B1 blogcsalád



Elemzés: Botka és a Momentum rárúgta az ajtót az ellenzékre, mire lesz ez elég?

2017. május 31. - Mr Flynn Rider

Ez az új politika stratégia mind Botka, mind a Momentum részéről: a hitelességüket a régi ellenzék eltemetésével akarják megteremteni. botka_laszlo.jpg

Az ellenzék ugyan kissé megindult felfelé, ha hihetünk a Repulikon Intézet legutóbbi közvélemény-kutatásának, a Fidesznek kicsit lejt.

De még mindig nincs meg az ellenzéknél az földindulás-szerű elmozdulás, ami elég lenne legalább a minimális győzelemhez. A Fidesz továbbra is vezet, az ellenzék pedig mindennel próbálkozik. Még saját magát is tépi, hogy legyőzhesse a Fideszt.

Mi történt az ellenzéki oldalon az utóbbi hetekben, hónapokban? Ha egy mondattal akarnánk megfogalmazni, ez lenne:

Botka László, illetve a Momentum átrendezte az erővonalakat és hozott némi politikai innovációt.

Újítás Botka és a Momentum részéről is, hogy

  • keményen fellépett a propagandamédia ellen és
  • erőt mutatott a Fidesszel,
  • de még a rendszerbe épült, „régi” ellenzékkel szemben is.

Az eddigi ellenzéki vezetők, főleg a baloldali vezetők nagyrészt hamut szórtak a fejükre és azért könyörögtek, hogy bocsássanak meg nekik a szavazók. Botka és a Momentum egyszerűen kijelentette:

  1. ennek a korszaknak vége, új politika kell (ezt minden interjúban elmondják, Botka hozzáteszi: "baloldali");
  2. és új politikusokra van szükség, a régieket pedig nyilvánosan elzavarnák;
  3. keményen odaszóltak a Fidesznek és megfenyegették őket, hogy bilincsben viszi majd el őket a rendőrség.

Ez a hangnem sokaknak vonzó, akiknek elegük van a Fidesz-féle korrupcióból és akik reménytelenül tengődnek napról-napra.

Az egész Botka László szempontjából sokkal izgalmasabb: alapvető ellentmondásokat lehet felfedezni abban, amit csinál, de valamiért mégis működik.

A régiek elzavarása és a konfliktusok felvállalása Botka esetében leginkább abban csúcsosodik ki, hogy Gyurcsány Ferenccel párbajozik a nyilvánosságban.

Olyan feltételeket szab, amikről tudja előre: Gyurcsány nem teljesítheti őket.

Azután pedig számonkéri a túlmozgásos volt miniszterelnökön, hogy miért rombolja az ellenzéket. Botka a legutóbbi, maratoni interjújában az ATV-n azt fejtegette: kell az összefogás, de nem kell Gyurcsány Ferenc.

Mindaz, hogy Botka hajandó a konfliktusok felvállalására és kiáll magáért, az sok választó szemében pozitív visszhangra talál, emelkedik is a népszerűsége. Ugyanakkor mindenki tudja: Gyurcsány nem fog visszakozni, nem fog lemondani a DK éléről és nem fogja feladni addig, amíg a választók rá szavaznak. Botka is tudja ugyanezt – a helyzet tehát tényleg egyfajta diktátum Gyurcsány számára.

 

ATV: „Diktátum, erőpolitika - Gyurcsány Ferenc így értékelte, hogy tegnap Ön visszautasította a tárgyalási javaslatát, amikor telefonon beszéltek.

Botka: Nem diktátumot fogalmaztam meg, hanem a kormányváltás feltételeit. Úgy látszik, Gyurcsány Ferenc nem akar kormányváltást.”

 

Az interjú első két mondatából azért kiviláglik: Botka kemény ember, aki keményen beleállt ebbe az egészbe. De lehet, hogy okosabban tenné, ha nem foglalkozna Gyurcsány Ferenccel, főleg nem a nyilvánosságban. Ugyanis minél többet hozza szóba, minél többet beszél róla, a konfliktus annál jobban elmérgesedik – és ez mindkettejüknek rossz.

