B1 blogcsalád



A Fidesz nem ismer kíméletet: oxigénpalackkal, tolókocsival ment szavazni a meghalt képviselő

2017. június 22. - nickgrabowszki

Ellenzéki képviselők emlékeztek meg erről.rgy2.jpg

Múlt csürtökön annyira fontos volt a Fidesznek, hogy átmenjen a Simicska-Jobbik üzlet elleni kétharmados törvényük, hogy mindenki mozgósítható képviselőjüket berendelték a szavazásra. Még a KDNP-s Rubovszky Györgynek is be kellett mennie, pedig róla tudható volt, hogy nagybeteg. Egy éve a parlamentből vitte el a mentő, tegnap halt meg.

Az Együtt-képviselő Szabó Szabolcs ezt írta:

Múlt héten csütörtökön történt: Gyuri bácsi oxigén palackkal a kezében jött be szavazni, majd a szavazás után felállt, és a Fideszes képviselők padsorai között nagyon lassan és gyötrelmesen elindult kifelé. Egy képviselőtársa sem állt fel, hogy segítse. Rossz volt látni ezt az ülésterem túlsó feléről.

A szocialista Gőgös Zoltán meg ezt:

74 éves volt, éppen annyi, mint édesapám, amikor meghalt. A múlt heti szavazásokra tolókocsiban, oxigén pumpával érkezett. Akkor már lehetett látni, hogy nagy a baj.

A Fidesz háborúban áll, és háborúban nincs kímélet. Se ellenségnek, se barátnak. Se Simicskának, se Rubovszkynak.

A törvény azonban ellenére nem kapta meg a szükséges többséget, hogy egy DK-s képviselő is hiányzott. Eggyel még mindig kevesebben voltak a kormánypártok,  mint kellett volna.

A kétharmados részek hiánya miatt értelmetlen (eufemisztikusan: koherenciazavaros) jogszabályt Áder visszaküldte, és a Fidesz azonnal visszarendelte a képviselőit a szabadságról, amire korábban maga Orbán párt- és miniszterelnök küldte el őket.

Pedig a 60 napos határidőbe belefértek volna szeptemberben is, ráadásul a holnapi (pénteki) rendkívüli ülésen már a Fidesz-KDNP sem lesz jelen teljes létszámban:

  • Orbán Brüsszelben, az EU-csúcson tartózkodik majd,
  • minden bizonnyal Szijjártó is ott lesz,
  • a tetejébe Rubovszkyt is elveszítették.

De azt ülést nem fújták le, bár így már 5 ellenzéki képviselőnek kell átszavaznia, vagy legalább hiányoznia.

Néhány hete előbb az LMP-t próbálták befűzni, majd - miután a zöldek visszatáncoltak - a szocialistákat. De erősen úgy tűnik, hogy az MSZP kijátszotta őket: csak felhasználták a Fideszt, hogy szerezzenek maguknak néhány 100 plakáthelyet Simicskától. (Most már a Fidesz is így tudja. Németh Szilárd a számot is ismerni véli: 1200 plakáthelyről beszélt csütörtök reggel.)

Úgy néz ki, kudarcba fulladt a Fidesz hadjárata a saját korábbi gazdasági mecénása ellen. Az elhunyt KDNP-s képviselőt nemcsak embertelen, hanem fölösleges is volt berángatni a betegágyából.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5912612995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2017.06.22. 11:39:05

 "aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re" Semjén Zsolt KDNP

há el hunor 2017.06.22. 12:39:20

Nem ez az első eset, emlékezzünk, Lasztovicza Jenővel ugyanez volt, nagybetegen is felrángatták Veszprémből szavazni, amibe aztán bele is halt - a fidesz akkor bukta el a kétharmadát.

Magentax 2017.06.22. 13:42:42

Mennyire jellemző ezekre a rohadékokra.
Saját anyjukat eladnák a hatalomért és a még több pénzért.

