B1 blogcsalád



4 eszköz, ahogy goebbelsi módszerekkel manipulálja az agyunkat a Fidesz-propaganda

2017. július 09. - Mr Flynn Rider

Elolvastuk, mit mondott Orbán Viktor pénteken a közrádióban (egyebek mellet üzent Nyugatra, hogy ne merjék leváltani). Mit mondott Németh Szilárd a Népszavának (azt, hogy ő a király). És végül, hogy mit mondott Kövér László a Figyelőnek. (Muszáj volt, ez a munkánk.) Még a szófordulatok is ugyanazok. Nyilvánvalóan egy ember írta meg nekik, hogy mit kell mondaniuk. 

orban_viktor_a_kozradioban_170707.jpg

A rossz hírünk az, hogy önt manipulálni próbálja a Fidesz. A jelek szerint sikerrel. (Ráadásul sok esetben, az ön pénzén.) A jó hír az, hogy védekezhet ellene, ha felismeri a manipulációt.

Figyelje csak meg, hogy mindez hogyan történik!

  1. Ellenségkép gyártása, ellenőrizhetetlen állításokkal való dobálózás, összeesküvés-elméletek:

„Soros György akar egymillió migránst Európába telepíteni.”

– Orbán Viktor.

„Van egy Soros György nevű amerikai milliárdos spekuláns, akinek az a terve, hogy Európát elárassza migránsokkal. Ennek áll útjában a magyar kormány és a magyar emberek. Soros mindent elkövet Magyarország szétzilálásáért, megtámadott bennünket, nem kicsit, nagyon.”

– Német Szilárd.

„Miután a parlamenti ellenzék mély intellektuális, hitelességi és vezetési válsággal küzd, a Soros által finanszírozott úgynevezett civil szervezetek és a baloldali sajtó segéderőkből főszereplőkké léptek elő. Természetesen ott van még a „Soros-frakció” az Európai Parlamentben, amely már leplezni sem nagyon igyekszik, hogy nem az európai választóknak, hanem a Gazdának akar megfelelni.”

– Kövér László.

Mindent kipipálhatunk ezeken a zseniális mondatokon: van ellenségkép, az állítások ellenőrizhetetlenek és még van benne összeesküvés-elmélet is. Mindegyik ugyanúgy működik. 

  1. A nyelvhasználat: migráns, a magyar emberek, a Soros-féle szervezetek.

„A magyar törvényes, alkotmányos, demokratikus rendet támadják és úgy szerveződnek, úgy viselkednek, mint a Cosa Nostra.”

– mondta Németh Szilárd.

„… ezeknek a fiatal balosoknak annyi gátlásuk sincs, mint amennyi a politikai felmenőiknek eredetileg talán még megvolt, csak időközben rúgták le magukról. Kétségkívül, a rendszerváltás óta ilyen esemény még nem fordult elő, ezzel együtt egyáltalán nem új, amit ezek a fiatalok az Origo szerkesztőségében műveltek. A nácik hatalomra jutását ábrázoló filmekben visszatérő motívum, amint ilyen „öntudatos legénykék” járják a szerkesztőségeket, hogy „rendet csináljanak”.

– Kövér László

„Az NGO-kkal, azaz a nem kormányzati szervezetekkel kapcsolatban a kormányfő arról beszélt, hogy Olaszország most szembesül azzal, amivel Magyarország 2015-től: ezek a nemzetközi hálózatok akkor, amikor a migránsok fő útvonala a Balkán volt, ugyanazt csinálták, mint most Olaszországban. Ezeket a szervezeteket Soros György finanszírozza, támogatják az illegális határátlépést, bűnözőket, terroristák mentegetnek - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint ezeket a "nyilvánvaló tényeket" csak a magyar baloldali sajtó és Soros György magyarországi "kitartottjai" nem hajlandók elismerni.”

– Orbán Viktor.

Figyelje meg, hogy minden interjúban segítenek olyan képeket társítani a nekik megfelelő ellenséghez, amiről mindenkinek ugyanaz jut az eszébe.

Cosa Nostra – a maffia.

„Öntudatos legénykék” – a nácik. (Akik egy sorral feljebb még balosok voltak. Balos nácik. Érti.)

„Támogatják az illegális határátlépés, bűnözőket, terroristákat mentegetnek” – Soros György NGO-i.