Később Botka maga is belátja ezt a saját interjújában:  

 

„ATV: Tudja kezelni a Gyurcsány-szindrómát?

Botka: Például úgy lehet, hogy ha nem róla beszélek az egész interjúban, mert higgye el, hogy nem ez érdekli a választópolgárokat.

ATV: Nem a szövetség vagy az összefogás?

Botka: Nem, nem, a budapesti médiaeliten kívül ez senkit nem érdekel. Én körbejártam az elmúlt két hónapban az országot, mind a 19 megyében voltam, több mint 30 településen, több tízezer emberrel találkoztam, kezet fogtam, higgye el, hogy nem ez érdekli az embereket. Ez a tipikus politikai pótcselekvés.”

Ezek után az interjúban többször ő maga hozza szóba nagy riválisát. Többet beszél róla, mint a kormányváltásról. De a többi kis baloldali-liberális pártnak is ügyesen üzenget és ugyanúgy felhasználja a „feltételeket támasztok, amiket nem fognak elfogadni, aztán rájuk mutogatok”-taktikát: „A parlamenti lét és nem lét határán mozgó” kis pártoknak hívja őket, és azzal vádolja, hogy blöffölnek ebben a közös nagy játékban. Ugyanakkor ő maga is blöfföl: nagyon jól tudja, hogy a kis pártok a maradék szavazóikat is elvesztenék, ha egyből csatlakoztak volna a programjához.  

 

„Kik lesznek az összefogás szereplői?

Mindenkivel aki elősegíti a kormányváltást. 

Ki az a mindenki?

Ne nekem tessenek ezeket a kérdéseket feltenni! Egyelőre, az elmúlt hónapokban a parlamenti lét és nemlét határán táncoló kis ellenzéki pártok voltak azok, akik elutasítottak. Én elmondtam - és elejétől kezdve ezt vallom, az a célom -, hogy minden kormányváltó erő közös listával, közös egyéni 106 jelölttel induljon a választásokon. Az a probléma, hogy azt látom, hogy a kis pártok a 2013-as, 14-es forgatókönyvet akarják eljátszani, amikor is sokszor csak azért mondanak nemet, hogy a végén majd "jó drágán" igent tudjanak mondani. Csak ez elviszi a show-t, elveszi a lehetőséget attól, hogy igazán politizáljunk. Ha a választások előtti egy évben az ellenzéki pártok csak azzal szórakoztatják a választópolgárokat, hogy ki, kivel és hogyan akar összefogni, annak egyetlen üzenete van: ezek nem is akarnak győzni. Én el akarom kerülni a 2013-as, ’14-es hibát, én határozottan felkértem, felszólítottam az összes kormányváltani akaró politikai erőt, hogy csatlakozzanak a programomhoz és segítsék elő azt, hogy közösen induljunk a választásokon. Azt gondolom, hogy ki fog derülni, ki az, akinek valóban a kormányváltás a célja és kinek a politikai, saját politikai túlélése. Határozottan ellent fogok állni, hogy a következő tíz hónapban ezzel szórakoztassuk a nagyérdeműt, mert a választópolgárokat ez taszítja, és nem vonzza, Orbánnak meg újra kétharmadot szerez.”

Botka László ügyes játékos és valóban kibillentette az ellenzéket és az MSZP-t is a holtpontról. Kérdés, hogy a Momentumnak van-e még elég innováció a tarsolyában és mikor jön el az a pillanat, amikor a Fidesz rájön: túltolta a sorosozást és brüsszelezést.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8712554505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.05.31. 12:33:58

Ezt a Momentum hype-ot egyre kevésbé értem. Pont ugyanazt mondják, mint az Együtt évek óta, de amíg az utóbbitól nem fogadják el, addig az előbbitől isszák ugyanazt. Miközben azért az Együtt már letett pár dolgot az asztalra...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.05.31. 12:59:42

@Fedor: Az Együtt egy nagy nulla... A Momentum inkább a 8 évvel ezelőtti LMP-re és a 28 évvel ezelőtti Fideszre hasonlít.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.31. 14:00:10

@index isis al kaida mind CIA projekt: "Le az orosz ügynökökkel!"