FCUK6 2017.06.22. 13:51:46

Aztán persze vannak/voltak olyanok, akik maguk akartak jelen lenni, mert hivatásnak vették a feladatukat, vagyis a képviseletet. Gyomorforgató, hogy egy halálból is politikát csináltok.

yanchi 2017.06.22. 13:54:02

@morpho: A katolikus papokat mindig is zavarta a szakáll.

altimus 2017.06.22. 13:56:16

hat, igy jart. eladta magat es az bizony ezzel jar.

morpho 2017.06.22. 14:23:18

@yanchi: Ezért lettek pedofilok...

altimus 2017.06.22. 14:25:36

@FCUK6: akkor lenne ez kepviselet ha a kepviselo a valasztoit kepviselne. igy viszont csak gombnyomas. egyszerre, partszora, a megadott gombot megnyomva.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.22. 14:26:22

@FUCK6: "Gyomorforgató, hogy egy halálból is politikát csináltok. "

Annál már csak a fidesz gyomorforgatóbb, hogy a politikából csinál halált.

morpho 2017.06.22. 14:29:05

@FCUK6: "hivatásnak vették a feladatukat" :))) A fideszes politikus meg a hivatás olyan mesze vannak egymástól, hogy a lopott pénzeszsákoktól nem is veszik észre egymást. Attól egyébként, hogy valaki meghal, még nem lesz visszamenőleg tisztességes.

morpho 2017.06.22. 14:32:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Egyesek majd beledöglenek, hogy (gyalázatos tolvajok) fideszes politikusok lehessenek....

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.22. 14:36:27

@morpho: :)) Ez jó!

(Rémisztő volt a jobbikos tévé videója a fidelitasos utánpótlásról.)

Gabor Tamas 2017.06.22. 14:40:47

Uganezen a szavazàspn Gyurcsàny is nagy betegen vett rèszt. Ezen nem akadt ki senki.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.22. 14:49:20

@Gabor Tamas: Mekkora ünneplés lett volna az egyik oldalon, és mekkora gyász a másikon, ha ő is belehalt volna!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.22. 14:51:11

Már úgy értem, a baloldalon* ünnepeltek volna, és a szélsőjobbon* gyász lett volna.

* Kivéve DK és Jobbik.

morpho 2017.06.22. 14:55:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Fletó csoda, hogy még életben van! "Majd bele döglöttem, hogy úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna"...

Rajmiapa 2017.06.22. 14:58:12

@FCUK6: Az ilyet nem tisztelem se éltében, sem holtában, hányan haltak bele az idiotizmusokba, az ország kirablásába, hány rokkant halt bele a humánus intézkedéseikbe, hányan halnak meg az eü színvonala miatt? Stb. Ők maguk a politika, amely bepofátlankodik a mindennapjainkba, életünkbe és megpróbál mindent tönkretenni az országban. Gyomorforgató az aki ezeket védi.

puszt 2017.06.22. 15:41:16

@morpho: Bizony nem... és a lánya sem!

Alhazred 2017.06.22. 16:20:51

sajnálom, de nem sajnálom.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.22. 16:26:57

@morpho: :))

Nem neked, mert te tudod, hanem a többi olvasónak mondom, hogy ez milyen végtelenül szomorú. :(

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.22. 16:28:56

@Alhazred: :))

Nem kívánom senki halálát.

De azt se tudom mondani, hogy ezzel az ő istene rosszat tett volna a magyar népnek.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.22. 17:01:26

Egyébként ahány millió forint alkoholt a KDNP-s képviselők megittak, közpénzből, nem csodálkozom, hiogy hullanak.

morpho 2017.06.22. 17:19:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Persze hogy szomorú. Ami Magyarországgal történik jelenleg az valami egészen lehangoló!

déjá vu39 2017.06.22. 17:24:54

@Gabor Tamas: "Uganezen a szavazàspn Gyurcsàny is nagy betegen vett rèszt. Ezen nem akadt ki senki." (Az idézet betű szerinti...)

