B1 blogcsalád



Kuncze: A magyar kormány lélekben már nem tagja az uniónak

Kardos Ernő interjúja az egykori pártelnökkel

2017. június 12. - B1blog

20742_kuncze_gabor_debrecenben.jpgHa az ellenzéki pártok az okos együttműködés helyett egymás ócsárlásával próbálják saját erejüket, fontosságukat demonstrálni, akkor csúfos kudarcot vallanak a következő választásokon is – nyilatkozza a B1 blognak Kuncze Gábor. A liberális párt egykori elnöke szerint hosszabb távon a Momentum a legígéretesebb politikai szerveződés, különösen azért, mert velük együtt az elégedetlen fiatalok tömegei is megjelentek az Orbán kormány politikája elleni tüntetéseken. Kuncze egyébként úgy gondolja, hogy az ellenzéknek még a választások előtt közös miniszterelnök-jelöltet kéne választani, akiről emberek elhiszik, hogy le tudja győzni Orbán Viktort. Kardos Ernő interjúja.

Bár már jó ideje visszavonult a politikától úgy tűnik, a választások közeledtével egyre többször hívják politikai elemzőként. Nincs olyan érzése, hogy közszereplőként is szívesen látnák?

Extra érdeklődést abszolút nem érzek a média részéről. Ahová viszont hívnak, részben azért is teszik, mert a szerkesztők szerint „hozom a nézettséget”. Vagyis a közönséget még érdekli, amit mondok. Igaz, a fiatalabb generáció számára szinte teljesen ismeretlen vagyok. A múltkor például bementem egy zsúfolt irodaházba, ahol egy fiatal recepciós kedvesen érdeklődött, hová igyekszem. Megmondtam. Ezek után a nevemet is tudakolta. Mosolyogva világosítottam fel, hogy Kövér Lászlónak hívnak, és Orbán Viktorhoz igyekszem. A kislány nem vette észre, hogy csak tréfálok mindent alaposan felírt, fogalma sem volt arról, hogy valójában ki lehetek. Miközben szerénytelenség nélkül állíthatom, korábban az egész ország ismert. Igaz, sem a miniszterelnök, sem a házelnök neve nem mondott számára semmit. Mindez némileg megnyugtatott.

Ha ugyanúgy nem ismerik, mint Orbán Viktort, akkor még el is indulhat a jövő évi választásokon. Döntött már?

A politika továbbra is érdekel, de jövő évi választáson biztosan nem indulok, végleg kiszállok a játékból.

Még Szigetszentmiklóson sem próbálkozik revánsot venni a Fidesz ellenében, ahol öt győzelem után legutóbb vereséget szenvedett?

Semmiképp nem jelöltetem magam. Négy éve is csak azért indultam, mert szembe kerültem saját magammal, mondhatnám: az agyam túljárt az eszemen. Ugyanis már egy évvel a választások előtt széles körben hirdettem, hogy 2010 után a Fidesz érdekeinek megfelelően átalakított választási törvény a voksolás előtti együttműködésre kényszerít mindenkit, aki le akarta váltani az Orbán kormányt. Saját véleményemmel kerültem volna szembe, ha ezek után kihúzom magam a felemásra sikeredett együttműködésből, amit a választók végül nem tudtak elég komolyan venni. Persze most is az összefogás híve vagyok, de abban már a ma is aktív ellenzéki erőknek kell részt venni.

Gondolja, hogy az ellenzéki összefogás most eredményesebb lehet, mint négy éve?

Leginkább a Demokrata Koalíció programját látom kidolgozottnak, hosszú távon viszont a Momentum nevű szerveződésnek lehet esélye. De láttunk már olyat, hogy okos, értelmes, dinamikus nyelveket beszélő, többdiplomás fiatalok valami friss dologgal előjöttek, aztán elég csúnyán öregedtek meg. A Momentumnak egyelőre nincs komolyan vehető programja, mert az aligha tekinthető kiforrott stratégáinak, hogy a rendszerváltás óta mindenki hülye. Meg kell majd találniuk a hangot az idősebb generációval is, ha már a szavazatukra igényt tartanak. Erre biztosan rákényszerülnek majd, mert egyébként kevesen maradnak. Azt viszont örvendetesnek tartom, hogy amióta a Momentum színre lépett egyre több fiatalt lehet látni a kormányellenes tüntetéseken, ami minőségi változás a korábbi demonstrációkhoz képest.

Lát esélyt arra, hogy a szocialistáknak a sok kispárttal együtt sikerül felmutatni a kormányzóképességet, vagy csak a választás előtti szerencsétlenkedés ismétlődik, ahogy négy éve?

Úgy nehéz lesz kormányzóképességet felmutatni, ha Botka László működő politikai alternatíva felmutatása helyett azzal próbál egymillió szavazót megszerezni a kormánypárt táborából, hogy rájátszik a Gyurcsány-fóbiára. Ezzel ugyanis a szocialista pártelnök ahelyett, hogy egyesítené a szavazatokat, szétforgácsolja azokat. Szerintem ugyanis nem az egykori kormányfő Gyurcsány Ferenc személye az érdekes, hanem a háromszázezer, vagy ennél is több nagyon elkötelezett támogatójának a szavazata, amely az ellenzéket erősítené.

Ha jól értem, Botka úgy gondolja, hogy Gyurcsány tényleg több százezer szavazót hoz, de még többet visz is. Ön ezt nem így látja?

Könyörgöm, józan ésszel Gyurcsány mégsem állhat ki a hívei elé azzal, hogy Botka melegebb éghajlatra küldött, akkor eltűnik a balfenéken. Botka megragadhatta volna Gyurcsány Ferenc kijelentését, mely szerint nincsenek kormányfői ambíciói, s az ellenzék többi pártjából próbálhatna koalíciót létrehozni.

