B1 blogcsalád



Duplán esett pofára a Fidesz a CEU miatt

2017. augusztus 15. - nickgrabowszki

Először is azért, mert láthatóan meghátrálni kényszerültek: most már elég a kormánynak a New York állammal való megállapodás is, hogy maradhasson a Magyarországon a CEU.  De a saját törvényük szerint nem elég.ceu.jpg

A hvg.hu híre szerint zajlanak az egyeztetések

Altusz Kristóf, a Külügyminisztérium tárgyalások lebonyolításával megbízott helyettes államtitkára és New York-i kormányzat illetékese, egy-két héten belül pedig az aláírás is megtörténhet.

A lap szerint az Orbán-kormány sok tekintetben puhít az álláspontján, de a leglényegesebb mégiscsak az, hogy egyáltalán leültek tárgyalni, és elfogadták tárgyalópartnernek New York államot.

Ez azért figyelemreméltó, mert az eredeti szándék kifejezetten az volt, hogy a szövetségi (washingtoni) kormányzattal akarnak tárgyalni. Ezt egy pillanatig nem is tagadták. Már a törvény elfogadása előtt erről beszélt például Répássy Róbert, a parlamenti törvényalkotási bizottság fideszes alelnöke.

Azután ezt a hivatalos kommunikációban felváltotta a sorosozás, kamuegyetemezés, a magyar egyetemek esélyegyenlősége, de a lényeg mégiscsak az volt, amit Répássy is is mondott

 (a CEU) vezetőinek a saját kormányuknál kell lobbizniuk, hogy az állapodjon meg a magyar kormánnyal. 

A törvény tervezetében még az szerepelt:

„(1) Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó
képzési tevékenységet, ha
a) magyarországi működésének elvi támogatásáról szóló nemzetközi szerződés kötelező hatályát
a szerződő felek elismerték,

Az elfogadott változat már így fogalmaz:

„(1)  Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó képzési tevékenységet, ha
a) magyarországi működésének elvi támogatásáról szóló, Magyarország Kormánya és a külföldi felsőoktatási intézmény székhelye szerinti állam Kormánya által kötött - föderatív állam esetében, amennyiben a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, annak központi kormányzatával létrejött előzetes megállapodáson alapuló - nemzetközi szerződés kötelező hatályát a szerződő felek elismerték,

A kettő között az történt, hogy az USA budapesti nagykövetsége felvilágosította a magyar kormányt, hogy

  • az Egyesült Államok föderatív állam,
  • a központi kormányzat oktatási kérdésekben nem illetékes.

Erre a Fidesz-KDNP beleírta a törvény szövegébe, hogy külön a washingtoni adminisztrációval akarnak tárgyalni, akkor is, ha az nem illetékes.

Sőt, a törvény szövege szerint akkor különösen.

Ezek után hiába nyilatkozza azt Szijjártó, hogy 

nagyon gyorsan meg lehet ám állapodni a magyar kormánnyal, valaki nem politikai balhét akar kreálni,

ez a megállapodás semmiképpen nem az, amit Orbánék akartak kötni. Ők Trumppal szerettek volna egyezkedni, legrosszabb esetben Tillersonnal.

Májusban ki is kukáztak 3 olyan megállapodást, amit az amerikai és a magyar kormányzat kötött oktatási ügyekben, de  a New York állammal aláírandó szerződés (amelynek az elődje amúgy hatályban volt), semmiképpen nem ilyen.

És ebből fakad a másik probléma (amiről korábban itt írtunk).

A budapesti és a washingtoni kormány között ugyanis semmilyen olyan tárgyalás nem történt, amit a CEU ügyében előzetes megállapodásnak lehetne tekinteni.

  • A magyarországi amerikai követség egyszerűen elhajtotta Szijjártóékat.
  • Trump pedig, aki akármennyire is ideológiai szövetségese Orbánnak, nem engedett a zsarolási kísérletnek, és levegőnek nézte Orbánt.

A probléma ezért az, hogy a felsőoktatási törvény jelenleg hatályos szövege szerint hiába állapodott meg az Orbán-kormány már 2 Magyarországon működő amerikai egyetemmel, és 1-2 héten belül szerződik a CEU-val, az nem jogosítja fel ezeket az intézményeket, hogy Magyarországon "oklevelet adó képzési tevékenységet" folytassanak.

Törvényesen nem.

Mert nincs meg a központi kormányzattal való előzetes megállapodás.

Duplán esett tehát pofára Orbán.

  • Egyrészt hiába próbált generálni egy problémát, hogy fölkerüljön a térképre, ne nézzenek át rajta, az amerikai elnök találkozzon vele - lesöpörték az asztalról.
  • Másrészt módosítani kell a törvény szövegét, ha azt akarják, hogy törvényesen működjön Magyarországon a 3, itt jelen lévő amerikai egyetem, köztük a CEU. (Ha nem akarnák, akkor nem kellett volna egyezkedniük már az amerikai tagállamokkal sem.)

Már a New Yorkkal kötött megállapodás is meghátrálás. A törvény majdani módosítása nagyon látványos kudarc lesz.

Adtak a szarnak egy pofont. Kettőt kaptak vissza.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr912749816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2017.08.15. 12:07:02

Az édes, hogy nagypofával bejelentik, hogy bezárják a "Soros egyetemet" ( De nagyon
ócska duma, Orbán saját magát is alulmúlta. Muhaha) Aztán amikor le kell ülni tárgyalni, akkor odaküldenek egy helyettes államtitkárt szart lapátolni. Annyira tipikus fideszmegoldás, hogy öröm nézni. Arra kíváncsi leszek, hogyan és mikor fogják módosítani a kamutörvényt?!

paveway 2017.08.15. 12:43:57

Ez a putyinpincsi itthon mindig előadja a faszagyereket, kemény, mint a birkózószar. Aztán kimegy Brüsszelbe pofonokért, de ez nem elég, az amcsiktól is kér néhányat az állcsücskére. Komolyan kérdem: nooooooormális? Kell neki, hogy sorozatosan feltöröljék vele a flasztert?

Index isis alkaida mind CIA termék 2017.08.15. 12:55:04

A CIA- csicskablog mindjárt elélvez.
De a CIA- bocs CEU "egyetem" fedett CIA- oktatóinak mostantól munkavállalási engedély kell és az oktatási törvényt is be kell tartaniuk, ahogy az összes többi külföldi (köztük) amerikai egyetem is betartja.

Komoly tudomány folyik ezen az "egyetemen", elvégre amerikai liberális ideológiát meg CIA- propagandát adnak el tudomány címen, sokmillió Ft- ért.

bundazsák 2017.08.15. 12:55:50

@morpho:
Természetesen fű alatt. Egy olyan napon fogják megszavaztatni, amikor 5 másik témában is szavaznak, így talán majd elsikkad és észrevétlen marad a támadó beton pofával történő hárítása.

morpho 2017.08.15. 13:05:52

@bundazsák: Ez majdhogynem borítékolható. A kamut nagy hanggal sok plakáttal, nagy fasszal, a kullogást meg fű alatt észrevétlen, én ott sem voltam. Bátor egy brigád ez. Bátor és egyenes brigád! Azt meg külön szeretem bennük, hogy kicsit sem vezetik félre a lakosságot...

rovid 2017.08.15. 16:13:28

a városkép törvénybe ez is bele fog férni!

BAZINGA2 2017.08.15. 18:40:13

Mi lenne ha Soros egyet gondolna és az összes fideszessel, az általa adott támogatást, és tandíjat visszafizetettné kamatostul!? Bexarnának....

Nzoltan 2017.08.15. 19:30:57

Orbán mindig is azt mondta, hogy elég neki a new yorki kormányzattal megállapodni. Az amerikaiak mondták, hogy nem tagállami hatáskör.

morpho 2017.08.15. 19:48:47

@Nzoltan: Te mit hazudozol ennyire nyilvánvalóan ócska narancskullancs?? Pont a fordítottját hazudtad be a valóságnak! Ez a fideszvilág. A hatalomért lehazudjuk a csillagokat az égről, Magyarországot meg leszarjuk, csak a zseton meglegyen.

