B1 blogcsalád



Alsótagozatos "őkezdte": Bokros nácizott, a kormány sorosozott egy nagyot

2017. július 03. - Mr Flynn Rider

A Modern Magyarország Mozgalom elnöke szerint a magyar kormány állami politika rangjára emelte a gyűlöletkeltést. A Fidesz-kormány válasza: Soros.

soros-plakat_170703.jpg

A magyar politikai kommunikáció újabb csúcsát figyelhettük meg a mai nap is: Bokros Lajos közleményt adott ki, válaszul a Kormányzati Tájékoztatási Központ is közleményt adott ki, ezek pedig ketten együtt gondoskodtak a politikafogyasztók szórakoztatásáról untatásáról. 

"Az újabb kormányzati plakát megint azt sugallja, mintha az Európai Unió és Soros György illegális bevándorlók beköltöztetését szorgalmazná, holott kizárólag menekültek elosztásáról lenne szó. Akiket hazánk által régóta aláírt nemzetközi szerződés alapján kötelességünk lenne befogadni. Más idejönni egyébként sem akar."

– olvasható a Modern Magyarország Mozgalmat vezető volt pénzügyminiszter, Bokros Lajos közleményében a kormány sorosozó plakátjaival kapcsolatban.

A politikus szerint a kormány

„az adófizetők pénzén, kormányzati üzenetként közvetíti a fasiszta ihletésű hazug és hamis Fidesz-pártpropagandát”. 

Bokros Lajos állításai között szerepel az is, hogy „nyíltan goebbelsi színvonalat” emleget.

„A zsidó bankár, aki tönkretette Angliát, aki a népek zsírján hízik, aki aláássa a nemzetek szuverenitását, most a magyar nemzet életére tör”

– szerinte ezt sugallja a kormány Soros Györggyel kapcsolatban.

„Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta. A magyar kormány az adófizetők pénzén hazudozva, állami politika rangjára emelte a gyűlöletkeltést”

– olvasható a közleményben.

A Modern Magyarország Mozgalom a legélesebb szavakkal ítéli el a fasisztává züllött Fidesz bűnszövetkezet újabb lelki és szellemi kútmérgező akcióját – tette hozzá.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ egy sorban reagált Bokros Lajos közleményére:

„Bokros Lajos a Soros hálózat tagja, Soros pénzéből fizetik, Soros pénzéből él. Soros fizetett katonájaként rágalmazza Magyarország miniszterelnökét”.

A Magyar Nemzet szerint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal még vélhetően májusban hirdetett meg egy közbeszerzést „az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására”.

Ez a tender a negyedik volt a témában,

  • tavaly novemberben 1,1,
  • két hónappal később 1,9,
  • februárban pedig 7,9 milliárdos értékben

kötöttek szerződést ügynökségekkel a kék plakátokkal fémjelzett kampányokra.

Most ehhez jött egy 5,6 milliárdos keretű kampány, hirdetések

  • megyei és országos lapokban,
  • rádiókban,
  • tévékben,
  • online felületeken,
  • köztéren,
  • bárhol. Vagyis mindenhol.

Az előző két pályázat győztese, Balásy Gyula ügynökségei nyerték ezt is. Így a tavaly együtt is csak 2,3 milliárdos árbevételt elérő New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. így 2017 első felében csak a Miniszterelnöki Kabinetirodától 15,5 milliárdnyi megrendelést kaptak.

A mostani tendert úgy írták ki, hogy előző kettő még decemberig tart.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7212638641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

indeksz ízisz al kajda mind CIA projekt 2017.07.03. 17:05:33

Az összes bukott ballippsit muszáj mindig elővenni?

Ráadásul, többen vannak már ezek a ballippsi metélt pártok, mint a szavazóik :DDD

morpho 2017.07.03. 17:38:02

@indeksz ízisz al kajda mind CIA projekt: Mi a véleményed arról, hogy a kormányzat közpénzen uszít és hazudozik?

abdul hackeem 2017.07.03. 21:30:36

@indeksz ízisz al kajda mind CIA projekt: 0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2017.07.03. óta tag.
Bérkommentelő, érdemi hozzászólás? Az országot is megszálltátok, mint a blogokat.

exterminador 2017.07.03. 21:42:12

@abdul hackeem: az illetőnek emlékszem az előző nickjére, nyilvánvalóan elmebeteg, és nem szedi a gyógyszereit. Nem kell vele foglalkozni.
Amit meg Bokros mondott... Hát... Nem tudom. Mussolini, Franco vagy Salazar fasiszták voltak, de ha jól tudom, a propagandát tekintve ők nem mentek le ennyire kutyába.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.07.03. 21:47:35

Nekem sem tetszik, hogy elég fölösleges plakátokra ennyi pénzt elkölt a kormány. Pont.