Régebben menekültek voltak, de Habonyék kitalálták a migránsokat. Régebben Európai Unió volt, de kitalálták a „Brüsszelt”. Ez mind-mind úgy történik, hogy ún. fókuszcsoportos vizsgálattal megnézik, hogy az emberek melyik szóra reagálnak negatívabban és azt a szót helyezik a kampány – a manipuláció – középpontjába. Így fordul át az Európai Unió „brüsszelita, láthatatlan kormánnyá”.

Az új szavak alkotása óriási kommunikációs előnybe kerül, aki elsőként ad nevet egy általa alakított fogalomnak (pl. migráns) vagy terjeszt el egy kifejezést egy létező vagy egy nem létező jelenségre. Ezeket a szavakat van,  hogy a sajtó engedelmes és magába olvasztja, illetve saját eszközeként használja. (Mostanra a baloldali, vagy független média is átvette a migráns, meg a Brüsszel szó használatát, ahelyett, hogy menekülteket mondana.) 

A Fidesz sokszor a negatív és a pozitív hangulatú szavak segítségével manipulál. Akadnak olyan szavak amelyek negatív hajlamokat, érzéseket keltenek a befogadóban. Mivel ezeket a szavakat akárhányszor hallotta csak negatív élményt tud hozzákötni. Ilyen szavak például a „Brüsszel”, „Soros”, vagy „NGO”. Ezek a szavak nagyjából ugyanazt a jelentést tartalmazzák, mint az „Európai Unió”, vagy a „civil szervezet” mégis más hangulatot keltenek.

A pozitív és a negatív szavak használata áll a legközelebb a nyílt befolyásoláshoz. A pozitív szavak, semleges hangulatú szavak úgy festenek, mint céljukat rejtegető manipuláció, míg a negatív hangulatú szavaknál könnyen észreveszi a befogadó, hogy mi a közlő szándéka. A közlőnek ezért jól megkell választania a szavakat mivel ezek nagy hatást gyakorolnak a befogadóra.

  1. Ismételd sokszor!

Nem idézünk többet a fenti uraktól - minek? Hiszen untig hallja őket ön is minden nap, sőt, minden órában. Ott vannak a közmédia híreiben, Mészáros Lőrinc 190-valahány médiájában, az óriásplakátokon, a szórólapokon, a graffitiken.

(A fenti mondatszerkezet hányszor került az ön szeme elé, az ön fülébe az utóbbi hetekben. És vajon miért nem került elő három évvel ezelőtt? Akkor még nem fenekedett Soros György és az „ő NGO-i”, (hehe) a világ ellen?)

Teljesen mindegy, hogy a mondatnak van-e igazságtartalma, vagy nincs: ha sokat ismételgetik, igazzá válik. Ha az ember sok helyről hallja, automatikusan fogadja el.

Észrevette, hogy amikor új ellenséget jelölnek ki, akkor az összes plakátot lecserélik, hirtelen minden fideszes politikus ugyanarról kezd el beszélni, ugyanazokat a szavakat ismételgeti, mint a papagáj? Hogy hirtelen a Fidesz tévében és az rádiójában (gyakorlatilag mostanra mindegyik az), ugyanazt ismételgetik, naponta többször? Nos, ez is azt szolgálja, hogy önt manipulálni tudják!

Azt ugye tudja, hogy tőlünk pár száz kilométerre, nyugatabbra körberöhögik azokat, akik ekkora hülyeségeket beszélnek? Hogy ott nincs tele a média ennyi uszítással? Nem tudta? Hát nyisson ki egy igazi újságot (Pl. CNN, BBC, Washington Post, Frankfurter Allgemeine Zeitung), ne a Magyar Időket / Origót!

 

  1. Kelts félelmet!

A Fidesz folyamatosan tragédiákat és félelmetes dolgokat mutat be: migránsok ezrei próbálnak áttörni a határon, terroristák vannak közöttük, meg akarják erőszakolni a gyerekeinket, asszonyainkat, el akarják venni a földünket (amit a fideszes strómanok felvásároltak mind, ez mellékes), nem dolgoznak, de elveszik a magyarok munkáját, stb., stb., stb.

Mindezt azért mondják el le, hogy félelembe tartsák az embereket. Csak az legyen hír a befogadó számára, amiben pusztulás és tragédia megtalálható. Ezzel a manipulációs technikával félelmet szítanak a befogadóban. Aki fél, az visszahúzódik, megmentőt keres. Ők pedig ilyenkor, mint valami ezüst páncélú lovag, előlépnek, hogy megvédjék a „magyar érdekeket”.

