B1 blogcsalád



Az ellenzék beárazta a 2018-as vereséget, már az előrehozott választásokra készül

2017. augusztus 18. - nickgrabowszki

A szoci szavazókon osztozkodnak.val2018.jpg

Bár a közvélemény-kutatások szinte mindegyike (amelyik nem a kormány megrendelésére készül) azt mutatja, a Fidesz toronymagasan vezet a pártok versenyében kevesebb mint 8 hónappal a választások előtt, a mérése egyúttal azt is is egyértelműen jelzik, hogy a kormányváltást akaró szavazók többségeben vannak azok, akik Orbánék távozását akarják.

Ebből kiindulva egyszerű a helyzet: ha az ellenzék összeállna egyetlen választási párttá - mint például Róna Péter közgazdász javasolta -, ezzel nem egyszerűen kormányképes alternatívát mutatna fel, hanem a választókörzetek többségét is el tudná vinni a Fidesz elől, és kikényszerítené a kormányváltást.

Az egyszerűnek látszó elv leginkább a személyi ambíciókon bukik el.

  • A Jobbik nem akar senkivel sem közösködni, leginkább arra vár, hogy a baloldal végképp összeomoljon vagy káoszba fulladjon, és a szavazói jobb híján a Vona-pártot válasszák, mint az Orbán legyőzésére gyedül képes politikai erőt.
  • Hasonló a célja a Momentumnak. A januárban berobbant párt idővel győztesen kiemelkedni a baloldali őskáoszból, mint olyan párt, amelyik még nem kopott el, nem korrumpálódott, nem vált unottá és nem tűnik megélhetésinek.
  • Gyurcsánynak - mint az ország egyik legelutasítottabb politikusának - nincs esélye leváltani Orbánt, de úgy gondolja, másnak sincs, és akkor ő miért áldozná fel fel magát. Neki a szocialisták választási veresége az érdeke, hogy aztán 2018 után a habokból frissen kiemelkedve átvegye a baloldal vezetését. Jobb a baloldalt vezetni, mint a semmit.

Ebből két dolog is látszik: mind a 3 említett párt és annak vezetője voltaképpen az MSZP helyére és annak szavazóra pályázik.

Valamint az is, hogy voltaképpen csak Botka érdekelt Orbán választási vereségében: a többiek arra játszanak, hogy a Fidesz nyer és az MSZP veszít, egyúttal eltűnik a porondról.

A harc már a 2018 utáni helyzetről szól, és kevésbé a Fidesz elleni folyik - bár a Orbán-ellenességét minden pártnak deklarálni kell -, hanem

a baloldali szavazók fölötti osztozkodásról szól.

Egyedül az a kérdés maradt nyitott, hogy az ellenzék a Fidesz győzelmének beárazása mellett megpróbálja-e megakadályozni legalább azt, hogy Orbánnak újra kétharmada legyen.

Ehhez az kellene, hogy néhány - nem minden - egyéni körzetben koordináltan induljanak, azaz egyetlen kivétellel mindenki visszaléptesse a saját jelöltét, hogy egyetlen ellenfél állhasson szemben a Fidesz-KDNP jelöltjével.

Külön listák, koordinált egyéni indulás - erről beszél ma minden ellenzéki párt, természetesen Botkát és az MSZP mögötte álló részét (korántsem az egészét) kivéve, mert ők belátták, hogy a játék nem feltétlenül Orbán, hanem az ő bőrükre megy elsősorban.

A Fidesznek tehát nincs más dolga, mint hogy fenntartsa az ellenzéki megosztottságot, és ezzel rávegye a riválisokat, hogy az elérhetetlen győzelem helyett más célokat tűzzenek ki: a kormányalakítás helyet a szocialista szavazók megszerzését.

A dologból azonban még a Fidesz is rosszul jöhet ki. Előbb Török Gábor politológus nyilatkozott arról, hogy ha az ellenzék 40 egyéni körzetben győzni tudna, akkor meg tudná akadályozni a Fidesz győzelmét. Utóbb ugyanerről beszélt a 168 órának Szigetvári Viktor is:

A Fidesz elnyomó, antidemokratikus eszközeivel tudja elérni, hogy hatalmon maradjon.

Nagy sansz van arra, hogy ne érjen el többséget a választásokon.

Koalícióra jó eséllyel senki sem lép majd vele, egy kisebbségi Orbán-kabinet nem tud majd kormányozni – egy előrehozott választáson le lehet majd győzni.

Az Együtt egy sorral hátrább lépett korábbi elnöke pontos mandátumszámot nem említett. De ebből mégis arra lehet következtetni, hogy az ellenzék - legalább a baloldali része - készül valami ilyesmire, illetve dolgozik azon, hogy 40 esélyes jelöltet találjon a Fidesz ellen.

Nyilván azokban a körzetekben, ahol egyébként is van esély a Fidesz legyőzésére (az ország közepén, a nagyvárosokban, főként Budapesten). A egyúttal azt is jelenti, hogy az MSZP - ha belemegy a koordinált indulásba -, akkor kénytelen lesz 20-30 olyan választókörzetet átadni a riválisainak, ahol neki is nagyon jó esélye volna a győzelemre.

Innen talán már érthető, hogy miért küzd Botka olyan vehemensen azért, hogy álljanak mögé a kispártok.

Az MSZP a dologból csak közös lista és választási győzelem esetén jöhet ki jól, minden más esetben veszít.

Ha a Fidesz nyer, és Orbán folytatja akkor is, meg ha a Fidesz nyer, de nem tud kormányt alakítani, akkor is.

Mivel a 40 körzet azt jelenti, hogy csaknem minden másodikban közös jelöltet kellene állítani, és a Jobbik-szavazók nélkül közel sem nyerhető ennyi, valójában kicsi az esélye annak, hogy koordinált ellenzéki jelöltállítással megakadályozható legyen a 4. Orbán-kormány.

De az MSZP kinyírható vele, és az ellenzéki oldalon sokaknak már ez is siker.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4112759362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anna Kisfaludiné Baán 2017.08.18. 13:37:35

.....és aztán kitörne az anarchia, hogy ki hogyan férhessen hozzá a fazékhoz!

ulpius66 2017.08.18. 13:54:58

Hrabowszky!

