B1 blogcsalád



Orbán újra megpróbálja saját kormányzati embereivel felhígítani a bírói kart - volt már erre példa

2017. augusztus 07. - Spectra

Orbán alighanem a lengyel bírósági reformon bátorodott fel. ovtus_1.jpg

Ott ugyanis a napokban szavazták meg, hogy innentől a lengyel kormánypárt minden további nélkül beültetheti saját embereit a Legfelsőbb bíróságba. Az ügy nagy port kavart, és EU-s kötelezettségszegési eljárás indult Lengyelország ellen. Mit tesz erre Orbán Viktor? Természetesen teljes mellszélességgel kiáll a lengyelek mellett, sőt, ő is hasonlóképpen tervezi átalakítani itthon a bírók kiválasztásának rendszerét.

Korábban már megírtuk, hogy újra megpróbálhatják kormányzati emberekkel felhígítani a bírói kart. A 444 által most nyilvánosságra hozott tervezetből azonban most az is kiderült, hogy az álláspályázatok elbírálásakor több pont járna azoknak, akik korábban közigazgatási területen dolgoztak, vagyis a minisztériumból érkeznek. Ezzel pedig tulajdonképpen ellehetetlenék azokat a jogászokat, akik a hagyományos úton pályáznának bírói pozícióra.

A tervezett aránytalanságot az OBH (Országos Bírósági Hivatal) is bírálta. Még Handóék sem értenek egyet azzal, hogy az új pontozás méltatlanul előnyben részesítsen például egy hatósági jogi előadót, szemben egy  6-9 éves tapasztalattal rendelkező bírósági titkárral.

Sándor Zsuzsa nyugalmazott bíró az ATV-n beszélt arról, hogy nem ez az első kísérlete Orbánéknak arra, hogy a politikai befolyást szerezzenek a bíróságokon. Példának hozta fel a kormány különbíróságról szóló ötletét, amelyet tavaly kaszált el az Alkotmánybíróság, de ide sorolta a bírák 2012-es korai nyugdíjazását is.

Nincs azonban semmi csodálkoznivaló azon, hogy Orbánék a kormányhoz lojális minisztériumi tisztségviselőket tennék meg új bíráknak, hiszen a jövőre felálló közigazgatási bíróságok olyan fontos ügyekben döntenek majd, mint a választási, közérdekű adatokkal kapcsolatos ügyek, az adózással és a közbeszerzésekkel kapcsolatos döntések. Orbánék tehát pont az államhatalom fölött gyakorolt kontroll egyik eszközét akarják ismét saját zsebükben tudni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3812725098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zia77 2017.08.08. 18:46:07

Valamelyik nap olvastam is a neten a hírt. Meglepődtem, hogy véleményezés nélkül közölték a hírt, azt hiszem éppen itt az indexen. Rögtön a lengyelországi változások jutottak eszembe. Örülök, hogy végre valakinek feltűnik ez a készülő hatalmas disznóság, amelyet az Orbán kormány szeretne bevezetni. Mivel nem vagyok a jogban gyakorlott részletesen nem tudom elemezni a dolgot. Mindenesetre el lehet képzelni, ha egy, bár jogvégzett ember, valamilyen hivatalból jövő ember egyenesen bírói székbe kerül, mennyire tud megalapozott döntéseket hozni. Nem beszélve arról, hogy mennyire lesz elfogulatlan esetenként, ha már korábban csoportérdekeket is képviselt.

Cheraups 2017.08.08. 19:29:36

hiába ajvékoltok libsik, ez itt orbán országa úgyis az lesz amit mi akarunk és pont. a bíróink be lesznek tolva és nekünk fognak ítélni, ti meg ajvékolhattok, ez van.

úgyis sorosbérenc lesz midenki akinek nem tetszik, na most sírjatok.

eleve az volt az abszurd hogy pár bíró azt hitte megteheti hogy kekeckedik velünk. hát most megkapják.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.08.08. 20:16:52

Itt az ideje a ballibek által beültetett bírókat kipicsázni, akik az elkúró tolvajokat felmentették Kulcsártól, Hunvaldon át, Juhászon, Fapálon keresztül, Hagyóig, Simorig.

kurtakocsma 2017.08.08. 20:41:29

"Előre kurvák gengszterek".... Ja, ez zajlik éppen...

