Elkeserítő látni, hogy a Fidesz-kézbe került Mandiner minként bújtatja politikai állásfoglalását – szemét Momentum, pfúj, pfúj – homofób és rasszista ideológiák mögé. Közeleg a Pride, előbújtak a gyűlölködő keresztények.
A saját bevallása szerint 34 éves – vagyis definíció szerint fiatal, haladó értelmiségi – Szilvay Gergely csomagolta homofób és rasszista köntösbe Momentum-ellenes kirohanását. Utóbbival nem is foglalkoznánk most: az új politikai mozgalmárok megítélése egyéni kérdés, mindenki azt gondol róluk, amit akar – elfogadhatja saját, némileg kaotikusnak tűnő önmeghatározásukat épp úgy, mint a kormánypropaganda nyomatta "újeszdészezést".
Az ex katedra homofób és rasszista kijelentések mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül. A dolog kicsit olyan már, mintha egy természeti jelenséggel lenne dolgunk: minden évben, nyár elején – ahogy közeledik a Pride – előbújnak a földből e haladó konzervatív értelmiségiek, és elmondják mindenkinek, hogy a buziknak miért nincs keresni valójuk lényegében sehol a világon.
Szilvay szerint például azért, mert: "a szerelem egy férfi és egy nő között lehetséges". Ifjú szerzőnk immár nem is a házasság intézményét, hanem a szerelem érzését vitatja el a melegektől. Indok: "Ez nem arról szól, hogy a világ változik-e, hogy a környezetünk változik-e; és nem arról szól, hogy érti-e valaki a 21. századot vagy sem. Ez inkább arról szól, érti-e valaki a nyolcadikos biológiát. Hisz-e a józan eszének és tapasztalatának. … időtlen, biológiai-fizikai valóság, ami józan ésszel magától értetődik. Hogy a szerelem: férfi és nő." Vagyis a homoszexuális szerelem ellent mond a biológiának, a természeti törvényeknek. Aki pedig egy szerelmes, meleg párt lát, az megbolondult.
Azt még (már?) Szilvay is elismeri, hogy nemzetiségek, sőt, más bőrszínű humán egyedek között lehetséges a szerelem - bár megjegyzi: "mindig nehezebb egy párkapcsolat, ha a felek más kultúrából, más nemzetből érkeznek." A három T tehát összeállt: hetero szerelem támogatott, nemzetiségek közötti tűrt, melegek között pedig nem egyszerűen tiltott, de még létezése is elképzelhetetlen.
Persze tudjuk: az ifjú konzervatív szerzőnk valójában a melegházassággal szemben igyekszik lándzsát törni, le is írja, több alkalommal is: "a család: papa, mama, gyerekek." Mi is ebben a témakörben ajánlunk néhány érvet a figyelmébe:
1, Mindenek előtt - az ijedősek kedvéért -: a házasság egy jogintézmény, mint ilyen elvont fogalom. Ebből is következik: nem tud elfogyni. Ha többen házasodnak – ahogy ezt a kormány szeretné – marad a többieknek is házasság. Nincs éves házasság-kvóta, limit, amit a háttérhatalmak osztanak, persze a magyarságnak alig jut, ezért nagyon kell vigyázni arra a pár tízezerre évente. Tudják, olyan, mint a szeretet: minét többet adunk belőle, annál több lesz. A házasság-irigységtől még sehol nem lett több házasságkötés.
2, A sokat és sokszor emlegetett biológiai/természeti érvek: meleg párkapcsolatból még soha nem született utód. Kár is ezzel vitatkozni – ténykérdés. Miként az is, hogy a természetben jelen lévő biológiai gépek (legyen az amőba, bálna vagy épp ember) létezésének egyetlen célja genetikai kódjuk továbbadása - az öröklésen keresztül megjelenő, egyfajta öröklét megszerzése. Azonban mindazok, akik előszeretettel hivatkoznak a fenti – megkérdőjelezhetetlen – állításokra, előszeretettel mazsoláznak a természeti törvények között. Amihez épp kedvük van - avagy úgy érzik, alátámasztják argumentációjukat, azt elő kapják, a többit viszont elfelejtik. (Ugyan ez igaz a vallási, a Biblián alapuló érvelésekre is.)
Ez a kettős mérce viszont nem visz előrébb: döntetünk kell, hogy természeti/biológiai gépnek tekintjük-e az embert, vagy morális entitásnak. Amennyiben az előbbit választják, úgy nem csak a homoszexualitást, nem nem reproduktív érintkezési formát kell elvetnünk. Az élőlények között a kifejlett hím és nőstény egyed testméret-aránya mutatja, mennyire mono- avagy poligám az adott a faj. A farkasok – mint azonos méretűek – közismerten monogámok, ezzel szemben a rozmárok annyira poligámok, hogy nem ritka, amikor a nőstény populáció 97 százaléka felett a hímek 3 százaléka rendelkezik. E természeti törvény alapján a homo sapiens sapiens mérsékelten poligám.