Ez lenne a feladata, de úgy látom, kooperáció helyett az ellenzéki pártok úgy próbálják saját jelentőségüket demonstrálni, hogy a versengés közben a velük összefogni akaró partnereket lehülyézik. Tételezzük fel, hogy ezt a szavazók elhiszik, de ha majd eljön a választás ideje, akkor már hiába mondják a támogatóknak, hogy azzal a sok hülyével mégis együtt kívánnak működni. A választó ugyanis beint majd, és otthon marad, mert a sok hülyére azért mégsem akar szavazni. Ezt nevezik harakirinek.

Nem lehet, hogy azért nem indul a választásokon, mert a választójogi törvény valójában csak a kudarcot garantálja az ellenzék számára? Már olyan hangok is vannak, hogy csak egy forradalom hozhat új rendszerváltást. Erről mit gondol?

Azt, hogy az borzasztó lenne. A koordinált indulás ennél azért békésebbnek látszik, akkor, ha külön listán indulnak a pártok, az egyéni körzetekben viszont megegyeznek. Ez sem könnyű, de legalább adhat némi esélyt. Legalább nem kényszerít arra egy Momentumos szavazót, hogy ha Orbánt le akarja váltani, akkor a szocikra kellene szavaznia.  Ez is valami, de a tökéletes megoldást nehéz megtalálni.

Erre mondta nemes egyszerűséggel Farkasházy, hogy „ha mégsem tudjátok megoldani, akkor tűnjetek el”.

Ugyanakkor nem elég a pártok együttműködési szándékát követelni. A helyzetet ugyanis mindig a választó elvi rugalmassága, mozgástere, szavazási hajlandósága határozza meg. Egy szocialista szavazó nem biztos, hogy akar egy többdiplomás, sok nyelvet beszélő, világlátott Momentumos képviselőjelöltre szavazni. Ezért ördögi a választójogi törvény. Ugyanis ha az ellenzéki kispártok nem jutnak be, a rájuk adott szavazatok elvesznek, ami gyengíti majd az esélyesebbek támogatottságát. Összefogásra tehát szükség lenne.  De a kormányzóképességhez mindenek előtt kellene egy hiteles, felkészült, kemény, de szimpatikus, és határozott személy, akit fel lehetne mutatni a választónak, mondván „ha támogatsz bennünket, akkor ő lesz a miniszterelnök”. Ezt megértenék a választók, de úgy látom, ezt a személyt eddig nem találta meg az ellenzék. 

És ha erre a szerepre megtalálnák önt, akkor sem akarna tovább politizálni?

Ilyenekről szoktak suttogni. De ez a dolog eldőlt, hisz egyrészt ilyen szerepre eddig nem kértek fel, továbbá elég egyértelműek a politikai ambícióm.   Valószínű lejárt lemez vagyok, képviseltem egy pártot, amely ma ősbűnösnek van kikiáltva. Ráadásul továbbra is liberálisnak tartom magam, amire továbbra büszke is vagyok.

A napokban jelent meg a Hegymenet című kötet, amely újból leszögezi, hogy a magyar társadalom szerint a rendszerváltás kudarcáért az elit a felelős. Évekig benne volt a politizáló elitben, elfogadja ez azt állítást?

Egyetértek! Az a magyar elit felelőssége, hogy a hatalmon lévők átmenetileg sem mernek felvállalni népszerűtlen intézkedéseket a nemzet hosszú távú boldogulása érdekében. Ha valaki mégis vállalkozna erre, akkor azt a parlamenti ellenzéke kinyírja. Pedig ha annak idején néhány fájdalmas döntést időben meghozunk, akkor ma a rendszerváltást nem kudarcként, hanem sikerként élné meg a magyar társadalom. Sajnos azonban a választásokon nyertes politikai elitet mindig csak az érdekelte, hogy a következő választásokig mivel vezeti félre a szavazóit. A nemzet jövője így lesz áldozata a politikai elit hatalmi kapzsiságának és hazudozásainak, s persze a választók vágyálmainak.  Ezt a folyamatot kéne már megszakítani.

A liberális SZDSZ programjának egyik sarokköve a besúgóhálózat névsorának nyilvánossá tétele volt. Ha ezt az ígéretüket teljesítik, akkor most nem találgatnánk, hogy Orbán tényleg jelentett-e Simicskáról, s hogy miért nem vett részt nemzetbiztonsági átvilágításon. Nincs lelkiismeret furdalása?

Anno elkészítettem az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvényi előterjesztés. Belügyminiszterként be is nyújtottam a kormánynak. Erre a hírre az érintettek körében lett is nagy futkosás. Jó néhány politikus, közöttük Boros Péter, meg talán néhány Fidesz vezető azonnal megkereste Horn Gyula miniszterelnököt. Azért kilincseltek a kormányfőnél, hogy megakadályozzák az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. Ezek után Horn megtiltotta, hogy az ügyben továbblépjünk. Készült ugyan ügynöktörvény, amit persze módosító indítványokkal kiheréltek. Mindössze ennyit sikerült elérni, hogy létrehoztuk a Történeti Hivatalt, hogy az ügynökakták ne legyenek kiszolgáltatva a mindenkori belügyminiszter kénye-kedvének. De azt is megakadályozták, hogy az akták kutatását, nyilvánosságát szorgalmazó vezetője legyen az intézménynek. Szóval nagykoalíció alakult, amely mai napig képes akadályozni az ügynökakták nyilvánosságát. Ezért nem tudhatja meg a nagyközönség, hogy Simicska igazat mondott-e Orbánról, vagy hazudott. Mindenesetre a kormányfő biztonsági átvilágítása a mai napig nem történt meg. A politikai elit ez ügyben is becsapja a választóit.