Nyomortelepy 2017.08.08. 20:52:02

"Sándor Zsuzsa nyugalmazott bíró az ATV-n beszélt"

Ne is folytasd, kitalálom mit beszélt. Nála elfogultabb, nyíltbban pártoskodó, még a szakmai minimumot is feladó jogászt eddig nem láttam

Mit lehet még ilyen bírákon felhígítani?

guvat 2017.08.08. 20:59:21

Kár lenni ezt a sikerágazatot háborgatni! A Tocsik, Kulcsár, Hunvald, stb. ügyek, és hogy a móri gyilkosság ügyében a 3. turnus fele ül börtönben azt bizonyítja, hogy az örökölt bírók és pereputtyuk teszi a dolgát!

Amorphis 2017.08.08. 21:53:40

A tervezet először is csak a közigazgatási bíráskodást érinti, nem a büntető és polgári törvénykezést. Ezzel az igen szűk jogterülettel jelenleg megyénként, a munkaügyi bíróságba integrálva átlagosan 2-3 bíró foglalkozik. Úgy kell lasszóval fogni ide a bírókat amúgy is. A jogterület ugyanis igen széles körű ismereteket kíván meg, mert itt aztán van minden az adóügyektől kezdve az építési hatósági ügyekig. A hagyományos jogi ismeretek és bíróságon szerzett munkatapasztalatok nem igazán kamatoztathatók ezért itt, annál inkább a valós, közigazgatási területen szerzett tapasztalatok. Az általam ismert két közigazgatási bíró is mind több évtizedes közigazgatásban végzett munka után módosított pályát...Tehát eddig is volt erre példa, a tervezet erre a vonalra kíván ráerősíteni.
Szóval lehet megint ajvékolni, hogy a patásorbán újabb szöget vert a demokrácia koporsójába, de van azért a dolognak némi szakmai indoka is. Mellesleg valamennyi bírói kinevezésről az úgyis OBH dönt, ami ugye már régóta a "megfelelő" személyek kezében van.

1ghost 2017.08.08. 21:53:50

Mocskos diktatúraépítő fidesz! Ez van, ha egy velejéig korrupt, tolvaj, gané kormány kaparintja meg a hatalmat.
A fidesz elzavarása, az egész bűnszövetkezet elszámoltatása pártok felett álló, nemzeti ügy.
Magyarok egységbe: 2018-ban egy a zászló, egy az ország: csak ne a fidesz.

1ghost 2017.08.08. 22:06:02

@Nyomortelepy:

Na mi van, te bérhazudozó orbáncsicska? Már megint új nicked van? Gyorsan lebuktál, mert ezen ez ugyanúgy bűzlesz, mint a többin.

legális 2017.08.09. 07:30:14

@Amorphis: vegre, egy kis szakmai attitud. Az elkotelezett nyugalmazott birono meg a 444 es az atv pont ezt keruli nagy ivben.

Jakab.gipsz 2017.08.09. 07:45:56

Gábor Zsuzsa nevezetű komcsi ügyész majd bíró, a Marxizmus megszállottja volt egykor és arra az elmebajos ideológiára hivatkozva vádolt és ítélkezett, ártatlanok felett.

Élvezze a kiemelt nyugdíját, és fogja be a száját, (eszünk ágában sem volt) "jó-kommunistának lenni".

Pop40 2017.08.09. 08:14:23

Nyilván a fidesz nevű maffia mindent megtesz, hogy ellenőrzést szerezzen az olyan hatóságok fölött, amelyeknek jogállamban az lenne a dolga, hogy elszámoltassa a hozzájuk hasonló maffiózókat.

A bukásuk után az összes, így betolt "bírót" azonnal ki kell hajítani.

legális 2017.08.09. 09:50:14

@Pop40: na nemáááár! Mi ez a listázás? Ballibterrorista
süti beállítások módosítása