B1 blogcsalád



Úgy kell ez Orbánnak, mint egy falat kenyér: Molnár Zsolt és Gyurcsány a biztos vereségre játszik

2017. július 28. - nickgrabowszki

Az MSZP-ben már ott tartanak, hogy Gyurcsány nem is volt felelős 2010-ért.gyf_8.jpg

A szocialistáknál kitört a polgárháború. A helyzet megértéséhez tudnunk kell, hogy két választási stratégia áll egymással szemben.

  • Az egyik a mindent vagy semmit.
  • A másik a biztos vereség, de helyi túlélés.

Az előbbinek a miniszterelnök-jelölt Botka a vezéralakja. A másikat Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, a fővárosi erős ember képviseli.

A Botka-stratégia kétséges, de az egyedüli esélyt jelenti az Orbán-rezsim leváltására. Összefogni mindazokat, akik ebben érdekeltek, és megszabadulni mindazoktól, akik ebben akadályt jelentenek.

Az érdekeltek a kispártokat (Együtt, Párbeszéd, liberálisok, Momentum) és a Jobbiknak legalábbis a szavazóit, továbbá a bizonytalanokat jelentik, az akadályt pedig egyértelműen Gyurcsány Ferenc, akinek élvonalbeli szerepvállalása teljesen kizárja, hogy bővüljön a szavazótábor.

Ezt a stratégiát az MSZP-ben főként azok támogatják, akiknek a körzetében, megyéjében erős a Fidesz, az MSZP még a DK-val sem tudna ellene választást nyerni. Minden kormányváltást akaró, ellenzéki+bizonytalan szavazó összefogásával viszont már igen.

A másik, Molnár Zsolt által képviselt választási stratégia a túlélésé. Vagy mondhatjuk azt is, hogy

az előre elkönyvelt biztos vereségé.

Eszerint a szocialistáknak az egyéni körzetekben össze kell állniuk a Gyurcsány-párttal, és Budapesten megnyerni azokat a helyeket, amiket meg lehet. Az ország többi része számít, az ellenzék maradéka és annak szavazói, továbbá a bizonytalanok meg mehetnek a levesbe.

Ezt az MSZP-ben Molnár Zsolt képviseli, mögötte azok a fővárosi szocialisták állnak, akik egyébként veszélyeztetve éreznék országgyűlési, önkormányzati képviselői helyeiket. Mert

Gyurcsány használni nem tud, de ártani igen:

ha minden a baloldal számára esélye körzetben elindítja a saját jelöltjét, akkor azokat könnyen behúzza a Fidesz az MSZP előtt.

Ennek ellenére a Fidesznek nem ez az eshetőség volna a legkedvesebb, mert ez esetleg lehetővé tenné, hogy a szocialisták minden más ellenzéki párttal összeálljanak, és a paletta egy szélén ott maradna Orbán, a másikon meg Gyurcsány. Megmaradna a centrális erőtér, de alapvetően megváltozna: az MSZP kerülne a centrumba a Fidesz helyett.

A Fidesznek az a célja, amit Molnáréké: MSZP-DK összefogás, amivel Budapestet megnyeri a baloldal, esetleg még néhány vidéki nagyvárost is, de a vidék túlnyomó többsége, kb. 70 százaléka megmarad a Fidesznek.

És mivel a választás döntően az egyéni körzeteken múlik, ez sima Fidesz-győzelmet eredményez. Minden bizonnyal

újabb kétharmadot.

Nem az a kérdés tehát, hogy kit fizet a Fidesz, meg kit nem, ki kollaborál Orbánékkal, és ki nem, hanem hogy kinek az érdekei érnek össze a kormányhatalommal. És a fővárosi MSZP (amelynek a gyakorlatban ma is Molnár Zsolt a vezetője), valamint a DK kétségtelenül ilyen.

A fővárosi szocik a fentebb vázolt okokból állnak Gyurcsány, és ezzel a 18-as Fidesz-győzelem mellett, Gyurcsány meg azért, mert felmérte, hogy neki rövid távon babér nem terem. Egy olyan együttműködésért ő nem akarná beáldozni magát, amellyel másvalaki tudja leváltani Orbánt, és nem ő.

Ezt már tavaly eldöntötte, ez ellen lázadt fel a DK elnökségi tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs, akinek aztán a pártból is mennie kellett, mert nem támogatta a biztos vereség stratégiáját.

A 2 Molnár, a szocialista Zsolt és a DK-alelnök, EP-képviselő Csaba már tavaly megállapodott az budapesti egyéni körzetek elosztásáról, erről a B1 blogon is írtunk.

Magyarország messze legnépszerűtlenebb politikusa tehát nyugodtan alhat:

  • pártja esetleg akkor is megugorja az 5 százalékot, ha külön indul (bár akkor egyéni képviselője nem lesz),
  • továbbá bízhat abban, hogy a vele közös érdekű MSZP-sek (élükön Molnár Zsolttal) megpróbálják meghátrálásra bírni Botkát, vagy ha nem megy, akkor leváltani.

Ez történik jelenleg.

A tavaly ősszel körvonalazódó MSZP-DK alkuba, a biztos vereségre játszásba (pl. Lattmann Tamás indításával miniszterelnök-jelöltként) rondított bele Botka, aki decemberben jelentette be, hogy az MSZP élére állna.

A Botka-paradoxon

pillanatnyilag az, hogy az MSZP miniszterelnökjelöltje akkor látszana erősnek, ha a bizonytalanok és más pártok (esetleg más pártok szavazói) csatlakoztak volna hozzá, akik viszont addig nem csatlakoznak, ameddig nem látszik erősnek.