Van elképzelése arról, hogy a magyar választó miért veszi szótlanul tudomásul Mészáros százmilliárdos harácsolását, Orbán apuka milliárdos gazdagodását, egyáltalán miért lesik bambán, hogy a Fidesz bűnözőnek is nevezhető politikusai ellopják az országot?

Jómagam sajnos, már a hét közepén nem emlékszem, mit loptak el a hét elején. Így lehet ezzel az egész ország. A visszaélések mértéke már követhetetlen, tenni ellene szinte reménytelen. Emiatt kezd terjedni az a kádári mentalitás, hogy ha „meghúzom magam”, akkor legalább „engem” békén hagynak. A Fidesz ráadásul szemmel tartja az embereket, nem egy ellenzéki fórumon jelentek meg udvari fotósok, akik nem az előadót, hanem a közönséget fényképezték. Politikai megbízásból készült róluk tabló, életben tartva a félelmet, hogy a másként gondolkodókat számon tartják, utánuk nyúlnak, kirúgják őket.

Persze bárkinek jogában van elítélni a rendszerváltás óta eltelt 27 évet, de azt lássuk be, hogy soha nem volt olyan miniszterelnöke az országnak, aki mellett működhetett egy százmilliárdokat felhalmozó Mészáros Lőrinc nevű alak, vagy akinek az édesapja milliárdos osztalékot vesz fel, mint Orbán Győző. De ugyanennek a miniszterelnöknek, a veje szintén százmilliókat vág zsebre, a haverjai pedig megnyerik a közbeszerzéseket pusztán azért, mert a közvagyon lerablása a Fidesz politika lényege, ahogy az ideológustól tudjuk.

Gondolja, hogy emiatt kizárhatják az országot az unióból?

Ennél rosszabb a helyzet. Úgy látom, hogy Orbán Viktor politikája miatt a hivatalos Magyarország lélekben már nem is tagja az Európai Uniónak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5412584147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.06.12. 14:15:59

"„A közvagyon lerablása a Fidesz politika lényege“"

A libsiknek meg, Europa iszlamizacioja, mert tudjak, hogy az arabok nelkul, a budos eletbe tobbet nem nyernek itt valasztast.

Brumm Brumi 2017.06.12. 14:17:28

Kuncze Gábor, ex belügyminiszter, az szdsz volt elnöke, rádióriporter: " (...) nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon."

Hajrá.

Brumm Brumi 2017.06.12. 14:22:19

www.c3.hu/scripta/beszelo/98/10/03bauer.htm

-93 ôszén egy rózsadombi villában megszületett a döntés, hogy Kuncze Gábor legyen a listavezetô. Állítólag te voltál az egyetlen, aki Petô mellett szavazott.

Ez igaz.

-Mi volt ez? Csupán személyi választás, vagy útválasztás?

Ez nem politikai, hanem személyi döntés volt. Itt arról volt szó, hogy ki a jobb erre a szerepre. Hogy muszáj-e Petô Ivánt fölváltani Kuncze Gáborral. Fájdalmas döntés volt, hiszen Iván, annak ellenére, hogy nagyon nehezen szánta rá magát ’92-ben, hogy elvállalja a pártelnökséget, miután elvállalta, abban a tudatban élt, és úgy is nyilatkozott, hogy ô a miniszterelnök-jelölt.

-De hát azért ez nem csupán személyi döntés volt, ez a döntés az SZDSZ imázsáról is szólt, arról is szólt, hogy a frontember nem tartozik az úgynevezett kemény maghoz, nem kommunisták a szülei, és nem zsidó.

Igen. Errôl is szó volt, ez igaz. "

Hogy hogyan lehetett valaki az szdsz elnöke..

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.06.12. 14:23:59

"Ennél rosszabb a helyzet. Úgy látom, hogy Orbán Viktor politikája miatt a hivatalos Magyarország lélekben már nem is tagja az Európai Uniónak."

Ez egy eroszakos elkeseredett ovodas toporzekolasa.
Az orszagot nem lehet kizarni, nem is akarnak minket kizarni, es mi is maradni akarunk.
Es erre a valaszul: de akkor is, akkor is akkor is, akkor is, akkor is ki vagyunk zarva.

Ezenkivul akiknek ugymond ki kene minket zarni, azok mar reg kizartak magukat, ott mar iszlam allam van, NEM europa. Europaban mar csak mi, es a V4 -ek kepviselik a VALODI Europat.

Zacskóstej 2017.06.12. 14:50:40

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból:
"A libsiknek meg, Europa iszlamizacioja, mert tudjak, hogy az arabok nelkul, a budos eletbe tobbet nem nyernek itt valasztast. "

Mi van??? Ha zavar hogy az orbánék szétrabolják az országot akkor már ilyen iszlamizáló izé is vagyok? Meg mi ez az arabok nélkül nem nyernek választást?? Olyan blődségeket tudtok írni néha kínotokban hogy az már fenomenális.

Lopnak orbánék.....iszlamizáló libsik. Eszem megáll.

2017.06.12. 14:51:48

Botka be van drótozva a titkosszolgálatokhoz!

Kivlov 2017.06.12. 14:52:04

És a magát demokratikus ellenzéknek nevező csődtömeg politikájának mi a lényege? Az orbánozáson, nácizáson, stadionozáson kívül valami építő jellegű ötlet?