Szerintem tök jól látod a helyzetet..........

... ebből persze az fog következni, hogy a ballibsi kommentelők majd jól beledöngölnek a földbe!

BAZINGA2 2017.08.18. 14:33:26

Azt miből látod, hogy csak "Botka érdekelt Orbán választási vereségében?" Nekem nem úgy tűnik. Sőt még azt is eltudom képzelni, hogy lecserélik valaki másra. Elégedetlenek vele a saját pártjában is. Nem nőtt a szimpatizánsok száma, hanem csökkent.

BAZINGA2 2017.08.18. 14:37:56

ulpius66!
Nem Hrabowszky!!! ..... hanem Grabowszki!!! Csak szólok.....

BAZINGA2 2017.08.18. 14:40:24

@ulpius66:
Fentebb írtam Neked, ha egyáltalán érdekel! :)))))

LKerekes 2017.08.18. 14:56:18

Ha 40 egyénit megnyerne a bal és listásan maradna a 2014-es eredmény, akkor csupán a fidesz kétharmada nem lenne meg, de a többsége igen. Így nyugodtan tudna kormányozni.
40 baloldali megnyert egyéni mellett és egyenlő listás szavazattal is nyugodtan kormányozna a fidesz, mert még mindig többségben lenne. Gyakorlatilag minimum kétszer, de inkább két és félszer annyit kellene egy baloldali ( vagy bármilyen ellenzéknek ) pártnak egyedül szereznie listáson, hogy nyerjen.
Tessék megnyerni az egyéniben 51 %-ot, listán 3-5%-kal többet, mint afidesz lés megnyerik. És akkor a most "lejtős, aránytalan, csalásos" választási rendszer a javukra fog működni. Akkor is kiabálnának csalást?
Ez a bili és a kéz esete. Én nem látok kb. 60 ( ekkora arányú gyözelemhez minden körzetben kellene ! ) olyan szoci politikust, aki le tudná hengerelni a választókat értelmével, megjelenéséve és megbízhatóságával. Ez vonatkozik a jobbikra is.
Ugyanakkor az emberek többsége egyéniben is párt alapján választ. Egy körzetben van mondjuk 30 000 szavazó. A választási gyűlésekre elmegy megismerni a jelöltet mondjuk 600. Ez bizony 2 %. Ők szavaznak a jelöltre szimpátia alapján optimistán, na de a 29 400 , azaz a többi előbbre helyezi a pártszimpátiáját. tehát a pártoknak bizony fel kell egyéniben is mutatnia valami vonzót.
Az is probléma, hogy egy 5-6%-os párt miért venne a nyakába egy másik kispártot, hasonló kvalitásokkal? Ugyanis akkor a bekerülési küszöbb 10 %. 3 szövetségesnél meg, 15 %. Miért kockáztatná a saját 5,1 %-át bizonytalanokért? Biztos, hogy a másik párt minden szavazója megmarad? És, ha csak 4,8%-ot ér el a másik?
Úgy, elvtársak nyugodjatok meg. 51% fideszgyőzelemmel már szépen el lehet kormányozni. Az 51 % az a listás+egyéni képviselők száma a parlamentben.
Az, hogy a pesti romkocsma ifjúsága forradalmi hangulatot érez, az a saját büdössége csupán.
Úgy számolni, hogy hányan nem szavaznak a fideszre, meg nagy marhaság. A fideszt ellenzi mondjuk 70 %. Na és? Bármelyik baloldali ( de jobbik is lehet ) pártot ellenzi 75 %. És akkor nem a fidesz győz?
És mitől lenne bármikor előrehozott választás? Erről álmodtok 2010 óta évente 15-ször.

Shakespeare Emilke 2017.08.18. 15:06:55

Ahhoz, hogy a "baloldali egység létrejöjjön valamelyes eséllyel, elsö, hogy ennek legfőbb akadályát GYURCSÁNYT valahogy eltüntesséklikvidálják.
A legjobb kifejezést kéretik kerewsni.
Mit gondoltok, Orbán miért nem semmisíti meg?
Amíg Gyurcsány létezik, Orbán hatalma biztosított.
Most, hogy Gyurcsány utálata helyes vagy helytelen, másodlagos.

LAM 2017.08.18. 15:09:06

2014-ben a Fidesz 43 százalékos választási eredménnyel 96 egyéni körzetet nyert (10-et vesztett) és 132 mandátumot szerzett. Ha most 40-et veszít (vagyis 30-al többet), akkor még mindig 102 mandátum, vagyis többség marad.

Ráadásul, ha ugyanolyan listás eredményük lesz (márpedig Török szerint igen), akkor országos listáról több mandátumot fognak kapni, mert a plusz 30 vesztes szavazatai bekerülnek az országos (kompenzációs) szavazatok közé. Ha a Fidesz a 106 körzetből csak 40-et veszít, és 40 százalékot megkap listán, akkor legalább 110 mandátuma lesz, ami kényelmes többség.

ulpius66 2017.08.18. 15:33:00

Alig várom már, hogy valamelyik ballibsi okostojás kitalálja, hogy LEGYEN BOJKOTT!!!
(ezt legalább annyiszor kitalálták, mint azt, hogy "előrehozott választások" lesznek...)

Shakespeare Emilke 2017.08.18. 15:38:18

A Fideszt csak erővel lehet megbuktatni. Majd ha erre rájöttök, ...
Orbán lehet, hogy rendkívüli állapotot hirdet.
Ez lesz a hattyúdala.

ulpius66 2017.08.18. 15:39:55

.... egyebekben meg, JÓ MATEKOZÁST MINDENKINEK!
(a "vágyvezérelt gondolkodás" kancsalul festett egekbe néz... vagy valami ilyesmi)

LKerekes 2017.08.18. 15:48:52

Gerelydobó!
Milyen erőszakról álmodozól szegénykém. Milyen elkeseredést látsz az országban, hogy az emberek inkább a halál lehetőségét válasszák? Erőszak? na ne hülyéskedj! Amikor egy "giga tömegtüntetés" nálatok már 2-3000 főt jelent.
Névrokonodnak több esze volt és jobban látta a valóságot, ezért most forog a sírjában.