Ahogy 2013-ban Mesterházy és Schiffer vállvetve  küzdött Bajnai ellen, most Gyurcsány áll ellen annak (egyelőre sikeresen), hogy Botka az MSZP mellett máris a DK kormányfő-jelöltje is legyen, mert ebből az összefogásból őt kihagynák. Gyurcsány vétója emberileg érthető. Kormányváltást akaró szavazóként nem annyira.

Botka választási stratégiája tehát nem áll jól, főként azért, mert az MSZP-n belül is vannak ellenfelei, de más kérdés, hogy a helyzet az: a szocialisták kongresszuson döntöttek arról, hogy ezt követik.

Májusban kongresszusi határozatot fogadtak el arról, hogy

a 2010-es kudarc főszereplőinek, a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítőinek háttérbe kell vonulniuk. Ezek a politikusok nem szerepelhetnek az MSZP 2018-as országos választási listáján.

Sokan találgattak akkor arról, hogy ez mit és kit vagy kiket jelent. Mesterházyt, az akkori listavezetőt? Lendvai Ildikót, az akkori pártelnököt? Szekeres Imrét? De ha valakire illik az a leírás, hogy felelős volt az MSZP 2010-es kudarcáért, akkor

Gyurcsányra biztosan.

Molnár Zsolt viszont a Hír TV-ben azzal mentegette, hogy rá ez nem illik, mert akkor már egy éve nem volt miniszterelnök.

Ami igaz, Gyurcsány egy évvel a választások előtt olyan költségvetési helyzetbe hozta a baloldali kormányoldalt, amiből csak egy újabb megszorító csomaggal lehetett kitörni, ő maga viszont nem vállalta ezért a felelősséget, a politikai túlélése érdekében lemondott a kormányfőségről.

És ő járt vele jól: a lemondás után 8 évvel is olyan helyzetben van, hogy meg tudja akadályozni az MSZP kormányváltó erővé való felnövését.

Ha valami kell Orbánnak, hát ez úgy, mint egy falat kenyér.

Se Gyurcsány, se Molnár Zsolték nem számolnak azzal, hogy mi lesz itt 2018-ban, ha ismét nyer, sőt, kétharmadot szerez a Fidesz. Nekik meglesz a tuti helyük a parlamentben, az ország maradéka meg nem számít.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8312695991

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kétfarkú Kutya Párt teszt és bukta 2017.07.28. 19:29:50

 Leteszteltük a Kétfarkúakat és megbuktak. Nem értik a humort csak a sajátjukat és nem valódi demokráciát akarnak, hanem ugyan ezt mint a mostani, csak más szereplőkkel. Több mint négy év után a Szórakoztató Erkölcstan blog törölte kedvencei közül őket.

Trackback: Kétfarkú Kutya Párt teszt és bukta 2017.07.28. 19:24:11

 Leteszteltük a Kétfarkúakat és megbuktak. Nem értik a humort csak a sajátjukat és nem valódi demokráciát akarnak, hanem ugyan ezt mint a mostani, csak más szereplőkkel. Több mint négy év után a Szórakoztató Erkölcstan blog törölte kedvencei közül őket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK8 2017.07.28. 13:16:21

Botka már megbukott, csak nem hajlandó elismerni még sem ő, sem a pártja. De van, aki már próbálja kommunikálni. Ennyi a vita háttere, sem több, sem kevesebb.

Bryan élete 2017.07.28. 13:27:38

A helyzet az, hogy Gyurcsány nem volt és ma sem akkora patásördög, hasfelmetsző, haniballecter,népnyúzó és tolvaj, mint amit legyilkolt karaktere démonizálására még a mai napig is sokan nyálcsorgatva kihasználnak.
Egyszerűen alkalmatlan volt abban a szoci pártban a miniszterelnöki posztra, de ezért a mai napig gyalulni pitiáner méltánytalanság.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.07.28. 16:01:44

Egyszerűen más irányt képviselnek.

Gyurcsány hagyományos ballib.

Míg Botka kételkedő ballib: lassan és óvatósan igyekszik megszabadulni a ballibaságból.

Minden tisztességes embernek kötelessége támogatnia Botkát, akkor is, ha egyébként utálja az MSZP-t.

guvat 2017.07.28. 16:44:29

Az MSZP a saját kontraszelektációs technikájának köszönhetően magától is kimúlt volna, de Gyurcsány a maga zseniális politikusi tehetségével még alaposan seggbe is szúrta, meggyorsítva az elkerülhetetlent.
Régóta figyelve a párt remek döntéseit biztosra veszem, hogy Gyurcsány lesz a közös jelölt...
Úgy legyen!

Fukar 2017.07.28. 16:53:45

@guvat: "Gyurcsány lesz a közös jelölt..."
Ezen csak mosolyogni lehet!
Se 2018-ban, se semmikor nem lesz közös jelölt, mert egy utált politikus.
Pártja, jó esetben megugorja a parlamenti küszöböt, de nem több.