Azonban akad más természeti törvény is, amelyet nem szívesen alkalmaznának a melegházasság ellenzői. Ilyen például a falkán belüli hierarchia fajtárs elleni agresszióval történő eldöntése. Pedig ez a viselkedés a túlélés egyik alapköve: megakadályozza, hogy a korlátozott és véges mennyíségű erőforrások elosztásakor az energiapazarlást.
Ahogy a homfóbok általában, úgy bizonyosan Szilvay úr sem vindikálná magának a jogot, hogy eldöntse: ki szaporodhat és ki nem, sőt, ki élhet, ki hasznos a falka számára és ki nem. Pedig a természet törvényei szerint erről is a falka, a falka érdeke, végső soron pedig a legideálisabb DNS-továbbadás mindent felül író törvénye dönt.
Úgyhogy vagy elfogadjuk a természeti/biológiai törvényszerűségeket - vagy elfogadjuk, hogy az ember morális lény. A kettő együtt nem működik. (És visszafelé sem: nincs pusztítóbb, mint a gyerekek fejébe tömött, emberi moralitás kivetítése az állatvilágra - a gonosz farkas megeszi az ártatlan őzikét. Milyen a nem ártatlan őz? Mitől gonosz a farkas? Az emberi moralitás szavainak nincs megfeleltethető fogalom a természetben.)
(Az pedig csak hab a tortán, hogy természetesen homoszexuális és biszexuális viselkedésformák nagy számban fellelhetőek az állatvilágban - azonban ha ezzel érvelnénk, épp abba, a fent részletezett hibába esnénk, amivel az ifjú konzervatívokat vádoljuk.)
3, A vallási, Biblián alapuló érveket a fenti logika mentén javasoljuk kihagyni a vitából. Ha elfogadnánk, hogy Isten rendelése a férfi és nő, mint a házasság kizárólagos szereplői, akkor bizony más, állítólag isteni rendelésen alapuló törvényeket is el kellene fogadnunk. Ilyen lenne a megkövezés, a csonkítás, a rabszolgaság intézménye - és még sokáig sorolhatnánk.
4, Az egyik legérdekesebb érv a hagyományra hivatkozik, a hagyományos családmodellre, a házasság hagyományára. Márpedig a hagyomány fontos dolog. Valóban az - közös normákat, a csoporton belüli és azon kívüli egyedekkel szembeni viselkedésmintákat tartalmazó kód, amely híjján szétesés és beolvadás fenyegeti az amúgy önálló kontúrral rendelkező populációt. Hagyományainak – bármennyire ellentétes is ez a szó jelentésével – folyamatosan változnak. Ha tetszik - ahogy erkölcsiségünk, etikánk - részese az evolúciónak – amennyiben segít bennünket alkalmazkodni, és maga is alkalmazkodik a megváltozott természeti-, gazdasági- és szociális környezethez. Talán fölösleges is – de mindenképp hatalmas helyet követelne – felsorolni mindazokat a hagyomány diktálta rituálékat, viselkedésmintákat, amelyeket az emberiség 15 ezer év alatt teremtett és elvetett - de elég a magyarság legutóbbi ezredévére gondolni.
Természetesen lehet siratni e hagyományokat, lehet kárhoztatni az újdonsülteket, de tenni e folyamat ellen aligha lesz sikeres. A hagyományaink változása gyakran fájdalmas, mert úgy érezhetjük, valami értékeset vesztünk el egy norma, egy viselkedésminta átalakulásával - annyiban mindenképp, hogy az adott rítus mindeddig hatékonyan szolgálta túlélésünket és fennmaradásunkat. Célorintált módon tehát tekinthetjük ezeket értéknek - azonban itt is igaz, amit már korábban is jeleztünk: vagy mindent, vagy semmit. Nem mazsolázhatjuk ki a számunkra kényelmes hagyományokat, hogy azok mulandósága felett zokogjunk, míg más, kevésbé kedves vagy könnyen betartható norma kikopásának direkt örülünk.
5, A hagyomány határozza meg számunkra azt is: mint jelent a család. Ifjú konzervatív szerzőnk így definiál: "a család: papa, mama, gyerekek." Annyit tennénk hozzá: ma. Ez a meghatározás épp úgy nem volt igaz 10 ezer, mint ezer, vagy akár száz évvel ezelőtt. A család épp úgy változó, mint minden más, ember konstruálta fogalom a világ leírására. Ugyanis a világ változik - vele hajolnak, néha pedig bizony törnek fogalmi konstrukcióink is.