LKerekes 2017.08.18. 15:54:17

Ulpius.
Nem mindenki matekozik. Van, aki tud gondolkozni és látni is képes.
Mond az ellenzéknek, hogy ne kancsalítson, mert falnak megy. Kabaré, hogy gyakorlatilag minden minipárt vezetője miniszterlenöknek képzeli magát jövőre.

LKerekes 2017.08.18. 15:56:53

Gerelydobó!
Mi a különleges a rendkívüli állapotban? Ahogy számolom , jelenleg 8 unios államban van ilyen!
Ugye nem Te vagy a legokosabb a bandádban? Mond, hogy nem, nehogy elkeseredjek!

ulpius66 2017.08.18. 16:01:12

@LKerekes:
LendKerekes!

Én is nagyon bírom a ballibsi matekosokat!

Amilyen marhák, még le is írják a baromságaikat!
(igaz így jó nagy hülyét csinálnak magukból szegények, de hát ez az egyetlen szórakozásuk.....)

LKerekes 2017.08.18. 16:03:10

Ulpius!

Igazad van, a bojkott is nevetséges. Indul a fidesz, a jobbik, az lmp és még féltucat pártocska. Tehát a választás jogszerű lesz. Ha az mszp, a dk, az együtt és hasonló klubok nem lesznek a parlamentben, akkor mi van? Beesik az eső?

LKerekes 2017.08.18. 16:07:59

Ulpius!
Csak egy példa. Sokat jártam egy Dunántúli városban. A főutcán mindi csoportosult néhány ember. Aztán kiderült, hogy a bíróság előtt várnak a rokonok . Aztán egyszer szintén belefutottam egy csoportosulásba. Gyanus volt, hogy nincs tárgyalási nap, de kiderült, hogy ellenzéki " tömegtüntetés" volt. Esküszöm, a rokonok többen voltak és hangosabbak.

LKerekes 2017.08.18. 16:13:09

Visszaolvasva a régebbi "garbowsky" szösszeneteket.....hát.... annyi marhaságot írt! És nem okul a saját balfogásaiból!

Zsoltbacsi 2017.08.18. 16:40:04

@ulpius66: Azert nekem az "ugyis hazudnak a kozvelemenykutatok, majd a fulke maganyaban...." cimu eposz is hianyzik :)))

DZoli 2017.08.18. 16:42:03

Azért a dolog nem ilyen egyszerű. Az MSZP mondhatja azt "együttéknek", hogy ha nem mentek bele a közös listába, egyetlen jelöltemet sem fogom visszaléptetni a javatokra, így ti esélytelenek lesztek akár csak egyetlen képviselőt is bejuttatni a parlamentbe, én viszont az 5%-ot így is, úgy is megugrom, vagyis még mindig jobban fogok járni, mint ti.

Egyébként a kispártok hülyék, ha feladják a győzelem lehetőségét. Botka nem a bukott MSZP-s elit tagja, őt még mindig elsősorban mint sikeres polgármestert ismerik, és ha megadnák neki a lehetőséget, vele valószínűleg jóval több bizonytalant lehetne megszólítani, mint 2014-ben Gyurcsánynyal és Mesterházyval. Ha az Együtt és a Párbeszéd összeállna Botkával, azzal Gyurcsány is szorult helyzetbe kerülne, mert már nem tudná kijátszani azt a kártyát, hogy Botka az összefogás kerékkötője, akkor már ő kerülne lépéskényszerbe, és neki tennék fel egyre többen a kérdést, hogy miért különcködik a DK, Gyurcsány pedig miért nem lép vissza az együttműködés érdekében.

taga20 2017.08.18. 16:42:53

@LKerekes: annyira szép volt, amit előadtál itt, hogy nyertél egy bérletet a csúti gőzősre. gratulálok! átveheted a lendvai utcában.

taga20 2017.08.18. 16:44:47

@Zsoltbacsi: nekünk meg az a pár ezer csilliárd, amit a gazdád, a geci és bandája lenyúlt hét év alatt.:)))

Rónarider 2017.08.18. 17:07:07

Nem vagyok baloldali szavazó, de a jobbik és a fidesz főleg nem lehetőség.
nincs pártpreferenciám. említettekre soha nem szavaznék, ahogyan lmp,dk, együtt, momentum stb.-re sem, mszp felőlem eltűnhet. akkor most mi marad? mkkp?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.18. 18:05:14

@Rónarider: Ugyanezen gondolatmenet mellett ugyanide érkeztem.

Kovács Gergely 4 prezident!

élveteg 2017.08.18. 19:04:58

Ne írja le az mszp-t Az egy mélyen bágyazott , teljesen kiépült az országot lefedő szervezettel rendelkező párt ma is Egy olyan brand amit a választók 100 százaláka ismer Teljes európai -nemzetközi kapcsolatrendszere van !! Mi ehhez képest a füttyögő Juhász pártja ?

Duplaxiii 2017.08.18. 19:18:29

Lassan csak előkerülnek a normális posztok...
Egy éve ezt ugatjuk nem is kevesen, de a baloldali vonal és a gender-aktivisták rendre leugatnak mindenkit.
Igen, Vona és Gyujcsán érthetően erre játszik, a momentum meg kit érdekel.
De a többiek valóban leszarják a társadalmat, ők is a koncra mennek.
A fideszenk adott a bázisa, nekik a nép eddig sem számított, mostmár lassan kinyilnak a szemek és észreveszi minde tisztességes ember, hogy ma egyik politikai erőt sem érdekli a társadalom.
Egynek sincs programja, mert nem is készülnek kormányzásra, a fidesznek meg eddig sem kellett.
És ami előrevetíthető:
Az a mocskos megélhetési ellenzék egész 2018 után a 60% fölötti pártnélkülit fogja gyalázni, mert ők nem mentek RÁJUK szavazni. Miközben napi szinten rúgnak belénk, igazolják, hogy csak egy-kép parlamenti szék kell nekik.