Persze hogy nem. Egyrészt nem dicsőitették érte, másrészt nem is halt meg.

kevek 2017.06.22. 17:47:19

Nem sajnálom ha beteg volt miért nem mondott le főleg hogy ez már 1 éve tart nála de a hatalom minden áron ő igy járt

19540511 2017.06.22. 18:21:10

@Gabor Tamas: Tekintve, hogy Gyurcsány nem parancsra ment, hanem magától és nem is halt bele. Tüdőgyulladást kapott a klímától, ez már mással is előfordult.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.06.22. 18:21:59

A legnagyobb magyarok egyike volt, akinek voltak még értékei ebben az elzüllött liberális világban. Legnagyobb értéke mindneképp az volt, hogy a végsőkig kitartott legnagyobb nemzeti értékünk, Orbán Viktor mellett. Ha minden magyar ilyen rendkívüli magyar lett volna mint Rubovszky György, akkor ma boldog nemzetállam lehetnénk az EU-n kívül, ahol az EU és a liberálisok nem tudnának azon lenni hogy ott tegyenek keresztbe Orbán Viktor országának ahol csak tudnak, ott ártsanak Orbán Viktor népének ahol csak tudnak.
Rubovszky György, aki Orbán és Kövér László után talán a legnagyobb magyarja volt jelen korunknak nem felejtette el a mi Hitvallásunkat. Emlékére mondjuk el mi is közösen a nemzeti Hiszekegyünket:

Hiszek az Orbánban
Hiszek minden szavában,
Hiszem, hogy NER-Magyarország
A legboldogabb kontinens az egész világban

Hiszek a Matolcsiban,
Hiszem hogy kétszer-kettő öt,
Hiszem hogy a magyar gazdaság
Fényévekkel jár az egész világ előtt

Hiszek a Rogánban,
Hogy megmérhetetlen a lakása,
Hogy az Ötkert saját zsebre el nem privatizálta,
Letelepedési kötvények offshore cégeibe a milliárdokat sose átjátszotta

Hiszek a Gázszerelőben,
Hogy keze-lába tiszta,
Akárcsak a műkörmösnek,
És az egész fidesz nagycsaládnak

Az utolsó leheletemig hiszek az Orbánban!
A kommunisták, az EU, az EP, az ellenforradalmárok, a CNN, a Tavares, a Velencei Bizottság, a Soros, a Simicska, a norvégok, a liberálisok, a Kun Bélák, a migránsok, az álcivilek, a háttérhatalmak, a külső erők, a szoft púderek, a kvóták és a brüsszeliták elleni harcában,
Hiszem hogy sose fog elfáradni,
Még a szentté avatása előtti órákban.
Sem.

BAZINGA2 2017.06.22. 18:41:44

Itt látszik, hogy mennyi együttérzés szorult ezekbe a keresztény politikusokba. Már féllábbal a sírba volt, de azért beszállították szavazni. Természetesen a szavazás után senki nem segített neki. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet! Lehet, hogy ez a parlamenti kiruccanás okozta a hirtelen halálát és ha nem hurcolják szavazni, még élne.

Gyűrött Papír 2017.06.22. 18:53:56

Gyuribácsi így, Gyuribácsi úgy. El kellene dönteni, hogy most egy idős beteg embert szánnak vagy egy politikust, aki az utolsó erejével is az általa támogatott rendszert segítette.

sunabajnok 2017.06.22. 19:15:40

Munkahelyről a temetőbe. Vagyunk, és leszünk még ezzel páran így....

n3spr3ss0 2017.06.22. 19:17:01

@Ballib Cenzúrázók Réme 27: A főgecik egyike volt.Ebben valóban nagy volt.

taga20 2017.06.22. 19:23:34

@Ballib Cenzúrázók Réme 27: hallod haver, az ilyen kommentek miatt van értelme olvasni a blogszférát.

nagyon állat!:))))

Janossz 2017.06.22. 19:28:56

Azért nem támogatta senki, mert már pária lett az övéi közt.
Lebecsülve a modern technikát, volt szíves felvilágosítani minket, hogy abból lesz (köztársasági) állam elnök, akit a Viktor "enged". Kihúzta a gyufát.
Bezzeg pár éve tudta a rendet, mikor a Rogán Úr zavaros ügyeit vizsgálandó Mentelmi Bizottság elnökeként egy félórás négyszemközti beszélgetésen az érintettel megállapították, nincs semmi probléma a puritán parasztgyerek gazdagodásával.
Azt már csak utána tudtuk meg, a drága Antal jobbkeze az Ötker kiárusításában éppen a Ruby lánya volt, jogászként. Kis ország ez.

klsjdlfm 2017.06.22. 19:39:57

Soros meg a sajat annyat is megakarta olni, szoval ez folleg libsikre jellemzo.
rohadt libsik

HABONYKOMMANDÓ. 2017.06.22. 20:08:15

"A Fidesz nem ismer kíméletet: oxigénpalackkal, tolókocsival ment szavazni a meghalt képviselő"

Szerintem inkább a hazájáért mindenre kész HŐSRŐL van szó.
Csak úgye a hazaáruló sorosbérenceknek ez ismeretlen fogalom.

rovid 2017.06.22. 20:36:41

azért ugye nem baj, hogy nem könnyezem meg rubi bácsi elmúltát? ritka ellenszenves alak volt!