Budapest a kutyaszar városa 2017.08.15. 20:34:42

Narancsgörényeknek szájukban a seggük. Vagy fordítva ?

nalazo 2017.08.15. 20:36:03

NZoltan. Rosszul emlékszel. Pont fordítva történt.

Hümérosz 2017.08.15. 20:45:26

@nalazo: Nem emlékszik ez semmire. Csak benyögte, hátha elhiszi valaki.

Janossz 2017.08.15. 20:50:34

@nalazo: Csak bemutatta, mi lesz a végkifejlet. Győzelemként fogják kommunikálni, kétmillió Nzoltán lelkes tapsa közepette.

n3spr3ss0 2017.08.15. 20:53:18

@Index isis alkaida mind CIA termék: Így van, azért járt ide több fidesz geci.

legális 2017.08.15. 20:57:53

libbant élcsapat!
Hagyjátok nzolit, igaza van.
Ezt írja a vérnarancs HVG
hvg.hu/itthon/20170524_new_york_kormanyzoja_targyalna_a_ceurol

nalazo 2017.08.15. 21:07:39

Az idézett cikk és az NZoltan-féle állítás pont ellentmond egymásnak, vagyis előbbi nem erősítheti meg utóbbit.

morph on deer 2017.08.15. 21:12:20

"Altusz Kristóf"
???
De szép neve van!
Dobrev Klára a nagyménje?
Vagy mi van?

morph on deer 2017.08.15. 21:15:11

@nalazo:
"pont ellentmond egymásnak"

Na ja, de te tudsz olvasni!
Úgy könnyű!
Próbáld meg ugyanezt fideszesként!
Na?
Látod, mindjárt más.. :)))

morpho 2017.08.15. 21:25:06

@legális: Te mit hazudozol narancskullancs? Nem tudsz olvasni? Pont az ellenkezőjéről szól a poszt, mint amit kommunikálni próbálsz! Te is Nzoltanként láttad meg pár órája a napvilágot? Idióta.

élveteg 2017.08.15. 21:29:06

"A probléma ezért az, hogy a felsőoktatási törvény jelenleg hatályos szövege szerint hiába állapodott meg az Orbán-kormány már 2 Magyarországon működő amerikai egyetemmel, és 1-2 héten belül szerződik a CEU-val, az nem jogosítja fel ezeket az intézményeket, hogy Magyarországon "oklevelet adó képzési tevékenységet" folytassanak.

Törvényesen nem."

Szerinted nickgrabowski szerinted Mert szerintem meg annak 2 amerikai egyetemeknek magasan képzett jogászaik vannak akik előzetesen részletesen megvizsgálták a megállapodást és annak törvényi hátterét és ha az törvénytelen lenne akkor ugyan alá nem írták volna

morpho 2017.08.15. 21:31:47

Elég karcsú a felhozatal. A narancshuszárok sehol, ha meg mégis, akkor csak gigantikus hazugsággal... Benyögik, aztán valahogy elfelejtenek visszanézni, hogy megvédjék a bombabiztos álláspontjukat...
Egyébként most már látszik, hogy ez lesz a a kommunikáció CEU ügyben. Behazudják az ellenkezőjét, aztán abban bíznak, hogy a kétmilliós tábor nem emlékszik és különben sem értett semmit ebből az egészből. Ráadásul azt sem tudják, hogy mi az az egyetem, hol van az USA, ami egyébként egy szövetségi állam, de azt se tudják, hogy mi az a szöv etségi állam. Rendkívül aljas módon lett ez a szar kitalálva.
Egyébként semmilyen nyomozás nem folyik a Sorosmaffia médiája ellen.. Akkor lehet, hogy nincs is? Akkor lehet, hogy hatalomgyakorlási célzattal félrevezetik a társadalmat? Ráadásul közpénzből? Ez nem 120 év börtön? Erre nincs az alaptörvényükben valami?

morpho 2017.08.15. 21:35:52

@élveteg: Te miről beszélsz faszfej? Nem jogosítja fel őket, mert a fidesz törvényének nincs értelme. Teljesíthetetlen. Ha az van a magyar törvényben, hogy a megállapodást amerikai részről kizárólag George Washington írhatja alá, ezt az amerikai jogászok figyelembe vették, ne aggódj.

élveteg 2017.08.15. 21:42:08

@morpho:

Mi van papa ? Te a múltkor még az ilyen nácival nem tárgyaltál mint én Ugye ? Akkor mi az az apád retkes faszának szóltál hozzám megint? Na mindegy is Nem aggódom Pont

paveway 2017.08.15. 21:42:24

@morpho: pontosan. Most majd jön az újabb hazudozás, a saját agymenéseik atvetitese másra, ahogy zoltán fidesznyik is próbálkozik. Szánalmasak. A sok gerinctelen fideszberenc. Persze ezek ma döglött lóról is bemagyaráznák, hogy csak alszik. Meg hogy putyinpincsi épp így akart beleszaladni a keretes parasztlengőbe.

morpho 2017.08.15. 21:56:06

@élveteg: Te miről beszélsz faszfej? Ez itt nem tárgyalás volt, hanem kioktatás!
UI: Csak beismerted, hogy náci vagy. Máris találtunk egy közös igazodási pontot. A múltkor még tiltakoztál.

morpho 2017.08.15. 21:57:26

@paveway: " putyinpincsi épp így akart beleszaladni a keretes parasztlengőbe" :))

élveteg 2017.08.15. 21:57:27

@morpho:

Akkor náci vagyok :))) Na és ?

morpho 2017.08.15. 21:58:02

@élveteg: Ez nem az én problémám.

élveteg 2017.08.15. 22:08:45

@morpho:

Ki mondta hogy te problémád ? Senkinek se a problémája az hogy én náci vagyok az enyém a legkevésbé Derűsen nézem végig 1990 óta tartó nácizás eredményeképpen a nácizók fő epicentrumát az szdsz -t a magyar nép szabad akaratából 2010 ben a szemétdombra hányta jövő meg a megy a többi is utánna

morpho 2017.08.15. 22:22:26

@élveteg: Ez meg nem engem minősít.

Pyrrhus 2017.08.15. 22:22:48

Fideszesnek nem gond a száját felcserélni a seggével. Sőt, gondolkodás nélkül megteszi.
Mert fideszes.

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.15. 22:35:14

Nem tudom ki hátrált meg? Eleinte a CEU hívei hallani sem akartak arról, hogy bármilyen államközi szerződés szülessen, és most aláírták.

morpho 2017.08.15. 22:38:28

@Novák Aircraft Ferencné: Te is hazudozol narancskullancs. Pont az ellenkezőjét hazudod, mint ami történt. Ilyenkor se sül le a koszos narancsbőr a mocskos pofádról mi?

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 00:04:08

@morpho: Látom, nem tartozol az emberiség civilizáltabb részéhez. Szégyellhetik magukat a szüleid és tanáraid. Fröcsög belőled az öncélú gyűlölet. Minimálisan sem tartod tiszteletben a másik ember véleményét, vagyis nem vagy demokrata.
De ennyit rólad. Visszatérve a témához:Sztem mindkét fél visszalépett valamelyest az eredeti álláspontjához képest. A kormány beérte egy New York állammal kötött szerződéssel. A CEU és támogatói pedig belátták, hogy szükséges a nemzetközi szerződés a működéshez. A New York állambéli campus kötelezettsége alól pedig továbbra sem mentesül az intézmény.

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 00:07:35

@morpho: A többi emberhez való viszonyulásod alapján inkább te vagy náci, jobb ha tudod. A nácik alapvető személyiségjegyeivel-a kommentjeid stílusa alapján-egész biztosan rendelkezel.

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 00:15:02

@morpho: Senki nem akarta bezáratni, mindössze a törvényen kívüli, törvények feletti állapotát akaják megszüntetni. ennek első lépése a szerződés.