Le velük, az egész hazaáruló ruszkibérenc fidesz bandával!

morpho 2017.05.31. 14:59:55

@index isis al kaida mind CIA projekt: Ignatyev, Botka, Demszky... Te már megint csecsen melegpornót néztél és nem bírsz magaddal!! Ejnye!

Bryan élete 2017.05.31. 16:07:44

Hüje Botka! Túltoltad.
Gyurcsány pedig köszöni szépen az ingyenreklámot, mert ha erre nem horgadnak fel az alvó hívek, akkor semmire.
Báncsák a Ferit? akkor az egész család rászavaz, nem csak a Manci néni.

BAZINGA2 2017.05.31. 16:41:52

Botka mint önjelölt nagyon benézett valamit. Először is, nem nyert meg 1 millió új szavazót, és nem is fog. Ez az arcoskodás nem nyerő. Az MSZP akkorát fog bukni, vele együtt mint az ólajtó. Azt hiszi, hogy Ő diktál és mindenkinek kötelessége Őt követni! Nem fog menni, mert a többi kis párt nem akar alattvaló lenni. Arról volt szó, hogy mindenütt esélyes jelöltet indítanak! Nehogy már Botka fújja a Passzátszelet! Ha most elbukják a választást, az MSZP -nek annyi lesz. Úgy járnak mint az MDF... FKGP...SZDSZ... eltűnnek a süllyesztőben, és nem a Gyurcsány...hanem Botka miatt.

NemodaBuda 2017.05.31. 16:43:35

Sajnos, nincs itt semmi látnivaló ! A Momentum nekem nem tiszta, nem világos, kinek a szekerét tolja (maga sem tudja tán) ! Az MSZP-re akkor szavaznék, amikor meglátom a hátam közepét és az azon a szárnyakat ! Gyurcsányék, a főnökön kívül nagyon gyengék, a főnök meg egyedül nem az igazi. Marad a MOMA, de nem lehet őket szeretni és kevesen is vannak. Az LMP-ből emberek kellenének, az LMP sehogyan sem. A Párbeszéd lenne az egyetlen nyerő, de hát annyira kicsike... Az Együtt meg jó lenne szélsőségnek, ellenzéknek, de nem valami vezető erőnek. A Fidesz szóba nem jöhet, a KDNP meg nem is létezik. Szabad a választás, nem igaz ?

FCUK2 2017.05.31. 17:10:29

Botka végleg a sírba viszi a baloldalt, mert pont annyit fognak emelkedni, hogy be kelljen mögé állni, akkor jön az összefosás 2.0, azt meg már ismerjük:)

gmihaly621 2017.05.31. 18:42:51

@Fedor: FeGyőr jobb pasi, mint akár Szigetvári, akár Juhász. Szelényi Zsuzsika pedig, bármilyen csinos is, de már egy komoly feleség és édesanya. Bizony, számítanak ezek az apróságok is.
@index isis al kaida mind CIA projekt: annyira szláv családnév, mint amennyire az "idegen népek által középre fogott" (copyright by Petőfi) magyarok is "tiszteletbeli szlávok".
@NemodaBuda: Sztem a Momentum nagyon is tudja, hogy mit akar, de nem veri nagydobra. És szerintem nem fognak bejönni a számításai, ha jól tippeltem, hogy mit is akarnak.

morpho 2017.05.31. 19:03:25

@FCUK2: Te ezt a baloldal sírbavitelét világítsd már meg egy kicsit légyszi! Botka max az mszp-t tudja "sírba vinni", de a baloldalt? Botka majd lerendezi, hogy Magyarországon soha többé ne legyen egyetlen szociáldemokrata polgár sem? Évezredes ideológiákat nem lehet sírba vinni. Ubi, te egyszerűen hülye vagy! Legalább néha olvasd át, amit leírsz, mielőtt rátenyerelsz a küldés gombra!

morpho 2017.05.31. 19:04:02

@gmihaly621: Petőfi is Petrovics volt....