A fenti meghatározás azt sugallja, hogy a család alapvetően az a közeg, amely a közös utód gondozására alakult. Ha ez igaz lenne, akkor automatikusan el kellene fogadnunk, hogy nem örökké tartó, sőt, olyan rövid, amennyire csak lehetséges - hogy újabb utódokat hozhassunk létre. De ez megint biológiai/természeti megközelítés. A család - bár komoly evolúciós előnyökkel rendelkezik - az emberi moralitás egy szociokulturális struktúrája. Segíti a túlélést, minként a környezethez való adaptációt is - és maga is folyamatosan adaptálódik a környezethez. Talán nem nehéz belátni, hogy egy középkori falu más kihívások elé állította a benne élőket, mint egy nyüzsgő világvárosban lévő, nyolcadik emeleti panellakás. Ennek megfelelően mások e két világ leírására használt fogalmi készletek is.
6, Kapcsolódva a hagyomány utáni sóvárgás témájához: a házasság nem isteni avagy természeti törvény - a házasság nagyon is civilizációs vívmány, mégpedig azon belül is a folyamatosan változó jogintézmények egyike. A párválasztás zsidó-keresztény-muszlim (stb…) felfogása alapvetően szembe megy az evolúciós elvárásoknak, nem szolgálja a legjobb DNS túlélését. Ugyanis civilizációs, ha tetszik, az emberi moralitás találmánya, s mint ilyenre, nem alkalmazhatóak a természeti fogalmak.
Annál inkább az együttélés közösségi normává emelt formája: a jog. A jogrendszer - elvben és többé-kevésbé a valóságban is - pillanatfelvétel az adott közösség moralitásáról, erkölcsi-etikai állapotáról. Így épp annyira változékony, mint az a környezet, amelyben megfogant. (Elegendő ennek alátámasztására Magyarország elmúlt 30 évét felhozni. Sőt, elegendő az elmúlt hetet.) A házasság, mint jogintézmény épp annyit változott az évezredek során, mint a jogot alkotó, azt körülvevő és meghatározó társadalom. Bizonyosan a legbigottabb fiatal konzervatív sem szeretne olyan házasságban élni, amelynek jogi kereteit akárcsak 150 évvel ezelőtt fektették le. Ennek pedig épp az a magyarázata, hogy az a 150 év már elmúlt. És bármennyire is szeretnénk, nem fogjuk tudni visszahozni - már ha nem vagyunk amisok.
7, A szerelem, ami ugye csak férfi és nő között - a többi elképzelhetetlen. Hát nem. A szerelem nem más, mint adott ingerhez kötött arosual-szint növekedés, amennyiben az adott inger egy másik személy. Nem olyan bonyolult ez - ha kihagyjuk belőle az olyan megfoghatatlan, metafizikai fogalmakat, mint a lélek, és hasonlók. Biológiai-, biokémiai gépek vagyunk - nem árt, ha néha így (is) tekintünk magunkra. Abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy felvilágosodott, morális lények vagyunk, akik számára a belső értékek épp úgy fontosak - vagy fontosabbak - mint a külsők. Így tehát ember szeret egy másik embert - ennek felfogása és megértése nem kíván különösebb empátiát. Annak a feldolgozása már igen, hogy miként lehetséges az: egy férfi egy másik férfiban talál vonzó dolgokat – miközben mi (a heteró többség) ezt elképzelni sem tudjuk. Aki ezt a szellemi akadályt nem képes átugrani, az gondoljon egy pillanatra arra, hogy ismerősei minden párválasztásával egyet ért? Mindegyikükkel szívesen cserélne?
Fogadjuk el végre, hogy az ízlés nem vita tárgya.
Épp az lenne természetellenes, evolúció-tagadó, immorális és az etikus ember természetével ellenkező, ha a világ leírására használt fogalmaink, az eligazodást segítő hagyományaink nem változnának. Fontos, hogy ne keverjük össze a változást a pozitivista felhangú fejlődés fogalmával. Utóbbiról ugyanis szó sincs. Csupán annyi történik, hogy meghajlunk az evolúció legősibb parancsának és igyekszünk minél jobban adaptálódni megváltozott - általunk megváltoztatott - környezetünkhöz.
Azzal sincs baj, ha ez viták, konfliktusok árán történik. De aki zsigerből ítélkezik, a változásra való képtelensége miatt nem hajlandó szembe nézni a valósággal - az önmagát zárja ki a világból, lemondva érdekérvényesítő képességéről. Ezt teszi az ex katedra kijelentéseivel Szilvay - amikor vita és párbeszéd helyett elutasít. Sajnáljuk őt, mert változatlannak remélt elveit és fogalmait így nyomtalanul felőrli majd az idő.