Tom66 2017.06.12. 14:58:49

Konczéról az alábbiak jutnak eszembe: "Viselt dolgaik azonban élnek még az emlékezetünkben: elsősorban magyarellenességük, legendás jellemtelenségük, iratmegsemmisítéseik, az ügynök akták közötti válogatásuk, hazugságaik, tolvajlásaik, a Tocsik-ügy, a Magyar Bálinthoz köthető Mucuska-gate, kakaó biztos számítógépek, kijelző táblák körüli csalások, Elender-ügy, vizitdíjautomaták és a ciprusi adóelkerülő cégek, bejelentés nélkül alkalmazott melósok a pártelnöki palota építésénél, elnökválasztási csalásuk az SZDSZ-ben, éttermi számlacsalás. Demszky horvátországi nyaraló vásárlási és építési ügye, és a többi. Medgyessy Péter nyilvánosan jelentette ki, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, ennek ellenére ötleteikkel, Gyurcsány által előadva, Dunát lehetett volna rekeszteni, csakhogy ahogy mondani szokás a tippek sokasága ellenére döglöttek a libák, mint a viccbéli Kohn mezőgazdasági projektjében. A maradék a Bajnai-féle vállalkozások fénykorában lett elvarázsolva. Ebben a nagy zűrzavarban lépett le angolosan a porondról Kuncze. A minap pedig bevert fejjel ugyan, de mint a hivatalos Mesterházy–Bajnai–Gyurcsány–Fodor-lista Szigetszentmiklóson induló jelöltje kiabált kígyót-békát a kormányra. Mit mond a magyar közmondás, ki kiabál? Akinek a háza ég. Egy ilyen amúgy is szennyes párt elnöke, akinek örökös koalíciós partnerének elnökhelyettese éppen most bukott le közel 300 millió tisztázatlan eredetű, külföldön tartott, (vagyonbevallásában persze eltitkolt) forinttal, ki meri nyitni a száját? Hülyének néz bennünket?
Sem a nagy bukás idején, de azóta sem kapott nagy hírverést, hogy az SZDSZ exelnöke a liberálisok éléről távozva mi módon kamatoztathatta tovább kapcsolatait. A Pimper Richárd – Gyurcsány helyettes kabinetfőnöke – által igazgatott cégben Kuncze Gábor 2008-ban elfoglalhatta a felügyelő bizottság elnöki posztját. Abban a zárt körű részvénytársaságban, mely a Biatorbágy és Törökbálint közötti 300 milliárdos Tópark-projekt egyik központi cége. Pimper, a Bia-Projekt Ingatlanforgalmazó Zrt. vezérigazgatója a 176 hektáros zöldövezeti területen, a Törökbálinti-tó közvetlen közelében elhelyezkedő lakópark-, iroda- és bevásárló komplexum, és az azokhoz futó autópálya-lehajtók építését koordinálta. Ám az ingatlanfejlesztési projekt bedöglött. Az egymilliárd euró tervezett költségű beruházásból csak az első ütem egy része, az alapinfrastruktúra és az épületek szerkezete készült el. A sajtóban leginkább szellemvárosként emlegetett beruházás az alvállalkozó cégeket természetesen nem fizette ki. Több mint kétmilliárd forintjuk bánja. A felügyelőbizottság elnöke Kuncze Gábor volt."

i23kovacs 2017.06.12. 15:10:50

Azt gondoltam, hogy írok ide arról, hogy hova süllyedtetek azzal, hogy egy ilyen levitézlett alakot rángattok elő, de inkább mégse. Nem ér ez még ennyitse...

i23kovacs 2017.06.12. 15:13:07

Felkészül Pető Iván, Magyar Bálint, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás ...

sas70 2017.06.12. 15:43:57

@nemecsekerno_007: Orbánostul, Kövérestől...

sas70 2017.06.12. 15:48:05

@Tom66: És ez pont elég ok arra, hogy a drága jó nemzeti gázszerelő 100 milliárdot tegyen zsebre és az Orbán családnak is jusson egy kis apró!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.12. 15:52:56

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: :))

Eltört valami a csúti geciben, mikor nem ő írhatta alá a csatlakozási szerződést.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.12. 15:56:47

@Tom66: Kuncénak most nagy a pofája, akkor tett volna bármit, mikor hatalmon volt.

@sas70: A meggyesi is megmondta, hogy az SZDSZ tele van korrupcióval. Csakhogy ott százmilliókról volt szó, nem százmilliárdokról.

(Igen, ezek annyit sem érdemelnek, hogy rendesen leírjam a nevüket.)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.12. 15:57:35

@nemecsekerno_007: "Nekem az az érzésem, hogy az ún. "demokratikus" ellenzék nagy vonalakban teljesen elégedett a kormány munkájával, működésével és azt szeretnék, hogy még minimum 4 évig ők kormányozzák az országot, de az se nagy baj ha még 8 évig."

A gyurcsányira gondolsz.

Jakab.gipsz 2017.06.12. 16:00:09

Nekem már meg sem kell szólnom.

Kuncze úr klasszikus mondását azért megosztom veletek, "Mert az állam rossz gazda, majd a piac megoldja", mit old meg a piac ?

Kuncze: A magyar kormány lélekben már nem tagja az uniónak!
Tetszik tudni Kuncze úr, csak azért nem vagyunk lélekben uniósok, mert nem a bolondok hajójára váltottunk jegyet.

nu pagagyí 2017.06.12. 16:04:26

Látom leadták a riadóláncot a maffiaközpontból, egymást múlják felül mocskolódásban.

A Fidesz maffia ellenségei azok az emberek, akik nem kenték be szarral magukat, nem tolvajok, nem zsarolhatók, nem gerinctelen csúszómászók. Kuncze ilyen. A irányított és fizetett mocskolódó bérkommentelők nyüzsgése csak megerősít benne, Kuncze akkor is becsületes hazafi volt amikor még politikusként próbált egy jobb ország kialakításában részt venni és most is az.

Előbbieknek ajánlanám, hogy olvassák el az interjút is, értelmes dolgokat találnak benne egy értelmes embertől.