Ismerős, ugye? Orbán Viktor minden interjúja így kezdődik: vannak "ők", akik pusztulásba döntik a nemzetet, meg vagyunk, "mi, akik megmentik. Ugye, hogy ön sem állna át "hozzájuk"?

Eláruljuk: a trükk az, hogy "ők" nem léteznek. 

Ezzel a trükkel "csak" azt érik el, hogy az emberek magukba forduljanak és ne az adott média vagy a kormány ellen. Senki se boldog, akinek 24 órában haláleseteket, migránsválságot, a sátáni Soros összeesküvését és egyéb rossz dolgokat sorolnak.

Ha az ember negatív érzelmeket érez, ilyenkor magába fordul, negatív érzéseket sugároz ki magából. A kapcsolatai is megmérgeződnek; így romlik a kapcsolata a családdal, csoportokkal, akikhez tartozik. (Lásd: a fideszes nagyik és bácsik, akik a retiküllel fejbevagdossák a Juhász Péter által odahívott fütyülőket a nemzeti ünnepen.)  

A végső cél az, hogy ön ne gondoljon bele, ne álljon ellen és lehetőleg maradjon otthon, ne beszélgessen senkivel a politikáról. 

Gondoljon bele: miért akkora nagy a bizonytalanok, nem szavazni akarók aránya Magyarországon? Ők a Fidesz legnagyobb támogatói azzal, hogy passzívak! Pontosan ez a cél a propagandával: minél mocskosabb dolognak tűnik a politika, annál kevesebb embert lehet politizálásra bírni. Mert aki elkezd politizálni, elkezd gondolkodni ezeken a dolgokon, elkezd érveket, tényeket keresni, beszélgetni, érvelni – érvek és tények pedig nincsenek igazán a Fidesz oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr512647895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2017.07.09. 12:49:13

Finn Rájder!

gratulálok!

Kristálytisztán leírtad a munkád, a ballibsi újságírás ALAPELVEIT!

MÉG EGYSZER GRATULÁLOK, KITŰNŐ ÍRÁS!
(azt azért kihagytad, hogy ezt az egészet kend rá a Fideszre....)

Peter Götz 2017.07.09. 13:54:45

ugyan,ha valaki elgondolkozna,hogy tudna egy magánember egy egész országot megtámadni.........

olyan8 2017.07.09. 15:27:08

kedves ulpius66!
Egy kicsit részleteznéd, hogy a fentebb leírtakat, hogyan látod megvalósulni a "ballibsi" újságírásban?! Én nem nagyon veszem észre, azon kívül, hogy néha rohadt idegesítően idealisták és naivak, de ez még mindig nem tudatos és nem rosszindulat.
Szóval ha egy kicsit részleteznéd akkor még lehetne is valamit kezdeni a mondandóddal, de érvek nélkül marad az első pont konklúziója: "van ellenségkép, az állítások ellenőrizhetetlenek és még van benne összeesküvés-elmélet is".
Segíts nekünk!

indeksz ízisz al kajda mind CIA projekt 2017.07.09. 16:28:33

@ulpius66:
Ez a lippsi amerikai CIA- csicska újságírás alapja:
vádold az ellenfeledet, azzal, amit te teszel

Pl.
-választások befolyásolása,
-országok destabilizálása (Irak, Afganisztán, Líbia, Jemen, Szíria, Ukrajna)

ezt mind- mind a CIA és csicskasajtója tette lehetővé, de mindenféle bizonyítékok nélkül Oroszországozni, putyinozni, erdogánozni, meg azorbánozni kell

imgur.com/a/Rwj2j

Kútmester 2017.07.09. 17:55:31

Szinte minden mondatába belelehetne kötni. De felesleges időpazarlás lenne. Ez a blogger menthetetlen.

Világít a torony 2017.07.09. 18:27:28

@Kútmester: "Ott vannak a közmédia híreiben, Mészáros Lőrinc 190-valahány médiájában, az óriásplakátokon, a szórólapokon, a graffitiken."...tessen olyan kedvesnek lenni, és belekötni.