Parajpuding 2017.06.22. 20:39:00

A felcsúti kupecnek a képviselők is csupán biodíszletek, kellékek, szavazógépek. Azok a szervilis barmok meg még halálukon is inkább csicskák maradnak. Emberi hulladékok.

Parajpuding 2017.06.22. 20:40:22

@klsjdlfm: az agyadat azért váltsd ki a zaciból, bár nem sokat kaphattál érte :DDD

sinus67 2017.06.22. 20:43:07

@klsjdlfm:
Te! Figyu már! Hogy a f@aszba jön ide a Soros? Beleégett a plakát képe a retinádba, vagy most húztad ki a fejed Orbán seggéből és ez jutott eszedbe?

sinus67 2017.06.22. 20:46:37

@HABONYKOMMANDÓ.:
Hős! Ja! Biztosan lesz majd szobra is!
Neked is Soros jut eszedbe, mint a másik féleszűnek! Erről a témáról is?
Komolyan mondom kurva nagy bajok vannak a toronyban!

Magustanonc 2017.06.22. 20:47:44

@Magentax: Az a baj, hogy a mi anyáinkat is eladják.

sinus67 2017.06.22. 20:51:38

@Magustanonc:
Sajnos a gyerekeinket is!

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.22. 21:40:47

Szánalmas, hogy a fidesz még a sajátjait sem tiszteli. Akinek kis esze van, az intő jelnek veszi.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.22. 21:44:11

@HABONYKOMMANDÓ.: A hős pedig megtette a dolgát, le van szarva, menjen ki egyedül. Ez a fidesz értékrendje.
Ez vár rátok mind, csak pokrócok vagytok vezéretek lábánál. (És milyen büszkék, hogy odáig jutottatok)

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.22. 21:49:00

Nem mellesleg, ha a széke felé menet meghal, a fidesz megbüntette volna a frakció fegyelem megsértésért. Értékrend, amire büszkék.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.06.22. 21:57:26

Jaj szegény, gondolom ellen szavazott félhullaként. Hiszen minden volt a haza. Ja nem. Na akkor ki nem szarja le? Bár követné az összes párttársa as sírba!

fogturifta 2017.06.22. 23:09:10

A tolókocsit meg az oxigénpalackot készenlétbe helyezte a fidesz, bármikor szükség lehet rá. :)

kewcheg 2017.06.23. 00:36:31

Akármilyen is volt,ember volt úgyhogy mindegy,hadjuk.Megmentette az övéit, pl.Rogánt meg Zsuga mártont.....

Pop40 2017.06.23. 06:43:23

Az embert érik ilyen meglepetések, ha a fideszt pártként kezeli.

Annak kell kezelni, ami: egy maffiának. Így egyből minden érthető lesz. Egy maffiában nincs olyan, hogy te beteg vagy, ott szolgálat van, vagy haláleset. Ha szólít Don Vittorio, akkor is menned kell, ha a sírból ásnak ki.

Pop40 2017.06.23. 06:45:57

@Orbán Hazaáruló Viktor:

Akinek esze van? Az már régesrég messzire menekült a fideszből.

Ott már csak a hülyék, meg a bűnözők vannak, illetve ezek keveréke.

Pop40 2017.06.23. 06:53:49

@Gabor Tamas:

Mert nekik több eszük van, mint neked, és rájöttek, hogy Fletó ELLENZÉKBEN van.
Talán azzal a tömérdek eszeddel nem tűnt fel, de a napirendet nem az ellenzék állította össze.

Ott két választásod van, vagy bemész betegen is, vagy hagyod, hogy a fideszes söpredék akadálytalanul pusztíthasson. Fletó - nagyon helyesen - az elsőt választotta.