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 00:18:18

Egyébként Ürge-Vorshatz arról szövegelt pár hónapja valamelyik tv-ben, hogy New York állammal van érvényes szerződés. Tehát akkor mégse volt?

morpho 2017.08.16. 00:55:20

@Novák Aircraft Ferencné: Összevissza hazudozol narancskullancs! Ez a narancshorda! Hazudni, hazudni, hazudni. Az a legundorítóbb az egészben, hogy pontosan tudod, hogy most azt is ideírhattad volna, hogy a nácik nyerték meg a második világháborút. Az pont annyira lenne releváns, minthogy minden fél engedett, meg hogy náci stílusom van. Terelés az egész és nagyon remélem, hogy jó alaposan rá fogsz még baszni erre az ocsmányságra, amit a meleg szarig benyalva szolgálsz jó pénzért. Mert van az a pénz, te pondró! Amiket idefostál "érvelés" címen az nem létezik és még úgy is marginális.

DR. Smit Pal 2017.08.16. 04:07:41

"Duplán esett pofára a Fidesz a CEU miatt"

Nem inkabb a libbantak estek pofara, mar megint SOKADSZORRA ? ? ?
Az egesz ballib tele uvoltotte a vilagot, hogy az Orban korlatozza tanszabadsagot, es minden egyetemet be akarnak zaratni, es egyebbkent is diktatura, meg holokauszt van. Most meg kiderul, hogy szo nincs egyetem bezarasrol, meg ezt a Soros fele KAMU egyetemet sem akarjak bezaratni.
Szoval mar megint a lipsik csinaltak SEGGET A SZAJUKBOL !!!!!!
(es meg holokauszt sincs)

nu pagagyí 2017.08.16. 05:46:48

A károkozás lehetett a lényeg. Azt hiszem, ennyire aljas kormánya még nem volt az országnak.

nu pagagyí 2017.08.16. 05:53:39

@Novák Aircraft Ferencné: Attól lett "törvénytelen", hogy olyan törvényt hozta, hogy "törvénytelen" legyen. Nem más ez, mint visszaélés a hatalommal. A polgárok nem azért küldik a parlamentbe a képviselőiket, hogy azok akadályozzák, hogy élhessenek a jogaikkal.

igaz_ember 2017.08.16. 07:28:57

@morpho: most ahogy olvasgatom amiket írsz annyi gyűlölet van benned. Mi a bajod? Neked mindenki náci meg naracskullancs, aki nem osztja a véleményed? Ez a lemez már 2010-ben zátonyra futott. A liberalfasizmus megbukott. Ne játszd a demokrata embert mert nem vagy az.

Jakab.gipsz 2017.08.16. 07:44:04

Ez a CEU ügy mind addig nincs lezárva amíg: a Soros-féle libbancsok nem mennek a történelem szemét dombjára mert ott van a helyük, az agyrémeikkel egyetemben.

A kormányunk pedig csak felkészületlen, egy tudomány-filozófiai háború megvívására, korai az örömötök.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.16. 08:29:10

@igaz_ember: " liberalfasizmus " - hmmm.. más szemében a szálkát.

@Jakab.gipsz: ...ásít.. és a neoliberalizmus szó jelentését tudod már?

felucca02 2017.08.16. 08:39:04

Sajnos azt látom, hogy a társadalom 0,01%-át kitevő értelmes, a dolgok mögé látó emberekneki teljesen világos, hogy pofáraesett a fidesz, a többi 99,9% értelme pedig a dolog különböző értelmezési szintjeiig ér csak fel:

1. Meghallgatja a rádióban, hogy soros és győzelem, és elkönyveli magában, hogy soros és győzelem.

2 Fingja nincsen egy átlagos fidesszavazónak (most már, hogy az értelmiség othagyta őket), hogy mi az, hogy föderatív állam, mi az, hogy szövetségi kormány, és mi az, hogy tagállami kormányzat.

3. Az ominózus törvénycikket két nem bányamérnöki diplomával is nehéz értelmeznem, csak körülbelül tudom. Lehet, hogy az én bajom, nem áll rá az agyam, de Józsi bácsinak sem áll rá jobban, őt ez nem fogja meghatni. Elhiszi, amit mondanak neki.

4. Az egyszeri fidesszavazó magyar emberben akkora értelmiségellenes feszkó van már, hogy neki minden mindegy, ha azt hallja, hogy egyetem, plábe, hogy ceu, még mielőtt meghallaná a mondat végét, már megy behúzni az x-et a fidesznek.

Tehát valóban pofáraesett a kormány, de ezt a széles néprétegek két virsli, egy sör és egy öblös böfögés közepette nem így fogják megélni. Hanem kábé sehogy.

Ez egy tragédia, de nem véletlenül van a fidesz kormány, ahnem azért, hogy a rendszerváltáskor megspórolt gödöralja-élményt végre megtapasztaljuk, aztán onnan majd lehet emelkedni. Tehát orbánt a gondviselés küldte ránk tulajdonképpen.

chrisred 2017.08.16. 08:40:32

@Jakab.gipsz: Így van, honnan tudhatta volna bárki a kormányból fél évvel ezelőtt, hogy az Egyesült Államok föderatív állam? Ne várjunk tőlük lehetetlent.

Nyomortelepy 2017.08.16. 08:49:07

Ezt már hanyadszor hozzátok le hírként? Miközben kezdettől tudni lehetett, hogy úgyis megllapodnak a háttérben valahogy, a részleteket meg nem kötik az orrotokra

chrisred 2017.08.16. 08:54:59

@Nyomortelepy: Soros megkente a kormányt, hogy elsimítsák az ügyet. Orbán angliai ösztöndíjat kapott, Kovács Zoltán meg a copypaste diplomamunkájára CEU diplomát.

VaradiJanos 2017.08.16. 08:56:27

@BAZINGA2: ès mi lenne ha egyet gondolna ès leszopatnà magàt anyàddal?

VaradiJanos 2017.08.16. 08:58:19

@nu pagagyí: akkor te àstad ki kàdàr szaros fejèt ès azzal birizgàlod a dagadt nejedet?

VaradiJanos 2017.08.16. 09:00:26

@felucca02: és te melyikbe tartozol, seggarc? Csak azért vagyok bizonytalan, mert szerinted 99,9 plusz 0,01 az 100.

felucca02 2017.08.16. 09:05:50

@VaradiJanos: Igazad van, én a tizedesvesszőt rakom rossz helyre, seggarc vagyok, 99,9%-ba tartozom! Kérek engedélyt lelépni!

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.08.16. 09:37:44

Orbán Viktor, csakúgy mint minden vitájában az EU-val most is fényes győzelmet aratott, a liberálisok minden álhíresztelései ellenére. Valójában sose akarta bezáratni a Ceut, minek is, hiszen Soros őt is tanítatta, legkedvesebb tanítványa volt a kiváló magyar tőzsdei spekulánsnak, aztán Angliába is eljuttatta Soros Orbán Viktort amikor a komcsik ezt nem engedték, sőt Orbán Viktort a komcsik egyszer le is hallgatták, szóval Soros György nagyon sokat segített mind Orbán Viktornak, mind a Fidesznek, sok Fideszesnek diplomát is adott, tehát hiába próbálták a liberálisok rávenni Orbán Viktort, hogy zárja be a Ceut, Orbán Viktor ennek a támadásnak ellenállt és megvédte Magyarország legjobb egyetemét.
Orbán Viktor egyenesen New Jorkig utazott, hogy fegyverletételre kényszerítse az amerikai kormányt, és ez sikerült neki: tovább müködhet a Ceu,ráadásul akár Amerikában is, ha úgy akarják.

Mindenki csak hálával tartozik Orbán Viktornak, hogy így mevédte a magyar egyetemi helyeket, illetve a liberálisok által ócsárolt zsender és egyéb modern tudományos szakokat, amelyeket a liberálisok a csökött iskolázatlan agyukkal fel sem foghatnak, hogy miről is szólnak ezek a tudományok, amelyeket valójában a Nemzeti Alaptantervbe is fel kellene venni.

legális 2017.08.16. 09:44:19

@morpho: Ne csak írj, olvass is:
Cuomo ebben röviden megmagyarázta a kialakult helyzetet is. Mint írta, a magyar kormány nemrégiben olyan törvénymódosítást fogadott el, amely ellehetetlenítené a CEU további működését, és amely ellentmond a 2004-ben Magyarország és New York állam között köttetett nyilatkozatnak is. Ebben az áll, hogy a felek támogatják a CEU-t abban, hogy magyarországi akkreditációt szerezzen, miközben megtartja amerikai intézményi státusát.