Duplaxiii 2017.08.18. 19:20:50

Botkát meg felejetse már el mindenki. Az a figura egy bolsevik maradvány, egy a régi KISZ-es kitenyésztettekhez hasonló pártfigura, aki aberrált ötleteivel még a maradékot is elüldözi.
Éppeszű ember botka vonalát nem akarhatja! Az csak a pár hívő balosnak jön be, a régi mszmp-s elvek szerint.
Tényleg azt hiszi bárki is, hogy egy bm-es orbán után egy másik agyhalott a megoldás?

DZoli 2017.08.18. 19:37:56

@Duplaxiii: Az a baj, hogy Botka a rendszerváltás után lépett be az MSZP-be, tehát a kiszezős duma helyett valami mást kellene kitalálni rá, ha már sározni akarod. Épeszű ember pedig belátja, hogy - hacsak a kispártok nem hozzák össze az új pólust (márpedig a Momentum és az LMP miatt vszleg nem fog menni) - az ő ajánlata az egyetlen, aminek van értelme. Azt már 2010 és 2014 bebizonyította, hogy a társadalom többsége inkább választja Orbánt, mint hogy a 2010 előtti, Gyurcsány-féle társaság visszajöjjön. Ezért az MSZP-ben is olyanoknak kell előrelépniük, akik még nem járatódtak le teljesen a 2010 előtti szerencsétlenkedéssel (Botka ilyen), és a DK-nak is be kell látnia, hogy Gyurcsánynyal a szükséges 6-800 ezer bizonytalant tuti, hogy nem lehet megszólítani. És ha összeállna (mint ahogy vszleg nem fog) egy olyan baloldali tömb, közös listával és közös jelöltekkel, akikről a választók elhiszik, hogy nem a régiek akarnak visszajönni, akkor lehet esély győzni, vagy legalábbis megakadályozni a Fidesz abszolút többségét. A többi mind túlélési taktikázás.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2017.08.18. 19:38:21

Akárhogy is számolgatjátok, az ellenzéknek csak arra van esélye, hogy újabb négy évig pár képviselőjük megéljen a bohóckodásból.

A Fidesz-KDNP pedig háborítatlanul kormányozgasson tovább, néhány kirakatperformansszal kísérve.

Hajrá, Fidesz!

2017.08.18. 19:38:44

"ha az ellenzék összeállna egyetlen választási párttá - mint például Róna Péter közgazdász javasolta -, ezzel nem egyszerűen kormányképes alternatívát mutatna fel..."

Te, sok hülyéből nem lesz egy okos, akárhogy is csavargatjátok.

ROLEXLACI megvéd minket a gazdagoktól 2017.08.18. 19:40:57

"Egyedül az a kérdés maradt nyitott, hogy az ellenzék a Fidesz győzelmének beárazása mellett megpróbálja-e megakadályozni legalább azt, hogy Orbánnak újra kétharmada legyen."

Az nyilvanvalo, mindenkinek, hogy az ellenzek elbukta a 18-as valasztast. Mar csak a veszteseg minimalizalas miatt tesznek ugy, mintha eselyuk volna.
Persze nyilvan senkitol sem varhato el, hogy 8 honappal a valasztas elott kijelentse, hogy vesztettek, meg ha ez egyebbkent egyertelmu is.

Janossz 2017.08.18. 19:45:03

@LKerekes: "Az is probléma, hogy egy 5-6%-os párt miért venne a nyakába egy másik kispártot, hasonló kvalitásokkal? Ugyanis akkor a bekerülési küszöbb 10 %. 3 szövetségesnél meg, 15 %. Miért kockáztatná a saját 5,1 %-át bizonytalanokért? Biztos, hogy a másik párt minden szavazója megmarad? És, ha csak 4,8%-ot ér el a másik?"
Azért, mert egy olyan választási rendszer, meg általában rendszer van, mint amilyen.
NERnek hívják.
Létrehozta egy olyan alakulat, amely két fordulós rendszer nélkül a hatalom közelébe se került volna soha. Így hát változtatott a rendszeren. Te meg úgy adod itt elő a történetet, mintha valami Isteni Elrendeltetés volna. Gusztustalan.

FCUK10 2017.08.18. 19:56:22

A teljes hazai baloldal alkalmatlan.

Nickgrabowsky is az írásra. Vagy csak korán kezdődött a buli?:)

taga20 2017.08.18. 20:18:54

@FCUK10: mire alkalmatlan te isten barma? a fityeszmaffia szintű lopásra?

na most az eccer igazad van droid!:)))

taga20 2017.08.18. 20:24:21

@ROLEXLACI megvéd minket a gazdagoktól: mekkora egy tetves féreg vagy! remélem a csúti maffia beléd törli a lábát hálából, amiért a betyárkörtét lelegeled a seggükről.

A valóság páros lábbal rugta pofán a libbantakat 2017.08.18. 20:38:06

Es tegyuk hozza, az sem noveli az ellenzek valasztasi eselyeit, hogy altaluk tamogatott, arabok, mostmar szo szerint MINDENNAP tomeggyilkosagot kovetnek el Europaban.

morpho 2017.08.18. 20:51:04

A mai Magyarországon senki más nem nyerhet választást a fdeszen kívül. Ez az egész poszt egy fingfűrészelés. Ellenzék nem létezik, csak a fidesz. Magyarországon autoriter rendszer van. Lassan tudomásul kéne venni. Én már eljutottam oda, hogy ezt simán leszarom, de nem kéne demokráciásdit játszani egy autokráciában.