FCUK2 2017.05.31. 20:33:43

@morpho: a lengyeleknél sem a szocdemek szavazok haltak ki :) már megint nem gondolkodsz, de megbocsátom, tőled nem is várja el senki, hiszen csodák nincsenek:)

legeslegujabbkor 2017.05.31. 21:33:30

Botka ugyanolyan vak és érzéketlen, mint a szocik, de miért is lenne más?

Talán a szegedi szavazók elnézik neki.

morpho 2017.05.31. 22:11:55

@FCUK2: "a szocdemek szavazok" Mit csinálsz pubi??

lobaszopiatej 2017.05.31. 22:37:23

Azért érdekes hogy az MSZP csak egy gazdagozó tékozló becsődölt oligarchát tud előrántani a kalapból. Más már nincs nekik?
Tapsikoló nyuggereken kívül senkinek nem szalonképes rolexórával meg az óriás terepjáróval alkalmazotti fizetésből élőket szivatni, még ha hivatalosan nem is az ő nevén van de beismerte ő használja ezeket.
A Momentum pedig előállhatna valami programmal, különben LMP/Együtt klónnak fogják őket tekinteni.
A teljesen felesleges és egészségre káros (orvosok szerint is!!!) olimpia tettleges szétkúrása miatt viszont ők nálam a favoritok :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.05.31. 22:59:35

@Online Távmunkás: 1. Ahhoz képest, hogy állítólag nulla az Együtt, elég sok mindent letettek az asztalra még ellenzékből is.
2. Hasonlyítsd össze az Együtt és a Momentum programját. Meg fogsz lepődni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.05.31. 23:01:24

@gmihaly621: "FeGyőr jobb pasi, mint akár Szigetvári, akár Juhász." De csak mert fiatalabb. Viszont a Juhászé az ország egyik legszebb szinésznője :-)

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/juhasz-petertol-var-gyermeket-hamori-gabriella/p48fs0t

nnnnnnnn 2017.05.31. 23:07:07

arra lesz elég hogy szétmorzsolódjon az ellenzék, és remélhetőleg az összes kis párt, mint az együtt, momentum, és hasonló hazaárulók a parlament közelébe sem jutnak. én legalábbis bízom benne. botka meg a kerítésbontással és a brüsszelbe szaladgálással meg is ásta a saját politikai sírját az mszp-nek. jövőre fidesz kétharmad hátradőlve meglesz különösebb erőfeszítés nélkül.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.05.31. 23:12:59

@BAZINGA2: Ha az MSZP eltűnik, arról Gyurcsány tehet, felesleges Botka nyakába varrni. Ő segítette kétharmadhoz a Fideszt és utána kettészakította az MSZP-t...

@NemodaBuda: A Jobbik lemaradt a listádról. Ma láttam egy Munkáspárt feliratú kocsit, esetleg ők? Sőt, a Kétfarkú is kiplakátolta, hogy ők az egyetlen értelmes választás...

@morpho: A szociáldemokrácia évezredes eszme?

@Fedor: Mit tett le az asztalra az Együtt? Van esélyük jövőre önállóan bejutni?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.05.31. 23:14:22

@nnnnnnnn: A fideszesek és az MSZP-sek hazaárulók, de a Momentum miért lenne az?

morph on deer 2017.05.31. 23:24:57

Azért aranyos, hogy Botkának, mint az MSZP korábbi választmányi elnökének van kifogása a 'régi' vezetőkkel szemben!

Úgy látszik, hogy az egyszerűen kiment a fejéből, hogy ő is mint az MSZP felsőbb vezetésének tagja, ott ült a többiekkel Balatonőszödön amikor a Gyurcsány lecseszte az egész bagázst,- Botkát is!

Ehhez képest most ő a maszületett bárány, "az ember aki ott se volt" és fújgyurcsány ezerrel!