"A magyar kormány nyilvánosan kijelentette, hogy a CEU jövőjéről csak az illetékes amerikai hatóságokkal tárgyalnak, amelyek ez esetben New York államot jelentik. A kormányzó üdvözli a lehetőséget arra, hogy megoldják ezt az ügyet, és késlekedés nélkül megkezdjék a párbeszédet a magyar kormánnyal."

Mellesleg az nem vitakultúra, hogy narancskullancs, meg hazudsz. Azt leírhatnád, hogy mivel nem értesz egyet.

Annyi megnyugtató, autodidakta módon vagy idióta, nem oktattak a kenyéradóid, csak kaptál egy klaviatúrát. Kérlek fröcsögéssel ne zavard köreimet.

morpho 2017.08.16. 09:45:17

@igaz_ember: Egyem azt az érzékeny lelkedet pubi! Idejönnek a nácik és/vagy narancskullancsok és amikor ezt közlik velük, akkor jön a mimózalelkű és engem oktat ki "gyülölködésből", mintha elkezdtem volna magamtól nácizni egy tök üres kommentsávban. A nácik nem zavarnak, csak aki lenáciza őket? Az nem zavar, hogy fennen maguk is elismerik? Az nem zavar, hogy permanens gyűlöletkampányt tol a kormány Magyarországon, csak én, aki ezen felháborodik. Világos ez pubi! Igyekszem visszafogott és konstruktív lenni:Anyád!

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.08.16. 09:46:49

Bizony.. Pofára estek, megbuktak.

Tegnap kedd volt.

morpho 2017.08.16. 09:47:38

@legális: Ezt a New Yorki kormányzó mondta!!!! Nem a magyar kormány!! Te tényleg nem látod, mi van odaírva?

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.08.16. 09:47:43

@igaz_ember:

A gyűlölet a ballibek lételeme.

Nem igazán bírnak enélkül létezni.

Barbaarb 2017.08.16. 09:52:35

@morpho:

Kik is jelentették ki, hogy bezárják a Soros egyetemét?

igaz_ember 2017.08.16. 09:54:14

@morpho: :) oké de 2018-ban ott fogsz te sírni ahol senki sem lát. :)

nu pagagyí 2017.08.16. 09:55:18

@Jakab.gipsz: Az a helyzet, hogy a felvilágosodás óta tartó liberális korszak él és virul. Az időről-időre felbukkanó, helyi jellegű autokrata rendszerek történelmileg tiszavirág életűek, örökségük pedig csak nyomor és szenvedés. Utóbbi is kell ahhoz, hogy kellő tapasztalat és düh halmozódjon fel a zsákutcák építőivel szemben. Orbánék is szemétdombra kerülnek és bízom benne, hogy az ország kevés kárral vészeli át a mocskos rendszerüket. Téged azért nem féltelek, te bármilyen rendszerben képes vagy lopni és hazudni, ami viszont egy liberális rendszerben nem probléma, mert abban mindenki személyesen felel a cselekedeteiért, nincsenek sem előjogok, sem kollektív (semmilyen) felelősség.

igaz_ember 2017.08.16. 09:56:09

@Legeslegalja: nekem tetszik a vergődés. Amíg a Momentum meg Botka a fegyverük addig legalább van min röhögni.

morpho 2017.08.16. 09:58:52

@igaz_ember: Miért, mi lesz 18-ban? Ha a választásokra gondolsz, azt pont leszarom. Egy használható brigád sincs a felhozatalban.

szablya9 2017.08.16. 10:03:34

Az aztán az igatán demokratikus megoldás, hogy a Velencei Bizottság álláspontja szerint semmi baj nincs a magyar oktatási törvény módosításával, viszont a törvény ne vonatkozzon a CEU-ra! Mondja ezt egy olyan szagértő, aki Soros macedóniai egyetemén tanít.
Jogvédők, liberálisok, balosok! Ez így jó? Nincs kettős mérce?
Nyaljátok csak Gerorge bácsi seggét! Tőle kapjátok a lóvét!

nu pagagyí 2017.08.16. 10:07:40

@legális: Látom nem nagyon követted a CEU ügyet. Szargyártóéknak nem sikerült összehozni egy Trump-Orbán antisorosista összeborulást, így most a cselédszobában alkudoznak egy dupla hamburgerért. Nagyon úgy néz ki, hogy a kecsuptól a zsírpapírra nyomott saját ostoba törvényükkel védik a zakójukat, végül persze kukában végzi az összenyálazott papírfecni.

vajdasagi 2017.08.16. 10:09:17

@Barbaarb: Hát emlékeim szerint németh szilárd jelentette ki. A többi gonosztevő óvatosabb volt, és csak akarta ezt tenni, de nem mondta ki. Még a kósa lajos nylatkozatait érdemes visszanézni: ő is mondott olyanokat, amiket most már visszaszívna. Hiába no: látszik ki az, aki a legbutább közöttük.

Másrészt azonban 1 évre igenis ellehetetlenítették a CEU-t. Tudomásom szerint az idáén nem vehetett fel új diákokat, mert a megegyezés elhúzódik. Vagyis kapitulál ugyan a Fidesz, de 1 évfolyamot mégiscsak elgáncsoltak sikeresen. Én mint kívülálló legalábbis így értem a helyzetet.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.08.16. 10:19:38

Hát igen, Soros nevetett a végén (ebben is), és jé, ettől semmivel sem lett az országunknak rosszabb. :-)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.08.16. 10:20:52

@Nzoltan: Ez pont fordítva volt. Elég szelektív az emlékezet.

morpho 2017.08.16. 10:22:55

@Sörös Mérenc: Szándékosan behazudják az ellenkezőjét. Nem lehet máshogy "bevédeni" ezt a szart.

legális 2017.08.16. 10:42:13

@morpho: Látod, megy ez neked normális keretek között is.
Látom mi van odaírva, értem is nyújork meg fog állapodni Budapesttel. És akkor a lufi ki fogja ereszteni a maradék levegőt is. Nem lesz miről írni.

ben2 2017.08.16. 11:07:56

A kormány a hisztikampány legelejétől azt mondta, hogy a törvény nem a CEU ellen van, ezt azok látták bele, akik minden áron bele akarták látni.
Most kiderült, hogy - ahogy a kormány ígérte - nem esik bántódása a CEU-nak.
Tehát a tüntetősdivel és a nemzetközi értelmiség felhergelésével a ballib ajvékolók "adtak a szarnak egy pofont."

A cikk többi része csak a szokásos ballib fingreszelés:
Kiindul egy eleve agyrém és semmivel alá nem támasztott feltételezésből (hogy a felsőoktatási törvényt kizárólag azért módosították, hogy Orbán találkozhasson Trumppal), majd levezeti belőle, hogy Orbán pofára esett mert nem jött be az a stratégia, amit a cikk szerzője (és a többi elmeroggyant ballib megmondóember) vizionált.

morpho 2017.08.16. 11:11:53

@legális: Zene füleimnek, amikor egy ilyen nagyformátumú ember oktat ki. Kár, hogy mellébeszélsz! A törvény szerint az USA kormányával kellene megállapodni. Nem New Yorkkal. A kormányzó arra hívja fel a figyelmet, hogy az USA szövetségi kormánya ezzel az üggyel nem foglalkozik. Van egy betarthatatlan magyar törvény. Patthelyzet van nagytudású!

morpho 2017.08.16. 11:14:33

@ben2: Megpróbálod te is visszamagyarázni Orbánba a szart! Kár hogy nem igaz amit írsz. De ezt te is tudod. Ha mégsem, akkor komoly gáz van odabent.

konrada 2017.08.16. 11:16:32

@morpho:
Hátha kijelentette zorbán, akkor biztosan be is tudod linkelni hol, és hogyan.
Azzal aztán be tudod majd fogni azon nácikok pofáját, akiknek nem olyan a memóriája, mint a tied...