Tojglitojas 2017.07.28. 16:54:33

@Amelanchier: abban van igazság, hogy Gyurcsányt kár démonizálni. De az is tény, hogy ott ahol ő most van nem lehet felállni. Ezt viszont nyilván jó Ferink nem hajlandó elfogadni, hiszen ő most probál szépítenio, hogy ne öszdi böszmeként maradjon meg a köztudatban és esetleg a törikönyvelkben. Ezért neki tényleg semmi nem drága.
Van fanatikus szavazótábora is 5-6% ami valami erőcskét jelent is. Viszont az is tény, hogy ha beragad mondjuk egy busz a sárba, 10-en tolják, majd jön Feri, hogy ő is segít, akkor kb. 7 ember szón nélkül elmegy. Kár azon polémiázni, ez mennyire igazságtalan, de ez van, ennyi. Ezért Ferinek régen jó könyveket kellene irogatnia a modern baloldalról és elmennie nyugdíjba. Ő azonban előbbi ok miatt nem akarja ezt.
Így viszont, amíg ő van, az ellenzék sohasem nyerhet választást. Ferit a Fidesz a mai napig véres ingként mutogatja, hogy ez kell nektek, ha nem mi leszünk, mert leváltatok, akkor jönnek ezek vissza Gyurcsánnyal?
Viszont ha Feri nincs a szavazói simán szavaznak a szocikra is szemrebbenés nélkül. Vagy szinte bárkire a Fideszen és talán a Jobbikon kívül. Ezért kell a Fidesznek Feri és ennyiben van igaza a poszternek. A Fidesz tudja, hogy az emberek nagyobb része nem szereti, sőt utálja őket, de amíg ez a nagyobb tömeg szétforgácsolódik és nem fog össze, sőt éppen otthon marad addig nincs gond. Erre pedig részben Feri a garancia.
Meg azok a szocik, akik az istenért sem akarnak győzni. Ezt már a párton belül is sokan rebesgetik, elég csak a kilépett képviselőjükre gondolni. Persze én nem állítom hogy az ellenzéke egy részét megvette kilóra a Fidesz, de azért nem zörög a haraszt, ha... :D

ben2 2017.07.28. 16:55:08

@Amelanchier:

Gyurcsányt azért ekézik mind a mai napig, mert az öszödi beszéddel politikai harakirit követett el és addig manőverezett (kormányzás helyett), amíg sikerül magával rántania az MSZP-t.

Gyurcsány arra játszik, hogy neki csak vágnia kell a cetlit, mert a kormányzás előbb-utóbb leamortizálja a fideszt és akkor a protest szavazók úgyis Orbán ellenpólusára fognak szavazni, aki természetesen ő maga.

Botka ebbe a koncepcióba rondít bele, mert ha sikerül a választási vereség után az MSZP romjain felépítenie egy kormányképes alakulatot, azzal 2022-re elhalászhatja a protest szavazókat Gyurcsány orra elől.
Gyurcsány tehát nem ok nélkül fekszik keresztbe a Botka vezette MSZP választási stragégiájának, csak a jövője múlik rajta.

A Botka és Gyurcsány közötti sárdobálás nem az ellenzéki összefogásról, vagy a győzelmi esélyről szól, hanem a biztosra vett 2018-as vereség felelőségét akarják egymásra tolni. Aki ezt a kommunikációs küzdelmet megnyeri, az lesz a 2018 utáni baloldal vezetője.
Botka stratégiája, hogy ő legalább megpróbálta, Gyurcsányé meg hogy a szent cél érdekében össze kellett volna fogni.
Józan ésszel vizsgálva egyértelműen Botka viselkedik kormányképes politikushoz méltóan, de hát a baloldali indulatokat és szektásodást elnézve egyre kevesebb szerep jut itt a józan észnek, márpedig ha Gyurcsány valamiben jó, az pont az indulatok gerjesztése és a szektásodás.

Szabóné Simola Erzsébet 2017.07.28. 16:55:36

Gyurcsány jó ha férre ál elég volt belőle és a segnyalokból elég sok rosszat csinált todjon már nem esze veszetten viselkedni . Ne akarjon jobban tutdni mindent.Biztos ő nem lesszközös jelölt bohocok!!!!

graycivil 2017.07.28. 17:25:14

Azért felvetődik a kérdés: Botka csak a DK-t nem tudja beterelni az "egy zászló" alá? Mi van ellenzéki párttal? Azok nélkül szerinte sikerülhet? Ha a válasz nem, akkor hol látni jelét annak, hogy azok osztanák a "Leborulunk Eléd, légy tündöklő vezérünk, !" elvet?

Szerintem Botka elképzelése helyes...papíron... és egy FIDESZ-világban, ahol a "cél szentesíti az eszközt" végletekig kiélezett formája valósult meg. Látja, hogy Orbán sikeres a maga "egy-kéz-póráz, érdek-csatlós" politikájával a hatalomban. Ám míg Orbán évtizedek alatt "vásárolta fel tízmilliárdokért" saját felső vezetését, és ezzel egy "érdekalapú kemény magot" tudott kialakítani magának, amely egy "szeánsz-szellemiségű szektává" kristályosodott, addig Botkának ugyanezt pénz nélkül, fél év alatt kellene véghezvinnie.

Nagyon keményen fogalmazva: Hitlert csak Hitler módszereivel lehetett legyőzni? Ha valaki a mai ellenzéki szférában nem veszi észre, hogy sem egy "FIDESZ-ellenes választási diktatúra", sem egy Gandhi-féle, önfeladó népfront (mondjuk Botka ezzel a viselkedésével nem éppen Gandhi-szelídségű) nem valósítható meg, az csak árt az ellenzéknek a jelenlegi valóságtól elrugaszkodott Messiás-attitűddel.