Talán, ha nem ilyen suttyó módon adja elő, hanem mielőtt belevág a kalandba, megbeszéli Gyurcsánnyal a dolgokat, akkor még az is elképzelhető, hogy megkapta volna a támogatást a DK-tól is, de nem, mert ő a fasza gyerek..!

Aki Gyurcsány vállára állva akar még magasabbnak látszani!
Meg jó előre biztosítani magának a bűnbakot, akire szokás szerint rá lehet kenni a bukás okát, mert ez a bunkó módszer garantáltan bukta.

Ugyanis kezd nagyon visszafelé elsülni ez a serény vagdalkozás. Sokakban már most felmerült a kérdés, hogy vajon mi az értelme annak, ha orbán helyett Botkának hívják a cezeromániás vezért..?

morpho 2017.05.31. 23:31:13

@nnnnnnnn: Az ellenzéki pártok miért hazaárulók és miért jó ha a fidesz kétharmadot kap?

@Online Távmunkás:
Hívhatod Démosznak, vagy rabszolga felszabadításnak, esetleg akármilyen munkásmozgalomnak, ahogy tetszik.

morph on deer 2017.05.31. 23:41:38

@Online Távmunkás:
"Ha az MSZP eltűnik, arról Gyurcsány tehet, felesleges Botka nyakába varrni."

Csaxólok, hogy az "elmúltnyócévben" a Gyurcsány már nem az MSZP tagja.
Megvan?
Még akkor annyit, hogy ha netán említenél egyetlen épkézláb dolgot az MSZP-től a Gyurcsánymentes időszakból..?
Valamit?

Szerintem ugyanis fingjuk nincs, mit kéne kezdeniük úgy egyáltalán!
Ezért örültek, mint majom a tökének, hogy előkerült Botka és felvállalta az egész MSZP-nek nevezett csődtömeget, mert legalább valami történik!
Ráadásul mindezt azok után, hogy a Botka nem kapott elég szavazatot a választmány elnöki posztjához, mire fel duzzogva visszavonult egy időre...

Hát hogyne, vigye csak, aztán ha sikerül neki valamit összehoznia akkor jól járnak, ha meg nem, akkor a Botka szúrta el!
Naná, hogy támogatják!

Mint a kamikázékat általában szokás, hogy legalább felszállnia sikerüljön...

morpho 2017.05.31. 23:42:31

@morph on deer: Ennél egyszerűbb ez szerintem. A baloldal vezető helyéért megy a játszma. Pár éve az olasz szocdemeknek elege lett az ilyen-olyan olajfa koalíciókból, amivel lehet nyerni, de pár hónap után szétesik és jön az előrehozott választás. A szocdemek azt mondták, hogy nem visznek be több kis pártot a hátukon és lehet, hogy esélytelenek, de csak ők maradnak parlamenti párt és a következő választáson csak egyetlen párt marad a baloldalon. Erre játszik botka és nem 18-ra, hanem 22-re. Nem megállapodni, a választáson a többi társaság egyedül kipotyog és majd 22-ben nyer a baloldal, ami akkor már csak ő lesz. Legfeljebb az Együtt/DK/PM jelöltjei+ Fodor Gábor nem lesz képviselő... Gyurcsány is erre játszott, de úgy tűnik, hogy nem jött össze neki.

Brix 2017.05.31. 23:49:08

Botka és a Momentum elintézik az ellenzéket! A Momentum leszalàmizza az LMP, Együtt, Pm, pàrtok szavazóit, az Mszp meg tovàbb torzsalkodik a DK-val....Persze , nem is hiànyzik senkinek egy "kerítésbontó" kormàny!

morpho 2017.05.31. 23:53:24

@Brix: Idemásoltad a heti eligazítást? Köszi.

morph on deer 2017.06.01. 01:33:20

@morpho:
"Erre játszik botka és nem 18-ra, hanem 22-re."