VaradiJanos 2017.08.16. 11:21:24

@morpho: bár lennének itt igazi nácik, az elődjeik pont azt hagyták ki aki miatt te itt ugathatsz, te parazita

ben2 2017.08.16. 11:22:45

@morpho:

Mi is volt a nagy tüntizés, "orbántakaroggy", értelmiségi acsarkodás célja?
Hogy rákényszerítse a kormányt a felsőoktatási törvénymódosítás visszavonására.

Mi volt a fő érv a törvénymódosítás ellen?
Hogy meg kell szűnnie a CEU-nak.

Visszavont a kormány a törvénymódosítást?
Nem.

Megszűnik a CEU?
Nem.

Ezek közül melyik a hazugság?

morpho 2017.08.16. 11:23:13

@konrada: Érdekes, de hogy elvbatátaid pont az ellenkezőjét írták a valóságnak, az nem zavar. Tőlük nem kérsz linket. Nem vagyok a csicskád, keresd meg!

morpho 2017.08.16. 11:24:12

@ben2: Ebből egyenlőre minden hazugság.

ben2 2017.08.16. 11:40:26

@morpho:

Ha ez mind hazugság, akkor abból az következik, hogy:

- a tüntetések célja nem a felsőoktatási törvény módosításának visszavonása volt
- a felsőoktatási törvény módosításával nem az volt a tüntetők baja, hogy megszüntette volna a CEU-t
- a kormány visszavonta a felsőoktatási törvény módosítását
- mégis megszűnik a CEU

konrada 2017.08.16. 11:41:27

@morpho:
Értem. ...szóval te azért nem teszel be állításod igazának megvédésére, mert valaki valamit írt, és te azt gondolod, hogy én is olyan vagyok , mint te, azaz ha valakivel valamiben egfyet értesz érintőlegesen, akkor annak minden véleménye egyezni kell a tieddel is.

...és hogy ezért én igazoljam a te - általad igazolni nem képes - állításodat.;))))

...hát tudod, nem kicsit vagy "khm, érdekes";)))

...hát tudod, ez nem így működik, ha te állítasz olyant, amiről a másiknak nincs tudomása, vagy nem igaz, azt neked kell(ene) igazolnod, mert ha nem tudod állításod bizonyítani, akkor egyértelmű, hogy te tudod azt tévesen, nem pedig az, aki nem is tud olyanról bizonyítékot keresni, amire nincs is...

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 11:47:42

@morpho: Gyűlöleted téged magad emészt fel. (Ha már ugyan fel nem emésztett..)

FCUK10 2017.08.16. 11:48:38

nickgrabowszki gyógyszere márt megint elgurult.

"Mert nincs meg a központi kormányzattal való előzetes megállapodás." dehogy nincs meg.

a törvény ugyanis nem nevesíti, hogy a központi kormányzattal hogy kell kinéznie a megállapodásnak, hogy annak írásbelinek vagy szóbelinek kell lenni, semmit.
mi írtunk levelet, hogy meg akarunk állapodni, ők meg visszaírtak, hogy NY állam az illetékes. mi elfogadtuk, ergo a megállapodás létrejött.

morpho, ha legközelebb látod nicket, szólj neki, hogy ez kurva gáz :(

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 11:49:29

@konrada: Tényleg ezt csinálja. Ilyenek lehettek a régi időkben az inkvizítorok.

konrada 2017.08.16. 11:49:44

...egyébként meg: tényleg qrva nagy pofára esés lehet az, ha egy kormányzópárt sikeresen tudja tematizálni a közbeszédet egy olyan ügyben, amely a választási eredményét nem veszélyezteti, viszont az ellenzéki pártok vezetőit sikeresen csőbe húzta, mert azoknak az adott időszakban a programjuk ismertetéséből csak az marad meg, amikor vöröslő fejjel kiabálták az éterbe "...ez a kormány egyetemeket záratott be, de mi ..."
...és a pontok helyén lévő programpont már senkinek nem lesz meg, csak az, hogy ja, hát akkor még ez sem igaz a kritikákból....

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 11:53:39

@ben2: A lényegi kérdés sokkal inkább a külföldi campus lesz, nem ez a szerődés.

morpho 2017.08.16. 12:15:52

@ben2: @Novák Aircraft Ferencné: @konrada: Ti most mezei szerecsenmosdatást végeztek. van az a pénz. De attól még rendkívül primitív és ócska történet behazudni az ellenkezőjét annak, ami avalóságban történik, aztán mikor látjátok, hogy ez nem megy, akkor megpróbáljátok elmaszatolni, meg rámtolni az egészet, mintha nem a fidesz kreálta volna ezt az egész kamuproblémát. A CEU 25 éve senkit nem zavart, most Orbán hírtelen, egy két nap alatt átcsapott idióta törvénnyel belekötött az élő fába, mert az ócska gyűlölködő retorikájához ez pont kapóra jött. Soros lett a kamuellenség, ezért basszunk szét mindent, amihez köze van. Súlyos károkat okoz ezzel Magyarországnak, ti meg asszisztáltok hozzá! Bravó gyerekek! Csak így tovább!

apterus 2017.08.16. 12:20:46

Az egyetem, ahol dolgozom, az elmúlt 5 évben háromszor próbált meg közös képzést létrehozni külföldi egyetemekkel. Olyanokon buktunk meg, hogy a finneknél a bsc után kötelező 3 évet dolgozni, és csak utána lehet mscre menni; a kanadainaknál az msc 4 éves, nálunk három, stb. Én is nagyon szeretnék egy emarikai fantomegyetemmel közös képzést, amely nem támaszt semmilyen követelményt, mivel de facto nem is létezik.
Miért nem látjátok be, hogy a CEU ügyben az a legnagyobb hazugság, hogy a magyar CEU úgy ad ki két diplomát, hogy igazából egy egyetem; az hogy kettő lenne, csak adminisztatív trükközés.

VaradiJanos 2017.08.16. 12:23:45

@apterus: belátják ezek, de a munkájuk a mundér védelme, erre fizet a vén szaros

gigabursch 2017.08.16. 12:32:29

Hűha, úgy látom tombol a demokrácia...

Amúgy kb. fosmindegy, hogy mi lesz a CEU sorsa, ezt most csak ismét bedobták gumilabdának...

Fecseg a felszín, hallgat a mély...

Jakab.gipsz 2017.08.16. 12:35:56

@BobAlice: Tanulj meg olvasni, utána vádaskodj.

ben2 2017.08.16. 12:42:28

@Novák Aircraft Ferencné:

A törvénymódosítás célja az volt, hogy a Magyarországon diplomát adó külföldi egyetem ne csak papíron létezzen és legyen hatóság (akár magyar, akár külföldi), ami ellenőrzi.
A "valódiság" megállapításának egyik követelménye az anyaországi campus megléte,
ugyanakkor az államközi szerződés kitérhet arra, hogy a partner állam kérésére eltekintenek a campustól.

Na most az még lehet jogos kritika, hogy egyes szövegrészek hiányosak vagy pontatlanok a törvényben és hogy az államközi szerződésben részletezett kivételezés lehetősége miért nincs a konkrétan megfogalmazva.
A CEU és az ellenzék ugyanakkor nem a törvény pontosítását, hanem a teljes visszavonását követelte, ami nyivánvaló agyrém.

Ha a CEU-t nem a politikai hisztériakeltést, hanem a megoldást kereste volna, akkor egyszerűen megírják a problémáikat a minisztériumnak és ha onnan nem kapnak kedvező választ, akkor az amerikai hatóságoknak, akik diplomáciai úton elsimítják az ügyet.
Ha ez sem működik és az egytem léte _valóban_ veszélybe kerül, na akkor lehet átmenni politikai sárdobálásba, de itt a nulladik perctől ment az uszítás annak ellenére, hogy a kormány minden szinten biztosította a CEU-t, hogy nem akarják megszüntetni.