Ha pedig Botka nem is akar a kisebb pártokkal szövetségre lépni, hanem az MSZP-be akarja beszívni azok tagságát, ezzel egy monolit ellenpólust kialakítva, arra pedig gondolni sem mer valószínűleg egyetlen "kis" pért sem.

2017.07.28. 17:45:51

A fidesz úgy harcol, ahogy a török a középkorban.

2017.07.28. 17:47:10

Ha a fidesz viszi 2018-at, készüljön mindenki a forradalomra, mert utána még az a kevés gátlás is leesik róluk, amit a 2/3-uk elvesztése okozott.

morph on deer 2017.07.28. 18:05:46

"A Botka-stratégia kétséges, de az egyedüli esélyt jelenti az Orbán-rezsim leváltására."

Alapvető tévedés!
Elsősorban azért, mert nincs Botka-stratégia, hacsak az 'elefánt a porcelánboltban' jellegű viselkedést nem nevezzük annak.

Másodszor pedig azért, mert Botkának esze ágában sincs az orbán-rendszer leváltása, ő legfeljebb orbánt szeretné leváltani! De mivel ez nagyjából a tündérmesék realitásával rendelkezik, Botka az MSZP egyetlen ellenzéki erővé válásán dolgozik, semmi máson!

Hallotta már valaki Botka véleményét orbánról? Tud valaki példát mondani arra, hogy Botka támadta volna a fideszt, vagy/és orbánt?

Mert én nem.
Botka legfeljebb az MSZP számára esély, nem az ország számára! Akinek az a legfontosabb - és legelső - lépése, hogy nekiesik egy másik, vele azonos 'oldalon' álló párt vezetőjének, még akkor is, ha az a Gyurcsány, akkor részemről ez a kérdés már eldőlt.
Ez egy pitiáner hatalomtechnikai lépés, ráadásul feltehetően személyes motiváció alapján, és a jelek szerint ez is fordítva sült el! Ha valaki nem képes indulati okokból ésszerűen viselkedni, akkor véleményem szerint jobb, ha nem kerül az ország élére, mert ilyenből épp elég jól állunk.

Szóval lehet vidáman Gyurcsányozni, jelenleg Botka az, aki nem az ország érdekét nézi, hanem a sajátját és az MSZP-ét - és ez minden!
További kellemes rinyálást, addig is míg ez mindenki számára nyilvánvalóvá válik.
Csak így tovább!

feketeesfeher 2017.07.28. 18:09:02

Azért az kínos, ha olyan ír a magyar baloldal egyébként valóban létező problémáiról, aki az alapvető információknak nincs a birtokában.

Ez a poszt még csak kísérletet sem tesz arra, hogy alapvető tényekből kiindulva megértse azt, ami ma magyarországon a baloldali politikai szférában történik.

Ez itt nem egyszerüsíthető le egy Botka-Gyurcsány párviadalra. Aki annak akarja beállítani, az két kézzel ássa a magyar baloldal politikai sírját.

bekerült 2017.07.28. 18:33:37

Hát , kedves nickgrabowszki !

Ennyi ökörséget összehozni !
Ehhez már tudás kell, vagy szándékos aljasság !

Az, hogy simán hazudsz, csak hab a tortán !
A fantáziád az remek, csak semmi köze az egésznek a valósághoz !

Mit törődsz te ezzel !
A lényeg, hogy a beteg koncepciódat közszemlére tud tenni.

Egy agymenés az egész írás, úgy, ahogy van.

A lényeg, hogy árts az ellenzéknek ahogy csak tudsz.

Mit neked a tények, meg a világválság, meg a többi külső körülmény, még a nyilvánvaló dolgokban is tudsz hazudni.
Bajnai 3,6 %-al adta át a hiányt a FIDESZNEK és 36 milliárd EURÓ tartalékkal az MNB-ben, Ezt a hiányt Gyurcsányék faragták le , ha jól tudom 10%-on felüli értékről.
Természetesen ezért is Gyurcsány a hibás, ha meg nem, akkor kisnyúl.

Orbánék meg a tartalékot is ellopták már a MANYUPPAL együtt és a tartalék ma 26 milliárd EURÓN áll.
Persze ezért is a Gyurcsány a hibás !
És ez csak az egyik felvetésed.
A többi is hasonló.

Elmész te a sunyiba !
Legalább a ló lábára ügyelnél, de nálad az egész ló is kilátszik

bekerült 2017.07.28. 18:40:13

@Szabóné Simola Erzsébet:

Legalább helyesen próbálj meg írni, ha már írsz.
A legjobb azonban, ha meg se szólalsz, ökörséget mások is tudnak írni !

bekerült 2017.07.28. 18:42:33

@ben2:

Ökör !
Ilyen zagyvaságot még kitalálni is nehéz !

DarthVader 2017.07.28. 18:52:38

@Tojglitojas:

"Viszont az is tény, hogy ha beragad mondjuk egy busz a sárba, 10-en tolják, majd jön Feri, hogy ő is segít, akkor kb. 7 ember szón nélkül elmegy."

Igen, valóban. És amíg itt tart az ország, addig nem is érdemel mást mint Orbánt.
Különben is: az ország 60 %-ának (FIDESZ-bázis + pártnélküliek) jó ez a rendszer, addig mit akartok?

Bryan élete 2017.07.28. 19:02:51

@ben2: Gyurcsány kivált az mszp-ből, alakított egy pártot, tehát joga van szerepelni a saját pártlistáján, akár tetszik, akár nem. Pont.
Ha nyolc éve senki a nevét ki nem ejti, bármilyen erőfeszítés árán is most valahol ott lézengene az 1 % körül.
De permanensen lehet vele riogatni, gyepálni, kigúnyolni, belerúgni a mai napig és ez az ami folyamatosan növeli a szimpátiatáborát.

