B1 blogcsalád



D. Tóth Krisztát balliberális lotyónak, a szocialista képviselőt büdösbanyának nevezte a kormánylap főszerkesztője

2017. június 01. - nickgrabowszki

Gajdics Ottónak a Mészáros Lőrinc-féle tévé Angard nevű műsorában borult el az agya teljesen, mert az illetők megnyilvánulásai "sértik az identitását".

A fenti videón a 38. perctől látható, illetve hallható Gajdics ámokfutása.

A nyíregyházi főiskola utolsó ifjúkommunista titkára azon borult ki, hogy az MSZP-s országgyűlési képviselő, Bangóné Borbély Ildikó

kritizálni merte a kormány szociálpolitika politikai terveit.

bbi.jpegGajdics szerint, aki úgy gondolkodik, mint Bangóné, az nem normális.

Mivel a szocialista képviselő nem hajlandó azt folytatni, amit Orbánék elkezdtek, és nem is akar úgy gondolkodni, mint a kormány, a kormánypártok és azok támogatói, ezért Bangónét

  • némbernek
  • nem nő, nem embernek
  • banyának,
  • büdösbanyának nevezte.

Továbbá - Bagónétól megkülönböztetve - röhögve balliberális lotyónak titulálta azt, aki azt mondta, hogy

nekem a kormány, meg az Orbán ne turkáljon a méhemben.

dtk.jpgAz illetőt nevezték meg, de egy kereséssel könnyen kideríthető, hogy

D. Tóth Kriszta a balliberális lotyó,

aki másfél éve, amikor Kovács Ákos és Kövér László tett embertenyésztési javaslatokat, és próbálta meghatározni, hogy mi a nők dolga, valamint, hogy hány gyereket kell szülniük, saját lapjában azzal a címmel publikált cikket, hogy  NA, MOST MÁR TÉNYLEG SZÁLLJATOK KI A MÉHEMBŐL.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2612557315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maglilith 2017.06.01. 14:28:58

Ez az ember nem bir már magával.Hálistennek,hogy ritkán látni a médiában,mert nagyobb adagban már nem birrnám.Talán nyugtatókat kéne szednie.

Punxsutawney Mormota 2017.06.01. 14:30:11

A disznót is az a halom szar minősíti, amelyben örömmel fetreng. Nincs ez másképpen Gajdics úr esetében sem.

Magentax 2017.06.01. 15:19:09

@Ákos Weress: megint megbizonyosodhattunk - az összes fideszbérenc éppoly suttyó paraszt, mint te...

Ica Ivánka 2017.06.01. 16:56:07

@Ákos Weress: "" Gratulálok! látszik hogy egy művelt, "értelmes" "emberrel" állunk szembe! El tud gondolkodni azon hogy elv barátai hogy viszonyulnak a nőkhöz!! Gondolom Édes anyját is ugyan így becsüli!!!!!!!!

Nzoltan 2017.06.01. 16:56:59

Mondjuk dtóth sem normális azzal a mondattal.

Punxsutawney Mormota 2017.06.01. 17:48:14

@Rebuska: Felajánlhatnánk egy összeget, hogy egye is meg, amiben fetreng. Azt már tudjuk, hogy megtennék, csak az ár kérdéses.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.01. 17:52:46

Gajdics is kap egy lovagkeresztet, mint Bayer?

kismillio 2017.06.01. 19:42:05

Szeretnék ezzel a nagypofáju Gajdiccsal találkozni , nagyon várom egy kis "eszmecserére a falumba azt hiszem hogy a haverjával Bayer Zsoltal együt elmenne akedvük a női nem lenézéséről , ill tudnin steretném hogy anyja , felesége leánya ha van a baromnak mit szól a szövegéhez ?

Rebuska 2017.06.01. 19:44:21

@Punxsutawney Mormota: Megeszi ő, csak tovább maradhasson a mézes pixis közelében :)

afty 2017.06.01. 21:31:52

@Ákos Weress: Te is egy nagy bunkó vagy!!!

afty 2017.06.01. 21:33:51

@Nzoltan: Pedig teljesen érthetőt és igazat mondott!!!

László Osvald 2017.06.01. 22:07:45

Ákos Weress Te egy rohadt paraszt vagy.

schlumbergerna 2017.06.01. 22:48:11

Szerepelt ő már régebben is, ronda családi ügyben a médiában, ha jól emlékszem

szolgalélek 2017.06.01. 23:18:32

Van még ennél lejjebb is ?