Csak hát a CEU nem csak egyetem, hanem politikai-ideológiai kiképzőközpont is, és mint olyan, nagyon is érdekelt a politikai sárdobálásban. Nem csoda hát, hogy reflexből beindult az uszulás.
Az más kérdés, hogy a kezdetektől borítékolható volt, hogy ebből sem a CEU, sem az ellenzék nem tud nyertesként kijönni, mert vagy addig feszítik a húrt, amíg tényleg megszűnik a CEU, vagy minden úgy történik, ahogy a kormány a legelején megígérte, és megint csak az lesz a történet vége, hogy a ballib szekértábor a levegőbe köpött és aláállt.

Jakab.gipsz 2017.08.16. 12:43:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szia.
Neked mindent kétszer kell elmondani. Az értetlenkedésed semmit sem változott.

Soros és a kamu egyeteme pedig megy a kukába mert odavaló, mind kettő. Magyarországban nem fog istent játszani, ez a barom Soros, hiába ajvékoltok.

morpho 2017.08.16. 12:46:32

@apterus: Ezt te mióta tudod? Hogy a CEU-nak nincs amerikai campusa? Mióta zavar? Hányszor tetted ezt szóvá az elmúlt 25 évben? Csak mert ez nem azóta van így, hogy Orbán és propagandacsapata nekikment. Amikor oda jártak, akkor ez nem zavarta őket? Te az elmúlt 5 évben az egyetemeddel együtt kezdeményezted, hogy ti is kapjatok ilyen lehetőséget? Vagy dögöljön meg az is, akinek lehet? Milyen ócska logika ez?

konrada 2017.08.16. 12:47:32

@morpho:
...ja, szóval bizonyíték hiányában támadsz, mert úgy gondolod, az elég lesz hazugságod igazolására...

...hát te tudod...;)))

@Novák Aircraft Ferencné:
(Tényleg egy hamvábaholt inkvizitor, akit az igazság soha nem érdekelt, számára olyan zavaró tényező, melyért körömletépés jár...;)))

morpho 2017.08.16. 12:48:47

@ben2: Nyilvánvaló agyrém, mégis vissza fogják vonni az egészet. Tudod miért? Mert egy nyilvánvaló agyrém. Olyat követel meg egy másik államtól, amit az nem tud teljesíteni. Meg nem is akar, meg nem is fog. Ezért kell visszavonni. Tényleg agyrém!

ben2 2017.08.16. 12:50:01

@morpho:

Még mindig nem mondtad meg, hogy a mondandóm melyik része szerinted a hazugság.

Ha minden szóra azt mondod, hogy hazugság, aztán az ellenkezőjére is, azzal csak a "hazugság" szó jelentését értelmezed át arra, hogy "ha nem álláspontomat mantrázzák".

morpho 2017.08.16. 12:51:15

@konrada: Az Orbán parlament hozott egy betarthatatlan törvényt. Ezt minden jogi és kulturális szervezet elmondta, alátámasztotta, bebizonyította. Ezek után tőlem várod a bizonyítékot? Mert akkor elhiszed? Aztán megkövetsz? Ugyan már.

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 12:52:15

@ben2: Hát ha a külfödi campustól eltekint a magyar kormány, az tényleg visszavonuláskánt lesz értelmezhető, és megmarad a CEU korábbi kivételezett státusza. Kíváncsian várom a fejleményeket.

morpho 2017.08.16. 12:53:05

@ben2: Nem igaz az egészből egy szó sem. Ha most idetolnál egy anekdotát arról, hogy a piramisokat az ufók építették, azt sem kezdeném mondatonként elemezni. A kettő logikája és valóságtartalma megegyezik. Nincs nekem ezzel dolgom.

morpho 2017.08.16. 12:53:46

@Novák Aircraft Ferencné: Már pedig pont ez fog történni, amit leírtál. Csontra.

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 12:56:38

@morpho: De akor milyen alapon ad ki amerikai diplomát? Ennyi erővel finn, albán vagy zairei diplomát is kiadhatna.

apterus 2017.08.16. 12:59:33

Kedves Morpho,

azt, hogy a CEUnak nincs amerikai campusa, azóta tudom, amióta az ügy kipattant. Előtte nyilván nem ellenőriztem, mivel eszembe sem jutott, hogy ilyet lehet. Mint ahogy te sem kéred a háziorvost, hogy mutassa be a diplomáját, mielőtt megvizsgál, mert bizonyos dolgokat adottnak veszünk.
Az elmúlt öt évben folyamatosan próbálkoztunk duális képzést létrehozni, de hülye módon létező egyetemekkel, lehet, hogy nekünk is kellett volna egy fantomegyetemet létrehozni, de nem vagyunk ennyire kreatívak, vagy csalók, ízlés szerint..
A csalás, az csalás, ha 25 évig nem volt közismert, akkor is.
Majd ha egy miniszter kék lámpával és szíréránal furikázik magáncélból, és ezen felháborodsz, akkor küld el magadnak a saját kommentedet ismét, hogy szembesülj ezzel az ócska logikával. Vagy a gyerekrákos alapítvány vezetője, ő is csalt,de ez neked közvetelnül nem okozott kárt. Hát akkor mit zavar? Hogy is van? Dögöljön meg az is, akinek lehet? Briliáns logika.

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 13:01:24

@morpho: Ezesetben egy előre kikalkulált politikai gumicsont volt az egész ügy , amit a hazai baloldal alaposan benyelt, hisz a CEU ügy nem hozott szavazatokat, népszerűségnövekedést a számukra, viszont jó darabig uralta a politikai napirendet.

ben2 2017.08.16. 13:01:51

@morpho:

Nem kell részletesen cáfolnod semmit, elég egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni a következő kérdésekre:

Az ellenzék követelte a felsőoktatási törvény visszavonását?
Ennek elsődleges oka a CEU volt?
A kormány visszavonta a törvényt?
Megszűnik a CEU?

ZX 2017.08.16. 13:09:21

@Jakab.gipsz: Mondtam már tegnap is. Nem kell ilyen hosszú szöveg.

soros migráncs gyurcsány botka brüsszel hörr hörr

ennyi épp elég lesz, így is érjük majd.

morpho 2017.08.16. 13:10:36

@Novák Aircraft Ferencné: Téged ez a kurva nagy probléma mióta is zavar? Már téged is hátrányok értek ezért, mikor egyetemre jártál, vagy csak a lányodat?

morpho 2017.08.16. 13:13:32

@apterus: 25 évig közismert volt, csak nem érdekelt senkit, mert senkit semmilyen hátrány nem ért ezért. De most hirtelen mindenkit elkezdett kurvára zavarni a semmi. Hiába próbálkozol egyéb példákkal. Semmilyen összefüggés nincs köztük. Az egész ügy úgy kamu, ahogy van. Ez az alap probléma.

konrada 2017.08.16. 13:20:06

@morpho:
Pedig de.
...szóval linkeld csak be azt, amikor zorbán azt mondta, hogy bezáratja a CEU-t.

...tudod a puding próbája az evés. Ha azzal találkozol utána, hogy én azt el nem fogadva arra kezdek mutogatni, mit mondott olyan valaki, akivel te valamiben egyetértesz, vagy neki állok vádaskodni, akkor te is tudni fogod rólam, mint "vitapartnerről" azt, hogy egy link hazudozó, akit ha megfognak, kitalál mindenféle történetet, hajánál fogva előrángatott következtetést, csak, hogy fedezze beégését,

...de adig tán nem kéne mérges kismalacként "b...zdmegalétrádat"-ozni...;)

ben2 2017.08.16. 13:23:02

@Novák Aircraft Ferencné:

Államközi tárgyalásokon bármi felmerülhet. Ha amúgy a magyar állam garanciákat kap arra, hogy nem kamu egyetem ad ki Magyarországon kamu diplomát és van hatóság, ami ellenőrzi a működését, akkor bármilyen feltételtől lehet tárgyalni. A törvény lényege a kamuegyetemek kiszűrése és egy követelmény lista mániákus betartatása (bármennyire is szeretnék ezt a ballib megmondóemberek belemagyarázni).
A meghátrálás az lenne, ha politikai nyomásra a CEU szimplán felmentést kapna a felsőoktatási törvény végrehajtása alól.