Botka is éppen ezzel követte el a legnagyobb hibáját, hogy elkezdett gyurcsányozni és ez a baj a többi pártocskával is.

Tehát erre kell Gyurcsány, mint egy falat kenyér a tényleges, jövőnket meghatározó politikai programkészítés helyett a baloldalon.

meszena 2017.07.28. 19:13:20

A szerző félreérti a helyzetet. Botka valójában nemcsak a választásra készül, hanem az azt követő időszakra. Pontosan tudja, hogy a fidesz legyőzésére kicsi az esély most, és ha sikerülne is: rettentő macerás lenne a kormányzás a kis pártocskákkal.
Ha viszont az mszp egyedül (illetve nem mindenkivel) indul jó esélye van, hogy potyautasok be se jutnak a parlamentbe. Esetleg a DK sem..
Botka reálpolitikus.

meszena 2017.07.28. 19:15:44

@Amelanchier: Ha Botka összeáll Gyurcsánnyal, könnyen úgy járhat, mint egykor Mesterházy. Nincsenek azonos kategóriában, Gyurcsány egy magasabb ligában játszik, szóval sokkal tehetségesebb, rutinosabb. De, ha most sikerül kihagyni, akár végleg meg lehet tőle szabadulni.

meszena 2017.07.28. 19:17:25

@DarthVader: nem tudom, hogy ezt ki találta ki.
Az mszpések másodlagos preferenciája a DK...
Ja, hogy az új szavazók... :) Milyen új szavazók???

graycivil 2017.07.28. 19:18:48

Őszintén szólva Botka gyurcsányozása nekem az item-per-item (bizonyítás önmagával) módszerét juttatja eszembe:
- Kell egy Közös Lista
- A Közös Listán ne legyen rajta Gyurcsány

Mit zavarja Botkát, ha Gyurcsány pártja elindul egy külön listán, de az egyéni jelöltek esetében a DK tagsága simán támogatja ez ellenzék bárki által delegált közös jelöltjét?

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.07.28. 19:19:36

@Tojglitojas:

Perfect elemzés.

Amíg Feri van, addig a Fidesz nyer.
Írhat bárki bármennyi elemzést ez így lesz.

Megjegyzem a baloldal szétaprózódását is neki köszönhetjük.

Én hálás vagyok neki.
Ez a baloldal megérdemli a pusztulást.

Ő biztosra megy, és addig játszik, amíg minden ballib párt ki nem hullik, el nem sorvad.
Egyszerűen imádom.. :DDD

meszena 2017.07.28. 19:21:02

@morph on deer:
"Botka az MSZP egyetlen ellenzéki erővé válásán dolgozik, semmi máson!"
Végre egy értelmes ember, aki érti, hogy miről szól a történet!
Ha ezt az mszp 2014-ben meglépi, most a fidesz kihívója lenne. A győzelem akkor sem biztos, de legalább lenne esélye. Ez jelentené a legnagyobb veszélyt a fidesz stratégiájára.

meszena 2017.07.28. 19:22:40

@Legeslegalja: Valójában Gyurcsány mára csak egy kocka részlet a fidesz kirakósában.

graycivil 2017.07.28. 19:26:51

@meszena: Az elv jó, de a megvalósításának esélye 0. Tehát egy eleve halálraítélt módszer egyértelmű a vereség elismerésével.

Másrészt osztom azok véleményét, akiknek úgy tűnik, hogy Botka valójában csak a biztos vereség tudatában "pestiesen szólva ügyesen" próbálja meg az MSZP a 2018 utáni ellenzéki súlyát növelni a többi párt rovására, azok "kicsalt beleegyezésével". Erre játszani szerintem felelőtlenség, és ez valóban csak az MSZP el-NER-esedését eredményezné, csak a FIDESZ szektalétszámának töredékével.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.07.28. 19:26:59

Kétfarkú Kutya Párt teszt és bukta
Leteszteltük a Kétfarkúakat és megbuktak. Nem értik a humort csak a sajátjukat és nem valódi demokráciát akarnak, hanem ugyan ezt mint a mostani, csak más szereplőkkel. Több mint négy év után a Szórakoztató Erkölcstan blog törölte kedvencei közül őket.
erkolcstan.blog.hu/2017/07/28/ketfarku_kutya_part_teszt_es_bukta

meszena 2017.07.28. 19:28:39

@morph on deer: Azt hiszem, nagy hirtelen túlértékeltelek, úgy megörültem, az idézet résznek. most továbbolvastam, és rájöttem, hogy mégsem látod át egészen...
Én előremutatónak tartom Botka stratégiáját, te elítéled.
Egy összefogás, amely nem győz, az az mszpének dupla bukás. A kis élősködő pártoknak (akik nem az Orbán megbuktatása miatti nagy lelkesedésben akarnak közös listát, hanem a biztos bejutás kedvéért) a vereség se akkora gond. Nekik a bejutás már siker.

meszena 2017.07.28. 19:33:07

@graycivil: A kis ellenzéki pártoka rovására? Hát, ez olyan, mintha valami etikátlan dolog lenne Botka terve. A pártpolitika nem jótékonykodás. Az kis ellenzéki pártok elsődleges célja a parlamentbe jutás. Persze ők az Orbán leváltását hangoztatják csak, de ez már a kommunikáció kérdése.

graycivil 2017.07.28. 19:34:46

@meszena: Ha valóban EGY ellenzéki erő kialakítását támogatnám, az nem az MSZP, sem a DK lenne, hanem a "nemszocialista" pártok együttes tömbje. (Momnetum, LMP, Gémesi, Együtt, PM, Kétfarkú :) stb...) lenne számomra szimpatikusabb.