DFK 2017.08.18. 20:55:16

Milyen előrehozott választásról delirál a poszter?

taga20 2017.08.18. 20:55:54

@A valóság páros lábbal rugta pofán a libbantakat: és tegyük hozzá, az se növeli a fityeszmaffia választási esélyeit, hogy általuk támogatott, nácik, most már szó szerint MINDENNAP tömeggyilkosságot követnek el Amerikában.

te fasz, ékezetet nem tudtál venni a sarki arabtól? te kibaszott nagy magyar!

nemecsekerno_007 2017.08.18. 20:56:12

Az összes MSZMP klón párt a múlt, az MSZP-től kezdve a DK-n át a Liberálisokig. Akkor lehet leválta ni a Fideszt ha ezek eltűntek. Ha akkor még valaki akarná.

nemecsekerno_007 2017.08.18. 20:58:16

@morpho: Autokrácia, ja persze. Menj el oszt nézz meg egy valódi autokráciát majd rájössz :)

VaradiJanos 2017.08.18. 20:59:23

@Shakespeare Emilke: "A Fideszt csak erővel lehet megbuktatni. Majd ha erre rájöttök, ... "
Csak be ne szarj a nagy erőlködéstől!

taga20 2017.08.18. 21:04:32

@VaradiJanos: csak a fityesz! akármennyit lopnak.
mi jani?:))))

és az életed görög szépen tovább. szép volt fijam!:)))

VaradiJanos 2017.08.18. 21:04:55

@taga20: "mekkora egy tetves féreg vagy! remélem a csúti maffia beléd törli a lábát hálából, amiért a betyárkörtét lelegeled a seggükről."
Nem szoktál te ilyen ordenáré lenni, hé! Mellbevágott a rolexes hozzászólásának igazsága?

VaradiJanos 2017.08.18. 21:06:11

@A valóság páros lábbal rugta pofán a libbantakat: gyorsan eltüntették mára az index főoldalról az összes migráncssimogató blogot, ökör fedor firkálmánya is ment a levesbe hamar

taga20 2017.08.18. 21:07:28

@nemecsekerno_007: ernő, a nemecsek forog a sírjában, hogy egy ilyen féreg bitorolja a nevét!

te vagy apám a leggyomorforgatóbb fityeszgeci, aki a blogszférában megfordult.

undorító amit művelsz te szemét tróger!

VaradiJanos 2017.08.18. 21:07:39

@morpho: igen, csúnya autokrácia, sőt, diktatúra van, szerintem gyorsan csomagolj és húzz a gázolós-késelős barátaiddal valamelyik fejlett nyugati demokráciába!

VaradiJanos 2017.08.18. 21:09:31

@taga20: "te fasz, ékezetet nem tudtál venni a sarki arabtól? te kibaszott nagy magyar!"
S mi a helyzet a mondatkezdő betűkkel? Te kibaszott nagy m.... ja, nem is.

Willkommenskultur 2017.08.18. 21:09:44

fejedelmünk Orbán!

fejedelmünk Orbán!

fejedelmünk Orbán!

taga20 2017.08.18. 21:09:50

@VaradiJanos: jani, egyrészt tőled tanulok nap-nap után, másrészt te vagy ő is?

taga20 2017.08.18. 21:11:19

@VaradiJanos: haver, én nem árulom magamat itt, mintha attila népe lennék.

érted haver?

VaradiJanos 2017.08.18. 21:11:44

@taga20: Nem, semmi értelme az álnevek sokaságának.

Willkommenskultur 2017.08.18. 21:11:56

hashtag Barcelona

hashtag Turku

hashtag Cambrilis

szolidaritás

morpho 2017.08.18. 21:12:59

@nemecsekerno_007: Láttam már. Pont ilyen volt. Egyébként te magad is autokrata vagy. Olvasd vissza magad. "Ha még valaki akarná" De nem akarja, mert ez mindig is mindennél jobb lesz! Süt belőled a demokrácia!

Willkommenskultur 2017.08.18. 21:14:03

@morpho: hiába kiabálod h autokrácia most nem jönnek a szovjetek segíteni

VaradiJanos 2017.08.18. 21:14:27

@Willkommenskultur: Száradjon az ártatlanok vére a migránsokat éljenző blogolók lelkén (is)! Soha nem tudjanak aludni a jukkákmorphokkurtokpopoktaszokfaszok!

taga20 2017.08.18. 21:16:51

@VaradiJanos: most azt mondod, hogy te varadijani vagy bivalybasznákról, élőben.

haver, te kit nézel hülyének?

na zene, me bírom a retardált fityeszes burádat!:)))

www.youtube.com/watch?v=M_ciiCyxOJA&list=RDM_ciiCyxOJA

morpho 2017.08.18. 21:18:00

@Willkommenskultur: Dehogynem. Már rég itt vannak.

taga20 2017.08.18. 21:21:05

@VaradiJanos: haver, ferencpápát kihagytad a sorból. nem lesz ennek így jó vége!:))

a végén még a pokolba fogsz jutni én meg a mennyországba.

persze szerintem te ugatod a kereszténységet, mint az arab terroristák a sáriát.

Tisztességes Természettudomány 2017.08.18. 21:23:18

Lehet itt matekozni, vagy szidni a "Fideszre szabott" választási rendszert. Akinek több szavazat lesz, az nyer. És ha esetleg a széttöredezett baloldal egyéniben visszaszorul a kevesebb szavazóval rendelkező Fidesz jelölt mögé, akkor azért nem a Fideszt kell okolni, hanem:
- Az első választási rendszer megalkotóit, akik kitalálták ezt az "egyéni körzet" koncepciót. Ja, itt nem 1990-re gondolok, hanem sokkal előbbre. Szinte minden országban vannak egyéni körzetek, ahol egyszerű többséggel nyer a jelölt.
- A szavazókat, akik sokan vannak, de nem elegen...:)

taga20 2017.08.18. 21:26:49

@morpho: szerinted ez a barom hülye vagy csak ironizál?

taga20 2017.08.18. 21:29:17

@Tisztességes Természettudomány: északkoreában én is kimdzsondzsuvára szavaznék.

egyébként te tényleg ekkora betyárkörte vagy, vagy csak fényezed magad?

1ghost 2017.08.18. 22:17:36

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: @VaradiJanos: @Willkommenskultur: @nemecsekerno_007: @FCUK10: @ulpius66:

Na mi van, te a gerinctelen, bérhazudozó orbáncsicska? Hiába nyalod a korrupt, tolvaj gazdád valagát itt akárhány nicken, mert szorul a hurok a nyakatokon!

morph on deer 2017.08.18. 22:22:09

"...voltaképpen csak Botka érdekelt Orbán választási vereségében: a többiek arra játszanak, hogy a Fidesz nyer és az MSZP veszít, egyúttal eltűnik a porondról."