Világít a torony 2017.07.09. 18:30:29

@indeksz ízisz al kajda mind CIA projekt: "ezt mind- mind a CIA és csicskasajtója tette lehetővé, de mindenféle bizonyítékok nélkül Oroszországozni, putyinozni, erdogánozni, meg azorbánozni kell"
Kedves tőled, hogy kiröhögteted magad.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.09. 18:48:12

„Soros György akar egymillió migránst Európába telepíteni.”
Ez kivételesen egy igaz mondat Orbántól, 2015 őszén ezt többször követelte Soros az EU-tól.

morpho 2017.07.09. 19:12:00

@Online Távmunkás: Linkeld már ezt ide légyszi! Egyébként Orbán azt mondta, hogy Soros évente egymillió menekültet akar MAGYARORSZÁGRA TELEPÍTENI! Ezt vajon hogyan akarná? Ezért kell kiírni, hogy Állitsuk meg Brüsszelt? Itt mindenkinek elmentek otthonról, hogy ezt a faszságot szajkózza??? Soros kb két éve JAVASOLTA az EU nak, hogy ha meg akarja oldani a munkaerő gondjait fogadjon be egymillió meneküktet. És? Kit érdekel, hogy egy amerikai mit javasol? A csehek nem szartsk be! A hoevátok se! Csak Magyarország van veszélyben? Tényleg. Megnéznék Magyarországon egy menekültet. Merre találok ilyet? Egyébként ennél sokkal durvább dolgokat javasoltak már az EU-nak, aztán mégse plakátolták vele tele Magyarországot.

Kútmester 2017.07.09. 20:42:36

@morpho: Ez az hogy k.rvára nem érdekel, hogy ez az amerikai mit javasol. Őt senki nem hatalmazta föl semmivel. Ahelyett hogy megveszi kilóra a politikusokat, és befolyásolja a világ történéseit, inkább Amerikában kéne élveznie a nyugdíjas éveit a milliárdjaival együtt. Minden normális ember így tenne a helyében, csak ennél a vén f.sznál úgy látszik valami bekattant.

Migránst meg találnál itt dögivel, ha nem lenne kerítés.

morpho 2017.07.09. 21:08:55

@Kútmester: Te most komolyan azt akarod nekem beadni, hogy egy 88 éves filantróp öregúr fenyegető veszélyt jelent Magyarországra? Ez komoly?? :))) Ez kabaré! Miért csak most kezdtünk plakátokon rettegni? Hírtelen jött a támadás? Mi változik ha hülye plakátokat ragasztunk ki? Miért nem fújnak ilyen intenzíven Sorosra s románok, horvátok, csehek, szlovákok? Ők miért nem plakátoznak? Csak Magyarország van veszélyben? Csak a magyarok ismerték fel a bajt? Ezt komolyan be akarod nekem adni? ;))
Nem inkább arról megy a terelés, hogy összeomlott az egészségügy? Hogy semmilyen kormányzati eredményt nem tudnak felmutatni? Hogy megint a megmentő szerepet játszák egy nemlétező ellenséggel szemben? Meg talán nem bírják már, hogy a Soros által is pénzelt szervezetek tök jogosan sokszor borsot törnek a kormány orra alá. Nem erről van inkább szó?

miért 2017.07.09. 21:20:46

@ulpius66: csak ennyi? Tényeket, ha kérhetném, mivel a fenti cikkben tények (idézetek) szerepelnek! És nem a szokásos módon csúsztatni!

miért 2017.07.09. 21:22:29

@Kútmester: A mindenségét! Úgy látszik Takonyárpi összes droidja megtalálta a blogot!

sinus67 2017.07.09. 22:55:02

@indeksz ízisz al kajda mind CIA projekt:
Megfogadtam egy párszor, hogy nem etetlek! Ezután sem foglak, de most azért kapsz egy kis kaját!

Te magadtól vagy ilyen hülye, vagy különórákra jársz?

Erdoganozni, Putyinozni? Hát ki a jó édesanyját dícsérget a vezénylőtábornokod Te szerencsétlen? Hát ki a jó édesanyjával kötöget több ezer milliárdos üzleteket Te Orbáncsicska szerencsétlen?
Hát ki a f@szom rúgott bele még egy nagyot az egészségügybe, az oktatásba, a magánnyugdíj pénztárosokba, a devizahitelesekbe Te anyaszomorító Orbánbérenc!
A Soros, a CIA, meg a migránsok, mi?

Írjál már valamit az egészségügy rendberakásáról, az oktatás magas színvonaláról és függetlenségéről!
Böfögsz itt állandóan CIA-ról, meg libsikről, mert azt hiszed, aki a tetves vezéred ellen van az mind libsi, meg CIA ügynök!