De el kell fogadnunk, hogy az ellenzék jelenleg többpólusú, és "ezzel az anyaggal" kell dolgozni. Garantálható, hogy az ellenzék egy 2018 utáni FIDESZ hatalomban nemhogy tömbösödni nem tudna, de Orbán a felhalmozott százmilliárdokkal még inkább szétapróztatná az ellenzéket.

graycivil 2017.07.28. 19:38:40

@meszena: Szerintem azért etikátlan, mert ez a terv eleve kizárja az ellenzéki együttműködést, és az MSZP-nek is csak lényegtelen erősödést produkálhat. Vagyis eleve feladja Orbán legyőzését.

Mr. Cobb 2017.07.28. 19:43:28

Mindig ez a szöveg, hogy szegény baloldal, bármit csinálnak, a birka 2/3 úgyis megválasztja a patást.
A 2/3 nem birka. Ma már a vak is látja, hogy a fidesz lop. Nyugodtak lehettek, ők is látják. Csak el kéne jutni odáig, hogy lehet nem bennük van a hiba, ha -jövőre harmadszor is - a világért se akarnak a libsikre szavazni. Azt mondjátok, az szavaz a fideszre, aki kap az ellopott pénzekből. Ennyi ember nem kaphat osztalékot, mert akkor nem maradna semmi a vezetőknek.
Van egy elméletem. A helyzet pont fordított. Az szavaz a libsikre, aki kap az általuk ellopott, illetve innen-onnan kapott pénzekből. Pártonként 1-2%-nyi emberrel számolva még akár reális is lehet. Lebuktatok! :D
Viccet félretéve, hagyjátok abba az erőlködést, 2018 nektek szerencsére elúszott, továbbra is biztonságban az ország. :)

feketeesfeher 2017.07.28. 19:44:18

Mi lenne, ha a hozzászólók úgy viselkednének, mintha egy normális demokráciában hinnének?

Hogy hát igen, a társadalom sokszínű, sokféle érdek mozgatja, és ezt bizony csak több párt tudja normálisan lefedni és megjeleníteni. És ez a több párt képes konszenzusra jutni válságos helyzetekben, de képes vitázni is, mert nem vagyunk egyformák.
Ha a baloldal belül vitaképtelen, akkor az egésznek úgyis reszeltek.

meszena 2017.07.28. 19:51:49

@Mr. Cobb: A nagyobb pártok klientúrája talán néhány tízezer ember. Megrendelések, állások, állami megrendelésékből profitáló cégek jól fizetett dolgozó, megrendeléseket kapó művészek, újságírók, stb. Szerintem.

graycivil 2017.07.28. 19:54:22

@Mr. Cobb: Amilyen központosított korrupció, a közszféra "totális uram-bátyám" megszállása van ebben az országban, az már valóban tragédia számunkra, polgárok számára.

Valóban távolinak tűnik a NER bukása, de kormányzás szakmaiatlansága miatt, ez bármelyik pillanatban megtörténhet.

meszena 2017.07.28. 19:57:25

@graycivil: Minha az ellenzéki együttműködés valami dogma lenne. Nem az!
Az ellenzéki egyműködésű 90% eséllyel bukás, de közben az mszp becipeli azokat a pártokat, amelyek másként nem is jutnának be. Ezek valójában csak nehezítik az mszp politizálását, és azt, hogy legyen egy párt, egy vezető a kihívó.
A pártpolitika nem jótékonykodás. Az mszp semmivel sem tartozik a kis pártoknak.

Mr. Cobb 2017.07.28. 19:58:56

@graycivil: Az ellenzék még inkább szakmaiatlansága miatt biztos, hogy nem lesz kormányváltás. A következő pár évben biztos nem, mondjuk 2022-ig. Akkor is csak úgy, ha a baloldal elküldi a fenébe egytől egyig az összes jelenlegi vezetőjét. Akkor esetleg. De ez nyilván nem fof megtörténni, mert mindegyik a saját kis pozícióját félti.

meszena 2017.07.28. 20:01:21

@graycivil: Akik ebben hisznek, azok délibábot kergetnek.
A fideszt sokan támogatják, a családtámogatás, az egykulcsos adó, és a bevándorlók tömeges betelepítésének ellenzése miatt. Milliónyi szavazó érdekelt abban, hogy ez így maradjon.

graycivil 2017.07.28. 20:02:44

@meszena: Na várjunk csak! Akkor most az MSZP az ellenzéki összefogás vezető pártja akar lenni, vagy együttműködés helyett fel akarja szívni az összes ellenzéki párt táborát...ami agyrém?

