörővárost, előbb az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Közalapítványhoz került, ami nem más, csak egy hülye nevű fedőszerv, amelynek álcája mögött a közvagyon megkezdte fáradságos útját egy hatalmas magánzseb felé.

Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, beletelik majd két vagy három év is, mire a területet kiárusítják, és a ma még többnyire fiatalok nyári táboroztatására használt

sokmilliárd forintos parti óriástelket Mészáros Lőrinc nevére lehet majd íratni.

Addig is a felcsúti csúcsvállalkozó és ex-gázszerelő építési vállalata újítgatja fel a tábor negyven év alatt erősen lestrapált épületeit, és az ő mezőgazdasági vállalkozásai által gyártott disznóságokat tálalják fel az egyébként sem mindig túl szerencsés gyermekeknek.

De amíg Mészáros úr várakozik a szebb időkre, kell az egyelőre még gyermektábornak felszentelt igazgató is, annak pedig fizetés és lakás. Itt lép be a képre kedvenc kis falum, Monoszló, amely oly szerencsésnek mondhatja magát, hogy Hornyák Tibor táborvezető nyári szállásának választotta a községet, mely légvonalban alig 5 kilométerre fekszik Zánkától. Persze, mint jól tudjuk, a nyári szállás errefelé nem túl olcsó, így Hornyák úr is kénytelen napi 110 ezer forintot fordítani szerény nyári hajlékára, igaz, csupán három-négy hónapra, ami az év többi részében óriási megtakarítást jelent majd neki.

Lehet, hogy elszivárog itt lassacskán némi közpénz kézen és közön, fellendül azonban a falu, amely a tervek szerint hamarosan

Gucciba öltözteti a madárijesztőket,

négysávos bekötőutat kap (hogy az Audiknak legyen hol előzniük), és mind a hetven állandó lakos szállodaépítésbe fog. A NAV külön kirendeltséget állít fel a Hegyi utca sarkán, s ez az iroda kizárólag a nagyadózók eseti mentességi ügyeit intézi majd.

Ami azt illeti, ma már előre látható, hogy lesz saját napilapunk is, persze a tudjukki kiadásában, jachtkikötőnk, ledes közvilágításunk, a főtéri első világháborús béna gnómszobrot lecseréljük Horthyra és Hóman Bálintra, magunkba olvasztjuk Balatonfüredet és annektáljuk a Balaton Airportot, a házamra műemléktábla kerül.

De ez egyelőre még csak a közeljövő csábító zenéje. A jelen realitása az, hogy Simicska Lajos Monoszlón is hirdetőtáblákra licitál, és a kisbolt nyáron reggel nyolctól délig tart nyitva. Csak a presszó helyén porosodik valami helytörténeti gyűjtemény-féle, permanensen zárva, és a wifi akadozik az egykori e-pont hűlt helyén. És persze gólya sincs, meg gyermekáldás.

Tardos János

(Kép: monoszlo.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8412759506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2017.08.20. 21:22:56

Csak egy szalonnadarabot látunk tele hernyókkal

Peetee 2017.08.21. 14:55:37

Már több, mint 12órája aktív a cikk, és nem volt még itt egyetlen egy fideszbirka sem, hogy megmondja, hogy mi mind ostoba ballibbantak vagyunk, és mindenről Soros meg az elmútnyócév' tehet, és Soros-soros-soros, meg migránsrettegés?! Hát hogyvanez, miért fizetnek benneteket a kutyafáját?!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 15:30:12

@Peetee:

Minek kevered bele a migránsokat ?
Nem olvasod a híreket ?

Heti három gázolás két késelés az előző átlag, a muszlim üdvöskéidnek.

Tényleg ennyire kell Soros parancsára nyalni a seggüket, hogy az Európai vérfürdő közepette is a behozatalukon ügyködsz ?

A cikk az meg gyengébb a szokásosnál is.
Mészáros vett egy üdülőt.

Ki nem szarja le ?

Peetee 2017.08.21. 15:53:01

@Ballib cenzúrázók réme 25: Én aztán nem kívánok ide egyetlen illegális bevándorlót sem. Ellenben nincsenek kényszerképzeteim arról, hogy a háttérhatalmak még a kakaóscsiga sótartalmát is befolyásolják, mert lassan ezen a szinten jártok. Nincsenek kényszerképzeteim arról, hogy aki "nem velünk van, az kizárólagosan egy migránsimádó elmeroggyant lehet, semmi más". Komoly gondok vannak a dobozban barátom, dobd el a szemellenződet és mindjárt fogunk tudni érdemi vitát folytatni meghallgatni a másik véleményét, és befogadni belőle azt, ami fogyasztható / elfogadható / megfontolandó. Ez a gyűlölet-propaganda, amit egyre erősebben toltok, ez nagyon nem magyar, jó lenne ha elfednétek. Pacsi.

Peetee 2017.08.21. 15:55:08

@Ballib cenzúrázók réme 25: Egyébiránt nem sikerült megragadni a dolog esszenciáját. Nem migránsokat akarok ide, hanem az eszükkel gondolkodó és nem bármi áron gyűlölködő magyarokat. Nagy különbség, óriási nagy. De majd erre is jön az, hogy adjam oda a feleségemet nekik, meg burkában fognak járni a nőink...és a többi sületlenség...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 16:09:27

@Peetee:

Örömmel olvasom, hogy egyetértünk abban, hogy nem kérünk migránsokat az országba.
Egyetlen darabot se.

Remélem olyan pártra szavazol majd, aki közös akaratunknak megfelelően cselekszik.

A ballib elkúrók már megmondták hogy ők szeretnének kvótát, és kerítést bontanának.
Azaz a mi közös igényünknek, és a kormány fele támasztott elvárásunknak nem felelnek meg.

Nem kell gyűlölni őket, viszont a határokon kívül kell tartani őket.
Ennyi.

ember100 2017.08.21. 18:12:35

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Helló !

Látom a csúsztatás megy mint egy "rendes" fidesznyiknek.
NEM akarják lebontani a kerítést és a kvóta mint tudjuk kb. 1300 LEGÁLIS menekült lenne egy kicsit kevesebben mint a letelepedési kötvényesek és kevésbé keresi őket a CIA mint a vezír elhunyt szomszédját Ghaith Pharaont :)