Az a különbség a kettő között, hogy az első esetben a tárgyalásos gyakorlat a későbbiekben bármilyen egyetemre vonatkozhat.
Azaz ha egy adott egyetem rá tudja venni az anyaországa hatóságait, hogy adott feltételekben engedményt kérjenek a magyar államtól, akkor a magyar állam - megfelelő garanciákkal - engedményeket adhat.
Ha viszont a CEU szimplán felmetést kapna a törvény alól, azzal az állam a nettó politikai nyomásgyakorlást emelné törvényi szintre, amire érthető okokból nem lesz hajlandó.

konrada 2017.08.16. 13:23:43

@morpho:
"Az egész ügy úgy kamu, ahogy van. Ez az alap probléma. "

Ezzel viszont egyetértek.

ben2 2017.08.16. 13:24:56

@ben2:

" A törvény lényege a kamuegyetemek kiszűrése és egy követelmény lista mániákus betartatása (bármennyire is szeretnék ezt a ballib megmondóemberek belemagyarázni)."

helyettÉ

A törvény lényege a kamuegyetemek kiszűrése és _nem_ egy követelmény lista mániákus betartatása (bármennyire is szeretnék ezt a ballib megmondóemberek belemagyarázni).

Jakab.gipsz 2017.08.16. 13:32:43

@ZX:

Hör-hör!
Ez a hülye Soros azt kamuzza a hiszékeny népeknek, a tudomány és a demokrácia olyan árucikk mint a krumpli, kilóra kilehet mérni, ajvékoljatok barmok.

Ti hörögtök, hogy veszélybe a jogállam és a demokrácia.
Ja-ja mi lesz veletek ha nem lesz kamu egyetemetek, lehet megint Marx seggét nyalni. Marxról is azt hazudoztátok, hogy nagy tudós, aki meg kekeckedett azt lelőtétek.
Ennyi.

morpho 2017.08.16. 13:34:58

@konrada: "A "Soros egyetem" jövője az amerikai magyar kormányközi megállapodásokon múlik."
"Arra a kérdésre, hogy szerinte fél-egy év múlva is lesz-e Közép-európai Egyetem (CEU) Magyarországon, Orbán Viktor azt válaszolta: ez az amerikai és magyar kormány közötti tárgyaláson és megállapodáson múlik."

Mivel az Egyesült Államok kormánya erről nem tárgyal és ezt Orbán pontosan tudta, hiszen az amerikai külügy közölte vele, ezért Orbán így nem tud megállapodni. Ezt is pontosan tudta.
Vagy hazudik, vagy be akarja záratni. Döntsd el, hogy neked melyik a szimpi: www.atv.hu/belfold/20170331-orban-elmondta-min-mulik-a-soros-egyetem-jovoje

morpho 2017.08.16. 13:36:31

@konrada: Te nekem nem vagy "vitapartner". Sosem leszel az.

ZX 2017.08.16. 13:43:46

@ben2: a kormány CEU-n végzett tagjait tájokaztattad már, hogy kamuegyetemet végeztek?

konrada 2017.08.16. 13:45:06

@morpho:
Ezt meg is értem. Nem csodálkozom, hogy neked olyan vitapartner nem kell, aki ahelyett hogy bólogatna minden agymenésedre, tényeket kér...;)))

ZX 2017.08.16. 13:46:47

@Jakab.gipsz: A fél fidesz kommunista patkányokból áll, szóval te csak ne marxozzál itt nekem.

konrada 2017.08.16. 13:56:41

@morpho:
...ebben még mindig nincs benne az, amit te írtál, de elfogadom, hogy ez tisztán értelmezési kérdés, és így bár azt nem igazolja, amit te írsz, de egy agymenéses magyarázattal bele lehet olvasni, bár attól még nem lesz igaz, de azt tudni kell a pszichológiából: egy téveszme az nem hazugság, így ez esetben a hazugság vádat visszavonom, marad az, hogy a fejedben létezik az általad leírt mondat...

ben2 2017.08.16. 14:03:23

@ZX:

Látom nem jött át elsőre, másodszorra vagy harmadszorra, de hátha most:

A kormány nem tekinti a CEU-t kamu egyetemnek. Hoztak egy törvényt a kamu egyetemek ellen, ennek egyes elemei érintik a CEU-t is, amit államközi szerződés keretében fognak rendezni. Erről volt szó a kezdetek óta, csak mivel egyeseknek (köztük a CEU-nak is) érdekében állt az ügyet a politikai sárdobálás színterévé tenni ez következetesen elkerülte a ballib hőbörgők figyelmét.

ZX 2017.08.16. 14:07:39

@ben2: Nem egyeztettél a mini duceval, mert ő nem ezt mondta.

nu pagagyí 2017.08.16. 14:19:28

@ben2: Vannak kamuegyetemek Magyarországon, jellemzőjük, hogy te is csak ott kapnál diplomát. A CEU viszont nem ez a kategória, minden oktatott szakja nemzetközi mércék szerint is a jobbak közt van, a legeredményesebb magyar egyetem, ha szakonként nézed. Egy egyetem minősége nem a törvényektől függ, hanem az oktatói kar minőségétől, a diákok teljesítményétől. Orbánék igyekeznek megfojtani egy eredményes intézményt, leszarva az oktatás autonómiáját, a polgárok jogait. A CEU nem az adófizetők pénzéből él, nem elvesz, hanem jelentős adót fizet. Az Orbán kormányt senki sem hatalmazta fel arra, hogy szándékosan tönkretegyen olyan dolgokat, amihez egyébként semmi köze sincs. Jó lenne, ha betartanák a saját maguk által rittyentett alkotmányt, amelybe, ha csak kamuból is, de mégiscsak beleírták az emberi és polgári jogokat, a magántulajdon védelmét. Rosszhiszemű kormányzásra senki nem jogosította fel a kormányt. Azt pedig ha szándékosan gazdaságilag tönkretesznek egy intézményt egy direkt ostoba törvénnyel az éppen elég rosszindulatú és nem fogja reparálni a kárt, ha majd nagy kegyesen visszaállítják a korábbi állapotot. Az Orbán kormány magalkulása óta űzi ezt a játékot. A hatalom által mozgatott szuverenitás nélküli birkaképviselők bármit megszavaznak, így a kormány moshatja a kezeit. Felelős nincs. Remélem utóbbiban csalódni fognak. Lesz felelős és nem az ostoba írni-számolni nem tudó, vidéki suttyó képviselő lesz az.

ben2 2017.08.16. 15:03:29

@nu pagagyí:

Nem olvasod el a hozzászólásokat, csak random klikkelgetsz és bemásolod az aktuális mantrádat?

@ZX:

A CEU-t nem tartja a kormány kamu egyetemnek. Ezt többször is világosan kifejtették.
A _valóban_ kamu egyetemek ellen hoztak egy törvényt, amelynek bizonyos pontjai érintik a CEU-t is.
A CEU erre ahelyett, hogy megoldást keresett volna a problémájára, politikai hisztériakampányt indított, hogy vagy a CEU-ra ne legyen érvényes a jog, vagy vonják vissza a törvényt.
A politikai beszólogatások (mindkét oldalról) nem arról szóltak, hogy ki szerint valódi egyetem a CEU és ki szerint kamu, hanem hogy a CEU helyzetére nem az a megoldás, hogy a törvény fölé helyezi magát.
Erre mondta azt Orbán, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, az amerikai-magyar államközi tárgyalásokon meg majd születik egy megállapodás, ami rendezi a CEU helyzetét.
És láss csodát, pontosan ez is történt.

Minden mást - szokásukhoz híven - csak a ballib acsargók vizionáltak a történetbe, hogy legyen ürügy tüntetni, hőbörögni, meg siratni a demokráciát.