Lófax mama! Botkának álmában sem jut ez - még - eszébe!
Előbb szeretné felzabálni az összes többi vele többé-kevésbé azonos oldalon álló pártot, pártocskát, pártkezdeményt, hogy egyedüli "demokratának" nevezhető formációként előnyösebb alku-pozicióba kerüljön a fidesszel szemben, - a javak elosztásánál!

Ha győzni akarna, akkor garantáltan nem ilyen suttyó kijelentésekkel próbálna szövetségeseket találni, mint most!

A Botka ellenfél nélkül akar uralkodni a baloldalon, és álszent módon az ország érdekeire hivatkozva próbál nyomást gyakorolni a többiekre!
Rossz a módszer, naná, hogy nem megy.

Ha Botkavvalóban politikus lenne, akkor már megállapodott volna mindenkivel, aki él és mozog, aztán az esetleges győzelem után harcol csak ki magának vezető szerepet, ami nemcsak könnyebb lenne, de már lenne is mire, szemben a mostani helyzettel!
Ugyanis jelenleg közepesen jelentéktelen a nagypolitikai játszótéren, és csak ő nem veszi ezt észre.
Nem mernék rá fogadni, hogy jövő ilyenkor még fogunk róla hallani, ha nem száll le a földre, mondjuk perceken belül.

morpho 2017.08.18. 22:38:48

@taga20: Remélem ironizál...

morpho 2017.08.18. 22:39:58

@taga20: Betyárkörte? Paksi mogyoró lesz az! :)

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.18. 22:44:06

@taga20: Figyelj már, te is meg a kis barátaid is.
Szerinted az a baj, hogy nem mondtátok már elég sokszor és elég hangosan, hogy a fidesz csilliárdokat ellopott?
Mindenki leszarja. Talán valami új dologgal kéne próbálkoznotok.

www.youtube.com/watch?v=otHofWJvJao

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.18. 22:45:20

@1ghost: Igen szar hurkotok van. Már mióta írkálod mindenkinek, hogy szorul a nyakán, nem nagyon érzi senki. :D

taga20 2017.08.18. 22:57:12

@morpho: azé látom a szart túl tudod spilázni te is:))

zenéjjünk inkább!:) ja ne te meg én me az ermageddon lenne!:))

zene! az egyik kedvencemet adom.

www.youtube.com/watch?v=M_ciiCyxOJA&list=RDM_ciiCyxOJA

taga20 2017.08.18. 23:00:28

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: haver bazdmeg, te tényleg oltári nagy fasz vagy!

és eszt ne vedd személyeskedésnek, me csodállak:)))

na ne feszülj pribék, küldöm az ötödik nótámat te segg:)))

www.youtube.com/watch?v=j3qIBHStUc0&list=RDj3qIBHStUc0

tpl 2017.08.18. 23:04:32

@1ghost: szorul. Az:) 2018-ban Orbánnal nyer a Fidesz, 2022-ben (szerintem) Vargával. Hajrá Magyarország, hajrá Fidesz!

taga20 2017.08.18. 23:19:00

@tpl: mond aszt, hogy nem élveztél el!

BiG74 Bodri 2017.08.18. 23:26:21

Mi az, hogy a fidesszel senki nem koaliciózna? Mondjuk a jelenlegi választási rendszerben ezt nem is nagyon értem, de arra nem vennék mérget, hogy a hatalomért nem tenné meg valamelyik ellenzéki párt.
Amúgy meg az az ellenzék, amelyik beárazta a vereséget, az egy lófasz, nem politikai ellensúly. Botka bá tipicsnaja maszopos, itt bukott el a mutatvány, de a többi még villanthat. Ez politika, szaros pöcegödör.

taga20 2017.08.18. 23:42:21

@morpho: tudod miért érdemes élni? hogy értelmes emberekkel ugorjunk a semmibe.

na küldöm a negyedik nótámat:)

www.youtube.com/watch?v=1_DESGpG8Us

Fekete Gyor Andras 2017.08.18. 23:47:02

Az nem ketseges, hogy a fidesz folenyessen nyerni fog. Az ellenzek mar csak egyetlen dolgot tehet, hogy nem megy el szavazni. Mert minden baloldali szavazat, csak a fidesz gyozelmet LEGITIMALJA. Ezert minden ellenzekit arra biztatok, NE MENJEN SZAVAZNI 18-ban.

NE LEGITIMALJUK AZ ORBANREZSIMET !!

BiG74 Bodri 2017.08.18. 23:50:29

@Fekete Gyor Andras:
Gondoljuk mi ezt át, és kezdjük el a fiestát!

Jager_ 2017.08.18. 23:57:31

A Fidesz győzni fog 8 hónap múlva. Az ellenzék újrakezdi. Es megint versengenek. Aztán egyszercsak jön majd egy új párt megint és sikerül majd átcsábítania a csalódott jobboldaliakat miközben a bizonytalanok is megmozdulnak végre. Na akkor változás lesz.

taga20 2017.08.19. 00:04:56

@BiG74 Bodri: kutyu, mé nem baszod meg a fityeszes segget, ami éltet?

nem hiszem el, hogy ennyire faszok a magyar emberek!

zokogjatok 2017.08.19. 00:06:03

@VaradiJanos: "gyorsan eltüntették mára az index főoldalról az összes migráncssimogató blogot"

Nekem is feltűnt, hogy még az 1. spanyol támadásnál kinn volt egy-kettő, pl. a nemgogol, aztán mikor jött a 2. spanyol támadás meg a finn késelés, addigra már levették, pedig a düsszeldorfi késelés akkor még nem is volt hír. Ok ez utóbbiról még nem lehet tudni hogy tényleg iszlamista volt-e.

zokogjatok 2017.08.19. 00:09:38

@taga20: szerintem ezzel a lehengerlő érveléssel simán meggyőzöl mindenkit, így tovább :D

taga20 2017.08.19. 00:12:41

@zokogjatok: mi a kérdésed fehér csukjás barátom?

szeretem-e trámpot? nem:)

zene!

youtu.be/E_t-43FltAA

zokogjatok 2017.08.19. 00:16:39

@taga20: tudom hogy a gép nem húzza alá a "csukja" szót, mert az is értelmes, pl. "becsukja az ajtót", de amire te gondolsz, az szerintem a csuklya.