Tom66 2017.06.12. 16:08:07

@sas70: Nyilván nem, csak éppen Kunczénak és a baloldalnak semmilyen erkölcsi alapja nincs az okoskodáshoz.

nu pagagyí 2017.06.12. 16:08:16

@Jakab.gipsz: Sajnos már beelőztek. Mégis mit csináltál a riasztás és "Komment küldése" gomb megnyomása közt? Hasmenés ellen aktív szenet ajánlanék. Máskor ne késs ennyit!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.12. 16:13:07

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: Ettől még a közvagyon lerablása a Fidesz politika lényege. Az meg köztörvényes dolog. Ennek semmi köze a migráncsozáshoz,meg többi agyonszajkózott barosághoz, sőt a balolalhoz sem. Szóval köszi a hozászólást te megingathatatlan barom.

Amúgy ebből vagy egy ugye?

index.hu/belfold/2017/06/12/facebook_fidesz_halozatok/

NBarbieReloaded 2017.06.12. 16:13:18

Csak a szokasos: egy, a sok levitezlett, elbukott tolvaj politikus kozul pocskondiazza az epp aktualis tolvajokat, hogy ok mennyit lopnak. Nagyon hiteles, ja, nem.
Gondolom nem kell sorolni az szdsz-hez (is) kotheto korrupcios ugyeket es nyilvan Kuncze ur balatoni, a legnagyobb luxussal felepitett nyaraloja se a parlamenti fizetesebol lett meg.

Es meg lehetne csemegezni a ketszinu valaszai kozott, de minek.

De legalabb o is megerositi, amit minden 5 even es 30-as IQ-n feluli mar eddig is tudott: az mszp es a fidesz mindig egyutt furja meg az ugynokaktak nyilvanossagra hozasat, kez a kezben, 27 ev ota.
Sot, megertuk azt is, hogy mar az mszp is megszavazna, de a "kozottunknincsvoltugynokakiilyetmondhazudik" fidesz meg nem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.12. 16:15:43

@nu pagagyí: Milyen riadólánc? Ez ugyanaz a narancskomcsi agitpropos több nicknévvel. Mocskolódik, pedig ezzel is csak rontja a fidesz renoméját (buta). Az emberek nem szeretik a fölényeskedő narancs köcsögöket.

sas70 2017.06.12. 16:18:13

@Tom66: Rogánnak sokkal több van, meg lézerjaninak is!

Tom66 2017.06.12. 16:19:14

@nu pagagyí: "Kuncze akkor is becsületes hazafi volt amikor még politikusként próbált egy jobb ország kialakításában részt venni és most is az." A fenti idézet biztos bekerül a történelemkönyvekbe.

sas70 2017.06.12. 16:20:35

@Jakab.gipsz: A bolondoknak csak a pénze kell, mert anélkül szar se lenne!

gyurmicsek 2017.06.12. 16:20:49

Az akkori vezetés nem tudta elérni, hogy nyilvánosságra kerüljenek az ügynök akták. Szerencse, hogy a FIDESZ-nek nincsen takargatni valója és a kétharmados támogatottságával ezt nyilvánosságra hozta, hiszen közöttük egy se nem volt ügynök.

Szóval én ezentúl csak rájuk szavazok, mert a többi hiteltelen.

patkányarcúáginéni 2017.06.12. 16:24:58

Hogy ennek milyen buta képe van!..

Jakab.gipsz 2017.06.12. 16:37:11

@nu pagagyí:

Nem nagy baj az ha sokan beelőznek és nekem nem kell megszólalnom.

inteligencs elenzeki 2017.06.12. 16:40:39

Hogy a momentum a libsik alternativája ?

Na, akkor kezdek én csomagolni, ha ezek kormányra kerülnek.

Marques 2017.06.12. 16:42:19

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: Örülök, hogy sikerült megértened a mondanivalójának lényegét.

Marques 2017.06.12. 16:44:18

@nemecsekerno_007: Orbán rendszere maga a Kádár-rendszer. Arról meg senki nem tehet, hogy mit tettek a szülei. Ok?

Marques 2017.06.12. 16:46:11

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Mihez kezdene ma Magyarország az EU nélkül?

Zacskóstej 2017.06.12. 16:47:04

@patkányarcúáginéni: Bezzeg a Németh Szilárd...ugye...

Bambano 2017.06.12. 16:48:11

@Tom66: szóval neked nem tetszik a tocsik ügy. legyen igazad. akkor most vegyél belőle 1200 darabot, nagyjából ezen a szinten áll a gázszerelő ügye. az tetszik?

nyugdíjas1 2017.06.12. 16:56:44

Mintha túl sok lenne az igaz,magyar,keresztény és fideszes hozzászóló!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.06.12. 17:08:32

Jó az, ahogy Kuncze mondja,
Lényegre tapint a topik:
Csóró hazánk legfőbb gondja,
Hogy a Vezér mindent lopik.
;-)

nyugdíjas1 2017.06.12. 17:11:39

Ha valaki ilyen környezetben nő fel,igenis van rá hatással,lásd KISZ-titkár.Nem baromság!

n3spr3ss0 2017.06.12. 17:12:42

@nemecsekerno_007: Te miért nem a fideszes kommunistákon muhaházol ilyen lelkesen? Pedig van köztük jó pár geci.

Marques 2017.06.12. 17:17:48

@nemecsekerno_007: Kuncze gazdagodott meg és nem Orbán, ugye?

nyugdíjas1 2017.06.12. 17:18:18

Az igazság az,hogy a 800 ezer kommunistából jutott FIDESZ-be is.

legyetek 2017.06.12. 17:22:26

Hát ehhez pofa kell.

fidesz maszop dk egykutya 2017.06.12. 17:24:54

@i23kovacs: pozsgay, szűrös mire? Hát ők már készek a fideszben sok éve :)

Indriq 2017.06.12. 17:38:23

@nemecsekerno_007: mint pokorni az apjával? Vagy mjnt ovi az apjával?
Vagy megint az van, hogy libsi apja csak rossz pártkatona lehetett, fityiszesé meg csak jó?