De hogy jön ide a zsidózás, fasisztázás? Boros csak előkapta a szokásos zsidókártyát, minden egyéb eszköz hiányában? Egy ilyen lehetetlen helyzetben is? Én sem csípem a zsidókat, pontosabban a libsiket, de nekem erről a plakátról a zsidók még csak eszembe sem jutottak.

Fasisztázók! Ti tényleg ilyen ostobák és pofátlanok vagytok?

morpho 2017.07.03. 21:55:44

@Androsz: Én a fasisztákat, nácikat nem csípem, jobban mondva a fideszeseket. Van ilyen.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.07.03. 22:29:44

@morpho: Kérlek, magyarázd meg nekem, hogy neked miből derül ki a fideszesek fasisztasága vagy nácisága.

morpho 2017.07.03. 22:35:22

@Androsz: Rögtön megteszem, amint te elmagyarázod, hogy aki liberális az mitől lesz zsidó!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.03. 22:38:15

@Androsz: "a fideszesek fasisztasága vagy nácisága. "

A fasiszta jelzőt nem érdemlik meg, ez egy sima maffia.

Kijátsszák a nemzeti kártyát, és szocialista - lásd rezsicsökkenés - húrokat pengetnek. Nemzeti szocialista = náci. Meg pont olyan gyűlölködő rasszisták is.

sinus67 2017.07.03. 22:52:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
És akkor még a propaganda gépezetet nem is említetted. Azt is jól ellesték Goebbels bácsitól!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.07.03. 23:04:21

@morpho: Én is liberális vagyok, és negyedrészt zsidó is. Akik a "libsi" címkét használják, azok mégsem rám gondolnak. Aki liberális, nem szükségképpen zsidó, és természetesen a zsidóság sem jelenti a liberálisságot is. A libsik, az én megfigyelésem szerint, az emberek számára általában azok a zsidók, akik valami okból a szabadságjogok túlerőltetéséve keltik a feltűnést. Vagy azok a liberalizmus elveinek eltúlzott hirdetésével feltűnő emberek, akik mögött a Zzzsidók támogatását sejtik. Hogy mitől lesz valaki az átlagember szemében zzzsidó, az külön kérdés. Merthogy nem a zsidó származásról, vallásról, még csak nem is az ortodox zsidók elkülönülő öltözködésmodjáról vagy szokásairól. Ezek csak zsidók, és igazából senki sem foglalkozik a zsidóságukkal. A zzzsidó, így, nyomatékkal ejtve egy embertípus, amelynek a definiálása szerintem neked is fölösleges. Különösen mert te nácinak (és fasisztának) minősítetted a fideszeseket, vagyis te tudod, hogy ők mitől nácik. Akkor most én kérlek, hogy mondd el nekem is, szerinted mitől fasiszták és nácik a fideszesek.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A nemzeti + szocialista = náci levezetésed nagyon tetszik, de ettől még véletlenül sem lesz ilyen egyszerű a képlet. És döntsd el, hogy akarod-e hogy a kormány tegyen neked valami jót, vagy akkor azt mondanád, hogy az a jó is rossz, mert meghasonlanál, ha a kormányra kénytelen lennél egy jó szót is szólni.

morpho 2017.07.03. 23:12:29

@Androsz: Már bocsesz, de ez nem magyarázat, hanem egy hakni, amit a saját megfigyeléseidre alapoztál. Értelem van meg neki nemigen.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.07.04. 00:01:57

@morpho: Rendben, egy rossz ide. Most te jössz. Mitől fasiszták a fideszesek?

morpho 2017.07.04. 00:38:34

@Androsz: Ja, ha a liberális nem egyenlő zsidó, akkor a fiseszes se fasiszta.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.07.04. 01:00:30

@morpho: Még csak nem is utaltam olyanra, hogy a liberális és a zsidó egyenlő lenne. Te azt mondtad, hogy "Én a fasisztákat, nácikat nem csípem, jobban mondva a fideszeseket.". Hogy értetted ezt, szerinted mi az összefüggés a fasiszta és a fideszes között?

morpho 2017.07.04. 01:40:04

@Androsz: "Én sem csípem a zsidókat, pontosabban a libsiket"

Még csak nem is utaltál rá.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.04. 02:12:29

@Androsz: "akarod-e hogy a kormány tegyen neked valami jót"

A kormány nem akar nekem semmi jót. A szavazatomat akarta megvásárolni az egykulcsos adóval, de nem sikerült. Hiába jó nekem, ha széles néptömegeket meg elszegényít, kettévágja a társadalmat, ezáltal rontja Magyarország versenyképességét. Az oktatás is romokban, kilátástalan a hazám helyzete, már Románia is lehagyott minket.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.07.04. 02:40:34

@morpho: Nem tudtam, hogy nem érted. A "libsi" a megfigyelésem szerint a jellemzően szélsőliberális és kötődéseit tekintve zzzsidó politikai résztvevőt szokta nagyvonalú leegyszerűsítéssel jelenteni. Korábban már leírtam: "Aki liberális, nem szükségképpen zsidó, és természetesen a zsidóság sem jelenti a liberálisságot is."