A fideszes maffiát - aki kormányon van - viszont az égvilágon semmi nem kötelezte épp most a szavazásra. Csak ugye a mocskos tolvaj Orbánt nagyon zavarta, hogy a jobbik teleplakátolta a lopásaival az országot, ez ellen nyilván tenni kell, s Vityának annyit simán megér a siker, ha egy-két képviselője (akiket amúgy is gombnyomogató biomasszának tart) elhullik útközben.

2017.06.23. 08:33:33

@HABONYKOMMANDÓ.: Te akkora barom vagy, hogy az már szánalomra méltó ! Te kerge agyhalott birka ! Egy súlyos és beteg , élet és halál közt lévő embert berendelni, mint tette ezt a szarház semjén zsóti, a lovasf@sz, vagy a csúti sorosbérenc, a csicska orsós ?! Van az egészségnél fontosabb te baromarcú ?

Mert a csúti pohosnak és a lófütyi semjénnek van. A hatalom, mert tudják, hogy ha megbuknak, akkor aztán lesz nekik "táncos rendezvény "! Remélem ha közel a vég náluk is , aki közelükbe kerül, vagy ott lesz, az rúg egy nagyot a 2 farizeus patkányon!

Szégyeld magad, te barom, hogy egy beteg embert nem tiszteled ! Aljas vagy, legalább annyira mint a többi pénzért ugató lakáj és bérenc ! És mindegy hogy milyen pártállású vagy mit tett. De beteg volt és ember !

DFK 2017.06.23. 08:34:39

Miért tűnik úgy, hogy a ki baloldali és/vagy liberális az emberi hulladék?

Indriq 2017.06.23. 09:04:58

@DFK:
"Miért tűnik úgy, hogy a ki baloldali és/vagy liberális az emberi hulladék?"

mert kretén vagy? :)

viccet félre téve, azért, mert az egység sugarú sötétségen kívülre nem látsz. Mondjuk nem a te hibád, a nemzetvezetőd így határozott, neked ezt kell látnod.

demagógia on :)
lássuk be, a fityisz-kdnp frakció nyírta ki az öreget, sluszpoén, hogy a SEMMIÉRT :)
demagógia off

viszont azt lássuk be, hogy az öreg nem hős volt, hanem egy gomb nyomgató droid, annak fényében, hogy őt már nem lehetett volna sakkban tartani, kiszolgálta ovi szeszélyeit.
és az hogy nem segítettek neki a párttársai teljesen jól jellemzi őket (igaz, ezért kerültek oda )

Lődörgő Hollandi 2017.06.23. 09:07:38

Miért nem mondott le? Munkát végezni nyilván nem tudott, gombot nyomni más is tud. Tisztességtelen volt a szavazókka szemben

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.06.23. 09:46:56

Ti Soros bérenc hazaárulók! Soha nem fogjátok megérteni ti hazátlan européerek: ha Orbán Viktor hív akkor menni kell! Rubovszky György pedig ment, akár az oxigén palackkal is, mert meg akarta menteni a hazát attól a temérdek mocsok plakáttól amivel itt már évek óta körberagasztják a liberálisok még a legkisebb magyar falut is.

Bezzeg ti inább haldokolátok otthon vagy egy romkocsmában, mint hogy segítsetek megnyerni a plakátháborút a Soros és a Simicska és a norvégok ellen. Hazaárulók!

Ha Petöfi ma élne, ma is megírná:
Sehonnai bitang liberális ember,
Ki kétharmados szavazásra el nem megy,
Kinek drágább a rongy élete,
mint Orbán Viktor szavazási győzelme.
Orbán Viktorra esküszünk, esküszünk,
hogy EU gyarmat nem leszünk!

Hát ilyen igaz magyar ember volt Rubovszki György. Ezt aztán soha nem felejtjük el.

sas70 2017.06.23. 14:11:23

@morpho: Mennyivel őszintébb Orbán, mert ő nem is akar úgy tenni, mintha kormányozna!

sas70 2017.06.23. 14:15:36

Ahol fát vágnak, ott hull a forgács... meg néha a képviselő is, de nem számít, mert a cél szentesíti az eszközt és a célt a vezér kijelölte!

tarackos 2017.06.23. 17:30:59

Mondjuk a csaladja is meger egy miset, akik elengedtek a ven szarost savazni...
süti beállítások módosítása