"Az ellenzéki egyműködésű 90% eséllyel bukás,..."
Vagyis Te is úgy tartod, hogy a cél nem 2018 megnyerése, hanem az utána történő erősödésre játszol?

meszena 2017.07.28. 20:03:21

@Mr. Cobb: Botka terve a kormányzás, de a realitásokat is fegyelembe veszi. Az ellenzék között egyedül neki van politikai stratégiája.

meszena 2017.07.28. 20:09:33

@graycivil: Talán nem is a táborát akarja felszívni, csak valós erőviszonyok szerinti képet akar. Hulljon a férgese? Minek bejuttatni a parlamentbe egy olyan pártot, aminek nincs komoly, és stabil támogatottsága? Szerintem Botka a jelentős pártokkal egyezkedni fog.
(Hogy mi az én célom, azt ne keverjük ide, igazából nem veszek részt a politikában. Csak érdekel.)
Igen, szerintem Botka célja, hogy 2018 után az ellenzék vezető ereje lehessen. És ekkor van esélye, hogy valós kihívója legyen Orbánnak. Tehát szerintem jól látja, és az egyetlen értelmes stratégiát követi, ami eredményre vezethet.
Persze, hihetünk még a csodákban, meg a váratlan helyzetekben, de azzal biztosan számolni,...

Mr. Cobb 2017.07.28. 20:11:12

@meszena: A többiek magukat, illetve a választóikat csapják be azzal, hogy elhitetik magukkal, velük, hogy van bármi esélyük. Valamilyen szinten Botka is ezt teszi, valódi esélye ugyanis neki sincs. Annyi a különbség, hogy ő ezt látja is.

graycivil 2017.07.28. 20:12:13

@Mr. Cobb: 89' előtt ugyanígy biztosak voltak Kádár hívei a legyőzhetetlenségükben. És utána ugyanúgy tagadták, hogy Kádár hívei voltak, ahogy a mostaniak tagadni fogják.

morph on deer 2017.07.28. 20:29:29

@meszena:
Semmi gond, idéztem a cikkből.

Ha az MSZP egy épkézláb baloldali párt lenne ma, akkor ez egy - többé kevésbé - reális értékelés is lehetne.
De nem az!
És ezt az állapotot teljesen felesleges ma kizárólag a Gyurcsánynak felróni, ő legfeljebb a kezdő lökést adta meg egy jócskán idejét múlt pártnak, - és egyúttal a lehetőséget az újjászerveződésre, amiből végső soron megújulva is ki lehetett volna jönni.
Természetesen nem azt mondom, hogy ez volt a cél, de csak az MSZP-n múlott, hogy mit kezd a helyzettel, senki máson!

Mint tudjuk semmit, ami változtatott volna azokon az okokon, amiért végső soron a DK is kivált a pártból.

Az ezt követő, közel egy évtizede tartó agonizálást meg nem hiszem, hogy más nyakába kéne varrni: erre képes a párt, ez telik, és sokaknak ez nagyon jól van így. Amig az MSZMP-s nosztalgia tart, addig még lesz annyi szavazó, amennyi elég az elvtársaknak fenntartani a látszatot a következő négy évre, aztán majd csak lesz valahogy ...

Az általános helyzet viszont belekavart az állóvízbe, ez az orbán már nrm az, akit elvisel az ország, az MSZP lépéskényszerbe került. Csakhogy az évek óta tartó helybenjárás nem tett jót, fogalmuk sem volt, hogy mit, merre hogyan. Ezért is mentek bele az együttműködésbe, mert akkor legalább megint kéznél lesz Gyurcsány mint bűnbak, és minden mehet tovább, ahogy szokott. Na ebbe köpött bele Botka a maga keresetlen módján, az elvtársak pedig boldogan igent mondtak!
Hát hogyne!
Nem csupán a felelősséget lehet már megint egyetlen személy nyakába varrni, de még az is lehet, hogy elér valamit!
Az MSZP-sek számára ez egy win-win helyzet, kétségtelenül. A pártnak pedig az utolsó esélye, hogy "tényező" maradjon, amelyre egyébként édeskevés az esélye, ha nem "történik" valami.

Na ez a valami Botka, akinek ezúton is sok szerencsét kívánok a pártban vállalt szerepéhez!

Az országnak viszont Botka nem esély.
Mint ahogy jelenleg egyik pártvezető, egyik párt sem!
Ugyanis párt-alapon nem lehet legyőzni orbánt, egyik párt politikája sem képes önállóan kihúzni az országot ebböl a gyalázatos helyzetből, teljesen mindegy, hogy ki ábrándozik ennek az ellenkezőjéről!
Következésképpen az sem (lenne) a kívánatos megoldás, ha mindenki beállna egy párt mögé, - igen, abszurd - mivel a mai helyzet jóval szélesebb platformon nyugvó konszenzust igényel, mint néhány avítt proletár szlogen!

Ráadásul "igazságos" országot nehéz úgy elképzelni, hogy az önjelölt miniszterelnökjelölt kijelenti, hogy márpedig ő "nem hisz a politikai elszámoltatásban" - amikor az esetleges hatalomrakerülésekor az ellopott milliárdok visszaszerzéséről kérdezték..!

Szóval nem. Kösz, de nem!

Mr. Cobb 2017.07.28. 20:29:58

@graycivil: Akkor elmondom még egyszer, más szavakkal. A fidesz szavazók nagy része nem fidesz-hívő, egyszerűen a kisebbik rosszat választják. Aki reálisan gondolkodik, látja, hogy hibái ellenére a fidesz még mindig nagyságrendekkel kisebb rossz, mint a jelenlegi baloldal.
Másrészt a mostani balos társaságoknak messze nincs olyan stratégiája, elképzelése, koncepciója, de leginkább társadalmi támogatottsága, mint a rendszerváltóknak volt 30 éve. Továbbá bármennyire is próbálják bebizonyítani az index blogok az ellenkezőjét, Orbánékat nem utálja annyira a nép, mint anno a szocikat.

rasztaszív 2017.07.28. 20:30:06

na elmentek már a kurva anyátokba a gyurcsányozással!!!ti kollaboráltok a fidesszel,ti viszitek tovább a patkány agymosásukat!