"Rögtön megteszem, amint te elmagyarázod..." Azt hiszem, ezt a kérdést egyelőre kimerítettük, tehetségem szerint elmagyaráztam. Most már nyugodtan foglalkozhatunk a te megjegyzéseddel. Hallgatlak.

tegnaptuska 2017.07.04. 09:28:50

@Androsz: Én ugyan szeretem meghagyni a kedves szélsőjobboldali honfitársaknak, hogy maguk határozzák meg magukról, hogy melyikük a fasiszta és melyikük a náci. De neked akkor elmondom, hogy a fideszesek a fasiszták, a jobbikosok a nácik. Egyik jobb, mint a másik... Tudod, van az a mondás, hogy ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, úgy totyog, mint egy kacsa, az valószínűleg egy kacsa. Azt hiszem, a fidesz működésében valóban vannak kommunista elemek, de alapvetően egy erőszakos, militáns, megalomániás, beteges, túlzóan nacionalista, már-már irredenta pártról beszélünk, amely olyan adórendszert vezetett be például, ami a gazdagokat támogatja a szegények kárára. Én nem kívánom neked, hogy megismerkedj egy Budapest közeli kisváros fidesz szervezetével, hát apám, egy igazi történelem könyv. Eltorzult arccal zsidóznak, múlt sérelmei, vezér-imádat, elszakadva a valóságtól, elbutulás, stb. Egyénenként még jól kezelhetők, amikor rákérdezek, hogy de, Bandi, hát te a Gyurcsány osztályvezetője voltál, akkor lehajtja a fejét, elpirul, de amikor a sajátjai között van olyan szépen csúszik a templom lépcsőn, mint egy meztelen csiga. És tele vannak ezekkel a frusztrált emberekkel, akiknek mindenképpen szükségük van a nemzetvezetőre, figyelem ez nagyon fontos, mert ez évszázados magyar hagyomány. Cserébe elmondanád, hogy mitől nem fasiszta a fidesz? :) Köszi!

tegnaptuska 2017.07.04. 09:50:31

@Androsz: És még, a Wikiről: A fasizmus a radikális, tekintélyuralmi nacionalizmusnak a 20. század első felében Európa egy sor országában megjelent formája. Nevét az olasz változatáról, a legkorábban kialakult olasz fasizmusról kapta. A fasiszták az adott nemzet totalitárius állammá történő egységesítésére törekedtek a nemzeti közösség tömegeinek mozgósítása révén, az élcsapat szerepét betöltő pártra támaszkodva. A fasizmus ellenséges a liberális demokráciával, a szocializmussal, a kommunizmussal szemben. A fasiszta mozgalmak közös vonásai az állam fontosságának messzemenő hangsúlyozása, az erős vezető iránti rajongás, a nacionalizmus legszélsőségesebb formái, a saját etnikum felsőbbrendűségébe vetett hit, valamint a militarizmus. A fasizmus a politikai erőszak, a háború és a gyarmatosítás eszközeivel keresi a nemzeti megújulást és álláspontja szerint a felsőbbrendű népeknek, „fajoknak” életteret kell szerezniük a gyengébbekkel és alsóbbrendűekkel szemben.

Csaba Szikora 2017.07.04. 10:31:58

bukott komcsinak lehet,ha a jelenlegi legitím kormány visszaszól,az már ovis.Na ja.Nézőpont kérdése.

tegnaptuska 2017.07.04. 10:35:08

@Csaba Szikora: Ki a bukott komcsi? Tállai? Pintér? Matolcsy? És ezeknek visszaszólt a kormány? Ahol a kormányfő mentálisan egy kicsit sánta? Nebaszkurájtye má! Mi van itt!

morpho 2017.07.04. 11:35:49

@Androsz: Az a baj, hogy még mindig semmi értelme amit a "saját megfigyelésed alapján" elővezettél. A kérdésedet meg közben korrektul megválaszolták, bár ez téged úgy sem győz meg. Egyèbként a német társadalom egy nem elhanyagolható része még 1945-ben sem jött rá, hogy mi folyik 10 éve Németországban...

morpho 2017.07.04. 11:37:42

@Csaba Szikora: A Nézőpontot kihagynám. Kamukutatások, kamueredmények. Rendszeresen 10%-al túlmérik Orbánékat...

sinus67 2017.07.04. 21:24:55

@tegnaptuska:
Szegényes a listád! Akartam még írni hozzá, de mint egy dakota mondás tartja: Halottakról vagy jót, vagy semmit!

Úgy hogy nem írok neveket!

Illetve egyet, mint bukott komcsit! Kövér
süti beállítások módosítása