Ugyanezt gondolom, csak éppen én nem szeretem ezt a stílust. Meg a ptoletáros jelszavakat sem.
Mindenesetre átvételi elismervénnyel dícsérjük a Napot - avagy nyugtával a Botkát..!
Véleményem szerint a régi MSZMP nosztalgiában szenvedők most újjonganak, de jórészt csak ők.
Másoknak kissé idegen a "komisszár elvtárs" modor, az az érzésem.
Persze ez orbánnak is bejött, csak így ugyanaz kezdődhet megint, ezúttal narancs helyett vörösben.

Amíg Lázár rá nem jön, hogy a vörös színt en block be kell tiltani a "tiltott önkényuralmi jelkép színével történő visszaélés" vagy valami hasonló indok alapján :)

morph on deer 2017.06.01. 01:35:11

@Brix:
"Persze , nem is hiànyzik senkinek egy "kerítésbontó" kormàny!"

Hát a kordonbontó után valóban nem!

morpho 2017.06.01. 02:18:53

@morph on deer: Na várjál! Én nem írtam olyat, hogy drukkolnék Botkának...

élveteg 2017.06.01. 08:11:22

"Botka és a Momentum egyszerűen kijelentette:

ennek a korszaknak vége, új politika kell (ezt minden interjúban elmondják, Botka hozzáteszi: "baloldali");
és új politikusokra van szükség, a régieket pedig nyilvánosan elzavarnák;"

Zavarják el Csak akkor a Botka kezdheti önmagán az elzavarást:

"1991-ben belépett az MSZP-be, 1992–1994 között az országos ifjúsági tagozat elnöke, az országos választmány tagja volt, 1992-től az MSZP szegedi elnökségének tagja és a Baloldali Ifjúsági Társulás szegedi szervezetének tiszteletbeli elnöke volt.

Az 1994. évi országgyűlési választásokon az MSZP Csongrád megyei területi listáján (13.) szerepelt, mandátumot a 3. számú szegedi választókörzetben szerzett. (Ugyanitt az 1998-as és a 2010-es választásokon nem választották meg, 2002-ben és 2006-ban azonban igen.) Az újonnan választott Országgyűlés legfiatalabb tagjaként az 1994. június 28-ai alakuló ülés korjegyzője volt.

Az MSZP-frakcióban az ifjúsági és modernizációs munkacsoport tagja volt. Az IPU magyar csoportja tagjaként a magyar-brit, magyar-dán, magyar-holland, magyar-ír, magyar-román, magyar-USA baráti tagozatok munkájában vett részt, továbbá a magyar-finnugor tagozat elnöke, és a magyar-kanadai tagozat alelnöke volt. 2000-től az MSZP Csongrád megyei elnöke."

1998-2000 között a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke.

2002-ben, 29 évesen, Szeged polgármesterévé választották. 2006-ban – bár a kormányon lévő MSZP fő ellenzéke, a Fidesz ekkor tarolt az önkormányzatokban – Botkát újraválasztották polgármesternek. 2006-2010 között Országgyűlésben az európai ügyek bizottságának volt a tagja.

Ad Dio 2017.06.01. 08:23:40

Botka nem a 2018-as választási győzelemre gyúr, azt elengedte. Azon dolgozik, hogy az MSZP megint monolittá váljon a baloldalon. Ehhez ki kell ejtenie annyi baloldali kis és törpepártot a parlamentből, amennyit csak lehet. Erre - látva a számokat - van is esély.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.01. 08:49:04

@nnnnnnnn: Aki a fidesz maffiát támogatja, az a hazaáruló.
Meg a gazdái, akik pénzért árulják a letelepedést és ebből rommá szedik magukat offshore cégeken keresztül.

morph on deer 2017.06.01. 10:06:15

@morpho:
"...nem írtam "
Tudom!
Elnézést, ha pontatlanul fogalmaztam!