BAZINGA2 2017.07.28. 20:36:29

Botka, mint önjelölt "miniszterelnök jelölt" nem hozott nagyobb támogatottságot az MSZP - nek. Egyáltalán nem nőtt a táboruk. Sőt, fogyni fog. Ez a nyilvános vita, meg árulózás egyáltalán nem szimpatikus, inkább taszítja az embereket. Bukni fog, mint az ólajtó.

rasztaszív 2017.07.28. 20:43:12

@Mr. Cobb: tulajdonképpen mi közöd ehhez?fideszesként?!nyald csak a kollaboránsok picsáját!

Mr. Cobb 2017.07.28. 20:48:15

@rasztaszív: Olvasni megtanulhatnál! Nem vagyok fideszes :)

egyjózsi 2017.07.28. 20:48:59

Tehát ha a Feri nem lenne, a Fidesz leváltódna. Aki ezt elhiszi, annak elment a józan esze. Gyurcsányt csak arra használják a tehetségtelen politikusok, hogy megmagyarázzák, miért nem sikerül létrehozni a kormányváltó erőt. Dolgozni kellene talán. Programot adni, hitelesnek lenni, tömegeket meggyőzni. Ja, ez nem megy. Gyurcsányozni könnyebb. Siralmas.

rasztaszív 2017.07.28. 20:50:27

@Mr. Cobb: igen,persze.nyilván csak tiszta véletlen,hogy a legmocskosabb agymosó paneleiket nyomod.

Mr. Cobb 2017.07.28. 20:56:40

@rasztaszív: Aki nem támogatja a semmirevaló libsi minipártokat, az csak Orbán bérkommentelője lehet?
Hatalmas tévedésben éltek, ideje lenne leszállni a magas lóról. Ha valódi demokratikus választást akarunk, legyen egy olyan lehetőség, hogy a fentiek közül egyik sem. És ha ez nyer, akkor új választás, új arcokkal, a korábbiak nem indulhatnak újra. A jelenlegi részvételi arány 2-3-szorosára nőne. A tragédia az, hogy nincs ma olyan arc, aki a második körben indulna, mert az utóbbi évek összes "új" politikusa nem más, mint az szdsz újracsomagolva. Na ez az amiből nem kérünk :)
Mielőtt megint félreértenél, igen, a többiekkel együtt a fidesznek is el kéne tűnnie.

Mr. Cobb 2017.07.28. 20:57:54

@rasztaszív: Egyszer mindenki leül a kispadra. A libsik jövőre, a fidesz pár év múlva.

rasztaszív 2017.07.28. 20:58:52

@Mr. Cobb: akkor csak buta vagy,hogy szívod magadba az agymosásukat,aztán böfögöd vissza - és fel sem tűnik.

Janossz 2017.07.28. 21:01:15

"Magyarország messze legnépszerűtlenebb politikusa tehát nyugodtan alhat:"
Megnyugodtam. Már azt hittem, valami fenyegeti OV álmát. Nem rá gondoltál?

Mr. Cobb 2017.07.28. 21:03:41

@rasztaszív: Szerinted mindenki hülye, aki mást gondol, mint te. Szerintem nem mindenki hülye, aki nem ért velem egyet. De te az vagy! ;)

rasztaszív 2017.07.28. 21:06:57

@Mr. Cobb:szerintem én pontosan megmondtam,mitől vagy hülye - te meg csak vagdalkozol...:)

Mr. Cobb 2017.07.28. 21:15:23

@rasztaszív: "na elmentek már a kurva anyátokba a gyurcsányozással!!!ti kollaboráltok a fidesszel,ti viszitek tovább a patkány agymosásukat!"

Ez a kiváló megnyilatkozás lenne az indoklásod? Egyetlen egyszer se írtam le GyF nevét. Gratulálok!

rasztaszív 2017.07.28. 21:18:03

@Mr. Cobb:ez nem is neked szólt.tisztességről hallottál már...?!

Zsoltbacsi 2017.07.28. 21:25:10

@Mr. Cobb: Egyetertek!
Szerintem Botka stratégiája az, hogy 2018ban a "demokratikus ellenzék" résztvevői közül egyedűl az mszp jusson be a parlamentbe, és így egyeduralkodó lehessen a bal oldalon. Akármennyire is sulykolja a DK hogy 500 ezer szavazójuk van, mindenki tudja hogy ennek maximum a fele igaz (ugye eddig összesen 1x merték megméretni magukat, akkor 216 ezren szavaztak rájuk). Kockázatos taktika, de én látok benne rációt.
Szóval Botka felismerte, hogy nem igaz, amit a fideszről mond/ír a baloldali értelmiség+ a bérbloggerek. Pontosan tudja, hogy a szavazótábor max 10-20 százaléka fanatikus, a többiek jobb híján szavaznak a fideszre. Márpedig szerintem 18 után ő akarja átvenni a "kisebbik rossz" szerepet. Ebben kezére játszik, hogy 20 után lecsökkennek az uniós támogatások majd,a migransvalsag is lecsenghet+ még a legjobb kormányt is megunják egyszer. Na ekkor szeretne monopolhelyzetben lenni, hogy az esetleges protestszavazóknak ne legyen választásuk

2017.07.30. 14:41:03

ferenc testvér olyan, mint piszkos fred
süti beállítások módosítása