Megoldó 2017.06.12. 17:48:29

Jó látni hogy a maffia ilyen aktív az oldalon, ebből lehet tudni hogy elevenükbe találtak.

Szerintem a jó véres forradalom amivel a fideszt leváltanák nagyon előnyös lenne, bár az igazi az lenne, ha lehetne tudni hogy hosszas kínhalált halnak a most meghatározó elemek.
És még akkor sem tudnák feledtetni hogy tönkre tettek egy országot és a közeli jövőjét is. Ettől függetlenül már nagyon várom...
(A libsizést megelőzendő nem vagyok gyurcsánypárti, csak normális maffiaellenes!)

ProsTata 2017.06.12. 18:03:10

@nemecsekerno_007:
Van egy apró bibi a dologban. Az, hogy nem vagyunk konzekvensek. Pl. amikor Rajk László szülői hátteréről beszélt a Fidesz nem oly rég, akkor véres szájjal üvöltöttek, hogy "apák és fiúk"! Most mintha nem ezt mondanák. A véleményed változott, vagy elírtad?
Vagy én értelek rosszul és a
"Arról viszont tehet, hogy vállal-e közéleti szerepet vagy nem. Ha nem muszáj, akkor ne ilyen embereket tegyünk felelős pozícióba"
kijelentéseddel felszólítottad a Fidesz vezérkert lemondásra? Vagy valamilyen irónia? Kiismerhetetlenek vagytok! :-)

Egyébként valamiért kezdem visszasírni az idealista barom SZDSZ visszavonult vezetőit. Egyrészt egyikből sem lett milliárdos pedig hát pár évig ők is diszponáltak a húsos fazék körül. Ha jelenlegi kormányon lévő Fidesz csak 10-szer annyit nyúlt volna le, akkor bár biztos ugyanúgy hőbörögnék, mégis mai tapasztalatok alapján máshol tartanánk.
Másrészt mind vissza tudott vonulni a polgári életbe. Kényszerből, vagy önszántából. Na most ez a jelenlegi fideszes vezető politikusokkal annyira nem elképzelhető. Ámbátor ha nincs is hova, azért a jólétüket már bebiztosították...

Marques 2017.06.12. 18:05:57

@nemecsekerno_007: Emlékszem azokra az interpellációkra a Fidesz részéről, amikor a 14. és 15. havi nyugdíjat követelték az MSZP-től. Azokra viszont nem emlékszem amikor a Fidesz két kézzel tiltakozott volna a devizahitelezéssel kapcsolatban, sőt.

ProsTata 2017.06.12. 18:11:25

@nemecsekerno_007:
Hát jó, akkor nézzük a tényeket...
A devizahitelezés jogi hátterét a Fidesz kormány rendelete alapozta meg, tette lehetővé 2001-ben. Én már 2001-ben devizahitelt vettem fel.
A devizahitelek haszonélvezői és később kárvallottai nem a szoclibek voltak. Az akkor már túlnyomórészt fideszes önkormányzatok vitték a prímet, mint pl. Lázár János polgármester városa.
Ha bármit a nyakába akarsz ezzel kapcsolatban varrni a szoclibeknek, akkor abban kell döntened, ki a nagyobb bűnös: aki megteremtette a feltételeit, vagy aki nem (merte) leállítani időben, vagy mert csak neki is haszna volt belőle. Mert enélkül a GDP bezuhant volna. Amit akkor devizahitelként behoztak, azt ma EU támogatásként nyeli el Magyarország. Ja és a GDP növekmény is ebből él.
A devizahitellel bármit szembeállíthatsz az "elmúlt nyóc" évből, annak hasznát minden esetben a fideszhez jól köthető csoport fölözte le, míg a kárvallottja (hoppá!) megint csak az egész ország. Érzek némi különbséget, Te nem?

ProsTata 2017.06.12. 18:14:43

@enpera:
Értelmes hozzászólásodat értékeljük a szintjén.
Konkrétan engem érdekelne tételesen mikor és hol követte el ezeket a neki felrótt cselekményeket? Mert köpködni lehet, de a jelző kevés.
El kell keserítenem Téged, de nekem már hiteles személy az is, aki a politikai pályáról úgy távozik, hogy nem lesz közben milliárdos sem ő, sem a családja és barátai. Biztos kicsik az igényeim, de ez már akkor is elérhetetlen a mai rezsimnek.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.06.12. 18:18:55

A "B1 blog" adminisztrátorához szólok.
Miért engedi, hogy a fasiszta, szélsőrosszoldali fideszes bűnözők, és gazemberek széttrollkodják a blogját?
Persze, többféle blog létezik, az igaz. Vannak olyanok, ahol lehet értelmesen beszélgetni, sőt az elvárás is, és van, ahol nem is az a cél. Itt ezek szerint nem ez a cél. De akkor mi a cél itt?
Szóval: nem látja a blog szerzője, hogy ezek a férgek ráálltak a blogjára, és azonnal elárasztják, mihelyt megjelenik egy írás? Jó ez neki? Ha ezek az én blogomon próbálkoznának, úgy rúgnám ki őket azonnal, mint macskát szarni.
De hát a te dógod...