Erika Néni 2017.06.01. 23:50:26

Hát Istenem, ez az ő kultúrális színvonala. Erre futotta!

megamedve 2017.06.02. 00:16:48

Vajon tudja ez a mellékgeci, hogy mit jelent az identitás? Sztem gőze sincs.

ebella 2017.06.02. 07:20:09

Kommunista kutyából nem lesz keresztény szalonna. A Gajdicsnak az az egy szerencséje, hogy már kiment a divatból a párbaj. Aki ennyire bunkó, bolsevik stílusú (ellentmondást nem tűrő) tahó, az csak azért mer az lenni a teljes hatalommal a támogatói közt, mert nulla következménye van a szavainak. Ha egy olyan korban élnénk, aminek állítólag mostanában híve, akkor már régen halott lenne, de azt hiszem inkább tartaná a mocskos pofáját, mert az ilyen gyáva is

werecke 2017.06.02. 07:32:49

Basszus !!! Én sportfelelős voltam a KISZ-ben. Akkor én is büdös komcsi leszek életem végéig ?

ebella 2017.06.02. 08:09:59

@werecke: Kötelező volt belépni? Ráadásul, tőled sem lenne rendben, ha volt kommunistaként, így beszélnél a baloldaliakról, és főleg a nőkről.

Remélem, segíthettem!

sinus67 2017.06.02. 09:16:06

@werecke:
Nem leszel büdös komcsi életed végéig sem Te sem a hozzád hasonló cipőben járók! És az sem büdös komcsi, aki KISZ-es volt, de maradt a baloldali értékrendje.
Itt a marha nagy probléma az, hogy a baloldali értékeket, ideológiát ördögtől valónak, nemzetellenesnek, meg ki tudja még minek bélyegzik meg a jobboldalról. Ezt azok teszik a leghangosabban, akik az átkosban egyébként baloldali identitásúak voltak.
Ráadásul sokan vannak ezek között, akik ezt olyan pozícióból teszik, ahonnan véleményformálás a feladatuk. A legkirívóbbak pont Bayer és Gajdics.
Itt nem beszéltem még az (ős)fidesz vezetőkről, akik kivétel nélkül MSZMP-sek, KISZ-esek, majd antikommunista liberálisok, aztán polgári konzervatívok, keresztény-jobboldaliak lettek. Mitöbb az utóbbi időszakban azokat a húrokat pengetik, amelyek tisztán szélsőjobbosként határozhatók meg. Természetesen véleményformálóik haladtak velük a politikai identitás palettán.
Nem lenne óriási baj ez, ha nem ők lennének azok, akik a leghangosabban, a legtrágárabban zúdítanák a velük egyet nem értők fejére a szitkokat.
Néz meg (a rendszerváltás óta) kik azok, akik a legbőszebben, leghangosabban kommunistáznak, Sorosoznak, Simicskáznak! Pont azok, akik korábban ezen ideológiának és embereknek a "hívei" voltak.
Szóval Te nem leszel büdös kommunista életed végéig. Azonban, ha Te is a fidesz ideológiai útját jártad/járod velük együtt, akkor ugyanaz leszel, mint ők!
Szélkakas!

sinus67 2017.06.02. 09:36:06

@ebella: azt, hogy a bal-liberális oldalról mit és hogyan beszélnek szélkakasok, már megszoktam. Azonban engem is kiakaszt, hogy ezek az emberek hogyan beszélnek a nőkről! A "NŐk" az az Anyám, a Szerelmem, a Feleségem, a Lányom. A NŐt tisztelni kell, mert Ő szült és nevelt, ápolt, ha beteg voltam! Tanított szépre és jóra.
Szerelmet adott! Biztonságot teremtett a férfi lelkemnek. Megengedte, hogy szeressem. Megengedte, hogy a férje legyek. Védelmezett/védelmez bárkivel szemben, aki engem bánt, vagy megbánt. Megajándékozott két csodálatos gyermekkel. Közülük az egyik (már) Nő. Apai elfogultsággal a legnőbb NŐ az életemben. A legszebb, mint minden apának a nők legnőbbike, mikor már felnőtt.
Mi férfiak a nőknek köszönhetjük az életünket, a szerelmet, a család lelki békéjét és sok-sok dolgot, ami nélkül nem lehetnénk férfiak!
Kikérem magamnak ezt a hangnemet a nőkkel kapcsolatban. Ezúton én kérek bocsánatot a NŐktől az ilyen szánalmas szar alakok helyett, mint gajdics, kövér, kovács ákos, stb. Szándékosan kisbetűvel, mert ezek a "férfi" jelzőt sem érdemlik!

gmihaly621 2017.06.02. 20:13:13

A két hölgy azért mondott már feminista-szerű csacskaságokat, trendinek gondolván azokat.

lábatlan22 2018.02.06. 21:18:50

Gajdics egy ifjú munkásőrből lett egy fasiszta nézeteket valló, de azt harsányan hirdető "újságíró", sőt főszerkesztő egy szennylapnál!
süti beállítások módosítása