taga20 2017.08.19. 00:19:06

@zokogjatok: hát haver má megint nyertél:)

ezé küldöm neked a kedvencemet:)))

youtu.be/uEUwZ2Ni_-s

VaradiJanos 2017.08.19. 00:24:57

@1ghost: és mitől szorul, pattanáspofa? Tőled, lumpenproli?

taga20 2017.08.19. 00:30:18

@VaradiJanos: jani te még? igazság szolgáltatásról nem hallottál még? tudod olyanról, mint amilyen a románoknál van!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.19. 00:35:07

@taga20: Azt igazságszolgáltatásnak hívják. Így egybeírva. Nálunk. De ha gondolod, menj a románokhoz.

taga20 2017.08.19. 00:38:41

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: nagyfasz, nálatok fityeszgecinek hívjátok az igazságszolgáltatást? mutasd a szádat!

rendben vagy, a geci a szád szélén van!

mehecc egy kürt a csútigőzőssel!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.19. 01:08:18

@taga20: Látom a gecit le tudod írni helyesen. Az igazságszolgáltatás már nem ment.

BiG74 Bodri 2017.08.19. 01:21:36

@taga20:
Valamit benéztél, de elnézem!

VaradiJanos 2017.08.19. 01:29:34

@taga20: Hallottam. És? Mi köze ahhoz egy gosztegy-féle senkiházinak?

metax 2017.08.19. 01:53:46

Hát, most eléggé csalódtam benned, b1 blog!

Én értem, hogy a választások felé közeledve mindenki helyezkedik és végül leteszi valahová a garast, így a b1 blog írói is, de az emeszpében a reményt látni...

"Valamint az is, hogy voltaképpen csak Botka érdekelt Orbán választási vereségében..."

Nem, ő sem érdekelt benne. Botka jött a semmiből, berúgta az ajtót, aszonta' én leszek a min. elnök jelölt, tessék mellém állni! Egyfelől ez nem így megy, másrészt ordít róla a tehetségtelenség. Ennél is súlyosabb és 2010 óta ható probléma, hogy a pártja pénzért és posztokért cserébe vígan vállalta föl a kollaboráns álellenzéki szerepet, ahelyett, hogy ellenállt volna a rendszer kiépülésének. Bár képviselői nem szavazták meg, mégis behódoltak a maffiának - elfogadták magukra nézve a csaló választási törvényt, így a többi megélhetési álellenzékivel együtt önként mennek a vágóhídra.

Magyarországon nincs ellenzék. Talán az egyedüli MOMÁ-n kívül. Nem törekszik a Parlamentbe, és annak elnökének, Bokros Lajosnak egyedül volt mersze kimondani, kicsoda Orbán, és micsoda a rendszere. A többi díszellenzéki virágszál csak lapít: a kamerák előtt látszólag harciasan elítéli mindazt amit Orbán művel, a színfalak mögött meg hallgatólagosan egyetért vele. Orbán sikeresen domesztikálta őket. Pláne pont az emeszpét. Szociális demagógia, a határon túli magyarok szavazati jogának garantálása, bocsánatkérés a 2004-es népszavazásért, a menekültkérdésben pedig kimondva-kimondatlanul támogatja Orbán húzásait. Az emeszpések nem kötözték oda magukat József Atilla szobrához, mikor a csúti bolond elvitette a Kossuth téri helyéről és száműzte a rakpartra, hogy árvíz idején öntse el azt a víz és fedje be a hordalék. Lehet persze mondani, hogy ez utóbbi századrangú ügy, mégis jól mutatja a legnagyobb ellenzéki párt totális meghasonlottságát. Milyen, baloldaliságára oly' büszke párt ez, basszák meg??! Lehetne még sorolni a bizonyítékul szolgáló példákat, de megállok. Ennyi éppen elég.

Mindent összevetve: az "ellenzék" kollaboráns, pénzzel és pozíciókkal lekenyerezett, Orbánnal kokettáló, a Köztársaság eszméjét eláruló hazaárulók gyülekezete, emeszpéstűl, dékástúl, együttestűl és elempéstűl, mindenestűl, akik hitegetik és átverik szavazóikat, és tesznek a jogállam visszaállítására, ami pedig a legfontosabb feladat lenne.

Világít a torony 2017.08.19. 02:41:19

A Fidesz válik a saját ellenségévé. Sok minden fog itt az ősszel történni.

Bajer Zsolt 2017.08.19. 02:59:54

@metax: Bokros csak egy ujabb szellemileg leepult elmebeteg. Aki abba orult bele, hogy Ok magukat, szellemileg felsobbrendunek tartjak, de hiaba a liberalis felsobbrenduseguk, az orszag kurvara nem kivancsi rajuk, meg az elmebetegsegeikre.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.19. 07:34:11

@metax:

"Magyarországon nincs ellenzék. Talán az egyedüli MOMÁ-n kívül. Nem törekszik a Parlamentbe"

Igen, ahogy a szomszéd Béla bácsi se törekszik a Miss World megnyerésére.

mojszipupi 2017.08.19. 07:34:48

Ha 2018 ban Orbánnak 2/3 a lesz az összes jelenlegi pártnak, akik képtelenek voltak megoldást találni ellene el kell tűnnie szó szerint. Elég volt a bizniszpártok okos mondásaiból. Semmi másért nem léteznek, mint az országos listáért és egyéni jelöltekért kapható állami százmiliók. Az mszp pedig a fidesz maffia katonáiból áll, soha többet nem kerülhetnek hatalomra a puccsista kollaboránsok, akkor inkább omoljon össze az ország a fidesz alatt, kapjon akkora pofont ahonnan már illik felébredni, de pukklacibácsi és haverjai mégegyszer nem fogják az országot tönkre tenni azzal h klnyük kedvük szerint áldozzák fel az épp aktuális vezetőjüket.

Visceroid 2017.08.19. 07:37:47

Hehe, és ez még mindig az elkúrás eredménye!