ProsTata 2017.06.12. 18:23:20

@ipartelep:
Nézd, hagy válaszoljak a blog nevében.
Szerintem a stílus az ember. Tökre nem tud zavarni ez a dolog, a személyeskedésnek ez a szintje olyan szánalmas, ami bármelyik oldal számára szánalmas. A trollok mindenütt ott vannak és hát jellemzi az adott oldalt vastagon, amikor egy jól behatárolható oldalra tömörülnek.
Boldogok a lelki szegények, gyűlölködjenek, majd megdobáljuk őket kenyérrel! :-D

Netuddki. 2017.06.12. 18:33:41

"Kuncze egyébként úgy gondolja, hogy az ellenzéknek még a választások előtt közös miniszterelnök-jelöltet kéne választani, akiről emberek elhiszik, hogy le tudja győzni Orbán Viktort."

Na, idáig olvastam.
Nem Gabika, program kell, nem egy újabb balfasz minielnök! Sőt! Alaposan meg kellene kurtítani a miniszterelnök jogkörét!
Azt meg nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az orbánt nem leváltani kell, hanem lecsukni!

Netuddki. 2017.06.12. 18:35:40

@ipartelep: Természetesen jó neki. Úgy látszik, hogy a hozzászólások száma alapján fizetik valakik.

ProsTata 2017.06.12. 18:52:47

@Netuddki.:
Szerintem tévedsz, még akkor is, ha elvben egyet értek Veled.
Ennek a birka népnek "VEZETŐ" kell, nem program! Mutassál nekem Fidesz választási programot az elmúlt két nyertes választásukról! Mondjál egy alkalmat amikor a programokról szóló vitára elment nem hogy Orbán Viktor, de bármelyik Fidesz vezető!
Nálunk jelenleg az győz, aki megosztani és hitelteleníteni tudja a másikat. Ezért (csaknem) reménytelen az ellenzék helyzete és ebben nagyon igaza van Kunczénak!

nyugdíjas1 2017.06.12. 18:53:29

@Netuddki.: ha megnézzük az elmúlt száz eseményeit,nem sok szép pillanata van a dicsőséges keresztény magyar népnek és valszeg ez a trend folytatódik.....

willcox 2017.06.12. 18:56:26

@nemecsekerno_007: Kedves Ernő. Te tényleg ennyire agyatlan vagy, hogy nem látod a mértéktelen korrupciót vagy ennyire szervilis seggnyaló vagy? Egyik sem jó.

nyugdíjas1 2017.06.12. 19:02:57

Gyermekeim!
Mi az,hogy ķorrupció?
Hát törvény van rá!

nyugdíjas1 2017.06.12. 19:12:12

@ProsTata: hogy bírod ezt az infoözönt?

Punxsutawney Mormota 2017.06.12. 19:12:35

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: Ügyes! Nyomás a pénztárhoz a felvenni a napi rakétára való, habonypincsi! Ne told túl a piálást meg a drogozást! Még véletlenül a mainál is nagyobb faszságot találsz írni holnap.

Punxsutawney Mormota 2017.06.12. 19:14:25

@willcox: Te tényleg nem látod, hogy nem akarja látni, mert nem azért fizetik, hogy lásson bármit is? Megkapja a vezérszavakat a központból aztán egész nap nyomja a faszságait. Vagy leüvöltöd a fejét, vagy ignorálod, de a meggyőzés szándéka teljesen felesleges, bár tisztelendő benned.

Punxsutawney Mormota 2017.06.12. 19:17:40

@ipartelep: Én is ezt csinálnám... De lássuk be, azzal, hogy a habonykommandó itt megjelenik és vitézkedik a bloggazdának csak hasznot hajtanak, hiszen forgalmat generálnak, amit később a reklámbevételekben is megjelenik.
Másszóval, a fidelitaszból verbuvált habonypincsik miközben telepofával hányják le az indexet és a "libsi" rosszabb esetben "lippsi" blogokat, pénzt visznek a konyhára. Ugye milyen vicces? :D

Indriq 2017.06.12. 19:34:19

@Punxsutawney Mormota: a múltkori fidelitas produkció után kizártnak tartom, hogy regelni tudnák magukat a blogon.

Punxsutawney Mormota 2017.06.12. 19:53:54

@Indriq: :D Valaki már megtette helyettük. Őket csak a gép elé ültetik, és rövid 3 napos átképzés után betanítják a copy-paste használatát.

Janossz 2017.06.12. 20:35:00

@nu pagagyí: Ennek a fazonnak a pofája megy, nem a hasa. A végtermék viszont ugyanaz mindig.

nu pagagyí 2017.06.12. 20:48:28

@nemecsekerno_007: Te is egy saját vélemény nélküli megafon vagy. Sajnállak, normális ember már nem lesz belőled, csak olyan, amilyenné csinálnak.

Jakab.gipsz 2017.06.12. 20:54:15

@ipartelep: Ti, meg az értelem az két külön világ, aminek csak az egyik oldalát látod.

nu pagagyí 2017.06.12. 20:58:54

Azért tényleg sajnálom az itt tobzódó lúzer fideszes csürhét. Kétlem, hogy egy olyan szar országban akarnak élni, amit néhány garasért propagálnak. Egy olyanban, ahol se önkormányzat, se normális iskola, ahol a pénzüket nem közszolgáltatásokra, hanem fényűző magánrezidenciákra költi az őket is lenéző maffia-elit. Mi lesz holnap gyerekek? Ti is mentek közmunkásnak, ha már nem lesz rátok szüksége a totális hatalomnak. A Riposztban már nem kell majd megvédeni a führert és bűnös rendszerét.

Punxsutawney Mormota 2017.06.12. 21:01:18

@nemecsekerno_007: A faszt ugatsz takonygerincű habonypinics? Így akarsz előrejutni a fidelitaszos szamárlétrán? Zabáld csak kétpofára a szart, amit mindennek lenyomnak a tordkodon, és bizonygasd, hogy milyen finom is az!
Apropó! Ha ilyen szofisztikáltan, gondolatjellel írod le a véleményedet, akkor több pénzt kapsz, szarcsimbók?