Ha a hülyeség hajtóerő lenne, Te fékkel közlekednél hegymenetbe baszod!

Kútmester 2017.07.09. 22:59:26

@morpho: Sajnos ez komoly.

Szinte már itt a kampányidőszak, ezért egyre több lesz a plakát. Ez már csak így szokott lenni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.09. 23:09:28

@morpho: Itt a posztban olyan idézet volt, amely szerint Orbán Európáról beszélt, nem Magyarországról.
Soros cikke az egymillió menekült betelepítéséről: www.project-syndicate.org/print/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09
Gondolom arról se maradtál le, hogy valamilyen éthetetlen okból az EU Parlamentjében is engedték beszélni az amerikai öreget, mintha köze lenne a földrészhez...

A plakátkampány és a nemzeti konzultáció baromság, csak az ellenségkép fenntartására kell. Viszont az tény, hogy a menekültek segítésén dolgozó civil szervezetek jelentős részét ugyanúgy Soros támogatja, mint a CEU-t, a melegek/zsidók/cigányok jogaiért küzdőket és a korrupció ellen fellépőket.

@Kútmester: Én nagyon örülnék, ha eltakarodna a közéletből minden olyan politikus, akik valaha egy fillért is elfogadtak Sorostól vagy bármilyen külföldi támogatást kaptak. Kezdhetné Viktor...

morpho 2017.07.09. 23:11:31

@Kútmester: Tényleg? Hazudozásra, gyűlölködésre és lopásra épített hatalom. Fasza!

morpho 2017.07.09. 23:21:09

@Online Távmunkás: Van egy másik poszt a témábsn ezen a blogon és oťt idézik a főrabbinak írt levelét, ahol Magyarországot mond, sőt le is írja. Aztán mi van skkor, ha egy smerikai elmondja a véleményét? Ezért írták ki Máriapócson, hogy ne nevessen a végén? Le kell szarni oszt jónapot. Érdekes, de a románok, csehek, horvátok valahogy nem szartak ennyire be, ők biztos hülyék mind! Ja és Kossuth Lajos is mondott beszédet az amerikai kongresszusban, pedig nem sok köze volt a kontinens ügyeihez.

1ghost 2017.07.10. 07:46:40

A cikk autentikus leírása a Magyarországon folyó dolgoknak. Pusztán annyit tennék hozzá, hogy a rendszer legfőbb ellensége a kiművelt, magasan iskolázott emberfők sokasága. Rájuk, gondolkodásra, érvelésre, tényeken alapuló állításokat igénylő polgárokra kevésbé hat az ostoba propaganda. Na ezért veri szét a fidesz az oktatást, vérezteti ki az egyetemeket, s ezért utálja ez a mocskos narancsos bűnszövetkezet az értelmiséget.

Ez utóbbiból nincs is már körülöttük senki.

A fidesz ma már nem több, mint a korrupt gazemberek, éss semmirekelő síkhülyék gyülekezete, amelyet a gátlástalan harácsolás és a gyűlölet tart össze. Minél előbb eltakarítják őket a magyarok, annál előbb lehet egy polgári, gyarapodó, fejlett országot csinálni a hazából.

indeksz ízisz al kajda mind CIA projekt 2017.07.10. 10:24:06

@1ghost:
Tényleg csak egy szellem vagy.
Az amerikai nagykövetség laptopjáról naponta 1000x bediktált sablonszöveg egyik változata.

Ahogy a fenti CIA- csicskamédia véleménycikkek is, amikben semmilyen valós tény nem szerepel.

FCUK7 2017.07.10. 19:16:13

Már a cím sem igaz. Milyen agyatokat?:)

legeslegujabbkor 2017.07.10. 20:21:06

A FIDESZ nem először teljesen ellehetetleníti a normális párbeszédet. Ezekben az ügyekben a különböző pártoknak a parlamentben kellene vitatkozniuk és egyezségre jutniuk.

Ki miatt nem működik az országgyűlés?

Ki miatt nincs vita?

Ki miatt nincs megegyezés?

apro_marosan_petergabor 2017.08.17. 00:28:26

1. Sokat politizálok
2. Sokat beszélgetek másokkal
3. Önállóan gondolkodom
4. Más a véleményem, mint a posztnak(mint látható)
5. Megszoktam már a hazudós ballib médiát, de ettől még nem kedveltem meg
6. Akkor most kivel van baj, velem, vagy a ballib médiával?
süti beállítások módosítása