Mindenesetre én távolról sem látom ezt a meccset lejátszottnak, akármi is a látszat most.
Az MSZP-nél úgy látszik elfelejtik, hogy közben felnőtt egy olyan generáció, amelyiknek végképp semmi köze a "muknásmozgalmi" kötődéshez, jó részüknek a munkához való viszonya is egészen más, ha van egyáltalán. Akik már - az olyan amilyen, de - piacgazdasági keretek közt nőttek fel, akik önerejükből is boldogulni tudnak/akarnak, akár itthon is, ezeket azzal "csábítani", hogy "fizessenek a gazdagok", hááát...

Az a hardcore MSZMP-s mag meg egyre gyérül, akik még emlékeznek az "áldott" régi szép időkre, akik számára egy tisztán "baloldali" blokk az egyetlen alternatíva.

Lesz itt még élmény, garantáltan!

bekerült 2017.06.01. 10:18:08

Botka és a Momentum kavart a szaron egyet, de a szagot nem tudta megszüntetni.

Mi lesz, ha csak az MSZP, vagy a Momentum kerül be a parlamentbe 2018-ba ?

Semmi !

Lesz egy párt, amelyiknek farakciója lesz a parlamentbe és egy sor másik párt, amelynek ez nem fog sikerülni. Max egy két fő taggal képviseli a pártját.

Ez, most is így van.

A FIDESZ legnagyobb megelégedésére.

Ezért harcol Botka ?
Mert ez a maximum amit el tud érni a jelenlegi politikával.

Ez pedig az MSZP halála.
Nyakig el vannak adósodva és a FIDESZ tesz róla, hogy ne is tudjanak megerősödni.

Botka most tesz róla, hogy a Fidesz végig vigye azt amit akar.

Az elképzelései nem azt mutatják, hogy nyerni akarna a 2018-as választáson, illetve, csak a baloldalon szeretne egyeduralkodó lenni.
Soha nem lesz az, mert a baloldal is tagolt és csak eltaposni lehet a többi nézeteket képviselőket.
Láthatólag az a taktika, hogy rákényszerítse a többieket, ha kormányváltást akarnak, hogy rájuk szavazzanak.

Ők, vagy Orbán !

Hülye egy taktika és ebbe bele fog bukni !

Saját magát is elárulja az elképzeléseivel.
A programját el KELL fogadni annak a pártnak, amelyik társulni akar vele, mégpedig csomagban !
Mi ez, ha nem diktátum ?

Ő mondhatja meg, hogy ki volt a hibás 2010 előtt.
Ki hatalmazta fel erre ?
Hát az MSZP !
Amely tele van a 2010 előtti káderekkel, saját magát is beleértve.

Hiller István, aki részese volt a korábbi kormányoknak pl., ezt nem tartja magára vonatkozónak !
Akkor mi a fészkes fene van itt ?

Az, hogy kamu az egész és csak a látszat miatt van ez kijelentve, hogy a megújulást színlelje !
Valójában az MSZP árulóinak egy utolsó erőlködése a hatalomba maradásra.
Elárulták a saját pártjukat és elnöküket, de szeretnének még egy kicsit a húsosfazék körül lenni.

Sajnos ennek a játéknak az ország issza meg a levét, akár melyik oldalról nézzük.

Ha Orbán bukik, akkor is, ha az MSZP bármit csinál akkor is !

Orbán a saját zsírjában fog megsülni.
Az MSZP pedig az árulói zsírjában.
Képtelenek megváltozni és ez a mi bajunk.

Persze mindenki a hibás, csak ők nem .

Aki másokat hibáztat, annak esze ágában sincs demokráciát építeni !
Legfeljebb az eddigi politikát tovább vinni !

Ha így nézzük, nincs is mit választanunk !
Ha igazán választani szeretnénk, akkor azt kellene választanunk, akiket a legjobban szidnak !
Soros Györgyöt, a migránsokat, a 2010 előtti politikusokat, de legfőképpen Gyurcsányt , stb.

Akkor se lenne jobb, de legalább ez a rettentő unalmas károgást nem hallanánk állandóan.