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2017.06.12. 21:10:28

@Jakab.gipsz: A kiadott propaganda anyagot tessék bemásolni! Csak semmi önállóskodás! Nem azért fizetjük hogy erőlködjön itt a gondolkodással. Már a felvételinél kiderült, hogy az magának nem megy, tovaris. A bölcsészt meg nem próbálja adni, mert a helyesírással úgy is lebukik!

nu pagagyí 2017.06.12. 21:14:09

@Jakab.gipsz: A forradalmat elkeseredés szüli. Egy diktatúra addig tudja elkerülni, amíg mindig tud egy picit jobbítani a körülményeken nagyobb szabadság, növögető jólét. A nagy terror már megtörtént, a maffia mindent elfoglalt, mindenre rátette a kezét, ebből kellene majd engedni. Kádár egész jól kihúzta, de a végén a jobbításnak már nem volt fedezete, több jog pedig a rendszer alapjait ásta volna alá, így össze is csuklott az egész. Az Orbán rezsim kb. 2020-ig tarthat ki, onnantól nem lesz külső lóvé és mivel a jövőbe, a fosztogatás két ciklusa alatt nem ruháztak be, onnantól nem lesz mit az emberek közé hajítani. Ha nem loptál még eleget, akkor rád is szomorú sors vár.

Indriq 2017.06.12. 21:19:29

@Jakab.gipsz: van valami listád, hogy mit nem ejthetünk ki,vagy csak ad hoc ami éppen az eszedbe jut?

odamondó 2017.06.12. 21:23:11

Kunce már annyiszor visszavonult a kurva politikától, de valahogy még mindig feltűnik itt ott. Ha visszavonult akkor maradjon végre csöndben.

Le Orme 2017.06.12. 21:28:12

Kuncze azt elfelejtette említeni, hogy hány milliárd forint adóssága volt az Szdsz-nek, amikor végre megszünt.

nu pagagyí 2017.06.12. 21:33:43

@odamondó: Gondolom szívesebben olvasnád mondjuk Rezsi Szilárd ostoba böfögését. Azt egy másik portálon találod. Kuncze véleménye sok embert érdekel, ha nem tetszik húzz vissza oda, ahonnan ideküldtek.

nu pagagyí 2017.06.12. 21:38:09

@Le Orme: A Fidesznek is volt, amikor megbuktak 2008-ban. Nem tudom kifizették-e már a Postának a kampánylevelek kézbesítését. Minden párt így jár, ha nem jön be neki a választás, hitelt vesz fel a kampányra, aztán nem lesz miből visszafizetni. Nem személyes szükségletekre költötték, hanem téged tájékoztattak a pénzből a programjukról.

Jakab.gipsz 2017.06.12. 22:04:46

@Kreml propaganda osztály bérszámfejtés:

Meg nyugtalak akkoriban amikor a bölcselet mint tudomány megszületett, koránt sem véletlenül vonakodtak írásban rögzíteni a gondolatokat. No nem azért mert nem tudtak a görögök helyesen írni.

Ha pedig az én helyes írásommal bajod van javítsd ki, legalább valami hasznosat is teszel, vacak kis életed során.

Jakab.gipsz 2017.06.12. 22:09:57

@Indriq: Igen van listám amit nem szabad, csinálni! A dolgozó nép ellenségeit, felakasztani, B-listázni, Recski, Hortobágyi koncentrációs táborokba zárni, megfosztani személyes javaiktól. Mert hát ha tévedett a munkás osztály élcsapata, azok a hülye kommunista filozófusok. Kéred őket név szerint?

ProsTata 2017.06.12. 22:24:49

@Le Orme:
Ugyan már, csak a szokásos fideszes agyatlan klisét nyomod te is.
Tessék itt a válasz...
mandiner.hu/cikk/20140222_kuncze_kioktatta_a_hir_tv_riporteret

Ha lüktet amit a szádba adnak a fidesz központban, azért kezdjél el gyanakodni...!

2017.06.12. 22:31:26

"a közvagyon lerablása a Fidesz politika lényege" - ez helytálló megállapítás, de kunczének pont nem sok alapja van ezt felhánytorgatni, lévén az ő politikájuk lényege a közvagyon lerablása ÉS jutalékért idegen kezekbe átjátszása. ideje lenne már szembe néznie ezzel, de láthatóan nem megy neki.
szokták mostanában ellenzékiek azzal bírálni a kormányt az "oktatáspolitika" kapcsán, hogy mi van itt kérem, olcsó betanítottmunkás országot akar ide a fidesz építeni? nem, azt már felépítették kunczéék

2017.06.12. 22:44:36

az állam rossz gazda, igaz, kuncze úr? de nem baj, így megtudhattunk, milyen gazda például a bank...
milyen jó gazda amikor a rábízott pénzről van szó és a rossz gazda államnak kell sokezermilliárdokkal segíteni, és milyen jó gazda amikor szolgasorba hajcsa ja parasztot

esernyősEvezős 2017.06.13. 00:56:39

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: Te szerencsétlen, legalább nézz körbe Európában, mielőtt ekkora baromságot leírsz .... esetleg kezdd Franciaországgal.

odamondó 2017.06.13. 01:50:29

@nu pagagyí: ki a tököm az a rezsi szilárd?

ProsTata 2017.06.13. 07:50:50

@odamondó:
Anyakönyvezett neve Németh Szilárd.
Veszélyes figura az alapján ahogy kinéz, de amit mond az meg közveszélyes! :-D

Tosó Doncsev 2017.06.13. 19:50:11

A Gàbor sosem volt egy észlèny.
Ma sem az.
Àrulója a svàboknak..
süti beállítások módosítása