VaradiJanos 2017.08.19. 07:41:13

@metax: a bokros gyanús, bajuszos

Nyomortelepy 2017.08.19. 08:13:17

"a kormányváltást akaró szavazók többségeben vannak azok, akik Orbánék távozását akarják"

Elég volt Orbánból, gyüjjenek inkább a migrincsek és a segítőik, a nép ezt akarja

ebella 2017.08.19. 08:34:28

@Zsoltbacsi: Nem hazudnak (azt senki nem is mondta, mondjuk a szazadvég-félék kivételével, akik mindig nagyobb fölényt látnak valahogy), hanem nekik hazudnak a megfélemlített polgárok. Odamegy a közvélemény-kutató, tudja a nevét címét. Mit mond, ha állami munkahelyen dolgozik (1,2 millió), vagy valamelyik fideszes uborkafára felkapaszkodott bugrisnál.( másik másfél), Hát persze, hogy a Fideszre fog szavazni, mondja. Majd hülye lesz a bosszú miatt elveszíteni a munkáját. Oszt majd mikor szavaz........

De ugyanilyen fölényt mutattak a három, '14-óta lezajlott időközi országgyűlésin is, a helyi k-k-k is. Oszt mégis mindhármat csúfosan elvesztette a Fidesz.

Addig jó a magyaroknak, amíg hiszetek k-k-ban. De szerintem csak a butább talpas hisz. A főnökeitek tudják, hogy nagy a baj. Nem véletlen volt a plakáttörvény, meg a palkátok átfestetése, ostoba hari nyuggerek által.

ebella 2017.08.19. 08:40:55

@Nyomortelepy: Mondj egy pártot okoska, aki azt akarja, hogy ide telepítsenek idegeneket! De idézettel ám!

Az un. liberálisok (mert nem azok, csak annak nevezik magukat), akiknek nincs mérhető táboruk, nem annyira számítanak. Mást!

Megjegyzem, ma jó tízezer migráns van Magyarországon, nem kis részük táborokban. Csak az sok primitív fidesz-hívő miatt a Fidesz nem dicsekeszik ezzel. Azért képeznének sok biorobotot, okos-tanult arcok helyett, hogy ez később se változzon.

nemecsekerno_007 2017.08.19. 10:20:46

@taga20: "te vagy apám a leggyomorforgatóbb fityeszgeci, aki a blogszférában megfordult. undorító amit művelsz te szemét tróger!...."

Ennyit tudsz felmutatni? Hát ez gyengébb mint az ún. "ellenzék" teljesítménye. A Fidesz nagyon-nagyon messze van a tökéletestől, de az ellenzék - vagy mi a f***m - az minősíthetetlen. Persze nyugodtam verheted magad a politikán ha az neked jó. Te életed.

nemecsekerno_007 2017.08.19. 10:24:15

@morpho: "Láttam már. Pont ilyen volt...."

Jajjj, akkor nem látsz a szemedtől. Meg persze én is nyílván autokrata vagyok. Oh ba*** meg ez már rögeszmés gondolkodás, a futkosón lenne a helye. De gyógyítható.

nemecsekerno_007 2017.08.19. 10:25:53

@1ghost: "Na mi van, te a gerinctelen, bérhazudozó orbáncsicska? Hiába...."

Szerintem jó lenne ha bemennél a futkosóra pár hétre. De akár 8 hónapra is.

morpho 2017.08.19. 10:56:10

@nemecsekerno_007: Van akinek az észak kóreai rezsim is tetszik.

Simicska tokkal Vonával megvette a jobbikot 2017.08.19. 13:29:02

@ebella:" Mondj egy pártot okoska, aki azt akarja, hogy ide telepítsenek idegeneket! De idézettel ám!"

A jobbik, mszp, dk, egyutt, momentum az elmult 2 evben, eleg nyilvanvalova tette, hogy iszlamizalni akarjak az orszagot.

Konkret tervuk is volt. Evi egy millio arabot akartak ideszallitani, hogy 18-ra, 3 millio arabbal valasztast nyerjenek. Csak hat a kerites miatt nem jott be a tervuk.

nemecsekerno_007 2017.08.19. 13:56:56

@morpho: "Van akinek az észak kóreai rezsim is tetszik. "

Van akinek meg a nagymellű szőkék. Egyéb közhely?

Zionnépe 2017.08.19. 16:00:10

A világ legnagyobb baromsága ez a "minden ellenzéki" egyban való indulása, ezzel nyírják majd ki az esélyüket!

Előbb méresse meg magát mindenki külön-külön és majd utána beszéljenek a lehetséges kormányalakításról (ha ilyesmire lesz esély).

És hogy miért? Nagyon jól látszik azon a 2-3 időközi választáson, ahol próbálták a közös jelölt állítást, hogy nem megy. Nincs olyan, hogy aki a DK-val szimpatizál az leadja a voksát az MSZP-re is, vagy aki az LMP-vel az a DK-ra is. Akkor inkább nem fog szavazni.

taga20 2017.08.19. 20:19:33

@nemecsekerno_007: ernő, a nemecsek forog a sírjában, hogy egy ilyen féreg bitorolja a nevét!

fityeszdroid, ezt a részt kihagytad!

hogy hűlne rád a bőr és a gazdádra, a gecire!

Nyomortelepy 2017.08.19. 20:20:18

@ebella:
Egyik se tette volna meg a szükséges lépéseket a migrincsek megállítására. Ez pedig a végeredmény szempontjából ugyanaz, mintha direkt hoznák be őket. Ha ezek lennének hatalmon, akkor is 10 ezer migrincs lenne - ahogy írod - csak nem összesen, hanem naponta

taga20 2017.08.19. 20:42:18

@Nyomortelepy: te beteg vagy? miért kell össze-visszahazudoznod?

nemecsekerno_007 2017.08.20. 10:12:24

@taga20: fityeszdroid a retkes, k***va ....

Nem tudsz te semmit. Szerencsére csak a blogszférában pattogsz. Ennél jobb nem is történhet Magyarországgal.

morpho 2017.08.20. 18:43:55

@nemecsekerno_007: Te egy ostoba narancskullancs vagy. Kell még valami, vagy ez elég lesz?

nemecsekerno_007 2017.08.20. 19:07:13

@morpho: "Te egy ostoba narancskullancs vagy. Kell még valami, vagy ez elég lesz? "

Nem, a pszichés betegséged diagnózisának felállításához bőven elég.
süti beállítások módosítása