Ezen amúgy nincs mit csodálkozni, gyakorlatilag mindennel ez történik: ha a parlament hoz egy új törvényt, reflexből megindul a huhogás, hogy vége a világnak, jön a sötét diktatúra, majd amikor kiderül, hogy mégsem, akkor persze nem a hisztériakeltők vetődtek árnyékra, hanem "meghátrált a hatalom".
A valóságban meg a kormány dolgozik, a ballib megélhetési rettegők pedig a saját démonjaikkal viaskodnak, amíg el nem jön a kijózanodás pillanata, majd kezdődik az egész vircsaft előlről.
Ez 2006 előtt még frusztráló volt, mert az ilyen hisztikampányok érdemben befolyásolták a politikai preferenciákat, ma inkább csak kínosak és/vagy röhejesek.

ZX 2017.08.16. 15:21:37

@ben2: Ti harsogtátok, hogy kamu egyetem. Amúgy meg a net nem felejt, nem kamuegyetemek ellen, hanem konkrétan a CEU ellen ment Orbán.

index.hu/belfold/2017/03/31/orban_a_ceu-rol_hiaba_milliardos_valaki_nem_allhat_a_torveny_felett/

444.hu/2017/03/31/orban-viktor-szerint-azert-kell-a-ceu-elleni-fellepes-mert-magyarorszag-nem-turi-el-a-csalast

Hiába hazudozol most össze-vissza. Az a törvény amire orbán hivatkozott még nem is létezett, azt a későbbiekben hozták.

ben2 2017.08.16. 16:09:29

@ZX:

Még az általad idézett, Orbán szavaiból manipulatívan szemezgető cikkekben is az áll, hogy a törvényt a kamu egyetemek kiszűrésére hozta a kormány és az amerikai-magyar tárgyalások függvénye, hogy mi lesz az CEU-val.
Azaz nem a CEU elleni akcióról van szó, hanem általában a kamu egyetemekkel szembeniről és ezeknek a szabályoknak akkor is meg kell felelnie a CEU-nak, ha a szponzorát Soros Györgynek hívják.
Azaz Orbánék nem a CEU létjogosultságát kérdőjelezték meg, hanem még a politikai üzengetésekben is arra helyezték a hangsúlyt, hogy tartsa be a CEU a hatályos jogszabályokat, vagy ha speciális elbírálást akar, akkor tárgyalja le a feltételeket egymás közt a két állam, de ne akarja már magát a törvények fölé helyezni.
A későbbi történések pedig azt bizonyítják, hogy a megélhetési rettegők állításaival szemben a kormány következetesen betartotta azt, amit az elején is mondott: tárgyaltak, megállapodtak, CEU ügy letudva.

morpho 2017.08.16. 16:16:08

@ben2: Na itt például ki hazudik? Én mi?

"Itt mi békében megvoltunk egymás mellett CEU – Fidesz-kormány az elmúlt években, a változás ebben akkor állt be, amikor Soros György egy programot hirdetett arra nézve, hogy Európa határait meg kell nyitni, és évente egymillió bevándorlót kell Európába behívni"
– mondta Lázár, aki később újra visszatért ehhez a témához és azt mondta, hogy Soros pénzügyi, gazdasági tevékenységei
ellenére ő a CEU-t Magyarországon teljes egészében és nyugodtan üzemeltette és üzemeltethette.
Majd hozzáteszi, hogy azt viszont már nem tolerálhatták, amilyen menekültpolitikát hirdetett Soros György. Tehát, szó nincsen, soha nem is volt azokról az okokról, amiket emlegettek a fideszes politikusok hónapokig. index.hu/belfold/2017/07/06/lazar_elarulta_miert_nem_mukodhet_tovabb_bekeben_a_ceu/

ben2 2017.08.16. 16:50:57

@morpho:

Beidéztél egy csúsztatásokkal operáló, végletekig elfogult _véleménycikket_.

Lázár éppen arról beszélt, hogy Soros piszkos üzelmei ellenére nem volt vele a kormánynak komolyabb baja, ahogyan a CEU-val sem.
Később Soros menekült kérdésben kihúzta a gyufát, de egyetlen kormánytag vagy alkalmazott sem mondta sehol - Lázár sem -, hogy a kormány el akarná lehetetleníteni a CEU-t.
Ezt már csak a cikk szerzője próbálta kiolvasni Lázár szavaiból, amolyan szokvány ballib "tényként adom elő az agyrémeimet" stílusban.

ben2 2017.08.16. 16:53:31

@morpho:

Egyébként továbbra sem válaszoltál a kérdésekre:

1. Az ellenzéki tüntetéseken követelték-e a felsőoktatási törvény visszavonását?
2. Azért, mert az ellenzék szerint a törvény egyetlen célja a CEU ellehetetlenítése?
3. A kormány visszavonta-e a felsőoktatási törvényt?
4. Megszűnik-e a CEU?

morpho 2017.08.16. 17:06:24

@ben2:
-A CEU-t a kormány lehetetlenítette el.
-Ezt nem Lázár mondta ki, hanem a parlament.
-Ez nem vélemény cikk, hanem egy sajtótájékoztató.
-A kérdéseid lényegtelenek és nem érdekelnek. Semmi közük a témához. Mezei terelés.
-Még nincs parlamenti változtatás a törvényen, de lesz, mert így hülyeség.
-Mi a véleményed a 8. hsz-hez? Nzoltán kollégád véleményét te is átérzed?

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 21:57:33

@nu pagagyí: A CEU-n nincs alapképzés. De nem is ez a fő gondom. Ha nincs campusa az USA-ban, akkor milyen alapon ad amerikai diplomát?? Mi köze hozzá egyáltalán az USA-nak?

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.16. 22:02:31

@morpho: Miért ne állhatna bele abba a követelésbe a kormány, hogy a CEU-nak legyen campusa New York államban? É ennek létesítésére mondjuk 2019 végéig kapnak időt.

morpho 2017.08.16. 23:05:41

@Novák Aircraft Ferencné: Azért lehettlenitette el, mert beleírták a törvénybe ezt:
" föderatív állam esetében, amennyiben a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, annak központi kormányzatával létrejött előzetes megállapodáson alapuló - nemzetközi szerződés kötelező hatályát a szerződő felek elismerték"
Ez egy betarthatatlan törvény, mert van olyan ország, ahol (hatáskör híján) a központi kormányzat ezzel egyáltalán nem foglalkozik. Ha be akarnák tartani ezt a törvényt, Orbánék kedvéért át kéne írni az USA alkotmányát. Egy ilyen törvényt épeszű politikus, hátsó szándék nélkül nem hoz meg.
Ezért lehetetlenítette el. Megállapodásról szó nem volt, csak bele akartak rúgni egyet Sorosba.
Gyanítom leszarták, hogy mi lesz szeptembertől, mert jelen állás szerint nem indulhat el szeptemberben az oktatás.
Ami a campust illeti. Természetesen beleállhat a kormány, ehhez minden joguk megvan, csak éppen értelmetlen. A CEU nem fog valódi campust csinálni Amerikában. A cél eleve nem ez volt. Ők nem akartak Amerikában oktatni. Ez 25 éve így van, nem zavart senkit, nem bántott senkit. Miért lesz jobb Magyarországnak, ha CEU-nak New Yorkban is van Campusa? Ez sima baszkurálás, hogy érezzék magukat rosszul. A másik gond, hogy ha megegyezési szándékkal született volna a törvény, eleve 2019-es dátumot adnak meg, ahogy te is írod. De nem ez történt. Az egész törvény és a vele generált ügy mesterkélt és egyáltalán nem életszerű.

Barbaarb 2017.08.18. 07:07:50

@morpho:

Tudod idézni, vagy linkelni?

Barbaarb 2017.08.18. 07:18:18

@vajdasagi:

Szerintem idézd be, vagy linkeld, hátha megcsal az emlékezeted!
A kormány kifejezetten azt kommunikálta, hogy nincs szó bezárásról, épp az ellenzék vitte ezt a témát, ők tüntettek bezárás ellen.

morpho 2017.08.18. 11:41:14

@Barbaarb: Fennen megtörtént. Keresd meg!

Barbaarb 2017.08.21. 10:31:07

@morpho:

Nem, nem idéztél ilyet. Teljesen mást idéztél, amibe próbáltad belemagyarázni, hogy ez azt is jelentheti.
süti beállítások módosítása