ZX 2017.06.01. 10:51:10

@NemodaBuda: Nem is a 2 millió agyhalott, hanem az ilyen fintorgók miatt nyer a fidesz. Én már azon a szinten vagyok, ha egy csatornapatkányt álklítanak szembe a fidesszel, akkor a patkányra szavazok mert még az is jobb választás.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.01. 12:50:54

@bekerült: "Mi lesz, ha csak az MSZP vagy a Momentum kerül be a Parlamentbe 2018-ban? ... A FIDESZ legnagyobb megelégedésére."

Nem hiszem, hogy a fidesz nagyon elégedett lenne, hogy nem kerül be a Parlamentbe.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.01. 12:53:52

Esélyetek sincs . Brüsszel folyamatosan eteti a Fidesz kampányt, és hátra van még a nyugdíjemelés, valamint Januárban egy rezsicsökkentés..

bekerült 2017.06.01. 12:53:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Jogos !

Elfelejtettem odaírni, hogy az ellenzéki oldalon és a JOBBIKON kívül !

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2017.06.01. 12:58:19

Bal oldalon nincs egy karizmatikus ember akkor nem lesz kormányváltás.
Nekem amúgy mindegy bal/jobb csak ne legyen káosz. Rend a lelke mindennek

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.01. 12:58:55

@Ad Dio: "ki kell ejtenie annyi baloldali kis és törpepártot"

Botkának csak gyurcsánnyal van baja, aki elijeszti a baloldali szavazókat annyira, hogy inkább a tolvaj csúti gecire is szavaznak, csak gyurcsány ne nyerhessen. A fideszimádók nagy része lelkes gyurcsányista volt.

konrada 2017.06.01. 14:10:25

Egy biztos: Magyaroszágon a kettős választási rendszer és az 5 (illetve szövetségnél 10) %-os küszöbök miatt csak olyan erő tud győzni, mely az oldala túlnyomó részét lefedi. (S ez már benne volt az eredeti törvényben is, nem csak a zorbán-félében, így tudott győzni 1994-ben a 33%-ot kapó MSZP is)

Így míg a kisebb pártok királycsinálók akarnak lenni, tényleges erejüknél nagyobb hatalommal (by SZDSZ, FKGP), az állandó erodáló tényező még hatalomban is, de választáskor gyakorlatilag lehetetlenné teszik a győzelmet, hiszen vagy látványosan elvtelen megegyezéseket kell kötni, melyet a választók nem honorálnak, vagy olyan belháború lesz belőle, mellyel meg elijeszti azokat.
Ezért tudja minden pártvezér, hogy először a saját oldalon kell győznie (ezért semmisítette meg az MKP 47-ben az MSZDP-t, majd jogutódja az MSZMP MSZP-vé alakulásakor az újraszerveződni akaró MSZDP-t), ha hatalmat akar: Orbán is ezt tette, Botka is erre készül.

...sajnos a magyar választási matematika ilyen: lehet egy pártban szociális tagozat, liberális tagozat, nemzeti tagozat, ...proli tagozat, de azok ha külön párként indulnak, úgy nincs esély.
A fidesz is így működik: van benne kisgazda, mdf, keresztény, vállalkozó, és egyéb tagozat, de csak 1 db, ezeket összetartó főnök, és annak kabinete.
...ha ez az 1 főnök kiesik, a fidesz is szétesik majd, de addig csak egy másik integráló személyiség által vezetett párt(szövetség) verheti meg.
...de nem most, és nem biztos, hogy Botkának hívják majd a vezetőjét...

Ad Dio 2017.06.01. 14:51:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Botkának csak gyurcsánnyal van baja"

Mert a többiek 1-2% körül karistolnak. Minek foglalkozzon olyan pártokkal, akik maguktól is elérik, hogy ne kerüljenek be?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.01. 15:26:26

@Ad Dio: Mindegy, azok nem orbán malmára hajtják a vizet.

Nem vagyok híve az erőszaknak, de ha a forradalomnak mindenképpen fel kell lógatnia valakit a lámpavasra, akkor orbánt és gyurcsányt javaslom, nagy hasznára lenne az országnak.
süti beállítások módosítása